2012. május 17., csütörtök

Az első mese

Ha már úgy alakult, hogy a blog neve egy híres mesére utal, akkor mi is lehetne célszerűbb első bejegyzésnek mint egy mese! Legyen a címe: A Játékterem



Egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt, szóval ez még akkor történt, amikor nem volt sem idő sem tér, egyszer csak történt egy villanás. Nem is villanás volt, inkább csak egy pillantás, mely azonban végtelen energiával és végtelen intelligenciával robbant be a létezésbe, létrehozva magát a létezés fogalmát is. A nemlétből lét lett, létrejött egy Gondolat. Így vala kezdetben az Ige, a Gondolat, mely ott lebegett a Semmi felett, s végtelen akarattal és végtelen teremtés vággyal kitalált egy Játékot. Addig-addig terpeszkedett, nyújtózkodott, míg ez a végtelen intelligencia egyszer csak tudatára ébredt önmagának, majd ezután rögtön keresni kezdte a lehetőséget, hogy megtapasztalja önmagát. Ekkor született meg az Egyetlen Végtelen Teremtő, a végtelen intelligens energiába összpontosult végtelen tudat, de nevezzük Őt mostantól csak Egynek. Az Ő lényege a Szabad Akarat, a Szeretet, és a Fény harmóniáján alapult. Egy, hogy elkezdhesse végre a teremtést, hát énekelni kezdett. Első dallamként létrehozta a TERet, hogy megTERemtse a TERemtés közegét, a JátékTERmet, ahol majd minden álmát létrehozhatja. Gyönyörű hangjának hatására az imigyen megteremtett közeg izgett-mozgott, izgalmasan tekeredett-forgolódott-örvénylett, hol fodrokat, hol szaltókat vetett. A gép forog, megkezdte örök táncát, de az Alkotó nem pihent meg.

Ezek után Egy keresni kezdte a lehetőségét, hogy megtapasztalja Önmagát mint Teremtőt, így jött létre a Teremtés Játék következő szintje: Egy, végtelen intelligenciáját összpontosítva Intelligens Energiává vált majd felosztotta Önmagát kisebb részekre, amelyek ismételten megtapasztalták önmagukat Teremtőkként. Tehát a kezdeti Ige, a kezdeti Gondolat tovább osztódott. Az újonnan létrejöttek tanácstalanul nézelődtek egy ideig, aztán elmentek Egyhez tanácsot kérni, hogy ők is részt kérjenek és kapjanak a Teremtésből. Kérdezték Egyet:
- Itt is vagyunk, ott is vagyunk, most mi tévők legyünk? Egy készségesen válaszolt:
- Semmi különöset, csak amit én: játszatok! Álmodjátok tovább álmom, és én ott leszek mindegyikben.
Ezek után az al-Teremtők a Térben óriási Univerzum nevű játszótereket teremtettek, és további részekre osztották önmagukat, minek következtében egy sor Központi Napocska alakult, amelyek aztán a saját Univerzumaik al-Teremtői lettek, mert ők is részt kértek és kaptak a Teremtésből. És a Játék folytatódott tovább...

Az Egy Végtelen Teremtő minden egyes különvált része magában hordozta annak lényegét, Végtelen Intelligenciáját, ezért a Szabad Akarat törvényét felhasználva minden Központi Napocska megtervezte és létrehozta a „fizikai valóság” olyan verzióját, amely számára a legalkalmasabb arra a célra, hogy Teremtőként tanulmányozza magát. Ismét egy szintet lejjebb lépve Intelligens Energiáját összpontosítva minden Központi Napocska Csillagvárosokat hozott létre Önmagán belül, és további részekre osztotta magát, amelyek szintén Teremtő szereppel bírtak, ők lettek az al-al-Teremtők, a Napok, amelyek szintén fizikai valóságot terveztek és hoztak létre saját elképzelésük alapján: Napok, Csillagok és Bolygók képében megnyilvánuló Tudat-egységeket, akik szintén részt kértek és kaptak a Teremtésből. De a Játék nem állt meg...

Az egyik bolygónyi létező Lélek a tapasztalást az Első Sűrűségben kezdte. Csakúgy, mint minden al-Teremtő, ez a Lélek is a Végtelen Egynek egy kis egyedi részlete, melybe bele született az Egynek valamely elkülönült része, és magában hordozta annak alaplényegét. Kezdetben a bolygó Intelligens Energiája határozatlan, káosz állapotában volt, aztán elkezdődött a már ismert folyamat: a bolygó Energiája tudatára ébredt Önmagának, és így szólt:
- Nono, ez így mégsem járja! Ki szeretne ilyen fortyogó kősziklán élni? - És az anyag engedelmeskedni kezdett akaratának. Ezután az immár bolygószintű Teremtő létrehozta magán belül a nála alacsonyabb szinteket, így alakult ki a bolygó felépítése, csinos testet, szép külsőt kapott, csodájára jártak a lelkek. Létrejöttek a levegő, a tűz, a víz, és a föld elemek, majd ismét felébredt ezek létezésének tudatossága, és megkezdődött az evolúció további folyamata, hiszen ők is részt kértek és kaptak a Teremtésből, mert nagyon tetszett nekik a Játék...

A Teremtés Játékban létrejött Teremtményeknek furcsa módon volt egy közös vonásuk: minden esetben annak ébredtek tudatára, hogy egymástól különálló létezők, önálló teremtő erővel bírnak, de lényegükben őrzik az Egy Játékának, pontosabban Álmának alapgondolatát. Aztán egyszer csak, a Teremtés láncolatában valahol középtájon létrejöttek az emberi Lelkek, kik így okoskodtak: 
- Hohó! Hiszen ez egész jó kis játék! Mi is önmagukban őrizzük az Egy alapszikráját, de mi lenne ha erre minden egyes életükben újra és újra rá kellene jönnünk? Nos, ahogy ezt kigondolták, meg is valósult. Igen, ez egy ilyen Játék.

A mese tanulságaként elmondható, hogy a Játéktermek, s a Játékok nem valódiak, de Egy és a Játszótársak viszont igen! S mint minden játéknak ennek a Játéknak is van egy végső célja: visszatérni a Végtelen Egységbe. 
Kellemes időtöltést és jó utat kívánok minden Játszótársnak ebben a Játékban! :)

Itt nincs vége, fuss el véle!

részleges forrás: http://www.abovetopsecret.com/forum/thread402958/pg1


10 megjegyzés:

  1. Kedves Mazsola!

    Köszönöm az első mesét! :)
    Én is szeretek játszani, és egyre több kedves játszótársra lelek magam körül. Igyekszem megbecsülni és viszonozni a szeretetüket, ajándékaikat. Azok a játszótársaim pedig, akik nem vágyott érzéseket váltanak ki belőlem, mindig megtanítanak valamire, fejlődhetek általuk, ezért hálás vagyok nekik is.

    Köszönöm, hogy én is részese lehetek a mesédnek, és kívánom, hogy még sok csodát teremthess ebben az életedben!

    Szeretettel;
    Lélekgyógyász

    VálaszTörlés
  2. Szia Lélekgyógyász!

    Köszönöm bíztató soraid. Az a helyzet, hogy életem során nem mindig ismertem fel a tanáraimat egyből, sokszor csak sok-sok bosszúság után ismertem rá, hogy mekkora tanítást adott az a valaki akit éppen akkor "szívből" gyűlöltem. És persze vannak egyből felismert tanítónénijeim is, úgyhogy üdv a meseszobában! Várom a Te meséidet! :)

    VálaszTörlés
  3. Jónak tartom az önálló témájú önálló honlapod indítását, itt a saját helyeden lehetsz, nem fogsz szemrehányást kapni.., az más kérdés, hogy ki mennyire tartja helyénvalónak, vagy tartja menekülésnek a valóság elől, ezt a mentalitást...
    Már írtam feléd, hogy vannak potenciális lehetőségeid, s kritikáim ellenére is látom, hogy fejlődik a személyiséged. Ma már nem a szervilis TT vagy WF oldalán...
    Ne hidd, hogy célba értél! Lehetséges, valószínű, hogy néhány év múlva, az élet kényszerítő parancsa végett, kényszerítő erővel fog életedbe, tudatodba betörni a való világ, esetleg kiábrándultságot hozva... Feladni nem szabad!
    Viszont addig élvezd, lubickolj a pillanatnyilag megtalált világodban, érezd jól magad...
    Üdvözlettel
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zoli bátyó! Tudom, hogy nem értem célba, ez csak egy újabb állomás, de a vonat megy tovább. Örülök, hogy idetaláltál, és számítok aktív részvételedre, főleg amikor az építően kritikus jellegű énedet veszed elő.

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Nagyon jóra sikerült az első mese:) Várom a folytatást!!! Van még olyan amit nem tudunk? Mármint elméletben..olyan embereket társaságát keresem, akik már megbízhatóan tudnak kilépni, és utazni térben időben. Vagy válaszolni, hogy gyakorlatban miért nem vagyunk képesek még rá??
    Puszi: BEA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bea!

      Azt mondják a bölcsek, hogy "az igazi tudás a nem tudás tudása". Mivel mindenki úton van, így mindig van olyan, amit még nem tudunk, és ez így van jól.
      Annak idején White Falcon barátunk emlegette, hogy képes asztrálutazásra, elég meggyőzően érvelt is ezzel kapcsolatban, és megtörténtnek tűntek a tapasztalatai. Nekem nincs másik olyan ismerősöm, aki képes lenne ilyesmire, és nem is hiszem, hogy emberként erre sokan alkalmasak. Hogy miért nem vagyunk rá képesek még (!) arra szerintem az a válasz, hogy nem értünk el az útnak arra a szakaszára. Ilyen egyszerű.
      Vannak olyan fórumok, ahol a "fénymunkások" ilyen témákon agyalnak, ott a paranormal, vagy a felemelkedés fórum, nekem kicsit sokk, amit ott olvasok.

      Törlés
  5. Kedves Mazsola!
    Ismét megbizonyosodhattam arról, hogy véletlenek pedig nincsenek.
    (a hozzászólásodra gondolok, amelyet követve idetaláltam- bár már többször-többfelé találkoztam a neveddel- felismert tanáraid lelőhelyei- köszönök mindent)

    Nagyon jó mese. Az EGYetlen dolog, ami zavart(?-már nem sok minden zavar, de ez a legjobb szó rá)-az a megnevezése. (Ha valaki segit, hogy hol olvashattam, azt köszönöm előre is), Jézus is emlitette egyik -nem kanonizált- beszédében, hogy a Teremtő és az EGY nem egy és ugyanaz.

    Az EGY a fizikai világ -és az Ember- megteremtője volt, aki létrehozott magának EGY játszó-teret,valószinűleg azért,mert NEM akar visszatérni a Teremtő kebelére /igy duális világunkban tekinthetjük őt a Gonosznak/ hogy hullámaik összeolvadjanak, mig a Teremtő volt az aki önmagát felosztva kezdte meg a tapasztalás játékát.

    (ha valakit bővebben érdekel a dolog, vagyis hasonlóan gondolkodik, és/vagy hozzá tud/akar szólni az útkeresésemhez, azt meg szoktam találni- vagy Ő engem)

    VálaszTörlés
  6. Üdv a meseszobában zplus ! :)

    Remélem a többi mese is a kedvedre való lesz, és én is szívesen olvasom építő gondolataidat a blogon.

    VálaszTörlés
  7. Szevasztok!

    "...minden emberi gondolat valamikor valóság volt, vagy lesz..."

    idéztem egyik gondolatom - de lehet az is nem is az enyém...

    szer-e-tet-tel
    spari:::::::::

    VálaszTörlés
  8. Szevasz Spartakusz atya!

    Idetaláltál... Lassan újra megnyithatjuk a WF klubot! :)

    VálaszTörlés