2014. július 28., hétfő

Mese a meseszobáról VII. rész: Forráskód



Zplus kollégával volt egy habkönnyű csevej, úgy gondoltam beleillik az egyébként hagyományosan Shaula doktornővel folytatott meseszobás sorozatba. Figyelem: nem könnyű, fejtörős, félszavakkal alkotott, oda kell figyelni, de inkább érezni mint érteni. Egó helyett Emósan. :)
Indulunk.



Holografikus univerzum?

Programok vagyunk. X-számú párhuzamos univerzumban igyekszik a széthasadt tudatunk vissza a fehér fényben alvó önmagunkhoz. Hivhatod felettes énnek is, vagy ahogy jólesik. Kómában vagyunk és Tetriszezzük magunkat vissza. Mi vagyunk a kockák. :)
És akkor felébredhetünk egy magasabb valóságszinten.

Az itteni-vetitett-testünkre több féle „lény” (inkább virus? programok vagyunk) képes akaszkodni, a (nevezzük úgy) „rezgésszintünk” (alakunk,stb.) szerint. Egyszerre több ilyen is lóghat rajtad, két helyen is: fizikai szinten sziv és agy- más-más hatásmechanizmussal. Fejlettségük (rezgésszintjük) alapján tudnak támadni (öntudatlan „rezgésszintűekre ”), magasabb szinten pedig kooperáció alakulhat ki- igen, ezt használják bazdmeg a prolitikusok meg a satöbbiek, de a művészek, zeneszerzők és MÉG TE ÉS ÉN IS (csak eddig eléggé öntudatlanul- báris én).
Ezek szerint, ha érzel olyat, ami úgy érzed, hogy nem Te vagy, akkor nyugodtan küldd el a f@szra (mert támadnak :) )- ehhez viszont érezned kell, melyik a saját gondolat és melyik az implant :)
Amilyen beállitottságú és szintű vagy, olyan lényeid lehetnek (mondjuk a pados energiaszivó nem a barátságos-kedves-kooperativ fajta, de a PILLANATNYI rezgéseid és a tudatossági szinted- fejletlen-ÖN-TUDATLAN , DE ERŐS, lazac lenyomott és RAJTAD KERESZTÜL ZABÁLTA AZ ENERGIÁT.. :) )
A nép hivja őket angyaloknak, démonoknak.

Közérthetően a lényekről:
- Goa'uld
- Tok'ra

Az egyik probléma, a jelenlegi tudatunkkal, hogy a „felettes én”-ünk nem tudja, melyik vagyunk az X párhuzamos dimenzióból, mivel Ő önmagát egynek látja- habár még Ö sem az- könyv a könyvben.  :D
Ezért kell „gyakorolni”(meditálni), hogy mentálisan nyissunk „fölfelé”csatornát, amivel szintet léphetünk (idővel :) -milyen vicces :) ). Ha közben a Forrás is meglesz, az a bónusz.

Nem, nem a Forrás a végső cél innen, inkább eszköz, mivel meg kell tanulni kiegyensúlyozni a két „oldalt” és „semlegesbe” menni (pozitiv érintővel, szóval felülről  :) )
Előtte  jön (megy :) ) a Félelem, utána pedig a Hatalom. Amivel szintúgy lehet élni és visszaélni.
Ésatöbbi.

Az isteneket jobb békénhagyni, mivel ők már magasabb szintű játékosok (neveket nem emlegetni hiába c.intelem)
Segithetnek, de ha velük mész, akkor az Ő kollektiv tudatukban nincs többé Én, csak Ő :) - a Szabad Gondolat legtöbbüknél Bűn. Vannak természetesen másféle hálózatok is, de ritka..

Te és én egy hasonló tudathálóra kapcsolódunk valamiért. Ennyit tudtam meg nagyjából :)

-szakirodalom:

megszállók és/vagy segitők:

-fölülirta a testben lévő embert-egy erősebb tudat (azért mindig más egy kicsit, mert a párhuzamos valóságokba lép be és végül az egyikben ott is marad):

szintek és belépés:
(vagy a Mátrix)

SHE is egy ilyen magasabb létforma már, de visszajár..

*****

Jaésalegfontosabb :)

NINCS HALÁL.. a halál pillanatában áttöltődsz egy másik testbe, de ha nem tudatosan halsz meg, akkor veszik az ÖSSZ ADAT.. :)

u.i.: időutazók: hogy jönnek vagy mennek, nem tudom, de jelzés :)



u.i.2: próbálok odahatni, hogy legyen passzusom, de valamit nem jól csinálok..
*****
(kiegészités)
Nem a Forrás az eszköz, hanem a Fénye, amellyel megvilágithatunk dolgokat.

Az ima kétoldalú csereüzletnek is felfogható, ahol Te az energiádat adod, Ő pedig esetleg különféle kiváltságokat. Egy bizonyos szint fölött már mindenki isten. És úgy sejtem, a Forrás van a Tetrisz végén (és kezdetén :) )

A direkt módszer is működik állitólag, de sokat nem tudok róla - mármint megkerülni a 144ezret és direkt csatlakozni- ez az amit keresünk belül (?)

A 144ezer kiválasztott az „égben” van, Ők közvetitik az energiát a Világunkba. Ha jól sejtem, cserélhetőek és a Mi Világunkban igencsak elferditették a játékszabályokat és ez által a Világunkat is.

***

Most néztem meg a Forráskód-ot, kva jó film! Nagyon tetszett a vége, ahogy a srác létrehozta a párhuzamos valóságát. Lehet nap mint nap létrehozunk egyet, csak nem vesszük észre. Komolyabb döntéseinkkor biztos... és van amikor visszagondolunk egyik régi döntésünkre, ahol ott feküdt előttünk a "másik út" is, és eljátszadozunk "odabent" a "mi lett volna ha" gondolatsorral - és ilyenkor nagyon meglódul a "fantázia"... de lehet az is, hogy nem a fantázia játéka ez, hanem bepillantást nyerünk a másik döntésünk világába, betüremkedünk oda egy kicsit.
De az is lehet hogy ez egy nagy faszság, és csak ez az egy realitás "létezik", ami ráadásul illúzió, és ami ezen "kívül" van az a valóság, és mi "ott" fekszünk valahol és várjuk az ébredést a téridőn kívüli létezésre....összepakolni a szétesett magunkat ismét eggyé... (a tetrisz-példa nagyon jó! :) )

Programok vagyunk, ez tuti. Mostanában sűrűn mondogatom a kutyámnak is, főleg amikor látom hogy nem tudom megváltoztatni. Amikor valami rosszat csinál... Nagyon jól van tartva, de aznap nem adtam neki enni (elfelejtettem) éhes volt, beindult a kereső algoritmus.... letermelte a terasz asztalról az összegyűjtött barackmagokat, és egy éjszaka alatt szépen feltörte foggal, és kiette a közepét. A héj-darabokat még mindig szedegetjük a fűből... sokszor a talpunkkal... Nem haragudhatok érte... Másnap büntiből megint nem kapott enni... harmadnapra felzabálta a leesett és félig már szétrohadt barackokat. Én szedtem össze két nap múlva, ami kijött a vérző seggéből (felkaristolta a mag héja, kifelé...) Senkinek nem kívánom azt a negyedórát... Megegyeztünk, hogy ilyet nem csinálunk többé... egyikünk se.. Nem tudtam felülírni a programot. Kutya program = ételt keresni, mindenáron. (lelkiismeret: még hogy kutyaprogram... a vasszöget is megennéd két nap múlva fiacskám)
:)

Holografikus univerzum?

Az hát. Mi lenne más? Nem is lehet másképp, csak ez a logikus. Tudod, mostanában sokat agyalok rajta, hogyan jött létre az Egy. Mikor? Nos, ha eltekintünk a lineáris idő gondolkodástól, attól még a kérdés adott,  és ugyanez... Szívesen megkérdezném Tőle. Sőt ez a legfontosabb kérdésem, hogyan, hol és mikor jött létre. Áááááá, nem jó, megint téridőben gondolkodok... :)
Még egyszer: Ki alkotott?
Megint nem jó, ez végtelen visszacsatoláshoz vezet.
Várjál csak!!!! Hisz pont ez a hologram lényege baszki! Az ég hozza létre a porszemet, de ez vica versa is működik ám! A porszem hozza létre az eget ha ránéz! A szemlélődő hozza létre a realitást...
Minden részletben ott az egész!
Minél "fentebb" mész a "tágasabb" felé, annál bentebb vagy...és amint eléred a Végtelen Nagyot, ott találod magad a Végtelenül Kicsinél, a pontnál. A kettő között pulzálhatsz - egy darabig.
 

"NINCS HALÁL.. a halál pillanatában áttöltődsz egy másik testbe, de ha nem tudatosan halsz meg, akkor veszik az ÖSSZ ADAT."

Jó, majd szólj halálom előtt, hogy legyek tudatos, merkülönben szétolvadok mint fing a szélben! :)
De ki az az én aki tovább akar itt örvényleni?? A kicsi egó, a kis elmebeteg nem akar meghalni? A kicsi én nem akar, a felső én meg nem tud, és ezt tudja is...
Az Abszolútum manifesztálódik bele a programokba, nincs lélekvándorlás. Ami van az az, hogy meddig tudsz Vele utazni? Meddig mész el Vele? Meddig bontod ki az ajándékod? Milyen szintig bontakozol ki Vele együtt? Egyre tágabb és tágabb látásmódba, létsíkba, univerzumokba növekedsz? Már mindent látsz, Teljes-tudatú vagy? Isten vagy? Lehet, de ez még mindig nem Ő. Rábasztál, lázadhatsz. Meg is teszik páran... de semmire nem mennek vele, csak tovább fodrozzák, kavarják a levest...  (dőre tagadásod lesz az élesztő, mely forrásba hoz)
Neked (nekem) nincs lelked. Maga vagy a Lélek, csak lebutítva rezegsz itt egy programban, "másokkal" körülvéve. Az elektronok is ütköznek időnként. Az emberek is. A galaxisok is. És meglehet, hogy a párhuzamos valóságok is. No de ütközés nélkül nincs szikra sem... Így van megírva a Program.

Ezt most vajon én írom? Vagy valami vírus? Felülírja a kódot? Megfertőzte a "mazsola-programot" a kiút-keresési mániával? Vagy az mindig is itt volt, csak ki kellett ásni, lerántva az illúzió-létezés rétegeit?

"próbálok odahatni, hogy legyen passzusom, de valamit nem jól csinálok"
A holografikus programozás nem így működik... Nem lehet erőltetni, természetesnek kell lennie, természetesen kell működnie, szinte magától. Akkor működik ha nem görcsölsz rá, hanem csak úgy tudat alatt, a képzelet mélyén megjelenik egy kép (kicsi, pillanatnyi, aktuális vágy, vagy akármi), na és az fog manifesztálódni nagyon rövid időn belül. Az egó erre nem KÉP-es.
Példa (gyerekes, de mindennapos):
Villanás odabent: "de ennék egy pizzát"
1 perc múlva nejem hív: "pizza lesz vacsira, rendben?"

A fő kérdés: előre tudtam, ráéreztem VAGY bevonzottam VAGY létrehoztam?
A sokadik példa után sem tudom pontosan, de inkább az utóbbi... mindennap megtörténik, kisebb/nagyobb jelenetekkel.
Vigyázz mit gondolsz! Még megvalósul! :))

Kicsit elbeszéltünk most egymás mellett, Te is leírtad amit akartál, én is ami kijött.
Nos, majd csak kezdünk vele valamit.

Ennyi, ez most ilyen rövid mese volt...

A holografikus univerzumra kezdenek egyébként rájönni a köpenyesek is:
"Japán fizikusok egy csoportja olyan elmélettel állt elő, amely szerint az univerzum csupán egy hatalmas hologram. Erre állításuk szerint bizonyítékokat is találtak.."
http://index.hu/tudomany/2013/12/12/szimulaciok_szerint_a_vilagegyetem_egy_hologram/

Bámulatos hol tart ma már a tudomány, azon belül különösen a brit tudósok...


Meseszobás előzmények:

20 megjegyzés:

  1. (itt viszem tovább ezt a gondolatsort) :

    zplus the lone wanderer - 2014. július 28. 7:36

    “A poén lelövése nélkül mondom, hogy nem "Valahogy így ébredhetett öntudatára az Egy is", hanem Ő "csak" egy (a sok közül)”

    De hát épp erről meséltünk! :)
    Ha Ő "csak" egy a sok közül, akkor ki vagy mi az, aminek ők, a sok a részei? Ki van a tetrisz "végén", és Ő hogy jött létre? Ez a fő kérdés, nem a "félistenek", az "egy a sok közül" létrejötte.

    Indiában így tartják:

    "Óh, Bharaták legjobbja, négyféle jámbor ember végez odaadó
    szolgálatot Nekem: aki szenved, az anyagi javakra vágyó, a
    kíváncsi, és aki az Abszolútról szóló tudás után kutat.

    17. vers

    Ezek közül a teljes tudással rendelkező bölcs a legjobb, aki
    a tiszta, odaadó szolgálat által egyesül Velem, mert nagyon
    kedves Vagyok neki, és ő is kedves Számomra.

    18. vers

    Ezek a bhakták kétségtelenül mind nemes lelkek, de aki a
    Rólam szóló tudással rendelkezik, arra mint Bennem lakozóra
    tekintek Én. Transzcendentális szolgálata által ő elér
    Engem, a legvégső célt.

    19. vers

    Sok-sok születés és halál után az igazi tudást elsajátító
    ember átadja magát Nekem, mert tudja, hogy Én vagyok minden
    ok oka. Az ilyen nagy lélek bizony ritka.

    20. vers

    Kiknek elméjét eltorzították az anyagi vágyak, meghódolnak a
    félistenek előtt, és követik a saját természetük szerint
    kiszabott imádatszabályokat.

    21. vers

    Mihelyt valaki a félisteneket kívánja imádni, Én [a mindenki
    szívében jelenlevő Felsőlélek] megszilárdítom hitét, hogy
    átadhassa magát annak a félistennek.

    22. vers

    Ilyen hittel felruházva, a kiválasztott félisten kegyét
    kereső vágyai teljesülnek. Valójában azonban egyedül Én
    vagyok az, aki ezeket az áldásokat adja.

    23. vers

    A csekély értelmű emberek a félisteneket imádják, de az
    efféle hódolat gyümölcsei korlátoltak és mulandóak. A
    félistenek imádói a hozzájuk tartozó bolygókra jutnak, míg
    bhaktáim végül az Én legfelsőbb bolygómra kerülnek."

    VálaszTörlés
  2. ott van alatta a tuti Neked is kifejtve pár sorral lejjebb.. :P
    "Aki a halál beálltakor életlevegőjét a két szemöldöke közé
    rögzíti, és teljes odaadással a Legfelsőbb Személyre
    emlékezik, az minden kétséget kizárva eljut az Istenség
    Legfelsőbb Személyiségéhez."

    VálaszTörlés
  3. Hu, sok minden érdekes gondolatot összeraktatok, ami sokfele visz (nem is biztos hogy tudtam követni). Egy felvetésre írnék. Ránk akaszkodott programok, lények stb. hogy ezek mik, tőlünk függetlenek, vagy tőlünk függőek?
    Nyugodtan gondolhatjuk azt is, hogy tőlünk függőek, ha már merészen azt feltételezzük, hogy a Minden bennem is jelen van, így még azok is, amit magamon kívül állónak vélek.
    Akik szívják az energiánkat, vagy vírusként ránk telepednek, lehetséges, hogy „bennük” csak önmagunk tudatlansága ölt „testet” és a virtuális mozi egy egy vágóképekként kívülről kísértenek „démoni” formákban?
    Bár lehet nem is olyan veszélyesek, mert csak egy ponton tudnak támadni, ahol hiányos a tudás. Tehát a tapasztalt jelenségek a különböző tudás vagy nem tudás szerint nyernek egyéni magyarázatot…
    Felvetődik az a kényelmetlen gondolat is, azok a negatív, ártó izé-mizék, meg a mindenféle engem megkeserítő hatások, honnan jönnek körém, belém, rám stb?
    Az is egy érdekes kérdés ugyebár, hogy hova a francba lehet elküldeni mindezeket, ha belőlem öltöttek testet?
    Persze az is lehetséges, hogy ezeknek az önjáró mindenféle ártó lényeknek, hatásoknak önálló alakjuk van, és momentán épp nincs jobb dolguk, mint engem nyuvasztani…:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. :)
      *****
      Tudatlanul paraziták, tudatosan jobbak lehetnek az esélyek kooperációra.
      *****
      Ez vonatkozik az ún."csatornázásokra" is. Lehet, hogy csak egy pajkos démon sz*p@tja a csatornázót (közben meg energiát von el rajta keresztül).
      Emlithetném a Múzsákat is, akiket sokan sokféleképpen hivnak.
      (kerestem valamit, de ennél a Hölgynél lyukadtam ki.. (?))
      http://en.wikipedia.org/wiki/Seshat#mediaviewer/File:Seshat.svg

      Törlés
  4. Mazsola!
    Olvasd el A.j. Christian Mit keresett Isten a nappalimban című könyvét. Vagy Anita Moorjani könyvét (Meghaltam, hogy önmagamra találjak) Mindkettő hasonló módon írja le a valóságot. Az utóbbi saját halálát megélve mondja el mi van „odaát”. Mindkettő szerint vannak párhuzamos világok ahol a tudatunk egy másik darabja szintén egy életfilmben remekel és azt az énünket is önmagaként érzékeli.. Az előző és következő életek szerintük most történnek egyidejűleg és mindez már a születés előtt is van, a tudat csak válogat a „filmek” között.
    Ez egy jó videó: http://www.youtube.com/watch?v=XBiCJ5_pBS0

    VálaszTörlés
  5. Bölcsebb arcok mán jópárszor meg'aszonták a Fődön karistoló humánok minden éccaka megdöglendenek némiképp. Oszt jó szanakóborolnak a mindenféle síkokon. Ezt jól álmodásnak, meg a agy jáccásának lesik, vagy nem emlékeznek rája.
    De cserébe páran nappal is megdöglendenek, mer' elgázolja őket egy villamos, vagy valami... Oszt ebből a Vonzás hat almáját, s a tájékoztatás vágyát jól kiélve (de ebben szokott lenni kis - vagy nem kis - vállveregetési hajlam is), penge kis bestsellereket szoknak rittyenteni. Sokaknak nagy örvendezésére.

    Más bölcsebb fickók meg a'szongyák csak az van, amit magad megtapasztalol, amire rájafigyelsz (feccölsz bele kraftot). Eztet monnyuk nem biztos le tudom vezetni magamnak (vagy nem teljesen tudom), mer' pl. politikást még nem láttam a két szememmel közelről, élőben (csak a képdobozban, meg fényképeken, meg eccer jó távolról - de az egy asszonyságnak nézett ki, nem politikásnak), oszt mégis vannak. De, cserébe kölyökként láttam ám a szememmel egy böszmenagy sárkánytot, olyan meg nem karistol túl sok még a képdobozban se. Szóval...

    Aztán. Itten vannak ezek a... hát... lyukak a emlékezetemben. Amik azért időnként jól meg tudnak kavarni. Aztat leszámítva egy szenilis vén csont levék, mocsokmód fogalmamse nincs pl. mikor, és hogyan szereztem érettségi bizonyítványt. Pedig fizikailag ottan van szekrényemben.

    Valamint. Időnként szokott zavarni, mikor felfényesedett (vagy annak tartott/mondott) arcok bájosan tanácsolják: meditálj, lásd át az illúziót, légy az ami akarsz lenni, meg ilyesmi... Oké. Ezek vélhetően remek, előremutató dógok, de... egy olyan csóka aki süket, vak, néma, és bekötött szemmel ül egy setét dobozban mégis mi a lóf... francokat tud kezdeni az olyan tanáccsal, hogy; Láss! ? Mikor aztatse tugya van. Nemhogy mi?

    No. Most jól abbafejezem, mer' gondolom lesz pár erre kóborló arc, akinek fogalma se lészen róla miről szövegeltem, ily kacifántos mód. Akinek meg netán mégis az csinyáljon kávét, teját, süteményt, hogy illő mód meg tugya vendégelni a hamarost megérkező ápolókat. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "De, cserébe kölyökként láttam ám a szememmel egy böszmenagy sárkánytot, olyan meg nem karistol túl sok még a képdobozban se. Szóval..."

      Mármint ilyesmi?:

      https://www.youtube.com/watch?v=OvCHmlzXLU4&feature=player_detailpage#t=2677

      Törlés
    2. (Mazsola: viccnek sz*r, komolyan meg köszönöm-régóta tudom, hogy meg kellene néznem ezt a filmet is, csak pár dolog hiányzott:pl. a cime meg maga a film.. :D )

      Törlés
    3. Ahogy mondod: a címe maga A Film... És ehhez még vedd hozzá Bűvészinas leírásainak esszenciáját, és helyben is vagyunk... :)

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola érdeme (a képek, de nincs rajta a + :P )
      *****
      Segitség kellene, olyan dolgokkal kapcsolatban, amivel eddig nem foglalkoztam- de csakis olyan módon, hogy egyedül tudjam csinálni..
      Csinált már valaki delfin-agyminta-programozást?
      (plejádi cuccok kellenének, kutat-ás folyamatban )

      egyre jobban szeretem a Galaxis útikalauzt.. :)

      Törlés
    2. Nem ismerem… de utánanézve, ezzel kapcsolatban kiadtak egy könyvet.
      Talán megtanulható a könyvből is, úgy tűnik, benne lehet gyakorlatsor is.
      http://soul.hu/index.php?newid=205&topic_id=729
      http://www.libri.hu/konyv/a-plejadok-fenykuldottei.html

      itt letölthető a könyv, sajnos pénzért, de sokkal olcsóbb, mint a papír nyomtatott forma:
      http://www.ujkorklub.hu/load/ezoterikus_konyvek/konyvek/amorah_quan_yin_szellemi_atalakulas_es_ongyogyitas_a_plejadok_fenykuldotteivel/1-1-0-5484#.U9sijuN_uSo

      Sok sikert! :))

      Törlés
    3. Köszönöm szépen. (köszikösziköszi :)
      (egyébként nem fizetős az oldal, lejött- kis szépséghibával, mert kézzel scannelt és kitörik a nyakam :) ja, hogy van opció adobeban az elforgatásra? mikre rá nem hajtja az embert a szükség- meg a kényelem.. :) )
      a 193.oldaltól vannak a (keresett) gyakorlatok, aláhúzgálva.. :)
      (pluszpláne ennek az egésznek valami köze van a gerincemhez is)

      Törlés
    4. :) Na, szuper….. ha jó a dolog és beválik neked, akkor írd meg a tapasztalatokat!

      Törlés
    5. Ide szorosan kapcsolódik egy másik könyv:
      http://www.libri.hu/konyv/garry_clow.kilenc-dimenzio-alkimiaja.html
      A legkülönösebb könyv, amit valaha olvastam, (pedig a fél Somogyi könyvtáron átrágtam magam előtte), ehhez kellett a legnagyobb fokú nyitottság. Először egy kukkot sem értettem belőle. Kíváncsi vk, minek mi a véleménye, ha olvasta. Üdv,

      Törlés
    6. (most "ez" van soron, közben izlelgetem majd az A.Q.Y. könyvet is- esetleg letöltőlink Oli?)
      *****
      "– A maiz-pinto, a kristályok és a madártollak csupán játékszerek egy
      szövetségeshez képest – mondta. – Ezekre csak akkor van szükség, ha
      nincs az embernek szövetségese. Időpocsékolás lenne ezeket kajtatni,
      különösen a te számodra. Neked meg kell próbálnod szövetségest
      szerezni; ha sikerül, meg fogod érteni, amiket most mondok. A
      hatalommal bíró tárgyak gyerekjátékok csupán.
      – Ne érts félre, don Juan! – tiltakoztam. – Persze hogy szövetségest
      akarok, de másról is tudnom kell! Te magad mondtad, hogy a tudás
      hatalom.
      – Nem! – mondta nyomatékosan. – A hatalom abban a tudásban rejlik,
      aminek a birtokában vagy. Minek olyan dolgokról tudni, melyek
      haszontalanok?"
      (C.C.-Don Juan tanitásai)

      Törlés
    7. Itt van Zé a letöltőlinkje, az Oli említette könyvnek :)
      http://data.hu/get/3178836/B.H.C-G.C_Kilenc_Dimenzio_Alkimiaja.zip

      Törlés
    8. (csak én tudom, mennyit kerestem az éjszaka, mire ráhagytam, hogy majd.. :D )
      köszönöm: az ajánlást és a linket is
      (csendes-pangás után dől rám az információ.. pedig csak annyit tettem, hogy elkezdtem lekapcsolni a villanyt a fejemben ésatöbbi :)
      ajánlanám (?) az augusztusi napiszer végén lévő kultúrális rovat A-haa élményét- a két esemény egy és ugyanaz.
      Don Huan szövetségese és a fenti bejegyzés Tok'rája is ugyanaz. csak az értelmezési környezet különbözik..

      Törlés
    9. juteszembe- vagy hová :D - a Könyvben is volt szó valami Ó- meg Új-Szövetségről..

      Törlés
  7. Itt van a link , ingyenes letöltéssel / Szellemi_atalakulas_es_ongyogyitas.pdf/ :

    http://data.hu/get/6521039/Szellemi_atalakulas_es_ongyogyitas.pdf?pid=3612024477

    GA

    VálaszTörlés