Fa, fém, üveg

Sokat társalogtunk már itten arról, hogy a „gonosz” háttérhatalom így meg úgy kavarja-keveri a kártyákat, így meg úgy szól bele a történelem kerekébe, ezzel meg azzal etet minket, legyen az élelmiszer vagy mondjuk „hírek”, azonban kevés szó esett még arról, hogy ez valójában miért is baj? Miért probléma az ő tevékenységük? Nos, véleményem szerint leginkább azért, mert alapvetően térítik el, változtatják meg az embert az „eredeti” elképzeléshez képest. És hogy mi az eredeti terve az embernek? Nyílván erre nem tudok pontos irányokat meghatározni, inkább csak érzem, hogy ahogy van most, az nem jó, az nem normális. No de mi a normális? Ezt is nagyon nehéz definiálni, körülírni, erre is inkább csak megérzéseim vannak, homályos elképzeléseim. És e felé a homályos elképzelés felé szeretnék most egy nagyon is pontos útmutatást írni, aminek betartásával szerintem megközelíthető…, vagy legalábbis kísérletet tehetünk a normális pályára való visszaállításra. Ez csak egy javaslat tulajdonképpen, amit természetesen magamon próbálok ki először, de úgy érzem, hogy „működik” a dolog, van értelme foglalkozni vele, „van benne valami”. Amit ajánlok, az nem valami egetrengető változás, igen "piti" ügynek tűnik első ránézésre, ám szerintem nagyon is fontos.S hogy mi ez? Nem húzom tovább:

Visszatérés a hagyományos alapanyagokból készült használati eszközökhöz!

Mert mi is történt? Mintegy fél évszázad alatt észrevétlenül elárasztott minket a műanyag szemét, és befúrta magát a hagyományos, úgy mint fa, fém, és üveg alapanyagokból készült használati tárgyaink helyére. Kérdezhetnénk, hogy ezzel mi a baj? Nos, szerintem igen sok. 

Példákat fogok felsorolni, amiket általánosságban fogalmazok meg, de természetesen mindegyiknél érvényes a "tisztelet a kivételnek":

Az ebédünket "mikrózható" műanyag dobozban visszük be a munkahelyre (eddig még talán rendben is van), azonban sajnos ugyanebben a műanyag dobozban mikrózzuk (!) meg, és esszük is meg. Hát kérdem én hülyék vagyunk mi? Csak mert rá van írva arra a ipari olaj-melléktermékből származó vacakra, hogy "micro-wave" - már mindjárt egészséges is?? (Az elvetemültebbek még az e-mailjeiket is nézegetik ebéd közben, amivel rendesen odabasznak az étkezés szertartás-szerűségének, és az emésztés folyamatának nyugodt megkezdésének.) De ha ez utóbbi nincs is, az biztos, hogy a megmikrózótt műanyag polietilén "edény" nem a barátunk...

A szomszéd Józsi bácsitól kapott pálinkát beletesszük egy műanyag flakonba, egy másikba meg a Szépasszony-völgyében vásárolt Egri Bikavért tároljuk, hogy hadd marja az alkohol le a műanyag oldalát, hadd fogyasszuk "egészséggel".

Észre sem vettük, és eltűntek az életünkből a vágódeszkák. Ami ma van, az  minden csak nem vágó és nem is deszka: egy 0,5 cm vastag műanyag lap, ami azon kívül hogy szart se ér, azaz az első használat után meghajlik, még le is mérgez, tekintve, hogy a vágások helyéről "kivájt" apró műanyag részecskék finoman rátapadnak a késre és ezáltal kolbászunkra - ha akarjuk, ha nem. 

A borfesztiválon, meg a karácsonyi vásáron kifizetjük jó drágán (500 Ft/dl) áron a finom forralt mazsolabort ( :) ), majd elfogadjuk, hogy egy fehér színű ipari hulladék, "pohárnak" csúfolt melléktermékbe öntsék bele, és ebből igyuk meg. Sőt, ma már az olcsóbb borospohár készletben lévő "poharak" sem úgy csengenek már mint régen, biztos vagyok benne, hogy nem teljes értékű üvegek, hanem részben polikarbonát, vagy valami hasonló anyagból vannak (pedig homok az van dögivel, nem..?).

Természetes fa ablakok és mészfestés helyett műanyag ablakkal és diszperziós festékkel vesszük körül magunkat, csakhogy véletlenül se tudjon párologtatni, lélegezni az a ház.

Vászonpóló helyett poliészter anyagú ruhákban járunk, csak hogy véletlenül se tudjon szabadon távozni testünkből a méreganyag izzadság és párolgás formájában.


Vagy csak nézzük meg otthon a fürdőszobában a tusoló "fejét". Olyan mintha fém lenne, szépen csillog, fényes, de nem az... érződik a tapintásán, a súlyán, hogy nem igazi, csak valami "krómozott" műanyag vacak, ami az első sérülésnél tönkremegy. A fa helyett már műanyag WC ülőkét lehet kapni, ami nagyon hamar tönkremegy, még ha nem is ficergünk túl sokat rajta. 

A szerzámaink is egyre kevésbé emlékeztetnek valódi fémre. Csak nézzük meg ezt a szerszámkészletet: egyértelműen látszik a színén, hogy ez már legfeljebb csak "nyomokban" tartalmaz vasércet, addig-addig kevergették, hígították az alapanyagot, míg a végén egy ilyen sötétszürke, matt valamit kaptak, amit én csak "műfémnek" szoktam hívni. 

És természetesen a használat során, a gyakorlatban be is igazolódik a sejtésem, tekintve, hogy néhány megmunkálás után elkopik a műfém szerszám. Így néhány munkaóra alatt értelmét veszti az egész létezése. Hát normális ez kérem? A lakatos szomszédomtól időnként szoktam szerszámokat kölcsönkérni, nnnaaa azokon tényleg látni, érezni a súlyán, hogy még valódi fémből készültek, és sok-sok év munkálkodás után még mindig használhatók!

Bőrcípő helyett műanyag papucs. "Gumi"cukor. Valódi palacsinta helyett műanyag, Smile palacsinta... húú, ebbe ne is menjünk bele mennyi műanyagot megetetnek velünk... Valódi nő helyett guminő. Valódi mellek helyett szilikoncickók. Valódi ajkak helyett botox. Soroljam még???


Nem. Nem szabad ezt folytatni. Nem szabad ezt hagyni, mert mindezen életellenes folyamatok csak tovább gyorsítják, rontják az amúgy is súlyosan felgyorsított és lemérgezett életünket.

Nyílván ennek is több szintje, rétege van - kezdve az előállítás egyszerűségével, gyorsaságával, folytatva a "környezettudatosság" maszlagával ("mentsük meg az erdőket"), megfejelve az iparszintű mérgezéssel, egészen a genetikai vagy akár spirituális szintű megváltoztatással bezárólag, - de egyvalami biztosan kijelenthető: minden szinten káros az emberre nézve.

Persze még akár hajlandó is lennék elfogadni egy olyan érvet a gyártás szintjén, hogy a Föld fém erőforrásai fokozatosan csökkennek, ezért cserélik le az összes eszközünket műanyagra. Meg azt is elismerem (el nem fogadva azért..), hogy a gyártók teljesen ellenérdekeltek a minőségi termékek előállításával szemben, tekintve, hogy egy valamire való üzleti tervet nem tudnának összeütni, ha 30-40 évig tartós eszközöket adnának a kezünkbe. Senki nem vásárolna olyat onnantól kezdve, ugyebár... És nyílván azt is elfogadom, hogy sok mindent csak műanyagból lehet legyártani, mert nem volna értelme természetes anyagból... De hiába minden "gyakorlati érv", szerintem ez egy bolygószintű átverés. Szóval nem akarok itt most hírtelen újdonsült környezetvédőnek felcsapni, ám mégis úgy vélem, hogy mindennek valami "magasabb" rendű célja van, valami egészen elemi erejű erőszak, amit az emberen követnek el azzal, hogy a minket kívül-belül elárasztanak műanyagokkal, melyek környezetünkre és életterünkre gyakorolt hatása igen erős. És nem csak azért mert mérgezheti a testfelépítésünket ez a sok szutyok, hanem mert ezek által csak még jobban süllyedünk lefelé a nyúl üregében.. Már így is eleve egy illúzióban élünk, hiszen a fa és a fém se valódi, csupán a Tudat képzeletében létezik, ám ezek a gyártók még tovább mélyítik a káprázat rétegeit azzal, hogy ezeket a "természetes" alapanyagokat is  lecserélik saját gyártású vackokra, műanyag vágó"deszkára" - illúzió az illúzióban.

Nem. Véget kell ennek vetni.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen anyagokkal vesszük körül magunkat, mert ezek kihatnak ránk is. 
Műanyag környezet, műanyag világ, műember.  
Persze a feladat nem is olyan egyszerű mint elsőre hinnénk. Hogy miért? Mert már keresve is nagyon nehéz beszerezni hagyományos eszközöket. A nagy ellátó szerszámboltok kivétel nélkül ugyanazt a távolkeleti műfémet árulják. A szaniter boltok kivétel nélkül ugyanazt a műfém szerelvényeket árulják. A konyhai edény és evőeszköz kereskedők egyre jobban áttérnek a műanyag termékekre. Szóval nagyon nehéz visszatérni az eredeti eszközökre.
De akkor mit lehet tenni?
Első nekifutásra talán nézelődjünk hagyományos piacokon.
Vagy esetleg nagyanyáink, nagyapáink háza táján, hátha tudnak nélkülözni, nekünk adni valamit amit ők használtak sok ideig de még mindig használható.  
Ha ez sem megy akkor meg.. nos, lehet, hogy elsőre őrültségnek tűnik, de szerintem el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ezeket az eszközöket saját kezűleg előállítani. Lehetetlen? Első ránézésre talán igen, hiszen senkinek sincs a hátsó udvarában acél hengermű + olvasztókemence... de mégis úgy érzem, hogy e felé kell menni. Ha szükséged van valamire, állítsd elő magad! Például miért ne gyárthatnék le valamiféle sablont mondjuk asztalos reszelőnek, amibe valahonnan szerzett valódi acélt olvasztok bele, majd ezután megmunkálom (akár a kapható "egyszer-használatos" műfém szarokkal) és oálá, kész is a saját szerszámom, ami 30 évig garantáltan működőképes? Nem tudom... Nagyon az elején járok én is ennek az útnak, de talán nem elképzelhetetlen, hogy visszatérjünk ahhoz a szinthez, amit elődeink még természetesen űztek: saját eszközök gyártása. Nemrég készítettem ezt a polcot a nejemék üzletébe: nem nagy durranás, de mégis valahol saját gyártás, még ha az alapanyagokat nem is én állítottam elő:

 

Viszont amit már most is meg lehet, azt meg is kell tenni. Én utasítottam a családot, hogy mostantól nincs műanyag pohárból ivás, nincs műanyag kancsóban tea, nincs műanyag flakonban bor/pálinka. Amennyire csak lehet visszatérünk a fa, fém és üveg eszközökhöz. És ha a piacon nem találok régi, valódi vastag vágódeszkát, akkor majd csinálok magamnak! :)

Lazuljunk: Die Woodys

Csak hogy legyen nektek is egy nagyon kemény 2 percetek! :))

Best playback evör...

Ja, a videó alatti hozzászólások is nagyon kemények, emlékezetből:
"Ez lehet a kiváltó oka a következő világháborúnak..."
"Németek, focit csináljatok, ne dalokat.."

 "és még azt mondják a holokauszt durva”.

:))

De azért..., ha leásunk ennek a röhejes klipnek az aljára, ott igen beteg dolgokat találunk...

Mert az odáig rendben van, hogy ezt a dalt megírta valaki (a hsz-ekben olvastam, hogy a foghíjas gyerek apja, aki ismertebb zenész volt) - és bár nem értem a szövegét, tételezzük fel hogy ez egy kedves gyerekdal.

No de, - és itt kezdődik a nagyon beteg része a dolognak: - erre a dalra felépítettek egy egész produkciót, performanszot, előadást. Nem tudom pontosan milyen jellegű műsorba hívták meg őket, nem is lényeges, ami fontos, hogy erre elő kellett készülni. A kellékesek berendezték a stúdiót "erdővé", legyártották a kis manó (süni?) figurákat, kikeresték azokat az idétlen ruhákat, tollas sapkákat, és ráadták a srácokra, (akik ebben a korban a dugáson kívül valószínűleg másra komolyabban nem is tudtak gondolni...), a stylistosok belőtték a hajukat, a koreográfusok betanították őket arra a bedrogozott buzikat megszégyenítő mozgásra, és a folyamatos mosolyra..., a kellékesek megépítették azt a nagyon komoly, "fából készült" szintit, (aminek az egyik "billentyűje" majd kiesik a helyéről) és kikeresték a stúdió valamelyik afrikai kelléktárából azt a dobot. (már ha ez valóban egy dob, és nem valami ipari tárolókonténer felfordítva)... Egyszerűen nem tudom elképzelni sem, hogy volt-e abban a teremben egyetlen élőlény is, aki egy pillanatra is elhitte, hogy ezeknek a "hangszereknek" bármi közük is van a hangfalakból szóló zenéhez? Vagy hogy a srácok időnként látható "füttyentése" és "vakkantása" bármilyen kapcsolatban is áll a felhangzó digitális állathangokkal? Vagy hogy a megszólaló feltunningolt (megemelt hangmagasságú) énekhez bármi köze is van élőben a srácokhoz?

Szóval mindez egy nagyon durva, beteg elegyet alkot, és egy alapvetően nagyon súlyos jelenségre mutat rá, ami szerintem már - szerencsére - kihalt azóta, mégpedig a tévézés, és zenés produkciók egy nagyon súlyos időszakára, amikor azt hitték (vagy szerették volna hinni) a szerkesztők, stúdiósok, média tulajdonosok (TARTALOMGYÁRTÓK!), faszom tudja kik, hogy mindezt a teljesen valótlan szemetet, ezt a teljes mértékben hiteltelen illúziót be lehet adni a közönségnek... illetve be is adták, de szerintem (remélem!) többségben voltak a közönségben azok, akiknek nem volt őszinte a mosolyuk...

És mindezt abban a csodálatos 1984-es évben, amikor:

- kijön a Depeche Mode - Some Great Reward című lemeze, ami szerintem a pályafutásuk csúcsát jelenti, már ami az emulátoros hangszerkesztési minőségi szintet illeti... a világ azóta sem volt képes még egy People are people szintű zenét legyártani.

-  olyan előadók korszakalkotó zenéi jelentek meg, mint Madonna, Queen, Alphaville, Billy Idol, Eurythmics , Prince, stb., meg úgy általában az "angolszász" újhullámos zenei ipar minőségi csúcsokat döntögetett.

- olyan filmek jelentek meg, mint az Indiana Jones, Végtelen történet, Terminator, István a király...

- megjelent Douglas Adams Galaxis útikalauz c. könyve, és kiderült hogy George Orwell tévedett... öööö hát... talán nem is olyan nagyot .:)

- stb.

... szóval önmagával nem azzal van baj, hogy valaki írt egy kedves gyerekdalt, vagy hogy az egyik srác kissé foghíjas (azóta egyébként már megcsináltatta a fogait) még csak nem is a playback-el van a baj, mert egy szoros időbeosztással dolgozó tv-stúdióban általában igaz, hogy nincs idő egy-egy zenekar rendes beállására, hangarányok megfelelő keverésére, stb., ezért általában az ilyen betétdalok pléjbekkek, mint ahogy nálunk is volt..   hanem azzal van itt a kibaszott nagy probléma, hogy ez a szerencsétlen, szemétre való hulladék így, ebben az apró részletekig felépített formában egyáltalán képernyőre kerülhetett, ebben a varázslatos, minőségi alkotásokban gazdag évben ! 

Mindenesetre ha mindez nem történt volna meg, akkor most szegényebbek lennénk egy - kinek-kinek mennyi ideig tartó - hasgörcsig elhúzódó röhögéssel.. :)) 

És persze megvan ennek a klipnek a zene nélküli változata is... hasonló magas szintű humorral, mint az Elvis Presley, vagy a Britney videóban...

Behind the Scenes: Die Woodys – Fichtl's Lied [live / no music]

53 000 000 000 pixeles fotó - és?

Csináltak egy 53 000 000 000 pixeles fotót, hajrá:

 

forrás: http://hvg.hu/tudomany/20160623_53_milliard_pixeles_fenykep_bentley_zoomolas

Általában engem is lenyűgöznek az ilyen csodás technikai előrelépések, mert tényleg milyen überkirály már, de ezt már egy kicsit nagyképűségnek (!) tartom :).
 
Egyrészt mi a szart kezdjünk ezzel? Fasza, és? :)
 
Másrészt miért nem valami értelmes dologra használják a tudást/technikai fejlődést? Ez messzire vezet, inkább csak utalásként: nekem egyre kevésbé tetszik, hogy ennyire befelé fordul az emberiség technikai fejlődése, azaz leginkább a meglévő dolgainkat fejlesztgetjük tovább. Szerintem jó volt az a versenyautó, az a mobiltelefon, az a fényképező, az a számítógép, stb. pár éve is már, jó az a Blueray képminőség is már, elég az az 5.1-es hangrendszer, mi a fasznak még jobb??
 
Érthető?
 
Az oroszok éppen teleportáláson kísérleteznek. Erre azt mondom, na ez már valami, ez már előremutat banyeg! Nekem kurvára nincs szükségem egy még okosabb, még gyorsabb, még laposabb telefonra, még további x millió színnel, mert már ami van az is teljesen megfelel, arra amire kell. Persze most még nem tudom én személy szerint mire mennék vele, ha az oroszok megfejtenék a teleportálás titkát, de mégis előremutatóbbnak érzem, mint a meglévő kütyűjeinket tovább csiszolni.
 
Mondjuk szerintem nem véletlenül ilyen irányban megy a technikai fejlesztés, ez irányított dolog, tuti. A 60-as évek óta tulajdonképpen leállt az űrprogram, nem engednek embert felmenni (vajon miért nem? - tán baj lenne ha kiderülne, hogy lapos a Föld? :)), de az apró szarokkal elkápráztatnak, elárasztanak minket, nehogy már nagyobb távlatokban gondolkodjunk. Pedig biztosan megvannak azok a technológiai lehetőségek, aminek segítségével jóval előrébb járhatnánk már mind egyéni, mind az általános jólét tekintetében - ha engednék.

Vagy az van, hogy pont ezzel a szándékos lefojtással érik el azt, hogy az ember kevésbé a technológiai eszközökre hagyatkozzon, sokkal inkább a saját magjában benne lévő "bármi lehetséges" potenciálra képességekre, ha el akar repülni innen. Ne várjuk a bádog űrhajót, legyünk mi magunk űrutazók! Én, lassan 40 éves fejjel még mindig űrhajós akarok lenni, de nem az a bádogdobozban ücsörgős, mindenkit-átverős, ál-Holdraszállós fajta, hanem valódi űrutazó. Felfedező.:)

A Bölcs és az Ember

Az Úton járó kereső, kutató ember hasonlatos azon vándorhoz, ki miután alaposan körbejárta a hegy alját, annak minden zugát megismerve, az ott látottakra válaszokat keresve elhatározza, hogy nekivág és felkeresi a hegyen élő Bölcset, hogy attól magyarázatot kapjon, számtalan kérdésére. Hátára jó nagy csomagot kötött, telerakta azt mindenféle könyvvel, ruhákkal, élelemmel. Amint nekivágott a kaptatónak, az ösvény még igen széles volt, sok hasonszőrűvel találkozott, aki hasonló céllal ment mellette. Ennek megörült, azt gondolván, nem is lesz olyan nehéz az út, rengeteg érdekes emberrel találkozhat, és abban reménykedett, minél feljebb jut majd a hegyen, annál többen és többen lesznek majd az ilyen emberek, s még az is megfordult fejében, hogy milyen jó lesz majd csatlakozni hozzájuk, és talán egy nagy, igaz, baráti közösséget alapítani, talán egy falut, vagy egy várost a hegyen, ahol csupa bölcs és megvilágosodott ember közt élhet. 

Ezek a gondolatok nagy lelkesedéssel töltötték el a mi bátor, megalkuvás nélkül Az Igazságot kereső, lánglelkű emberünket. Az úton egyre több emberrel elegyedett beszédbe, így lassan világossá vált előtte, hogy ők is hasonló dolgokat keresnek, és bár sok mindent hasonlóan látnak, azért vannak végletes különbségek. Némelyekkel beszédbe elegyedve az volt a határozott érzése, hogy bár egy nyelvet beszélnek, de egész bizonyosan nem egy nyelven. Voltak akik hevesen nekitámadtak, sőt olyanok is akik majdnem megverték, mindenfélének lehordták amikor elmondta nekik, hogy eddigi élményei, eddigi megélései által milyen felismerésekre jutott el. Mert bizony közben telt múlt az idő, és lassan tudatosult benne, hogy már évek óta kapaszkodik fel erre a hegyre. 

Az elején azt gondolta, pár nap,esetleg csak pár hónap és eljut a hegy tetejére, hogy végre találkozzon A Bölccsel. Az út sokkal hosszabb lett, hisz a hegyen is sok minden látnivaló akadt, amit szintúgy meg kellett ismerjen, amit meg kellett tanulmányozzon, amit meg kellett értsen. A legnagyobb élmény, mely semmihez fogható nem volt addigi életében akkor következett be, amikor egyszer csak eljutott egy olyan pontra, ahonnan hajdani kiindulópontjára láthatott rá, ahonnan gyakorlatilag valami érthetetlen, varázslatos állapot folytán a magasból rátekinthetett a hegy aljára, azon helyekre, melyeken rengeteg időt töltött azok megismerésével, s melyek most egész más perspektívában tűntek fel. Csak kapkodta a fejét az új látványtól, mert annyira másnak tűnt minden Egyszer csak elkezdett összeállni benne a lent található világ valóságának a tárgyai között egy sajátos rend, egy sajátos rendszer, ami amikor közöttük járva tapasztalta meg őket, egyszerűen láthatatlan, felismerhetetlen volt a számára. Ez a katartikus élmény olyan örömmel töltötte el, mintha belépett volna egy egészen más, addig számára rejtett, ismeretlen országba, amiben az addig tapasztalt látszata a valóságnak számára egész más értelemmel telt meg, sokkal teljesebb, átlátható és megfejthető lett. Minden, de minden addigi tapasztalata, megélése átértékelődött benne. Azt gondolta magában: én balga, én hülye, ezt ott lent hogy nem vettem észre. Aztán lassanként, mikor ez a látvány számára már megszokott lett, elkezdte összerakni magában, a fenti látvány rendszerébe fogni, abban újraértelmezni az addigi valóságáról alkotott KÉPet. Addig KÉPtelen volt még csak elképzelni is, hogy a valóságnak létezik más megközelíthetősége. Ekkor értette meg, hogy ha innen ezt látja, akkor ugyanúgy a mostani látványát a hegyen eddig megtett útnak, annak állomásait is valószínűleg másként fogja majd látni később, és hogy az útitársai miért is civakodnak egymással és vele az út közben, dacára annak, hogy sokan közülük ugyanúgy a Bölcs megkeresésére indultak el. 

Amint telt az idő, emberünk hátizsákja egyre kisebb lett. Lassan itt-ott, szélvédett, esőtől naptól óvott helyre ki-ki rakott egy-egy könyvet, ruhadarabot addig félve őrzött kincseiből. Magában ezt gondolta: hm...nagy szolgálatomra voltatok eddig nekem. Köszönöm a tanítást, ami bennetek volt, de most már bennem születtetek újjá, most már bennem éltek. Legyetek ezentúl mások útjelzői, ki majd rátok találnak. Elért arra a pontra, ahol már csak pár ruhadarab maradt a hátizsákjában, mert az összes könyvet hátrahagyta. Ekkor már az út egyre keskenyebb lett, egyre meredekebb. Azon vette magát észre, hogy már alig maradt körülötte néhány ember, akik Az Igazság keresésére indultak, és el akartak jutni A Bölcshöz. Egyre többet hallgatta az erdő csendjét, a patak csobogását, és egyre több gondolat, felismerés jelent meg benne. Volt amit feljegyzett egy magával hozott füzetbe. Az útitársai is egyre inkább elcsendesültek. Ha néha megszólaltak, nagyon mély, magvas és tömör megjegyzéseket tettek az általuk látottakról, tapasztaltakról. Az esti tábortüzek mellet már csak páran ültek, akik őrizték a lángot. Sokan lemorzsolódtak, sokan megtelepedtek a hegyen egy-egy nyugalmasabb helyen, és voltak akik keserűséggel a szívükben visszafordultak, mondván Igazság nincs, a Bölcs pedig szerintük vagy nem is él a hegytetőn, vagy meghalt unalmában, hogy senki sem keresi fel. Ááá... - legyintettek sokan, semmi értelme. Lent volt szép házam, vagyonom, takaros feleségem, gyermekem, semmi értelme ennek a bizonytalanságnak, az egyre ritkább levegőnek, és az egyre sűrűbb csendnek. Alig van itt már valami, a hegy tetején pedig az is lehet, hogy Semmi és Senki sincsen. 

Emberünk sok ilyen történetet látott, de már egyre kevésbé rendítette meg. Az elején még haragudott is némelyekre, akikkel azt gondolta, majd egy alkalmasabb helyen egy szép kis települést hoznak közösen létre, ahol mindnyájan a Béke, SZERetet és a Bölcsesség Igazságának szentelik életüket. Ez nem következett be. Lassan amint egyre feljebb jutott, egy napon észrevette, hogy már senki sincs körülötte. A füzete, eddigre már szinte megtelt magosabbnál magvasabb gondolatokkal, felismerésekkel. Évek teltek el, és csak most kezdte belátni, mekkora távolságot tett meg. Érdekes módodon, mégsem volt ez számára mérhető mérföldekben, napokban, hónapokban vagy években. Az egész, mintha csak egy perc lett volna, mikor mindezt magában átélte. Máskor viszont mindez végtelen óceánjának tűnt az időtlenségnek. Már csak a fákkal, és az egyre gyérebben megmutatkozó állatokkal, a forrás csobogásával beszélgetett. Néha be-betért egy-egy ember alkotta menedékbe, meghúzni magát éjjelre, de lassanként egyre többet aludt a szabad ég alatt, a csillagokba révedve. Időnként maga után hagyott egy-egy feljegyzést, lapokat tépett ki a füzetéből, vagy egy-egy sziklába karcolt pár rövid gondolatot. Arra gondolt, bizonyosan jártak előttem, kik nekem is hagytak jeleket, bizonyosan jönnek utánam, kiknek én kell hagyjak jeleket. Ez a világ rendje. Semmi sem a miénk, csak őrizni kaptuk egy időre. 

Ebben a szellemben haladva tovább, mindig gondosan vigyázott, hogy ne bontsa meg sehol sem ezt a belső rendet. Ha tűzifát talált egy viharvert kalyibában, mellyel este melegedhetett, hálásan megköszönte az ÉGnek, s annak aki odatette, majd mielőtt tovább ment, kétszer annyit gyűjtött a helyébe. Az erdő etette, a patak itatta, s bár vihar tépte, eső mosdatta, a lelke egyre ragyogóbbá lett. Az út alatt, időnként meg-megállt egy egy pontján a hegynek, ahonnan hatalmas, egyre hatalmasabb távlatokat láthatott be tiszta időben. Egyre kevesebb minden takarta már a világot előtte. Lassan kezdte megérteni, hogy a kereksÉGe, az egysÉGe, a sokfélesÉGe a Világnak, és Az Igazság amit keresett nem az, ami emberként egyetlen pontjáról meglátható a hegynek. Minél MAGosabbra jutott, annál inkább érezte, mély, MAGától elszakíthatatlan valóságként élte meg, hogy az Igazság: MINDEN. A hegy, a dombok, a síkság, a TENgerek Teljessége, mind, mind az Igazság, és az a végtelen nézőpont, az a végtelen sok perspektíva amit meglátott, mind mind az Igazság része. De hol van a Bölcs, aki megerősíthetne ebben? Vajon merre lakhat ezen a hegyen? Vajon találkozhatok-e egyáltalán vele, hogy minden eddigi felismerésemben megerősíthessen? 

Már jó ideje egyre nagyobb MAGányt élt meg, de lassan ez az egyedüllét - mely kezdetben sokszor fájó volt, és idegen a lelkének - egyre barátságosabb, egyre fogadóbb, egyre bensőségesebb lett a számára. Soha nem gondolta volna, hogy egy adott ponton azt fogja megélni, hogy ebben a MAGányban lassan minden addigi történés, megélés, élmény, maga az Élete oldódik fel, hasonlóképpen ahhoz, amiként az Óceánba cseppent valaki egy csepp vizet. Rádöbbent arra, hogy valójában addig csak elhitte, hogy ő egy csepp az Óceánból az Óceánban, de akkor és ott - a hegy csúcsához közel - tudata, lelke mélyéből vulkánként tört fel a felismerés: nincsenek is Cseppek. Igazából soha nem is létezett Cseppként, csak saját elméje, saját KÉPzelete hitette el vele, hogy ő MAGa csak Csepp és nem MAGa az Ó-CE-ÁN! Igen, mert ki az aki megmondhatná, hol végződik egy csepp és hol kezdődik valójában a TENger? Az ŐS-TENger? Amint a víz páraként, cseppenként, vagy fagy által megdermedve is ugyanazon LÉNY-EG, és ez a lényeg ugyanaz marad akkor is, mikor a levegőben szabadon szárnyal, amikor az Óceán vizeként mindent MAGában ringat, vagy amikor az Antarktiszon a jÉG Birodalmává dermed. Apropó jég - ekkor kapott észbe - ahegy ormai lassan feltűntek előtte, ragyogó, fenséges fehér süvegbe öltözve. Végtelen nyugalommal, MAGasztos, ragyogó fehérségben, éteri tisztaságuk fényességében, vakítóan szikrázva pompáztak az egyre erőteljesebb déli napsütésben. 

Az erdő lassan elmaradozott, és már nem maradtak csak a hófödte bércek. Hátizsákjában pár napi élelemmel, látszólag egy teljesen lakatlan, érintetlen vidéken járt. Minden ruháját magára vette, és minden hitét, utolsó erejét is összeszedve, szemeit a hófödte csúcsra szegezte. Most érintette meg igaz valóságában lelkét: a HalÁL. A hegyre felfelé jövet járt már omló sziklapárkányon, ahonnan megcsúszó lába nyomán sok mérföldes mélységbe szakadtak alá kövek, járt már kőfolyáson, amin visszacsúszott a mélybe, találkozott medvével, kígyóval, ezer veszéllyel, de egyik sem rendítette ennyire meg. Most, hogy látta a tű FOKát, a CSÚCSOT, amit a Világ Tetejének képzelt, ahol azt gondolta rátalál a Bölcsre, most mindennél mélyebben érintette meg, egy érzés. Vajon, vajon....és levegőért kapkodva megállt a szikrázó hóban. Vajon, nem csak álmodom-e mindezt? Hisz senki sincs köröttem, lassan Senki és Semmi sincs már, és meglehet a Bölcs is csak az én képzeletemben él. A jóságos Bölcs, akiről annyit képzelegtem. Annyiszor elképzeltem a jelenetet, hogy a hegy legmagasabb fokán találkozom vele, és Ő csak rámnéz majd, és én Mindent tudni és látni fogok ebben a tekintetben. Szavak és hangok nélkül mindennél bizonyságosabban érezni, élni, tudni fogom A Bizonyosságot, minden kérdésemre. 

Amint ezen gondolatok kavargó felhőjében állott, hirtelen, mintha egy hangot hallott volna valahonnan. Egy hangot hallott, de nem látott senkit sem. Átfutott az agyán, hogy talán ez már az őrület, talán csak az elméje játéka mindez. Aztán egyszer csak megjelent előtte egy ősz, mosolygó, végtelenül szeretetteljes tekintetű, kortalannak tűnő Öreg. Ruhája végtelen egyszerűségről árulkodott, mégis tiszta, rendezett, fényes. Kezében a hegyi emberek jellegzetes botja, melyre támaszkodott. Emberünk lába a meglepetéstől a földbe gyökerezett. Szíve olyan hevesen dobogott, hogy azt hitte, kiesik a száján és az Öreg elé gurul. Beszélni próbált, de csak tátogott mint hal a hóban, nem jött ki a száján hang. Az Öreg, a hófehér hajú, jóságos tekintetét Emberünkre emelte, aki csak nézett, és úgy érezte, egész lénye, egész mindensége átszellemül, beleolvad, feloldódik ebben az érzésben. Mint csepp az Óceánban, csak hagyta, hogy átjárja őt a végtelen SZER érzése, kimondhatatlan, felfoghatatlan, mindennél MAGasztosabb élménye. Ott, akkor, abban a pillanatban megállt az idő benne, Ő MAGa pedig az időtlen LÉT oszthatatlan EGÉSZe lett, a jóságos arcú Öregtekintetében mintha MAGa az Öreg Isten, saját Atyja fogadta volna önön házába be. Ekkor felszakadtak a gátak a tudatában, elemi erővel ragadta meg a felismerés és ölelte MAGába, Világok köz-ÉP-PONTjába repítve: Itt otthon vagyok! ITT-OTT A HON VAGYOK! Megérkeztem! Mindig is ITT voltam az OTTban, és ezen ITTből az OTT csak álomnak tűnik, valójában pedig ez minden Létezés Létezése. A feloldódás önMAGam Mind-ÉNsÉGében...a Halál...csak kapu a LÉTbe, mely édes testvér a Születéssel. Aztán elmosódott minden gondalt, megszűnt minden kép, és csak a CSEND énekelte, a soha nem hallott dallamát a Létezésnek. Azután az is elhalt, csak a Békesség és a Boldogság emberfeletti állapota maradt, amiben lassan megnyugodott, beleolvadt, Mind-ÉN-sé-ÉGé vált a Tudat és a Lélek. 

Amikor magához tért az elragadtatásából, senki sem állott már előtte. Valóság volt-e mindez vagy csak álmodtam?- tette fel önmagának a kérdést. Valóság, vagy csak az elmém, a KÉPzelet műve? Az értelem, a mindenre gyanakvó, mindenen osztozkodÓ értelem ösztönös kérdése volt ez, mivel azimént átélt állapot sehogy sem fért bele addigi megtapasztalásainak a szűretébe. Emberünk lassan megértette, hogy egész eddigi élete, útja valósága csak és egyedül az ő tudatában jelent meg olyannak amilyen, és csak az ő lelke élte meg, tette olyanná amilyen az számára a legkézzelfoghatóbb, legbensőségesebb, leghitelesebb. Megértette, hogy a tudata minden valóság forrása, és a valóság teljessége túl van mindenen, amit addig arról képzelt, arról képzelhetett. Léteznek szavak, léteznek fogalmak, de amit megélt az Úton az lényegében általuk átadhatatlan, közölhetetlen. Az Igazság mindvégig a szeme előtt volt, Mind-ÉNben és Mind-ÉN-KIben, mert Az Igazság MINDEN. A Bölcs mindvégig ITT volt, csak az OTTban kereste, és megMÁSulva mindazt nem ismerhette fel. A Teremtő úgy rejtette önMAGát a Világban el, hogy azt legközelebbi helyre: önMAGunk LÉNY-EGébe gyúrta bele. Emberként olyanná válik, mint a Forrásban álló szomjazó, ki esedezve vizet kér a mellette elhaladóktól. ItT és otT, kinT és benT, lenT és fenT. A Teremtő jele. Az üresség ÉN VAGYok, EGYaránt telve ÉN-MAGom KÉPtelenségeivel és KÉPeivel. A Semmi MAGában hordozza Mindenségem, amit valósággá álmodik KÉPzeletem. Az Út MAGom vagyok, amin az Igazságra juthatok az Örök Életben. 

FJT

(Köszönet! - M.)

(L)egokaland

Itt talán nem kell hangsúlyozni, hogy a valóság rétegezett, mint egy hagyma, vagy mint egy Matrjoska baba. Vegyünk egy példát, mondjuk a híreket.

Az ember (talán minden ember) életében eljön a pont, amikor egyszer csak rájön hogy a TV-híradó nem mindig a teljes igaszagot közli. Ezt leginkább akkor lehet átélni, amikor egy személyes tapasztalat, tudás ellentmond mindannak, ami a TV híradóban elhangzik. Ekkor emberünk keresni kezd, vajon miért nem az általa megismert igazságot mondjak a dobozban, miért egy eltorzított, csúsztatott, vagy rendkívül hiányos verzióját, vagy éppenséggel teljesen ellentétes változatát mondjak a tömegeknek? Egy idő után emberünk rádöbben hogy a TV-ben azért nem hallhatja a teljes igazságot , mert a TV-csatornák kivétel nélkül valakiknek a tulajdonában vannak, igen még a "közszolgálatik" is, és bizony a tulajdonosoknak nem csupán TV-ik vannak, hanem érdekeik is, amiket érvényesíteni kívánnak, többek között az általuk tulajdonolt képcsatornákon keresztül. És ezek az érdekek sokszor ellentétesek az igazság kimondásával.

Ekkor emberünk rádöbben, hogy van ám egy másik világ is a hírek forrására, ezért átnyergel az internetre. Hohohóóó, ez aztán a szabad világ, a vélemények szabad áramlásának valódi színpada, a választás legmagasabb szintű illúziója, itt aztán lehet válogatni a megannyi hírportál közül. Emberünk talál is magának, tán nem is csak egyet, amit szívesen olvas, mert ott hogy - hogy nem pont kedvére való hírek vannak, melyek "igazak", passzolnak emberünk világnézetéhez, ráadásul a tálalásukkal is tud azonosulni. Sőt, emberünket megtalálják különböző közösségi oldalak meghívói is - ez aztán a véleményszabadság netovábbja! Egy idő után azonban emberünk rádöbben, hogy itt sem fenékig tejfel minden, és vannak hírek, melyekkel mégsem tud kiegyezni, melyek nem illenek a világképébe, s ekkor hírtelen rájön, hogy ez újfent azért van, mert ezek a hírportálok, közösségi hálók is - a TV-csatornákhoz hasonlatosan - szintén valakiknek a tulajdonában vannak (meglehet ugyanabból a körből..), akiknek szintén érdekeik vannak, melyeket ezeken a hírportálokon keresztül kívánnak érvényesíteni. És bizony itt ismét felmerül az érdekellentét bizonyos igazságok kimondásával kapcsolatban.

Ekkor emberünk a blogok világát veszi célba, gondolván, no igen, az internetes naplók már csak nem óriási médiaszörnyetegek, konglomerátumok zsebében vannak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek szerkesztik, mint amilyen ő maga is. Ez is működik egy darabig, emberünk talál néhány kedvére való blogot, ahol aztán tényleg beleadnak apait, anyait, itt aztán nincs kec-mec, nincsenek tabuk, itt végre kimondják az Igazságot a bloggerek. Ühüm... csak aztán elég egy hozzászólás, mely esetleg nem egyezik meg a bloggazda álláspontjával, és emberünk már repül is. Ekkor rádöbben, hogy basszus, megint tévedett, sajnos a blogok világa (legalábbis jó részük) szintén valamilyen érdekcsoporthoz tartozik, például az (zs)index hírportál valamennyi újságírójának van legalább egy, de inkább két vagy három blogja, amelyeken ugyanaz a szellemiség árad szét, ismétlődik, sokszorozódik, mint az anyaoldalon.

 
Ezután emberünk már csak a blogok hozzászólásait olvassa el, sokszor el sem olvasva a posztot, rögtön ugrik a kommentekre, bízva abban, hogy ott talán még vannak hozzá hasonló, valódi emberek, akik nem irányított figurák, akik ugyanúgy éhezik és szomjazzák az igazságot, és amikor végre megtalálták, vagy megtalálni vélik, bizony ki is mondják, le is írják, még akkor is ha ez teljesen ellentétes a blog szerzőjének álláspontjával. Emberünk ekkor nagyon megörül, talál végre hasonló gondolkodású barátokat a világban, melyek létezéséről sem tudott korábban, s eddigi igazság-szomjúságát kielégítve olvassa az igazmondások sokaságát. Ám az öröm nem tart sokáig... mert időnként zavar támad az erőben, és a hozzászólók között megjelennek fura, ellenszenves, kötözködő, vagy teljesen értetlen figurák, mindenféle idióta nicknév alatt, akik esetében emberünkben az a határozott érzés alakul ki, hogy ezek akarnak valamit, ezek céllal vannak itt, és teszik amit tesznek. Mert az nem lehet, hogy valaki céltalanul, semmilyen észérvre nem hallgatva védjen mondjuk egy politikai pártot a védhetetlenség határán túl is, ennek oka lehet. És ekkor emberünk életében először meghallja a kifejezést, amitől libabőrös lesz: bértollnok, fizetett troll - s amikor rájön ennek valódi jelentéstartalmára, akkor nagyon elszomorodik, mert rájön, hogy az anonimitás mögé bújva bármilyen erők fizetett képviseletei megjelenhetnek az egyszeri emberek között - itt is. A kurva életbe, de szemét egy világ ez az internet is! - gondolja emberünk, s már senkiben sem bízhat, nincs már olyan felület ahol az igazat, a színtiszta igazat, és csakis az igazat lelné meg. Magára marad.

Végül emberünk végső elkeseredésében magába fordul, belső világába, ahol ekkor már fel kell bukkannia egy eddig ismeretlen forrásnak, egy olyan érzésnek, amely a lehető legbelsőbb pontjából jön, és ami azt súgja belül, hogy hallgasson rá. Nem kér semmit cserébe, nincsenek érdekei, egyszerűen csak Van, és Tud ez a bizonyos forrás. Emberünk, miután átadja magát és minden addig kialakult képét, hitét, vélt tudását ennek a bizonyos belső forrásnak, megérti, hogy ezzel a belső erővel felvérteződve már semmilyen egyéb külső forrásra nincs többé szüksége. Bármilyen külső forrást meghallgathat, megnézhet, elolvashat innentől, nem fog számítani, mert belül már rátalált az egyetlen helyes útmutatóra. Emberünk ezzel a Kalauzzal felvérteződve már könnyedén elboldogul a világban, szabaddá válik, hiszen nem kell semmit elhinnie, minden állítást megkérdőjelezhet, bármilyen tabut ledönthet, bármilyen tényként beállított információval szemben felállíthat kételkedő, ésszerű és helyénvaló kérdéseket. Emberünk ezután már bátran megszemlélhet bármilyen alkotást, még olyanokat is, melyekről korábban úgy vélte; magától az ördögtől valók, nem fogja már semmi befolyásolni a gondolkodását, mert tiszta erőforrása révén el tudja dönteni, szinte a porcikáiban megérzi mi igaz és mi nem ebben a világban.

Vegyünk megint egy példát! Emberünk másodjára megnéz egy egyszerű mesefilmet, ami a maga idejében elég nagyot szólt, és belső útjelzőjének segítségével második nézésre az alábbi üzenet-rétegeket fedezi fel az alkotásban:

1. réteg, a látszat: új világrend

Van egy város, tele boldog és dolgos emberrel, és van egy vezető, Lord Biznisz, aki mindezt összehozta. Ebben a városban mindenki rettentő boldog, mivel mindenkinek van kinyomtatott útmutatója, ami közli mikor mit kell tennie, mi a helyes, és mi a helytelen, és miről mit kell gondolni. Lord Biznisz nem fukarkodott semmivel, mindenkinek megvan mindene, ami a napi munkája ellátásához szükséges, no és persze a munkáért cserébe minden földi jóval el is van látva: kedvenc TV-műsor, drága kávé, csirkés hamburger, teljesen bekamerázott utcák, no és persze a mindenki által imádott Taccos-kedd! Lord Biznisz egy felhőkarcoló tetejéről irányítja mindezt, temérdek hű csatlósa és stúdiói segítségével - egyszerűen imádják őt a népek, és van egy még cukibb végső terve: egy ragasztó segítségével mindenkit odaragasztani a helyére, így létrehozva az abszolút rendet a városban, ahol minden szupi-szuper!

Ebben a varázslatos világban él hősünk, Emmet, aki mindenkinél átlagosabb és egyszerűbb, semmivel nem ugrik ki a többiek közül, semmilyen eltérő szokása nincs, semmit nem kérdőjelez meg, mindent az útmutató szerint csinál a szokott napirendjében, és ettől igen felhőtlen élete van a maga egyszerűségében. Egy ideig.. Ez eddig egy kiváló tükör, társadalmi kórkép a mi világunkról, no de ez lenne az üzenet? Részben.

2. réteg, a lázadás

Ahogy szinte minden történetben, jön egy pont amikor megváltozik az eddigi menetrend, hősünk életébe egy átlagos boldog napon (még a Taccos-kedd előtt!), miután társaival ledolgozta az aznapra előírt teendőit, belép Lucy(fer), egy csinos lány képében. Az Ébresztő először Vadóc néven mutatkozik be, és a film későbbi szakaszában kiderül, hogy számtalan neve volt már. A lány haja új van belőve, hogy sokszor csak az egyik szemét látjuk a háromszög alakú frufru közepén. Ő egy igazi szuperhős-lázadó, különleges képességekkel bír, nagy tudása van, ki-be ugrál az egymástól fallal elválasztott lego-világok között (melyek létezéséről eddig Emmetnek fogalma sem volt..), de mindez semmi, hiszen saját elmondása szerint ő csak azért jött, hogy megtalálja a kiválasztottat, akiből mindenkinél nagyobb építőmester (!) válhat, és aki megszabadíthatja a világot a zsarnokságtól. Szóval fűt-fát ígér Emmetnek, és csupa olyat feltételez hősünkről, amit ő maga egyáltalán nem hisz magáról. Emberünket Lucy-n kívül csupa erős jellemek, karakterek (!) veszik körül jobbról-balról, Batman, egy Gandalf-klón, Vitruvius, Hell-O Kitti, stb. kik segítik útján. A sok jól megírt erős karakter közt - kik erős tulajdonságaiknak köszönhetően látszólag oly ügyesen és talpraesetten elboldogulnak ebben a fura világban - hősünk nem találja a helyét, kizökkentették ezért talajt veszt, s mivel neki semmilyen különleges képessége nincs, egyre inkább senkinek érzi magát, a szó legszorosabb értelmében. Ezt eleinte hátránynak fogja fel (miközben mi, nézők már sejtjük hogy ez a "senkiség" az egyetlen helyes "állapot" mindahhoz, aminek történnie kell). Egyszer még a saját elméjét is megmutatják neki, ahol kiderül, hogy mivel teljesen üres, így ő lehet a legnagyobb építőmester, hiszen semmilyen kötöttsége, berögződése nincs, és megtudja, hogy a legnagyobb mesterek is éveken át dolgoznak azon, hogy ilyen "semmi" legyen az elméjük helyén, hiszen az ilyen semmiből lehet a bármit megteremteni.

3. réteg, a "valóság"

Hősünk egy sor különös kaland után végül eljut a végcélhoz, a zsarnok Lord Biznisz fellegvárába, ahol a nagy világmentés-akció "sajnos" balul sül el, és hőseinket elfogják. Emmet ekkor egy nagyon nehéz döntés elé kényszerül: vagy megkötözve végignézi a világ és a barátai pusztulását, vagy feláldozza magát annak érdekében, hogy mindenki mást megmentsen. Hősünk meghozza a döntését, majd kiugrik az ablakon a hátára szíjazott lapos-elemmel együtt (ami üzemelteti a fogdákat), és pont egy mágikus örvénybe esik, ahol az ő világuk véget ér, a többiek számára ő tehát hősként meghal. Emmet azonban nem hal meg, hanem csak színteret vált; miután kiesik a Lego-világból, átkerül egy másik világba, az emberek dimenziójába. Először moccanni sem tud, be van rezelve, nem érti hová került. Itt kiderül, hogy végig egy kisfiú játszotta el az egész eddigi történetet, kezdve Lord Biznisszel (akit a saját apjáról mintázott), a "senki" hősön át az őt segítő szupi-szuper lázadókig - mind mind a gyerek képzeletének szüleménye, a Lego-világban semmi sem valós erről a szintről nézve, csupán kitalált mese, karakterekkel. Azonban ebben a realitásban is van konfliktus, jó és rossz oldallal, és vannak karakterek, hiszen hazajön a gyerek apja, és írtó pipa lesz, mert kiderül, hogy ő vásárolta meg és építette fel egész Lego-várost az utolsó elemig, és baromira feldühödik látva, hogy a gyerek saját történetet, egyedi elemeket és karaktereket épített az ő városába, városából. Lord Biznisz tehát az orrunk előtt válik nevetséges mesefigurából rémes valósággá, főgonosszá. A gyerek szemében az apja ugyanaz a karakter, aki ragaszkodik a kötöttségekhez, és bizony valóban ragasztót is használ a Lego-elemekhez, hogy minél tartósabbak legyenek, ne essenek szét, minden maradjon ott és úgy ahogyan ő, ennek a világnak a teremtője elképzelte. Mindenhová tiltótáblákat helyezett ki, "ne nyúlj hozzá", "ne érintsd", "ne tedd ezt, ne tedd azt" felíratokkal - akárcsak az Ószövetség "istene" a Tízparancsolattal. A gyerek persze lázad, mert szerinte ezek játékok, és nem érti miért ne lehetne szétszedni a kötött formákat, és összerakni másképpen az elemeket, ahogyan neki tetszik. Az apa tehát itt Isten,  a Lego-város és a gyerek teremtője, aki nem tűri el, hogy fellázadjanak ellene, itt mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja.

Egy katartikus pillanatban azonban az apa rádöbben, hogy a fiának van igaza, hiszen mindez csak játék, miért ragaszkodunk a formákhoz, miért ne engedhetnénk el a fantáziánkat, és építhetnénk bármit, amit csak akarunk? Hisz valahol ez a legózás értelme és célja, nem? Ez lenne tehát a mese fő üzenete, itt nyer értelmet az egész? A többségnek biztos, de van még egy szint.

4. réteg, a lebontás, az új építés, az alkotói szabadság

Nem kerülhető meg a további párhuzam a mese és a mi valóságunk között. A mese fő mondanivalója tehát az lenne, hogy bontsunk le mindent ami kötött volt idáig, mindent ami oda volt ragasztva, annak érdekében, hogy az alapelemekből felépítsünk bármit, amit csak a fantáziánk megenged? De hát nem pont ez a fő mondanivalója a mi építőmestereinknek is? Lázadni minden ellen ami a Teremtésből jön. Eljátszani egy új teremtőt és teremtést, behelyettesíteni. Ehhez alkotóelemeire, atomjaira kell bontani minden eredetit, és felépíteni valami teljesen újat a saját szabályaink szerint. Hát nem épp ez történik a Földön? Nagyon úgy tűnik, hogy mióta az építőmesterek (szabadkőművesek) e Földön vannak, azóta ez a fő céljuk, ezért tevékenykednek és úgy látszik elég jó munkát is végeztek, nem? Vallások, nemzetek, társadalmak, közösségek, családok, normák, határok, hitrendszerek, meggyőződések, berögződések, kötöttségek, paradigmák... stb., mind-mind atomjaira szedve napjainkra, hogy a szétszedett darabokból, alap építőelemekből valami teljesen újat lehessen felépíteni, valamilyen érdekek alapján. A kisgyerek pont ezt a szabadkőműves üzenetet közvetíti: mindent szétszedni, és új szabályok szerint összerakni, ahogy ő akarja. Ez tehát a mese fő üzenete? Ez lenne hát a történet teljes megvilágításban, teljes fényében? Nem, mert van még egy szint.

5. réteg, a valóság

Kedves Olvasó, minden amit eddig olvastál csupán különböző rétegei, pontosabban szűrői voltak az igazságnak, mely ezen szűrők által eddig eltorzítva volt. S miután lehántottuk az összes szűrőt, jöjjön végre a csupasz kristály, maga az Igazság: minden okkal van így, ahogy. A világrend ahová születünk, az az elleni lázadás, a társak az úton, a Fényhozó, az áldozat, személyünk (egónk) feláldozása, a "senkivé" válás, ezáltal átlépés egy másik világba, tudatunk tágulása, a társadalmi kötöttségek darabokra szedése szabadkőművesek által, és a mindezt háttérből irányító erők szükségszerű jelenléte és tevékenysége minden rétegben csupán egy célt szolgál, méghozzá a lehető legmagosabb szintű célt: hogy emberünk a külső illúzió rétegek (a történet, a karakterek, a személyiség, a "minden hazugság" világának) lefejtése után kénytelen legyen magába fordulni, s megtalálni a kristályt, a valódi forrást, azt a magot, önmagában, ami a teljes valója, és kibontsa végre az ajándékot amit kapott, és kisarjadjon végre ez a mag, és értelmet nyerjen végre a tanítás: "halj meg hogy élhess végre". Ahogy közeledünk ehhez a belső maghoz, annál fehérebb, annál tisztább, és annál fényesebb minden.

Innentől kezdve a hírek, a hazugságok, az összeesküvések, a háttérerők, azaz a különböző rétegek - mindezek már nem számítanak, csupán segítői, útjelző táblái voltak az Útnak, melyen végigment emberünk, és eljutott eddig a pontig. És természetesen ez sem a végállomás, csupán egy bizonyos szint, egy mérföldkő, mely talán az eddigi legfontosabb volt eddigi útján. És az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimondható: innen is lesz még továbblépés, ahonnan majd ez a pont is csupán egy iránymutató táblának látszik majd egyszer ebben az örök életre szóló (L)egokalandban, ahol ugyanúgy egy ego lesz a szemlélő, csak nem e 3D világba becsatornázva, hanem egy fentebbi szinten, nagyobb Matrjoska babában lévő éntudat.
 
Ezzel a kis írással kívánok mindenkinek boldog új évet, már akinek még jelent valamit ez a január 1-i dátum. 
(Napiszer később...)

Mese a meseszobáról IX. rész: a sokasággal telítődve

Pihenésképpen egy újabb fejezetéhez érkezett a meseszobás sorozatunk, melyben ismét Shaula barátnémmal elemezzük ki a "nagy" dolgokat. Először a felvetés (M), aztán a megvilágítás másik oldalról (S).
 

(M) Különös gondolatom támadt... Sokszor kritizáltam már jelen korunk egyik specialitását, nevezetesen azt, hogy "mindenből k. sok van". Csak nézzünk végig a hipermarketek végeláthatatlan polc-sorain, olyan nincs is, ami ott nincs. Egyre inkább jellemző az életünkre, hogy a minőséget felváltja a mennyiség: hány féle üdítő van, mennyi édesség, mennyi vegyszer/kemikália, mennyi autó, mennyi film, mennyi könyv és mennyi zene árasztja el a világunkat? Hány csatorna van a tv-ben, hány weboldal működik? És igen, hány ember van, Te Jó Ég... és itt sajnos nem lehet megkerülni a tételt, hogy a mennyiség bizony a minőség rovására megy, nézzünk csak szét egy focimeccs drukkolói közt, vagy a metrón, vagy a boltban sorban állás közben...(tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ugye...) No de mégis mi célt szolgál ez az egész mennyiségi elárasztás? Nyílván van ennek egy racionális (értsd: Földhöz ragadt) értelme is, hogy mivel egyre többen vagyunk, annál több szart gyártunk le magunknak. Nyílván mindenki meg akar élni valamiből, általában a többiekből, így elkerülhetetlen, hogy az egyre több alkotó egyre több mindent állít elő. Ezáltal pedig a minőségromlás is elkerülhetetlen amiatt, mert egy véges erőforrásokkal rendelkező rendszer (Föld) csak úgy tud egyre több egyedet kiszolgálni, ha a fogyasztási termékek minősége, "anyagvastagsága" csökken. Azaz, a nagyapáink idejében, az ötszázmillió emberre legyártott ásók még "anyagból voltak", és kibírtak 50 évet, ezzel szemben a ma élő hétmilliárd embernek legyártott ásók már csak halvány emlékei a "régi szép időknek". Kína ebben a "gagyi, de még éppen eladható" gyártásában éllovas, de ez most lényegtelen, mert alapvetően minden gyártó "rá van kényszerülve" az egyre gyengébb minőségre, a spórolásra, hogy ha ugyanabból az erőforrás-mennyiségből akarja kielégíteni az egyre növekvő keresletet. Arról már nem is beszélve, hogy a gyártók alapvetően ellenérdekeltek a fogyasztókkal szemben, hiszen nekik elemi érdekük, hogy romoljon el a cucc mielőbb, lehetőleg a garancia lejáratának másnapján, ezáltal kénytelenek legyünk megvenni újból azt a szart... van is erről a tervezett elavulásról egy nagyszerű dokumentumfilm, a "Villanykörte összeesküvés". 

Ráadásul a termékek sokasága nem jelent valódi többletet, csupán a választás illúzioját képes megadni, azaz eldönthetem melyik fogkrémgyártótól veszem meg ugyanazt...

Viszont nem is erről akartam írni, hiszen ez csak a vetülete, materiális leképeződése a folyamatnak, ami meggyőződésem szerint okkal van így. Méghozzá jelentős spirituális okkal (mint minden...). Ragadjunk ki a sokaságból egy példát, legyen ez mondjuk a pornó. Hogy miért éppen ez, az talán mindegy, talán csak mert épp most olvastam egy elemzést a pornó negatívnak vélt hatásairól, amiben pont azt bizonyítják, hogy az elterjedt előítéletek és megbélyegzések sokszor alaptalanok, pontosabban nem az egyre fokozódó pornó "fogyasztás" okozza a párkapcsolati problémákat, hanem az már csak egy okozat. Nem akarom sem elítélni, sem támogatni a pornóipart, hanem ennél a példánál maradva szeretném megnézni, hogyan is működik ez a sokaság általi telítődés. Mert azt gondolom nem kell bizonyítani, hogy ez a jelenség is kiválóan beleillik a "mindenből egyre több van" folyamatba, és bizony a "minőség helyett mennyiség" című játékba is. Mert amíg néhány évvel ezelőtt "képzett", és rutinos pornószínészek alakították ezen filmek szerepeit, s szépen berendezett, megvilágított lakásban vették fel profi stábbal a jeleneteket, addig ma már bárki vehet egy webkamerát a Tesco-ban néhány ezresért, és már aznap este töltheti is fel magáról, vagy magukról a hálózatra a házi-videókat. Ha szép az illető, ha nem... Ha ügyes, ha nem. Ha van normális fénybeállítás a szobában, ha nem. Nem tudom érthető-e? No de végül is mivégre van ez az egész, mi lehet a célja ennek - úgy értem "kozmikusan"? Hol van ebben az egyre növekvő mennyiségű és romló minőségű "termékben" az Isten célja? 

Szerintem ott, hogy ezáltal fog telítődni az emberfia, amire nagy szüksége van, ha tovább akar lépni. 

Mert amíg János bácsi egész életében nem látott más puncit, csak Juliskáét 40 éven keresztül, és így volt "kénytelen" leélni az életét, addig finoman szólva is kielégítetlen maradt egy rakás vágy-faktor János bácsiban. És most természetesen nem elítélendő az egy életre szóló házas kapcsolat, és annak minden konzervatív jellemzője, ereje, de mégsem tekinthetünk el a ténytől, hogy ebben az esetben is bizony egy nagy fokú hiányérzet marad emberünkben, ami minden bizonnyal kihat az egyed karmájára, sőt szerintem a populáció karmájára is. És mégis hogyan tudná mindezt orvosolni egy magára valamit is adó Mindenható, különösen dimenzióváltás küszöbén? Pofonegyszerűen: János bácsi minden elképzelhető mennyiségben megkapja amire vágyik, elegendő hozzá egy internet hozzáférés. A világháló megjelenése előtt Jánosunk hűséges férj volt, aki legfeljebb sóvárgó tekintettel méricskélte a templomban, a másik padon ülő Mariskát, és a vállánál véletlenül kissé lejjebb húzódott blúz által felfedett bőrterületet, majd gondolatban bizony sokszor fel is idézte máskor is képzeletben ezt a képet (!), azonban az internet korában János bácsinak megadatott a lehetőség, hogy minden létező lánytípust megnézhessen blúzban vagy anélkül is, ezáltal - még ha csak virtuálisan is - de teljes mértékben kielégülhessen ezen irányú érdeklődése. 

Persze az megint más kérdés, hogy túl sok fiatal, kellően felkészült és felkészített, gyönyörű testű riherongy látványa után hogyan viszonyul Jánosunk a saját nejéhez... És nyílván vitatható is az elmélet, mert hiszen egy virtuális "szex" nem ugyanaz mint egy valódi (...bár az ideák világában lehet hogy pont a "virtuális", az elképzelt változat lesz a valódibb :) ...), ám mivel a valódit csak nagyon kevesen tudják sok száz partnerrel művelni életük során, teljesen "végigmenve" a teljes kínálaton, ezért lehetséges hogy így, ilyen formában járul hozzá a Teremtő az elengedési folyamatunkhoz. És talán van egy másik vetülete is ennek: mi van ha pont az eggyé válást, az "egyek vagyunk" felismerését erősíti ez az elképesztő áradat? Mi van ha János bácsi életének utolsó 10 évének masszív internetezése révén rádöbben, hogy valójában mindegyik nő valahol mégis csak ugyanaz, a látható különbség csupán illúzió. A megismerés összes fokozatát kínálná ez a sokadalom vajon? Nem tudom... És persze az is lehet, hogy ez az egész folyamat pont hogy nem valami minőségi romlás, ahogy fentebb fogalmaztam, hanem sokkal inkább visszatérés a valóságba. Mert amíg a csilli-villi, profi stábbal, fiatal csajokkal leforgatott pornóból kábé annyit tudhat meg az ember a szeretkezésről, mint a csilli-villi, profi stábbal leforgatott Barátok közt-ből a párkapcsolatokról (azaz semennyit), addig egy webkamerával felvett, amatőr, erős negyvenes hölgy bemutatója lehet kirántja Jánosunkat az elérhetetlen illúziók világából, és közelebb viszi a valósághoz, már ami a kortárs férjeket otthon váró valóságot illeti... :)

Na de nagyon elkanyarodtam, szóval nagyon durva elmélet? Meglehet. Ám én egyelőre csak ezt tudtam kitalálni ki erre az elképesztő s fokozódó mennyiségi dömpingre, ami az életünk minden területére jellemző. A Tudat felgyorsította a folyamatokat, így okoskodván: "Tessék, csak tessék, fogyasszatok, dorbézoljatok, zabáljatok amennyi csak belétek fér, fizikálisan és mentálisan is, mert közel az idő, amikor az érdemesek a sokaság által telítődve elengedhetik végre ezt a "realitást". Akiknek még így sem megy, azok maradhatnak az óvodában" - szólt az Úr.  

Csak így lehetséges szerintem.

Csak így lehet felébredni ebből a 3D-ből.

Ezért van annyi csoki, annyi mosópor, annyi hírek, és annyi kaja, és annyi sport, és megannyi válás/új utak keresése, és minden ami szem-szájnak ingere... tessék, csak tessék, "mindent nektek adok". (hoppá, várjunk csak, ezt nem a másik "úr" mondta...?)
Még néhány példával hadd szolgáljak: 
Gyerekkoromban nagy eseménynek számított, ha a szüleim valahonnan a "pult alól" be tudtak szerezni néhány banánt, nagyon vártuk ezeket a napokat - most meg szinte bárhol, bármikor vehetek, annyit amennyit meg is unok. És talán valahol ez volna a lényeg... hogy unjam meg.
Mostanában fordult elő velem az is, hogy ülök a gép előtt, percekig bámulom a monitort, és a rajta lévő különböző játékok ikonjait, körözök felettük az egér mutatójával, de igazából nincs már kedvem egyik időrabló játékot sem elindítani. És hogy ez a beleunás mennyire nem a korral jár, nem emiatt van, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy akár egy fél évvel korábban is (tehát nem gyerekkoromba kell visszamenni) még javában toltam ezeket a szarokat, akár éjszakákon át is képes voltam játszani némelyik stratégiai játékkal, de mostanra teljesen telítődtem. És ez nem történhetett volna meg, ha előtte nem játszok éjszakákon át, nem élem ki magam teljesen ezekkel az élményekkel. Ezt csak így lehet megcsinálni.  
És szerintem ez megy most a Földön, mindenből sok van. 

Másképp hogyan elégíthetné ki Isten ezt a sok-sok még bennünk lévő vágyat, ha nem úgy, hogy eláraszt a kínálattal pont a célból, hogy telítődjünk és ezáltal elengedjük végre ezt az egészet? Hogy észrevegyük, mennyire nincs már ezekre szükségünk, és hogy tartogatnak nekünk azért még más csemegéket is a 3D-n túl...? Földanya lassan már minden kincsét, egész testét odaadja nekünk, csak legyen már elég...

Nem tudom feltűnt-e valakinek a blog új mottója... na, ha ezt a rövid mondatot megértjük teljes egészében, akkor mindezen álvégtelen sokaság, forgószél már nem is számít.  

Overlandaid barátom szerint "visszafelé élünk" - azaz csupán azt fejtjük meg, ami eleve, mindig is úgy "volt", hiszen egyidejűség van, és csak egy mese létezik valójában, melynek ilyen olyan vizsgálata csupán nézőpont kérdése. Mondok egy példát: gyerekként mindenkinél eljön a pillanat, amikor rájön, hogy nem a Mikulás hozza az ajándékot, hanem apu és anyu készítette oda a csizmába. Mi változik ekkor? Tulajdonképpen semmi, hiszen mindig is apu és anyu volt az "elkövető", így csupán a gyerek nézőpontja változott meg, amikor rájön az igazságra. Rengeteg dolog van, amit korábban még így tudtam, ma meg már amúgy tudom...tulajdonképpen minden évben felülíródik valamilyen szempontból az azelőtti év "tudása". "megvilágosodástól megvilágosodásig tart az út" ugyebár... És szerintem ez az egész ráhúzható mindenre, az őstörténetre, az emberiség valós történetére, az ufókra, a pornó és a sok édesség szerepére, és tényleg mindenre, tele van az életünk ilyen "kvantum-ugrásokkal", amikor egy fejlettebb tudás már felülírja a régi "tudást", teljesen átértékelve a korábbi nézőpontot, s ez a "visszafejtés" szerintem nagy örömére van az Öreg Álmodónknak. És minden bizonnyal így van ez a mennyiségi elárasztásos dolog is, egyszer majd talán megértem miért van.

Nem tudom most jobban kifejteni, talán érthető...  Te hogy látod, Shaula?

(másnak is feltűnt, hányféle néven hívtam a Legfelsőbbet? Isten, Tudat, Teremtő, Mindenható, Úr... - valamelyik csak jó, osszátok be magatoknak :)

És most következzen Shaula hozzáfűzése:

(S) Érdekes kérdés, hogy egy magasabb perspektívából mi célt szolgálhat a mai világban megfigyelhető „sokság –kórság” , bár szerintem az általad felhozott példák és megközelítés  pont nem ad logikus opciót ilyenformán vagy legalábbis fordított irányból közelíteném meg inkább.

Azt a South park epizódot juttatta eszembe, amikor Cartman addig viccelődik egy lefotózott segg arccá nyilvánításán, mint eltűnt személy, amíg az ajtajában megjelenik két seggarcú szülő aki az elveszett gyermekét keresi és Cartmant ez annyira „túltolja”, hogy kiég a humor-reléje. :D És azt hiszi, vége, annyira telítődött, hogy többet nem lesz képes nevetni.

Ugye arról írsz, hogy az emberben lévő mindenféle vágyakat és igényeket, akár szimpla kíváncsiságot – mostantól éhségnek fogom inkább hívni, átfogóan – kielégíthetünk azzal, hogy gyakorlatilag pukkadásig tömjük magunkat vele, ami egyfajta megcsömörlést eredményez. (ami persze van, hogy működik terápiás célzattal akár, de mondom, szerintem nem kielégítő válasz a kérdésre.)

Hatalmas  éhség van a világon, aminek tükre ez az eszméletlen mértékre felpuffadt fogyasztói igény. (egyetértek- következmény, nem kiváltó ok). De maga a tünet nem fogja orvosolni a betegséget, viszont segíthet rávilágítani a mögötte fellelhető valódi okra.

Egyszerű személyes példa, így jobban el tudom magyarázni, mert konkrét: Annó jártam Afrikában, az egyenlítő környéki részen. Addig ananászt csak itthon, nagy ritkán éretlen, apró formában max. cukros konzervként ettem. Majd kint belefutottam, mivel arra természetes módon terem, igazi, mély narancssárgába hajló, majdnem fél görögdinnye méretű naptól érett ananászokba. Isteni, lédús íze volt, meg voltam érte halva! :D Össze sem lehet hasonlítani a mai napig hazákba érkező, savanyú, éretlen, túl korán leszedett félig fás szarral.  Én azóta nem ettem itthon ananászt, max. süteményben, na nem azért mert ekkora aszkéta lennék :p, hanem mert egyszerűen nem kívánom az afrikai ananász fényében és egyáltalán nem érzek kielégületlenséget a jelenlegi „ananászmentes” étkezésem miatt.

Tehát ebbe az ’állapotba’ nem úgy kerültem, hogy dugig tömtem magam az itthon elérhető zöld, kemény, pici és éretlen szarral, hanem szerencsére ettem igazit és ezután egyszerűen nem kellett az ’árnyékananász’. Persze, ezt nézhetnénk úgy is, hogy addig tömöd magad a „rosszal” amíg megundorodsz tőle/telítődsz vele, és ha a két esetet összehasonlítanánk a végeredmény ugyanaz lenne látszólag: két ember, aki nem eszik ananászt.  

Erre értettem a levél elején azt, hogy más az irányultság és szerintem nem mindegy az út hozzá. Ez a látszólag teszi a lényegi különbséget. Mert az egyik azért nem eszik, mert megtapasztalta a valódit (most az éretlenhez hasonlítva értem), a másik meg azért nem eszik, mert telítődött a szarral mennyiségileg, de mindezt anélkül, hogy valaha kóstolta volna az igazit (vagy igazabbat).  És szerintem emiatt marad valahogy tudat alatt mégis borzasztó éhes, miközben látszólag telezabálta magát. Éppen azért, mert ezzel  a látszattal (árnyékkal, formával, illúzióval, stb. , vagy hívd másként) akarta magát táplálni.

Mint ahogy írtam fentebb a  tünet kapcsán: hiába zabálja a szőrt, csak nem gyógyul a kutyaharapás, akkor sem ha a mondás szerint ennek működnie kellene :D

Ez a forma tobzódása a tartalom kárára, de mondom, szerintem ebből nem az a kiút, hogy addig tömöm magamba a tápanyagmentes „ételt”, amíg jól nem lakok, mert mint a jelenlegi helyzet mutatja szinte semmi nem elég, mindig van még több, még több és az éhség egyenes aránnyal gerjesztődik együtt vele. Lehet erre van az a mondás: A gödrök első számú törvénye ha benne vagy, ne áss tovább. :D Meg különben is, csak nézd meg a pénz világát. Pont a minap szaladtam bele egy cikkbe, amiben arról írtak, hogy a világ pénzügyi vagyonának 50%-át a földi lakosság 1%-a birtokolja vagy valami hasonló, bár ezt nem tudom ellenőrizni, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ebben is ugyanaz van, amiről itt értekezünk. A több sem elég, még több kell, kell, kell….és az éhség mégis csak nő belül…lehetne egy ilyen óriásplakát is, persze hirdető nélkül: - „MI HIÁNYZIK ENNYIRE?” – (kisbetűs rész jobb alul: „ Kérdezze meg önmagát. Akció nincs, a nyerteseket nem sorsolják.” ) :DD

Nem zárom ki azt az opciót sem, amit írtál, miszerint:  "(M) A Tudat felgyorsította a folyamatokat, így okoskodván: "Tessék, csak tessék, fogyasszatok, dorbézoljatok, zabáljatok amennyi csak belétek fér, fizikálisan és mentálisan is, mert közel az idő, amikor az érdemesek a sokaság által telítődve elengedhetik végre ezt a "realitást". Akiknek még így sem megy, azok maradhatnak az óvodában" - szólt az Úr.  … Másképp hogyan elégíthetné ki Isten ezt a sok-sok még bennünk lévő vágyat, ha nem úgy, hogy eláraszt a kínálattal pont a célból, hogy telítődjünk és ezáltal elengedjük végre ezt az egészet? Hogy észrevegyük, tartogatnak nekünk azért még más csemegéket is a 3D-n túl...? Földanya lassan már minden kincsét, egész testét odaadja nekünk, csak legyen már elég... „  (S) csak valahogy mégis furcsának találnám, ha így lenne. A Teremtőtől ennél sokkal elegánsabb, stílusosabb, irónikusabb, furfangosabb és legfőképp tanulságosabb megoldásra számítanék. :D Amit te írtál, az nekem kicsit gyermeteg opció és nézőpont: a saját jólétét az elkényeztetett, követelődző porontyokért teljesen feladó, mártír szülői szerep. Amikor a te gyerekeid esetleg csokiért hisztiznek, akkor ezt úgy kezeled, hogy : Tessék lányok, itt a fél cukrászda, tömjétek magatokat amíg degeszre, aztán ha majd holnap szenvedtek a hascsikarástól, akkor majd még a fájdalmatokat is átvállalom? A saját tested is odaadnád csakhogy megtanuljanak egy aprócska dolgot, amit ilyen módon még lehet meg sem tanulnának, ellenben te úgymond rámennél? (itt most persze nem a szülői önfeláldozásról beszélek egy élet-halál szituációban)

Kétlem, hogy Istennek bármi dolga lenne azzal, hogy a mi igényeinket elégítgesse ki, mint valami személyi dzsinn. Igen personal, de úgy érzem nem ilyen nyakatekert, „Kedves, Jézuska, hozzál nekem minél több biciklit karácsonyra, mert akkor biztos gyorsan megtanulok tekerni vele- „ módon. (erre persze mondhatnád, hogy igen sok bicajt küld, hogy minél többen megtanulhassanak biciklizni, és ez jó - ami jogos, csak mondom, valahogy nem látom ezt a változást a mennyiségre törekvő, fogyasztói világból úgy megjelenni)

Visszatérve, a megoldás talán sokkal inkább az, hogy elkezdünk a tartalomra- is – ügyelni, mert az a mindenből kurva sok van, ahogy írtad, nem azt a célt szolgálja, hogy a telítettségig együk vele magunkat, hiszen ez lehetetlen mivel az étel árnyékával nem fogsz soha jóllakni. (=romló minőség, mindenből egyre több, stb) Az mondjuk lehet benne van, hogy a végén annyira „anyagmentesek” lesznek a mindenféle anyagok, hogy ez egy teljesen másfajta megközelítését teszi lehetővé a 3D-nek.

Szóval szerintem az éhség mértékére hívja fel a figyelmet (ami persze mennyiségi is, ahogy látjuk) és segít belőni azt az irányt, ahol azok a dolgok vannak amiket értve és élve nincs állandó éhség állapot. Ugye azt szokták mondani, hogy minden félelem valamilyen formában halálfélelem, most úgy gondolom, minden ilyen  éhség valamilyen formában szeretetéhség.

Ha bármilyen spirituális okot akarnék ehhez rendelni, akkor az inkább az a felhívás lenne benne, ami azt mondja, keresd az éhség valódi okát ahelyett, hogy túltold magad minden szarral :D a meghaladás érdekében.

Egyébként azzal sincs alapvetően semmi gond, ha telítettségig tolunk valamit, a gond akkor keletkezik, ha ettől már hatalmas a nyomás, viszont ami felé nyom az meg még nem látszik. Mert az félelmetes érzés. Mintha lezárnál valamit de nem látod az újat, amit megfoghatnál és emiatt beleragadsz egy köztes állapotba, se előre se hátra. (Pontot tettél egy mondat végére, de nem tudod, hogy folytasd az újat . Eltoltad a bal lábaddal magad a földtől, de a jobb meg félig megmerevedve lóg, mert az hiszi levegőre lép ezután és „tuti” lezuhan. lehet, azért féljük ezt mert egyszer tényleg lezuhantunk és ez egy őspara, ami sokkal mélyebben gyökerezik a kollektív tudatban is, mint a szimpla anyagi vagy egyéb biztonság . Tudod, ahogy a Mátrixban mondták: - Elsőre mindenki leesik.)

Ez speciel nekem is problémás, ehhez bátorság szükségeltetik és néha ugrani kell az ’ismeretlenbe’, ez tény. J

Jelenleg hatékonyabb útnak tartom az érett ananászt keresni, ahelyett hogy túltömnénk magunkat az éretlen, zöld verzióval, mert ez utóbbi nem tudja megmutatni önmagában azt, ami felé pedig jó lenne menni. Most, hogy így leírtam egy olyan kép jött, hogy ez ebben a formában az a gondolkodásmód, mint háttal menni előrefelé. (rák járás) 

-------------------------------------

Mellékvágány: János  bácsi és a pornó, virtuális meztelenség, stb. :D Ezt ki kell ragadnom, mégha nem is kérted, mert egy érdekes dolgot hoz felszínre. :D

(nem akarok most a szexualitás, pornó, társas kapcsolatok stb.  mélyére menni, mert ahhoz hiányosak az ismereteim mint szakember. Valamint szerintem ez a sokaságnak is egy olyan kommercializált egyben mégis szörnyen tabusított eleme, amiről novellákat lehetne írni az ezt kutatóknak.)

A kiragadott rész: (M) Pofonegyszerűen: János bácsi minden elképzelhető mennyiségben megkapja amire vágyik, elegendő hozzá egy internet hozzáférés. A világháló megjelenése előtt Jánosunk hűséges férj volt, aki legfeljebb sóvárgó tekintettel méricskélte a templomban, a másik padon ülő Mariskát, és a vállánál véletlenül kissé lejjebb húzódott blúz által felfedett bőrterületet, majd gondolatban bizony sokszor fel is idézte máskor is képzeletben ezt a képet (!), azonban az internet korában János bácsinak megadatott a lehetőség, hogy minden létező lánytípust megnézhessen blúzban vagy anélkül is, ezáltal - még ha csak virtuálisan is - de teljes mértékben kielégülhessen ezen irányú érdeklődése. .. Persze vitatható az elmélet, mert nyílván egy virtuális szex nem ugyanaz mint egy valódi, ám mivel a valódit csak nagyon kevesen tudják sok száz partnerrel művelni életük során, teljesen "végigmenve" a kínálaton, ezért lehetséges hogy így, ilyen formában járul hozzá a Teremtő az elengedési folyamatunkhoz. 

(S) Tehát ha jól értem János bácsi azért hűséges férj, mert – más nőkkel kapcsolatos - sóvárgó gondolatait soha nem váltotta effektív tettekre. Aha. ( Kifejezetten ebbe azért úgy menjünk bele, plíz. :P)

Írod ezt nekem most, amikor pár napja egy másik szituval kapcsolatban meg azt írtad: „(M) De ez valahol természetes... termés angyalkák gyártása közben azért van idő filózni a világ nagy kérdésein, ám amikor egész nap rohangálsz, ügyeket intézel, akkor valahogy ez nem megy mert leköt a racionalitás. Amiről persze tudjuk, hogy sokkal kevésbé valódi mint az ideák világa, de ez most mindegy. :))”

(S) Nem, nem mindegy.

Mert mi lenne a legracionálisabb forgatókönyv János bácsi esetében? Ha nem kötnék a tanult erkölcsi, vallásos, stb. szabályok, sem a saját szocializációja, esetleg felszíni prűdséggel álcázott „perverzitása”, akkor bizony János bácsi szívesen rábukna Mariska mellére is – amennyiben ebben Mariska is partner . Az már más kérdés, hogy ezt miért meri vagy nem meri, templomban ülve ábrándozik erről vagy egy monitor előtt ülve, internet hozzáféréssel, az kb. ugyanaz. ( Hozzáteszem, János bácsi a neten megnézhet akár ezer meztelen női mellet/vállat is, akkor sem fogja tudja, hogy speciel Mariska drágáé milyen …Ahhoz – nincs mese-  le kellene vennie róla a blúzt :D)

Visszatérve,  jelen esetben – szerinted - a „gondolat-hűtlenség” a kevésbé valós dolog, hiszen nem nyilvánult meg  tettekben (Jánosunk ilyen szempontból hűséges férj maradt, úgy hogy közben ismereteit is bővítette a meztelen női test kapcsán),  ellenben ügyintézés, napi teendők, életvitel esetében ezek a tettek a kevésbé valósak, túl racionálisak, ezért kevésbé valódiak mint az ideák, gondolatok világa vagyis az, amit leképeznek.

Az, ami az egyik esetben a mindennapi élet legprofánabb dolga  a másik esetben „hűség elleni vétek” lenne ha tettre váltanánk?  Vagy kérdezhetném azt is, hogy ha ez így van, a racionális kevésbé valódi az ideák világának fényében, akkor mégis miért van az, hogy te is és sokszor én is, mások is pont ezen a racionális szinten félünk valamit megtenni, meglépni, meglátni, stb? Hiszen ez így olyan, mintha azt mondanám: Ah én valójában egy pilóta vagyok – aki bármilyen repülőt elvezet (ideák világa) , de azért azt a boeing 747-t hanyagolnám a szimulációs szobában (racionalitás), mert nem tudok vele landolni.

Bugyuta, de életszerű példa: Biztos vagyok benne, hogy neked is volt már olyan legalább egyszer az életben, amikor a főnököd vagy a vezetőség olyan feladatot adott ki, ami totál baromság és felesleges munka volt, és belül fortyogott a katlan, de nem mentél oda ezt felháborodva megvitatni velük, mert belül attól tartottál, hogyha sokat ugrálsz, akkor mondjuk elveszítheted a munkád, no bevétel, egzisztenciális gondok lehetnek belőle. Tehát megéltél belül valamit, de megnyilvánítani nem merted a lehetséges következményektől tartva. Kérdés: Ilyenkor hol volt az a meggyőződés, hogy ugyanmár, hiszen ez csak egy racionalitásnak tűnő alacsonyabb valóság, minek féltsem az illúzió irhám? Odamegyek és jól elmondom a véleményem, úgysem számít, ha ez egy magasabb igazságpontomból fakad :DD

Értheted mire gondolok?

Magyarán Jánosunk :P soha nem volt hűséges férj kizárólag a szó konzervatív értelmében, csak túl „beszari” (esetleg beéri az ábrándozással, de akkor meg minek neki az internet?), hogy a vágyait tettekre váltsa egy olyan racionalitásban ami szerint a „gondolat csupán árnyéka és nem az igazi énje az életnek” és amiben saját bevallása szerint ő sem hisz. Majd megörül amikor megjelenik az internet, hiszen most már úgy élheti ki ezirányú vágyait, hogy a racionális világ társadalmi és erkölcsi konvencióinak is megfelelve „hűséges” miközben kedvére „kihűtlenkedi” magát. Two in one, a káposzta is megmaradt, a kecske is jóllakott. :D

Majd még ehhez hozzáadja a Teremtőt is, mint igazolás és mint szerető atya aki a mai kor eszközein keresztül és persze az ő fejlődése végett megadta neki amire ő vágyik.

Rafkós egy Jánosunk van, lol.

...azért remélem te is röhögsz egy jót, még ha magunkról is szól persze.  :D

 

(M) Köszi Shaula, jót röhögtem, bár minden vicc alapja valahol igaz, és tényleg rólunk szól... :)

Nos, csak egy elmélet volt... de pont ezért is jó ha egy másik megvilágításból is megnézzük az én "rózsaszín", mindent a Teremtőre fogó elképzeléseimet.:)

Amúgy néhány dologban kifejezetten tetszik, hogy egyre több van. Például most - október végén - ismét van málnánk, de még milyen! Szép nagyok, ízletesek. Úgy tűnik - bár erről eddig senki nem tájékoztatott - itt az Aranykorban kétszer van tavasz egy évben. :)

Előző részek:

http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/p/sorozatok.html