Lazuljunk: Hiperkarma - Délibáb

Egy teljes körű beavatás van ebben a számban (is):



Hiperkarma - Délibáb

előre szóltak az életemből
magad maradsz mikor minden eldől
ami lépted van az a sötétbe szárad
a szívnek a helye sehol csak árnyak

én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van
ahol éppen felüti a fejét az éjjel
az égen ki az aki maradna ébren?

ha reátelepszik az ég a tájra
megint esőt ígértek a délibábra
sok a felhő a zöme vonulni készül
a nyárból meg ami maradna végül
az eléldegél míg

az évek jönnek utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam a pultnál veled beszélget
és úgy áll ott mint aki viharba tévedt

robotpilóta ha mélybe révül
repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne
de még gyorsít is kicsit hogy leráz de mégse

és fütyülve fújtat a szél a szárnyakon
én elégve gondtalan éjszakáimon
a vártnál mindig kicsit előbbre voltam
ahol megörültek nekem oda virágot szórtam
és megmondtam mindig ha előre szóltam

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

ő meglát fentről idetáncol
kipirultan a boldogságtól
az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek

ha magad maradsz mikor minden eldől
én feléd kiáltok az életemből
hé egy árnyék ül az egész világon
a szívnek a helyét sehol se látom

én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak

virágot szórtak a síri csendbe
aki vígasztalódna ne jöjjön erre
tudom ismersz hiszen sosem beszéltünk
bár valamennyit este azért beszélni véltünk

de nem este volt csak a fények égtek
és a vadak bedőltek a tévedésnek
ha a kocsmák szaga-zaja bevonzza őket
te hagyd meg így nekik a bolond időket

mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak

és megint pengeti a lant a bárdot
megénekelni ezt a délibábot
de a kértnél ma egy kicsit előbb sötét lesz
te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságod

ő meglát egyből odatáncol
kipirultan a boldogságtól
és arcon csókol csak egyet-egyet
egy ölelés még és aztán enged

a szárnyak a hátán mind vele szállnak
utat adnak a boldogságnak
az évek látod csak utolértek
elígértek a boldog végnek

***

Nyílván így kerek az egész, de azért néhány kiemelés, önkényesen (akinek van füle...):

"magad maradsz mikor minden eldől"

"én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van"

"sok a felhő a zöme vonulni készül"

 "sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam..."

"repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne"

"a vártnál mindig kicsit előbbre voltam"

"ő meglát fentről idetáncol"

 "az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek"

"én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak"

"mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak"

"te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek"

Furcsa Doki kalandja a Teremtővel

Többek közt az a jó a filmelemzésekben – és úgy általában az összes művészeti alkotás elemezgetésében - , hogy az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és kifejtheti, hogy az adott mű mit mutat neki, számára mit jelent. A hívatalos filmkritika világa ettől nyílván eltér, hiszen annak vannak szabályai, mint például hogy érdemes elfogulatlanul és persze spoiler (rontóc) nélkül írni a látottakról. Szerencsére engem nem kötnek ilyen szabályok (sem), ezért bátran írhatok bármiről, amit csak akarok. Így volt ez a Hollywood háborúi cikkemnél, vagy az i.e. 10.000, vagy a Lego Batman filmelemzésemnél is, (melyeket a visszajelzések alapján eléggé kedvelték az olvasók). Így hát az aki még nem látta a Doktor Strange című filmet, és meg szeretné nézni, annak melegen ajánlom hogy ne olvasson tovább, mert spoileresen tudom csak leírni azt amit szeretnék.

 a szokásos egyszem-plakát

Szóval régóta vártam már ezt a filmet, mert egyrészt nagyon látványosnak ígérkezett, másrészt az ilyen nagyszabású mozikban mindig van egy rakás elrejtett, vagy akár nyílt szimbolika, jelek, utalások küldözgetése az arra érett nézők felé. Nincs ez másképp a Doctor Strange című filmnél sem, amelyben a látványos felszín alatt bizony sok-sok érdekesség található, no persze nem mindenki számára egyértelműen szájbarágva. Ezért én most bátorkodom feltárni egy kicsit ennek a filmnek a – szerintem – valódi mondanivalóját, ami persze lehet hogy nem igaz, vagy nem is ezt és így szánták a közönségnek az alkotók ahogy én gondolom, ám engem ez a része nem érdekel, csakis az, hogy nekem mit mutatott a film. A vakolásban igen nagy gyakorlatot szerzett tengerentúli mesterek egyik kedvenc módszere a igazságba csomagolt hazugságok terjesztése. Nincs ezzel semmi baj, az emberek többsége megeszi az ajándékot, de nyílván van egy szűk réteg, amelyik észreveszi, hogy a szépen becsomagolt sütibe egy apró, de annál jelentősebb egérkaki került. És EZ az a kis kakipiszok, ami az én torkomon már nem ment le, így az egész alkotás eredeti célja nálam nem lett eredményes. Kilóg a lóláb! És még csak nem is az olyan szokásos multikulti erőltetésen akadok ki, hogy a fehér főhős mellé törvényszerűen egy fekete segítő kell, mert ez, hogy úgy mondjam, már nem mozgat meg. Egész más jellegű baj van ezzel a történettel. Mielőtt ezt kifejtem azért el kell ismerjem, hogy mindezektől függetlenül nagyon élveztem a filmet, tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek, mert a „kis” piszok ellenére rengeteg tanítás van benne, csak érdemes esetleg a megnézés után elolvasni ezt a mélyelemzést, hátha más is arra a következtetésre jut mint én, és akkor valamelyest a gyanú meggyőződéssé alakul(hat). Ha így lesz, hát lehet örömködni, mert mi magyarok már csak ilyen örömködősek vagyunk, ha kiderül az igazság, de úgy Istenigazából.

Le kell szögezni az elején, hogy nem ismerem teljes mélységében Doktor Strange eredettörténetét, nem olvastam a képregényeket, amúgy sem vagyok valami nagy Marvel-rajongó, így az ilyen köpenyes – szuperhősös filmek általában nem csigáznak fel (olyan 12 éves korom óta), és ha meg is nézem őket, akkor is csak azért, hogy találok-e bennük valami számomra fontos utalást.  Szóval mivel nem ismerem a teljes Marvel-univerzumot, így lehet, hogy nem tudok mindent pontosan, hűen visszaadni, de ez nem is szándékom, és talán még jobb is, hogy kívülállóként, nem rajongóként ismeretlenül vágok bele ebbe az elemzésbe, mert így nem viszi el a gondolataimat a – nem létező – háttér”tudás”, és szabadon, nyersen, friss fejjel tudok hozzáállni a filmben látottakhoz és hallottakhoz, ahogy engem első találkozásunk alkalmával megérintett ez a történet. Amely történet egyébként egészen jó és egyedi. Egy gazdag, jó képességű idegsebészről szól, aki rendkívül emelt szintű ismeretekkel és tudással, tapasztalattal rendelkezik a saját szakterületén, ami magában hordozza azt is, hogy hősünk igen nagyképű, egoista ember. És mint minden tanító történetben, a hősnek el kell veszítsen mindent ami fontos volt neki, annak érdekében, hogy egy olyan új úton induljon el, ami a teljes padlóra kerülés nélkül elképzelhetetlen. Magyarán a nagypofájút jól pofán kell baszni – no persze szigorúan tanító célzattal. Nos, ezt a pokoljárást emberünk meg is kapja, a pofon egy autóbaleset során történik meg, amely során a kenyérkereső kezei teljesen tönkremennek. És itt jön el a padlóra kerülés szakasza, hősünk teljesen elveszíti a hitét, nem képes dolgozni, szerinte mindennek vége, mivel csak az operáláshoz ért, de ezek után nincs értelme a életének, és ahogy ilyenkor lenni szokott – még az egó uralma alatt – elmar maga mellől mindenkit. Az orvostársak is feladják, szerintük menthetetlen a doktor keze.

A reménysugár egy szintén balesetet szenvedett embertől érkezik, aki egy távolkeleti mestertől azt a tanítást kapta, hogy a testet a tudat irányítja, így a test sejtjei „meggyőzhetők” a tudat által az öngyógyulásra. Strange, aki egyébként csont materialista, nem hisz neki, de ebbe az utolsó szalmaszálba kapaszkodva szintén elutazik keletre felkeresni ezt a tanítót. Meg is találja, és itt szembesül vele, hogy valójában az egész életében szerzett tudása semmit sem ér, és hogy nem csak anyag létezik a világegyetemben, és ő maga sem csupán hús és csont. Nem akarom az egész történetet elmesélni, a lényeg az, hogy hősünk évek alatt megkapja a szükséges tanítást, megtanulja használni a saját tudatát, új képességekre tesz szert, dimenziókapukat tud nyitni, fegyvereket, pajzsokat képes pusztán energiából létrehozni, stb.. A filmben rengeteg fontos mondat elhangzik arról, hogy milyen is a világ valójában, hogy a tudat irányítja a valóságot, alakítja az anyagot, a teret, sőt az időt is. Mindezen képességek persze csak azután érhetők el, amikor a padlót fogott ember leépíti a saját egóját, elengedi az addigi „tudását”, és teljesen új, tiszta tudatossággal építi fel (ismeri fel) önmagát. A doki tanítóját Tilda Swinton alakítja, meglehetős meggyőző erővel, a mozdulatai, az arcmimikája, a mondanivalója, minden teljesen rendben van, hiteles.

Doktor Strange kifejezetten jó tanulónak bizonyul, hamar elsajátítja a megfelelő technikákat, de kell is, mert a dramaturgiailag megfelelő pillanatban megjelennek a „gonoszok”, akik egy még gonoszabb „Főgonosz” szolgálatában tevékenykednek, és persze (I) most is a Föld teljes elpusztítása a céljuk. És persze (II) mindezt hősünknek kell megakadályozni, amely küzdelem során persze (III) kiderül, hogy a tanítója sem egészen az, akinek látjuk… szóval van itt némi csavar is, de nem olyan meglepő azért.  A történet persze (IIII) jól végződik, happyend, sikerül megmenteni a Földet, a gonoszok eltűnnek, a főgonosz sem zavarja többé a vizeinket. Szóval egy átlag néző számára minden úgy jó ahogy van, elfogadjuk, hogy ismét a jók győztek a gonoszok felett, lehet kicsoszogni a moziból, és természetesen otthagyni a félig kievett és kiborított pattogatott-kukoricás dobozt, a kilötykölt kólásüveget, és a székre kent csípőst szószt, amivel a chipszet zabálták. Szóval minden rendben. Csak hogy van itt egy kis bibi. És most jön az a „kis” kaki, ami az én nyelőcsövemen már nem ment le.

A film főgonoszát, és a köré épített ideológiát a következőképpen lehet összefoglalni – és most tessék nagyon figyelni:

-    - Ő egy időn túli halhatatlan létező, mérhetetlen hatalommal, aki mindent el akar nyelni, magába akar foglalni.

-    - Az idő = halál

-   - A „főgonoszhoz” hű emberek számára megszűnik az idő, visszatérhetnek hozzá, felolvadnak az Egyben, az öröklétben.

-   - A Fő G-től tanulók megismerhetik a tér és idő alakításának művészetét, ki be járhatnak dimenziókon, időn keresztül kasul.

-   - A Fő G. most épp a Földre pályázik, szeretné magába olvasztani a bolygónkat, és rajta minden élőt, mert az milyen már.

Nem tudom ki mit lát ebben, Kire illik ez a „keretrendszer”, de engem ez az egész kísértetiesen emlékeztet arra, amit én eddig a Teremtő Istenről elképzeltem. No most kell elolvasni még egyszer a fenti felsorolást.

És ezzel szemben a „jók” a következőkkel felvérteződve szállnak harcba:

-       - Van egy magas intellektusú ember (a doki), aki leginkább az intelligenciájával (!) küzd a Fő G. ellen.

-        - Hősünk legfőbb fegyvere egy nyaklánc, aminek a medálja egy szemet ábrázol. Egyszem.

-        - A mester és tanítványa a „sötét dimenzióból” nyert energia segítségével harcolnak.

-        - A „jó” oldalon állók nem akarnak felolvadni az Egyben, mert ők ragaszkodnak a saját (elkülönült) énükhöz, életükhöz.

Nos, valóban ők lennének a jók??

Mindezt persze nem könnyű leszűrni, mert egyrészt a „gonoszok” gonosz dolgokat művelnek, másrészt a film látványvilága, a poénok, a történet vezetése, stb. eltakarja előlünk a fenti mondanivalót, így az aki nem figyel, nem elég tudatos, csak annyit lát, hogy van egy főgenyó, aki el akar minket pusztítani, de szerencsére a szuperhősök megmentik a Földet. Hurrá, hajrá bosszúállók, minden fasza!

Persze lehet, hogy csak én látom ilyen fehéren-feketén a világot... de az én olvasatomban viszont így néz ki a dolog: van egy filmstúdió, amelyik masszívan tagozódik a Földet uraló háttérhatalmi erők szövetébe, és amely stúdiónak kutya kötelessége a valódi Teremtő, a valódi Isten elleni ideológiákat terjeszteni, sugalmazni a nagyközönség számára. Ez a film egész pontosan egy erőteljesen Istenellenes propaganda, a szokásos fordított megjelenítősdível (a jó=rossz, a rossz=jó), ami jelzi, hogy már nagyon a végüket érzik. A filmbe beágyazott gondolatok és tudat alatti utalások mind arra vannak, arra vezetnek, hogy az Istennel, az Egy-el való összeolvadás rossz, de a sok tanulással, az intellektussal (a „magasra” felépített egóval) mindez elkerülhető, tehát továbbra is haladjunk ezen az egóista úton, mert a Földet irányítóknak bábokra, elmékbe zárt lelkekre van szükségük a működésükhöz. És ugyan megismerhetők anyagon, téren és időn túli technikák, képességek, és tényleg el is hangzanak a filmben nagyon hasznos tanítások, de mindez csupán arra szolgál, hogy elhitesse velünk, hogy ők, mármint az ideológiai agytrösztök mutatják az egyedüli jó utat, és ne akarjunk mi egy végtelen hatalmú „akárkivel” csak úgy „összeállni”, maradjunk csak a seggünkön, mert az nagyon jó (nekik). Hiába hát minden tanítás, igazságmorzsa, akkor is teljesen eltérő világszemléletek csapnak tehát itt össze, és mindenki eldöntheti, hogy melyik „oldalhoz” áll, hová tartozik: a Földet látszólag megmentő, de az embereket továbbra is egó-szolgaságban tartó "szuperhősök" oldalához, vagy a minket felemelni, magába olvasztani kívánó, tanító, az üdvösséghez elvezető Jóistenhez. De hiába minden igyekezetük; a polkorrektség jegyébe ágyazott véleményterror, a materializmus felsőbbrendűségének hírdetése, világraszóló hazugságvárak építése, a földi élvezetek kimaxolása, az egó túltolása ("a siker útja"), egyszóval az életellenesség, vagy istelennelesség - a paradigmaváltás zajlik, ezt bizonyítja az amerikai elnökválasztás is, és egy rakás kicsi és nagy folyamat, ami "bent" és "kint" zajlik egyszerre, egymásba ágyazottan, egymástól függően, összehangoltan. Aki ezt nem érzi, az lemarad erről a hullámról, és azt kell mondjam nem kár érte.

Hát így néz ki az én olvasatomban a Doktor Strange története.

Bőrszínpad

Hehe! Olvastam mostanában néhány cikket arról, hogy beindult egy "érdekes" újhullám, amit whitewashing-nak hívnak (gondolom a brainwashing = agymosás után szabadon: "fehérre-mosás", vagy "meszelés" jelentéssel), és nagyjából arról szól, hogy egyesek tiltakoznak az ellen, hogy az amerikai filmekben a feldolgozott művek eredetileg nem fehér főszereplőit/karaktereit fehér színészek játsszák. Például az Egyiptom Istenei c. filmben mindenki fehér. Vagy a kultikus japán manga, a "Ghost in the Shell" Hollywood-i élőszereplős változatában Scarlett Johansson játssza az eredetileg japán főszereplő "csajt". No és ezzel szemben indult egy mozgalom, hogy micsoda dolog már ez, igenis foglalkoztassanak több nem fehér színészt, pláne amikor nem is indokolt. Ami több szempontból is vicces, igyekszem összeszedni őket. Figyelem! Alábbi vergődésemben egészen finoman érzékelhető rasszizmus és szalonnácizmus következik! (és?)

Be kell vallani, feszül itt némi ellentmondás. 

Először is: a Hollywoodi "fehér" színészek többsége zsidó, tehát szemita származású. Tehát kár erőltetni ezt a "túl sok a fehér színész" dolgot, mert egyszerűen nem igaz. 

Azután én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Épp Hollywood lenne aki nem figyel az ilyesmire?? A fő propagandagyár és manipulátor? Egyáltalán nem a fehér színészek vannak túlsúlyban, hanem - a pc, polkorrektség nevében - minden amerikai produkcióban (legyen az film, vagy sorozat) kell legyen  fekete, ázsiai, homoszexuális férfi(pár), leszbikus (pár), transznemű, stb.. és nagyon fontos, hogy a szőke csaj mellett mindig fekete srác partner legyen (munkatárs, vagy szerető), csak hogy szokjuk a keveredést. Az index témával foglalkozó cikke alatt találtam néhány találó hozzászólást, akik elég jól átlátják mi folyik, íme:

"Csak a szokásos napi gyűlöletkeltés a fehér középosztálybeli emberek ellen, amit mostanában ezerrel erőltet az index és a többi balos/libsi média még nálunk is. Aztán csodálkoznak hogy amerikában Trump tarol, mikor az átlag Joe hazamegy a gyárból, bekapcsolja a TV-t és egy néger nő üvölti neki hogy szégyenelje magát mert fehér, férfi és privilégiumai vannak...."

"A tökéletesen el, fel, túl és orrba kúrt újhullámos PC kavarja megint a szart a hülye cultural appropriation-el. Nem a japánokat zavarja, hanem az amerikai campusos, elkényeztetett hülyegyerekeket, akik jó dolgukban mesevilágot építenek. Elég pár tízezer mozgalmár, egy témára rácsobbanó pár ezer twitteres, meg persze az újságok, akik örömmel ugranak minden hangos szubkultúra őrjöngésére, ha az társadalmi igazságosságot követel, mert akkor biztos igazuk is van. Az ázsiai-amerikai színészek indítéka legalább tiszta, ha ki is lóg alóla az epilálatlan önérdek.
Egy csúcsra járatott nagy rizikójú iparágban nem kockáztatnak a megtérülés szempontjából elenyésző kisebbség kedvéért? Megdöbbentő! Remélem követelni fogják, hogy a hokiban is bőrszín szerint legyen arányosítva a játékospiac, a mesterlövészek között is legyenek transzneműek, és a százas gát döntőjében is legyen egy 140 kilós kvótakövér, mert az mekkora igazság a dagik önérzetének.
Vagy az lesz, hogy nyugat is átéli végre milyen a valódi kommunizmus, vagy addig feszítik a húrt, amíg az inga vissza nem lendül és letarolja az egész agybajt, és vele együtt szokás szerint egy csomó ártatlan ember is szívni fog."

"Na várjunk, SJ (az újságíró) zsidó származású, miért nem a zsidókra haragszanak az emberek? Vagy így állnak a csillagok, akkor fehérek ők is, és a zsidóság csak vallás, ha meg úgy, akkor meg szegény üldözött faj? Mint ahogy Hollywood is 100%-ban a fehérek kezén van...ja nem."

"Bár nem láttam az Egyiptom Isteneit (nem vagyok a trailere piaca), de figyelembe véve, hogy az óegyiptomiak kihaltak, a megjelenésükre nézve pedig az írásaikon és festményeiken kívül kevés támaszt tudunk összeszedni, ezekben viszont magukat mind a feketéktől, mind a sémiktől hangsúlyozottan megkülönböztették, legalábbis zavarban volnék, ha a rasszra nézve kellene egy erősen tudományos értékű mű elkészítésekor döntést hozni (állítólag magasak, vékonyak, jobbára kék, esetleg barna /azon belül zöld/ szeműek voltak, a fejüket borotválták, a bőr színűkről viszont keveset tudni, mindenesetre az egyes képeken más és más árnyalatot használnak, a hangsúly a megkülönböztetésen van más népektől, gondolom ez xenofóbiára utal)."

"Csak fehéret szerepeltetnek mert így még mindig elhiszi a fehér ember, hogy van belőlük. Aztán ha kicsit kidugná a fejét a seggéből rájönne, hogy az indiánok után a fehér lesz a következő aki eltűnik."

No igen, az indiánokat sem véletlenül kellett eltüntetni, ők még birtokolták azt a természettel összhangban élő mintát, és teremtés-tudatosságot, amit mindenáron el kellett tiporni a Földről. És nyílván a hatalmas tudású óegyiptomi magyarok is útban voltak. És persze az sem véletlen, hogy az eurázsiai magyarságot is évezredek óta írtják ahol érik ezek az újonnan érkezett globalista körök. Gondoljunk csak a történelmünk ívére és folyamatosan csökkenő méreteire, mértékére: Globális szkíta civilizáció a Földön -> Hun Birodalom Eurázsiában -> Magyar Királyság a Kárpát-medencében -> Magyarország az Alföldön... Mi, mióta mások is vannak a Földön, beletartoztunk a főellenségek körébe, mint ahogy az "íjfeszítő" ősnépek mindegyike. És ez a folyamat ma is tart. A Hollywood átlátszó pszichológiai háborúi c. munkámban írtam a fejekben szándékosan elültetett ellenségképekről részletesebben.  

Én úgy vélem, hogy a fejér faj az ősi embertípus a Földön. Nem megyek most részletesebben bele ebbe, elég annyi, hogy szerintem a négy alap emberi rassz különböző korokban lett teremtve/telepítve a Földre, amelyek közül a fehér (magyar) a legrégebbi. Látványosan ezt (minket) próbálják meg kiírtani az elmúlt 5-6000 évben, mert útban vagyunk másoknak, erről  a horrorról szól a hívatalos történelem (nem véletlenül tiltják, hallgatják el, hogy mi volt a hívatalos történelem előtti, tehát kb. 5000 évnél korábbi időkben). A korunkban tapasztalható rasszizmus szándékosan van felkorbácsolva, és már egyáltalán nem a fehér emberekre jellemző, vagy ha igen, annak súlyos oka van. Nevezetesen pont azért, mert a fehér ember az, aki folyamatosan veszít, mind a létszámot, mind a területét tekintve. És ez a folyamat nem valami véletlenek összjátéka, hanem tudatos szervezés eredménye. Csak tekintsük meg ezt a kisfilmet (ha még nem láttuk volna):

Nos igen, az Európára rákényszerített bevándoroltatás is tökéletesen beleillik ebbe a képbe. Nem véletlenül erőlteti az európai politikai elit - kisegítve a média támogatásával - a bevándorlás elfogadottságát és "fontosságát". A kérdés már csak az, hogy miért fontos ez? Miért fontos, hogy keveredjünk? Miért fontos, hogy a fehér ember eltűnjön a színpadról? 

Találgatni persze lehet. Sokszor említettem már, és nyílván mások is, hogy egy kevert identitású nemzeti önazonosságú, öntudatú emberi közösséget sokkal könnyebb befolyásolni, kihasználni, és ezáltal irányítani, elég ha csak az oszd meg és uralkodj kiváló programjára gondolunk, ez belátható. Meg úgy általában van ennek egy politikai, gazdasági haszna is, a töke, áruk és emberek szabad áramlása teszi lehetővé a globalizmus terjedését és életben tartását, ami az uralkodó elit legfontosabb küldetése. De egy ideje nem hagy nyugodni, hogy ez így még nem kerek, nem teljes. Hiába próbálom azonban kitalálni, nem vagyok képes átlátni ezt a folyamatot olyan szintről nézve, ahonnan már nem csak a gazdasági szempontok számítanak, hanem azok is csak részelemmé, eszközökké vállnak.  

Innentől már csak a fantáziám játszik: 

Mi van, ha ez az erőltetett keveredés nem csak azért van, hogy az emberiséget könnyebb legyen kezelni? Mi van ha van ennek valamilyen kozmikus oka és célja? Mi van ha ennek az összemosásnak az a célja, hogy valami genetikailag ellenállóbb, erősebb, egységesebb emberi faj jöjjön létre, amelyik képes valamilyen szintugrásra? Azt mondják a kert-aljai kotorék mindig egészségesebb és ellenállóbb immunrendszerrel rendelkezik, mint az agyon-szaporított, belterjes fajtiszta kutya...

Eddig én úgy vélekedtem, hogy mindenki maradjon ott ahol született, ahová tartozik, a tevepók maradjon csak a sivatagban, semmi keresnivalója a skandinávoknál, mint ahogy a szarvas sem költözik le Afrikába - és mindezen szándékos összekutyulást szabadkőműves aknamunkának véltem, annak érdekében, hogy a még gondolkodó és szellemileg sokkal ellenállóbb fehér fajt (és nemzetállamokat) eltüntessék a Földről. De mi van ha tévedek? Mi van, ha az emberiségnél egy teljesen más út van kijelölve, ami Teremtés-ügyileg támogatott? Persze én sem szeretném, ha a lányaim feketékkel vagy arabokkal házasodnának össze, de lehet hogy mégis csak ez az út menti meg az embert a kihalástól. 
Ha még fentebbről akarom nézni, akkor meg azt látni, hogy mindegy. Mind egy. Minden egy. Tehát teljesen mindegy ki kivel fekszik össze, ki hogyan keveredik, mert ez mind-mind benne van az Egyben, az Ő része, álma, játéka, és most épp ehhez van kedve. Tehetek én, a karakter ez ellen bármit is. Van értelme küzdeni itt a bőrszínek színpadán? 

Őszinte leszek: fogalmam sincs.

(L)egokaland

Itt talán nem kell hangsúlyozni, hogy a valóság rétegezett, mint egy hagyma, vagy mint egy Matrjoska baba. Vegyünk egy példát, mondjuk a híreket.

Az ember (talán minden ember) életében eljön a pont, amikor egyszer csak rájön hogy a TV-híradó nem mindig a teljes igaszagot közli. Ezt leginkább akkor lehet átélni, amikor egy személyes tapasztalat, tudás ellentmond mindannak, ami a TV híradóban elhangzik. Ekkor emberünk keresni kezd, vajon miért nem az általa megismert igazságot mondjak a dobozban, miért egy eltorzított, csúsztatott, vagy rendkívül hiányos verzióját, vagy éppenséggel teljesen ellentétes változatát mondjak a tömegeknek? Egy idő után emberünk rádöbben hogy a TV-ben azért nem hallhatja a teljes igazságot , mert a TV-csatornák kivétel nélkül valakiknek a tulajdonában vannak, igen még a "közszolgálatik" is, és bizony a tulajdonosoknak nem csupán TV-ik vannak, hanem érdekeik is, amiket érvényesíteni kívánnak, többek között az általuk tulajdonolt képcsatornákon keresztül. És ezek az érdekek sokszor ellentétesek az igazság kimondásával.

Ekkor emberünk rádöbben, hogy van ám egy másik világ is a hírek forrására, ezért átnyergel az internetre. Hohohóóó, ez aztán a szabad világ, a vélemények szabad áramlásának valódi színpada, a választás legmagasabb szintű illúziója, itt aztán lehet válogatni a megannyi hírportál közül. Emberünk talál is magának, tán nem is csak egyet, amit szívesen olvas, mert ott hogy - hogy nem pont kedvére való hírek vannak, melyek "igazak", passzolnak emberünk világnézetéhez, ráadásul a tálalásukkal is tud azonosulni. Sőt, emberünket megtalálják különböző közösségi oldalak meghívói is - ez aztán a véleményszabadság netovábbja! Egy idő után azonban emberünk rádöbben, hogy itt sem fenékig tejfel minden, és vannak hírek, melyekkel mégsem tud kiegyezni, melyek nem illenek a világképébe, s ekkor hírtelen rájön, hogy ez újfent azért van, mert ezek a hírportálok, közösségi hálók is - a TV-csatornákhoz hasonlatosan - szintén valakiknek a tulajdonában vannak (meglehet ugyanabból a körből..), akiknek szintén érdekeik vannak, melyeket ezeken a hírportálokon keresztül kívánnak érvényesíteni. És bizony itt ismét felmerül az érdekellentét bizonyos igazságok kimondásával kapcsolatban.

Ekkor emberünk a blogok világát veszi célba, gondolván, no igen, az internetes naplók már csak nem óriási médiaszörnyetegek, konglomerátumok zsebében vannak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek szerkesztik, mint amilyen ő maga is. Ez is működik egy darabig, emberünk talál néhány kedvére való blogot, ahol aztán tényleg beleadnak apait, anyait, itt aztán nincs kec-mec, nincsenek tabuk, itt végre kimondják az Igazságot a bloggerek. Ühüm... csak aztán elég egy hozzászólás, mely esetleg nem egyezik meg a bloggazda álláspontjával, és emberünk már repül is. Ekkor rádöbben, hogy basszus, megint tévedett, sajnos a blogok világa (legalábbis jó részük) szintén valamilyen érdekcsoporthoz tartozik, például az (zs)index hírportál valamennyi újságírójának van legalább egy, de inkább két vagy három blogja, amelyeken ugyanaz a szellemiség árad szét, ismétlődik, sokszorozódik, mint az anyaoldalon.

 
Ezután emberünk már csak a blogok hozzászólásait olvassa el, sokszor el sem olvasva a posztot, rögtön ugrik a kommentekre, bízva abban, hogy ott talán még vannak hozzá hasonló, valódi emberek, akik nem irányított figurák, akik ugyanúgy éhezik és szomjazzák az igazságot, és amikor végre megtalálták, vagy megtalálni vélik, bizony ki is mondják, le is írják, még akkor is ha ez teljesen ellentétes a blog szerzőjének álláspontjával. Emberünk ekkor nagyon megörül, talál végre hasonló gondolkodású barátokat a világban, melyek létezéséről sem tudott korábban, s eddigi igazság-szomjúságát kielégítve olvassa az igazmondások sokaságát. Ám az öröm nem tart sokáig... mert időnként zavar támad az erőben, és a hozzászólók között megjelennek fura, ellenszenves, kötözködő, vagy teljesen értetlen figurák, mindenféle idióta nicknév alatt, akik esetében emberünkben az a határozott érzés alakul ki, hogy ezek akarnak valamit, ezek céllal vannak itt, és teszik amit tesznek. Mert az nem lehet, hogy valaki céltalanul, semmilyen észérvre nem hallgatva védjen mondjuk egy politikai pártot a védhetetlenség határán túl is, ennek oka lehet. És ekkor emberünk életében először meghallja a kifejezést, amitől libabőrös lesz: bértollnok, fizetett troll - s amikor rájön ennek valódi jelentéstartalmára, akkor nagyon elszomorodik, mert rájön, hogy az anonimitás mögé bújva bármilyen erők fizetett képviseletei megjelenhetnek az egyszeri emberek között - itt is. A kurva életbe, de szemét egy világ ez az internet is! - gondolja emberünk, s már senkiben sem bízhat, nincs már olyan felület ahol az igazat, a színtiszta igazat, és csakis az igazat lelné meg. Magára marad.

Végül emberünk végső elkeseredésében magába fordul, belső világába, ahol ekkor már fel kell bukkannia egy eddig ismeretlen forrásnak, egy olyan érzésnek, amely a lehető legbelsőbb pontjából jön, és ami azt súgja belül, hogy hallgasson rá. Nem kér semmit cserébe, nincsenek érdekei, egyszerűen csak Van, és Tud ez a bizonyos forrás. Emberünk, miután átadja magát és minden addig kialakult képét, hitét, vélt tudását ennek a bizonyos belső forrásnak, megérti, hogy ezzel a belső erővel felvérteződve már semmilyen egyéb külső forrásra nincs többé szüksége. Bármilyen külső forrást meghallgathat, megnézhet, elolvashat innentől, nem fog számítani, mert belül már rátalált az egyetlen helyes útmutatóra. Emberünk ezzel a Kalauzzal felvérteződve már könnyedén elboldogul a világban, szabaddá válik, hiszen nem kell semmit elhinnie, minden állítást megkérdőjelezhet, bármilyen tabut ledönthet, bármilyen tényként beállított információval szemben felállíthat kételkedő, ésszerű és helyénvaló kérdéseket. Emberünk ezután már bátran megszemlélhet bármilyen alkotást, még olyanokat is, melyekről korábban úgy vélte; magától az ördögtől valók, nem fogja már semmi befolyásolni a gondolkodását, mert tiszta erőforrása révén el tudja dönteni, szinte a porcikáiban megérzi mi igaz és mi nem ebben a világban.

Vegyünk megint egy példát! Emberünk másodjára megnéz egy egyszerű mesefilmet, ami a maga idejében elég nagyot szólt, és belső útjelzőjének segítségével második nézésre az alábbi üzenet-rétegeket fedezi fel az alkotásban:

1. réteg, a látszat: új világrend

Van egy város, tele boldog és dolgos emberrel, és van egy vezető, Lord Biznisz, aki mindezt összehozta. Ebben a városban mindenki rettentő boldog, mivel mindenkinek van kinyomtatott útmutatója, ami közli mikor mit kell tennie, mi a helyes, és mi a helytelen, és miről mit kell gondolni. Lord Biznisz nem fukarkodott semmivel, mindenkinek megvan mindene, ami a napi munkája ellátásához szükséges, no és persze a munkáért cserébe minden földi jóval el is van látva: kedvenc TV-műsor, drága kávé, csirkés hamburger, teljesen bekamerázott utcák, no és persze a mindenki által imádott Taccos-kedd! Lord Biznisz egy felhőkarcoló tetejéről irányítja mindezt, temérdek hű csatlósa és stúdiói segítségével - egyszerűen imádják őt a népek, és van egy még cukibb végső terve: egy ragasztó segítségével mindenkit odaragasztani a helyére, így létrehozva az abszolút rendet a városban, ahol minden szupi-szuper!

Ebben a varázslatos világban él hősünk, Emmet, aki mindenkinél átlagosabb és egyszerűbb, semmivel nem ugrik ki a többiek közül, semmilyen eltérő szokása nincs, semmit nem kérdőjelez meg, mindent az útmutató szerint csinál a szokott napirendjében, és ettől igen felhőtlen élete van a maga egyszerűségében. Egy ideig.. Ez eddig egy kiváló tükör, társadalmi kórkép a mi világunkról, no de ez lenne az üzenet? Részben.

2. réteg, a lázadás

Ahogy szinte minden történetben, jön egy pont amikor megváltozik az eddigi menetrend, hősünk életébe egy átlagos boldog napon (még a Taccos-kedd előtt!), miután társaival ledolgozta az aznapra előírt teendőit, belép Lucy(fer), egy csinos lány képében. Az Ébresztő először Vadóc néven mutatkozik be, és a film későbbi szakaszában kiderül, hogy számtalan neve volt már. A lány haja új van belőve, hogy sokszor csak az egyik szemét látjuk a háromszög alakú frufru közepén. Ő egy igazi szuperhős-lázadó, különleges képességekkel bír, nagy tudása van, ki-be ugrál az egymástól fallal elválasztott lego-világok között (melyek létezéséről eddig Emmetnek fogalma sem volt..), de mindez semmi, hiszen saját elmondása szerint ő csak azért jött, hogy megtalálja a kiválasztottat, akiből mindenkinél nagyobb építőmester (!) válhat, és aki megszabadíthatja a világot a zsarnokságtól. Szóval fűt-fát ígér Emmetnek, és csupa olyat feltételez hősünkről, amit ő maga egyáltalán nem hisz magáról. Emberünket Lucy-n kívül csupa erős jellemek, karakterek (!) veszik körül jobbról-balról, Batman, egy Gandalf-klón, Vitruvius, Hell-O Kitti, stb. kik segítik útján. A sok jól megírt erős karakter közt - kik erős tulajdonságaiknak köszönhetően látszólag oly ügyesen és talpraesetten elboldogulnak ebben a fura világban - hősünk nem találja a helyét, kizökkentették ezért talajt veszt, s mivel neki semmilyen különleges képessége nincs, egyre inkább senkinek érzi magát, a szó legszorosabb értelmében. Ezt eleinte hátránynak fogja fel (miközben mi, nézők már sejtjük hogy ez a "senkiség" az egyetlen helyes "állapot" mindahhoz, aminek történnie kell). Egyszer még a saját elméjét is megmutatják neki, ahol kiderül, hogy mivel teljesen üres, így ő lehet a legnagyobb építőmester, hiszen semmilyen kötöttsége, berögződése nincs, és megtudja, hogy a legnagyobb mesterek is éveken át dolgoznak azon, hogy ilyen "semmi" legyen az elméjük helyén, hiszen az ilyen semmiből lehet a bármit megteremteni.

3. réteg, a "valóság"

Hősünk egy sor különös kaland után végül eljut a végcélhoz, a zsarnok Lord Biznisz fellegvárába, ahol a nagy világmentés-akció "sajnos" balul sül el, és hőseinket elfogják. Emmet ekkor egy nagyon nehéz döntés elé kényszerül: vagy megkötözve végignézi a világ és a barátai pusztulását, vagy feláldozza magát annak érdekében, hogy mindenki mást megmentsen. Hősünk meghozza a döntését, majd kiugrik az ablakon a hátára szíjazott lapos-elemmel együtt (ami üzemelteti a fogdákat), és pont egy mágikus örvénybe esik, ahol az ő világuk véget ér, a többiek számára ő tehát hősként meghal. Emmet azonban nem hal meg, hanem csak színteret vált; miután kiesik a Lego-világból, átkerül egy másik világba, az emberek dimenziójába. Először moccanni sem tud, be van rezelve, nem érti hová került. Itt kiderül, hogy végig egy kisfiú játszotta el az egész eddigi történetet, kezdve Lord Biznisszel (akit a saját apjáról mintázott), a "senki" hősön át az őt segítő szupi-szuper lázadókig - mind mind a gyerek képzeletének szüleménye, a Lego-világban semmi sem valós erről a szintről nézve, csupán kitalált mese, karakterekkel. Azonban ebben a realitásban is van konfliktus, jó és rossz oldallal, és vannak karakterek, hiszen hazajön a gyerek apja, és írtó pipa lesz, mert kiderül, hogy ő vásárolta meg és építette fel egész Lego-várost az utolsó elemig, és baromira feldühödik látva, hogy a gyerek saját történetet, egyedi elemeket és karaktereket épített az ő városába, városából. Lord Biznisz tehát az orrunk előtt válik nevetséges mesefigurából rémes valósággá, főgonosszá. A gyerek szemében az apja ugyanaz a karakter, aki ragaszkodik a kötöttségekhez, és bizony valóban ragasztót is használ a Lego-elemekhez, hogy minél tartósabbak legyenek, ne essenek szét, minden maradjon ott és úgy ahogyan ő, ennek a világnak a teremtője elképzelte. Mindenhová tiltótáblákat helyezett ki, "ne nyúlj hozzá", "ne érintsd", "ne tedd ezt, ne tedd azt" felíratokkal - akárcsak az Ószövetség "istene" a Tízparancsolattal. A gyerek persze lázad, mert szerinte ezek játékok, és nem érti miért ne lehetne szétszedni a kötött formákat, és összerakni másképpen az elemeket, ahogyan neki tetszik. Az apa tehát itt Isten,  a Lego-város és a gyerek teremtője, aki nem tűri el, hogy fellázadjanak ellene, itt mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja.

Egy katartikus pillanatban azonban az apa rádöbben, hogy a fiának van igaza, hiszen mindez csak játék, miért ragaszkodunk a formákhoz, miért ne engedhetnénk el a fantáziánkat, és építhetnénk bármit, amit csak akarunk? Hisz valahol ez a legózás értelme és célja, nem? Ez lenne tehát a mese fő üzenete, itt nyer értelmet az egész? A többségnek biztos, de van még egy szint.

4. réteg, a lebontás, az új építés, az alkotói szabadság

Nem kerülhető meg a további párhuzam a mese és a mi valóságunk között. A mese fő mondanivalója tehát az lenne, hogy bontsunk le mindent ami kötött volt idáig, mindent ami oda volt ragasztva, annak érdekében, hogy az alapelemekből felépítsünk bármit, amit csak a fantáziánk megenged? De hát nem pont ez a fő mondanivalója a mi építőmestereinknek is? Lázadni minden ellen ami a Teremtésből jön. Eljátszani egy új teremtőt és teremtést, behelyettesíteni. Ehhez alkotóelemeire, atomjaira kell bontani minden eredetit, és felépíteni valami teljesen újat a saját szabályaink szerint. Hát nem épp ez történik a Földön? Nagyon úgy tűnik, hogy mióta az építőmesterek (szabadkőművesek) e Földön vannak, azóta ez a fő céljuk, ezért tevékenykednek és úgy látszik elég jó munkát is végeztek, nem? Vallások, nemzetek, társadalmak, közösségek, családok, normák, határok, hitrendszerek, meggyőződések, berögződések, kötöttségek, paradigmák... stb., mind-mind atomjaira szedve napjainkra, hogy a szétszedett darabokból, alap építőelemekből valami teljesen újat lehessen felépíteni, valamilyen érdekek alapján. A kisgyerek pont ezt a szabadkőműves üzenetet közvetíti: mindent szétszedni, és új szabályok szerint összerakni, ahogy ő akarja. Ez tehát a mese fő üzenete? Ez lenne hát a történet teljes megvilágításban, teljes fényében? Nem, mert van még egy szint.

5. réteg, a valóság

Kedves Olvasó, minden amit eddig olvastál csupán különböző rétegei, pontosabban szűrői voltak az igazságnak, mely ezen szűrők által eddig eltorzítva volt. S miután lehántottuk az összes szűrőt, jöjjön végre a csupasz kristály, maga az Igazság: minden okkal van így, ahogy. A világrend ahová születünk, az az elleni lázadás, a társak az úton, a Fényhozó, az áldozat, személyünk (egónk) feláldozása, a "senkivé" válás, ezáltal átlépés egy másik világba, tudatunk tágulása, a társadalmi kötöttségek darabokra szedése szabadkőművesek által, és a mindezt háttérből irányító erők szükségszerű jelenléte és tevékenysége minden rétegben csupán egy célt szolgál, méghozzá a lehető legmagosabb szintű célt: hogy emberünk a külső illúzió rétegek (a történet, a karakterek, a személyiség, a "minden hazugság" világának) lefejtése után kénytelen legyen magába fordulni, s megtalálni a kristályt, a valódi forrást, azt a magot, önmagában, ami a teljes valója, és kibontsa végre az ajándékot amit kapott, és kisarjadjon végre ez a mag, és értelmet nyerjen végre a tanítás: "halj meg hogy élhess végre". Ahogy közeledünk ehhez a belső maghoz, annál fehérebb, annál tisztább, és annál fényesebb minden.

Innentől kezdve a hírek, a hazugságok, az összeesküvések, a háttérerők, azaz a különböző rétegek - mindezek már nem számítanak, csupán segítői, útjelző táblái voltak az Útnak, melyen végigment emberünk, és eljutott eddig a pontig. És természetesen ez sem a végállomás, csupán egy bizonyos szint, egy mérföldkő, mely talán az eddigi legfontosabb volt eddigi útján. És az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimondható: innen is lesz még továbblépés, ahonnan majd ez a pont is csupán egy iránymutató táblának látszik majd egyszer ebben az örök életre szóló (L)egokalandban, ahol ugyanúgy egy ego lesz a szemlélő, csak nem e 3D világba becsatornázva, hanem egy fentebbi szinten, nagyobb Matrjoska babában lévő éntudat.
 
Ezzel a kis írással kívánok mindenkinek boldog új évet, már akinek még jelent valamit ez a január 1-i dátum. 
(Napiszer később...)