(L)egokaland

Itt talán nem kell hangsúlyozni, hogy a valóság rétegezett, mint egy hagyma, vagy mint egy Matrjoska baba. Vegyünk egy példát, mondjuk a híreket.

Az ember (talán minden ember) életében eljön a pont, amikor egyszer csak rájön hogy a TV-híradó nem mindig a teljes igaszagot közli. Ezt leginkább akkor lehet átélni, amikor egy személyes tapasztalat, tudás ellentmond mindannak, ami a TV híradóban elhangzik. Ekkor emberünk keresni kezd, vajon miért nem az általa megismert igazságot mondjak a dobozban, miért egy eltorzított, csúsztatott, vagy rendkívül hiányos verzióját, vagy éppenséggel teljesen ellentétes változatát mondjak a tömegeknek? Egy idő után emberünk rádöbben hogy a TV-ben azért nem hallhatja a teljes igazságot , mert a TV-csatornák kivétel nélkül valakiknek a tulajdonában vannak, igen még a "közszolgálatik" is, és bizony a tulajdonosoknak nem csupán TV-ik vannak, hanem érdekeik is, amiket érvényesíteni kívánnak, többek között az általuk tulajdonolt képcsatornákon keresztül. És ezek az érdekek sokszor ellentétesek az igazság kimondásával.

Ekkor emberünk rádöbben, hogy van ám egy másik világ is a hírek forrására, ezért átnyergel az internetre. Hohohóóó, ez aztán a szabad világ, a vélemények szabad áramlásának valódi színpada, a választás legmagasabb szintű illúziója, itt aztán lehet válogatni a megannyi hírportál közül. Emberünk talál is magának, tán nem is csak egyet, amit szívesen olvas, mert ott hogy - hogy nem pont kedvére való hírek vannak, melyek "igazak", passzolnak emberünk világnézetéhez, ráadásul a tálalásukkal is tud azonosulni. Sőt, emberünket megtalálják különböző közösségi oldalak meghívói is - ez aztán a véleményszabadság netovábbja! Egy idő után azonban emberünk rádöbben, hogy itt sem fenékig tejfel minden, és vannak hírek, melyekkel mégsem tud kiegyezni, melyek nem illenek a világképébe, s ekkor hírtelen rájön, hogy ez újfent azért van, mert ezek a hírportálok, közösségi hálók is - a TV-csatornákhoz hasonlatosan - szintén valakiknek a tulajdonában vannak (meglehet ugyanabból a körből..), akiknek szintén érdekeik vannak, melyeket ezeken a hírportálokon keresztül kívánnak érvényesíteni. És bizony itt ismét felmerül az érdekellentét bizonyos igazságok kimondásával kapcsolatban.

Ekkor emberünk a blogok világát veszi célba, gondolván, no igen, az internetes naplók már csak nem óriási médiaszörnyetegek, konglomerátumok zsebében vannak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek szerkesztik, mint amilyen ő maga is. Ez is működik egy darabig, emberünk talál néhány kedvére való blogot, ahol aztán tényleg beleadnak apait, anyait, itt aztán nincs kec-mec, nincsenek tabuk, itt végre kimondják az Igazságot a bloggerek. Ühüm... csak aztán elég egy hozzászólás, mely esetleg nem egyezik meg a bloggazda álláspontjával, és emberünk már repül is. Ekkor rádöbben, hogy basszus, megint tévedett, sajnos a blogok világa (legalábbis jó részük) szintén valamilyen érdekcsoporthoz tartozik, például az (zs)index hírportál valamennyi újságírójának van legalább egy, de inkább két vagy három blogja, amelyeken ugyanaz a szellemiség árad szét, ismétlődik, sokszorozódik, mint az anyaoldalon.

 
Ezután emberünk már csak a blogok hozzászólásait olvassa el, sokszor el sem olvasva a posztot, rögtön ugrik a kommentekre, bízva abban, hogy ott talán még vannak hozzá hasonló, valódi emberek, akik nem irányított figurák, akik ugyanúgy éhezik és szomjazzák az igazságot, és amikor végre megtalálták, vagy megtalálni vélik, bizony ki is mondják, le is írják, még akkor is ha ez teljesen ellentétes a blog szerzőjének álláspontjával. Emberünk ekkor nagyon megörül, talál végre hasonló gondolkodású barátokat a világban, melyek létezéséről sem tudott korábban, s eddigi igazság-szomjúságát kielégítve olvassa az igazmondások sokaságát. Ám az öröm nem tart sokáig... mert időnként zavar támad az erőben, és a hozzászólók között megjelennek fura, ellenszenves, kötözködő, vagy teljesen értetlen figurák, mindenféle idióta nicknév alatt, akik esetében emberünkben az a határozott érzés alakul ki, hogy ezek akarnak valamit, ezek céllal vannak itt, és teszik amit tesznek. Mert az nem lehet, hogy valaki céltalanul, semmilyen észérvre nem hallgatva védjen mondjuk egy politikai pártot a védhetetlenség határán túl is, ennek oka lehet. És ekkor emberünk életében először meghallja a kifejezést, amitől libabőrös lesz: bértollnok, fizetett troll - s amikor rájön ennek valódi jelentéstartalmára, akkor nagyon elszomorodik, mert rájön, hogy az anonimitás mögé bújva bármilyen erők fizetett képviseletei megjelenhetnek az egyszeri emberek között - itt is. A kurva életbe, de szemét egy világ ez az internet is! - gondolja emberünk, s már senkiben sem bízhat, nincs már olyan felület ahol az igazat, a színtiszta igazat, és csakis az igazat lelné meg. Magára marad.

Végül emberünk végső elkeseredésében magába fordul, belső világába, ahol ekkor már fel kell bukkannia egy eddig ismeretlen forrásnak, egy olyan érzésnek, amely a lehető legbelsőbb pontjából jön, és ami azt súgja belül, hogy hallgasson rá. Nem kér semmit cserébe, nincsenek érdekei, egyszerűen csak Van, és Tud ez a bizonyos forrás. Emberünk, miután átadja magát és minden addig kialakult képét, hitét, vélt tudását ennek a bizonyos belső forrásnak, megérti, hogy ezzel a belső erővel felvérteződve már semmilyen egyéb külső forrásra nincs többé szüksége. Bármilyen külső forrást meghallgathat, megnézhet, elolvashat innentől, nem fog számítani, mert belül már rátalált az egyetlen helyes útmutatóra. Emberünk ezzel a Kalauzzal felvérteződve már könnyedén elboldogul a világban, szabaddá válik, hiszen nem kell semmit elhinnie, minden állítást megkérdőjelezhet, bármilyen tabut ledönthet, bármilyen tényként beállított információval szemben felállíthat kételkedő, ésszerű és helyénvaló kérdéseket. Emberünk ezután már bátran megszemlélhet bármilyen alkotást, még olyanokat is, melyekről korábban úgy vélte; magától az ördögtől valók, nem fogja már semmi befolyásolni a gondolkodását, mert tiszta erőforrása révén el tudja dönteni, szinte a porcikáiban megérzi mi igaz és mi nem ebben a világban.

Vegyünk megint egy példát! Emberünk másodjára megnéz egy egyszerű mesefilmet, ami a maga idejében elég nagyot szólt, és belső útjelzőjének segítségével második nézésre az alábbi üzenet-rétegeket fedezi fel az alkotásban:

1. réteg, a látszat: új világrend

Van egy város, tele boldog és dolgos emberrel, és van egy vezető, Lord Biznisz, aki mindezt összehozta. Ebben a városban mindenki rettentő boldog, mivel mindenkinek van kinyomtatott útmutatója, ami közli mikor mit kell tennie, mi a helyes, és mi a helytelen, és miről mit kell gondolni. Lord Biznisz nem fukarkodott semmivel, mindenkinek megvan mindene, ami a napi munkája ellátásához szükséges, no és persze a munkáért cserébe minden földi jóval el is van látva: kedvenc TV-műsor, drága kávé, csirkés hamburger, teljesen bekamerázott utcák, no és persze a mindenki által imádott Taccos-kedd! Lord Biznisz egy felhőkarcoló tetejéről irányítja mindezt, temérdek hű csatlósa és stúdiói segítségével - egyszerűen imádják őt a népek, és van egy még cukibb végső terve: egy ragasztó segítségével mindenkit odaragasztani a helyére, így létrehozva az abszolút rendet a városban, ahol minden szupi-szuper!

Ebben a varázslatos világban él hősünk, Emmet, aki mindenkinél átlagosabb és egyszerűbb, semmivel nem ugrik ki a többiek közül, semmilyen eltérő szokása nincs, semmit nem kérdőjelez meg, mindent az útmutató szerint csinál a szokott napirendjében, és ettől igen felhőtlen élete van a maga egyszerűségében. Egy ideig.. Ez eddig egy kiváló tükör, társadalmi kórkép a mi világunkról, no de ez lenne az üzenet? Részben.

2. réteg, a lázadás

Ahogy szinte minden történetben, jön egy pont amikor megváltozik az eddigi menetrend, hősünk életébe egy átlagos boldog napon (még a Taccos-kedd előtt!), miután társaival ledolgozta az aznapra előírt teendőit, belép Lucy(fer), egy csinos lány képében. Az Ébresztő először Vadóc néven mutatkozik be, és a film későbbi szakaszában kiderül, hogy számtalan neve volt már. A lány haja új van belőve, hogy sokszor csak az egyik szemét látjuk a háromszög alakú frufru közepén. Ő egy igazi szuperhős-lázadó, különleges képességekkel bír, nagy tudása van, ki-be ugrál az egymástól fallal elválasztott lego-világok között (melyek létezéséről eddig Emmetnek fogalma sem volt..), de mindez semmi, hiszen saját elmondása szerint ő csak azért jött, hogy megtalálja a kiválasztottat, akiből mindenkinél nagyobb építőmester (!) válhat, és aki megszabadíthatja a világot a zsarnokságtól. Szóval fűt-fát ígér Emmetnek, és csupa olyat feltételez hősünkről, amit ő maga egyáltalán nem hisz magáról. Emberünket Lucy-n kívül csupa erős jellemek, karakterek (!) veszik körül jobbról-balról, Batman, egy Gandalf-klón, Vitruvius, Hell-O Kitti, stb. kik segítik útján. A sok jól megírt erős karakter közt - kik erős tulajdonságaiknak köszönhetően látszólag oly ügyesen és talpraesetten elboldogulnak ebben a fura világban - hősünk nem találja a helyét, kizökkentették ezért talajt veszt, s mivel neki semmilyen különleges képessége nincs, egyre inkább senkinek érzi magát, a szó legszorosabb értelmében. Ezt eleinte hátránynak fogja fel (miközben mi, nézők már sejtjük hogy ez a "senkiség" az egyetlen helyes "állapot" mindahhoz, aminek történnie kell). Egyszer még a saját elméjét is megmutatják neki, ahol kiderül, hogy mivel teljesen üres, így ő lehet a legnagyobb építőmester, hiszen semmilyen kötöttsége, berögződése nincs, és megtudja, hogy a legnagyobb mesterek is éveken át dolgoznak azon, hogy ilyen "semmi" legyen az elméjük helyén, hiszen az ilyen semmiből lehet a bármit megteremteni.

3. réteg, a "valóság"

Hősünk egy sor különös kaland után végül eljut a végcélhoz, a zsarnok Lord Biznisz fellegvárába, ahol a nagy világmentés-akció "sajnos" balul sül el, és hőseinket elfogják. Emmet ekkor egy nagyon nehéz döntés elé kényszerül: vagy megkötözve végignézi a világ és a barátai pusztulását, vagy feláldozza magát annak érdekében, hogy mindenki mást megmentsen. Hősünk meghozza a döntését, majd kiugrik az ablakon a hátára szíjazott lapos-elemmel együtt (ami üzemelteti a fogdákat), és pont egy mágikus örvénybe esik, ahol az ő világuk véget ér, a többiek számára ő tehát hősként meghal. Emmet azonban nem hal meg, hanem csak színteret vált; miután kiesik a Lego-világból, átkerül egy másik világba, az emberek dimenziójába. Először moccanni sem tud, be van rezelve, nem érti hová került. Itt kiderül, hogy végig egy kisfiú játszotta el az egész eddigi történetet, kezdve Lord Biznisszel (akit a saját apjáról mintázott), a "senki" hősön át az őt segítő szupi-szuper lázadókig - mind mind a gyerek képzeletének szüleménye, a Lego-világban semmi sem valós erről a szintről nézve, csupán kitalált mese, karakterekkel. Azonban ebben a realitásban is van konfliktus, jó és rossz oldallal, és vannak karakterek, hiszen hazajön a gyerek apja, és írtó pipa lesz, mert kiderül, hogy ő vásárolta meg és építette fel egész Lego-várost az utolsó elemig, és baromira feldühödik látva, hogy a gyerek saját történetet, egyedi elemeket és karaktereket épített az ő városába, városából. Lord Biznisz tehát az orrunk előtt válik nevetséges mesefigurából rémes valósággá, főgonosszá. A gyerek szemében az apja ugyanaz a karakter, aki ragaszkodik a kötöttségekhez, és bizony valóban ragasztót is használ a Lego-elemekhez, hogy minél tartósabbak legyenek, ne essenek szét, minden maradjon ott és úgy ahogyan ő, ennek a világnak a teremtője elképzelte. Mindenhová tiltótáblákat helyezett ki, "ne nyúlj hozzá", "ne érintsd", "ne tedd ezt, ne tedd azt" felíratokkal - akárcsak az Ószövetség "istene" a Tízparancsolattal. A gyerek persze lázad, mert szerinte ezek játékok, és nem érti miért ne lehetne szétszedni a kötött formákat, és összerakni másképpen az elemeket, ahogyan neki tetszik. Az apa tehát itt Isten,  a Lego-város és a gyerek teremtője, aki nem tűri el, hogy fellázadjanak ellene, itt mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja.

Egy katartikus pillanatban azonban az apa rádöbben, hogy a fiának van igaza, hiszen mindez csak játék, miért ragaszkodunk a formákhoz, miért ne engedhetnénk el a fantáziánkat, és építhetnénk bármit, amit csak akarunk? Hisz valahol ez a legózás értelme és célja, nem? Ez lenne tehát a mese fő üzenete, itt nyer értelmet az egész? A többségnek biztos, de van még egy szint.

4. réteg, a lebontás, az új építés, az alkotói szabadság

Nem kerülhető meg a további párhuzam a mese és a mi valóságunk között. A mese fő mondanivalója tehát az lenne, hogy bontsunk le mindent ami kötött volt idáig, mindent ami oda volt ragasztva, annak érdekében, hogy az alapelemekből felépítsünk bármit, amit csak a fantáziánk megenged? De hát nem pont ez a fő mondanivalója a mi építőmestereinknek is? Lázadni minden ellen ami a Teremtésből jön. Eljátszani egy új teremtőt és teremtést, behelyettesíteni. Ehhez alkotóelemeire, atomjaira kell bontani minden eredetit, és felépíteni valami teljesen újat a saját szabályaink szerint. Hát nem épp ez történik a Földön? Nagyon úgy tűnik, hogy mióta az építőmesterek (szabadkőművesek) e Földön vannak, azóta ez a fő céljuk, ezért tevékenykednek és úgy látszik elég jó munkát is végeztek, nem? Vallások, nemzetek, társadalmak, közösségek, családok, normák, határok, hitrendszerek, meggyőződések, berögződések, kötöttségek, paradigmák... stb., mind-mind atomjaira szedve napjainkra, hogy a szétszedett darabokból, alap építőelemekből valami teljesen újat lehessen felépíteni, valamilyen érdekek alapján. A kisgyerek pont ezt a szabadkőműves üzenetet közvetíti: mindent szétszedni, és új szabályok szerint összerakni, ahogy ő akarja. Ez tehát a mese fő üzenete? Ez lenne hát a történet teljes megvilágításban, teljes fényében? Nem, mert van még egy szint.

5. réteg, a valóság

Kedves Olvasó, minden amit eddig olvastál csupán különböző rétegei, pontosabban szűrői voltak az igazságnak, mely ezen szűrők által eddig eltorzítva volt. S miután lehántottuk az összes szűrőt, jöjjön végre a csupasz kristály, maga az Igazság: minden okkal van így, ahogy. A világrend ahová születünk, az az elleni lázadás, a társak az úton, a Fényhozó, az áldozat, személyünk (egónk) feláldozása, a "senkivé" válás, ezáltal átlépés egy másik világba, tudatunk tágulása, a társadalmi kötöttségek darabokra szedése szabadkőművesek által, és a mindezt háttérből irányító erők szükségszerű jelenléte és tevékenysége minden rétegben csupán egy célt szolgál, méghozzá a lehető legmagosabb szintű célt: hogy emberünk a külső illúzió rétegek (a történet, a karakterek, a személyiség, a "minden hazugság" világának) lefejtése után kénytelen legyen magába fordulni, s megtalálni a kristályt, a valódi forrást, azt a magot, önmagában, ami a teljes valója, és kibontsa végre az ajándékot amit kapott, és kisarjadjon végre ez a mag, és értelmet nyerjen végre a tanítás: "halj meg hogy élhess végre". Ahogy közeledünk ehhez a belső maghoz, annál fehérebb, annál tisztább, és annál fényesebb minden.

Innentől kezdve a hírek, a hazugságok, az összeesküvések, a háttérerők, azaz a különböző rétegek - mindezek már nem számítanak, csupán segítői, útjelző táblái voltak az Útnak, melyen végigment emberünk, és eljutott eddig a pontig. És természetesen ez sem a végállomás, csupán egy bizonyos szint, egy mérföldkő, mely talán az eddigi legfontosabb volt eddigi útján. És az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimondható: innen is lesz még továbblépés, ahonnan majd ez a pont is csupán egy iránymutató táblának látszik majd egyszer ebben az örök életre szóló (L)egokalandban, ahol ugyanúgy egy ego lesz a szemlélő, csak nem e 3D világba becsatornázva, hanem egy fentebbi szinten, nagyobb Matrjoska babában lévő éntudat.
 
Ezzel a kis írással kívánok mindenkinek boldog új évet, már akinek még jelent valamit ez a január 1-i dátum. 
(Napiszer később...)