Összetett alkotások

A mostani témám alapjául szolgáló alkotást nem sokan ismerhetik a meseszoba olvasói közül - megkockáztatom, talán senki sem (esetleg Quedra mester), de ez nem tántorít el, mert úgy vélem érdemes foglalkozni vele. Az egész gondolatsor onnan indult, hogy nemrég észrevettem, sokszor valami nagyon jelentéktelen apróság előállításához is mennyi minden kell hogy megelőzze, komplett logikai és ok-okozati láncolat. Egy egyszerű, hétköznapi zsebkendőhöz is mennyi előzetes találmány, eszköz, géppark, emberi erő, szállítás, csomagolás, stb. kellett, hogy végül ott landoljon a polcunkon. De például ott van a házhoz szállított pizza története, amelynél szintén rengeteg minden kellett ahhoz, hogy ez így összeálljon.

Először is...
... valakinek, vagy valakiknek annak idején meg kellett alkotnia (megtervezni->megteremteni) a búzát - én nem ismerem a pontos eredetét, és tán a tudomány sem, (ismeretlen eredetűnek mondják itt a Földön) - hát ez van, lehet "kintről" hozták, de most ez mindegy is, az a lényeg, hogy itt van.
Ezután valakiknek fel kellett fedezni (vagy megmutatták nekik a "nagyok"?), hogy hogyan lehet learatni, majd a búzaszemeket két kőkorong között megőrölve finom fehér anyagot kapunk, a lisztet, ami sok mindenre jó. Azt is meg kellett tanulni, hogy vízzel és tojással (amihez ugye meg tyúk kellett... ahhoz meg tojás... ööö, ebbe most ne menjünk bele) összekeverve egy különleges elegyet alkot, a tésztát, amit (egy "másik időben" felfedezett) tűzzel meg lehet sütni.
Így jutottunk el a pizza alapjáig - most nem megyek végig a történetén, nem is ismerem, és nincs kedvem kikeresni sem, elég az hozzá, hogy valakik rájöttek, hogy ezt az alapot meg lehet pakolni mindenféle feltéttel, és kisütve egy baromi jó kaját ad.

Ehhez persze ki kellett találni a kemencét is ugyebár, és az ahhoz való lapátot is.

Ettől egy teljesen eltérő vonalon valakik azt fedezték fel, hogy a fából papírt lehet gyártani. A papír vastagsága pedig tetszés szerint növelhető, rétegezhető, és egyszer csak hopp, felfedezték a többrétegű kartonpapírt, amiből például dobozt lehet alkotni. Ehhez persze egy másik vonalon ragasztóra volt szükség, amit először a fák gyantájából nyertek, később szintetikus módon.

Megint egy másik vonalon kialakult a robbanómotorral működő motorkerékpár. Hosszú történet, menjünk is tovább.

Egy szintén másik vonalon kialakult a telefonálás. Ne részletezzük.

Még egy újabb vonalon kialakult a nyomtatás képessége, amivel akár kartonpapírra is lehet nyomtatni.

Na és volt egyszer valaki, aki mindezen fenti adottságokat és találmányokat fogta, és összegyúrta, integrálta egy nagyon komplex valamivé: őrölt búzából tésztát sütve, feltétekkel megrakva, az egészet bepakolva egy dobozba, amire feliratokat nyomtattak, előzetes telefonos megrendelésre egy robogóval valaki kivitte a megrendelőnek.

Most éppen hozzánk, ahol jóízűen elfogyasztottuk, és közben föl sem fogtuk, hogy mennyi minden kellett ehhez a finom ebédhez! :)

Na most nyílván ezt vagy hasonlót le lehetne vezetni az élet minden területén, én most jutottam el odáig, hogy ezen gondolkodjak egy kicsit. :))

Mint ahogy szintén elgondolkodtam azon, hogy az egyik kedvenc játékom kedvenc zárózenéje hogyan született. Sikerült is egy elég komoly nyomozás után rájönnöm a fontosabb lépésekre, amit ismét csak azért tartottam érdemesnek kidolgozni, mert ebből is látszik, hogy mennyire összetett az alkotás folyamata, és amely alkotásnak minden egyes eleme ugyanabból a forrásból merítkezik. Egy barátom barátja mondta ezt egyszer egy interjúban, amivel teljesen egyetértek:

Az embernek, ahhoz hogy maradéktalant tudjon nyújtani, legyen az film, zene, színház, vers, akármi, ahhoz hihetetlen alázattal kell nyúlni, médiummá kell válni. Ami annyit jelent, hogy nem én vagyok a fontos. Hiszem és vallom, és megvagyok róla győződve, és hál' Istennek nem egyedül vagyok vele, hogy minden valós érték, művészeti produktum valahol egy más dimenzióban létezik, nekünk kellő alázattal, kell olyanná válni, hogy rajtunk keresztül, mint egy nyíláson keresztül megszülethessen. Tehát nem mondhatom, hogy én csináltam. Nem. Alázattal, nagyon nagy alázattal odaállni, és hagyni hogy a mű megszülessen. Mert csak a tiszta emberen keresztül tud ez megszületni.

No, és most érkeztem el a témám alapjához, amit - sejtésem szerint - szinte senki nem ismer itt (cáfoljatok meg!). Először is van egy "lövöldözős" játék, az a címe, hogy Portal 2 - ebben a játékban, a többi lövöldözős játékkal ellentétben nem kell senkit sem kinyírni, ellenben - az első részéhez hasonlóan - van egy baszott nagy portál-puskánk, amelyikkel különböző helyeken különböző portálkapukat nyithatunk, melyeken áthaladva tudunk előrébb jutni. A játék fő célja az épületből kijutni (ugyanis, mint kiderül mi egy tesztalanyt játszunk), ami nem is túl egyszerű, tekintve, hogy a titkos laboratóriumot egy igen fejlett mesterséges intelligencia irányítja, ami fondorlatosabbnál fondorlatosabb pályákat alkot nekünk, csak hogy ne legyen túl könnyű az életünk. Nem részletezem, elég az hozzá, hogy a végén természetesen kijutunk, de ez annak köszönhető, hogy a Glados (az AI) elenged minket. Nem tudom érthető-e... az egyszemű elenged minket, egy nagyon vicces üzenettel, amelyből az jön le, hogy az egész csak játék volt...

Nos, ez tulajdonképpen egy búcsúdal, ez szól a stáblista alatt, és szerintem szenzációs, mind a mondanivalóját, mind a rendkívüli humorát, mind a dallamvilágát, mind a zenéjét tekintve. No és ezen zene megalkotásának eredtem utána, kíváncsi voltam hogyan született, és hogyan jutott el idáig a fejlődésben ez a szerzemény, és mi minden kellett hozzá. 

Először is kiderült, hogy a szerzője egy szintén Portal-rajongó játékos, de emellett jó zenész is (igazi csatorna, médium, stb.). Az ő eredeti verzióját mutatom először, nagyon kellemes: 

Jonathan Coulton - Portal Duo - Want You Gone / Still Alive

Van itt egy stúdió-verzió is, jobb minőségben, teljes zenekari előadásban:

Jonathan Coulton - Want You Gone

Eddig megvagyunk, megvan tehát az eredeti szerző. No de nem ő adta elő a művet a játékban, hanem maga Glidos, pontosabban a hangját neki kölcsönző előadóművész, aki néhányszor a saját férjével is fellépett ezzel a számmal (nagyon aranyosak együtt!).

 

Ellen McLain voice of GLaDOS singing 'Want You Gone'

És végül elérkeztünk a játékbeli verzióhoz, mely annyira megtetszett, és melyet szerencsére megtaláltam magyar felíratos változatban is, így talán jobban érthetőek a poénok is:

Portal 2 credits song HUN

És hogy mi tetszik nekem ennyire ebben? Azonkívül, hogy szerintem zseniális alkotás, igen elgondolkodtató, hogy mennyi minden szükségeltetett, hogy megszülethessen ez a végső változat, amit a játékosok hallhatnak ha végigszenvedik azt a sok teszt-pályát, és végül kiszabadulnak...(!)

- Először is kellett egy nagyon jó humorral megírt, de egyébként baromi nehéz játék (ennek az első pontnak a megalkotásához már alapból rengeteg ember munkája kellett), mely játéknak a vége adta meg a lehetőséget, hogy megszülethessen a mű.

- Aztán kellett egy rajongó fanatikus, aki miután végigvitte a játékot (erre is szükség volt, különben nem tudta volna így eltalálni), aki elképesztően jó humorérzékkel megírta azt a dalt, amit egy ilyen elképzelt lehetetlen helyzetben elénekelhetne egy mesterséges intelligencia, amelyik épp most engedte ki markából az egyetlen még élő tesztalanyát (minket), és aki oly sok bosszúságot okozott neki (mármint mi, a játékosok, ha sikerült végigvinnünk a teljes játékot). 

- Aztán az is kellett, hogy ez a "geek-zeneszerző" valahogy kapcsolatba kerüljön a szintén geek játékalkotókkal, és rábízzák a záródal megírását, ehhez meg nyílván valamilyen szintű előzetes kapcsolat is kellett.

- Aztán szükség volt egy kellemesen csengő női hangra is, aki nemcsak a játékbeli ellenfél hangját tudja nagyszerűen adni, hanem még el is tudja a dalt énekelni. (Ez egy komoly szakma mostanában, vannak benne igen tehetséges szinkronszínészek, akik leginkább abból élnek, hogy számítógépes játékokhoz, vagy animációkhoz adják a hangjukat - és persze a tehetségüket - ennek a műfajnak a koronázatlan királynője kétségkívül Jennifer Hale, ki számos alkotáshoz kölcsönözte rendkívül vonzó, fülbemászó és érzelemdús hangját. Hiszen mit sem érne egy játék, ha a benne lévő karakterek hangját nem élő emberek adnák, akikkel könnyebben tudunk azonosulni, vagy bármilyen más érzelem-típussal kapcsolatba kerülni.)

- Végül pedig kellett egy zenei átdolgozás is, annak érdekében, hogy az eredeti gitáros-rockos hangszerelés átalakuljon elektronikus-digitális világgá, illeszkedvén a játék és a karakter világához.

Számomra az a rendkívül érdekes mindebben, hogy tulajdonképpen minden alkotás mindegyik rész-elemének Isten a forrása, de ritkán "jön le" teljes egészében a dolog, hanem - ez is a végtelen humorérzékét bizonyítja - a megnyílvánulásba szinte mindig különböző csatornákon keresztül érkeznek meg az "összetevők", melyek végül egy egységes egészet alkotnak. És ebben a játékban az összetevőkért "felelős" csatornáknak (mint például a feltalálóknak) a legtöbb esetben fogalmuk sincs, hogy valójában milyen célt is szolgál az adott alkotás, ami épp rajtuk keresztül materializálódott, tán meg sem érik mire valóban kész is lesz a teljes mű... Ráadásul az egész egy folyamatosan változó és fejlődő, organikus folyamat, egybeágyazódik a sok sok rész-elem, idővel újabb és újabb formákat alkotva (mint például az egyszerű villanykörtéből az autó reflektora...), és ugyan ki ne gondolkodott volna még egy adott dolog eredeti rendeltetésétől eltérő felhasználhatóságán... Állandó kirakós ez a javából, az Egy elképzelését sok-sok csatornán (rajtunk) keresztül megnyílvánító, végül összerakó, folyamatos teremtői zsenialitás. Mint a zsebkendő. Vagy a házhoz szállított pizza. Vagy a húsleves. Vagy a Portal 2 játék zárózenéje........