A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredet. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 9., csütörtök

Bőrszínpad



Hehe! Olvastam mostanában néhány cikket arról, hogy beindult egy "érdekes" újhullám, amit whitewashing-nak hívnak (gondolom a brainwashing = agymosás után szabadon: "fehérre-mosás", vagy "meszelés" jelentéssel), és nagyjából arról szól, hogy egyesek tiltakoznak az ellen, hogy az amerikai filmekben a feldolgozott művek eredetileg nem fehér főszereplőit/karaktereit fehér színészek játsszák. Például az Egyiptom Istenei c. filmben mindenki fehér. Vagy a kultikus japán manga, a "Ghost in the Shell" Hollywood-i élőszereplős változatában Scarlett Johansson játssza az eredetileg japán főszereplő "csajt". No és ezzel szemben indult egy mozgalom, hogy micsoda dolog már ez, igenis foglalkoztassanak több nem fehér színészt, pláne amikor nem is indokolt. Ami több szempontból is vicces, igyekszem összeszedni őket. Figyelem! Alábbi vergődésemben egészen finoman érzékelhető rasszizmus és szalonnácizmus következik! (és?)

Be kell vallani, feszül itt némi ellentmondás. 
Először is: a Hollywoodi "fehér" színészek többsége zsidó, tehát szemita származású. Tehát kár erőltetni ezt a "túl sok a fehér színész" dolgot, mert egyszerűen nem igaz. 
Azután én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Épp Hollywood lenne aki nem figyel az ilyesmire?? A fő propagandagyár és manipulátor? Egyáltalán nem a fehér színészek vannak túlsúlyban, hanem - a pc, polkorrektség nevében - minden amerikai produkcióban (legyen az film, vagy sorozat) kell legyen  fekete, ázsiai, homoszexuális férfi(pár), leszbikus (pár), transznemű, stb.. és nagyon fontos, hogy a szőke csaj mellett mindig fekete srác partner legyen (munkatárs, vagy szerető), csak hogy szokjuk a keveredést. Az index témával foglalkozó cikke alatt találtam néhány találó hozzászólást, akik elég jól átlátják mi folyik, íme:

"Csak a szokásos napi gyűlöletkeltés a fehér középosztálybeli emberek ellen, amit mostanában ezerrel erőltet az index és a többi balos/libsi média még nálunk is. Aztán csodálkoznak hogy amerikában Trump tarol, mikor az átlag Joe hazamegy a gyárból, bekapcsolja a TV-t és egy néger nő üvölti neki hogy szégyenelje magát mert fehér, férfi és privilégiumai vannak...."

"A tökéletesen el, fel, túl és orrba kúrt újhullámos PC kavarja megint a szart a hülye cultural appropriation-el. Nem a japánokat zavarja, hanem az amerikai campusos, elkényeztetett hülyegyerekeket, akik jó dolgukban mesevilágot építenek. Elég pár tízezer mozgalmár, egy témára rácsobbanó pár ezer twitteres, meg persze az újságok, akik örömmel ugranak minden hangos szubkultúra őrjöngésére, ha az társadalmi igazságosságot követel, mert akkor biztos igazuk is van. Az ázsiai-amerikai színészek indítéka legalább tiszta, ha ki is lóg alóla az epilálatlan önérdek.
Egy csúcsra járatott nagy rizikójú iparágban nem kockáztatnak a megtérülés szempontjából elenyésző kisebbség kedvéért? Megdöbbentő! Remélem követelni fogják, hogy a hokiban is bőrszín szerint legyen arányosítva a játékospiac, a mesterlövészek között is legyenek transzneműek, és a százas gát döntőjében is legyen egy 140 kilós kvótakövér, mert az mekkora igazság a dagik önérzetének.
Vagy az lesz, hogy nyugat is átéli végre milyen a valódi kommunizmus, vagy addig feszítik a húrt, amíg az inga vissza nem lendül és letarolja az egész agybajt, és vele együtt szokás szerint egy csomó ártatlan ember is szívni fog
."

"Na várjunk, SJ (az újságíró) zsidó származású, miért nem a zsidókra haragszanak az emberek? Vagy így állnak a csillagok, akkor fehérek ők is, és a zsidóság csak vallás, ha meg úgy, akkor meg szegény üldözött faj? Mint ahogy Hollywood is 100%-ban a fehérek kezén van...ja nem."

"Bár nem láttam az Egyiptom Isteneit (nem vagyok a trailere piaca), de figyelembe véve, hogy az óegyiptomiak kihaltak, a megjelenésükre nézve pedig az írásaikon és festményeiken kívül kevés támaszt tudunk összeszedni, ezekben viszont magukat mind a feketéktől, mind a sémiktől hangsúlyozottan megkülönböztették, legalábbis zavarban volnék, ha a rasszra nézve kellene egy erősen tudományos értékű mű elkészítésekor döntést hozni (állítólag magasak, vékonyak, jobbára kék, esetleg barna /azon belül zöld/ szeműek voltak, a fejüket borotválták, a bőr színűkről viszont keveset tudni, mindenesetre az egyes képeken más és más árnyalatot használnak, a hangsúly a megkülönböztetésen van más népektől, gondolom ez xenofóbiára utal)."

"Csak fehéret szerepeltetnek mert így még mindig elhiszi a fehér ember, hogy van belőlük. Aztán ha kicsit kidugná a fejét a seggéből rájönne, hogy az indiánok után a fehér lesz a következő aki eltűnik."

No igen, az indiánokat sem véletlenül kellett eltüntetni, ők még birtokolták azt a természettel összhangban élő mintát, és teremtés-tudatosságot, amit mindenáron el kellett tiporni a Földről. És nyílván a hatalmas tudású óegyiptomi magyarok is útban voltak. És persze az sem véletlen, hogy az eurázsiai magyarságot is évezredek óta írtják ahol érik ezek az újonnan érkezett globalista körök. Gondoljunk csak a történelmünk ívére és folyamatosan csökkenő méreteire, mértékére: Globális szkíta civilizáció a Földön -> Hun Birodalom Eurázsiában -> Magyar Királyság a Kárpát-medencében -> Magyarország az Alföldön... Mi, mióta mások is vannak a Földön, beletartoztunk a főellenségek körébe, mint ahogy az "íjfeszítő" ősnépek mindegyike. És ez a folyamat ma is tart. A Hollywood átlátszó pszichológiai háborúi c. munkámban írtam a fejekben szándékosan elültetett ellenségképekről részletesebben.  

Én úgy vélem, hogy a fejér faj az ősi embertípus a Földön. Nem megyek most részletesebben bele ebbe, elég annyi, hogy szerintem a négy alap emberi rassz különböző korokban lett teremtve/telepítve a Földre, amelyek közül a fehér (magyar) a legrégebbi. Látványosan ezt (minket) próbálják meg kiírtani az elmúlt 5-6000 évben, mert útban vagyunk másoknak, erről  a horrorról szól a hívatalos történelem (nem véletlenül tiltják, hallgatják el, hogy mi volt a hívatalos történelem előtti, tehát kb. 5000 évnél korábbi időkben). A korunkban tapasztalható rasszizmus szándékosan van felkorbácsolva, és már egyáltalán nem a fehér emberekre jellemző, vagy ha igen, annak súlyos oka van. Nevezetesen pont azért, mert a fehér ember az, aki folyamatosan veszít, mind a létszámot, mind a területét tekintve. És ez a folyamat nem valami véletlenek összjátéka, hanem tudatos szervezés eredménye. Csak tekintsük meg ezt a kisfilmet (ha még nem láttuk volna):



Nos igen, az Európára rákényszerített bevándoroltatás is tökéletesen beleillik ebbe a képbe. Nem véletlenül erőlteti az európai politikai elit - kisegítve a média támogatásával - a bevándorlás elfogadottságát és "fontosságát". A kérdés már csak az, hogy miért fontos ez? Miért fontos, hogy keveredjünk? Miért fontos, hogy a fehér ember eltűnjön a színpadról? 

Találgatni persze lehet. Sokszor említettem már, és nyílván mások is, hogy egy kevert identitású nemzeti önazonosságú, öntudatú emberi közösséget sokkal könnyebb befolyásolni, kihasználni, és ezáltal irányítani, elég ha csak az oszd meg és uralkodj kiváló programjára gondolunk, ez belátható. Meg úgy általában van ennek egy politikai, gazdasági haszna is, a töke, áruk és emberek szabad áramlása teszi lehetővé a globalizmus terjedését és életben tartását, ami az uralkodó elit legfontosabb küldetése. De egy ideje nem hagy nyugodni, hogy ez így még nem kerek, nem teljes. Hiába próbálom azonban kitalálni, nem vagyok képes átlátni ezt a folyamatot olyan szintről nézve, ahonnan már nem csak a gazdasági szempontok számítanak, hanem azok is csak részelemmé, eszközökké vállnak.  

Innentől már csak a fantáziám játszik: 

Mi van, ha ez az erőltetett keveredés nem csak azért van, hogy az emberiséget könnyebb legyen kezelni? Mi van ha van ennek valamilyen kozmikus oka és célja? Mi van ha ennek az összemosásnak az a célja, hogy valami genetikailag ellenállóbb, erősebb, egységesebb emberi faj jöjjön létre, amelyik képes valamilyen szintugrásra? Azt mondják a kert-aljai kotorék mindig egészségesebb és ellenállóbb immunrendszerrel rendelkezik, mint az agyon-szaporított, belterjes fajtiszta kutya...

Eddig én úgy vélekedtem, hogy mindenki maradjon ott ahol született, ahová tartozik, a tevepók maradjon csak a sivatagban, semmi keresnivalója a skandinávoknál, mint ahogy a szarvas sem költözik le Afrikába - és mindezen szándékos összekutyulást szabadkőműves aknamunkának véltem, annak érdekében, hogy a még gondolkodó és szellemileg sokkal ellenállóbb fehér fajt (és nemzetállamokat) eltüntessék a Földről. De mi van ha tévedek? Mi van, ha az emberiségnél egy teljesen más út van kijelölve, ami Teremtés-ügyileg támogatott? Persze én sem szeretném, ha a lányaim feketékkel vagy arabokkal házasodnának össze, de lehet hogy mégis csak ez az út menti meg az embert a kihalástól. 
Ha még fentebbről akarom nézni, akkor meg azt látni, hogy mindegy. Mind egy. Minden egy. Tehát teljesen mindegy ki kivel fekszik össze, ki hogyan keveredik, mert ez mind-mind benne van az Egyben, az Ő része, álma, játéka, és most épp ehhez van kedve. Tehetek én, a karakter ez ellen bármit is. Van értelme küzdeni itt a bőrszínek színpadán

Őszinte leszek: fogalmam sincs.


2016. január 27., szerda

Összetett alkotások


A mostani témám alapjául szolgáló alkotást nem sokan ismerhetik a meseszoba olvasói közül - megkockáztatom, talán senki sem (esetleg Quedra mester), de ez nem tántorít el, mert úgy vélem érdemes foglalkozni vele. Az egész gondolatsor onnan indult, hogy nemrég észrevettem, sokszor valami nagyon jelentéktelen apróság előállításához is mennyi minden kell hogy megelőzze, komplett logikai és ok-okozati láncolat. Egy egyszerű, hétköznapi zsebkendőhöz is mennyi előzetes találmány, eszköz, géppark, emberi erő, szállítás, csomagolás, stb. kellett, hogy végül ott landoljon a polcunkon. De például ott van a házhoz szállított pizza története, amelynél szintén rengeteg minden kellett ahhoz, hogy ez így összeálljon.

Először is...

2015. július 14., kedd

Programok terjedése

(..azt most hagyjuk is, hogy Árpád magyarjai meg a Kárpát-medence lakói is már régen valódi (nem "római") keresztények voltak, Jézus látogatásainak köszönhetően, és ez itt nincs ábrázolva, de nem is ez a lényeg, hanem a gondolatgyárak által kiötlött "vendégmarasztaló" keretrendszer terjedése milyen már... jó kis zenével alátámasztva..)

2015. május 26., kedd

Tudatosság vagy programozás van a sejtekben?




Többször foglalkoztam már e témával, és most egy tudományos videó is megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy a kérdés továbbra is nyitott :)
Érted? Honnan tudja a növény szárát alkotó sejt, hogy ő most épp vízben van és gyökérré kell növekednie? Honnan tudja, hogy most épp nem vízben van, tehát lehet belőle akár levél is? Honnan tudja a T-limfocita (dehülyenév, Istenem), hogy melyik sejt idegen, és melyik jóbarát? Algoritmusok futnak, vagy miniatűr "szabadakaratok"? Szóval a kérdés továbbra is érdekes:


Tudatosság vagy programozás van a sejtekben? 


Levideózták az immunrendszer működését

A T-limfociták az emberi test sorozatgyilkosai. Az immunrendszer katonái, melyek feladata, hogy a testben őrjáratozva ellenőrizzék az útjukba eső dolgokat, és ha úgy vélik, hogy ellenséges betolakodót találtak, azonnal meg is támadják azt.

Erről készített videót egy Cambridge-i kutatócsoport, hogy lássuk, mi is zajlik a testünkben, amikor az immunrendszer egy ráksejttel találkozik. A felvételen látszik, ahogy az egyébként 5 millió darab per kiskanál vér mennyiségben jelen lévő limfocita csekkolja a felé sodródó sejteket, és mikor olyat talál, ami nem tetszik neki, felszakítja annak sejtfalát, és beleinjektálja a filmen pirossal jelzett, toxikus fehérjét. Érdekes látni, hogy a méreganyag átadása mennyire pontosan történik, hogy minél kisebb legyen a környezetben lévő sejtek járulékos károsodása.

A T-limfocitáknak több fajtája van, a felvételen a kifejezetten gyilkolásra szakosodott változat látszik. A limfociták a sejteket a külsejükön viselt azonosítók alapján sorolják be ellenségnek vagy barátnak…



Hja, és mindez egy "véletlen" robbanásból, igaz? :)

És igazából mindegy is a válasz, hogy tudatosság, vagy programozás van-e a sejtekben, mert bármelyik legyen is az igazság, a valódi kérdés az, hogy 

Ki tette oda...?


Forrás: 
http://index.hu/tudomany/2015/05/25/videora_vettek_hogy_mukodik_az_immunrendszer/ 
http://www.cam.ac.uk/ 

Kapcsolható:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/a-tudomany-felfedezi-teremtot-1resz.html
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/09/a-tudomany-felfedezi-teremtot-7-resz.html 
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/01/tudatossag-az-evolucioban.html

2015. április 16., csütörtök

Mag és Magzat


Most, hogy robbanásszerűen beindult a tavasz, igyekezvén behozni a hideg, szeles áprilisi tréfából eredő lemaradását, életszerű hogy előkerül nálam is a kertészkedés témaköre. Egy rossz (?) hírrel kezdem, a gyönyörű 7 éves cseresznyefánk kiszáradt, pedig olyan szép volt már és szépen is termett. Eljátszottam vele mire körbeástam, és akkor vettem észre, hogy elrothadt a gyökere. Valószínűleg túllocsoltuk. Szóval kiszáradt mert túllocsoltuk... fura egy paradoxon, pedig igaz. Én hajlamos vagyok különben mindig túl sok vizet adni a növényeinknek, legyen szó szobanövényről, vagy kinti palántáról, bokorról, fáról. Pedig nem kéne... mert most döbbentem rá, hogy amikor nem kap elég vizet az intelligenciával rendelkező gyökérzet, akkor el kezd kutatni, mélyebbre hatolni. Teljesen ésszerű, túlélő program ez, olyan edzés, ami ha túl sok vizet kap, nincs meg, olyankor ellustul, eltunyul. És ezzel az edzéssel tud igazán megerősödni egy lélek, nevezhetjük gyökérnek is akár. Keressünk bátran párhuzamot a saját életünkre nézve, vagy akár egész nemzet-szintű térben...
Szóval oda a cseresznyefa, kiástam és elbúcsúztam tőle néhány szál pitypangvirágot szórva a gödrébe. És másnap már hoztam is az új fát, ismét germersdorfi fajtát. Beültetés után illően, Isten-hozottal köszöntöttük, majd megáldottuk a lányokkal. Ártani nem árthat. 

Hanem. Barack úgy tűnik idén nem lesz, mert pont a virágzáskor volt az a hülye hideg szél, és a méhecskék elég fázósak, nem dugták ki az orrukat - ha van ilyenjük egyáltalán. Szomszéd bácsi is megfigyelte, hogy ez az állandósult szél miatt nincs hajnali pára, mindent felszárít. És sajnos ebben a szélben nem lesznek megtermékenyítve a gyümölcs-virágok. Egy külön gondolatsor özönlött be a fejembe erre az egészre. Például hogy miért baj az ha nincs minden évben csúcstermés? Pihenni a növényeinknek nem szabad? Tavaly degeszre ettük magunkat barackból, idén nem. Ennyi. És hogy mennyire egymásra vagyunk utalva? A méhek a szélcsendre, a virágok a méhekre, mi meg mindhármukra. A legérdekesebb talán az hogy a természet az ember nélkül is kiválóan működne (legfeljebb nem lenne aki elégedetten hümmögve csámcsogná a barackot), fordítva viszont már nem igaz. Mi bizony nem létezünk az úgy tűnik nekünk megágyazott, miattunk, érettünk kitalált természet nélkül. Talán már említettem, hogy szerintem a Földanya elsődleges feladata és célja kihordani, felnevelni a helyi csillaghalmaz intelligens lényét, minden erejével támogatni kifejlődését, majd végezetül átadni a hamuba-sült pogácsát útravalóul. A probléma csak az, hogy ez - vagy egy erre ráépült parazita - intelligencia pillanatnyilag teljes erejével azon fáradozik, hogyan nyírhatná ki magát. Magját és Magzatát.

(De lehet hogy pont ez az az edzés ami a cseresznyefánknak nem adatott meg. Ki is halt. Ergo...talán mégis csak jó ha itt vannak ezek az arcok a nyakunkon...)

E hosszú felvezető után térjünk rá a napirendi témánkra: régóta keresek olyan kertészeti beszerzési forrást, ahol lehet érdeklődni eredeti magyar magok génállományát illetően, illetve ahol nem a boltban kapható genetikailag módosított (kiherélt, steril, "csávázott", egy évados) „labor-magokat” lehet beszerezni, hanem örökíthető, életképes magokat.
Egyik olvasóm segítségével találtam is egy magyar forrást:

Agrobotanikai Intézet, új néven Növényi Diverzitás Központ
http://www.nodik.hu



 

Az intézet története 1885-re nyúlik vissza, létrejöttének egyik fő oka, hogy időben felismerték, hogy a hagyományos és tájfajták gyűjtését sürgősen el kell végezni, mert a nagyüzemi gazdálkodás terjedésével ezek rövid idő alatt eltűnnek a köztermesztésből. Munkatársaik gyűjtőutakat szerveztek tájfajták felkutatására és megmentésére. Napjainkban tevékenységük a Pannon Magbank projekt révén kiterjed a vadon élő edényes növények génmegőrzésére is. Jelenleg a Növényi Diverzitás Központ a vad- és kultúrnövény génforrás-védelem hazai bázisintézménye.
Számos tevékenységük mellett talán az egyik legfontosabb a magyar és külföldi nemesítők, felhasználók számára magminták átadása a hozzájuk kapcsolódó információval együtt. Az átadott génbanki mintákból a növényeket a termesztők saját maguk felnevelik, majd a termés új magjaiból visszajuttatnak az intézetnek is, megőrzésre. Persze sok feltételnek meg kell felelni, de a lényeg az együttműködésben a génállomány örökítése, megőrzése. Kiváló! Nagyon hasznosnak tartom ezt a "kezdeményezést", remélhetőleg nem fogják derékba törni derék háttérhatalmi apparátus-pisták.

Mert miről is szól ez az egész? Miért lehet csak steril "labor-magokat" kapni a boltokban? Szerintem megint arról a folyamatról beszélhetünk, hogy az Istenit, az Eredetit, a Teremtett magot, amely őrzi az eredeti genetikai információt és tudatosságot, lecseréljék egy mesterséges, lebutított változatra, melynek segítségével megváltoztatható az egész, eredetileg erre a bolygóra szánt Út. Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy egy természetes közegben kifejlődött zöldség- és gyümölcsállomány fogyasztása, az abban őrzött információk áramoltatása mennyivel egészségesebb a teljes földlakói populációra nézve, mint egy laborban kifejlesztett, életprogramjában megváltoztatott genetikai kódú állomány. Ráadásul ez a megváltozatott kód nem csak az emberi fajra van hatással, hanem áttevődik, és visszacsatolódik az állati és növényi kultúrákra is. Magyarán a teljes földi élővilágot veszélyezteti ez a belebarmolás, amit jó ideje folytatnak, és talán nem tévedek nagyot azzal, hogy egyáltalán nem véletlenül alakult így. Így kap egy nagyon elcseszett irányt a Mag és a Magzat kapcsolata, a megmásított Mag megmásítja a Magzatot is, magát az embert, kinek felnevelésére e Föld vállalkozott.

Az biztos, hogy ahogy az ember egyre jobban terjeszkedik, szaporodik, veszi el, és alakítja át a "saját" materialista igényei szerint a természet élőhelyeit (fontos hangsúlyozni: beültetett, téves gondolkodás-program alapján), úgy durvul el a beavatkozás mértéke is, és úgy alakul át a szerves, organikus természetes földközeg valami mesterséges, 'kocka', robotizált világgá.  Egy német fotós Henrik Spohler a fél világot beutazta, hogy az isteni teremtésre utaló The Third Day (A harmadik nap)  című sorozatában bemutassa a leigázott, az emberi táplálásra beállított és valójától megfosztott természetet. Forrás: 

De még talán nincs késő. Talán oda kellene figyelni hogy honnan szerezzük be a vetőmagot, s a palántamagot. Talán még visszafordítható ez a - remélhetőleg nem kell ecsetelnem miért - pokoli út. Ideje, hogy a Mag és Magzat újra egymásra találjon, meglássák egymásban önMagukat.    

 

2015. január 19., hétfő

Megy a gyűrű vándorútra


Öröm látni, amikor egy idős ember is tud fordítani egyet eddigi berögződésein.

"Nem szabad őket komolyan venni" - mondja Pap Gábor az alábbi könyvajánlóban, "ellenfeleinkre" utalva. Ez csakugyan így van. Érdemes megnézni, már csak ezért is:


AZ EREDET KUTATÁS LEGÚJABB KÖNYVE ÉS MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK AZ MTA-RÓL

Szabó Antónia: Megy a gyűrű vándorútra című könyvét PAP GÁBOR művészettörténész ajánlja. (Részlet)


Én meglehetősen sokat foglalkoztam a magyar őstörténettel, és hiába távolodtam el időnként tőle, mindig visszatér a téma az életembe. Ez talán nem véletlen. Tudnom kell merről, milyen messziről "jöttem", mert ez a "vektor" megmutatja az irányt, hogy lássam merre tartok. Mindenesetre ma már nem szívesen állok le vitatkozni senkivel a magyar múlttal kapcsolatban, én tudom amit tudok, és jó lenne ha nem izgatna nagyon ha más másképp tudja, - az ősnépeket leigázók "történelmét" harsogva. Szeretnék eljutni végre arra a szintre, hogy hűvös nyugalommal, eleink bölcs hallgatásával legyek képes szemlélni mások - szerintem vélt - tévedéseit, és ne akarjak beleszólni, de ez még nem megy valamiért - hajt valami, hogy korrigáljam mások téveszméit. Ebből is ki lehet nőni egyszer...

2014. december 20., szombat

Az evolúció teremtése

Megnéztem a Noé c. új feldolgozást, mert sajnos még mindig érdekel miket üzengetnek a tengeren-túlról - és Karácsonyra erről gondoltam megosztani néhány sort.


Maga a film egy tragédia, igen nehezen fogadtam be a kővé vált angyal-transzformereket, meg a Noé idejében, vagy a lehetőségeikhez képest nehezen elképzelhető eszközöket (tökéletes szerszámok, hullámlemez, függönyök az állatok szétválasztására stb. - bár pont én is szoktam közzétenni a hivatalos történelem által elhalhatott leleteket, melyek bizonyíták, hogy jóval régebb óta van értelem a Földön, mint tanítják, na mindegy..), viszont voltak benne tetszetős részek. Például kedveltem Noé matuzsálem nagyapjának varázs-erejét, mert arra utal, hogy az akkoriak között volt még mágia. Szintén tetszett az az elgondolás, hogy az akkori időkben is megvoltak az embernek a különböző technikái, módszerei az élet minten területére kifundálva, mint például a növényekből készült terhességi teszt. Ami már kevésbé tetszett, az az Isten vs. ember(egó) mentális "küzdelme", meg a pusztító istenkép, amit erőltettek, és ami biztos, hogy nem egy magyar ember fejéből pattant ki. Bosszúálló istenképe a tudjukkiknek van. Meg aztán az is érdekes, hogy ha szigorúan a Bibliai vérvonalat nézzük, akkor van itt bibi rendesen, bár erről nem a film tehet. Káin - láthatjuk majd a lenti jelenetben - egy méretes kővel (az első kőműves?) ugye leüti testvérét Ábelt, majd lelép. Így:

"Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énoknak nevezte el  

Ezen a ponton sokan felteszik a kérdést: honnan volt Káinnak felesége? Talán ez az egyik leggyakrabban feltett Bibliára vonatkozó kérdés. Meg amikor a teremtett főszereplők találkoznak más törzsekkel. He? Azok honnan, s hogy? Na hagyjuk a mesekönyvet... (vannak persze próbálkozások a magyarázatra, például itt

A vízözön kérdésköre szintén érdekesen van tálalva a filmben, nem próbálja meg mindenáron a zsidó történelembe beleágyazni az eseményt, ezek szerint odaát is elterjedhetett a hír, hogy bizony az özönvíz története megjelenik szinte minden ősi nép mítoszában, vallásában, így jóval a zsidók előtt élt suméroknál is. A film az eseményt meghagyja bosszúállásnak, emberi gyarlóság miatt, és nem kezd bele tudományos magyarázatokba, hogy ez a katasztrófa miért is vagy hogyan jöhetett létre természetes módon. 
A Vízözön és az ezzel kapcsolatos „mondakör”, kezdve a Gilgames-eposztól a Biblián át, a magyar mondák Lúdvérc okozta özönvízéig, majd minden ősi európai nép mondáiban, de Indiában, Ausztráliában, a majáknál is megtalálhatóak. Kutatók egész generációi próbálták megmagyarázni, geológiai és régészeti bizonyítékokat találni, alátámasztani, vagy cáfolni az özönvíz létét. Egy igen divatos elmélet szerint, amelyet két amerikai geológus (Wiliam Ryan és Walter Pitman) állított fel, az Özönvíz egy megtörtént természeti katasztrófának állít emléket: 
"Az utolsó jégkorszak végén, tehát mintegy tizennégyezer évvel ezelőtt, a mai Fekete-tenger helyén egy a tengerszintnél 130-200 méterrel alacsonyabban fekvő, jóval kisebb kiterjedésű édesvizű, vagy enyhén sós tó terült el. A Boszporusz gátját ugyanis egy földrengés megemelte, és a Fekete-tenger medencéjét még az olyan nagy európai folyók, mint a Duna és a Dnyepper sem tudta megtölteni. Elméletileg a mélyföldet sűrűn lakták neolitikus pásztorok és földművesek (!).Az üledék lerakódásokból világosan kiderül, hogy a jégkorszak alatt a Fekete-tenger valóban alacsonyabb lehetett mai szintjénél, és ebből az időszakból az üledéknyomokban tengeri csigák és kagylók maradványai nem találhatóak. A jégkorszak végével azonban a tengerszint emelkedni kezdett, és végül áttörte a Boszporuszi sziklagátat. A katasztrófa félelmetes méreteket öltött: a vízesés a kutatók számításai szerint kétszázszor nagyobb volt a Niagara-vízesésnél és százharminc méteres mélységbe bukott alá. Robaját húsz kilométernyire is hallani lehetett. Naponta negyven köbkilométer víz zúdult le itt, ami napi tizenöt centiméterrel emelte meg a Fekete-tenger szintjét. Az elmélet szerint az itt élők elköltöztek - ki Európa, ki Anatólia felé, és vitték magukkal a vízözön mondáját, ami mint már Utnapistim vagy Noé történeteként került át a Közel-keleti civilizációk örökségébe."

Azonban amiről már nem igazán esik szó az az, hogy az utolsó jégkorszak olvadás-időszaka nem csak egy helyen okozhatott özönvizet. Ez az időszak jócskán átrajzolta az addig kialakult világtérképet, és az érintett területeken élő civilizációkat – így tehát ne csodálkozzunk rajta, hogy ezt az eseményt több (egymástól nagyon távoli) forrás is megörökítette. Az elsüllyedt szigetek (Atlantisz, Mu, Lemúria, stb.) históriái is idetartozhatnak. Graham Hancock kutatásai mindenképpen figyelemreméltóak a témában. Hancock összegyűjtötte a fellelhető, és minden bizonnyal korábbi civilizációk által készített igen pontosnak bizonyuló világtérképek másolatait, valamint lemodellezte a bolygónk vízözön előtti valószínűsíthető földrajzát. Ezekből megállapította, hogy hol létezhettek a keresett szigetek és kontinensek(!), mielőtt a világtengerek vízszintje megemelkedett. Létezik egy Piri Reis nevű térkép, mely a XV. századból származik (lehetséges, hogy Mátyás Corvinus könyvtárából!), és tökéletes pontossággal ábrázolja az Antarktiszt, valamint Dél-Amerika keleti partvidékét, mikőzben ezeket elvileg csak századokkal később fedezték fel. 

Érdemes lenne egyszer az évszámokat is a helyükre tenni, ugyanis a leghitelesebb és legrégebbi sumér forrás a vízözönt a jégkorszak végére kb. 11.000 évvel ezelőttre teszi, de pl. a Biblia Krisztus előtt kb. 4000 körülre. Figyelemreméltó ez a több évezredes különbség, ami azzal magyarázható, hogy az Ószövettség összeállítói is a sumér hagyományból merítették ugyan a témát, viszont időben igyekeztek a saját ismert történelmükhőz igazitani az eseményt. Viszont az is meglehet, hogy a felmelegedő Földciklusban több vízözön is volt. Egyébként szerintem a vízözön olyan vízválasztó lehetett, mely az ókoriakat megelőző (vélhetően igen fejlett) civilizációkat majdnem eltörölte, és helyébe mások léptek. A vízözönt követően néhány évezred alatt megjelentek a hódító népek tömegei, egy az előző (szerintem) békés, építő, teremtő népektől teljesen más típusú, világszemléletű, technikai, materialista jellegű emberfaj, mely már-már annyira nem illik a földi élet idilli képébe, hogy lassan az özönvíz szándékosságát kell feltételeznünk. Azaz, mintha az előző békés civilizációkat el kellett volna törölni a föld színéről, hogy a helyükre mások „költözhessenek be” a bolygóra. Még az is lehet, hogy irányított módon zajlott le egy-egy terület elárasztása… :) Ebből a nézőpontból tehát az özönvíz nemhogy újrakezdte a teremtést egy tisztább emberiséggel, hanem pont fordítva, egy még szarabbat, sárosabbat hozott létre a víz után maradt dagonyából. Jól nézünk ki... :)

Hanem! Amiért tollat ragadtam - mivel egyébként annyira azért nem volt jó film, hogy írjak róla - az egy középső jelenet volt, a következő tartalommal: Biztos vagyok benne, hogy a videómegosztókon méltán sikeres lesz ez jelenet a filmben, ami a Teremtés szövegére bemutatott Evolúciót tárja elénk, végre valaki megpróbálta összepászítani a kettőt, és azt kell mondjam egész ügyesen sikerült! Itt nagyon szépen megjelenik az "is-is" gondolkodás, tehát nem tesz fel keresztkérdés: miben hiszel? a teremtésben vagy az evolúcióban? - hanem bemutatja, hogy mindkét elgondolás szépen elfér egymás mellett, sőt talán nem is értelmezhető másképp csakis így. "Kezdetben nem volt semmi, semmi csak a végtelen sötétség csendje. A Teremtő lehellete kiáradt az ürességgel szemben, suttogva: legyen világosság és lőn világosság" (egy robbanás). Mindez persze egy rakás nyugtalanító kérdést felvet. Én jó néhány éve csak úgy tudom elfogadni a teremtést és a Teremtőt, ha az időben és térben nem korlátozott, tehát végtelen, határtalan, és nincs kezdete sem vége, sem időben, sem térben. Miért is nem? Mert ahol véget vagy kezdetet feltételezünk (időpont, határ, fal, stb.), ott rögtön felvetődik a kérdés, hogy mi van azon túl? "Kezdetben..." OK, ez volt a kezdet, de mi volt előtte, he? Semmi? Akkor mégis miből és hogyan lett a valami? Materiál Istiéknél szintén felvetődnek ezek, de nem szívesen foglalkoznak olyan kérdésekkel, hogy mi is robbant fel? Hogy került oda az anyag, amikor a robbanásban jött létre? Mitől sűrűsödött össze, amikor a robbanástól jöttek létre a fizikai törvények? Ezekre a kérdésekre nehéz tudományosan válaszolni, mert ez már túlmutat a tudományon, ez a hit kategóriája, legyen szó akármilyen materialista tudósról. 

Mindentől függetlenül az a bizonyos kezdőpillanat (ha volt ilyen, ha beszélhetünk egyáltalán volt-ról), vélhetően mindenkit izgat. Engem különösen, de ahogy említettem sokkal könnyebben elfogadom azt, hogy nincs eleje a teremtésnek (legfeljebb pulzál:  robban -> kiárad -> összehúzódik -> robban; vagy lüktet, mint a szív: szív-sűrít-bent tart-kipufog...:). A véges nézi a végtelent, találgatja hogy mit jelent - énekli Ákos, és ha egyszer lenne rá lehetőségem egy kérdést feltenni a Forrásnak, biztos ez lenne: 

Hogy jöttél létre? 

Külön pirospont a filmben, amiért nem közvetlenül a majomból szülték meg az embert, bár a végeredmény majdnem az lett... Igaz, a jelenetbe bármelyik elméletet bele lehet magyarázni, mivel egy majom tényleg leugrik a fáról... és aztán megjelenik a fényből készült ember. Ez is szintén az is-is gondolkodásra utal, mert ugyan lehet hogy "alapanyagnak" kellett a majom, de kellett hozzá egy csipetnyi más is, hogy abból ember teremtessen. Szóval ez igen ügyesen van megoldva, mert mind a két irányzat (teremtés vs. evolució) megláthatja a jelenetben amit keres. Aki már amúgy is egyesítette magában a kettőt, annak meg minden tiszta. :)

Összességében azt kell mondjam, hogy egy nagy baromság a film, de kiváló részegységekkel megáldva. :)

Na és a sok okoskodás után következzen végre a részemről legkomolyabban értékelhető és engem megfogó jelenet a Noé munkacímű, amúgy kővé vált angyal transzformerekről, bosszúállásról, és némi környezetvédelemről, vegetárianizmusról szóló filmből:

Noah Movie - "Creation" Clip


 

A szöveg eleje saját fordításban:

"In the beginning there was nothing, nothing but the silence of infinite darkness. The breath of the Creator flooded against the face of the void whispering let there be light and light was, and it was good. The first day. And then the formless light began to take on substance and shape the second day, and the whole world was born, our beautiful, fragile home. And a great warming light nurtured its days, and a lesser light ruled the nights, and there was evening and morning, another day."

"Kezdetben nem volt semmi, semmi csak a végtelen sötétség csendje. A Teremtő lehellete kiáradt az ürességgel szemben, suttogva: legyen világosság és lőn világosság, és ez volt jó. Az első nap. És ezután az alaktalan fény elkezdett tartalommá és formává válni a második napon, és az egész világ megszületett, a mi gyönyörű, törékeny világunk. És egy nagy meleg fény táplálta a napjait, és egy kisebb fény uralta az éjjeleket, és lett este és reggel, következő nap."   

A többit nem fordítom, szépen van megmutatva hogyan születik meg az élet, hogyan formálja meg a tudat bolygóméretűvé, s hogyan fejlődik fel harmóniában egészen az emberig. A jelenet végére persze kijön a lényeg, ami tulajdonképpen az, hogy az embert teszi felelőssé a Föld és a Teremtés megrontásáért, amivel őszintén szólva egyet is lehetne érteni, ha nem lennének sejtéseink az ember mögött álló erők játékáról, ami a genetikát, vérvonalba barmolást, és a folyamatos suttogásokat illeti... Persze kár lenne a felelősséget másokra tolni, az ember jelentős hányada ezek nélkül is képes egymás torkának esni egy falat kenyérért is, de ezt most hagyjuk... Biztos mindennek oka van, ennek az elkurvulásnak is lesz talán egyszer elfogadható magyarázata. Vagy ha nem, akkor pusztuljon újra a koma, hátha a következő körben megérti.  

A rendező itt mond néhány dolgot a jelenet születéséről:

2014. november 14., péntek

Tíz rejtélyes lelet

(talán (még) illik ide)
((lehetne sorolni sokszor tízet is))
(((de nem is ez a lényeg, hanem hogy Neked mit mutatnak ezek, mire jutsz velük?)))
((((számomra egyértelműen azt, hogy az ember sokkal régebb óta ember, mint tanítják, és azt is, hogy a Földön több globális civilizáció is kifejlődhetett és eltűnt már a süllyesztőben /  és vagy több civilizáció is látogatást tett már itt))))
(((((valamint azt is megmutatja, hogy mennyire hibás és felesleges lineáris időfelfogásban gondolkodnunk))))))

120 millió éves 3 dimenziós térkép? 290 millió éves megkövesedett emberi lábnyom? 2,8 milliárd éves, mintákkal, vonalakkal ellátott fémgolyók? Az oda nem illő, rejtélyes leletek láttán, különös gondolatok fogalmazódnak meg a fejünkben. Vajon csalás, esetleg félreértés áldozatai vagyunk, vagy olyan dolgok kerültek elő, amelyek megváltoztatják az eddigi ismereteinket a múltról?

1. A vlagyivosztoki alumínium fogasléc
2013. januárjában az Oroszország Hangja nevű rádióállomás arról számolt be, hogy Vlagyivosztokban egy helyi lakos egy széndarabba ágyazódott alumínium tárgyra bukkant, mely egy fogaslécre hasonlít. Ebben nem is lenne semmi különös, de a szakértők úgy vélik, hogy a mesterséges eredetű tárgy 300 millió éves. A tudósok nem találtak magyarázatot az esetre.
1_1.jpg
Vlagyivosztokban egy alumínium tárgyra bukkantak, mely fogaslécre hasonlít. A tudósok szerint 300 millió éves, ráadásul mesterséges eredetű.

2. Az Acambaro-i dinoszaurusz-szobrok
1944-ben Waldemar Julsrud, német kereskedő, szokatlan agyagszobrokat talált a mexikói Acambaroban. Az éveken át tartó ásatás során, több mint 30 ezer figura került elő, az a furcsa  bennük, hogy némelyik dinoszauruszokat is ábrázol, sőt, olyan leletek is előkerültek, melyeken az emberek és az őshüllők együtt vannak. A tudósok akkor döbbentek meg igazán és zárták ki, hogy a szobrok újonnan készültek, amikor C14-es módszerrel sikerült meghatározni a korukat. A vizsgálatok szerint a tárgyak 4500-6500 évesek lehetnek.
mxcp5.2.jpg
Egy Acambaróból származó szobor, mely egy dinoszauruszon lovagló embert ábrázol


3. A csandari kőtábla
1999-ben a Baskír Állami Egyetem tudósai egy rejtélyes kőtáblát ástak ki egy Csandar nevű baskíriai faluban. Az ősi kínaiak nyomát keresték az Urál hegységben, de egészen mást találtak, mint amire számítottak. A 120 millió éves kőtábla igencsak zavarba ejtette a kutatókat, kiderült ugyanis, hogy ez a több millió évvel ezelőtti Urál hegység ismeretlen technikával készített 3 dimenziós térképe, melyet háromféle kőzetrétegből állítottak össze. A meghökkentően pontos térképen nem csak ismeretlen írásjelek láthatók, hanem egy gigantikus méretű csatornarendszert is ábrázol.
mxcpthe-map-of-the-creator.jpg
A Baskíriában, Csandar faluban talált 120 millió éves kőtábla meghökkentette a kutatókat, kiderült, hogy a több millió évvel ezelőtti Urál hegység 3 dimenziós térképe

4. A bagdadi elemek
Wilhelm König, az Iraki Nemzeti Múzeum igazgatója, 1938-ban, Bagdad közelében talált rá azokra (a Kr. e. 250 és Kr. u. 250 között készült), 12-14 cm-es mezopotámiai vázákra, melyek egy rézcsövet és egy eloxidálódott vasrudat tartalmaznak. König 1940-ben megjelent írásában úgy vélte, hogy a vázák elemként funkcionáltak, melyek képesek voltak áramot termelni. A vélemények megoszlanak. Akik nem értenek egyet König elképzelésével, azok úgy gondolják, hogy a korsókban papiruszokat tároltak, melyek felbomlottak és így keletkezett a savas lenyomat a belsejükben. (Az első elemek Alessandro Volta nevéhez fűződnek.)
mxcp536b59711c72d.gif
Egy Bagdad közelében talált váza, benne egy rézcsővel és egy vasrúddal. Wilhelm König, az Iraki Nemzeti Múzeum igazgatója úgy vélte, ezek elemek voltak, melyek elektromos áramot termeltek.

5. Kőgolyók Costa Ricában
A szakértők nem tudják, hogy mire szolgált az a több száz, emberkéz alkotta kőgolyó, melyek Costa Ricában találhatóak. Ezeket a 19. században fedezték fel, először 1930-ban készült róluk tudományos feljegyzés. Méretük változó, a legkisebbek néhány centisek, a legnagyobbak átmérője több mint 2 méter, ezek súlya akár 15 tonna is lehet. A Costa Ricában található, gabbró, mészkő, homokkő vagy gránit anyagú golyókat 2014-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
kogolyok-10.jpg
Costa Ricán több száz kőgolyó található, rejtély, hogy mire szolgáltak

6. A dél-afrikai fémgolyók
Az 1950-es években, dél-afrikai bányászok, több száz, apró, néhány centis fémgolyóra bukkantak. A leletek mesterséges eredetűnek tűntek, a rajtuk látható minták, rovátkák és párhuzamos vonalak miatt. Amikor azonban a tudósok komolyabb vizsgálat alá vetették a fémgolyókat, nagyon elcsodálkoztak. Kiderült, hogy a fura tárgyak 2,8 milliárd éves üledékes rétegből származtak. Nem tudni hogyan lehetséges ez, hiszen a mai tudásunk szerint, ebben az időszakban csak nagyon kezdetleges létformák éltek a Földön.
A dél-afrikai fémgolyók.jpg
Dél-Afrikában különös fémgolyókat találtak az 1950-es években. Mesterségesnek tűnnek a rajtuk látható rovátkák ábrák és vonalak miatt, de a tudósok megállapították, hogy a golyók 2,8 millió éves üledékrétegből származnak.

7. A Coso-lelet
1961 februárjában, Mike Mikesell két barátjával, különleges ásványok után kutatott a kaliforniai Olancha környékén. Mike talált is egy különleges, üregesnek vélt darabot, hazavitte és egy speciális pengével kettévágta. A kő belsejében egy mesterséges tárgyra lelt, egy olyan gyújtógyertyára, mely egy 1920-as évekből származó autó alkatrésze volt. A legfurcsább csak ezután következett: a követ melyben a tárgy volt, geológus is megvizsgálta és megállapította, hogy 500 ezer éves! Az eset nagy feltűnést keltett, sokan csalást sejtettek. Valószínűleg sosem derül már ki a teljes igazság, a gyertyának és a kőnek 1969-ben nyoma veszett.
3.7.jpg
1961-ben Mike Mikesell és barátai egy különös ásványra bukkantak a kaliforniai Olancha környékén. Kiderült, hogy az 500 ezer éves kő egy 1920-as évekbeli autóalkatrészt, egy gyújtógyertyát rejtett magában.

8. Az oklahomai vascsésze
1912-ben, Frank J. Kenwood, a Thomas városban (USA, Oklahoma állam) működő elektromos művekben dolgozott, amikor egy szokásosnál nagyobb széndarab került a kezébe. Rávert egy kalapáccsal és egy vascsésze esett ki az ásványból. Rejtély, hogy kerülhetett oda az a csésze, hiszen a szén, mely a Wilburton bányából származott az Oklahomai Geológiai Szolgálat szerint 312 millió éves. 
wilburton_pot.jpg
Az oklahomai vascsésze, mely 1912-ben egy 312 millió éves széndarabból került elő

9. A Waffle Rock
A Waffle Rock úgy néz ki, mintha egy túlméretezett goffri lenne (ezért is hívják úgy, hogy Goffri Szikla). 1985-óta lehet megtekinteni Nyugat-Virginiában, Mineral megyében, a Jennings Randolph tó közelében. Számos elmélet született azzal kapcsolatban, hogy miért így néz ki. Az UFO-hívők úgy vélik a földönkívüliek űrhajói hagyták ezt a nyomot és vannak akik azt gondolják, ősi emberi alkotás. A legvalószínűbb verzió, hogy természetes úton jött létre. A geológusok szerint a homokkő szikla repedései kvarccal telítődtek és ennek köszönheti különös mintázatát. De napvilágra került olyan elgondolás is, hogy a Waffle Rockot egy elektromos vihar, vagy az elektromágneses mezők alakították ilyenné.
1-wqffle-stone.jpg
A Waffle Rock olyan, mint egy túlméretezett goffri, az Egyesült Államokban, Nyugat-Virginiában lehet megtekinteni a Jennings Randolph tó közelében

10. Az új-mexikói lábnyom
Jerry MacDonald paleontológus, 1987-ben, Új-Mexikóban, perm kori, 290-248 millió éves megkövesedett nyomokat tanulmányozott, amikor legnagyobb megdöbbenésére egy emberi (vagy ahhoz hasonló) lábnyomra lett figyelmes. Az esetről beszámolt a Smithsonian Magazine is A permkorszakbeli állatok rejtélyes díszszemléje című cikkében. A lap arról írt, hogy a nyom, mindenképpen a permi időkből származik és ha bebizonyosodna, hogy emberek is éltek abban az időszakban, az megcáfolná az evolucionista elméletet.
mxcp2.1.bmp
Jerry MacDonald paleontológus, emberi lábnyomhoz hasonló, megkövesedett perm kori (290-248 millió éves) nyomot talált Új-Mexikóban 1987-ben

(forrás: http://erdekesvilagunk.blog.hu/2014/11/13/10_rejtelyes_lelet
((érdekes, hogy kikerülhetett az index főoldalára, nem nagyon szeretik az ilyesmit ott)) 

Kapcsolódó, egy régebbi okoskodás:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-3resz-az.html

2014. július 28., hétfő

Mese a meseszobáról VII. rész: Forráskód



Zplus kollégával volt egy habkönnyű csevej, úgy gondoltam beleillik az egyébként hagyományosan Shaula doktornővel folytatott meseszobás sorozatba. Figyelem: nem könnyű, fejtörős, félszavakkal alkotott, oda kell figyelni, de inkább érezni mint érteni. Egó helyett Emósan. :)
Indulunk.

2013. október 11., péntek

Elfáradtam a várakozásban a napok végére

Zplus kolléga összeállított egy nem gyenge elemzést, van benne vers, videóklip, csillagászat, Hold-elfordulás, festményelemzés, meg minden szem-szájnak ingere. Itt egy kis ízelitő:

2013. szeptember 18., szerda

Jön a demIzSON!

Jön a demi(z)son
Én ugyan nem iszom
(belőle)


Na adjunk egyet ennek a témának is! 

A Föld felé száguld a szuperüstökös!

...szólnak a hírek mostanság. Különösebben nem érdemes aggódni gyerekek, lehet, hogy csak a maja naptárat számoltuk el egy évvel... :)

Egyébként érdemes elolvasgatni a "hazai" sajtót a témában, pl. az origón igen érdekes csúsztatásokra leltem... és az biztos, hogy megint a félelemkeltés a cél:

"...senki nem tudja, mi várható pontosan 2013 végén"

Ne bassz!!!
Persze hogy nem. Sőt továbbmegyek, azt sem tudja senki, hogy mi lesz már holnap! Idióták...

"a földi hivatásos és amatőr csillagászok összehangolt észlelési kampányt (Comet ISON Observing Campaign, CIOC) indítottak a nem mindennapi égitest megfigyelésére."

Ha már játszunk a szavakkal azért ebből a CIOC-ból és ISON-ból igen könnyen kijön a CION. Sőt a CIOC végén lévő C a róvás szerint "N", szóval olyan nem is nagyon rejtik véka alá a céljaikat. Biztos lesz majd, aki leírja érthetőbben mit is akarnak ezzel megjeleníteni. Ha teljesen a róvást veszem alapul, akkor az alábbi rövidítés bontakozik ki:
N . SZ N (ahol a pont jelzi az origót, az O-t)
Szép Napot? Kirakó? Hol vagytok kódfejtők?? A róvás "N" azaz a C az a nőiséget, a növekedést illusztrálja, az "SZ" azaz az I pedig a szálat, szárat. Hm.. nekem úgy tűnik itt valami igencsak szárba szökken mostanság...
No, belátom ennek a szójátéknak nincs sok értelme, ezért menjünk is gyorsan tovább!

2013. július 24., szerda

Ajánló: Otthonunk


Többen is ajánlották már ezt a filmet, de még csak most értem meg rá. Nem az a tipikus könnyed nyári vígjáték, azaz a megnézése komoly elmélyülést igényel, viszont akinek ez igazán sikerül, annak a film minden mondata kincset ér(het). A Nosso Lar (Otthonunk) története egy brazil író-médium, Chico Xavier tollából származik, aki állítólag egy "külső" hangot követve írta a könyveit. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta. Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ún. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és tőle 800 km távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálta a “Fejlődés két világban” című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak, és tovább felváltva anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit.



A történet megmutatja, hogyan ér véget a földi, és hogyan folytatódik az azt követő útszakasz. A gyönyörű képek mellett betekintést ad a bennünk lévő, pontosabban a velünk együtt kifejlődött, nehezen levetkőzhető kötöttségekre, úgy mint egó, karakter-személyiség, karrier, stb., és hogy ezeket a kicsinyes dolgainkat hogyan lehet levetkőzni, hogyan lehet felülemelkedni rajtuk, amikor eljön az "ideje", azaz amikor visszajutunk a spirituális térbe megtisztulni. Megismerkedhetünk az élet különböző szintjeivel, a tetteink, sőt az életünk következményeivel, ahogy dolgozik a karma-rendszer - azok esetében akiknek még szükségük van ezekre a tapasztalásokra. Láthatjuk milyen az élet az asztrálsíkon, azok az egók között, akik még nem tudtak kikecmeregni a Földön felépített személyiségükből, és képtelenek elszakadni az anyagias vágyaiktól. 



Láthatjuk azt a létsíkot, ahol minden adott a megtisztuláshoz, ahol gyógyító kezek dolgoznak, ahol megnyugtató szavak juttatnak túl az első sokkon, és kellő magyarázatokkal szolgálnak a miértekre. 



És utalás kapunk arra is, hogy e fölött is van még szint, a szellemvilág szintje, ahová tényleg csak azok jutnak, akik már telítődtek az anyagi tapasztalatokkal. A film tele van olyan mondatokkal, melyeket csak spirituális gondolkodású emberek érthetnek meg, de mégsem érezni rajta a bugyutaságot vagy ezós beütést.



Kötelességemnek érzem hangsúlyozni, hogy ugyanabban a helyzetben, ugyanabban az időben különböző emberek más-másféle tapasztalásban részesülnek. Ez a film nem mindenkinek jó! Meggyőződésem, hogy ez a film is árthat vagy segíthet a nézőnek. És ez attól függ, hogy ki milyen eszközöket használ a megnézéséhez, megértéséhez. Bízom abban, hogy olyan személyek bukkannak rá, akiknek eddigi életük során volt alkalmuk kellő mennyiségű eszközt begyűjteni ahhoz, hogy a következő megfilmesített történet mondandóját a maguk hasznára fordíthassák. Ehhez kívánok sikert neked is, kedves olvasó!