2013. szeptember 18., szerda

Jön a demIzSON!

Jön a demi(z)son
Én ugyan nem iszom
(belőle)


Na adjunk egyet ennek a témának is! 

A Föld felé száguld a szuperüstökös!

...szólnak a hírek mostanság. Különösebben nem érdemes aggódni gyerekek, lehet, hogy csak a maja naptárat számoltuk el egy évvel... :)

Egyébként érdemes elolvasgatni a "hazai" sajtót a témában, pl. az origón igen érdekes csúsztatásokra leltem... és az biztos, hogy megint a félelemkeltés a cél:

"...senki nem tudja, mi várható pontosan 2013 végén"

Ne bassz!!!
Persze hogy nem. Sőt továbbmegyek, azt sem tudja senki, hogy mi lesz már holnap! Idióták...

"a földi hivatásos és amatőr csillagászok összehangolt észlelési kampányt (Comet ISON Observing Campaign, CIOC) indítottak a nem mindennapi égitest megfigyelésére."

Ha már játszunk a szavakkal azért ebből a CIOC-ból és ISON-ból igen könnyen kijön a CION. Sőt a CIOC végén lévő C a róvás szerint "N", szóval olyan nem is nagyon rejtik véka alá a céljaikat. Biztos lesz majd, aki leírja érthetőbben mit is akarnak ezzel megjeleníteni. Ha teljesen a róvást veszem alapul, akkor az alábbi rövidítés bontakozik ki:
N . SZ N (ahol a pont jelzi az origót, az O-t)
Szép Napot? Kirakó? Hol vagytok kódfejtők?? A róvás "N" azaz a C az a nőiséget, a növekedést illusztrálja, az "SZ" azaz az I pedig a szálat, szárat. Hm.. nekem úgy tűnik itt valami igencsak szárba szökken mostanság...
No, belátom ennek a szójátéknak nincs sok értelme, ezért menjünk is gyorsan tovább!


"Az ISON nemcsak rendkívül szoros napközelsége miatt különleges, hanem azért is, mert igencsak messziről jön. Nagyon elnyúlt ellipszispályáján az üstökösmagokból álló Oort-felhőből érkezik, vagyis a legtávolabbi bolygók pályáján messze túlról."

Már megint a titokzatos Oort-felhőből "lőnek" ránk?? Minden komolyabb kutyaütő onnan jön: Marduk, Nibiru, most meg ez az Ikon, vagy Sion, vagy mi... Vagy ez mind ugyanaz, csak szeret nevet(ni) változtatni, nehogy megértsd, hogy a sumérok által kőbe vésett szárnyas napkorong ugyanaz, mint ez a két kísérőhajóval érkező "égitest"...?
Na várj, van itt még:

"az ISON az elmúlt két hónapban elrejtőzött a csillagászok szeme elől, mert a Földről nézve éppen a Nap átellenes oldalán tartózkodott. "

Tisztáztuk már korábban, hogy itt a 3D illúzióban a Nap száguld a pályáján, a fiai meg spirális pályán követik Őt. Ergo: minden a naprendszerhez tartozó égitest a Nap mögött van (illetve utazik)! 
Ergo: itt valaki hazudik. 
Ezen a vidijón látható az ISON "hivatalos pályagörbéje". Nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg: a NASA-nál is hülyének néznek mindenkit (mindenki mást). Már megint a jól bevált, ötödikes fizikakönyv szintjén ábrázolva a Naprendszer: koncentrikus körök egy síkban (ezek lennénk mi, a bolygók), és a Nap, amint áll középen mint a cövek, az ISON meg csak jön-megy. Ezt a baromságot! Emberkék, a Nap nem áll egy helyben!!! Sosem állt!


Különben én annak sem találtam még meg a magyarázatát a buta kis fejemmel, hogy ezek a Naplopó... izé, Napkerülő... izé Napérintő, vagyis Naphorzsoló égitestek (visszatérő üstökösök??) mi a fenétől fordulnak vissza? Az odáig rendben is van, hogy egy Naphoz közeli és iszonyatos gyors pályán haladó égitest, a Nap gravitációját felhasználva tud egy gyors kört tenni körülötte, majd elhúzni mint a vadlibák, no de amikor eltávolodnak a Naprendszertől ezek a Vándorok, akkor mi az ami visszalöki őket az ellipszis pálya másik oldalán?? Mert ha jól emlékszem a matematikai tanulmányaimra, az ellipszisnek mindig két fókuszpontja, másnéven gyújtópontja (!) van. Az egyik ezek szerint a Napunk, de melyik a másik? Az Oort felhőn túl van egy másik nap? Igaza lenne Aranyi Lacinak és a "Nemezis-hipotézisnek", mely szerint a Napunk körül kering egy másik csillag, amelyik uszkve 25 millió évente tarol mindent a Földön, és miatta létezhetnek egyáltalán visszatérő üstökösök is..? Az is milyen érdekes már, hogy fejlett műszereinkkel ellátunk másik galaxisokba is, de azt nem látjuk mi van a szomszéd felhőn túl... Hja, valahol dolgozni kell a mozigépésznek is, mi? :)

Na de visszatérve a zisónra, itt az origós link is, figyeld a szavak értelmét:

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20130823-ison-hirtelen-fenyesedhet-fel-az-evszazad-ustokose.html

Hirtelen fényesedhet fel az évszázad... Hm. Ettől kellene úgy rettegni? :)

Más. Egész komoly szójátékot is lehet művelni az ISON-nal a nagyon pihentek kedvéért (függetlenül attól, hogy orosz tudósok voltak a kereszt-szülők, azaz a megjelenítők). Többféleképpen el lehet játszani, és én látok egészen fentről jövő értelmezését is.

1. I, SON
Angolul annyit jelent: Én (a) Fiú. Hm... Nem is tudom ki nevezte így magát, mely végül a Szentháromság egyik pillére lett - legalábbis a lopaksrácok szerint.
A "SON"-nak lehet olyan értelmezése is, hogy SOON (hamarosan), hehe...

2. IS  ON
Szintén angolul így lehet értelmezni: Lét(ige) bekapcsol
Ha figyelembe vesszük, hogy az angol IS létige (azaz: VAN) és a magyar ISten szavunkban rejlő - szemünket kiütő - azonosságot, akkor ez a fajta megközelítés kb. így értelmezhető:
ISTEN BELÉP (a buliba)

3. Ugyanaz mint 2. pontban csak a SION szóvariánssal:
S, I ON
azaz: Cssss (csitt), belépek a rendszerbe.:)

4. Vagy itt egy magas labda:

ISO-N

(ISO=szabvány, N=fordított arányosság)

5. És természetesen kibővítve ez is elképzelhető: 
VISION - vízió, látomás.  

De nekem mindegyik közül leginkább a demizson tetszik! Annak legalább volna értelme érkeznie! :)

Vannak, akik már egészen komolyan belemásztak abba az elméletbe, miszerint ez az ISON valójában nem is üstökös, hanem három részből álló űrflotta...



Azért azt tudni kell az üstökösökről, hogy útjuk során folyamatosan anyagot veszítenek, Napközelben pedig a fokozódó melegtől gázok formájában még több anyagot hagynak maguk után - ezt látjuk csóvának, vagy faroknak. Szóval lehet, hogy ez a pillanatfelvétel csak azt örökíti meg, ahogy két darab (Nap által megvilágított) rész leválik a középső magról, vagy két gáz-gejzír tör kifelé a magból. Igazából egy fényképről amúgy sem lehet biztosat megállapítani manapság - hála a fényképszerkesztő programok létének, melyek következtében a fotók bizonyító ereje gyakorlatilag megszűnt.

Azt is meglehetősen nagy baromságnak tartanám, hogy elkezdjük vonalakkal összekötni a fénycsíkokat, így kihozva egy szabályos háromszöget, sőt mitőbb, belelátva az alakzatba egy piramist is akár, ezzel bizonygatva, hogy mesterséges tárgy közeledik. És hogy miért baromság ez? Hát csak azért, mert a valóságban ezek az alakzatok egyáltalán nem biztos, hogy olyanok, mint innen a Földről nézve látjuk őket. Ráadásul egy fotón elemezzük, és nem térben, minden irányból körbepislantva! Ez olyan mint a csillagképek, ahol is az egyszerű halandó fogta a látható csillagokat és összekötötte képzeletbeli pontokkal nem tudván (vagy nem akarva tudomást venni róla), hogy a csillagképet alkotó csillagok a Földtől egyáltalán nem azonos távolságban vannak, szóval ezeket síkra leképezni, majd alakzatokat belelátni - szerintem - nem valami túl intelligens megoldás. Ha nem hisszük ugorjunk át mondjuk az Alfa Centaurira, oszt keressük meg ott mondjuk a Nagy Göncöl-szekeret! Csodálkoznék, ha megtalálnánk...


Kerion értelmezésében így néz ki ez a történet: 
Egy kis nem-mese-hír a meseszobában. Mivel véletlenek nincsenek talán ez most tényleg fontos lehet az un. végkifejlet szempontjából. A NASA jelezte hogy a Nap 11 éves ciklusonkénti mágneses pólusváltása most - 2013 NovEmber/9-es Ember vége táján illetve DecEmber/10-es Ember eleje táján - EGYbe esik az ISON üstökös Földközelbe érkezésével. Az alig rejtett kőműves üzenet az ISON betűjátékában van. Ami valójában SION - pontosabban Si-/i/on - szilícium ion. Ez pedig arra utal - bár ilyen nevű hegy is van a Közel-Keleten - hogy az egyes ember ekkorra a teste felépítésében szén alapúból szilícium alapúvá válhat. Persze az adott - a szeretetelvű felemelkedéssel kialakított - belső rezgés-változások indukáló megléte esetén. Vagyis "C-ion-istából Si-/i/on-ista" lehet. Ezeket a szavakat, kifejezéseket egyesek már régóta megpróbálják lejáratni, negatív kontextusba helyezni a tevékenységük által. Ennek is meg van a maga önző oka. Kizárólag csakis ők, az úgymond "kiválasztottak" óhajtanak eljutni a Mennybe/Aranykorba. Ami persze nem ezen a hókusz-pókuszon és a szimpla akaraton múlik.
Az átalakulás láthatóvá válásának az időpontja az ami kérdéses, mivel a "C-ion-ból Si/i/on" belső metamorfózis/átkristályosodás lehetséges folyamata már köztudott. Tehát a NASA-kőművesek 2013 november végére december elejére teszik e folyamat lezárultát mivel az ISON/SION ekkor lesz "Föld-közelben". Szerintük ekkorra lesznek - amúgy biblikusan - "144 ezeren" készek az "elragadtatásra/fénybe menetelre". Mindez a NovEmber/DecEmber - 9-es Ember-ből 10-es Ember, az évvégi hónap-nevek egymás-utániságából direkt adódó "üzenettel" is összecseng. Mindössze annyi szépséghibája van mindennek - na persze nem mindenki szempontjából - hogy a SION-os "végkifejletre asszociáló" DecEmber/10-es Ember a Nyilas/Kentaur/Centaur/nő/ magyar - pontosabban a magyar lélek-minőségű ember. Aki egyébként skorpió-lényegű mérlegelő is EGY/1-ben. A döntő természetesen az lesz hogy - mások számára is láthatóan - ki fog világítani/fényárban úszni egy fény-glóriával a feje fölött - december hónapban.
  

Zé értelmezésében így állt össze a képregény:

Szinte semmit nem gondolok (azt is csak csendben), de...
Itt a hivatalos magyarázat a 3képről össze-inter-polált-komponált Csillaghajóról:





Gyanakvó-megfigyelő srác valamelyik nap osztott rakat linket (a videó alatt, minden az ISONról):

Pályája:

Időpontok, pálya, hivatalos..:

Ami furcsa egy kicsit: nem tudom, létezik-e olyan űrbéli szonda, amelyik nem fogja látni? beleértve még a Mars-roverokat is.. (ők október 1. Mars északi pólus felett - 101 )
A Föld-közeli pontja - ha túléli a kanyart a nap körül - előreláthatólag december 26.-án lesz.

Szerintem most is-mint mindig- bármi megtörténhet, sőt-az ellenkezője is :D

Szóval- csak így egymás közt (meg aki még olvassa) - több esélyes a dolog:

1. jég-kavics jön-megy, télen szépen világit az égbolton (az északi féltekén, a déliek északra utaznak megnézni). Mindenki hepi, olyant látunk, amit még más nem, vagy legalábbis legtöbben nem is tudták mi lehet az, ha régebben láttak is hasonlót..

2. jég-kavics jön-nekünk. Mármint a Földnek (esetleg a Holdnak). Behatás - attól függően, hogy mennyit karcsúsodott a Nap közelében - a semmi-minimálistól az újabb jégkorszakig terjed kb., akár nukleár-hollókoszt”-tal tűzdelve (mert nem lesz, aki a gombokat nyomkodja az erőművekben, mert épp a világvégével vannak elfoglalva).

3. nem-jég-kavics jön valójában, hanem valamelyik „teremtő” (kis tével) jön megnézni, mennyit ér a földi tartomány.. van-e aranya jó, mit elbir a hajó és barma-ember (van sok- táp-lébe nem az IQ számít, hanem a tömeg - Jabón vagy mifene a Felhőatlaszból - szopogatós szappan).

Remélem soraimban megtalálod a lelked ápolót - szíved vigasztalót - karod erősítőt - arcod felderítőt. :D



Nézzük tovább!
Itt van rögtön egy másik "feldolgozás" is. Variációk egy témára:
http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2013/09/ison-elso-diplomatak-hamarosan-erkeznek.html

Itt arról próbálnak meggyőzni minket linkek hadával, linkek özönével, linkek áradatával, hogy ezek az űrtalicskák az Androméda Tanácstól jönnek személyesen, hogy kipucolják a hüllő (meg)vezetőinket. Nem mondom, csinos kis elmélet, azért nálam ez már nem ment át a szűrőn, de másnak attól még "bejöhet".  Mindenesetre ez a fényképelemzés figyelemreméltó (bár mint írtam fent, a fénykép bizonyító ereje nem létezik ma már)




Összefoglalva, ha valaki úgy hiszi, hogy ez az ISON egy (vagy három) űrhajó, és megérkeztek Ashtar kapitányék a Csillagközi Föderációtól, vagy akárhonnan, hogy megmentsék a seggünket – az nekem tök OKÉ-s, ha jól esik az illetőnek. Ha valaki szerint a teremtőink jöttek vissza az aranyért, amit a FED-es tartományi kormányzók szedtek össze néhány évezred alatt - hát nekem az is fasza. Ha valaki úgy véli, hogy ez a korszakváltás egy újabb JELE, nos nekem az is rendben van – bár hozzá kell tegyem, hogy ha a korszakváltásnak csak „külső” jele van, akkor megette a fene az egészet - olyan blue-beam-esen

Különben én már eldöntöttem hogy lesz!
Aznap, mikor megérkeznek a zűrhajók, kiülök a verandára egy pipával.

Ha az én kertemben is leszállnak, az Istenhozott után megkérdezem őket „mi járatban?”.

Ha azt felelik „segíteni jöttünk” - lelövöm őket az íjjal.
Ha azt válaszolják „azért jöttünk, hogy megmentsünk” – rájuk eresztem a kutyát.
Semmilyen „azért vagyunk itt, hogy neked jó legyen” típusú biztosításiügynök-választ nem vagyok hajlandó elfogadni! :)
Ha azt mondják, az aranyért jöttek – odaadom azt a pár grammot, ami van otthon, oszt mehetnek Isten hírével.
Ha hoznak demizsont – leülhetnek.
Ennyi.
 

116 megjegyzés:

  1. Legelébb. Milyen érdekes, hogy mindég van valami hírcafatka, amin elrágcsálódnak a népek. Miután a lopakarcok behajintották azt a közösbe. ;)

    Aztán. Mint emlegettem: láthatóan a népek nagy része nem tud térben, csak síkban gondolkodni. (S erre a hivatalosan "a emberke fejlövését elősegítő" ilyen-olyan szervezetek senem gyúrnak rá nagy lendülettel. Úgyértem, hogy leszoktassák a népeket a ilyesmiről.)
    Aztán. Ezen a fődgolyóbison eltöltött kiképzésem jelenlegi állása szerint igencsak kezdem unni a állandó sunnyugást, és kapcsolt elemeit.

    Tehát, bloggazdi értelmezését/hozzáállását követvén, lehetséges, hogy hirtelen felindulásból a demizsonnal érkező zufó/fénylény/akármit is elzavargálom a ha... messzire.
    Persze... mint párszor említettem vót nem vagyok kifejezetten szociális jellem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Milyen érdekes, hogy mindég van valami hírcafatka, amin elrágcsálódnak a népek. Miután a lopakarcok behajintották azt a közösbe."- tegnap igen csúnyán ledöbbentem- történt pediglen, hogy a vállalati (napi-okosmondás-emajl) egy bizonyos Ann Landers-től származott. (teszem hozzá, mindig kiguglizom, ki az aki mit mondott és hová tegyem magamba.. hülye szokás..) Namármost: Ann Landers mint emberi lény nem igazán létezett, ez csak irói álneve volt több hölgyeménynek, aki(k) saját rovatában mondott (okosakat? neeem)- ugyanis pl. Tőle származik az a mendemonda, hogy a Halloween-i almába zsiletet raktak (valakik), ill. mérgezett cukorkákat kinálgattak trick-or-treat alkalmából . Később visszavonta (vagy nem, ki tudja már), de a lényeg: különböző változataiban a mai napig él ez az (UrbanLegend).. nekem például a nagymamám mesélte anno (a zsiletes almát és a mérgezett cukorkát)- habár nem igazán hiszem hogy sokat süti-vagy-büntizett volna a tanyavilágban gyerekkorában..
      http://en.wikipedia.org/wiki/Ask_Ann_Landers#Halloween_candy_panic
      Sok szónak is vége van egyszer..: igy kell félelmet elültetni az emberekben.. hogy miért jó ez? Nézzétek meg a Szörny Rt.-t.. :D

      Törlés
    2. Ugyanmár Que, hol van belőled a magyar vendégszeretet!
      Igenis, ha hoznak magukkal demizsont, akkor szállással kell kínálni őket! Ki tudja milyen isteni (!) pálinkát hoznak! :))

      Törlés
    3. (egyébként meg a cikk 95-ben iródott.. hogy a nagymamám honnan tudott róla? ez jó kérdés.. :D )

      Törlés
    4. Ugyan hun lenne bloggazdi? Elhagytam. Mint a agyam... :P

      Depersze... jobban belegondolva, ha hoznak pájinkát azt szívesen elfogadom. Oszt majd elteszem hídegebb időkre. Oszt csak aztán zavargálom szét a... fickókat. ;)
      Vagy, megaszondom nekik gyöjjenek vissza pár nap múlva, oszt ha épp nagyon részeg vagyok, még hablatyolhatunk is mindenféle témákról. Természetesen ülve. Mer állva nem mókás a részegeskedés. Meg gyön a szemrehányás, meg...

      Visszatérve a vendéglátás régies szokásához. Én feszt mondom anyámnak, ne legyen rest tarcson mindég lefőtt kávét, meg teasüteményt a háznál. Ki tudhassa mikor toppannak bé a ablakon keresztül feketepizsamás bácsik? S a hagyományok ilyen esetben is megkövetelik a vendég megkínálását.
      Vélhetően eleink is így csinálták. Oszt csak későbben uszították rája a vendégre a blökiket, meg kenték el a száját a furkósbottal. (Elvégre, mindennek megvagyon a maga ideje.)

      Törlés
  2. "Mit mond aranyoskám? Világbéke?
    -Neeem Maris néni, VILÁGVÉGE!"
    *****
    (még mindig kedvenc viccem.. bocs..)
    *****

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinonímák.
      Variációk egy témára. :)

      Törlés
  3. Anno, az Elenin körül is hasonló "anomáliák" voltak. (Egy másik blogon, Kerion írt erről.)

    Érdekesség képp': http://global-mystery.blogspot.hu/2013/08/ustokos-vagy-urhajo-3-darabbol-all-az.html

    Ezt se hagyjátok ki: http://www.youtube.com/watch?v=aN5bTUZ1zds&feature=youtu.be

    G@B

    VálaszTörlés
  4. Persze ennek az ISON problémakörnek lehet egy olyan értelmezése is, miszerint ez valójában egy "aratógép", melyet két kísérő pulikutya terelget egyenesen a Föld irányába.

    Meg kell mondjam, ez a gondolat számomra egyáltalán nem kellemetlen.

    Ha azért gurítják nekünk ezt a cirka 300 km átmérőjű micsodát, hogy megtisztítsák a bolygót a kvázi embertől - azt mondom, ám legyen! Semmirekellő, élősködő, rohadék faj lettünk - tisztelet az igen kis számú kivételnek, így az univerzális törvények értelmében (mint például az élni és élni hagyni) ez egy helyes lépés lenne, tekintettel arra, hogy a zemberek már rég nem tartják be ezeket az irányelveket.

    Ha pedig azért jönnek, hogy learassák a kevés számú gyümölcsöt, vagy hogy spirituális értelemben hozzanak egy kis fényt, az meglehet, megint csak rendben lévő dolog, mert igen nagy szükség van itten a fényre. Bizony.

    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyományosan az aratás a szűz havába esik:
      http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szuz_hava

      A régi gyermek/népdalunk:
      "Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske,
      nyitva van az aranykapu csak bújjatok rajta!
      Rajta, rajta, leszakadt a pajta,
      leszakadt a pajta, bent maradt a macska!"

      A keleti zodiákius szerint a macska(nyúl)= szűz
      A következő szűz világhónap kb. 10.000-13.000 év múlva...
      Már nincs sok hátra...:)

      Persze bármikor-bármi megtörténhet...és szerintem fog is...csak nem aratás...
      Aratni akkor szokás, mikor a legédesebb, a legjobb a termés, nem akkor, mikor a leghitványabb. Elvileg most vagyunk a galaxis középpontjától a legtávolabb, a nagy "sötétségben"...

      (persze régen én sem ezt mondtam...:)

      SZN

      Törlés
    2. "...ennek az ISON problémakörnek lehet egy olyan értelmezése is ..."

      ISON ??? ... Vagy inkább bi-SON ????

      1. Bison = bölény - ... ből én

      2. bi - son = légy fiú

      ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Lecsatornáztam, hogy cáfolnom kell MAGam... :D
      A Földnek két fél tekéje van, tehát a hal-ban vagyis a halálban is van aratás...:D
      Bizonyára a Szűzben a Tej-utasok, a Halálban pedig az And-Ro-Méd-ek, vagyis az És-Rovó-Magarok másként Androgün-Magok aratnak...:P

      Egyébként meg a kis kapu után nyílik a nagy kapu is...
      "Ha jól csináljuk itt amit kell, akkor az okt. 23-27-i nagykapun úgy lépünk át, hogy megcsináltuk a térben a 2. Nagyszalát!"...
      forrás: http://www.merites.eoldal.hu/
      Ha nem sietnek a And-Ro-Méd Zűrhajók, még lekésik a nagy eseményt...Aztán száraz lesz a demizson...
      https://youtube.googleapis.com/v/8WclSL8PROQ%26source=uds%26autoplay=1

      SZN

      Törlés
    4. és akkor jön a nem vices rész.. amiből kiderül, hogyha tudja miről ir és hülyiti a népet, akkor (meg)vezető, ha meg csak fantáziál, akkor se veszélytelenebb.. (a Meritőről beszélek):
      "Nem minden őrszellem ilyen. Huszon valahányból 4-7 közötti. Pontosítani kell. Ezek lézeres fények amellyel pásztázni tud és alapvetően minden alacsonyabb rezgésűn átmegy, vagyis minden látható általa. Mivel ezen robotoknak nincs érzelemteste, inkább gépeknek foghatjuk fel. Kegyetlen "játékszerek" lesznek, de nem is fog berepülni "idegen" madár a játszótérre"
      ezt a linket tegnap láttam..:
      http://youtu.be/TPMILBOli5Q

      Törlés
    5. Remélem zplus vagy, és akkor nem törlöm (a lentit sem)

      Törlés
    6. ("Le style c'est l'homme même")
      igen..

      zplus

      Törlés
    7. Zplus, ez nagyon érdekes. Tudnád valahogy kommentálni, mert elolvastam a forrást, de annyira scifi volt, hogy ignorálta az elmém és nem tudom értelmezni.

      Tavaly ilyentájban még titkon reméltem, s kicsit hittem is hogy igaza lesz az ezósoknak ás 21-én jön a 3 nap sötétség, aztán új világban térünk magunkhoz, de mint észrevettük, ez kicsit elmaradt...
      Ezért ugyan még mindig remélek, de hinni már nem tudok az ilyeneknek, viszont ugyanúgy bökdös a kíváncsiság, ha ilyet olvasok :-)

      Nem arról van itt szó, hogy ezek az arkhónok vagy miacsudák évente egyszer táplálkoznak egy jót a mi pszichotronikus energiáinkból és ez a lakoma év végére esik? Ezért ilyenkor minden csatornán beindul a feszültségkeltés, hogy decemberre kiteljesedjen és jól bezabálhassanak? :-)

      H.V.

      Törlés
    8. H.V., akkor emiatt lenne a Karácsonyi, meg a Szilveszteri őrjöngés is?

      Törlés
    9. Beleillik a fejemben összeállt képbe, igen. Egy ideje foglalkoztat a gondolat, az inspiráció innen van természetesen, és az az érdekes, hogy úgy sok mindent meg lehetne magyarázni vele.
      És tényleg érdekel, mi erről most a "szakma" álláspontja.

      H.V.

      Törlés
    10. semmit nem gondolok.. a barátom tegnap linkelt két videót ilyen szkennelő-háromszögelő-felmérő-azonositatlan-repülő-lebegő tárgyakról, erre emitt meg olvasom a cukormázas tömeg-evakuációt..
      A "Kegyetlen "játékszerek" lesznek, de nem is fog berepülni "idegen" madár a játszótérre" mondatból az jött le, hogy Ő tudja mik ezek és örül nekik.. én is sejtem, de én nem.. ennyi..

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    12. Elnézést, elfelejtettem szignálni.

      Tehát, zplus:

      ...te is sejted, de nem örülsz neki? Érdekel a sejtésed azért.

      H.V.

      Törlés
    13. H.V.: hallgassunk zenét inkább.. :P
      http://youtu.be/PPtSKimbjOU

      Törlés
    14. Hú, komoly...

      H.V.

      Törlés
    15. "17:55 Nagyon sok katonát látok. Nagyon nagyon sokat. Alsó hangon 100 ezret, de meglehet akár 4-500 ezer is. Ezek mind érkeznek menetrendszerint és 6-7 nap múlva ideérnek. Lehet hogy 6-700 ezer is van. Nagyon nagyon sok. Ürben vannak, nem a földön, fizikai jellegük van. Igen, kb. 680 ezerben maximalizálnám a számukat. Intergalaktikus hadtest a nevük. Nem mind a Földre jön szerencsére, csak a földet fogják belépő bázisnak használni és a környező világokba mennek tovább. Úgy látszik a térség stabilizását fogják igazgatni, de ehhez ezt a földi kaput fogják használni. 3 nap múlva többet tudunk, mert közelebb lesznek. A katonákkal nem lehet beszélni, sem parancsnokuk nincs v. nem látszik, ezek statikusan mozognak a szellemi térben."

      Ez onnan van, most friss hír a főoldalon. Nem semmi.

      H.V.

      Törlés
    16. "ezek statikusan mozognak a szellemi térben"
      én meg dinamikusan röhögök itt a 3Dben.. volt pár okos gondolata, amit találtam, de ezek után akkor se nyitom meg többé azt az oldalt, ha ott jelentik élőben-egyenesben csillagtestvéreink hadmozdulatait.. janem.. most is azt csinálja- jelenti.. szóval.. többet nem.. :D

      Törlés
    17. Erről ennyit :-)

      H.V.

      Törlés
    18. Úgy tűnik napjaink szellemi Star Wars-a érdeklődés hiányában elmaradt...:D

      SZN

      Törlés
    19. Nem is találom már az oldalán, de lehet, hogy csak bénázok.

      Törlés
    20. Itt van:
      http://www.merites.eoldal.hu/cikkek/elozo-napi-lapok/2013-szeptember-19.html

      SZN

      Törlés
  5. Szenenmut híres falfreskóit értelmezgetve,ennek fényében,-mely egyesek szerint a környező naprendszerek szép sorjában történő meghódítását teszi az orrunk elé-.
    Persze a mi naprendszerünk is benne foglaltatik a sorban.
    Ezeket He,stb, saját magának,mint tulajdonosnak,mint "egyetlen" teremtőnek", a tulajdonát jelenti. Mi, illetve a minket irányító,elnyomó izék,csak haszonbérleti szerződés alapján használhatjuk/ják a földet. Na ebből kiindulva,lehetséges a "valami"felé vágtató föld, vége előtti,fent említett aratásának jött el az ideje.-Jó-vagy-gonosz,de 7 milliárd lélek van most a földön- És mint jól megbecsült munkások, az arató brigád érkezik. Bár ez olybá tűnik,mintha mai nap Makóból,Jeruzsálembe talicskával indulna valaki aratni. (Persze ez a 3d-s fizikai síkon értendő.) Vagy,a brigád már régen itt van(Lásd.:rengeteg "ufo" észlelés,akár szabad szemmel az éjszakai égbolton.)vagy el sem ment,és a "főnök" érkezik a meló lebonyolítására,felügyeletére.

    Vagy csak egy üstökös,mely már oly sokszor látott már minket.

    Dee,hamarosan ez is kiderül.
    kigabe

    VálaszTörlés
  6. - Mit lehet egy demizsonból ???
    - Inni. (ige) ...:)))

    (inni = ini ... )

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vinni = Vini

      Ö.T.

      Törlés
    2. inic- a kezdetek
      inici- megrakott
      inicia- világi

      vin- nyolcadik
      vini- bor

      "Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: "Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?" Jézus így felelt nekik: "Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek."-és itt akkor egy váratlan folytatás-" Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad."


      (win-győztes..., pedig erjedni kéne...:))

      Lujza

      Törlés
    3. "... pedig erjedni kéne ..."

      Az nem "erjed" ... hanem G-erjed.
      A jel már kiment. Vagy azt képzelted, hogy "véletlenül" vagy itt??? ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    4. Elmaradt a TŰZ magyarázata. Így csak erjedni tudok.:)

      Lujza

      Törlés
    5. Hamis állítás, hamis magyarázattal = hazugság.

      A "Források és finomságok a "Hírek" című TV-sorozatból"
      című témában utánaolvashatsz, ... így aztán az erjedésedet
      kénytelen leszel másra fogni. ...:)))

      A TŰZ-ről egyébként tudnék még írni, de most már csak azért sem. ... : ))) (mert elb@sztad a renomédat nálam)

      Na erről ennyit.

      Ö.T.

      Törlés
    6. Jól van, megyek sarokba.

      Engesztelésül:
      http://www.youtube.com/watch?v=B1QMwqDlDLA

      Lujza

      Törlés
    7. Kicsit visszajöttem a sarokból. Ott azt mondták, hogy még sokszor el fogom b@szni a renomémat, de ezen nem kell aggódnom.:)
      + amit pedig én gondolok; lehet, most áll megfelelő helyen a mérce:))

      Viszont ami miatt tényleg írok annak az az oka, hogy haladván a régebbi cikkekkel ilyet olvastam Tőled. "A 6-os az ÁBC-ben elég félreérthetetlenül a "G" betűt formázza, nem? Hm, ... mit is kezdjünk ezzel ???" - Na most már értem, miért is fonotos a G-erjed.
      + Te is értsd meg, hogy nekem nincs olyan hatalmas ismeretem,mint Neked, ráadásul spontán írok, mindenféle meggondolás nélkül ( sajnos).

      "Vagy azt képzelted, hogy "véletlenül" vagy itt??? ...:)))- Ugyanezen rész kommentjében világosan leírtad azt is, hogy véletlenek nincsenek. Tehát senki sem véletlenül ír ide, se nem véletlenül olvasgat. Hiba akkor van, ha az EGO belep..áz valamibe. Valószínű ez volt nálam is, így a Gerjed csak erjed lett.:))

      "Elmaradt a TŰZ magyarázata. Így csak erjedni tudok.:)"- ezt viszont kár volt Magadra venni.:)Ezzel csak jelen állapotomat akartam jellemezni, meg azt hogy számomra ( ezt most kiemelném, ha lehetne), a Tűz még mindig nincs a helyén.

      Lujza

      Törlés
    8. Nehéz három napod volt Lujza? :)

      Nem kell aggódni, Öti bátyám mindenkivel ezt csinálja, akit megkedvel. :))

      Nem veled van a baj, hisz csak lecke volt (mint minden...), csak egy kissé egós módon eltúlozva.

      Törlés
    9. Lujza nénémnek vasárnapra:

      http://www.youtube.com/watch?v=2PgPfmBI5Gg

      ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    10. Köszi Ö.T.-i. Ezért az "írástudó-hangtudó-rezgésismerő" videóért érdemes volt elb@szódnom.:)Estas Tonné már szabad, s csak azért van itt, hogy gyógyítson. Belülről pucolja ki az embert.

      Lujza

      Törlés
    11. Nekem erről a komáról egy kétezer évvel ezelőtti "másik" avatár jutott eszembe, akit az akkori írástudók felszögeltek egy fára, csak mert azt merészelte mondani, hogy a változatosság kedvéért mi lenne ha szeretnénk egymást...

      Törlés
    12. http://aranylaci.freeweb.hu/turin/turin11.jpg

      Törlés
    13. El tudnád mondani, hogy mit láttál ???

      Ö.T.

      Törlés
    14. Ezt a kérdést Mazsinak tetted fel?

      Lujza

      Törlés
    15. Nem. A kérdés Neked szólt Lujza néném, csak Mazsola
      közbeírt ... amire nem számítottam.

      Szóval el tudnád mondani, hogy mit láttál ezen az Estas Tonne
      videón ????

      Ö.T.

      Törlés
    16. Egy embert láttam rajta, aki teljesen át tudta adni magát a dallamnak, a hangzásnak, a ritmusnak. Egy tiszta "csatornát", aki képes a harmóniát hang formájában a többi társa felé közvetíteni végtelenül szerényen, mindenféle szemkápráztató díszlet nélkül a maga egyszerűségében és könnyedségében. Hülyén hangzik, de látható volt az a vonzerő, mely ott tartotta maga mellett az embereket. Némely hallgató el is repült vele néhány percre.

      Lujza

      Törlés
    17. Hát tüzet láttál-e ???

      Ö.T.

      Törlés
    18. Több volt ott, mint tűz. ( Köszi:))

      http://www.youtube.com/watch?v=PyXR5KSZMEw

      Lujza

      Törlés
    19. Hát ... eléggé szűkszavú vagy ahhoz képest, hogy egész idáig a
      tüzet kerested ... na de nem erőltetem. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    20. Öti bátyám én viszont erőltetem, mert feladatomnak érzem kigyomlálni az újabban elharapódzó hülyeségedet. Kezdeném egy kérdéssel:

      A víz alatt vajon mennyire lenne sikeres és HALLható Estas öcsénk gitározása?

      Törlés
    21. Talán "Estas öcsénk" a víz alatt gitározott ??? ...:)))
      Amúgy meg a föld alatt sem lenne sikeres és HALLható.

      Ö.T.

      Törlés
    22. "Hát ... eléggé szűkszavú vagy ahhoz képest, hogy egész idáig a
      tüzet kerested ... na de nem erőltetem. ...:)))"- nyugodtan erőltethetjük még, de csak akkor, ha segítesz.

      Lujza

      Törlés
    23. Na jó, akkor kezdjük a "MAN" -nal.

      Ez a szó a közhiedlemmel ellentétben nem férfit jelent, mivel az
      "N" betű a fordított arányosságot fejezi ki - vagyis Yin és Yang mintára -
      két egymásba fonódó 1-est jelent - ami úgy "nagyjából" az egész
      teremtésre érvényes. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    24. OK, N megértve. De mit kell tudni az A-ról ( ami engem spec. egy piramisra emlékeztet) és az M-ről?
      MAN-t megnéztem latinul és mannát jelent.:)

      Lujza

      Törlés
    25. Meg az AMEN( ámen) szó is beugrott most.

      Lujza

      Törlés
    26. A betűk kétdimenziós leképezései a 3 dimenziónak.
      Képzeld el az "A"-t térben ... mi jut eszedbe róla ???

      Ö.T.

      Törlés
    27. Sátor, esetleg létra.

      Lujza

      Törlés
  7. Ők is "un"ják már a...

    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=b055cHvLgtk#t=94

    "Erdő mellett estvéledtem Subám fejem alá tettem. Összetettem két kezemet, Úgy kértem jó Istenemet: Én Istenem adjál szállást , Már meguntam a járkálást, A járkálást, a bujdosást, Az idegen földön lakást. Adjon Isten jó éjszakát, Küldje hozzánk szent angyalát, Bátorítsa szívünk álmát, Adjon Isten jó éjszakát!"

    SZN

    VálaszTörlés
  8. "Angolul annyit jelent: Én (a) Fiú. Hm... Nem is tudom ki nevezte így magát, mely végül a Szentháromság egyik pillére lett - legalábbis a lopaksrácok szerint."

    Most olvasok egy könyvet, melyben a Szentháromság "tagjai" a következők: Szent Állítás, Szent Tagadás, Szent Egyesítés. Az ember testében az állítást a gerinc jelképezi, az agy a tagadást, az egyesítés helye eredetileg a mellkas volt, de ma már a Solar Plexus felé tolódott el.

    Lujza

    Lujza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (fú, de szét-offoljuk a cikket, pedig mekkorát gyúrt rá Mazsola.. de ez nagyon magas labda.. :) )
      *****
      Kedves Lujza! Az egyesités helye már régóta a Solar Plexus ALATT van.. :P

      Törlés
    2. Azt hiszem, rosszul írtam, mert az agyban van az állítás és a gerincben a tagadás, de most nincs nálam a könyv.Pénteken majd megnézem.A többi stimmel.:)

      Lujza

      Törlés
    3. Z+: Amikor a kettőt eggyé teszitek, akkor mentek be a Mennyországba. :)

      Lujza, mi az a könyv?

      P.

      Törlés
    4. P., ő lenne az:
      http://gurdjieff.hu/belzebub.html

      Azt azért még hozzátenném, hogy Villás Béla "ajánlására" olvasom el. Nem vagyok V.B.-fan, de hallgattam már pár előadását, s az egyiken megemlítette ezt a könyvet. Még nem vagyok a végén, de azt azért elmondhatom, hogy nem könnyű olvasmány. És akkor a mérlegelésről még nem is beszéltem.:)

      Lujza

      Törlés
    5. Hm! Szerepel a listámon, mert egyszer leírtam a címét a könyvesbolt kirakatából, de még nem nyitottam ki, jó, hogy a linken megvan a tartalomjegyzék is.:) P.

      Törlés
  9. Kérdés. Ha a itten feltünedező arcok azon része, akinek mániája a nyelvészkedés, nemcsak ánglius, latin, német nyelven vágná a ilyen mindenféle szócincálásokat... hanem még vagy nyóc-tíz ma mán nem is emlékezett (ércsed: ősi), valamint még vagy harminc élő nyelven, vajh meddég ülne a nagyérdemű a monitronok előtt, míg végire jutna a értelmezéseknek? :)

    Amúgymeg... ha a fényes bigyók a égen le akarják gázolni a Fődgolyóbist, majd gyön Bruce Willis bácsi, felpattan egy zűrrakétára és maj jól széjjelfúrja. Aztán a kötelező izgulós, technológiai problémás rész után lészen nagy könnyezés és bódogság. Gondolom. Elvégre vót róla film is.
    Vagy. Gyön egy űrgyalogos század és a Istencsászár neviben szanapurgálja a egész kócerájt. Ezesetben lészen nagy ratata, sikonyálás, vérfröcsi... meg bódogság. Annak aki megúszta, s lehetőséget kap a újjáépítésben való részvételben. A többi megugye... poreshamuvogymuk...
    Vagy. A sok fények mindenféle látható és láthatatlan változás nékül elfüstölnek a golyóbisunk mellett, oszt a lopakarcok idegelhetik magukat megint, hogy milyen dógot tanáljanak ki a muslincáknak, amin elrágódnak, meg félnek kicsinyt.
    Sőt. Biztos van még pár verzió... de a aszú kezdi meglepni a fejecskémet, oszt mán nehezen megy a töprengés. (Mer a zufókok még nem értek ide, oszt nem van a háznál épp pájinka. Csak bor.) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Quedra, Ö.T.-i azért (is) van itt, hogy dógoztasson egy kicsit bennünket, mán, hogy kikerekedjünk.:)
      Ha a nyelvi részleg hosszú vót, akko ezt a mesét talán mán el sem fogod óvasni, pedig van benne pájinka ( Mazsinak), gatyamadzag ( Zének:)), Rontó Bruce Willis Neked.:)

      http://www.nepmese.hu/mesetar/Mes%C3%A9k/A-sz%C3%A9lk%C3%B6t%C5%91-Kalamona/details

      Jó éjt!
      Lujza

      Törlés
    2. No, ha már ennyire fényeskedünk ma, ráteszek még egy lapáttal:

      A lé határozza meg a tudatot...

      :))

      Ezek után hülyék lennének a felfényesedett szomszédarcok nem demizsonnal beállítani (leszállni) a kertembe... :)

      Törlés
    3. 1,"A lé határozza meg a tudatot."-gondojja az anyagalista.
      2, A tudat határozza meg a lét.- gondojja az eszmealista.
      3, Még most is élnek, ha mag nam haltak.

      Lujza

      Törlés
  10. Úgy látom megint meglesz a téma télire :)


    KB

    VálaszTörlés
  11. Ja egyébként ezt az üstökös dolgot összefüggésbe hozták azzal a csak Esemény-ként említett dologgal, amiről nagyon régóta beszél egy bizonyos Cobra nevű illető. (neten mindenki így hivatkozik rá)
    Itt ezen a linken már komplett forgatókönyv van mától már letölthető formában is arra az esetre, ha az esemény beindul.
    Folyamatos közleményben tudatta hivatalos oldalán keresztül mindenkivel, hogy éppen miként is áll a dolog.

    http://www.fenyorveny.hu/2013/09/esemeny-esemeny-tajekoztato-nyomtathato.html

    Mit gondoltok ezekről a dolgokról?


    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van 2-3 ordas hiba a másfél év alatt levezetett mondandójában, azt. Ezeket a magyar nyelvű blogjában (2012felemelkedes.blog.hu) ki is tárgyalták a kommentelők.
      Máskülönben meg nem tudunk semmit természetesen.
      P.

      Törlés
    2. No én rögtön bele is akadtam egy ordas hibába (pedig nem direkt ezt kerestem):

      Figyeld a gondolatmenet ívét:

      (felvezetés)
      "A pénz valójában nem létezik. A pénz nem más, mint egy digitális adatbevitel, amit a magán számítógéprendszerükön keresztül juttatnak be. Nincs mögötte semmilyen kormány, és semmilyen komoly eszközfedezet..."

      (jóslat)
      "A fizikai síkon a következők fognak történni:
      ...
      2. A Pénzügyi Rendszerek újraindítása"
      "A mostani hibásan működő Pénzügyi Rendszer le lesz cserélve egy új pénzügyi rendszerre"

      (tanács)
      "...tanácsos lenne betartani néhány egyszerű szabályt elővigyázatosságból:
      ...
      3. Tarts otthon rejtett pénz tartalékot."


      Hm. Ha ezt a hármat összerakod eléggé skizofrén dolog sül ki, nem? Valami ilyesmi tömörítve:
      A pénz nem létezik, csak toalettpapír, és amúgy is meg fogják szüntetni az úfók, de azért tarts belőle otthon tartalékot. Minek? A múzeumnak? :)


      Aztán:
      Aki nagyon szarul fog állni anyagilag az kap 1000 dollár kölcsönt. Ez nem ingyen pénz - írják, ezt vissza kell fizetni. Aztán mintha erről teljesen megfeledkeztek volna itt egy következő gyöngyszem:
      "Mindenki kapni fog 100,000 dollárt (kb.20.000.000 Ft) járulékos bankszámlákról"

      Érted??? Kaphatsz 1000 dollárt, de az csak kölcsön! E mellé kapsz 100.000 dollárt - ezt már nem kell visszafizetni. :))
      És egyáltalán mik azok a "járulékos bankszámlák"? :)


      Meg valahogy nekem ez az egész bűzlik. Ha össz-egészében nézed, nem szól másról mint a pénzről. Hitegetnek, hogy most szar, de majd jó lesz, és kapsz ennyit meg annyit. Ez az egész írás teljesen az anyagiasság bűvkörében mozog, és próbálja az olvasóit belerángatni ebbe. Hol van itt a spiritualitás, meg a felfényesedés, meg az emelkedés?? Hol van ebben az egészben a szellemiség? Én nem találom a sorok között...

      Törlés
    3. én igen.. az utolsó képen.. follow the signs..
      a kobra pedig még mindig egy hüllő-féle..
      ettől még a fényharcosok is fényévekkel jobbak voltak..
      (ugye, megvan valakinek az a link amelyikben bejelenti xy hogy nem fényharcos többé? kellene..)

      Törlés
    4. Nyah... nem bogarásztam még átal a irományot, de... Átalánosságban aztat kell mongyam, nékem ez a Cobra vonal kicsit olyan... izé...
      Mer értem én, hogy egyes elgondolások szerint a muslincáknak hatalmas nagy sokk hatások érik, ha kiráncsák a lábuk alól a talajot, és átdobják őket egy más rencerbe, ami tök szeretetrezgős, meg bódogságos, meg... Mivel nem ezt szokták, felmerülhetnek mindenféle porblémák. Ezér kell a átmenet. Vélhetően ezér hablatyolnak mindenféle new pénzügyi, meg ilyen rencerekről. (Ez amolyan, kis lépésekben a Nagy Jó felé verzió. - Amit mán sokan, sokféleképp etettek meg a népekkel errefelé.)
      De... személy szerint a hunlap eme mondatja tecet a legjobban:
      "Mindenkinek saját magának kell elfogadni és nincs annál jobb, mintha saját magát győzi meg az ember ha ő maga olvassa el, s nem tőlünk kap ilyen "sokkoló" információkat!"
      Ja.
      Tiszta haszon.
      Nem kell a srácoknak izzadni beleverjék a népek fejibe ezt a verziót. Csak ügyesen inspirálják őket. (Megpersze... megmondják mit tegyen. - Lásd: győzzed meg magad! fogadd el!)

      Törlés
    5. "a kobra pedig még mindig egy hüllő-féle.."

      Hehe!!! :))

      EZT ÍRD BE AZ ÖSSZES FELEMELKEDŐS BLOGRA, AHOL ISSZÁK ENNEK A KÍGYÓNAK A SZAVÁT! :))

      Törlés
    6. KB, kedves! Mán megint miket olvasol?! A kedvedért belemerültem ebbe a pdf-be, de kellett hozzá türelem, rendesen. Először is maga a formátum rettenetes azzal a kékesfekete háttérrel. Aztán az a sok ilyen-olyan pont, ami csupán egy ELKÉPZELÉS. Ezt próbálják egyre több emberbe belegyömöszölni, hogy ez az elképzelés esetleg életre is kelhessen. Az mindenesetre kiderül, hogy ők is nagyon szeretik a pénzt, a bankot, a csekkeket..., hisz jóformán csak erről írnak. Meg aztán ha ennek csak a töredéke is igaz lenne, akkor a megvalósításához akkora apparátus kellene, hogy már legalább minden 10. családban valakinek valamit tudnia kellene. A végén az az utalvány is tetszett.:) Valami hasonló biztosan van a "Gazdálkodj okosan" c. társasjátékban is.
      Most olyan időket élünk, hogy a jószándékú, de naív emberek megvezetése folyik ezerrel. Az embernek a LELKE a legnagyobb kincse, nem kellene eladni, sem a másét elvenni!

      Lujza

      Törlés
    7. "(ugye, megvan valakinek az a link amelyikben bejelenti xy hogy nem fényharcos többé? kellene..)"

      Erre gondoltál a lap majdnem alján?:

      http://felemelkedes.paranormal.hu/viewtopic.php?f=2&t=7&start=150

      Lujza

      Törlés
    8. Lujza kedves nem értem a kérdést, hogy hogy már megint? :) Én minden nap elolvasom itt a dolgokat max nem szólok hozzá minden nap. Amúgy a hozzászólás többi részével egyetértek. Mondjuk ez az eseményes dolog már elég régóta tartja magát és nagyon sok ember követi/várja.

      KB

      Törlés
    9. KB: Várja a francokat.. a legnagyobb átb@szás ebben az életben.. várom az elsejét.. várom a tavaszt.. várom a megmentőgalaktikusfelmentősereget.. ne várd.. ne várj semmit.. :D

      Lujza: köszönöm, ez az (valahol már volt linkelve, de hát ilyen a majomagy..)

      Törlés
    10. Mazsola, nem ilyen tipusú hibákat szúrtunk ki.
      Nyilván meg kell szűnnie a pénzrendszernek. De ha ezt 3 nap alatt szünteted meg, akkor az emberek 95%-a, aki a pénzrendszerben élt, összeomlik, mert képtelen ekkora valóságkép- és környezetváltozást megélni ilyen gyorsan - még én is, és majdnem mindenki azok közül, akinek a pénz nélküli világ szerepel a normájában. Az Általad idézett rész szerintem főleg azért ellentmondásos, mert különböző korszakokról beszél. Józsi néninek muszáj "ezen a szinten" megfogalmazni.
      Úgy 1-2 generáció alatt már el tudom képzelni a teljes váltást.
      P.

      Törlés
  12. Lehet „összefüggés” az íriszdiagnosztika által vizsgált szemfoltok és a napfoltok között..? vagy a megbontott hangyaboly munkásainak reakciója és a megsebzett bőrfelülethez tóduló vörösvérsejtek „viselkedése” között..? esetleg az erek és folyók hálózata között? Amennyiben igaz, hogy amint fent úgy lent, amint lent úgy fent .., akkor a megfelelő analógiát felállítva kellene értelmeznünk minden természeti eseményt.

    Na mármost ha fejbebasz a demizson az teljesen jogos, hiszen itt a szüret ideje…de várjunk csak..mi a pöckömet csinált eddig a lélek hosszú inkarnációkon keresztül, ha nem forrt..? Talán a szüret már rég megvolt, most max., a derítés következhet, de pont egy ilyen - reméljük nem kénköves - mennykő formájában..?? Nem gondolnám. Addig mindenesetre nem kell párázni amíg a náza be nem jelenti, hogy a legfőbb összetevője tényleg a kén,… máskülönben meg.. ez is elkerül minket mint eddig (majdnem) az összes

    Azt viszont nem látom, hogy a teremtő által kreált természeti törvények analógia-rendszerébe hogyan passzintható bele pl. Starbucks-kapitány meg a többi fantasztikum, de nagyon várom, hogy valaki megmondja!


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik változás állt be a programban:

      Amikor a Nap hirtelen elhallgat
      http://index.hu/tudomany/2013/09/18/amikor_a_nap_hirtelen_elhallgat/

      S hogy ez a szuggesztió a holografikus programozás része-e indexes kabbalistáknál, vagy tényleg kaptunk időt az "átállásra" azt nem tudom. Inkább csak érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, melyek eléggé pozitívak.

      Törlés
    2. Ashtar kapitány... :-)
      Starbuck a BSG-ben volt.

      H.V.

      Törlés
    3. Mikor ráérek én is szoktam kuksizni: http://www.youtube.com/watch?v=kV0a637_CBc
      ,de igazából véve akik nap mint nap leskelődnek ők is rácsodálkoznak néha napocskánkra.A kavicstól való tartás inkább (részükről) abból adódik,hogy nehogy kivágjon részecske halmazt a találkozáskor.(NASA videó) Mivel eléggé közel kerülhet most.Ez már tapasztalati út.Jelenkori társadalom pedig kényes egy napvihar okozta áramkimaradásra.Amcsiknál ez is megvolt.
      Csak egy példa: "Az aktivitás maximumhoz elég méltatlan"
      http://www.csillagvaros.hu/forum/viewtopic.php?f=16&p=40234&sid=2966a793a789e3be4a095885ea2c3876#p40234
      Az eü-s dolgokat még a legképzetlenebb ápoló is tudja,"onnan" meg egy ugrás "ide". Szerintem.
      a.n

      Törlés
  13. miután elolvastam az indexes cikket amit belinkeltél, folytattam az éppen aktuális könyvemet (változatosság kedvéért Szepes Mária, bár azért olvasok mást is:)) és ez volt a következő bekezdés:

    Azt, hogy a napfolttevékenység, a mágneses zivatarok sú-
    lyos, veszedelmes hatást gyakorolnak minden élő szervezetre.
    Mert az is része a világegyetemnek. A napkitörések
    periodikus működése szerint szökik fel a szív- és érbetegek
    száma az ambulanciákon, az elmebetegek rohamai ismétlődnek.
    És e kitörésekkor végzett operációk halálosan veszedelmes
    komplikációkkal járnak.
    Az északi fény plazmaorgonájának időszakos, vad jelzéseinek
    hatását magam is több ízben átéltem e században.
    Az első háború kitörésekor, egy hasonlíthatatlanul nagy,
    borzalmas viharban. Későbbi korszakváltások véres indulatvulkánjaiban.
    De leglátványosabban Kékestetőn, az Anschluss
    napján, amikor Gyöngyösről feltelefonáltak, vajon
    nem ég-e a szálloda? A szállóból pedig megkérdezte telefonon
    a portás, nem áll-e lángokban Gyöngyös, olyan vérpiros
    volt az ég körülöttünk, amelyet Magyarország legmagasabb
    pontjáról a szálló egész vendégserege és személyzete
    figyelt, közöttük mi is a férjemmel. Akkor írtak sokan arról,
    hogy amit láttunk, az északi fényjelenség volt. Mégpedig
    a sötétvörös tartományból való, kutatók által regisztrált
    működése e kozmikus csodának. Kétségtelen, hogy a háborúkat,
    forradalmakat, ijesztő történelmi változásokat emberek,
    tömegek viszik véghez vezetőik, politikusok segítségével,
    de azok is részei a természetnek, kozmosznak. E
    titokzatos hatások fényszálaira, energiahatásaira fűzött bábok
    valójában. Rajtuk át olyan titáni, ismeretlen erők érvényesülnek,
    amelyek ellen nem védekezhetnek, de összefüggésük
    velük, az értelmes ember számára kétségtelen.
    Felmerül tehát a figyelő, gondolkodó emberekben a kérdés,
    nem rejt-e tévedéseket, sőt óriási veszélyt a puszta
    specializáció, amely a részlettünetekből kizárja az összefüggéseket,
    az egymást kiegészítő legfontosabb magyarázatát,
    értelmét e jelenségeknek? Nem számol például azzal,
    hogy minden, ami történik a világmindenségben, természetben,
    összefügg egymással, és csak e felismerés által válik
    érthetővé, kezelhetővé, esetleg elháríthatóvá. Megkockáztatnám
    azt is, mert életfontosságúnak, igaznak tartom,
    hogy minden jelenség ránk is tartozik. Valamennyi gondolkodó
    élőlény felelős mindazért, ami történik a Bioszban
    és az Univerzumban. Minden alkotó, tudós, érző lélek és
    szellem felelős úgy a saját, mint a világ sorsáért. Kötelessége,
    hogy megtegye azt, ami módjában áll. Küzdjön a téves
    ellen az igazabbért. A tudatlanság ellen a tudatosításért,
    és a valóság felismerésért, akkor is, ha csak annyit tehet,
    hogy az értetlen, zárkózó gyűlölség kevélyen megvető,
    elhárító magatartás helyett, empátiával, szánalommal segíteni
    próbál önmagán és azokon, akik a közelébe kerülnek,
    elfogadják jószándékát. Óriási jelentősége van annak, ha
    valaki felismeri a tényt, amely gyakorlatilag bizonyítható,
    hogy az ember két káprázattükör közé zárva, magányosan,
    végtelen számsorrá robbanva vetíti egyetlen, szenvedő,
    szomjazó önmagát. Elhiszi, hogy e vetületek tőle különböző,
    félelmetes, sőt fenyegető, üldöző szándékú ellenségei,
    akiktől támadva védekeznie kell. Pedig csak árnyak, akikben
    saját vágyai, emlékezete, gondolatai lüktetnek sebezhető
    szervekként. Az ő tüdejével lélegeznek, a lélegző világegyetem
    azonos ritmusával. Egyetlen benső mozdulat
    kellene ahhoz, hogy kilépjen bénító amnéziájából, Májának,
    a Kárpázatok Úrnőjének tükrei közül, s valótlan vetületből
    egyetemes Mindenné váljék a szétszakadt, meghasonlott
    árnyak sokaságából.

    VálaszTörlés
  14. Merre tartasz ember?
    http://www.ujkorklub.hu/load/ezoterikus_konyvek/konyvek/szepes_maria_merre_tartasz_ember/1-1-0-2043

    VálaszTörlés
  15. Azért különbséget kellene tudni tenni a "meseszoba" és a "gumiszoba" között, jelenleg az oldal az utóbbira "hajaz"... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne csodálkozz. Gumicsont bejegyzésre gumiszoba az elvárható reakció. :)

      Törlés
  16. Jön a DEM(izs)ON?
    http://www.youtube.com/watch?v=XvMkTGeMUfM&feature=youtu.be
    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Putyin?

      http://kuruc.info/r/6/117901/

      Törlés
    2. Csak a cikket futottam át, de... ez a egész Obama-Putyin izé csak egy magosabb szinten (mán a fizikális síkon) játszódó stratégiai lépéssorozatnak tűnik. A muslincák szempontjából tökre mindegy milyen arcot/nevet visel majd az a bácsi/néni, akinek a talpát kell nyalogatni későbben.
      Emlékezetek csak vissza szépen, hogy a Obama gyereket is futtatták némi ideig a médijában. Viszont vélhetően nem hozta a kívánt hatást, ezért most kigolyózzák, oszt tesznek a helyire más arcot.
      Putyin meg mostan a ügyeletes jófijú. Még Snowden csávót is kimentette, megakadályozta (eddég) a sokadik nagy csihi-puhit, tele van építő elgondolásokkal - amiket egyre többen támogatnak nemzetközi és hazai szinten is (pl. kiáll a kersztény elvek mellett, nemzetben gondolkodik... meg ilyenek).
      Aztán majd... elmúlik ez is. (Ha a népek nem kajálják meg.)
      Ugyebár, érdekes momentum ez a Times-os cikk is.

      Törlés
    3. de most miért Mazsola?
      Nagy Arcok voltak-lesznek (mondhatnám Nagy Maszk-oknak is), (Quedra szóhasználatával) a muslincák is zümmögnek- ahogy a Nagy Arcok mondják.. vihar a biliben ez mind..
      A fájdalom-kin-szenvedés, amit okoznak egy-egy szemrándulásukkal akár (ami szintén nem az övék, csak madzagon ránganak), az számit..

      zplus

      (a kedvenc képem ebből a cikkből az első, mikor Kajszi azt mondja az arcával: NOT BAD.. :D )
      http://i3.kym-cdn.com/photos/images/original/000/138/244/funny-barack-michelle-obama-face.jpg

      Törlés
  17. Csak hogy a témáról is mondjak valami/t (újat):
    http://www.brucegary.net/ISON/

    VálaszTörlés
  18. Egyetlen egy szuperüstökös sem képes még megközelítőleg sem akkora kárt okozni, mint asztalosaink. Akik nem tudnak nyugodtan ülni a valagukon, és markolni a léhűtésért járó zsetont, hanem amint múltkor véltem, egyre csak törik a fejüket a pusztításon. Ha már jön az ISON, akkor valahogy ezt a csőcseléket rá kéne ültetni a farkára, és kiküldeni a pics vagyis a mélyűrbe kómástul, mindenestül.
    http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/3844-betiltjak-az-avaregetest
    Kedvcsináló kulcsszavak az olvasáshoz: -jogszabályi változtatások (értsd eszetlenségek kiagyalása), fokozott hatósági ellenőrzés, munkacsoport, bizoccság, szankcionálás, ügynökség, komoly teendők(!), fokozott ellenőrzések, büntetés, szilárd tüzelés démonizálás, avarégetés betiltás, szigorítás. Na, megjött a kedvetek? Fussátok át, és utána csak legyintsetek az üstökösökre, meteorokra, és egyéb mumusokra, mert a valós veszély már itt van a kertek alatt, az asztalok mögött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... és figyeld csak az asztalos-megjelenítést a "nemzeti oldalon":
      http://kuruc.info/r/4/117979/

      (bár a számok a Te asztalod, azért ez már tényleg kiüti az ember szemét)

      Törlés
    2. A hatos szám és a szorzatai tobzódnak, 3.6 - 6 - 24 - 180 - ennyit látok, de összefüggést még nem találtam. De van egy prózai szám is, ami mégis meghökkentő, miszerint tavaly 6 milliór látogató 7 millió korsó sört ivott... hát ez nagyon kevés, talán elírás lehet.
      Az imént szerencsétlenül fogalmaztam, kijavítom, tehát egyáltalán nem az ISON üstökösre kell legyinteni, hanem az általa hozható vészre - így már más. Maga az üstökös -hogy érdemben is hozzászóljak- mindenképpen történelmi léptékűnek ígérkezik, hiszen ha a Nap nem tépi szét, akkor visszatértekor óriási látvány lesz az égen, még nappal is látszódni fog. Ez - a nappali láthatóság- mindenképpen rendkívüli lesz. A furcsaságokkal egyelőre nem tudok mit kezdeni, a képeket valóban a Nasa oldaláról vették le, tehát a különböző szűrőkkel láthatóvá tett három objektum elvileg hivatalos forrásból ered. Ez a bibi, ugyanis ennek már nagy port kellett volna felkavarnia "tudományos" berkekben. A másik furcsaság hogy szerte a világok kiváló amatőr csillagász fotósok vannak, hazánkban is, hol vannak az ő fotóik?!?
      A kométánk lassan látható már kézi távcsővel is, vagy akár szabad szemmel.. szóval elég közel van már ahhoz hogy a "három űrhajó" léte kibukjon. Hiszen máris közelebb van pár millió km-el mint a kép készültekor..

      Törlés
    3. Ejnye, azt hittem egyértelmű. Ez az állandóan visszatérő hatmilliós szám ami engem zavar. Zé majd elmondja (ha akarja), hogy talán ez a következő rámpa létszáma. :)

      Törlés
    4. Itt egy másik hatmilkó:

      http://kuruc.info/r/1/114012/

      (mondom: megjelenítés! - Neked nem kell magyarázni)

      Törlés
    5. Kicsinyt megkoptak mán a ismereteim, de eza... október 6. mintha valami jeles nap lett vóna a "átkosban".
      Meg... erősen esélyes hogy hatmillió arc, aki szórakázni meg berugni megy ilyen fesztiválra, csak és kizárólag egy korsó söröt iszik. Ugye. (A többit meg a szervezők nyelték le vélhetően.) ;)

      Eza... biztonsági réses dolog is. Hát van még olyan arc ezen a golyóbison, akinek nem áll rendelkezésére a mindenféle közönséges ódalak, meg egyéb elektronikus adatok tömkelege ha érdeklődik utána? Pfff...

      Törlés
  19. Mellesleg, ha igaz lenne Kozsdi baromsága, hogy több százezer élien katona érkezett és óvja a Kárpát-medence határait, akkor valszeg nem engedték volna, hogy ma telecsíkozzák az eget - megint. Erről ennyit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kozsdi írásait/blogjait/előadásait lassan két év óta követem. Sosem volt százas, de e fölött elsiklott az ember, mert a kezdetekben sok jó meglátással is lehetett nála találkozni. Mára viszont teljesen elhülyült. A rossz víziók(meglátások) többségbe kerültek a jókkal szemben. EGO-ból ír, EGO-ból cselekszik és ha kritika éri, akkor fülét-farkát behúzza (puhatestű üzemmód...). Az elmúlt két éveben mostani a negyedik blogja, a többit a "szelem parancsára" bezárta. (Így is lehet fogalmazni...)
      Az facebook előtti blogját, a "térhullámokat" azért kezdte el cenzúrázni (levette a kommentelési lehetőségeket), mert mertem megkritizálni a hülyeségeit, a "hajlékonyságát" és felhívtam kedves figyelmét a farizeus üzemmód karmikus következményeire...No comment...
      Amit a kezdetekben feladatul kapott, azt kellett volna folytatnia, kibontania, alátámasztania. A hülyeségeket meg abból kigyomlálnia...E helyett az első kritikákra visszatáncolt, megtagadta magát, megtagadta 10 éves munkáját, azóta pedig csak kóvályog, mint... A rajongó tábora (80%-ban nőnemű) pedig láthatóan mindent benyal neki... Nem véletlen, hogy ma már "csak" a csodakereső futottak még klubbokban, (Czeke András, Szelei Magdi...)fogadják el úgy-ahogy...

      SZN

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. Kedves Névtelen! v.(Kozsdi, Czeke András, Szelei Magdi?)

      Ezt bővebben is kifejthetnéd...
      A 9:11-et azt értem...Azt viszont nem, hogy ez most jót v. rosszat jelent... (bármelyiket bele magyar-áz-hat-om)
      Menjek esetleg térdepelni, hogy ledolgozzam ítélkezős karmikus terhemet v. örüljek hátha van írásomnak némi alapja...?

      Köszi
      SZN

      Törlés
    4. semmi.. csak.. egy hiba a Mátrixban.. én meg megbotlottam benne..
      *****
      a másik egy idézet, amiben sűrűn megbotlok mostanában..:
      http://youtu.be/hUHBgqx8YP8?t=17m54s

      Törlés
    5. Nincs új a Nap alatt...
      http://www.merites.eoldal.hu/
      " A fórumot kb. 8 napra bezárom! Ennek nem az az oka amit irtok, mert annak helye van, hanem az hogy túl sok lett a káosz az MM körül. A sok alacsony tudatú zavaró repülés bénítja a munká(ma)t és nem megy át az az info aminek viszont kell. Százával vannak itt akik igy nem kapják meg amire szükségük van. Ezért szilenciót vezetek be. A másik ami feltünt hogy néhányan nem tudnak viselkedni. Nem érzik az arányokat, nem érzik a másik embert (ezt nem csak a fórumon zajlóra értem) és össze vissza áramlanak, keverednek. Tehát fegyelemezetlenség, alacsony merev tudat és sok esetben egóval füszerezett kivagyiskodást látok a térben, ami mind érthető, de hátráltatja a munkát. Egy picit haladunk akkor tovább enélkül aztán lehet újra "beszélgetni". Aki pedig teheti tartson némi önvizsgálatot."

      SZN

      Törlés
    6. :))

      "túl sok lett a káosz az MM körül"

      Egy ilyen "fejlett" tudat még nem jött rá, hogy minden belőle indul ki? Ha káosz van körülötte, akkor arról nem a környezete tehet. :)

      Törlés
    7. Ez is fenomenális:

      "Százával vannak itt akik igy nem kapják meg amire szükségük van."

      Hehe! A legnagyobb önámítás, sőt álszentség, amikor azt hiszed, hogy másokért cselekszel. Magunk miatt cselekszünk, én is magam miatt, a saját szükségleteim miatt csinálom ezt a blogot - ettől még persze nem bánom ha látok eredményét, és meg tudunk vitatni dolgokat.

      Törlés
  20. Ezt csak azért, mert Sang mostanában sokat foglalkozik a katarokkal...
    http://444.hu/2013/09/22/ekozben-magyarorszagon-2013-ban/

    Szerintem vicces...:)

    SZN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddég, mert ezentúl SZN olvtárs is foglalkozik a katarokkal. De akkor tekintsünk tovább, és nézzünk is egy nagyot. Sokat foglalkoztam a katarokkal, igen, és.. és az andráskeresztet is említettem ugyanakkor. Nézd, nézzétek mi van a bajnok mellén? András-kereszt. Megint. Tehát András-kereszt/andráskereszt mint Krisztus jele (nevének rövidítése), magyar nemzetiszín szalag, és Nemzeti Vágta, azaz N - V -> 14 - 22 -> 7+7 - 11+ 11, régi jó ismerős és elmaradhatatlan számok. A jelekből ítélve vajon hová vágtázik a nemzet?

      Törlés
    2. kiegészítés: a 888 az a görög gemátria szerint Krisztus nevének számértéke, a betűjele pedig X - khí - ami az András-kereszt. A 444 pedig ahol megjelenítették a 888 feles szorzata, ahogy az 1776 pedig a duplája.

      Törlés
    3. A katarokról nem sokat tudtam eddig, de most "véletlenül" ennek a könyvnek: http://5mp.eu/fajlok/eletviraga/piliscsillag_napcsillag_www.5mp.eu_.pdf
      egy átdolgozott/bővített kiadását olvasom Pilis/Pálosok témában. A két rend közötti párhuzamról sokat lehet olvasni benne. (letöltve, keresőbe beírva: "katar" 50 találat)
      Ajánlom a könyvet másoknak is, akik szeretik a régmúltba vezető meséket...

      SZN

      Törlés
  21. A helyzet fokozódik...Most éppen Zűrhajók helyett Trison-ról beszélhetünk...:)
    Újabb szentháromság, újabb vallás...

    SZN

    VálaszTörlés