2015. április 30., csütörtök

Egy nap az Aranykor kezdetén

A hajnal előtti szeretkezés után még visszaalszunk egy kicsit. Az első napsugár a nyitott ablakon át bekúszik a szobába reggel, szemhéjamat csiklandozva finoman ébreszt. Felkelek, és örömmel veszem tudomásul, hogy a gyerekek már megint beelőztek. Hiába no, sokkal fejlettebbek, hajnalhasadásra kelnek. Ha jól hallom már a kertben vannak, reggelihez szedve magokat s zöldségeket. Az asszony is ébren van már, épp a kecskét feji. Van még néhány öreg tyúk a kertben egy kakassal, de már csak a tojásuk miatt tartjuk őket, végelgyengülésben fognak elmenni. Három éve nem eszünk húst, legfeljebb időnként egy kis halászlevet. Régebben nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű leszokni róla, de most már annyira természetes, egyáltalán nem tűnik fel a hiánya.

Magokból és zöldségekből álló reggelinket tejjel leöblítjük. Reggeli után egy kosárnyi eperrel a kezemben elsétálok a piacra. A fonott kosarat leteszem egy üres pultra, akinek szüksége van eperre, majd visz belőle. Felveszek egy másik üres kosarat, és megtömöm minden földi jóval, piros almával, sárga körtével, salátával, csupa olyan terméssel, ami a mi kertünkben nincs, mások termesztik. A többi piacozó emberrel egyetemben sétálgatok az asztalsorok között, persze a termelő "árusok" mosolya közepette, majd miután mindent bepakoltam, amire szükségünk van, természetesen fizetség nélkül hazasétálok. Otthon már megérkezett János táltos, és foglalkozik a gyerekekkel a kiskertben, épp a sérült palánták kézrátételi gyógyítását tanítja nekik. Én előveszem a holo-laptopot, és elvégzem az utolsó simításokat a szomszéd üres telekre építkezni kívánó gazda házának tervein - természetesen ingyen. Miután befejeztem a tervezést, eszembe jut, hogy ma még nem is ebédeltünk (János táltos csak szerényen néhány paradicsomot kért szolgálataiért, ezután bekopogtat a szomszédba, ott is dolga van), ezért a csajokkal átmegyünk az utca végi kisvendéglőbe, ahol tárt karokkal, mosolyogva vár a tulajdonos házaspár egy finom gyümölcslevessel. Miután jól belaktunk, átbeszélem a tulajokkal az új raktárépületük terveit. Holnaputánra kész - mondom, majd kezet rázunk, szétválunk, megy mindenki a maga dolgára. A lányok a lovardába, az asszony a testnevelő terembe, én meg haza felé indulok. 

Útközben jön velem szembe a postás (szerelmes)biciklin, és közli a jó hírt, hogy épp most postázza mindenkinek a levelet, melyben az áll, hogy az utolsó sóhivatal, a Navildikó Bt. is megszüntette hivatalát, tevékenység hiánya miatt. Hazamegyek, bekapcsolom a napelemes holo-tv-t, ahol épp Az Utolsó Politikus Felakasztása című közelgő népünnepély 5. évfordulójáról van szó, ahová várnak mindenkit szeretettel. Ez mindig óriási ünnep a Földön maradtak között, tele boldog családdal. A Mások már csak néhányan maradtak itt, elzárkózva várják az elragadtatást, az űrhajókat, melyek elviszik őket a Másik Földre, ahol háborúzhatnak kedvükre. A műsorismertetés után maga a Királynő jelentkezik be Dobogókőről, bemutatva a legújabb kiskirálynőt, Annát, aki az Új Folyóközben fogja szolgálatát teljesíteni. Sok egészséget kívánunk neki munkájához!

Miután feldobom a vendéglős raktárépületének tervvázlatát, amit majd holnap fogok véglegesíteni, szép nyugodtan összeütöm fából azt a teraszfotelt, amit a szomszédasszonynak ígértem. Ezután úgy gondolom ma már eleget dolgoztam, ezért leheveredek a pázsitra. A kutya odacammog és ő is mellém rogy, s fél perc múlva már alszik is. Én is sziesztázok egyet a napsütésben. Mire felébredek épp hazaérnek a gyerekek is, és közlik a jó hírt, hogy a kisebbik lánynak sikerült végre az áttörés, és meggyógyította az egyik ló törött lábát. Felvillanyozva mesélik, ahogy a kislány kezei egyszer csak szemkápráztatóan felfényesedtek és pillanatok alatt sikerült helyretennie a törött csontot, s a pacinak mondhatni kutya baja. Az asszony is befut a testnevelő tanításáról, ledolgozta ő is a napi két óráját, de még elkészít néhány dekorációs virágot, amit beígért egy munkatársának. A vacsora ma is elmarad, már rég leszoktunk róla, bőven elég napi két étkezés. Ismerek olyan családot is, akik már napi egy étkezésre le tudták szorítani a szükségleteiket, hiszen olyan erős szeretet-teremtő életet élnek, hogy nincs szükségük további külsős energiaforrásra.

Késő délután érzékelem zenekarunk énekesnőjének finom telepatikus jelzéseit, és felmegyek a medi-tetőre. Néhány perc elcsendesedett meditáció után sikerül mentális kapcsolatot teremteni az énekesnővel, és átbeszéljük hol fog zenekarunk legközelebb ingyen játszani. Még nem sikerül mindenkivel az ilyen jellegű zavartalan kapcsolódás, ezért egy ideig még használatban maradnak a holo-telefonok. Szerintem már nem sokáig.

Napnyugtakor együtt állunk a családdal az erkélyen, szemben a horizonton lenyugodni készülő Nappal, búcsúztatjuk és köszönjük az eltelt napot. Nyugovóra térünk mi is. 


2015. április 27., hétfő

Lazuljunk: Szerelmes biciklisták

Bizonyára sokunknak vannak élményei a Balatoni Nyárról, ilyenek és olyanok, és a nyár közeledtével ezek az emlékek időnként előbukkannak - pláne ha 640x480 pixelben jön az ember arca elé a minta. A víz finom és állandó lötykölődésétől csobogó vízparton születtek már marhaságok és előremutató gondolatok is. A következő idézet nem biztos hogy könnyen besorolható, mégis jó.
Másik idő, másik korszellem. Mégis... valahol ugyanaz, mint ma. 
Nincs szükség nagy szavakra, most ez jött, na! :)

"Miért tőlem várod a megoldást? Mi vagyok én? Hát idefigyelj te marha. Azt hiszed én el vagyok magamtól ájulva? Három éve kitartóan rajzolgatom a teheneket, meg a lábfejeket. Gyűjtögetek. Minden zavaró dolgot kiiktattam az életemből. Szerelmet. Politikát. Szóval mindent ami egy kicsit is kiborítana... csakhogy a Nagy Műre tudjak koncentrálni. És hol ez a mű...? Nem merek nekikezdeni. És nem is tudok. Csak a szám jár, hogy mit nem kell, de hogy mit kell, ahhoz gyáva vagyok. Ez az én nagy harmóniám. Hát mit tudok én neked mondani?"

"Megváltoztál fiacskám, hiába is tagadod. Eddig csak a világgal voltál elégedetlen. Most magaddal is az kezdesz lenni. Ez már egy pozitívum, akárhogy is vesszük.




Az ego tökéletes leépülését láthatjuk ebben az alkotásban, ahogy addig-addig kapja a pofonokat az élettől, míg megszelídül. Ha nem, azzal nincs baj, akkor folytatódik tovább a pofozkodás. De amint megszelídül, rögtön tisztábban átlátja az egészet. És hogy mi a nyavalyát keresek egy ötven évvel ezelőtti filmben?? Nem tudom. Talán valami átfogót, valami egyetemeset. Jó lenne ha készült volna 200, 300, 3000 évvel ezelőtt is film! (vagy készült, csak nem tudunk róla?) Jó lenne látni miről beszélgettek másik idő másik emberei, vajon mi foglalkoztatta őket? A fennmaradt írásos emlékek csak a töredékét tudják átadni a korszellemnek, (így vagy még ígyebb lesz a miénkkel is...). Vajon hogyan szóltak egymáshoz, hogyan humorizáltak, mivel ugratták egymást, ha egyáltalán viselkedtek így? Milyen szavakat használtak gondolataik átadására? Volt-e idő, amikor erre nem is volt szükség? Ezernyi kérdés, válasz a nagy üresség...

Miközben ezt írtam (a sétálóutcán egy padon ücsörögve), jött egy "öltönyös Jézus" - mostanában ellepték e környéket ezek - és finoman megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni a munkájában három kérdésre válaszolva. Csípőből elhajtottam. Nesze neked, leépült egó, mi? "Nem érek rá" - mondtam. Ja, egy padon ücsörögve, nyomkodva ezt a szart. Miért hazudtam neki? Mert zavart, hogy napszemüvegen keresztül szólt hozzám, és így nem volt szem-lélek-kapcsolódás? Vagy csak mert már nem az első, aki leszólít valami baromsággal? Mert az a tapasztalatom, hogy bárki aki kínálni akar valamit nekem, az elsősorban magának akar jót? Pedig lehet hogy pont a választ küldték, de én elhajtottam...
Menthetetlenül kezdek embergyűlölő lenni...

Pedig tudom hogy mennyire egymásra vagyunk utalva. Mindenki a másikból él, ebben nincs vita. Nincs ember aki önállóan mindent saját magának állít elő, és csak a kétkezi munkáját használja. De akkor ezek szerint megengedett a másik átbaszása is? Az átverés, mások kihasználása a rendszer része, nem? Láttad azt a Audi-t azzal a bróker gyerekkel? Tudod hány ember pénze van abban kocsiban fiacskám? Akkor ezek szerint ez ugyanúgy Isten eszköztára mint minden más, nem? Hiszen ha egymásra vagyunk utalva, egymásból élünk, akkor minden eszköz megengedett nem? Vagy ha nem a rendszer része, akkor mikor vált azzá? És miért? Miért utálom ezt? Miért kezdtem el megbocsájthatatlanul megutálni az embereket és ezt az egész társadalmi berendezkedést??

Pár nappal ezelőtt ugyanott ültem, a zsúfolt sétálóutcán egy padon, ebéd után emésztgettem, és eltelt vagy negyed óra mire rájöttem, hogy emberre még csak nem is néztem. Nem érdekeltek. Pedig jó sokan elmehettek mellettem, rémlenek valamilyen lábmozgások... E helyett a pad előtti performanszot figyeltem, amit a galambok adtak elő. Az egyik lánygalambot (hogyan mondják eztetet?) kerülgette egy fiú. Tavasz van, beindultak a párzási algoritmusok. Jól felfújta magát, szépen huhogott, ám a lánynak mégsem kellett. Illetve kellett, de csak kellette magát. Hát micsináljunk? Ez is az algoritmusuk része. Le kell játszaniuk ezt a performanszot. Egyszer csak jött egy másik ifjú titán is, no onnantól már ketten adták elő a szépet a hölgynek, ám annak ez se tetszett jobban. Elfordult, arrébb tipegett, felcsípett egy gilisztát, de kiderült csak gally volt, megint arrébb lépett, másfelé tekingetett, tudomást sem véve a mögötte sertepertélő széltolókról. Egy idő után megunták a srácok, elkezdek ők is csipegetni a kavicsok között, gőzöm sincs mit, de olyan hozzáértéssel, hogy csak lestem. Aztán jött még egy csaj. Neki is bepróbálkoztak, az is húzódozott, az anyjaszentségit! Hát hogy lesznek így kisgalambok kisanyám?! - gondoltam. Minek kéreted magad, a vége úgy is ugyanaz, mint minden évben! Tudom, tudom, a programod része... És ekkor jött a feketeleves: megérkezett egy fiatalabb srác, és ahelyett, hogy a lányoknak tette volna az arcot, az egyik hímhez ment oda dörgölőzni... Hát mi folyik itt - kérdeztem - már nálatok is eluralkodott a deviancia? Aztán arra gondoltam, biztos csak testvérek... az öcsi odabújt a bátyjához, hát miért baj ez? Szóval így elvoltam vagy negyed órát, mire felocsúdtam, hogy a körülöttünk zsibongó emberekre rá se pillantottam, a galambok mintája teljesen lekötött... 
Visszafordíthatatlanul kezdek mizantróp lenni.

Már az is zavar, amikor a szomszédok a gyereknapot szervezik, hogy hová, kikkel üljünk ki egy asztalhoz... Nem akarok... Miért zavar? Mi az istenről (!) tudnék beszélgetni? Politikáról? Csak összevesznénk. Csajokról? A gyerekek előtt? :) Kajákról? Azt enni kell, nem beszélni róla. Sportról, kocsikról? Egyik sem érdekel. Világnézetről? Nem értenék... Nem vagyok már odavaló, hát baj ez? Csak én érzem magam különbnek, vagy tényleg így van?
Végérvényesen kezdek emberkerülő lenni.

Ma az ebédnél bejött a terembe egy fekete csaj, rögtön fennakadt rajta a szemem. Csinos kis teremtés volt, az már biztos... néztem a válla finom vonalait, arányos testét, tenyérnyi melleit, szép fekete göndör haját, gyönyörű mélyen ülő szemeit... hanem aztán leült elém a másik asztalhoz, és megcsapott az a bűz. A fürdetlenség félreismerhetetlen szaga... És biztos hogy belőle jött, mert előtte sokáig nem volt mozgás a teremben, csakis ő, az új érkező lehetett a szag forrása. Elment az étvágyam! Legszívesebben odamentem volna hozzá megkérni, hogy ugyan fürödjön már meg! Erre megszólalt "egy kérdező" a fejemben, hogy "és ha nem teheti meg, amit te igen, hogy minden nap fürödhetsz? És ha náluk ez a szokás, ez a kultúrájuk része? Hát hogyan akarhatod te régi korok embereit megismerni, ha még a szagukat sem bírod elviselni? Szerinted a régi korok emberei mindennap fürödtek, és ennyire túltolták saját testük "higiéniás" mérgezését?" Ledöbbentem. Ezek a kérdések sebészi pontosságúan belém martak, és elszégyelltem magam. Hát hol jövök én hozzá hogy bíráljam a másikat, csak mert nem olyan mint én? Csak mert valamiféle mostani társadalmi elvárásnak nem felel meg? Ekkora ökörséget...
Valami végérvényesen megváltozott bennem...
   
"Megváltoztál fiacskám, hiába is tagadod. Eddig csak a világgal voltál elégedetlen. Most magaddal is az kezdesz lenni. Ez már egy pozitívum, akárhogy is vesszük.  "

Na de nem számít, jön a nyár, lehet letekerni a Balcsira bicsajjal... ööö akarom mondani bicajjal, sátorral, vágyakkal. 
Haverok, buli, fanta. 
Hát nem egy fasza minta? 

Kell ennél több? Mint a galamboknál...

(új algoritmust kérek, ez az enyim bedöglött)


2015. április 16., csütörtök

Mag és Magzat


Most, hogy robbanásszerűen beindult a tavasz, igyekezvén behozni a hideg, szeles áprilisi tréfából eredő lemaradását, életszerű hogy előkerül nálam is a kertészkedés témaköre. Egy rossz (?) hírrel kezdem, a gyönyörű 7 éves cseresznyefánk kiszáradt, pedig olyan szép volt már és szépen is termett. Eljátszottam vele mire körbeástam, és akkor vettem észre, hogy elrothadt a gyökere. Valószínűleg túllocsoltuk. Szóval kiszáradt mert túllocsoltuk... fura egy paradoxon, pedig igaz. Én hajlamos vagyok különben mindig túl sok vizet adni a növényeinknek, legyen szó szobanövényről, vagy kinti palántáról, bokorról, fáról. Pedig nem kéne... mert most döbbentem rá, hogy amikor nem kap elég vizet az intelligenciával rendelkező gyökérzet, akkor el kezd kutatni, mélyebbre hatolni. Teljesen ésszerű, túlélő program ez, olyan edzés, ami ha túl sok vizet kap, nincs meg, olyankor ellustul, eltunyul. És ezzel az edzéssel tud igazán megerősödni egy lélek, nevezhetjük gyökérnek is akár. Keressünk bátran párhuzamot a saját életünkre nézve, vagy akár egész nemzet-szintű térben...
Szóval oda a cseresznyefa, kiástam és elbúcsúztam tőle néhány szál pitypangvirágot szórva a gödrébe. És másnap már hoztam is az új fát, ismét germersdorfi fajtát. Beültetés után illően, Isten-hozottal köszöntöttük, majd megáldottuk a lányokkal. Ártani nem árthat. 

Hanem. Barack úgy tűnik idén nem lesz, mert pont a virágzáskor volt az a hülye hideg szél, és a méhecskék elég fázósak, nem dugták ki az orrukat - ha van ilyenjük egyáltalán. Szomszéd bácsi is megfigyelte, hogy ez az állandósult szél miatt nincs hajnali pára, mindent felszárít. És sajnos ebben a szélben nem lesznek megtermékenyítve a gyümölcs-virágok. Egy külön gondolatsor özönlött be a fejembe erre az egészre. Például hogy miért baj az ha nincs minden évben csúcstermés? Pihenni a növényeinknek nem szabad? Tavaly degeszre ettük magunkat barackból, idén nem. Ennyi. És hogy mennyire egymásra vagyunk utalva? A méhek a szélcsendre, a virágok a méhekre, mi meg mindhármukra. A legérdekesebb talán az hogy a természet az ember nélkül is kiválóan működne (legfeljebb nem lenne aki elégedetten hümmögve csámcsogná a barackot), fordítva viszont már nem igaz. Mi bizony nem létezünk az úgy tűnik nekünk megágyazott, miattunk, érettünk kitalált természet nélkül. Talán már említettem, hogy szerintem a Földanya elsődleges feladata és célja kihordani, felnevelni a helyi csillaghalmaz intelligens lényét, minden erejével támogatni kifejlődését, majd végezetül átadni a hamuba-sült pogácsát útravalóul. A probléma csak az, hogy ez - vagy egy erre ráépült parazita - intelligencia pillanatnyilag teljes erejével azon fáradozik, hogyan nyírhatná ki magát. Magját és Magzatát.

(De lehet hogy pont ez az az edzés ami a cseresznyefánknak nem adatott meg. Ki is halt. Ergo...talán mégis csak jó ha itt vannak ezek az arcok a nyakunkon...)

E hosszú felvezető után térjünk rá a napirendi témánkra: régóta keresek olyan kertészeti beszerzési forrást, ahol lehet érdeklődni eredeti magyar magok génállományát illetően, illetve ahol nem a boltban kapható genetikailag módosított (kiherélt, steril, "csávázott", egy évados) „labor-magokat” lehet beszerezni, hanem örökíthető, életképes magokat.
Egyik olvasóm segítségével találtam is egy magyar forrást:

Agrobotanikai Intézet, új néven Növényi Diverzitás Központ
http://www.nodik.hu



 

Az intézet története 1885-re nyúlik vissza, létrejöttének egyik fő oka, hogy időben felismerték, hogy a hagyományos és tájfajták gyűjtését sürgősen el kell végezni, mert a nagyüzemi gazdálkodás terjedésével ezek rövid idő alatt eltűnnek a köztermesztésből. Munkatársaik gyűjtőutakat szerveztek tájfajták felkutatására és megmentésére. Napjainkban tevékenységük a Pannon Magbank projekt révén kiterjed a vadon élő edényes növények génmegőrzésére is. Jelenleg a Növényi Diverzitás Központ a vad- és kultúrnövény génforrás-védelem hazai bázisintézménye.
Számos tevékenységük mellett talán az egyik legfontosabb a magyar és külföldi nemesítők, felhasználók számára magminták átadása a hozzájuk kapcsolódó információval együtt. Az átadott génbanki mintákból a növényeket a termesztők saját maguk felnevelik, majd a termés új magjaiból visszajuttatnak az intézetnek is, megőrzésre. Persze sok feltételnek meg kell felelni, de a lényeg az együttműködésben a génállomány örökítése, megőrzése. Kiváló! Nagyon hasznosnak tartom ezt a "kezdeményezést", remélhetőleg nem fogják derékba törni derék háttérhatalmi apparátus-pisták.

Mert miről is szól ez az egész? Miért lehet csak steril "labor-magokat" kapni a boltokban? Szerintem megint arról a folyamatról beszélhetünk, hogy az Istenit, az Eredetit, a Teremtett magot, amely őrzi az eredeti genetikai információt és tudatosságot, lecseréljék egy mesterséges, lebutított változatra, melynek segítségével megváltoztatható az egész, eredetileg erre a bolygóra szánt Út. Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy egy természetes közegben kifejlődött zöldség- és gyümölcsállomány fogyasztása, az abban őrzött információk áramoltatása mennyivel egészségesebb a teljes földlakói populációra nézve, mint egy laborban kifejlesztett, életprogramjában megváltoztatott genetikai kódú állomány. Ráadásul ez a megváltozatott kód nem csak az emberi fajra van hatással, hanem áttevődik, és visszacsatolódik az állati és növényi kultúrákra is. Magyarán a teljes földi élővilágot veszélyezteti ez a belebarmolás, amit jó ideje folytatnak, és talán nem tévedek nagyot azzal, hogy egyáltalán nem véletlenül alakult így. Így kap egy nagyon elcseszett irányt a Mag és a Magzat kapcsolata, a megmásított Mag megmásítja a Magzatot is, magát az embert, kinek felnevelésére e Föld vállalkozott.

Az biztos, hogy ahogy az ember egyre jobban terjeszkedik, szaporodik, veszi el, és alakítja át a "saját" materialista igényei szerint a természet élőhelyeit (fontos hangsúlyozni: beültetett, téves gondolkodás-program alapján), úgy durvul el a beavatkozás mértéke is, és úgy alakul át a szerves, organikus természetes földközeg valami mesterséges, 'kocka', robotizált világgá.  Egy német fotós Henrik Spohler a fél világot beutazta, hogy az isteni teremtésre utaló The Third Day (A harmadik nap)  című sorozatában bemutassa a leigázott, az emberi táplálásra beállított és valójától megfosztott természetet. Forrás: 

De még talán nincs késő. Talán oda kellene figyelni hogy honnan szerezzük be a vetőmagot, s a palántamagot. Talán még visszafordítható ez a - remélhetőleg nem kell ecsetelnem miért - pokoli út. Ideje, hogy a Mag és Magzat újra egymásra találjon, meglássák egymásban önMagukat.    

 

2015. április 9., csütörtök

Lazuljunk: Rosszkedv

Bárki bármit is mond, ez az ember (?) egy zseni. Pont eltalálta a mai napomat (is) egy húsz éve megírt tíz éve eljátszott dallal.



Ellenséges tárgyak
Ellenséges arcok
Hová tűntek a fények?
Mondd, hová is tartok?

Rosszul indul néha egy-egy nap
Ilyenkor az aljas tárgyak ellenem vannak
A parancsnak mind ellenszegül
Gyűlöletük drótként feszül
Ha tehetnék, meggyilkolnának

Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom

Tombol az angyalok dühe
Megcsap a Rosszkedv lehelete
Ébren vagyok vagy álmodom
Hogy vendégül lát a fájdalom
És poharamba mérget töltene?

Refrén: Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom

Nem kell most a fáradt, lágy zene
Fülledt éjszakák ígérete
A szívedet adnád
De a testedet nyújtod
A tested jobban tetszik
Ékszerként csillog
Vad ez az ékszer
Kecses kis játék
Olcsó trófea
Drága ajándék

Mert ha elhiszem, nincs józanság, nincs értelem
De ez sem segít az én rosszkedvemen

Refr.: Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom

2015. április 2., csütörtök

Napiszer - április

Nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek, kereplővel jelzik az idő múlását. E napot zöldcsütörtöknek is nevezték, valamilyen zöld levelekből készült étel (csalán, spenót, sóska) fogyasztásával jó termést varázsoltak.. 

..és volt egy április elseje, ami valaha péntekre es/het/ett.. béke TestVéreim az EGYben..




..csak egy ajtó..