2015. december 15., kedd

A Labirintus Kijáratának Kulcsa

(kaptam, adom)

Ébresztő-kulcsok Kódexe

A földi életet
néha egy labirintusnak érezhetitek.

A jelenlegi körülmények között ez nagyon is érthető.
Szerencsére minden sötétség eloszlik,
amint képesek vagytok Fénnyel és Szeretettel áthatni a tényezőket.

A labirintus bonyolultsága is eltűnik,
amint megismeritek a kiutat és megértitek a labirintus felépítését.

Ha eljutott Hozzád ez az információ, akkor bizonyára kerested a kiutat,
és a Szíved most képes megnyílni az igazság előtt.

Kezdjük hát egy átfogó képpel:
A földi élet valójában
egy programozott ENERGIARENDSZER,
egyfajta Mátrix a Tudategységek számára,
akik Ti vagytok.

Ennek a Rendszernek legtöbb elemét és tényezőjét intelligens fajok
arra tervezték, hogy lekössék és vezessék a FIGYELMETEKET.

E nagyon rafinált, megtévesztésen alapuló labirintus rendszer egyik célja,
hogy CSAPDA-UNIVERZUMMÁ váljon a Tudatotok számára.

A labirintus falai, járatai és zárt ajtói olyan túlélési akadályok,
amelyek FOLYAMATOSAN problémákkal látják el az elméteket.

A problémák és a veszély képes magához vonzani, majd csapdába ejteni,
rögzíteni a figyelmet, mert A TUDAT HAJLAMOS AZZÁ VÁLNI, AMIT FIGYEL.

Ez egy AZONOSULÁSI késztetés,
amely egy nagyon régi döntésetek alapján jellemző a viselkedésetekre.

Ezt láthatjátok működés közben,
ha megfigyeltek egy 3 éves kisgyermeket a TV előtt.

Annyira a mese főhősévé válik, annyira BELE ÉLI MAG(J)ÁT a mesébe,
hogy néha azt sem hallja, ha a nevén szólítjátok.

Ez az AZONOSULÁS a Tudat egy bevált eszköze és módszere
a MEGISMERÉSRE, illetve a megértésre.

AZZÁ VÁLNI, amit meg akarsz ismerni – a Tudat ősi megoldása.
Nos… a Programozó faj megpróbálta ezt kihasználni.
A földi életet ezért egy olyan mesének tervezték,
amelyben TESTEKKEL AZONOSULHATTOK.

A testeteken keresztül „főhőseivé” válhattok a földi mesének,
mivel Tudategységetek rá van kapcsolódva a testetek érzékelési csatornáira.

Általában annyira BELE ÉLITEK MAGATOKAT
az energiaillúzióba, hogy nem vagytok tudatában, Ti magatok valójában
nem is vagytok benne.

Ahogy a kisgyermek is kívül marad a TV-n,
bár nincs mindig tudatában ennek.

A Mátrix információi az elmétek „monitorképein” keresztül
jutnak el Hozzátok, és közben annyira bele élitek magatokat a kalandba,
hogy végül valóságnak tűnik.

Az AZONOSULÁSOTOK miatt az illúzió tökéletes.
Egy jóval magasabb dimenzióból látnátok, hogy a földi élet
egy hatalmas, teremtett és programozott energiarendszer, de testi érzékszerveitek
nem alkalmasak ennek érzékelésére. Nem véletlenül.

Azt is elérték, hogy egy olyan testhez kötődjetek hozzá,
amely TERVEZETTEN sérülékeny, érzékeny és kiszolgáltatott a szükségletei miatt.

Ezért folyamatosan túlélési problémáitok vannak.
Így a mese izgalmas és kalandos az elmétek számára.
A környezet is úgy lett megtervezve, hogy folyamatosan kihívások elé
állítson Benneteket. Változik az időjárás, változnak a törvények,
változnak a kormányok és változnak az árak. Lehetőségek és iparágak,
szerelmek és divatok jönnek, majd eltűnnek.

Tehát ez a Mátrix folyamatosan változik,
azaz dinamikus jellegű.

Ugyan az a fa, az egyik évben terem, a másikban nem.
Az egyik évben nagyon hideg a tél, a következő lehet, hogy nagyon enyhe.

Úgy lett tervezve,
hogy még a változás sebessége se legyen állandó.

Mire kiismernétek a tényezőket,
már másmilyenek.

Így akarták a Programozók.
A labirintus változó és veszélyes környezeti tényezői,
a testetek DNS programjai és a hamis identitásaitok (a testek és az egók,
amelyek „a főhősöket” eljátsszák a mesében)gondoskodnak róla,
hogy lehetőleg ne ébredjetek fel.

Mi most mégis kísérletet teszünk erre.


A földi élet labirintusában
a testetek érzékelési rendszerén keresztül
Ti ajtókat és falakat láttok.

Persze minden ajtón van egy zár.
Minden zár egy rejtvény,
amely ismeretlen tényezőket tartalmaz,
és minden ajtó mögött újabb ajtók várnak Rátok, újabb zárakkal.

Arra nevelnek Benneteket,
hogy logikus elmétekkel megoldjátok a túlélés rejtvényeit,
azaz kinyissátok az ajtókat és haladjatok előre.

A kulcsok megoldásoknak tűnnek.
Ezért az életben minden a kulcsok körül forog.
Ha a jó kulcsokkal rendelkezel, azaz a megfelelő információk birtokában vagy,
beléphetsz az ajtókon, mert képes vagy IDŐBEN kinyitni a zárakat.

Ezért a legtöbb ember azzal van elfoglalva, hogy kulcsokat
keressen, készítsen, fejlesszen, találjon vagy szerezzen. 

Mert „a mese főhőseként”
úgy gondolja, hogy „önmaga” és családja túlélése attól függ,
hány ajtón tud átmenni.

A Mátrix labirintusában "a legnagyobb érték" tehát: A JÓ KULCS,
azaz egy túlélési probléma megoldása, pontosabban a megoldás információja,
amely ajtókat képes megnyitni.

A kulcsok tehát TUDÁST és VÁLASZOKAT jelentenek.
Megértett adatokat és információkat, némi bizonyossággal arra vonatkozóan,
hogy az adatok helyesek és sikerül velük kinyitni az ajtókat.

Ezért az elmétek is arra lett tervezve és programozva,
hogy kérdéseket fogalmazzon meg és örökké válaszok után kutasson,
tehát kulcsokat, megoldásokat keressen.

Ez sem véletlen.
De vizsgáljatok meg egy kérdést:
vajon, ha az ajtók és a zárak, az elmétek és a testetek
mind a labirintus részei, akkor LEHETSÉGES, HOGY A KULCSOK IS
A CSAPDÁHOZ TARTOZNAK?



A legtöbb esetben a sok titok, a kényszerítő szükségletek és a veszély kellőképpen rögzítette a figyelmeteket, hogy ne nézzetek felfelé.
Így sokan nem a labirintus FELETT kerestétek a megoldást, hanem a labirintuson belül. Megszállottan át akartatok kelni rajta.
Minden kulcsnak és kulcskészítőnek
ALKALMAZKODNIA KELLETT, HASONULNIA KELLETT a zárak logikájához
és természetéhez, mire el tudta készíteni a megfelelő kulcsokat a földi túléléshez.

Másképpen fogalmazva:
mire az elmétek MEGTANULTA MEGFEJTENI a Mátrix által felállított problémákat,
kifejlődött az egótok, amely egy BELSŐVÉ vált lenyomat a Rendszer logikájáról.

A Mátrix így „bemásolta magát” az elmétekbe is!
Sokan dolgoztak „Rajtatok”, mire ez megtörtént.
A szüleitek, a tanáraitok, a főnökeitek és a hivatalnokok általában
büntetéssel, jutalmazással, fenyegetéssel, erőszakkal, vizsgákkal és osztályozással
addig neveltek Benneteket, mire elfogadtátok a játékszabályokat.

Minél több kulcsot készítettetek, minél több ajtót nyitottatok ki
és minél sikeresebbek lettetek a Mátrixban, annál jobban elsajátítottátok
a Mátrix gondolkodásmódját az érvényesülés érdekében.

A sikerhez szükséges gondolkodási mód
egyre jobban ráfonódott a Tudatotokra, egyre jobban beleéltétek magatokat „a mesébe”,
így belső szabadságotokat a legtöbben elveszítettétek.

„A mese” világa lett „a való világ”, azaz a belső realitásotok is.
Ezután már nem „a mese” Programozóit ismertétek fel elnyomóitokként,
hanem EGYMÁST. Így lett az Ember az Embernek farkasa.


A földi életben Ti „a főhősök” így kezdtetek el harcolni egymás ellen.
A fehérek a feketék és a rézbőrűek ellen, a beosztottak a főnökök ellen,
az egyik katona a másik ellen.
Ez is így volt eltervezve.
Tervezett háborúk és „szabadságharcok”.
Azt HITTÉTEK „főhősként”, hogy a jó ügyért harcoltok.
Bármelyik oldalon is áltatok, az TŰNT a jó oldalnak.
Eközben a Programozók jól szórakoztak Rajtatok.
A harcaitok következményeképpen ugyanis „előállítottátok” a tömeges fájdalmat
és szenvedést, a bosszú és a bánat érzéseit, az aggódást és a félelmeket.
Mindazokat az alacsonyabb érzelmi frekvenciákat, amelyeknek
a lecsapolásáért a Programozók létrehozták a földi labirintust.
Talán nehéz elképzelnetek,
hogyan lehet egy fajnak megfelelő „táplálék” a Ti szenvedésetek frekvenciája,
de gondoljatok a növényekre, amelyek szintén egy bizonyos frekvencia tartományú fény,
a napfény segítségével tudnak csak fejlődni.
A napfény is egy sajátos energiaforrás,
ahogy a Ti érzelmeitek alacsonyabb frekvenciája se volt más.
Egy másik faj életerejét növeltétek vele.
Tudatában vagyunk annak, hogy ez megdöbbentő hír lehet
a Számotokra, de mielőtt túlzottan zokon vennétek,
had tegyünk fel Nektek egy kérdést, hogy
segítsünk újra megtalálni
az egyensúlyotokat:
Hogyan lehetséges, hogy az Emberek többsége természetesnek tartja
a 8 hetes fiatal csirkék húsát és az élő salátaleveleket a szendvicsében?
Láthatjátok, hogy a különböző univerzumokban az egyes fajok
különböző megoldásokkal rendelkeznek arra, hogy energiához jussanak.
Egy magasabb tudatossági szintig ez nagyon gyakran más fajok
rovására történik.
A fejlődésetek során fokozatosan eljuttok majd oda,
hogy már nem áldoztok fel más fajokat a saját túlélésetek oltárán,
s ezzel párhuzamosan Ti magatok is egyre szabadabbá váltok
más fajoktól.
Éppen azért vagyunk itt,
hogy most ezen az úton, egy magasabb tudatszintre léphessenek
mindazok, akik ezt szeretnék.
A LOGIKUS ELMÉTEK,
amely „jó”-nak vagy „rossz”-nak lát dolgokat,
illetve kiválasztja a „jó” kulcsokat és harcol a „rossz” ellen,
nem megfelelő eszköz a Mátrix felszámolására.
Ez a programozott elme típus,
amely az intelligens programok egyik fajtája, valójában a Mátrix
legnagyobb belső szövetségese a tér és az idő ezen szektorában.
Képes arra, hogy adatbázisként kezelje az elmétek
finomenergetikailag létrehozott képeit, tárolva és kategorizálva azokat,
de komoly korlátai vannak.
Ugyanis ANÉLKÜL építi fel az ítéletalkotási rendszereteket és az egótokat,
illetve ANÉLKÜL hiszi, hogy mindig igaza van,
hogy érzékelné a TELJES valóságot.
Ez veszélyessé teszi.
Nézzük ezt meg pontosabban, mert ez nagyon érdekes…
Az könnyen érthető Számotokra,
hogy a Mátrix logikája szerint szükségszerűen „rossznak” kell tartanod,
ami ellen harcolsz, hiszen másként nem harcolnál ellene.
Elindítod a harcot valami „rossz”, pl. az elnyomás ellen,
majd azon kapod magad, hogy amikor felszabadítottál egy országot,
MEG IS KELL VÉDENED mindazt a „jót”, amit felszabadítottál.
A „jó” már csak ilyen, meg „kell” védeni,
mivel ez biztosítja a túlélést az elme nézőpontjából.
Tudjátok: ez logikus.
De hogyan véded meg a „szabadságot”, ha nem nyomod el azokat,
akik támadnak téged?
Így az „igazságos háború” UTÁN, végül „a rosszak” elnyomójává válsz
és erőszakkal tartod fenn a „szabadságot”.
De milyen szabadság az, ahol félned kell a támadástól
és rácsok vesznek körül, hogy védjenek?
Ez fából vaskarika.
Pontosan ezért jár pórul minden spirituális tanító is,
aki HARCOT hirdet az ítélkező egó ellen.
Ha „rossz”-nak látja és értékeli az egó mechanizmusát,
és megpróbálja kiírtani, akkor szükségszerűen egyre kritikusabbá válik
azzal szemben, ami ellen harcol.
A saját egójával és mások egójával szemben is
egyre kevésbé lesz elfogadó.
Így végül éppen a saját ítélkező egója erősödik meg,
ami ellen eredetileg harcolni kezdett.
Idővel a saját egóját talán már LÁTNI sem akarja majd!
Így egyre kevésbé fogja észrevenni, mert az a saját kudarcát,
a bukását jelentené, HISZEN a bukás természetesen szintén „rossz”.
A logikai csapda tehát legtöbbször így "záródik rá" a Tudatra.
Amint kitűz egy CÉLT az elme,
azonnal megjelenik a „jó” és „rossz” értékítélete.
A logikus elme programozott ítéletalkotási mechanizmusait
valójában a TÚLÉLÉSI CÉLOK kitűzése kapcsolja be.
Mindaz „jó” lesz, ami támogatja a CÉLT,
és mindaz „rossz” lesz, ami akadályozza.
Ugyanis minden akadály A CÉL ELLENSÉGÉVÉ válik.
Az emberek is,
akik nem értenek egyet, vagy nem elég lelkesek.
Minden készen áll a háborúhoz…
Ez a logikus elme és a korlátozott érzékelés csapdája.
Csak a Szívetek tud kivezetni ebből.

Tegyük fel az alábbi kérdést egy logikus elmének:
„Az elefánt vagy a leopárd a „jobb” állat?”
Az elme először zavarba jön,
majd azonnal kutatni kezd egy újabb adat után: „Mihez viszonyítsak?”.

Ha a teljes valóságot látná, azonnal tudatában lenne,
hogy valójában egyik állat sem „jobb” a másiknál. Csak MÁS.

De számára csak az létezik,
amit fogalmilag meg tud ragadni, vagy amit érzékelni tud.

Látjátok, a logika máris kudarcot vall,
AMINT ELINDULTOK A LÉTEZÉS EGÉSZE FELÉ.

A létezésben a minőségek egymás mellé rendeltek,
nem pedig egymás alá.

A minőségek EGYENSÚLYA egy olyan különleges érték,
amit csak széles látókörrel értesz meg.

Az elmétek logikai rendszere úgy lett kialakítva,
hogy szűk látókörű legyen.

Pl.: egy mezőgazdasági „szakértő” manapság így gondolkodhat:
A bogarak rosszak, de a krumpli és a paprika jó, ezért permetezzünk csak.
Mivel a „haszonra” szűkíti le a figyelmét,
nem feltétlenül gondolja VÉGIG, hogy ha kiírtja a bogarakat,
akkor a madarak éhen halnak.

Ha a madarak éhen halnak,
akkor a falvakat, városokat ellepik a bogarak,
és beleszállnak a leveses tányérokba.

Ráadásul, ha a permetezéstől a méhek is kipusztulnak,
akkor ki fogja beporozni a növényeket?

A létezés egésze tehát egy EGYÜTTMŰKÖDŐ rendszer,
amelyben csak nagyon korlátozottan használhatod a „jó” és „rossz” kategóriáit.

Ahhoz, hogy az elméd logikája „érvényes” legyen, szükségszerűen
le kell szűkítened a figyelmed fókuszát egy alacsony szintre,
és meg kell határoznod egy alacsony szintű CÉLT.

Pl. amennyiben át akarsz jutni egy járhatatlan mocsáron (=cél),
akkor az elefánt tűnik majd a „jobb” állatnak, hiszen a leopárd túl alacsony.

Tehát egy mesterséges viszonyítási ponthoz (a célhoz) képest
valóban megállapíthatod, hogy mi tűnik a viszonylagosan „jó” megoldásnak,
de ezzel a gondolkodással csak egy működésképtelen civilizációt
lehet létrehozni, mivel túl sok tényezőt hagy figyelmen kívül.

Vajon a mocsár közepén, amikor találkoztok a hatalmas
kígyókkal és alligátorokkal, vajon elég gyors lesz az elefánt?

Vegyétek észre, hogy bár a logika működik egy bizonyos mértékig
a Mátrix akadályainak kezelésére, de a CÉLOKRA fókuszáló, beszűkített
látókör veszélyesen lecsökkenti a figyelembe vett tényezők körét.

Ez túl gyakran jár végzetes következményekkel.
Itt magasodik előttetek példaként
annak a szellemi áramlatnak a történelmi tanulsága,
amit Ti a kommunizmus eszméjeként ismertek.

Akkoriban sok szegény munkásnak ilyen egyszerű célja volt:
minden nap legyen mit enni”.

Marx és Engels logikus elméje megvizsgálta „a problémát”,
és arra jutottak, hogy ha nem volnának „tőkések”, akkor nem volna
gazdasági elnyomás sem.

Kidolgoztak hát egy kulcsot, egy megoldást,
amelynek az volt a lényege, hogy meg kell szűntetni
a „társadalmi osztályokat”, pontosabban a tőkésosztályt azáltal,
hogy minden „termelőeszközt” közösségi tulajdonba adnak.

Egy jóval magasabb tudatossági szinten élő lakosságnál,
ezzel nem is lett volna gond, hiszen a szeretet-társadalmak
más bolygókon is a közösségi megosztás elvén működnek.

De a fiatal Lenin,
aki az elsők között kezdte el olvasni ezt az eszmét Oroszországban,
és akit titokban hozzá is segítettek, hogy elkezdje használni ezt a kulcsot,
annyira csak a fő célra koncentrált, hogy „elfelejtette” figyelembe venni
mások szabad akaratát és – a földi tudatossági szinttel együtt járó –
emberi tényezőket. Pl.: hogy léteznek pszichopaták, mint Sztálin.

Tehát szükségszerűen el kellett bukjon,
mert valójában ez „a kulcs” nem nyitotta ki „az ajtót”.

S a többi már történelem. Több tízmillió ember halt meg éhezve
a „zárva maradt ajtó” előtt.

Érdemes megtanulnotok, hogy
egy beszűkülésre hajlamos logikus elme és egy nagyon korlátozott érzékelést
biztosító test NAGYON VESZÉLYES párosítás.

Sokan úgy viselkednek tőle,
mint a vak elefántok a porcelánboltban.

A Programozók azt akarták,
hogy amikor eldöntitek, hogy mi a helyes megoldás,
a figyelmetek rászűküljön a problémákra és
HAGYJÁTOK FIGYELMEN KÍVÜL,
a helyzetekhez kapcsolódó összes fontos adatot.

Azt akarták, hogy elbukjatok,
hiszen Ők a másik oldalon játszanak.

Ettől ennyire tragikus a Mátrix történelme.
Azt akarták, hogy a hibás megoldásokban elveszve
örökre egy primitív faj maradjatok, amely a labirintusba újra és újra
visszaszületve boldogtalanul él, egymást gyilkolva és hibáztatva,
a logikus elme uralma alatt.

Valójában megvonták tőletek a bölcsesség kialakításának feltételeit.
A mesterségesen rövid élettartam,
az alacsony szintű érzékelés, a testetek DNS programozottsága,
az állandó nélkülözés és a háborúk, illetve a logikus elme kényszerítő bilincsei
nem könnyítették meg a dolgotokat.

Nos... Ti azért születtetek, hogy megfordítsátok
a játszma állását.

Látjátok, hogy új idők jönnek,
amikor az Ember régi eszményei megvalósulnak.

A Mátrix is átalakulóban van, hiszen kiszabadultok
az azonosulás állapotából.

A földi Mátrix falain lassan átvilágít a Fény,
és új korszak kezdődik a Ti részvételetekkel.

A bolygó frekvenciája és tudatosságotok
máris hihetetlen sebességgel emelkedik, és fokozatosan
egyre szabadabbá és bölcsebbé tesz Benneteket.


Képzeld el, hogy szívesen indítanál egy vállalkozást = ez az ajtó, amin bemennél.
Pénzre van szükséged hozzá, de nincs pénzed = ez a zár, avagy a probléma.
Nem tudod, hogyan szerezz pénzt = ez a kulcs hiánya, avagy az információ, a tudás, a megoldás hiánya.
Vizsgáld csak meg… valójában mi az igazi probléma: tényleg a zár okozza a nehézséget, vagy a kulcs hiánya?
Könnyű felismerni,
hogy a labirintusban minden zárt ajtó
csak addig jelent problémát, amíg nincs kulcsod hozzá.
A földi Mátrixban tehát
valójában INFORMÁCIÓK és TUDÁS biztosítják a túlélésed,
illetve azok hiánya okozza a legtöbb nehézségedet.

Ha nincsen nyelvtudásod, mások viszik el a munkahelyet előled.
Ha nem ismered a receptet, nem tudod megsütni a süteményt.
Ha nem tudod, mit vár el a főnököd, hamar elbocsáthatnak.

Minden túlélési problémátok sikeres megoldása
HELYES INFORMÁCIÓKRA, azaz jó kulcsokra épül.

EZ KISZOLGÁLTAT BENNETEKET A KULCSOKNAK!
Az Ember könnyen manipulálható hibás kulcsok,
hibás válaszok vagy hibás információk által!

Évezredeken keresztül szenvedtetek ettől,
anélkül, hogy ennek tudatában lettetek volna.

Jelenleg is vannak olyan életterületek,
amelyek annyira sikertelenek, hogy életeket és családokat döntenek romba,
és sokan belehalnak lelkileg-testileg.

A Programozók mégsem adják oda A MEGFELELŐ kulcsokat.
Évezredeken keresztül
ott tolongtatok és haltatok meg a zárt ajtók előtt,
zsebetekben a hibás kulcsokkal.

Az egészségügy, a párválasztás, a közoktatás, a közgazdaságtan,
a politika, az élelmiszeripar mind-mind olyan életterületek,
ahol tudatos félrevezetéssel mindenkit igyekeznek manipulálni.

A helyes adatok eltitkolásával és a hamis adatok elterjesztésével
egy elavult és működésképtelen rendszert próbálnak fenntartani,
hogy a boldogtalanság, az éhezés, a kudarc és a betegség
tömegesen jelen legyen.

Mindig is ezt akarták.
Mert nem volna elég szenvedés,
ha rendelkeznétek a helyes kulcsokkal!

Tudták, hogy ha ismernétek a helyes válaszokat,
minden ajtót könnyedén kinyithatnátok, és a Föld egészen más hely lehetne.

Ők TUDJÁK, hogy nem az ajtók és zárak akadályai okozzák
a szenvedést a Földön, hanem a HELYTELEN VAGY ELHALLGATOTT
INFORMÁCIÓK. Ezek ugyanis HELYTELEN MEGOLDÁSOKHOZ,
háborúkhoz és sikertelenséghez vezetnek.

Ez sokkal fontosabb,
mint amennyire ennek általában tudatában vagytok.

Az egész „tudományos” világkép, és mindaz, amit az Emberről,
az emberi testről, a gazdaságról és a demokráciáról tanítanak
a legjobb egyetemeken, valójában manipulált,
hibás kulcsokat rejtő tananyag.

De ez még nem minden,
amit a kulcsokról tudnotok érdemes.

Létezik még - egy ennél is fontosabb – igazság a kulcsokról.

A kulcsok NEM csupán azért a csapda részei, mert manipulálhatóvá tesznek Benneteket az élet ÖSSZES területén.
Nem csupán azért jelentenek csapdát,
mert a megszerzésük szinte minden időtöket és figyelmeteket leköti,
ha túl akartok élni.

Hanem azért, mert minden ajtókulcs birtokában is csak
A LABIRINTUSON BELÜL MARADNÁTOK!

A helyes kulcsokkal remekül boldogulnátok,
DE még mindig a Mátrixban volnátok, más fajok, a logikus elme
és az egótok felügyelete alatt.

Ezért a kulcsok jelentik "a sajtot" az egérfogóban!
A legnagyobb veszélyt ugyanis nem a problémák jelentik Számotokra,
hanem a felkínált "megoldások".

Mert elhitetik Veletek,
hogy SZÜKSÉGETEK van a kulcsokra.

Problémákat teremtenek, majd kulcsokat adnak el Nektek,
hogy elfelejtsétek: valójában nincsenek falak és ajtók.
Csak elérik, hogy egyetértsetek azzal, hogy vannak.

Ha Nálatok volna AZ ÖSSZES ajtókulcs,
és megoldanátok a földi túlélés összes nagyobb problémáját,
még akkor is csak a Mátrix labirintusának BELSŐ ajtajait tudnátok kinyitni.

A Mátrix és az elme rabszolgái maradnátok,
miközben valós szellemi hatalmatok és teremtőképességetek ereje
rejtve maradna előttetek.

Ha nagyon pontosan megfigyelnétek a valóságot,
akkor láthatnátok, hogy a külső elnyomás és az egész Mátrix
csupán a Tudat egóval való azonosulásának, a belső rabszolgaságnak a kivetülése,
külső megnyilvánulási formája.

Nagyrészt a Ti szellemi energiátok,
az egyetértésetek és a teremtésetek tartja fenn!

A döntéseitekkel nap mint nap hozzá járultatok
a fennmaradásához.

EZÉRT:
mi elsősorban nem a Mátrixot akarjuk megreformálni, tüneti kezelésként,
hanem Benneteket segítünk abban, hogy felébredjetek
és újra SZABADDÁ váljatok.

Nem kell legyőznötök az egótokat vagy a Mátrixot ahhoz,
hogy SZABADOK legyetek.

Csupán az szükséges, hogy vegyétek le
egy kis időre a figyelmeteket a meséről, az elmétek képernyőjéről
és a túlélési problémáitokról, és tegyetek egy kis figyelmet arra:

KI nézi a mesét, egy test szemein keresztül?

A Programozók nem szeretik az olyan kérdéseket, hogy:
KI ALKOTTA A LABIRINTUST, ÉS MI AZ EMBER?
Azt sem, hogy:
VAN-E ÉRTELMES ÉLET A LABIRINTUSON KÍVÜL?
Ezeknek a kérdéseknek a kutatását
valójában régóta kontrollálják a kormányaitok,
és ennek nagyon egyszerű oka van:

AZ EZEKRE A KÉRDÉSEKRE ADOTT HELYES VÁLASZOK,
KIVEZETTEK VOLNA BENNETEKET A LABIRINTUSBÓL.

Ezért kaptok a TV-ben filmeket és sorozatokat,
vetélkedőket és természetfilmeket, mert amíg ezeket nézitek,
nagy eséllyel nem fogtok e kérdéseken gondolkodni.

De a TV előtti korokban jól tudták, hogy az elmétek
MINDENKÉPPEN megoldást fog keresni ezekre a végső
kérdésekre is, ezért létrehozták a nagy vallásokat,
hogy VÁLASZOKAT biztosítsanak.

Ezek a HITRENDSZEREK KULCSAI.
Ez egy „ha igény van rá, hát kielégítjük”-típusú megoldás volt
a Programozók részéről.

Tudták, hogy valamilyen információra, magyarázatra szükségetek lesz
a Mátrix keletkezésére vonatkozóan. Hogy legyen választék,
hát legyártottak többfélét is.

A nagy vallások elfogadható válaszokat,
kihívásokat és életprogramot biztosítanak Nektek a Mátrixon belül,
és ellátnak benneteket REMÉNNYEL.

A jó és rossz logikai kategóriáival általában bent tartanak a logikus elme
ítéletalkotási rendszerében, ezzel megerősítik az egótokat,
és újabb mesékkel altatnak el Benneteket arról, hogy kik vagytok
és miért is vagytok a Földön.

Ez kielégíti az elmétek VÁLASZ-ÉHSÉGÉT.
Kicsi gyermekkortól kezdik adagolni.
Néha ugyanis vak hittel pótoljátok a tudást.
Sokszor annyira akarjátok a helyes válaszokat,
hogy ragaszkodtok még a helytelen válaszokhoz is,
mert az is több a semmilyen válasznál.


Próbáljátok meg észrevenni:
A HAMIS VÁLASZOK BENT TARTANAK A MÁTRIXBAN ÉS ELVÁLASZTANAK BENNETEKET EGYMÁSTÓL, ILLETVE ÖNMAGATOKTÓL.
AZ IGAZSÁG MINDIG SZABADABBÁ TESZ BENNETEKET.
A HAMIS VAGY TÉVES INFORMÁCIÓK OLYAN PROGRAMOZOTT KULCSOK, AMELYEK TÉVÚTRA VISZNEK BENNETEKET A LABIRINTUSBAN, VAGY EGYMÁS ELLEN FORDÍTANAK.
A hibás kulcsok tulajdonképpen az elmétek vírusaivá válnak.
Beépülnek a gondolkodásotok mélyére, illeszkednek a meggyőződéseitekhez, mert így programozzák, így alakítják ki őket.
Az Internet kiváló eszköz a hibás információk terjesztésére.
Az elkészített vírusok elképesztő sebességgel és mennyiségben másolódnak be az emberek elméjébe.
A hibás adatok hibás következtetésekhez vezetnek
és egy hamis világképhez.

Természetesen a gondolataitok megjelennek a TEREMTÉSEITEKBEN,
ahogy a jövőről és a képességeitekről gondolkodtok.

Így IRÁNYÍTJÁK a teremtéseiteket.
Hamis adatokkal.

Jó példa erre a vietnámi háború, a két Világháború és
az Öböl-háború is. Mindegyik egy-egy hazugsággal kezdődött,
amit a Kormányok „eladtak” az állampolgároknak.

A Programozók tudták, hogy az emberek „megveszik” a mesét.
Gyermekkorotok óta arra neveltek, hogy
ellenőrzés nélkül fogadjatok el adatokat és átadjátok az irányítást.

Minden tananyag és feleltetés hozzá járult ehhez
az oktatásotok során.

Általában nem arra tanítottak Benneteket,
hogy vonjátok kétségbe a tankönyveitek tartalmát.

Minden tankönyvetek azt erősítette meg,
hogy a Mátrix A VALÓSÁG, és amit tanítanak Nektek, az igaz.

Mert a Programozók tudták a következő igazságot is:
EGYETLEN hamis adat,
a fogalmi rendszeretekbe megfelelő helyen beillesztve,
képes megakadályozni TÖBB TUCAT HELYES ADAT befogadását,
HA a hamis adatról már ELDÖNTÖTTÉTEK, hogy igaz.

Tehát a saját DÖNTÉSETEK képes megakadályozni Benneteket abban,
hogy elfogadjatok egy később érkező igazságot, mivel az elmétek,
az új adatot már el fogja utasítani a régihez viszonyítva.

Mert az elmétek először nem a külső valósághoz viszonyít,
hanem a saját belső valóságotokhoz, a régi elfogadott adataitokhoz.

Ilyen hamis adatokra épültek
az inkvizíció megoldásai, a keresztes háborúk,
és a faji megkülönböztetés különböző formái is.

Ezért a Mátrix végjátékában most azt javasoljuk Nektek,
hogy lehetőleg SZEMÉLYESEN ELLENŐRÍZZÉTEK
az adataitokat és azok IGAZI forrásait a Szívetekkel.

A logikus elmétek helyett
bízzatok ÖnMagatokban és a megérzéseitekben.

A Szívetek képes ugyanis olyan dolgokat is érzékelni,
amiről az elmétek nem kap információkat.

Ne feledjétek:
a döntéseitekkel meghatározzátok a sorsotokat,
és ez MINDENRE kihatással van.

Nem túlzás, ha azt mondjuk,
hogy az egész Mátrix és az Emberiség sorsa múlik azon,
hogy milyen adatok alapján milyen döntéseket hoztok.

Nem mindegy,
hogy az elmétek vagy a Szívetek adatait használjátok.

Mivel a döntéseitekkel segíthetitek és gátolhatjátok is egymást,
ezért EGYMÁS IRÁNTI SZEMÉLYES FELELŐSSÉGETEK
az adataitok ellenőrzése.

S előre szólunk:
A HAMIS ADATOKAT IGAZSÁGOK KÖZÉ KEVERIK!
Tehát nem feltétlenül az a kérdés,
hogy egy információs anyag igaz-e vagy hamis!

Lehet, hogy az a jó kérdés:
MELYIK RÉSZE IGAZ és MELYIK TÉVES?!
Ha nem tudod ellenőrizni és egyértelműen eldönteni valamiről,
hogy melyik része igaz vagy hamis, miért kellene elfogadnod,
azaz döntést hozni róla?

A bölcsesség kezdete, ha tudod és elismered,
hogy valamiről nincs elegendő tudásod.

Azt is mondhatnánk:
kevés fontosabb dolgod van, mint megkülönböztetni
a TÉNYEKET AZ ELKÉPZELÉSEKTŐL,
az illúziót a valóságtól.

Különösen, ha ki szeretnél jutni a labirintusból.
Annak idején az ifjú és lelkes kommunisták
egy SZÉP ELKÉPZELÉST támogattak a társadalmi problémák megoldására,
végül nagyobb pusztítást végeztek, mint korábban az orosz cár.

Összefoglalva:
Mielőtt elkezdtek leborulni egy Szent Szekrény előtt,
amelyből állítólag a Teremtő hangja szól Hozzátok,
hogy megmondja Nektek, ki legyen a Szent Királyotok,
azért talán ellenőrizzétek le SZEMÉLYESEN
a szekrényt és a hang VALÓDI forrását is.

Mert nagyon könnyen előfordulhat, hogy éppen
a Programozók Tanácsa vagy egy Mesterséges Intelligencia
manipulál Benneteket egy másik dimenzióból.

Hiszen hangsúlyoznunk kell: Ők a megtévesztés mesterei.
Ti pedig FÉNYMAGOK vagytok,
akik ÖnMagotok szeretetteljes hangját a Szívetekben halljátok.

Ez a legfontosabb hang, amire hallgatni érdemes.
Legyetek újra a Szívetek Egységében
a szeretet, a bölcsesség és a szépség testvérisége.

De ha ezt akarjátok, ne feledjétek:
mielőtt ez megtörténhetne,
tudatilag szabaddá kell válnotok!

A hamis adataitoktól,
az elme logikájától és az egótoktól is.


Mint a Tudat egy nézőpontja pontosan tudod, hogy mikor vagy még benne a Mátrixban azáltal, hogy a jó és rossz kategóriáiban gondolkodsz, és „a főhőssel” azonosult tudatállapotban élsz, azaz félsz, neheztelsz vagy aggódsz a túlélés miatt.
Aki bent van, az NEM TUDJA, hogy bent van, csak egyfajta HIÁNYT érez legbelül.
Ez a hiányérzet a Tudat „szenvedése”,
amiért azonosulásban él egy véges „főhőssel”, amely ugyanakkor
nem felel meg annak a Végtelenségnek, aki ÖnMaga.
Tehát a Mátrixban a Tudat valójában ÖnMaga végtelen tudatosságát,
saját ÖnTudatát hiányolja, s ez okozza a szenvedését,
bármennyi ajtókulcsot is birtokol.

Amikor felismeri, hogy csak nézte "a műsort" teljes
tudati azonosulás állapotában és rájön, hogy
valójában kicsoda is Ő, akkor belső hiányérzete
végérvényesen megszűnik.


Kulcsokat nem csak szerezni lehet.
Nagyon sokat magatokkal is hoztok az előző életeitekből.
Valójában két különböző kulcskészlettel születtek.
Leegyszerűsítve mondhatnánk úgy, hogy az egyik csoportot a Szívcsakrátok, míg a másikat az elmétek őrzi.
Az előbbiekkel a Szívcsakrátok ajtajait nyitjátok, az utóbbival a Mátrix ajtajait.
A Szívcsakrátokon keresztül az átjárók a Mátrixból kifelé és felfelé vezetnek - ÖnMagatokhoz, míg a Mátrix ajtajai a labirintus egyre mélyebb járataiba visznek.
A Szívkulcsokkal egyre közelebb kerültök ÖnMagatokhoz, az elme kulcsaival egyre távolabb ÖnMagatoktól.
Ezért kétféle boldogság létezik.
Az egyik a Szív boldogsága, a hazaérkezés öröme, amikor saját végtelenségetek tudata újra beáramlik az életetekbe, azaz ÖnTudatra ébredtek, majd a Szívetekben megjelenik a Létezés Öröme.
Ez olyan öröm, mint ha átvennétek a Mennyek Országának kulcsait.
Az öröm másik útja valójában az elme kielégülése,
avagy az egó boldogsága, amit a túlélési problémák megoldása hoz létre.

Ezt az örömöt akkor érzitek,
amikor átveszitek az új autótok (vagy házatok) kulcsait.

A két örömöt nem tudjátok összetéveszteni.
Ahogy kinyitjátok Szívcsakrátok ajtajait,
az érzékelésetek kitágul a Létezés Egészére, a magasabb dimenziókra,
és megjelenik a Szív Bölcsessége, amely a saját Fényetekből ered.

A magasabb szintű érzékelés megélésével feltárul
a Mátrix összes titka, és megjelenik egy olyan magas szintű megértés,
amely végül szabaddá tesz Benneteket.

A Tudatotok szabadsága ezen a magasabb tudatossági szinten lehetővé teszi,
hogy felülragyogjátok a Mátrix összes realitását, mivel elkezditek LÁTNI,
hogy az mindig is csupán egy programozott energiarendszer volt.

Ki fogtok lépni az egóval való azonosulás tudatállapotából,
és fokozatosan hozzáfértek SAJÁT Önvalótok szellemi képességeihez.

Teljes bizonyossággal TUDNI fogjátok,
hogy minden kanál hajlítható, és hogy valójában nincsenek falak.

Megértitek, hogy miért nem kellett a Mátrix ELLEN harcolnotok,
és hogy a kivezető Út miért befelé és felfelé haladt.

Megértitek, hogy a rabszolgaság csupán egy tudatállapot volt,
és a szabadság mindig is ott várt Benneteket a Szívetekben


Amikor kinyitsz egy ajtót, valójában két tényezőt használsz:
a döntést és a kulcsot.
Két dologról döntesz:
milyen ajtót nyitsz ki és milyen kulcsot használsz.
Valójában nem dönthetsz „rosszul”,
mert „rossz” döntések nincsenek.

Arról döntesz valójában,
hogy a rendelkezésre álló időt mire használod fel a Mátrixban.

De az idő is csak az illúzió része.
Időtlenségben létezel.
Dönthetsz és teremthetsz egy új jövőt.
Ez a szabadság.
Egyben felelősség.
Személyesen a Tiéd.
ÖRÖK
megtiszteltetésed.



Forrás és továbbiak: http://kodex.webnode.hu


38 megjegyzés:

  1. és még:

    "Átlátszóak a pártok ígéretei? Szorítja a nyakát a fogyasztói társadalom csikorgó rabszolgalánca? Ön egy értelmes ember, de már nem akar az egyre zsugorodó, szűk, gondolkodó réteghez tartozni? Itt a segítség!

    Dr. Mogács országos kampánykörútra indul, hogy az épeszűek maradékát is meggyőzze arról: a gondolkodás veszélyes!

    Ne gondolkodjon és nem lesznek problémái!

    Egy est, ami megváltoztatja az életét. Hozza el gyötrelmeket okozó briliáns elméjét, majd ostobán és boldogan távozzon!

    A tökéletes, békés butaság már nem csupán álom, hanem a közeli valóság…

    Miután dr. Mogács a Kétfarkú Kutya Párt politikusaként szánt szándékkal vereséget szenvedett az előző választásokon, hozott egy nehéz, önzetlen döntést: oligarcha lett.

    Hisz a politikus csak hínár a fehér cápa akváriumában.

    Dr. Mogács, a fehér cápa, akivel médiamogulok casting-kanapéin, génkezelő élelmiszeripari multik yachtjain vagy luxusprostik szilikonvölgyeiben találkozhatunk.

    Filmjei az internetet díszítik."

    http://dumaszinhaz.hu/eloadasok/dr-mogacs-orszagos-nepbutito-kampany-dr-mogacs-onallo-estje-nyilvanos-adasfelvetel-Budapest-20160128-1930/

    :)

    VálaszTörlés
  2. Hm... kicsit tán sok betű ahhoz, hogy bepaliztak, cumizol. De... mink majd jól megsegítünk.

    N+1-edik verziós figyelmeztetés.

    Nomegpersze... vannak benne csavarok, bukfencek, és okos tanácsok.
    A jelenlegi szintemen, és időpillanatomban. ;)

    VálaszTörlés
  3. " Amikor elhagyod a megszokott társadalmi, környezeti, családi gondolkodásodat, tehát a hiedelemrendszered kinyílik, és elkezdesz univerzális szinteken gondolkodni, elkezdesz olyan etikai normákat megvalósítani, amiket nem a törvények írnak elő, annál sokkal színvonalasabban, és elkezded az életedet is úgy élni, hogy nem az egoista önzőség hatja át minden cselekedetedet, ami minden erősítést megerősít, hanem azt meghaladva kezd el cselekedni. "

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Spirituális Fejlődés Szintjei
      https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=JG-BrFZsKSM

      Törlés
    2. Mózes 10 törvényt kapott.
      Ebből a szidók csináltak vagy ezret, később milliót, ma már megszámlálhatatlan szabály és törvény van a világon. Természetesen betarthatatlan mennyiségben. Mindennek nem tudsz megfelelni. És hiába szabályozzák agyon, egyre szétdaraboltabbra, mégis egyre szarabb.

      Pedig valójában csak egyetlen egy törvényt kellene betartani, és hiába elcsépelt, ez akkor is a szeretet. Ha ez megvan bennem, és mindenki és minden felé sugárzik, akkor semmilyen más szabály/törvény nem kell, mert senkinek nem fogok ártani. Ez persze nagyon nehéz, mert pl. érinti az energiabevitelt is, hiszen ha szeretem a bocikat, a hagymát, meg a salátát, akkor nem eszek hambit, ugye... :)

      Törlés
    3. ....lehet pulykából is, paprikával!
      https://www.youtube.com/watch?v=JvE2O8OfytA

      Törlés
    4. Mózesről annyit - ha egyáltalán "zsidó" volt, ami kérdés - hogy egy teljesen hétköznapi egyiptomi nevet "vett fel". Bár nem hihető hogy akkoriban olyan szabad "név-választás" lett volna mint a mai "miliőben", tehát könnyen lehet hogy eleve egyiptomi volt és nem is zsidó. A Mózisz - lásd TuthMózisz - életFÁRAjÓK neve is volt, ezt mindenki tudja. Tehát van itt kérdés éppen elég. Ráadásul III. Tut/h/Mózisz elképesztő sírja a Királyok Völgyében bárki számára megtekinthető /volt?/. Na, ez az életFÁRAjÓ tuti hogy "égi küldött" volt, sőt még "különc" megújító is - csak a sírban látható "falak" képi és írott freskó-üzeneteire kell gondolni. Maga a sír is egy egészen elképesztő nehezen megközelíthető helyen van - maga a csoda.
      Mazsola rátapintott a lényegre: a mindent überelő törvény a: SZER-ETET. Ehhez pedig a SZER-ELMÉS gondolkodás társul6. Tehát Nyugalom(1) > Tűrelem(2) > Szeretet(3) > Szerelem(4) > Vidámság(5) > Boldogság(6) > Áldás(7) legyen RAJTAD !!!
      December 22.-én délelőtt - ebben Z-plus-al már megegyeztünk - van a Téli Napforduló. Ekkor, ezen délelőttön tábortűz lesz a kert/em/ben egy parázson való szabadtéri szalonna-kolbász-sütéssel egybekötve. Mindez tulajdonképpen a "sötétség elűzése, a fény köszöntése" - apropójából. Bárkit szívesen látok/várok, természetesen nem csak étellel de itallal is az eszméletlenül "spirituális" gyálaréti "világ-szigeten". Szeged-Gyálarét-kiskertek- 74-es busz Koszorú utcai megálló + 380 m - Kivi u. 10. Telefon: +36-20-446-9228 ! Mindenki iránt szeretettel: Karácsonyi Sándor / Kerion

      Törlés
    5. Lehet tisztán növényi kolbászt is késziteni- és ha nem mondják meg mit eszel, nem tudod- kicsit szárazabb mint a "hagyományos".
      *****
      Sokfelé "szer" lesz, az én programom még képlékeny :)
      *****
      Itt is szer VAN:
      http://www.atarvis.eoldal.hu/cikkek/teli-napfordulo-magyarkuton-2015.html
      *****
      SZER etet és ölelés mind-én-ki-nek.

      Törlés
    6. Kedves Mazsola! Nagyon igazad van a szeretettel kapcsolatban, alább néhány szempont, ami miatt mégis "problémás" a szeretet.

      - a szeretetben nincs kiválasztottság

      - a szeretetnek nincs kamata

      - a szeretetet nem lehet a tőzsdére vinni

      - a szeretetre nem lehet biztosítást kötni

      - a szeretetet nem lehet megadóztatni

      - a szeretettel nem lehet agyat mosni

      Látod? Mégsem olyan jó választás mindenki számára a szeretet :-)

      Törlés
    7. Kerion! Te minden király helyen jártál már?Komolyan mindenről olyan információkkal rendelkzel, hogy csak ámulok és bámulok...

      Törlés
    8. Upssz...
      A válaszomat e-mailban írtam meg (elkerülendő bármiféle széthúzás látszatát…), viszont most, hogy ki akartam másolni az e-mail címet, látom, hogy nincs megadva e-mail cím... Ezért a megírt levelet mégis ide másolom be (egy kicsit irigykedve a résztvevők előtt álló lehetőségre)...

      Kedves Kerion!

      Először is köszönet „Mind-én-ki” nevében a kiterjesztett meghívásért!
      Erős volt a kísértés, hogy elfogadjam a meghívást, és szemébe nézzek „Mind-én-ki-nek”, akikkel az elmúlt években hol simogattuk, hol gyepáltuk egymást. Még jobban érzékelve/értékelve így az okokat.
      Viszont a gyermekeink már megbeszélt elhelyezése (indokok), a családi egyeztetések, a rám váró munka mennyisége, Szeged viszonylag nagy távolsága és az első elhívás ereje nekem most mégis azt adja, (ha az Égiek is úgy gondolják), hogy kora reggel a Pilis-tető szíve csücskéből töltekezzem be A Pilis-hegység szíve csücskénél (Ziribár irány) újjászülető "világ-világosságával". (Ne maradjon a Szív árván…Járva a MAGányos (h)ő/s-ök népmesei útját...)
      Ígérem lélekben veletek is leszek...

      Nemrég ezt a sort is leírtad a világ helyzetén:
      "A "KERÉK" tehát először ITT áll meg és indul újra..."
      Ez valamiért nekem többlet jelentéssel is bír a szöveg környezethez képest, remélem EGY-SZER sikerül megfejteni... :)

      Szép Napot! (SZN)

      Kerekes Zoltán
      (Kerék)

      Törlés
    9. Segitséget kérek: autóval melyik pont meddig megközelithető?
      - ott éjszakázok ugyanis.

      Törlés
    10. Itt a „parkoló”:
      https://www.google.hu/maps/@47.6769776,18.8849752,3a,75y,255.13h,79.5t/data=!3m6!1e1!3m4!1sBs_U_PaZfmX88pXCLGXVLw!2e0!7i13312!8i6656!5m1!1e4
      és jobbra a hegy. Innen kb. 1-1,5 óra az út a tetőre (zöld jelzés). Ha ügyes vagy, itt megtalálod:
      http://openmaps.eu/rastermaposmt

      Mazsolázom ezt a kódexet és ezt olvasom:
      "DE van néhány KÖZÖS tényező, amiben SZÁNDÉKEGYSÉG szükséges a sikerhez:
      (a.) akarnotok kell, hogy a szekér feljusson a hegy tetejére,
      (b) ugyanazt a szekeret kell segítsétek, (c.) ugyan abba az irányba,
      és (d.) nem különböző időpontokban, hanem ugyanakkor!
      Ha a négy feltétel közül akár az egyiket is figyelmen kívül
      hagyjátok, akkor EGYÜTT képtelenek lesztek elérni a hegycsúcsot."

      A véletlenekben nem hiszek.
      SZN ha megengeded csatlakozom.

      Törlés
    11. Ezen a térképen be van jelölve a két szakrális tengely a Pilisben.
      Ziribár rajta van a téli napfordulós tengelyen.

      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1046771385344564&set=a.143022212386157.19404.100000351385479&type=3&theater

      Éva

      Törlés
    12. Utolsó kérdés: a képen az autó mögötti ösvény visz fel?

      Törlés
    13. Persze, megengedem. :)

      Örülnék, ha így alakulna. (Évek óta egyedül járom a Pilist, (kivéve, ha kirándulni megyünk családdal v. barátokkal) ezek szerint itt az ideje ezen változtatni...:)
      Budapest felől megyek biztosan autóval (mert forrásvizet viszek majd haza), ha van igény rá, szívesen vállalok fuvart.
      „Gyakran” járom ezt a környéket, ezért - döntés előtt - megosztom a tapasztalataimat...
      A Pityesz által ajánlott parkoló Pilisszántó fölött található, a Csillagösvény lábánál. A Csillagösvény a kápolnához vezet. A kápolnánál a mise 21.-én lesz, a kápolna viszont 22.-én hajnalban valószínűleg zárva lesz. (azt érdemesebb lehet nappal meglátogatni) Innen a tetőre a jelölt ösvény fölfelé egy kicsit arrébb, az Orosdy kastélytól indul. Ez az ösvény kezdetben meredek, később keskeny, kanyargós helyenként csúszós, szakadékos. (Az útvonal egyébként gyönyörű. Nappal, jó időben én is inkább ezt ajánlanám) Pilistető a Kőszegi-hegységet leszámítva a Dunántúl legmagasabb pontja, ezért fönt a hőmérséklet télen-nyáron legalább 5 fokkal hidegebb, mint lent Budapesten. Az az ösvény sötétben, fagy esetén izgalmassá válhat, továbbá a leizzadás fölfelé garantált, ami később, hidegben várakozva nem a legjobb... (Ha inkább a kihívást és csúcsdöntést választjátok, akkor én is bevállalom ezt az utat.)

      Ami még kiindulási pont lehet:
      https://www.google.hu/maps/@47.7156355,18.8672119,3a,75y,331.9h,72.91t/data=!3m7!1e1!3m5!1stiDg6-WaGI1v-IiAFcnFaQ!2e0!6s%2F%2Fgeo2.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DtiDg6-WaGI1v-IiAFcnFaQ%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dsearch.TACTILE.gps%26thumb%3D2%26w%3D392%26h%3D106%26yaw%3D306.64996%26pitch%3D0!7i13312!8i6656

      A Kétbükkfa-nyereg lényegesen magasabban van, mint a másik parkoló (Itt ágazik el az út Esztergom vagy Dobókő felé). Ez a nyereg választja el a Dobogókői tüzes sötétet (magmás kőzet) a Pilis-tető vizes fehérétől (mészkő). Innen a pilisi koponyát átszelve a katonai úton, vagy a koponya kerülete mentén az erdei ösvényen is lehet menni. Ez az útvonal is kb. 1,5 óra (kb. 6 kilométer), viszont a szintkülönbség minimális, szakadékos részek nélkül. (Ebben a parkolóban hosszabb várakozás a hidegebb idő miatt kevésbé ajánlott…)
      A nap 7 óra 30 körül kel, szerintem érdemes jóval korábban a helyszínre érkezni, borult idő esetén legalább egy tűzrakásnyival, de inkább többel, belekalkulálva a 1,5 óra túra időt. Vélemény? Egyéb javaslat? Félve kérdezem... esetleg virrasztás?

      Szép Napot!

      Törlés
    14. "Utolsó kérdés: a képen az autó mögötti ösvény visz fel?"

      Nem, az a Kőbányához, a Csillag ösvényhez, majd a mentén a Kápolnához visz. (Kivéve, ha van a tetőre nem jelölt út is)

      Szép Napot!

      Törlés
    15. Kedves SZN!
      ez a fuvar érdekelne,ha van még hely. Eredetileg azt terveztem h pilisszántóról megyek majd a ziribár felé...de ugy látom itt többen képben vannak...én most megyek elősször a pilisbe,tudtok ajánlani jobbat?

      Törlés
    16. A Kétbükkfa-nyeregből egy nagyon jó túra a Zsivány sziklák felé, ami Szántai szerint egy közel 10 ezer éves erődítmény romjait foglalja magába. De ami ennél érdekesebb a Meleg-, illetve a Hideg-lyuk. Szerintem SZN ismeri ezt a helyet. Emlékszem, hogy egyszer december 30-án voltunk ott (éppen Szaddam Husszein kivégzésének napján), deres, havas, ködös időben. Az egyik fa tövében volt egy lyuk, amibe bedugva a kezem dermesztően jeges légáramlást éreztem, míg 300 méterrel odébb egy hasonló mélyedésben pedig legalább 25 fokos (!) meleget. Számomra mai napig rejtély, hogy milyen járatok lehetnek ott a hegy gyomrában, pláne az, hogy mi okozza ezt a brutális hőmérséklet különbséget.

      A helyi tótok szerint a "Turulok kincseit" őrzik ezek a barlangrendszerek, de hogy ez mit jelent, még nem sikerült megfejteni.

      A Kétbükkfa-nyeregtől balra lefelé az Ördög-lyuk, majd a Mária-pad található, amelynek egyik jellegzetessége, hogy valami rejtélyes ok folytán feltartóztatja a Szentkereszt felől felkúszó ködöt. Akár fél méteren belül mérhető a köd határa, mintha elvágták volna. Sosem láttam máshol ilyet.

      Az Ördög-lyukkal kapcsolatban van olyan történet, mely szerint kacsákat dobtak ebbe a kürtőbe, akik néhány nappal később Esztergomnál bukkantak fel a Dunában.


      Törlés
    17. SZN: ne kérdezd félve, plusz egy-két fő virrasztásra.

      https://groups.google.com/forum/#!topic/pilisi-virraszts/uf6YjI44R5k

      Törlés
    18. Nos, én az év legsötétebb napján az év legsötétebb munkáján fogok melózni (most is azon dolgozom). Ilyen nehéz feladatom még tán sosem volt. De azért ti csak gyújtsatok fényt, hátha elér hozzám is a gödör aljára. Nagyon csúnyán összejöttek a dolgok itt körülöttem, tényleg olyan zuhan minden a mélybe van itt most, és talán épp ezzel párhuzamosan emelkedik ki valami más. Meglátjuk.

      Törlés
    19. Sajnos a lehetösègeimet korlàtozza, hogy be kell mennem dolgozni az esemènyt követöen, így a virrasztàst èn megtartanàm a nyári napfordulóra.

      A kàpolnàtòl (mèg nem talàltam zàrva) jelöletlen ösvèny vezet Làszlò kùpjàhoz, rövid de cserèbe izzadòs szakasz, fejlámpával sötètben kalandos, kimondotta csùcsdöntöknek ajànlott:) A kùp a kàpolna/bánya fölött a zöld j. mentèn talàlhatò, gyönyörü kilàtàssal, tökèletesen keletelve.

      Javaslatom (dec 22.)
      - Pilistetö esetèn talàlka 5:30 kor a szàntòi parkolòban, majd indula valamelyik ùton (Csillagösvèny v. Orosdy..)
      - kùp esetèn talàlka 6:15 kor ...

      Vissza mindkèt esetben a zöld jelzèsen èrkezünk uh. lesz alkalom megmeríteni a kulacsokat a Szeretet Forràsban.

      Törlés
    20. Rendben, legyen 5:30 a szántói parkolóban.

      Kedves Shíva,
      Ha ez neked jó, akkor szívesen elviszlek kocsival.
      Budapestről hajnali 4 körül (valamivel azután) indulok.
      Ha csatlakozol, Mazsolától elkérheted az e-mail címem. E-mail-ban a részletek megbeszélhetjük.

      Szép Napot!

      Törlés
    21. Kedves SZN! Én december 21-n este már kint leszek a Pilisbe Pilisszántó környékén, mivel a naplementét és felkeltét egyaránt onnan szeretném nézni. Viszont a reggeli túrán szivesen csatlakoznék hozzátok. Érdeklődnék, hogy mennyi idő ez a túra, kb mikor érünk vissza szántóra? csak a buszvégett kérdezném, h h készüljek

      Törlés
    22. elméletileg csináltam egy csoportot, gyakorlatilag már valakit fel is vettem :) - ott is lehet cimet cserélni, holnap többet leszek gépnél.

      Mazsola: elnézést kérek, többé nem igérek semmit, de azt be is tartom :)

      Törlés
    23. Kedves Shíva,

      Emlékeim szerint lefelé gyorsan lehet haladni (ha nincs lefagyva, fél és egy óra között számolnék a megállásoktól függően (a Nap kb. 7.30-kor kel (Kell...! :))).
      Leérkezés után Szentkeresztre megyek (kocsival) a Csobogó-forráshoz, ahol megtöltöm forrásvízzel a flakonjaimat, majd onnan indulok haza.
      (A kocsiban visszafelé is lesz hely...)

      Szép Napot!

      Törlés
    24. No Comment...

      https://www.facebook.com/aradilajos/posts/1309070275776606?fref=nf

      Szép Napot!

      Törlés
    25. "Legyen meg a Te akaratod."

      Sírni, elkeseredni vétek. Erre a cselekedetre az egyetlen helyes válasz az, ha az ember „feljebbcsavarja” a lángot a lelkében és igyekszik minden egyes lélekzetével ezt a lángot tovább szítani. Engem ez a hír megerősít abban, hogy jó úton haladok. Aki most hagyja magát visszahúzni (magát lehúzza) az elbukik ezen a „megmérettetésen”.
      Ezek „csak” kövek. Mondom ezt úgy, hogy az elmúlt hónapok (majdnem) minden vasárnapját ott kezdtem.
      A valódi szentély belül van.

      Lélekben megerősödve, a mindent és mindenkit átfogó szeretet erejével holnap is „visszavágok”!
      Ámen.

      Törlés
    26. Ki tudja merre, merre visz a végzet
      Göröngyös úton, sötét éjjelen
      Vezesd még egyszer győzelemre néped
      Csaba királyfi csillag ösvényén.

      Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,
      Csaba királyfi nézi táborát.
      Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
      Szívünkön égi öröm lángol át.

      Hiába dúlt már gyűlöletnek árja,
      Megáll a szikla, nem porlik tovább,
      Imánk az Istent újra megtalálja,
      Köszöntsd ma népem üdvös hajnalát!

      Törlés
    27. Pityesz .

      Csatlakozok hozzád : Bár szép és jó a jelenlegi
      http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/VERS/OsMagyarHimnusz.html
      Hímnuszunk is ; De az Ősi tartalmazza amit kell .
      https://www.youtube.com/watch?v=Jc8SEvxctHs


      Kívánok mindenkinek : A Teremtő Atya
      Isten áldásával és Jézus szeretetével
      http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/K-UNNEP/Slide.html
      teljes ; Kellemes Karácsonyi Ünnepet

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szubjektív aranylánc hasonlatodat úgy értsem, hogy egy igazi kincs, vagy inkább egy jó nehéz csicsa, ami csak lehúz? :)

      Törlés
    2. 10 karátos.
      (A karát az arany tisztaságát jelzi. Minél nagyon a karátszáma, annál tisztább arany, és annál kevesebb benne az ötvöző anyag mennyisége.
      A tiszta, 24 karátos arany amúgy nem is alkalmas mindennapos használatra szánt ékszerek készítésére, az arany lágy fém. No meg persze az áráról nem is beszélve, mert ugye ahogy nő a karátszám, úgy nő az ékszer értéke is.)

      Törlés
  5. Én személy szerint pilisszántón töltöm a fordulot. Sajnos ez a Gyálaréti kirándulás nagyon kiesik. De vigyázz Kerion mert mi még biztosan találkozunk az életbe és akkor bizony kifaggatlak mindenről☺
    Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok és Mazsolának külön megköszönném h egy ilyen klassz "csapatot" hozott létre itt! Ez a kedvenc helyem a neten☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui: ha jól tudom akkor hosszú "ű" betű is csak a magyarban van

      Törlés
  6. A Pilis-tető (Kopasz-tető) ugyanolyan valahai piramis-hegy mint az onnan nem messze lévő - szintén pilisszántói Magos-hegy (Mágus-hegy). Ezek valaha kristályszemcsés, öntött kőzet-burkolattal ellátott többfunkciójú rezgő komplexumok voltak. Melyeket az un. Nagy Özönvíz cirka 13 ezer éve lepusztított/megrongált. DE természetesen a hegyek belsejébe vájt alagutak és egyebek - részben betemetődve - most is megvannak. A Pilis-tető az egyik legnagyobb és "legenergiadúsabb" piramis-hegy volt, a szovjet kőművesek sem véletlen sertepertéltek itt anno. Keresték a lefelé, a "belső Földbe" vezető, az Antartktiszihoz hasonló "titkos" járatokat, amelyeket persze nem találtak a gyenge "rezgés-mágiával". Így aztán - talán bosszúból is - kiépítették a pozitív járat-energiát negatívan "leárnyékoló" rakéta-bázisukat. Nyitott szemmel járva - megfelelő belső rezgés esetén - csodákra lehet itt is lelni.

    VálaszTörlés