Boldog Új Fényhullámot!

Te jó ég, ez egy üzenetbomba! 
(nos... most hogy ismét megszületett a Fény, és minden nappal egyre többet van világosság, érdemes megnéznünk mit is üzennek mostanság a szellemi műhelyekből...)


olvass a sorok közt, tele van üzenettel (beszarás!):

"Az ötlet olyan, mint amikor fényt gyújtunk a sötétségben...
halványan pislákol, miközben átjárja a képzelet energiája.
Tudjuk, hogy benned élnek az ötletek, melyek új utak felé vezetnek...
a megérzések, melyek új stílust, új hullámokat keltenek...
Belőled fakad a fejlődés energiája, mert mást látsz mint mások, máshogy látod mint mások...
Te szabod meg az új stílust, az új hangzást, az új szabályokat
Lépj be egy világba, ahol a te sikered is beragyogja mindannyiunk jövőjét!
Te vagy az ötlet.
Te vagy az energia.
Te vagy a jövő.
Lépj ki a fényre, mi már itt vagyunk."

Néma Fénytánc

Avagy "programajánló" ma estére... kínai villogó LED lámpa-sor kirakás helyett...

Fa, fém, üveg

Sokat társalogtunk már itten arról, hogy a „gonosz” háttérhatalom így meg úgy kavarja-keveri a kártyákat, így meg úgy szól bele a történelem kerekébe, ezzel meg azzal etet minket, legyen az élelmiszer vagy mondjuk „hírek”, azonban kevés szó esett még arról, hogy ez valójában miért is baj? Miért probléma az ő tevékenységük? Nos, véleményem szerint leginkább azért, mert alapvetően térítik el, változtatják meg az embert az „eredeti” elképzeléshez képest. És hogy mi az eredeti terve az embernek? Nyílván erre nem tudok pontos irányokat meghatározni, inkább csak érzem, hogy ahogy van most, az nem jó, az nem normális. No de mi a normális? Ezt is nagyon nehéz definiálni, körülírni, erre is inkább csak megérzéseim vannak, homályos elképzeléseim. És e felé a homályos elképzelés felé szeretnék most egy nagyon is pontos útmutatást írni, aminek betartásával szerintem megközelíthető…, vagy legalábbis kísérletet tehetünk a normális pályára való visszaállításra. Ez csak egy javaslat tulajdonképpen, amit természetesen magamon próbálok ki először, de úgy érzem, hogy „működik” a dolog, van értelme foglalkozni vele, „van benne valami”. Amit ajánlok, az nem valami egetrengető változás, igen "piti" ügynek tűnik első ránézésre, ám szerintem nagyon is fontos.S hogy mi ez? Nem húzom tovább:

Visszatérés a hagyományos alapanyagokból készült használati eszközökhöz!

Mert mi is történt? Mintegy fél évszázad alatt észrevétlenül elárasztott minket a műanyag szemét, és befúrta magát a hagyományos, úgy mint fa, fém, és üveg alapanyagokból készült használati tárgyaink helyére. Kérdezhetnénk, hogy ezzel mi a baj? Nos, szerintem igen sok. 

Példákat fogok felsorolni, amiket általánosságban fogalmazok meg, de természetesen mindegyiknél érvényes a "tisztelet a kivételnek":

Az ebédünket "mikrózható" műanyag dobozban visszük be a munkahelyre (eddig még talán rendben is van), azonban sajnos ugyanebben a műanyag dobozban mikrózzuk (!) meg, és esszük is meg. Hát kérdem én hülyék vagyunk mi? Csak mert rá van írva arra a ipari olaj-melléktermékből származó vacakra, hogy "micro-wave" - már mindjárt egészséges is?? (Az elvetemültebbek még az e-mailjeiket is nézegetik ebéd közben, amivel rendesen odabasznak az étkezés szertartás-szerűségének, és az emésztés folyamatának nyugodt megkezdésének.) De ha ez utóbbi nincs is, az biztos, hogy a megmikrózótt műanyag polietilén "edény" nem a barátunk...

A szomszéd Józsi bácsitól kapott pálinkát beletesszük egy műanyag flakonba, egy másikba meg a Szépasszony-völgyében vásárolt Egri Bikavért tároljuk, hogy hadd marja az alkohol le a műanyag oldalát, hadd fogyasszuk "egészséggel".

Észre sem vettük, és eltűntek az életünkből a vágódeszkák. Ami ma van, az  minden csak nem vágó és nem is deszka: egy 0,5 cm vastag műanyag lap, ami azon kívül hogy szart se ér, azaz az első használat után meghajlik, még le is mérgez, tekintve, hogy a vágások helyéről "kivájt" apró műanyag részecskék finoman rátapadnak a késre és ezáltal kolbászunkra - ha akarjuk, ha nem. 

A borfesztiválon, meg a karácsonyi vásáron kifizetjük jó drágán (500 Ft/dl) áron a finom forralt mazsolabort ( :) ), majd elfogadjuk, hogy egy fehér színű ipari hulladék, "pohárnak" csúfolt melléktermékbe öntsék bele, és ebből igyuk meg. Sőt, ma már az olcsóbb borospohár készletben lévő "poharak" sem úgy csengenek már mint régen, biztos vagyok benne, hogy nem teljes értékű üvegek, hanem részben polikarbonát, vagy valami hasonló anyagból vannak (pedig homok az van dögivel, nem..?).

Természetes fa ablakok és mészfestés helyett műanyag ablakkal és diszperziós festékkel vesszük körül magunkat, csakhogy véletlenül se tudjon párologtatni, lélegezni az a ház.

Vászonpóló helyett poliészter anyagú ruhákban járunk, csak hogy véletlenül se tudjon szabadon távozni testünkből a méreganyag izzadság és párolgás formájában.


Vagy csak nézzük meg otthon a fürdőszobában a tusoló "fejét". Olyan mintha fém lenne, szépen csillog, fényes, de nem az... érződik a tapintásán, a súlyán, hogy nem igazi, csak valami "krómozott" műanyag vacak, ami az első sérülésnél tönkremegy. A fa helyett már műanyag WC ülőkét lehet kapni, ami nagyon hamar tönkremegy, még ha nem is ficergünk túl sokat rajta. 

A szerzámaink is egyre kevésbé emlékeztetnek valódi fémre. Csak nézzük meg ezt a szerszámkészletet: egyértelműen látszik a színén, hogy ez már legfeljebb csak "nyomokban" tartalmaz vasércet, addig-addig kevergették, hígították az alapanyagot, míg a végén egy ilyen sötétszürke, matt valamit kaptak, amit én csak "műfémnek" szoktam hívni. 

És természetesen a használat során, a gyakorlatban be is igazolódik a sejtésem, tekintve, hogy néhány megmunkálás után elkopik a műfém szerszám. Így néhány munkaóra alatt értelmét veszti az egész létezése. Hát normális ez kérem? A lakatos szomszédomtól időnként szoktam szerszámokat kölcsönkérni, nnnaaa azokon tényleg látni, érezni a súlyán, hogy még valódi fémből készültek, és sok-sok év munkálkodás után még mindig használhatók!

Bőrcípő helyett műanyag papucs. "Gumi"cukor. Valódi palacsinta helyett műanyag, Smile palacsinta... húú, ebbe ne is menjünk bele mennyi műanyagot megetetnek velünk... Valódi nő helyett guminő. Valódi mellek helyett szilikoncickók. Valódi ajkak helyett botox. Soroljam még???


Nem. Nem szabad ezt folytatni. Nem szabad ezt hagyni, mert mindezen életellenes folyamatok csak tovább gyorsítják, rontják az amúgy is súlyosan felgyorsított és lemérgezett életünket.

Nyílván ennek is több szintje, rétege van - kezdve az előállítás egyszerűségével, gyorsaságával, folytatva a "környezettudatosság" maszlagával ("mentsük meg az erdőket"), megfejelve az iparszintű mérgezéssel, egészen a genetikai vagy akár spirituális szintű megváltoztatással bezárólag, - de egyvalami biztosan kijelenthető: minden szinten káros az emberre nézve.

Persze még akár hajlandó is lennék elfogadni egy olyan érvet a gyártás szintjén, hogy a Föld fém erőforrásai fokozatosan csökkennek, ezért cserélik le az összes eszközünket műanyagra. Meg azt is elismerem (el nem fogadva azért..), hogy a gyártók teljesen ellenérdekeltek a minőségi termékek előállításával szemben, tekintve, hogy egy valamire való üzleti tervet nem tudnának összeütni, ha 30-40 évig tartós eszközöket adnának a kezünkbe. Senki nem vásárolna olyat onnantól kezdve, ugyebár... És nyílván azt is elfogadom, hogy sok mindent csak műanyagból lehet legyártani, mert nem volna értelme természetes anyagból... De hiába minden "gyakorlati érv", szerintem ez egy bolygószintű átverés. Szóval nem akarok itt most hírtelen újdonsült környezetvédőnek felcsapni, ám mégis úgy vélem, hogy mindennek valami "magasabb" rendű célja van, valami egészen elemi erejű erőszak, amit az emberen követnek el azzal, hogy a minket kívül-belül elárasztanak műanyagokkal, melyek környezetünkre és életterünkre gyakorolt hatása igen erős. És nem csak azért mert mérgezheti a testfelépítésünket ez a sok szutyok, hanem mert ezek által csak még jobban süllyedünk lefelé a nyúl üregében.. Már így is eleve egy illúzióban élünk, hiszen a fa és a fém se valódi, csupán a Tudat képzeletében létezik, ám ezek a gyártók még tovább mélyítik a káprázat rétegeit azzal, hogy ezeket a "természetes" alapanyagokat is  lecserélik saját gyártású vackokra, műanyag vágó"deszkára" - illúzió az illúzióban.

Nem. Véget kell ennek vetni.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen anyagokkal vesszük körül magunkat, mert ezek kihatnak ránk is. 
Műanyag környezet, műanyag világ, műember.  
Persze a feladat nem is olyan egyszerű mint elsőre hinnénk. Hogy miért? Mert már keresve is nagyon nehéz beszerezni hagyományos eszközöket. A nagy ellátó szerszámboltok kivétel nélkül ugyanazt a távolkeleti műfémet árulják. A szaniter boltok kivétel nélkül ugyanazt a műfém szerelvényeket árulják. A konyhai edény és evőeszköz kereskedők egyre jobban áttérnek a műanyag termékekre. Szóval nagyon nehéz visszatérni az eredeti eszközökre.
De akkor mit lehet tenni?
Első nekifutásra talán nézelődjünk hagyományos piacokon.
Vagy esetleg nagyanyáink, nagyapáink háza táján, hátha tudnak nélkülözni, nekünk adni valamit amit ők használtak sok ideig de még mindig használható.  
Ha ez sem megy akkor meg.. nos, lehet, hogy elsőre őrültségnek tűnik, de szerintem el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ezeket az eszközöket saját kezűleg előállítani. Lehetetlen? Első ránézésre talán igen, hiszen senkinek sincs a hátsó udvarában acél hengermű + olvasztókemence... de mégis úgy érzem, hogy e felé kell menni. Ha szükséged van valamire, állítsd elő magad! Például miért ne gyárthatnék le valamiféle sablont mondjuk asztalos reszelőnek, amibe valahonnan szerzett valódi acélt olvasztok bele, majd ezután megmunkálom (akár a kapható "egyszer-használatos" műfém szarokkal) és oálá, kész is a saját szerszámom, ami 30 évig garantáltan működőképes? Nem tudom... Nagyon az elején járok én is ennek az útnak, de talán nem elképzelhetetlen, hogy visszatérjünk ahhoz a szinthez, amit elődeink még természetesen űztek: saját eszközök gyártása. Nemrég készítettem ezt a polcot a nejemék üzletébe: nem nagy durranás, de mégis valahol saját gyártás, még ha az alapanyagokat nem is én állítottam elő:

 

Viszont amit már most is meg lehet, azt meg is kell tenni. Én utasítottam a családot, hogy mostantól nincs műanyag pohárból ivás, nincs műanyag kancsóban tea, nincs műanyag flakonban bor/pálinka. Amennyire csak lehet visszatérünk a fa, fém és üveg eszközökhöz. És ha a piacon nem találok régi, valódi vastag vágódeszkát, akkor majd csinálok magamnak! :)

Ördögi kör - cipősdobozban

Közeledik a Karácsony. Éljen.

De előtte még jön a Kólás! Tán ma...

Zsong a fejem a karácsonyi „VÁSÁROLJ!” sulykolástól. Bármerre megyek, bármilyen médiát nézek/hallgatok, az utcák, a kirakatok, a boltok díszei és hírdetései sugárban hányják rám az anyagi befolyásolást, de olyan szinten, hogy már rosszul vagyok tőle. És még George Michael örökzöldjét nem is hallottam idén!! Én nem akarok felülni már erre a vonatra, nem szeretném hagyni magam befolyásolni, nem és nem! De hiába minden, ott vannak a gyerekek, és bekerülök megint az ördögi körbe: megszólal a lelkiismeret, gyerekkoromban nekem is jól esett ajándékot kapni, hát miért ne adjam én is tovább ezt a "jó" szokást...? De ezzel továbbra is ezt a rendszert támogatom...  És az a baj, hogy már azzal is, hogy megírom ezt a bejegyzést, csak tovább éltetem ezt a szokást. Mert ha bölcsen hallgatnék, és egyszerűen csak megélném ezt a "év végi" dolgot, de most teljesen másképp mint eddig (csendesen, ajándékok nélkül, visszahúzódva), akkor talán ezzel tudnám jobb irányba terelni ezt az egész őrületet. Nem tudom. De neeemm, nekem írnom kell erről, még ha ezzel nem is segítek sokat letörölni ezt a belénk táplált programot.

Szóval mindenütt ez ömlik rám most. Egyik munkatársam hívta fel a figyelmemet rá, hogy mostanában már van olyan új "nyugatról átvett" szokás is, hogy Advent idején, már december 1-től a Mikólásig minden nap valami meglepetés, valami kis apróság várja a kölkö(ke)t reggelente. Milyen ügyes ez is, mi? Nem elég a télapó-csoki, meg a karácsonyi őrület, de még fokozzuk a hülyeséget már néhány nappal korábban is egy ilyen újabb hülyeséggel, amivel, mindamellett hogy értelmetlen, csak még tovább erősítjük a gyerkőc anyagiassá nevelését. Az év végi belénk ültetett ajándékozási rögeszmével kapcsolatos kétségeim továbbra is igen erősek, ahogy erről a szinte minden év végi esetben megejtett írásaim is tanúskodnak. 

Néhány napja kapjuk a céges hírlevelet, amiben felhívják a figyelmünket hogy újra itt a Cipős Doboz Akció, amely során össze lehet szedni otthon a már nem használt játékokat, amiket jótékonykodás keretében eljuttatnak rászoruló gyerekek részére. Ezzel kapcsolatban is vannak ám kételyeim, bár lehet hogy túlagyalom. Lásd később.

A szomszédok is már novemberben elkezdik felszerelni a LED-sorokat a házakra, hadd tudja meg mindenki, hogy mi itt a Karácsonyra készülünk, bakker, nem látod?! Nem, nem elég néhány gyertya, nekünk teljes kivilágítás kell, ami egész éjjel villog! Nekünk mesterséges fényáradattal, giccs-hegyekkel kell üzenjük az egész világnak: mi így ünneplünk! 

A rádiók is okádják magunkból a "Társadalmi célú hírdetéseket" amelyekben csak úgy ömlenek a "jónak lenni jó" meg az "adni jó" fajtájú sulykoló közhelyek, amik mind arra irányulnak, hogy meglágyítsák a szívünket, és adakozzunk az egyházaknak és a különböző segélyszervezeteknek, akik majd szépen eljuttatják ajándékainkat a szegény gyerekek számára. Csakhogy itt jön be a képbe az ördögi csapda: képzeljünk el egy szegény gyereket, aki tényleg nélkülözve éli egyszerű, de anyagiasságtól mentes tiszta életét valahol az Isten háta mögött kettővel... és egy szép napon, megáll az omladozó házuk előtt egy fekete egyházi autó, kiszáll egy mosolygós önkéntes, és átad neki egy szép, masnival átkötött, díszes dobozt. Gyerekünket majd megöli a kíváncsiság, de a lelkére kötik, hogy csak Karácsonykor lehet felbontani. Nehezen múlnak a napok, marja a kíváncsiság, vajon mi lehet a dobozban? No és egyszer eljön a nagy nap, itt van végre a Karácsony! Kibontja. És meglát benne valamit, amit még soha életében nem látott. Olyan dolgot talál a dobozban, ami addig elképzelhetetlen volt számára. Egy műanyag játék. Kínából, egy valószínűleg hasonló sorsú kiskorú munkás kezéből, egy írdatlan nagy hajón, konténerben átszelve az óceánt jutott el Európába a játék, ahol talán néhány hónapig megfordult egy gyerek kezében, aki törvényszerűen meg is unja, azután egy szintén jól megdolgozott szülőnek köszönhetően a játék egy cipősdobozba kerül, majd onnan el egészen a szegénylegény kezébe. No és itt kezdődnek a gondok. Ezzel a kedves ajándékkal megváltozik valami a gyerek elméjében, megjelenik a kíváncsiság, az eddig elérhetetlen utáni vágyakozás. "Hú, létezik ilyesmi? Akkor biztosan van még több is!" Nem biztos hogy ez így mindenkiben lezajlik, de abban biztos vagyok, hogy elég erős anyagi vágyakat ébreszt egy olyan ajándék, amiről addig nem volt elképzelése sem egy elmaradt vidéken élőnek. És most tegyük fel őszintén a kérdést: vajon jót tettünk-e ezzel neki? Valóban?

Mert adni tényleg jó, de nem mindegy hogyan.

Mert ott van például a Google. Sokat ad, de kér is. Többet mint hinnénk. 
Ingyen kereső (google) 
Ingyen levelező (gmail) 
Ingyen videómegosztó (youtube) 
Ingyen térkép (Googlemaps)
Ingyen fordító (google translate)
Ingyen tárhely (drive) 
Ingyen alkalmazás-tárhely (Google Play) 
Ingyen, szabad kódolású telefonos operációs rendszer (Android) 
„Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem”. Ismerős? Tehát mindent "ingyen" ad, amit csak tud, cserébe viszont mindent tudni akar rólunk. Hol jársz, mit csinálsz, mit szeretnél, mik a szokásaid, mire gondolsz, mire vágysz, mit keresel, kivel vagy.... 

De adni tényleg jó érzés. És ahogy Táncoló talpak c. mesében is elhangzik: „mert úgy lesz a sok, ha adod és kapod”. Először egyébként ezt is egy tipikus anyagiassá nevelő propagandának gondoltam, mert milyen már, hogy adj először, és utána kapsz, nem úgy kellene, hogy amit kapok azt továbbadom? De aztán később rájöttem, hogy ez így tényleg jobb sorrend: pont hogy először kell adni magunktól, magunkból, és csak ezután lehet „elvárni” (de még ez sem kell) hogy jöjjön valami… mert biztos hogy jönni fog, mi is kapunk, de előtte adnunk kell. Ha sokasodni, gyarapodni akarsz, előbb adnod kell. Bentről indul ki minden. Egyszerűen így működik – ez a törvényszerűség.

Az Ifjú pápa c. HBO sorozat rendkívül ügyesen forgatja ki ezt a témát. Röviden az alaptörténet: egy alternatív valóságban egy olyan fiatal pápa kerül megválasztásra, aki arra tette fel az életét, hogy szakítva az eddigi egyházi hagyományokkal, szokásokkal, és viselkedéssel, gyökeresen kiforgassa az egész intézményt a sarkából. Hogy emlékeztesse az egész világot arra, hogy valójában miért van ez az egész, hogy mit felejtettünk el, „mi” a papok és a hívők a mindennapjaink során? A sorozat nagyon szépen rávilágít arra, hogy az Egyházat mára egy világszínvonalon menedzselt vállalattá változtatták, marketing igazgatókkal, politikai és pénzügyi vezetőkkel az élén, ahol mindent átsző a korrupció, a bűn, a manipuláció, a homoszexualitás, a pedofília, és a pozícióharc… és ahol maga a pápa az imádat tárgya, akiről eladható marketing termékek sokasága készül… és ahol a Legfontosabbról elfelejtkezik mindenki. 

Istenről.

Nem is értem hogyan engedhették ezt a filmsorozatot leforgatni... mindenesetre ennek a rendszernek akar véget vetni a nem mindennapi képességekkel megáldott, de mindemellett folyamatosan trollkodó ifjú pápa, aki úgy gondol magára, hogy ő egy "senki" (!), és teljesen láthatatlan akar maradni a hívek előtt, mivel nem az ő személye a fontos... És mi csak drukkolhatunk neki, hogy sikerüljön a küldetése, mert végre tényleg jó lenne látni egy olyan embert a keresztény egyház élén, aki első pápai hívatali napját azzal kezdi, hogy megszünteti az összes Rothschild banknál lévő bankszámlát, eladja az összes díszes, drága ruháját, karátos gyűrűit, koronáit, a bevételt szétosztja, és egy szál vászon ruhában áll ki az erkélyre a világ elé példát mutatni. Ez lenne a valóban hiteles vezetője Krisztus egyházának. De mint azt tudjuk, a történelem valami egészen mást hozott ki a kétezer évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezésből, aminek számos oka van, ezt most nem ecsetelem. És ez, az eredeti céljától gyökeresen kifordult intézmény képes embermilliókat befolyásolni, eltéríteni a valódi spirituális úttól, a valódi, személyes, azonnali kapcsolattól Istennel… egy jobb világban ennek a rendszernek is buknia kell, és ez az összeomlás úgy gondolom már javában meg is kezdődött. Régebben, amikor a keresztény egyház elleni hangolást véltem felfedezni egy-egy filmben (mint pl. legutóbb a Spotlight c. remekműben), akkor mindig haragudtam a készítőkre, mert úgy éreztem valahol ezzel engem is támadnak a készítők, ki akarnak forgatni a hitemből… ma ellenben már úgy vagyok vele, hogy hagyom, hadd támadják, majd megvédi magát az egyház ha tudja, engem már nem érdekel, maguknak okozták a bajt, egyáltalán nem kell a védelmembe vennem ezt az intézményt, ettől még nem sérül a hitem. 

Szóval itt van újra, közeleg a Fény Ünnepe - és én tényleg csak javasolni tudom mindenkinek, hogy valahogyan kezdjen el kifarolni ebből a megtévesztésből, nem biztos hogy kell az a fenyőfa, nem biztos hogy kell az a sok giccses csicsa-micsa, édesség, kaja-hegyek, ajándékok ésatöbbi-ésatöbbi... ki kell lépni ebből az ördögi cipősdobozból, mert a Fény Útja a dobozon túl kezdődik... 

NapiSzer - 2016 Álom hava

Érkezés

Szerettem volna írni egy filmelemzést az „Érkezés” című filmről, amit épp tegnap néztem meg. El is kezdtem a szokásos „én majd jól megmondom a tutit” fogalmazásmóddal, valahogy így kezdve: „Régóta sejtem már, hogy az idő csak az évezredekkel ezelőtt lebutított ember 2.0 változatának telik lineárisan, egyenes vonalban múltból jövő felé, a Világ körfolyamatokból, ciklusokból áll, a linearitás csupán a „kör” íve mentén értelmezhető rész-folyamat, ha csak ezt vesszük alapul gondolkodásunkhoz, akkor a teljes átlátás, a teljességben való lét elérhetetlen...” – bla-bla-bla, de aztán történt valami fontos. Jött egy ilyen bizonyos „mit csinálok én? ki is vagyok én?” pillanat. „Álljunk csak meg, ez így nem lesz őszínte!” És ekkor felismertem, hogy agyalhatok, és írhatok én bármit az idő linearitásának elutasításáról, meg az időn túli lét milyenségéről… de hiába, az egész szart sem ér, ha én magam nem éltem meg, nem rendelkezem ezzel kapcsolatos tapasztalattal. Hiába van olyan, amikor tényleg átélem a gyerekkorom egy-egy pillanatát, és tényleg ott vagyok és akkor, és mindaz ami ott történt bennem van ma is, hogyha ezek csupán pillanatok. Hiába villan be időnként nagyon tisztán érzékelhetően egy-egy igen régen érzett íz vagy illat az emlékeimbe, ha ezt az érzést nem tudom bármikor elővenni. Hiába érzek meg előre dolgokat, eseményeket, ha nem tudom tudatosan használni ezt a képességet. Hiába minden, ha nem látom egyben legalább a saját életemet - akkor hogy akarom látni az egész Földét? Hiába vágyok erre, az időntúliságra, hiába szeretnék kiszabadulni az idő bűvköréből, mindez csupán ábrándozás marad, ami ugyan befolyásolja a gondolataimat (van erre egy nagyon jó angol kifejezés: wishful thinking) de mit sem ér, ha még nem értem el ezt a „szintet”. 

Szóval, miután lemondtam a filmelemzésről, úgy döntöttem inkább a saját vágyaimról írok. Sokszor utaltunk már rá itt többen is, pl. Weörest idézve, hogy amíg személyes vágyak vezérlik az embert, addig itt marad, nem fog tudni kilépni az álidő és áltér illúziójából. Ám velem mégis az van, hogy még mindig vannak vágyaim. Például valamelyik nap kívántam egy hatalmasat: „Ó, Isten, úgy szeretném megismerni a Föld, és ezen belül a magyarság valódi történetét, egészen a kezdetektől”. Tényleg, szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy nem ismerhetem meg a Föld bolygó teljes történetét, mert korlátozottak az ismereteim, a lehetőségeim, nem láthatok távlatokban millió évekre vissza az időben – az időben, amit - ha egy történetvezetést szeretnék megismerni, akkor - lineárisan kell kezelni… vagy mégsem? – de mégis szinte szétfeszít a vágy, nekem tudnom kell, hogy mi a teljes és igaz történetünk. Erre a „coming-out”-ra persze jött is egy nagyon halk felelet bentről, ami valahogy így szólt: „Ha meg akarod ismerni a Föld történetét, ahhoz meg kellene érteni a Naprendszer történetét. Ha meg akarod ismerni a Naprendszer történetét, ahhoz meg meg kellene érteni a teljes Világegyetem történetét. Ha meg akarod ismerni a Világegyetem történetét, akkor meg kellene értsél minden létező szintjét – de erre viszont még nem állsz készen.” Na puff, köszi. Mindenesetre, mióta „kiment” ez a kérés, azóta folyamatosan történelmi szenzációkról szóló cikkek jönnek velem szembe, olyan „nesze, azért néhány morzsát kaphatsz” módon (mikor fejlesztették ki a google-nál a gondolatolvasást??!), de nekem ez kevés. Hogy miért? Mert NEM ÉRDEKELNEK A RÉSZLETEK! Nem érdekel melyik kutató vagy portál mit gondol a legújabb megtalált avar-kori temetőről. Nem érdekel, mert látom a nagy igyekezetet ahogy el akarják választani a történelmi korokat egymástól, nehogy véletlenül valaki folytonosságot, netán azonosságot véljen felfedezni az egymásra épülő kultúrkörök leleteiben. Nem. Én az EGÉSZET szeretném EGYBEN látni. Mint amikor ránézek egy térképre, egyben látom az egészet – s ha akarok „lezoomolhatok” az egyes részletekre, elveszhetek az apró szeletekben, de ez legyen az én döntésem, e mellet legyen meg a lehetőség, hogy a teljes képet lássam egyben. 

Ehhez viszont el kell felejteni a lineáris gondolkodást. Egy vonal mentén haladva, csak a kör egy részletét, egy vonalszakaszt vizsgálva – akár oda és vissza – sosem lesz lehetőség látni az egész „kört”, ehhez komolyabb "nyelvismeret" szükséges...

No, és ekkor érkezett meg az Érkezés című film az életembe. Azt kell mondjam, szinte már röhejesen, mennyire aktuálisan, ÉPP A LEGJOBBKOR. Ez az a film, amelyik kisegít, vagy legalábbis megmutatja, hogy igen, létezik ez a szint (amire vágyok), és igen, jó nyomon jársz kisöreg, a kulcs a körben van. Ha meg akarod ismerni a teljes történelmet, akkor „felülnézetből” kell az egészre rátekinteni, semmiképpen sem elveszni az események folytonosságában, vagy logikát keresni, megmagyarázni az ok-okozatokat – mert mindezek nem számítanak. Ez az a film, ami úgy tud nagyon izgalmas lenni, hogy közben szinte nincs is akció. Ez az a film, amiben az egyik legrégebbi félelmem öltött testet, került vászonra: szülőként elveszíteni a gyermekem. És ez az a film, amiből megtanulható, hogy ebből is van kiút, e fölé is fel lehet emelkedni, meghaladni az idő linearitásának csapdáját. Mindössze megint a szeretet a kulcs. És ne keressük az idegeneket, mert amikor eljön az ideje meg fognak mutatkozni ott és úgy ahogy kell. És persze ha arra van szükség, el is tűnnek egy pillanat alatt, visszatérve a saját léthelyükre, az időn túl, vagy ahová tartoznak. Figyelem! A "ki-be járkálás" skill csak a 10. szint után elérhető! :)

Néhány szót a filmről: elképesztően eltalált alkotás, egy intelligens sci-fi. Egy nyelvészt kérnek fel rá, hogy az egyszer csak megjelent idegenekkel történő kommunikációt vezesse. A kapcsolatépítés persze igen csak elmélyül, és végre nem az a tipikus idegen-inváziós film lett. A legelső ami megfogott, hogy olyan lassú minden. Egyáltalán nem a mostani filmekre jellemző pörgés-forgás-kapkodás alapján lett vágva, hanem minden kényelmesen, lassan be van mutatva, szép lassan körül vagyunk vezetve a helyszíneken, elidőzünk a fontosabb dolgokon, úgy hogy legyen idő elmélázni a látottakon. A látvány parádés, a mondanivaló nagyon mély. Olyan témát dolgoz fel, amelyet csak a sci-fi kereteiben lehetett ilyen szépen kifejteni. Vajon mit tennénk ha egyben látnánk az időt, a múltat, s a jövőt? Mit tennénk ha tudnánk, hogy a saját gyerekünk épp hogy megéri a serdülő kort majd nincs tovább? Nem vállaljuk be, inkább leéljük egyedül az életet? Vagy bevállaljuk, és ezáltal azok, akiknek elmondjuk a titkot önzőnek fognak beállítani, "csak" mert egy tucat szeretetben teljes esztendőért cserébe bevállaltunk egy gyermek szenvedését, és halálát? De ha egyszer ez törvényszerű? Ha tudod, ha nem tudod, akkor is mindenki szenved, és mindenki meghal egyszer, ez biztos, nem igaz? Ez az élet része. Hol ér véget a korlátolt gondolkodás ("önző vagy!"), és hol kezdődik az időn túli életvitel ("így is bevállalom, tudva a jövőt"), ahol csak az adott pillanat öröme számít, és minden pillanatot kiélvezni, ami mindig velünk marad ha úgy szeretnénk? Van gyereked? Képzeld el az életét, az elejétől a végéig. Mindez nagyon szépen, ám nem túl szájbarágósan van kifejtve a filmben.

A film egy novellára épül, ahol nyílván jobban ki vannak fejtve azok a kérdések, amit a filmben természetesen nincs mód bemutatni. Hogy például amit mi "józan észnek" nevezünk, az a világnak csupán egyfajta értelmezése -- de a kvantummechanikai jelenségek jól az orrunkra koppintanak, s rámutatnak: a "józan ész" értelmezés olyan nagymértékű egyszerűsítést tartalmaz, ami sok esetben paradoxonhoz vezet. A novella szerzője szerint a kvantummechanikai paradoxonok nyomán a világ makroszintű működését akár másik rendszerben is értelmezhetjük. A filmet persze már jóval "amerikaiasabban" oldották meg, nincsenek ennyire kifejtve ezek a dolgok, de talán az érzésből menni fog az értés is - tehát ezt a filmet inkább lélekkel mint aggyal kell nézni. Ez nem egy hatásvadász film, nem is grandiózus katarzist okozó film, mert nem a harsány kiabálás a célja, mint a többinek. Inkább úgy szólal meg halkan, mint egy keleti bölcs a sarokban a tömegverekedés lélegzetvételnyi csendjében, melyre mindenki döbbenten dobja le a fegyvert, és megáll. Még azt is hajlandó vagyok elnézni az alkotóknak, hogy – gondolom parancsra – bekerült egy rész, amiben már megint a minket, magyarokat gyalázzák, igaz nem derül ki egyértelműen mire gondoltak, de kicsi utána járással kiderül, hogy abban a jelenetben, amikor néhány példát említenek más népek leigázására, akkor vajon mit próbáltak sugallni a közönségnek a magyar kapcsolattal. Ezt sok filmben el szokták játszani, lásd pl. ezt a néhányat. Nem haragszom rájuk, bármennyire is szeretnék rossz színben feltüntetni a magyarokat, ez nem fog menni, hiába erőlködnek, mert birtokunkban van a kulcs, ami minden kaput nyit: a magyar nyelv. Elhangzik a filmben is, hogy aki más nyelvét megtanulja, onnantól az a nyelv hatással lesz a gondolkodására, megváltoztatja őt. Vajon a nagykutyák közül hányan tanulhatják jelenleg is bőszen a magyar nyelvet?

Rendkívül szerencsések vagyunk mi magyarok szerintem, még ha nem is tudjuk, és ezt a filmekben történő utalások csak megerősítik bennem. 

Lazuljunk: Hiperkarma - Délibáb

Egy teljes körű beavatás van ebben a számban (is):



Hiperkarma - Délibáb

előre szóltak az életemből
magad maradsz mikor minden eldől
ami lépted van az a sötétbe szárad
a szívnek a helye sehol csak árnyak

én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van
ahol éppen felüti a fejét az éjjel
az égen ki az aki maradna ébren?

ha reátelepszik az ég a tájra
megint esőt ígértek a délibábra
sok a felhő a zöme vonulni készül
a nyárból meg ami maradna végül
az eléldegél míg

az évek jönnek utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam a pultnál veled beszélget
és úgy áll ott mint aki viharba tévedt

robotpilóta ha mélybe révül
repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne
de még gyorsít is kicsit hogy leráz de mégse

és fütyülve fújtat a szél a szárnyakon
én elégve gondtalan éjszakáimon
a vártnál mindig kicsit előbbre voltam
ahol megörültek nekem oda virágot szórtam
és megmondtam mindig ha előre szóltam

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

ő meglát fentről idetáncol
kipirultan a boldogságtól
az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek

ha magad maradsz mikor minden eldől
én feléd kiáltok az életemből
hé egy árnyék ül az egész világon
a szívnek a helyét sehol se látom

én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak

virágot szórtak a síri csendbe
aki vígasztalódna ne jöjjön erre
tudom ismersz hiszen sosem beszéltünk
bár valamennyit este azért beszélni véltünk

de nem este volt csak a fények égtek
és a vadak bedőltek a tévedésnek
ha a kocsmák szaga-zaja bevonzza őket
te hagyd meg így nekik a bolond időket

mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak

és megint pengeti a lant a bárdot
megénekelni ezt a délibábot
de a kértnél ma egy kicsit előbb sötét lesz
te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságod

ő meglát egyből odatáncol
kipirultan a boldogságtól
és arcon csókol csak egyet-egyet
egy ölelés még és aztán enged

a szárnyak a hátán mind vele szállnak
utat adnak a boldogságnak
az évek látod csak utolértek
elígértek a boldog végnek

***

Nyílván így kerek az egész, de azért néhány kiemelés, önkényesen (akinek van füle...):

"magad maradsz mikor minden eldől"

"én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van"

"sok a felhő a zöme vonulni készül"

 "sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam..."

"repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne"

"a vártnál mindig kicsit előbbre voltam"

"ő meglát fentről idetáncol"

 "az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek"

"én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak"

"mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak"

"te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek"

Furcsa Doki kalandja a Teremtővel

Többek közt az a jó a filmelemzésekben – és úgy általában az összes művészeti alkotás elemezgetésében - , hogy az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és kifejtheti, hogy az adott mű mit mutat neki, számára mit jelent. A hívatalos filmkritika világa ettől nyílván eltér, hiszen annak vannak szabályai, mint például hogy érdemes elfogulatlanul és persze spoiler (rontóc) nélkül írni a látottakról. Szerencsére engem nem kötnek ilyen szabályok (sem), ezért bátran írhatok bármiről, amit csak akarok. Így volt ez a Hollywood háborúi cikkemnél, vagy az i.e. 10.000, vagy a Lego Batman filmelemzésemnél is, (melyeket a visszajelzések alapján eléggé kedvelték az olvasók). Így hát az aki még nem látta a Doktor Strange című filmet, és meg szeretné nézni, annak melegen ajánlom hogy ne olvasson tovább, mert spoileresen tudom csak leírni azt amit szeretnék.

 a szokásos egyszem-plakát

Szóval régóta vártam már ezt a filmet, mert egyrészt nagyon látványosnak ígérkezett, másrészt az ilyen nagyszabású mozikban mindig van egy rakás elrejtett, vagy akár nyílt szimbolika, jelek, utalások küldözgetése az arra érett nézők felé. Nincs ez másképp a Doctor Strange című filmnél sem, amelyben a látványos felszín alatt bizony sok-sok érdekesség található, no persze nem mindenki számára egyértelműen szájbarágva. Ezért én most bátorkodom feltárni egy kicsit ennek a filmnek a – szerintem – valódi mondanivalóját, ami persze lehet hogy nem igaz, vagy nem is ezt és így szánták a közönségnek az alkotók ahogy én gondolom, ám engem ez a része nem érdekel, csakis az, hogy nekem mit mutatott a film. A vakolásban igen nagy gyakorlatot szerzett tengerentúli mesterek egyik kedvenc módszere a igazságba csomagolt hazugságok terjesztése. Nincs ezzel semmi baj, az emberek többsége megeszi az ajándékot, de nyílván van egy szűk réteg, amelyik észreveszi, hogy a szépen becsomagolt sütibe egy apró, de annál jelentősebb egérkaki került. És EZ az a kis kakipiszok, ami az én torkomon már nem ment le, így az egész alkotás eredeti célja nálam nem lett eredményes. Kilóg a lóláb! És még csak nem is az olyan szokásos multikulti erőltetésen akadok ki, hogy a fehér főhős mellé törvényszerűen egy fekete segítő kell, mert ez, hogy úgy mondjam, már nem mozgat meg. Egész más jellegű baj van ezzel a történettel. Mielőtt ezt kifejtem azért el kell ismerjem, hogy mindezektől függetlenül nagyon élveztem a filmet, tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek, mert a „kis” piszok ellenére rengeteg tanítás van benne, csak érdemes esetleg a megnézés után elolvasni ezt a mélyelemzést, hátha más is arra a következtetésre jut mint én, és akkor valamelyest a gyanú meggyőződéssé alakul(hat). Ha így lesz, hát lehet örömködni, mert mi magyarok már csak ilyen örömködősek vagyunk, ha kiderül az igazság, de úgy Istenigazából.

Le kell szögezni az elején, hogy nem ismerem teljes mélységében Doktor Strange eredettörténetét, nem olvastam a képregényeket, amúgy sem vagyok valami nagy Marvel-rajongó, így az ilyen köpenyes – szuperhősös filmek általában nem csigáznak fel (olyan 12 éves korom óta), és ha meg is nézem őket, akkor is csak azért, hogy találok-e bennük valami számomra fontos utalást.  Szóval mivel nem ismerem a teljes Marvel-univerzumot, így lehet, hogy nem tudok mindent pontosan, hűen visszaadni, de ez nem is szándékom, és talán még jobb is, hogy kívülállóként, nem rajongóként ismeretlenül vágok bele ebbe az elemzésbe, mert így nem viszi el a gondolataimat a – nem létező – háttér”tudás”, és szabadon, nyersen, friss fejjel tudok hozzáállni a filmben látottakhoz és hallottakhoz, ahogy engem első találkozásunk alkalmával megérintett ez a történet. Amely történet egyébként egészen jó és egyedi. Egy gazdag, jó képességű idegsebészről szól, aki rendkívül emelt szintű ismeretekkel és tudással, tapasztalattal rendelkezik a saját szakterületén, ami magában hordozza azt is, hogy hősünk igen nagyképű, egoista ember. És mint minden tanító történetben, a hősnek el kell veszítsen mindent ami fontos volt neki, annak érdekében, hogy egy olyan új úton induljon el, ami a teljes padlóra kerülés nélkül elképzelhetetlen. Magyarán a nagypofájút jól pofán kell baszni – no persze szigorúan tanító célzattal. Nos, ezt a pokoljárást emberünk meg is kapja, a pofon egy autóbaleset során történik meg, amely során a kenyérkereső kezei teljesen tönkremennek. És itt jön el a padlóra kerülés szakasza, hősünk teljesen elveszíti a hitét, nem képes dolgozni, szerinte mindennek vége, mivel csak az operáláshoz ért, de ezek után nincs értelme a életének, és ahogy ilyenkor lenni szokott – még az egó uralma alatt – elmar maga mellől mindenkit. Az orvostársak is feladják, szerintük menthetetlen a doktor keze.

A reménysugár egy szintén balesetet szenvedett embertől érkezik, aki egy távolkeleti mestertől azt a tanítást kapta, hogy a testet a tudat irányítja, így a test sejtjei „meggyőzhetők” a tudat által az öngyógyulásra. Strange, aki egyébként csont materialista, nem hisz neki, de ebbe az utolsó szalmaszálba kapaszkodva szintén elutazik keletre felkeresni ezt a tanítót. Meg is találja, és itt szembesül vele, hogy valójában az egész életében szerzett tudása semmit sem ér, és hogy nem csak anyag létezik a világegyetemben, és ő maga sem csupán hús és csont. Nem akarom az egész történetet elmesélni, a lényeg az, hogy hősünk évek alatt megkapja a szükséges tanítást, megtanulja használni a saját tudatát, új képességekre tesz szert, dimenziókapukat tud nyitni, fegyvereket, pajzsokat képes pusztán energiából létrehozni, stb.. A filmben rengeteg fontos mondat elhangzik arról, hogy milyen is a világ valójában, hogy a tudat irányítja a valóságot, alakítja az anyagot, a teret, sőt az időt is. Mindezen képességek persze csak azután érhetők el, amikor a padlót fogott ember leépíti a saját egóját, elengedi az addigi „tudását”, és teljesen új, tiszta tudatossággal építi fel (ismeri fel) önmagát. A doki tanítóját Tilda Swinton alakítja, meglehetős meggyőző erővel, a mozdulatai, az arcmimikája, a mondanivalója, minden teljesen rendben van, hiteles.

Doktor Strange kifejezetten jó tanulónak bizonyul, hamar elsajátítja a megfelelő technikákat, de kell is, mert a dramaturgiailag megfelelő pillanatban megjelennek a „gonoszok”, akik egy még gonoszabb „Főgonosz” szolgálatában tevékenykednek, és persze (I) most is a Föld teljes elpusztítása a céljuk. És persze (II) mindezt hősünknek kell megakadályozni, amely küzdelem során persze (III) kiderül, hogy a tanítója sem egészen az, akinek látjuk… szóval van itt némi csavar is, de nem olyan meglepő azért.  A történet persze (IIII) jól végződik, happyend, sikerül megmenteni a Földet, a gonoszok eltűnnek, a főgonosz sem zavarja többé a vizeinket. Szóval egy átlag néző számára minden úgy jó ahogy van, elfogadjuk, hogy ismét a jók győztek a gonoszok felett, lehet kicsoszogni a moziból, és természetesen otthagyni a félig kievett és kiborított pattogatott-kukoricás dobozt, a kilötykölt kólásüveget, és a székre kent csípőst szószt, amivel a chipszet zabálták. Szóval minden rendben. Csak hogy van itt egy kis bibi. És most jön az a „kis” kaki, ami az én nyelőcsövemen már nem ment le.

A film főgonoszát, és a köré épített ideológiát a következőképpen lehet összefoglalni – és most tessék nagyon figyelni:

-    - Ő egy időn túli halhatatlan létező, mérhetetlen hatalommal, aki mindent el akar nyelni, magába akar foglalni.

-    - Az idő = halál

-   - A „főgonoszhoz” hű emberek számára megszűnik az idő, visszatérhetnek hozzá, felolvadnak az Egyben, az öröklétben.

-   - A Fő G-től tanulók megismerhetik a tér és idő alakításának művészetét, ki be járhatnak dimenziókon, időn keresztül kasul.

-   - A Fő G. most épp a Földre pályázik, szeretné magába olvasztani a bolygónkat, és rajta minden élőt, mert az milyen már.

Nem tudom ki mit lát ebben, Kire illik ez a „keretrendszer”, de engem ez az egész kísértetiesen emlékeztet arra, amit én eddig a Teremtő Istenről elképzeltem. No most kell elolvasni még egyszer a fenti felsorolást.

És ezzel szemben a „jók” a következőkkel felvérteződve szállnak harcba:

-       - Van egy magas intellektusú ember (a doki), aki leginkább az intelligenciájával (!) küzd a Fő G. ellen.

-        - Hősünk legfőbb fegyvere egy nyaklánc, aminek a medálja egy szemet ábrázol. Egyszem.

-        - A mester és tanítványa a „sötét dimenzióból” nyert energia segítségével harcolnak.

-        - A „jó” oldalon állók nem akarnak felolvadni az Egyben, mert ők ragaszkodnak a saját (elkülönült) énükhöz, életükhöz.

Nos, valóban ők lennének a jók??

Mindezt persze nem könnyű leszűrni, mert egyrészt a „gonoszok” gonosz dolgokat művelnek, másrészt a film látványvilága, a poénok, a történet vezetése, stb. eltakarja előlünk a fenti mondanivalót, így az aki nem figyel, nem elég tudatos, csak annyit lát, hogy van egy főgenyó, aki el akar minket pusztítani, de szerencsére a szuperhősök megmentik a Földet. Hurrá, hajrá bosszúállók, minden fasza!

Persze lehet, hogy csak én látom ilyen fehéren-feketén a világot... de az én olvasatomban viszont így néz ki a dolog: van egy filmstúdió, amelyik masszívan tagozódik a Földet uraló háttérhatalmi erők szövetébe, és amely stúdiónak kutya kötelessége a valódi Teremtő, a valódi Isten elleni ideológiákat terjeszteni, sugalmazni a nagyközönség számára. Ez a film egész pontosan egy erőteljesen Istenellenes propaganda, a szokásos fordított megjelenítősdível (a jó=rossz, a rossz=jó), ami jelzi, hogy már nagyon a végüket érzik. A filmbe beágyazott gondolatok és tudat alatti utalások mind arra vannak, arra vezetnek, hogy az Istennel, az Egy-el való összeolvadás rossz, de a sok tanulással, az intellektussal (a „magasra” felépített egóval) mindez elkerülhető, tehát továbbra is haladjunk ezen az egóista úton, mert a Földet irányítóknak bábokra, elmékbe zárt lelkekre van szükségük a működésükhöz. És ugyan megismerhetők anyagon, téren és időn túli technikák, képességek, és tényleg el is hangzanak a filmben nagyon hasznos tanítások, de mindez csupán arra szolgál, hogy elhitesse velünk, hogy ők, mármint az ideológiai agytrösztök mutatják az egyedüli jó utat, és ne akarjunk mi egy végtelen hatalmú „akárkivel” csak úgy „összeállni”, maradjunk csak a seggünkön, mert az nagyon jó (nekik). Hiába hát minden tanítás, igazságmorzsa, akkor is teljesen eltérő világszemléletek csapnak tehát itt össze, és mindenki eldöntheti, hogy melyik „oldalhoz” áll, hová tartozik: a Földet látszólag megmentő, de az embereket továbbra is egó-szolgaságban tartó "szuperhősök" oldalához, vagy a minket felemelni, magába olvasztani kívánó, tanító, az üdvösséghez elvezető Jóistenhez. De hiába minden igyekezetük; a polkorrektség jegyébe ágyazott véleményterror, a materializmus felsőbbrendűségének hírdetése, világraszóló hazugságvárak építése, a földi élvezetek kimaxolása, az egó túltolása ("a siker útja"), egyszóval az életellenesség, vagy istelennelesség - a paradigmaváltás zajlik, ezt bizonyítja az amerikai elnökválasztás is, és egy rakás kicsi és nagy folyamat, ami "bent" és "kint" zajlik egyszerre, egymásba ágyazottan, egymástól függően, összehangoltan. Aki ezt nem érzi, az lemarad erről a hullámról, és azt kell mondjam nem kár érte.

Hát így néz ki az én olvasatomban a Doktor Strange története.