2016. december 5., hétfő

Ördögi kör - cipősdobozban

Közeledik a Karácsony. Éljen.
De előtte még jön a Kólás! Tán ma...





Zsong a fejem a karácsonyi „VÁSÁROLJ!” sulykolástól. Bármerre megyek, bármilyen médiát nézek/hallgatok, az utcák, a kirakatok, a boltok díszei és hírdetései sugárban hányják rám az anyagi befolyásolást, de olyan szinten, hogy már rosszul vagyok tőle. És még George Michael örökzöldjét nem is hallottam idén!! Én nem akarok felülni már erre a vonatra, nem szeretném hagyni magam befolyásolni, nem és nem! De hiába minden, ott vannak a gyerekek, és bekerülök megint az ördögi körbe: megszólal a lelkiismeret, gyerekkoromban nekem is jól esett ajándékot kapni, hát miért ne adjam én is tovább ezt a "jó" szokást...? De ezzel továbbra is ezt a rendszert támogatom...  És az a baj, hogy már azzal is, hogy megírom ezt a bejegyzést, csak tovább éltetem ezt a szokást. Mert ha bölcsen hallgatnék, és egyszerűen csak megélném ezt a "év végi" dolgot, de most teljesen másképp mint eddig (csendesen, ajándékok nélkül, visszahúzódva), akkor talán ezzel tudnám jobb irányba terelni ezt az egész őrületet. Nem tudom. De neeemm, nekem írnom kell erről, még ha ezzel nem is segítek sokat letörölni ezt a belénk táplált programot.

Szóval mindenütt ez ömlik rám most. Egyik munkatársam hívta fel a figyelmemet rá, hogy mostanában már van olyan új "nyugatról átvett" szokás is, hogy Advent idején, már december 1-től a Mikólásig minden nap valami meglepetés, valami kis apróság várja a kölkö(ke)t reggelente. Milyen ügyes ez is, mi? Nem elég a télapó-csoki, meg a karácsonyi őrület, de még fokozzuk a hülyeséget már néhány nappal korábban is egy ilyen újabb hülyeséggel, amivel, mindamellett hogy értelmetlen, csak még tovább erősítjük a gyerkőc anyagiassá nevelését. Az év végi belénk ültetett ajándékozási rögeszmével kapcsolatos kétségeim továbbra is igen erősek, ahogy erről a szinte minden év végi esetben megejtett írásaim is tanúskodnak. 

Néhány napja kapjuk a céges hírlevelet, amiben felhívják a figyelmünket hogy újra itt a Cipős Doboz Akció, amely során össze lehet szedni otthon a már nem használt játékokat, amiket jótékonykodás keretében eljuttatnak rászoruló gyerekek részére. Ezzel kapcsolatban is vannak ám kételyeim, bár lehet hogy túlagyalom. Lásd később.

A szomszédok is már novemberben elkezdik felszerelni a LED-sorokat a házakra, hadd tudja meg mindenki, hogy mi itt a Karácsonyra készülünk, bakker, nem látod?! Nem, nem elég néhány gyertya, nekünk teljes kivilágítás kell, ami egész éjjel villog! Nekünk mesterséges fényáradattal, giccs-hegyekkel kell üzenjük az egész világnak: mi így ünneplünk




A rádiók is okádják magunkból a "Társadalmi célú hírdetéseket" amelyekben csak úgy ömlenek a "jónak lenni jó" meg az "adni jó" fajtájú sulykoló közhelyek, amik mind arra irányulnak, hogy meglágyítsák a szívünket, és adakozzunk az egyházaknak és a különböző segélyszervezeteknek, akik majd szépen eljuttatják ajándékainkat a szegény gyerekek számára. Csakhogy itt jön be a képbe az ördögi csapda: képzeljünk el egy szegény gyereket, aki tényleg nélkülözve éli egyszerű, de anyagiasságtól mentes tiszta életét valahol az Isten háta mögött kettővel... és egy szép napon, megáll az omladozó házuk előtt egy fekete egyházi autó, kiszáll egy mosolygós önkéntes, és átad neki egy szép, masnival átkötött, díszes dobozt. Gyerekünket majd megöli a kíváncsiság, de a lelkére kötik, hogy csak Karácsonykor lehet felbontani. Nehezen múlnak a napok, marja a kíváncsiság, vajon mi lehet a dobozban? No és egyszer eljön a nagy nap, itt van végre a Karácsony! Kibontja. És meglát benne valamit, amit még soha életében nem látott. Olyan dolgot talál a dobozban, ami addig elképzelhetetlen volt számára. Egy műanyag játék. Kínából, egy valószínűleg hasonló sorsú kiskorú munkás kezéből, egy írdatlan nagy hajón, konténerben átszelve az óceánt jutott el Európába a játék, ahol talán néhány hónapig megfordult egy gyerek kezében, aki törvényszerűen meg is unja, azután egy szintén jól megdolgozott szülőnek köszönhetően a játék egy cipősdobozba kerül, majd onnan el egészen a szegénylegény kezébe. No és itt kezdődnek a gondok. Ezzel a kedves ajándékkal megváltozik valami a gyerek elméjében, megjelenik a kíváncsiság, az eddig elérhetetlen utáni vágyakozás. "Hú, létezik ilyesmi? Akkor biztosan van még több is!" Nem biztos hogy ez így mindenkiben lezajlik, de abban biztos vagyok, hogy elég erős anyagi vágyakat ébreszt egy olyan ajándék, amiről addig nem volt elképzelése sem egy elmaradt vidéken élőnek. És most tegyük fel őszintén a kérdést: vajon jót tettünk-e ezzel neki? Valóban?

Mert adni tényleg jó, de nem mindegy hogyan.

Mert ott van például a Google. Sokat ad, de kér is. Többet mint hinnénk. 
Ingyen kereső (google) 
Ingyen levelező (gmail) 
Ingyen videómegosztó (youtube) 
Ingyen térkép (Googlemaps)
Ingyen fordító (google translate)
Ingyen tárhely (drive) 
Ingyen alkalmazás-tárhely (Google Play) 
Ingyen, szabad kódolású telefonos operációs rendszer (Android) 
„Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem”. Ismerős? Tehát mindent "ingyen" ad, amit csak tud, cserébe viszont mindent tudni akar rólunk. Hol jársz, mit csinálsz, mit szeretnél, mik a szokásaid, mire gondolsz, mire vágysz, mit keresel, kivel vagy.... 

De adni tényleg jó érzés. És ahogy Táncoló talpak c. mesében is elhangzik: „mert úgy lesz a sok, ha adod és kapod”. Először egyébként ezt is egy tipikus anyagiassá nevelő propagandának gondoltam, mert milyen már, hogy adj először, és utána kapsz, nem úgy kellene, hogy amit kapok azt továbbadom? De aztán később rájöttem, hogy ez így tényleg jobb sorrend: pont hogy először kell adni magunktól, magunkból, és csak ezután lehet „elvárni” (de még ez sem kell) hogy jöjjön valami… mert biztos hogy jönni fog, mi is kapunk, de előtte adnunk kell. Ha sokasodni, gyarapodni akarsz, előbb adnod kell. Bentről indul ki minden. Egyszerűen így működik – ez a törvényszerűség.

Az Ifjú pápa c. HBO sorozat rendkívül ügyesen forgatja ki ezt a témát. Röviden az alaptörténet: egy alternatív valóságban egy olyan fiatal pápa kerül megválasztásra, aki arra tette fel az életét, hogy szakítva az eddigi egyházi hagyományokkal, szokásokkal, és viselkedéssel, gyökeresen kiforgassa az egész intézményt a sarkából. Hogy emlékeztesse az egész világot arra, hogy valójában miért van ez az egész, hogy mit felejtettünk el, „mi” a papok és a hívők a mindennapjaink során? A sorozat nagyon szépen rávilágít arra, hogy az Egyházat mára egy világszínvonalon menedzselt vállalattá változtatták, marketing igazgatókkal, politikai és pénzügyi vezetőkkel az élén, ahol mindent átsző a korrupció, a bűn, a manipuláció, a homoszexualitás, a pedofília, és a pozícióharc… és ahol maga a pápa az imádat tárgya, akiről eladható marketing termékek sokasága készül… és ahol a Legfontosabbról elfelejtkezik mindenki. 

Istenről.





Nem is értem hogyan engedhették ezt a filmsorozatot leforgatni... mindenesetre ennek a rendszernek akar véget vetni a nem mindennapi képességekkel megáldott, de mindemellett folyamatosan trollkodó ifjú pápa, aki úgy gondol magára, hogy ő egy "senki" (!), és teljesen láthatatlan akar maradni a hívek előtt, mivel nem az ő személye a fontos... És mi csak drukkolhatunk neki, hogy sikerüljön a küldetése, mert végre tényleg jó lenne látni egy olyan embert a keresztény egyház élén, aki első pápai hívatali napját azzal kezdi, hogy megszünteti az összes Rothschild banknál lévő bankszámlát, eladja az összes díszes, drága ruháját, karátos gyűrűit, koronáit, a bevételt szétosztja, és egy szál vászon ruhában áll ki az erkélyre a világ elé példát mutatni. Ez lenne a valóban hiteles vezetője Krisztus egyházának. De mint azt tudjuk, a történelem valami egészen mást hozott ki a kétezer évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezésből, aminek számos oka van, ezt most nem ecsetelem. És ez, az eredeti céljától gyökeresen kifordult intézmény képes embermilliókat befolyásolni, eltéríteni a valódi spirituális úttól, a valódi, személyes, azonnali kapcsolattól Istennel… egy jobb világban ennek a rendszernek is buknia kell, és ez az összeomlás úgy gondolom már javában meg is kezdődött. Régebben, amikor a keresztény egyház elleni hangolást véltem felfedezni egy-egy filmben (mint pl. legutóbb a Spotlight c. remekműben), akkor mindig haragudtam a készítőkre, mert úgy éreztem valahol ezzel engem is támadnak a készítők, ki akarnak forgatni a hitemből… ma ellenben már úgy vagyok vele, hogy hagyom, hadd támadják, majd megvédi magát az egyház ha tudja, engem már nem érdekel, maguknak okozták a bajt, egyáltalán nem kell a védelmembe vennem ezt az intézményt, ettől még nem sérül a hitem. 




Szóval itt van újra, közeleg a Fény Ünnepe - és én tényleg csak javasolni tudom mindenkinek, hogy valahogyan kezdjen el kifarolni ebből a megtévesztésből, nem biztos hogy kell az a fenyőfa, nem biztos hogy kell az a sok giccses csicsa-micsa, édesség, kaja-hegyek, ajándékok ésatöbbi-ésatöbbi... ki kell lépni ebből az ördögi cipősdobozból, mert a Fény Útja a dobozon túl kezdődik... 

78 megjegyzés:

  1. Elolvastam néhány kritikát az Ifjú pápáról, de valamiért egyik sem említi meg azt az "apróságot", ami szerintem a lényege ennek a sorozatnak... aztán végre találtam egy jó "kritikát", amelyik végre ideológiai szempontból is megvizsgálja a művet:

    http://mediavadasz.info/az-ifju-papa/

    VálaszTörlés
  2. ….addig is amíg futtatjuk ezeket az elcseszett programokat… mi szülők próbáljunk meg élni „helyzeti előnyünkkel”, és -ha átlépni nem is tudunk- legalább kukkantsunk át azon a „fénykapun” amit a gyermek ajándék feletti öröme, önfeledt játéka nyit!
    Ez sem könnyű mert a tiszta merengéshez le kell tekerni a „hangerőt”….lehet ezt úgy, hogy az „én” alá merülök a tojáslikőrrel…. de talán úgy is, hogy „fölé” emelkedek…. kegyelemből….ehhez kérem a Jóisten segítségét, kérem mindannyiunknak, hogy ezen az utóbbi módon leshessünk át „Őhozzá” idén karácsonykor!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, ilyenkor nem szoktam kibírni, hogy csak a kulcslyukon kukucskáljak, én bizony be is megyek azon a likon, önfeledten (!) játszani a gyerekekkel. :)

      Törlés
  3. Hát nem tudom, Mazsi nem lehet hogy Te vagy már fáradt???Milyen fenyőfa, csicsa-micsa, kajahegyek, meg ajándékok?Karácsony=szeretet ünnepe=krisztus születése=Kinyílvánítjuk a szeretetünket a másik felé, szimbólikusan ajándékkal(egy éveben egyszer, tudod ünnep,(igen ebben munka van, és fenyőfa, ajándék, kajahegyek)).Ez nem ördögi kör, ez maximum a Te ördögi köröd.Én valahogy mindég megtalálom a módját annak hogy jól teljen a karácsonyom.És tudod mi a baj?Hogy mindenki olyan k*rva nagy kötelességnek éli meg, mikor ennek semmi köze nem kéne hogy legyen ahhoz.Sajnálom komolyan, nem bocsánat szánalmasnak tartom.Tudod mit?Hogy az emberek zöme szinte egész évben nem ér rá a másikra és mikor lenne egy ilyen megnyugvó pillanat akkor is csak a kínt és szenvedést látja...Hogy jajj megint ezt kell csinálni, mert berögzült hülyeség, meg mert stb... Kifogás hegyén hátán.De ezen az egy "szent" napon kellene kicsit megenyhülni, engedni a másik felé elfelejteni a hülyeségeit, felemelkedni.(Lehet gyakorolni egész évben is persze.:P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyen lehet hogy igazad van, túlbonyolítom. Talán amiatt van bennem feszülés, hogy én már novemberben beszereztem azt a néhány ajándékot, amit gondoltam átadni, és ezek után nagyon zavar, hogy a külvilágból még milyen erővel ömlik rám a vásárlási-kényszerítés <- itt van némi feszülés tehát, a belső nyugalmam, és a külső "tolakodás" között. De pl. észrevettem, hogy az "esélytelenek nyugalmával" tudok végigsétálni bármilyen pláza folyosóján, a nélkül hogy bármit is vásárolnom kellene.
      Viszont tényleg megőrjítenek az olyan kérdések, mint pl. "na és nálatok mi lesz a karácsonyi menü?" ... hhhh.... és ilyenkor persze jön a belső válaszreakció: "nem mindegy bazmeg?! nem ez a lényeg?" - aztán kimondva persze már csak motyogok valamit, hogy "hát töltöttkáposzta biztos, a többit meg majd meglátjuk"... tényleg fáradt vagyok.

      Az én ördögi köröm abból áll, hogy nem szeretném a gyerekeket anyagiassá nevelni, de mégis ilyenkor "kénytelen vagyok" ajándékozni nekik valamit a szeretetem jeléül. Ezen kell még dolgoznom, hogy
      a) vagy másképp legyen
      b) fogadjam el ezt így ahogy van, ahogy te is írod.

      Törlés
    2. http://mno.hu/eletmod/erzekeny-adatokat-lophatnak-az-okosjatekok-1375346

      Törlés
    3. A nevelés nem minden. A lényeg az, hogy milyen feladatot, célt, vágyat hoz magával az adott megtestesülés, ami mindenképpen anyagi is, hisz ide születtünk. Ezek megoldásában tudsz segíteni, de a munkát akkor is neki kell elvégeznie..., ami korántsem biztos, hogy a tieddel megegyezik.

      x

      Törlés
    4. x,

      volna pár kérdésem:

      „A nevelés nem minden”- honnan tudod, hogy másra mekkora hatása van/nincs a nevelésnek? Honnan tudod, hogy más hogyan éli meg a nevelést?
      „A lényeg az, hogy milyen feladatot, célt, vágyat hoz magával” – honnan?
      „megtestesülés” -minek a megtestesülése?
      „Ezek megoldásában tudsz segíteni, de a munkát akkor is neki kell elvégeznie...”,- abból, hogy Te úgy érzed Neked dolgod van, biztosan következik hogy másnak is van?

      Ez így első ránézésre nekem összeollózott spirituális kifejezésekkel tarkított okoskodásnak tűnik.
      Érdekelne hogy mindezek mögött van-e esetleg bármilyen személyes tapasztalatod, átélésed. Mesélnél ezekről?
      Köszönöm a válaszodat előre is!

      y

      Törlés
    5. "honnan tudod, hogy másra mekkora hatása van/nincs a nevelésnek? Honnan tudod, hogy más hogyan éli meg a nevelést?"
      Nem azt írtam, hogy nincs hatása, hanem azt, hogy a nevelés nem minden.Erről van tapasztalatom. Van olyan kisgyermek, akit szinte nem is kell nevelni, együttműködő, szófogadó, kedves,nyílt míg vannak olyanok, akik ha a fejed tetejére állsz, akkor is "letojnak", s persze a kettő közötti átmenetek. Meg azután az is megérne egy misét, hogy ki mit tart nevelésnek, s az, aki magát nevelőnek tartja tényleg az-e.

      Mindenkinek van dolga, ha más nem, akkor az élvezet, majd utána a meghalás.

      Ha ollózásnak és okoskodásnak tűnik számodra az, amit írtam, akkor neked az is. Ezen nem kívánok változtatni.

      x

      Törlés
    6. Szemelyes tapasztalatokat szeretnenk hallani a "honnan"-rol.A tobbit mi is tudjuk...

      Törlés
    7. A vágy a múltból ered és a jövőből jön.

      x

      Törlés
    8. robitsas, ha személyes tapasztalatot kérsz, akkor azt meg is kaphatod magadtól. Haljrá!

      x

      Törlés
  4. Röviden vázlatosan: Karácsony = Jézus Krisztus születése -
    -Ajándékokkal kifejezve a SZERetet.
    2016-tod szór a történelmünkben/nekem 40./ születik ennek a világnak!
    Azért csak 40. mert már 5 éve végre BENNEM /a szívemben/is megszületett, így végre megértettem miért ismétlődik újra és újra ez az egész ünnep!
    Azok az érzések amik ilyenkor az embert hatalmába kerítik, mint az "őrület" érzése teljesen normálisak. Ennek kell továbblendítenie a megértés és megtérés felé, hisz mindenki érzi itt valami nagy hiányt próbálnak valamivel leplezni elfedni!
    Kicsit belegondolva kiderül, hogy ez az ünnep/MESSIÁSVÁRÁS/ a Zsidóknak az ünnepe kellene legyen...
    Az időzítés sem éppen aktuális a születését ugyanis megértették az Írásokból, viszont a küldetését félreértették..
    Akkor talán csapó 2 és a mi elvárásainknak megfelelő Megváltót kérünk?!
    Ugye naiv elvárás! JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELE és ennek a történelmi kornak /újszövetség-kegyelem korszaka!/vége lesz!!
    Addig van idő az ISTENTŐL jövő SZERETETET megérezni,és befogadni -továbbadni...
    Innét nézve teljesen értelmetlennek tűnik a nevelés, az anyagiasság kérdése,mert végre a "gyerek" is látja, hogy az egészet amit Isten és ember között létrejöhetne/vertikálisan
    azt egy ember-ember közötti/horizontális/ ajándékozási "kényszerrel" abszolváljuk!
    Visszatérve az aktuális és ideális " ÜNNEPI "hozzáállásra:
    Nem hárítani kell az egészet, hanem megérteni miért van jelen az életünkben,és a helyes döntést meghozni.
    A család minden tagja másként él és gondolkodik, mikor JÉZUSON keresztül megérti saját és a világ valós állapotát!
    Dicsőséggel fog visszatérni, és addig ebből az állapotból ki kell kerülni! Gondolom nem kell magyaráznom....
    A Keresztyén köntösbe bújtatott POGÁNY időzítésű ünnepre készülődvén....
    https://www.youtube.com/watch?v=IndcHKQJszY
    pogány ünnepek napjainkban...-FONTOS ÉRTENI a megtévesztést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tyűű, ebben a videóban aztán jó sok mindent összekavartak!

      Az odáig rendben van, hogy szépen feltárja az év végi "ünnepek" eredetét, leleplezi ezek mivoltát, az egyház csúnyaságait, de az már nem fér a fejembe, hogy egy magát Isten-hívőnek valló ember tulajdonképpen miért is utálja a Napot? Szóval szerinte miért is utálatos az Isten szemében az az ember, aki "napimádó", aki szereti az Isten, a Teremtő tűz egyik legegyértelműbb megnyílvánulását, Naprendszerünk és Földünk éltetőjét?

      Továbbá Nimródot beállítani a gonosz csapatba szintén rendkívüli tévedés, vagy rosszabb esetben szándékos magyarellenes befolyásolás.

      A filmben fekete bárányként bemutatott "pogány vallások", kelta és egyéb hagyományok jóval közelebb állnak a valódi kereszténységhez, keresztényi életfelfogáshoz, mint amiket az ezekre épült intézményesített, életellenes, központosított "sátáni" vallások kialakítottak maguknak, ellopva, felhasználva, és kifordítva az eredeti életimádó, élettisztelő jelképek jelentését és jelentőségét. A kelta-szkíta hagyomány, életpárti világnézet csakis iránymutató lehet ebben a kérdésben, nem pedig befeketítés s "utálat tárgya".
      Persze tudom nehéz ügy ez, hiszen a hívatalos irodalom és történelem, ahonnan általában tájékozódni lehet, pont ezt a MINTÁT igyekszik már évezredek óta elhallgatni, eltörölni a Föld színéről, hogy írmagja se maradjon. Természetesen mondanom sem kell, sikertelenül.

      Szóval hiába a (feltételezett) jó szándék, rengeteg tévedés van ebben az anyagban szerintem, de nincs erőm ezeket cáfolgatni.

      Azért köszönöm Zoli, megnéztem, tanulságos volt.

      Törlés
    2. Nagyon örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed, és megnéztél egy olyan összeállítást ami egy nagyon kényes témába vág.
      Sokkal gyümölcsözőbb úgy haladni, ha nem veszünk el a részletekben! A HIT amúgy is valamin nyugszik, és azt is érdemes megvizsgálni, hogy arra mint is tettünk szert!!!
      A történelemben tényleg számos dologra fény derül, és számos pedig szándékosan van elferdítve!
      Nagyon fontos megértenünk amennyiben valóban létezik Isten akkor egy általa a 4. napon teremtett "égitest"
      tisztelete /mint az éltető!??/ egy tévedés nemde !??
      Amikor emberileg közelítek egy olyan "problémához"
      amit az emberek már csak Krisztus óta 2000 éve nem tudnak minden kétséget kizáróan megoldani, akkor érdemes más nézőpontot keresni!
      Üzen- e az Isten az embernek???
      Beleavatkozik a Földi életbe???
      Kinyilatkoztatja-e Magát akár prófétákon, akár cselekedetein keresztül???
      Ad-e életcélt, és segít- e megérteni ki is vagy valójában???
      Miért ad lelkiismeretet,és az mire indít???
      Miért rendeződik mindannyiunk élete valamilyen HIT köré???
      Miért alapja az életünknek bármilyen HIT???
      /Lehetetlen nélküle élni-hinni kell valamiben.../
      Miért gondoljuk magunkról, hogy akár kiváltságos /kelta-szkíta/vagy felsőbbrendű őseink vannak?
      Hová szokott ez vezetni?
      Arra próbálok rámutatni érdemes kicsit magasabbról szemlélni a kérdést.
      Amennyiben létezik Isten,akkor a világomat szemlélve biztos lehetek abban hogy SZERET!!!
      Jól láthatóan körbevett mindazzal ami egy felszínes szemlélőnek egyértelmű, és el sem gondolkodik azon ennek mennyi a valószínűsége!
      Isten írott Igéje a Biblia ami egységes,ellenére annak, hogy a 40 szerző időben és térben is távol estek egymástól, mégis teljesen egységes az egész írás!/Igeszakaszok egymásra mutatnak és igazolják azt hogy ihletés által keletkeztek!!!/
      A benne leírt próféciák hiánytalanul teljesedtek és a mai napig is teljesednek be!
      Nem mondom tévedhetetlennek magam, és a feltételezhető jó szándékot tartsd figyelembe.
      A világ tényleg tele van számos megválaszolatlan kérdéssel, amivel mi egyéni szinten kell megbirkózzunk.
      Azt a világot ahol a vallások, politikai ideológiák, ezoterikus tanítások, bölcsek és guruk tanításait szemlélve megértettem sokkal jobban kell tágítanom nem csak a tudatomat, hanem gondolkodásomat is!
      Egyetlen EGY irányból érthető és világos a történelmünk, az ideológiánk, a cselekedeteink, az aktuális élethelyzetünk...stb
      Az IGÉBŐL megértettem mindazt ami eddig el volt rejtve és szétforgácsolt!
      Több mint 2,5 év kitartó és állhatatos keresés hozta el a megértést a Bibliából a SZENT LÉLEK vezetésével!!
      Ezt mindenkinek a saját életfeladata, és nem szívesen erőltetnék senkit, hogy egy olyan utat válasszon, amiről nincs meggyőződve.
      Tiszteletem a Blog vezetéséért, és az abba fektetett munkáért és kitartásért.
      Sokaknak adsz az írásaid által újabb és mélyebb gondolatokat, és felismeréseket,megélt élethelyzeteidből tanulságokat.
      Kívánom mindenkinek hogy megértsük miért születtünk, mi az életünk értelme és célja,mitől nem látunk "tisztán" annak ellenére, hogy okos emberek is tömegével szaladgálnak....



      Törlés
    3. "amennyiben valóban létezik Isten..."
      "Amennyiben létezik Isten,akkor..."

      ...

      "feltételezhető jó szándékot tartsd figyelembe."

      Mi van akkor, ha nem feltételeznék jó szándékot? Akkor már pogány is lennék?
      Meg tudod mondani, hogy ki vagy te? Ha nem, akkor Istenről sem kellene regélned! Ha igen, akkor csupaszem vagyok és várom a válaszod.

      névtelen




      Törlés
    4. Névtelennek válasz a kérdésére.
      "feltételezhető jó szándékot tartsd figyelembe."a Mazsola leveléből idéztem amit az előző írásomra reagált.
      "amennyiben valóban létezik Isten..."
      "Amennyiben létezik Isten,akkor..."
      Ezen azt gondolom mindenkinek érdemes ÉRDEMBEN egyszer az életben komolyan elgondolkodni.
      A választ csak az kapja meg aki alázattal és őszintén keresi.
      Aki magát ebben felmagasztalja az megaláztatik, és aki megalázza magát felmagasztaltatik.
      Istent nem kell megvédeni, sem regélni ...
      Amennyiben megsértettem valakit -BOCSÁNAT!
      Nagyon sajnálom!
      Tisztelettel: Zoli

      Törlés
    5. Nekem sem állt érdekemben megsérteni téged, csak nem tudom mire vélni, hogy már hetek óta néhányan folyton kinyilatkoztatják itt a hitüket. A hit hitem szerint magánügy.Lehet persze bővíteni a kört, de az már vallás lesz, s legyen az akármilyen jó szándékú, mindig ellenségeskedésbe fordul.

      Ezt olvastad már?:
      http://www.spiritufo.hu/tudomany/kozmografia/43-a-fold-galaktikus-tortenete

      névtelen

      Törlés
    6. Kedves névtelen, nem mintha egyetértenék Zoli minden kijelentésével,
      de...
      én sem sértésből kérdezlek, hanem őszinte kíváncsiságból:
      „Meg tudod mondani, hogy ki vagy te?” Ha nem, akkor…
      melyik blog-szabály szerint zavaró itt neked a világnézet megosztás?
      és akkor te miért nyilatkoztál meg, és osztottad most meg a magadét?
      És amúgy mondjad, miről szeretnél olvasni, hátha hozzád igazodik itt mindenki?
      ;)
      nulla

      Törlés
    7. Nnna, ez a spiriufó galaktikus Föld-történet már felkeltette az érdeklődésemet! (elvégre én kértem, hát most megkaptam...)
      Csak kár, hogy nagyon ritkán találtam eddigi életemben olyan "fentről jövő közlést", amelyik nem hemzseg az ellentmondásoktól és a következetlenségektől. Sajnos ez az írás sem ilyen; tele van "hibával", és ez zavaróvá, kissé hiteltelenné teszi az egészet. Mert egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy 12. vagy egy 7. dimenziós lény ilyen hibákkal teli szöveget közölne le.

      Példák:

      " A legtöbb ma is ismert állati életforma ezen kutatások mellékterméke volt, míg a humanoid forma tökéletessé nem vált a földi célokra"

      Szerintem az ember korántsem tökéletes a földi célokra. Az emberi faj bizonyos szempontból "kakukktojás" ezen a planétán. A természetben mindennek megvan a maga természetes "ellensúlya" kivéve az embert. Fizikai erőnket tekintve valahol a tápláléklánc alsó, középső részében lenne a helyünk, de az intelligenciánk ide röpített minket, ahol vagyunk. A Földön van néhány állat, sőt akár növényi életforma amelyik könnyedén meghaladja az ember testi képességeit, bármikor le tudnak "győzni" futásban, úszásban, repülésben, harapásban, stb. Tulajdonképpen az intelligenciát és a finom-motorikus képességeit kivéve a földi ember egy igen gyenge láncszem, a síma puha bőrével, a rendkívüli sérülékenységével. Legalábbis a mai alakja…

      ***

      "az emberi formát, amelyet magunkon hordozunk és amely a megtestesülést biztosítja, eredetileg arra tervezték, hogy 7 különböző dimenziót legyen képes egyszerre megtapasztalni. Azaz ez a forma vagy test egyszerre legyen képes: ülni, állni, járni, futni, ugrani, teleportálni, repülni, az egyik helyről a másikra."

      Hm… akkor ezek szerint az ülés az maga egy dimenzió? Meg a sétálás is…? És tessék mondani, hol marad az úszás? Miközben "A világ ekkor vízben fürdött" - írják. No jól kibasztak ezzel a szerencsétlen 7. dimenziós emberrel, mindent tud, csak úszni nem... egy vízi világban! :)

      ***

      "Az emberek ekkor a táplálékunkat közvetlenül a napfényből szerezték be és ezt vízen keresztül dolgozták fel a pórusaikon keresztül. Nem volt szükségük semmi másra, csak egymásra."

      Hm... az "egymás" elég tág fogalom, tulképp az egymásra utaltságot jelenti, amibe belefér ember, állat, növény, stb... akkor miért is "nem volt szükség semmi másra"?

      ***

      "Pán Földjének civilizációja, mintegy 100 millió évvel ezelőtti ciklusban kezdődik el, amely időszak egyben csaknem fele a Napunknak a Nagy Központi Nap körüli körforgásának a galaxisunkban, mely 225 millió éves ciklus."

      Ennek a "csaknem fele a..." adatnak semmi jelentősége, csupán öncélú okoskodás, az író "jóltájékozottságát" hívatott erősíteni.

      ***

      (folyt.köv.)

      Törlés
    8. (folyt.)

      "A Belélegző Teremtés folyamatában megjelenik az egyre növekvő intelligencia és öntudatosság egyetemes törvénye. A Belégzési ciklus során, minden életformának van egy eredeti terve, lenyomata a felemelkedő evolúciós spirál mentén. Pán korszakában, ... elkezdett nőni a tudatosság fejlődése különböző szinteken, amely különböző szellemi és érzelmi képesség kifejlődésével létrehozta az elkülönülést."

      Hm... a fene tudja... én sokkal logikusabbnak vélném, ha inkább a "Kilégzés" korszakában jelenne meg az elkülönülés, a szétszóródás... és a Belélegzés korszakában meg pont az egyesülés, a hazatérés, visszatalálás a Forrásba. Na mindegy, biztos jobban tuggya…

      ***

      „A humanoid forma magvai mintegy 100 millió évvel ezelőtt csíráztak ki és jelenetek meg a Földön a bolygót takaró ezen dzsungeli periódus közepén. Kisebb humanoid csoportok a világ viszonylagos szűk területén éltek. Ezek a 7. dimenziós emberformájú létezők szárnyakkal rendelkeztek és nagyon fejlett, pszichikai és telepatikus képességük volt.”

      Tehát ezek az első emberek ilyen nagyon fejlett 7. dimenziós lények voltak. Erre mit ír egy következő bekezdésben?

      „A plejádiak érkezésének és Földre inkarnálásuknak eseménye a jelenlegi tudományunk előtt ma még ismeretlen, ám az ekkor történő mutáció az evolúciós ugrásunkban ( ez az ismeretlen láncszem probléma, csillagmag-oltás) jelzi a különbséget a majom és a hirtelen kifejlődő humanoid között.”

      He?? Hogy jön ide a majom?? Nem úgy volt, hogy kapásból 7. dimis fickók röpdöstek itt mindenfelé?

      ***

      „Volt egy védelmi rendszer felállítva a Föld körül, ugyanakkor ez a védelem nem állt fenn a Mars és Maldek bolygója körül, mert ezek nem voltak a kísérlet terepei. Az utóbbi bolygókra mindenki szabadon behatolhatott. Így az orioniak és drakonidák először csak kismértékben küldték el telepeseiket már meglévő marsi ás maldeki civilizáció tagjai közé. És amikor ott megkezdődtek az orioni és drakonida kereszteződések, hibridjeik megérkezhettek már a Földre is.”

      Hm. Értem. Tehát volt egy védelmi rendszer a Föld körül, amelyik nem engedett be ide akárkit. De a hibridek már bejöhettek, ők nem akadtak fenn a védelmi rendszeren… Áááá..

      ***

      „3 millió 200.000 évvel ezelőtt.”

      Ilyet nem írunk le. Vagy 3.200.000 év, vagy 3 millió 200 ezer év. Hibrid megoldás nem elfogadott! (bassza meg, ezek szerint tényleg átjöttek a szűrőn…)
      Na jó, ez már tényleg csak a kötözködés részemről, de mit csináljak, ha zavarnak az ilyen butaságok egy amúgy jól felépített anyagban?

      Meg ezek az elnevezések... „Alcyone Tanácsa: Nagy Fehér Testvériség” meg ilyenek... á, süt róla a butaság, pontosabban az emberi szűrőn való "érkezés".

      Amúgy kár érte, mert azért ahogy érzem igen csak közel járhat az igazsághoz a történet. Összehasonlításképpen az Adamus leíratokból TÉNYLEGESEN érződik a felsőbb rendű szellemi minőség, ott nincsenek ilyen következetlenségek és ellentmondások, mint ebben. Kár, kár érte, de tényleg. Úgy elolvasnám a valódi történetet most már hibák és emberi beavatkozás nélkül, tényleg kíváncsi vagyok!

      Törlés
    9. Ráadásul a Föld teljes történetét képtelenség elképzelni a magyarokra vonatkozó részek nélkül. Így ez az egész spiriufó történet csak egy nagy félrevezető mese. Szerintem.

      Törlés
    10. PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT ELSŐ LEVELE
      4,7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. [rész 6,20.] Hanem gyakorold magadat a kegyességre:

      4,8 Mert a test gyakorláságának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.

      4,9 Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk.

      4,10 Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképpen a hívőknek.

      4,11 Ezeket hirdessed és tanítsad.

      Törlés
    11. Ha jól emlékszem (régen volt) Adamusz tanítása kb. a felétől fizetőssé vált, Adamusz okos érvelésével alátámasztva.
      Az addig olvasottak fényében számomra az elég nagy ellentmondásnak tűnt..

      Törlés
    12. Joli néni vagyok Kisharsánybúl. Érdeklődnék, hogy milyen az a szentségtelen mese? Mi ittend sokat szenteskedünk az asszonyokkal a templomban, magam is vénasszony vónék, de akkor én milyen mesét mondhatnék az onokámnak?

      Törlés
    13. „Meg tudod mondani, hogy ki vagy te?”
      Igen, egy névtelen árnyjátékos vagyok.

      melyik blog-szabály szerint zavaró itt neked a világnézet megosztás?
      Nincs ilyen blogszabály. A belső értékrendem alapján jeleztem, hogy mindenkinek joga van azt hinni, amit épp képes, s ne álljunk már le nonstop a Bibliánál, amit bárki, bármikor le tud venni a polcáról, vagy a netről.

      "És amúgy mondjad, miről szeretnél olvasni, hátha hozzád igazodik itt mindenki?"
      Nem kell hozzám igazodni. Mindenkinek megvan a saját vezetője.
      Mondjuk arról szívesen olvasnék, hogyha holnaptól nem lenne áram kb. 2 hónapig, akkor ki mivel töltené el a napjait.:)

      névtelen

      Törlés
    14. "ha holnaptól nem lenne áram kb. 2 hónapig, akkor ki mivel töltené el a napjait"

      Hát... az biztos, hogy jelentősen javulnának a demográfiai mutatók úgy 1 szűk év múlva. :)

      Törlés
    15. Hát,kb egy hétig bírnánk,már,ha tudnánk,hogy csak 2 hónapig tart,ha nem tudnánk,hááát.Először is a vízért,a kajáért kellene kajtatnia verekednie nap mint nap.--talán ennyi tartaléka van a nagyvárosban lakótelepi lakónak-- Ez ki is töltené a napjait,persze csak nyáron,télen még tüzelőért is harcolni kellene,megvédeni a családot a rabló hordáktól... Az egyéb szükségletről nem is beszélve,mert,ha inni nincs víz,nem is lehet lehúzni. Hát,ha még kis gyerek is van a családban...
      Ez a pesszimista olvasat,Mazsola az optimista olvasatot írta le.t.

      Törlés
    16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    17. Ugyan azt amit az anno a hegyekben lezuhant focistak tuleloi...

      Törlés
    18. Úgy látszik, hogy ez a kérdés kiment a blogon túlra is.:)

      http://spiriteve.blogspot.hu/2016/12/fenylanc_15.html

      Törlés
  5. Tegyük tisztába a dolgokat.
    A hit valóban magánügy, és mégis ettől "hangos" a történelmünk!
    Akkor miért is válunk oly érzékennyé, ha nem kardinálisan fontos aspektusáról beszélünk az életünknek?!
    Amiben hiszel - azon gondolkodsz - arra tartasz - azzá válsz!
    Érdemes kicsit eltávolodni és távolabbról szemlélni a helyzetünket.
    Gondolataink, szavaink, és tetteink egységet alkotnak, és predesztinálják azt mivé válsz alakulsz.
    Ezt TUDATOSAN /is/ érdemes tenni,és kitartássál, elszántsággal,egy teljesen újjászületett egyénné válsz!
    Jó magam már a régi önnönvalómmal nem igazán tudtam mit kezdeni!!! -Belefáradtam,kiégtem,teljesítettem amit terveztem -világi dolgok kipipálva.
    Megtartani is nehéz, nem csak elérni valamit!
    Ezen munkálkodtam, miközben teljesen ateista és minden vallási szokástól mentesen kezdtem felfedezni a háttérhatalmi szálak kapcsán= Intelligens teremtettség világában létezem, és a legkisebb /szubatomi/ szintig minden élő tudatos,intelligens, és memóriával rendelkezik!!!
    Innét ha nehezen is /2,5 év múlva/ de eljutottam a Kereszténység Istenéhez,hisz a többit már "ellenőriztem"!
    Innét szép nyerni gondoltam, hisz bármit kiolvasnak a Bibliából,és megannyi vallást, teológiát,és liturgiát használnak ahhoz hogy az embereket MEGOSSZÁK!!!
    Oszd meg és uralkodj! -Ugye ismerős.
    Ezzel még nincsen vége a hitetésnek! Kezd izgalmassá válni.
    Akkor ki tesz igazságot, és van-e igaz vallás a Kereszténységen belül?
    Segítségnek jött a felismerés: a Katolikusok a Tízparancsolatnál is DOGMATIZÁLTAK! /A Pápa hatásköre megmondani a tutit....!/

    https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%ADzparancsolat

    Érdemes összehasonlítani a Zsidó-a Protestáns-és a Katekizmusos változatot!!! -2.törvény teljesen hiányzik/ne csinálj magadnak faragott szobrokat és azokat ne imádd...
    Ez a markáns különbség a Református és Katolikus templomok és vallás között! Luther a Bibliát olvasva rájött meg kell reformálnia /re=vissza formálnia/ a Kereszténységet mert teljesen eltér a Biblikus alapoktól!!!
    Ez mint tudjuk nem lehetséges, és ezért vált ki a reformáció során a Katolikusok közül akik még a Szűz Mária tisztelet és imádságot is /hisz Biblikusan halott,nem támadt fel,nincs elragadtatva..stb/előtérbe helyezik és helyezték!
    Szóval van miből megtérni MINDENKINEK!!!
    Főleg ha a vallását követte, és nem azt AKI azt mondta:ÉN VAGYOK AZ ÚT AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET!!!
    Röviden kezdésnek gondoltam megosztom ezt itt, úgy is Karácsonyi témában JÉZUS KRISZTUS születésének 2016. évfordulójához érünk.
    Nem könnyű szembenézni azzal, hogy amit eddig gondoltunk, amiben hittünk az HAMIS és TÉVES alapokon nyugszik!
    Ebből úgy néz ki/az igaz megtérést/ senki sem spórolhatja meg magának!!!
    _"Jézus pedig felele néki:Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik viztől és Szellemtől nem mehet be az Isten országába. Ami testtől születet, test az és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: szükség néktek újonnan születnetek. (János:3:5-7.)
    Akinek a szívében már megszületett, az várja a MÁSODIK /aktuális/ Krisztust,aki DICSŐSÉGGEL és HATALOMMAL érkezik!!!
    Azért születtünk a világra: MEGTANULJUNK SZERETNI!!!
    Nem könnyű ám csak mondani az..../tégy próbát/
    Szeretetben gazdag áldott békés életet kívánok MINDENKINEK!
    Zoli


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoli!
      Sajnos az utóbbi pár napban lemaradtam a blogról, és most átolvasás után reagálnék egy két dologra. Elsőként a fentebb említett Mikulás, Karácsony , Hanuka videóra. Az hogy a karácsony mit jelent, nincs benne a Bibliába. Én legalább is nem emlékszem. Viszont az sztem egyértelmű és egyetemes , hogy a szeretet ünnepe. Na már most , hogy mikor született a Megváltónk ilyen szempontból mind1. Személy szerint őt minden nap ünnepelni kéne, nem imával, nem adakozással, hanem szeretettel. Ez hogy itt is Nimród mint a legfőbb anti-hero jelenik meg, már meg sem lepődöm. Naná, hogy a buta magyarba itt még beletudtak rúgni egyet. Az meg, hogy a toboz mint valamiféle negatív jelentéssel bíró dolog... Hát nem is tudom. Személy szerint én is tapasztalom a karácsony rossz oldalát: vásárlási kényszer, kaja pia dömping, fák kivágása...
      Nem vagyok sem jós sem időutazó, de a én pl imádom ha a szüleimet olyasmivel tudom meglepni aminek tényleg örülnek, imádom, hogy együtt van a családom és a brutálabbnál brutálabb kajákat nyomjuk orrba szájba, vagy h a karácsonyfa megjelenik a házba, mint életfa...
      Szerintem Jézus születését azért tették dec. 25-re, hogy mindenképpen a bak havába szülessen így alapot adva az egésznek a fényhez való viszonyával. Legnagyobb sötétségbe a legnagyobb világosság. Illetve, ennek még mundán asztrológiai viszonyai is lehetek, mint az 1500-as évekig mindennek. Lehet h Nimródnak is akkor volt a szülinapja nem tudom, de ha tényleg így van nem gondolnám, hogy a régi egyház ennyire magyar párti lett volna hogy akkor egy napra teszik a két ünnepet, pláne azt tudva, hogy a magyarok a 1000-s években igencsak "lenézték" az egyházat...
      Az h vmi sátánista skull and bones-os csávó meg abból merítene erőt, hogy én ekkor ünneplek... Ha rajta múlna inkább az összes pénzem elvenné, és még jól meg is alázna neki ez a non plus ultra....
      Személy szerint sokat forgattam a Bibliát, és nem tartom következetesnek, -mondjuk egy olyan könyv amit elvileg 300 éven keresztül írtak az ilyen olyan emberek nem is lehet az -, már csak azért sem, mert az egyik részben egy szószerint népirtó Istenkép jelenik meg ami mindig a másik ellen és nem a másik ért jelenik meg. Bezzeg Jézus, Ő mindig másokért teszi amit tesz... Nálam Ő Best, ezért is haragszom ha egyszerre idéznek Tőle meg egy Ezsdrástól, vagy egy Mózestől.
      A 10 parancsolat meg kritikán aluli... Lejövök a hegyről azzal a parancsal h ne öljek erre kiírtok egy népet, mert a bika korában a sivatag közepén a semmiből csináltak egy arany bika szobrot???wtf??

      Az h Luther mit vett észre vagy mit nem én személy szerint nem tudom, de az biztos h inkább fordulok Szűz Máriához, mint hozzá...

      Félre ne érts, eszem ágába nincs veled vitázni, sőt meghajlok tudásod előtt. És neked is szeretetben gazdag karácsonyt!

      UI:
      Neked is csak azt tudom mondani mint MAg-nak, Atisssss-nak meg az összes többi "nagy prófétáknak" (érts a tréfát;) ezt még véletlenül se degradálásból vagy rosszindulatból írom)

      SZERETET, KITARTÁS, BÉKE
      remélem még sokáig olvashatom gondolataid

      Mazsi újra kezd beindulni a blog ennek nagyon örülök ;)

      Törlés
    2. Az alábbi irományok több olyan kérdéseitekre válaszul szolgálhatnak, amik még nem tiszták az Istent nem ismerők előtt:

      Albert Lüscher: "Babilon - karácsony - húsvét" c. könyve alapján:

      http://www.vargamakai.com/al_karacsony.html

      Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg?

      http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/az-oszovetseg-istene-egy-szornyeteg-/2011-08-28/6623

      Ez utóbbi öt részből áll:

      1. Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg?

      2. Brutális, kegyetlen – Isten miért engedi?

      3. Isten kíméletlen ítéletei: Miért?

      4. Isten erkölcsileg alacsonyabb rendű, mint az ember?

      5. Iszonyú vérengzés Isten parancsára – hogy lehet ez?

      Törlés
    3. Jézus zsidó származásáról:

      1. Jézust a családfájában Ábrahám és Dávid király leszármazottjának tüntetik fel. (Máté 1:1-17)

      2. Jézus édesanyja, Mária rokonságban állt Keresztelő (Bemerítő) János édesanyjával, Erzsébettel. (Lukács 1:36) Erzsébet zsidó asszony volt, Júdában lakott és egy Zakariás nevű pap felesége volt.

      3. Mária betartotta a zsidó szokásokat. (Lukács 2:21,22,23)
      – Mária áldozatot mutatott be Jézusért, aki az ő elsőszülöttje volt
      – Jézus 8 napos korában körül lett metélve
      – Nevének jelentése: Jahve megszabadít.

      4. Jézus családja rendszeresen, évenként megtartotta az Örökkévaló Mózes által elrendelt ünnepeit! (Lukács 2:41)

      5. Jézus bejáratos volt Jeruzsálemben a Templomba. (Lukács 2:46) Ha nem lett volna zsidó, akkor nem mehetett volna be, legfeljebb a pogányoknak fenntartott udvarig jutott volna.

      6. Jézus a Templomban felolvasott az Ószövetségből, Ézsaiás próféta könyvéből. (Lukács 4:17, 18) Kizárólag zsidó ember vehette a kezébe az írásokat és olvashatott fel belőlük.

      7. Jézus rendszeresen járt zsinagógába. (Lukács 4:16)

      8. Kiválóan ismerte az ószövetségi iratokat, hivatkozott rájuk, idézett és tanított belőlük. (Lukács 4:15 ; 25-27; 6:3,4; stb…)

      9. Követői Rabbinak is hívták. (János 1:39, 50)

      10. A zsidó törvénytanítók mesternek hívták. ( Lukács 11:45)

      11. Sem ellenségei, sem barátai, sem senki más soha nem vonta kétségbe zsidó származását. (János 4:9; 18:35)

      12. Zsidó szokás szerint temették el. (János 19:40)

      13. "Isten csak azért valasztotta ki Izraelt, hogy Krisztus, a világ megváltoja eljöhessen, mert " az üdvösség a zsidok közül származik" (Janos 4:22)

      14. "Az övéi közé (a zsido atyafiai közé) jött, és az övéi nem fogadták be őt" (Janos 1:11)
      A Krisztus név messiást jelent.

      15." De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Juda ezrei között, belőled származik nékem aki uralkodik Izraelen, akinek származása eleitől fogva van" (Mikeas 5:1).
      Jézus csak földi élete végén lépett fel Izraelben mint Messias. A névtelenség éveit Názáretben, Zebulon törzsében élte le. Ezután kezdődött meg nyilvános földi szolgálata: három és fél évig ment "Izrael elveszett juhaihoz" (Maté 15:24) és megtérésre hívta őket.
      Az Ószövetségben, a zsidók szent iratában több, mint 300 prófécia utal az eljövendő Messiásra, Aki Dávid utódjaként zsidó nemzetiségűként születik meg.

      Törlés
    4. *„…Meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek azért, amit ti az atyátoknál láttatok.” (János 8:37-38.)

      Jézus határozott különbséget tesz az Ő mennyei Atyja és a zsidók atyja - Jehova - között, akit nem ismert el Istennek az evangéliumi tudósítás szerint, mert így nyilatkozik róla:
      „…Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől származtam és jöttem…. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja. ” (János 8:42-44.)

      Később a zsidók rá is kérdeznek?
      „…. Nem jól mondjuk mi, hogy szamaritánus vagy és az ördög van benned? ” (János 8:48.)

      Jézus követésének útja azonban nem könnyű, mert tanításának csak igen kis részét foglalják magukban a kereszténység evangéliumai, melyeknek alapvető szelleme az, hogy „Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit”. Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapította a mai keresztény vallásokat, hanem legnagyobb ellensége - Saul rabbi - a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levele 9:22.)

      Nem születhettünk bűnösnek; ez ellenkezik az isteni törvényekkel, és a józan ésszel. Így nincs szükség bizonytalan megváltásra sem.

      Jézus sohasem mondta azt, hogy „bűnben születtünk”. Azt sem, hogy Ő a „megváltó”. Ez a zsidó-keresztény vallástanítás, az ún. „paulinista” teológia álláspontja. Jézus felvilágosító szavait megtaláljuk János evangélistánál, amint mondja: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki engem hisz.” (János 12-46.)

      Tisztáznunk kell még a „Dávid fia” fogalmat is. Máté evangéliuma ugyanis Jézus Krisztusnak, Dávid fiának és Ábrahám fiának nemzetségi felsorolásával kezdődik, melynek ha a végére érünk (1:16) láthatjuk, hogy ez nem Jézus nemzetségtáblája, hanem azé a bizonyos Józsefé, akit a szent iratok Jézus édesanyja - Mária - férjének neveznek. Azután megtudjuk, azt is (1:20), hogy Mária a Szentlélektől fogant, és nem Jézus, hanem József, Dávidnak a fia. József van tehát eredeztetve a Dávidi nemzetségből.

      De az evangéliumi írás Jézus szavaival is megcáfoltatja a messiási létezés rá vonatkozó azon feltételét, hogy ő - Jézus - mint Messiás, Dávid fia lenne, mert azt feleli a zsidók erre vonatkozó kérdésére:

      „Ha tehát Dávid Urának hívja őt, akkor miképpen a fia?” (Máté 2-45)

      Jézus nem az ószövetség áldozat-követelő Jehova istenét vallotta magáénak, hanem a szerető Mennyei Atyát, szavaival „Én azért születtem és ezért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az Igazságról.” (János 18:37)

      Jézus megharcolt a Sátánnal (sátán, manysi sáten=sötét) - a Fény és a sötétség harca, lásd. Holt-tengeri tekercsek: A Fény fiainak harca a sötétség fiaival. A magyar ősvallás is a Fény és a sötétség harcán alapul.
      Jézus
      A Napisten papja volt.
      Kardja volt, ami a bírói hatalom jelképe is (Jn. Jelenések 2:12-13).
      Mint ítélő Napisten jelenik meg, fehér lovon (Jn. Jelenések 19:11).
      Csillaga volt (Jn. Jelenések (22:16).
      Az igazsággal azonosul (Jn. 14:6).
      Parancsolt a szélnek (Lk. 8:22-24).
      Fény áradt belőle (Lk. 9:29-31).
      Gyógyított.
      Hegyen tanított.
      Hegyen imádkozott (Jn. 6:15)
      Hegyen változott el színében.
      Láthatatlanná tudott válni (Jn. 10:17-18).
      A Szentlélek galamb formában szállt rá, miközben ő a vízben állt (Jn. 1:30-34).
      Istent képviselte.
      Az Öregisten (Mennyei Atya) Fia.
      Megígérte, hogy visszatér.*Rocinante

      Törlés
    5. 1. Jézust a családfájában Ábrahám és Dávid király leszármazottjának tüntetik fel. (Máté 1:1-17)

      Az József családfája, és nem József nemzi Jézust.

      2. Jézus édesanyja, Mária rokonságban állt Keresztelő (Bemerítő) János édesanyjával, Erzsébettel. (Lukács 1:36) Erzsébet zsidó asszony volt, Júdában lakott és egy Zakariás nevű pap felesége volt.

      Ez semmit nem bizonyít, akár nekem is lehetne zsidó rokonom, pedig ízig-vérig magyar vagyok.

      3. Mária betartotta a zsidó szokásokat.
      Ez semmit nem bizonyít Jézus származásáról.

      4. Jézus családja rendszeresen, évenként megtartotta az Örökkévaló Mózes által elrendelt ünnepeit! (Lukács 2:41)

      Ott éltek közöttük, tisztelték és betartották a helyi szokásokat, mint pl. minden igaz magyar, ha idegen közegbe érkezik.

      5. Jézus bejáratos volt Jeruzsálemben a Templomba. (Lukács 2:46) Ha nem lett volna zsidó, akkor nem mehetett volna be, legfeljebb a pogányoknak fenntartott udvarig jutott volna.

      Passz, de ez sem perdöntő.

      6. Jézus a Templomban felolvasott az Ószövetségből, Ézsaiás próféta könyvéből. (Lukács 4:17, 18) Kizárólag zsidó ember vehette a kezébe az írásokat és olvashatott fel belőlük.

      Ekkor még ők maguk is zsidónak hihették.

      7. Jézus rendszeresen járt zsinagógába. (Lukács 4:16)

      Semmit nem bizonyít a származására vonatkozóan. Én is rendszeresen elsétálok egy mellett, akár be is mehetnék.

      8. Kiválóan ismerte az ószövetségi iratokat, hivatkozott rájuk, idézett és tanított belőlük. (Lukács 4:15 ; 25-27; 6:3,4; stb…)

      Származására nézve nem bizonyíték. Mehetünk tovább.

      9. Követői Rabbinak is hívták. (János 1:39, 50)

      Zsidónak hihették.

      10. A zsidó törvénytanítók mesternek hívták. ( Lukács 11:45)

      Zsidónak hihették.

      11. Sem ellenségei, sem barátai, sem senki más soha nem vonta kétségbe zsidó származását. (János 4:9; 18:35)

      Attól mert nem vonták kétségbe, még nem jelentette ki magáról, hogy az.

      12. Zsidó szokás szerint temették el. (János 19:40)

      Nem bizonyíték.

      13. "Isten csak azért valasztotta ki Izraelt, hogy Krisztus, a világ megváltoja eljöhessen, mert " az üdvösség a zsidok közül származik" (Janos 4:22)

      Ettől még a zsidók nem Őt tekintik a messiásnak.

      "Jézus csak földi élete végén lépett fel Izraelben mint Messias. A névtelenség éveit Názáretben, Zebulon törzsében élte le."

      Én másképp tudom. Úgy hírlik járt Keleten, és Északon is, szkíta mesterektől tanult.

      "Ezután kezdődött meg nyilvános földi szolgálata: három és fél évig ment "Izrael elveszett juhaihoz" (Maté 15:24) és megtérésre hívta őket."

      Ez nem jött be neki.

      "Az Ószövetségben, a zsidók szent iratában több, mint 300 prófécia utal az eljövendő Messiásra, Aki Dávid utódjaként zsidó nemzetiségűként születik meg."

      Mégis Barabást választották, Jézust meg keresztre feszítették. A mai napig nem fogadják el messiásnak. Nem is csoda, az aki így leleplezte őket:

      "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."
      (Jn, 8:44)

      "48. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?
      49. Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem."

      Tehát szamaritánus... Nem érdemes erről tovább vitatkozni, a Biblia önmagában nem bizonyítja Jézus zsidó származását, ennek ellenére én továbbra is azt vallom, nem az számít milyen testben született.

      Törlés
    6. A zsidók továbbra is a saját messiásukat várják, a saját megváltójukat, aki majd a világ uraivá teszi őket, mérhetetlen gazdagságban. Tehát ez egy igencsak materialista, és önző várakozás.

      Jézus ezzel szemben MINDENKI megváltójaként érkezett, nem csak a zsidókénak. Óriási, áthidalhatatlan különbség.

      Törlés
    7. Ugy latom mar reg megerkezett az o messiasuk...

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    9. http://webkonyvtar.elmenypark.net/?p=926

      Törlés
    10. 'Természetesen nem szabad elhinni, amit itt "Ria" próbál elhitetni.Ne hazudtold meg a bibliai kijelentéseket Ria! A Biblia egészen másról tudósÍt bennünket, mint amiről te beszélsz itt. A valótlan állÍtásaid helyett, olvasd inkább!'

      Törlés
    11. Ennél több nem telt tőled? Mi gyötör ennyire?

      Törlés
    12. :)

      (nem a tükör szokott gyötrődni)

      Törlés
    13. Mégha tükör volna - de nem az.

      Törlés
    14. Ne aggódj Ria, ezt velem is eljátszották.:) Ha én mondok valamit, akkor az az én elmém tükröződése, de fordítva ez már nem igaz. Ez az önbecsapás magasfoka, legalábbis én így látom, persze majd érvek helyett biztos jól meg fogom kapni, hogy az is én vagyok, pafff.:)
      B.

      Törlés
    15. Az pedig, hogy mit hiszel el Ria és B, és mit nem, az legyen a te dolgod.

      Törlés
    16. Ez aztán a bölcsesség Mazsola, bravó! Látom, te is lementél darálógépbe, a fenti névtelennel együtt.

      Törlés
    17. Nem, magam miatt biztos nem aggódom. Ha valamiért aggódnom kell, az nem én vagyok, mert hiszen, "... nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Efézus 6:12)
      Itt arról van szó, hogy Sátán, kozmikus hatalmasságokat, démoni erőket állít csatasorba, hogy támadja a hÍvőket, az Istentől még távol élő, Istenben még meg nem gyökerezett emberek lelkén keresztül. Ezek az emberek engedik, hogy Sátán sugdosson a fülükbe, mint ahogy Judás fülébe is azt súgta, hogy árulja el Jézust. (Jn 13:2)

      Ezért hát:
      "Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged." (Példabeszédek 9:8)
      "Nem áll szilárdan a bűnösen élő ember, de az igazak gyökere mozdíthatatlan." ( Példabeszédek 12:3
      "Az eszesnek elméje keresi a tudományt; a tudatlanok szája pedig legel bolondságot." (Példabeszédek 15:14)
      "A bolondság öröme az esztelennek; de az értelmes férfiú igazán jár." (Példabeszédek 15:21)

      Itt sem történik más, mint a nyuszikás viccben, amikor a róka és a medve meg akarják verni a nyuszikát, és azt mondják: csak úgy nem verhetjük meg. De a medve és a róka megpróbálkoztak legalább egy kis érzést belevinni. Legalább legyen oka, hogy megverjük. Ha van rajta sapak azért verjük meg, ha nincs akkor azért. Jön a nyuszi sapka nélkül. „Nézd nincs rajta sapka." Jól megverik. Másnap azt találják ki, hogy cigit kérnek tőle. Ha füstszűrőset ad akkor azért verjük meg, ha anélkülit, akkor azért. Mire a nyuszika: milyet kértek, füstszűrőset vagy anélkülit. A medve ránéz a rókára: „Nézd már megint nincs rajta sapka."

      Én szerintem nagyon is tisztán látod az itt folyó eseményeket B., éppen csak el kellett volna hagynod bizonyos nem illendő szavakat illetve, az a hányós videó sem volt egy jó ötlet tőled.


      Törlés
    18. Na mik vannak.Ha te írod Ria,az természetes,ha neked írják vérig sértődsz.Kellemetlen,mikor ilyet írnak neked.Én már csak tudom,és én is megsértődhettem volna,ahelyett kulturáltan válaszoltam neked.t.

      Törlés
    19. Ezt meg miből szűrted le "t" , hogy én vérig sértődtem? Nehogy már éppen te (aki folyamatosan kötözködik és hülyeségeket beszél, mint most is) találd ki, hogy én mikor mit érzek vagy mikor mit gondolok...
      A te esetedben erről van szó, amikor válaszolok, vagy nem válaszolok neked:

      "Ne felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne légy te is ő hozzá hasonlatos;
      Felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne legyen bölcs a maga szemei előtt." (Példabeszédek 26:4-5).

      Ja, kulturáltan válaszoltál sületlenségeket.

      Törlés
    20. 'Jézus miért is beszélt volna az eredendő bűnről, amikor sokak számára világos volt, hogy ettől/ebből kellett megváltatnunk? Csak azok számára nem volt világos, akik földi megváltást akartak. Azt gondolták, hogy Jézus a római uralom (és egyéb elnyomás) alól jön megváltani a népet.
      Ez aztán a bölcsesség Ria, bravó!
      Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged." (Példabeszédek 9:8)'
      Idézed,de nem teszed!
      Nem áll szilárdan a bűnösen élő ember, de az igazak gyökere mozdíthatatlan." ( Példabeszédek 12:3
      De,ha nem teszed,nincs gyökered!
      Az eszesnek elméje keresi a tudományt; a tudatlanok szája pedig legel bolondságot." (Példabeszédek 15:14)
      Nem keresed,tudatlan maradsz!
      Az pedig, hogy mit hiszel el Ria és mit nem, az legyen a te dolgod.'

      Törlés
    21. Köszönöm Ria,ez kellett.
      Az ócsárlásban nagy menő vagy.A tudásod annyi,ami a szádon kijön.Ezért hamisak az idézgetéseid. Nem az visz a pokolra,ami a szádon bemegy,hanem ami azon kijön.t.

      Törlés
    22. Ezért vigyázz a szádra!

      Törlés
    23. "Ezt meg miből szűrted le.."Abból szűrte le,hogy bunkón viselkedsz. Kimoshatnád a szád,mielőtt elkezded csépelni a billentyűzetet.És még te állítod be hithű Jézus követőnek magad.

      Törlés
    24. Én (se) igazán értem, hogy mit szeretnétek ezen a blogon elérni a zsidók szellemiségére épített Jézus-képzet rendszeres „pogányokra” erőltetésével: Hiszen e „fórumon” a már többszöri, sokszori, újból és újból kinyilvánított ellenállás után, ez már tényleg nagyon erőszakosan hat. És ezzel ti magatok járatjátok le azt a Jézus-felfogást a sok ezerből, amit képviseltek egyetlen egy könyv alapján. Ebből a szempontból (de csak ebből) mindegy is, hogy kinek miben van igaza, nem gondolod? Az esztelen és következetlen erőltetés ott, ahol az alap-lakosság (a „blog-közösség”) nagy része nem kéri már ezt, önmagáért beszél…

      Mert Jézus és követői nem vadásztak a mások által felépített házak sarkaiban megbúvó mérges pókokként, rendre lecsapva azokra, akik nem értettek velük egyet. Ezt a Biblia szerint az írástudók tették, meg a farizeusok, valamint a szaduceusok és a rómaiak pont Vele és követőivel. Mert ez az üldöző és lesből lecsapó módszer nem egy szentnek a jellemzője. Jézus az ő tanítványait arra képezte ki az evangéliumban, hogy vigyétek a kegyelem örömhírét, és ha valahol nem fogadnak titeket be, akkor hagyjátok ott azt a helyet, és még a lábaitokról is rázzátok le annak a helynek a porát. Miért nem fogadtok szépen szót e bölcs Jézusi tanításnak, és hagyjátok békén ezt a galileai > pogányok lakta vidéket?

      Hidd el, ha a gyakorlatban is engedelmes leszel az igének, akkor nagyobb lesz az oldal békéje is. De még ha nem is lenne egyéb okok miatt, a tiéd nagy lehetne, hisz sokat dolgoztál már itt eredménytelenül fáradozva, a Szent Szellem támogatása-áldása nélkül, és láthatóan nincs is jó gyümölcse. Pihenjetek meg végre e hiábavalóságtól egy számotokra kedves közel-keleti oázisban. Vagy építsetek fel egy valóban komoly munkával járó saját vendég-házat (blogot), itt hirdessétek meg, majd oda megy, aki odavaló, és akkor befejeződhetne végre ez az áldatlan, sátáni, vagyis az ellenállás és rágalmazás sötét szelleme által közénk vetett testvér-testvér elleni harc.

      Törlés
    25. Kérlek titeket, hogy fogjátok fel végre azokat, amiket kaptatok már ezen a blogon (is): a magyar-lelkű embernek semmi baja nincs Jézussal, neki azzal a Jézus-képzettel van azonosulási nehézsége, aminek idegen lelkületű a szelleme. Ahogy a zsidó-lelkületnek zsidó lelkületű messiásra van igénye, úgy minden ős-népnek a saját ősi identitásán és nyelvén keresztül megszólaló Jézus a kedvese. És látható, ahogy haladunk előre, ez egyre inkább így is lesz! Minden ősnép a saját atyja kebelére tér vissza, mert nem fattyú a magyar, hogy saját apját (Nimródot) idegenek kedvéért megtagadva és elárulva, idegenek őseit és bálványait szeretgesse. A zsidó biblia a szülők elleni lázadást súlyozott átokhoz köti. Ez ránk ugyanúgy érvényes. Azért is nyögjük sóhajtozva még ennek az ide in-portált idegenségnek az átkos súlyait. Sok évszázada terhelik már ezt ránk, azt, hogy higgyünk egy számunkra lélek-idegen istenképben, és ettől a Magyar testben is és lélekben is majdnem kipusztult. Mi már kaptunk több nép és lélek-irtást is ettől a Bibliában is leírt „kánaán-foglaló embergyilkos szellemtől”, és szeretnénk már békében lenni végre ettől. Ti, a szeretet prédikátorai tudnátok e hitünket tisztelni, és ha kérjük, hagynátok minket ezt nyugodtan újra felfedezni, újraépíteni és azt megőrizni, saját szülőotthonunk emlőin, és eredetünk gyökerein?

      A mi Istenünk nem egy gyilkos, és emberölő szellem, hanem ÉL, és hűséges. Életben tartotta bennünk a szikrát, amiből jelző- és őrtűzként hajnalcsillagot gyullaszt belsőnkben, mikor Krisztusban feltámad sok évezredes száműzetéséből a mi Anyánk, és a mi Apánk, a mi ősnap-őshold világkirály(pár)unk, a föld égből alászállt első királysága, amit a talmudisták kezdettől gyűl-öltek és sírig gyaláztak mind a mai napig. Nem kell tehát csodálkozni, hogy ezen évezredek után, és főleg az utóbbi századok után ahogy a Bibliában meghirdetett zsidó felsőbbrendűség eszmeisége globalizálta magát más kultúrákra rátelepedve, ezen hosszan elnyomott kultúrák ébredést akarnak szülni a számukra idegen szellemi iga alól. Az ÉLET természetes önvédelme ez az egyre inkább éledő belső késztetés, hogy visszataláljunk gyökereinkhez, hogy újra a saját népi (pogány) nemes-Jézus gyümölcseinket teremhessük a saját-gyökerű hajtásainkon, a nemes „királyi-szkíta” élet(fény)fa ágain. Nem kell aggódni, az ÉRKEZÉS majd mind-nyájunkat teljesen megvilágosít és szétválaszt juhokra és kecskékre. Addig is én azt tanácsolnám magunknak, hogy tartsuk tiszteletben és szeretetben egymást, vagyis ne erőszakoskodjunk ott, ahol már eleget erőszakoskodtunk hiába.
      (***)

      Törlés
    26. Ennél szebben megfogalmazott "hagyjál már béként" még életemben nem olvastam. Köszönöm Tristar! :)

      Törlés
    27. Én köszönöm Mazsola a blogod adta lehetőséget erre!
      Imádkoztam az írás előtt, hogy hasznos dolog szülessen, ne csak valami elmetartalom. Mert sok érv elhangzott már, és én is hozzátehettem volna valamit a tietekhez a magaméból… de annyiszor elvéreztünk már, és lett minden erőfeszítés látszólag hiábavaló… Szívből remélem, hogy Ő segít az év végi megbékélésben közöttünk, mag-test-vérek és anya-nyelv-test-vérek között! :)

      Törlés
    28. https://www.youtube.com/watch?v=W4OdsQ-RBd8

      Törlés
    29. Azért ne igyál előre a medve bőrére!:) Riát nem tudod megváltoztatni, legyen bár az írásod a legesleghasznosabb. A fanatizmust ki kell élni, nincs más ellenszere.

      Törlés
    30. Azért én látom a jó irányú változást, rengeteget finomodott az utóbbi években.
      Pl. ehhez képest mindenképp:
      http://lelekkunyho.blogspot.hu/2012/04/aki-pokolra-kivan-jutni-annak-balra.html

      (a hozzászólások között... fel fogjátok ismerni)

      Törlés
    31. A stílus ugyan finomodott, de a "Hatalmasságok" még fogva tartják.
      Az alapprobléma ott van, hogy elutasítja az ufók létezést,pedig a fentebb linkelt, majd általad megkritizált spiritufo-s cikk is hemzseg tőlük. Ugyanúgy, ahogy a Biblia is...

      Viszont Edina írásában van egy kiemelendő rész:
      "Már régóta kiveri nálam a biztosítékot, amikor – főleg egyházi – énekekben, imákban, nemzeti imaláncokban az emberek elkezdenek könyörögni. Nem. Teremteni kell, kinyilvánítani."
      Ezt teszi az alábbi írás is, amit Atis hagyott itt "örökségül", s amit lehet, sokan kihagytak:

      http://nemdumaoldal.blog.hu/page/1

      ( A többi 8 oldalon is megéri rágódni:))

      Törlés
    32. "Az emberi elkötelezettséghez és az emberi hűséghez a kulcsot a világ vallásai tartják a kezükben, jobban mint a kormányok vagy bármely más intézmény. Ez magáért beszél az emberiségről, mert ilyen vallásokat sokszor nehéz találni a Nagyobb Közösségben. Ilyen tekintetben a világotok gazdag, de az erősséged az a pont, ahol sebezhető és gyenge is vagy. Sok ember akar isteni vezetést és kijelölést, a saját életük kantárszárját átadni és egy nagyobb spirituális erő által irányítva lenni, hogy az tanáccsal lássa el és megvédje őket. Ez egy őszinte vágy, de a Nagyobb Közösség kontextusában, jelentős bölcsesség kifejlesztésére van szükség, hogy ez a vágy beteljesüljön. Nagyon szomorú nekünk azt látni, hogy az emberek milyen könnyedén átadják a saját hatalmukat, – azt ami teljesen soha nem is volt meg nekik, önként adják át azoknak, akik számukra ismeretlenek."

      Hát bizony ez így van.

      Törlés
    33. A három csillagos hozzászólónak én is küldök egy szép fényeset szívem minden szeretetével..

      Törlés
    34. Csak kíváncsiságból kérdezem a blog gazdáját, hogy már nem igaz, hogy az aláírás nélküli hsz-eket töröljük? Vagy esetleg válttoztak a szabályok? Freedom van és mindenki azt csinál amit akar? Ez mindenkire vonatkozik? Szerintem rossz irányba tart a blog, ha nincsenek szabályok, határok stb. Ez csak a személyes véleményem de fontold meg Mazsola, mert adott esetben majd ez visszaüthet rád is, szóval úgy értem sohase vedd ki magadat az egyenletből, mert szerintem része vagy egy rendszernek és nem fölötte álló vagy.
      B.

      Törlés
    35. Mi van B., aggódunk, aggódunk??? Hirtelen miért is lett neked olyan fontos a határ, meg a szabály???

      kérdező

      Törlés
    36. Nem magam miatt aggódom kedves kérdező, hidd el. Akinek nem inge nem veszi magára.:)
      B.

      Törlés
    37. Miért nem aggódsz magad miatt? Csak nem, hogy kiválasztottak és részed lesz az elragadtatásban?

      Törlés
    38. Én is szeretném, ha aláírással haladnánk tovább.

      Éva

      Törlés
    39. Nagy nehezen ,de végül is sikerült összehozni ezt a kicsi összefogást a gonosz ellen.
      Sok munkába és ösztönzésbe telt,de azért összejött. Azt nem gondoltam volna,hogy nyuszi a kalapból ide másolja be,írását,de pont passzolt ide.Köszi.

      B neked már el kellene döntened,hogy melyik oldalt választod,ahelyett,hogy itt szállingózol egyik oldalból a másikba. egy olvasgató.

      Törlés
    40. a neheze még hátra van...

      ez nem mese lesz, bár annak lesz tálalva...

      https://www.youtube.com/watch?v=ngE_rSz0zz0

      fel a fejjel! ( ez az aláírásom )

      Törlés
    41. Szerintem Pál szavai /Titusz 1:10-14/ ide kívánkoznak a „zsidó mesékhez”, legyen ez a hitük megvallása akár könyvekben, templomban, akár filmvásznon:

      „Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképpen a körülmetélkedésből valók, akiknek be kell dugni a szájokat… Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak ((a krétai körülmetélkedettek – zsidó alap-hitű keresztények)) mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak. E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek ((mondom, hogy zsidó hit-alapú keresztények)), NEM ÜGYELVÉN ZSIDÓ MESÉKRE, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.”

      A zsidó mesék alapjain állókat kíméletlenül fedni kellett tehát az apostol szerint, hogy e meséknek többé ne higgyenek, ha a kereszténységben meg szeretnének menekülni (itt krétai, vagy más nemzeti mesékről nem esik szó).
      Bár a mesék gyakran igaz elemekből építkeznek, annak bölcs figyelembevétele, hogy milyen hitből (kulturális háttérből) fakadnak e mondanivalók, sokat számít azok hitelének megítélésében. Itt az idézetben egy zsidóból lett (hozzáértő) keresztény vezető figyelmeztetését olvashattuk egy „újszövetségi” levélből a zsidó eszmeiségből jövő legendákról, mint eszmei problémaforrásokról, amiből azoknak meg kellett térniük.

      Legyünk hát e mesékkel óvatosak. Nagyon is lehetséges, hogy „készítenek” egy hamis-babát, de akkor ennek csakis az lehet az oka, hogy elfedjék az igazit. Vagyis a fentebbi apostoli tanács értelmében, ne az ő hamisított mese-képeik programja szerint futtassuk saját várakozásainkat… Vannak saját ősképeink, amikkel dolgunk lehet ezeket felülírni… Ha pl. Nimród egy ördögi lény lett volna (az ő meséik szerint), akkor mára mik lennénk mi, a leszármazottai, ebben a szellemi sötétség vezette világrendben? Mi lennénk e rend vezetői, nem? De nem mi vagyunk… hanem… („mi” csak ezután jövünk… Krisztusban /zsidó talmud szerint „Nimród fattyában”, tehát a zsidók szerint Nimród leszármazottjában/ vissza)! De ez valóban nem biztos, hogy mindenkinek egyformán lesz megélhető, és sokunknak tényleg nehéz lesz…
      (***)

      Törlés
    42. Igazából csak arra vagyok kíváncsi kedves három csillag, hogy mikor fejezitek be azt a sok mérhetetlen lopást, csalást és hazugságot amit ellenünk elkövettetek és elkövettek nap mint nap. És mikor vagytok hajlandóak jóvátenni azokat a mérhetetlen károkat amiket okoztok nekünk magyaroknak? Tényleg csak erre vagyok kíváncsi.
      B.

      Törlés
  6. Egy általam nagyra becsült kutató tollából mindig időszerű."Időről-időre, akik ország-világ előtt kérkednek, hogy ők keresztények, kereszténynek születtek, és úgy is fognak meghalni, nem mások, mint önmaguk rabszolgái. Ezt úgy kell elhinni, hogy aki csak a tanítottakat hiszi el, és nem a valóságot, az önmaga rabszolgája, az önmaga gondolatának rabszolgája és mások által nevelt rabszolga. Inkább hisz annak, hogy igaz, amit belesulykoltak idegenek, ha egyáltalán gondolkodik és gondolkodott valaha azon, hogy milyen képtelenségeket hitetnek el vele, mintsem a saját sorsú fajától tanulhatna, tanulná meg, igyekezne józanul végiggondolva elfogadni azt, amit a saját sorsú, saját népe tanít vele, vagy, érdemi alapon elutasítani, ha magyar, mondjuk Szabó Úr állítja, hogy Jézus abból a fajú népből született, amelyik fajhoz a magyar is tartozik, és erre rengeteg történelmi tény, adat és elfogadható adatok vannak, ha ilyet sorol fel Szabó úr, akkor jön a nagy felhördülés kívülről is, belülről is. Pocskondiázás, ócsárolás, gyűlölködés – csak a gondolkodás marad el. Az a fajta gondolkozás: „Nézd csak, nézd csak, talán igaz is lehet! Nézzünk csak utána!” Na, valami hihetetlenül primitív egyénné válik, rendszerint, az addig még érdemes embernek ismert, látszólag képzett és gondolkodásnak ítélt ember is, ha úgy mer gondolkodni, ahogy gondolkodik. Ha azt mondom, hogy hunok évszázadokkal előtte, mint azt az átlag ember tudja, Kárpát-medence központtal, jelen voltak úgyis, mint szkíták, úgyis mint hunok, úgy is mint keresztények, Jézus-hitűek, és a nyelvük sumér nyelv volt, és ez a nyelv a magyar nyelvvel egyenlő, ezek voltak az avarok is, de még a mágus vallású pártusok is, és a magyar-magharok is, a magyarok is, és még lehetne sorolni. Bizony meglepődik a Kedves Hallgató, hallgatóim többsége, pedig mindez, sőt még ennél több is, bizonyíthatóan igaz."Rocinante

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetlen ember sem születik mindentudónak, főleg nem ismerheti a megszületése előtti idők történéseit mind addig, amÍg valahonnan tudást nem szerez azokról. Minden embert tanÍt valaki vagy tanÍtanak valakik kicsi koruktól fogva, és az ezáltal másoktól (mások által tanÍtott, olvasott, hallott) megszerzett tudást alakÍtgatják, formálgatják, épÍtgetik stb. később a saját emberi logikájuk szerint olyanná, amit a tanultakból elfogadhatónak tartanak a maguk számára.
      Ha valaki azt állÍtja, hogy ez csak a keresztyénekre igaz -> "...aki csak a tanítottakat hiszi el, és nem a valóságot, az önmaga rabszolgája, az önmaga gondolatának rabszolgája és mások által nevelt rabszolga", akkor igaz kell legyen mindenki másra is, akit tanÍtanak, aki mások által informálódik.
      Kereszténynek születni nem lehet, mivel kereszténnyé lenni csak hit által lehet.

      Törlés
    2. Ezek szerint,téged nem kereszteltek meg születésed követően.?
      "Ezt úgy kell elhinni, hogy aki csak a tanítottakat hiszi el, és nem a valóságot, az önmaga rabszolgája, az önmaga gondolatának rabszolgája és mások által nevelt rabszolga. Inkább hisz annak, hogy igaz, amit belesulykoltak idegenek, ha egyáltalán gondolkodik és gondolkodott valaha azon, hogy milyen képtelenségeket hitetnek el vele, mintsem a saját sorsú fajától tanulhatna, tanulná meg, igyekezne józanul végiggondolva elfogadni azt, amit a saját sorsú, saját népe tanít vele, vagy, érdemi alapon elutasítani, ha magyar, mondjuk Szabó Úr állítja, hogy Jézus abból a fajú népből született, amelyik fajhoz a magyar is tartozik, és erre rengeteg történelmi tény, adat és elfogadható adatok vannak, ha ilyet sorol fel Szabó úr, akkor jön a nagy felhördülés kívülről is, belülről is."

      A kiemelésed így már érthető,pont a lényeget vágtad le.t.

      Törlés
    3. A keresztelésről beszél Villás Béla 15,16-tól kb, 10 percig

      https://www.youtube.com/watch?v=aPIfJGZ_s90

      Törlés