Többször foglalkoztam már e témával, és most egy tudományos videó is megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy a kérdés továbbra is nyitott :)
Érted? Honnan tudja a növény szárát alkotó sejt, hogy ő most épp vízben van és gyökérré kell növekednie? Honnan tudja, hogy most épp nem vízben van, tehát lehet belőle akár levél is? Honnan tudja a T-limfocita (dehülyenév, Istenem), hogy melyik sejt idegen, és melyik jóbarát? Algoritmusok futnak, vagy miniatűr "szabadakaratok"? Szóval a kérdés továbbra is érdekes:
Tudatosság vagy programozás van a sejtekben?
„Levideózták az immunrendszer működését
A T-limfociták az emberi test sorozatgyilkosai. Az immunrendszer
katonái, melyek feladata, hogy a testben őrjáratozva ellenőrizzék az útjukba
eső dolgokat, és ha úgy vélik, hogy ellenséges betolakodót találtak, azonnal
meg is támadják azt.
Erről készített videót egy Cambridge-i kutatócsoport, hogy lássuk,
mi is zajlik a testünkben, amikor az immunrendszer egy ráksejttel találkozik. A
felvételen látszik, ahogy az egyébként 5 millió darab per kiskanál vér
mennyiségben jelen lévő limfocita csekkolja a felé sodródó sejteket, és mikor
olyat talál, ami nem tetszik neki, felszakítja annak sejtfalát, és
beleinjektálja a filmen pirossal jelzett, toxikus fehérjét. Érdekes látni, hogy
a méreganyag átadása mennyire pontosan történik, hogy minél kisebb legyen a
környezetben lévő sejtek járulékos károsodása.
A T-limfocitáknak több fajtája van, a felvételen a
kifejezetten gyilkolásra szakosodott változat látszik. A limfociták a sejteket
a külsejükön viselt azonosítók alapján sorolják be ellenségnek vagy barátnak…”
Hja, és mindez egy "véletlen" robbanásból, igaz? :)
És igazából mindegy is a válasz, hogy tudatosság, vagy programozás van-e a sejtekben, mert bármelyik legyen is az igazság, a valódi kérdés az, hogy
Hm. Ilyen az amikor magyarok durván ráéreznek a korszellemre... Mit ráéreznek, diktálják! :) "A dal arról az érzésről szól, amikor rájössz, hogy az életedet nem úgy, nem azon helyen éled, ahol és ahogyan szeretnéd."
Sztázisba fagyva az időnek nincs különösebb jelentősége
Várva és bosszút tervezve minden ellen amit ismerek
A testem szinekben, pont ahogy álmodtam
Mi mindannyian várni fogunk arra a pillanatra, a pillanatra mikor kinyitjuk a szemünket
Kinyitjuk az utakat, formálva hogyan emelkedünk
Valami csendes és üres, valami halk és hideg
Ez a világ halott lesz, mikor készen leszek
Találkozás egy új fajjal, evolúciók igénye
Ez az amikor reagálunk, amikor törekszünk a tiszta életre
(Egy) gyermek szemein keresztül: gyűlölettel telt világ
Mi a pusztitásért élünk, itthagyva, óvjuk magunk
Én nem engedem, hogy visszahullj Minden ajtó, amit kinyitsz- egy másik becsukódik Ezt az egy szabályt változtatom meg, ezt az egyet tudom A választásaim formálnak, kapaszkodj abba, aki vagyok Annyi álom lezárult, annyi idea elégett
A hajnal előtti szeretkezés után még visszaalszunk egy kicsit. Az első napsugár a nyitott ablakon át bekúszik a szobába reggel, szemhéjamat csiklandozva finoman ébreszt. Felkelek, és örömmel veszem tudomásul, hogy a gyerekek már megint beelőztek. Hiába no, sokkal fejlettebbek, hajnalhasadásra kelnek. Ha jól hallom már a kertben vannak, reggelihez szedve magokat s zöldségeket. Az asszony is ébren van már, épp a kecskét feji. Van még néhány öreg tyúk a kertben egy kakassal, de már csak a tojásuk miatt tartjuk őket, végelgyengülésben fognak elmenni. Három éve nem eszünk húst, legfeljebb időnként egy kis halászlevet. Régebben nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű leszokni róla, de most már annyira természetes, egyáltalán nem tűnik fel a hiánya.
Magokból és zöldségekből álló reggelinket tejjel leöblítjük. Reggeli után egy kosárnyi eperrel a kezemben elsétálok a piacra. A fonott kosarat leteszem egy üres pultra, akinek szüksége van eperre, majd visz belőle. Felveszek egy másik üres kosarat, és megtömöm minden földi jóval, piros almával, sárga körtével, salátával, csupa olyan terméssel, ami a mi kertünkben nincs, mások termesztik. A többi piacozó emberrel egyetemben sétálgatok az asztalsorok között, persze a termelő "árusok" mosolya közepette, majd miután mindent bepakoltam, amire szükségünk van, természetesen fizetség nélkül hazasétálok. Otthon már megérkezett János táltos, és foglalkozik a gyerekekkel a kiskertben, épp a sérült palánták kézrátételi gyógyítását tanítja nekik. Én előveszem a holo-laptopot, és elvégzem az utolsó simításokat a szomszéd üres telekre építkezni kívánó gazda házának tervein - természetesen ingyen. Miután befejeztem a tervezést, eszembe jut, hogy ma még nem is ebédeltünk (János táltos csak szerényen néhány paradicsomot kért szolgálataiért, ezután bekopogtat a szomszédba, ott is dolga van), ezért a csajokkal átmegyünk az utca végi kisvendéglőbe, ahol tárt karokkal, mosolyogva vár a tulajdonos házaspár egy finom gyümölcslevessel. Miután jól belaktunk, átbeszélem a tulajokkal az új raktárépületük terveit. Holnaputánra kész - mondom, majd kezet rázunk, szétválunk, megy mindenki a maga dolgára. A lányok a lovardába, az asszony a testnevelő terembe, én meg haza felé indulok.
Útközben jön velem szembe a postás (szerelmes)biciklin, és közli a jó hírt, hogy épp most postázza mindenkinek a levelet, melyben az áll, hogy az utolsó sóhivatal, a Navildikó Bt. is megszüntette hivatalát, tevékenység hiánya miatt. Hazamegyek, bekapcsolom a napelemes holo-tv-t, ahol épp Az Utolsó Politikus Felakasztása című közelgő népünnepély 5. évfordulójáról van szó, ahová várnak mindenkit szeretettel. Ez mindig óriási ünnep a Földön maradtak között, tele boldog családdal. A Mások már csak néhányan maradtak itt, elzárkózva várják az elragadtatást, az űrhajókat, melyek elviszik őket a Másik Földre, ahol háborúzhatnak kedvükre. A műsorismertetés után maga a Királynő jelentkezik be Dobogókőről, bemutatva a legújabb kiskirálynőt, Annát, aki az Új Folyóközben fogja szolgálatát teljesíteni. Sok egészséget kívánunk neki munkájához!
Miután feldobom a vendéglős raktárépületének tervvázlatát, amit majd holnap fogok véglegesíteni, szép nyugodtan összeütöm fából azt a teraszfotelt, amit a szomszédasszonynak ígértem. Ezután úgy gondolom ma már eleget dolgoztam, ezért leheveredek a pázsitra. A kutya odacammog és ő is mellém rogy, s fél perc múlva már alszik is. Én is sziesztázok egyet a napsütésben. Mire felébredek épp hazaérnek a gyerekek is, és közlik a jó hírt, hogy a kisebbik lánynak sikerült végre az áttörés, és meggyógyította az egyik ló törött lábát. Felvillanyozva mesélik, ahogy a kislány kezei egyszer csak szemkápráztatóan felfényesedtek és pillanatok alatt sikerült helyretennie a törött csontot, s a pacinak mondhatni kutya baja. Az asszony is befut a testnevelő tanításáról, ledolgozta ő is a napi két óráját, de még elkészít néhány dekorációs virágot, amit beígért egy munkatársának. A vacsora ma is elmarad, már rég leszoktunk róla, bőven elég napi két étkezés. Ismerek olyan családot is, akik már napi egy étkezésre le tudták szorítani a szükségleteiket, hiszen olyan erős szeretet-teremtő életet élnek, hogy nincs szükségük további külsős energiaforrásra.
Késő délután érzékelem zenekarunk énekesnőjének finom telepatikus jelzéseit, és felmegyek a medi-tetőre. Néhány perc elcsendesedett meditáció után sikerül mentális kapcsolatot teremteni az énekesnővel, és átbeszéljük hol fog zenekarunk legközelebb ingyen játszani. Még nem sikerül mindenkivel az ilyen jellegű zavartalan kapcsolódás, ezért egy ideig még használatban maradnak a holo-telefonok. Szerintem már nem sokáig.
Napnyugtakor együtt állunk a családdal az erkélyen, szemben a horizonton lenyugodni készülő Nappal, búcsúztatjuk és köszönjük az eltelt napot. Nyugovóra térünk mi is.
Bizonyára sokunknak vannak élményei a Balatoni Nyárról, ilyenek és olyanok, és a nyár közeledtével ezek az emlékek időnként előbukkannak - pláne ha 640x480 pixelben jön az ember arca elé a minta. A víz finom és állandó lötykölődésétől csobogó vízparton születtek már marhaságok és előremutató gondolatok is. A következő idézet nem biztos hogy könnyen besorolható, mégis jó. Másik idő, másik korszellem. Mégis... valahol ugyanaz, mint ma.
Nincs szükség nagy szavakra, most ez jött, na! :)
"Miért tőlem várod a megoldást? Mi vagyok én? Hát idefigyelj te marha. Azt hiszed én el vagyok magamtól ájulva? Három éve kitartóan rajzolgatom a teheneket, meg a lábfejeket. Gyűjtögetek. Minden zavaró dolgot kiiktattam az életemből. Szerelmet. Politikát. Szóval mindent ami egy kicsit is kiborítana... csakhogy a Nagy Műre tudjak koncentrálni. És hol ez a mű...? Nem merek nekikezdeni. És nem is tudok. Csak a szám jár, hogy mit nem kell, de hogy mit kell, ahhoz gyáva vagyok. Ez az én nagy harmóniám. Hát mit tudok én neked mondani?"
"Megváltoztál fiacskám, hiába is tagadod. Eddig csak a világgal voltál elégedetlen. Most magaddal is az kezdesz lenni. Ez már egy pozitívum, akárhogy is vesszük.
Az ego tökéletes leépülését
láthatjuk ebben az alkotásban, ahogy addig-addig kapja a pofonokat az élettől, míg megszelídül. Ha nem, azzal nincs baj, akkor folytatódik tovább a
pofozkodás. De amint megszelídül, rögtön tisztábban átlátja az egészet. És hogy mi a nyavalyát keresek egy ötven évvel ezelőtti filmben?? Nem
tudom. Talán valami átfogót, valami egyetemeset. Jó lenne ha készült volna 200, 300,
3000 évvel ezelőtt is film! (vagy készült, csak nem tudunk róla?) Jó lenne látni miről beszélgettek másik idő másik emberei, vajon mi
foglalkoztatta őket? A fennmaradt írásos emlékek csak a töredékét tudják átadni a korszellemnek, (így vagy még ígyebb lesz a miénkkel is...). Vajon hogyan szóltak egymáshoz, hogyan humorizáltak, mivel ugratták egymást, ha egyáltalán viselkedtek így? Milyen szavakat használtak gondolataik átadására? Volt-e idő, amikor erre nem is volt szükség? Ezernyi kérdés, válasz a nagy üresség...
Miközben ezt írtam (a sétálóutcán egy padon ücsörögve), jött egy "öltönyös Jézus"
- mostanában ellepték e környéket ezek - és finoman megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni a munkájában három kérdésre válaszolva. Csípőből elhajtottam. Nesze neked, leépült egó, mi? "Nem érek rá" - mondtam. Ja, egy padon ücsörögve, nyomkodva ezt a szart. Miért hazudtam neki? Mert zavart, hogy napszemüvegen keresztül szólt hozzám, és így nem volt szem-lélek-kapcsolódás? Vagy csak mert már nem az első, aki leszólít valami baromsággal? Mert az a tapasztalatom, hogy bárki aki kínálni akar valamit nekem, az elsősorban magának akar jót? Pedig lehet hogy pont a választ küldték, de én elhajtottam...
Menthetetlenül kezdek embergyűlölő lenni...
Pedig tudom hogy mennyire egymásra vagyunk utalva. Mindenki a másikból él, ebben nincs vita. Nincs ember aki önállóan mindent saját magának állít elő, és csak a kétkezi munkáját használja. De akkor ezek szerint megengedett a másik átbaszása is? Az átverés, mások kihasználása a rendszer része, nem? Láttad azt a Audi-t azzal a bróker gyerekkel? Tudod hány ember pénze van abban kocsiban fiacskám? Akkor ezek szerint ez ugyanúgy Isten eszköztára mint minden más, nem? Hiszen ha egymásra vagyunk utalva, egymásból élünk, akkor minden eszköz megengedett nem? Vagy ha nem a rendszer része, akkor mikor vált azzá? És miért? Miért utálom ezt? Miért kezdtem el megbocsájthatatlanul megutálni az embereket és ezt az egész társadalmi berendezkedést??
Pár nappal ezelőtt ugyanott ültem, a zsúfolt sétálóutcán egy padon, ebéd után emésztgettem, és eltelt vagy negyed óra mire rájöttem, hogy emberremég csak nem is néztem. Nem érdekeltek. Pedig jó sokan elmehettek mellettem, rémlenek valamilyen lábmozgások... E helyett a pad előtti performanszot figyeltem, amit a galambok adtak elő. Az egyik lánygalambot (hogyan mondják eztetet?) kerülgette egy fiú. Tavasz van, beindultak a párzási algoritmusok. Jól felfújta magát, szépen huhogott, ám a lánynak mégsem kellett. Illetve kellett, de csak kellette magát. Hát micsináljunk? Ez is az algoritmusuk része. Le kell játszaniuk ezt a performanszot. Egyszer csak jött egy másik ifjú titán is, no onnantól már ketten adták elő a szépet a hölgynek, ám annak ez se tetszett jobban. Elfordult, arrébb tipegett, felcsípett egy gilisztát, de kiderült csak gally volt, megint arrébb lépett, másfelé tekingetett, tudomást sem véve a mögötte sertepertélő széltolókról. Egy idő után megunták a srácok, elkezdek ők is csipegetni a kavicsok között, gőzöm sincs mit, de olyan hozzáértéssel, hogy csak lestem. Aztán jött még egy csaj. Neki is bepróbálkoztak, az is húzódozott, az anyjaszentségit! Hát hogy lesznek így kisgalambok kisanyám?! - gondoltam. Minek kéreted magad, a vége úgy is ugyanaz, mint minden évben! Tudom, tudom, a programod része... És ekkor jött a feketeleves: megérkezett egy fiatalabb srác, és ahelyett, hogy a lányoknak tette volna az arcot, az egyik hímhez ment oda dörgölőzni... Hát mi folyik itt - kérdeztem - már nálatok is eluralkodott a deviancia? Aztán arra gondoltam, biztos csak testvérek... az öcsi odabújt a bátyjához, hát miért baj ez? Szóval így elvoltam vagy negyed órát, mire felocsúdtam, hogy a körülöttünk zsibongó emberekre rá se pillantottam, a galambok mintája teljesen lekötött...
Visszafordíthatatlanul kezdek mizantróp lenni.
Már az is zavar, amikor a szomszédok a gyereknapot szervezik, hogy hová, kikkel üljünk ki egy asztalhoz... Nem akarok... Miért zavar? Mi az istenről (!) tudnék beszélgetni? Politikáról? Csak összevesznénk. Csajokról? A gyerekek előtt? :) Kajákról? Azt enni kell, nem beszélni róla. Sportról, kocsikról? Egyik sem érdekel. Világnézetről? Nem értenék... Nem vagyok már odavaló, hát baj ez? Csak én érzem magam különbnek, vagy tényleg így van?
Végérvényesen kezdek emberkerülő lenni.
Ma az ebédnél bejött a terembe egy fekete csaj, rögtön fennakadt rajta a szemem. Csinos kis teremtés volt, az már biztos... néztem a válla finom vonalait, arányos testét, tenyérnyi melleit, szép fekete göndör haját, gyönyörű mélyen ülő szemeit... hanem aztán leült elém a másik asztalhoz, és megcsapott az a bűz. A fürdetlenség félreismerhetetlen szaga... És biztos hogy belőle jött, mert előtte sokáig nem volt mozgás a teremben, csakis ő, az új érkező lehetett a szag forrása. Elment az étvágyam! Legszívesebben odamentem volna hozzá megkérni, hogy ugyan fürödjön már meg! Erre megszólalt "egy kérdező" a fejemben, hogy "és ha nem teheti meg, amit te igen, hogy minden nap fürödhetsz? És ha náluk ez a szokás, ez a kultúrájuk része? Hát hogyan akarhatod te régi korok embereit megismerni, ha még a szagukat sem bírod elviselni? Szerinted a régi korok emberei mindennap fürödtek, és ennyire túltolták saját testük "higiéniás" mérgezését?" Ledöbbentem. Ezek a kérdések sebészi pontosságúan belém martak, és elszégyelltem magam. Hát hol jövök én hozzá hogy bíráljam a másikat, csak mert nem olyan mint én? Csak mert valamiféle mostani társadalmi elvárásnak nem felel meg? Ekkora ökörséget...
Valami végérvényesen megváltozott bennem...
"Megváltoztál fiacskám, hiába is
tagadod. Eddig csak a világgal voltál elégedetlen. Most magaddal is az
kezdesz lenni. Ez már egy pozitívum, akárhogy is vesszük. "
Na de nem számít, jön a nyár, lehet letekerni a Balcsira bicsajjal... ööö akarom mondani bicajjal, sátorral, vágyakkal.
Haverok, buli, fanta.
Hát nem egy fasza minta?
Kell ennél több? Mint a galamboknál... (új algoritmust kérek, ez az enyim bedöglött)
Most, hogy robbanásszerűen beindult a tavasz, igyekezvén behozni a hideg, szeles áprilisi tréfából eredő lemaradását, életszerű hogy előkerül nálam is a kertészkedés témaköre. Egy rossz (?) hírrel kezdem, a gyönyörű 7 éves cseresznyefánk kiszáradt, pedig olyan szép volt már és szépen is termett. Eljátszottam vele mire körbeástam, és akkor vettem észre, hogy elrothadt a gyökere. Valószínűleg túllocsoltuk. Szóval kiszáradt mert túllocsoltuk... fura egy paradoxon, pedig igaz. Én hajlamos vagyok különben mindig túl sok vizet adni a növényeinknek, legyen szó szobanövényről, vagy kinti palántáról, bokorról, fáról. Pedig nem kéne... mert most döbbentem rá, hogy amikor nem kap elég vizet az intelligenciával rendelkező gyökérzet, akkor el kezd kutatni, mélyebbre hatolni. Teljesen ésszerű, túlélő program ez, olyan edzés, ami ha túl sok vizet kap, nincs meg, olyankor ellustul, eltunyul. És ezzel az edzéssel tud igazán megerősödni egy lélek, nevezhetjük gyökérnek is akár. Keressünk bátran párhuzamot a saját életünkre nézve, vagy akár egész nemzet-szintű térben...
Szóval oda a cseresznyefa, kiástam és elbúcsúztam tőle néhány szál pitypangvirágot szórva a gödrébe. És másnap már hoztam is az új fát, ismét germersdorfi fajtát. Beültetés után illően, Isten-hozottal köszöntöttük, majd megáldottuk a lányokkal. Ártani nem árthat.
Hanem. Barack úgy tűnik idén nem lesz, mert pont a virágzáskor volt az a hülye hideg szél, és a méhecskék elég fázósak, nem dugták ki az orrukat - ha van ilyenjük egyáltalán. Szomszéd bácsi is megfigyelte, hogy ez az állandósult szél miatt nincs hajnali pára, mindent felszárít. És sajnos ebben a szélben nem lesznek megtermékenyítve a gyümölcs-virágok. Egy külön gondolatsor özönlött be a fejembe erre az egészre. Például hogy miért baj az ha nincs minden évben csúcstermés? Pihenni a növényeinknek nem szabad? Tavaly degeszre ettük magunkat barackból, idén nem. Ennyi. És hogy mennyire egymásra vagyunk utalva? A méhek a szélcsendre, a virágok a méhekre, mi meg mindhármukra. A legérdekesebb talán az hogy a természet az ember nélkül is kiválóan működne (legfeljebb nem lenne aki elégedetten hümmögve csámcsogná a barackot), fordítva viszont már nem igaz. Mi bizony nem létezünk az úgy tűnik nekünk megágyazott, miattunk, érettünk kitalált természet nélkül. Talán már említettem, hogy szerintem a Földanya elsődleges feladata és célja kihordani, felnevelni a helyi csillaghalmaz intelligens lényét, minden erejével támogatni kifejlődését, majd végezetül átadni a hamuba-sült pogácsát útravalóul. A probléma csak az, hogy ez - vagy egy erre ráépült parazita - intelligencia pillanatnyilag teljes erejével azon fáradozik, hogyan nyírhatná ki magát. Magját és Magzatát.
(De lehet hogy pont ez az az edzés ami a cseresznyefánknak nem adatott meg. Ki is halt. Ergo...talán mégis csak jó ha itt vannak ezek az arcok a nyakunkon...)
E hosszú felvezető után térjünk rá a napirendi témánkra: régóta keresek olyan kertészeti beszerzési forrást, ahol lehet érdeklődni eredeti magyar magok génállományát
illetően, illetve ahol nem a boltban
kapható genetikailag módosított (kiherélt, steril, "csávázott", egy évados) „labor-magokat” lehet beszerezni, hanem örökíthető, életképes magokat.
Egyik olvasóm segítségével találtam is egy magyar forrást:
Agrobotanikai Intézet, új néven Növényi Diverzitás Központ
http://www.nodik.hu
Az intézet története 1885-re nyúlik vissza, létrejöttének egyik fő oka, hogy időben felismerték, hogy a hagyományos és
tájfajták gyűjtését sürgősen el kell végezni, mert a nagyüzemi
gazdálkodás terjedésével ezek rövid idő alatt eltűnnek a
köztermesztésből. Munkatársaik gyűjtőutakat szerveztek tájfajták felkutatására és megmentésére. Napjainkban tevékenységük a Pannon Magbank projekt révén kiterjed a vadon élő edényes növények génmegőrzésére is. Jelenleg a Növényi Diverzitás Központ a vad- és kultúrnövény génforrás-védelem hazai bázisintézménye.
Számos tevékenységük mellett talán az egyik legfontosabb a magyar és külföldi nemesítők, felhasználók számára magminták átadása a hozzájuk kapcsolódó információval együtt. Az átadott génbanki mintákból a növényeket a termesztők saját maguk felnevelik, majd a termés új magjaiból visszajuttatnak az intézetnek is, megőrzésre. Persze sok feltételnek meg kell felelni, de a lényeg az együttműködésben a génállomány örökítése, megőrzése. Kiváló! Nagyon hasznosnak tartom ezt a "kezdeményezést", remélhetőleg nem fogják derékba törni derék háttérhatalmi apparátus-pisták.
Mert miről is szól ez az egész? Miért lehet csak steril "labor-magokat" kapni a boltokban? Szerintem megint arról a folyamatról beszélhetünk, hogy az Istenit, az Eredetit, a Teremtett magot, amely őrzi az eredeti genetikai információt és tudatosságot, lecseréljék egy mesterséges, lebutított változatra, melynek segítségével megváltoztatható az egész, eredetileg erre a bolygóra szánt Út. Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy egy természetes közegben kifejlődött zöldség- és gyümölcsállomány fogyasztása, az abban őrzött információk áramoltatása mennyivel egészségesebb a teljes földlakói populációra nézve, mint egy laborban kifejlesztett, életprogramjában megváltoztatott genetikai kódú állomány. Ráadásul ez a megváltozatott kód nem csak az emberi fajra van hatással, hanem áttevődik, és visszacsatolódik az állati és növényi kultúrákra is. Magyarán a teljes földi élővilágot veszélyezteti ez a belebarmolás, amit jó ideje folytatnak, és talán nem tévedek nagyot azzal, hogy egyáltalán nem véletlenül alakult így. Így kap egy nagyon elcseszett irányt a Mag és a Magzat kapcsolata, a megmásított Mag megmásítja a Magzatot is, magát az embert, kinek felnevelésére e Föld vállalkozott.
Az biztos, hogy ahogy az ember egyre jobban terjeszkedik, szaporodik, veszi el, és alakítja át a "saját" materialista igényei szerint a természet élőhelyeit (fontos hangsúlyozni: beültetett, téves gondolkodás-program alapján), úgy durvul el a beavatkozás mértéke is, és úgy alakul át a szerves, organikus természetes földközeg valami mesterséges, 'kocka', robotizált világgá. Egy német fotós Henrik Spohler a fél világot beutazta, hogy az isteni teremtésre utaló The Third Day (A harmadik nap) című sorozatában bemutassa a leigázott, az emberi táplálásra beállított és valójától megfosztott természetet.
Forrás:
De még talán nincs késő. Talán oda kellene figyelni hogy honnan szerezzük be a vetőmagot, s a palántamagot. Talán még visszafordítható ez a - remélhetőleg nem kell ecsetelnem miért - pokoli út. Ideje, hogy a Mag és Magzat újra egymásra találjon, meglássák egymásban önMagukat.
Bárki bármit is mond, ez az ember (?) egy zseni. Pont eltalálta a mai napomat (is) egy húsz éve megírt tíz éve eljátszott dallal. Ellenséges tárgyak Ellenséges arcok Hová tűntek a fények? Mondd, hová is tartok? Rosszul indul néha egy-egy nap Ilyenkor az aljas tárgyak ellenem vannak A parancsnak mind ellenszegül Gyűlöletük drótként feszül Ha tehetnék, meggyilkolnának Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom Tombol az angyalok dühe Megcsap a Rosszkedv lehelete Ébren vagyok vagy álmodom Hogy vendégül lát a fájdalom És poharamba mérget töltene? Refrén: Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom Nem kell most a fáradt, lágy zene Fülledt éjszakák ígérete A szívedet adnád De a testedet nyújtod A tested jobban tetszik Ékszerként csillog Vad ez az ékszer Kecses kis játék Olcsó trófea Drága ajándék Mert ha elhiszem, nincs józanság, nincs értelem De ez sem segít az én rosszkedvemen Refr.: Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom
Nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek, kereplővel jelzik az idő múlását. E napot zöldcsütörtöknek is nevezték, valamilyen zöld levelekből készült étel (csalán, spenót, sóska) fogyasztásával jó termést varázsoltak.. ..és volt egy április elseje, ami valaha péntekre es/het/ett.. béke TestVéreim az EGYben..
Ismered azt a viccet, hogy "Két szenzor találkozik a sivatagban..."?
No itt egy újabb baromság, ami szinte üvölt Quedra mester humoráért! Meg is próbálkozok vele rögvest! :)
Legelébb. Kellett nekem tudományosnak címkézett cikket olvasni? Esélyes nem, de má' mindegy. Szóval. Két csóka kertipartizás közben (vagy ki tudja hol és hogyan) jól megtanáta egymást meg a megoldást is. Sörözés mellett. Vagy helyett. Ez nem derült még ki, utóbbi esélyesebb. Szerintük "Harminc éve senki sem nyúlt hozzá a telefonáláshoz, és még ma is minden egyes beszélgetés ugyanazzal a kérdéssel kezdődik: Jókor hívlak?" Megaztán: A két csóka által kifejlesztett "Caret nevű app pontosan kiírja a VIP kapcsolatoknak a tartózkodási helyet, és hogy alkalmas időben próbálnak-e felhívni minket."
Hm. Van némi gondom ezekkel az arcokkal. Mármint nem is az arcokkal, hanem inkább az újításaikkal. Mertugyebár. Ha az illetőnek (történetesen például nekem) nem alkalmas a hívás fogadó oldali lebonyolítása (értsed: zöld gombbal történő felvétele), akkor ha a kutya macskát eszik is nem veszem fel. Mármint az illető. Vagyis én. Az illetéktelent. Vagyis, az alkalmatlankodót. De. Az nem fér a fejembe, hogy miért is kellett erre rácsodálkozó arcoknak beleölni kitudja mennyi fejlesztési összeget és időt? Ja? Hogy nem volt jobb dóguk? Értem. Vagyis nem, de menjünk tovább! :)
Aztán. Van némi gondom itten az autómatikával is. Jelesint, pont az autómatikás fícsör: "A Caret azonban a telefon szenzorait használja, és automatikusan be tudja állítani a státuszunkat. Például a GPS által mért sebességünk alapján azt, hogy vezetünk."
Értem már. Hogy haladni kell a korral (no meg a sebességgel), de. Csak én gondolom úgy, hogy akinek a marokban (és/vagy zsebben) viselt kommunikátorának szenzora azt a jelzést küldi ki mindenfelé a világba, hogy ez biza most itten sebesen megy A-ból B-be, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető vezet is? Csakmert... ha jól emlékszem, van az autókban ilyen anyósülés-féle is, megaztán hátsóülések is szoktak lenni (máramelyik kispolgári módozatúban). És ha jól tudom léteznek még buszok is. Meg vonat. Hajó. Repülő. Szőnyeg. Bármelyiken utazhatunk amikor épp alkalmatlankodik valaki, és akkor már ne is vegyük fel, mert éppen sebességben vagymuk?
Ezen jót kacarásztam. Vagyis inkább kaparásztam. Az arcom.
Nem elég? Van még...
"Az eszközök a Careten keresztül a kapcsolatainknak küldenek bővebb
információt rólunk, és az ő életüket teszi boldogabbá az app. Erre az
esetre jó példa, amikor az autó beépített navigációja van összekötve a
telefonnal. Így a VIP kapcsolatok látják, hogy hová tartunk és mikor
fogunk odaérni. Esetleg a feleségünk ránk csörög, hogy álljunk már meg a
közértben, vegyünk ezt-azt."
Ja... Nem tudom kit tesz boldogabbá az én nyomonkövetésem, de talán ezt haggyuk is. Mellesleg...a billentyűket naponta sokszor nyomkorászó srácoknak talán nem, de másoknak azért még lehet privát (értsed: offlinle) életük, vagy egyéb magán/görbe/félrekúró útjuk, amit nem feltétlenül szeretnének megosztani. Másokkal... VIP kapcsolatok ide, feleség oda. Pláne.
"Amikor a telefonunk egy másik intelligens eszközzel kommunikál, az
nekünk lesz jó. Ilyen például az az eset, amikor a mobil közli, hogy
mindjárt otthon vagyunk, be kéne kapcsolni a légkondit"
Jó kis trükk. Azaz... lakását éppen kiraboló gazdasági bevándorlóknak épp jól jön majd az infó, ami a légkondi bekapcsolása jelez nekik. Jelesül: a gazda hamarosan látogatást tesz ingatlanjában. Ideje lépni. Mármint olajra.
Ésmég. Sok egyéb okosságot is említ a lent belinkelt cikk, hanem. Egy tulajdonságát mindenképp érdemes még talán kiemelni. Vagy nem, de kinek hogy. Mégpedig: "A telefon szenzoraira épülő státuszbeállítás csak az első lépés, mondta Patvarczki. Olyan platformot akarnak kifejleszteni, amelyre további appokat lehet építeni. A rendszert össze tudják kötni online játékokkal, például a World of Warcrafttal, így a gémer haverok látják, hogy mikor léptünk be a virtuális világba."
Ja. Mindenképpen dicséretes szándék a gémer haverokat pofánvágni egy infóval, miszerint éppen beléptünk az emlegetett orkhentelős virtuális zónába, csakhogy... mi van akkor ha a gémer havernak meg pont alkalmatlan az infó fogadása, mert mivelhogy éppen trónok... izé trónol harcát játssza egy eldugott helyen? Akkor majd a mi okos szenzoraink által küldött "most alkalmas a game gyere haver!" impulzusra érkezik a haver mobiltelefonjának "nem érek rá bmeg" impulzusa? Vagyis... orkok helyett szenzorok csatája lesz ez innentől? Teljesen össze vagyok zavarva. Már ha. Komolyan érdekelne.
Jó kis fejlesztés ez... De. Köszönöm, részemről ugyan ölhetik még bele számolatlanul a milliókat, én inkább nem óhajtok szenzorálisan informálni senkit arról hogy éppen sebesen (!) futok a WC-re a telefonommal a kezemben és ezért, vagy már éppen odaértem és azértnem érek rá felvenni... :P Szóval... nem kenyerem az erőszak, de... a fent bemutatott fejlesztést fejlesztgető csókákattán jobb lett volna még idejekorán elküldeni rendes munkát végezni, vagy - ha némileg jobban vág az agyunk - ideje előtt hátbabaszni egy okos szívlapáttal.
Ja, a link. http://index.hu/tech/cellanaplo/2015/03/30/caret_anka_marton_patvarczki_jozsef_logmein_startup/
(bocs a plágiumért, a hsz-ek között jöhet az eredeti, hamisítatlan!)
(Társalogtunk már korábban is, arról hogy a függönyök mögötti arcok az amúgy is illúzió világban egy saját maguk által teremtett, mesterséges illúzió alvilágot építgetnek, ahová aztán minden birkát bizalmukat élvezőt szívesen látnak vendégül - örökre. Nos úgy tűnik az FBI FB tökéletesen alkalmas ennek az elvnek a gyakorlati kivitelezésére, a szerény 1,4 milliárdos taglistájával és a legutóbbi konferenciájukon megfogalmazott finomságokkal)
"A Facebook bejelentette az igényét az egész internetre"
"A mobiltelefon a kommunikációról szól, akkor is, ha netezésre használjuk, nem telefonálásra. Ezt ismerte fel nagyon ügyesen Zuckerberg, és ezért építik most a Messenger köré az egész mobilos Facebook-birodalmat.
A titok, és a Facebook célja az, hogy bármit, amit az ember az interneten csinálna, megcsinálhassa úgy is, hogy nem hagyja el a Facebookot. Hírek olvasása, tájékozódás, kapcsolattartás, levelezés, csevegés, vásárlás, szórakozás, zenehallgatás, játék - minden elérhető a Facebookon belülről is. Pár hete már pénzt is lehet küldeni Facebookkal. Az elfacebookosodás pedig kényelmes dolog. A túloldalon pedig saját fejlesztési környezet, saját platform, hihetetlenül hatékony hirdetési megoldások, és másfél milliárd potenciális felhasználó csábítja a tartalomgyárakat és fejlesztőket. A felmérések szerint a hírportálok forgalmának 30-40%-át már a Facebook irányítja az oldalakra. A Facebook megkerülhetetlen tényező lett, egyre nehezebb, és egyre inkább értelmetlen is kihagyni az online életünkből.
Ők pedig, miután az online lét minden elemét lemásolták, most szépen építgetik a falait a maguk kis internetének az interneten belül. Ebben a világban ők diktálják a szabályokat, és ők adják el a hirdetési felületeket. A hírfolyamokat összeállító algoritmusok csiszolásával gyakorlatilag a Facebook határozza meg sok százmillió ember számára, hogy mit látnak az internetből. Továbbegyenlő: hogy mit látnak a világból. Ez pedig rohadtul ijesztő távlatokat nyit meg. Mi garantálja, hogy a Facebook nem fogja a világról a felhasználói felé közvetített képet úgy manipulálni, ahogyan neki, vagy éppen a hirdetőinek üzletileg éppen jobban megéri?
Nyilván nem véletlen, hogy a Facebook drónokkal vinné el a harmadik világba az internetet, és azzal saját magát. Ahová ezek a drónok szórják majd az olcsó (sőt, akár a facebookozásra ingyenes) sávszélességet az olcsó okostelefonokra, ott lakik a Facebook következő másfél milliárd felhasználója. Ugye önnek is van olyan ismerőse, aki csak az elmúlt pár évben kezdett el netezni, és teljesen egybemosódik számára a Facebook és az internet fogalma? Akikhez csak jövőre fog elérni az internet, azok már nem fogják keverni a két fogalmat - egyszerűen ismeretlen lesz számukra a Facebookon túli online világ. Már ha bejön Zuckerbergék számítása, de a tervezett út egyértelműen erre visz."
