Ördögi kör - cipősdobozban

Közeledik a Karácsony. Éljen.

De előtte még jön a Kólás! Tán ma...

Zsong a fejem a karácsonyi „VÁSÁROLJ!” sulykolástól. Bármerre megyek, bármilyen médiát nézek/hallgatok, az utcák, a kirakatok, a boltok díszei és hírdetései sugárban hányják rám az anyagi befolyásolást, de olyan szinten, hogy már rosszul vagyok tőle. És még George Michael örökzöldjét nem is hallottam idén!! Én nem akarok felülni már erre a vonatra, nem szeretném hagyni magam befolyásolni, nem és nem! De hiába minden, ott vannak a gyerekek, és bekerülök megint az ördögi körbe: megszólal a lelkiismeret, gyerekkoromban nekem is jól esett ajándékot kapni, hát miért ne adjam én is tovább ezt a "jó" szokást...? De ezzel továbbra is ezt a rendszert támogatom...  És az a baj, hogy már azzal is, hogy megírom ezt a bejegyzést, csak tovább éltetem ezt a szokást. Mert ha bölcsen hallgatnék, és egyszerűen csak megélném ezt a "év végi" dolgot, de most teljesen másképp mint eddig (csendesen, ajándékok nélkül, visszahúzódva), akkor talán ezzel tudnám jobb irányba terelni ezt az egész őrületet. Nem tudom. De neeemm, nekem írnom kell erről, még ha ezzel nem is segítek sokat letörölni ezt a belénk táplált programot.

Szóval mindenütt ez ömlik rám most. Egyik munkatársam hívta fel a figyelmemet rá, hogy mostanában már van olyan új "nyugatról átvett" szokás is, hogy Advent idején, már december 1-től a Mikólásig minden nap valami meglepetés, valami kis apróság várja a kölkö(ke)t reggelente. Milyen ügyes ez is, mi? Nem elég a télapó-csoki, meg a karácsonyi őrület, de még fokozzuk a hülyeséget már néhány nappal korábban is egy ilyen újabb hülyeséggel, amivel, mindamellett hogy értelmetlen, csak még tovább erősítjük a gyerkőc anyagiassá nevelését. Az év végi belénk ültetett ajándékozási rögeszmével kapcsolatos kétségeim továbbra is igen erősek, ahogy erről a szinte minden év végi esetben megejtett írásaim is tanúskodnak. 

Néhány napja kapjuk a céges hírlevelet, amiben felhívják a figyelmünket hogy újra itt a Cipős Doboz Akció, amely során össze lehet szedni otthon a már nem használt játékokat, amiket jótékonykodás keretében eljuttatnak rászoruló gyerekek részére. Ezzel kapcsolatban is vannak ám kételyeim, bár lehet hogy túlagyalom. Lásd később.

A szomszédok is már novemberben elkezdik felszerelni a LED-sorokat a házakra, hadd tudja meg mindenki, hogy mi itt a Karácsonyra készülünk, bakker, nem látod?! Nem, nem elég néhány gyertya, nekünk teljes kivilágítás kell, ami egész éjjel villog! Nekünk mesterséges fényáradattal, giccs-hegyekkel kell üzenjük az egész világnak: mi így ünneplünk! 

A rádiók is okádják magunkból a "Társadalmi célú hírdetéseket" amelyekben csak úgy ömlenek a "jónak lenni jó" meg az "adni jó" fajtájú sulykoló közhelyek, amik mind arra irányulnak, hogy meglágyítsák a szívünket, és adakozzunk az egyházaknak és a különböző segélyszervezeteknek, akik majd szépen eljuttatják ajándékainkat a szegény gyerekek számára. Csakhogy itt jön be a képbe az ördögi csapda: képzeljünk el egy szegény gyereket, aki tényleg nélkülözve éli egyszerű, de anyagiasságtól mentes tiszta életét valahol az Isten háta mögött kettővel... és egy szép napon, megáll az omladozó házuk előtt egy fekete egyházi autó, kiszáll egy mosolygós önkéntes, és átad neki egy szép, masnival átkötött, díszes dobozt. Gyerekünket majd megöli a kíváncsiság, de a lelkére kötik, hogy csak Karácsonykor lehet felbontani. Nehezen múlnak a napok, marja a kíváncsiság, vajon mi lehet a dobozban? No és egyszer eljön a nagy nap, itt van végre a Karácsony! Kibontja. És meglát benne valamit, amit még soha életében nem látott. Olyan dolgot talál a dobozban, ami addig elképzelhetetlen volt számára. Egy műanyag játék. Kínából, egy valószínűleg hasonló sorsú kiskorú munkás kezéből, egy írdatlan nagy hajón, konténerben átszelve az óceánt jutott el Európába a játék, ahol talán néhány hónapig megfordult egy gyerek kezében, aki törvényszerűen meg is unja, azután egy szintén jól megdolgozott szülőnek köszönhetően a játék egy cipősdobozba kerül, majd onnan el egészen a szegénylegény kezébe. No és itt kezdődnek a gondok. Ezzel a kedves ajándékkal megváltozik valami a gyerek elméjében, megjelenik a kíváncsiság, az eddig elérhetetlen utáni vágyakozás. "Hú, létezik ilyesmi? Akkor biztosan van még több is!" Nem biztos hogy ez így mindenkiben lezajlik, de abban biztos vagyok, hogy elég erős anyagi vágyakat ébreszt egy olyan ajándék, amiről addig nem volt elképzelése sem egy elmaradt vidéken élőnek. És most tegyük fel őszintén a kérdést: vajon jót tettünk-e ezzel neki? Valóban?

Mert adni tényleg jó, de nem mindegy hogyan.

Mert ott van például a Google. Sokat ad, de kér is. Többet mint hinnénk. 
Ingyen kereső (google) 
Ingyen levelező (gmail) 
Ingyen videómegosztó (youtube) 
Ingyen térkép (Googlemaps)
Ingyen fordító (google translate)
Ingyen tárhely (drive) 
Ingyen alkalmazás-tárhely (Google Play) 
Ingyen, szabad kódolású telefonos operációs rendszer (Android) 
„Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem”. Ismerős? Tehát mindent "ingyen" ad, amit csak tud, cserébe viszont mindent tudni akar rólunk. Hol jársz, mit csinálsz, mit szeretnél, mik a szokásaid, mire gondolsz, mire vágysz, mit keresel, kivel vagy.... 

De adni tényleg jó érzés. És ahogy Táncoló talpak c. mesében is elhangzik: „mert úgy lesz a sok, ha adod és kapod”. Először egyébként ezt is egy tipikus anyagiassá nevelő propagandának gondoltam, mert milyen már, hogy adj először, és utána kapsz, nem úgy kellene, hogy amit kapok azt továbbadom? De aztán később rájöttem, hogy ez így tényleg jobb sorrend: pont hogy először kell adni magunktól, magunkból, és csak ezután lehet „elvárni” (de még ez sem kell) hogy jöjjön valami… mert biztos hogy jönni fog, mi is kapunk, de előtte adnunk kell. Ha sokasodni, gyarapodni akarsz, előbb adnod kell. Bentről indul ki minden. Egyszerűen így működik – ez a törvényszerűség.

Az Ifjú pápa c. HBO sorozat rendkívül ügyesen forgatja ki ezt a témát. Röviden az alaptörténet: egy alternatív valóságban egy olyan fiatal pápa kerül megválasztásra, aki arra tette fel az életét, hogy szakítva az eddigi egyházi hagyományokkal, szokásokkal, és viselkedéssel, gyökeresen kiforgassa az egész intézményt a sarkából. Hogy emlékeztesse az egész világot arra, hogy valójában miért van ez az egész, hogy mit felejtettünk el, „mi” a papok és a hívők a mindennapjaink során? A sorozat nagyon szépen rávilágít arra, hogy az Egyházat mára egy világszínvonalon menedzselt vállalattá változtatták, marketing igazgatókkal, politikai és pénzügyi vezetőkkel az élén, ahol mindent átsző a korrupció, a bűn, a manipuláció, a homoszexualitás, a pedofília, és a pozícióharc… és ahol maga a pápa az imádat tárgya, akiről eladható marketing termékek sokasága készül… és ahol a Legfontosabbról elfelejtkezik mindenki. 

Istenről.

Nem is értem hogyan engedhették ezt a filmsorozatot leforgatni... mindenesetre ennek a rendszernek akar véget vetni a nem mindennapi képességekkel megáldott, de mindemellett folyamatosan trollkodó ifjú pápa, aki úgy gondol magára, hogy ő egy "senki" (!), és teljesen láthatatlan akar maradni a hívek előtt, mivel nem az ő személye a fontos... És mi csak drukkolhatunk neki, hogy sikerüljön a küldetése, mert végre tényleg jó lenne látni egy olyan embert a keresztény egyház élén, aki első pápai hívatali napját azzal kezdi, hogy megszünteti az összes Rothschild banknál lévő bankszámlát, eladja az összes díszes, drága ruháját, karátos gyűrűit, koronáit, a bevételt szétosztja, és egy szál vászon ruhában áll ki az erkélyre a világ elé példát mutatni. Ez lenne a valóban hiteles vezetője Krisztus egyházának. De mint azt tudjuk, a történelem valami egészen mást hozott ki a kétezer évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezésből, aminek számos oka van, ezt most nem ecsetelem. És ez, az eredeti céljától gyökeresen kifordult intézmény képes embermilliókat befolyásolni, eltéríteni a valódi spirituális úttól, a valódi, személyes, azonnali kapcsolattól Istennel… egy jobb világban ennek a rendszernek is buknia kell, és ez az összeomlás úgy gondolom már javában meg is kezdődött. Régebben, amikor a keresztény egyház elleni hangolást véltem felfedezni egy-egy filmben (mint pl. legutóbb a Spotlight c. remekműben), akkor mindig haragudtam a készítőkre, mert úgy éreztem valahol ezzel engem is támadnak a készítők, ki akarnak forgatni a hitemből… ma ellenben már úgy vagyok vele, hogy hagyom, hadd támadják, majd megvédi magát az egyház ha tudja, engem már nem érdekel, maguknak okozták a bajt, egyáltalán nem kell a védelmembe vennem ezt az intézményt, ettől még nem sérül a hitem. 

Szóval itt van újra, közeleg a Fény Ünnepe - és én tényleg csak javasolni tudom mindenkinek, hogy valahogyan kezdjen el kifarolni ebből a megtévesztésből, nem biztos hogy kell az a fenyőfa, nem biztos hogy kell az a sok giccses csicsa-micsa, édesség, kaja-hegyek, ajándékok ésatöbbi-ésatöbbi... ki kell lépni ebből az ördögi cipősdobozból, mert a Fény Útja a dobozon túl kezdődik... 

Furcsa Doki kalandja a Teremtővel

Többek közt az a jó a filmelemzésekben – és úgy általában az összes művészeti alkotás elemezgetésében - , hogy az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és kifejtheti, hogy az adott mű mit mutat neki, számára mit jelent. A hívatalos filmkritika világa ettől nyílván eltér, hiszen annak vannak szabályai, mint például hogy érdemes elfogulatlanul és persze spoiler (rontóc) nélkül írni a látottakról. Szerencsére engem nem kötnek ilyen szabályok (sem), ezért bátran írhatok bármiről, amit csak akarok. Így volt ez a Hollywood háborúi cikkemnél, vagy az i.e. 10.000, vagy a Lego Batman filmelemzésemnél is, (melyeket a visszajelzések alapján eléggé kedvelték az olvasók). Így hát az aki még nem látta a Doktor Strange című filmet, és meg szeretné nézni, annak melegen ajánlom hogy ne olvasson tovább, mert spoileresen tudom csak leírni azt amit szeretnék.

 a szokásos egyszem-plakát

Szóval régóta vártam már ezt a filmet, mert egyrészt nagyon látványosnak ígérkezett, másrészt az ilyen nagyszabású mozikban mindig van egy rakás elrejtett, vagy akár nyílt szimbolika, jelek, utalások küldözgetése az arra érett nézők felé. Nincs ez másképp a Doctor Strange című filmnél sem, amelyben a látványos felszín alatt bizony sok-sok érdekesség található, no persze nem mindenki számára egyértelműen szájbarágva. Ezért én most bátorkodom feltárni egy kicsit ennek a filmnek a – szerintem – valódi mondanivalóját, ami persze lehet hogy nem igaz, vagy nem is ezt és így szánták a közönségnek az alkotók ahogy én gondolom, ám engem ez a része nem érdekel, csakis az, hogy nekem mit mutatott a film. A vakolásban igen nagy gyakorlatot szerzett tengerentúli mesterek egyik kedvenc módszere a igazságba csomagolt hazugságok terjesztése. Nincs ezzel semmi baj, az emberek többsége megeszi az ajándékot, de nyílván van egy szűk réteg, amelyik észreveszi, hogy a szépen becsomagolt sütibe egy apró, de annál jelentősebb egérkaki került. És EZ az a kis kakipiszok, ami az én torkomon már nem ment le, így az egész alkotás eredeti célja nálam nem lett eredményes. Kilóg a lóláb! És még csak nem is az olyan szokásos multikulti erőltetésen akadok ki, hogy a fehér főhős mellé törvényszerűen egy fekete segítő kell, mert ez, hogy úgy mondjam, már nem mozgat meg. Egész más jellegű baj van ezzel a történettel. Mielőtt ezt kifejtem azért el kell ismerjem, hogy mindezektől függetlenül nagyon élveztem a filmet, tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek, mert a „kis” piszok ellenére rengeteg tanítás van benne, csak érdemes esetleg a megnézés után elolvasni ezt a mélyelemzést, hátha más is arra a következtetésre jut mint én, és akkor valamelyest a gyanú meggyőződéssé alakul(hat). Ha így lesz, hát lehet örömködni, mert mi magyarok már csak ilyen örömködősek vagyunk, ha kiderül az igazság, de úgy Istenigazából.

Le kell szögezni az elején, hogy nem ismerem teljes mélységében Doktor Strange eredettörténetét, nem olvastam a képregényeket, amúgy sem vagyok valami nagy Marvel-rajongó, így az ilyen köpenyes – szuperhősös filmek általában nem csigáznak fel (olyan 12 éves korom óta), és ha meg is nézem őket, akkor is csak azért, hogy találok-e bennük valami számomra fontos utalást.  Szóval mivel nem ismerem a teljes Marvel-univerzumot, így lehet, hogy nem tudok mindent pontosan, hűen visszaadni, de ez nem is szándékom, és talán még jobb is, hogy kívülállóként, nem rajongóként ismeretlenül vágok bele ebbe az elemzésbe, mert így nem viszi el a gondolataimat a – nem létező – háttér”tudás”, és szabadon, nyersen, friss fejjel tudok hozzáállni a filmben látottakhoz és hallottakhoz, ahogy engem első találkozásunk alkalmával megérintett ez a történet. Amely történet egyébként egészen jó és egyedi. Egy gazdag, jó képességű idegsebészről szól, aki rendkívül emelt szintű ismeretekkel és tudással, tapasztalattal rendelkezik a saját szakterületén, ami magában hordozza azt is, hogy hősünk igen nagyképű, egoista ember. És mint minden tanító történetben, a hősnek el kell veszítsen mindent ami fontos volt neki, annak érdekében, hogy egy olyan új úton induljon el, ami a teljes padlóra kerülés nélkül elképzelhetetlen. Magyarán a nagypofájút jól pofán kell baszni – no persze szigorúan tanító célzattal. Nos, ezt a pokoljárást emberünk meg is kapja, a pofon egy autóbaleset során történik meg, amely során a kenyérkereső kezei teljesen tönkremennek. És itt jön el a padlóra kerülés szakasza, hősünk teljesen elveszíti a hitét, nem képes dolgozni, szerinte mindennek vége, mivel csak az operáláshoz ért, de ezek után nincs értelme a életének, és ahogy ilyenkor lenni szokott – még az egó uralma alatt – elmar maga mellől mindenkit. Az orvostársak is feladják, szerintük menthetetlen a doktor keze.

A reménysugár egy szintén balesetet szenvedett embertől érkezik, aki egy távolkeleti mestertől azt a tanítást kapta, hogy a testet a tudat irányítja, így a test sejtjei „meggyőzhetők” a tudat által az öngyógyulásra. Strange, aki egyébként csont materialista, nem hisz neki, de ebbe az utolsó szalmaszálba kapaszkodva szintén elutazik keletre felkeresni ezt a tanítót. Meg is találja, és itt szembesül vele, hogy valójában az egész életében szerzett tudása semmit sem ér, és hogy nem csak anyag létezik a világegyetemben, és ő maga sem csupán hús és csont. Nem akarom az egész történetet elmesélni, a lényeg az, hogy hősünk évek alatt megkapja a szükséges tanítást, megtanulja használni a saját tudatát, új képességekre tesz szert, dimenziókapukat tud nyitni, fegyvereket, pajzsokat képes pusztán energiából létrehozni, stb.. A filmben rengeteg fontos mondat elhangzik arról, hogy milyen is a világ valójában, hogy a tudat irányítja a valóságot, alakítja az anyagot, a teret, sőt az időt is. Mindezen képességek persze csak azután érhetők el, amikor a padlót fogott ember leépíti a saját egóját, elengedi az addigi „tudását”, és teljesen új, tiszta tudatossággal építi fel (ismeri fel) önmagát. A doki tanítóját Tilda Swinton alakítja, meglehetős meggyőző erővel, a mozdulatai, az arcmimikája, a mondanivalója, minden teljesen rendben van, hiteles.

Doktor Strange kifejezetten jó tanulónak bizonyul, hamar elsajátítja a megfelelő technikákat, de kell is, mert a dramaturgiailag megfelelő pillanatban megjelennek a „gonoszok”, akik egy még gonoszabb „Főgonosz” szolgálatában tevékenykednek, és persze (I) most is a Föld teljes elpusztítása a céljuk. És persze (II) mindezt hősünknek kell megakadályozni, amely küzdelem során persze (III) kiderül, hogy a tanítója sem egészen az, akinek látjuk… szóval van itt némi csavar is, de nem olyan meglepő azért.  A történet persze (IIII) jól végződik, happyend, sikerül megmenteni a Földet, a gonoszok eltűnnek, a főgonosz sem zavarja többé a vizeinket. Szóval egy átlag néző számára minden úgy jó ahogy van, elfogadjuk, hogy ismét a jók győztek a gonoszok felett, lehet kicsoszogni a moziból, és természetesen otthagyni a félig kievett és kiborított pattogatott-kukoricás dobozt, a kilötykölt kólásüveget, és a székre kent csípőst szószt, amivel a chipszet zabálták. Szóval minden rendben. Csak hogy van itt egy kis bibi. És most jön az a „kis” kaki, ami az én nyelőcsövemen már nem ment le.

A film főgonoszát, és a köré épített ideológiát a következőképpen lehet összefoglalni – és most tessék nagyon figyelni:

-    - Ő egy időn túli halhatatlan létező, mérhetetlen hatalommal, aki mindent el akar nyelni, magába akar foglalni.

-    - Az idő = halál

-   - A „főgonoszhoz” hű emberek számára megszűnik az idő, visszatérhetnek hozzá, felolvadnak az Egyben, az öröklétben.

-   - A Fő G-től tanulók megismerhetik a tér és idő alakításának művészetét, ki be járhatnak dimenziókon, időn keresztül kasul.

-   - A Fő G. most épp a Földre pályázik, szeretné magába olvasztani a bolygónkat, és rajta minden élőt, mert az milyen már.

Nem tudom ki mit lát ebben, Kire illik ez a „keretrendszer”, de engem ez az egész kísértetiesen emlékeztet arra, amit én eddig a Teremtő Istenről elképzeltem. No most kell elolvasni még egyszer a fenti felsorolást.

És ezzel szemben a „jók” a következőkkel felvérteződve szállnak harcba:

-       - Van egy magas intellektusú ember (a doki), aki leginkább az intelligenciájával (!) küzd a Fő G. ellen.

-        - Hősünk legfőbb fegyvere egy nyaklánc, aminek a medálja egy szemet ábrázol. Egyszem.

-        - A mester és tanítványa a „sötét dimenzióból” nyert energia segítségével harcolnak.

-        - A „jó” oldalon állók nem akarnak felolvadni az Egyben, mert ők ragaszkodnak a saját (elkülönült) énükhöz, életükhöz.

Nos, valóban ők lennének a jók??

Mindezt persze nem könnyű leszűrni, mert egyrészt a „gonoszok” gonosz dolgokat művelnek, másrészt a film látványvilága, a poénok, a történet vezetése, stb. eltakarja előlünk a fenti mondanivalót, így az aki nem figyel, nem elég tudatos, csak annyit lát, hogy van egy főgenyó, aki el akar minket pusztítani, de szerencsére a szuperhősök megmentik a Földet. Hurrá, hajrá bosszúállók, minden fasza!

Persze lehet, hogy csak én látom ilyen fehéren-feketén a világot... de az én olvasatomban viszont így néz ki a dolog: van egy filmstúdió, amelyik masszívan tagozódik a Földet uraló háttérhatalmi erők szövetébe, és amely stúdiónak kutya kötelessége a valódi Teremtő, a valódi Isten elleni ideológiákat terjeszteni, sugalmazni a nagyközönség számára. Ez a film egész pontosan egy erőteljesen Istenellenes propaganda, a szokásos fordított megjelenítősdível (a jó=rossz, a rossz=jó), ami jelzi, hogy már nagyon a végüket érzik. A filmbe beágyazott gondolatok és tudat alatti utalások mind arra vannak, arra vezetnek, hogy az Istennel, az Egy-el való összeolvadás rossz, de a sok tanulással, az intellektussal (a „magasra” felépített egóval) mindez elkerülhető, tehát továbbra is haladjunk ezen az egóista úton, mert a Földet irányítóknak bábokra, elmékbe zárt lelkekre van szükségük a működésükhöz. És ugyan megismerhetők anyagon, téren és időn túli technikák, képességek, és tényleg el is hangzanak a filmben nagyon hasznos tanítások, de mindez csupán arra szolgál, hogy elhitesse velünk, hogy ők, mármint az ideológiai agytrösztök mutatják az egyedüli jó utat, és ne akarjunk mi egy végtelen hatalmú „akárkivel” csak úgy „összeállni”, maradjunk csak a seggünkön, mert az nagyon jó (nekik). Hiába hát minden tanítás, igazságmorzsa, akkor is teljesen eltérő világszemléletek csapnak tehát itt össze, és mindenki eldöntheti, hogy melyik „oldalhoz” áll, hová tartozik: a Földet látszólag megmentő, de az embereket továbbra is egó-szolgaságban tartó "szuperhősök" oldalához, vagy a minket felemelni, magába olvasztani kívánó, tanító, az üdvösséghez elvezető Jóistenhez. De hiába minden igyekezetük; a polkorrektség jegyébe ágyazott véleményterror, a materializmus felsőbbrendűségének hírdetése, világraszóló hazugságvárak építése, a földi élvezetek kimaxolása, az egó túltolása ("a siker útja"), egyszóval az életellenesség, vagy istelennelesség - a paradigmaváltás zajlik, ezt bizonyítja az amerikai elnökválasztás is, és egy rakás kicsi és nagy folyamat, ami "bent" és "kint" zajlik egyszerre, egymásba ágyazottan, egymástól függően, összehangoltan. Aki ezt nem érzi, az lemarad erről a hullámról, és azt kell mondjam nem kár érte.

Hát így néz ki az én olvasatomban a Doktor Strange története.

Mit kérsz enni, kisfiam?

(kaptam, adom)  

Mit kérsz enni, kisfiam?

- Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst,
sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul
E450-es adalékot, nemhúseredetű fehérjét és emulgeátort - de
karragén, guargumi és xantángyanta ki ne maradjon belőle!

- Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.

- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből,
kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, celluláz-enzimből,
a savanyúságot szabályozó kálium-acetátból és citromsavból,
emulgeálószerből és kalcium-szulfátból álló kenyeret.

- Győri rozsosat?

- Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett/átészterezett növényi olajat,
amelyben persze van só, emulgeálószer, kálium-szorbát.

- Már kenem is a Delmát, fiam.

- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben
elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje,
nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és
Na-nitrit.

- Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapod fiam.

Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal,
indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal,
sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.

- Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.

- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott izocukrot, Na-ciklamátot,
aszpartámot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat,
nátrium-benzoátot és fenilalanint?

- Vitamor szörpöt? Igeeeen!

- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt,
hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és
E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű
zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E 150-es színezéket.

- Maggi szárnyaskrémleves lesz brokkolival! Hurrá! S utána?

- Utána pedig búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal,
vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával,
búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle
acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.

- Hawaii!

- Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr. Oetker módra.

- Az a kedvencünk.

- Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?

- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált
élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium-glutamátot,
dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis
szilícium-dioxidot?

- De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay's újhagymás chipset.

- S mi lesz a vacsora?

- Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszik aszpartámmal,
fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal
javított joghurtot, amelyben kalcium-foszfáttal, vízzel és cukorral
fölhizlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús vázdarabkák vannak.

- Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is!

- Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van
egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé,
szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és
karamellammóniás színezék, egyszóval Kot-kot baromfifasírt.

Ezt szegény apád is, hogy imádta... Nyugodjék békében .

---

No igen. Az emberfia szeretne egészségben élni, de ez ma szinte lehetetlen. Hiába veszem meg a szomszédtól a saját termesztésű nyírségi almát, az is csak permetezve volt valamikor - tehát már nem 100% bio. Hiába veszem meg a piacon a tojást, az is csak olyan csirkéből van, amit ki tudja mivel etettek. Egyedül a saját kertemben termesztett élelemben bízhatok, csak az meg sajnos nem elég egész évre az egész családnak. Így marad a vásárlás, amennyire lehet tudatosan, okosan, ésszel. Aztán vagy az lesz, hogy majd csak beledöglünk valamibe, vagy sikerül annyira felfényesedni, hogy bőrruci ne igényeljen többé hagyományos energiabevitelt a további életfunkcióihoz. :)

Előzményként is felfogható:

http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/11/jelentkezzen-aki-ura-onmaganak.html
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/08/az-vagy-amit-megeszel.html

Visszatérés a körfolyamatokhoz

Az elmúlt néhány száz év paradigmájának (körvonalazható néhány jelzővel: "nyugati", materiális, "vadkapitalista", tőke szabad áramlása vallású liberális, pénz és profitközpontú stb.) egyik legnagyobb bűne a lineáris gondolkodás. Ebben a világnézetben az idő lineáris, a múltból tart a jövő felé. "Egyszer élünk". A történelem is lineáris, sőt maga az emberi fejlődés is (az ezen világnézetű emberek számára az emberiség a primitív kortól tart a fejlettebb felé folyamatosan, és most vagyunk a csúcson... hát kérem, ideje lenne szétnézni néha..). A piacgazdaság is lineáris; a megszerezett vagyont megtartja magának. Kibányásszák a nyersanyagot -> felhasználják -> kidobják. A tömegek megveszik a terméket -> felhasználják/megeszik -> kidobják. Az egész rendszer a linearitásra épül, ritkán látni visszatérő folyamatokat, újrahasznosítást, körforgást. Pedig a világ körfolyamatokból áll, melyek egy része spirálformában nyílvánul meg.

Gondoljunk csak az évszakok keringésére, vagy az égitestek körmozgására, mint a bolygók, csillagok, csillagrendszerek, mindenhol körforgások, ciklikusság, keringés. Kicsiben ugyanez az atomi világban. A természetben ugyanez figyelhető meg: a gazella megeszi a fűvet, az oroszlán megeszi a gazellát, az oroszlán halott testéből újra fű nő. A természet körfolyamatokra épül, nagyon ritkán látni linearitást. A folyó látszólag lineáris, A-ból B-be folyik, holott tudjuk, hogy ez csak egy szakasza az életének, hiszen lefolyik a tengerig, ott elpárolog a víz, majd esőfelhőként visszatér a hegyekbe, ahol ismét megkezdi időtlen körútját. Körfolyamatok, áramlás-visszatérés mindenütt. Egyedül a hibás paradigmában nincsenek körfolyamatok, nem is csoda hogy ez a világszemlélet, és a benne élők egyenesen (lineárisan!) robognak a végzetük felé.  

A lineáris világszemléletű ember természetesen nem érti mi folyik, meg van rémülve, aggályosnak, sőt ijesztőnek tartja azokat a folyamatokat, melyek részben pont az ilyen lineáris gondolkodásnak köszönhetően jöttek létre a Földön. Ebben a cikkben például igen rémisztőek a kilátások - ismétlem, azoknak, akiknek ez a rendszer a világnézetük. Felmelegedés-pánik, óceán-emelkedés pánik, vihar-pánik, széndioxid-pánik, metán-pánik, erdőtűz-pánik, ismeretlen-óriáslyukak-pánik, stb.. Pedig viszonylag egyszerű lenne a megoldás: vissza kell térni a körfolyamatokhoz, vissza a természet-közeli életmódhoz. Meggyőződésem, hogy a Földön zajló klímaváltozás és egyéb folyamatok csak részben köszönhetőek az emberi tevékenységnek, másik részben természetes folyamatoknak érzem. Ezt most nem akarom bizonygatni, egyszerűen csak a zsigereimben érzem, mint ahogy éreztem a változás szelét is 2006-ban, amikortól más dolgokkal is elkezdtem foglalkozni, mint a szaros kis életem. Egyet kell belátni: nem a bolygót kell megmentenünk, épp elég feladat van a saját kis környezetünkben, sőt ki sem kell lépni magunkból: épp elég feladat van magunkban - ahonnan amúgy is minden kiárad. És ha magunkban rendet rakunk, akkor ez kint is rendként fog megjelenni.

Gondoltam összeírok néhány apróságot, amiből látszik milyen egyszerű elkezdni a visszatérést a körfolyamatokhoz:

Szatyor téma: "Az Európai Parlament nemrég elfogadta strasbourgi plenáris ülésén azokat a szabályokat, amik az EU-ban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült nejlonzacskók használatát. Az új szabályozás értelmében az EU tagállamai két lehetőség közül választhatnak: 2019 végére 90-re, 2025 végére pedig 40-re szorítják le az egy főre jutó éves zacskófelhasználást, vagy 2018-tól vállalják, hogy a vásárlók ne kaphassanak ingyen ilyen zacskót. Az EP 2010-es adatai szerint minden uniós polgár fejenként 200 ilyen zacskót használt el abban az évben. Ezeket általában nem lehet újra felhasználni, így a kukában végzik, hatalmas terhet róva a környezetre." 
Nem vagyok egy tipikus EU-párti, de ez az új szabályozás kifejezetten előremutató. Nemrég nyílatkozta a rádióban egy újrahasznosító vállalkozó, hogy az 50 mikron alatti szatyrok teszik ki a szemét nagy részét, amit nehéz újrahasznosítani is, tehát nem visszafordítható folyamat ezek használata. Pedig milyen egyszerű a megoldás erre is: 
a) ne lehessen a boltokban ilyenhez hozzájutni (két alkalom után már nem leszünk olyan hülyék hogy zacskó nélkül menjünk vásárolni)
b) zacskó nélkül ne menjünk vásárolni
Ez csak a kezdet, ennél persze fejlettebb megoldás mondjuk vászon táskát használni, vagy fonott kosarat. Mint kétszáz évvel ezelőtt, amikor még nem voltunk így behülyítve fogyasztói birkákká. 

Komposztálás Trágyaérlelés, szelektált elkülönített hulladékgyűjtés: Egy XIX. századi magyar tanyán még nem volt semmilyen szemét, mindet felhasználtak, ide kell visszatérni. Hiszem, hogy különösebb feladások nélkül ez létrehozható - még ez a technológiai társadalom is képes lehet rá, csak hozzáállás kérdése. Nálunk otthon - ha még nem is teljes mértékben, de - elég komolyan folyik a hulladékok csoportosítása: 
- külön gyűjtjük a szerves hulladékot (mint zöldségek és gyümölcsök héja, maradéka, fűnyesedék, stb.), ezt komposztáljuk trágyává érleljük a kert végében, és később felhasználjuk,   
- a kutya eszi meg a maradék kaját, tényleg mindent szeret, nem egy válogatós (nem úgy mint néhány másik házikedvenc)
- külön gyűjtjük a műanyag szemetet (a kisebb zsacsik még jók lesznek kutyaszart szedni, a nagyobbakba pl. a levágott rózsaágakat gyűjtjük, vagy egyéb módon hasznosítjuk, pl. a hamut gyűjtjük bennük, ami aztán megy a fák és bokrok alá, vagy a kiskertre), 
- a papírhulladékot (dobozok, papírok, stb.) eltűzeljünk (a nyomtatott papíroknak különösen sokoldalú felhasználói vagyunk: az irodában - bár egyre ritkábban, de - nyomtatunk még papírra ezt azt (1. felhasználás), ezeket az esetleg hibás vagy már nem kellő nyomtatásokat használjuk bent firkapapírnak (2.), majd időnként hazahozom kötegenként, ezek hátoldala még jó lehet a gyerekeknek rajzolni (3.), és a végén küldetésük véget ér a kandallóban, begyújtósként (4.) - és még itt sem ér véget, hiszen a természetben körfolyamatok vannak: a kéményen át távozó, kibocsájtott széndioxidot a természet tárt karokkal várja, hiszen a fák ebből építik fel szén alapú testüket. 

Többek között ezért is baromság tartani a megnövekedett szénkibocsájtástól, mert nini, épp most kezdik felfedezni, hogy pont ettől nőtt a zöld területek nagysága... hoppá! Mi kivágjuk az erdőt, eltüzeljük, az meg visszanő... még ilyet?! "Jelentősen nőttek bolygónk zöldterületei az elmúlt 30 évben. A természet így reagál a növekvő szén-dioxid-koncentrációra. A szakemberek 33 év műholdas adatait elemezve arra jutottak, hogy a szárazföldi területek minimum 25-án, maximum 50 százalékán gyarapodtak a zöldfelületek. A zöldülés látszólag alátámasztja a klímatudomány nagy látnoka, James Lovelock Gaia elméletét, mely szerint az atmoszféra, a kőzetek, a tengerek és a bioszféra együttesen egy nagy, önszabályozó rendszert, „élő szervezetet” alkotnak, amely reagál a különböző hatásokra." Az Élő Földben, a Földanyában, a Teremtésben hívő és élő embereknek ez természetesen nem új és nem meglepő. 

Pénzáramlás. Nem gyűjtök vagyont. Na jó, van amikor gyűjtünk valamire, de ez hamar fel is használódik. Észrevettem már az építkezéskor is - még jó hogy ekkor! - hogy bármennyit is kereshetnék, mi mindig elköltenénk, azaz visszaforgatnánk valamilyen melós, vagy termelő/kereskedő/gyártó kezébe a befolyt összegeinket, magyarán visszatér a gazdaságba. Ha van is néha többletünk, hamar ügyesen felhasználjuk valami értelmes dologra, vagy fejlesztésre. Nincs készpénzünk párnába vagy bankszámlába varrva, nincs offshore számlánk, nincsenek különösebb vagyontárgyaink, ékszereink pláne nincsenek. Mi csak áramoltatjuk a pénzt, eszközként fut át az életünkön, nem ragaszkodunk hozzá. Nyílván jó ha meg tudjuk venni, amire szükség van, de ha épp nem megy, akkor elhalasztjuk, és majd lesz valahogy.

Saját magból saját termény! Többször említettem már korábban, hogy keresem az újrahasznosítható - tehát nem genetikailag módosított, steril, kiherélt - magokat, amelyeket vissza lehet forgatni, azaz saját termés magját félretenni, következő évben abból palántázni. Ez most idén beindul, nagyon finom paradicsomot, paprikát sikerült szerezni több félét is a tavaszi magbörzén, szóval - nem akarom elkiabálni, de - lehet hogy tavaly láttak engem utoljára boltban zacsis zöldségmagot venni.   

Vízforgás. A vízfelhasználás egyre fontosabb kérdés lesz, mi igyekszünk erre odafigyelni. Például a locsoláshoz, kocsimosáshoz, sőt a wc lehúzásához nem ivóvízet használunk, hanem kútvízet. A tetőnkre érkező csapadék nem a szennyvízcsatornában végzi (mint sok helyen másutt), hanem a ház melletti fákat táplálja dréncsöveken keresztül - mintha nem is lenne itt a házunk mint ökológiai lábnyom: ami ideesett, az itt is használódik fel, majd áramlik tovább.

Körfolyamatok. Körforgás, körtánc. Ehhez kellene visszatérni. A fentiek csak példák, és nyílván csak a kezdete valaminek, egy újfajta gondolkodásé - ami olyannyira új, hogy több ezer éves, sőt valójában időtlen. Nem kell az klímaváltozástól félni, jön aminek jönnie kell, szépen el lesz rendezve minden teremtésügyileg, és aminek/akinek távoznia kell, az távozik az életünkből. Vagy átalakul, alkalmazkodik, legyen szó társadalmi szokásokról, világszemléletről, környezetgazdálkodásról, egyszóval az életünkről. 

A végére egy viccesnek tűnő, de amúgy kiválóan ide, a körfolyamatokhoz illő gondolat: nem tudom ki emlékszik még a Dűne című klasszikus sci-fi filmre, amiben a sivatagban élő hősöknek olyan különleges ruháik voltak, amelyek képesek voltak a saját verejtéküket és vizeletüket újrahasznosítani, és ezt itták -> körfolyamat. No, talán innen meríthettek ihletet azok a belga tudósok is, akik a fesztiválokon elfolyó nem kis mennyiségű vizeletet szeretnék újrahasznosítani: így jött létre a pisisör! Durva elsőre, pedig komolyan gondolják: "A belga tudósok találmánya egy nagy tartályban gyűjti össze a vizeletet, amelyet aztán egy napenergiával működő eszközzel felforralnak, majd egy speciális szűrőn átengedve kivonják belőle a vizet, valamint az olyan tápanyagokat, mint a kálium, a nitrogén és a foszfor – ezekből aztán műtrágya készülhet. Az eszközt a feltalálók már telepítették is egy tíznapos genti fesztiválon, ahol mintegy 1000 liter vizet tudtak kinyerni az ott szórakozók vizeletéből. A vízből hamarosan ízletes belga sörök készülnek majd. Az egyetem kutatói azt remélik, hogy a technológiát hamarosan sporteseményeken, bevásárlóközpontokban vagy akár repülőtereken is alkalmazni fogják."

Hehe! Körfolyamat bmeg, körfolyamat! :)
     

53 000 000 000 pixeles fotó - és?

Csináltak egy 53 000 000 000 pixeles fotót, hajrá:

 

forrás: http://hvg.hu/tudomany/20160623_53_milliard_pixeles_fenykep_bentley_zoomolas

Általában engem is lenyűgöznek az ilyen csodás technikai előrelépések, mert tényleg milyen überkirály már, de ezt már egy kicsit nagyképűségnek (!) tartom :).
 
Egyrészt mi a szart kezdjünk ezzel? Fasza, és? :)
 
Másrészt miért nem valami értelmes dologra használják a tudást/technikai fejlődést? Ez messzire vezet, inkább csak utalásként: nekem egyre kevésbé tetszik, hogy ennyire befelé fordul az emberiség technikai fejlődése, azaz leginkább a meglévő dolgainkat fejlesztgetjük tovább. Szerintem jó volt az a versenyautó, az a mobiltelefon, az a fényképező, az a számítógép, stb. pár éve is már, jó az a Blueray képminőség is már, elég az az 5.1-es hangrendszer, mi a fasznak még jobb??
 
Érthető?
 
Az oroszok éppen teleportáláson kísérleteznek. Erre azt mondom, na ez már valami, ez már előremutat banyeg! Nekem kurvára nincs szükségem egy még okosabb, még gyorsabb, még laposabb telefonra, még további x millió színnel, mert már ami van az is teljesen megfelel, arra amire kell. Persze most még nem tudom én személy szerint mire mennék vele, ha az oroszok megfejtenék a teleportálás titkát, de mégis előremutatóbbnak érzem, mint a meglévő kütyűjeinket tovább csiszolni.
 
Mondjuk szerintem nem véletlenül ilyen irányban megy a technikai fejlesztés, ez irányított dolog, tuti. A 60-as évek óta tulajdonképpen leállt az űrprogram, nem engednek embert felmenni (vajon miért nem? - tán baj lenne ha kiderülne, hogy lapos a Föld? :)), de az apró szarokkal elkápráztatnak, elárasztanak minket, nehogy már nagyobb távlatokban gondolkodjunk. Pedig biztosan megvannak azok a technológiai lehetőségek, aminek segítségével jóval előrébb járhatnánk már mind egyéni, mind az általános jólét tekintetében - ha engednék.

Vagy az van, hogy pont ezzel a szándékos lefojtással érik el azt, hogy az ember kevésbé a technológiai eszközökre hagyatkozzon, sokkal inkább a saját magjában benne lévő "bármi lehetséges" potenciálra képességekre, ha el akar repülni innen. Ne várjuk a bádog űrhajót, legyünk mi magunk űrutazók! Én, lassan 40 éves fejjel még mindig űrhajós akarok lenni, de nem az a bádogdobozban ücsörgős, mindenkit-átverős, ál-Holdraszállós fajta, hanem valódi űrutazó. Felfedező.:)

Levegőből előállított ivóvíz

És íme, itt egy újabb példa az aranykori gondolkodásra:

Elsősorban biciklistáknak fejlesztettek ki egy rendkívül ötletes eszközt, ami a levegő páratartalmából állít elő ivóvízet, amihez "csak" annyit kell tenni, hogy a levegőben lévő párát lehűlő, harmatponti hőmérsékletű felületre engedni, ahol önmagától lecsapódik, és íme, kis is nyertük a zoxigént az ivóvízet a levegőből. Mekkora ötlet már! Ezt nevezem aranykori gondolkodásnak! Egy nagyon régóta ismert fizikai jelenséget hasznosít, úgy hogy közben semmit nem szennyez, nem pazarol, senkinek sem árt (legfeljebb az ásványvíz gyártóknak), és képes a folyamatos újratermelődésre.

A fejlesztők dolgoznak még önálló változaton is, ahol egy kis napelem hajtotta motor állítja elő a szükséges légáramlatot (amit a biciklis változatnál maga a tekerés old meg), így gyalogtúrák esetében is kiválóan használható (lesz, ha valaha is engedik ezt a találmányt elterjedni).

És nyílván nem csak kényelmi eszköz ez, hanem sokkal nagyobb távlatokban is ki tud bontakozni, például ezzel a találmánnyal gyakorlatilag visszaszorítható lenne az ivóvízhiány világszerte. Nem tudom ezt engedik-e majd azok akik eddig csak a levegőből előállított pénzben voltak érdekeltek... De még ha nem is engedik, már mindegy, kiszabadult a szellem a palackból, mehet a garázs-gyártás...

Íme, mehet a taps a feltalálónak, remek munkát végzett:

Forrás: 

http://index.hu/tudomany/2016/04/18/a_levegobol_veszi_ki_az_ivovizet/

http://www.livescience.com/53401-fontus-converts-humidity-into-water.html

Tanít Tan Ék

Írok már erről is néhány gondolatot, mert kikívánkozik az istenadta!

Régóta követem figyelemmel az oktatás helyzetét (pl. itt is meg lett említve pár dolog), tekintve, hogy elsőszülött lányom révén élesben is érintett vagyok a témában. A jelenleg zajló zavargások rendkívül megosztották a társadalmat, és nehéz úgy véleményt formálni a témában, hogy ne sértsen az ember valakit meg. Mert tény, hogy a kormány nagyon arrogánsan* önhitten és cinikusan érzéketlenül bevezetett egy nem működő államvezérelt rendszert (Klik), valamint ráerőltetett az ágazatra egy szakma által ellenőrizetlen, jóváhagyatlan, sok hibát tartalmazó tananyagot. Tény az is, hogy a korábbi rendszer is nagyon sok sebből vérzett. Tény az is, hogy a tanárok sem mind mintapéldányok, vannak köztük ilyenek és olyanok is. Tény, hogy a gyerekeket a mai rendkívül vizuális, csilli-villi, csábító médiavilágban nagyon nehéz száraz tananyag elsajátítására bírni, vagy egyszerűen csak rávenni, hogy olvasson már el néhány oldal nyomatott betűt. Szóval látszik, hogy sokrétű a probléma, ami nem áll meg az oktatási rendszer határán, hanem jóval túlnyúlik azon, globális átfogó, földkerekségre kiterjedő, társadalmi szintű anomáliával rendellenességgel állunk szemben (vagyis egy nagy változás küszöbén, és ugye minden változás viharral kezdődik).

Sok érdekes tanulmányt olvastam már a témában, amelyek megpróbálták kielemezni a jelenlegi oktatási rendszer hibáit, és megjelölni megoldási irányokat. Ezen tanulmányok nagyjából egy közös pontban egyeznek meg: ami most van az úgy szar ahogy van. A megoldás irányai már természetesen eltérnek, árnyalódnak, de nagyjából azért mindegyik afelé kapirgál, hogy a múlt században beragadt "poroszos", rideg oktatási rendszert fel kellene váltani egy jóval rugalmasabb, interaktívabb együttműködő, motiváltabb ösztönzőbb módszertanra, igazodva a kor követelményeihez. Ilyenkor persze óhatatlanul is eszembe jutnak a megboldogult Carlin apánk óva intő, pesszimista borúlátó, de hajszálpontosan megfogalmazott szavai, érdemes felidézni:

Nos, ennek ellenére - mármint hogy a függönyök mögötti, valódi döntéshozóknak nem érdekük jól informált, kritikus vizsgálódó gondolkodású embereket kinevelni az oktatásban - azért én látok pozitív példákat, ötleteket, gondolatokat. Például a pedagógusok által összeállított 25 pont tartalmával szerintem minden józanul gondolkodó ember nagyjából egyetért. Ezen belül kiemelném a gyerekek túlzott leterheltségét, amin sürgősen változtatni kellene. És nem arról van szó, hogy amit mi anno kibírtunk, azt nekik is ki kell bírniuk, hanem hogy az új alaptantervbe rendkívül sok lexikális tudást halmoztak fel, amelyek nagy részére egyáltalán  nem lenne szükség, legfeljebb érdekességszinten megemlítve (és majd később elővenni részletesen, amikor a) megértek rá, b) szakmájukba vág). Olyan érzésem van, mintha a tankönyvek írói vérszemet kaptak volna, most hogy mivel lehetőségük nyílt megcsillantani a saját szakmájukban elért eddigi eredményeket és tudást, ezt "most aztán mindent bele" alapon belesűrítették a tankönyveikbe. Szarnak rá, hogy gyerek fejjel egyáltalán nem emészthető nyelven van megfogalmazva, szarnak rá, hogy ezen tudásbázis teljeskörű leadása amúgy bele se fér a tanév kereteibe, és szarnak arra is, hogy ezen "tudás" nagy részére soha a büdös életbe nem lesz szüksége a gyereknek. Elképesztően "tudományos" irányba mozdult el a tananyag ismertetése (pl. második osztályban már tanítják a halmazállapotokat, tápanyagok fajtáit, fehérjék, zsírok, szénhidrátok, stb.), mintha kisnövésű professzorokat akarnánk képezni, oda se figyelve, hogy ezek nem kisnövésűek, hanem gyerekek baz..! Egyébként is nagyon úgy tűnik, hogy magasszintű, globális döntéshozói érdek, hogy a társadalom minél jobban széttagolt legyen, "specializált", tehát csak egy adott dolog (szakma, ágazat, stb.) egy adott apró részletéhez értsen, csak a piramis adott szintjén lévő ismereteket kapja meg a rabszolga, ne érdekelje egyetemes tudás, fentebbi szintek átfogóbb ismeretanyaga, neadjisten rendszert-meghaladó képességek elsajátítása.

Szóval sok gond van, felsorolni is nehéz lenne, nagyon mélyen (pontosabban magasan, szellemi szinten) gyökerezik, de egy biztos: a bebetonozott formákat fel kell bontani. A kor szellemiségéhez már nem nagyon igazodik az, hogy a gyerekek óránként más-más tananyaggal küzdenek, miközben semmilyen összefüggést nem látnak mindezekből, nem kapnak átfogó ismereteket, szerves - saját környezetükben akár azonnal alkalmazható - tudást. Nincsenek interaktív órák, ahol a gyerekek megvillanthatnák képzelőerejüket, játékosságukat, és bimbózó értelműket. Nem tanulnak meg átfogóan, egyetemesen gondolkodni, nem tanulnak probléma-megoldást, nem tanulnak gyakorlati alkalmazásokat, nem tanulnak szerves, mindennapi élethez szükséges tudást, vagy hogy mit hogyan, hol érdemes kutatni, stb. Van a fáradt tanár, akinek kötelező leadnia egy bonyolult, száraz, tudományos szellemiségű elméleti (!) anyagot, és van a fáradt gyerek, akinek kötelező bemagolnia egy olyan tudást, amivel nem megy semmire a saját korában, a gyakorlatban (!) . Ezen kívül nem veszik figyelembe a különbözőségeket, a gyerekek korában például egy év korkülönbség rendkívül nagy szellemi különbségeket okozhat egy osztályon belül, de a tanterv ezen szigorúan átlép (baszik rá). Tanár legyen a talpán aki ebből az iszonyatosan sűrű tananyagból minden tanítványának érthetően át tud adni valami értelmeset (úgy hogy azért ne hagyjon ki semmit), ami meg is marad. 

Nagyon érdekes cikkre bukkantam ma, ami pont idevág. Sokat hallottunk eddig arról, hogy a tanárok szerint mi a helyzet, vagy mit mond a politika, de keveset arról, hogy maguk az oktatás alanyai, a tanulók hogyan látják a helyzetet. Ezt próbálta meg közzétenni gimnazisták egy csoportja, akik fél éves munkával összeállítottak egy tanulmányt az oktatási rendszer hibáiról és megoldási javaslatokról. Olyannyira szépen és pontosan megfogalmazták mindezeket, hogy érdemes a teljes cikket elolvasni, én most csak néhány részletét emelem ki:

"A Tanközlönynek szerénytelenül azt az alcímet adták, hogy Tankönyv mindenkinek. És valóban, oktatási szakembereket és minden gyerekes szülőt érdekelhetnek az olyan alapvető felvetések, mint hogy "örülnék, ha a rendszer lenne az egyénért, és nem fordítva."

Az oktatási rendszerről megfogalmazott kritikáik között nem egyszer fordul elő, hogy túl életidegennek tartják azt, ami az iskolákban zajlik. Miközben mindent be kell magolniuk szöveghűen, fogalmuk sincs, hogyan kell befizetni egy számlát, mi vár rájuk egy állásinterjún, vagy hogyan kellene együttműködniük, dolgozniuk másokkal. 

Ráadásul szerintük az iskola nem tanít meg gondolkodni, átlátni a világ működését: mindent, amit lehet, a fejünkbe vernek, csak épp gondolkodni nem tudunk. A logikus gondolkodás, összefüggések keresése és következtetések levonása nem olyan dolgok, amelyek a magyar oktatásban szerepet kapnának. A tantárgyak közötti átfedést nem éreztetik, sosem áll össze a nagy egész. Bemagolod Rousseau elveit törin, majd ha szerencséd van, később irodalomra készülés közben ráeszmélsz, hogy ugyanezen felvilágosult elvek nevében alkotott később Csokonai Vitéz Mihály. Ha nem, akkor meg nem. Kit érdekel? 

És hogy mit szeretnének ehelyett? Olyan élményalapú oktatást, amiben nem elég valamiről olvasni, hanem megismerni, látni, hallani, megélni kell. Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

A magyar iskolarendszerben eltöltött 10-11 év után a most 16-18 éves diákok úgy vélik, hogy az iskola nem az élet iskolája, nem az életre készíti fel őket, hanem bólogató Jánost vagy még rosszabb esetben robotokat csinál belőlük: Amit ebből az iskolarendszerből látok, az az, hogy a sulik becuppantják a világra nyitott, kreatív kisgyerekeket, majd 12 év múlva kinyomják magukból a görcsös jövőképpel rendelkező, túlhajszolt, ambiciózus robotokat.

Úgy vélik, hogy ebben a rendszerben nem az egyén a fontos, nem az egyének kiteljesedése a lényeg – miközben arra akarják őket rávenni, hogy alapítsanak boldog családokat, neveljenek legalább három gyereket, és végezzenek a társadalom számára hasznos munkát. De szerintük ehhez nem kéne torz, robotszerű embereket nevelni, akik csak „tudnak”, de nem gondolkodnak, nincs véleményük, és az érzelmi intelligenciájuk még a sinus 45 foknál is kisebb.

...sokat panaszkodnak a diákok túlterheltségéről is: míg egy hétköznapi felnőtt ember 8 órát dolgozik, addig nekik, gyerekeknek minimum 9-10 órában kell helytálljanak, és ez kibírhatatlanul sokat vesz el az életből. Nekem heti kétszer 8, háromszor 7 órám van. Aztán mehetek haza tanulni, szóval napi 9-10 órát mondanék, amit az iskolára szánok.

Ráadásul tudják, ez nem a tanáraikon múlik, hogy az órák számát, a leckék mennyiségét nem ők találják ki. Hogy ők pont ugyanolyan kiszolgáltatottjai ennek az elhibázott rendszernek, mint a diákok: A sokak által leszólt tanárságnak sem egyszerű ám. ... nekik is meg vannak szabva az óraszámok, a leadandó anyagmennyiségek. Ők is elfáradhatnak 6-7 óra letanítása után, hogyha egész nap a hangos, passzív vagy totál demotivált diákságot próbálják koncentrálásra rávenni kevés pénzért és még kevesebb megbecsülésért.

És hogy ennek mi az eredménye? Gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt fáradtan próbálunk csinálni valamit, amiből általában semmi jó nem sül ki."

Forrás: http://index.hu/belfold/2016/04/20/sztrajk_diakok_oktatas_tankozlony

***

Fantasztikus! Komolyan, tökre örülök neki, hogy 15-16 éves diákok már milyen magas szinten átlátják a rendszer (szándékosan betervezett) hiányosságait és hibáit. Azért itt megcsillant valami... nnna, ha ez a generáció ki tud nevelni magából néhány százaléknyi ilyen gondolkodót, akkor nincs még veszve minden... ezek szerint nem tudták még teljesen kiiktatni a kritikus gondolkodást, és az átfogó jellegű felismerés képességét a gyerekekből, pedig bedobtak mindent mi szem szájnak ingere: okostelefon, fészbuk, youtube, virtuális valóság, internetelérés már a wc-n is, látvány-látvány-látvány mindenütt, stb., stb..  ezek szerint van még remény, ébredezik az aranykori generáció nemzedék. Nem sikerült mindenhová, például a tanár és tanuló közé éket verni, vannak akik még szeretnének valóban tanítani, és vannak akik szeretnének tanulni. A tudatosodást nem lehet már megállítani vaskori módszerekkel, ez világosan látszik, hiszen "hajnalodik". 

(* elnézést a szövegben alkalmazott sok áthúzott szóért, elhiszem ha valakit esetleg már zavar olvasás közben, de én magam is megdöbbentem, hogy mennyire automatikusan önműködően, gondolkodás nélkül ugranak be a nem magyar szavak sajnos elsőre, és sajnos gondolkodnom kell a magyar megfelelőjükön - ezért magam számára és talán mások számára is tanító jellegű ez a fajta új módszerem)