Gyógyító bajnokság

Nem vagyok alapvetően nagy focirajongó, sőt sportkedvelő sem igazán, függetlenül attól hogy szeretek focizni - de csak olyan barátságosan, öregesen. Mindig is idegenkedtem a hívatalos sportolástól, pláne a versenysporttól, talán mert hamar átláttam, hogy valójában miről szól: pénzről, korrupcióról, tehetségek kihasználásáról, stb. (pont mint a zeneiparban, csak ez egy másik ága a polipnak). Szóval nem vagyok nagy rajongója a "rómaiak" korában bevezetett "prototipus" stadionépítők "cirkuszt és kenyeret" rendszerének... de ez ami most történik a futballtörténelemben... ez hihetetlen és csodálatos, igazi aranykori fordulat. Ezen a magyar-portugál meccsen is látszott, hogy az égiek kikkel is vannak... Csoportelsőként továbbjutni a nyolcad-döntőbe... gyanítom, ez a legmerészebb álmában sem fordult elő senkinek, sem itthon sem máshol... kivéve... Egy Tudatban, ahol minden lehetséges. 

Egyre inkább az az érzésem, hogy a magyar focicsapat tanítani ment az EB-re. Nem a futball-tudásukkal. Nem. Hanem a szerénységükkel, kitartásukkal, szeretetükkel, mellyel sorra verik le a nagy arcokat, az egekig nőtt egókat, teljesen mindegy hogy a pályán, a lelátón, vagy az újságírói páholyban vannak ezek az arcok. A furcsa, mások számára kimondhatatlan nevű, teljesen ismeretlen fiatal magyar srácok igazi, jó értelemben vett, nevelő jellegű alázatra tanítják a megkövült nyugat "bálványait". Gyógyító hadjárat ez a javából, csakúgy mint minden korábbi magyar hadjárat a történelemben. Rendkívül jó látni mindezt, nagyon jó érzés, pedig önmagában elítélem a stadionépítő, "oszd meg és uralkodj" elvű hatalmasokat...
 

Hasonlatos ez az egész ahhoz, mint amikor a globalizmus egyik csúcsterméke, a farmer világ-körüli hódító útján egyszer csak szembe találja magát az ősi magyar népművészettel, és azon kapja magát, hogy rákerült imitt-amott egy-egy rávarrt tulipán motívum. A globalista hullámon tovább él a magyar kultúra, mert az megtörhetetlen. 

A globalista világjáték hullámán üzen a világnak a magyarokon keresztül a Szeretet, mely kifogyhatatlan.

Fénykör

A kis tüzek most újra égnek. 
Úgy tűnik sikeres volt a Fénylánc, legalábbis nálunk - hetek óta először végre - ezer ágra süt a Nap. Nem tudom kinek mit hozott ez, a magamét meg még meg kell fejtenem.
És most engedjétek meg, hogy a Fény Ünnepét nagyvonalúan összekössem a következő "eseménnyel", mert valójában a kettő egy. 
Szóval... 

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Az Isten és a háttér-elit "közös" terveiről...

Mostanában igyekszem óvatosabb lenni a kijelentő mondatokkal. Számtalan múltbéli állításom elévült, vagy én magam írtam felül. A bátor kijelentések ("ez így van!") helyett talán célravezetőbb inkább a kijelentéseinket kiváltó történések mögötti mintázatokra összpontosítani. Ezzel a bejegyzéssel is megpróbálok néhány folyamatot felvázolni, úgy ahogy én most látom ezeket. Szigorúan az "én világomról" alkotott véleményem tükröződik vissza ebben is, tehát Neked, kedves Olvasó, meglehet egyáltalán nem fog illeszkedni a "tükörképedhez".

Bevezetésül még csak annyit, hogy én úgy látom, minden a világban zajló esemény és folyamat egyfajta láncolatot alkot, olyan szövevény, mely - számomra - egyre erőteljesebben kirajzol egy mintát. Egy utat, egy irányt, egy vektort, ami felé ez az egész kóceráj - és a benne utazó sok-sok érdeklődő - igyekszik. És ez a minta, vagy folyamat bizony nem független egyik benne lévő elemétől sem, ezért hat rám is, rád is, és még a hatalmasokra is, kik azt hiszik mozgatják a szálakat. Felsorolok néhány folyamatot, melyben egyre tisztábban látom mind az elit kistílű tervét és mind az Isteni tervet (ez utóbbit inkáb csak vélem) megvalósulni, egymással párhuzamosan, egymást kisegítve, pontosabban... na majd erről később. 

Elektronikus kultúra

Az internet atyja nemrég előadásában felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a bit elszáll, a papír megmarad (legalábbis sokkal tovább). Az elektronikus kultúra és sajtó globális elterjedésével egész korszakok tűnhetnek el a süllyesztőben. Szerinte 100 év múlva a 60-as évekről többet fognak tudni mint a 80-as évekről. Miért is van ez? Mert ahogy lassan minden áttevődik az internetre, ezzel arányosan szűnik meg a nyomtatott sajtó és kultúra, viszont az elektronikus adatok igencsak sérülékenyek, sőt, a régebbi formátumban mentett dokumentumainkat nem tudjuk megnyitni; a néhány évente megjelenő új és új formátumok miatt előbb utóbb olvashatatlan, betölthetetlen, futtathatatlan lesz minden elektronikusan feljegyzett adat, szöveg, akármi. Miért veszélyes ez és hol illeszkedhet az elit terveibe? Szerintem ott, hogy amint az emberi kultúra minden eleme felhőben lesz, onnantól elég egy gombnyomás és megszűnik minden tudás, és magunkra - pontosabban véve az elitre - leszünk utalva. Amit ők mondanak, az a történelem, az az igazság. Egy nyomtatott könyvet, vagy sajtót utólag igen nehéz módosítani, pláne ha több ezer példányban kint van, de az informatika világában minden lehetséges. Csak gondoljunk bele. Ha át akarják venni a szellemi irányítást, és ennek érdekében el akarják vágni a gyökereket, elég azt a néhány száz levéltárat és könyvtárat felgyújtani, és kész is vagyunk, onnantól néhány generáció alatt a már csak kizárólag elektronikusan meglévő információkat megfelelően módosítva a markukban leszünk.

A zene világában szintén szépen megfigyelhető ez a fent vázolt ív. Nemrég kielemezték a zenei ipar átalakulását, megállapították, hogy ahogy a bakelitet leváltotta a CD, a CD-t az mp3, úgy az mp3-at is szép lassan leváltja a letöltős zenekínálat, ez utóbbit pedig a tisztán online "stream" szolgáltatás. Ez utóbbi nagyjából azon a racionálisnak tűnő érvelésen alapul, hogy mi a szarnak legyen meg 80 millió gépen ugyanaz az egy album, amikor elég egy biztos helyen tárolni, amihez bármikor, bármilyen eszközzel (telefonnal, tablettel, PC-vel) hozzáfér a kedves rajongó közönség. Ez mind szép és jó, csak ott a bibi, hogy amint már mindenünk, az egész életünk felhőben lesz, onnantól tényleg elég egy gombnyomás, és eltűnik minden imádott, szórakoztató, vagy éppenséggel életben tartó, ébresztő szövegű kedvenc zenénk, és akkor az unokáink már cseszhetik. 

Családrombolás

Csak a hülye nem látja, hogy a családok szétverése az egyik, hanem a legnagyobb prioritású terve az irányítóknak. A liberális téveszmékkel megmérgezett nyugati világnak már normális az abnormális, evidens a deviáns, és keresendő a visszataszító. Még a gyíkagy is képes felfogni, hogy a reprodukció csak dualitásból születik, az Isten férfinak és nőnek teremtett minket, egy egész két felének, a tovább örökítéshez nélkülözhetetlen ennek a rendnek a fenntartása, mégis minden erejével azon küzdenek a függöny mögötti skacok, hogy ezt a rendezett képet nevetségessé, elavulttá tegyék. Csak elég megnézni a fősodratú médiát, a sorozatokat, az idétlen műsorokat, sugárzik belőlük a deviancia, és annak menősége, elfogadottság erőltetése, miközben nevetségessé teszik a normális életmódú családmodellt. Hová tart ez a vonat? - kérdezhetnénk. Nyílván itt erőteljesen belép a képbe a népességcsökkentési terv, no de ennek mi lehet a valódi célja? 

 
Vallásrombolás, nemzetbomlasztás
A szabadkőművesség egyik nem titkolt és eltökélt célja mindezeket megvalósítani. Azt hiszem elég jó munkát végeztek, hiszen sikerült megrogyasztani a vallások talapzatait, és bizony a nemzetállamok se a "régik" már. Ezt szerintem eléggé világosan látja mindenki.

Immunrendszer elleni harc

Sokunkban biztos felvetődött az is, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert testileg/szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. Ennek jelei az élet szinte minden területén tetten érhetőek, a teljesség igénye nélkül csak néhány példa:

- szellemi visszafejlesztés a média segítségével (elhallgatott hírek, buta műsorok, stb.)
- tudatmódosítás („oktatás”, erős manipuláció a reklámokban, hírekben, HAARP stb.)
- élelmiszermérgezés (azok vagyunk, amit megeszünk, sok-sok E betűs szám…)
- immunrendszer mérgezés (gyógyszermaffia, oltások, fogkrém fluor-idegméreg, stb.)
- anyanyelvtörlés (latin, később angol, majd még később „windows” világnyelv erőltetése)
- történelemhamisítás

- frekvenciamódosítás (432Hz -> 440Hz) 

- génmódosítás (vetőmagok, stb.)
- stb.

Lehetne a végtelenségig sorolni a gyakorlati alkalmazásra került összeesküvés elméleteket, de talán ennyiből is látható, hogy mindezzel mi a célja az elitnek: csontig levetkőztetni, azt hadd hulljon a férgese, a maradékkal meg feltakarítják a padlót. 

De mindez hogyan illeszkedik az Isteni tervbe?

Merthogy én biztos vagyok benne, hogy mindezen folyamatok nem véletlenek, és ahogyan beleillenek az elit terveibe, ugyanúgy beleillenek, benne vannak a Legfelsőbb Lény tudatában is, legfeljebb teljesen más szemszögből és motivációból, sőt akár teljesen más végeredménnyel, céllal. Mire gondolok. A család szétbomlasztásával például az elit terve eléggé egyértelmű: a totális kontroll érdekében megszűntetni az utolsó természetes közösségi formát, s az így megmaradó egyének már könnyű prédák - viszont könnyen lehet, hogy az Isten terve szintén az, hogy kihúzzon minket ebből a létezési formából (állat-falka) és áttessékeljen egy következő szintre, valami sokkal önállóbb, független, egyénibb (unique) verzióra. Mert ha megnézzük a emberi társadalomfejlődés ívét (és most nem idevéve a civilizációs, városépítős nézőpontot) akkor jól elkülöníthető szakaszokra bomlik, időrendben:
- törzsközösségek
- közösségek
- család
- egyén
Az utolsó fázisnál vagyunk, és ez szerintem nem véletlen. Tehát, ha úgy nézzük az elit terve akár összecsenghet az Isteni tervvel, csak a végcél nem mindegy. Mert míg az elit a maga hasznára akarja az embert egyénekké tenni, a könnyebb irányíthatóság érdekében, addig a Legfelsőbb (szintén a maga hasznára?) a következő fejlődési szakaszba tol ezzel: egy olyan létezésformába, ahol öntudatos valós lények élnek, nem pedig karakterek, megírt történettel. Meglehet Isten is azt szeretné, hogy ne egy történelemből, szocializációból, és hamis kultúrából felépített álszemélyiségek legyünk, hanem valós létezők, oly jelenben élő lények kik már valami másból építkeznek. Nehéz ezt szavakba önteni, inkább csak valami nagyon halvány körvonalát látom annak ami jön, ami felé terelget minket Ő, amiért ez az egész zajlik. De hogy is láthatnék tisztábban, amikor még benne vagyok a változás fortyogó közegében? Amikor még csak a nagy hullámokat látom, a szigetet nem, ahová visz az áradás.

Az immunrendszer leépítése szintén nagyon szépen illeszkedik az elit tervébe, mert egy csökkentett üzemmódban élő emberke azt a gyógyszert veszi be, amit kap, ugye... Az Isteni tervbe azonban szintén beleilleszkedhet ez az irány, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a teremtés az anyagcsere teljesen más dimenzióját valósítja meg bennünk éppen azzal, hogy leépíti a "hagyományos" módszert. És itt most nem azt mondom, hogy nagyon örülök az elit erőszakos oltás kampányának, fluor-kezelésének, vagy E-betűs ételeinek, csak azt látom, hogy lehet mindez valahogyan mégis csak úgy fog kiforrni, ahogy a Tudat elképzeli: minden egyén minden pillanatban önmagából megteremti saját anyagát, testét, mint a csillagok. Ha valamit építeni szeretnénk, azt általában valami lebontásával szükséges kezdeni... és talán ez a testünk is csak "arra vár", hogy a belső energiaforrásunkat aktivizálva lebontsuk a hagyományos falait, működését, és újjá teremtsük, újraformáljuk, illetve megkapjuk azt a képességet, hogy bármiből (bármilyen anyagi elemet felhasználva) bármivé formálódhassunk, szabadon. Biztos vagyok benne, hogy létezik olyan szintje a tudatos létezésnek, amelyre már nem hat semmilyen "hagyományos" mérgezés, anyagbomba, telítődés, stb., mert az anyagcsere olyan fokán áll, ami lebont bármit, vagy egyszerűen magasabb rezgésszintjével elporlasztja, vagy éppenséggel figyelmen kívül hagyja, ignorálja, amikor már nem hat a szervezetre semmilyen alacsonyabb rendű elem, jöjjön az a periódusos rendszer bármelyik sorából.

Az elektronikus kultúra globális bevezetésével igen, eltörölhető, megmásítható az emberi történelem és szellemiség. Ez az elit nézőpontjából kívánatos, hiszen ha elvágja a gyökereket, onnantól azt mesél amit csak akar a következő generációknak. Az Isten viszont meglehet szintén azt szeretné, hogy végre felejtsük el a múltat, ne lineáris időben gondolkodjunk, sőt egyáltalán ne gondolkodjunk időben (térben?), mert csak így - elengedve a karma-körme minden nyűgjét-baját - emelkedhetünk fel a tudatos önvaló szintjére, aki csak a jelen pillanatában él, teljességben önmagával és a világgal. Mert nagyon is elképzelhető, hogy az emberiség jövője nem a kiművelt emberfők (valakik) sokaságán múlik, hanem az egyéni "senkik", a lebontott személyiségű, egómentes "Krisztus-tudatok" mibenlétén. 
A zenei világ online közzétételével is talán az a valódi cél, hogy ezek mindenkihez eljussanak, előbb utóbb ingyen, hiszen ezek - és minden művészeti alkotás - tulajdonképpen az emberiség közös szellemi termékei...hiszen minden igazi művész a közös szakrális világunkból meríti ihletét. Már csak a jogvédő irodákat kell földig rombolni, és elhárul minden akadály a globális egységtudat elől. :) 

A vallások és nemzetállamok leépítése szintén egy "kétélű fegyver", hiszen míg az elit ezzel identitás-zavaros, gyökértelen, irányítható, globális tömegmasszát akar létrehozni, addig az Isteni tervbe nagyon is beleilleszkedhet az, ha lebontjuk ezeket a kötöttségeinket, kilépünk ezekből a keretekből, mert bár szép volt és színes, de lejárt a szavatossága, idejétmúlt. Mert mik is valójában a vallások és nemzetállamok? Mesterségesen létrehozott, behatárolt dobozok, fiókok, melyeknek neveket adtunk, és azért tudunk csak nehezen kiszabadulni belőlük, mert a kulcsokat is magunkkal zártuk. A kulcs tehát ott van velünk, bennük. Előttem egyre jobban az a kép vibrál, hogy az egyre globálisabban gondolkodó, elsősorban magukat földlakónak definiáló senkik társadalma szépen lassan felülemelkedik, árhullámként átcsap az elit fején, meghaladja a valakik egymással örökké ellenmenetelő világát. Nem akarunk háborúzni egymás ellen, érthető?! Semmilyen vallási, vagy egyéb ideológia mentén...  
Régebben az öltönyösöket félistenként tisztelte a köz népe, ma viszont egyre inkább nevetségessé vállnak a mi, a "senkik" szemeiben ezek az "irányító" valakik. Például én nem esnék hasra, ha szembejönne velemi akár egy Őszibarack Oba-holnap, vagy egy Feri papa, vagy - hogy hazai vizeken maradjunk - egy Vittore, mert egyáltalán nem tartom őket "nagyobb" embernek magamnál. Miért is tartanám? Egyenlőek vagyunk, a szó magyaros szoros értelmében. És ahogy az öltönykék egyre jobban harácsolnak, süllyednek el a saját hazugságaikból épített ingoványban, annál inkább kiemelkednek azok, akik átlátnak a szitán, meghaladják ezt, és már nem érinti őket ezen színjátszó kör szánalmas műsora. Még egy legkisebb "senki" blogíró is odaállhat akármilyen "valaki" elé kínos kérdéseket feltenni, vagy pillantásra sem méltatva, leszarva őt továbbmenni az utcán. A hatalom ott van, ahol az emberek hiszik hogy van. Ne vedd komolyan őket, és rögtön megszűnik a hatalmuk feletted. Meghaladás, ez a kulcs. 

Végezetül egy igen régóta kavargó gondolatról néhány szót. Állandóan ellen-menetelünk, lázadozunk a rendszer ellen, kritizáljuk a működést, látszólag teljesen jogosan, miközben minket egyre durvább eszközökkel megfigyelés és kontroll alatt igyekeznek tartani, sőt kiírtani. Mi végre ez az állandó harc? Az elit entitásai ugyanannak a Legfelsőbb Teremtőnek az "alkotásai", akárcsak mi magunk. Tehát bármennyire is lázadoznak ellene, terveket szövögetnek, évezredekben gondolkodnak, hiába, sohasem haladhatják meg azt, Akinek hatalma van mindenek felett, nem szárnyalhatják felül azt, akinek részei, tulajdonképpen eszközei, játékszerei. Tehát akárhonnan is nézzük, az elit tervei pontosan illeszkednek az Isteni tervbe, bármit is tesznek, azzal előbb-utóbb odaterelik az ügyet, ahová az Isten szeretné, vagy csak egy kis szeletét hajtják végre. De az is lehet, hogy nincs itt semmiféle elit-terv, meg Isteni terv, egyszerűen csak minden alkatrész teszi a rá szabott dolgát, és kész, hiszen minden egy, egy szervezetként működik. S hogy hová tart ez? Én nem tudom... még, csak azt érzem, hogy fordul a Tudat valamerre, növekszik a baba, de nem látom mivé születik, mert egyenlőre csak a hullámokat látom, amik jönnek s mennek, de nem látom merre tartanak, csak rajtuk sodródom...

Ajánló: 
http://www.vntv.hu/2014/10/itt-a-vege-jossz-vagy-maradsz/

Bár nem nagyon tetszik, amikor valaki Istennek képzeli magát, azonban ha Mado-nak igaza van, akkor mindaz, ami a Földön lezajlott és zajlik ma is, az tényleg kijelöli a vektort, láthatóvá válik az irány, merre visz a Tudat folyója. Jakab Istán eléggé meghökken, sőt rosszallását fejezi ki, amikor például a család szétbomlasztásának jó oldalát próbálja megmutatni Mado, de nagyon is el tudom képzelni, hogy ez tényleg így van, és csak így lehetséges a következő lépés. S talán itt válik értelmezhetővé a túlnépesedés és az ez elleni folyamatos küzdelem az elit részéről - kérdésköre. Mert míg az elitnek fáj, hogy egyre több a kontrollálni-való létező, addig az Isteni tervbe valahol úgy illeszkedhet bele ez az egyre szaporább emberi faj, hogy minél több a potenciális egyén (egyenlőre még karakter formában), annál több fog átalakulni ebből a szereplőgárdából önvalós egyénné. Mert bár igen, kihalhatnak a családok, igen megszűnhet a reprodukció (és ezáltal a reinkarnálódás is!) de azon néhányaknak, akiknek sikerül a vizsga, továbblépnek, és akkor az egész Földi evolúció játék nem volt hiábavaló, Földanya kihordta, majd útjára engedte gyermekét. És talán ez volt az egész naprendszerünk célja... Isten megteremté a Napot, a Nap megalkotá magából a naprendszer anyagát, abból Föld formálódék, majd a Föld saját anyagából anyaként kihordá az embert - és tényleg, lassan pont ugyanúgy kitermeljük és felhasználjuk a Föld összes hasznosítható anyagát, akár csak a magzat az anya testét az anyaméhben. Az ember következő lépcsőfoka, legyen az bármilyen entitás, készen áll, kinőtte az anyaméhet, azt hiszem közeleg a születésnap... 

 

Samsara

Ildi ajánlotta ezt a dokumentum (?) művész (?) filmet, ami tulajdonképpen egy másfél órás videóklip, ajánlom én is mindenki figyelmébe. Kell hozzá egy nyugodt este, lehetőleg egyedül, nagyképernyőn nézve...

Ismeretlen ismerős

"Áldozat vagyok és nem tudom hogyan legyek ne az.
Felismerem azt hogy áldozat vagyok és ne értsd ezt úgy mint egy negativ kijelentés.
Ez az ahogy történik az élet nekem.Én teremtem.
De miért teremtem igy az életem , ami korlátokat és hiányt formál meg?
Talán nehezen hihető de eljutni eddig a felismerésig , igen embert próbáló út.
Ez az a pont ahonnan ha előre nézek nem látok semmit.Egyfajta űr van , valami vákumszerű érzéssel.
Ezt az érzékelést az adja hogy valóban nem tudom hogyan legyek ne áldozat.
Egész életemben az voltam , mindenki akit ismertem az volt.
Nem létezett és létezik számomra semmi más alternativa az életre minthogy áldozat legyek.
Minden gondolatom , megnyilvánulásom és tettem ezt tükrözi.
Hiába van itt a rengeteg tudás , hiába tömtem az elmémbe a tudást és hiába olvastam , olvasok tanitásokat , semmi nem változik az életemben.
Rengeteg a tudás.De élem én ezt a tudást?
Legyek őszinte?Nem élem.Nem tudom hogyan kell.Tényleg.
Sok tudást szedtem fel , ismeretet ami túlment az általam és környezetem által ismert valóságon , de mire mentem vele?
Egyedül voltam és vagyok , pénz nélkül voltam és ami most van azért meg nagy árat fizetek.
Vajon szabad emberként élek vagy áldozatként?
Nem igazán érdekel a többi ember.
Nem is akarok kritikát megfogalmazni mások irányában már.Nincs értelme rájöttem.
Saját magam irányába viszont megteszem , igy talán te is észreveszed hogy neked sem ártana.
A tudás mit sem ér , ha nincs megélve.
A tudás fontos , mert alapot biztosit egy másik létezésre ahol nem vagy áldozat.Ahol szabad vagy.
Nem követtem soha senkit , most sem teszem és nem fogom soha azt tenni.
A tudás amit tanultam olyan embereken át ért el hozzám akik átengedték azt mert én nem voltam erre képes önmagam.
A tudás nem az övék , nem az enyém és nem a tiéd csak átjön az emberen.
Miért élek áldozatként?
Itt ahol most vagyok , először vagyok mióta létezem.
Tudatosan és éberen , eldobva minden hazugságot és hamisságot kiállok magam elé és bevallom , áldozat vagyok most.
Szabad létező vagyok , de akkor leszek szabad ember ha meg is tudom élni.
Hiába mondod hogy szabad létező vagy és hiába van birtokodban a tudás , a mérhetetlen tudás akár ha a külső valóság ural téged , meghatároz , megmondja mit tegyél , mikor és hogyan.
Tudod , jó érzés őszintén beszélni.Felszabaditó.
Előhoz belőled valamit amit elnyomsz.
Én nem tanitok , nem vagyok tanitó csak egy őszinte ember aki amit irt mindig a legfrissebb tudása alapján tette.
Sokszor az embereknek nem a nagy univerzális igazságok kellenek hanem egy igaz és őszinte szó.Egy emberi szó.
Hol van manapság az emberi szó?
Hol van manapság a csend?
A társadalom nagy tudása és sok spiritualizmus közepette elveszik az igaz szó.Az egyszerű beszéd.
Egy olyan társalgás ahol két ember összekapcsolodik és nem egy tanitómester mesél a két ember összekapcsolodásáról.
Hol van manapság a valódiság?
Nem hiányzik ez senkinek?
Mindig eljutok arra a pontra ahol éles kritikával tudnám illetni az egész szaros rendszert ,de megállom hogy ne tegyem , amennyire tőlem telik.
Szóval , áldozat vagyok és nem tudom hogyan ne legyek az.
A gyakorlatban.
Mert az elmémben nagyon jól tudom.
De én a gyakorlatról , a fizikai valóságrol beszélek.
A tudást átültetni és arra alapozni , az más mint beszélni róla.
Tudom , hogy tudom hogyan ne legyek áldozat.
Tudom hogy tudom.
Igen , egyszer azt irom nem tudom , másszor meg azt hogy tudom.
Mert ez az igazság.
Két valóság egyszerre.Néha szét akar tépni.
Melyiket éltetem?
Igen , ez a kérdés.
Mert tudom hogy tudom , de ez a tudás nem készen kapott tudás és nem egy másik emberen át érkezik amihez hozzászoktam.
Ez valóban tőlem közvetlenül saját magamtól jön.És nem ront rám , hanem hagyja hogy beengedjem.
Ez más.
Ez az igazság.Egy olyan ismeretlen ismerős aki az ajtóban áll és arra vár hogy beengedjem és a háttérből a világosságra lépjen.
Ez vagyok én magam.De nem csak tudni akarom ezt , hanem eggyé olvadni és kilépni az áldozati mivoltomból.
Elég volt ebből.Elég volt mindebből.
Valódi változás az ami engem éltet.Vagy dögöljek meg.
Nem vagyok hülye , tudom hogy rengeteg ember hiszi hogy szabad és tagadja áldozatiságát.Tudom , a spirituális világ lesajnálja vagy azonnal meg akarja menteni azt aki elismeri "gyengeségét".
Amit irtam ennek tudatában irtam , hogy akik elolvassák azok nagy része félre fogja értelmezni.
De a hétköznapok nem hazudnak..."

Forrás: http://www.tudatossag.com/?q=content/ismeretlen-ismer%C5%91s

 

Hmm... no igen, rövid és egyszerű írás, jól megfogja a lényeget, köszönet Shaulának az ajánlásért. Én is sokszor gondolkodom rajta mostanában, hogyan tudnám átültetni ezt az egészet , a sok sok szócséplést és elméletet a gyakorlatba. Nálam egyébként - megfigyeltem - ez úgy működik, hogy írok/beszélek valamiről, akár évekig! - aztán egy idő után magamévá teszem, beépítem, megérek rá, hogy ne csak szajkózzam, hanem csináljam is, hiszen bennem volt mindig is, tartalmaztam, csak nem hívtam elő. Ilyen volt a szeretet ereje: sokat beszéltem róla, de nem alkalmaztam. Aztán mostanában egyre többször sikerül, és tényleg működik. Aztán persze sokszor megfeledkezem róla és ekkor megbántok másokat. Aztán kis idő múlva megbánom. Lelkiismeretfurdalás - a kulcsszó, a gyönyörű magyar nyelvben. Kár, hogy általában csak utólag érkezik... 

Most persze jöhetne a jogos kérdés, hogy "áruld már el lécci másképp hogyan tudna? Az „előre érkező „ lelkiismeretfurdalás az mi lenne?"

 
Megmondom: egófelismerés és rajta lévő tudatkontroll. Amikor a valódi tudat, "az Én" felismeri a kimondani akart bántást, és megelőzi a gyorsan reagálni akaró egót/elmét. Amikor az Én észreveszi az elme gondolatát és nem engedi kimondani/megcselekedni azt. Közbelépsz. Nekem volt már ilyen - ez az a pillanat amikor "hátrahúzódsz" az elmédből a tudatodba, a valódi énedbe, és "felülről" látod/értékeled a gyíkagyad akaratát, és meg is tudod zabolázni. Az utólagos zabolázás, a lelkiismeretfurdalás sem az egóból/elméből jön, hanem a valódi lényünkből, ugyanis sokszor még ekkor is (amikor már utólag felismerted a hibát/megbántást) akkor is keres okokat és magyarázatokat az elme a cselekedetére: "de akkor is nekem volt igazam" - ugyebár, de közben meg furdal legbelül "valami", egy érzés, hogy mégsem kellett volna ennyire durván lereagálni...

És azt hiszem itt van "elásva" a hőn áhított szabad létezés is. Ott, "amikor" és "ahol" már nem az elméd illúzióiban, félelmeiben, és feltételezéseiben élsz, hanem azt meghaladva a Tudat valamelyik felsőbb szintjén valahol, pl. mint Estas Tonne, a "szabad gyógyító" (köszönet Ö.T.-nek az ajánlóért):

Estas Tonné már szabad, s csak azért van itt, hogy gyógyítson. Belülről pucolja ki az embert - ahogy Lujza olvasóm kiválóan megfogalmazta. Érdemes megfigyelni, hogy háttal ül a Commerzbank épületének - szarik rájuk. :) Nekem erről a "trubadúrról" egy kétezer évvel ezelőtti "másik" avatár jutott eszembe, akit az akkori írástudók felszögeltek egy fára, csak mert azt merészelte mondani, hogy a változatosság kedvéért mi lenne ha szeretnénk egymást... És még a fán is szabad emberként viselkedett. Na ez a vagány! Napkitörésnél lebarnulni...

 

Az új evolúciós ugrás küszöbén

17 perc tanítás, kommentár nélkül...

Ajánló:

Tudatosság az evolúcióban

http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/01/tudatossag-az-evolucioban.html

Ajánló: Otthonunk

Többen is ajánlották már ezt a filmet, de még csak most értem meg rá. Nem az a tipikus könnyed nyári vígjáték, azaz a megnézése komoly elmélyülést igényel, viszont akinek ez igazán sikerül, annak a film minden mondata kincset ér(het). A Nosso Lar (Otthonunk) története egy brazil író-médium, Chico Xavier tollából származik, aki állítólag egy "külső" hangot követve írta a könyveit. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta. Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ún. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és tőle 800 km távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálta a “Fejlődés két világban” című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak, és tovább felváltva anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit.

A történet megmutatja, hogyan ér véget a földi, és hogyan folytatódik az azt követő útszakasz. A gyönyörű képek mellett betekintést ad a bennünk lévő, pontosabban a velünk együtt kifejlődött, nehezen levetkőzhető kötöttségekre, úgy mint egó, karakter-személyiség, karrier, stb., és hogy ezeket a kicsinyes dolgainkat hogyan lehet levetkőzni, hogyan lehet felülemelkedni rajtuk, amikor eljön az "ideje", azaz amikor visszajutunk a spirituális térbe megtisztulni. Megismerkedhetünk az élet különböző szintjeivel, a tetteink, sőt az életünk következményeivel, ahogy dolgozik a karma-rendszer - azok esetében akiknek még szükségük van ezekre a tapasztalásokra. Láthatjuk milyen az élet az asztrálsíkon, azok az egók között, akik még nem tudtak kikecmeregni a Földön felépített személyiségükből, és képtelenek elszakadni az anyagias vágyaiktól. 

Láthatjuk azt a létsíkot, ahol minden adott a megtisztuláshoz, ahol gyógyító kezek dolgoznak, ahol megnyugtató szavak juttatnak túl az első sokkon, és kellő magyarázatokkal szolgálnak a miértekre. 

És utalás kapunk arra is, hogy e fölött is van még szint, a szellemvilág szintje, ahová tényleg csak azok jutnak, akik már telítődtek az anyagi tapasztalatokkal. A film tele van olyan mondatokkal, melyeket csak spirituális gondolkodású emberek érthetnek meg, de mégsem érezni rajta a bugyutaságot vagy ezós beütést.

Kötelességemnek érzem hangsúlyozni, hogy ugyanabban a helyzetben, ugyanabban az időben különböző emberek más-másféle tapasztalásban részesülnek. Ez a film nem mindenkinek jó! Meggyőződésem, hogy ez a film is árthat vagy segíthet a nézőnek. És ez attól függ, hogy ki milyen eszközöket használ a megnézéséhez, megértéséhez. Bízom abban, hogy olyan személyek bukkannak rá, akiknek eddigi életük során volt alkalmuk kellő mennyiségű eszközt begyűjteni ahhoz, hogy a következő megfilmesített történet mondandóját a maguk hasznára fordíthassák. Ehhez kívánok sikert neked is, kedves olvasó!

 

link

A meg nem történt csodák másnapján

Elmúlt 2012 decembere, mégsem dőlt össze a világ, vagy legalább a gazdaság. Sokan csalódottak, mások nevetve mutogatnak. Az emberiségnek jókora része volt pozitív vagy negatív várakozásban és most a leginkább érzékelhető érzelem a csalódottság. A lelkesedők egy része már megtalálta a maga új megváltóját és az új időpontot is.  Ismét lehet készülni, várni a csodát. Aztán vagy eljön vagy nem.

Érdekes módon a tömeggel ellentétben nálunk megtörtént a csoda, bár nem pont december 21-én volt aktuális, sőt pontos napot sem tudnék rá mondani. Mindenesetre az adventi várakozás, befelé fordulás megsegítette ez bizonyos. Miben áll ez a csoda? Nagyon egyszerű, finom és kevéssé megfogható, mégis erőteljes változást hozott. Az élet minden területén elkezdett növekedni a fény és a szeretet. Dolgoztunk ezen már régóta, néha hosszabb-rövidebb időre nagyon szépen alakult is, aztán, mintha csak hintán ülnénk, visszalendültünk a „rossz oldalra”. De most valami megváltozott: Elmaradt a visszabillenés. Apró, pici dolog, mégis hatalmas változás.

A már szinte rutinnak számító összezördülések helyett mosoly és egymásra hangolódás. Olyan esetekben is, amikor komolyabb gombot nyomunk meg a másikon. Valahogy kevésbé vetítjük egymásra a meg nem oldott programjainkat, ha néha mégis, akkor a másik fél kellően józan és kívülálló tud maradni. Sikerült ez már korábban is, de most gyakorlatilag folyamatossá vált. Nem mondom, a régi énem számára néha kissé unalmas is, de igyekszem haladóbb és aranykoribb szórakozást találni, mint egy jó kis balhé.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy megtörtént-e a dimenzióváltás, azt válaszolnám, hogy igen.  Annak, aki látja nyilvánvaló, hisz vele megtörtént. Nem kellett nagy csinnadratta, tűzijáték vagy katasztrófa. A napok szépen átalakultak az elmúlt években, akkor is ha nem használtuk ki a tízmilliószoros napokat. Talán nem egy feltűnő kaput kellene figyelni, hanem észrevenni, hogy ahol lépkedünk megváltozott a táj. A sűrű sötét és félelmetes erdőben először csak ritkultak a fák, aztán ligetessé vált az egész, egyre hosszabban ért bennünket a Nap melege. Most pedig jópáran tisztáson állunk, ha szétnézek gyönyörű virágokat látok és a tavasz illatát érzem. Nem volt kapu, nem volt egy pont, csak folyamatos változás. Lépegettem akkor is, amikor hó volt: nehéz volt, csúszott és fájt amikor fenékre huppantam. De hittem benne, hogy mennem kell akkor is, amikor nem látszott jobbnak a ma a tegnapnál. Most is megyek, nem tudom merre visz tovább ez az ösvény, de szeretek rajta menni és örömmel várom a holnapot.

CsE

Forrás: http://www.lelekkunyho.blogspot.hu/2013/01/a-meg-nem-tortent-csodak-masnapjan.html 

Mi a célja az Egy-Én-nek?

Filozófiai hangvételű elmélkedés következik a Lét (lehetséges) Elsődleges Céljáról, ahogy ezt a dolgot a saját gondolataim és érzéseim szerint jelenleg látom, valamint e téma kibontásához segítségül hívtam egy remek lélektesó gondolatait is, mert úgy érzem érdemes megosztani a letisztult véleményét. Nem rövid és nem könnyű, csak hard-core fanoknak ajánlott jelen iromány! :) Van egy dilemmám, mely egy ideje komolyabban foglalkoztat. Úgy érzem még nem értem végére az ezzel kapcsolatos kutatásaimnak, így lehet, hogy ott lapul a válasz valamelyik fiókban, bár mindezek mellett úgy érzem minden válasz meg van bennem is, csak ki kell ásni. Az a legnagyobb baj, hogy jelen állapotban még megfogalmazni is piszok nehéz ezt a dolgot, mert inkább csak érzések, mint szavak formájában jelennek meg itt belül - azért teszek rá egy kísérletet.

Az előzményekből...

Bevezetésként csak annyit, hogy nemrég volt egy nagyon érdekes "állapotom": az étkezdében hirtelen rám tört egy eddig teljesen ismeretlen érzés, hogy az ott kajáló, sürgő-forgó, vetkőző-öltöző embereket már nem különálló objektumoknak és személyeknek láttam, hanem egyetlen egy Valami látszólag káosz-szerű mozgásának, de ha jobban megnéztem, akkor észrevehető volt az összehangoltság: ugyanazok, vagy legalábbis nagyon hasonló sémára épülő mozdulatok jellemeztek minden "részt", ugyanazokat a gesztusokat adták elő beszélgetés közben, szóval olyan harmonikus kép tárult elém de érdekes módon úgy, mintha én ezt az egészet kívülről szemlélném, egy hátsó perspektívából, nem benne a folyamatban... Nem tudtak róla, hogy én hogyan látom őket, miként gondolok rájuk, ők csinálták a szokásos elkülönült viselkedéseiket, de én észrevettem benne a közöset, Ami az egészet összeköti, Ami az egészet mozgásban tartja. Észrevettem a Formát a káoszban. Mondom nehéz szavakba öntenem, de mintha ez egyfajta tudatváltás lépcsőfoka lett volna. Teljesen másképp viszonyultam az emberek tömegéhez mint korábban. Jó volt köztük lenni, de kicsit kívülállóként, látogatóként, csendes szemlélőként éreztem magam... Aztán később még aznap este történt még valami. Hazaérve a melóból leültem a gyerkőcökkel játszani, miközben igyekeztem odafigyelni az asszony aznapi háztartási kalandjaira is, és hirtelen egy olyan szeretet-roham tört rám, amilyet még nem éreztem soha. Nehéz leírni, de egy  olyan végtelenül hálás és megelégedettség érzés terjedt végig minden tagomon, és csak figyeltem, és hallgattam őket, miközben egyetlen gondolat lebegett bennem: szeretek közöttük élni. Szeretek itt lenni.

További kérdések...

Na, ez a jó kis nap tulajdonképpen egyfajta betetőzése volt a hétnek, ami a megfeszített munka mellett egy nagyon érdekes gondolat körül zajlott: azon agyaltam már egy hete (de szinte folyamatosan), hogy ha minden Egy, akkor mi célja az egyéneknek? A magyar nyelv rendkívül szépen mutatja a megoldás egy kulcsát: egy-én. Ez a lény-eg, hiszen a lény-egy. De akkor mi szükség van Kis Pistára, meg Nagy Julikára, azaz a kamerákra, melyek "veszik" az Egyet? Mi tehát a célja a jelenleg X.Y. néven futó illúziómnak, aki úgy ahogy megtalálta önmagát már (nem ezen a néven, hiszen ez csak egy kondicionált figura, a valódi nevem nem is tudom, talán nem is kell, talán nincs is??)? Egyedi teremtmény vagyok-e, akinek lehetősége adott felismerni a "vagyok" semmihez nem hasonlítható létérzését, és lehetőségem van határokat átlépni, tudatváltást megtapasztalni, akár testben, akár anélkül? Hol van, egyáltalán van-e LéC / CéL, amit át kell ugrani? Vagy nincs egyén, csak Egy Én, aki itt belül munkálkodik és csendben figyel? A Csendes Figyelő én vagyok-e, vagy Én?? Nem tudom érthető-e a különbség? A kondicionált elmém utolsó küzdelme most E lény ellen, vagy mi történik? Mi a célunk az életben? Visszakerülni a Forrásba minél előbb, vagy inkább a Forrás létezésének és az Egységélmény megélésének tudását felhasználva létrehozni egyre fejlettebb formákat (regényhősöket)? Felismerni, hogy az Életfán létezem, mint mindenki más, de mégis egy egyedi csavart spirálág formájában? (lásd első kép)

Ismétlem, nem könnyű ezt még megfogalmazni sem, hiszen ezen kérdések vizsgálatakor a szavak már cserben hagynak minket, hiszen azok is csak formák, létrejött útmutatók, de nem maga az út, ezért nem az értelmét kell keresni, hanem mindig csak azt kell nézni mire mutat az adott szó, irányjelzőként. Remélem azért a lényeg átmegy, mert szerintem csak az elmém görcsöl ezen, a lelkem (ha van ilyen?) nyugodt. A téma eleve annyira magasztos, hogy még hozzányúlni is nagyon óvatosan lehet csak. Azt tudom leírni ahogy most érzek, és erre valószínűleg nem is azért van szükségem, hogy "másoknak" (bár ha jól sejtem, ilyen nincs is! :) megmutassam, hanem talán inkább azért, hogy magam számára letisztuljon. De lehet, hogy csak az elmém vágyik erre, a Valóm már tud minden választ... Csak kérdés, hogy lehet-e, kell-e egyedi valóm lennie? Nem akarom az elkülönülés útját választani, az nem az én utam. De azt sem akarom, hogy válaszok nélkül feloldódjak ismét a Határtalanban. Érthető ez? Lehet jobb lett volna zenében, vagy rajzban"megfogalmaznom" , talán érthetőbb, érezhetőbb lett volna... :))

Ennyit a bevezetésről, és mivel szeretek elemezni, így akkor kezdjük az elején! :) Megkísérlem a lét néhány szintjén feltárni a lehetséges célokat, hátha jutunk előrébb.

Elemzés

Kezdjük talán az "anyagi" sík alapjainál, a "kvantumvilágban". Mivel ez a terület kutatása még igencsak gyerekcipőben jár, túlságosan nem célszerű magabiztos kijelentéseket tenni ebben a dimenzióban, annyit azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ez az a "világ" ahol mintha az Egészet látnánk visszahajlani önmagába, ahol minden részben benne van az egész, fraktálrendszerben, és amely alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a világ nem olyan, mint egy háromdimenziós térkép, koordináta rendszer szerinti pontokkal és jól elhatárolt objektumokkal, hanem valójában egy olyan áramlás, ahol egy számunkra érzékelhetetlen, de valóságos rend (idea) hozza létre a számunkra érzékelhető, de valójában nem létező formákat (matéria), amit fizikai megnyílvánulásnak hívunk. Ennek a "szintnek" a célja nem más mint a megnyílvánulatlan rendből létrehozni a folyamatosan változó megnyílvánulásokat, formákat, amelyek adott esetben akár komplett galaxisok is lehetnek, ám mindenképpen ideiglenes, egy darabig fenntartott örvény jelleggel. A kvantumelmélet szerint nem az égitestek hozzák létre a sugárzást, hanem a sugárzás (áramlás) az elsődleges és állandó realitás, amelyik "időnként" és "helyenként" létrehoz tartósabb formációkat is (illúziókat). Itt, a "kvantumvilágban", a burkolt rendben még minden a legnagyobb rendben van, minden szinkronban van, sőt olyannyira rend van, hogy a "külső", "érzékelhető" világ valójában ennek a belső rendnek a fodrozódása. 

Aztán áttérve a kémiára, az atomi világban már egész mást látunk, ez az az első "hely", ahol megjelennek a formák, a "különbségek", a teremtés első szintje. Azonban az ezt a „dimenziót” felépítő részecskék céljairól  csak nagyon beleerőltetve lehetne beszélni, hisz mindegyik egy jól meghatározott program szerint cselekszik, pontosabban nem is cselekszik, hanem sokkal inkább hajlandóságot mutat a létezésre... Az emberek által elektronnak nevezett részecske például nem lokalizálható a térben, de van valószínűsége egy felhőn belül. Ezen a szinten tehát nem igazán beszélhetünk egyéni célokról. Aztán „még egyel” feljebb emelkedve a sejtszinten szintén azt látjuk, hogy program szerint működik a tevékenység, nincs szabad akarat, viszont ez a szint valójában a biológiai építkezés helyszíne, a sejtek az építő képességekkel ellátott létezők, ott és úgy dolgoznak, építkeznek, ahol és ahogy szükség van rájuk. Ez már közelít valami célféleséghez, és itt már látványosan és határozottan megjelenik a Tudatosság. Az ásványi szint talán az első olyan létezés-sík, ahol nem csak mint összetevőkről, hanem mint teremtményekről beszélhetünk, de erről most bővebben szándékosan nem ejtek szót.

Aztán ha megnézzük a növényi létezést – bár nem ismerem a „gondolatvilágukat” -, itt már megjelenik két nagyon fontos elem, melyek akár célnak is felfoghatóak: a Fény felé törekvés, és ezáltal az egyre szebb, arányosabb, és logaritmikusan ismétlődő formációk létrehozása (lásd még Global Scaling). Szabad akarat és különböző "utak"? A növényvilágra nem igazán lehet rossz szavunk, még a kertünkben elterjedő gazra sem, hiszen ha nem zsörtölődő gazdaként tekintünk reájuk, hanem egy kicsit toleránsabban, akkor láthatjuk, hogy a növények nem csinálnak mást, mint beszínezik a földtakarót, mindezt teszik védelem és újratermelés (humuszképzés) céljából, valamint mintegy mellékállásként megalapozzák az önvezérlő tápláléklánc körfolyamatát. Tehát ezen a szinten már komolyan megfogalmazható létcélok jelentek meg. Aztán nézzük meg az állatvilágot. Az ő létezésük kicsit mintha öncélúnak tűnne, hiszen felfalnak mindent, növényt, más állatot, egymást, csakis a túlélés kedvéért, de ha egy távolabbi nézőpontból szemléljük a komplett állatvilágot azt látjuk, hogy a rendelkezésükre bocsátott „statikus” energiákat elképesztő mozgási energiává alakítják, ezt adják ők a rendszernek. Az ő céljuk az állandó mozgásban lenni – szüntelenül nyüzsögnek, repülnek, úsznak, vágtatnak, harcolnak stb.., és nem kell megijedni ha a domináns hím felfalja a legyőzött hím utódait - így működik a Fenntartható Program. No és ami talán ugyanennyire fontos: az állatok emlékeztetnek minket arra, hogy tudományosan megalapozott elméletek nélkül is kiválóan lehet élvezni az életet. (nem a madaraknak volt szükségük Szent Ferenc prédikációira, hanem Feri bácsinak volt szüksége a madárfüttyre...:) 

No és most elérkeztünk az emberi szinthez, az első olyan létsíkhoz ahol akár már meg is jelenhet valami egyéni cél és szabad akarat, még ha ezt sokszor olyan kínkeserves átoknak is érzik egyesek. Az emberek esetében elég nehéz lenne egy mondatban összefoglalni egy lehetséges célt, hiszen ahány ember, annyi különböző tudatszint, és ezzel együtt járóan annyi különböző cél lehet (és itt tényleg végtelennek tűnik a skála a lelki szegényektől egészen a bolygók sorsát irányítani szándékozó globalistákig). Ám én mégis erősen hiszem, hogy mindezen "egyéni" célok eltörpülnek valami nagy, valami vezérelv, valami Isteni terv mellett, pontosabban nem is mellett, hanem abban, mely az egésznek értelmet ad - mint ahogy minden alattunk lévő szinten ez látható volt. Mint minden emeleten, itt is minden kis apró cselekedetünk és céljaink valami nagyobb rendű okok és célok érdekében történnek, látszólag kaotikusan, de azért imitt-amott már felfedezhetőek igencsak logikus láncolatok a történésekben. Mintha lenne egy Íve az Egésznek. A létezés minden szintjét áthatja egy Tudatos célorientáltság, semmiképpen nem beszélhetünk káoszelméletről, hiszen minél lejjebb megyünk a mikrovilág felé, ahol minden manifesztálódik, annál nagyobb rend uralkodik. Viszont ha "lentről" "felfelé" megyünk a bonyolultabb létformák felé úgy tűnik, egyre inkább feledésbe merül ez a tudás, s az embernél ez a tudatlanság valamiért kicsúcsodosik.  De azért itt is kell legyen velemi cél, csak nem olyan egyértelmű. Vajon mi lehet az a Cél ami hajt előre, ami orientál minket? És lehet-e ez a cél egyéni, vagy minden alá van rendelve egy felsőbb akaratnak? Bármit teszünk mindenképpen a Divine Plane-t szolgáljuk? Ennek próbálok utánajárni ebben a kis esszében. (Már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az emberen túlhaladva az angyali, magasabb dimenziós, vagy földönkívüli létezők esetében - bár erről csak elképzeléseink lehetnek, mégis - az a gyanú, hogy ott ismét megjelenik a rend. Csak egy olyan rend, mely már nem programból, hanem tudásból fakad. S most így végiggondolva a dolgot, valamiért olyan érzésem van, hogy az egyetlen szint, ahol a káosz jelen van, az az ember... mintha valami igen fontos kulcs lenne az emberi szint, ahol az "alattunk" lévő programozott és ösztönök vezérelte létsíkok világa átvált(hat) tudatossággá...)

Elkülönülve

Gyermekkoromban én is, mint szinte mindenki más, úgy gondoltam, hogy csakis a TV-ben látott hősökhöz hasonló élet lehet az én célom is. Eleinte izmos akartam lenni, mint Schwarzenegger, okos és humoros nyomozó, mint Mel Gibson, fénykard-harcos, mint Luke, kalandor, mint Indiana Jones, hős, űrhajós, csillagász, katona, tűzoltó, rendőr, feltaláló, varázsló, és a többi. Aztán később, ahogy egyre inkább átértékelődtek a dolgok, ezek a „célok” kezdtek elhalványulni (szerintem itt rontottam el :), és inkább a szerelem, a tanulás, a sport, a minél jobb eredmények kerültek előtérbe, ezután természetszerűleg (bár ez kérdés…) a karrier, a megélhetés, a családalapítás, ház, kocsi, kandalló, kert, egyszóval otthon lett a fő cél. Úgy gondolom ez a folyamatosan változó orientáltság az emberi társadalmunk velejárója, nincs ebben semmi kivetni való, mondhatni Korral és korral jár. Az ember mindig is tett maga elé kisebb-nagyobb célokat amiért küzdhet. Madách szerint az ember célja maga a küzdelem, nos ez is egy lehetséges nézőpont, hiszen tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint küzdünk minden áldott nap, egyik feladatból a másikba, és van amikor még jól is esik. De egyrészt figyelembe kell venni, hogy a küzdelmeink okaira leginkább visszavezethető problémákat az elkülönülni vágyó elménk okozza, másrészt ez az állandó küzdelem önmagunkban és a "külvilágban" nem lehet Vezér Cél! – döbbentem rá egyszer, sőt mindig is éreztem, hogy ez nekem kevés, nem ez a lényeg. És amikor az ember - végiggondolván a saját életét - rádöbben, hogy ugyan minden apró lépéssel jutott előrébb valamelyest, egyszer csak felismeri, hogy szellemi szintről nézve az egész helyben topogásnak tűnik, és lehetetlen megtalálni a válaszokat „odakint”. Ez az állandó nyüzsgés az elmében és a sok látszólagos (pót)cselekvés a "nagy elkülönültségben" nem lehet Cél! Valahol máshol kell keresni, lépjünk is gyorsan tovább.

Találkozás Ezot Erikával

Spirituális vizsgálódásaim és hálózati közéletem során kialakult egy már sokkal inkább vezériránynak tekinthető cél, már ami az emberi létezésszintet illeti, mely e-képpen fogalmazódott meg: az ember célja először is felismerni a Teremtőt (teljesen mindegy milyen vallási, nemzeti, ideológiai háttérből - kondícióból - érkezünk), majd ezt felismervén visszatérni Hozzá. Ez olyan jónak tűnt! Igen, ez a nagybetűs Cél! Hurrá, megvan! A székely-magyar róvásírásban a C, mint Cél betű jele is egy ég felé mutató nyíl! Hm... Megteremtettünk, látszólag elkülönülésre „ítéltetve”, és megkaptuk a leckét: felismerni a bennünk és mindenben jelenlévő Teremtőt, valamint hogy része vagyok az Egységnek, majd szépen lassan visszatérni ebbe az Egységbe. Ez jól hangzott, de később éreztem, hogy ez még mindig csak egy árnyalata a valódi Célnak. Mi is a baj ezzel a céllal? Nos szerintem az, hogy olyan öncélúnak tűnik. Nincs meg benne a slusszpoén...

<![endif]-->Aztán felmerült egy olyan változat is, hogy a Létezés célja maga a Létezés. Ez azért tetszik mert nincs benne semmi belemagyarázás, semmi szösz-mösz, semmi műanyag. Olyan tiszta és érthető. Ám mégis úgy érzem ez sem más, mint egy öncél. Kevés, hiányos, ennél többről kell legyen szó. Menjünk tovább.

A csendes most

Célnak olvastam valahol a következőket is: "Szívem szerint, csak az érzések tudásában, a pillanat életében lennék, a "csendes most"-ban, leginkább nem csinálva semmit. "

Sokan úgy érzik ez a jó irány. Az Echart Tolle féle csendes magány, "élj az itt és most-ban", csendes megfigyelőként. Nem mondom, nem rossz irány, de korábban láttam ebben egy kis gixert. Először is felhívnám a figyelmet, hogy az a tartomány, ahol nem csinálunk semmit, az a "null-idő", vagy "null-sík", ami nem azért lett kitalálva, hogy ott lébecoljunk az örökkévalóságig. Az állandó mozgásban tartott Teremtett Univerzum sem azért lett alkotva, hogy ne csináljunk semmit benne, hiszen akkor nincs is értelme az egésznek. Abban viszont tökéletesen igazat adok a Tolle-követőknek, hogy leginkább belülre kell figyelni, ott ahol mindenkinek a "vagyok" érzése - azaz a "létezem", a "csendes és éber most" - jelenik meg, ugyanis ez mindenkinek tökéletesen ugyanaz az érzés - egy elmétől, időtől és tértől mentes "hely". De mégis az az érzésem, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy ott legyünk állandóan a nagy semmittevésben, hanem hogy tapasztaljunk a teremtett világ mindenségével és dualitásával együtt, hideget-meleget, mert máskülönben nem alakul ki viszonyítási alap, s nincs értelme az egésznek. Nem tudod mi helyes, és mi nem. Nem tudod mi közül választhatsz. Bár tudvalevő, hogy nem létezik jó vagy rossz, hiszen mindenre szükség van, és mindennek célja van a Teremtésben, azért ettől még megadatott a szabad akarat, hogy eldönthesd melyik úton jársz inkább. (Tolle tanításaira még visszatérek később, mert az egyik előadása teljesen megváltoztatta a vele kapcsolatos véleményem.) Mindenesetre szerintem nagyon is igaz, hogy aki teljesen el van veszve a saját elméje által kreált, múltból és jövőből táplálkozó történetben (szinte mindenki ilyen...) és azzal a gondolatformával (illúzióval) azonosítja önmagát, az nagy valószínűséggel nem lesz képes fenntartani a tudatát a test elvesztése után, ezért feloldódik (rosszabb esetben bolyong még egy pár évszázadig, keresve a régi sztoriját, és/vagy nem is tudva mi történik vele).

Bennem most vannak kérdőjelek magammal szemben, figyelni fogom magam - állítják egyesek. Szerintem ez egy nagyon fontos lépcsőfok. Figyelni magunkat, figyelni az érzelmeinket, a gondolati formáinkat, milyen impulzus mit vált ki bennünk - ez már a csendes megfigyelő "szeme", az Alanyé, aki mindannyiunkban ott van. Csak békességre vágyom. Most már szép, nyugis nekem való tapasztalásokra. - gondolhatjuk néhányan. Ezzel is tökéletesen egyetértek, én is ilyenekre vágyok, de hosszú még az út a tudatos vágy megjelenésétől a megnyílvánulásig, azaz amikor a tudatosság létrehozza azt a fizikai hologramban. Ezen dolgoznunk kell mindannyiunknak, akik ezt az egységélmény (szellemi) utat választják az elkülönülés (anyagi út) helyett.

Út a Forrásba

Szerintem az Isten (Forrás, Teremtő, Tudat, ahogy tetszik) nem azért hozta létre a világot, és benne minket - kis részegységeit, "nyúlványait" - hogy hátradőlve ne csináljunk semmit - mert bár ugyan az egy nagyon jó kis "hely" és érzés, "OTT" lenni, de az egyet jelent a felolvadással, a Forrással történő újraegyesüléssel. Aki erre vágyik hamar megkaphatja, de akkor nincs szintlépés, és egy újraléteztetésben (újrateremtésben) már nem az lesz, aki volt, hanem egy teljesen más entitás. Nekünk embereknek megadatott a lehetőség, hogy felismerjük az "éntudatot", azaz a "vagyok" semmi máshoz nem hasonlítható ÁLLANDÓ érzését, az egyetlen állandót az folyton változó, forgó, erjedő világban (létrehozott és mozgatott formában).

Aki olvasta, vagy látta előadásban Jill Bolte Taylor agykutató agyvérzésének esetét, annak már lehet némi elképzelése, hogy a testből "kiválva" valóban könnyedén visszakerülhet a lélek az örömteli Teljességbe, a Végtelenségbe, a Határtalanságba, azaz a Forrásba, de biztos, hogy ez a cél? Ezért teremtettünk? Vagy azért, hogy kiderüljön ki képes megtartani magát (saját tudati örvényét = Életfa ágát) teremtménynek úgy, hogy akár test nélkül, vagy épp azzal együtt, életeken át is önmaga tudjon maradni, és folyamatos fejlődést felmutatni, átlépni határokat, tanulni és tanulni? Hol a határ, hol a Cél / Léc?

A Forrás mint végső cél ugyan értelmezhető bármilyen szinten, de ahogy én látom a számunkra elérhető célok közül talán jelenleg fontosabb, hogy mihez kezdünk az adottságainkkal, amit kaptunk? Mire fordítod a tehetségedet? Jóra? Megmutatod-e másoknak is? Ki tudsz-e teljesedni? Kibontod-e a Formát, ami benned van? Tudsz-e fejlődést felmutatni, akár igazi Átlépést egyik szintről a másikra, képes vagy-e Tudatváltásra, mint amikor a teknősbéka "ráébred", hogy az akvárium világa csak egy illúzió, és ő tulajdonképpen egy hatalmas nappaliban létezik (ami szintén egy még nagyobb rendszer része).

Két út van látszólag, de mindkettő ugyanoda visz: az egyik az "anyag", azaz az "fizikai" energia felé tart (materialisták, leállatiasodottak, akik egyre inkább beleragadnak az anyagba, majd végül feloldódnak benne), a másik a "szellem" azaz a szeretet energiája felé tart, ez a hosszabb út, ezért jobban meg kell dolgozni (nem semmittenni!) de ennek is a vége a Forrásban való feloldódás, csak számtalan tapasztalással felvértezve. Lehet dönteni, hogy ki merre megy, de az Út vége mindenféleképpen ugyanoda visz: a Forrásba. Ez a szép a Teremtésben. :) És most itt fel lehetne tenni a kérdést, hogy "mit akar a tested és mit a lelked?" - azonban nem biztos, hogy ilyen kardinálisan húzni kell ide választó vonalat. A test, mint fizikai megnyílvánulás, az anyagi összetevői miatt energiaminimumra törekvő elem, addig van életben, amíg Te életben tartod (itt most mindegy, hogy tudatosan, tudatlanul, vagy külső behatás idejéig). Nem akar az a szerencsétlen test semmit, rosszat meg pláne, csak visszakéredzkedni az anyagi összetevőire, mert erre van programja. Neked viszont - mint léleknek - arra van programod, és képességed, hogy éltesd és mozgasd ezt a néhány milliónyi illúzió energia részecskét, te vagy a fény ebben a diavetítőben. És vajon mit akar az elme? Elkülönülni, meghatározni "magát" a meghatározhatatlan végtelenben? Ezt vegyük rossz néven tőle? Az elme sem akar rosszat, csak programként teszi a dolgát - dolgozik folyamatosan. A Te dolgod, az alanyé, a tulajdonosé, hogy urald, és arra használd, amire kell.

Felvethető az a kérdés is, hogy mindnyájan voltunk-e már ásványok, növények, állatok és emberek korábban? Erre igent azért nem jelentenék ki magabiztosan, ugyanis én például még véletlenül sem emlékszem, hogy valaha is lettem volna ásvány. :) Szerintem a Teremtés nem ilyen lineárisan működik, hogy mindenki ásványként kezdi, aztán lépeget felfelé. Szerintem a Forrás létrehoz ilyen és olyan szintű létezőket egyszerre is akár, s ezek teszik a dolgukat - de az mondjuk nagyon is valószínű, hogy van átjárás szintek között, csak szerintem ez egy bizonyos szint fölött lehetséges kizárólag. Ugyanis nehéz elképzelnem, hogy mondjuk egy növény minden életével egyre ügyesebb és mozgékonyabb lesz, aztán egyszer csak leszületik állatnak, mert már nagyon vágyott erre. :) Sőt azt is nehéz elképzelnem, hogy egy növény "lelke" képes gondolkodni halála után és újra leszületni növénynek, mert még kell 42 növény élet az állati szint eléréséhez. Nem, ez nem egy számítógépes játék. Játék, de mégsem ilyen számokban kifejezhető szabályokkal. Szerintem az "éntudat", a "vagyok" legalsó lehetséges szintje az az emberi szint. Nekünk adatik meg az a lehetőség, hogy a halálnak nevezett küszöb átlépésekor fenntartsuk azt a tudati örvényt, amit életünk során generáltunk, kialakítottunk - ha megfelelő összhang alakult ki a lélek, az elme és a test között - , és ekkor és csakis ekkor válik lehetségessé az átlépés, megmaradva tudatnak, vagy akár testben lévő tudatnak. Minden más esetben a lény feloldódik a Forrásban, a testi rész megy vissza "anyagnak", a lelki rész is megy vissza a Forrásba, hogy másképp, máshol megszülethessen (de nem saját maga választotta módon, mert ekkor már Gipsz Jakab nem létezik). Nincs automatizmus! Nincs automata bekerülés a mennyországba. Ezért meg kell dolgozni, keményen, olyan szintre emelni a tudatosságot, vagy belső lelki tudást, hogy képes legyél test nélkül is fenntartani azt.

 
Társteremtés?

Ezek szerint akkor lélekként, spirituális szellemi lényként, bármilyen formát felvehetünk? Szerintem ez sem így van, mert erre csak az Isten képes. Nekünk jelenleg van ez a nagyon fontos realitás, ebbe lettünk teremtve, ebben van dolgunk, nem ugrálhatsz ki-be ilyen-olyan létezőként. Feladatod van itt és most. Ha nem sikerül, semmi gond, mész vissza a levesbe (itt tényleg nincs pazarlás! :)) ha sikerül, akkor beszélhetünk arról, hogy létrejött egy új társteremtő, Isten nagy örömére, mert szerintem ez az egyik nagy célja a teremtésnek: megosztani azt ami jó, amit Ő tud. De hogy ez a társteremtői szint mire képes, azt én nem tudom, vélhetően valódi teremtésre: azaz Semmiből Valamit alkotni. Erre mi még nem vagyunk képesek, tisztelet a kivételnek. Igencsak az elején járunk még az útnak, rengeteg tévúttal körülvéve, de ennek így kell lennie, és nagyképű, aki nem így látja. Nem mondom, hogy amit mondok az az igazság és kész, és azt sem bánom ha valakinek más nézete van, mert tudom, hogy ennek a látszólagos különbözőségeinknek is célja van az Életben. :)

Aki akar, bármikor visszatérhet a Forrásba, de én szerintem nem ez a célja a Teremtésnek. Isten meg akarja mutatni amit Ő tud, meg akar ismertetni a világával és a lényével, tehát a Teremtés lehetséges végső célja esetében ugyan megemlíthető a végleges Visszatérés, de amíg a Léteztető létezteti a világunkat, addig szerintem tanítani akar, szórakozva, humorosan, játékosan - mert Ő ilyen. Lehetséges célként merülhet fel az az elmélet is, hogy a Legfőbb Intelligencia velünk együtt, általunk, a mi begyűjtött tapasztalataink által akar fejlődni, egy egyre szebbé és kifinomultabbá váló Univerzumban, a bökkenő ezzel a nézettel csupán az, hogy csak egy Állandó képest fenntartani egy Változó világot, egy attól Független örökké létező alany. Aki állandóan csak a külvilágban keresi a válaszokat, sosem fogja megtalálni, mert az állandóan változik, azonban aki belül keresi, önmagában a változatlant, az "alanyt", aki figyel, a "vagyok" érzését, - az megtalálta a választ sok kérdésre. Aki felismerte a változást, annak figyelme már nem múlandó dolgokra, hanem a változásban működő Örök törvényre  irányul, a Változatlanra.

Cél az egyre komplexebb formációk létrehozása?

Eljutottam ezen a szinten már annak elfogadására, hogy mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Forrás, Isten, stb.) munkálkodik, csak számtalan megnyílvánulási formában kívánja megtapasztalni Önmagát, és éppen ezért létrehozza K. Pista és N. Julika regényhősöket, akik tulajdonképpen név-cím-magasság-súly-személyigazolvány és egyéb adatokból álló illúziók, kondicionált és szocializált fantomok az adott elme által felépítve. De legbelül mindenkiben ugyanaz a Fény világítja meg ezt a diavetítőt, létrehozva a vetített képet (hologramot) a falon. És itt jön a csavar a gondolkodásomban, ugyanis nehéz azt elfogadnom, hogy nem egyedileg teremtett lelkek vagyunk, hanem "csak" a Tudat nyúlványai, ilyen olyan testben, akiknek nem lehet egyedi életük, és céljuk. Nem jó ez a megfogalmazás - mondom hogy nehéz, hiszen a problémát csak az elmém okozza, az érzéseim tökéletesen nyugodtak ezzel kapcsolatban - na ugorjunk neki még egyszer! :) Szóval azt nem értem, hogy miért létezik K. Pista, ha nem tudja önmagát valahol megtalálni a rendszerben és esetleg még fejleszteni is? Ha én része vagyok az Egynek, akkor nem lehet egyéni célom és utam? Mi a célja az egy-én-nek? Nem véletlenül az, hogy először is felismerje, hogy a Egység része, majd ezzel a tudattal felvértezve kibontson még komplexebb formációkat a Rendszeren belül? Mint a Magyar Népmesék elején amikor a galamb egyre szebb és bonyolultabb formákat fütyül ki magából? Ahol a galamb = Isten, a fütty = Információ, és a megjelenő manifeszt formák meg Mi vagyunk? Vagy mi magunk vagyunk a dallamok Isten füttykoncertjében, a célunk nem más mint boldoggá tenni Őt? 

Ha jól sejtem tehát, akkor mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Isten) munkálkodik, csak különböző megnyílvánulási (test) formákban, ezért érezzük egyedinek, egyénnek magunkat (az elménk és testi sajátosságaink által), de a teremtői magyar nyelv is megmutatja a LÉNY-EGET, A LÉNY-EGY-ET, az e mögött rejlő valóságot: EGY-ÉN. A célunk lehet tehát ebben az EGY-ÉN-ben létezni, felismerve , hogy az EGY-SÉG része vagyok, de mégis valahol egyéni úttal, és lehetőséget kapva egyre komplexebb formákat kibontva létezni a rendszeren belül? Három dimenziós kiterjedésből négydimenziós, ötdimenziós létezővé válni? Egyre hatalmasabb szeletet kihasítani a tudatbirodalomból? Vagy egyre gyönyörűbb és strukturáltabb örvényt létrehozni? Megtáltosodni, dimenziók közötti utazóvá, energialényekké válni, hovatovább égitestekké, csillagokká? Határ a csillagos ég?

 
Gyermeki igazság

Végezetül, mintegy végső "elkeseredésemben", hogy nem találom a választ, megkérdeztem az ötéves lányomat, hogy "Mi a célja az életünknek". Habozás nélkül a következő választ adta:

"A tánc." 

Lefeküdtem. Azt hiszem ennél tömörebb és pontosabb választ ilyen kaliberű kérdésre még soha senkitől nem kaptam. A tánc, mint Cél? – figyelembe véve a kvantumfizikai összefüggéseket, a szubatomi és atomi létsík állandó körtáncát, a Panta Rhei-t, a sejtek, szervek, szervrendszerek, növények, állatok, populációk, társadalmak, civilizációk, holdak, bolygók, naprendszerek, csillagrendszerek, világegyetemek, a Korszakok, az "Idő" és a "Tér" csodálatos és folyamatos csárdás-táncát, ez a cél nem is tűnik akkora csacskaságnak. Nézzük csak meg hogyan zajlik: 

Eleinte párokban kezdenek - dualitás, ez a Lét alapja. Ezután jön egy kis elkülönülés - egyéni út, kibontakozás, szabad akarat, önmaguk megtapasztalása: "muszáj kipróbálnom, érted??!". Ezután ismét összeállnak párokká ("együtt csak szebb az élet!"), és végezetül kialakul a körtánc, ami nem más, mint az egységélmény. A jelen idejű egységélmény. Tánc közben nem gondolkozol, nem kreálsz problémákat, az elméd nem dolgozik, hanem csak létezel, és a lét öröméért mozogsz. Te, nem a kondicionált, beszabályozott X.Y., hanem Te és azok akik szintén Te vagy, csak más formában. Ezért a célért már érdemes élni!

A lányom válaszát figyelembe véve tehát az én értelmezésemben felállított cél, miszerint nekünk az a dolgunk, hogy a felismert "újdonsült" tudatosságunkkal egyre komplexebb és fejlettebb formákat hozzunk létre önmagunkból, nem biztos hogy helyes. Na és utólagos engedelmével most hívnám segítségül Ájkli kolléga témába vágó kérdéseit, és gondolatait. Az érthetőség kedvéért kiragadtam a szöveget a párbeszéd környezetből, és átalakítottam néhány igét, valamin színnel választottam el az "enyémtől" (már megint különbséget teremtek! :).

Problémád gyökere az önismeret hiánya, miszerint magadat a mulandó, fizikai testtel azonosítod, ami születésnek és halálnak van kitéve. A most leírt világnézeted és gondolataid 5 vagy 10 éves korodban még sehol sem voltak, életed folyamán szüntelen változnak, majd a test halálakor az elme a tartalmával együtt a semmibe vész. Miért vagy benne biztos tehát, hogy egy ennyire ingoványos elme-tákolmánnyal képes vagy az igazságot értelmezni? Gondolj bele milyen volt a világ (pontosabban a világod!) gyermekként, és milyen most. Azt hiszed a világ változott? :) A világról kialakított képed változékony, és ebben az ingoványban hiába keresel biztos pontot. A biztos pont ott van, ahol az állandóság. Figyeld magadban (gondolatokon és fogalmakon túl) az állandóságot, a jelenlét érzését, ami változatlan volt mindig, ami stabil és biztos, és ami előtt az egész világ változik. Kutasd Azt, mert ezen kívül az életben minden más valóban haszontalan és értelmetlen. Hogy hova vezet, azt nem adom a szádba. Fedezd fel magad, és választ kapsz mindenre.

(némely ember) nem sötét lelkű és nem is halálvárós, csupán eljutott arra a pontra, amiről a Biblia ír a Prédikátor könyve-ben: "Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad..."

(és most jön a lényeg:)
Fogok egy elemlámpát, ami szüntelen világít. Eléje helyezek egy átlátszó diafilmet, és kivetítem a falra. A lámpa fényét nevezzük léleknek, tudatosságnak, szellemnek, Istennek, vagy aminek akarod. A diafilmen az elméd tartalma látható, a falon lévő kép pedig a külső világ, ami tulajdonképpen nem más, mint a diafilm (elmetartalmad) képe. A legtöbb ember azonosítja magát a testtel (jelen esetben a diafilmmel) és az elmetartalommal (ami a dián lévő kép), miközben elfelejtette hogy valódi Önmaga nem más, mint a fény (ami a jelenlét érzése, a tudatosság, a "vagyok"). Vajon attól, hogy megrongálom, módosítom a diát, vagy manipulálom, vegyi anyagokat öntök rá, vagy akár letépem a felét, változik-e a fény? A dia bárhogyan változhat, ezáltal a falra kivetített kép is változhat, de a fényre ez nincsen hatással. A test meg is halhat (a diafilm el is porladhat), de a fényre ez nincsen hatással.

A tudatosság Egy, de megszámlálhatatlan alakban jelenik meg. A te "jelenlét érzésed" és az én "jelenlét érzésem" ugyanaz, például a reggeli ébredéskor az első pár másodpercben csak a tiszta jelenlét érzése van mindkettőnknek, a "tiszta Vagyok"... amíg az elmébe nem kezdenek el beáramlani a gondolatok és képzetek, megteremtvén az "ez vagyok" és "az vagyok"-ot. Innentől jön a különbözőség, a "te és én". A beáramló gondolatok a múltbéli kondicionáltságból táplálkoznak, és nem a tieid, csupán annyi a közöd hozzá, mint a nevedhez, melyet szintén nem te adtál magadnak, ezért megkérdőjelezhetők, hogy fedik-e az igazságot. Tulajdonképpen SEMMID sincs a jelenlét érzéseden kívül, azon kívül hogy tudod, hogy VAGY, ez az egyetlen dolog amit nem tanultál, nem kell másokra támaszkodnod ahhoz, hogy ezt tudd, az Egyetlen bizonyíték önmagad számára, hogy valójában létezel. Bármi mást szemlélsz a 3 dimenziós világban, beleértve a testedet is, azt már az elme felfogásán és szűrőin keresztül tapasztalod.

A személyiség változások számomra érdektelenek. Mulandóak és tünékenyek, én pedig a változatlat kutatom, amit nem találhatok meg elmén keresztül, csupán intuitíven érzékelhetek, gondolatok és fogalomalkotástól mentesen. Mi van az állatokkal, növényekkel? Emeljük a tétet. Miért nem inkább az egész univerzummal? Minden ami megjelenik, a tudatosságban jelenik meg, valójában nem is jelenhet meg kívüle semmi, hiszen bármi amit látsz magad előtt, bárhova nézel, valakinek a számára jelenik meg. Kutasd azt, aki megelőz minden megjelenést, aki a gondolatok fátylán túl állandóan jelen van, akinek OTT kell lennie ahhoz, hogy előtte bármi is megjelenhessen. Választ fogsz kapni arra is, mi van a "lámpaoltáson túl", de ha én mondanám az megint csak instant válasz lenne.

Ha az ember egyszer belép önmaga szentélyébe és megnyugvásra lel, abbamarad a külső világban való kutakodás, mert tudja hogy ott már 1000X járt, és nem talált semmit, vagy amiről azt gondolta hogy megtalálta az igazságot, később az is hamisnak és ingoványosnak bizonyult. Látja hogy minden változékony, mulandó, alakok-formák jönnek és távoznak, saját gondolatai szintúgy változékonyak, elemek születnek-pusztulnak, de az egyetlen kincse, saját önvalója állandó, változatlan. Ebben a változatlan jelenlét érzésben (tudatosságban) tűnnek fel a tárgyak és az objektumok, minden ami látható, tehát a tudatosságban, amely tudatában van önmaga létezésének, jelenik meg az anyag, a világ. Az anyagot a tudatosság felett állónak képzelni olyan, mint amikor az árnyék azt gondolja, hogy felette áll a testnek, aminek ő csupán árnyéka :)

Értsd meg mélyen, hogy bármi megjelenik a világban, legyen az gondolat, érzelem, vagy tárgy... neked, mint a tudatosságnak meg kell előznöd azt. Neked már ott kell lenned ahhoz, hogy számodra az a dolog megjelenhessen.

Hiszel a lélekben. Hiszel az anyagban. De ki AZ, AKI hisz? A lélekre mint tárgyra rámutattál, az anyagra mint tárgyra rámutattál, de ki az alanyiság, AKI mutat? Ami történik, az nem más, mint a nézőpont áttolódása, a személyes "én"-ről az egyetemesre. Ne higgy bennem, mert jelenségszinten csupán egy forma vagyok a tudatosságodban, ami néha felbukkan, és írogat valamit, majd eltűnik, valódi önmagamban pedig ugyanaz "VAGYOK" mint te magad. Már fentebb írtam, és hiszed vagy sem, de a tiszta jelenlét érzésünk ugyanaz, mert valójában nem két ugyanolyan, hanem EGY, és ugyanaz, csupán két objektumon keresztül történő megtapasztalás. Időzz a jelenlétben, a tiszta "vagyok" érzésben, hagyjad a gondolatokat jönni-menni, hagyjad a világban történő eseményeket jönni-menni, ne akaszkodj beléjük, hagyj el minden elgondolást, tudományt, vallást, mert a "Vagyok" a kapu. Ismerd meg valódi önmagadat, és fel fog tárulkozni számodra a világ működése. De amíg elgondolásokkal tömöd az elmét a világ működéséről, addig nem tud beáramlani a valóság, mert elfoglalja helyét a hamisság.

Az útról írtam, amit bejártam. Nem igazságként, hanem történésként.   

Beszéljünk a szabadságról, függetlenségről és önrendelkezési jogról. Feltételezem, hogy ezt az emberre, mint fizikai lényre értjük, aki szabad, aki független és önrendelkezési joga van. Vizsgáljuk meg ezt a "lényt" közelebbről, mert kérdések sorozatát veti fel-e három jellemző, amivel fent illetjük. Kikérték-e a véleményedet a születésedről, vagyis hogy meg akarsz-e születni? Kikérték-e a véleményedet, hogy fiúként, vagy lányként akarsz a világban megjelenni, hogy egészségesen, netán betegen, hogy milyen szemszínnel, milyen helyen, és pláne melyik időben? Választhatott-e ez a test/szervezet családot magának? ... most ugorjunk egy nagyot! Végéhez közeledve megválaszthatja-e ez a szervezet elmúlásának időpontját? A válasz mindenre, NEM.

De hát miféle szabadság ez? Miféle függetlenség?.. és pláne, hol ebben az önrendelkező jog? Ha ezt valaki alaposan végiggondolja, és érzi hogy kicsúszik a talaj, azt szokta felelni utolsó mentsvárként: "de én most felnőttként azt csinálok, amit akarok, szabad akaratom van". Én meg azt mondom hogy minden cselekedet félelemből vagy vágyból születik, és gyökere a kondicionálásban van. Bármit teszel, azt visszagöngyölítheted, hogy megvizsgálhasd a kiindulási pontot. Még amikor megajándékozol valakit, akkor is a vágy hajt, hogy örömet okozz a másiknak. Tehát látod, nem tulajdonítok függetlenséget, sem önrendelkezést a testnek, ami jön, időzik egy darabig, majd eltűnik. Hogyan válaszoljak akkor ezek után arra, hogy melyik élet az értékesebb? Vajon amikor ebédhez készülsz, a szék, vagy az asztal tesz nagyobb szolgálatot, hogy kényelmesen ehess? Az az értékes, ami valójában vagy, túl a fizikai testen, túl a gondolatokon. Te AZ vagy, aki tapasztalja (alanyként) a világot (mint tárgyakat), AKI megelőzi a megjelenéseket, számodra jelenik meg a világ. A tudatosság vagy, ami ha visszahúzódik, a test hullaként rogy össze, mert a test tudatosság nélkül csak egy hulla, ami pillanatok alatt oszlásnak indul. Ha születésed előtt és halálod után is ugyanaz vagy, (nevezheted fénynek, léleknek, megnyilvánulatlannak, vagy akár materialistaként Semminek is) akkor mire való bármilyen cél, ami csupán a testi megnyilvánulás A pontból B-be való törekvésére korlátozódik? :|

Ezek számomra is elfogadható gondolatok, de azért óva intenék mindenkit attól, hogy saját magát egyenlővé tegye a Forrással. Onnan vagyunk ugyan, azonosak vagyunk, de nem vagyunk egyenlőek Vele. Mint ahogy a vízcsepp is azonos az óceánnal, de nem egyenlő vele. "De hát mi a tenger, ha nem cseppek sokasága?" - kérdezik a Felhőatlaszban is. "Saját képmására" - ugye? És itt akkor felmerül ennek az egész esszének a fő kérdése: az a bizonyos "alany" aki figyel, aki állandó, aki a "vagyok" érzése, azok mi vagyunk a teremtmények, vagy maga a Forrás (Tudat. Isten, Teremtő)?? Vagy ne keressem a különbséget? Van egy olyan érzésem, hogy Teremtő és teremtmény között különbséget kell tenni, mert másképp nem értelmezhető az egésznek a célja. No de mi lehet a Teremtés célja? Az, hogy időnként tegyünk egy kört, és állandóan visszatérjünk a Határtalan Forrásba, az Állandóba? Vagy az, hogy a Teremtő átadhassa a tudását, és megmutasson mindent játékosan, humorosan, mert Ő ilyen? Ez utóbbi esetben nem a visszatérés, azaz a feloldódás a Változatlanban az elsődleges cél, hanem a teremtmény mivolt fenntartása, ameddig ezt szeretnénk, átlépve határokat, fejlődve és tanulva, testben, vagy anélkül. Szerintem inkább ez az Isten célja. Nem elkülönülve, hanem Vele, Általa, és Érte.  

És itt ismét csak kérdésekbe botlunk: hogy ha Isten, vagy a Végtelen Tudat Egy, akkor nem magányos önmagában egyedül? Szerintem nem, hisz pont ezért teremtett Világot, és benne minket, és igyekszik megtanítani, és megmutatni mindenre amit tud. Képzeljünk el egy Végtelen Tudatosságot, mely Végtelen Energiával és Végtelen Potenciállal rendelkezik. Mi az egyetlen módja, hogy tapasztalatokat hozzon létre? Az, ha megteremti a különbözőségeket. A színeket, a szinteket, a skálákat, a dualitást, minket stb., amely rendszer minden eleméből visszatekinthet önmagára. A kérdés az, mi figyelünk-e? :) Egyszer felvetődött bennem, hogy Mari néni a faluvégén miért maradjon ki a szintlépési játékból csak azért mert nincs internete, vagy nem olvasott tudattágító könyveket, ám egy barátom megvilágította, hogy Mari néni - minden panasza ellenére - tökéletesen jól érzi magát azon a szinten, ahol van, ha meg nem akkor úgyis tesz a továbblépésért valamit. Miért akarnánk a Mari néni nevű kamera sorsát a magunkéhoz mérni, viszonyítani, hasonlítani, miközben Ő teljesen rendben van, ahol van, hisz az egység része. De akkor miért nem képes általában az ember megérteni ezt a mindent átható egységet?

Azért, mert a kettősség eszközével (az elmével) próbálja megtapasztalni az egységet, ez pedig képtelenség. Az Egység az elmén, és legfőképpen a felfogáson túl van. Amíg van "az", aki meg akar tapasztalni, és "az", amit meg akar tapasztalni, addig a kettősség fennáll. Fel kell adnod mindent, hogy érezd intuitíven az egységet! A keresőnek el kell vesznie a keresésben! Senki sem egyéniség, mindenki (testileg) ugyanolyan pillanatnyi jelenség-tárgy a tudatosságban, valódi önmagában pedig tudatosság. Ha magadat tudatosságként látod, és tudod, hogy a test csupán egy kéretlen "vendég", akkor tisztában vagy azzal is, hogy a másik ember (a forma) is ugyanúgy csak pillanatnyi jelenség-tárgy, de valódi önmagában szintúgy tudatosság, de azzal is tisztában vagy, hogy nem létezik az "én" tudatosságom, és az "te" tudatosságod, mert az EGY, és ugyanaz. Ha az emberek felismernék valódi természetüket, a különbözőségek és széthúzások, amik megannyi szenvedést és fájdalmat hoztak már, örökre eltűnnének. (A testünkre vonatkozó) "kéretlen" vagy inkább "hívatlan vendég" szójáték, de arra mutat, hogy nem kértem a születését ennek a testnek, és a véleményemet sem kérték ki róla hogy megszülessen. Így lett "kéretlenné" :) A megpróbáltatások pedig arra emlékeztetnek, hogy a test születésével együtt jönnek, és a test halálakor távoznak, ennélfogva átmenetiek és mulandóak, mint gazdájuk a test.

Az elmúlt pár-ezer évben sok megmozdulás és összefogás volt magas intelligenciájú emberek részéről, de valahogy egyik sem vezetett eredményre, és az intelligenciához nem mindig párosul jóindulat. Ennek ellenére, én nem vagyok ez ellen. Ha akarnak, fogjanak össze, és kérjék ki maguknak a dolgokat, de szem előtt kell tartani, hogy a szabadság belülről fakad. Ha már mindenki szabad lesz (már ami a szabadságról való elgondolást illeti), ha már mindenki boldogan és jó körülmények között élhet majd, akkor sem lesz elégedettség. Vajon nyugaton, a jóléti társadalmakban mindenki tökéletesen boldog, és repes az örömtől? Az egyéni szemlélődés során az egyén "eltűnik", és egy új belátás születik. A tudatosság felismeri állandó természetét, amely a változó test-formán tükröződik vissza, felismeri hogy a gondolatok az éppen aktuális társadalmi normáknak és kondicionálásának hordalékai, de nem azonosítja magát azokkal. Felismeri egységét az egész megnyilvánult univerzummal, és vele szemben többé nem támaszt elvárást, csupán szeretetet érzékel mindenben, mert tudja hogy Ő maga minden. Mindenkihez szeretettel és együttérzéssel közeledik, nem keresi a maga hasznát. 

Senki nem mondta hogy "befele" utazgatod kellene, csupán arról van szó, hogy szabadulj meg azoktól a hamis rétegektől, elképzelésektől, ideológiáktól és képzelgésektől, amik az évek során rád rakódtak. Sajnos a szavakkal való kifejezés révén látszik úgy, mintha arról lenne szó, hogy "befelé" kell bármit is tenni, mivel ha van egy mag, és azon 10 réteg amit nekiállsz lehántani, akkor úgy tűnik "befelé" haladsz, de valójában csak megszabadítod a magot a felesleges rétegektől.

No de mi történik, ha eléred a magot? Lehántottál már minden réteget, s ott már Te, mint Kis János megszűnsz, nem? De akkor mi marad? Egy elmétől, ideológiáktól mentes tiszta tudatosság testben? Vagy a határtalan Forrás egy nyúlványa biobőrben? 

Miért fogadnád el tőlem a válasz? Ha most "ezt" vagy "azt" mondom neked, azt mi alapján fogod megítélni, helyesnek, vagy helytelennek ítélni? Az ember ha hall valamit, összehasonlítja saját személyes tapasztalatával, és aszerint eldönti hogy igaz, vagy hamis. jobbik esetben úgy gondolja, lehet hogy igaz, de nekem más a tapasztalatom, ellenben elfogadom hogy a másiknak megint más. Jelen helyzetben azonban, ha saját magad nem tapasztalod meg hogy mi, - vagy ki - vagy valójában a gondolatokon és fogalmakon túl, akkor nem lesz mihez mérned. Így a válaszom ködös marad és értelmezhetetlen. Szedd össze minden bátorságodat, és kutasd fel. Mit veszíthetsz? 

Tehát mi van ideológiáktól mentes állapotban? Nézd meg a madarakat az égen, a halakat a vizekben, a lovakat a mezőkön, végy példát az állatokról, akik ideológiáktól és fogalomalkotásoktól mentesen élnek, jobban mondva az élet élődik rajtuk keresztül. Úgy néznek ki mint a zombik? Korántsem. Színesebb pezsgést mutat a természet mint bármi, pedig közelebb állnak forrásukhoz, mint számtalan ember. A dualitás világának "haszna" az Ön-felismerés. Látni minden mulandóságot, az állandó jelenlétben. Az "EGY" nem láthatja önmagát, mert nincsen "AZ" aki lát, és "az", amit lát. A szem mindent láthat, de soha nem láthatja önmagát. Tükör kell hozzá, amiben megpillanthatja, hogy ő szem, de ez már kettő elkülönült dolog. Ha nem létezne a kettősség világa és benne az egyén, nem is tudnál magadról. Ha az egész világon minden kék lenne, egyszerűen nem tudnál különbséget tenni "a" és "b" dolog között, mert nem látnád a határvonalakat. 

Mi a célja tehát az EGY-ÉN-NEK, aki mindannyiunkban ott lakozik? "Egy tanú a testben, örökké lesben" énekli Ákos is. Mi a lényeg? Mi a LÉNY-EG, az, hogy a LÉNY-EGY? EGY-ÉN, egy az én? De akkor hogyan valósítsam meg magamat, hogyan tapasztaljam meg magamat, mint teremtő? Ez szerintem csak úgy lehetséges, hogy a Léteztető nem tapasztalni akar, hanem tapasztalatokat teremt, általunk, bennünk, és velünk. Végül is tehát MIND-EGY mi a cél...

És most térnék vissza Echart Tolle mutatványára. Tolle szerint ugyanis a jelenlegi létünk célja megtalálni az egyensúlyt az állandóan változó formák világa (teremtés) és az állandó, forma nélküliség világa (Teremtő/Tudat/Isten/Forrás) között. A megtestesült és a megtestesületlen közötti harmóniát. A folyamatosan változó formák és az állandó valódi lényünk között. Ez persze sokkal szebben és részletesebben bontja ki ebben a két előadásában, melyet szívből ajánlok végignézni/hallgatni. Korábban Tolléra - erre a fura manó szerű figurára - úgy tekintettem mint egy olyan lelki tanítóra, aki már közelebb van a növényi léthez mint az emberhez, túl lassú volt (az akkori felfogásom szerint), azt hittem zombi, de ahogy ebben a négy órában végigvezette - az Ő útján keresztül bemutatva - hogy a külső formák világában (fizikai megnyílvánulás, vagy legyen az akár az elme!) hiábavaló fáradozás keresni az "én-t", és hogy a belső, formákon túli világban megtalálható valódi "Én" mennyivel mélyebb és valóságosabb, no és hogy milyen a két "dimenzió' egyensúlyi helyzetében létrejövő tudatállapot, ahol ez az "állapot" egyáltalán nem hátráltatja a cselekvőképességet, sőt... nos az valami lenyűgöző. Kell ehhez persze egy bizonyos lelki érettség, türelemmel végighallgatni, mert sokszor percekig "nem csinál semmit", nem "érdekes" és pörgő az előadása, ezt elsőként ismeri el Ő maga is, és úgy általában nem ad át új in-formá-ciók (formák!) tömkelegét, mégis érezni, hogy ez áll közelebb a valódi létezéshez. Az egyensúlyhoz. 

1. rész

2. rész

Összefoglalva tehát számomra az alábbi lehetőségek alakultak ki, ami a Létezés Végső Célját illeti:

1. Út a Forrásba: felismerés és visszatérés (öncél)

2. Maga a Lét (öncél)
3. Társteremtővé válni (hogyan?)

4. A tánc (jelenidejű egységélmény) 

5. Egyre komplexebb formációk létrehozása az Egységben, a Tudatban. (szintlépések, Életfa)

6. A megnyílvánulatlan és a megnyílvánult közötti egyensúly. (harmónia)
7. Végleg kilépni a reinkarnációkból a "Csendes Most", az "Éber Jelenlét", a "Vagyok" Kapuján. (átlépés a formák illúzió világából az állandó valóságba - szerintem ez az igazi másvilág, az üdvözültek helye, a halhatatlan mennyország, stb.)

Lehet, hogy mindez egyszerre van jelen, mint Cél? Lehet, hogy csak én bonyolítottam túl ezt az egészet, és valójában egy tökéletes célorientált Rend vezérli a Mindenséget, csak a mi szintünkön át kell vészelni a programozásból való átváltást tudássá, és érthető lesz minden? Tessék, lehet választani, hozzátenni, elvenni belőle, tessék csak tessék. :) No és persze felmerülhetnek olyan egyszerűen megfogalmazható célok is, mint az "elkoptatott" "élj boldogan", vagy mint pl. a "próbáld meg élvezni az életet", meg ilyesmik, de én úgy gondolom, hogy a legfontosabb meglátni ebben az Egészben a mérhetetlen Szeretetet amivel létrejött, majd képessé válni átengedni és viszonozni Azt. Én szeretek mindenkit! ... Na jó, ez túl nagyképű volt, finomítom: törekszem rá...