Ti nem jöttök? Nem, mi maradunk.

2015. szeptember 11-én reggel jelentették be hivatalosan is a TV-híradóban. Előtte már hetekkel keringett a hír az interneten, de az igazi bomba a hivatalos bejelentéskor robbant. Ugyan már előtte is lehetett látni csurig felpakolt autókat észak felé indulni, de a valódi káosz a TV-ből tájékozódókkal kezdődött. Szinte órák alatt teljes lett a zűrzavar, pont ahogyan az ilyen témájú filmekben láttuk azelőtt. Először az élelmiszerboltokat lepték el a megvadult emberek tömegei, ezután jöttek az elsődleges kaján túl továbbgondolt célpontok, a gyógyszertárak, barkácsáruházak (persze percek alatt elfogyott az összes sátor és öngyújtó), majd a benzinkutak lettek igazi harcterek. A TV-ben azt javasolták, hogy mindenki próbáljon meg minél magasabb tengerszint feletti helyre eljutni, minimum 600-700 m magasságba. Ránézve Magyarország domborzati térképére, nem nehéz belátni, hogy ebből a szempontból túl sok lehetőséget nem hagytak nekünk a túlélésre azok, akik anno azon a bizonyos francia tárgyaláson megszabták a határainkat. Persze, lehetett volna külföldi hegyeket is keresni, páran az ismerőseink közül ezt az utat választották, mi nem akartunk románok, vagy szerbek között keresni a boldogulást, így is elég nehéznek ígérkezett az út. 

Szóval mi is a TV-bejelentéskor döntöttük el végleg, hogy lesz ami lesz, összepakoljuk amit lehet, és nekivágunk. A Mátrát céloztuk meg mint elsődleges útvonal, tekintve hogy hazánk legmagasabb területe. Már jó előre eldöntöttük, hogy nem autópályán megyünk, túl nagy a kockázat, s ha bármi van, onnan nincs letérés... e helyett inkább megpróbálunk a kertek alatt feljutni a hegyvidékre. Az autót teletankoltuk még a zűrzavar előtt, már csak a pakolás hiányzott. Jól emlékszem, még jóval, hónapokkal az esemény előtt valamilyen sugallatra kinyomtattam egy írást, melyben egy "nagy" túlélő koma írta le hogy szerinte mik a legszükségesebb eszközök, melyek mindenképp jó ha az embernél vannak ilyen helyzetben. És természetesen - ahogy az lenni szokott a fontosnak vélt dolgaimmal, - nem találtam azt a rohadt papírt sem, így a nagy fejetlenségben a feleségemet idegesítettem vele.

- ...de tényleg nem láttad? Nem lehet hogy kidobtad?!

- Nem, de ha még egyszer megkérdezed téged doblak ki!

Rendkívül feszült órák voltak ezek, emlékszem többször egymásnak estünk, és nem csak szavakkal... A gyerekekre is átragadt a belőlünk áradó feszültség, de fura mód ahelyett hogy őrjöngtek volna, mint máskor, akkor valamiért némán, de tágra nyílt tekintettel figyelték a körülöttük eluralkodó őrületet. 

A pakolás nem volt egyszerű. Ilyenkor az ember igyekszik feleleveníteni mindent amit tud a túlélésről - azaz nagyjából semmit. Ekkor döbbentem rá, hogy kényelmes kis életemben minden tudásom a filmekből van. Talán pont ezért készítettek ennyi katasztrófafilmet a nagy bűvész-mesterek, talán tudták mi jön, és talán így akartak üzenni, felkészíteni akit lehet. Nem tudom. Az viszont biztos, hogy hihetetlen adagban törtek elő a nem valós "emlékek", hogy mire lehet szükség majd odakint. A feleségem a gardróbban kezdte a pakolást - megbeszéltük, hogy ugyan jön a tél, és a meleg ruhák a legfontosabbak, de azért biztos ami biztos tegyen el nyári ruhákat is, ki tudja meddig és hol kell élnünk majd. Helytakarékossági okokból a család minden tagjának három lábbelit engedélyeztem: egy téli csizmát, egy cipőt, és egy szandált - úgy gondoltam ezekkel bármilyen körülmény esetén elboldogulunk. Én a garázsban kezdtem a pakolást, először a legfontosabbak jutottak eszembe: fejsze, kalapács (szögkihúzós!), kötél, gyufa minden mennyiségben. Aztán elkezdtem kotorászni a szerszámok között, nyílván tudtam hogy mindent nem vihetek magunkkal, de azért előszedtem a fogót, néhány csavarkulcsot, csavarhúzót, és még a metszőollót is - ki tudja, hátha kertészkedek még valaha. Amíg a nejem a ruhákkal szöszmötölt, én elkezdtem összeszedni amit a kamrában találtam, és úgy gondoltam ezekre szükség lesz: tészta csomagok, rizs, bontatlan csokik, konzervek, néhány üveg lekvár, vizes flakonok, kekszek, só, cukor, és még néhány egyéb száraz élelmiszer, amikre már nem emlékszem, régen történt. Mire ezeket mind belegyömöszöltem egy nagy táskába, addigra a feleségem is előkerült a ruhákkal púposra tömött bőrönddel. Egy pillanatra megálltunk, egymásra néztünk, és nem hittünk a szemünknek: éveket öregedtünk abban a pár napban, de még arra sem volt időnk, hogy mindezt észrevegyük. Folytattuk a munkát: ő a konyhában szedett össze evőeszközöket, kemény műanyag poharakat, néhány lábast, stb. én mondtam neki, hogy vigyük el az apámtól kapott kerámia késkészletet, az legalább már tokban van, nem kell csomagolni. Én közben az egyéb eszközöket szedtem össze, voltak közöttük tényleg hasznos ötletnek tűnők, mint például takarók, ollók, napelemes és dinamós zseblámpák, de sokukat ma sem értem miért kezdtem el bepakolni: fényképező, tab, USB külsős merevlemez az összes családi felvétellel. Akkor még nem fogtam fel hogy az új világban ezekre nem lesz szükség.

Körülbelül vagy fél napig tartott a nagy szedelőzködés, nem emlékszem minden idegbajos jelenetre, de a kocsi csurig megtelt, minden készen állt. Emlékszem hulla fáradtan rogytunk le a nappaliba kora estefelé, a gyerekeknek betettünk valami mesét, legalább ők nyugodjanak le, amennyire lehetséges. Korán lefeküdtünk, mert már másnap hajnalban el akartunk indulni. Természetesen egy percet nem aludtunk, csak amolyan zaklatott félálomban. Én azt álmodtam, amit már gyerekkorom óta nem sikerült átélni: repültem... s talán ez az álom volt ami meghatározta a továbbiakat, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy hajnalban még megvolt az elhatározás, gyors bekaptunk valamit reggelire, aztán kiálltam a kocsival, a család is már ott sürgött-forgott körülöttem, mindenki remegett az idegességtől. A környezetünk is átvette már a feszültséget, életemben nem láttam annyi hangyát, mint akkor, tele volt velük a járda, a terasz, de még a ház is... de már nem érdekelt, nem akartuk bántani őket. Az eget madarak rajai és repülők csíkjai töltötték be azon a reggelen, mind mind igyekeztek valahová máshová, és ekkor történt valami... 

Mintha egy meleg fuvallat csapott volna meg, ami egészen belülről is átmelegített, szinte felforrósított a szívem tájékán. 

Megálltam, körbenéztem. 

Mintha az egész világ lelassult volna. 

Mintha egycsapásra minden megváltozott volna, másképp láttam a világot.

Láttam a fák leveleit ahogy komótosan el-elhajolgatnak a szél elől, láttam a madarak szárnyainak lassú emelkedését-süllyedését, láttam a kutyát, ahogy lassan lépked a kapu felé... És ekkor láttam meg a szomszédékat is, már ők is készen voltak, épp indulni készültek, járt a motor. Még valamiért visszaszaladt a szomszédsrác, és utána bevágódott a kocsiba, indultak. Mikor odaértek a mi házunk elé, lelassítottak, és megálltak előttünk. Letekert ablakon át néztük egymást, tekintetünkben fura kíváncsiság. Egy ideje nem voltunk túl jóban, tulajdonképpen semmi bajunk nem volt egymással, inkább csak elhidegült a kapcsolatunk. De ott, abban a pillanatban, ahogy néztük egymást, minden megváltozott. A tökéletes megértés és szeretet vibrált a tekintetünkben egymás iránt. A szomszéd srác leállította a motort, kiszállt, odajött hozzánk, és azt mondta:

- Mi nem a Mátrát választottuk mint sokan, inkább átmegyünk a Bihari hegységbe, viszonylag közel van, és az 1800 méteres magasság talán elég lesz.

- Jól van - feleltem, majd leejtettem a kezemben lévő kocsikulcsot, - jó utat, és sok szerencsét!

- Mi az, ti nem jöttök? - kérdezte meghökkenve a szomszéd.

Ekkor a feleségem legnagyobb megdöbbenésére azt feleltem:

- Nem, mi úgy döntöttünk, maradunk. 

A nejem rám nézett, én vissza. Nem tudom mit látott a tekintetemben, talán végre az egyetlen nyugodt pontot abban a felforgásban, ami azokban az utolsó napokban körülvette, mindenesetre látva a tekintetemet, ő is egy pillanat alatt megnyugodott.

A szomszéd még mindig legyökerezett lábakkal állt, értetlenül nézett minket. Én nem akartam túlmagyarázni a dolgot, ezért csak ennyit mondtam:

- Nincs értelme. A hegyekben csak a farkasok várnak, olyanok, akikkel néhány napja akár még beszélhettél.  

A szomszéd lehajtotta a fejét, némán állt egy darabig, majd így halkan szólt:

- Tudom, de mégis meg kell próbáljuk.

- Tudom - válaszoltam én is - Sok szerencsét, Isten óvjon titeket. 

Ekkor kiszállt az autóból a szomszéd felesége is, nem hallotta ugyan a beszélgetésünket, de mindent értett, ránk volt írva ahogy némán ott álltunk egymás mellett. Odajött, és csendben átölelt mindannyiunkat. A kisebb lányunknak súgott valamit a fülébe, sosem tudtam meg mit. 

Elmentek. 

Mint ahogy a többi szomszéd is. Egyedül Józsi bácsiék maradtak, autó nélkül, idősen, nem vágtak bele egy ismeretlen életbe. Bátyámék már napokkal előtte elutaztak, azóta sem hallottam felőlük. Apám ott marad a hetedik emeleti lakásában, az utolsó telefonbeszélgetésünk alapján egész vidám volt, azt mondta, kitűnő lesz onnan a kilátás. Nem vitattam, elköszöntünk.

Dél körül ért oda a hullám. 
Már jóval előtte feltámadt a szél, egyre erősebb lökésekkel fújt mindig ugyanabból az irányból, és fura illatokat hozott. Az eget ekkor már szinte teljesen betöltötte a madarak seregei, fülsértő csiripeléssel repültek valahová, csak ők tudják hová. A szélnyomás után érkezett a moraj. Sosem hallottam még hasonlót. Mintha maga a Föld gyomra morajlott volna, hihetetlen mély frekvencián rezgett az az állandó és egyre erősödő morgás, szinte elviselhetetlen volt a testünk számára, hasonlóan mint amikor a diszkóban közvetlenül a mélynyomó előtt áll az ember, és pont egy olyan zene megy amelyben sub-basszust szólaltatnak meg. Monoton, mély, szívet bizsergető, egész  testet megremegtető rezonancia. A szél, és a moraj után jött a homály dél felől. Teljesen megváltoztak a fényviszonyok, mintha az eget kettészelték volna: északon továbbra is a végtelen világos kékség uralkodott, az égbolt déli féltekét viszont valami haragos szürkéskék szín vette át, olyan áthatolhatatlan homály, amelyen semmilyen fény nem tudott átvergődni. Ezután a horizont alján megjelent a vékony sötétkék csík, ami - tudtuk jól - nem marad csík örökre. És így is lett, egyre vastagodott, vele együtt nőtt a légnyomás, a moraj, és a sötétség. Majd jöttek a tárgyak, melyeknek semmi keresnivalójuk nem lett volna a levegőben, mégis olyan sebességgel szálltak, mintha valami óriás porszívó szívná őket valahová... A madarak már eltűntek amikor átvették a helyüket a különböző ember alkotta tárgyak, eszközök, melyek ki tudja honnan, s milyen messziről kerültek oda, és hová tartanak. És időnként lehetett látni más tárgyakat is a levegőben, melyeket bizonyosan nem ember alkotott. Korong alakú tárgyak, melyek hihetetlen sebességgel cikáztak ide-oda, hol megállva, leszállva egy pillanatra valahol, majd ismét eltűnve a szem elől. Nem tudom, inkább csak sejtem hogy miket, kiket gyűjthettek be.

A kertben, a ház mellett vártuk ki a végét. 

Nem volt értelme bemenni a házba, inkább kint maradtunk, gyönyörködtünk a látványban, tudtuk jól, hogy ilyet csak egyszer lát az ember ezer év alatt. A maga nemében a látvány valóban gyönyörű volt: az a mindent átölelő, egyre csak növekvő hihetetlenül kék tömeg, kétséget nem hagyott szándéka felől, de egyúttal a tisztaság felfoghatatlan léptékű képviselője is volt, hírnöke, pontosabban eszköze, elkerülhetetlen végrehajtója valami fentről jövő változtatásnak, amit nem lehetett meghekkelni. 
Emlékszem ültünk a kertben a füvön, négyen körben, egymás kezét fogva. Hajunkat lobogtatta a szél, szemünket alig bírtuk nyitva tartani, rengeteg volt a por. Már alig hallottuk egymás hangját, inkább csak néztük egymást. Mosolyogva, ekkor már teljes nyugalomban, szemünkben tökéletes megértéssel a másik iránt. Én még utoljára a nagy hangzavarban megpróbáltam valami értelmeset mondani, túlüvölteni az egyre fokozódó káoszt:
- Semmi baj, lányok! Legyen szeretet a szívetekben, és akkor nem lesz semmi baj!
Nagyobbik lányom valamit még kérdezett, de nem hallottam mit, válaszul csak annyit ordítottam:
- Ne ragaszkodj a testedhez, engedd el, amikor szükséges! 
Ekkor minden elsötétült, és lecsapott a hullám.

Ami ezután történt arra nem nagyon emlékszem. Egy másik tudatállapotban történt, szavakkal leírhatatlan. Annyi bizonyos, hogy a gyerekkoromban sokszor átélt álmom beteljesült, csak most furcsa módon nem voltam egyedül. Mindannyian együtt maradtunk és repültünk, nem tudom fizikailag megmagyarázni hogyan és hol.
Három év telt el azóta, a régi időszámítás szerint ma 2018-at írunk, de ennek már nincs jelentősége, teljesen új időszámítás kezdődött. Az új helyszín leírására régi nyelvünk nem alkalmas, nincsenek rá megfelelő szavaink, meg kell még alkotni őket. 
A megmaradt emberiség ketté, sőt háromfelé szakadt. 
Sokakat elvittek, nem igazán érdekel hová.
Sokan a hegyeket választották, róluk nem sokat tudunk, időnként előbukkannak onnan a vadak, de nem bírják túl sokáig a magasabb rezgésszintet. 
Mi itt maradtunk, egész más az életünk. 
Sosem hittem volna, hogy mennyivel egyszerűbb tárgyak nélkül élni. 
Hogy mennyire jó az elme fogsága nélkül élni, szabadon.       

Lazuljunk: szeptember vég e?

Ismét világvége elé nézünk! :) Eddig nem foglalkoztam ezzel a témával és különösebben most sem a neten keringő pletykákat kívánom ismertetni, ezeket mindenki meg tudja keresni, akit érdekel, a bulvárlapok tele vannak velük. Sokkal érdekesebb számomra hogy rám milyen hatással van ez a "hír" - már ha egyáltalán hírnek lehet nevezni, amit valószínűleg egy másik blogger indított el, meglehet egy másik földrészen. De ha mégis igaz lenne... talán nem lepek meg senkit azzal hogy egyáltalán nem kellemetlen a "hír" számomra. Én örülnék neki, komolyan. Most ledöbbentél? Azt hiszed most valami öngyilkos hangulatban vagyok? Ki kell ábrándítsalak, soha nem voltam  meg józanabb. Jutottál már olyan állapotba, amikor véglegesen elfogadod hogy a személyed egyszer megszűnik létezni, és halhatatlan önvalód pedig végre kiszabadul "börtönéből"?

Nos Én most jutottam el arra a pontra, hogy legszívesebben elengedném már ezt az egót, eleget szenvedett már a kis szerencsétlen a saját és a világ "problémáin" vergődve, Én meg hadd menjek már el innen. Mert igenis vergődik az a bizonyos kis "elme-beteg". Ilyeneken például:

Tényleg azt hisszük, tudjuk mi zajlik most pontosan? Tényleg azt hisszük hogy ha a NASA vagy akármilyen kormánykörök tudnák is mi van, elmondanák? Hogy azért kell idén milliós számban betelepíteni Európát, mert itt lesz az epicentrum? Vagy épp ellenkezőleg, Afrikában lesz a becsapódás és ezért kell sürgősen megfinanszírozottan kitelepíteni, elhozni onnan az életerős genetikai állományt amivel újrakezdhető majd a játék Azután?

Szart se tudunk, én is csak találgatok... általában ha értem, hogy miért zajlik valami, akkor el tudom fogadni, még ha szarul esik akkor is. Így, ha valami csoda folytán megérthetném, hogy mi miért zajlik a Földön jelenleg, talán  sokkal könnyebben el tudnám fogadni, így viszont - mivel egyre kevésbé értem - nem megy az elfogadás.  Szóval most megint beleesek a sokszori hibába: ismét próbálok valami értelmet keresni ebben a fokozódó felfordulásban, miközben sejtem hogy úgy van a rendszer kitalálva, hogy ezen a szinten átláthatatlan, felfoghatatlan...

És igen, reménykedek is hogy ezúttal végre tényleg nem kamu a hír, és az általunk megismert világnak tényleg vége van. Hiába élek viszonylag szép fizikai életet, ha elviselhetetlen számomra már ez az egész mentális őrület, és hiába oly csodás ez az illúzió, belefáradtam az állandó hazugságokba, a szerepekbe, az idiotizmusba. Elég volt abból az agyonszabályozott (mindamellett teljesen életellenes) világból, amelyben a munkavédelmi oktatás egyik csúcspontja, hogy az  irodai létrának (!) nemzetközi tanúsító által bevizsgáltnak és engedélyezettnek kell lennie... miközben bivalyerős feketék özönlenek át a határon, akik basznak rá milyen minősítés van azon a létrán, ha fel lehet mászni rajta... Rendkívül fárasztó már hogy az építőipari folyamatok bemutatására folyamat-szabályozási szakembereket képzünk ki, akik munkaidejük nagy részét elméleti folyamatábrák elkészítésével töltik, melyeket aztán soha senki nem fog megnézni és a gyakorlatban használni bármire is. Hogy milliók dolgoznak adminisztratív, szándékosan kitalált, munkájuk létjogosultságát önmaguknak visszaigazoló, de teljesen felesleges és haszontalan munkakörökben, miközben parlagon hever a sok termőföld, hol sokkal hasznosabb munkát lehetne folyatni. Elegem lett abból hogy nem a legalkalmasabb cég nyeri meg a kivitelezést hanem a legkurvább. Hogy nem a vállalkozasok, az alkotói vágy kibontakozásának elősegítéséért vannak a hivatalok ezrei hanem épp ellenkezőleg, hogy hátráltassanak, ellehetetlenítsenek. ("Hamar megtanultuk, hogy a vállalkozók azért vannak, hogy a hivatalnokok létét igazolják, de a munkát helyettük végezzék el.") Hogy vannak érinthetetlenek, kik milliárdokkal csalhatnak, miközben a kisember legkisebb hibázására a törvény minden szigorával súlyt le az adóhivatal. Hogy az ÁVÓ-ból NAV lett, a tolvajból bróker, a seggnyalóból jól fizetett újságíró, a besúgóból jól fizetett tanácsadó, a verőlegényből üzletember, a hazudozóból politikus, a maffiózóból belügyminiszter, a 6 elemis, inkompetens csinovnyikból meg bürokrata. Hogy a mindenkori kormányzat mágnesként húzza magához a korrumpálhatókat Hogy egy egész bolygónyi államapparátus azon fáradozik nap mint nap, hogy nekünk egyre nehezebb legyen a sorunk.  Persze tudjuk, mindez értünk van, de a „teher alatt nő a pálma” és a halálra nyomorgatás között azért van különbség, és nem kellene idealizálni ez utóbbit. Attól, hogy egy rakás szar elé leteszek egy cirádás cetlit „belga bonbon” felirattal, még nem lesz finom csoki, de végül is magamat áltathatom vele egy darabig. Elegem van abból, hogy a Föld történelmének nevezett horror évezredek óta a magyar lélekminőség kiirtásáról szól erről a bolygóról. Elég volt abból a paradoxonból hogy a háttérhatalom minden eszközt bevetve tervezett népirtást hajt végre, miközben mégis egyre többen élnek ezen a planétán. Belefáradtam hogy tudom mérget etetek a gyerekkel de nem tudok ellene tenni. Hogy mérgezem az elmém a sok szarral ami a neten van, de mégsem bírom kikapcsolni a képernyőt, ennek csak egy globális adásszünet vethetne véget. Elegem van „másokat” korrektúrázni tanítás címszó alatt, ellenőrizhetetlen forrásból származó híreket elemezgetni a végtelenségig, nagy szavakkal és kifejezésekkel ping-pongozni nap mint nap, majd hörcsögként futni körbe-körbe az ezekből épült mókuskerékben, mert ezek már egyáltalán nem tűnnek értelmes tevékenységnek, akárhogy is próbálnám megidealizálni. És elegem van belőle, hogy hiába gondozom a paradicsomot ha az éjjel a meztelen csiga mind lezabálja. Elég volt a sok parazitából, elég volt a harcból, a kutyák marakodásából. Hiába oly csodás ez a földi táj, ahol annyi élmény várhat, ha kinőttem mar ezt a tudatkabátot, nem élvezetes mar ez a játék, fárasztó már ez az illúzió, s még ha a világ összes kincset is idetenné elém e világ ura, akkor sem tudna tovább itt tartani...

Úgyhogy igen én most már nem bánnám ha ez egyszer tényleg megtörténne. Boldogan  vágnék  bele a túlélő játékba, mert tudnám hogy ez végre tényleg a finálé.

És nézd mán, hogy felpörögtek az E.T.-k is! :

Néhány találó hsz az idei világvége témában, mely kiválóan érzékelteti hol is tart a morfogenetikus mezőben ez az ügy:

"talán jobb is lenne egy becsapódás,hogy ezt a sok degeneráltat lesöpörje a Föld színéről"

"Nyugalom! Előbb-utóbb eljön."

".Eccő azért csak begyün..."

 "Felháborító!Már a világvégében sem bízhat az ember!Jön,nem jön,ekkor jön,akkor jön."

"Legalább megszabadulunk a hiteleinktől."

"Én még nem szeretnék meghalni.Még annyi álmom és tervem van,amit szeretnék megvalósítani."Még nem veszíthetek,még nem! Én élni akarok!" 

"Minden évben kellene egy "világvége" napot "Ünnepelni""

"Ha ez biztos volna vennék fel egy komoly hitelt!!!!!" (és mire költenéd, pubi?)

"Legalább tényleg jönne már aztán lenne vége ennek a szarnak. Komolyan mondom a világ legboldogabb napja lesz amikor megszabadul tőlünk az univerzum. Hátha más fajok amik kialakultak értelmesebb időtöltést tudnak kitalálni mint mi."

"Végre egy jó hír !"

"navégre" 

Na? Vég-e?  

Lazuljunk: repcsiforgalom műhold távlatból

"Innen" fentről nézve egészen harmonikusnak, álomszerűnek, már-már békésnek tűnik, ahogy szétbasszák a Földet ezek a kis repülő spermiumok, fedélzetükön sok-sok további még kisebb spermadonorral és hüvellyel. Egyik "felem", a zöld, háborog ilyenkor. A "másik" felem meg azt mondja: szarok rá, ez a kék golyóbis most egy ilyen, így megjelenő és működő szervezeti egység. Ez van srácok, majd változik ez az álom is, is ha úgy hozza...

Forrás.

Bújjék!

Nekem lassan semmit nem jelent a december 31-éről január elsejére virradó éj, nem készültem sem rakétával, sem pezsgővel, és igazából nem érdekel a mai tv-műsor sem. "Újév" - mondják. Számomra nincs túl sok jelentősége ennek a napnak, nem ezt a napot tartom fordulópontnak. Írtam erről pont egy éve, naptári értekezésemben - "Mert kérdezem én, kozmikus, lunáris, szoláris vagy földi szempontból van-e bármilyen jelentése/jelentősége a december 31-i napnak?? Van-e értelme az évet egy olyan nappal kezdeni, ami semmit nem jelent az ciklikus Évkörben?" Ha nagyon választani kellene, akkor inkább a december 21-i napfordulót, vagy még inkább a tavaszi nap-éj-egyenlőség napját választanám évkezdő időpontnak, a magyar ember amúgy is tavasszal kezdi el a nagy melót - a kertben.... :).

Természetesen azt is megértem, ha valakinek ez egy fontos dátum, és úgy gondolja ilyenkor időszerű számot vetnie önmagával, az elmúlt év történéseivel. És végül is az sem zavar, ha valaki az évet egy írtózatos nagy zabálással és dorbézolással kívánja elbúcsúztatni, nekem az is tök okés, csak csinálja. Mint ahogy nyílván senkit sem érdekel az sem, hogy engem mennyire nem érdekel már ez a "kitüntetett" nap... :)

De azért bújjék mindenkinek - olyan, amilyet elgondolt magának! :P

Napforduló

Nem tudom máshol mi a helyzet, de nálunk, több napnyi homály után végre kisütött a Nap. Persze eddig is "ott" volt, és sütögetett, csak mi nem láttuk azoktól a fránya természetes (?) felhőktől. Na mindegy, a lényeg, hogy most - az év legrövidebb, legsötétebb napján - ragyogóan süt, amit akár úgy is felfoghatunk, hogy ismét megszületik a fény, és innentől már minden nap egyre világosabb lesz. Ha valakinél nem sütne a Nap, akkor javaslom, hogy ma mindenképpen gyújtson egy gyertyát. Nagy szükség van ezen a napon a fényre. Ismerek olyan társaságokat, akik ilyenkor komoly tábortüzeket gyújtanak, köré gyűlnek, és élvezik a fényt, a belőle áradó meleget, és egymás társaságát. Egyik olvasóm gondolatát idézve: 

"Nagyon szép Napfordulót kívánok neked és mindannyiunknak, hogy az illúzió falán minél nagyobb rést ütve, beáramoljon a fény az életünkbe és itt ebben a kivetülésben megfordulva, a tudás fénye segítségével mihamarabb belenézzünk közös önmagunk szemébe! :)"

És ha addig nem találkoznánk itt a virtuális szellemi térben, akkor mindenkinek Békés Karácsonyt kívánok! :)

Lazuljunk: Exobolygón lesz tejszín és lesz lekvár

Két sorozatot kezdtem el nézni, de már lehet bánom mind a kettőt.  :)

Ezeket, valamint egy régebbi filmet szeretnék figyelmetekbe ajánlani.

1. sorozat: A Búra alatt (Under the Dome)

"Az Egyesült Államokbeli kisváros lakói egy nap különös jelenségre ébrednek. Hirtelen gyorsasággal egy rejtélyes erőmező, egy láthatatlan Búra ereszkedik le a településre. A pánik azonnal eluralkodik az embereken, ám a megpróbáltatások sora csak most kezdődik számukra. Teljesen elszigetelődnek a civilizációtól és a láthatatlan Búrát sem belülről, sem kívülről nem lehet megsemmisíteni. A csapdába esett városlakóknak fel kell fedezniük a Búra eredetét, és létezésének célját."

(port.hu)

Napiszar

Figyeld az események ívét:

1. A Zusa megfigyelési botrányba fullad - RasszPutyin ellopja a bizonyíték-gyereket.

2. A Zusa terelésbe kezd, irány Szíria! - RasszPutyin ellopja az előadást.

3. A Zusa fizetésképtelenné válik - RasszPutyin fizet ?


Meglátjuk... :)

Az új evolúciós ugrás küszöbén

17 perc tanítás, kommentár nélkül...

Ajánló:

Tudatosság az evolúcióban

http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/01/tudatossag-az-evolucioban.html

Teremtő társadalom

Kaptam egy levelet (nem titkolom, ettől az előadótól: http://kata.tars.ro/2012/06/01/a-teremto-tarsadalom ), amiben névtelenül felkérnek, hogy ha van kedvem vegyek részt egy bizonyos "teremtő társadalom" koncepciójának kialakításában. Egy olyan világ megálmodásában, amelyikben mindenkinek jó élni és mindenki teszi a dolgát. Utópikus vágyálom? Biztos? Biztos nem tudjuk aktivizálni a teremtői energiákat? És vajon milyen is lehet ez a teremtő társadalom? Itt egy kis ízelítő - először "vágatlanul" a felhívás vonatkozó része, utána a saját hozzáfűzéseim.

A kultúra törésvonala

(kaptam, adom)

"Az egyik legismertebb magyarországi hírportálon a következő címmel jelent meg egy rövid cikk 2013. április 13-án 19 óra 14 perckor: „Stephen Hawking szerint ezer évünk maradt a Földön”. (Kivonata a http://rt.com/news/earth-hawking-mankind-escape-702/  címen megjelent angol nyelvű eredetinek.)

Részlet a cikkből: „Stephen Hawking arra figyelmeztet, az emberiség nem éli túl a következő ezer évet, ha nem menekül el a törékeny bolygónkról. Nem túl optimista jóslata szerint az emberiség ki fog halni még ebben az évezredben.

A 71 éves elméleti fizikus Los Angelesben, a Cedars-Sinai Medical Centerben beszélt a jövőről. Szerinte az emberiség jövőjét az űr felfedezése jelentheti. "Folytatnunk kell az emberiség terjeszkedését az űrbe. Ha megértjük, hogyan működik az univerzum, bizonyos szempontból uralkodunk is rajta" – mondta Hawking.”

Stephen Hawking élete, „sorsa”, szenvedése csakis a legnagyobb együttérzéssel és tapintattal kezelhető. Jól tudják ezt azok, akik talán a beleegyezésével, talán tudatos közreműködésével eleven szimbólumként tolják maguk előtt egy sajátos szemlélet rendkívüli agresszivitású propagálására, súlyosan visszaélve kommunikációjukban azokkal a feltétlen reflexekkel, amik az emberi nyomorúság e látványa által minden többé-kevésbé egészséges lelkivilágú emberből részvétet váltanak ki. A reklámpszichológia boszorkánykonyhája nagyon jól ismeri ezt a receptet. Hasonló kliséről van szó, mint ami az átlagos terhelhetőségű lelkivilággal rendelkező férfi számára félpucér nővel tesz kívánatossá bármely terméket. Nemde, egy gyönyörű nő mosolyától kísérve még egy fényesre szidolozott guillotine-ra is ráizgul a nagyérdemű. Ugyanilyen egyértelműséggel használható fogalmak a reklámiparban rég bevált módon a „kiskutya” és a „gyermek” is. És aki kétségbe merné vonni az evolúció tényét, az saját szemével győződhet meg róla, hogy mégis csak van fejlődés, hiszen a régi jól bevált patentokhoz a meztelen nő, a kiskutya és a gyermek mellé íme felsorakozik a reklámipar új biztos befutója: a nyomorult ember.

– Hirdesse gyomorkeserűjét jóképű leprással!

Vagy: – Vezesse be a piacra új naptejét jutányos árú farkasember-szindrómás modellünkkel!

– Ne tessék kérem kerekre nyílt szemekkel nézni, az ún. tudomány a saját PR-jában Stephen Hawkingot éppen így használja! – Végy egy jól bejáratott, nyomorék „tudóst”, s reklámozz vele egyrészt egy tudományosnak mondott szemléletet, másrészt pedig fordítsd közvetlen pénzre ezt a jó fogást az űrhajózás businessben.

Nem akarunk itt hosszasan kitérni arra a sok évtizedes szisztematikus előkészítő munkára, ami a mai nyilvános kultúrában már a lehető legtermészetesebb módon lehetővé teszi a reklámban a torznak pozitív kényszerképzetű felhasználását. És itt erős hangsúly esik a szó „kényszer” előtagjára. Mert hosszú ideje nyilvánvaló hadjárat folyik az egészségesnek és harmonikusnak az emberi tudatban spontán összeasszociáltsága ellen, viszont kontraszimmetrikusan, az előítélet mentesség jegyében a rútat elutasító feltétlen reflexekkel szemben a diszharmonikus legalizálásáért.

– Tessék csak emlékezni pl. ET-re, az érzékeny lelkű földönkívülire, aki randa ugyan szegény, de filmbéli gyermek partnere a maga tiszta, előítéletektől mentes lelkével mégis csak megtalálja benne a szerethetőt, s ezáltal mindannyiunk számára szerethetővé teszi. Vagy a gömbölydedre rajzolt Disney-korszak után napvilágot látott Garfield – egy természeti környezetben növekvő gyermek számára undorító bazedovos macska, és lám, a művi terekbe kényszerült városi gyermekkel minden további nélkül benyelethető – hát nem aranyos(?). De elmehetünk egészen a csokoládé reklámig is, melyben a reklámozott tárgy csúnya, de finom.

Vég nélkül lehet sorolni a tömegkommunikációban erőszakos ideológiai háttérből táplálkozó, vagy ennek uszályában trendkövető megnyilvánulásokat, melyek mind-mind a természetellenesség tudati legalizációját programozzák, s láthatóan pontosan megtervezett folyamatban hivatottak becsempészni a mindennapi életbe a torztól indulva a visszataszítón át az aberrációig bezárólag mindent, amivel egy működő társadalom értékstabilitása megingatható. Talán lesz egyszer szándék és energia ennek a folyamatnak a leleplező feldolgozására, azonban most koncentráljunk az inkriminált reklám két valódi tárgyára, a tudományosnak mondott szemléletre, és az űrhajózás businessre.

Utóbbi – mármint a kijelentés reklámértéke az űrhajózás businessben – nyilván „ártatlan” egybeesés az önzetlen tudós véleménye és az egyébként főként amerikai állami költségvetésből táplálkozó űrhajózási magánvállalatok érdekei között. – Ki merne itt mást feltételezni? – És ha mégis, a professzionális kommunikációnak a pénzvilággal való direkt összefonódása számunkra nem annyira érdekes. Egyébként a „big business” címkével az ügy méregfoga kihúzva, bekerülhet az összeesküvés-elméletek bélyegével hatástalanított sztereotípiák közé. Azonban kissé alaposabb szemrevételezés esetén feltárul itt egy sokkal bigger business, s ez nem más, mint a „tudományosnak mondott szemlélet”. Mert bizony, egy tudományosnak elfogadott vagy elfogadtatott szemlélet nem csupán egy pénzügyi lobbi nagyságrendjében számottevő tényező, de döntő befolyással lehet és van az egész emberi társadalom céljaira, értékképzésére, mozgására. És ha figyelembe vesszük az oly finoman működtetett, spontánnak és ártatlannak álcázott kommunikációs gépezetet, hát biztosra vehetjük, hogy a tömeg naivitására alapozva akarnak valamit lenyomni az összemberiség torkán.

Először is, egy szinte egész életét nyomorékon eltöltő ember véleményét lehet-e bármiféle tekintetben az általában tudományhoz társított elfogulatlanság és objektivitás jegyében számításba venni? Vívhatott bármily tiszteletre méltó küzdelmet folyamatosan romló fizikai állapotával, ebbe a küzdelembe bizonyosan nem rokkant bele lelkileg? Netalán az általa látogatott swinger clubok tartották romlott testében egészségesen a lelkét? Bizonyosan olyan tiszta és független tudott maradni lelkiállapota, ami mellett méltó maradt a szorosan vett szakmájának kérdésein túl az emberiség legsúlyosabb problémáival kapcsolatban általános érvényű vélemény megfogalmazására? Mert ha esetleg csak a gyanú legkisebb árnyéka vetődik fel, akkor nincs-e óriási felelőssége a médiának az ő tömeges véleménybefolyásolásra alkalmas szerepeltetésében? S ha erre a felelősségre fittyet hányva a média láthatóan a legcsekélyebb aggodalom nélkül szerepelteti, vajon nem villan itt ki a lepel mögül valamilyen mögöttes szándék patája?

– Nézzük csak az egyébként sommás állítás tartalmi elemeit!

Először is szerinte itt a Földön a létfeltételek még ebben az évezredben megszűnnek.

Kockázatos feltételezés. Olyan üres találgatásnál többnek, mint amire egy hatéves gyermek teljes felelőssége tudatában képes, semmiképp nem tekinthető. De vajon, ha sejtése valamilyen jelenleg nem látható oknál fogva bizonyítást nyerne, miféle koncepció lenne elfogadható tőle, aki saját materiális szemléletében az evolúció termékeként jelenik meg? Logikus volna tudományos elfogulatlansággal az ember nevű biológiai robot részére a Föld elhagyását javasolnia? Hisz onnan nézve az életösztön szükségszerű evolúciós termék, s az emberi létezés meghosszabbításának akarása csupán az evolúciós automatizmus tudaton uralkodásának jele. S ilyen mód véleményének kinyilvánításával e nagy tudós is csak az örök anyag automatizmusát böfögi fel. A tudomány elfogulatlansága és objektivitása ezek szerint ennyire fussa?

– Bizony ennyire. Habár nem okvetlen lehet és kell az esetből közvetlen tudományfilozófiai értelmű következtetéseket levonni. Sokkal indokoltabb annak a PR tevékenységnek a motivációs hátterére koncentrálni, amelyik feltétlen értékként akarja sulykolni az űrhajózást, a tudományos és technikai haladást, és általában mindazt a dologi elképzelést, ami bizonyos ideológiákban az ember külsődleges „megváltását” célozza. Ezekben az ideológiákban arra a szellemi restségre

építve, amely elkerüli a mélyebb átgondolás fáradalmait, olyan víziókkal csábítják az embert, melyek mintegy természetes módon feltételezik az élet problematikáját külsődleges tényezők befolyásolásával megoldani. Ilyen külsődleges megoldásként kínálják az öregedés, a fájdalom vagy a betegségek egyszer s mindenkorra megszüntetését tudományos és technikai vívmányok által, vagy éppenséggel a menekülést a világűrbe önmagunk elől. És ennek a véleménynek a mentén fedezhető fel a címben jelölt törésvonal az emberi kultúrában. Mert bizony történelmi koroktól függetlenül, az evolúció elvével nem igazán összeegyeztethető módon mindig léteztek emberek, sőt időnként egész kultúrák, akik/amelyek mentesek tudtak maradni az efféle elmezavartól. Itt és most pedig annyi értelme volt ennek a szerencsétlen sorsú fizikusnak a nyilatkozatát fölemlegetni, hogy megfelelőképpen elhatárolódjunk tőle. Mert mi itt és csakis itt akarunk élni, és az itteni életünkbe akarunk belehalni. Semmilyen külsődlegesen ígéretes állapotért nem hagyjuk el testvéreinket – a füveket, a fákat, a madarakat, a szelíd lelkű vadállatokat és hazánkat, a Földet. Nem akarunk elmenekülni a fájdalom, a tragédiák és az áldozat elől sem, mivel pontosan tudjuk, hogy ha mindezektől megmenekülnénk, az élettől menekülnénk meg. – Ám ha ti úgy gondoljátok, hát menjetek. Legyen tiétek, amit boldogságról vizionáltok!"

Forrás: http://paradigmaallaspont.blogspot.hu/2013/04/a-kultura-toresvonala.html

A szerző kiválóan felismeri a programozás néhány rétegét, habár szerintem ennél még sokkal mélyebb rétegek is húzódnak ezen ügy mögött. Elég csak végiggondoljuk hány és hány "alkotás" készült mostanában, ami arról szól, hogy a Föld lakhatatlanná válik és vagy egymást és a kevés túlélő embert zabáló zombikkal lesz tele, vagy egyszerűen kiürül. Régebben megfigyelhető volt, hogy szinte minden katasztrófa és/vagy Földön játszódó sci-fi filmben első képsorként New York elpusztul - ma már továbbléptek egy szintet - mivel ez már beágyazódott - , és maga a Föld került terítékre. Talán emlékeznek még páran a Titan AE c. animációs mesefilmre (!) mely a Föld teljes elpusztításával nyit, és egy másik bolygó, egy új Föld megtalálásának reményével kecsegtet. Hurrá. Vagy talán emlékszünk a Wall-E c. szintén mesefilmre is, melyben mindössze egy robot marad a Földön - takarítani. Aztán ott van a nagy kedvencem, Douglas Adams Galaxis útikalauza, mely ugyanezzel a nyitánnyal kezdi kalandjait: a Földet elpusztítják egy hiperűr-sztráda építése miatt (útban voltunk...). És hogy közelebbről is említsünk néhány példát, itt van a Felhőatlasz, A Burok, Tom Cruise Feledés-e, és az After Earth is, mely filmek tulajdonképpen mind ugyanarról szólnak: az emberiség a Földet elhagyni kényszerül. Hát nem gyönyörűen összecsengenek ezek a szubliminált (tudat-alatt programozott) üzenetek Stephen Hawking "beszámolójával" ? És gondolom lehetne hozni számos példát a kultúra más területeiről (zeneipar, játékvilág, festészet, stb.) ahol ugyanez az üzenet fogalmazódik meg. 

No de - és most következne az a következtetés, melyet a fenti írás szerzője már nem feszeget - mi végre ez a programozás? Mihez kell? Szerintem nem tévedünk nagyot azzal, hogy ezek a "verbális" előkészületek nagyon is tudatosak és fizikai előkészületeknek ágyaznak meg. Azaz: ezek a tagok (tudjuk kik) vélhetően tényleg a Föld elhagyására - vagy legalábbis az emberiség egy részének deportálására - készülhetnek. És nehogy azt higgyük, hogy ez valami trendi divatos új dolog lenne, hisz mi a nyavalyáról szólnak az alábbi idézetek, ha nem az elragadtatásról - azaz az elragadásról?:

"Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."

"Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."

"És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve."

Kicsit talán merész elképzelés, hogy már a Biblia is ezt a célt alapozta meg, és természetesen gondolhatunk itt spirituális értelemben vett "aratásra" is - azaz a lelkileg/tudatosan fejlettek elhagyják, kilépnek ebből a létezésszintből, a többiek maradnak még néhány körre -, ám az ősi szövegekben rejlő potenciál lehetőséget adhat uraságainknak a saját céljaik megerősítésére. Azaz felhasználják és összekutyulják a próféciákat a saját céljaikkal. Nem új módszer ez, sőt mondhatni igen régi.  

No, de beszéljünk egy kicsit a megoldásról is! Nekem személy szerint kevés olyan vágyam van, ami oly erősen fogalmazódik meg minthogy személyesen (nem bádogdobozban, hanem ott lenni) megismerni a Naprendszert, aztán más csillagokat és csillagrendszereket. Szinte elemi erővel tör fel a vágyakozás, amikor a csillagos égboltot bámulom - majd kitörve a nyakam - hogy a világegyetemet megismerhessem. Nagyon erősen hív! De. És de és de és de. Egyáltalán nem azon az úton óhajtok menni, amelyiknek előkészületei fentebb említve lettek! És van itt még valami: úgy vélem itt a Földön is számtalan dolgom/dolgunk van még, hiszen egyáltalán nem jártuk még ki a jó öreg Föld iskoláját (tisztelet a kivételnek), csak legfejlebb páran már vágyakozunk valami ennél tisztább létezésmezőre, ugyanitt, csak kicsit más fizikai feltételekkel. Szóval bármennyire is vonz a világegyetem megismerése, úgy látom még ezen a kis világon is számos tapasztalat vár és szükségeltetik ahhoz hogy úgy érezzem: telítve vagyok, nyugodt szívvel továbbléphetek. Eljön ennek is az ideje, ebben biztos vagyok, csak nem most, és nem ilyen irányított és befolyásolt eszközökkel, ahogyan az elit szeretné. Én másképp szeretném. :) Saját szellemi erőből, nem mások által épített bádogdobozban. Saját magam szabta időpontban, és nem mások által sürgetve. Ahogy David Bowman is Csillaggyermekké válik a 2010 Űrodisszeiában, egyfajta intelligens energialénnyé, aki arra repked amerre akar, de mégis egy mindent átható intelligencia részeként elhívatva és küldetést teljesítve. Saját magam szeretném megtalálni a kijáratot, nem puskatussal lökdösve a rámpára. A kultúra törésvonala egyértelműen körvonalazódott: ki erre, ki arra kívánkozik, és úgy vélem ez a törésvonal csak egyre tágulni fog, hála a Teremtőnek, aki ezt az egészet megálmodta, és megélteti velünk. :)

Mese: Tom és Jerry

The End ???

(hanyadjára? szokjunk a gondolathoz? a genetikai program nem enged mást?)

"I know not with what weapons World War III will be fought, but World War IV will be fought with sticks and stones." 

(Albert Einstein)

A Kalotaszegi piramishegy

Folytassuk az ívet! Nemrég kiküldtem egy kérdést az Univerzumba :), miszerint az előző letűnt korok nagy tudású mega-giga piramisépítői és kőszobrászai (szabadkőművesei??) vajon jó fiúk voltak-e, vagy hataloméhes gyenyák, és vajon volt-e közük a magyarsághoz? A válasz hamarabb megjött, mint gondoltam. Gyerekek, a Kalotaszegi peremes némileg úgy pár tízezer évvel idősebbnek tűnik az összes híres-neves gúlánál. 

Hm. Pont olyan, mint a "bosnyák" piramis, ezt is benőtte az erdő. A kalotaszegi piramishegyet a helyiek Koporsóhegy-nek, a regősök menedékének, vagy Sulyom-nak hívják. No, csak tessék, csak tessék csak gondolkodni.     

Forrás, és a témával kapcsolatban bővebben Molnár Attila foglalkozik a Történelmünk csodálatos ereje c. könyvében: 
http://www.smashwords.com/extreader/read/125525/1/tortenelmunk-csodalatos-ereje 

 
Ezek után/mellett itt egy írkáló kolléga helyi beszámolója (kiemelések tőlem - M):

TÓTHPÁL TAMÁS: Erdély tályain – Csicsal – Kárpát-medencei piramisépítők nyomában?

"Nagy port vert fel az utóbbi időkben a Boszniában felfedezett piramisról szóló hír. Semmi új a nap alatt. Xántus János már az ötvenes évek derekán felvetette az írott történelem előtti idők grandiózus építményeinek lehetőségét Kolozsvár környékén is. Valószínűleg Várkonyi Nándor 1940-ben és, 42-ben megjelent – Erich von Däniken paleoasztronautikával foglalkozó nagy sikerű könyvét megelőző – művének hatására, vidékünkön is egy „látóhegy” hálózatot feltételez. Ihletének forrását, Várkonyit idézem én is, Xántus János nyomán, Tündérszép tájak című könyvének Piramisépítők nyomdokain írásából.

„Mintha óriások jártak volna valaha a földön. Egy megdöbbentő méretű rejtélyes építő erő nyomait találtuk, s bennük a képzeletnek olyan szárnyalását, hogy a miénk már követni sem tudja útját. Mi volt, s hogyan működött az az erő, amely pehelykönnyűséggel mozgatott meg ezer és ezer mázsás súlyokat, és mi volt az a cél, amelynek szolgálatában állott? Észak-Amerika szavannáin, Mexikó fennsíkjain, az Andok három- és négyezer méteres magasságában, a Matto Grosso járhatatlan vadonában, az Amazonasz dzsungeljében, az Orinoko torkolatánál, Izland, Skandinávia, Finnország, Szibéria földjén, Anglia és Franciaország partvidékén, a német síkságon, az Alpok hegyvidékén ... Krímen és a Kaukázuson túl, messze be a mongol steppékig. Elő és Hátsó-Indiáig, az indonéz szigetekig, a Niger-völgyében, Ugandában s a Polinéziai szigeteken, vég nélküli láncolatban sorakoznak kiklopszok kezeművének nyomai. Sivatagszerű rommezők, több száz méteres gyíkokat, madarakkal viaskodó kígyókat, emberalakokat formáló mundok... tumuluszok, dolmenek, kőkörök... tatársírok, kunhalmok, kurgánok, sírt rejtő piramisok, csillagnéző ziggurátok és más egyéb roppant emlékművek.”

Ezeket a létesítményeket Várkonyi, prózaibb módon, nem földönkívüli eredetűnek, hanem több tízezer év távlatából, kőkorszakbeli elődeink rátermettségének és tudása eredményének tekinti. Osztom véleményét. Nem föltétlenül magasabb rendű lények beavatkozásának kell tekintenünk például a magasabb kultúrára utaló, már közhelynek számítható tatárlaki korongot sem, melyen Kárpát-medencei elődeink rejtélyes jelei, székely–magyar rovásírás ismeretében silabizálhatók.

Kirándulásai során Xántus Jánosnak feltűntek Kolozsvár környékének furcsa halmai, jelződombok, lármafák helye. Ezekről a látóhalmokról felfedezhetjük a következőt vagy éppen a következő kettőt. Az őskori jelzőhálózat Kolozsvár környéki íve tartalmazza a Tekintőt, Hegyes hegyet, a Plecska szádáját őrző titokzatos halmot, következne a Fenes patak vízgyűjtőjéhez tartozó Szőlőhegy, a magyarfenesi Csicsal, a szentlászlói Póka vára ... és ki tudja meddig tovább.

Állapodjunk meg a Magyarfenes határában levő Csicsalnál. A titokzatos földgúla már méreteit tekintve is nem egyszerű kurgán, avagy kúnhalom. Az 50-es évek kirándulásán tapasztaltakról így ír Xántus János feltételezett kommunikációs hálózatának Csicsal láncszeméről: „Ősemberi edénytöredékek, tapasztott tűzhelyek kiégett cserepei tanúskodnak arról, hogy már 10–15 ezer esztendővel ezelőtt is lakott hely lehetett a Csicsal környéke. De az igazi meglepetést a hegy különös alakja jelentette számunkra. A falut uraló dombot ugyanis három terasz futja körül, 10 méter szélességben s egymás fölött 7–8 méteres lépcsőzetben. Kétséget kizáróan itt egy igen ritka földpiramissal, szaknyelven szólva tumulusszal van dolgunk. Mivel pedig hazánk területéről ilyen földpiramis nemigen került elő, bizony alaposan szemügyre vesszük a titokzatos Csicsalt. Közelről és távolról lerajzoljuk és lefényképezzük, abban reménykedve, hogy régészeink figyelmét is felhívhatjuk a különös piramisra. Mezopotámia zigguratjai, Észak- és Dél-Amerika hasonló tumuluszai mintha csak egy és ugyanazon mintára épültek volna.”

Mennyire sikerült felhívni a régészek figyelmét a különös földpiramisra, nem tudom. Viszont valószínűleg senki sem az őskori építkezést kereste benne, hanem megelégedhetett az „ősemberi edénytöredékek, tapasztott tűzhelyek” kutatásával, amik lehetnek akár néhány évezreddel későbbi keletűek is, mint maga az építmény. Most viszont, mikor a boszniai után egyre-másra kerülnek elő európai piramisok, én is felhívnám még egyszer a figyelmet erre a különös hegyre. Próbáljuk ne csak részleteiben, az ott található cserepek szintjén tekinteni, hanem nagy egészként. Talán járatokat is rejt..."

Forrás: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/29146

 
Érnek össze a szálak: http://ufotruth.blog.hu/2013/03/12/bizonyitek_a_foldonkivuliek_letezesere
"...igen valószínű, hogy az emberiség múltjával kapcsolatban hézagosak a tudomány ismeretei. Ez olyan ténykérdés, melyet nem tesz kérdésessé az, hogy egyes tudósok ennek a gondolatától is dühbe gurulnak. Az most már igen valószínűnek látszik, hogy a Földön több olyan fejlett civilizáció váltotta egymást, melyek több százezer vagy több millió évvel ezelőtt szervezett kultúrát hoztak létre. Nem a mezopotámiai kultúrák voltak a legelső civilizációk. Erre egyre több olyan bizonyíték van, melyek nem légből kapottak. (...) Ha a tudomány ezekkel kapcsolatban tudatosan eltakarja a szemét, akkor óriási hibát követ el."


Az ősi talány materialista megfejtését (mire gondolok? erre: igen, itt voltunk, globálisan minden földrészen, tudtunk, építkeztünk, éltünk, éldegéltünk, utazgattunk, üzengettünk, kristályosodgattunk, majd legyőzettünk - egy időre, és most, ezt) követően talán eljött az ideje nekifeszülni a spirituális válaszok felkutatásának, nem? A miérteknek. A hogyanoknak. A hogyan-tovább-nak. Az újrakezdésnek. A kilépés-belépés kérdéskörének... mán ha tetszik érteni....

Kapcsolódó:

Az őrlődés

A (téves) mese