A holland Jan van IJken szuperközeli timelapse videóban mutatja meg, hogyan lesz egyetlen sejtből alpesi gőte. Csodálatos látni ahogy elindul a szívdobogás, ahogy egyre sűrűbbek a lüktetések-rángatózások, és ahogy a víz áramoltatja az anyagot/információt(?) az élő sejtek/szervek között...
És itt a nagy kérdés: honnan tudják a sejtek, hogy mi a dolguk? Honnan tudják, hogy melyiküknek mivé kell fejlődni? "Egyikük" a szem kialakításában vesz részt, "másikuk" a szívet építi, megint "másikukból" meg láb lesz. Mindez egyetlen Egy sejtből. Egyetlen "magból". Melyben ott van Minden tudás, információ, és útiterv, amire szüksége Van ahhoz, hogy Legyen.
És itt jön a még érdekesebb kérdés: vajon ki tette oda, abba az egy sejtbe ezt az elképesztő Tudást...?
Idén tavasszal úgy döntöttünk, hogy a szokásos tóparti semmittevős here-vere helyett inkább egy kirándulós nyaralást szervezünk. És mivel egy ideje komolyabban foglalkozom a magyarság gyökereivel, így adódott az ötlet, hogy látogassuk meg a varázslatos Bükk hegységet. Nem csalódtam, megérintett a hely szelleme, sok mindenre választ kaptam, és nem utolsó sorban rádöbbentem, hogy az emberőseink által épített táj nyomai át meg átszövik a vidéket, őseink keze nyoma számos helyen tetten érhető a Bükkben. Bátran elmesélhetem, hogy egy nagyon jó, kellemesen fárasztó túrázós hét áll mögöttünk, amely során rengeteg tapasztalat tapasztódott rám. Igazából ez a "nyaralás" már júliusban történt, csak most jutottam el odáig, hogy írjak róla néhány sort, hátha valaki még olvassa. Figyelem, nem rövid, viszont cserébe egy kis történelemmel átitatott élménybeszámoló következik!
Sokat társalogtunk már itten arról, hogy a „gonosz” háttérhatalom így meg úgy
kavarja-keveri a kártyákat, így meg úgy szól bele a történelem kerekébe, ezzel
meg azzal etet minket, legyen az élelmiszer vagy mondjuk „hírek”, azonban kevés
szó esett még arról, hogy ez valójában miért is baj? Miért probléma az ő
tevékenységük? Nos, véleményem szerint leginkább azért, mert alapvetően térítik el, változtatják meg
az embert az „eredeti” elképzeléshez képest. És hogy mi az eredeti terve az
embernek? Nyílván erre nem tudok pontos irányokat meghatározni, inkább csak érzem, hogy ahogy van most, az nem jó,
az nem normális. No de mi a normális? Ezt is nagyon nehéz definiálni,
körülírni, erre is inkább csak megérzéseim vannak, homályos elképzeléseim. És e
felé a homályos elképzelés felé szeretnék most egy nagyon is pontos útmutatást
írni, aminek betartásával szerintem megközelíthető…, vagy legalábbis kísérletet
tehetünk a normális pályára való visszaállításra. Ez csak egy javaslat
tulajdonképpen, amit természetesen magamon próbálok ki először, de úgy érzem,
hogy „működik” a dolog, van értelme foglalkozni vele, „van benne valami”. Amit ajánlok, az nem valami egetrengető változás, igen "piti" ügynek tűnik első ránézésre, ám szerintem nagyon is fontos.S hogy mi ez? Nem húzom tovább:
Visszatérés a hagyományos alapanyagokból készült használati eszközökhöz!
Mert mi is történt? Mintegy fél évszázad alatt észrevétlenül elárasztott minket a műanyag szemét, és befúrta magát a hagyományos, úgy mint fa, fém, és üveg alapanyagokból készült használati tárgyaink helyére. Kérdezhetnénk, hogy ezzel mi a baj? Nos, szerintem igen sok.
Példákat fogok felsorolni, amiket általánosságban fogalmazok meg, de természetesen mindegyiknél érvényes a "tisztelet a kivételnek":
Az ebédünket "mikrózható" műanyag dobozban visszük be a munkahelyre (eddig még talán rendben is van), azonban sajnos ugyanebben a műanyag dobozban mikrózzuk (!) meg, és esszük is meg. Hát kérdem én hülyék vagyunk mi? Csak mert rá van írva arra a ipari olaj-melléktermékből származó vacakra, hogy "micro-wave" - már mindjárt egészséges is?? (Az elvetemültebbek még az e-mailjeiket is nézegetik ebéd közben, amivel rendesen odabasznak az étkezés szertartás-szerűségének, és az emésztés folyamatának nyugodt megkezdésének.) De ha ez utóbbi nincs is, az biztos, hogy a megmikrózótt műanyag polietilén "edény" nem a barátunk...
A szomszéd Józsi bácsitól kapott pálinkát beletesszük egy műanyag flakonba, egy másikba meg a Szépasszony-völgyében vásárolt Egri Bikavért tároljuk, hogy hadd marja az alkohol le a műanyag oldalát, hadd fogyasszuk "egészséggel".
Észre sem vettük, és eltűntek az életünkből a vágódeszkák. Ami ma van, az minden csak nem vágó és nem is deszka: egy 0,5 cm vastag műanyag lap, ami azon kívül hogy szart se ér, azaz az első használat után meghajlik, még le is mérgez, tekintve, hogy a vágások helyéről "kivájt" apró műanyag részecskék finoman rátapadnak a késre és ezáltal kolbászunkra - ha akarjuk, ha nem.
A borfesztiválon, meg a karácsonyi vásáron kifizetjük jó drágán (500 Ft/dl) áron a finom forralt mazsolabort ( :) ), majd elfogadjuk, hogy egy fehér színű ipari hulladék, "pohárnak" csúfolt melléktermékbe öntsék bele, és ebből igyuk meg. Sőt, ma már az olcsóbb borospohár készletben lévő "poharak" sem úgy csengenek már mint régen, biztos vagyok benne, hogy nem teljes értékű üvegek, hanem részben polikarbonát, vagy valami hasonló anyagból vannak (pedig homok az van dögivel, nem..?).
Természetes fa ablakok és mészfestés helyett műanyag ablakkal és diszperziós festékkel vesszük körül magunkat, csakhogy véletlenül se tudjon párologtatni, lélegezni az a ház.
Vászonpóló helyett poliészter anyagú ruhákban járunk, csak hogy véletlenül se tudjon szabadon távozni testünkből a méreganyag izzadság és párolgás formájában.
Vagy csak nézzük meg otthon a fürdőszobában a tusoló"fejét". Olyan mintha fém lenne, szépen csillog, fényes, de nem az... érződik a tapintásán, a súlyán, hogy nem igazi, csak valami "krómozott" műanyag vacak, ami az első sérülésnél tönkremegy. A fa helyett már műanyag WC ülőkét lehet kapni, ami nagyon hamar tönkremegy, még ha nem is ficergünk túl sokat rajta.
A szerzámaink is egyre kevésbé emlékeztetnek valódi fémre. Csak nézzük meg ezt a szerszámkészletet:egyértelműen látszik a színén, hogy ez már legfeljebb csak "nyomokban" tartalmaz vasércet, addig-addig kevergették, hígították az alapanyagot, míg a végén egy ilyen sötétszürke, matt valamit kaptak, amit én csak "műfémnek" szoktam hívni.
És természetesen a használat során, a gyakorlatban be is igazolódik a sejtésem, tekintve, hogy néhány megmunkálás után elkopik a műfém szerszám. Így néhány munkaóra alatt értelmét veszti az egész létezése. Hát normális ez kérem? A lakatos szomszédomtól időnként szoktam szerszámokat kölcsönkérni, nnnaaa azokon tényleg látni, érezni a súlyán, hogy még valódi fémből készültek, és sok-sok év munkálkodás után még mindig használhatók!
Bőrcípő helyett műanyag papucs. "Gumi"cukor. Valódi palacsinta helyett műanyag, Smile palacsinta... húú, ebbe ne is menjünk bele mennyi műanyagot megetetnek velünk... Valódi nő helyett guminő. Valódi mellek
helyett szilikoncickók. Valódi ajkak helyett botox. Soroljam még??? Nem. Nem szabad ezt folytatni. Nem szabad ezt hagyni, mert mindezen életellenes folyamatok csak tovább gyorsítják, rontják az amúgy is súlyosan felgyorsított és lemérgezett életünket.
Nyílván ennek is több szintje, rétege van - kezdve az előállítás egyszerűségével, gyorsaságával, folytatva a "környezettudatosság" maszlagával ("mentsük meg az erdőket"), megfejelve az iparszintű mérgezéssel, egészen a genetikai vagy akár spirituális szintű megváltoztatással bezárólag, - de egyvalami biztosan kijelenthető: minden szinten káros az emberre nézve.
Persze még akár hajlandó is lennék elfogadni egy olyan érvet a gyártás szintjén, hogy a Föld fém erőforrásai fokozatosan csökkennek, ezért cserélik le az összes eszközünket műanyagra. Meg azt is elismerem (el nem fogadva azért..), hogy a gyártók teljesen ellenérdekeltek a minőségi termékek előállításával szemben, tekintve, hogy egy valamire való üzleti tervet nem tudnának összeütni, ha 30-40 évig tartós eszközöket adnának a kezünkbe. Senki nem vásárolna olyat onnantól kezdve, ugyebár... És nyílván azt is elfogadom, hogy sok mindent csak műanyagból lehet legyártani, mert nem volna értelme természetes anyagból... De hiába minden "gyakorlati érv", szerintem ez egy bolygószintű átverés. Szóval nem akarok itt most hírtelen újdonsült környezetvédőnek felcsapni, ám mégis úgy vélem, hogy mindennek valami "magasabb" rendű célja van, valami egészen elemi erejű erőszak, amit az emberen követnek el azzal, hogy a minket kívül-belül elárasztanak műanyagokkal, melyek környezetünkre és életterünkre gyakorolt hatása igen erős. És nem csak azért mert mérgezheti a testfelépítésünket ez a sok szutyok, hanem mert ezek által csak még jobban süllyedünk lefelé a nyúl üregében.. Már így is eleve egy illúzióban élünk, hiszen a fa és a fém se valódi, csupán a Tudat képzeletében létezik, ám ezek a gyártók még tovább mélyítik a káprázat rétegeit azzal, hogy ezeket a "természetes" alapanyagokat is lecserélik saját gyártású vackokra, műanyag vágó"deszkára" - illúzió az illúzióban. Nem. Véget kell ennek vetni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen anyagokkal vesszük körül magunkat, mert ezek kihatnak ránk is. Műanyag környezet, műanyag világ, műember. Persze a feladat nem is olyan egyszerű mint elsőre hinnénk. Hogy miért? Mert már keresve is nagyon nehéz beszerezni hagyományos eszközöket. A nagy ellátó szerszámboltok kivétel nélkül ugyanazt a távolkeleti műfémet árulják. A szaniter boltok kivétel nélkül ugyanazt a műfém szerelvényeket árulják. A konyhai edény és evőeszköz kereskedők egyre jobban áttérnek a műanyag termékekre. Szóval nagyon nehéz visszatérni az eredeti eszközökre. De akkor mit lehet tenni? Első nekifutásra talán nézelődjünk hagyományos piacokon. Vagy esetleg nagyanyáink, nagyapáink háza táján, hátha tudnak nélkülözni, nekünk adni valamit amit ők használtak sok ideig de még mindig használható. Ha ez sem megy akkor meg.. nos, lehet, hogy elsőre őrültségnek tűnik, de szerintem el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ezeket az eszközöket saját kezűleg előállítani. Lehetetlen? Első ránézésre talán igen, hiszen senkinek sincs a hátsó udvarában acél hengermű + olvasztókemence... de mégis úgy érzem, hogy e felé kell menni. Ha szükséged van valamire, állítsd elő magad! Például miért ne gyárthatnék le valamiféle sablont mondjuk asztalos reszelőnek, amibe valahonnan szerzett valódi acélt olvasztok bele, majd ezután megmunkálom (akár a kapható "egyszer-használatos" műfém szarokkal) és oálá, kész is a saját szerszámom, ami 30 évig garantáltan működőképes? Nem tudom... Nagyon az elején járok én is ennek az útnak, de talán nem elképzelhetetlen, hogy visszatérjünk ahhoz a szinthez, amit elődeink még természetesen űztek: saját eszközök gyártása. Nemrég készítettem ezt a polcot a nejemék üzletébe: nem nagy durranás, de mégis valahol saját gyártás, még ha az alapanyagokat nem is én állítottam elő:
Viszont amit már most is meg lehet, azt meg is kell tenni. Én utasítottam a családot, hogy mostantól nincs műanyag pohárból ivás, nincs műanyag kancsóban tea, nincs műanyag flakonban bor/pálinka. Amennyire csak lehet visszatérünk a fa, fém és üveg eszközökhöz. És ha a piacon nem találok régi, valódi vastag vágódeszkát, akkor majd csinálok magamnak! :)
- Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst,
sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul
E450-es adalékot, nemhúseredetű fehérjét és emulgeátort - de
karragén, guargumi és xantángyanta ki ne maradjon belőle!
- Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.
- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből,
kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, celluláz-enzimből,
a savanyúságot szabályozó kálium-acetátból és citromsavból,
emulgeálószerből és kalcium-szulfátból álló kenyeret.
- Győri rozsosat?
- Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett/átészterezett növényi olajat,
amelyben persze van só, emulgeálószer, kálium-szorbát.
- Már kenem is a Delmát, fiam.
- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben
elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje,
nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és
Na-nitrit.
- Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapod fiam.
Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal,
indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal,
sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.
- Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.
- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott
izocukrot, Na-ciklamátot,
aszpartámot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat,
nátrium-benzoátot és fenilalanint?
- Vitamor szörpöt? Igeeeen!
- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt,
hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és
E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű
zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E 150-es színezéket.
- Maggi szárnyaskrémleves lesz brokkolival! Hurrá! S utána?
- Utána pedig búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal,
vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával,
búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle
acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.
- Hawaii!
- Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr. Oetker módra.
- Az a kedvencünk.
- Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?
- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált
élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium-glutamátot,
dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis
szilícium-dioxidot? - De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay's újhagymás chipset. - S mi lesz a vacsora? - Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszik aszpartámmal, fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal javított joghurtot, amelyben kalcium-foszfáttal, vízzel és cukorral fölhizlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús vázdarabkák vannak. - Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is! - Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé, szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és karamellammóniás színezék, egyszóval Kot-kot baromfifasírt. Ezt szegény apád is, hogy imádta... Nyugodjék békében . ---
No igen. Az emberfia szeretne egészségben élni, de ez ma szinte lehetetlen. Hiába veszem meg a szomszédtól a saját termesztésű nyírségi almát, az is csak permetezve volt valamikor - tehát már nem 100% bio. Hiába veszem meg a piacon a tojást, az is csak olyan csirkéből van, amit ki tudja mivel etettek. Egyedül a saját kertemben termesztett élelemben bízhatok, csak az meg sajnos nem elég egész évre az egész családnak. Így marad a vásárlás, amennyire lehet tudatosan, okosan, ésszel. Aztán vagy az lesz, hogy majd csak beledöglünk valamibe, vagy sikerül annyira felfényesedni, hogy bőrruci ne igényeljen többé hagyományos energiabevitelt a további életfunkcióihoz. :)
Az elmúlt néhány száz év paradigmájának (körvonalazható néhány jelzővel: "nyugati", materiális, "vadkapitalista", tőke szabad áramlása vallású liberális, pénz és profitközpontú stb.) egyik legnagyobb bűne a lineáris gondolkodás. Ebben a világnézetben az idő lineáris, a múltból tart a jövő felé. "Egyszer élünk". A történelem is lineáris, sőt maga az emberi fejlődés is (az ezen világnézetű emberek számára az emberiség a primitív kortól tart a fejlettebb felé folyamatosan, és most vagyunk a csúcson... hát kérem, ideje lenne szétnézni néha..). A piacgazdaság is lineáris; a megszerezett vagyont megtartja magának. Kibányásszák a nyersanyagot -> felhasználják -> kidobják. A tömegek megveszik a terméket -> felhasználják/megeszik -> kidobják. Az egész rendszer a linearitásra épül, ritkán látni visszatérő folyamatokat, újrahasznosítást, körforgást. Pedig a világ körfolyamatokból áll, melyek egy része spirálformában nyílvánul meg.
Gondoljunk csak az évszakok keringésére, vagy az égitestek körmozgására, mint a bolygók, csillagok, csillagrendszerek, mindenhol körforgások, ciklikusság, keringés. Kicsiben ugyanez az atomi világban. A természetben ugyanez figyelhető meg: a gazella megeszi a fűvet, az oroszlán megeszi a gazellát, az oroszlán halott testéből újra fű nő. A természet körfolyamatokra épül, nagyon ritkán látni linearitást. A folyó látszólag lineáris, A-ból B-be folyik, holott tudjuk, hogy ez csak egy szakasza az életének, hiszen lefolyik a tengerig, ott elpárolog a víz, majd esőfelhőként visszatér a hegyekbe, ahol ismét megkezdi időtlen körútját. Körfolyamatok, áramlás-visszatérés mindenütt. Egyedül a hibás paradigmában nincsenek körfolyamatok, nem is csoda hogy ez a világszemlélet, és a benne élők egyenesen (lineárisan!) robognak a végzetük felé.
A lineáris világszemléletű ember természetesen nem érti mi folyik, meg van rémülve, aggályosnak, sőt ijesztőnek tartja azokat a folyamatokat, melyek részben pont az ilyen lineáris gondolkodásnak köszönhetően jöttek létre a Földön. Ebben a cikkben például igen rémisztőek a kilátások - ismétlem, azoknak, akiknek ez a rendszer a világnézetük. Felmelegedés-pánik, óceán-emelkedés pánik, vihar-pánik, széndioxid-pánik, metán-pánik, erdőtűz-pánik, ismeretlen-óriáslyukak-pánik, stb.. Pedig viszonylag egyszerű lenne a megoldás: vissza kell térni a körfolyamatokhoz, vissza a természet-közeli életmódhoz. Meggyőződésem, hogy a Földön zajló klímaváltozás és egyéb folyamatok csak részben köszönhetőek az emberi tevékenységnek, másik részben természetes folyamatoknak érzem. Ezt most nem akarom bizonygatni, egyszerűen csak a zsigereimben érzem, mint ahogy éreztem a változás szelét is 2006-ban, amikortól más dolgokkal is elkezdtem foglalkozni, mint a szaros kis életem. Egyet kell belátni: nem a bolygót kell megmentenünk, épp elég feladat van a saját kis környezetünkben, sőt ki sem kell lépni magunkból: épp elég feladat van magunkban - ahonnan amúgy is minden kiárad. És ha magunkban rendet rakunk, akkor ez kint is rendként fog megjelenni.
Gondoltam összeírok néhány apróságot, amiből látszik milyen egyszerű elkezdni a visszatérést a körfolyamatokhoz:
Szatyor téma:"Az Európai Parlament nemrég elfogadta strasbourgi plenáris ülésén
azokat a szabályokat, amik az EU-ban jelentősen visszaszorítanák a
környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült
nejlonzacskók használatát. Az új szabályozás értelmében az EU tagállamai két lehetőség közül
választhatnak: 2019 végére 90-re, 2025 végére pedig 40-re szorítják le
az egy főre jutó éves zacskófelhasználást, vagy 2018-tól vállalják, hogy
a vásárlók ne kaphassanak ingyen ilyen zacskót. Az EP 2010-es adatai szerint minden uniós polgár fejenként 200 ilyen
zacskót használt el abban az évben. Ezeket általában nem lehet újra
felhasználni, így a kukában végzik, hatalmas terhet róva a környezetre." Nem vagyok egy tipikus EU-párti, de ez az új szabályozás kifejezetten előremutató. Nemrég nyílatkozta a rádióban egy újrahasznosító vállalkozó, hogy az 50 mikron alatti szatyrok teszik ki a szemét nagy részét, amit nehéz újrahasznosítani is, tehát nem visszafordítható folyamat ezek használata. Pedig milyen egyszerű a megoldás erre is: a) ne lehessen a boltokban ilyenhez hozzájutni (két alkalom után már nem leszünk olyan hülyék hogy zacskó nélkül menjünk vásárolni) b) zacskó nélkül ne menjünk vásárolni Ez csak a kezdet, ennél persze fejlettebb megoldás mondjuk vászon táskát használni, vagy fonott kosarat. Mint kétszáz évvel ezelőtt, amikor még nem voltunk így behülyítve fogyasztói birkákká. KomposztálásTrágyaérlelés,szelektáltelkülönített hulladékgyűjtés:Egy XIX. századi magyar tanyán még nem volt semmilyen szemét, mindet felhasználtak, ide kell visszatérni. Hiszem, hogy különösebb feladások nélkül ez létrehozható - még ez a technológiai társadalom is képes lehet rá, csak hozzáállás kérdése.Nálunk otthon - ha még nem is teljes mértékben, de - elég komolyan folyik a hulladékok csoportosítása: - külön gyűjtjük a szerves hulladékot (mint zöldségek és gyümölcsök héja, maradéka, fűnyesedék, stb.), ezt komposztáljuktrágyává érleljük a kert végében, és később felhasználjuk, - a kutya eszi meg a maradék kaját, tényleg mindent szeret, nem egy válogatós (nem úgy mint néhány másik házikedvenc) - külön gyűjtjük a műanyag szemetet (a kisebb zsacsik még jók lesznek kutyaszart szedni, a nagyobbakba pl. a levágott rózsaágakat gyűjtjük, vagy egyéb módon hasznosítjuk, pl. a hamut gyűjtjük bennük, ami aztán megy a fák és bokrok alá, vagy a kiskertre), - a papírhulladékot (dobozok, papírok, stb.) eltűzeljünk (a nyomtatott papíroknak különösen sokoldalú felhasználói vagyunk: az irodában - bár egyre ritkábban, de - nyomtatunk még papírra ezt azt (1. felhasználás), ezeket az esetleg hibás vagy már nem kellő nyomtatásokat használjuk bent firkapapírnak (2.), majd időnként hazahozom kötegenként, ezek hátoldala még jó lehet a gyerekeknek rajzolni (3.), és a végén küldetésük véget ér a kandallóban, begyújtósként (4.) - és még itt sem ér véget, hiszen a természetben körfolyamatok vannak: a kéményen át távozó, kibocsájtott széndioxidot a természet tárt karokkal várja, hiszen a fák ebből építik fel szén alapú testüket.
Többek között ezért is baromság tartani a megnövekedett szénkibocsájtástól, mert nini, épp most kezdik felfedezni, hogy pont ettől nőtt a zöld területek nagysága... hoppá! Mi kivágjuk az erdőt, eltüzeljük, az meg visszanő... még ilyet?! "Jelentősen nőttek bolygónk zöldterületei az elmúlt 30 évben. A természet így reagál a növekvő szén-dioxid-koncentrációra. A szakemberek 33 év műholdas adatait elemezve arra jutottak, hogy a
szárazföldi területek minimum 25-án, maximum 50 százalékán gyarapodtak a
zöldfelületek. A zöldülés látszólag alátámasztja a klímatudomány nagy látnoka, James Lovelock Gaia elméletét, mely szerint az atmoszféra, a kőzetek, a tengerek és a bioszféra együttesen egy nagy,
önszabályozó rendszert, „élő szervezetet” alkotnak, amely reagál a
különböző hatásokra." Az Élő Földben, a Földanyában, a Teremtésben hívő és élő embereknek ez természetesen nem új és nem meglepő.
Pénzáramlás. Nem gyűjtök vagyont. Na jó, van amikor gyűjtünk valamire, de ez hamar fel is használódik. Észrevettem már az építkezéskor is - még jó hogy ekkor! - hogy bármennyit is kereshetnék, mi mindig elköltenénk, azaz visszaforgatnánk valamilyen melós, vagy termelő/kereskedő/gyártó kezébe a befolyt összegeinket, magyarán visszatér a gazdaságba. Ha van is néha többletünk, hamar ügyesen felhasználjuk valami értelmes dologra, vagy fejlesztésre. Nincs készpénzünk párnába vagy bankszámlába varrva, nincs offshore számlánk, nincsenek különösebb vagyontárgyaink, ékszereink pláne nincsenek. Mi csak áramoltatjuk a pénzt, eszközként fut át az életünkön, nem ragaszkodunk hozzá. Nyílván jó ha meg tudjuk venni, amire szükség van, de ha épp nem megy, akkor elhalasztjuk, és majd lesz valahogy.
Saját magból saját termény! Többször említettem már korábban, hogy keresem az újrahasznosítható - tehát nem genetikailag módosított, steril, kiherélt - magokat, amelyeket vissza lehet forgatni, azaz saját termés magját félretenni, következő évben abból palántázni. Ez most idén beindul, nagyon finom paradicsomot, paprikát sikerült szerezni több félét is a tavaszi magbörzén, szóval - nem akarom elkiabálni, de - lehet hogy tavaly láttak engem utoljára boltban zacsis zöldségmagot venni.
Vízforgás. A vízfelhasználás egyre fontosabb kérdés lesz, mi igyekszünk erre odafigyelni. Például a locsoláshoz, kocsimosáshoz, sőt a wc lehúzásához nem ivóvízet használunk, hanem kútvízet. A tetőnkre érkező csapadék nem a szennyvízcsatornában végzi (mint sok helyen másutt), hanem a ház melletti fákat táplálja dréncsöveken keresztül - mintha nem is lenne itt a házunk mint ökológiai lábnyom: ami ideesett, az itt is használódik fel, majd áramlik tovább.
Körfolyamatok. Körforgás, körtánc. Ehhez kellene visszatérni. A fentiek csak példák, és nyílván csak a kezdete valaminek, egy újfajta gondolkodásé - ami olyannyira új, hogy több ezer éves, sőt valójában időtlen. Nem kell az klímaváltozástól félni, jön aminek jönnie kell, szépen el lesz rendezve minden teremtésügyileg, és aminek/akinek távoznia kell, az távozik az életünkből. Vagy átalakul, alkalmazkodik, legyen szó társadalmi szokásokról, világszemléletről, környezetgazdálkodásról, egyszóval az életünkről.
A végére egy viccesnek tűnő, de amúgy kiválóan ide, a körfolyamatokhoz illő gondolat: nem tudom ki emlékszik még a Dűne című klasszikus sci-fi filmre, amiben a sivatagban élő hősöknek olyan különleges ruháik voltak, amelyek képesek voltak a saját verejtéküket és vizeletüket újrahasznosítani, és ezt itták -> körfolyamat. No, talán innen meríthettek ihletet azok a belga tudósok is, akik a fesztiválokon elfolyó nem kis mennyiségű vizeletet szeretnék újrahasznosítani: így jött létre a pisisör! Durva elsőre, pedig komolyan gondolják:"A belga tudósok találmánya egy nagy tartályban gyűjti össze a
vizeletet, amelyet aztán egy napenergiával működő eszközzel
felforralnak, majd egy speciális szűrőn átengedve kivonják belőle a
vizet, valamint az olyan tápanyagokat, mint a kálium, a nitrogén és a
foszfor – ezekből aztán műtrágya készülhet. Az eszközt a feltalálók már telepítették is
egy tíznapos genti fesztiválon, ahol mintegy 1000 liter vizet tudtak
kinyerni az ott szórakozók vizeletéből. A vízből hamarosan ízletes belga
sörök készülnek majd. Az egyetem kutatói azt remélik, hogy a
technológiát hamarosan sporteseményeken, bevásárlóközpontokban vagy akár
repülőtereken is alkalmazni fogják."
Legelébb. Éljen a globális felmelegedés! Hála az Égnek, hogy az utóbbi néhány száz évben jól befűtöttünk drága Földanyánknak, mer' úgy tűnik most épp egy új jégkorszak elé nézünk. Nem vicc! Azt mondják az okosék, hogy eltűntek a napfoltok! Az eszem megáll! Csak így?!... Se szó se beszéd? Hát mi lesz így a globális felmelengedés hívőkkel? Pláne a belőlük élőkkel? Hát oda a jól fizető biznic! Már a Nap se a régi, a k. életbe!
Szóval jó lesz készülődni hölgyeim és uraim! Ugyanis a "folttalan nap" a naptevékenység visszazuhanását jelzi. Ha ez gyakoribbá válik, idővel elérjük a minimális naptevékenységet (szagemberek szavával élve: a szoláris minimumot), ami egyes kutatók szerint egy új jégkorszak kezdetét is jelentheti. Úgyhogy itt az ideje az újabb rettegésnek, skacok. A naptevékenység csökkenése akár olyan telet is hozhat ránk, amilyet a Földön utoljára a XVII. században láttunk. Na végre lesz egy jó telünk, amikor az a sok nyüves élősködő megdöglend!
Továbbá. Ha elfogadjuk a történelmi tapasztalatokat, nyugodtan állíthatjuk: ha a
gyenge naptevékenység hosszabb ideig elhúzódik, az globális lehűléshez
vezet a troposzférában. Ez a Föld légkörének legalsó része, ahol mi is
élünk - állítják a szagemberek... tudjátok, azok, akik már állítottak sok mást is. Mint például, hogy 40 éven belül sivataggá válik a bolygó. Meg hogy csúnyán meg fog emelkedni a tengervíznek szintje. Hát. Most mond meg, ezt a bakit!
Várjá, van itt még riogatás, nem fogytak ám el, sőt - hogy egy képzavarral éljek - most kezdenek bemelegedni! Mivel talán látják, hogy a globális felmelegedés humbug nem jött be maradéktalanul, és vannak még akik esetleg óckodnak plusz adókat fizetni csak mert csak, ezért ki kellett találni valami új elméletet, amitől majd jól össze lehet kaksizni az alsófertályt. Imigyen folytatják a szellemi maszturbációt (figyeljünk a hangulatfokozó kulcsszavakra!):
"A napfolttevékenység csökkenésnek egyéb súlyos következményei is lehetnek"
"Ilyenkor például megnő a kozmikus sugárzás szintje, és azt már kimutatták, hogy ez roncsolhatja az űrhajósok DNS-ét."
"További kockázatot jelent, hogy ilyenkor megnő az extrém ibolyántúli sugárzás, ami lehűtheti a Föld felső légkörét. Bár ez csökkentené a légellenállást, és így a műholdak könnyebben pályán maradhatnak, a Föld körül felhalmozódna a keringő űrszemét, és ez az űrhajósok életét veszélyeztetné."
Hát , kedves szagemberek, köszi hogy így aggódtok a mi és az űrhajósok egészségügyi állapotáért is, de talán ideje lenne már befejezni ezt a bohóckodást, és végre felfogni, hogy alapszintű tudományos-materiális hozzáállással ez az egész Életnek nevezett bohózat fel nem fogható, meg nem magyarázható, meg nem ismerhető, meg nem változtatható, mert amíg az ember csak a külcsíny-i megnyílvánulásokon pörög és azokat elemzi szarrá, addig fingja sem lesz arról, hogy mi miért történik.
Összefoglalva: riogatnak, de nem beszarni gyerekek, ez már nem a bölcsi! Minden a legnagyobb rendben, ennek így kell most lennie. Hát még szép hogy eltűntek a foltok, mégis hogy nézne már ki egy foltos Nap az Aranykorban, he?? :)
Erős kezdés majd egy csúnya visszaesés után ismét itt a tavasz ígérete, kezdenek érni a termények és mellé a gondolatok is. A palánták már két hete kint vannak a teraszon, védett helyen, arra várva, hogy végre ki lehessen ültetni őket. Tavaly csúnyán megjártam, mert bedőltem az első márciusi szép időnek, és kiraktam őket a kertbe, aztán menetrend szerint jött az áprilisi fagy, ami igen komolyan visszahúzta a fejlődésben szerencsétlen palántákat, még úgy is hogy lefóliáztam őket. Idén már okosabb voltam, megvártam a fagyos-szenteket, és naposabb napokon csak nappalra tettem ki őket, hadd szokják a kinti levegőt, éjjelre bevittem őket a házba - no de két hete úgy döntöttem, lesz ami lesz most már kint maradnak, igaz még nem a földben, hanem asztalon, fedett helyen. Remélhetőleg hétvégére javul annyira az idő hogy ki lehessen ültetni a kis drágáimat az Anyaföldbe, mert már nagyon anyátlanok így az alul kilyuggatott tejfölös kupákban, közvetlenül nem érintkezve a természet - napfény, talajfolyamatok, szél, eső, bogarak, csúszómászók és megannyi más élőlény képében megjelenő - áramlataival, energiáival, tápanyagaival. Eddig minden évben minden egyes palántához külön támaszkarót vertem le a földbe, idén úgy döntöttem kipróbálok egy új módszert: minden sorban csak néhány méterenként ütök le izmosabb karót, és ezeket összekötöm madzaggal, vagy dróttal több vízszintes sorban, majd ezekhez fogom kötni a palántákat. Meglátjuk mennyire működőképes az új ötlet, érdemes időnként változtatni, új gondolatokat megvalósítani, még ha apróságokról is van szó, ettől megy előre az élet.
Mindeközben kivitelezési szakaszba érkezett a terasz lefedése is. Amikor a házat terveztük annak idején, egy tervező barátom sokat sejtetően megjegyezte, hogy néhány év múlva teljesen le fogjátok fedni a teraszt. Igaza lett. Eljutottunk idáig is, mert tényleg jó ha van egy hely, ahová ki lehet ülni tavasztól őszig anélkül, hogy az ember szénné égne a napon. A régi parasztházak ilyen szempontból is nagyon jól voltak kitalálva, oszlopos hosszú teraszok (gangok?) épültek szinte végig az épület hosszanti oldala mentén, jó nagy kinyúló tetővel, így ott mindig volt hely és lehetőség árnyékban heverészni vagy ebédelni nyáron, míg télen az alacsony szögben érkező napsugarak már bebújtak a tető alá, így melengetve az ott ülőket, amikor erre szükség volt. No, kicsit megkésve bár, de mi is valami hasonlót szeretnénk építeni, természetesen teljesen saját, kétkezi kivitelezéssel (DIY, ahogy mondja az angol).
Minden építési vagy hasonló megvalósítás négy jól elkülöníthető szakaszból áll:
1. ElKÉPzelés: Itt születik meg az ötlet, abszolút szellemi sík, a KÉPzelet birodalma, a minden keletkezési helye, még semmi konkrétum kézzelfogható nincs, csak a gondolat, a mag, amiből ki fog kelni a KÉPződmény.
2. TERvezés: Itt lép a gondolat tényleges megvalósíthatósági szakaszba, a pontszerű gondolat itt válik kétirányú kiterjedésűvé, egy síklap felületén; az ember megrajzolja, megtervezi az ötletet. Csodálatos szakasz, imádom ezt a részt, ilyenkor érzi az ember, hogy "flowban" van, azaz viszi magával a lendület, az ötlet, a mag már kikelt, kikívánkozik, növekedni akar, majd szétfeszít belülről, hogy megnyílvánulhasson végre. Ilyenkor rengeteg energia is érkezik a gondolat mellé, ki tudja honnan :), és visz és visz előre, akár éjjelente is, mert annyira be akar lépni a "semmiből" a "valóságba".
3. BeSZERzés: ebben a szakaszban szembesül az ember a tervének hiányaival, vagy hibáival. Mert szép a gondolat, még szebb a lerajzolt terv, de ha nem lehet megcsinálni, nem lehet olyan, akkora méretű, stb. elemeket beszerezni, legyen az bármi, akkor újra kell tervezni, gondolni sok mindent. Önmagában ez is egy szép szakasz, mivel rádöbbent, hogy az ideák világától azért még messze van a megvalósult világ, vagy legalábbis nagyon, nagyon sokba kerül ha az ember egy az egyben próbálja meg megvalósítani a tervét, egyedi gyártással, stb. Egyéb esetben inkább alkalmazkodik az ember, megváltoztatja a tervét, finomítja, áthangolja amennyire szükséges, és végül összeáll a SZERkezet anyaglistája, lehet kezdeni.
4. Ki-vitel-ezés. Na itt válik a mag erős terménnyé, sok-sok verejték után, öröm és ború mentén, végül megvalósul az álom. Precízen Aprólékosan kimérem az oszlopok helyét, bejelölöm a furatokat, betonba kell csavarozni, fasza, nem baj, hajrá, fúrom, fúrom, fúrooooommmmmmm, megvan, nagyon jó, mehet be az első csavar, jöhet a második furat, fúrom, fúrom, megvan, nagyon jó, nézzük: nem jó, félrement, nem vagyok méreten baszki! kavics lehetett, basszameg! arrébb fúrók, jó lesz ott is, fúrom, fúrom, fúrooooommmmmmmnyikornyikornyikorog, vasat találtam a k.életbe! nem baj, jó lesz, elég mélyen van, haladjunk, és így tovább és így tovább, megannyi változtatás, kiegyezés, alkalmazkodás mentén.
És amikor majd, hetek múlva elkészül a nagy mű, ami másoknak, mondjuk egy ács-brigádnak egy napos melójába került volna, akkor örömmel szemlélem a végeredményt, megbecsülve minden elemét, minden apró részletére emlékezve, büszkén, mert tudom hogy a két kezem munkájával raktam össze az egészet. A semmiből teremtettem valamit. Megnyílvánult valami, ami előtte nem volt ott. Csodálatos érzés.
S amikor az ember épp nem a fentiekkel szórakozik (mert ez az, nem?), vagy épp nem a családdal van, akkor sétálgat a kertben, nézegeti a szépen érő gyümölcsöket, és gondolkodik, felfedez, álmodozik. És legfőképpen kérdez: miért? Istenem, miért van az, hogy ennyi szép epret teremtettél idén, miközben a sok esőtől rengeteg csigát is nemzettél, amik lezabálják az összes epret mielőtt beérhetne és megehetnénk? Miért van az, hogy a nyári fontos alma idén végre igazán termőre fordult, az egész fa virágba borult április elejére, majd jött a fagy és elvitte az összeset, tán három alma maradt rajta? Miért van egyik évben sok termés valamiből, másik évben semmi (pihentetésből?)? Miért teszel ilyeneket? Miért írod így ezt a történetet? Szoktam mondogatni leginkább magamnak, hogy Isten nem akkor tesz próbára, amikor felkészült vagy rá. És azt is emlegetem időnként, hogy amint bent úgy kint. No de akkor sem értem miért van az, hogy végre a szilvafa is eljut a virágzásból a termés szakaszába, rengeteg szilva himbálózik a fán, majd közelebbről megnézve látom, hogy mindegyikbe beleköpött a légy?! Most szórakozol velem? (Are you kidding me? - ahogy mondják angolföldön). Miért a légynek dolgozok, miért a csigának dolgozok, őket tartom el? Én hívtam őket, ez van bennem, ami kint megnyílvánul? De hogy? És miért? Szándékosan nem gyilkolom a természetet, már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy "bio" kertészkedést fogok folytatni, nem mérgezem, nem permetezem, nem gyomírtózom a kertet, hagyom a természetes folyamatokat folyni. De akkor miért nem jön már az a természetes ellenség? Miért nem eszi a madár a csigát, legyet? Hol vagytok kiegyenlítők?? Bár szó se róla, időnként megjelenik feketerigó, fecske, és még valamilyen apró, kattogós madár a kertben lakmározni, de nekik viszont a kutya a természetes ellensége, és hiába beszélek neki, rágom a fülét, csak megkergeti a madarakat ez a nyavalyás! Az ember tényleg próbál minél természetesebben élni, nem bántani semmilyen más élőlényt, de be kell lássam, hogy ez így, itt nem megy, ez nem az a létsík. Ezért fogtam egy mély műanyag dobozt, félig öntöttem lejárt szavatosságú sörrel, és kiraktam a konyhakertbe. Másnapra tele lett csigával. Imádják, jó haláluk volt. Olvastam még sóról, meg hamuról, de a sót még véletlenül se szórnám ki a kertbe (Hannibáléknál sem vált be anno), a hamuval meg az a baj, hogy az első eső elmossa. Van még a tojáshéj-módszer, de annyi azért nincs, hogy körbekerítsem a teljes kertet, és ezt is bemossa az eső a földbe. Tudom, kemény kényszerhelyzet ez, el kell döntenem: a humánus, állatbarát énem kerekedik felül, akkor nem marad semmi a terményből, vagy felülemelkedek ezen a programon, és azt mondom: én vagyok itt a gazda, így az én dolgom a gazolás is, mely reményeim szerint nem Istenellenes cselekedet, hiszen Ő van a csigában is, a doboz anyagában is, a sör alkotóelemeiben is, és a kéz energiájában is, ami mozgatta ezt a csapdát. És fontos, hogy nem gyökerestül, írmagostúl írtom ki a csigákat, teljes családfát, hanem csak ritkítom az állományt. Talán ez még megbocsájtható bűn.
Kitágítva a gondolatkört az emberi világra, be kell látni azt is, hogy ez nem az a létsík, ahol az emberek jól kijönnek egymással, itt a túlélésért megy a harc. És aki mást állít, az vagy idealista álmodozó, vagy beépített ügynök valamilyen érdekeltségből. Korunk népvándoroltatása is pont ide tartozik. A híradóban csak a tünetét látjuk az eseménynek, mint hogy például egy befogadóállomáson két "menekült" egymásnak ugrott, késelés lett a dologból - eddig a tünet, a végeredmény, de az már nincs kifejtve a híradóban, hogy hogyan jutottunk el idáig. Hogy az a szerencsétlen hogy került ebbe a táborba egyáltalán, honnan jött, miért kellett elhagynia az otthonát, mit ígértek neki, kik fizették az ideútját, mi történt odahaza, miért van ott háború, kik robbantották ki, kiknek az érdekében történik mindez, stb., stb., - ezek megválaszolatlanok maradnak, mi csak azt látjuk, hogy két vadember egymásnak esett, és jaj szegényeknek milyen rossz sorsuk van. Csakhogy itt most félre kell tenni a humánus gondolkodást, itt a túlélésért megy a küzdelem, vagy mi, vagy ők. Ez a földrész nem bír el több százmilliós vagy még nagyobb számú, teljesen más közegből, programokkal érkező embert, az élettér korlátolt, így sajnos a benne élők létszáma is az. Természetesen sajnálom azokat akik mondjuk a Földközi-tengerbe fulladnak idefelé jövet... és ugyanígysajnálom azt a néhány csigát, amelyik belefullad a sörbe, de ha nem teszem ki azt a dobozt, akkor felborul az egyensúly, mindent ők visznek, és nekem és a családomnak nem marad semmi. Ezt kell szem előtt tartani amikor az ember humánus érvekkel találkozik. A fennkölt, és általában think-thank gondolatgyárakban kitalált liberális, humánus elvek csak a mázat alkotják, mögöttük iszonyatos érdekek húzódnak, és a természet farkastörvényei. Csak vedd el az elektromos áramot a humánus nyugat-európaiaktól két hétre, és nézd meg milyen állattá válnak az emberek pillanatok alatt. Ösztönlények vagyunk, programozott természet-robotok, minden ránk rakódott civilizáltság csak egy külső máz, ami szempillantás alatt le tud olvadni, ha a helyzet megkívánja, és alóla kibukkan a valódi lény, az amelyik immár túlélte az elmúlt néhány százezer évet, és nyílván eközben nem válogatott az eszközökben és a módszerekben.
Tegnap olvastam egy jó cikket az éghaljatváltozásról, és arról, hogy mennyire nincs igaza egyik oldalnak sem, annak sem aki mindezt az ember nyakába varrná, és annak sem, aki mindezt természetes folyamatnak állítja be, mert valahol a kettő közt van az igazság. Egyben természetes folyamat ÉS az ember belebarmolása gyorsítóként hat. Így a végére idézek egy számomra nagyon érdekes megközelítést a hozzászólások közül:
"Azon lehet vitatkozni, hogy a felmelegedés mennyire az ember
tevékenységének következménye. Ha természetes jelenség is, akkor is
nagyon oda fog b@szni az emberiségnek. Megindul a népvándorlás a
biztonságos mérsékeltebb éghajlatú övezetek felé és a jelenlegi
népesedési adatok alapján nem a fehér rassz fog győztesen kikerülni a
túlélésért folytatott küzdelemből. Tavaly világossá vált, hogy nem
tudjuk megakadályozni azt se, hogy egymillió ember fegyverek nélkül
átgázoljon rajtunk.
A klímaváltozás ellen lehet harcolni, akár természetes, akár mesterséges
folyamatnaktekintjük, ki-ki meggyőződése szerint vehet elektromos
autót, mehet át full vegánba, szereltethet napkollektorokat a háza
tetejére. Ez mind nem számít. Az ember tud alkalmazkodni, ha béke van,
működik a technológiai fejlődés, tudomány stb. Csakhogy egy
éghajlatváltozás esetén semmi se fog működni, ha a társadalmi rendszerek
összeomlanak. Hiába szerelsz naperőműveket az észak-afrikai
sivatagokba, ha ott a mohamedán vademberek lefejezik egymást és a
nyugati mérnököket.
Hiába lesz minden német házon napkollektor, napelem, minden dán és
holland partszakaszon szélerőmű, ár-apály erőmű, ha a nyugati országokat
elárasztják az alacsony IQ-jú vadak.
Azt se mondhatjátok, hogy ilyesmi sose történt még meg. A
pestisjárványok is éghajlatváltozás miatt indultak el Ázsiából, ahogy a
nagy francia forradalom is egy éghajlatváltozás (lehűlés) miatti rossz
termés által előidézett éhínség miatt tört ki.
A mostani Arab Tavasz és a mohamedán országokban kirobbant balhék is
jórészt éghajlatváltozási okokra vezethetők vissza. Meg persze a
túlnépesedésre.
Az éghajlatváltozás jön. Hogy az ember okozta-e, vagy természetes
ciklusokról van szó, azt nem tudjuk biztosan. Volt már hasonló változás a
világtörténelemben és akkor brutális dolgok történtek miatta.
Az emberiség egy része el fog veszni. Mi a teendő? Megakadályozni, hogy
mi legyünk a vesztesek, hogy lerohanjanak minket. Fegyverkezés,
kerítésépítés, humanitárius jogszabályok eltörlése. A nyugati világ
sebezhetővé tette magát, vagy valakik sebezhetővé tették szándékoksan az
utóbbi évtizedekben. Történelmi léptékkel nézve nem fognak Nobel
békedíjakat osztogatni a puhányoknak, a veszteseknek. Afrika le fogja
rohanni Európát, minden erkölcsi gátlás nélkül. Mert ők még a teljesen
célszerű és természetes ösztönökön alapuló túlélést és a fajfenntartást,
szaporodást tekintik elsődleges feladatuknak, nem pedig az emberi jogi
finomkodást.
A Föld nem fog előpusztulni. Csak az emberek egy jelentős része fog
elveszni. Jelenleg úgy tűnik, hogy Európa lesz a vesztes."
Lehet kérdezgetni Istent, hogy miért köpi tele a légy a szilvát a saját magjával, hogy miért van ennyi csiga amelyik lezabálja a terményt, és miért van éghajlatváltozás, miért van háború, miért van ennyi szenvedés, miért születik Dél-Ázsiában és Afrikában minden családba 8-10 gyerek, és miért indul el egymilliárd ember évtízedeken belül felénk... hiába, nincs válasz, kicsi vagyok ahhoz hogy átfogóan átlássam. Így van és kész. Csak. Alkalmazkodj. Vagy lépj túl ezen, járd ki az óvodát. MAGadtól, MAGod felé.
Csak idő kérdése volt, hogy kitalálják hogyan lehetne végképp meghülyíteni és átverni az emberi agyat. Nem volt elég, hogy a mindennapjaink nagy részét már így is képernyők előtt (monitorok, telefonok, tabletek, tv-k...) töltjük (tisztelet a kivételnek!), és nem, nem volt elég még abból, hogy valós élmények/tapasztalatok (értsd: mozdulj ki a szobából baz..) begyűjtése helyett képernyőkön nézzünk állatokat, sportot, embereket, vagy bármit ami érdekel. A virtuális valóság egy olyan formáját szándékoznak mostanában összehozni - iszonyatos pénzeket beleölve a projektbe -, amelyik ötvözi a valóságot a mesterséges elemekkel, egyfajta kevert valóságot létrehozva, teljesen megszédítve az emberi agyat. Nem volt elég az, hogy már eddig is piszok nehéz volt leültetni a gyerekeket egy valós könyv elé, eztán még embert-próbáló feladat lesz. Nem mondom, hogy ne haladjunk a korral, és látszanak a fejlesztésnek előnyei is, de alapvetően ezt az egészet olyan "Blue Beam Project" iránynak érzem, annak érdekében hogy még jobban belegabalyodjon a halandó ebbe a mesterséges, csúnya bácsik által alkotott illúzió az illúzióban világba. Nem elég nekünk Isten csodálatosan megtervezett és megteremtett élővilága a maga természetes, folyamatosan változó, fantasztikus és fejlődésre ösztönző módján, nem, csináljunk egy sajátot, saját törvényekkel, ahová tereljünk be mindenkit, és ahol végre ténylegesen mi uralkodhatunk - gondolják egyesek. Ölik is bele a dollármilliárdokat, olyan ígéretesnek tűnik a projekt... És pont az a bajom ezzel az egésszel, hogy már megint nem a valós vagy eltemetett képességeinket próbálják meg kibontakoztatni, hanem mesterséges módon létrehozott látványelemekkel még mélyebbre süllyesztik az emberi lényt, mint ahogyan nyilatkoznak is róla: "A Magic Leap a toll és a papír, az írógép, a
vászon és az ecset ahhoz az erőhöz, ami az ember agyában ott van, amióta
csak létezik ember".
Most már azért egész szépen összeáll milyen recept szerint dolgoznak a szürkék az ember nevű főzeléken, íme az összetevők, nem elaprózva:
+ KEVERT LAKOSSÁG (multikulti) + KEVERT EMBER (biotech) + KEVERT VALÓSÁG = TELJES IRÁNYÍTÁS Nos, hajrá gyerekek, fejlesszetek csak, ez tényleg egy igazi negatív nagyágyúnak tűnik, kíváncsi vagyok mikor, hány év múlva fog beszivárogni a mindennapi életünkbe, és hogy hogyan tudjuk majd a magunk (életben-gondolkodó) módján úgy hasznosítani, hogy ne záródjon be teljesen ez a mesterséges doboz a fejünk felett...
Innentől idézve az index cikkét: "A Szilícium-völgy és a Wall Street nagymenő befektetői
úgy öntik a pénzt egy újfajta virtuális valósággal foglalkozó rejtélyes
startupba, mintha nem lenne holnap. A Magic Leap még semmi kézzel
foghatót nem mutatott, de már 5 milliárd dollárt ér. Viszont ha tényleg
megvalósítják, amit ígérnek, az durvább lesz, mint a Mátrix.