Ismeretlen ismerős

"Áldozat vagyok és nem tudom hogyan legyek ne az.
Felismerem azt hogy áldozat vagyok és ne értsd ezt úgy mint egy negativ kijelentés.
Ez az ahogy történik az élet nekem.Én teremtem.
De miért teremtem igy az életem , ami korlátokat és hiányt formál meg?
Talán nehezen hihető de eljutni eddig a felismerésig , igen embert próbáló út.
Ez az a pont ahonnan ha előre nézek nem látok semmit.Egyfajta űr van , valami vákumszerű érzéssel.
Ezt az érzékelést az adja hogy valóban nem tudom hogyan legyek ne áldozat.
Egész életemben az voltam , mindenki akit ismertem az volt.
Nem létezett és létezik számomra semmi más alternativa az életre minthogy áldozat legyek.
Minden gondolatom , megnyilvánulásom és tettem ezt tükrözi.
Hiába van itt a rengeteg tudás , hiába tömtem az elmémbe a tudást és hiába olvastam , olvasok tanitásokat , semmi nem változik az életemben.
Rengeteg a tudás.De élem én ezt a tudást?
Legyek őszinte?Nem élem.Nem tudom hogyan kell.Tényleg.
Sok tudást szedtem fel , ismeretet ami túlment az általam és környezetem által ismert valóságon , de mire mentem vele?
Egyedül voltam és vagyok , pénz nélkül voltam és ami most van azért meg nagy árat fizetek.
Vajon szabad emberként élek vagy áldozatként?
Nem igazán érdekel a többi ember.
Nem is akarok kritikát megfogalmazni mások irányában már.Nincs értelme rájöttem.
Saját magam irányába viszont megteszem , igy talán te is észreveszed hogy neked sem ártana.
A tudás mit sem ér , ha nincs megélve.
A tudás fontos , mert alapot biztosit egy másik létezésre ahol nem vagy áldozat.Ahol szabad vagy.
Nem követtem soha senkit , most sem teszem és nem fogom soha azt tenni.
A tudás amit tanultam olyan embereken át ért el hozzám akik átengedték azt mert én nem voltam erre képes önmagam.
A tudás nem az övék , nem az enyém és nem a tiéd csak átjön az emberen.
Miért élek áldozatként?
Itt ahol most vagyok , először vagyok mióta létezem.
Tudatosan és éberen , eldobva minden hazugságot és hamisságot kiállok magam elé és bevallom , áldozat vagyok most.
Szabad létező vagyok , de akkor leszek szabad ember ha meg is tudom élni.
Hiába mondod hogy szabad létező vagy és hiába van birtokodban a tudás , a mérhetetlen tudás akár ha a külső valóság ural téged , meghatároz , megmondja mit tegyél , mikor és hogyan.
Tudod , jó érzés őszintén beszélni.Felszabaditó.
Előhoz belőled valamit amit elnyomsz.
Én nem tanitok , nem vagyok tanitó csak egy őszinte ember aki amit irt mindig a legfrissebb tudása alapján tette.
Sokszor az embereknek nem a nagy univerzális igazságok kellenek hanem egy igaz és őszinte szó.Egy emberi szó.
Hol van manapság az emberi szó?
Hol van manapság a csend?
A társadalom nagy tudása és sok spiritualizmus közepette elveszik az igaz szó.Az egyszerű beszéd.
Egy olyan társalgás ahol két ember összekapcsolodik és nem egy tanitómester mesél a két ember összekapcsolodásáról.
Hol van manapság a valódiság?
Nem hiányzik ez senkinek?
Mindig eljutok arra a pontra ahol éles kritikával tudnám illetni az egész szaros rendszert ,de megállom hogy ne tegyem , amennyire tőlem telik.
Szóval , áldozat vagyok és nem tudom hogyan ne legyek az.
A gyakorlatban.
Mert az elmémben nagyon jól tudom.
De én a gyakorlatról , a fizikai valóságrol beszélek.
A tudást átültetni és arra alapozni , az más mint beszélni róla.
Tudom , hogy tudom hogyan ne legyek áldozat.
Tudom hogy tudom.
Igen , egyszer azt irom nem tudom , másszor meg azt hogy tudom.
Mert ez az igazság.
Két valóság egyszerre.Néha szét akar tépni.
Melyiket éltetem?
Igen , ez a kérdés.
Mert tudom hogy tudom , de ez a tudás nem készen kapott tudás és nem egy másik emberen át érkezik amihez hozzászoktam.
Ez valóban tőlem közvetlenül saját magamtól jön.És nem ront rám , hanem hagyja hogy beengedjem.
Ez más.
Ez az igazság.Egy olyan ismeretlen ismerős aki az ajtóban áll és arra vár hogy beengedjem és a háttérből a világosságra lépjen.
Ez vagyok én magam.De nem csak tudni akarom ezt , hanem eggyé olvadni és kilépni az áldozati mivoltomból.
Elég volt ebből.Elég volt mindebből.
Valódi változás az ami engem éltet.Vagy dögöljek meg.
Nem vagyok hülye , tudom hogy rengeteg ember hiszi hogy szabad és tagadja áldozatiságát.Tudom , a spirituális világ lesajnálja vagy azonnal meg akarja menteni azt aki elismeri "gyengeségét".
Amit irtam ennek tudatában irtam , hogy akik elolvassák azok nagy része félre fogja értelmezni.
De a hétköznapok nem hazudnak..."

Forrás: http://www.tudatossag.com/?q=content/ismeretlen-ismer%C5%91s

 

Hmm... no igen, rövid és egyszerű írás, jól megfogja a lényeget, köszönet Shaulának az ajánlásért. Én is sokszor gondolkodom rajta mostanában, hogyan tudnám átültetni ezt az egészet , a sok sok szócséplést és elméletet a gyakorlatba. Nálam egyébként - megfigyeltem - ez úgy működik, hogy írok/beszélek valamiről, akár évekig! - aztán egy idő után magamévá teszem, beépítem, megérek rá, hogy ne csak szajkózzam, hanem csináljam is, hiszen bennem volt mindig is, tartalmaztam, csak nem hívtam elő. Ilyen volt a szeretet ereje: sokat beszéltem róla, de nem alkalmaztam. Aztán mostanában egyre többször sikerül, és tényleg működik. Aztán persze sokszor megfeledkezem róla és ekkor megbántok másokat. Aztán kis idő múlva megbánom. Lelkiismeretfurdalás - a kulcsszó, a gyönyörű magyar nyelvben. Kár, hogy általában csak utólag érkezik... 

Most persze jöhetne a jogos kérdés, hogy "áruld már el lécci másképp hogyan tudna? Az „előre érkező „ lelkiismeretfurdalás az mi lenne?"

 
Megmondom: egófelismerés és rajta lévő tudatkontroll. Amikor a valódi tudat, "az Én" felismeri a kimondani akart bántást, és megelőzi a gyorsan reagálni akaró egót/elmét. Amikor az Én észreveszi az elme gondolatát és nem engedi kimondani/megcselekedni azt. Közbelépsz. Nekem volt már ilyen - ez az a pillanat amikor "hátrahúzódsz" az elmédből a tudatodba, a valódi énedbe, és "felülről" látod/értékeled a gyíkagyad akaratát, és meg is tudod zabolázni. Az utólagos zabolázás, a lelkiismeretfurdalás sem az egóból/elméből jön, hanem a valódi lényünkből, ugyanis sokszor még ekkor is (amikor már utólag felismerted a hibát/megbántást) akkor is keres okokat és magyarázatokat az elme a cselekedetére: "de akkor is nekem volt igazam" - ugyebár, de közben meg furdal legbelül "valami", egy érzés, hogy mégsem kellett volna ennyire durván lereagálni...

És azt hiszem itt van "elásva" a hőn áhított szabad létezés is. Ott, "amikor" és "ahol" már nem az elméd illúzióiban, félelmeiben, és feltételezéseiben élsz, hanem azt meghaladva a Tudat valamelyik felsőbb szintjén valahol, pl. mint Estas Tonne, a "szabad gyógyító" (köszönet Ö.T.-nek az ajánlóért):

Estas Tonné már szabad, s csak azért van itt, hogy gyógyítson. Belülről pucolja ki az embert - ahogy Lujza olvasóm kiválóan megfogalmazta. Érdemes megfigyelni, hogy háttal ül a Commerzbank épületének - szarik rájuk. :) Nekem erről a "trubadúrról" egy kétezer évvel ezelőtti "másik" avatár jutott eszembe, akit az akkori írástudók felszögeltek egy fára, csak mert azt merészelte mondani, hogy a változatosság kedvéért mi lenne ha szeretnénk egymást... És még a fán is szabad emberként viselkedett. Na ez a vagány! Napkitörésnél lebarnulni...