Tépelődés a világom jelenlegi állásán

Az utóbbi idők eseményei jó sok gondolatot generáltak a fejemben. Túlzás, sőt nagyképűség lenne azt állítani, hogy ezeket a gondolatokat én hoztam létre, hisz mint tudjuk ez fizikai képtelenség. Az alacsonyabb rendű nem tud létrehozni magasabb rendűt. Mint ahogy a ház sem tud építészt szülni, s a hangszer sem tud zenét komponálni, akképpen nem tud az agyunk bármiféle gondolatot létrehozni, lévén anyag nem tud szellemet teremteni, bármily összetett is. No de akkor ki hozza létre ezt a sok sok keringő gondolatot, mely mostanában majd szétfeszít? Miféle gondolatgyártók (think-tank) dolgoznak azon, hogy ezek a pattanásig feszült adó-vevők, melyek embernek adva ki magukat itt rohangálnak fel s alá a világomban, fogadják, feldolgozzák és kisüssék magukból a beléjük táplált villanyáramot? Egyáltalán honnan veszem én a bátorságot ahhoz, hogy bármit is állítsak a világról úgy nagytotálban? Régebben, az akkori formámban imádtam a világ dolgait elemezgetni, ahogy mint valami kívülálló, nagypofával toltuk itt és máshol, másokkal a nagy összefüggéseket, pontok összekötögetését, gőgünk teljében észre sem véve hogy 

a) mi is részei vagyunk a gigászi komputerprogramnak, ami a világot irányítja

b) fogalmunk sincs a program valódi működéséről, céljáról

És bármilyen nagy is jelenleg a kísértés, nem fogom elemezgetni az eseményeket. Inkább valami mást találtam ki. Megpróbálom az éppen folyamatban lévő mátrix-átrendeződés egyes pontjait valamilyen hangulattal, érzelemmel, tulajdonsággal felruházni, mint ha épp rendet szeretnék tenni a szekrényben, és felcímkézném az ottani dolgaimat. És mivel ez az én szekrényem, könnyen lehet, hogy mások egészen más címkéket aggatnának egyes elemekre, de ez már csak így van itt a háromdés parádén, ahol nincs két egyforma tojás. 

Kezdjük itthon, belülről haladjunk kifelé. 

Internetadó - avagy Csak a Fizess!

(válogatás a választások után bejelentett, bolygószinten egyedülálló internetadó kezdeményezésről szóló mémdömingből... annyira jók, hogy már fáj... )

A "Hogy szakadna meg miattad a kacsamesék" személyre szabott modern átok beszólás értelmezéséhez némi kisegítő információ:
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Kacsames%C3%A9k_megszak%C3%ADt%C3%A1sa

Kertmagyarország 1. - Ember- és környezetkímélő kertművelés

(Ettől az Iván bácsitól fél óra alatt többet tanultam a kertről, mint eddig egész életemben... el is kezdtem a módszert alkalmazni, a kartonpapírokat kiterítettem, már csak szalmát kell szerezni valahonnan...)

Ember- és környezetkímélő kertművelés

Mélymulcsos kertművelés, egy igazi permakultúrás praktika!
Élőben megtekinthető Gömörszőlősön, az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány biokertjében. További anyagok és hasznos kiadványok Gyulai Iván ökológustól: www.ecolinst.hu

"Amíg országunk többsége a marakodással van elfoglalva, addig mi kezdjük el gyógyítani a Földet, öleljük magunkhoz újra Földanyánkat. Sorozatot indítunk a miképpről, a hogyan, és a mikor rajtad áll… Először a talajokat kell rendbe tenni, mert minden létezés alapja a TERMŐ föld, a televény. Gyulai Iván barátunk sok év munkájával kidolgozott egy hatékony, bármilyen (akár agyonmérgezett) talajt is újra termőre fordító módszert, a MÉLYMULCSOLÁST.
Ha most elkezded, tavasszal már valódi talajba vethetsz. És ki mint vet…"

Már csak négy nap az őrület

(szenzációs)

(via grafitember)

Lazuljunk : Igazán

Próbáljunk meg elvonatkoztatni az előitéleteinktől (ha vannak- mert ezt a dalt is "visszakézből" kaptam), az előadó személyétől (Ákos), a fekete-fehér technikától (hang-súlyos), vagy a tizennégy számtól- amelyik előfordul a videóban (lásd kommentek, ha valakinek van még kedve olvasgatni..), azon se kellene felakadni már. Ami érdekelne mégis, ki mit gondol..? Kezdetnek ajánlom a szöveget..

Igazán

A tükör összeroppan
Így még homályosabban
Lát, ki látni vél
De többet remél
Bárkinél

A szemnek láthatatlan
De száz meg száz alakban
Érzékelhető
Az eltűnő időben is
Ott van ő

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, keresni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást

Ha álom csak az élet
Egyszer mindenki felébred
Egy tiszta hajnalon
Várja borzalom
Vagy irgalom

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, követni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást

A véges nézi a végtelent
Találgatja, hogy mit jelent
De Káoszból rend
Gyilkosból szent
Nem lesz, csak akkor
Ha ő
Benned is megjelent

Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, szeretni őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást.

Istenem, miért pont a szúnyog?

Laci egykedvűen, már-már sztoikus nyugalommal szedegette fel a paradicsomkarókat. A palánták többsége elszáradt már, az a néhány tő, amelyiken még termés nőtt, inkább volt sorolható a nem ehető kategóriába. Magyarán szétrágta őket az évszakhoz képest különös idő és a különböző bogarak vasfoga. Ha még nem lenne világos, hősünk életébe egy őszi napon pillantottunk be, amolyan csöndes, külsős, de mégis talán együttérző szemlélődőként. Laci, az őket szemlélődőkről tudomást sem véve nyugodtan folytatta munkáját, mely jelenleg madzagok (mazzagok?) kibontogatásából, növényszárak kitépkedéséből, és karók kihúzogatásából állt. Egy idő után olyan rutinra tett szert a begyakorolt mozdulatokkal, hogy már-már kezdte is élvezni a dolgot, amikor egyszer csak az egyik kitépendő kóróból előbukkant egy - az évszaknak szintén nem igazán megfelelő - rovar, nevezetesen egy szúnyog. A kis lény nem sokat szarozott, mert friss, meleg életnedvet szimatolva rögtön rárepült Laci bátyánk felhajtott ingujjas jobb karjára, célba véve egy különösen ízletesnek ígérkező bőrrészt. Az akciót természetszerűleg reakció követett, és a próbálkozás egy agyoncsapással majd egy ezt követő pöcköléssel lett jutalmazva. A bogár teste repült vagy egy métert, és szép ívet lehúzva megérkezett az immár örök nyughelyéül szolgáló földkupacra. A kis test azonnal kihűlt, ahogy eltávozott belőle a Mindent Éltető Kifürkészhetetlen.  

Mintha ez a tanítás nem lett volna elég, és mintha valami kürtszó harsant volna fel, hirtelen számos másik szúnyog ébredt fel ekkor az eddig nyughelyként szolgáló bokrok közül, és mint minden élőlény, ébredés után éhesnek bizonyultak. Rögtön meg is érezték a közelben tartózkodó Laci testmelegét, aki innentől kezdve kevésbé a karók kihúzogatásával volt elfoglalva, e helyett inkább belekezdett valami veszett mozdulatsorba, amit a külső szemlélők, (mármint mi) - komoly találgatások után - nyugodtan nevezhettek volna valamilyen kevésbé ismert, rituális táncnak. A tánc odáig fokozódott, hogy Laci keze hamarosan tele lett viszkető csípésekkel, az őt körülvevő földkupac pedig szúnyogtetemekkel. A szó szerint élet-halál harc szerencsére néhány perc múlva nyugvópontra jutott, elfogyott az utánpótlás egyik oldalon, épp jókor mert a levegő szintén elfogyott a másik oldalon. Jó néhány test kihűlt és rögtön bomlásnak indult, egy másikban még forrt a vér.

- A kurva anyátokat...

Hősünk némi sikerélménnyel gazdagodva visszatért a kerti  munkához, folytatta tevékenységét, mit sem sejtve a fraktálkozmoszban történt apró, de jelentős változásról. A téridőn kívüli végtelen áramlatok világában Valami megmozdult, majd céltudatos lépéseket téve folyamatosan elkezdett betüremkedni a tünemények világába, testet öltve az idő illúziójában. Imitt egy kis porszem összeállt egy másikkal, amott egy szösz maga köré gyűjtött egyéb szöszöket, míg végül a folyamat odáig fokozódott, hogy ez a Valami elkezdett láthatóvá válni, alakot ölteni a teremtmények világában. Laci mindössze annyit vett észre ebből a nem mindennapi jelenségből, mintha csak egy szokásos őszi csípős szellőcske végigborzolta volna tarkóján az apró szőrszálakat, és különösebben nem foglalkozott vele. Egészen addig amíg egyszer csak megszólalt a szellőcske:

- Megkérdezhetem, tudod-e miért ütötted le azokat a kis teremtményeket? - kérdezte suttogva.

Laci - még az előbbi harc által felfokozva - ijedtében felkapta az egyik keze ügyében lévő karót, és azzal felfegyverkezve fordult a hang felé. Gondolta valamilyen terménytolvaj lehet, aki ilyenkor itt ólálkodik. Azonban mivel a lemenő Nap fényénél nem látott tulajdonképpen senkit, ezért csodálkozva leeresztette fegyverét. Ekkor ismét megszólalt a hang, valamivel erőteljesebb hangon: 

- Elnézésedet kérem, László, nem akartalak megijeszteni. Mindössze a szándékos véletlenek összjátéka következtében létrejött helyzet miatt bátorkodtalak felkeresni kerti munkád során. 

Laci továbbra is ijedt képpel nézett szét, de nem látott senkit a hang irányából. Szemét összehúzva még jobban összpontosított, és ekkor észrevett egy lebegő porfelhőt tőle egy méterre, pont arcmagasságban. A porfelhőnek is arc alakja volt, alig észrevehető szem, orr és száj kontúrokkal, valamint elmosódó szélekkel. A porcica szája megmozdult:

- Látom, szemed immár érzékelt, jól van. Jelenleg ilyen formában kívántam megjelenni, ha nem bánod.

Laci úgy érezte, most már fel kell szednie az állát a földről, és méginkább úgy érezte eljött az ideje, hogy kifejtse véleményét a kialakult helyzetről:

- ....? 

A porfelhőcske elmosolyodott, majd így szólt:

- Teljesen természetes a döbbeneted, elvégre nem sűrűn jelenek meg testen kívüli élményként, porkvantumokból felépített jelenségként. De a helyzet most azt kívánta, hogy semmiképp ne valami belső sugallatként, hanem számodra egy külső jelenlétként mutatkozzam meg, lehetővé téve a párbeszéd tökéletes illúzióját, amelyhez legalább két, látszólag különálló jelenlévő fél szükséges. 

Laci agyában ravaszabbnál ravaszabb kérdések merültek felszínre, és ennek megfelelően így reagált:

- He? ...hogy? 

A porarc sóhajtott egyet, mire néhány szösszenete távozott az amúgy sem túl jól kivehető arcáról. 

- Talán kezdjük elölről. Én Vagyok.

Laci végre megtalálta az önbizalmát:

- Mégis ki a Jóisten vagy te?

- Te mondád.  

- Ööööö.....

- Nem vicc, tényleg Én Vagyok. Nevezz bátran aminek csak akarsz. 

- Hm... te valami szellem vagy ugye? 

- Mondjuk úgy, én vagyok minden szellem álmodója. Így a tiéd is. Álmodásom során olykor komoly késztetést érzek elbeszélgetni valamelyik teremtményemmel, még ha tökéletesen tisztában vagyok a létező és a karakter közötti kapcsolat teljes haszontalanságáról. Ezért vagyok most itt, néhány kérdést feltenni egy karakternek, ha megengeded. 

Nem biztos, hogy tudatosan, de Laci ekkor elengedte a kezéből a fakarót, ami csendes huppanással esett a felázott agyagos földre. 

- Szóval, azért zavartalak meg kerti munkádban, mert komolyan érdekel, hogy mennyire vagy tudatában, annak amit az előbb műveltél azokkal a bogarakkal.

- Mármint a szúnyogokra gondolsz? Izé... hát igen, jó néhány vérszívó megtámadott az előbb, szétcsípkedtek a kis aljasok. 
A porfelhő így szólt:
- Folytasd. 
- Öööö, csak nem valami ítéletszerűség következik most? 
- Egyáltalán nem. Ez az állandó ítélkezés-várás is csak a ti találmányotok, olyan mint például az eredendő bűn, ami szintén nem létezik, de nem azért vagyok itt most, hogy ezt megvitassuk. Mindössze az érdekel, hogy miért csaptad le a szúnyogokat, tudatában vagy-e a cselekmény teljes kauzalitásának?  
Úgy tűnik Lacit némileg megnyugtathatta a végítélettől való ideiglenes mentesség, ezért felbátorodva kérdezte:
- Még engem kérdezel? Ha te vagy az Isten, ahogy állítod magadról, akkor neked kéne legjobban tudnod miért teremtetted ezeket a vérszívókat?  
- Félreértesz. Nem az érdekel, miért teremtettem őket, azt én pontosan tudom. Az érdekel Te tudod-e miért vannak itt a Földön? 
- Hát...  
- Nos, ha megengeded elmesélem, aztán majd eldöntöd mihez kezdesz vele.
A szúnyogcsípésnek komoly vérpezsdítő hatása van. A csípés új anyagot lövell a testbe, a bejuttatott méreg ellenreakciót szül, ami viszketést okoz, amiből természetszerűleg vakarás lesz, a vakarás pedig vérsejtek képződését gerjeszti a bőr alatt. Így végeredményben egyszerre több dolog is történik: a szúnyog életnedvhez jut, kiüríti magát, az ő anyagcseréje ezáltal rendben megtörténik, a megtámadott testből pedig mindössze kis mennyiségű vér távozik, és a helyére friss vér képződik a vakarászás révén, ezáltal frissítve önmagát. 
Laci értetlenül nézett maga elé.
- Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy a szúnyogcsípés valami fasza dolog?
- Számodra kellemetlenség, ezt elismerem, ám a természet rendszerében nélkülözhetetlen folyamat.  
Ezenkívül van még egy számomra nagyon hasznos tulajdonsága a vérszívásnak, de ezt nem biztos, hogy meg fogod érteni.
- Tégy egy próbát. Ha már itt vagy.
- Nos rendben van. A teremtmények tudatosságuknak megfelelően különböző szinten vannak, az állatok között a bogarak eléggé a legalsó szintjét képviselik a tudatosságnak. Ennek megfelelően kevés szabad akarattal rendelkeznek, valójában jobban hasonlítanak egy programhoz, mint egy öntudatos lényhez, mint például az ember. Az emberek természetesen jóval feljebb állnak a tudatosság ranglétráján, éppen ezért sokkal nagyobb fokú szabad akarattal rendelkeznek mint az állatok. Ez rendben is van, hiszen így találtam ki az élővilágot, ám ennek a rendszernek az egyenes következménye az, hogy míg az állatok világáról minden szintű azonnali információ visszacsatolással rendelkezem, addig az embereknél, a jóval nagyobb szabadságfokuk miatt, jóval kevesebb információ lüktet köztem és az egyes létezők között. Pontosabban itt is állandó és sokrétű az információ áramlás, de mégis vannak olyan területek, melyek nem láthatók számomra. 
- És ez baj? - kérdezte Laci kissé félénken.
- Természetesen nem baj, mindenkinek vannak titkai, melyek - talán furcsállod, de - rejtve maradnak előttem, és én ezt egyáltalán nem bánom. Azt viszont fontosnak érzem, hogy az ember, mint faj fejlődését folyamatosan lekövethessem. Ehhez elengedhetetlen a véretekben zajló információ áramlás ismerete. 
- Akkor ezért van szükséged szúnyogokra...
- Pontosan. Félreismertelek, bocsáss meg, látod még én is tévedhetek. A nálatok jóval alacsonyabb rezgésszintű vérszívó állatkák elsődleges feladata nem a természet önvezérlő folyamatának fenntartása, mert ugyan ez is fontos, és a tudományotok erre szépen rá is világított már a szúnyog-béka-gólya-humusz-szúnyog körforgás felismerésével, tehát ez is egy fontos feladat, de a vérszívók létezésének legfőbb oka a Földön lévő élővilág véráramlásában rejlő információk közvetítése felém. Ők az én kis véradó állomásaim nővérei.

Laci áthelyezte a súlyt egyik lábáról a másikra.

- Ezt nem értem. Miért más a bennünk lévő vér, mint amit felszív a szúnyog.
- Pont az előbb magyaráztam el. Mert a ti önrendelkezésetek magasabb szintű mint a szúnyogé. Belőletek, a sokkal nagyobb rendű öntudat miatt nem tudok teljes értékű információt nyerni, a szúnyogok viszont tulajdonképpen programok, amik vérszívás után azonnal szállítják az adatokat nekem.
- De miért érdekel ennyire a vérünk? 
- Azért, mert abból tudom meg pontosan, hogy az emberekbe eredeti elképzelésem szerinti beprogramozott vagyis beleteremtett információ milyen irányt vesz önmagától. 
- És ezt a kis játékot minden teremtményednél eljátszod? 
- Gúnyt érzek a szavaidban, pedig felesleges. Talán ezt az információ gyűjtést valami rossz dolognak képzeled, pedig csak így tudom fenntartani a folyamatos teremtést, ha állandóan információkat kapok róla merre halad. 
- De Istenem, miért pont a szúnyog? 
- Tulajdonképpen lehetne bármi, az eszköztáram végtelen. Most viszont befejezzük ezt a beszélgetést, hagyom ülepedni az elmondottakat. 
- De miért éppen nekem mondtad el? 
- Ez az én dolgom, de bízom a megérzéseimben. 
- Várj, nem hagyhatsz most így itt! Ezt tudnia kell mindenkinek, egész más fényben látják majd az emberek a világot! 
- Ne legyenek hamis illúzióid. Senki nem hinne neked, ha ezt elmesélnéd. Egy porfelhővel beszélgettél, aki Istennek adta ki magát, és a szúnyogok hasznosságáról beszélt. Nem az volt a célom ezzel a beszélgetéssel, hogy mindenki megtudja. Viszlát kedves László, és elnézést az okozott kellemetlenségekért.                

Másnap Laci ismét a kertben dolgozott. Ezúttal a málnabokrokat metszette. A már száradásnak indult bokrok sűrejéből néhány szúnyog elérkezettnek látta az időt a vacsorához és rászálltak Laci karjára. 
- A kurva a.....
Elharapta. A kis rovarok közül az egyik mintha megértette volna Laci befejezetlen mondatát, és egy pillanatra megállt a levegőben, pont szemmagasságban. Nézték, nézték egymást, mintha az idő is megállt volna, és egyszer csak Laci mintha egy halvány vigyort vett volna észre a szúnyog szája sarkában megjelenni.  
- Na jó, tegyétek amit akartok, kis nyavalyások! Üzenem a főnökötöknek, hogy nem értek egyet a módszereivel! De azért szívesen elbeszélgetnék vele máskor is. Halljátok?! Ezt az infót szívjátok ki, basszátok meg...   

Ha Noé azt a kettőt agyoncsapta vóna,

Az én szatírám létre se jött vóna

S tán mindenkinek jobb lött vóna

Max. Neki lenne kevesebb infója   

 

Napiszer - Október

Október az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban. A latin octo- nyolc -szóból származik, – utalva arra hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban. A 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi, az Arvisurák szerint Magvető hava.

El Greco: (assziszi Szent) Ferenc és Leo testvér

(ünnepnapja: október 4.)

 Napfivér Holdnővér - a címadó dal magyar felirattal

Nem szeretem ezt a modern világot

 

"Nem szeretem ezt a modern világot..." - mondta nem is oly rég egyik szomszédom, akivel épp azon zsörtölődtünk mennyire szarok ezek az okostelefonok - mert a kádból kinyúlva nem lehet vizes kézzel működtetni! :) És mondta mindezt olyan hangsúllyal, hogy majdnem elbőgtem magam, mennyire igaza van. Emlékszem milyen furán néztünk a szüleinkre, amikor ők már nem értették hogyan működik a videomagnó, vagy bármilyen új technikai kütyű - egyszerűen már nem vette be az agyuk az újdonságot. A mai "szülőknek" ennél sokkal nehezebb dolga van, hiszen már olyan szintű a felülről irányított technológiai nyomás, amit halandó nem képes felfogni. Éljen a szingularitás! Hiába mondjuk, hogy semmi gond, a gyerekeink már ebben nőnek fel, nekik a vérükben van, tudják kezelni ezt a sok kütyüt, de mégis észrevétlenül elmerülnek valami olyasmi könnyű, vonzó, csábító, de egyben halálos és véglegesen bezáró lében, mint amit az Under the skin élien nője használt. Ez is egy spirál, csak ez csúnyán lefelé húz, gyerekek.... A hamis fény vonzza a tömegeket...

A rendszer nagyon okosan van felépítve, szinte láthatatlan. A rendszer egyúttal rendkívül kíváncsi, mindent tudni akar rólunk. Elképesztő az az információ éhség, ami a rendszer felől áramlik az egyén felé. Minden vágyadat ismerni akarja, minden gondolatodat tudni akarja, hogy még jobban és még jobban meg tudjon fogni a lében. 

Gondolom már lassan mindenkinek feltűnt, hogy a Google például azt csinálja, hogy folyamatosan szkenneli, gyűjti mikre kerestél rá, mi érdekel, merre szörföztél a világhálón, és onnantól kezdve olyan jellegű / témájú reklámokkal fog bombázni. És nem csak e-mailben, hanem a meglátogatott oldalakon, az oldalsó reklámboxokban is ilyen témák fognak villózni. "Neked ajánlott" - írta nemrég a Youtube is néhány videónál - aztán ezt később levették, túl egyértelmű volt az utalás...  Az okostelefonok és a beléjük ültetett kémszoftverekről már volt szó korábban, ezek már köztudott tények... és már jönnek a hírek az okostévék képességeiről is... Az LG nemrég elismerte, hogy az okostévéi információkat gyűjtenek a felhasználók tévénézési szokásairól, akkor is, amikor azt nem engedélyezik. És vajon pontosan mi is az az egyszemű piros kis led, minden beltéri egységen?? 

Lehetne erre azt is mondani, hogy ej, de fasza, hiszen a rendszer segít nekem, felajánlj egy rakás szart, ami engem érdekel, és még csak keresnem sem kell. Hát igen, hát igen. De én mégis amondó vagyok, hogy ez az egész mögött egy nagyon csúnya szándék áll a háttérben. A globális információ éhség arra irányul, hogy még szorosabb legyen az a bizonyos póráz - méghozzá globálisan. És hogy merre tart, ez, mi a célja, nem is olyan nehéz kitalálni...

De végül is nincs akkora gáz, mint amennyire látszik. Ugyanis a szabad akaratot egyelőre még nem tudták elvenni - mindenféle ügyes-bajos módon megpróbálják kikerülni, elfedni, elhitetni hogy nincs választásod, mert haladni kell a korral, de mégis, ezt a szent dolgot - a szabad akarat nevű kódot - nem tudták még feltörni. Miért nem? Mert még mindig adott a lehetőség, hogy ignoráljam az egész rendszerüket. 

Megtehetem, hogy nem kattintok oda a nekem ajánlott videóra. Megtehetem, hogy kikapcsolom a TV-t. 

Céges okostelefont kaptunk, kötelező (!) használni. Viszont nem kötelező rajta neteznem. Nem kötelező folyamatosan szinkronizálnom a különböző e-mail fiókjaimat. Nem kötelező mindenféle felhő alkalmazásra feltöltenem a képeimet. Nem kötelező bekapcsolni a wifit vagy a mobil internetet, sőt a futó alkalmazásokat és frissítéseket is leállíthatom. Beletelt egy hétbe, de úgy érzem sikerült kiírtanom a sok kíváncsiskodót... A távirányítással bármikor bekapcsolható kamerával már volt némi gondolkodnivaló, de végül - a legegyszerűbb megoldás - a ragtapasz megoldhatja ezt is, ha nem akarok rám irányuló kíváncsiskodó szemeket érezni az életemben. Mert lehet hülyén hangzik és kissé üldözési mániásnak tűnhet, de én érzem a figyelő szemeket... Megtehetem azt is, hogy nem regisztrálok a facebookra. Pedig mit meg nem tesznek "értem", édes Istenem! Akármilyen kis játékot töltök le az okostelefonra (ööö igen, nekem is megvan a gyengém, amin keresztül el tudnak kapni), mindegyikben van egy rendkívül kedvező ajánlat, hogy pl. ha regisztrálok a facebookon, akkor azonnal 50.000 "arany" üti a markomat, vagy rögtön kapok egy rakás jó kis fejlesztési lehetőséget, vagy amikor elérek egy új rekordot valamelyik logikai játékban, rögtön jön az üzenet, hogy "oszd meg másokkal az eredményt a FB-on". Mondom, mindent megtesznek. Iszonyatos az erőlködés. De a szabad akarat szentsége és sérthetetlensége miatt továbbra is megvan a lehetőségem, hogy ne éljek a "felajánlott ajándékokkal". Köszönöm, nem. Nem is nehéz kimondani, igaz? Nem kell hozzá túl sok ész észrevenni, hogy még mindig ugyanaz a tag ólálkodik itt évezredek óta, és semmit nem változtak a módszerei. Nézzük csak mit is mondott úgy kétezer évvel ezelőtt egy ipsének, (tudjátok, annak Aki azt hírdette, hogy a változatosság kedvéért szerethetnénk is egymást) :

"Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem" 

Ismerős? Nekem minden vonalon ez jön le, ez folyik a TV-ben, csöpög a rádióban, ezzel van tele az internet, és az összes csilli-villi technológiai "újításban" is ezt a vonalat érzem. "Nem szeretem ezt a modern világot" - mondta a szomszédom. Tudatosan, vagy az alatt, ő is érezheti a tudatos gonoszságot mindemögött. Vagy lehet hogy nem is gonoszság ez, hanem fentebbi emeletről nézve csak a rendszer egy természetes, szelektáló része, amelyiknek az a dolga, hogy elválassza az ocsút a búzától. Mindenesetre minden nap érzem, ahogy elképesztő erővel rántanak be mindenkit az ő általuk teremtett virtuális világba, ahonnan aztán nincs kijárat. És azt látom, hogy nagyon nehéz lesz a többségnek visszafordulni. Valószínűleg már nem is sikerülhet, mennek a levesbe. "Nem tudsz mindenkit megmenteni" - hallottam már sokszor. 

Igen. 

És már nem is akarok. 

Szabad akarat van, azt csináltok amit akartok.

További fasza rajzok modern világunkról:

http://stax.hu/post/25-elgondolkodtato-karikatura-a-mai-modern-tarsadalomrol

Lazuljunk: zene nélkül mit érek én...

Az biztos, hogy a filmekben a zene rendkívül sokat számít, hiszen vagy felpörget, vagy alátámasztja/kiegészíti/feloldja a hangulatot sőt, akár helyettesítheti is a mondanivalót, szőnyegként víve a hátán a műsort. Filmzene nélkül viszont ezen alkotásokban akár sokkal feszültebb légkört is lehet teremteni, lásd alább:

Star Wars Minus Williams - Throne Room

( --- az üvöltő Csubi mindent visz, háttérben köhögés, orrfújás --- )

A filmzenék mellett nagyon viccesek lehetnek még azok a felvételek, amelyek mondjuk egy zeneklip forgatásán készülnek - zene nélkül. Nézzük most meg, milyen is lehetett a Király, zene nélkül:   :)

Musicless Musicvideo / ELVIS PRESLEY - Blue Suede Shoes

A felszín alatt

Filmkritika következ, mert csak.

Nem is olyan rég magam kritizáltam rosszhiszeműen az Under the skin (Felszín alatt) c. filmet, ráadásul eléggé hiteltelenül, látatlanban, mindössze a bemutatója alapján. Azt hittem akkor még, hogy már megint egy tipikus "gonosz élienek" mantrát kapunk, fokozva az ismeretlen iránti félelmünket. Tegnap viszont megnéztem az egészet, és nagyon különös érzelmeket generált. Régóta vágytam egy olyan történetre, ahol egy földönkívüli szemszögéből tekinthetjük meg az emberi társadalmat, egyáltalán a Földi életet. Ez a film áll eddig a legközelebb ehhez a vízióhoz. 

 

Igen, ez az a film, amit az emberek 95%-a azért fog megnézni, mert Scarlett Johansson teljesen meztelen benne, és az emberek - vélhetően ugyanazon 95%-a - rühelleni fogja ezt az alkotást. Mert nem érti. Sokan tényleg csak azért nézik / nézték meg ezt a filmet, mert a médiában jó előre beharangozták, hogy a főhősnő, (és tulajdonképpen az egyetlen "rendes" színész a filmben) az északi csengésű nevű Scarlette Johansson végre megmutatja bájait. Valamiért ez egyfajta elvárás mostanában a fősodratú sztároktól, hogy legalább egy filmet játszanak, amiben levetkőznek és/vagy elvetemült gonoszok. Sárlott most két legyet ütött egycsapásra. Pontosabban a második kritérium - az elvetemültség - csak részben igaz, mert karakterünk bizony fejlődik a filmben, mondhatni megemberesedni próbál. (hozzá kell tenni, nehéz elhinni, hogy egy földönkívüli faj, mely képes ellátogatni ide, lenne oly balga, hogy emberré akarjon válni...). No, de az első kritérium szentigaz, ugyanis többször láthatjuk Sárlott kisasszonyt anyaszült meztelenül. 

Azonban valahogy a film közben egyáltalán nem úgy jönnek elő ezek a részek, mint valami szokásos vetkőzős jelenet, mert az egész játék úgy van megalkotva, mintha tényleg egy idegen lény ismerkedne a testével. A történetről röviden - ugyanis maga a történet és a cselekmény bőven elfért volna egy 30 perces rövidfilmben, a többi a művészeti kiélés csupán; - egy idegen lény (ez mondjuk a film végéig nem egyértelmű) emberbőrbe bújik, és az a feladata, hogy magányos férfiakra vadásszon, majd azokat elcsábítsa a házába, ahol valami fura módon csapdába ejtse őket, és kiszívja az életerejüket. Roppant valóságos az egész, állítólag nem volt előre megírt szkript, a fekete parókában játszó Scarlett Johansson valódi járókelőket szólít le, a sűrű skót akcentusból csak egy-egy eltépett szót lehet kihámozni. Scarlett Johansson személyiségében mindig volt egy nagy adag kifürkészhetetlenség, amit remekül ki is használ ebben az alakításban. Amikor érdeklődéssel próbál levenni valakit a lábáról, a kedvesség olyan valószínűtlenül árad belőle, mintha megnyomtak volna rajta egy gombot. Szenvtelensége pedig tényleg hátborzongató, különösen abban a jelenetben, ahol egy másfél éves bömbölő gyermek szeme láttára vonszol egy hullát a tengerparton.

 

A rejtett kamera a mi világunkat, a piszkoskék utcákat, a trécselő, füstöt tüdőző, egymás sarkára lépő embereket mutatja, hiperrealista módon, este pedig a magukat transzba bulizó, a nagyvárosi utcát a saját játszóterükként belakó férfiakat. Ilyenkor, elnézve a nyugati társadalmakra és főleg nagyvárosokra jellemző degeneráltságot, óhatatlanul felmerül az emberben, hogy "Istenem, de beteg egy világban élünk". S közben a Nő is prédára les, a minimális flörtöléssel elcsábított emberegyedeket lekoszlott lakásába csalja. A férfiak a merevedésüktől vezetve lépnek be a teljesen fekete szobába, ahol szinte hipnotizálva gyalogolnak bele egy fekete, iszapszerű anyagba, miközben a nő annak felszínén járva halad előttük. A cseppfolyós semmi mélyén lebegnek, megdermednek, majd valami kiszippantja az embereket a bőrükből. Szó szerint. Az egyik legdurvábban retinaégető jelenet, amikor ebben a sűrű, idegen anyagban egy korábbi és egy friss áldozat meglátja egymást, tehetetlenül lebegve a "semmiben", majd lassan megfogják egymás kezét, ebből a mozdulatból remélve valamiféle kiutat. Ami persze innen már nincs...

A film nem vázol kiterjedt háttértörténetet – földönkívüli inváziót, emberhús-feldolgozó alienüzemet – szocrealista science fictionjéhez, hanem ránk, a nézőkre bízza a továbbgondolkodást, vagy a miérteken való filózást. Azért írom, hogy a vadászat a feladata a főhősnek, mert van a filmben egy titokzatos - vélhetően szintén idegen - motoros "faszi", aki rendszeresen feltűnik, mint valami főnök, ellenőrizni a "nőt". Aki miközben vadászik, óhatatlanul érdeklődni kezd a faj jellegzetességei iránt, egyre közelebb kerül áldozataihoz, és lassan eredeti céljait is figyelmen kívül hagyva kockázatos kísérletbe kezd: megpróbál otthonra lelni a világban, mely soha nem lesz a sajátja. az űrlénynek rá kell ébrednie, hogy nem lehet ember, mert nem úgy tapint, nem úgy érzékel, mint a humanoidok. Hiába a lehámozható emberkülső és az utánozható cselekvéssorok, az első étkezésekor az ételt ugyanúgy kidobja magából teste, mint szeretkezésnél a hímtagot. Az önmegismerés végül egy testen kívül élménnyel válik teljessé... Talán sejthető hová tart mindez, de nem fogom ellőni a végét.

A film művész jellegéből fakadóan egyáltalán nem nézőbarát. Tulajdonképpen semmi nincs megmagyarázva, nincs narrátor, szinte még forgatókönyv sem, párbeszédek alig, zene is csak olyan hangulatkeltő idegbajos hanghatások. Skóciában játszódik, ahol sikerül az elképesztő szélsőséget bemutatni: a gyönyörű tájakat és degenerált városokat, fura alakokkal. A rendező legmerészebb húzása, hogy a filmben szinte teljes egészében hanyagolja a szokványos narratívát, csupán sejthető értelmű motívumok egymásutániságává degradálja a cselekményt, nincsenek támpontok, nincs útmutatás, magunkra hagyatva bolyongunk a szürreálisan szép, vagy éppen rettenetesen realisztikus kulisszák között. A hagyományos nézői azonosulásnak az esélyét sem veti fel, Johansson arcán a legritkább esetben látunk érzelmeket (ráadásul ezekről is tudjuk, hogy nem egészen a sajátjai), mégis, azzal, hogy az események kizárólag az idegen lény karakterére fókuszálnak, óhatatlanul mi magunk is az ő szemszögéből figyeljük, próbáljuk értelmezni a világot. A földi életmód, a legegyszerűbb emberi cselekvések számunkra is furcsának, kísértetiesnek, vagy egyenesen értelmetlennek tűnnek, többé mi sem vagyunk otthon a bolygón, Skócia sötétebb, vészjóslóbb atmoszférát áraszt, mint a legkietlenebb holdbéli tájak.

A vizualitás lehengerlő erejű, a filmrendező Glazer páratlan, specifikus filmnyelvet használ, amivel nem csak számít figyelmünkre, de kreatív, öntörvényű tudatosságával egyenesen kierőszakolja azt magának. A látvány egyszerre a valóságtól elemelkedett és ízig-vérig földhözragadt, a hétköznapi helyszínek futurisztikus díszletekkel váltakoznak, az árny-és fényjátékok maguktól értetődő természetességgel mossák össze a realitást és az álomszerűséget. A képi megvalósítás ily módon tökéletesen irrelevánssá teszi a magyarázó jellegű dialógokat, a szavak feleslegessé válnak, a kietlen partot ostromló hullámok kérlelhetetlensége, a városi (valódi civilekkel, rejtett kamerával felvett) forgatag nyugtalanító látványa, vagy a férfiáldozatok elnyelésének lidércnyomásos, teljesen erőszakmentes, mégis horrorisztikus szcénái beleégnek az agyba, bonyolult többlettartalmakat generálnak, sűrű asszociáció-folyamot hömpölyögtetnek.

Glazer filmje többek közt azért jó, mert a történetet, ha úgy tetszik, visszafelé is lehet olvasni. A felszín alatt nemcsak egy emberbőrbe bújt alienről, hanem az emberek bőre alatt élő alienről is szól. Szerintem senki nem került még ennyire közel ahhoz, hogy kívülállóként ábrázoljon minket, embereket...

A felszín alatt ugyan tagadja a közérthetőséget, mégis hipnotikus erejű, szuggesztív hangulatú mozi. Az apró gesztusokat és a nagy érzelmeket nélkülöző színészi eszköztár ijesztően profi.

Csak azoknak ajánlom, akik képesek végignézni akár percekig tartó jeleneteket, amelyben nem látunk mást, csak a színésznő szemét a visszapillantóból, vagy a tenger hullámzását, vagy a fenyőerdő hullámzását erős szélben. Mert ilyen jelenetekkel "pótolták" a magyarázatok hiányát. Üdv a művészklubban! :)

Innen is merítettem szövegrészleteket:

http://filmvilag.blog.hu/2014/08/01/under_the_skin_a_felszin_alatt

http://www.filmtett.ro/cikk/3707/jonathan-glazer-under-the-skin-a-felszin-alatt