2015. január 28., szerda

Óvakodj a drónoktól!

"A drónoktól általában nem kell félni, legtöbbször csak videót vesznek fel, vagy simán csak repkednek. De vajon hogy néz az ki, ha egy négyrotoros minikopterre római gyertyákat rögzítünk, és emberekre vadászunk vele? Hát így:



A kísérlet célpontjai önkéntesek, akik bukósisakkal és hagyományos ruházattal védekeztek a római gyertyából kilőtt csillagokkal szemben. A végeredményben csak az meglepő egy kicsit, hogy milyen pontosan lehet lőni a szerkezettel annak ellenére, hogy valójában egyáltalán nem erre találták ki."



"valójában egyáltalán nem erre találták ki."

Hát perszehogynem, egy katonai célra kiválóan alkalmas eszközt biztosan nem katonai cél miatt fejlesztettek ki... Egy újabb fasza kis játékszert kapott az emberiség. Nem először szövegeltem már a drónok veszélyességéről, és szerintem csak idő kérdése, hogy valóban drónokkal kezdjenek el valakik vadászni, tenorizálni, vegzálni, leskelődni, akármi. És most nem csak arról van szó, hogy a karhatalmi elit fog bevetni ilyen eszközöket, mert ők már megtehetik akármikor, de akár egy mezei tenorista is fogja magát, vesz egy ilyen szart, rátelepít valami puskát, majd néhány száz méterről szarrá lő vele egy emeleti lakást, vagy egy buszt, vagy egy utcán nyilatkozó öltönyöst. (Hm, várjunk csak! Ez utóbbi nem is rossz ötlet!! :) Még ha el is kapják a drónt - aminek kicsi az esélye, mert hogy? - az irányító kiléte bizony kinyomozhatatlan.  Csak idő kérdése, és valamelyik elszánt nem sárlinak eszébe jut ilyesmi, vagy korunk think-tank vezérei megbíznak valakit...

Biztos említettem már valamikor, hogy a Half-life 2 c. játékban pont ilyen kis kütyükkel kergették a főhőst (azaz "engem"), csak azokon nem puskák voltak, hanem kamerák, és a fejlettebb változatokon cséphadarók, fűkaszák, penge-propellerek, hívjuk akárhogy... A szakemberek szinte minden, a kütyüvásárlásnak kedvező kultúrájú országban arra figyelmeztetnek, hogy hamarosan robbanásszerűen megnő a drónok száma, ami minden egyes vásárlással egy potenciális veszélyforrás a társadalomra nézve. Ezért is próbálják lassacskán törvényekkel szabályozni, de én attól tartok, hogy ez a dolog már kiszabadult a palackból... Meg különben is, azok akik a törvényeket hozzák (na nem a szép fényes padsorokban ülő szavazógép-nyomkodók, hanem a valódi agytrösztök) valószínűleg nem véletlenül engedték ki ezt a kezük közül, hadd legyen még több probléma, amire reagálni kell, és amire majd ők jó kis megoldásokat hozhatnak... Az érdekünkben persze...



2015. január 24., szombat

Lazuljunk: a Film forog tovább

(Shaulának és Ildinek)
(másoknak meg a hétvégi bulihoz, akinek jól jön...:)

Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény,
Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták.
Van úgy, hogy az egész szabad, jóízű nevetés,
Szélesvásznú vidám bolondozás.
 
Van úgy, hogy a szerep, amit régóta cipelek
Megrémít: ez nem is én vagyok talán.

De akárhová megyek, utánam nyúl a szerelem,
S minden gondot a múlt ölébe ránt.
 
Miénk a főszerep, de még jöhetsz, komédiázz velünk!
Te döntöd el, vajon velünk leszel, vagy egyenesen ellenünk.
Vigyázz, a díszletek valódiak, mozi az egész világ!
Forog a film, forog tovább-tovább, soha-soha meg nem áll.
 
Látod már, ez a film az életünk,
Hadd legyen tehát a miénk!
Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk,
A filmben éppen ez, ami szép.

 
Amíg fut a szalag, s forgatókönyv szerint halad,
Az álomgyár, Hollywood hiába vár.
Tudom, sose marad unalmas ez a forgatag,
Mert minden nap hoz egy új folytatást.



(Időtlen mondanivaló... de azok a frizurák! azok a ruhák! :) hajjj, azok a nyolcvanas évek, visszasírom)

Kapcsolható:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/10/mondd-mi-neved.html
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/04/csak-ugy-boytronic-luna-square.html


2015. január 19., hétfő

Megy a gyűrű vándorútra


Öröm látni, amikor egy idős ember is tud fordítani egyet eddigi berögződésein.

"Nem szabad őket komolyan venni" - mondja Pap Gábor az alábbi könyvajánlóban, "ellenfeleinkre" utalva. Ez csakugyan így van. Érdemes megnézni, már csak ezért is:


AZ EREDET KUTATÁS LEGÚJABB KÖNYVE ÉS MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK AZ MTA-RÓL

Szabó Antónia: Megy a gyűrű vándorútra című könyvét PAP GÁBOR művészettörténész ajánlja. (Részlet)


Én meglehetősen sokat foglalkoztam a magyar őstörténettel, és hiába távolodtam el időnként tőle, mindig visszatér a téma az életembe. Ez talán nem véletlen. Tudnom kell merről, milyen messziről "jöttem", mert ez a "vektor" megmutatja az irányt, hogy lássam merre tartok. Mindenesetre ma már nem szívesen állok le vitatkozni senkivel a magyar múlttal kapcsolatban, én tudom amit tudok, és jó lenne ha nem izgatna nagyon ha más másképp tudja, - az ősnépeket leigázók "történelmét" harsogva. Szeretnék eljutni végre arra a szintre, hogy hűvös nyugalommal, eleink bölcs hallgatásával legyek képes szemlélni mások - szerintem vélt - tévedéseit, és ne akarjak beleszólni, de ez még nem megy valamiért - hajt valami, hogy korrigáljam mások téveszméit. Ebből is ki lehet nőni egyszer...

2015. január 17., szombat

A szívverésünk adja el a hírdetéseket?

(olvasómtól...)
(tendencia, folyamat, igaz Dr. Cocteau? hová is vezet ez?)


"Ma már nem nyílik tágra a szemünk a meglepetéstől, ha a tartózkodási helyünktől függően kapunk ajánlatokat mobilunkra, de attól sem ver gyorsabban a szívünk, ha a Facebookon olyan témában találkozunk hirdetésekkel, amilyen oldalakat azt megelőzően nézegettünk, és akkor sem ver ki bennünket a víz, ha olyan hirdetések jönnek velünk szembe különböző weboldalakon, amely termékre korábban rágugliztunk. Biometriával foglalkozó szakértők szerint viszont pont ilyen jelek elemzésével hamarosan azt is tudni fogja a hirdető, hogy mikor vagyunk mentálisan a legoptimálisabb állapotban az ajánlat befogadásához.

biometric-capability.jpg

A viselhető technológiáké a jövő.
Sokan már most is orwelli világot vizionálnak, mert a Google vagy a Facebook folyamatosan figyeli, mire kattintunk, mire keresünk, milyen oldalakat nézünk, és annak megfelelő hirdetéseket tol az arcunkba. Az ő legrosszabb rémálmuk következhet be, ha valóra vállnak Cavan Canavan (egy mozgáskövetési technológiákkal foglalkozó cég, a FocusMotion társalapítója) jóslatai. Az okosórák kezdenek egyre inkább elterjedni, különböző vezeték nélküli technológiákkal okostelefonhoz csatlakoztatott fitnesskarkötők váltak egyre inkább mindennapos viseletté. Ha akarjuk, életjeleink figyelésével okostelefonunk megmondja egészségesen aludtunk-e.
A szakértők a viselhető technológiák robbanásszerű fejlődésével számolnak már a jövő évben is, ami az eszközökbe épített biometrikus érzékelők további elterjedését is segíteni fogja. Ezekhez az érzékelő rendszerekhez azonban azok fejlesztői és gyártói ma még nem engednek hozzáférést harmadik félnek. Pedig ha kinyitnák azokat alkalmazásfejlesztők, webfejlesztők felé, óriási lehetőségek nyílnának meg a hirdetések testreszabhatósága előtt, megteremtve ezzel a biometrikus marketinget.
mio-alpha-strapless-heart-rate-monitor-shadow-15_gif.jpg

A különböző eszközökbe épített biometrikus érzékelők egyelőre csak az edzésterveinkhez szolgáltatnak adatokat, vagy az egészségi állapotunkról adnak információkat azzal, hogy figyelik a szívverésünket, véroxigén szintünket, vércukorszintünket, testhőmérsékletünket és még ki tudja, mit, pedig ezekből a jelekből mentális állapotunkra, egy-egy ingerre adott érzelmi reakciónkra is lehet következtetni, mintha egy hazugságvizsgáló gépre lennénk kapcsolva. A GPS-nek, az újlenyomat azonosításnak és az internethasználatunk elemzésének köszönhetően a hirdetők ma már pontosan tudják, hogy ki, mit, mikor és hol néz, kattint, olvas, használ, de nem sokára azt is tudják, hogy közben mit érzünk, mire gondolunk.
Fókuszcsopot helyett stressz-szint-mérés

Képzeljük csak el, micsoda eszköz kerülne mondjuk a Netflix kezébe, ha az érzékelők segítségével rögtön tudná, tetszik-e nekünk a film, amit éppen nézünk. Vagy a Bónusz Brigád azonnal láthatná, melyik kuponajánlata tetszett a legjobban vagy pont ellenkezőleg, melyiket utáltuk a legjobban. Ennél persze szofisztikáltabb módon is használhatja a hirdető a biometriai adatainkat. Például egy wellness szálloda akkor tesz nekünk egy ellenállhatatlan ajánlatot, amikor életjeleink alapján úgy tűnik, túl stresszesek vagyunk vagy egyszerűen csak elfáradtunk a munkában. Esetleg csak az ajánlat melletti érvelést alakítják mentális állapotunknak megfelelően.

De a kutatók munkája is egyszerűbb lehet. Könnyebben juthatnak kutatási eredményekhez mondjuk egy reklám tetszéséről, mintha órákig tartó és kétséges megbízhatóságú fókuszcsoportos technikával próbálnák kicsalogatni a hirdetők megregulázásának lehetőségétől megrészegült résztvevőktől. Sőt egy új mozifilm tesztvetítés is eredményesebb lehet ezeknek a technológiáknak a használatával.
bored-audience-in-movie-theater-jpg.jpg

A tinderezés is más lesz.
Persze az alkalmazásfejlesztők fantáziájában is bízhatunk. Biztosak lehetünk abban, hogy nagyon gyorsan rengeteg különböző hasznos, vagy haszontalan, de vicces applikáció fog megjelenni, amelyek működése az érzelmi állapotunkról szerzett információkon alapszik. Eljöhet például az a pillanat, amikor egy randiappban, mint egy továbbfejlesztett Tinderben az ellenkező nemű felhasználó fotójának megjelenésekor tapasztalt érzelmi reakciótól függ, lesz-e belőle szex románc. Ugyanakkor bármilyen alkalmazás nélkül is izgalmas lehetőségek nyílhatnak meg a biometrikus adatok civil felhasználásával. Gondoljunk csak egy randira, ahol a felek előzetesen megegyeznek abban, hogy utána megmutatják egymásnak a találka alatti érzelmi reakcióikra vonatkozó adatokat.

Ha tovább megyünk a víziógyártásban, azt sem tarthatjuk futurisztikus képzelgésnek, hogy cégek kifejezetten azért jönnek létre, hogy megvédjenek minket a rosszkor érkező ajánlatoktól. Amikor éppen agylöbböt kapunk a főnökünk újabb okosságától, nyilván a hátunk közepére kívánjuk az aktuális csodaszóval aposztrofált, szirupos amerikai családdal dúsított mosószerreklámot, de esetleg örömmel vennénk egy ránk szabott álláshirdetést.

Akár a facebookos like értelme is elveszhet, hiszen egy-egy poszt kapcsán annál sokkal bonyolultabb és nem utolsó sorban őszintébb érzelmi reakciók válhatnak publikussá, de ilyen módon a blogok írói is kaphatnak a legádázabb trollok „tollából” született cikizést megszégyenítő kegyetlen kritikákat."

Forrás: http://media20.blog.hu/2015/01/12/a_szivveresunk_adja_el_a_hirdeteseket 

Kapcsolódó:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/04/meddig-menjunk-el-technologia.html

 

2015. január 10., szombat

Ákos szájbarágó - IV.rész: Karcolatok

Többször elemeztem már zseniális kortárs költőnk, zeneszerzőnk Ákos dalszövegeit, annak ellenére hogy jómagam is belátom; minden mű értelmezése csak valami sajátos, szubjektív képzelgés lehet, azt találgatva vajon nekem mit üzen az adott alkotás - mit sem sejtve, hogy a szerzőnek vajon ugyanezt jelentette-e... Ettől függetlenül talán érdemes foglalkozni vele, legalábbis én szeretném megosztani - leginkább magam kedvéért leírni - hogy mit vélek benne Ákos dalaiban, mert sokat tanultam belőlük, mióta (szerintem) megértem rájuk. Biztos nem mindenki ért majd egyet-e sorokkal, hisz mindenkinek mást jelenthet egy adott mondat, de ettől szép.  No de ugorjunk is neki Ákos munkásságának, kezdem a "Karcolatok" c. lemezzel. Nem minden dalt elemzek ki, és a szövegekből is öncélúan kiragadok csupán, nem minden sor kerül ide. 

2015. január 8., csütörtök

Jézus, Károly! De hát mi történik itt?

Jézusom, Károly! De hát mi történik itt? Csinálj már valamit! 
Szómágusok előnyben:


És most főbb híreink egy-egy mondatban.

Az előzményekből...

PROVOKÁ-CION
"A Charlie Hebdo nevű francia lap egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vezetőjén gúnyolódott."

(és innentől a szokásos recept szerint)

PROBLÉMA
"Szerdán évtizedek óta a legvéresebb terrorcselekményt követték el Franciaországban a Charlie Hebdo székháza ellen, a szemtanúk szerint magukat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjainak mondó fegyveresek tíz civillel – köztük nyolc újságíróval – és két rendőrrel végeztek. Az iszlamista jelszavakat kiáltozó szélsőségesek vélhetően a muzulmán fundamentalisták kigúnyolása miatt rontottak rá a lapra."

REAK-CION
"Az együttélésünk módja elleni támadás volt"


MEGOLDÁS

Új terrorizmusellenes program készítését jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker

"Juncker azt mondta, Európának reagálnia kell a tizenkét halálos áldozatot követelő terrorcselekményre. Megfigyelők szerint elsősorban az európai rendőri együttműködést szolgáló Europol erősítéséről és a tagállamok közti információmegosztás javításáról lehet szó, különösképpen a légitársaságok utasainak adatait gyűjtő, úgynevezett PNR-rendszer kiépítéséről. A rendszer tervét több nyugat-európai tagállam erősen támogatja, ugyanakkor az Európai Parlament kételyekkel fogadta azt. Az Európai Bizottság még 2011-ben nyújtotta be a PNR-rendszer tervét, de a parlamenti ellenkezés miatt azóta sem jutott előrébb a projekt."

(most majd fog - kapott egy kis lökést... meg az IÁ elleni közhangulat is... irány Szíria!)

"Frederica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt hangoztatta, hogy a PNR-rendszer kiépítése "sürgős" feladat, különösen annak fényében, hogy sok európai fiatal utazik Szíriába és Irakba, hogy szélsőségesekhez csatlakozzon. A rendszerrel könnyebb lenne kiszűrni az ilyen potenciálisan veszélyes elemeket – mondta."

Így megy ez kérem szépen. Csak okosan, tervezetten, ahogy kell.


2015. január 7., szerda

A medve meg a karvaly meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy karvaly. Nagyon szeretett szárnyalni, különösen egy csábító málnabokor környékén - ahol azonban egy rossz medve bujkált, amelyik örökké elzavarta a karvalyt kedvenc bokra környékéről. A karvaly persze nem állt le, összehívta haverjait, és minden irányból körbevették a bokrot, embargót hírdettek, gazdasági háborúba kezdtek, kihúzták karmaikat a bokorból, kihasználva média és pénzügyi fölényüket világellenségnek kikiáltva a medvét, ám a történet nem egészen úgy végződött, ahogy karvalyék elképzelték. Illetve még nem végződött, de ha a mese következő része igaz, akkor ez egy nagyon okos koponyára vall, és a karvaly csak meglepetten nézhet ki a fejéből, mint ez itt...



***

Mostanra lezajlott az a piaci művelet, amit az elemzők már elkezdtek a tőzsde megalapítása óta lefolytatott legzseniálisabb műveletnek nevezni. Oroszország a nyugati spekulánsok, az ellenséges liberális sajtó és a nyugati szankciós retorika felhasználásával fillérekért visszavásárolta a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatokat, napokkal az Eurázsiai Gazdasági Unió indulása előtt.

Az InSerbia hírügynökség által publikált elemzés szerint Oroszország néhány nap leforgása alatt felvásárolta az orosz vállalatok 30%-át, ami mindeddig külföldi tulajdonban volt, és emellé mintegy 20 milliárd dollár profitra tett szert.

A liberális nyugati sajtó heteken át azt a képet vetítette, hogy pillanatokon belül összeomlik az orosz gazdaság. Amikor az orosz jegybank gyakorlatilag semmit nem tett az értékének több mint 40%-át elveszítő rubel megmentésére, a nyugati sajtó ezt a gyengeség jeleként értékelte, ami csak hozzájárult a spekulánsok körében uralkodó pánikhangulathoz. A befektetők pánikszerűen menekültek Oroszországból, a moszkvai értéktőzsde mélyrepülésbe fordult, az orosz részvények eladói túlnyomás alá kerültek, a rubel pedig rohanásszerűen veszített értékéből (dollárban számítva). A helyzeten az sem javított túl sokat, hogy még egy hét késéssel is, Putyin csak mosolygott a sajtótájékoztató alatt, de nem jelentette be, hogy további lépéseket tennének a rubel megmentésére.  

Mivel a spekulánsokat a nyugati sajtó sikeresen meggyőzte arról, hogy Oroszország ma-holnap összeomlik, lehetővé vált, hogy Moszkva néhány nap alatt felvásárolja a külföldi tulajdonban lévő orosz vállalatok részvényeit, és ezt úgy tette, hogy a valós érték töredékéért vette meg az idegen kézben lévő vállalatokat. 

2015. január 1-jén kezdi meg működését az Oroszország vezetésével kialakított Eurázsiai Gazdasági Unió, aminek előestéjén az orosz gazdaság nagy része orosz kézbe került vissza. Oroszország elnyerte függetlenségét a nyugattól. 

Oroszország az új szövetségi rendszer megalakulását megelőző pillanatokban a nyugati befektetők nagy részét kitakarította az országból, és ezzel kiküszöbölte a legnagyobb biztonsági kockázatot, ami az Eurázsiai Gazdasági Unió indulását követően komoly nehézségeket okozhatott volna. Soros György piaci manővere a font térdre kényszerítésére mostantól kispályás húzásként szerepelhet a történelemkönyvekben, mert amit Moszkva néhány nap alatt végrehajtott, attól a nyugati országokban nagyon sokan fognak dührohamot kapni.





Forrás:

***

(ha csak nem ez az egész is a Nagy Terv és Játék része, előre kigondoltan, medvét hozva előnybe, karvalyt hozva kapkodós helyzetbe ... - ahogy egy igazi bábmesterhez illik, játszva az emberekkel - sőt még egy hatványra emelve a sztorit: a bábmestert irányító istenek ügyes húzása ez, mely - még egy hatványra emelve - végső soron a Teremtés egy hétköznapos ügylete.. :) ) 

2015. január 6., kedd

Napiszer - január

A késő római–görög mozaikokon Kronoszt egy hosszú fehér szakállú, öreg, bölcs emberként ábrázolták, aki a zodiákuskereket forgatja. Ezt a figurát gyakran Aeonnak is hívták, ami görögül ’örök idő’-t jelent.
Kairosz ezzel szemben az ábrázolásokon egy meztelenül futó fiatalember, szárnyakkal a lábán (néha a hátán), homlokán előrenyúló göndör hajjal és hátul kopasz fejjel. A Sikyonból származó híres görög szobrász Lüszipposz allegorikus szobrán Poszeidipposz verse olvasható:
 
Honnan és kitől származol? Sikyonból. És a(z alkotód) neve? Lysippos.
És ki vagy te? Az idő, aki mindent lehagy.
Miért állsz lábujjhegyen? Én örök futó vagyok.
És miért vannak szárnyak a lábaidon? A széllel repülök.
És miért tartasz borotvát a jobb kezedben? Jelként az embereknek, hogy minden élnél élesebb vagyok.
És miért lóg hajad az arcodba? Hogy a velem találkozó megragadhasson.
És az Ég nevében, miért kopasz a fejed hátul? Mert senki, akit egyszer lehagytam, nem foghat meg hátulról, akármilyen fájdalmasan szeretne is.


Miért formált meg téged a művész? A te kedvedért, idegen, és tanulságként állított engem ide.
 
 
 
 
mit mondanak a múzsák? (angol)
 
Ő a Pillanat. A Jelen. A Most.
(csak figyelj.. :)
Itt az idő, most vagy soha!


2014. december 31., szerda

Mindenkinek olyan "új évet" amilyet csak kíván magának!

Bólé szürcsölgetés közben jönnek befelé a gondolatok. Egyre kevésbé jelent valamit nekem ez a december 31-éről január 1-re virradó éjjel. Azon kívül, hogy a gyerekek nem tudnak aludni a sok barom rakétájának durrogásától, nem sok egyebet tudok felhozni e "jeles" nap mentségére. Mert milyen nap is ez? Semmilyen. A biológiai év tavasszal kezdődik, tulajdonképpen a nap-éj-egyenlőség idején - innentől beindul a természet, lehet palántázni, kertészkedni, stb. A tanév szeptemberben kezdődik - ezt még úgy ahogy el lehet fogadni, nyár után kezdődik a suli. A tél december 1-ével kezdődik. A Hold-ciklusokhoz szintén nincs köze. Tehát elmondhatjuk, hogy ez a szilveszter, a tél egyharmadánál lévő nap sem a biológiai, sem a kozmikus, sem a társadalmi körforgáshoz, sem az évszakokhoz nem köthető, nem igazodik, csupán egy Római kreálmány, onnan, ahonnan nem mellesleg még az oszd meg és uralkodj elve is ered... A Gergely naptár borzalmas logikátlanságát és káoszát mi sem bizonyítja jobban, hogy például most az év egy csütörtöki napon indul... 

Társalogtunk már erről tavaly is, meg tavaly előtt is, és írt erről nagyon összeszedetten Asimov is, így csak ismételni tudnám magam. De miért pont ilyenkor jut eszembe fikázni a Gergely naptárt? Talán mert csak megérint valahol engem is, hogy holnaptól 2015-öt kell írni, időnként, különböző fecnikre. Persze nem muszáj, csak ha úgy látjuk jónak. Írhatunk akár 1718-at is, vagy bármit ami jól esik.

Mindenkinek kívánok olyan "új évet" amilyet csak kíván magának! 

(ezzel tulajdonképen el is mondtam mindent úgy, hogy közben nem mondtam semmit...)


2014. december 24., szerda

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!



"Érezd, hogy hozzád ér
S nincs idő, nincs tér
Árnyékok láncán él, aki fél"

"Tisztán és féltőn, nem dönthet más csak szív
Nem baj, hogy téved minden hibád tanít."



"Bennünk van a vágy, hogy jobb legyen a világ!
Rajtunk múlik, lásd, meddig támad ránk a világ
a tükörbe oda nézz, s keresd a hibát!"

"Bennünk van a fény és bennünk él a sötét
Hát ne nézz félre, ne tűrd, javítsd a hibát!"

2014. december 20., szombat

Az evolúció teremtése

Megnéztem a Noé c. új feldolgozást, mert sajnos még mindig érdekel miket üzengetnek a tengeren-túlról - és Karácsonyra erről gondoltam megosztani néhány sort.


Maga a film egy tragédia, igen nehezen fogadtam be a kővé vált angyal-transzformereket, meg a Noé idejében, vagy a lehetőségeikhez képest nehezen elképzelhető eszközöket (tökéletes szerszámok, hullámlemez, függönyök az állatok szétválasztására stb. - bár pont én is szoktam közzétenni a hivatalos történelem által elhalhatott leleteket, melyek bizonyíták, hogy jóval régebb óta van értelem a Földön, mint tanítják, na mindegy..), viszont voltak benne tetszetős részek. Például kedveltem Noé matuzsálem nagyapjának varázs-erejét, mert arra utal, hogy az akkoriak között volt még mágia. Szintén tetszett az az elgondolás, hogy az akkori időkben is megvoltak az embernek a különböző technikái, módszerei az élet minten területére kifundálva, mint például a növényekből készült terhességi teszt. Ami már kevésbé tetszett, az az Isten vs. ember(egó) mentális "küzdelme", meg a pusztító istenkép, amit erőltettek, és ami biztos, hogy nem egy magyar ember fejéből pattant ki. Bosszúálló istenképe a tudjukkiknek van. Meg aztán az is érdekes, hogy ha szigorúan a Bibliai vérvonalat nézzük, akkor van itt bibi rendesen, bár erről nem a film tehet. Káin - láthatjuk majd a lenti jelenetben - egy méretes kővel (az első kőműves?) ugye leüti testvérét Ábelt, majd lelép. Így:

"Ezután elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre. És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énoknak nevezte el  

Ezen a ponton sokan felteszik a kérdést: honnan volt Káinnak felesége? Talán ez az egyik leggyakrabban feltett Bibliára vonatkozó kérdés. Meg amikor a teremtett főszereplők találkoznak más törzsekkel. He? Azok honnan, s hogy? Na hagyjuk a mesekönyvet... (vannak persze próbálkozások a magyarázatra, például itt

A vízözön kérdésköre szintén érdekesen van tálalva a filmben, nem próbálja meg mindenáron a zsidó történelembe beleágyazni az eseményt, ezek szerint odaát is elterjedhetett a hír, hogy bizony az özönvíz története megjelenik szinte minden ősi nép mítoszában, vallásában, így jóval a zsidók előtt élt suméroknál is. A film az eseményt meghagyja bosszúállásnak, emberi gyarlóság miatt, és nem kezd bele tudományos magyarázatokba, hogy ez a katasztrófa miért is vagy hogyan jöhetett létre természetes módon. 
A Vízözön és az ezzel kapcsolatos „mondakör”, kezdve a Gilgames-eposztól a Biblián át, a magyar mondák Lúdvérc okozta özönvízéig, majd minden ősi európai nép mondáiban, de Indiában, Ausztráliában, a majáknál is megtalálhatóak. Kutatók egész generációi próbálták megmagyarázni, geológiai és régészeti bizonyítékokat találni, alátámasztani, vagy cáfolni az özönvíz létét. Egy igen divatos elmélet szerint, amelyet két amerikai geológus (Wiliam Ryan és Walter Pitman) állított fel, az Özönvíz egy megtörtént természeti katasztrófának állít emléket: 
"Az utolsó jégkorszak végén, tehát mintegy tizennégyezer évvel ezelőtt, a mai Fekete-tenger helyén egy a tengerszintnél 130-200 méterrel alacsonyabban fekvő, jóval kisebb kiterjedésű édesvizű, vagy enyhén sós tó terült el. A Boszporusz gátját ugyanis egy földrengés megemelte, és a Fekete-tenger medencéjét még az olyan nagy európai folyók, mint a Duna és a Dnyepper sem tudta megtölteni. Elméletileg a mélyföldet sűrűn lakták neolitikus pásztorok és földművesek (!).Az üledék lerakódásokból világosan kiderül, hogy a jégkorszak alatt a Fekete-tenger valóban alacsonyabb lehetett mai szintjénél, és ebből az időszakból az üledéknyomokban tengeri csigák és kagylók maradványai nem találhatóak. A jégkorszak végével azonban a tengerszint emelkedni kezdett, és végül áttörte a Boszporuszi sziklagátat. A katasztrófa félelmetes méreteket öltött: a vízesés a kutatók számításai szerint kétszázszor nagyobb volt a Niagara-vízesésnél és százharminc méteres mélységbe bukott alá. Robaját húsz kilométernyire is hallani lehetett. Naponta negyven köbkilométer víz zúdult le itt, ami napi tizenöt centiméterrel emelte meg a Fekete-tenger szintjét. Az elmélet szerint az itt élők elköltöztek - ki Európa, ki Anatólia felé, és vitték magukkal a vízözön mondáját, ami mint már Utnapistim vagy Noé történeteként került át a Közel-keleti civilizációk örökségébe."

Azonban amiről már nem igazán esik szó az az, hogy az utolsó jégkorszak olvadás-időszaka nem csak egy helyen okozhatott özönvizet. Ez az időszak jócskán átrajzolta az addig kialakult világtérképet, és az érintett területeken élő civilizációkat – így tehát ne csodálkozzunk rajta, hogy ezt az eseményt több (egymástól nagyon távoli) forrás is megörökítette. Az elsüllyedt szigetek (Atlantisz, Mu, Lemúria, stb.) históriái is idetartozhatnak. Graham Hancock kutatásai mindenképpen figyelemreméltóak a témában. Hancock összegyűjtötte a fellelhető, és minden bizonnyal korábbi civilizációk által készített igen pontosnak bizonyuló világtérképek másolatait, valamint lemodellezte a bolygónk vízözön előtti valószínűsíthető földrajzát. Ezekből megállapította, hogy hol létezhettek a keresett szigetek és kontinensek(!), mielőtt a világtengerek vízszintje megemelkedett. Létezik egy Piri Reis nevű térkép, mely a XV. századból származik (lehetséges, hogy Mátyás Corvinus könyvtárából!), és tökéletes pontossággal ábrázolja az Antarktiszt, valamint Dél-Amerika keleti partvidékét, mikőzben ezeket elvileg csak századokkal később fedezték fel. 

Érdemes lenne egyszer az évszámokat is a helyükre tenni, ugyanis a leghitelesebb és legrégebbi sumér forrás a vízözönt a jégkorszak végére kb. 11.000 évvel ezelőttre teszi, de pl. a Biblia Krisztus előtt kb. 4000 körülre. Figyelemreméltó ez a több évezredes különbség, ami azzal magyarázható, hogy az Ószövettség összeállítói is a sumér hagyományból merítették ugyan a témát, viszont időben igyekeztek a saját ismert történelmükhőz igazitani az eseményt. Viszont az is meglehet, hogy a felmelegedő Földciklusban több vízözön is volt. Egyébként szerintem a vízözön olyan vízválasztó lehetett, mely az ókoriakat megelőző (vélhetően igen fejlett) civilizációkat majdnem eltörölte, és helyébe mások léptek. A vízözönt követően néhány évezred alatt megjelentek a hódító népek tömegei, egy az előző (szerintem) békés, építő, teremtő népektől teljesen más típusú, világszemléletű, technikai, materialista jellegű emberfaj, mely már-már annyira nem illik a földi élet idilli képébe, hogy lassan az özönvíz szándékosságát kell feltételeznünk. Azaz, mintha az előző békés civilizációkat el kellett volna törölni a föld színéről, hogy a helyükre mások „költözhessenek be” a bolygóra. Még az is lehet, hogy irányított módon zajlott le egy-egy terület elárasztása… :) Ebből a nézőpontból tehát az özönvíz nemhogy újrakezdte a teremtést egy tisztább emberiséggel, hanem pont fordítva, egy még szarabbat, sárosabbat hozott létre a víz után maradt dagonyából. Jól nézünk ki... :)

Hanem! Amiért tollat ragadtam - mivel egyébként annyira azért nem volt jó film, hogy írjak róla - az egy középső jelenet volt, a következő tartalommal: Biztos vagyok benne, hogy a videómegosztókon méltán sikeres lesz ez jelenet a filmben, ami a Teremtés szövegére bemutatott Evolúciót tárja elénk, végre valaki megpróbálta összepászítani a kettőt, és azt kell mondjam egész ügyesen sikerült! Itt nagyon szépen megjelenik az "is-is" gondolkodás, tehát nem tesz fel keresztkérdés: miben hiszel? a teremtésben vagy az evolúcióban? - hanem bemutatja, hogy mindkét elgondolás szépen elfér egymás mellett, sőt talán nem is értelmezhető másképp csakis így. "Kezdetben nem volt semmi, semmi csak a végtelen sötétség csendje. A Teremtő lehellete kiáradt az ürességgel szemben, suttogva: legyen világosság és lőn világosság" (egy robbanás). Mindez persze egy rakás nyugtalanító kérdést felvet. Én jó néhány éve csak úgy tudom elfogadni a teremtést és a Teremtőt, ha az időben és térben nem korlátozott, tehát végtelen, határtalan, és nincs kezdete sem vége, sem időben, sem térben. Miért is nem? Mert ahol véget vagy kezdetet feltételezünk (időpont, határ, fal, stb.), ott rögtön felvetődik a kérdés, hogy mi van azon túl? "Kezdetben..." OK, ez volt a kezdet, de mi volt előtte, he? Semmi? Akkor mégis miből és hogyan lett a valami? Materiál Istiéknél szintén felvetődnek ezek, de nem szívesen foglalkoznak olyan kérdésekkel, hogy mi is robbant fel? Hogy került oda az anyag, amikor a robbanásban jött létre? Mitől sűrűsödött össze, amikor a robbanástól jöttek létre a fizikai törvények? Ezekre a kérdésekre nehéz tudományosan válaszolni, mert ez már túlmutat a tudományon, ez a hit kategóriája, legyen szó akármilyen materialista tudósról. 

Mindentől függetlenül az a bizonyos kezdőpillanat (ha volt ilyen, ha beszélhetünk egyáltalán volt-ról), vélhetően mindenkit izgat. Engem különösen, de ahogy említettem sokkal könnyebben elfogadom azt, hogy nincs eleje a teremtésnek (legfeljebb pulzál:  robban -> kiárad -> összehúzódik -> robban; vagy lüktet, mint a szív: szív-sűrít-bent tart-kipufog...:). A véges nézi a végtelent, találgatja hogy mit jelent - énekli Ákos, és ha egyszer lenne rá lehetőségem egy kérdést feltenni a Forrásnak, biztos ez lenne: 

Hogy jöttél létre? 

Külön pirospont a filmben, amiért nem közvetlenül a majomból szülték meg az embert, bár a végeredmény majdnem az lett... Igaz, a jelenetbe bármelyik elméletet bele lehet magyarázni, mivel egy majom tényleg leugrik a fáról... és aztán megjelenik a fényből készült ember. Ez is szintén az is-is gondolkodásra utal, mert ugyan lehet hogy "alapanyagnak" kellett a majom, de kellett hozzá egy csipetnyi más is, hogy abból ember teremtessen. Szóval ez igen ügyesen van megoldva, mert mind a két irányzat (teremtés vs. evolució) megláthatja a jelenetben amit keres. Aki már amúgy is egyesítette magában a kettőt, annak meg minden tiszta. :)

Összességében azt kell mondjam, hogy egy nagy baromság a film, de kiváló részegységekkel megáldva. :)

Na és a sok okoskodás után következzen végre a részemről legkomolyabban értékelhető és engem megfogó jelenet a Noé munkacímű, amúgy kővé vált angyal transzformerekről, bosszúállásról, és némi környezetvédelemről, vegetárianizmusról szóló filmből:

Noah Movie - "Creation" Clip


 

A szöveg eleje saját fordításban:

"In the beginning there was nothing, nothing but the silence of infinite darkness. The breath of the Creator flooded against the face of the void whispering let there be light and light was, and it was good. The first day. And then the formless light began to take on substance and shape the second day, and the whole world was born, our beautiful, fragile home. And a great warming light nurtured its days, and a lesser light ruled the nights, and there was evening and morning, another day."

"Kezdetben nem volt semmi, semmi csak a végtelen sötétség csendje. A Teremtő lehellete kiáradt az ürességgel szemben, suttogva: legyen világosság és lőn világosság, és ez volt jó. Az első nap. És ezután az alaktalan fény elkezdett tartalommá és formává válni a második napon, és az egész világ megszületett, a mi gyönyörű, törékeny világunk. És egy nagy meleg fény táplálta a napjait, és egy kisebb fény uralta az éjjeleket, és lett este és reggel, következő nap."   

A többit nem fordítom, szépen van megmutatva hogyan születik meg az élet, hogyan formálja meg a tudat bolygóméretűvé, s hogyan fejlődik fel harmóniában egészen az emberig. A jelenet végére persze kijön a lényeg, ami tulajdonképpen az, hogy az embert teszi felelőssé a Föld és a Teremtés megrontásáért, amivel őszintén szólva egyet is lehetne érteni, ha nem lennének sejtéseink az ember mögött álló erők játékáról, ami a genetikát, vérvonalba barmolást, és a folyamatos suttogásokat illeti... Persze kár lenne a felelősséget másokra tolni, az ember jelentős hányada ezek nélkül is képes egymás torkának esni egy falat kenyérért is, de ezt most hagyjuk... Biztos mindennek oka van, ennek az elkurvulásnak is lesz talán egyszer elfogadható magyarázata. Vagy ha nem, akkor pusztuljon újra a koma, hátha a következő körben megérti.  

A rendező itt mond néhány dolgot a jelenet születéséről: