(Lehet, hogy az Élet csupán játék, a mindent átható Tudat illuzórikus megnyílvánulása, az implicit Rend felszínének fodrozódása, mégis a lent leírtakkal mélységesen egyetértek. És igen, lehet, hogy nem valami ellen, hanem valamiért kell küzdeni, mégis a lenti érvelést logikailag, erkölcsileg, jogilag, és minden normális emberi normához mérten rendkívül rendben valónak találom.)
A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
Tisztelt Emlékbizottság!
Mi, ma élő magyar emberek sem 1944-ben, sem azóta és különösen 2014-ben nem tartjuk magunkat felelősnek a zsidók II. világháborús deportálásáért. Személyünk elleni kollektív bűnösséggel történő megvádolásnak
tekintjük, ha a nevünkben bárki, bármilyen bocsánatkérést fogalmaz meg
vagy fizet a mi adónkból bármilyen összegben kártérítést a zsidóság
felé. Mi nem követtük el azt, amit az emlékbizottság a magyarság
egészére terhel rá!
Tudomásunk
szerint létezik olyan zsidó érdekeltségű szervezet, amely feladatának
tekinti, hogy az általuk bűnösnek tartott személyek után nyomozzon.
Nincs tudomásunk viszont arról, hogy e szervezet bármilyen bizonyítékot
talált volna arra, hogy a ma élő mintegy 10 millió magyar embernek
1944-ben köze lett volna valamely zsidó halálához!
Éppen ezért követeljük, hogy a vádlók és a bocsánatot kérni szándékozók tételesen, személyenként mutassanak fel bizonyítékokat. Amennyiben nincs bizonyíték, nincsenek bűnösök sem!
Mindezek alapján mi, 10 millió ártatlanmagyar
ember, nem kívánunk bocsánatot kérni a zsidóságtól és nem fogadjuk el,
hogy a mi munkánkból származó adóból akár egyetlen fillér kártérítést is
fizessenek, mert nincs miért! Vezekeljenek és fizessenek a bűnösök! De
csak ők!
Ha
az emlékbizottság tagjai a zsidóságtól bocsánatot akarnak kérni avagy
kártérítést akarnak fizetni, ám tegyék, de csak a maguk nevében, a saját
anyagi forrásaikból! De miért is? Talán mert ők maguk elkövettek
valamilyen bűnt? Akkor viszont miként lehetnek az országunk közéleti
személyei? És vajon mit követtek el? A magyar közvéleményt kötelesek e
kérdésben tájékoztatni!
Megjegyezzük
továbbá, hogy Magyarország 1100 éves történelmének tragédiáit a magyar
nép az egyetemes magyar nemzet elleni támadások, erőszakos cselekedetek
szerint tartja számon, mint például a mongol-tatár támadás, a török
uralom, mely alatt magyar gyerekek tömegét vitték el janicsárnak és vált
az ország nagy része lakatlanná. De ugyanilyen tragédiának tartjuk a
Habsburgok vérengzéseit, különösen a ’48-49-es szabadságharc leverése
után avagy a kun (kohn) béla banda 133 napos szadizmusát, a trianoni
gyalázatot vagy a II. világháború utáni kommunista terrort, abban az
ávh-s, ávo-s gyilkosok kegyetlenkedéseit az ártatlan magyar emberek
tömegével szemben. Jelen helyzetben nem kívánjuk a magyar nemzeten
belüli kegyetlenkedéseket (kun (kohn) béla és rákosi terrorja) faji
alapon vizsgálni, mivel ez a mostani tiltakozásunknak nem tárgya, pedig
érdekes és fontos összefüggéseket tárna fel az emlékbizottság által
kezelt témával.
Felhívjuk
az emlékbizottság tagjainak figyelmét, hogy az önök által szervezett
rendezvényt, annak költségeit és eseményeit csak az e témához olyan,
ÖNKÉNT csatlakozó személyek körében szervezzék, akik ezen ügy mellett
személyesen kiállnak és saját anyagi forrásaikból fizetnek rá
hozzájárulást! Mi, ártatlan magyar emberek nem vagyunk hajlandóak ennek a
műsornak semmilyen formában, sem anyagilag, sem közéleti programként a
részesei lenni.
Éppen
ezért felszólítjuk a magyar kormányt, hogy erre a programra is csak a
más nemzetiség számára e célra biztosított mértékű támogatást nyújtson,
annak ellenére is, hogy a zsidóság, mint népcsoport nem is szerepel a magyar nemzetiségek listáján!
Filozófiai hangvételű elmélkedés következik a Lét (lehetséges) Elsődleges Céljáról, ahogy ezt a dolgot a saját gondolataim és érzéseim szerint jelenleg látom, valamint e téma kibontásához segítségül hívtam egy remek lélektesó gondolatait is, mert úgy érzem érdemes megosztani a letisztult véleményét. Nem rövid és nem könnyű, csak hard-core fanoknak ajánlott jelen iromány! :) Van egy dilemmám, mely egy ideje komolyabban foglalkoztat. Úgy érzem még nem
értem végére az ezzel kapcsolatos kutatásaimnak, így lehet, hogy ott lapul a válasz valamelyik fiókban, bár mindezek mellett úgy érzem minden válasz meg van bennem is, csak ki kell ásni. Az a legnagyobb baj, hogy jelen állapotban még megfogalmazni is piszok nehéz ezt a
dolgot, mert inkább csak érzések, mint szavak formájában jelennek meg itt
belül - azért teszek rá egy kísérletet.
Az előzményekből...
Bevezetésként csak
annyit, hogy nemrég volt egy nagyon érdekes "állapotom": az étkezdében
hirtelen rám tört egy eddig teljesen ismeretlen érzés, hogy az ott
kajáló, sürgő-forgó, vetkőző-öltöző embereket már nem különálló
objektumoknak és személyeknek láttam, hanem egyetlen egy Valami
látszólag káosz-szerű mozgásának, de ha jobban megnéztem, akkor
észrevehető volt az összehangoltság: ugyanazok, vagy legalábbis nagyon hasonló sémára épülő mozdulatok jellemeztek
minden "részt", ugyanazokat a gesztusokat adták elő beszélgetés közben,
szóval olyan harmonikus kép tárult elém de érdekes módon úgy, mintha én
ezt az egészet kívülről szemlélném, egy hátsó perspektívából, nem benne a folyamatban... Nem
tudtak róla, hogy én hogyan látom őket, miként gondolok rájuk, ők
csinálták a szokásos elkülönült viselkedéseiket, de én észrevettem benne
a közöset, Ami az egészet összeköti, Ami az egészet mozgásban tartja.
Észrevettem a Formát a káoszban. Mondom nehéz szavakba öntenem, de mintha ez egyfajta tudatváltás
lépcsőfoka lett volna. Teljesen másképp viszonyultam az emberek
tömegéhez mint korábban. Jó volt köztük lenni, de kicsit kívülállóként,
látogatóként, csendes szemlélőként éreztem magam... Aztán később még aznap este történt még valami. Hazaérve a melóból
leültem a gyerkőcökkel játszani, miközben igyekeztem odafigyelni az
asszony aznapi háztartási kalandjaira is, és hirtelen egy olyan
szeretet-roham tört rám, amilyet még nem éreztem soha. Nehéz leírni, de egy
olyan végtelenül hálás és megelégedettség érzés terjedt végig minden
tagomon, és csak figyeltem, és hallgattam őket, miközben egyetlen
gondolat lebegett bennem: szeretek közöttük élni. Szeretek itt lenni.
További kérdések...
Na, ez a jó kis nap tulajdonképpen egyfajta betetőzése volt a
hétnek, ami a megfeszített munka mellett egy nagyon érdekes gondolat
körül zajlott: azon agyaltam már egy hete (de szinte folyamatosan), hogy ha minden Egy, akkor mi
célja az egyéneknek? A magyar nyelv rendkívül szépen mutatja a megoldás
egy kulcsát: egy-én. Ez a lény-eg, hiszen a lény-egy. De akkor mi szükség
van Kis Pistára, meg Nagy Julikára, azaz a kamerákra, melyek "veszik" az Egyet? Mi tehát a célja a jelenleg X.Y. néven futó illúziómnak, aki
úgy ahogy megtalálta önmagát már (nem ezen a néven, hiszen ez csak egy
kondicionált figura, a valódi nevem nem is tudom, talán nem is kell,
talán nincs is??)? Egyedi teremtmény vagyok-e, akinek lehetősége adott
felismerni a "vagyok" semmihez nem hasonlítható létérzését, és
lehetőségem van határokat átlépni, tudatváltást megtapasztalni, akár
testben, akár anélkül? Hol van, egyáltalán van-e LéC / CéL, amit át kell ugrani? Vagy nincs egyén, csak Egy Én, aki itt belül
munkálkodik és csendben figyel? A Csendes Figyelő én vagyok-e, vagy Én??
Nem tudom érthető-e a különbség? A kondicionált elmém utolsó küzdelme
most E lény ellen, vagy mi történik? Mi a célunk az életben?
Visszakerülni a Forrásba minél előbb, vagy inkább a Forrás létezésének
és az Egységélmény megélésének tudását felhasználva létrehozni egyre
fejlettebb formákat (regényhősöket)? Felismerni, hogy az Életfán létezem, mint mindenki más, de mégis egy egyedi csavart spirálág formájában? (lásd első kép)
Ismétlem, nem könnyű ezt még megfogalmazni sem, hiszen ezen kérdések vizsgálatakor a szavak már cserben hagynak minket, hiszen azok is csak formák, létrejött útmutatók, de nem maga az út, ezért nem az értelmét kell keresni, hanem mindig csak azt kell nézni mire mutat az adott szó, irányjelzőként. Remélem azért a lényeg átmegy,
mert szerintem csak az elmém görcsöl ezen, a lelkem (ha van ilyen?)
nyugodt. A téma eleve
annyira magasztos, hogy még hozzányúlni is nagyon óvatosan lehet csak.
Azt tudom leírni ahogy most érzek, és erre valószínűleg nem is azért van szükségem, hogy
"másoknak" (bár ha jól sejtem, ilyen nincs is! :) megmutassam, hanem talán inkább azért, hogy magam számára
letisztuljon. De lehet, hogy csak az elmém vágyik erre, a Valóm már tud
minden választ... Csak kérdés, hogy lehet-e, kell-e egyedi valóm lennie?
Nem akarom az elkülönülés útját választani, az nem az én utam. De azt
sem akarom, hogy válaszok nélkül feloldódjak ismét a Határtalanban.
Érthető ez? Lehet jobb lett volna zenében, vagy rajzban"megfogalmaznom" , talán érthetőbb, érezhetőbb lett volna... :))
Ennyit a bevezetésről, és mivel szeretek elemezni, így akkor kezdjük az elején! :) Megkísérlem a lét néhány szintjén feltárni a lehetséges célokat, hátha jutunk előrébb.
Elemzés
Kezdjük talán az "anyagi" sík alapjainál, a "kvantumvilágban". Mivel ez a terület kutatása még igencsak gyerekcipőben jár, túlságosan nem célszerű magabiztos kijelentéseket tenni ebben a dimenzióban, annyit azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ez az a "világ" ahol mintha az Egészet látnánk visszahajlani önmagába, ahol minden részben benne van az egész, fraktálrendszerben, és amely alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a világ nem olyan, mint egy háromdimenziós térkép, koordináta rendszer szerinti pontokkal és jól elhatárolt objektumokkal, hanem valójában egy olyan áramlás, ahol egy számunkra érzékelhetetlen, de valóságos rend (idea) hozza létre a számunkra érzékelhető, de valójában nem létező formákat (matéria), amit fizikai megnyílvánulásnak hívunk. Ennek a "szintnek" a célja nem más mint a megnyílvánulatlan rendből létrehozni a folyamatosan változó megnyílvánulásokat, formákat, amelyek adott esetben akár komplett galaxisok is lehetnek, ám mindenképpen ideiglenes, egy darabig fenntartott örvény jelleggel. A kvantumelmélet szerint nem az égitestek hozzák létre a sugárzást, hanem a sugárzás (áramlás) az elsődleges és állandó realitás, amelyik "időnként" és "helyenként" létrehoz tartósabb formációkat is (illúziókat). Itt, a "kvantumvilágban", a burkolt rendben még minden a legnagyobb rendben van, minden szinkronban van, sőt olyannyira rend van, hogy a "külső", "érzékelhető" világ valójában ennek a belső rendnek a fodrozódása.
Aztán áttérve a kémiára, az atomi világban már egész mást látunk, ez az az első "hely", ahol megjelennek a formák, a "különbségek", a teremtés első szintje. Azonban az
ezt a „dimenziót” felépítő részecskék céljairól csak nagyon beleerőltetve
lehetne beszélni, hisz mindegyik egy jól meghatározott program szerint
cselekszik, pontosabban nem is cselekszik, hanem sokkal inkább hajlandóságot mutat a létezésre... Az emberek által elektronnak nevezett részecske például nem lokalizálható a térben, de van valószínűsége egy felhőn belül. Ezen a szinten tehát nem igazán beszélhetünk
egyéni célokról. Aztán „még egyel” feljebb emelkedve a sejtszinten szintén azt
látjuk, hogy program szerint működik a tevékenység, nincs szabad akarat,
viszont ez a szint valójában a biológiai építkezés helyszíne, a sejtek az építő
képességekkel ellátott létezők, ott és úgy dolgoznak, építkeznek, ahol és ahogy
szükség van rájuk. Ez már közelít valami célféleséghez, és itt már látványosan és határozottan megjelenik a Tudatosság. Az ásványi szint talán az első olyan létezés-sík, ahol nem csak mint összetevőkről, hanem mint teremtményekről beszélhetünk, de erről most bővebben szándékosan nem ejtek szót.
Aztán ha megnézzük a növényi
létezést – bár nem ismerem a „gondolatvilágukat” -, itt már megjelenik két nagyon
fontos elem, melyek akár célnak is felfoghatóak: a Fény felé törekvés, és
ezáltal az egyre szebb, arányosabb, és logaritmikusan ismétlődő formációk
létrehozása (lásd még Global Scaling). Szabad akarat és különböző "utak"? A növényvilágra nem igazán lehet rossz
szavunk, még a kertünkben elterjedő gazra sem, hiszen ha nem zsörtölődő
gazdaként tekintünk reájuk, hanem egy kicsit toleránsabban, akkor láthatjuk,
hogy a növények nem csinálnak mást, mint beszínezik a földtakarót, mindezt
teszik védelem és újratermelés (humuszképzés) céljából, valamint mintegy mellékállásként megalapozzák az önvezérlő tápláléklánc körfolyamatát. Tehát ezen a szinten
már komolyan megfogalmazható létcélok jelentek meg. Aztán nézzük meg az
állatvilágot. Az ő létezésük kicsit mintha öncélúnak tűnne, hiszen felfalnak
mindent, növényt, más állatot, egymást, csakis a túlélés kedvéért, de ha egy
távolabbi nézőpontból szemléljük a komplett állatvilágot azt látjuk, hogy a
rendelkezésükre bocsátott „statikus” energiákat elképesztő mozgási energiává
alakítják, ezt adják ők a rendszernek. Az ő céljuk az állandó mozgásban lenni –
szüntelenül nyüzsögnek, repülnek, úsznak, vágtatnak, harcolnak stb.., és nem kell megijedni ha a domináns hím felfalja a legyőzött hím utódait - így működik a Fenntartható Program. No és ami talán ugyanennyire
fontos: az állatok emlékeztetnek minket arra, hogy tudományosan megalapozott elméletek nélkül
is kiválóan lehet élvezni az életet. (nem a madaraknak volt szükségük Szent Ferenc prédikációira, hanem Feri bácsinak volt szüksége a madárfüttyre...:)
No és most elérkeztünk az emberi szinthez,
az első olyan létsíkhoz ahol akár már meg is jelenhet valami egyéni cél és
szabad akarat, még ha ezt sokszor olyan kínkeserves átoknak is érzik egyesek. Az emberek esetében elég nehéz lenne egy mondatban összefoglalni
egy lehetséges célt, hiszen ahány ember, annyi különböző tudatszint, és ezzel
együtt járóan annyi különböző cél lehet (és itt tényleg végtelennek tűnik a skála a lelki szegényektől egészen a bolygók sorsát irányítani szándékozó globalistákig). Ám én mégis erősen hiszem, hogy
mindezen "egyéni" célok eltörpülnek valami nagy, valami vezérelv, valami Isteni terv
mellett, pontosabban nem is mellett, hanem abban, mely az egésznek értelmet ad - mint ahogy minden alattunk lévő szinten ez látható volt. Mint minden emeleten, itt is minden kis apró cselekedetünk és
céljaink valami nagyobb rendű okok és célok érdekében történnek, látszólag
kaotikusan, de azért imitt-amott már felfedezhetőek igencsak logikus láncolatok
a történésekben. Mintha lenne egy Íve az Egésznek. A létezés minden szintjét áthatja egy Tudatos célorientáltság, semmiképpen nem beszélhetünk káoszelméletről, hiszen minél lejjebb megyünk a mikrovilág felé, ahol minden manifesztálódik, annál nagyobb rend uralkodik. Viszont ha "lentről" "felfelé" megyünk a bonyolultabb létformák felé úgy tűnik, egyre inkább feledésbe merül ez a tudás, s az embernél ez a tudatlanság valamiért kicsúcsodosik. De azért itt is kell legyen velemi cél, csak nem olyan egyértelmű. Vajon mi lehet az a Cél ami hajt előre, ami orientál minket? És
lehet-e ez a cél egyéni, vagy minden alá van rendelve egy felsőbb akaratnak?
Bármit teszünk mindenképpen a Divine Plane-t szolgáljuk? Ennek próbálok utánajárni
ebben a kis esszében. (Már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az emberen túlhaladva az angyali, magasabb dimenziós, vagy földönkívüli létezők esetében - bár erről csak elképzeléseink lehetnek, mégis - az a gyanú, hogy ott ismét megjelenik a rend. Csak egy olyan rend, mely már nem programból, hanem tudásból fakad. S most így végiggondolva a dolgot, valamiért olyan érzésem van, hogy az egyetlen szint, ahol a káosz jelen van, az az ember... mintha valami igen fontos kulcs lenne az emberi szint, ahol az "alattunk" lévő programozott és ösztönök vezérelte létsíkok világa átvált(hat) tudatossággá...)
Elkülönülve
Gyermekkoromban én is, mint szinte mindenki más, úgy
gondoltam, hogy csakis a TV-ben látott hősökhöz hasonló élet lehet az én célom is.
Eleinte izmos akartam lenni, mint Schwarzenegger, okos és humoros nyomozó, mint
Mel Gibson, fénykard-harcos, mint Luke, kalandor, mint Indiana Jones, hős,
űrhajós, csillagász, katona, tűzoltó, rendőr, feltaláló, varázsló, és a többi. Aztán később, ahogy
egyre inkább átértékelődtek a dolgok, ezek a „célok” kezdtek elhalványulni (szerintem itt rontottam el :), és
inkább a szerelem, a tanulás, a sport, a minél jobb eredmények kerültek előtérbe, ezután
természetszerűleg (bár ez kérdés…) a karrier, a megélhetés, a családalapítás,
ház, kocsi, kandalló, kert, egyszóval otthon lett a fő cél. Úgy gondolom ez a folyamatosan változó orientáltság az emberi társadalmunk velejárója, nincs ebben semmi kivetni való,
mondhatni Korral és korral jár. Az ember mindig is tett maga elé kisebb-nagyobb célokat amiért küzdhet. Madách
szerint az ember célja maga a küzdelem, nos ez is egy lehetséges nézőpont,
hiszen tulajdonképpen nem csinálunk mást, mint küzdünk minden áldott nap, egyik feladatból a másikba, és
van amikor még jól is esik. De egyrészt figyelembe kell venni, hogy a küzdelmeink okaira leginkább visszavezethető problémákat az elkülönülni vágyó elménk okozza, másrészt ez az állandó küzdelem önmagunkban és a "külvilágban" nem lehet Vezér Cél! – döbbentem rá egyszer, sőt mindig is éreztem, hogy ez nekem kevés, nem ez a lényeg. És
amikor az ember - végiggondolván a saját életét - rádöbben, hogy ugyan minden apró
lépéssel jutott előrébb valamelyest, egyszer csak felismeri, hogy szellemi szintről nézve az egész helyben topogásnak tűnik, és lehetetlen megtalálni a válaszokat
„odakint”. Ez az állandó nyüzsgés az elmében és a sok látszólagos (pót)cselekvés a "nagy elkülönültségben" nem lehet Cél! Valahol máshol kell keresni, lépjünk is gyorsan tovább.
Találkozás Ezot Erikával
Spirituális vizsgálódásaim és hálózati közéletem során
kialakult egy már sokkal inkább vezériránynak tekinthető cél, már ami az emberi
létezésszintet illeti, mely e-képpen fogalmazódott meg: az ember célja először is felismerni a Teremtőt (teljesen mindegy milyen
vallási, nemzeti, ideológiai háttérből - kondícióból - érkezünk), majd ezt felismervén
visszatérni Hozzá. Ez olyan jónak tűnt! Igen, ez a nagybetűs Cél! Hurrá, megvan! A székely-magyar róvásírásban a C, mint Cél betű jele is egy ég felé mutató nyíl! Hm... Megteremtettünk, látszólag
elkülönülésre „ítéltetve”, és megkaptuk a leckét: felismerni a bennünk és mindenben jelenlévő Teremtőt, valamint
hogy része vagyok az Egységnek, majd szépen lassan visszatérni ebbe az
Egységbe. Ez jól hangzott, de később éreztem, hogy ez még mindig csak egy
árnyalata a valódi Célnak. Mi is a baj ezzel a céllal? Nos szerintem az, hogy
olyan öncélúnak tűnik. Nincs meg benne a slusszpoén...
<![endif]-->Aztán felmerült egy olyan változat is, hogy a
Létezés célja maga a Létezés. Ez azért tetszik mert nincs benne semmi
belemagyarázás, semmi szösz-mösz, semmi műanyag. Olyan tiszta és érthető. Ám mégis
úgy érzem ez sem más, mint egy öncél. Kevés, hiányos, ennél többről kell legyen
szó. Menjünk tovább.
A csendes most
Célnak olvastam valahol a következőket is: "Szívem szerint, csak az érzések tudásában, a pillanat életében lennék, a
"csendes most"-ban, leginkább nem csinálva semmit. "
Sokan
úgy érzik ez a jó irány. Az Echart Tolle féle csendes magány, "élj az
itt és most-ban", csendes megfigyelőként. Nem mondom, nem rossz irány, de korábban láttam ebben egy kis gixert. Először is felhívnám a figyelmet, hogy az a
tartomány, ahol nem
csinálunk semmit, az a "null-idő", vagy "null-sík", ami nem azért lett kitalálva,
hogy ott lébecoljunk az örökkévalóságig. Az állandó mozgásban tartott Teremtett Univerzum sem
azért lett alkotva, hogy ne csináljunk semmit benne, hiszen akkor nincs
is értelme az egésznek. Abban viszont tökéletesen igazat adok a Tolle-követőknek, hogy leginkább belülre kell
figyelni, ott ahol mindenkinek a "vagyok" érzése - azaz a "létezem", a
"csendes és éber most" - jelenik meg, ugyanis ez mindenkinek tökéletesen ugyanaz
az érzés - egy elmétől, időtől és tértől mentes "hely". De mégis az az
érzésem, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy ott legyünk állandóan a nagy
semmittevésben, hanem hogy tapasztaljunk a teremtett világ
mindenségével és dualitásával együtt, hideget-meleget, mert máskülönben
nem alakul ki viszonyítási alap, s nincs értelme az egésznek. Nem tudod
mi helyes, és mi nem. Nem tudod mi közül választhatsz. Bár tudvalevő,
hogy nem létezik jó vagy rossz, hiszen mindenre szükség van, és
mindennek célja van a Teremtésben, azért ettől még megadatott a szabad
akarat, hogy eldönthesd melyik úton jársz inkább. (Tolle tanításaira még visszatérek később, mert az egyik előadása teljesen megváltoztatta a vele kapcsolatos véleményem.) Mindenesetre szerintem nagyon is igaz, hogy aki teljesen el van veszve a saját elméje által kreált, múltból és jövőből táplálkozó történetben (szinte mindenki ilyen...) és azzal a gondolatformával (illúzióval) azonosítja önmagát, az nagy valószínűséggel nem lesz képes fenntartani a tudatát a test elvesztése után, ezért feloldódik (rosszabb esetben bolyong még egy pár évszázadig, keresve a régi sztoriját, és/vagy nem is tudva mi történik vele).
Bennem most vannak kérdőjelek magammal szemben, figyelni fogom magam - állítják egyesek. Szerintem ez egy nagyon fontos lépcsőfok. Figyelni magunkat,
figyelni az érzelmeinket, a gondolati formáinkat, milyen impulzus mit vált ki bennünk - ez már a
csendes megfigyelő "szeme", az Alanyé, aki mindannyiunkban ott van. Csak békességre vágyom. Most már szép, nyugis nekem való tapasztalásokra. - gondolhatjuk néhányan. Ezzel is tökéletesen egyetértek, én is ilyenekre vágyok, de hosszú még az
út a tudatos vágy megjelenésétől a megnyílvánulásig, azaz amikor a
tudatosság létrehozza azt a fizikai hologramban. Ezen dolgoznunk kell
mindannyiunknak, akik ezt az egységélmény (szellemi) utat választják
az elkülönülés (anyagi út) helyett.
Út a Forrásba
Szerintem az Isten (Forrás, Teremtő, Tudat,
ahogy tetszik) nem azért hozta létre a világot, és benne minket - kis
részegységeit, "nyúlványait" - hogy hátradőlve ne csináljunk semmit -
mert bár ugyan az egy nagyon jó kis "hely" és érzés, "OTT" lenni, de az
egyet jelent a felolvadással, a Forrással történő újraegyesüléssel. Aki
erre vágyik hamar megkaphatja, de akkor nincs szintlépés, és egy
újraléteztetésben (újrateremtésben) már nem az lesz, aki volt, hanem egy
teljesen más entitás. Nekünk embereknek megadatott a lehetőség, hogy
felismerjük az "éntudatot", azaz a "vagyok" semmi máshoz nem
hasonlítható ÁLLANDÓ érzését, az egyetlen állandót az folyton változó,
forgó, erjedő világban (létrehozott és mozgatott formában).
Aki olvasta, vagy látta előadásban Jill Bolte Taylor agykutató
agyvérzésének esetét, annak már lehet némi elképzelése, hogy a testből "kiválva" valóban
könnyedén visszakerülhet a lélek az örömteli Teljességbe, a
Végtelenségbe, a Határtalanságba, azaz a Forrásba, de biztos, hogy ez a
cél? Ezért teremtettünk? Vagy azért, hogy kiderüljön ki képes megtartani
magát (saját tudati örvényét = Életfa ágát) teremtménynek úgy, hogy akár test nélkül, vagy
épp azzal együtt, életeken át is önmaga tudjon maradni, és folyamatos
fejlődést felmutatni, átlépni határokat, tanulni és tanulni? Hol a határ, hol a Cél / Léc?
A Forrás mint végső cél ugyan értelmezhető bármilyen szinten, de
ahogy én látom a számunkra elérhető célok közül talán jelenleg fontosabb, hogy
mihez kezdünk az adottságainkkal, amit kaptunk? Mire fordítod a
tehetségedet? Jóra? Megmutatod-e másoknak is? Ki tudsz-e teljesedni? Kibontod-e a Formát, ami benned van?
Tudsz-e fejlődést felmutatni, akár igazi Átlépést egyik szintről a
másikra, képes vagy-e Tudatváltásra, mint amikor a teknősbéka "ráébred",
hogy az akvárium világa csak egy illúzió, és ő tulajdonképpen egy
hatalmas nappaliban létezik (ami szintén egy még nagyobb rendszer
része).
Két út van látszólag, de mindkettő ugyanoda visz: az egyik az "anyag",
azaz az "fizikai" energia felé tart (materialisták, leállatiasodottak,
akik egyre inkább beleragadnak az anyagba, majd végül feloldódnak
benne), a másik a "szellem" azaz a szeretet energiája felé tart, ez a
hosszabb út, ezért jobban meg kell dolgozni (nem semmittenni!) de ennek
is a vége a Forrásban való feloldódás, csak számtalan tapasztalással
felvértezve. Lehet dönteni, hogy ki merre megy, de az Út vége
mindenféleképpen ugyanoda visz: a Forrásba. Ez a szép a Teremtésben. :) És most itt fel lehetne tenni a kérdést, hogy "mit akar a tested és mit a lelked?" - azonban nem
biztos, hogy ilyen kardinálisan húzni kell ide választó vonalat. A
test, mint fizikai megnyílvánulás, az anyagi összetevői miatt
energiaminimumra törekvő elem, addig van életben, amíg Te életben tartod
(itt most mindegy, hogy tudatosan, tudatlanul, vagy külső behatás
idejéig). Nem akar az a szerencsétlen test semmit, rosszat meg pláne,
csak visszakéredzkedni az anyagi összetevőire, mert erre van programja.
Neked viszont - mint léleknek - arra van programod, és képességed, hogy
éltesd és mozgasd ezt a néhány milliónyi illúzió energia részecskét, te
vagy a fény ebben a diavetítőben. És vajon mit akar az elme? Elkülönülni, meghatározni "magát" a meghatározhatatlan végtelenben? Ezt vegyük rossz néven tőle? Az
elme sem akar rosszat, csak programként teszi a dolgát - dolgozik
folyamatosan. A Te dolgod, az alanyé, a tulajdonosé, hogy urald, és arra használd, amire kell.
Felvethető az a kérdés is, hogy mindnyájan voltunk-e már ásványok, növények, állatok és emberek korábban? Erre igent azért nem jelentenék ki magabiztosan, ugyanis én például még
véletlenül sem emlékszem, hogy valaha is lettem volna ásvány. :) Szerintem
a Teremtés nem ilyen lineárisan működik, hogy mindenki ásványként
kezdi, aztán lépeget felfelé. Szerintem a Forrás létrehoz ilyen és olyan
szintű létezőket egyszerre is akár, s ezek teszik a dolgukat - de az
mondjuk nagyon is valószínű, hogy van átjárás szintek között, csak
szerintem ez egy bizonyos szint fölött lehetséges kizárólag. Ugyanis
nehéz elképzelnem, hogy mondjuk egy növény minden életével egyre
ügyesebb és mozgékonyabb lesz, aztán egyszer csak leszületik állatnak,
mert már nagyon vágyott erre. :) Sőt azt is nehéz elképzelnem, hogy egy
növény "lelke" képes gondolkodni halála után és újra leszületni
növénynek, mert még kell 42 növény élet az állati szint eléréséhez. Nem,
ez nem egy számítógépes játék. Játék, de mégsem ilyen számokban
kifejezhető szabályokkal. Szerintem az "éntudat", a "vagyok" legalsó
lehetséges szintje az az emberi szint. Nekünk adatik meg az a lehetőség,
hogy a halálnak nevezett küszöb átlépésekor fenntartsuk azt a tudati
örvényt, amit életünk során generáltunk, kialakítottunk - ha megfelelő
összhang alakult ki a lélek, az elme és a test között - , és ekkor és
csakis ekkor válik lehetségessé az átlépés, megmaradva tudatnak, vagy
akár testben lévő tudatnak. Minden más esetben a lény feloldódik a
Forrásban, a testi rész megy vissza "anyagnak", a lelki rész is megy
vissza a Forrásba, hogy másképp, máshol megszülethessen (de nem saját
maga választotta módon, mert ekkor már Gipsz Jakab nem létezik). Nincs
automatizmus! Nincs automata bekerülés a mennyországba. Ezért meg kell
dolgozni, keményen, olyan szintre emelni a tudatosságot, vagy belső
lelki tudást, hogy képes legyél test nélkül is fenntartani azt. Társteremtés?
Ezek szerint akkor lélekként, spirituális szellemi lényként, bármilyen formát felvehetünk? Szerintem
ez sem így van, mert erre csak az Isten képes. Nekünk jelenleg van ez a
nagyon fontos realitás, ebbe lettünk teremtve, ebben van dolgunk, nem
ugrálhatsz ki-be ilyen-olyan létezőként. Feladatod van itt és most. Ha
nem sikerül, semmi gond, mész vissza a levesbe (itt tényleg nincs
pazarlás! :)) ha sikerül, akkor beszélhetünk arról, hogy létrejött egy
új társteremtő, Isten nagy örömére, mert szerintem ez az egyik nagy
célja a teremtésnek: megosztani azt ami jó, amit Ő tud. De hogy ez a
társteremtői szint mire képes, azt én nem tudom, vélhetően valódi
teremtésre: azaz Semmiből Valamit alkotni. Erre mi még nem vagyunk
képesek, tisztelet a kivételnek. Igencsak az elején járunk még az útnak, rengeteg
tévúttal körülvéve, de ennek így kell lennie, és nagyképű, aki nem így látja. Nem mondom, hogy amit mondok az az igazság és kész, és azt sem bánom ha valakinek
más nézete van, mert tudom, hogy ennek a látszólagos különbözőségeinknek
is célja van az Életben. :)
Aki
akar, bármikor visszatérhet a Forrásba, de én szerintem nem ez a célja a
Teremtésnek. Isten meg akarja mutatni amit Ő tud, meg akar ismertetni a
világával és a lényével, tehát a Teremtés lehetséges végső célja
esetében ugyan megemlíthető a végleges Visszatérés, de amíg a Léteztető
létezteti a világunkat, addig szerintem tanítani akar, szórakozva,
humorosan, játékosan - mert Ő ilyen. Lehetséges
célként merülhet fel az az elmélet is, hogy a Legfőbb Intelligencia
velünk együtt, általunk, a mi begyűjtött tapasztalataink által akar
fejlődni, egy egyre szebbé és kifinomultabbá váló Univerzumban, a
bökkenő ezzel a nézettel csupán az, hogy csak egy Állandó képest
fenntartani egy Változó világot, egy attól Független örökké létező
alany. Aki állandóan csak a külvilágban keresi a válaszokat, sosem fogja
megtalálni, mert az állandóan változik, azonban aki belül keresi,
önmagában a változatlant, az "alanyt", aki figyel, a "vagyok" érzését, -
az megtalálta a választ sok kérdésre. Aki
felismerte a változást, annak figyelme már nem múlandó dolgokra, hanem a
változásban működő Örök törvényre irányul, a Változatlanra.
Cél az egyre komplexebb formációk létrehozása?
Eljutottam ezen a szinten már annak elfogadására, hogy
mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Forrás, Isten, stb.) munkálkodik,
csak számtalan megnyílvánulási formában kívánja megtapasztalni Önmagát,
és éppen ezért létrehozza K. Pista és N. Julika regényhősöket, akik
tulajdonképpen név-cím-magasság-súly-személyigazolvány és egyéb adatokból álló
illúziók, kondicionált és szocializált fantomok az adott elme által felépítve.
De legbelül mindenkiben ugyanaz a Fény világítja meg ezt a diavetítőt,
létrehozva a vetített képet (hologramot) a falon. És itt jön a csavar a
gondolkodásomban, ugyanis nehéz azt elfogadnom, hogy nem egyedileg
teremtett lelkek vagyunk, hanem "csak" a Tudat nyúlványai, ilyen olyan
testben, akiknek nem lehet egyedi életük, és céljuk. Nem jó ez a
megfogalmazás - mondom hogy nehéz, hiszen a problémát csak az elmém
okozza, az érzéseim tökéletesen nyugodtak ezzel kapcsolatban - na
ugorjunk neki még egyszer! :) Szóval azt nem értem, hogy miért létezik
K. Pista, ha nem tudja önmagát valahol megtalálni a rendszerben és
esetleg még fejleszteni is? Ha én része vagyok az Egynek, akkor nem
lehet egyéni célom és utam? Mi a célja az egy-én-nek? Nem
véletlenül az,
hogy először is felismerje, hogy a Egység része, majd ezzel a tudattal
felvértezve kibontson még komplexebb formációkat a Rendszeren belül?
Mint a Magyar Népmesék elején amikor a galamb egyre szebb és
bonyolultabb formákat fütyül ki magából? Ahol a galamb = Isten, a fütty =
Információ, és a megjelenő manifeszt formák meg Mi vagyunk? Vagy mi
magunk vagyunk a dallamok Isten füttykoncertjében, a célunk nem más mint
boldoggá tenni Őt?
Ha jól sejtem tehát, akkor mindannyiunkban ugyanaz a Tudatosság (Isten) munkálkodik,
csak különböző megnyílvánulási (test) formákban, ezért érezzük
egyedinek, egyénnek magunkat (az elménk és testi sajátosságaink által), de a teremtői magyar nyelv is megmutatja
a LÉNY-EGET, A LÉNY-EGY-ET, az e mögött rejlő valóságot: EGY-ÉN. A célunk lehet tehát ebben az
EGY-ÉN-ben létezni, felismerve , hogy az EGY-SÉG része vagyok, de mégis
valahol egyéni úttal, és lehetőséget kapva egyre komplexebb formákat kibontva létezni a rendszeren belül? Három dimenziós kiterjedésből négydimenziós, ötdimenziós létezővé válni? Egyre hatalmasabb szeletet kihasítani a tudatbirodalomból? Vagy egyre gyönyörűbb és strukturáltabb örvényt létrehozni? Megtáltosodni, dimenziók közötti utazóvá, energialényekké válni, hovatovább égitestekké, csillagokká? Határ a csillagos ég?
Gyermeki igazság
Végezetül, mintegy végső "elkeseredésemben", hogy nem találom a
választ, megkérdeztem az ötéves lányomat, hogy "Mi a célja az
életünknek". Habozás nélkül a következő választ adta:
"A tánc."
Lefeküdtem. Azt hiszem ennél tömörebb és pontosabb választ ilyen kaliberű kérdésre még soha senkitől nem kaptam. A tánc, mint Cél? – figyelembe véve a kvantumfizikai
összefüggéseket, a szubatomi és atomi létsík állandó körtáncát, a Panta Rhei-t,
a sejtek, szervek, szervrendszerek, növények, állatok, populációk, társadalmak, civilizációk, holdak, bolygók,
naprendszerek, csillagrendszerek, világegyetemek, a Korszakok, az "Idő" és a "Tér" csodálatos és folyamatos
csárdás-táncát, ez a cél nem is tűnik akkora csacskaságnak. Nézzük csak meg hogyan zajlik:
Eleinte párokban kezdenek - dualitás, ez a Lét alapja. Ezután jön egy kis elkülönülés - egyéni út, kibontakozás, szabad akarat, önmaguk megtapasztalása: "muszáj kipróbálnom, érted??!". Ezután ismét összeállnak párokká ("együtt csak szebb az élet!"), és végezetül kialakul a körtánc, ami nem más, mint az egységélmény. A jelen idejű egységélmény. Tánc közben nem gondolkozol, nem kreálsz problémákat, az elméd nem dolgozik, hanem csak létezel, és a lét öröméért mozogsz. Te, nem a kondicionált, beszabályozott X.Y., hanem Te és azok akik szintén Te vagy, csak más formában. Ezért a célért már érdemes élni!
A lányom válaszát figyelembe véve tehát az én
értelmezésemben felállított cél, miszerint nekünk az a dolgunk, hogy a
felismert "újdonsült" tudatosságunkkal egyre komplexebb és fejlettebb
formákat hozzunk létre önmagunkból, nem biztos hogy helyes. Na és utólagos engedelmével most hívnám segítségül Ájkli kolléga témába vágó kérdéseit, és gondolatait. Az érthetőség kedvéért kiragadtam a szöveget a párbeszéd környezetből, és átalakítottam néhány igét, valamin színnel választottam el az "enyémtől" (már megint különbséget teremtek! :).
Problémád gyökere az önismeret
hiánya, miszerint magadat a mulandó, fizikai testtel azonosítod, ami
születésnek és halálnak van kitéve. A most leírt világnézeted és
gondolataid 5 vagy 10 éves korodban még sehol sem voltak, életed
folyamán szüntelen változnak, majd a test halálakor az elme a
tartalmával együtt a semmibe vész. Miért vagy benne biztos tehát, hogy
egy ennyire ingoványos elme-tákolmánnyal képes vagy az igazságot
értelmezni? Gondolj bele milyen volt a világ (pontosabban a világod!) gyermekként, és milyen most. Azt hiszed a világ változott? :) A
világról kialakított képed változékony, és ebben az ingoványban hiába
keresel biztos pontot. A biztos pont ott van, ahol az állandóság.
Figyeld magadban (gondolatokon és fogalmakon túl) az állandóságot, a
jelenlét érzését, ami változatlan volt mindig, ami stabil és biztos, és
ami előtt az egész világ változik. Kutasd Azt, mert ezen kívül az
életben minden más valóban haszontalan és értelmetlen. Hogy hova vezet,
azt nem adom a szádba. Fedezd fel magad, és választ kapsz mindenre.
(némely ember) nem sötét lelkű és nem is halálvárós, csupán eljutott arra a pontra, amiről a Biblia ír a Prédikátor könyve-ben: "Felette
nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság!
Minden hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában,
melylyel munkálkodik a nap alatt? Egyik nemzetség elmegy, és a másik
eljő; a föld pedig mindörökké megmarad..."
(és most jön a lényeg:) Fogok egy elemlámpát, ami
szüntelen világít. Eléje helyezek egy átlátszó diafilmet, és kivetítem a
falra. A lámpa fényét nevezzük léleknek, tudatosságnak, szellemnek,
Istennek, vagy aminek akarod. A diafilmen az elméd tartalma látható, a
falon lévő kép pedig a külső világ, ami tulajdonképpen nem más, mint a
diafilm (elmetartalmad) képe. A legtöbb ember azonosítja magát a
testtel (jelen esetben a diafilmmel) és az elmetartalommal (ami a dián
lévő kép), miközben elfelejtette hogy valódi Önmaga nem más, mint a fény
(ami a jelenlét érzése, a tudatosság, a "vagyok"). Vajon attól,
hogy megrongálom, módosítom a diát, vagy manipulálom, vegyi anyagokat
öntök rá, vagy akár letépem a felét, változik-e a fény? A dia
bárhogyan változhat, ezáltal a falra kivetített kép is változhat, de a
fényre ez nincsen hatással. A test meg is halhat (a diafilm el is
porladhat), de a fényre ez nincsen hatással.
A tudatosság Egy, de
megszámlálhatatlan alakban jelenik meg. A te "jelenlét érzésed" és az én
"jelenlét érzésem" ugyanaz, például a reggeli ébredéskor az első pár
másodpercben csak a tiszta jelenlét érzése van mindkettőnknek, a "tiszta
Vagyok"... amíg az elmébe nem kezdenek el beáramlani a gondolatok és
képzetek, megteremtvén az "ez vagyok" és "az vagyok"-ot. Innentől jön a
különbözőség, a "te és én". A beáramló gondolatok a múltbéli
kondicionáltságból táplálkoznak, és nem a tieid, csupán annyi a közöd
hozzá, mint a nevedhez, melyet szintén nem te adtál magadnak, ezért
megkérdőjelezhetők, hogy fedik-e az igazságot. Tulajdonképpen SEMMID
sincs a jelenlét érzéseden kívül, azon kívül hogy tudod, hogy VAGY, ez
az egyetlen dolog amit nem tanultál, nem kell másokra támaszkodnod
ahhoz, hogy ezt tudd, az Egyetlen bizonyíték önmagad számára, hogy
valójában létezel. Bármi mást szemlélsz a 3 dimenziós világban,
beleértve a testedet is, azt már az elme felfogásán és szűrőin keresztül
tapasztalod.
A személyiség változások számomra érdektelenek.
Mulandóak és tünékenyek, én pedig a változatlat kutatom, amit nem
találhatok meg elmén keresztül, csupán intuitíven érzékelhetek,
gondolatok és fogalomalkotástól mentesen. Mi van az állatokkal,
növényekkel? Emeljük a tétet. Miért nem inkább az egész univerzummal?
Minden ami megjelenik, a tudatosságban jelenik meg, valójában nem is
jelenhet meg kívüle semmi, hiszen bármi amit látsz magad előtt, bárhova
nézel, valakinek a számára jelenik meg. Kutasd azt, aki megelőz minden
megjelenést, aki a gondolatok fátylán túl állandóan jelen van, akinek
OTT kell lennie ahhoz, hogy előtte bármi is megjelenhessen. Választ fogsz kapni arra is, mi van a "lámpaoltáson túl", de ha én mondanám az megint csak instant válasz lenne.
Ha az ember egyszer belép önmaga
szentélyébe és megnyugvásra lel, abbamarad a külső világban való
kutakodás, mert tudja hogy ott már 1000X járt, és nem talált semmit,
vagy amiről azt gondolta hogy megtalálta az igazságot, később az is
hamisnak és ingoványosnak bizonyult. Látja hogy minden változékony,
mulandó, alakok-formák jönnek és távoznak, saját gondolatai szintúgy
változékonyak, elemek születnek-pusztulnak, de az egyetlen kincse, saját
önvalója állandó, változatlan. Ebben a változatlan jelenlét érzésben
(tudatosságban) tűnnek fel a tárgyak és az objektumok, minden ami
látható, tehát a tudatosságban, amely tudatában van önmaga létezésének,
jelenik meg az anyag, a világ. Az anyagot a tudatosság felett állónak
képzelni olyan, mint amikor az árnyék azt gondolja, hogy felette áll a
testnek, aminek ő csupán árnyéka :)
Értsd meg mélyen, hogy bármi
megjelenik a világban, legyen az gondolat, érzelem, vagy tárgy... neked,
mint a tudatosságnak meg kell előznöd azt. Neked már ott kell lenned
ahhoz, hogy számodra az a dolog megjelenhessen.
Hiszel a lélekben. Hiszel az anyagban. De ki AZ, AKI hisz? A lélekre mint tárgyra rámutattál, az anyagra mint tárgyra rámutattál, de ki az alanyiság, AKI mutat? Ami
történik, az nem más, mint a nézőpont áttolódása, a személyes "én"-ről
az egyetemesre. Ne higgy bennem, mert jelenségszinten csupán egy forma
vagyok a tudatosságodban, ami néha felbukkan, és írogat valamit, majd
eltűnik, valódi önmagamban pedig ugyanaz "VAGYOK" mint te magad. Már
fentebb írtam, és hiszed vagy sem, de a tiszta jelenlét érzésünk
ugyanaz, mert valójában nem két ugyanolyan, hanem EGY, és ugyanaz,
csupán két objektumon keresztül történő megtapasztalás. Időzz a
jelenlétben, a tiszta "vagyok" érzésben, hagyjad a gondolatokat
jönni-menni, hagyjad a világban történő eseményeket jönni-menni, ne
akaszkodj beléjük, hagyj el minden elgondolást, tudományt, vallást, mert
a "Vagyok" a kapu. Ismerd meg valódi önmagadat, és fel fog tárulkozni
számodra a világ működése. De amíg elgondolásokkal tömöd az elmét a
világ működéséről, addig nem tud beáramlani a valóság, mert elfoglalja
helyét a hamisság.
Az útról írtam, amit bejártam. Nem igazságként, hanem történésként.
Beszéljünk a szabadságról,
függetlenségről és önrendelkezési jogról. Feltételezem,
hogy ezt az emberre, mint fizikai lényre értjük, aki szabad, aki
független és önrendelkezési joga van. Vizsgáljuk meg ezt a "lényt"
közelebbről, mert kérdések sorozatát veti fel-e három jellemző, amivel fent illetjük. Kikérték-e a véleményedet a születésedről, vagyis hogy meg akarsz-e születni? Kikérték-e
a véleményedet, hogy fiúként, vagy lányként akarsz a világban
megjelenni, hogy egészségesen, netán betegen, hogy milyen szemszínnel,
milyen helyen, és pláne melyik időben? Választhatott-e ez a test/szervezet családot magának? ... most ugorjunk egy nagyot! Végéhez közeledve megválaszthatja-e ez a szervezet elmúlásának időpontját? A válasz mindenre, NEM.
De
hát miféle szabadság ez? Miféle függetlenség?.. és pláne, hol ebben az
önrendelkező jog? Ha ezt valaki alaposan végiggondolja, és érzi hogy
kicsúszik a talaj, azt szokta felelni utolsó mentsvárként: "de én most felnőttként azt csinálok, amit akarok, szabad akaratom van". Én
meg azt mondom hogy minden cselekedet félelemből vagy vágyból születik,
és gyökere a kondicionálásban van. Bármit teszel, azt
visszagöngyölítheted, hogy megvizsgálhasd a kiindulási pontot. Még
amikor megajándékozol valakit, akkor is a vágy hajt, hogy örömet okozz a
másiknak. Tehát látod, nem tulajdonítok függetlenséget, sem
önrendelkezést a testnek, ami jön, időzik egy darabig, majd eltűnik.
Hogyan válaszoljak akkor ezek után arra, hogy melyik élet az értékesebb?
Vajon amikor ebédhez készülsz, a szék, vagy az asztal tesz nagyobb
szolgálatot, hogy kényelmesen ehess? Az az értékes, ami valójában
vagy, túl a fizikai testen, túl a gondolatokon. Te AZ vagy, aki
tapasztalja (alanyként) a világot (mint tárgyakat), AKI megelőzi a
megjelenéseket, számodra jelenik meg a világ. A tudatosság vagy, ami ha
visszahúzódik, a test hullaként rogy össze, mert a test tudatosság
nélkül csak egy hulla, ami pillanatok alatt oszlásnak indul. Ha
születésed előtt és halálod után is ugyanaz vagy, (nevezheted fénynek,
léleknek, megnyilvánulatlannak, vagy akár materialistaként Semminek is)
akkor mire való bármilyen cél, ami csupán a testi megnyilvánulás A
pontból B-be való törekvésére korlátozódik? :|
Ezek számomra is elfogadható
gondolatok, de azért óva intenék mindenkit attól, hogy saját magát egyenlővé tegye a Forrással. Onnan vagyunk ugyan, azonosak vagyunk, de nem vagyunk egyenlőek Vele. Mint ahogy a vízcsepp is azonos az óceánnal, de nem egyenlő vele. "De hát mi a tenger, ha nem cseppek sokasága?" - kérdezik a Felhőatlaszban is. "Saját képmására" - ugye? És itt akkor felmerül ennek az egész esszének a fő kérdése: az a
bizonyos "alany" aki figyel, aki állandó, aki a "vagyok" érzése, azok mi
vagyunk a teremtmények, vagy maga a Forrás (Tudat. Isten, Teremtő)?? Vagy ne keressem a különbséget? Van egy olyan érzésem, hogy Teremtő és
teremtmény között különbséget kell tenni, mert másképp nem értelmezhető
az egésznek a célja. No de mi lehet a Teremtés célja? Az, hogy időnként
tegyünk egy kört, és állandóan visszatérjünk a Határtalan Forrásba, az
Állandóba? Vagy az, hogy a Teremtő átadhassa a tudását, és megmutasson
mindent játékosan, humorosan, mert Ő ilyen? Ez utóbbi esetben nem a
visszatérés, azaz a feloldódás a Változatlanban az elsődleges cél, hanem
a teremtmény mivolt fenntartása, ameddig ezt szeretnénk, átlépve
határokat, fejlődve és tanulva, testben, vagy anélkül. Szerintem inkább
ez az Isten célja. Nem elkülönülve, hanem Vele, Általa, és Érte.
És itt ismét csak kérdésekbe botlunk: hogy ha Isten, vagy a Végtelen Tudat Egy, akkor nem magányos önmagában egyedül? Szerintem nem,
hisz pont ezért teremtett Világot, és benne minket, és igyekszik megtanítani, és
megmutatni mindenre amit tud. Képzeljünk el egy Végtelen Tudatosságot, mely Végtelen Energiával és Végtelen Potenciállal rendelkezik. Mi az egyetlen módja, hogy tapasztalatokat hozzon létre? Az, ha megteremti a különbözőségeket. A színeket, a szinteket, a skálákat, a dualitást, minket stb., amely rendszer minden eleméből visszatekinthet önmagára. A kérdés az, mi figyelünk-e? :) Egyszer felvetődött bennem, hogy Mari néni a faluvégén miért maradjon ki a szintlépési játékból csak azért mert nincs internete, vagy nem olvasott tudattágító könyveket, ám egy barátom megvilágította, hogy Mari néni - minden panasza ellenére - tökéletesen jól érzi magát azon a szinten, ahol van, ha meg nem akkor úgyis tesz a továbblépésért valamit. Miért akarnánk a Mari néni nevű kamera sorsát a magunkéhoz mérni, viszonyítani, hasonlítani, miközben Ő teljesen rendben van, ahol van, hisz az egység része. De akkor miért nem képes általában az ember megérteni ezt a mindent átható egységet?
Azért, mert a kettősség eszközével (az elmével) próbálja megtapasztalni az egységet, ez pedig képtelenség. Az
Egység az elmén, és legfőképpen a felfogáson túl van. Amíg van "az",
aki meg akar tapasztalni, és "az", amit meg akar tapasztalni, addig a
kettősség fennáll. Fel kell adnod mindent, hogy érezd intuitíven az
egységet! A keresőnek el kell vesznie a keresésben! Senki
sem egyéniség, mindenki (testileg) ugyanolyan pillanatnyi
jelenség-tárgy a tudatosságban, valódi önmagában pedig tudatosság. Ha
magadat tudatosságként látod, és tudod, hogy a test csupán egy kéretlen
"vendég", akkor tisztában vagy azzal is, hogy a másik ember (a forma)
is ugyanúgy csak pillanatnyi jelenség-tárgy, de valódi önmagában
szintúgy tudatosság, de azzal is tisztában vagy, hogy nem létezik az
"én" tudatosságom, és az "te" tudatosságod, mert az EGY, és ugyanaz. Ha
az emberek felismernék valódi természetüket, a különbözőségek és
széthúzások, amik megannyi szenvedést és fájdalmat hoztak már, örökre
eltűnnének. (A testünkre vonatkozó) "kéretlen" vagy inkább "hívatlan vendég" szójáték, de arra mutat, hogy nem kértem a születését ennek a testnek, és a
véleményemet sem kérték ki róla hogy megszülessen. Így lett "kéretlenné"
:) A megpróbáltatások pedig arra emlékeztetnek, hogy a test
születésével együtt jönnek, és a test halálakor távoznak, ennélfogva
átmenetiek és mulandóak, mint gazdájuk a test.
Az elmúlt pár-ezer évben
sok megmozdulás és összefogás volt magas intelligenciájú emberek
részéről, de valahogy egyik sem vezetett eredményre, és az intelligenciához nem mindig párosul jóindulat. Ennek ellenére,
én nem vagyok ez ellen. Ha akarnak, fogjanak össze, és kérjék ki maguknak a dolgokat, de szem előtt kell tartani, hogy a szabadság belülről fakad. Ha
már mindenki szabad lesz (már ami a szabadságról való elgondolást
illeti), ha már mindenki boldogan és jó körülmények között élhet majd,
akkor sem lesz elégedettség. Vajon nyugaton, a jóléti társadalmakban
mindenki tökéletesen boldog, és repes az örömtől? Az egyéni szemlélődés során az egyén "eltűnik", és
egy új belátás születik. A tudatosság felismeri állandó természetét,
amely a változó test-formán tükröződik vissza, felismeri hogy a
gondolatok az éppen aktuális társadalmi normáknak és kondicionálásának
hordalékai, de nem azonosítja magát azokkal. Felismeri egységét
az egész megnyilvánult univerzummal, és vele szemben többé nem támaszt
elvárást, csupán szeretetet érzékel mindenben, mert tudja hogy Ő maga
minden. Mindenkihez szeretettel és együttérzéssel közeledik, nem keresi a
maga hasznát.
Senki nem
mondta hogy "befele" utazgatod kellene, csupán arról van szó, hogy
szabadulj meg azoktól a hamis rétegektől, elképzelésektől, ideológiáktól
és képzelgésektől, amik az évek során rád rakódtak. Sajnos a szavakkal
való kifejezés révén látszik úgy, mintha arról lenne szó, hogy "befelé"
kell bármit is tenni, mivel ha van egy mag, és azon 10 réteg amit
nekiállsz lehántani, akkor úgy tűnik "befelé" haladsz, de valójában csak
megszabadítod a magot a felesleges rétegektől.
No de mi történik, ha eléred a magot? Lehántottál már minden réteget, s ott már Te, mint Kis János
megszűnsz, nem? De akkor mi marad? Egy elmétől, ideológiáktól mentes
tiszta tudatosság testben? Vagy a határtalan Forrás egy nyúlványa
biobőrben?
Miért fogadnád el tőlem a válasz?
Ha most "ezt" vagy "azt" mondom neked, azt mi alapján fogod megítélni,
helyesnek, vagy helytelennek ítélni? Az ember ha hall valamit,
összehasonlítja saját személyes tapasztalatával, és aszerint eldönti
hogy igaz, vagy hamis. jobbik esetben úgy gondolja, lehet hogy igaz, de
nekem más a tapasztalatom, ellenben elfogadom hogy a másiknak megint
más. Jelen helyzetben azonban, ha saját magad nem tapasztalod meg hogy
mi, - vagy ki - vagy valójában a gondolatokon és fogalmakon túl, akkor
nem lesz mihez mérned. Így a válaszom ködös marad és értelmezhetetlen.
Szedd össze minden bátorságodat, és kutasd fel. Mit veszíthetsz?
Tehát mi van ideológiáktól mentes állapotban? Nézd
meg a madarakat az égen, a halakat a vizekben, a lovakat a mezőkön,
végy példát az állatokról, akik ideológiáktól és fogalomalkotásoktól
mentesen élnek, jobban mondva az élet élődik rajtuk keresztül. Úgy néznek ki mint a zombik? Korántsem. Színesebb pezsgést mutat a természet mint bármi, pedig közelebb állnak forrásukhoz, mint számtalan ember.A dualitás világának "haszna" az Ön-felismerés. Látni minden mulandóságot, az állandó jelenlétben. Az
"EGY" nem láthatja önmagát, mert nincsen "AZ" aki lát, és "az", amit
lát. A szem mindent láthat, de soha nem láthatja önmagát. Tükör kell
hozzá, amiben megpillanthatja, hogy ő szem, de ez már kettő elkülönült
dolog. Ha nem létezne a kettősség világa és benne az egyén, nem
is tudnál magadról. Ha az egész világon minden kék lenne, egyszerűen
nem tudnál különbséget tenni "a" és "b" dolog között, mert nem látnád a
határvonalakat.
Mi a célja tehát az EGY-ÉN-NEK, aki mindannyiunkban ott lakozik? "Egy tanú a testben, örökké lesben" énekli Ákos is. Mi a lényeg? Mi a LÉNY-EG, az, hogy a LÉNY-EGY? EGY-ÉN, egy az én? De akkor hogyan valósítsam meg magamat, hogyan tapasztaljam meg magamat, mint teremtő? Ez szerintem csak úgy lehetséges, hogy a Léteztető nem tapasztalni akar, hanem tapasztalatokat teremt, általunk, bennünk, és velünk. Végül is tehát MIND-EGY mi a cél...
És most térnék vissza Echart Tolle mutatványára. Tolle szerint ugyanis a jelenlegi létünk célja megtalálni az egyensúlyt az állandóan változó formák világa (teremtés) és az állandó, forma nélküliség világa (Teremtő/Tudat/Isten/Forrás) között. A megtestesült és a megtestesületlen közötti harmóniát. A folyamatosan változó formák és az állandó valódi lényünk között. Ez persze sokkal szebben és részletesebben bontja ki ebben a két előadásában, melyet szívből ajánlok végignézni/hallgatni. Korábban Tolléra - erre a fura manó szerű figurára - úgy tekintettem mint egy olyan lelki tanítóra, aki már közelebb van a növényi léthez mint az emberhez, túl lassú volt (az akkori felfogásom szerint), azt hittem zombi, de ahogy ebben a négy órában végigvezette - az Ő útján keresztül bemutatva - hogy a külső formák világában (fizikai megnyílvánulás, vagy legyen az akár az elme!) hiábavaló fáradozás keresni az "én-t", és hogy a belső, formákon túli világban megtalálható valódi "Én" mennyivel mélyebb és valóságosabb, no és hogy milyen a két "dimenzió' egyensúlyi helyzetében létrejövő tudatállapot, ahol ez az "állapot" egyáltalán nem hátráltatja a cselekvőképességet, sőt... nos az valami lenyűgöző. Kell ehhez persze egy bizonyos lelki érettség, türelemmel végighallgatni, mert sokszor percekig "nem csinál semmit", nem "érdekes" és pörgő az előadása, ezt elsőként ismeri el Ő maga is, és úgy általában nem ad át új in-formá-ciók (formák!) tömkelegét, mégis érezni, hogy ez áll közelebb a valódi létezéshez. Az egyensúlyhoz.
1. rész
2. rész
Összefoglalva tehát számomra az alábbi lehetőségek
alakultak ki, ami a Létezés Végső Célját illeti:
1. Út a Forrásba: felismerés és visszatérés (öncél)
2. Maga a Lét (öncél) 3. Társteremtővé válni (hogyan?)
4. A tánc (jelenidejű egységélmény)
5. Egyre komplexebb formációk létrehozása az Egységben, a
Tudatban. (szintlépések, Életfa)
6. A megnyílvánulatlan és a megnyílvánult közötti
egyensúly. (harmónia) 7. Végleg kilépni a reinkarnációkból a "Csendes Most", az "Éber Jelenlét", a "Vagyok" Kapuján. (átlépés a formák illúzió világából az állandó valóságba - szerintem ez az igazi másvilág, az üdvözültek helye, a halhatatlan mennyország, stb.)
Lehet, hogy mindez egyszerre van jelen, mint Cél? Lehet, hogy csak én bonyolítottam túl ezt az egészet, és valójában egy tökéletes célorientált Rend vezérli a Mindenséget, csak a mi szintünkön át kell vészelni a programozásból való átváltást tudássá, és érthető lesz minden? Tessék, lehet választani, hozzátenni, elvenni belőle,
tessék csak tessék. :) No és persze felmerülhetnek olyan egyszerűen megfogalmazható
célok is, mint az "elkoptatott" "élj boldogan", vagy mint pl. a "próbáld meg
élvezni az életet", meg ilyesmik, de én úgy gondolom, hogy a
legfontosabb meglátni ebben az Egészben a mérhetetlen Szeretetet amivel létrejött, majd
képessé válni átengedni és viszonozni Azt. Én szeretek mindenkit! ... Na jó, ez túl nagyképű volt, finomítom: törekszem rá...
Hírek, csámcsogni-való a hó mellé, komment nélkül (nem mélyedtem el a témában, szerintem ez még mindig csak a felszín és a ködösítés - csak érdekességképpen ajánlom, nem elveszni ebben a labirintusban!):
I. UFO Felfedés Mozgalom -Médiarendezvény az USA-ban
2013. április 29-i kezdettel Los Angeles-ben, a CA-CHD2 produkciós iroda tartani fog egy média
rendezvényt a Utah államban található Park City városában a Sundae Film
Fesztiválon egy nagyszabású dokumentumfilm projekt elindítása
alkalmából. A sajtókonferencián be fogják mutatni Dr. Edgar Mitchellt,
aki az Apolló-14 űrhajósa volt – a hatodik ember aki a Holdon hagyta
lábnyomát – a Citizens’ Hearing on Disclosure
szervezet szóvivőjeként, és Jeremy Kenyon Lockyer Corbellt is, aki
rendezője egy dokumentumfilmnek, melynek angol címe Truth Embargo /A
zárolt igazság/, mely ezen a fentieken alapszik. Lásd a film előzetesét. A „Citizens’ Hearing on Disclosure”-t a Paradigm Research Group
fogja leforgatni és sor fog kerülni erre 2013. április 29. és május 3.
között Washington DC-ben a Nemzeti Sajtó Klubban, ahol a fő báltermet
fogják átalakítani „Kongresszusi Meghallgatási Teremmé”. Ezen precedens
nélküli esemény a világ minden tájáról vonzani fogja a vezető kutatókat a
kormányzati/ügynökségi tanúkkal együtt, hogy tanúvallomást tegyenek az 5
nap 30 óráján keresztül az Egyesült Államok Kongresszusának egykori
tagjai előtt. A meghallgatás tárgya a földönkívüliek jelenléte, ami
érinti az emberi fajt.
II. Oroszország felszólította Obamát: Beszéljetek a Világnak a Földönkívüliekről, vagy mi fogunk.
A Davosban a héten (január 23-án) kezdődött
Világgazdasági Fórum napirendjéről kiszivárgott hír szerint Medvegyev
orosz miniszterelnök tájékoztatni fogja Obama elnököt, hogy eljött az
ideje, hogy a Világ megtudja az igazságot a Földönkívüliekről, és ha az
Egyesült Államok nem akar részt venni ennek bejelentésében, akkor a
Kreml ezt megteszi saját maga. Hogy Medvegyev képes lesz-e meggyőzni az Obama rezsimet, hogy mondják el
végre az igazságot az UFO-król és az idegenekről, nem tudhatjuk. Amit
tudunk az az, hogy vagy az Egyesült Államokkal, vagy nélküle a Kreml
biztosan el fogja kezdeni a folyamatot, mely feltárja az igazságot
arról, amiről jó ideje tudjuk, hogy igaz.
(Az egészet egy "Sorcha Faal" nevű ismeretlen blogger indította el, szóval a forrás hitelességéről nem áll módomban meggyőződni. Mindenesetre van néhány újabb érdekesség):
III. 300 millió éves fogaslécet találtak
Vlagyivosztok város egyik lakosa egy fémből készített fogaslécet
talált, amelyet szénbe préseltek. A hihetetlen leletet elhozta a
tudósoknak. A lelet beható tanulmányozása után a kutatók arra a
következtetésre jutottak, hogy a léc 300 millió éves és azt élőlény
készítette. Azonban egyelőre nem tudnak választ adni a kérdésre, hogy ki
gyártotta ezt az alumínium fogaslécet.
Óriási koronalyuk tátong a Nap felső légkörében, amelyből intenzív napszél
áramlik ki. A napanyag a hét végén érheti el a Földet. A NASA napkutató űrszondája, az SDO (Solar Dynamics Observatory) készítette az
alábbi felvételt a Napról, január 23-án. Az ultraibolya színképtartományban
készült fotón látható sötét terület egy úgynevezett koronalyuk a Nap déli
féltekéjén. Mérete a Földének sokszorosa (a Nap átmérője kb. 110
Föld-átmérő).
A nyilakkal övezett terület a koronalyuk. Hőmérséklete kb. 1 millió fok (K),
ami alacsonyabb a környező területekénél. A kép nagyobb változata itt tekinthető meg. Ezen a legfényesebb foltok (pl. 2 óra irányában)
napfoltok feletti területek, ahol teljesen zárt a mágneses tér.
A koronalyukak mérete és gyakorisága növekszik a napfoltciklus maximuma felé
közeledve (ez most 2013-ban várható). Ilyenkor nemcsak a pólusok környékén
fordulnak elő, hanem alacsonyabb szélességeken is. A koronalyukak olyan területek a Nap légkörében, ahol részben felnyílnak a
mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon
az űrbe, töltött részecskék áramlataként - ezt nevezik napszélnek. A
koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4-500 km/s.
Az aktuális koronalyukból kiáramló napanyag várhatóan a hét végén (január
26-27-én) éri el a Föld pályáját. Hogy eltalálja-e a Földet, az egyelőre
kérdéses. Amennyiben igen, sarki fények alakulhatnak ki a magasabb földrajzi
szélességeken, de valószínű, hogy kisebb lesz a hatása, mint amikor egy
napkitörés miatt kirobbanó napanyag éri el a Földet. A NASA szerda este (magyar idő szerint 19 órakor) tart sajtótájékoztatót a
témában.
