2013. március 13., szerda

A Kalotaszegi piramishegy

Folytassuk az ívet! Nemrég kiküldtem egy kérdést az Univerzumba :), miszerint az előző letűnt korok nagy tudású mega-giga piramisépítői és kőszobrászai (szabadkőművesei??) vajon jó fiúk voltak-e, vagy hataloméhes gyenyák, és vajon volt-e közük a magyarsághoz? A válasz hamarabb megjött, mint gondoltam. Gyerekek, a Kalotaszegi peremes némileg úgy pár tízezer évvel idősebbnek tűnik az összes híres-neves gúlánál. 


Hm. Pont olyan, mint a "bosnyák" piramis, ezt is benőtte az erdő. A kalotaszegi piramishegyet a helyiek Koporsóhegy-nek, a regősök menedékének, vagy Sulyom-nak hívják. No, csak tessék, csak tessék csak gondolkodni.     


Forrás, és a témával kapcsolatban bővebben Molnár Attila foglalkozik a Történelmünk csodálatos ereje c. könyvében: 
http://www.smashwords.com/extreader/read/125525/1/tortenelmunk-csodalatos-ereje 

 
Ezek után/mellett itt egy írkáló kolléga helyi beszámolója (kiemelések tőlem - M):

TÓTHPÁL TAMÁS: Erdély tályain – Csicsal – Kárpát-medencei piramisépítők nyomában?

"Nagy port vert fel az utóbbi időkben a Boszniában felfedezett piramisról szóló hír. Semmi új a nap alatt. Xántus János már az ötvenes évek derekán felvetette az írott történelem előtti idők grandiózus építményeinek lehetőségét Kolozsvár környékén is. Valószínűleg Várkonyi Nándor 1940-ben és, 42-ben megjelent – Erich von Däniken paleoasztronautikával foglalkozó nagy sikerű könyvét megelőző – művének hatására, vidékünkön is egy „látóhegy” hálózatot feltételez. Ihletének forrását, Várkonyit idézem én is, Xántus János nyomán, Tündérszép tájak című könyvének Piramisépítők nyomdokain írásából.

Mintha óriások jártak volna valaha a földön. Egy megdöbbentő méretű rejtélyes építő erő nyomait találtuk, s bennük a képzeletnek olyan szárnyalását, hogy a miénk már követni sem tudja útját. Mi volt, s hogyan működött az az erő, amely pehelykönnyűséggel mozgatott meg ezer és ezer mázsás súlyokat, és mi volt az a cél, amelynek szolgálatában állott? Észak-Amerika szavannáin, Mexikó fennsíkjain, az Andok három- és négyezer méteres magasságában, a Matto Grosso járhatatlan vadonában, az Amazonasz dzsungeljében, az Orinoko torkolatánál, Izland, Skandinávia, Finnország, Szibéria földjén, Anglia és Franciaország partvidékén, a német síkságon, az Alpok hegyvidékén ... Krímen és a Kaukázuson túl, messze be a mongol steppékig. Elő és Hátsó-Indiáig, az indonéz szigetekig, a Niger-völgyében, Ugandában s a Polinéziai szigeteken, vég nélküli láncolatban sorakoznak kiklopszok kezeművének nyomai. Sivatagszerű rommezők, több száz méteres gyíkokat, madarakkal viaskodó kígyókat, emberalakokat formáló mundok... tumuluszok, dolmenek, kőkörök... tatársírok, kunhalmok, kurgánok, sírt rejtő piramisok, csillagnéző ziggurátok és más egyéb roppant emlékművek.

Ezeket a létesítményeket Várkonyi, prózaibb módon, nem földönkívüli eredetűnek, hanem több tízezer év távlatából, kőkorszakbeli elődeink rátermettségének és tudása eredményének tekinti. Osztom véleményét. Nem föltétlenül magasabb rendű lények beavatkozásának kell tekintenünk például a magasabb kultúrára utaló, már közhelynek számítható tatárlaki korongot sem, melyen Kárpát-medencei elődeink rejtélyes jelei, székely–magyar rovásírás ismeretében silabizálhatók.

Kirándulásai során Xántus Jánosnak feltűntek Kolozsvár környékének furcsa halmai, jelződombok, lármafák helye. Ezekről a látóhalmokról felfedezhetjük a következőt vagy éppen a következő kettőt. Az őskori jelzőhálózat Kolozsvár környéki íve tartalmazza a Tekintőt, Hegyes hegyet, a Plecska szádáját őrző titokzatos halmot, következne a Fenes patak vízgyűjtőjéhez tartozó Szőlőhegy, a magyarfenesi Csicsal, a szentlászlói Póka vára ... és ki tudja meddig tovább.

Állapodjunk meg a Magyarfenes határában levő Csicsalnál. A titokzatos földgúla már méreteit tekintve is nem egyszerű kurgán, avagy kúnhalom. Az 50-es évek kirándulásán tapasztaltakról így ír Xántus János feltételezett kommunikációs hálózatának Csicsal láncszeméről: „Ősemberi edénytöredékek, tapasztott tűzhelyek kiégett cserepei tanúskodnak arról, hogy már 10–15 ezer esztendővel ezelőtt is lakott hely lehetett a Csicsal környéke. De az igazi meglepetést a hegy különös alakja jelentette számunkra. A falut uraló dombot ugyanis három terasz futja körül, 10 méter szélességben s egymás fölött 7–8 méteres lépcsőzetben. Kétséget kizáróan itt egy igen ritka földpiramissal, szaknyelven szólva tumulusszal van dolgunk. Mivel pedig hazánk területéről ilyen földpiramis nemigen került elő, bizony alaposan szemügyre vesszük a titokzatos Csicsalt. Közelről és távolról lerajzoljuk és lefényképezzük, abban reménykedve, hogy régészeink figyelmét is felhívhatjuk a különös piramisra. Mezopotámia zigguratjai, Észak- és Dél-Amerika hasonló tumuluszai mintha csak egy és ugyanazon mintára épültek volna.”

Mennyire sikerült felhívni a régészek figyelmét a különös földpiramisra, nem tudom. Viszont valószínűleg senki sem az őskori építkezést kereste benne, hanem megelégedhetett az „ősemberi edénytöredékek, tapasztott tűzhelyek” kutatásával, amik lehetnek akár néhány évezreddel későbbi keletűek is, mint maga az építmény. Most viszont, mikor a boszniai után egyre-másra kerülnek elő európai piramisok, én is felhívnám még egyszer a figyelmet erre a különös hegyre. Próbáljuk ne csak részleteiben, az ott található cserepek szintjén tekinteni, hanem nagy egészként. Talán járatokat is rejt..."

Forrás: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/29146

 
Érnek össze a szálak: http://ufotruth.blog.hu/2013/03/12/bizonyitek_a_foldonkivuliek_letezesere
"...igen valószínű, hogy az emberiség múltjával kapcsolatban hézagosak a tudomány ismeretei. Ez olyan ténykérdés, melyet nem tesz kérdésessé az, hogy egyes tudósok ennek a gondolatától is dühbe gurulnak. Az most már igen valószínűnek látszik, hogy a Földön több olyan fejlett civilizáció váltotta egymást, melyek több százezer vagy több millió évvel ezelőtt szervezett kultúrát hoztak létre. Nem a mezopotámiai kultúrák voltak a legelső civilizációk. Erre egyre több olyan bizonyíték van, melyek nem légből kapottak. (...) Ha a tudomány ezekkel kapcsolatban tudatosan eltakarja a szemét, akkor óriási hibát követ el."


Az ősi talány materialista megfejtését (mire gondolok? erre: igen, itt voltunk, globálisan minden földrészen, tudtunk, építkeztünk, éltünk, éldegéltünk, utazgattunk, üzengettünk, kristályosodgattunk, majd legyőzettünk - egy időre, és most, ezt) követően talán eljött az ideje nekifeszülni a spirituális válaszok felkutatásának, nem? A miérteknek. A hogyanoknak. A hogyan-tovább-nak. Az újrakezdésnek. A kilépés-belépés kérdéskörének... mán ha tetszik érteni....

Kapcsolódó:


70 megjegyzés:

  1. Hm ... megmondom őszintén, engem egyre inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen célt szolgáltak ezek a piramisok. (???)

    Mert a belső szerkezetük szerint nem lehettek,
    a. lakóházak
    b. tanácstermek
    c. bármilyen jellegű hétköznapi használatú építmények
    d. templomok

    Temetkezési helynek sem tudom elfogadni, mert egy kimúlt uralkodónak ekkora bazi nagy építményt csinálni, , ahol még az illető neve sem szerepel ... hát ... hm ..., ez sem tűnik különösebben logikusnak, meg talán az akkori - hivatalosan letagadott - kultúrákra nem a pazarlás volt a jellemző.

    A másik - és talán a legjelentősebb érv - hogy ezek nem természetes képződmények.

    Ha beleolvasunk az Ó-testamentumba, ott világosan szerepel, hogy az oltárnak használt építményt "NE FARAGOTT" kövekbők készítsék, mert az úgymond közönségesnek számít.

    (Hm ... faragott ... fáragott ... fára-O - gott ... naja, kicsit elkalandoztam.)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen célt szolgáltak?

      Szerintem elsősorban transzcendens, spirituális (rituális) célokat. Több lehetőséget is el tudok képzelni:

      1. BEAVATÁS

      A beavatás alkalmával kinyílik az (rész)alany tudata, a kis földi egó szembesül a létezés többrétegűségével, a folyamatos Teremtés logikájával és működésével, az Isteni közeggel, ahonnan minden kiárad, a rendszeren belüli saját pozíciójával, az energetikai transzcendenciával: illúzió (romló) testben (örök) tudat-rész létezés, és még ki tudja mi mindennel. Egy ilyen beavatott ember már egész másképp látja a 3D-s világot. Tudja a helyét, a célját, a küldetését, stb., és nem rémisztik meg holmi offenzív hordák, vagy öltönyös gazemberek, sárga csekkel.

      2. TRANSZFORMÁCIÓ
      Tudat átalakítás (ébresztés-beavatás) mellett testi átrendezés. Ezt emlegeti Kerion, szerintem simán lehetséges, energetikailag megoldható.

      3. UTAZÁS
      Asztrálutazás, teleportáció, bolygóközi-, csillagközi-, dimenzionális utazás, a nyavalya tudja még mi minden.

      4. KONZERVÁLÁS
      A test átmenekítése nehéz időkben, akár több ezer évre "lepihenni", aztán előbújni és folytatni a munkát.


      Lassan el kéne menjek egy piramis belsejébe! :))

      Törlés
    2. Az 4. verzióról mintha értekezett vóna egy fickó anno. Bele is karcolták valami smaragdtáblába. Asszem. ;)

      Mánpersze... ha az azóta eltelt kis időben a hihető és korhű fordítások... hm... Vagyis a másoló szerzetesek nem tódották meg itt-ott. Hisz mint tugyuk ezek a fickók nem nagyon vótak megbízhatók. (Lásd. A sokak által vitatott Keresztnek Könyve.)

      Törlés
    3. Balsafából építettem egy piramist. Nem az egyenes piramisformát választottam, hanem a görbét. Lásd „Bent pyramid”. A neten található róla több leírás.
      Az épített piramis alá tettem egy gránit lapokból készült asztalt. A gránit lap tele van hegyikristály zárványokkal és található benne némi arany is. A gránit lap a Himalájából származik. A gránit asztal szerepe körülbelül ugyanaz, mint a mai ismert piramisok esetén a szarkofág legkülső rétege, a tájolt kőkoporsó. Vagyis kondenzátorként működik.

      Az épített piramis segít az embereknek. Nevezhetjük gyógyításnak is.

      A görbe piramisban összesen 5 gyógyító hely található. Szemben az egyenes piramis 3 gyógyító helyével. Az egyenes piramis jobban dokumentált. Ott ismert, hogy az alsó sírkamra a legerősebb hatású. A középső kamra előkészítő helyként működik. A legfelső kamrát az irodalom és emberi emlékezet szerint is régen szülőszobaként használták például Dél-Amerikában. Vagyis az egyenes piramisban a középső kamra volt az előkészítő. A felső kamra a pici gyerekek, míg az alsó kamra, a földfelszín alatt a felnőttek kezelésére alkalmas. Tehát az egyenes piramisban 2 gyógyító szint található. Ellenben a görbében 3.

      Tapasztalatom szerint a görbe piramis éppen fordítva működik. Ott a megépített piramisban lévő termek szolgálnak a felnőttek kezelésére, míg a földfelszín alatti termek a pici gyermekek kezelésére.

      Következő kérdés, mit lehet vele kezelni?
      Nos, a 3 szintből az első jelenti a jelent, az aktuális életet. A második a jelen előtti időket, életeket. És a harmadik az adott illető családját, a felmenőit.
      A kezeltekből két fő csoport alakult ki. Az első azok, akik jelenlegi életükben odafigyelnek a részletekre. Ilyenek például a jógaoktatók. Nevezzük őket tudatosaknak. Az első szinten a tudatosaknál nem találtam semmit sem.
      Ellenben a kevésbé tudatosaknál igen, találtam.
      A második és a harmadik szinten pedig mindenkinél volt mit kezelni. Függetlenül a tudatossági szinttől.

      Egy-egy szinten 4 rétegben kezeltem. A 4 réteg jelenti itt a kezelés sorrendjében az éteri, az asztrális, a fizikai és a mentális testeket.
      A fizikai test kapcsán elérhetők a már az adott személy által is ismert betegségek és a még ismeretlen kifejlődés stádiumában lévők is.
      A mentális testben az adott illető életében tett fogadalmak lenyomatai vannak. Például egy nő esetében az apai piszkálódás nyomai, amikor elkezdett nőiessé válni. Az illető erős, vastag páncélt épített maga köré.
      Az asztrális testében kivétel nélkül mindenkiben találtam élősködőket. Olyanokat, akik vitték az adott személy energiáját. A kérdés kapcsán felmerült az emberiség rabszolgaságba hajtásának gondolata is. Jó lenne, ha az emberek asztrális testét meg lehetne tisztítani. Mindegy milyen technikával. Kivétel nélkül mindenkiét.
      Éteri test. Itt voltak érdekességek. Volt, akiről sodrony inget kellett letépni. Volt, akinek testéből az egész testben hosszában átfutó karót kellett kihúzni. Több esetben fordult elő például íjjak, nyilak, dárdák várták eltávolításukat.

      Azoknál a személyeknél, akik végigcsinálták a kezeléseket, azoknál látható volt a görnyedtség megszűnése. Kérdésre is azt mesélték, egyre kevesebb terhet éreznek a vállukon. Egyre könnyedebbé válik az életük. Volt, aki maga is észrevette mennyivel egyenesebb lett a háta, a tartása. Volt, akinek a karja vált ismét teljes mértékben működő képessé. A kezelés hatására megszűnt a részleges beszűkülés.

      Összefoglalva. A piramisokkal biztosan lehet gyógyítani.

      Akit érdekelnek a részletek, beleértve a szerkezet kiviteli terveit, egy fa lécekből készíthető egyenes piramis leírását, és a további piramisos kísérleteimet is, javasolom, induljon el a http://www.rlvsz.org/hu/indexHU.html oldalról, például a tartalomjegyzéket követve.
      Köszönöm!

      Andrési Attila

      Törlés
    4. Kedves Attila,

      Köszönöm ezt a kis ismertetést! Ellátogatva az oldalra az mindjárt látszik, hogy sok munka van ebben a piramisépítésben. És úgy tűnik van eredménye is. Gratulálok!

      Törlés
  2. A spiritualitáshoz kapcsolódóan:

    http://index.hu/tudomany/altudomany/2013/03/13/tulelte_az_agyhalalt_es_talalkozott_istennel/

    t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, az index persze nem habozott megkérdezni Dr. Dóczi-t is, aki szerint

      "A történtekre mégis lehet tudományos magyarázat."

      és hogy

      "az E. coli baktérium külső hatás, például baleset nélkül is bejuthat az agy-gerincvelői folyadékba. Ez fel nem ismert, de akár felismert idiopathiás liquorrhoea nasalis esetén is előfordulhat – ez az agy-gerincvelő folyadék rendellenessége, de meglehetősen ritka, csupán az agyhártyagyulladások 3-4 százalékának kialakulásáért felel. Dr. Dóczi szerint barbituráttal előidézett mesterséges kómával az agykéreg működése kvázi nullára is lefojtható, de az agykéreg ilyenkor is életben marad, pedig halottnak tűnik...."

      blablabla...

      Szánalmas ahogy nem tudnak kilépni a saját maguk kreálta dobozból. Hát mi ez ha nem kreacionizmus, (amit állandóan tagadnak) mégpedig a legdurvább, az önbecsapós fajtából?? :)

      Törlés
    2. Van az amikor a kígyó a saját farkába harap. Pont ezekkel a - van tudományos - magyarázattal serkentik a felébredést. Olyan ez mint amikor a szülő tiltja a serdülő gyereket a cigarettától...és mi lesz a végén? Hát nem rászokik a gyerek. :)
      Persze akit érdekel a téma az úgyis tovább keress, olvass, gondolkodik, ébredezik. Aki nem az meg így járt. ;)

      t.

      Törlés
  3. Az összes földi piramis a jégkorszaki nagy vízözön előtti Kárpát medencei piramisok másolatai. A kalotaszegi is egy későbbi piramis-formára alakított hegy, dettó mint a bosnyák-piramisok. Egyébként ilyen - későbbi időkben - piramis formájúvá alakított hegy csak a budai, pilis-visegrádi hegységben minimum 350 van most is. Dobogókő is egy csonkolt tetejű piramis ami aztán a későbbiekben várszerűvé lett átalakítva. A kalotaszegi piramist nem véletlen nevezik Koporsó-hegynek. Mert egy olyan hely ahol, a hegyen, a hegyben mintegy "koporsóban" újjá lehet születni. Ez a 3 napos koporsóba-zártság mint az újjászületés próbája közismert a Pálos-időből. Ugyanilyen koporsó-hegy van a Duna-kanyarban is Visegrád és Dunabogdány között - de az hosszúkás piramis-formájú - jobban hasonlít egy koporsóra. Egyébként Pilisszentlélek és Pilisszentlászló térségében - egy a Google Earth-ön is kivehető km-es emberi koponya van úgymond a tájba vésve - nyilván nem véletlenül. Egyébként is a hegyeink, főként a Pilis és a Bükk telis-tele vannak a Teremtésre utaló "Nazca jelekkel". Nyilván azért is mert a földi Teremtés helyszíne itt volt a Kárpát medencében. Ez a valódi "Arany-piramisos Kánaán". Nem véletlen özönlenek ide az emberek "országot foglalni". A Tárim-medencei 250 ujgur piramis is itteni mintára készült jóval később.
    Mondani sem kell hogy az un. Shambala-legenda is tőlünk jutott el Tibetbe Ujgúrián át. Az eredeti Shambala a bükki Szala-Ajka/Gyűlés-Szája völgy körben a 9 piramis-heggyel, a nyilvánvalóan mesterségesen kialakított Szalajka-patak Fátyol-vízesésével mint "választó-vonallal" a fátylon inneni és túli világot illetően. De ott vannak a "Szent Tavak a Szent Forrás és Barlang" is - nyilván nem véletlenül - mint "Shambala-kellékek". A Pilisben és Bükkben is bárki meggyőződhet személyesen is ezen helyszínek eszméletlen misztikájáról/mágiájáról. Szilvásváradon rá is játszanak ezekre a dolgokra. Például a Táltos fogadóval, az Éden panzióval stb. Egészen "véletlenül" 2009 december 9.-én reggel 9-kor a 9-es szobát kaptam meg 3 napra az Éden panzióban 50 méterre a Táltos vendéglőtől. Este egy Szalajka völgyi vendéglőben vacsoráztam egy helybélivel aki meglepődött hogy véletlenül egy óriási Történelmi/Egész Magyarország térkép volt mellettünk a falra kasírozva. Azt mondta hogy ez csak mostanában kerülhetett oda, eddig nem volt ott. Ezzel csak a hely mágikus misztikáját akartam bemutatni. Dobogókőn a Turul-túra alatt - miután egyszer eltévedtünk - például fölöttünk hosszan keringő kerecsen-sólymok mutatták az utat. Ezt kb. 30-an konstatáltuk.

    Kerion

    VálaszTörlés
  4. "Az összes földi piramis a jégkorszaki nagy vízözön előtti Kárpát medencei piramisok másolatai."

    Jajj má Kerion ... ne írkáljál már ekkora egoista f@szságokat, légyszíves!
    Vagy szerinted a fáraók elzarándokoltak a Kárpát-medencébe, hogy megtanuljanak piramist építeni ??? Na ne mááá ...
    Ennyi erővel ezt bármelyik ország állíthatja magáról, ahol piramisok találhatók ... és bizony
    ezekből van egy rahedlivel.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is úgy tűnik, hogy mint ahogy az összes társtudomány (genetika, embertan, zene, nyelvészet, stb.) is kezdi belátni (legalábbis a gondolkodó típusú tagjai): a civilizáció minden elemének forrása a Kárpát-medence, így nem mondunk túl nagy hülyeséget, ha feltételezzük: ez az építési tudás is innen ered, és innen áradt szét - mint minden más. De ez már megint a materiális szint, és én éppen ezt szeretném úgymond lezárni a kutatásaim során, és áttérni az e mögött húzódó, pontosabban ezt valójában felépítő spirituális vonalra, ami az egésznek okát, lényegét, célját meghatározza. Erre koncentráljunk szerintem, ahogy tetted Te is az első hsz-ben (nézd meg a válasz is.)

      Törlés
    2. Mi lenne, ha onnan indulnánk el, hogy anno, az aranykorban - még a 2.0-sra lebutított, csökkentett üzemmódban működő, csonkolt DNS-ű ember teremtése*
      előtt - olyannyira természetes szükséglet és a mindennapi élet része volt a piramis, hogy magától értetődőnek látták ilyesmire Föld-szerte beruházni?
      Rugaszkodjunk el a berögződésektől és a mai sémáktól: kőfaragók, gépek, mesteremberek, papi kaszt, kiválasztottak, de az olyan mai elképzelésektől is, mint ’kommunikációs lánc’.
      Mi lenne, ha egy a teremtéssel teljes összhangban létező, spirituális, és a maitól magasabb tudatosságú, az anyagot nem feltétlenül mechanikusan megerőszakoló társadalom irányában kutakodánk?


      *Egyáltalán biztos, hogy a sokak által genetika beavatkozásként felismert teremtéstörténet nem holmi tisztességtelen belebarmolás volt?

      mj

      Törlés
    3. Ma is lehet látni a piramis fraktálokat.

      Törlés
    4. Ha tényleg korszakot zárunk, akkor szerintem ma minden "olyanunk" megvan, mint az előző koroknak, csak lényegesen mélyebb szinten, azaz kicsiben, illetve sokkal szétesettebben, homályosabban.
      A piramis sokkal komplexebb valami lehetett, ami manapság csak részekként jelentkezik. Így talán nem balgaság feltételezni, hogy igenis lehetett energiatermelő berendezés, kommunikációs kütyü és spirituális kapcsolódási pont is egyben,...meg még bármi.

      sl

      Törlés
    5. Ötike - "kapcs for köbüki" - ébresztő ! Az egyiptomi birodalmat a jégkorszaki nagy özönvizet a kárpát medencei piramisos területen átvészelő, illetve onnan felrezgő/elrezgő atlantiszi ősmagyar fehér mágusok alapították. Mint ahogy a mezopotámiai folyamközit is. Később a krétai mínoszit, az etruszkot, valamint az ókori görögöket is magyar táltosok tanították, segítették és még sorolhatnánk. A szkíta-magyar ősiség Kárpát-medencei eredetű - több-tízezer éves. Az innen mindenfelé - az orosz sztyeppére is kirajzott úgymond "Jogarhordozók Népe" közismert - oroszországi ásatásokból is. A temetkezési helyeken talált titokzatos módon kiegyenesített 3 méteres mammut-agyar jogarak, valamint a mammut-csont golyócskák tömegéből font keresztpántos korona és zsinórmente szimbolizálták az ősmagyar királyi státuszt már 26 ezer éve is. Erről már Grandpierre Atilla réges rég beszámolt: az orosz régészek ásatásait, kormeghatározásait a feltárt ősi temetkezéseket fényképes illusztrációval is bemutatva.

      Kerion

      Törlés
    6. Milyen sok embernek fáj az igazság... Mennyivel jobb lenne, ha örömmel fogadnák!

      Törlés
    7. @ Kerion

      Kerikém drága, az a helyzet, hogy mi két külön malomban őrölünk.

      Te a fellelhető tudásanyagból próbálsz meg összeállítani egy történelmi jellegű vonalat ... amit én úgy fogalmaznék, hogy megpróbálsz egy időben teljesebb
      képet alkotni az emberiség múltjáról, ahol a múlt és a jelen együtteséből talán kijön valamilyen élhetőbb jövő is. Engem egyáltalán nem zavar, hogy ebbe a képbe belefoglalod a Szíriuszt, meg az Oriont, stb. vagy akár 8 fényévvel arrébb álló
      csillagrendszerek keletkezést és eltűnését. Számomra ez csupán érdekes és még azt is el tudom képzelni, hogy hálivúdban akár filmet is csinálnak belőle.

      Mindezek ellenére az írásaidban megjelennek azért gigantikus marhaságok is, ami arra utal, hogy egy kicsit túlzásba viszed ezt a nagy "röpködést".

      Pl.:" ... titokzatos módon kiegyenesített 3 méteres mammut-agyar jogarak. "

      Ebben semmi titokzatos nincs Kerikém, legfeljebb csak Neked. Az egész eljárás
      röhelyesen egyszerű, nem kell hozzá más, mint ECET. (ami a csontot felpuhítja
      és formálhatóvá teszi, aztán vízzel öblíteni és megszárítani ... ennyi ...:))) Ami egy tyúktojással működik, az egy mammutagyarral is, tekintve hogy mind a kettő csont.)

      A magam részéről sokkal inkább azzal foglalkozom, hogy:

      1. Mi oka volt annak, hogy korlátlan jólétben élő személyek hadat üzentek az Istennek? (mert ha már nem hisznek benne, akkor egy hadüzenet is értelmetlen)

      2. Mi oka van annak, hogy a fenti személyek által irányított gazdasági-, és katonai tömbök ezek után gazdaságilag elmentek szarni?

      3. Mi oka van annak, hogy egy gazdaságilag jól működő kapitalista nyugat - ahol a vallásos nevelés a társadalom tartozéka volt - jelenleg egy kommunista és Istentagadó Úniót próbál létrehozni (EU), aminek az alaptörvényébe már bele van rejtve a diktatúra lehetősége.

      4. Mi oka van annak, hogy a Georgia Guidestones kőrakáson megjelenített, előre
      kitervelt (minimum 6 milliárd személyt érintő) tömeggyilkossági tervezetre az emberiség egyetlen vezetője sem reagált ???

      Mint láthatod Kerion, nem egészen ugyanaz a profilunk, így aztán nem is igazán érthető, hogy min vitatkozunk. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    8. Talán még annyit Kerion, hogy engem nem tudsz meghatni ilyen grandpierreatillákkal,
      akik a "közkedvelt" MTA kegyeit élvezik, és őrködnek a bebetonozott marhaságon.


      Törlés
  5. "De ez már megint a materiális szint ... "

    Hát pontosan erről van szó Mazsola B kolléga.
    És itt talán helytelen is az általad említett "már megint" kifejezés,
    mivel sokkal jobban passzolna a "még mindig".

    Valaki csinált néhány nagy húhát (piramisok) és mivel a lebutított ember
    mindent, ami számára érthetetlen, egy magasabb szinthez köt, erre pontosan meg is felel ez a néhány gúla. És tulajdonképpen ez egy QRVAnagy hasbaakasztás, mivel a tőlünk magasabb szintet még mindig a matériához köti.
    (Ez tulajdonképpen ugyanaz nagyban, mint a "kólásüveg a busmanok közé" kicsiben.)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  6. Géniusz az alkimista.. címmel e pillanatban ismételnek az M1-en egy érdekes sorozatot.

    VálaszTörlés
  7. Csicsalról a latin-amerikai emblematikus piramis, a Chichén Itzá-i Quetzalcoatl által Kukulkánnak emeltetett, a spanyolok által csak El Castillo-nak nevezett piramistemplom ugrik be.

    VálaszTörlés
  8. Lényegében a továbbfejlesztett "cro-magnoninak" nevezett modern emberi "test" teremtésének a helyszíne volt a Kárpát medence cirka 78 ezer éve. Ez a "program" ért most véget - nullázódott le a 3 Nagy-Ciklus - 3x25920=77760 év alatt. Most egy minőségi ugrás következik - az emberi test magasabb szintre való emelése/felrezegtetése a bolygóval együtt. Azoknál akiknél ez lehetséges. Az itteni piramis-városok a "Teremtők" sokfunkciós bázisai voltak. A Kárpát medence minden szempontból védett területe pedig maga a "laboratórium" - a sokak által emlegetett Édenkert/Paradicsom Mintaka-i mintára.
    A "Teremtők" a Tejút galaxis ezen részének úgymond "felügyelői" voltak - szíriuszi eredetű orioniak - az általunk Bika csillagképbeli Omikron Tauri 2ős-csillagrendszer-beli központtal mint irányítási helyszínnel. Most is itt van/székel az úgymond regionális "Teremtési Tanács" a régióvezető Elsődleges Teremtővel valamint a 15 VilágKirály "Másodlagos Teremtővel" akik voltaképp mint az Elsődleges Teremtő "tükröződései" 15 csillagrendszer 24 élő bolygója felett uralkodnak/prosperálnak. Bi- vagy megalokális/több helyen egyszerre megjelenő módon - Elsődleges földi testű táltos-avatárokkal "operálva" - az Orion kar ezen szekciójában.
    Az emberinek mondható testalkatú/felépítésű szíriusziak persze - először óriásokként - már régen megjelentek a Földön. Mégpedig 65 millió évvel ezelőtt - közvetlen azelőtt mielőtt a Szíriusz B vörös óriás-csillag szupernovaként nem aktivizálódott. A Szíriusz B-ből ekkor lett fehér törpe csillag - miután anyagának egy része kilökődött az űrbe, másik részét elszívta a Szíriusz A, a maradék csillaganyag pedig magába roskadva egy rendkívül sűrű Föld nagyságú égitestet hozott létre. Egyébként a dínók is ekkor, a Szíriusz B-vel történtek hatására pusztultak ki. 8 fényév nem nagy távolság, az ilyen távolságra történtek nehezen védhetőek ki a Naprendszerben.
    Még a katasztrófa előtt a Szíriusz-rendszer élő bolygóiról az akkor életre legalkalmasabb Orion-Övbeli Mintaka 3-as-csillagrendszerbe települtek át a szíriusziak - ahol a 11 bolygóból 7-et tettek lakhatóvá, népesítettek be. Aztán innen történt a további "kirajzás". Más csillagrendszerek bolygóinak élővé tevése, benépesítése stb. A Mintaka-rendszer legkisebbik csillaga körül keringő 11 bolygó közül kívülről a csillag felé haladva a 7. bolygón - ami a legbelső lakott - élnek a "magyarok". A bolygó "paradicsomian" csodaszép és egyenletesen kellemes körülmények jellemzik. 3 Nap van az égen abból 2 óriási mivel közelebb van - mindig világos van bár nem állandóan egyenletesen egyformán. Hetente változó ciklus van - 1 hétig nagyon világos, utána 1 hétig kevésbé világos - de mindkét esetben intenzívebbek a fényviszonyok mint a Földön. Apropó, a "Tu/l/rul-bolygón" a mai magyar beszédet is megértik, az angolt és a hébert viszont nem.
    A kárpát-medencei kristályos anyaggal/kristályhegyek és aranylemezzel is borított csillogó, sziporkázó piramisok a bennük, illetve alattuk, köztük lévő alagút- és helyiség-komplexumokkal együtt amolyan "csillagkapuk" magas rezgésű teleportáló állomások, gyógyító központok, lakóhelyek voltak a szíriuszi-orioniak számára. Aztán meg először azok számára is akikben transzformálódva úgymond "testet öltöttek"/materializálódtak az OTT-HONról eljött Földre jöttek, a Földet ITT-HONuknak választók. Miután az általuk létrehozott/kikísérletezett/teremtett "biorobot-szkafander" prímán funkcionálni nem kezdett. A földi életbe komoly beavatkozás csak a ciklusok lejártával történik - mint most is. Kisebb beavatkozás egy ciklus folyamán is történhet - ha a helyzet úgy kívánja. Ezt mindig az un. "Világkirály" dönti el aki kizárólag a Teremtési Tanácsnak tartozik felelősséggel. Nem véletlen mondják/tartják Jézust a Naprendszerbeli/Földi Világkirály megtestesülésének. És nem is véletlen várják vissza sokan...

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk Kerion!

      Szerintem könyvet kellene írnod. :)

      Viccen kívül, ha ez igaz, amiket leírtál, akkor sokkal rétegezettebb és egyúttal sokkal egyszerűbb a történetünk mint hittem. A Te verziód szerint az emberi test teremtését őseinknek/magunknak (?) köszönhetjük, ami néhány ciklus alatt odáig jutott, hogy... hová is? Hazatérhet ha akar? Itt maradhat tovább teremteni? Mi a célja a mesédnek Kerion? Engem ez érdekel leginkább.


      Szóval Szíriuszi rokonaink teremtettek minket, de előtte még ők is benépesítettek bolygókat, a Földet legutoljára. Ezt a felvetést némileg beárnyékolja az a feltételezésünk, hogy ebbe a teremtésbe valamikor, valakik (a Genyák) belebarmoltak, aminek következtében romlott a genetikai állomány, illetve ugyanezen valakik folyamatosan mindent megtettek annak érdekében, hogy az emberi/anyagi énünk és a spirituális/transzcendens (nem-evilági) énünk kettősségéből csak az emberi/materiális énünk kerüljön dominanciába. És kérdezem én, hogy ekkor hol voltak az eredeti teremtőink? Miért nem avatkoztak bele a "negatív oldal" egy ilyen horderejű durva beavatkozásába?

      Számomra ez így érthetetlen egyelőre.

      Törlés
    2. Értem én, hogy sok a kérdés, és abban is biztos vagyok, hogy a Kerion által felvázolt csillagrendszer méretű, időben és térben is nagy volumenű szaszerolás, meg a hébert nem értő turuliak stb... stb... édesbús, romantikus története kurvára nem visz közelebb a megoldáshoz. Még annak is elveszi a kedvét az egésztől, aki egy mocskos nagy piramis tövében esetleg hajlandó lenne elgondolkodni az előtte tornyosuló tömény valószínűtlenségen, aminek egyetlen előnye mégiscsak az, hogy letagadhatatlanul ott van az orra előtt.
      Szóval szegény ember kézzel nőz - pardon: vízzel főz - alapon talán induljunk ki abból, amink van.

      mj

      Törlés
  9. Egy kicsit én is erőltetettnek érzem azt, hogy a földön mindennek a magyarok lennének az alfája és omegája. A magyar egyértelműen egy ősi nép, de nem az egyetlen. Azt azért ne felejtsük, hogy bár vannak ősi magyar írások, amik eléggé töredezettek és esetlegesek egész régi időkből, de olyan összefüggő és nagy volumenűekkel, mint pl. a szanszkrit védikus írások, nem rendelkezünk. Tehát szerintem nem kellene átesni a ló túlsó oldalára, mert többet árt, mint használ, ez inkább hitelteleníti a valódi mondanivalót, mint erősíti.

    A piramisokkal kapcsolatban szerintem mindenképpen a transzcendens kapcsolatok irányában érdemes keresgélni (erről itt már sokat volt szó).
    Nekem mindenképpen mérvadó Robert A. Monroe munkássága, aki a modern kor talán legismertebb "astral utazója" a nyugati féltekén, aki leírja (Journeys Out of the Body), hogy akkor kezdődött ez irányú érdeklődése, amikor elköltöztek a családjával egy másik házba (addig az ég-világon az egészről nem tudott semmit), aminek a teteje valójában egy piramisnak megfelelő kialakítású volt, nem szokványos építészeti stílussal. Persze ez már a későbbi, utólagos vizsgálatok nyomán derült csak ki a számára.
    Nem sokkal az odaköltözésük után egyszer csak felébredt és nem a testében ébredt fel, hanem a házon kívül volt. Mászkált össze-vissza, többek között látott egy könyvet is a szomszéd kertjében egy hátsó bokor alatt. Azt gondolta álmodta az egészet, ha furcsa is volt a szokványos álmokhoz képest. Napokkal később a szomszédasszony említette, hogy nem látták-e esetleg az egyik könyvét, mert nem találja és lehet, hogy a kutya esetleg átvitte hozzájuk, mert szokott tárgyakat hurcolászni. Akkor mondta neki Monroe, hogy nézze meg ott hátul a bokor alatt, nincs-e ott. Ott volt. Ekkor kezdte el érdekelni ez a téma és aztán ennek szentelte az egész életét.

    Ez persze nem bizonyíték, de én azt gondolom, a piramis (a megfelelő arányokkal) az egy olyan forma, ami segít a transzcendens megismerésében a megfelelő érzékenységgel megáldott (vagy bárki?) egyének számára. Ahogy Tolle mester is mondja, van a "forma" és a "formátlan" vagy Hamvas Béla a "létező" és a "nemlétező" (a semmi) vonatkozásában, amiből következtethető, hogy számít a forma és az arány a 3D-ben. Bizonyos formák és arányok, kulcsot jelenthetnek a transzcendens kapcsolatok létrehozásában (vagy legalábbis jelentősen erősíthetik a kialakulását).

    Ezzel szerintem a régi korok "mesterei" (sámánjai) tisztában voltak, ezért építettek ennyi piramist, mert a szakrális társadalmak vezetői innen merítették az erőt és tudásukat, hogyan tartsanak fenn tartósan nagy civilizációkat. Mióta ez megszűnt, azóta csak bukdácsolunk... (ill. bukdácsoltatnak bennünket a továbbra is a tudás birtokában lévők).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://youtu.be/0jHhbyW3qyo
      http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/60744/supernem/hova-megy-ki-zeneszoveg.html

      Törlés
    2. Bastian Te azt hiszel amit akarsz - én meg azt tudom amit tudok. Az igazság az sosem erőltetett és nem a ló túlsó oldala...

      Kerion

      Törlés
    3. Sungiri lelet / Facebook
      www.torzsasztal.hu/Article/JumpTree?a=93404821

      Kerion

      Törlés
    4. www.rovasoldal.eoldal.hu/cikkek/24-etiopiaban-talalt-magyar-rovasos-kovek-html

      Kerion

      Törlés
    5. Bastian, ne tévesszen meg, hogy "magyar" jelzővel illetünk ilyen ősi pozíciókat, mert ha nem is ezen a népnéven, de egyértelmű genetikai és kulturális FOLYTONOSSÁG van a mai VALÓDI magyarok (néhány százezer ember) és a Föld őslakosai között (és az előző letűnt korok emberei között). A rasszok egyértelműen különböző projektek, ebből a ma magyarnak nevezett abban különleges, hogy a legrégibb ezen a bolygón. Ezt - a történelmen kívül - lassan minden tudományág felismeri. Ha érdekel összeszedem az általam megismert irodalmát a témának.

      Kerion fejtegetése jóval tovább megy, mint amit én gondoltam - a Szíriuszi vonalat én sosem vettem komolyan, de most úgy látom érdemes foglalkozni vele. Jó persze bárkinek lehet olyan fantáziája, hogy leírjon ilyen dolgokat, de én most teljesen komolyan úgy gondolom, hogy Kerion ebben az esetben szemtanú. Tudja, mert élt ott.

      Törlés
    6. Csak azt ne találjátok ki, hogy belőlünk fejlődtek ki a bantu négerek, mert Dunának megyek... :)) (azt azért nem lehet eltagadni, hogy tudunk egymással szaporodni, tehát valami közösnek kell lenni, nem is kicsinek...)

      Én könyvekről beszélek 10000 éves távlatból, nem néhány kőbe vésett jelről...

      Törlés
    7. "Bizonyos formák és arányok, kulcsot jelenthetnek a transzcendens kapcsolatok létrehozásában (vagy legalábbis jelentősen erősíthetik a kialakulását).
      Ezzel szerintem a régi korok "mesterei" (sámánjai) tisztában voltak, ezért építettek ennyi piramist, ... "

      Bastian, ez a véleményed azt sugallja, hogy az ember piramisok nélkül tökhülye lenne. Itt azért vannak fentartásaim.
      Másrészt pedig, ha ezek a sámánok barkácsolták össze a piramisokat, akkor miért nem tud a mai ember ilyeneket építeni ???
      Mert azért a lényeges dolgok, ha írásban nem is, de szájról szájra módszerrel
      mégis fennmaradnak egyik generációról a másikra. Itt viszont erről szó sincs.
      Még a népművészetünkben sem találsz piramisokat.

      Ö.T.

      Törlés
    8. "Még a népművészetünkben sem találsz piramisokat."

      Csak a Képes Krónikában... a koronázási képek hátterében ott vannak....

      Törlés
    9. Nem értem mit tapogattok régi leletekben, amikor ott vannak a piramisok a helyükön. Le lehet kérdezni, tapogatni, lenyalogatni, kinek mi jobb, és saját erőből megvan a tudás.

      Törlés
    10. Az én véleményem szerint a piramisokra már csak akkor volt szükség, amikor már le lettünk "butítva". Az én szememben pl. a fáraók már ugyanolyan emberek voltak, mint mi (nem istenek vagy földönkívüliek), akik a képességgel önmagában már nem rendelkeztek, de a tudással igen, hogyan lehet "áthidalni" a hiányosságokat.

      "Könyvek" alatt természetesen nem bőrkötéses offszetnyomásos lapozgatható írásokat értek, hanem a terjedelmük alapján sorolom ebbe a kategóriába az írásokat. A kb ie. 8000-3000-re (egyes írások pedig "csak" 1500 évesek) tehető, kőre, megkövesedett pálmalevelekre, később még nem megkövesedett anyagokra rótt írások terjedelme óriási, nem összevethető 3-4 rovásírásra hajazó jel töredékkel, mint például az afrikai lelet.

      De most félretéve az időbeli keletkezések vitáját, mert ezek csak nagyon durva becsléseken tudnak alapulni, hol vannak a rovásírással írt "könyvek" (értsd: nagy terjedelmű írások) a magyar történelemből, őstörténetből, amik sok ezer évvel ezelőtt leírják azokat az ismereteket, amiket a mai "tudomány" még csak éppen "megérinteni" tudott. Mert ilyen sok van más népek múltjából.
      Tudom nálunk minden szájhagyományon és népdalokon keresztül maradt fenn, nem foglalkoztak holmi írással....

      Törlés
    11. Emelem kalapom lebutítotték előtt, akik miután felismerték, hogy sürgősen néhány piramisra van szükségük, azonmód meg is szórták velük a Földet:-)

      De itt a példa (bőrkötéses offszetnyomásos:-) hogy időben és térben mennyire nem tudunk dolgokat elhelyezni: már e két közismert technológia is nyolc-kilencszáz éves távolságban van egymástól, és valószerűtlenül ritkán alkalmazták a kettőt együtt.
      Történészék meg jó, ha 3-5000 évig visszamenőleg sejtik valamelyest az írásos dolgokat, onnan meg sűrű homály...:-)

      mj

      Törlés
    12. egy (szerintem) igen fontos megjegyzést ismételnék ide meg (ahol irta kigabe, ott nem nagyon figyeltetek fel rá):
      kigabe 2013. március 13. 1:26
      Kedves Panka!
      A valóság még ennél is egyszerűbb.
      Csak a hatalomról szól,uralkodás a lelkeken.
      Minden más,csak szinte technika,tudás.
      Már tudnak fizikai testet "gyártani",a reinkarnációt is ismerik,működtetik.
      De lelkeket nem tudnak "gyártani",ezen a szinten nem megy.(Lélek nélkül a test mit sem ér).
      Ezért kell az ittlévő lelkeket "megfogni",csapdába ejteni.
      Ez a titok.
      Mindenki szeretne halhatatlan lenni.
      kigabe

      Törlés
    13. Ami az egyiknek fontos, azon a másik elsiklik. Érted? :)

      Törlés
  10. Mazsikám, szerinted a népművészet azonos a képes krónikával ????
    Mert szerintem a sajtóhoz több köze van. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  11. Bastian, nem értelek. Milyen könyvekről beszélsz 10000 éves távlatból. Akkor tartós aranylemezek voltak mint info-hordozók, de azokat vagy eldugták, vagy beolvasztották. Emellett a kövekre vésett dolgok voltak csak a maradandóak. A papirusz 5 ezer éves sincs. Nem valami tartós, a papír meg mégannyira se. A smaragdtábla az igen, de azt sem mutogatják. Azt is tudhatnád hogy a test csak egy "ruha". Egyébként sem a külsőség hanem a belsőség számít. Bármilyen, akár egy bantu néger családba is leszülethetsz. Ezzel nem azt mondom hogy véletlenszerű a magyarnak való leszületés. A már magasabb rezgésszintet elért lelkek születnek le magyarnak.
    Mert amint látod magyarnak lenni nem egy könnyű eset. Pláne ilyenkor - korszakváltáskor. Elég csak arra utalni hogy még ez az idegen ál-magyar páholyszagú kormányzat is micsoda össztűzbe került - egy kis "magyarkodás" miatt - a hasonszőrű, de más politikai orientáltságú kőműves haverok részéről. Megnéztem a 75 március 15.-ei kitüntetett névsorát. Hát mit mondjak a kitüntetettek között egy valódi magyart sem találtam. Ha mégis van köztük magasan rezgő magyarnak nevezhető - bár ezt kétlem a negatív "kiválasztottas" tevékenységük miatt - attól ezúton bocsánatot kérek. Most megy éppen a műbalhé az Echo tévés Szaniszló miatt is aki pedig teljesen nyilvánvalóan egy beépített, "magyarkodásra" szakosodott médiaguru. Voltaképp az ellene menőkkel egy csapatban játszó. Nem is ragozom tovább - erről már beszéltem. Egymásnak menve "emésztik fel/lehetetlenítik el" önmagukat a vaskor végi paradigma legvégén. Tudat alatt a Teremtés erre készteti őket - mivel megváltozni, pozitív irányba menni már nem tudnak. Nekünk csak hagynunk kell hogy mindezt megtegyék. Nem kell bedőlni az egyébként nekünk is szóló, minket befolyásolni akaró megtévesztő színészkedéseiknek.
    Más, a szíriuszi -orioni eredetünk teljesen egyértelmű. Az úgynevezett "LÉLEK-HAJÓ" szinte mindenütt ott van az egyiptomi templomokban, királysírokban. Például az edfui Hórusz-templomban is. Ha valaki járt ott tudja hogy milyen fantasztikus, felemelő és misztikusan mágikus. Még a Gyűrűk ura trilógiában is többször bemutatták amint mintegy "űrjárműként" tovaúszott "Tündérország" felé - mint a halhatatlanság jelképe. Szenenmut üres kriptájának falain tökéletesen ábrázolva vannak a benépesített csillagrendszerek, meg minden ami lényeges. VI. Ramszesz, I. Széthi sírjában is ott van a falakon minden - színesen, jól kivehető állapotban. Csak tudni kell értelmezni a dolgokat. A Naprendszer és Föld is az átjáróval/"Duat-kapu"-val mint a lelkeknek a Felső Mennybe/Orionba menő teleportációs lehetőségével. Aztán ott vannak az ősszkíta/sumér pecséthengerek melyeken minden ábrázolva van ami csak lényeges. A Teremtők a Kentaur/Centaur, a Nibiru, az újrateremtés folyamata/menetrendje. A megboldogult Szalay Iván anno hosszú évekig csak ezzel foglalkozott - könyvet is írt erről Újgenézis címmel.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Említed a hiányzó, eltűnt, beolvasztott elemeket. Pontosan ezek miatt olvassák a piramis energiákat némileg hibásan, vagy akár tévesen. De ha halványan is de ott van a lenyomat.

      Törlés
  12. A prés hatására nő a rezonancia, (ez finomfizika) s nekünk erre van szükségünk a kilépéshez. Jól halad minden, a Teremtés erői nekünk dolgoznak most.

    VálaszTörlés
  13. http://ujgenezis.uw.hu/6/6_01.htm

    VálaszTörlés
  14. Egy merész,talán a valóságtól kicsit elrugaszkodott,de talán mégsem annyira hihetetten gondolat a piramisok funkcióját tekintve,és tekinthetitek egy mesének is,hisz a népmeséink sok-sok hihetetten dologról szólnak,amik ma már talán nem is léteznek.

    A piramisok korát szerintem messze nem jól határozták meg,hisz a most uralkodó "nem emberi faj"legnagyobb húzása az idővonal meghamisítása. A jelenlegi embert mint fajt még a legbátrabbak is (Stichin...)400-500 ezer évesre teszik,mint "kitenyésztett" rabszolga fajt.Erre manapság elég sok régészeti lelet világít rá:sumer táblák,több százezer éves bányászat nyomai,atom robbantásoknak a nyomai,légi járművek leszálló bázisainak a nyomai,..stb...

    A piramisok funkcióját tekintve vissza kellene menni az időben,mikor,akár használhatnám a megnevezést,hogy "arany" korig.(millió éves rétegekben,acél rugót,szinte 100%-os tisztaságú vasat találtak,amit a mai tudomány laborokban tud előállítani most is csak kis menyiségben) Ami a "rabszolgaságot" tekintve min.500 ezer éven jóval túl mutat,mivel egy rabszolga fajnak,nemigen engedtek/nek a tartói"teremtői"aranykort.

    A piramisok,egy kifinomult technikai rendszer részei,aminek a használatát,a jelenlegi "teremtők"is ismerték,de nem ők készítették.Ezért folytattak a "teremtők,istenségek" a régmúltban háborúkat a vezérlő rendszer birtoklásáért.(a "Sumer" táblákon mint piramis háborúk leírása maradt fent,és kétlem,hogy egy leszálló irányító egységnek ekkora hatalmas monstrum kellene) két ilyen háborút írnak le,majd a 2.-kat követően leszerelte a vezérlő rendszert az akkori vezető(Enki) és áthelyeztette,mondhatni elrejtette.
    Ez a vezérlő egység a pilisbe "került",és még a mai napig működő képes.(dobog a kő,a föld szíve)
    Az őrzését a Magyar királyok vigyázták,viszont mikor látták,hogy megszűnik a "vérvonal",átadták az őrzést,egy erre a célra életre keltett közösségnek,a Pálos rendnek.(a Magyar királyok,és a Pálos rend vezetői közötti "szimbiózis"az alapító Özséb, 1270-ben meghal, éppen abban az évben hal meg IV. Béla,,, az egyetlen Magyar alapítású rend,amit elismert a nyugat,a pápa)
    A Pálos rendi kolostorok megkülönböztető jele a többitől, nincs temető.
    (A hiedelmek szerint rend tagjai,romlatlan testben várják az időt,hogy újra testet ölthessenek.)
    Így már értelmet nyer az a tény is,hogy miért volt a török, az osztrák eszement rombolása a pilisben. Minden Pálos rendi kolostor a rombolás áldozata lett.Egy írás szerint(Szántai)a jelenlegi járószint kb 15 m-rel magasabban van mint régen,és természetesen mindannyian a bejáratot keresték,de a mai napig nem találták meg.
    Én hiszem,hogy az őrzők a mai nap is teszik a dolgukat,és jól,mert még él a rendszer.


    A piramisok a föld energetikai vonalain vannak elhelyezve,rengeteg van,még az óceánok alatt is.
    Ezen rendszer segítségével,a föld irányíthatóvá válik,a pályáját,akár forgását lehet befolyásolni vele, elkerülve a végzetes ütközéseket,a pilisi irányító központ által.(Ma egy év 365 nap,régen 380 nap)
    Deeee,fegyvernek sem utolsó.

    Aki ezt a rendszert birtokolja,mondhatjuk,hogy a föld ura?

    -Nem mondom,hogy amit itt leírtam igaz,ezért kezdtem,hogy egy mese,de elgondolkodtató,hogy az elmúlt évekhez képest a föld mozgása megváltozott/változik,ahogy közeledünk "valami" felé.
    Az is feltűnő,hogy egy bizonyos érdekeltség mindent megtesz,hogy a kárpát medencét a birtokában tudja.-

    Meg különbem is,akár ez is lehetne az igazság,a sok hazugság között.

    k.e.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell annyira nyűgösnek lenni.
      Kozsdi gyerek hasonlókat villantott, aztán mégse...

      Törlés
    2. A pálosok igen valószínű, hogy tudták használni a piramisokat. A Hárs-hegy-i Bátori-barlangban annak feltáráskor két kisebb épített piramist találtak.
      Persze a felfedezést nem verték nagydobra...

      http://www.barlang.hu/pages/konyvek/vajna.htm

      "Titkos járat nincs, de piramisok vannak! - Bejutottunk egy terembe, ahol két piramist találtunk! - közölte Lóránt, s még mindig szaporán kapkodta a levegőt.
      - Természetesen minipiramisok, de szabályos, lépcsőzetesen kialakított, kövekből és agyag­ból felépített gúlák.

      A különös minipiramis körülbelül két és fél méter magas volt, lemetszett csúcsa és a gömbkupola főtéje között mindössze 40 centis légrést hagytak a gúla titokzatos építői. A fura építményt az „átjáróval" szemközt fekvő oldalán lépcsőzetesen képezték ki, négyszeres törés tagolta ezt a részt."

      SZN

      Törlés
    3. "Kozsdi gyerek hasonlókat villantott, aztán mégse..."
      Úgy tűnik, hogy fogalmad sincs arról, hogy a "Kozsdi gyerek" miket is villant...
      a "hasonlókat" pedig a lehető legaljasabb csúsztatás, mert megfoghatatlan és behatárolhatatlan...

      http://www.youtube.com/watch?v=Dj7spn1cloc
      http://www.youtube.com/watch?v=n6APd9ySs9U

      SZN

      Törlés
    4. Na végre! Merre kujtorogtál SZép Napot? :)

      Törlés
  15. Radamel Falcao az Atletico Madrid focicsapat közismert kolumbiai csatára. A vezetékneve: Falcao/Sólyom meg a keresztneve legvége: el/a spanyol viszont a Radam/Madar/Madár már ősi magyar-ősi inka eredetű csak jobbról balra kell olvasni mint a rovást. Tehát Radamel Falcao a Sólyom Madár vagy a Madar/Magyar Sólyom - eléggé egyértelmű.
    Aztán ott van az utolsó inka szabadságharcos: Tupac Amaru/Uram a Kaput - ahol a magyar névelőt idővel a vezetéknévhez ragasztották, a "k" meg "c"-ére váltott. Itt természetesen a név arról szól, azt "üzeni" hogy: "Nyisd ki Uram a Kaput/a "Csillag-Kaput".
    Ezek után nézzük a híres nevezetes misztikus, monumentális sziklába "faragott" perui helyszínt az úgynevezett: Puerta de Hayu Marca-t - amit "Lélek-kapunak/Csillag-kapunak" tartanak a helyi indiánok. A "puerta de" természetesen spanyol, de a Hayu Marca már ősi inka/magyar szóösszetétel, kissé átvariálva. Ugyanis azt jelenti hogy: "Hajóm Arca". Mint fent az "amaru" esetében az "a", itt az "m" került át a másik szóhoz. A "hajóm arca" persze a csillaghajóm "bejárata" - az a hely ahol teleportálhatom magam. Érdekes hogy ezzel szinte parallel, ehhez nagyon hasonlatos a "Szala Ajka/Gyűlés Szája" mint a bükki "Szalajka" völgy valódi eredeti jelentése. Az egyiptomiaknál is a lélek/csillag-hajó szerepel mint amolyan szent "oltár-ereklye" a templomokban. Roland Emmerich filmjében - a 10 ezer évvel ezelőtt-ben - is ezt gyújtják fel a piramis tetején. Persze mint a "gonoszok" hajóját ami persze a szokásos feje tetejére állított hollywoodi értelmezése a valójában "jónak/jóknak" .
    A legendás inka főpap - Amaru Maru/Uram uram/a/ - ki is nyitotta a legenda szerint ezt a tömör sziklakaput anno, mégpedig egy "aranykulccsal/aranylemezzel" Minderről bővebben:
    www.bestocafe.hu/a_perui_csillagkapu.html

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Tupac Amaru/Uram a Kaput", (Tupac Reltih:-), meg "Amaru Maru/Uram uram/a/ "stb...
      annyira gáz...
      Szóval ha Turul bolygó magyarjai nem beszélik a hébert, mi idehaza miért érzünk állandó késztetést hogy minden marhaságnak visszafelé olvasva adjunk izzadság szagú 'értelmet'?

      mj

      Törlés
    2. mj, a magyar csak a legutóbbi időben ír balról jobbra és használ egyáltalán latin-betűs ábécét, valamint arab számokat - a Földön. Sok-sok ezer éven keresztül mindig is jobbról balra írt rovásírással vagy másként. És mindig is jobbról balra kellett olvasnia értelmeznie azt amit leírt. Nem értem hogy ezt a marhára egyszerű köztudott dolgot miért annyira gáz neked megérteni. Vagy valami más miatt, más okból piszkálódsz állandóan ?
      Somló Tamás is állandóan azzal jött - próbálta cikizni a magyarokat - hogy ő egy 6 ezer éves nép tagja. És nem érti ezeket a "hülye" magyarokat hogy mit ugrálnak az ezer évükkel. Persze nem tudta a sajna butája - hogy a magyar nem ezer hanem - már a 3 teljes ciklus legelején "teremtve" - valójában már 78 ezer éves. Egy 78 ezer éves "földi testtel" rendelkezik.
      Fel kellene már hogy tűnjön: a magyar nem tanul héberül és nem vándorol ki Izraelbe hogy elfoglalja és uralja azt az országot mintegy rabszolgaként maga alá gyűrve az ottaniakat. Esze ágában sincs ilyen. Mintha mindez éppen fordítva történne. Nyilván irigységből is a Kárpát medence ősisége, a magyar nyelv ősisége és magyar nép ősisége - sőt Égi Eredete miatt. Szeretnének, ha másképp nem legalább külsőleg magyarrá válni azok - akik sosem voltak magyarok. De ez persze édeskevés egy "sikeres" korszakváltáshoz.

      Kerion

      Törlés
    3. Ne szívd mellre Kerion...
      Fiatal ember vagy, hamar kihevered:-)
      Nem azokat az időket éljük, amikor mindenki mindenkivel egyetért - dögunalom volna az élet - másrészt aki 65 millió évben és több fényévnyi távolságkban gondolkodik, annak minimum, hogy a magamfajta haladásra képtelen, retardált, fafejű gyépésekkel gyűlik meg a baja.

      (A Slomó Tamás más cég, annak ellenére, hogy van egy közös tulajdonságunk - én sem tudok énekelni.)

      mj



      Törlés
    4. A fene tudja... néha szeretném ha olyan dögunalmas lenne az élet, hogy csak a magadfajta haladásra képtelen, retardált, fafejű gyépésekkel gyűlne meg a bajom. :)
      Sajnos jelenleg ennél sokkalta kevésbé dögunalmas...

      Törlés
    5. Úgy szép a tudodmi, hogyha zajlik...
      (Mifelénk úgy tartják, hogy aki beáll kurvának, az ne reklamáljon, ha dugni kell...:-)

      mj

      Törlés
  16. Válaszok
    1. A link helyesen: www.bestofcafe.hu/a_perui_csillagkapu.html

      Törlés
  17. Lassan átalakulunk valóban meseszobává....... :D
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak ha nem gumiszobává :)

      Törlés
    2. Bocsánat,rossz helyen járok?
      Ez nem a Mazsola meseszobája?

      A valóságot néha mese környezetbe kellett rakniuk a régieknek,mert a valóságot senki nem hitte volna el,vagy,ha mégis nagy lett volna a megrázkódtatás.
      Ez mára is igaz.

      Törlés
    3. Ne aggódj Panka, szerencsére bezárták az OPNI-t, a "festék" meg elbírja még ami itt folyik! :)

      Törlés
  18. Szombaton - július 20. - ott voltam az ún. "piramishegyen", Kiskapus mellett. Tisztelettel jelentem, hogy nem az, aminek Molnár Attila beállítja. Felmentünk mind a két hegyre, ami piramis alakot mutat a patak felől (a youtube-os videón két hegy van fényképezve, de úgy, mintha egy lenne...). Mindkettő gerincben folytatódik fent, rajtuk szekérút vezet. Sziklának, kilátónak, barlangnak, alagútnak nyoma sincs. A hegyek oldalában semmiféle emberi beavatkozás nyoma nem lelhető fel. Állítom ezt, mint aki Viszokóban megmásztam a a Nap- és a Hold-piramist, jártam az alagutakban. Nagyon bosszant, hogy ilyen módon járatják le némelyek őstörténetünket. Vannak helyek Erdélyben, ahol valóban ősi monolit-kultúra nyomait találhatjuk: magam is kutatok egyet. Ha tényleges eredményt tudok majd felmutatni, nem néhány fényképpel vagy montázzsal fogok előállni. Csak azért nem vagyok dühösebb, mert egy jót kirándultunk szombaton...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István, köszi a pontosítást, és megköszönöm, ha tájékoztatsz a kutatásod eredményéről.

      Törlés
    2. Pedig ott vannak, ott van a kilátó is, ott vannak a nagy monolitok, ott vannak a járatok is, ott vannak a már felszínre került bizonyítottan legrégebbi ember által használt eszközök a Kárpát-medencéből...Ami a hegyek formáját illeti, tudni kell, hogy vannak piramisok és piramishegyek (ezek pedig természetes hegyek melyeknek bizonyos részeit "megmunkálták") ....A Visokóinak sem "tökéletes" a formája mert nem ezen van a lényeg...hanem azon, hogy energiákat gyűjtsenek be és erősítsenek fel bizonyos pontokban. Kiskapuson a "kapuról", a völgy szájáról van szó, ennek érdekében modellálták az ősök a völgy felőli részeket. De hamarosan egy könyv jelenik meg minderről, fényképekkel, konkrét arheológiai adatokkal, magyarázatokkal, összefüggésekkel. Amúgy a természetes szűrők aktiválódtak és a hegyek egyre gyakrabban lerázzák magukról a nem arravalókat. Üdvözlettel,
      Csicsaliker

      Törlés
  19. csüdöm árpád2013. november 29. 21:52

    Istvánnak van teljesen igaza! Én a szomszédban lakom(Kőrösfő),és én is kb akkoriban ellátogattam a ,,Piramis"-hoz
    Ahogy irod, a tulsó fele már nem piramis , de emberi munkálatok voltak biztosan, mert nagy vasbeton maradványok vannak az alsó résznél, és út is vezet hozzájuk.A vaselemeket levágták ,és pontosan ottjártunkkor a cigányok fémkeresővel karvastagságú acélkábelokat szedtek ki a föld alól,tehát valami régebbi bánya lehetett.A kecskepásztor tud valami bejáratot mutatni,kb az is a volt bánya része lehet,de időhiány miatt már nem tudtuk megkeresni .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ott vannak, ott van a kilátó is, ott vannak a nagy monolitok, ott vannak a járatok is, ott vannak a már felszínre került bizonyítottan legrégebbi ember által használt eszközök a Kárpát-medencéből...Ami a hegyek formáját illeti, tudni kell, hogy vannak piramisok és piramishegyek (ezek pedig természetes hegyek melyeknek bizonyos részeit "megmunkálták") ....A Visokóinak sem "tökéletes" a formája mert nem ezen van a lényeg...hanem azon, hogy energiákat gyűjtsenek be és erősítsenek fel bizonyos pontokban. Kiskapuson a "kapuról", a völgy szájáról van szó, ennek érdekében modellálták az ősök a völgy felőli részeket. De hamarosan egy könyv jelenik meg minderről, fényképekkel, konkrét arheológiai adatokkal, magyarázatokkal, összefüggésekkel. Amúgy a természetes szűrők aktiválódtak és a hegyek egyre gyakrabban lerázzák magukról a nem arravalókat. Üdvözlettel,
      Csicsaliker

      Törlés
  20. Pedig ott vannak, ott van a kilátó is, ott vannak a nagy monolitok, ott vannak a járatok is, ott vannak a már felszínre került bizonyítottan legrégebbi ember által használt eszközök a Kárpát-medencéből...Ami a hegyek formáját illeti, tudni kell, hogy vannak piramisok és piramishegyek (ezek pedig természetes hegyek melyeknek bizonyos részeit "megmunkálták") ....A Visokóinak sem "tökéletes" a formája mert nem ezen van a lényeg...hanem azon, hogy energiákat gyűjtsenek be és erősítsenek fel bizonyos pontokban. Kiskapuson a "kapuról", a völgy szájáról van szó, ennek érdekében modellálták az ősök a völgy felőli részeket. De hamarosan egy könyv jelenik meg minderről, fényképekkel, konkrét arheológiai adatokkal, magyarázatokkal, összefüggésekkel. Amúgy a természetes szűrők aktiválódtak és a hegyek egyre gyakrabban lerázzák magukról a nem arravalókat. Üdvözlettel,
    Csicsaliker
    Boldog, békés Karácsonyt!

    VálaszTörlés
  21. http://www.youtube.com/watch?v=62ytGh9RFoM

    VálaszTörlés
  22. Örülök, hogy rátalaláltam erre az oldalra, jót szórakoztam. Aztán már nem nevettettem mikor azt olvastam, hogy a piramis tulajdonképpen peremes. Sokat lehet játszani a magyar nyelvvel, mert játékra késztet, de sok mindent értelmessé tesz.

    VálaszTörlés