2013. június 4., kedd

Szabad és szuverén?

A magyarok többsége immár ismét tudja - legalábbis illene tudnia - mire emlékezünk június 4-én. Ha jól számolom, 93 évvel ezelőtt vesztette el országunk területének kétharmadát, és ezáltal teljesen elvesztette szabadságát és függetlenségét is, pontosabban ekkor a minimum ezer éve tartó, minket gyökerestül kiírtani szándékozó "szellemi minőség" jelenlétének és tevékenységének köszönhetően egy újabb mélypontjára került a magyarság. Ám én mégsem erről akarok ma írni, de a mondandómnak mégis köze van a sokszor oly áhítatosan emlegetett szabadsághoz és szuverenitáshoz.



Függetlenül attól, hogy ki mennyire hisz az ezoterikus hírközlésekben és csatornázásokban, azért az ésszerűséget és a gondolkodást még nem szabad elhanyagolni. Bár úgy tartják a hit esetében nincs szükség ez utóbbiakra, de azért talán érdemes felhívni a figyelmet egy megbúvó kis anomáliára a mátrixban, amely adott esetben utalhat egy adott forrás valódi mibenlétére. Nemrégiben egyik olvasóm révén eljutottam erre az oldalra:


...ahol épp az aznapra datált portálnyitást feszegették egy bizonyos külföldi Cobra írásának fordításában. Nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen csatornázások feltétlenül igazak , és jó szándékúak (bár a Biblia első néhány fejezetében egyedül a kígyó mondott igazat). A csatornázások (felsőbb szellemi szintről származó üzenetek közvetítésének) mindig van egy diszkrét bája, ami abból ered, hogy a csatornázó nem mindig tud teljesen függetlenedni a saját egójától, szocializációja következtében összetákolt személyiségétől, ezért az üzenet sok esetben sérül vagy bekoszolódik. Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem egyszerűen egy kis koszréteg került az üzenetbe, hanem egyértelműen a másik oldal behatása érhető tetten. Hadd mutassak egy példát.

A sikeres portálnyitás érdekében, annak aki részt kíván venni az ilyesmiben, általában be kell tartani bizonyos instrukciókat, mint például "Helyezkedj el kényelmesen", "Hívd a Magasabb Énednek illetve azoknak a szellemi lényeknek a jelenlétét magadhoz, akik úgy érzed segítségedre lehetnek" meg ilyesmik. Kezdjük talán azzal, hogy ez a bizonyos "Magasabb Én" egy elég nagy ökörségnek tűnik, főleg ahogy általában előhozakodnak ezzel az ezós körök, akik azt vallják, hogy mi csak egy szerencsétlen kitalált szereplők vagyunk, akiket valaki (valakik, hiszen mindenkinek van egy felsőbb énje, nem?) csak azért alkotott meg, hogy tapasztaljon, de azért mégis csak lehet ennek a dolognak egy helyes értelmezése. Ezt most egyébként nem az egóm mondatja velem, hiszen ebben a percben is tudatosan jelen vagyok én, nem XY nevű, 123 személyi számú, Z városbéli lakos, hanem én, nincs itt senki más. Ha viszont én vagyok itt ebben a pillanatban, akkor nincs felsőbb énem, ha viszont van, az csak a Teremtő lehet, nem? Nincs közbenső létező, egy "magasabb XY". Vagy talán ezt is úgy kellene felfogni, mint egy fát (életfa?), ahol van a törzs, az ágak, a gallyak és a levelek? A levél csak azt a gallyat látja, amelyik őt tartja, amelyik az ő létezését biztosítja, esetleg a gallyát tartó ágból is láthat egy kis darabot, de a vele kapcsolatos összefüggés már végképp annyira távol áll levelünk világnézetétől, hogy ki is neveti azt a levéltársát, aki azt mondja: "hülye vagy, hát nem látod, hogy mindannyian ugyanonnan növünk ki?". A levél talán föl sem ismeri egész életében, hogy egy nálánál sokkal nagyobb rendszer része, összes levéltestvérével együtt egy írdatlan vastag törzsből nő ki? Ha a levél lenne a felépített egónk, a gally meg a tudatosabb énünk (én a magasabb helyett jobban szeretem a "belsőbb én" kifejezést), akkor ki az ág és ki a törzs? Hány réteg és létező van még köztem és a Teremtő között, van-e egyáltalán közbenső állomás?? 

Na mindenesetre ha ez még nem lenne elég hátborzongatóan skizofrén, akkor kanyarodjunk vissza eredeti témánkhoz, ugyanis itt van egy még nagyobb furcsaság: a közös meditáció szükséges előkészületei között találtam egy jelet, mely az egész üzenet valódi forrásához vezethet, így szól:

"Magasabb Éned nevében mondd ki hangosan, hogy innentől egy szabad és szuverén létező (fénylény) vagy."

Nem tudom kiben mit vált ki, de bennem eléggé vegyes érzelmek keringenek ez ügyben. Az odáig szép és jó, hogy a mostani uralkodó negatív entitásoktól időszerű lenne végre megszabadulni, ezt a kívánalmat osztom és elfogadom. És az is nagyon faszájos lenne, ha mondjuk energetikailag és életvitel szempontjából függetlenek lennénk a nagy ellátórendszerektől (a poliptól), de természetesen a Cobra nem erre gondolhatott, hanem vélhetően arra, hogy minden egyén egy mindentől független (elszakadt) szabad entitás legyen. Azonban nehéz elképzelni egy levelet a gallya, az ága, és a törzse nélkül, illetve ha látunk is ilyet a földön lehullva vagy az óvodai gyűjteménybe beragasztva, azt már nem igazán nevezhetjük élőnek, úgy is fogalmazhatunk, hogy tökéletesen halott, bár tény, hogy ekkor levelünk már szabad és szuverén ugyebár... Nehéz elmenni amellett tehát, hogy innentől egycsapásra "egy szabad és szuverén létező" legyen mindenki, hiszen tudvalevő, hogy Egy élővilág van, csak végtelen formában, Egy Isten(tudat) van, csak végtelen megnyílvánulásban, ebből kifolyólag minden összefügg mindennel, mindannyian kapcsolódunk a nagy egészhez. Ezt támasztja alá a kvantumfizikától kezdve az összes komolyabb világvallás eszenciája is - szóval keresve sem találhatunk olyan entitást, amelyik "szabad és szuverén létező", és nem a rendszer része lenne. Illetve ismerünk egy olyat, aki mindent megtesz azért, hogy kiszakadjon és másokat is kiszakítson. Tudjátok kire emlékeztet ez a nagyon szabadulni vágyó lurkó engem? Arra a szellemlényre, aki egyértelműen tagadja ezt a világot. Arra, aki egyértelműen elszakadni akar a Teremtéstől, mert gyűlöli azt. A nagy lázadóra. Madách Imre írt róla néhány versszakot.  

Természetesen küzdelme és dőre tagadása hiábavaló, de azért csak tegye a rá szabott dolgát. Nekünk viszont nem muszáj bedőlni neki. Ez a véleményem.

Na, mindenesetre úgy néz ki sikeres volt a portálkapu nyitás, szóval reményteljesen tekinthetünk a jövőbe, de azért felhívnám a figyelmet, hogy egy örvény - még ha fényből van is - a legritkább esetben szokott felemelni, általában lehúz az, mert ilyen a természete... 

Minden történelmi fordulat ellenére a magyar nyelv gyémánt-keményen őrzi a Teremtés szándékát és értelmezését. Őrvény, őrmester, őrdög. Hm. Mond ez valakinek valamit? Vagy nézzük például a boly szógyököt! Ez a gyök az alapja többek között a bolygó és a hangyaboly szavainknak is. Véletlen lenne? Kizárt. No de mire utalhat ez? Az én véleményem szerint pontosan arra, hogy ami egy közösség, egy rendszer, egy család, azt akár a boly szóval is megalapozhatjuk. Tehát mi is következik ebből? Hát csak annyi, hogy a Teremtő a Földet, ezt a bolygót egy közösségnek, egy bolynak tervezett, az már persze más kérdés, hogy miért siklott ki, miért siklatták ki ezt a szép gondolatot, és miért néz ki ma ez a planéta úgy, mintha hétmilliárd felé akarna szakadni. A Földön az utóbbi világkorszakban randalírozó szellemi minőség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Teremtés tervét szétzilálja, és ennek érdekében nem rest még az olyan ordító hazugságokra is vetemedni, mint a "légy szabad és független", meg a másik kedvencem, a "légy önmagad" (azaz taposs át mindenkin a kis "egonális" céljaid érdekében). Nincs ember aki egyedül képes lenne élni ezen a világon. Nincs levél, amelyik a Léteztető nélkül élhetne akár egy pillanatig is. Egymásra vagyunk utalva szűkebb környezetben is, a kis családi-szomszédi hangyabolyunkban is, és bolygószinten is, és így van ez jól felépítve. Miért akarnánk ettől elszakadni és szuverénné válni? Én pont az ellenkezőjét javaslom: próbáljunk meg minél inkább az egység része lenni, és megtalálni a saját feladatunkat ebben a bolyban.

32 megjegyzés:

  1. Nem kötekedni akarok, de az örvénynek nem olyan a természete, hogy lehúz. a légörvény, egy forgószél például felemel. Persze nézőpont kérdése, illetve attól függ, hol az örvény. A vízben lehúz, a levegőben felemel.

    R.S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos ez igaz, de végeredményét tekintve nincs sok különbség a fulladásos halál valamint a között, hogy a légörvény felkap a levegőbe, majd dolga végeztével úgy visszabasz a földre, hogy belenyekkensz. :)

      Törlés
    2. Nem vagy Te egy kicsit szélsőséges ??? .... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Hát mondjuk az élethez képest ... namer a vízbefúlás meg a nagy magasságból való földhözb@szódás vége egyformán kampec.
      Talán valahol közötte kellene keresgélni, .... hm ??? ... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
    4. Hát épp ezért írtam, hogy tán nem az örvények körül kellene keresgélnünk! :)
      (lásd a cikkben megadott linket)

      Törlés
    5. Elnézést, hogy elkanyarítottam a beszélgetés fonalát már a legelején.
      Tényleg nem kötekedni akartam, de ha belegondolok nem volt túl konstruktív sem így utólag :)
      Felemel vagy lehúz, lényeg, hogy sz*r lesz a végén. Mint a naagy felemelkedés energiaráfordítás nélkül a'lá David Wilcock és társai. Felemelő érzés, de a végén koppan az ember.

      R.S.

      Törlés
  2. Hát... ez elég bonyolút témának sikeredett kedves (vagy kedvetlen) bloggazdi. Ugyanis az „ezós-vonal” képviselői időnként, mondanak okosakat is. Úgyértem... van pár arc akinek a hadoválásának egy része még felhasználható is.
    Szerintem.
    Bár ezeket a fényharcos/mester izéket azér nem nyelem le olyan eccerűen.
    Ugyanis meglátásom szerint olyan mindegy hogy a nagy felfényesedés közben kivilágíccsák a szemecskédet, vagy... a másik oldalt tekintve leráncigálnak/befogadnak a setétbe – ahun ugyanúgy tökre semmitsenem látol. Viszont, ezt a többszintű elgondolást azért mán fontolgatom egy ideje a kis fejemben... és látok benne némi rációt. (Igaz, ezek szerint sokan vagyok magamban – biztos ezér nem szokok unatkozni, ha nem van köröttem senki.)
    De... eme vonal is lehet egyfajta... hát... lehetőség. Megoszt... amúgysenem higgyünk el mindenfélek sosenem látott fickóknak.
    Ugyebár.

    S eme bejegyzésben érzek némi... hogyismongyam?... ellentmondást az eddégi felvetéseidhez képest. Persze... lehet csak lezoknisodtam agyilag, és a trash-metál fülelése se túl hasznos jelen esetben.
    Amint magamhoz tértem, nekifutok mégeccer a bejegyzésnek, hátha... más oldalról is sikerál megszemlélni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ember nincs kőbe vésve. Jobb esetben ez azt jelenti, hogy változik a véleménye bizonyos dolgokban. Önellentmondásba keveredtem? Lehet, nálam előfordul. Kedvetlen lennék? Ez is belefér néhanap, nemigaz? :)

      Törlés
  3. Sosem értettem meg ezeket a csatornázási műveket...:-)
    Ha egyszer én egy magasabb rendű (értsd: lényegesen tágabb perspektívából, jóval magasabbról, más síkról van rálátásom dolgokra), és elengedhetetlenül fontos közlendővel rendelkező entitás vagyok, akkor vagy a legkisebb 'egós ellenállással' rendelkező szószólót keresem meg magamnak, vagy befogom a pofámat, mert nem megy át a mondandóm.
    Ennek hiányában pedig nem vagyok magasabb rendű entitás, mert csak a szart keverem.
    De ez az eszement kupleráj, ami mára elönti a netet, mert néhány közlési kényszertől szenvedő kurvára ráérő éteri hajléktalan egyfolytában szócsövet keres magának, na ez egyenesen több a soknál.

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően mindannyian csatornák vagyunk, akikbe beleáramlik föntrűl valami, hogy aztán lent megcsináljuk azt, amiért lecsatornázódtunk. Viszont mostanság igen nagy dugulások vannak, s sokan mindenféle visszhangokat hallanak a csatornáikban.

      Lujza

      Törlés
    2. Mj, már hiányoltam az odabaszós beszólásaidat, de most valahogy túl finom voltál! :)

      "Ennek hiányában pedig nem vagyok magasabb rendű entitás, mert csak a szart keverem."

      Na pont ilyen ez a Szabad és Szuverén Csatornázási Művek Zrt. is, akiknek rengeteg melósuk, kőművesük ténykedik itten.

      Törlés
  4. "Magasabb Éned nevében mondd ki hangosan, hogy innentől egy szabad és szuverén létező (fénylény) vagy."

    Nem tudom kimondani.:)))

    Lujza

    VálaszTörlés
  5. Nem szokásom kommentelni a neten, különösebben most sincs ínyemre a dolog, de talán jobban körül kellett volna járni ezt a témát, mielőtt a cikk megszületik, és kritikát kell gyakorolnom, annak ellenére, hogy egyébként kedvelem az írásaidat. Utánajárni ki is az a Cobra valójában, (Phil Schneider talán segít a gugliban)mivel foglalkozott, mi ellen küzd, mi a véleménye a teremtésről, miért akar "szabad és szuverén lenni",mit tett ezidáig ezért az ügyért, és így tovább. Az ő harca, az arkhónok elleni küzdelme, az általuk működtetett "fátyol" és az attól való szabadulás és függetlenség csak rosszindulatú embereket sérthet, függetlenül attól, hogy hisz az ember ebben vagy nem. Egyébként ez nem is fontos nekem. Ennél sokkal fontosabb, hogy ha leakarod győzni az ellenfeledet, akkor előbb alaposan meg kell ismerned, és ez nem csak Cobrára igaz, hanem a témára is, amit választottál. Hogy egy szemléletes példával érzékeltessem mire gondolok, nos ez olyan mintha valaki a csakrákról írna egy cikket, mert olvasott róluk egy könyvet. Soha nem érezte, hogyan forognak, mit művelnek, milyen színűek, vajon hol, és mennyi van belőlük, és így tovább, de mégis úgy érzi mestere a témának. Nem elég egy könyvet elolvasni, hogyha az élet mélyebb rejtelmeit akarjuk kutatni. Magunknak kell elindulni az úton, és a saját tapasztalatainkat megszerezni. Nem elég elmélkedni, és nem elég ha a blogod tetején van egy idézet a fényről, ha te magad nem érted a fényt, mert még sohasem tapasztaltad. Nem érted a felsőbb ént, mert még sohasem tapasztaltad, hogy alsóbb éned is van, erről nem is beszélve. Ne elmélkedj, és hagyd, hogy egyfolytában daloljon neked az egod, hanem járd az utat, még akkor is ha az nehezebb. Ha már láttad a fényt, és veled is marad, rájöttél, hogy nem hallucináltál, hanem valami nagyon is létező, valós dologról van szó, akkor írj egy bölcs szösszenetet újra, és biztos vagyok benne, hogy mindenki elfordul tőled. Ha így történne ne aggódj, aki a fény útját járja annak nincs szüksége tapsra, és elismerésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen,

      Először is köszönöm az építő jellegű kritikádat, de kérlek ha hozzászólsz a blogomon, mindig tegyél a végére egy választott nick-nevet, teljesen mindegy mit, mert e nélkül törölni fogom.

      A kritikával önmagában nincs problémám, a felületes olvasással és félreértelmezéssel viszont van. Tényleg nem a vita generálása kedvéért, de nézzük sorban miért gondolom azt, hogy nem jól értelmeztél.

      "Az ő harca, az arkhónok elleni küzdelme, az általuk működtetett "fátyol" és az attól való szabadulás és függetlenség csak rosszindulatú embereket sérthet"

      Először is engem nem sértett meg senki. Figyelemfelhívás volt a célom, aminek részemről az az értelme, hogy nem szeretem, amikor átbasszák az embereket sokadjára, ezért csinálom amit csinálok.
      Világosan leírtam, hogy

      "Az odáig szép és jó, hogy a mostani uralkodó negatív entitásoktól időszerű lenne végre megszabadulni, ezt a kívánalmat osztom és elfogadom."

      Tehát én is úgy vélem, hogy a ránk vetített fátyolból elég, ettől ideje függetlenedni. Viszont nem lehet függetlenedni az Élet nevű rendszertől, bárki és bármi is sugalmazza ezt, és úgy vélem aki ilyesmivel szédíti az embereket az nem jó indulatú, mert az elszakadásra buzdít. Ugyanez pepitában a materializmus. Csak mivel bizonyos körök az idők szavára hallgatva rájöttek, hogy az emberek spiritualitás felé való nyitását meg kell lovagolni, ezért teleszemetelték a netet mindenféle ezoterikus álcába bújtatott irányzattal, ami ugyanúgy tévút mint a kizárólag matéria hívők világa. Én úgy látom, hogy mindazok akiknek "nevük" van (David Wilkock, Alex Jones és társai), azok mind hamis "Krisztusok". Átkozottul nehéz kiigazodni ebben az elárasztott közegben, és szerintem egy idő után teljesen felesleges kutakodni is, mert minden szükséges ott van bent.

      Aztán.

      "Nem érted a felsőbb ént, mert még sohasem tapasztaltad, hogy alsóbb éned is van, erről nem is beszélve."

      Ez az egész egy nagy képzavar. Kérdezem: ki az akinek értenie kellene a felsőbb ént? Nem pont a felsőbb énnek kellene önmagát értenie? Ki az Alany, aki érti a felsőbb és alsóbb énje közötti különbséget? Ki az a "kívülálló" aki érti és tapasztalja az egót?
      Ahogy én most látom, a következő a helyzet:
      Van a Teremtő.
      Vannak a teremtmények (nevezzük lelkeknek, "nyúlványoknak").
      Van a teremtményeknek testük, és adott életük során kialakult egójuk.
      Az a teremtmény, aki felismeri teremtmény mivoltát és állandó kapcsolatát a Teremtővel, és ezen túlmenően érzékeli a saját egóját is, amelyik minden percben vitatkozni és elkülönülni szeretne, azt a tudatot (lelket) már nevezhetjük felsőbb énnek. De ezen kívül szerintem nincs másik "én". Nincs magasabb "én". Legalábbis szerintem az egó nem olyan "ügyes", hogy felsőbb énként képzelje magát és érzékeljen egy nálánál alacsonyabb szintű egót. Tehát az aki itt most ír, nem az egó, hanem "én". Tök mindegy hová pozicionáljuk. :)

      "biztos vagyok benne, hogy mindenki elfordul tőled."

      Ez már megtörtént, és most tartok itt:
      "járd az utat, még akkor is ha az nehezebb"

      és itt:
      "írj egy bölcs szösszenetet újra."
      (hamarosan)


      Törlés
    2. (Vigyázat: keresztkérdés..)
      Idézet a kapunyitás utáni cikkből..
      "Ez az esemény hihetetlenül fontos volt mindenki számára. A sötétség erői 98%-ban el lettek a tegnapi este folyamán távolítva. És az összes ember körül az implantátumok helyeit már az Élet Virág tölti ki."

      Ezek az implantátumok ugyanazok (R6), amelyeket Xenu-Xemu (olv: ZÉÉÉ!!NÓÓÓÓ!!) ültetett az emberekbe azáltal, hogy DC-8asokra hasonlitó gépekkel vulkánok belsejébe hordta őket 75 millió évvel ezelőtt és azután hidrogénbombákat robbantott? mert aki azt nem heverte még ki, az most elég nagy bajban van.. :P
      *****
      Természetesen én sem gondoltam komolyan, hogy választ kapok a fenti kérdésemre.. a szeretetrezgős- rózsaszinű- ezómizó oldalakkal akkor lett tele a zoknim, mikor az egyik fórumon (hadd ne keressem vissza, de ha ragaszkodnak hozzá megteszem) egyik posztban még szeretetrezegtek, a következő hozzászóló meg már kanál vizbe fojtotta volna LadyGagát a többiek meg aztán fröcsögtek és frecsogtak..
      *****
      (jaésmégcsak annyit.. -a lá Columbo.. hogy kezdem felismerni a formáitokat.. :P )

      Törlés
    3. Neked fájó pontod Gágá kisasszony, de hát micsináljunk, mindenkinek megvan a saját kis jól felépített elmélete. :)

      "kezdem felismerni a formáitokat"

      Jó. Én milyen formában vagyok most? :)

      Törlés
    4. nem Neked irtam, hogy ismerem a formáitokat.. Te kirobbanó formában vagy.. :D
      *****
      keresd a közöst játék, csak úgy unaloműzőnek:
      http://youtu.be/t63_HRwdAgk
      http://youtu.be/wV1FrqwZyKw
      http://en.wikipedia.org/wiki/Yuri_Gagarin (kicsit fura vége lett, meg nem is pont úgy volt.. játék a nevekkel..)

      Törlés
    5. (lustaság féle-gészség..)
      GagaRin: Szóval a nemrég feloldott titkositású kommunista- párti- központi- bizottsági- bizottságnak adott bizottsági jelentés alapján időjárási balont került ki.. vagy a felhőket.. azért zuhantak le.. Kirzach közelében.. (cimer)..:
      http://en.wikipedia.org/wiki/Kirzhach
      maradványaikat por és hamuv befalazták:
      http://en.wikipedia.org/wiki/Kremlin_Wall_Necropolis

      Törlés
  6. Teljes mértékben egyet értek az előttem szóló "névtelennel",így nem is ragozom tovább.De még a témához.

    "illetve azoknak a szellemi lényeknek a jelenlétét magadhoz, akik úgy érzed segítségedre lehetnek"

    Mazsola,lehetsz te akármilyen tapasztalattal rendelkező építész mérnök,de be kell lásd mindent nem tudhatsz Te sem. Ha ismernéd a jelenséget,tapasztalnád,nem ezt írnád.Bár valóban,a ferdítés irdatlan.Bár tudjuk "honnan" fúj a szél.Sok esetben (szinte kivétel nélkül) onnan, ahonnan, amivé vezetett az a gyalázatos nap,június 4.Aki tudja az tudja,aki meg nem az majd megtudja.
    a.n

    VálaszTörlés
  7. Nekem is kicsit túl zavaros lett ez a cikk, de a lényeget azért érzékelem, hogy mi is akart itt valójában kifejezésre jutni.

    Ide tartozik egy szintén zenész téma, ami szintén valamilyen Kobra tollából született:

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/04/a-titkos-urprogram-kobra-2013-aprilis-24.html

    Őszintén szólva a hátam is borsódzik, amikor ilyeneket olvasok:

    "Eljött az ideje, hogy végre kiadjunk néhány információt a titkos űrprogramról. A titkos űrprogram rejtett célja az volt, hogy előkészítse a színpadot a Drakón/Reptilián bolygó átvételhez. A hatalomátvételi kísérlet nem sikerült, és a Fény erői a Drakón ellenőrzés utolsó maradványait is hamarosan eltörlik ezen a bolygón - a Cabalt."

    És nem azért borsódzik a hátam, mert hű meg ha micsoda dógok ezek, hanem mert elképesztő mennyi baromsággal terelik el az emberek figyelmét. Úgy gondolom, hogy a "Fény erői" a háborúskodás helyett talán jobban tennék, ha egy kis fényt bocsájtanának a Földre, mert ez az új sötétkor kezd egy kicsit szánalmassá válni ezzel a rengeteg vászonra vetített űrbrigantival. :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  8. Hitbéli dolgokba bonyolódtunk, ezért lett kicsit olyan 'hitvitás' olyik-másik komment:-)
    Új és korszerű vallás, a spiritualizmus mézesmadzagját húzták el azok orra előtt, akiknek már tele volt a púpjuk a hagyományossal, az elavulttal - nagy valószínűséggel ugyanazok, akik eddig azokat tolták.
    Aztán mikor áttértek, fel sem tűnt, hogy ez is csak egy hit, egy vallás, ahol a felsőbb én, a Galaktikus Szövetség, a fény és a sötét harca, a prófétai megnyilatkozások (csatornázások, kinyilatkoztatások) annunakik és arkhónok, meg az összes többi kellék mind-mind csakis és kizárólag hit kérdése..:-)

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ne hitegess! :D

      Az tuti, hogy engem például nem véletlenül nem keresnek meg az angyalok és egyéb reklámügynök szellemlények csatornázási fusimunkához, mert biztosan nem tetszene nekik a leközölt eredmény! :D
      Panka.

      Törlés
  9. Anu TER-EM-TŐ/egy TŐről fakadó TÉR-rezonancia EMelő és teremtő gyermekei, például Enki, Anu-bisz és a többiek valahai létezésére mind a Tigris és Euf-rá-tesz mind a Níl-us mentén számos bizonyíték van. Az ékírásos és hieroglifikus ősi szövegekben, a pecséthengereken, a sírok falfreskóin minden ott van ami lényeges. Tehát itt szó sincs "hitbéli" meggyőződésről - ezeknek a dolgoknak bárki utána nézhet számtalan módon. A még regnáló vaskorvégi 6alomról és embereiről - akik jobbára a minket magyarokat szidók, mint Oppert, Sitchin és feltehetően a "Cobra" nicknevű is - pontosan tudjuk hogy a lényeget tekintve mindig hazudnak.
    Tehát ha például valami negatívat mondanak a magyarokhoz köthető "na ki /ha nem/ Anu"-ról és az összes ősmagyar-szkíta birodalom-alapítóról: Enkiről, Ninhurszagról, Gilganesről, Ménrótról, Anubiszról, Íziszről, Oziriszról, Hóruszról, Hathorról, Ménesről ésatöbbi - az természetesen szemenszedett hazugság. Hogy mondjunk egy triviális példát: ha a Fényhozót/Lucifert gonosznak állítják be - sokszor azzal hogy mint "gonosszá vált emberek" a híveként mutatkoznak, ezzel lejáratva - akkor "Feri" maga a megtestesült jó. Ez pont olyan hogy a magyar neonáci-fasiszta-antiszemita-homofób-rasszista és még ki tudja hogy mi a "szidó" szóhasználatban. Ez teljesen nyilvánvalóan megint hazugság hiszen a magyar a légynek sem árt, szeretetelvű és jó. Ezeket a dolgokat nem felismerni dőreség. Ezért "hülyét lehet kapni" az olyan bugyuta szövegektől mint hogy: "azok a luciferiánus bilderbergesek". A bilderbergesek meg a hasonszőrű szekta-orientáltak - miután tönkrevágták A Földet és az emberiséget csak szeretnének Fényhozók lenni. Persze azért hogy Főniksz-ként feltámadhassanak. Na ez az ami nekik - "életeik/életük" következményeként - nem fog menni. Viszont nekünk magyaroknak igen - mivel már a korszakváltásra "érett" de facto HU-ország-nélküli senkik/NinHUrszagok és Enkik vagyunk. Az ősök BENNÜNK vannak. A 2 ŐS "magyaros" nevében minden "benne van" ami az Aranykorba-menetelünkhöz szükséges - nevezetesen a HU-ország-nélküliség és a minden "illuzórikus" szempontból való senkiség. Ez már rész-ünk/szer-ünk. Meg az is hogy mindezek miatt valójában olyan Tündérkirály/nő/k vagyunk akik - adott esetben amikor eljön az ideje és szükséges - megtáltosodva már MADARként repülni tudnak. Fel a MAGosba - például egy kilométeres cunami elől.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm... Imádom a magyar nyelv játékosságát! Például milyen szembeötlő, hogy a GOMB és a GOMBA szavaink majdnem azonosak. Formájukat tekintve e két létező tökre hasonlít egymásra! :)
      A "sumér" NINHURSZAG szót én a következőképpen azonosítom:

      NINHURSZAG = NŐORSZÁG = ANYAORSZÁG = ANYAFÖLD = FÖLDANYA

      Nem tudom, hogy pontosan hogyan nevezik a földönkívülikkel kapcsolatos rasszizmust (UFO-fób?), de úgy vélem, aki Ninhurszág-beli, az a Földanya szülötte, azaz EMBER, a többiek meg, akik csak EMBERNEK LÁTSZÓK, azok mehetnek Isten hírével. A GOMBA maradhat, a GOMB mehet. Kérem kapcsojják ki. :)

      Törlés
  10. Köszönöm a válaszodat, szólíts csak háromszor magasztosnak, vicceltem, jóleszek Balázsnak. Valójában azért szeretem olvasni az írásaidat, mert elméleti szinten nagyon jól látsz dolgokat, felismersz összefüggéseket, és a gondolatmeneteid is jó irányba futnak, annak ellenére, hogy világosan kitűnik, hogy nincs valódi spirituális tapasztalatod. Az előző üzenetem mondanivalója csak az lett volna, hogy egyszerűen adottak nálad az alapok ahhoz, hogy tovább lépj, és tovább fejlődj. Mindenkinek a saját döntése, hogy rálép-e az ösvényre. Mindenki ott tart ahol tartania kell, és mindenkinek önmagát kell megváltoztatnia. Ha egy spirituális tanító azt mondja, hogy ne akard megváltoztatni a világot, változtasd meg önmagadat, és megváltozik a világ, az nem egy feladvány amit meg kell fejteni, hanem egy mondat amit szó szerint kell érteni. Nem titkos tanítás, és ezoterikus lárifári. Ha egy spirituális tanító azt mondja, ne gondolkodj, hanem űzd el a gondolataidat, és keresd a csöndet, mert abban, vagy a mögött rejlik a válasz, az megint nem rébusz, hanem valami amit szó szerint kell értelmezni. Nem lehet másképp mondani. Csendesítsd el az egódat, és figyelj a gondolataidra. A gondolataid rögtön megszűnnek, mert az egód rájön, hogy figyelik. Mit gondolsz ki figyel? Tegyél egy próbát, ne beszélj, vagy írj róla, hanem cselekedj! Vedd észre, az egó, és a felsőbb én közötti különbséget. Figyeld mikor érkezik egy kérdésedre válasz, mielőtt kigondoltad volna, vagy csak azután miután megfogalmaztad. A tapasztalat überel mindent, és nem vagy rászorulva, hogy Wilcock, Jones, vagy akárkik könyveit olvasd. Ne csak fogadd el azt, hogy multidimenzionális lény vagy, hanem akard tudni, átélni, hogy ez mit jelent. Fogadd el, hogy az életed egy durvaanyagi, és három finomanyagi szinten párhuzamosan zajlik, ott természetesen magasabb rezgésszinten. Itt már derengeni kell, hogy annak ellenére, hogy nincs tudatos kapcsolatod a felsőbb éneddel, attól az még létezik. Ahogyan az erő is létezik ami kordában tartja az iránytűt, úgy létezik a felsőbb éned is, és csak arra vár, hogy kapcsolatba lépj vele. Beszélj valakivel akinek volt már testen kívülik élménye, vajon hol volt az egója, és ha nem volt vele, akkor mégis mi vette át az irányítást. Hát nem a kommunikációs centrumban ülő munkatárs... Te pontosan tudod, hogy a gondolataid az egód termékei, és nem a felsőbb énedé. A felsőbb énednek nincs szüksége filozofálgatásokra, mert több tapasztalattal és tudással rendelkezik mint amire szükséged van, nem elmélkedik azon, hogy honnan jöttem, vagy hová tartok, mert egyszerűen tudja. Végtelen bölcsesség, végtelen erő, és végtelen szeretet jellemzi.
    A Cobráról írt részhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem vagyok Cobra Hívő, de tudom, hogy egy gyilkossági kísérletet már túlélt, és néhány évig bujkált az „igazságszolgáltatás” elől, az általa kiszivárogtatott információk miatt, így valószínűnek tartom, hogy sok mindenben közel áll az igazsághoz, és az elsők között volt, aki a szintrópikus egyenlőtlenségről fizikusi szinten írt, és kidolgozott egy elméletet a Calabi-Yau terek változásáról, amire a kvantumfizikusok is odafigyeltek, úgyhogy a „szabadulni vágyó lurkó”, nem csak filozofálgat, hanem tud is valamit. Gondolom azt is tudja, hogy ha nem szakadunk el a durvaanyagi szinttől, akkor nem leszünk soha szabadok és szuverének, a lelkednek egy karantén a föld, ahol szenved, lehetnek bárkinek bármilyen tervei a jövővel kapcsolatban, megszüntethetitek az összes betegséget, mindenkinek saját bankja lehet, eljöhet a béke és a jólét, maga a föld durvaanyagi világa, a test alacsony rezgése a börtön a lélek számára. Tudom pesszimistán hangzik, de nem az. Szimplán a valóság, ahogy van. Oda tartunk ahonnan jöttünk. A test rövid úton a földbe, a fénytest egy hosszú úton a fénybe.

    VálaszTörlés
  11. Érdekes...

    http://index.hu/kulfold/2013/06/05/foldonkivuliek_iranyitjak_amerikat/

    T

    VálaszTörlés
  12. Alapvetően jónak tartom az itt megjelent írásokat. Eddig csak olvasgattam, először mondok véleményt:

    Az elszakadás igenis szükséges. Meg kell tanulni mindenkinek az elszakadást a függetlenedést. Amennyiben az emberek az elméjük börtönében tobzódnak és nem tanulják (szokják) meg az elkülönülést, akkor a süllyedés tovább fog folytatódni, ami végzetes is lehet az emberiség számára. Ha azt mondod (tanítod), hogy nem kell elkülönülni, akkor bizony ezt a folyamatot segíted. Ne tedd, ártasz vele! Engedd, hogy szabadok legyenek az emberek és ha megszabadulnak a kötődésektől, utána tudnak csak találkozni Istennel, élőként itt a Földön. A kötődések börtönt jelentenek, a Teremtéshez pedig Szabadság kell! Ez Egy Más Világ! Javaslom, engedd meg magadnak, hogy megismerd ezt a Világot és utána látni fogod, hogy ide csakis kötődések nélkül léphet be az ember...
    Aki mást mond az szembemegy az árral.

    A.

    egy hasonló témájú közösség(akit érdekel):
    http://valtozas.network.hu/

    VálaszTörlés
  13. A test azoknál megy most idő előtt "rövid úton a földbe" akik végképp nem tudnak vagy nem akarnak "rezgés-ügyileg" átalakulni. Akik újjászületve megtáltosodnak azoknak a teste is átalakul szén-alapúból szilícium-alapúvá. Cion-ból Sion lesz az aki átesik a szeretet-elvűségen is alapuló metamorfózison. Persze "szidók" a ciont és a siont - mint az átkristályosodásra utaló, önmagukra értelmezett mágikus szavakat - is lejáratták az eredeti jelentést eltitkolva. A szilícium-alapú "kristályos" test - amellett hogy nem ég el - teljes egészében fénnyé tud válni - Fény-Test. Ez az oda-vissza/vice-versa folyamat az újbóli materiális megtestesülés miatt lényeges. Ugyanis a már megtáltosodottak - végleges távozásuk előtt - át kell hogy még vezessék az arra alkalmas, de még most csak ébredező embereket a magasabb rezgésű/szintű világba.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "akik végképp nem tudnak vagy nem akarnak "rezgés-ügyileg" átalakulni"

      Ez pontosan miben milyen viselkedésben nyilvánul meg? Hogyan lehet felismerni az ilyen embert a környezetünkben?


      KB

      Törlés
    2. Nagyon egyszerű. Ha valaki még mindig ezt az egyre eszementebb, már bukott illúziót hajszolja, annak bűvöletében, annak megfelelően él - az az alacsony belső rezgésű "valaki". És így alkalmatlan az átalakulásra, egyáltalán a belső rezgésszintje megnövelésére - ami elvezetné a saját "megtáltosodásához". Végső soron ahhoz hogy a "táltos" tudással és képességekkel átvészelje az elkövetkezendő korszakváltó időszakot. Az ilyen ember "vaksiként" támolyogva juszt sem akar a rendszerből kilépni, nem akarja azt meghaladni még a jól felfogott saját érdekében sem. Továbbra is az "álomkóros" létezést részesíti előnyben, a többi ember és persze az anyatermészet/Földanya kárára akar minden csillogó dolgot habzsolni - mivel ezt másként nem teheti. A dolgokon már "felül-emelkedett" szeretetteljes önzetlen "senkiség" helyett állandóan sikerre, győzelemre, karrierre, pénzre, aranyra, 6alomra, vagyonra, szexre stb. vágyik és ezért akár másokat eltaposva tesz is. Tehát a még regnáló 3 D-s földi "pokoli rendszernek" megfelelően akar "valaki" lenni. Az ilyen "ember" nem mellérendeltségi szeretet-viszonyban akar élni, másokkal és a természettel is összhangban. Mivel különbnek, kiválasztottabbnak tartja magát másoknál, mindennél. Hogy céljait megvalósítsa elfoglal, kirekeszt, gyűlölködik, leigáz, kifoszt, gyilkol, önzőn harácsol, szektákba tömörül hogy megsokszorozza "erejét" másokkal szemben. Mindig valaki-valami ellen van, vagy valaki-valami ellen uszít a 6alma és vagyona megtartása érdekében. Körül kell nézni. Mindenki aki most "valaki" voltaképp alkalmatlan az aranykorra. Mert ha valaki akkor miért nem tesz azért hogy másnak is jó legyen, miért nem osztja meg 6almát, ossza szét felesleges vagyonát, karol fel másokat, enged a "húsosfazék" közelébe legalább az illető tehetsége szerint. Még a Bibliában is le van írva hogy a tevének könnyebb a tű fokán átférnie mint az ilyen embernek a mennybe jutnia. Pontosabban a precessziós tabula rasa utáni - magasabb belső rezgésszinttel elérhető - Földi Aranykorba mennie.

      Kerion

      Törlés
    3. Köszönöm a részletes választ Kerion :)

      Tulajdonképpen, akkor el lehet mondani, hogy a pénzüket védő nagyhatalmon levő gazdag emberek, aki folyton páváskodnak a "ki keresett többet, ki a leggazdagabb" listákon pl azok akik nincsenek túl jó pozícióban


      KB

      Törlés