2013. június 12., szerda

Teal, az új tanítómester

Ha jól emlékszem 2006 környékén ébredtem rá arra, hogy a világ nem egészen az, amit hittem, amit addig tanítottak nekem, illetve nem egészen az, ami a médiából ömlik. Az egyik első ébresztő impulzusom azt hiszem Pap Gábor Kitalált középkor c. előadása volt amit Herbert Illig könyvéből tartott. Tudom, tudom, de valahol mindenkinek el kell indulnia nem? :) Teljesen letaglózott az addigi kis állóvizemtől teljesen eltérő szemlélet bemutatása, ami arra késztetett, hogy tudjak meg még többet, és még többet először a magyarságról, azután a nagyvilág összefüggéseiről. Ezután sorra kerültek elém az információk, ittam Szántai Lajos szavait, csüngtem Géczy Gábor ébresztésein, befutottak a vakolók "referenciái", vallástémák, ébresztőoldalak, és a többi és a többi, vég nélkül ömlöttek elém az újabb és újabb előadók, akik a (számomra) semmiből tűntek elő, és mindig adtak egy kicsivel többet a világnézetemhez. Így visszagondolva mintha ez az év lett volna a kezdete ennek a csodálatos ébredéshullámnak, ami többünket kizökkentett az álomvilágból, és elvezetett az állandó nyughatatlan keresgélés állapotába (hogy ez most jó vagy rossz azt egyelőre nem lehet megítélni). Az öszödi-beszéd és annak következményei már csak olaj volt a tűzre. Ezután egyenes út vezetett Posta Imre "világába", a kurucra, ezós oldalakra, történelem kutatásra, tudomány területére, a hit rejtelmeibe, stb.. Tudásvágyam határtalanná nőtt. Jött a bloggolás, fórumozás, a kutatás, az írás, és úgy éreztem - velem együtt - ellenállhatatlan késztetést kapott rengeteg ember az önkifejezésre, az eszmék megvitatására, melyre kiváló teret adott a világháló, ahol olyan emberek is összemérhették tudásukat, akik a büdös életben nem találkoztak volna egyébként. Ebben a közegben tűntek ki olyan hétköznapi emberek, akik teljesen mással foglalkoztak, más végzettségük volt, de mégis úgy érezték el kell kezdjék járni az országot előadásokat tartani. Gyanítható, hogy ezek közül volt és van jónéhány "beépített" ember, aki a mindenkori hatalom programját adta/adja elő, de biztos vagyok benne, hogy sok őszinte igaz "kisember" előadása jutott el hozzánk, akik kerestük őket. Így ébredeztünk, cseperedtünk sokan, és jutottunk el újabb és újabb felismerésekhez. Volt sok réteg - legyenek azok emberi kapcsolatok, elméletek, elképzelések - melyek leváltak rólunk, melyeket elengedtünk, melyek elavulttá váltak az új információk és szemléletek fényében. Én úgy érzem minden pillanatban megkaptam azokat az újdonságokat, (információk és emberek világnézete formájában) melyek felé elkezdtem nyitni, melyekre szükségem volt ott és akkor. 

Ezek után valószínűleg természetszerű volt egy következő lépcsőfok. Jelenleg olyan szintre érkeztem, amikortól már egyre kevésbé érdekelnek az újabb és újabb adatok ebből az illúzióból. Igen, ennek is el kellett érkeznie. Például most már teljesen hidegen hagy az államok éppen futó kirobbant megfigyelési botránya, vagy hogy melyik politikus mennyit lopott, de ugyanúgy nem kezdenék már el vitatkozni senkivel a Bibliáról. Nincs értelme. Rengeteget tudnék erről írni, és tervezem is, hogy ezt a "telítődtem" témát egy kicsit részletesebben feltárom majd egy kedves olvasó barátném segítségével, most viszont egyelőre, e helyett bemutatok egy újabb előadót, aki olyannyira csinos és fitos, hogy biztosan nagy sikert fog bezsebelni, és akire régebben biztos úgy ugrottam volna mint gyöngytyúk a takonyra - most viszont már csak elégedettem (telítve?) mosolyogva hallgatom Őt (She-t). És a sok morgós vénember (Papp, Szántai, stb.) és az Avatara szindróma után végre elmondhatom, hogy az "új tanítómesterem" ki is néz valahogy, már ha ennek egyáltalán van bármiféle jelentősége ebben a "szakmában". :) (szerintem van, hiszen nem véletlenül mondjuk, hogy a szem a lélek tükre, illetve, hogy a lélek idővel kiül az arcra). Ímé tehát az új "kanca", akit meg lehet lovagolni, akire érdemes lesz odafigyelni: Teal Scott.



Truth? What To Do When No One Can Agree On It! (Ask Teal-Help For Those Who Suffer From Indecision) 
Igazság? Mi a teendő, mikor senkivel nem értünk egyet (kérzed Teal-t, segít azoknak, akik szenvednek a tanácstalanságtól)



Why Don't We Remember Our Past Lives? (Ask Teal Episode about Past Lives) 
Miért nem emlékszünk az előző életünkre? (Kérdezd Teal-t, a Korábbi Életekről) 
(ezt a témát mellesleg mi is feszegettük korábban)




How to Raise Your Frequency (Ask Teal Episode on Increasing Your Vibration)
Hogyan emeljük saját rezgésszintünket (Kérdezd Teal-t, vibráció növelés)





Hát nem imádni való? Hát nem édes és gyönyörű? Hát nem letaglózó a búgó hangja? Csak idő kérdése volt, hogy feltűnjön egy ilyen kaliberű tanítónéni (She?), aki végre nem csak jól dumál, de jól is néz ki! :) A szépségét és a tekintetét elnézve egyébként a nyakamat tenném rá, hogy voltak magyar ősei, bár lehet, hogy a Szíriuszig vissza kellene fejteni a családfáját, hogy megtaláljuk őket. A magyar a magyart felismeri kérem! :) És az valahogy lerí az emberről, hogy csak olvasott egy bizonyos dologról vagy meg is élte. Ez a hölgyemény tudja mit beszél, sugárzik róla a tapasztalat. Na most vagy nagyszerű színész, vagy tényleg járt odaát és tudja hányas a kabát - ezért beszél ilyen magabiztosan.

Mellesleg úgy vélem elérkeztem arra szintre, hogy megengedhessem magamnak azt a luxust, hogy ne érdekeljen igaza van-e, vagy sem, nem érdekel miért csinálja, amit, nem érdekel honnan jött és mi a célja, de hogy gyönyörű, lenyűgöző, és pozitívan hat rám az biztos... Egyszerűen jól esik nézni és hallgatni. Ennyi. Szerelmes vagyok!!! Kell ennél több? :)

22 megjegyzés:

  1. Kétségtelenül vonzó teremtés még női szemmel is, bár nem tudtam nem észlelni az iróniát a szövegedben! :D
    Ne bízz a nőstény ördögökben sem, mert szukkubuszok azok! :DD

    http://www.youtube.com/watch?v=L86FTDASZPw&feature=player_detailpage#t=258s

    Most nézem, hogy már 7 év eltelt Öszöd óta?? Lehet, hogy vége a 7 szűk esztendőnek???
    Panka.

    VálaszTörlés
  2. "Ez a hölgyemény tudja mit beszél, sugárzik róla a tapasztalat"
    Ha jól esik neked,hát tedd.Te dóógod.

    Jó pár évig szerencsém volt valaki "hasonló" kvalitásra.Aztán ahogy teltek az idők arra kellett rájönnöm,hogy az a "világ" amit mutat nem tartozik hozzám,sőt.Ezt ő is tudta,de kezdettől.Ennek ellenére rengeteget tanultam,nem lennék itt ahol.Mindennek -oka van-,ez a lényeg és persze a közben megszerzett tudás.
    a.n

    VálaszTörlés
  3. (a videókat még nem volt időm-helyem megnézni, igy most azokról no comment)
    *****
    ennyit találtam Róla:
    http://www.tealeye.com/
    http://www.thespiritualcatalyst.com/about-teal
    http://en.m.wikipedia.org/wiki/Wikipedia_talk:Articles_for_creation/Teal_Scott
    13évig egy szekta kinozta és agymosta (a történet a fentebbi oldalakon is megtalálható.. ):
    http://news.hjnews.com/opinion/article_401a99ca-581b-11e0-baa4-001cc4c002e0.html
    *****
    innen eltűnt a profilja:
    http://www.modelmayhem.com/2043
    innen még nem.. :P
    http://www.vegasinsider.com/models/photos.cfm/model/4
    mert hogy még a neve sem igaz..
    jótanács..: ááá.. mindegy.. egynek nem rossz, de két gyereket nem szeretnék Vele.. :P
    http://www.vegasinsider.com/models/photos.cfm/model/4/photo/80

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, ezek nagy részét én is megtaláltam, de kit érdekel? :)

      "13évig egy szekta kinozta és agymosta"

      Te hány évig jártál iskolába? A magyar viszonyokat nézve 8+4, azaz minimum 12 év kínzás és agymosás - ez mivel jobb? :)

      "még a neve sem igaz"
      Művészeknél gyakori. Most olvasok egy könyvet, amit két író írt, de mégis választottak maguknak egy közös álnevet. Nem különleges ez azért.

      "jótanács..: ááá.. "
      Olvass figyelmesebben! Főleg Panka első mondatának második felét! :)

      Törlés
  4. @ Mazsola

    Ahogy elnézem, ez a Teal megemelte a rezgésszintedet a vibrátorával, ....
    nameg itt a tavasz is. :))))))))
    A népnyelv aszongya, ha az egyik feláll, akkor a másik megáll .... szóval most
    nem veszlek objektívan. ... : )))) ... ezek a fránya hormonok, mi ????

    "Szerelmes vagyok!!!"

    Ha már "szer", akkor : X --->>>> pont. ... hm ...????
    Látom, nem érted, na akkó mégeccer:

    2 X 2 = 2 pont 2 = 2 szer 2 = 2 köz ép 2

    Na ja, hagyjuk a fenébe ... a hormonoknak más a "logikája" ... : ))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a számháborút majd Sang kollégával kifejted, mert én szokás szerint nem értem. :))
      Zé ügynök is megmondta: én az etnós vonalon nyomulok, kérem kapcsojja ki! :)))

      Törlés
    2. Itt nem a számokra kellett volna figyelni. ... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
  5. Fontos megjegyezni, hogy Pap Gábor, Szántai Lajos, Géczy Gábor, Aradi Lajos, Molnár V. József, vagy Lánszki Imrr nagy tudású emberek, nem levegőbe beszélnek. Mindent alátámasztva mutatnak be. Ez perdöntő a helyes identitás kialakításában. Sokan ott tévednek el, hogy identitásuk vagy kizárólag ezoterikus tanokra épül, vagy kizárólag az ellenségkép kialakításában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Sokan ott tévednek el, hogy identitásuk vagy kizárólag ezoterikus tanokra épül, vagy kizárólag az ellenségkép kialakításában."

      Helyes.És tegyük ide az alfahím effektust is,vagy a pofára menőset.Bár ugyan az.

      Törlés
    2. "Mindent alátámasztva mutatnak be."
      MINDEN elképzelést alá lehet támasztani, aztán pedig bemutatni azoknak, akik identitást keresnek maguknak.

      mj

      Törlés
    3. "...nem levegőbe beszélnek... "

      Hát ... ha szó szerint vesszük, akkor mindenki a levegőbe beszél. ... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
  6. Nos ezen a ponton akadt el sok ezoterikus tanító. Ősvallás igen, Szent Korona nem. Arra egyik sem tudott választ adni, milyen volt az ősvallás. Csak a behívta, kiirtotta, felnégyelte mantra. Hogy miből gondolják, semmi indok. Mantra elölről: dehát kiirtotta. Erre azt mondom: nem lehet mindent alátámasztani. Ők úgy oldják meg, ami nem fér bele a képbe, egyszerűen ùgy tesznek, mintha nem is létezne. Pont így működik a zakadémia is.

    VálaszTörlés
  7. Na, itt egy kisebb kvantumugrást hajtottál végre, amitől némi zavar keletkezett a tér-idő kontitnuumban (szakembereink remélhetőleg már dolgoznak a hiba kijavításán), azaz parabola pályán szemközt pökted magad:-)
    Akkor most "Mindent alátámasztva mutatnak be." vagy "Erre azt mondom: nem lehet mindent alátámasztani."

    mj

    VálaszTörlés
  8. Ne-ander-Teal-i igazságok tavaszi kiadásban:

    1. Az igazság mértékét az előadó kívánatossága dönti el.

    2. Az igazság mértékét a hormonok döntik el.

    3. A szexis igazságokat tavasszal érdemes a leginkább piacra dobni.

    4. Minél szexibb, annál igazabb.

    5. Az emberrel bármit el lehet hitetni, ha arra a hormonok "igent" mondanak.

    6. A tavaszi igazságok tipikus jellemzője, hogy nem a tartalmuk számít, hanem a csomagolásuk.

    7. Az igazság olyan, mint egy fantom. Amíg senki sem látta, bármit lehet mondani róla.

    Ö.T. .... : ))))))

    VálaszTörlés
  9. Nekem nem jön be a "gyönyörűsége" o)))), sajnos rosszul szedett a szemöldöke is!!!.....nem értem mit mond így ezekbe akadtam belé!! o)))))))))
    http://fashionandfeeling.files.wordpress.com/2011/07/szemoldok-formc3a1ja.jpg?w=300&h=278

    GA

    VálaszTörlés
  10. A "kinézet" illúzió, egyébként meg elég sok "jóképű" fiatal nő van Itt-Hon is. Ráadásul még magyarul is beszél. "Every saturday ask Teal" - all rights reserved. Na ez a "sabbath"-i műsor is csak a pénzről szól. A videók animátorait meg úgy hívják hogy: Jordan David és Jordan Duchnycz - eléggé árulkodóan "usraeli" dolog ez a javából.
    Az első videóban Teal-kisasszony Hold-leánykát "játszik" kék-zöld háttérrel. Van egy Nap-sütötte 9-es animáció - a "halászat" /153 hal=9-es ember/ száma. Benne az ölelkező férfi és nő - azaz a Szer-Elem vagy a Szex-Elem, kinek melyik tetszik - mint a felemelkedés útja.
    A második videóban Teal-kisasszony egy úgymond Nap-leányka aranysárga-tűzpiros háttérrel. Ez már a metamorfózis a "pokoli tűzből" Főniksz-ként való feltámadás után: a 10/Nap/Omega/Vég=1/Plútó/Alfa/Kezdet/ és így tovább.
    A harmadik videóban Teal-kisasszony fehérben van fekete háttérrel. A földi világos/sötét "jing-jangos "sakkjátszmára" való utalásként. Tehát itt már lent vagyunk a duális/éjjel-nappali földi matériában. Van is egy vízcsepp mely KÖRalakú fodrot vet meg egy meditáló valaki kinek alakja az Omegát/a Véget formázza. Vagyis itt a KÖRFORGÁS VÉGE - szól az alig rejtett üzenet. Arra is van válasz hogy ilyenkor mit kell tenni: "e l e v e n" - mondja is miss Teal jól kimérten és hangsúlyozottan. Azaz a 11-re/az ELEVEN-ségre kell jutni - újjá kell születni az álomvilágból.
    Föld-Hold-Nap - tehát a videók valódi sorrendje, vagyis ha a felemelkedés szempontjából nézzük akkor: 3. - 1. - 2. Mindez nagyon dicséretes bár lehetett volna az "üzenet" közérthetőbb és egyértelműbb is. A parányi bökkenő mindössze csak az hogy az önMAGunk "kihalászatáért és felemeléséért" tennünk is kell/kellene valamit. Egyébként nuku megtáltosodás - kedves háttér6almi "felvilágosító-üzengetők"...

    Kerion

    VálaszTörlés
  11. Eddig gondolkodtam rajta hogy ki ez a nő, vagy kire hasonlít de nagyon, mert tudtam hogy már láttam valahol. Megvan a földönkívüli karakter: http://www.imdb.com/name/nm0552823/ Nagyon egy alomból lehetnek.
    Vagy Mici néni két élete?

    VálaszTörlés
  12. Hali,

    nem állja meg az egóm, hogy ne kérdezzem meg: van nekem ehhez közöm kedves Mazsi, hogy erre a lányra te is rátaláltál? :) Volt már régebben is pár alkalom, hogy olyan dolgokat láttam itt, amit nem sokkal a te posztod megjelenése előtt linkeltem be másik blogon. (Tolle - Findhorn retreat, ami most így beugrik.) No nem akarok jogdíjat követelni, se villogni hogy én már előbb megtaláltam (pláne, hogy nem is biztos hogy én voltam az első :P); csak némi megerősítés és elégedett vidulás reményében kérdezem. Az együtt gondolkodás élmény, bár... ha már ezt így ide vetettem, akkor gyorsan meg is jegyezném, hogy ez is egós alapú élvezet.

    http://www.youtube.com/watch?v=oJixbi1QrKo

    Az egész nagyon tetszik. Ez a közösség-érzet "probléma" az előadás vége felé kerül terítékre, a kérdezős rész előtti 10-20 percben. Nekem józanító volt.

    És akkor vissza Tealhez még egy gondolatra...

    Van nekem egy ilyen online barátosném, akivel ilyen kölcsönös-önkéntes lelki segélyszolgálatot üzemeltetünk kettőnk közt. Vele tárgyaltuk viszonylag hosszasan Teal tanításait és személyét is. Ha van igény rá, akkor privátban átküldhetem a levelezésünk ide vágó részeit. Talán megspórolna némi munkát az érdeklődőknek.

    Térjetek meg az Úrhoz, lehet hogy holnap itt a vég! És a pokol legsötétebb bugyraiba vettettek hitetlen kutyák! :)

    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú de jó, hogy írtad ezt, mert miután megnéztem Teal kisasszony néhány videóját, igéző szemei teljesen kiverték a fejemből, hogy honnan is találtam én rá! :) Komolyan, jó ideig keresgéltem, hogy honnan a francból találtam rá, ki küldte el nekem, aztán mivel nem jöttem rá, ezért arra gondoltam, hogy biztos a youtube dobta fel mint "Neked ajánlott" videót - szokott ilyen csinálni.
      Szóval köszi az ajánlást, igen most már beugrott, hogy a vh-én találtam valamelyik hsz-edbe a linket.

      Az szerintem természetes, hogy kettőnk "halmazának" vannak közös metszetei, Tolla urat régebb óta ismertem, de kellett némi idő, hogy megérjek rá, és asszem pont akkor ajánlhattad a Findhorni előadását. Szóval pont jókor. :))

      Amúgy üdv a meseszobában, és Te is lógni fogsz bitang!!! (amint lesz szögünk) :)

      Törlés
    2. Majd hozok szöget, ezen ne múljon... Kötél van?

      Aztán, nem mondtad, hogy kell-e az "anyag"?

      És ha már spiri-stréber napot tartok, akkor ajánlanék valamit tettvágy ellen is:

      http://www.youtube.com/watch?v=k90ACXCZ0JI

      Köszönöm az üdvözlést, szurkolj hogy ne bánd meg! :)

      Törlés
    3. Oxigén küggyed az "anyagot", de előre szólok, hogy csak az Amszterdam-i minőséget fogadom el! :)

      Törlés
    4. (a Teal- anyag engem is érdekel, csak hogy.. tudod.. visszaigazolás-féleképpen.. hogy igazam van, vagy igazam van..? :P )

      Törlés