2013. augusztus 30., péntek

Borul a sakktábla, csúsznak a bábuk



Az elmúlt napok fejleményei miatt talán elvárható, hogy megemlítsünk néhány válogatott szót a Szíriai "helyzetről". Nem akartam erről írni, de elérték az ingerküszöbömet, így akik a provokációt kieszelték, nálam sajnos nyitott kapukat találtak. Na nézzük először a felszínt! Az már a fősodratú hírekből is világosan kellene látszania mindenki számára, hogy egy jól felépített, minimum több évtizedes, több nemzetállam sorsát érintő terv utolsó fázisaihoz érkeztünk. Nem kezdem az alapoktól, mert úgy gondolom az itt olvasgatók kiválóan tudják, hogy a Közel-Keleti államok szép sorrendben történő lerohan...öööö.... akarom mondani demoralizá.... akarom mondani demokratizálása milyen háttérindokok miatt zajlik. Most épp Szíria van soron. Jelen esetében a következő indokok lelhetőek fel a hírekben:

1. Szíria sérti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
2. Vegyi fegyvereket vetettek be a rezsim erői a "demokratikus lázadók" ellen.
3. Meg akarják akadályozni a humanitárius katasztrófát.

Hm. Azért én úgy vélem, hogy épeszű ember, a közelmúlt történéseinek fényében igazából egyik magyarázatot/indokot sem tartja túl elfogadhatónak. 



1. Egyszerűen nevetséges nemzetbiztonságra hivatkozni, amikor a Föld másik oldalán hajtanak végre intervenciót = erőszakos beavatkozást egy állam belügyeibe. Jó, értem én, hogy egy nemzet biztonsága esetleg túlmutathat annak határain, de kérem, azért ez már mégis csak a sokadik hazugság az USA részéről, mivel nem rémlik, hogy a szírek bármit is elkövettek volna az államok ellen odahaza.  

2. A vegyi fegyverek bevetésére és azok forrására nem talált egyértelmű bizonyítékot az ENSZ BT, ezért Kína és Oroszország meg is vétózta az intervenciót - nem véletlenül úszott oda a környékre néhány orosz hadihajó sem az amerikai rombolók "mellé". A nyugat-európai politikusok (!) egy tetemes része sem hajlandó addig támogatni egy beavatkozást, amíg egyértelművé nem válik az indok. Csakhogy itt a bökkenő! Egyrészt kurvára nem a báb-politikusok fognak dönteni ebben az ügyben (sem). Aztán meg Irak esetében is utólag derült ki, hogy az egész humbug volt, nem volt semmilyen nukleáris fegyverarzenál, amit pontosan tudtak a behatoló erők.

3. A másik magyarázat meg egyszerűen felháborító: humanitárius katasztrófát megakadályozni - bombázással. Ez úgy önmagában "vicces", nem?

És ami még ennél is gusztustalanabb, az az amit a "magyar" sajtó elkövet ebben az ügyben. De hát mit is tehetne az a médium, amelyik be van csatornázva a világot körülhálózó média birodalomba, így köteles úgy "tudósítani" ahogy az elő van írva: jelen esetben a "demokratikus nyugati erők" terveiről a "szörnyű" rezsim ellen. De még ennek fényében is nehezen fogadható el emberileg az, amit az index megmerészelt tenni tegnap:


Ha esetleg nem lenne olvasható: az index Szíriai helyzetet tárgyaló cikkéhez odabiggyesztettek egy kis ablakot, ahol a következő felirat található: 

Oké, bombázzunk, de hol?
Itt egy alkalmazás, amely azt méri fel, 
tudjuk-e, merre fekszík Szíria fővárosa.

Gusztustalan, embertelen, hamisítatlan zsidó jellemvonás más nemzetek - embermilliók - életét fenyegető bombázással szórakozni. Ocsmány. 

 
Na ezek után merüljünk mélyebbre. A Reuters hozza a hírt, hogy vegyi támadások mögött elképzelhető, hogy a nyugati erők állnak. Tessék??! Hogy is van ez? Csak nem indokot kreáltak cionék a támadáshoz?? Lehet, hogy ezeket a lázadókat kívülről támogatják? Még ilyet! Ilyen piszkosság még nem fordult elő a történelemben! Vagy mégis...? Sajnos állandóan... És ami még inkább érdekes kérdés, hogy a Reutersnek, mint a nyugati világot mozgató hírügynökségnek miért érdeke a "saját" gazdáját bebuktatni?

Függetlenül attól, hogy igazak-e a fenti állítások vagy sem, azért ne felejtsük: 

REUTERS = ROTHSCHILD

És mi az amit minden jó érzésű ember érez az ilyen disznóságok kiderülésekor?
Haragot. 
Tök mindegy melyik "oldal" ellen.
Na ezt akarják meglovagolni, az érzelmeinket. 

Na tessék, és én is beleestem a csapdába! :)
Amúgy félreértés ne essék! Nem állok én senki pártjára, épp azt akarom kihozni ebből, hogy megint az a célja a háttérhatalomnak, hogy megosszanak. Hogy valakire haragudjunk. Hogy valamitől féljünk. Ez az ügy már rég nem az olajról szól, vagy humanitárius ügyekről. Sosem arról szólt, ez csak a felszín. A média és a kormányok mögött álló valódi gazdáknak tök mindegy ki-kivel küzd, ki-kit gyűlöl (most épp az amcsikat kell lassan utálni) a lényeg a folyamatos ellenségkeresés, harc és vér. A félelem, és a rettegés. Ebből élnek, ez a létprogramjuk, ezt kell megvalósítsák, erre lettek teremtve. És ez miért jó nekünk? Szerintem azért, hogy kiugrasszák a nyulakat a bokorból. Hogy olyan gátakat építsenek, amely ugrásra késztet.  

Kerion fogta meg a lényeget: az állandó véráldozat bemutatása kell, és a folyamatos harag, rettegés, és egymásnak uszítás. Egyébként ez az egész Szíriai ügy már csak olyan "korszakváltó vergődésnek" tűnik, ahol a végnapjait élő világrezsim folyamatos véráldozatokkal és rettegtetésekkel próbálja meg visszafordítani a rezgésemelkedő folyamatokat, de aki egy kicsit is átérezte azt az váltás-időszakot melyben jelenleg élünk, az tudja, hogy ennek a vergődésnek már nincs jelentősége. Az ilyen háborúsdi-gyilkolászós létminőségnek leáldozott ezen a bolygón, ezek már csak az utolsó "csapkodások". Szerintem egyébként ez a támadás sem fog működni már. Egyszerűen elkéstek az ilyen típusú akciókkal, mert már nem fog működni a technika, valami mindig közbejön, Földanya beavatkozik, vagy egyszerűen leesnek / elfogják a drónokat, nem lesz áram, stb.. Meglátjuk.

Vagyunk néhányan akik szerint három irány képzelhető el a továbbiakban.

1. Aki a sorozatos - szellemi irányokból, pontosabban legbelülről érkező - impulzusok, ingerek és késztetések ellenére nem tudott "felnőni" (alkalmazkodni) a magasabb rezgéstartományokhoz, és nem "alakult ki" az "Én-tudata", az előbb utóbb elhagyja a jelenlegi testét, meghal, és egy kis szerencsével talán másik 3D-s világon folytatja a kiképzését. Vagy végleg kitörlődik az Élet könyvéből.

2. Akiket kiválogatott az elit - az 1700 éves programfüzetjüknek megfelelően 144.000 ember - azt testestül lelkestül "átviszik" egy 4D-s világra. Aratás. Elragadtatás. A Biblia nevű programfüzet sokat tájékoztat erről.

3. Aki képes a Földdel együtt "felrezegni" az 5D-be az itt maradhat, és átlényegül az aranykori létbe.

Magyarul ez a 3D létminőség itt a Földön mindenképpen megszűnik hamarosan. Vége lesz, becsukják a könyvet, borul a sakktábla, csúsznak a bábuk. "Krisztus ellenségeit a föld kizárja". Ennyi. 


---

Ajánló: egy régebbi - nem túl kifinomult - írásom, amelyben Szíria ugyan még nem szerepel, de a nemzeti zászlaja alapján símán belefér a felsorolásba:

Színekbe zárt sors

145 megjegyzés:

  1. (Utólagos engedelmetekkel az előző bejegyzésből áthelyeztem az ide tartozó hozzászólásokat.)

    VálaszTörlés
  2. Egyben elnézést az off-ért de gondoltam megkérdezlek titeket, hogy mit szóltok a Szíriai helyzethez? Mi lesz ebből? Érdekelne a véleményetek.


    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudhatom...
      http://www.youtube.com/watch?v=UmKfNQd7zLM

      SZN

      Törlés
    2. KB, itt egyáltalán nem arról van szó amit a 6almi média harsog. Tehát nem Asszadról, az ellene menő külföldről pénzelt és felfegyverzett lázadókról, a vegyi fegyverekről, az ártatlan áldozatokról, de még csak nem is a pénzről vagy az olajról van szó. Mindez csupán megtévesztő szemfényvesztés. Egészen másról szól itt a fáma. Nevezetesen arról amit mindezzel megjeleníteni akarnak - egyfajta véráldozati bemutatóként. Mint a sakktáblán szereplő bábuk a bábukat még mozgató irányítóik felé - éppen az ő sugallatukra, parancsukra cselekedve.
      Ne felejtsük el azt se hogy precessziós-korszakváltás van és éppen a "végidőt" éljük - a 6almon lévők végidejét is. Most válnak majd folyamatosan valakikből niemand-dá ami persze nem tetszik nekik. Tudván hogy ez ellen semmit sem tehetnek úrrá lett rajtuk a félelem és még utoljára "armageddonosan" vagdalkoznának egyet. Persze mindig másokat használva fel erre a célra. Legszívesebben Magyarországon tennék mindezt velünk, de itt már túlhaladta az idő ezeket a dolgokat. Nem sikerült polgárháborút kirobbantani, s így már casus belli híján nem merik meglépni a "fasiszta" magyarok - amúgy démon-kratikus - lebombázását.
      A szabadkőműves jelkép-rendszerben Szíria mindig is a Szíriuszt jelentette - a Teremtő Ősanyát/"Sánta Katát", azt is mondhatjuk hogy Anyahitát, a Nagyboldogasszonyt, a Tündérkirálynőt. Ez hasonló "szó-mágia" mint Szuez esetében Zeusz, vagy suméR esetében Rémus, a Roma/amoR olvasat, a Gíza/Géza/Az Ég vagy Kairó-nál éppen a szó jelentése ami: Mars. Tehát Szíriát, vagyis a Szíriuszt - mint mondják - meg szeretnék "fegyelmezni" egy 3-napos bombazáporral. Ahogyan Hirosimát/HieroSolymát/a Szent Sólymot is "megfegyelmezték" az atombombájukkal 1945-ben. Ahogyan a KÉT "9-es és 11-es" tornyot is ledöntötték hogy újra felhúzhassák a már EGY-et.
      Provoká-ció/n/ az egész, mégpedig a Teremtés/Teremtő ŐsAnya ellen szóló. Ténylegesen pedig természetesen ellenünk szól a történet magyarok ellen. Mivel mi vagyunk azon nevezetes Isztár valódi - főniksz-madar-ként feltámadó - megtáltosodó magjai. A szakrális pilisi Isztár-gam><mag-oroszlánjai. Provokálnak, véres káoszt teremtenek hogy végső soron az ellenük való menetelre ösztökéljenek. Ami, szó se róla a megtáltosodás elmaradását, az aranykori metamorfózis visszafordítását eredményezné. Így magukkal tudnák rántani a magyart a mélybe - ahová amúgy is tartanak. Mindenképpen a vesztükbe rohannak, mert ha győznének is a váltás akkor sem marad el. Mivel a FöldAnya keze ügyében lévő "reset" gomb valamilyen szinten mindenképpen meg lesz nyomva. Csak az a kérdés hogy "szelektált" lesz-e a "tabula rasa" vagy sem.

      Kerion

      Törlés
    3. Donáth Jordánka lelkipásztor:

      "A Názáreti völgy, a SZÍRIUSZI KAPU

      Maga Szíria országa nevét a Szíriuszról kapta. Érezzük kimondásakor, hogy valami módon kapcsolódik hozzá. Tulajdonképpen nem az országnak, hanem a Nazareti völgynek van hozzá köze. Méghozzá szellemi, fizikai és kommunikációs szinten egyaránt.

      Itt van a Föld GYÖKERE. Szokták Mondani, Gyökér csakrája, azaz energiaközpontja.

      Gyökerünk a Szíriusz. Onnan származik a kiegyensúlyozott külső és belső, női és férfi erők működésének tudata és minősége. Ahol BeL van belül, HuN van kívül, ott SóLyoM az élet tüze, békéje, szabadsága.

      A Szíriuszi kapu azt jelenti, hogy ott van a Szíriusszal csatlakozás, kommunikációs csatorna a Földön. Ezen a kapun lehet ki és bejárni. Csatlakozni.

      Maga a kapu egy hegyrendszer. A Nazareti völgy piramis-jellegű hegyláncolata. Több gyűrű. A hegytetők antennák, egymással és a Szíriusszal is össze vannak kötve. Innen árad szét az egész Földre a szíriuszi információ, minden támogató energia.

      forrás: http://terrabenedicta.com/tortenelem/gyokereink/a-nazareti-volgy-a-sziriuszi-kapu/

      SZN

      Törlés
    4. Én meg aszittem Szíria az asszírok utóda...

      Törlés
    5. tyúk v. tojás...

      Amit belinkeltem annak nem tudom mekkora része igaz, egyszerűen csak tetszettek a leírtak, mert tudom, hogy ahhoz a földhöz sok közünk van...és nekem illeszkedett Kerion mondandójához.
      http://mek.oszk.hu/05000/05096/html/elemzes.htm#3
      http://www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=67976
      Amúgy meg a nagy nemzeti EGO-t is időnként etetni kell...:P

      SZN

      Törlés
    6. Mondjuk inkább tényleg az a helyzet, hogy ott is magyar őshaza volt, de idővel - mint mindegyik területünket - elfoglalták a szemita népek, és első dolguk volt országnevet változtatni. Csak aztán nehogy most is, itt is ez történjen idővel - e felé tendálnak dolgok... Bár egyetértek Kerionnal abban, hogy ezzel a dologgal már elkéstek, itt valóban útelágazás várható.

      Törlés
    7. SZN, nincs itt semmiféle nagy nemzeti önérzet, ezek csak tények. Mutass egyetlen nemzetet, aki jobban szégyenli a nemzetiségét! Minden országban büszkén lobogtatják a zászlókat, itthon azonnal fasisztának és nacionalistának bélyegeznek, ha ugyanezt teszed. Gyakorlatilag itthon nincs becsülete, jelentése a nemzeti jelképeknek, a cocializmus és a nagy amerikanizálódás degradálta a magyar szót, szégyellni illik magunkat érte. Feltűnő, h a hírekben is nem azt mondják, hogy pl. kövérek vagyunk, hanem h "kövér a magyar". Miért, a híreket nem magyarok szerkesztik?! vagy csak nekem feltűnő?

      Olivin33

      Törlés
    8. Ez az "ilyen a magyar" nekem is feltűnt, bár leginkább a zindexen - hol máshol... :)
      Az a helyzet, hogy tele vagyunk zsidókkal, meg álmagyarokkal, kb. jó az a becslés, miszerint 500e magyar él még a Kárpát-medencében, a többi nem az. Nem kívánok én senkit elítélni emiatt, ezek viszont tények. Illetve fókusz. Illetve tökmindegy melyik kereskedelmi tévé "hírműsorát" veszem alapul...

      Más kérdés, hogy lélekminőség szempontjából hány "magyar" él itt velünk együtt, mert azért más nemzetek fiai között is vannak hozzánk hasonló lélekminőségű emberek.

      Na jól elvittük a témát! Várjunk csak, ki is kezdte? Nézzük csak! Megvan a bűnös! KB! Azért a jelentéseidet másolatban nekünk is elküldhetnéd! :))

      Törlés
    9. David ! Cameron most azt mondja hogy jövő keddre lett halasztva "Szíria-Szíriusz megfenyítése" miután a saját "konzervatív" emberei közül is - figyeljünk csak oda: pontosan 70-en !!! ellene mentek a szavazáskor. Bla-bla-bla. A leleplezések folytán zavar keletkezett a háttér6almista spirituális térben. Elbizonytalanodott az embergyűlölő "gonosz" - miután lelepleződött legújabb "armageddon-provokatív masonic ak-cion>re-ak-cion" ténykedése. Ezért kell feltárnunk mindig a megvezető szemfényvesztések valódi okait. Ugyanis például Egy Istennővel mindig csak burkoltan mernek szembeszállni - a valóságban már nem. Számtalan ilyen példa volt már. Az is erre mutat hogy - a kölcsönös "sakkban-tartás" végett - a "világos" bábukat megszemélyesítő oroszok és persze mások is igyekeznek kiegyenlíteni a "sötét"-bábus eus-usraeliek lépéselőnyét a Hórusz-számos 64 fekete-fehér-kockás sakktáblán. Mit ad Isten, éppen most egy rakéta-vető-cirkálót és egy nagy tengeralattjáró-elhárítót küldenek még a térségben állomásozó flottájukhoz - mintegy "véletlenül" kiegészítésként. Summa summárum a vaskor-végi még regnáló "irányítók" visszakoztak - ezért törekednek most kamuból persze - az úgymond "békés egyensúlyra". Hogy majd aztán, ha még az idejük engedi megint csak valamilyen démon-kra-ti-kus/s/ modus vivendit fabrikáljanak - amolyan a Jelenések Könyvének megfelelő apokaliptikusat.

      Kerion

      Törlés
    10. Kerion: Sokan más oldalakon sűrűn hivatkoznak arra, hogy ugye a Biblia előre megírt mindent és egy ilyen "forgatókönyv" szerint zajlik ez az egész ami most zajlik. Az Antikrisztus és majd utána Jézus újbóli eljövetele az egész események elő illetve felkészítése végeredményben. Utalva arra, hogy ettől a "forgatókönyvtől" nem igazán vagy egyáltalán nem lehet eltérni. S, hogy az elit ennek a tervnek a megvalósításán fáradozik éppen, hogy előkészítse a terepet.

      Mit gondolsz erről? Illetve a többiek véleményére is kíváncsi vagyok természetesen.


      KB

      Törlés
    11. Apropó, a magyaroknak nincs szükségük Jordánka Donáthra és más nyilvánvalóan idegen vagy magyar bőrbe bújt ál-magyar - amúgy élősdi országfoglaló mindent lenyúló - megmondó-emberekre. Akik egyébként csakis a pozícióban-maradás végett "avataráskodnak". A nem országfoglaló, nem bennszülöttirtó és nem rabszolgatartó, szeretet-orientált és jóakaratú magyar lélek-minőség tudásában és képességeiben nem szorul a kirekesztő-kifosztói "tudásbeli" könyöradományára semmilyen tekintetben sem. A magyar már egy másik "dimenzió".

      Kerion

      Törlés
    12. Olivin, a magyar nem szégyell semmit. Az csak a látszat mert nyugodtan és türelemmel van a saját középpontjában. Nem handabandázik. Akik állandóan "villognak", nemzeti-vágtáznak stb. azok ha jól megnézed még származásilag sem magyarok nem hogy lélek-minőségileg.
      KB, a Biblia nem írt meg semmit - úgy "szerkesztették" a kikeresztelkedett "jujdejó" püspökök a tömegek megvezetésére. Jóval Jézus és a még hiteles un. őskeresztények kiirtása után. Persze ettől még vannak benne igaz dolgok is. A Jelenések könyve azonban egy a Bibliához toldott szabadkőműves, szokásosan rejtett jóslat-program. Amit a jobb hihetőség kedvéért anno János apostolhoz kötöttek. Már jó előre is riogatva a népeket. Persze a precessziós korszakváltás megpróbáltatásokkal jár szó se róla, de nem olyanokkal amit vizionálnak. Mert az az ember ember elleni örökös harcáról szól ez a vízió - legyen az földi vagy égi ember - valamiért mindig a gyilkolászás a lényeg. Már ennek is gyanúsnak kellene lennie. Hogy miután a "gonosz" földi seregek mindent elpusztítottak akkor majd jönnek a "jó" égi seregek elpusztítani őket. Erről szó sincs - a meghaladás, az éppen ezeken az ellen-meneteleken való felül-emelkedés a lényeg nem pedig az örökös pusztítás-öldöklés még a végidőben is. Az illúziót meghaladó szeretet-elvűség útján való metamorfózis, belső rezgés-intenzitás növelés a lényeg - a helyes út.

      Kerion

      Törlés
    13. " ... hogy mit szóltok a Szíriai helyzethez?"


      @ KB

      http://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_gr%C3%B6%C3%9Ften_Unternehmen_im_Nahen_Osten

      Innen elég jól le lehet olvasni a lényeget. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    14. Szíriához annyit, hogy itt valóban nem olaj, meg ilyesmi játszik szerepet. Ez egy következő lépés a puzzle-ban a világuralom felé. Ezek tulajdonképpen előre ismert lépések, hiszen ezeket az országokat már a 90-es években felsorolták, majdnem ebben sorrendben. A tömegeket ez sem érdekli, nem számít már itt semmi, mennek, mint kés vajban, 0 ellenállással. A dolog már annyira nevetséges, de mivel semmi komoly társadalmi ellenállással nem találkoznak, most már nem igen törődnek bonyolult "összeesküvésekkel", volt "gáz" és kész, aki nem hiszi járjon utána, mert mi aztán nem fogunk. Bumm... ez a lényeg.

      Ebben a témában Villás Bélával értek egyet, aki szerint a "teremtő", amikor a "társteremtőket" (angyalok) arra kérte, hogy segítsék a földön az ember kibontakozását (egyféle szolgálatként), akkor az angyalok egy része ezt megtagadta (szabad akarat), ezért a teremtő azt mondta, hogy akkor legyen tietek a föld és uralkodjatok rajta mindörökké. Ezt ők úgy értelmezték, hogy akkor az emberen uralkodnak, amit be is teljesítettek, azzal azonban nem számoltak, hogy ezzel éppen mégiscsak az embereket szolgálják, hogy ezzel a sátáni viselkedéssel éppen hogy "felébresztik" az embereket (egy részüket) akik így az angyalok másik csoportjának segítségével így el tudnak innen szabadulni és "haza" tudnak térni. Tehát tulajdonképpen az eredeti terv szerint "szolgálják" az embert. Ők pedig minden egyes embert meg akarnak szerezni maguknak, mert ha az összes "lélek" kiszabadul, akkor az ő létük értelmetlenné válik.
      Tehát amíg csak egy lelket is meg tudnak tartani maguknak, addig ez a "kiképzőtábor" működni fog.

      Bastian

      Törlés
  3. Hm... szinkron:


    "a "teremtő", amikor a "társteremtőket" (angyalok) arra kérte, hogy segítsék a földön az ember kibontakozását (egyféle szolgálatként), akkor az angyalok egy része ezt megtagadta (szabad akarat), ezért a teremtő azt mondta, hogy akkor legyen tietek a föld és uralkodjatok rajta mindörökké. Ezt ők úgy értelmezték, hogy akkor az emberen uralkodnak, amit be is teljesítettek, azzal azonban nem számoltak, hogy ezzel éppen mégiscsak az embereket szolgálják, hogy ezzel a sátáni viselkedéssel éppen hogy "felébresztik" az embereket (egy részüket) akik így az angyalok másik csoportjának segítségével így el tudnak innen szabadulni és "haza" tudnak térni. Tehát tulajdonképpen az eredeti terv szerint "szolgálják" az embert."
    (Bastian)


    "Ebből élnek, ez a létprogramjuk, ezt kell megvalósítsák, erre lettek teremtve. És ez miért jó nekünk? Szerintem azért, hogy kiugrasszák a nyulakat a bokorból. Hogy olyan gátakat építsenek, amely ugrásra késztet."
    (Mazsola)

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy 13 emberen múlik most a világ sorsa?

    "A londoni képviselők órákig tartó vitát követően, 285-272 arányban szavaztak a katonai műveletet támogató javaslat ellen."

    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/08/30/06/Obama_egyoldaluan_is_elrendelne_sziriai_csapast.aspx

    VálaszTörlés
  5. Én csak azt látom hogy az utóbbi időkben sokadszor "akar" kitörni a harmadik vh., de ez valamiért mégsem sikerül neki.:)
    Vergődés...:)

    VálaszTörlés
  6. úgy érzem, hogy mindenki könnyebben és lazábban irogat a témáról, aki még nem volt háborúban, nem bombázták humanitárius okokból vagy nem húzta a gravició erősebben a menetszerelés miatt.. nem haragszok senkire- mert mindenki a saját szintjén éli meg vagy át a dolgokat.. csak elszomorit..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre írunk a játékról, de meglehet, hamarosan benne is leszünk...

      Törlés
    2. Bastian, Mazsola - jól látjátok a lényeget. Naná hogy a 13 a "mágikus szám". Mit gondoltok miért is tették "szerencsétlenné" ? Azért hogy csak nekik maradjon, hogy ki tudják sajátítani azzal hogy mások számára "nem szerencsés" a propagandájuk miatt. A korszakváltók - táltos-avatárok - mindig is 13-an voltak, időnként 9-en /Ennead/. Jézus idejében is ez lett leutánozva /1+12=13/, aztán Artúr király kerek-asztalánál meg most a 13 illumináti-vakoló-család. A 13. baktunnak volt vége 2012-13-ban. Az év is 13 holdhónapból állt anno.
      Zplus, miről beszélsz ? Itt mindenki a békéért van - legalábbis remélem...

      Kerion

      Törlés
  7. Mazsola: Ha egy emberen múlik és azért marad el a "balhé" már az is jó lenne...talán közéjük is bekerültek megvilágosodott emberek?

    Említetted ezt a 144.000 ember mint kiválasztott. Ezek átlag emberek a világ minden részéről, vagy maguk közül választattak ki önkényesen?
    Tulajdonképpen az érdekelne, hogy ez "jó" e nekik?


    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudok neked válaszokkal szolgálni, csak azt érzem (!), hogy valakik a Biblia nevű programfüzetet mindenképpen meg akarják valósítani, és elképzelhető, hogy ez összecseng a "Master Plan" nevű elgondolással, azaz mindenki jól jár és oda kerül ahová való. Ezt a korrekt eljárást tudom elképzelni a holografikus univerzum teremtőjétől.

      Törlés
    2. KB, a hatalmon lévők csak azt teszik amire fel vannak "hatalmazva". Ugyanis nekik is vannak feletteseik akik mozgatják a szálakat - őket meg mint "sakkfigurákat" a sakktáblán/Földön. Ha az irányítók meggondolták magukat - és inkább választják a békés "elmenetelt" a felperzselt Föld taktikája helyett - azt a csicskáiknak fővesztés terhe mellett végre kell hajtaniuk. Miután anno a 6alomért, vagyonért végső soron a "valakiságukért" újjászületve már elkötelezték magukat nekik. Tehát ilyenkor azt teszik hogy "megmozgatják" az ellenérdekelteket hogy kiegyenlítsék a dolgokat. Most is ez történt. A jelenlegi 6almasok egyébként ugyanúgy felébredtek, megvilágosodtak és felemelkedtek mint mi - csak a velünk ellentétes irányban. Ők a könnyebb "Szex-Elem-es" úton mentek/mennek a 4 D-nek megfelelő - míg mi a nehezebb "Szer-Elem-es" úton mentünk/megyünk az 5 D-.nek megfelelő rezgés-tartományba. Ők ugyanúgy a sugallatok, késztetések útját járják - csak máshonnan kapják a predesztinálásokat. Az a "valóság" amiben most még vagyunk a mátrix ugyanazon illúziójában lévő - immáron 2-ős TÜKÖR-VILÁG. Miután az eddig alvók - a magyar lélek-minőségű emberek - a tükör hátoldalán szintén felébredtek. Egyébként I. Széthi sírjában a fali freskókon ez tökéletesen ábrázolva is van. A 2 "világ" - paradox módon - egymásnak fejjel lefelé áll egy vastag vonallal elválasztva. TEhát ez azt jelenti hogy az "IDŐ VÉGÉN" már nincs "átjárás" a 2 oldal között.
      A 144000-es szám az ősi maja időszámításból lehet - sokezer évvel ezelőttről. Annyi bizonyos hogy nem a maják vették át a Bibliából ezt a "mágikus" számot. Ugyanis 1 baktun = pontosan 144000 nap - valamivel kevesebb mint 400 év. Egy Maja/Illúzió Nagy-Korszak 13 baktun ami 5126 év. Ez ért véget - a 13. baktun utolsó éve 2012-13-ban. Ha a jelenlegi naptárat nézzük 2012.12.21.-én - ha a régi holdnaptárat nézzük 2013.03.31.-én. Jellemző hogy az angol gemátria szerinti ABBA=1221 - míg a magyar gemátria szerinti ABBA=1331 !

      Kerion

      Törlés
  8. Nyah...

    Legelébb. Hogy ez mán mennyire unalmas tud lenni.
    De télleg.
    Mindég csak a paráztatás, meg a "enyém farkam nagyobb", meg a "akkoris aztat csinyáljátok, amit mink akarunk" sémák ilyen-olyan váltogatása.

    Pont a jelenlegi vicsorgás kapcsán gondolkodtam el azon (amit tán fel is emlegettem a Buddhasrác elektronikás kikötőjiben), vajh hogy állna a lopak-, meg öltönyös bácsik szája, ha kapnának egy hasítófejszét, oszt mehetnének nagy lendülettel áldozni/civilizációt terjeszteni, meg ilyenek... Úgyértem... Nyesze! Itten vagyon egy fejsze, oszt eriggyé vegyed el, amit akarol! De... challange: csak magadra számíthatol ebben! Nincs a jól megszokott, odakűdök hatvanezer embert, oszt kész is.

    Viszont más irányból szemlélve a dógot. Ennek a jáccódásnak is vége lesz eccer (vagy így, vagy úgy), de cserébe ez is tapasztalás.

    VálaszTörlés
  9. Mazsola, gondoltad volna hogy a "meseszoba" alakítja a közel-keleti eseményeket ? Mert miután a legnagyobb kardcsörtetés közepette is kijelentettük hogy márpedig nem lesz itt semmiféle háború, mert annak "univerzumi" következményei lehetnek - nem is lett. Olyannyira nem hogy most már a az egyik cionista orgánum a Reuters-hírügynökség is "Pál-fordultával" világgá kürtölte hogy: "a szíriai vegyi támadás mö9gött az USA áll". Ezt úgy lehetne helyesbíteni hogy az "usrael" által pénzelt, tehát végső soron kiképzett és bevetett agymosott gyilkosok. Erre pedig azt lépték az oroszok, hogy ha beindul az amcsi szoldateszka akkor ők is beindulnak válaszcsapás-ügyileg. Úgy hogy PATT. Egyébként Irán is kijelentette: ha megtámadják Szíriát/Szíriuszt akkor Izraelnek annyi. Konklúzió: A "mazsolameseszoba" - miután a spirituális térben határozottan kiállt a béke mellett - "győzedelmeskedett" és bármilyen paradoxon is megmentette Izraelt és persze milliárdnyi ember életét. Ezennel javasoljuk a Mazsola-Mese-Szobát a Nobel békedíjra - de sürgősen. Mivel szükségünk a díj összegére - természetesen humanitárius okokból.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, hogy ezt írod Kerion, de úgy vélem, hogy a világban szerteszéjjel élő "Én-tudatra" felébredt tudatok belső késztetéseiktől vezérelve alakították tudatosan az eseményeket a tudati energiáikkal. Ebbe természetesen ez a kis közösség is beletartozik és még sok millió másik jó ember, származástól, élőhelytől függetlenül.

      Törlés
    2. Kerion: Az is kérdés, hogy a színfalak mögött mi megy most. Biztos más mint amit a médiában leadnak. Folyamatosan jönnek a hírek, de arról nem lehet tudni, hogy mennyire igaz.
      Ha vannak látók, vagy olyan képességű emberek, akik ezeket energetikai szinten is átláthatják, ott már jöhet némi igazi információ csak erről megint nem tudunk.
      Itt pozitív fordulatról írsz más oldalakon meg még mindig a sötét kimenetel az erősebb mint lehetséges végkifejlet. Mikor dönthetik el végleg, hogy mi legyen ezzel a szituval?
      Van még mit mérlegelni?


      Apropó Mazsola hozzád intézem ezt a másik kérdést, mert látom néha beírsz a világhelyzete blogra. Hogy szerinted Buddha a szerkesztő mennyire látja jól a dolgokat? Mondjuk ott szinte csak negatív híreket olvasni amitől nincs jó érzésem :/ persze ez nem az Ő hiába, de hol van onnan a pozitív, a jó és a felemelkedésről szóló rész? Kicsit olyan materiálisnak hat. Összezavarja az egyszeri embert :)


      KB

      Törlés
    3. KB, most úgy képzellek el, mint egy pszichológust, aki előtt ott van egy papír, a papíron nevek vannak, és minden név mellett van egy adott táblázat. Te célzott kérdéseket teszel fel, majd a válaszok alapján beírsz egy X-et, vagy egy pipát bizonyos rublikákba! :))

      Törlés
    4. Na de miért? nem is így van :P én csak érdeklődtem :)


      KB

      Törlés
    5. ...a hamis prófétáktól ments meg uram minket!

      Még hogy a meseszoba változtatja meg a dolgokat a világban. Gondolkodjatok már értelmes emberhez méltóan. Épp ez Mazsola célja, hogy a saját szintjére butítson embereket és olyan álca mögé bújva hírdesse az "igét", amit innen-onnan lopkod össze.
      Kritizálja Buddha-t de halvány fingja sincs milyen valós adatok alapján tudja vagy meri Buddha közzétenni az információkat. Nektek az pánikkeltő és negatív, de nézz körbe, Te is ennek része vagy. Ha igazán fel akarsz emelkedni, akkor nem hiú ábrándokat követsz egy elvarázsolt elme szintjén aki egész nap tépkedi a dobozait és lebeg az ötödik dimenzióban - állítása szerint, hanem a már birtokodban levő információk alapján felnyitod saját szemed!
      Persze meglehet, hogy a hamis egónak könyebb egy-egy ilyen kapaszkodót találni, mint Mazsola, de ha ténylegesen kérdőre vonnád, (ahogy lentebb is írta) nem tud valós tényekkel, válaszokkal szolgálni. Ő is a hírműsorokat, a kurucinfot és egyéb szarokat böngész, nincs saját forrása, csak egy hamis világképe, és ehhez gyűjt bárányokat...

      Bocsánat, ha valakinek a lelkébe gázoltam, de ez az igazság. Az meg eleve megmutatja az egyént, hogy a Vilaghelyzete blogot használja fel a sajátja népszerűsítésére, mert visszaesett a látogatottság. Ugyan már, ilyen alamuszi más háta mögé búvó embert...

      Törlés
    6. No, ez is egy vélemény.
      És ha figyelembe vesszük, hogy mindenki magából indul ki, akkor ez a hozzászólás lehet egyfajta jellemrajz Családiautó barátunkról. :)

      Ha figyelmesebben olvasnál, láthatnád, hogy én is szerényen visszautasítottam a felvetést, hogy ez a blog változtatná meg a világot, viszont továbbra is fenntartom, hogy a változások motorjának része ez a piciny alkatrész is.

      És igen, szoktam kritizálni Buddhát, mert szerintem hatásvadász és félelemkeltő, már már bulvár jellegű cikkeivel pont ő az aki népszerűségre törekszik, szétposztolva a facebookot is. Ettől függetlenül tudok azonosulni sok gondolatával. És igen, szoktam ott belinkelni saját írást, mert így egyszerűbb átadni a véleményem bizonyos témákról, mintha ott is oldalakat írnék, de ha ez Neked sunyi módon mások mögé bújást jelent, legyen neked így, nekem nem fáj. :)

      Törlés
    7. Csaladiauto: Jogod van véleményt formálni. De azt ne feledd el, hogy Buddha oldala hús vér emberektől átvett információkra épül, amíg Mazsola oldala spirituális úton járja be ugyan azt az utat, informál. Így igazából összehasonlítani nem nagyon lehet. Buddha oldala mentes minden olyan információról ami a lelki dolgokat illeti, így ott az találja meg a számítását aki a valós rideg tényeket keresi és kemény dolgokra kíváncsi. Ide meg az jár aki a lélek és a felemelkedés útjára kíváncsi. Ahogy neked is úgy bárki másnak akár Mazsolának is szabad bárhová írni akár mit amit fontosnak tart. Ezért nem kell senkire orrolni.

      Én azt figyeltem meg, hogy aki "szeret" félni az szívesebben olvas ott, mert választ kap félelmei eredetére és bólogathat, hogy igen ez az ettől tartok én is tudat alatt. Aki meg a lelki dolgokra kíváncsi az szabadulna már a félelmétől csak még bizonytalan mit is tegyen...őrlődik a két tábor közt de inkább ide húz. Persze kinek nem inge...
      A lényeg az, hogy mindannyian hatása alatt vagyunk jó és rossz dolgoknak és kell minden oldalról támogatás.
      A múltkor pont Mazsolát kérdeztem, hogy mit gondol Buddha írásairól. Egy biztos aki reménykedni akar bármiben jobb ha nem olvas ott :) Még akkor is ha 100%-os tuti tippeket közöl le. Mondhatod erre azt, hogy de ott jön az igazság és készülni kell a legrosszabbra hülye aki nem teszi. Én erre azt mondom lehet, hogy így van de én szeretek reménykedni abban, hogy mindig lehet jobb és nem kell mindenkinek szenvedni csak azért, mert valakiknek ez a vágya.
      A tavalyi őszünk és telünk is tele volt félelemmel az emberek féltek, hogy jön a világ vége és idén ugyan ez a helyzet annyival másabb, hogy itt kézzel fogható/látható a veszély (Szíria). Nekem személy szerint nagyon elegem van a félelemből és abból, hogy mindenhonnan a rossz dolgok folynak és nem tudok normális életet élni, mert mindig ezzel van tele a fejem. Senki nem akar ilyen világot...
      Legyen béke ez a lényeg!

      KB

      Törlés
    8. Családiautó! Ez aztán otromba volt és a véleményednek a valósághoz semmi köze, mert nem ismered Mazsolát. Nem tudom, mivel húzta így ki nálad a gyufát, mert ha valaki, ő igazán szerény és egyáltalán nem hirdet semmiféle igét, csak felvet témákat, amikről beszélgethetünk. Miért fáj ez neked?

      Törlés
    9. Olivin, köszi a kiállást, de nyugi. Nem kell bántani Családiautót, nagyon rendes gyerek (ismerem), csak a környezetem 99%-ával együtt félreért. Akik megértenek, kedvelnek. A többieknek "szúrom a szemét". Nincs gond. :)

      Törlés
    10. KB, na végre nem csak kérdeztél. :))

      Köszi, hogy ezt így megvilágítottad. Nekem eszembe nem jutna összevetni a két blogot, de úgy látszik van értelme. :) Tetszik ahogy látod!

      Törlés
    11. "Én azt figyeltem meg, hogy aki "szeret" félni az szívesebben olvas ott, mert választ kap félelmei eredetére és bólogathat, hogy igen ez az ettől tartok én is tudat alatt."

      KB, senki sem szeret félni. Félni annyi, mint nem a helyes úton járni. A helyes úton pedig az jár, aki a szellem vezérelte lélek által súgott hangra ( belső hang ) hallgat és cselekszik. ( ismét Keriontól:))Az emberek, az emberiség valamikor letért erről az útról ( hogy miért, azt ne kérdezd, mert nem tudom:)), de a lehetősége megvan a visszakanyarodásra, ha ezt felismeri. Ez a felismerés nem könnyű,s valójában valamilyen formában meg kell hozzá halni. Ehhez az egész emberre szükség van, a teljes jelenlétére fizikai, érzelmi és mentális síkon is. Ha ez a "halál" megtörténik, onnantól fogva az ember nem tesz mást, mint az egoját tudatosan napról napra tologatja vissza a parancsnoki hídról. Viszont ez már nem is olyan nehéz, mert kap hozzá segítséget. Ugyanis lassanként beköszönt hozzá a nyugalom, mely a legnehezebb pillanatokban sem hagyja el.

      Lujza

      Törlés
    12. Szerintem meg igenis szeretnek félni az emberek, mert komfortos. Miért néznek horrort? Mert jól esik.

      Törlés
    13. Lujza, erre írta Kerion, hogy

      "Ha az egó megfogadja a lélek és közvetve a szellem "intuícióit, késztetéseit, predesztinálásait" akkor minden rendben van az iker-lélek-pár EGY ÉN szempontjából. Mert akkor az egó már "feloldódott a magasabb frekvenciában". Elfogadta az éppen regnáló illúzió meghaladását."

      ...amivel tökélen egyetértek. :))

      Törlés
    14. @Olivin33
      Azért néznek horrort, mert az étlapon ez is szerepel, s úgy gondolják, hogyha ebben badyznak, akkor úgy megerősöghetnek, hogy legyőzhetik a félelmüket. Viszont Kerion már számtalanszor leírta, hogy a félelmet nem lehet legyőzni( mivel bennünk van), csak uralni lehet. Tul.képp, ehhez kell ez az egész felülemelkedés.

      Lujza

      Törlés
    15. Mazsola: Össze kellett vetni ha már szóba kerültek de örülök neki ha tetszett a látásmódom :)

      Lujza: Én úgy értettem a szeretnek félni dolgot, hogy az emberek ha félnek valamitől, akkor társat keresnek ilyenkor maguknak hozzá. Tömegben jobban lehet félni ha úgy tetszik. Vagy azt várják, hogy legyen aki rácáfol és, akkor jön a nyugalom energiája ami jó érzéssel tölti el az embert. Jelen esetben a blogokon azt látni, hogy a hírek hallatán sokan a világ végét, a pusztulást szajkózzák és, hogy mindennek vége. Olybá tűnik mint ha "élveznék" ezt, hogy na én megmondom a tutit ez lesz féljünk jajj.
      Ahelyett, hogy pozitívabb dolgokat olvasnánk ezek jönnek.
      Na én így gondoltam amit mondtam.


      KB

      Törlés
    16. Nincs semmi gond KB, azért írtad, amit írtál, hogy válszolhassak rá.:)

      "emberek ha félnek valamitől, akkor társat keresnek ilyenkor maguknak hozzá." - Itt a nagy tévedésük. Valójában a másik felüket keresik ( a szellemit ), de azt semmilyen tömegben nem találhatják meg. Mit gondolsz, miért van mostanában annyi "tömegrendezvény"?
      A "felemelkedéshez" MAG-ány kell.

      Lujza


      Törlés
    17. Nincs itt semmi gond, engem legfeljebb az zavar, hogy amit Mazsola "szájából" hallotok, arról Ő is tudja, hogy nem létezik. Ennek ellenére úgy állítja be magát Felétek, mintha így is tenne, ezért kapcsolatba kerül a Ti lelketekkel, és vagytok ez az 1%, mert a többinek szúrja a szemét. Nem ez szúrja az ember szemét általában, hanem a hamisság/hazugság...
      Elfogadom, Buddha hús-vér dolgokat közöl. Viszont ez a lényeg, a felemelkedést pont ez adja leginkább, hogy a testedbe zárt lelket szinten tartsd, és ép gondolkodásra legyél képes, meglátsd a fától az erdőt. De itt csak újabb ködöt szórnak elétek néha, amitől nekimentek az első fának vagy belegabalyodtok a bokrokba az erdő szélén, egyszóval spekuláció csak...

      De még egyszer, nincs ezzel semmi gond, hiszen valószínűleg máshol nem találnátok a helyeteket. Kitartás nektek és emelkedjetek...

      Törlés
    18. Kedves Családiauto!

      Föntebb írtam arról a "meghalásról". Nos, aki ezen átesik, az már nem fél valójában sem meghalni, és ezt értd szó szerint. Azért van még itt, hogy segítse a szűkebb környezetét. Nem jár nagyon sehova, tömegbe legkevésbé. Viszont neki is szüksége van támogatásra, feltöltődésre, hasonszőrű társai segítségére. Nos, nekem ez Mazsi meseszobája. Nem vagyunk kiválasztottak, csupán egyszerű emberek, akik már nagyon unják ezt a szemfényvesztő bohóckodást, amivel a vágóhídra tereltetik egymással az embereket. Egy jobb világot szeretnénk azoknak az embereknek, akik most vagy ezután fognak megszületni, mert az élet nagy ajándék. Ehhez keressük az EGY-éni módszereket, ennyi az egész.

      Üdv, Lujza

      Törlés
    19. Ez azé érdekes elgondolás.
      (Főleg úgy, hogy se Mazsolát, se Buddhát nem ösmerem személyesen - sem. Valamint, messziről gyött ember... Ugye.)

      Viszont, hamán ennyiszer felemlegettük a Világhelyzetés megnyilatkozásokat, meg reális, hús-vér infókat... Tecciktunni, ezafaja bohóckodás mán nem tud lenyűgözni. Sem a "jajjmeghajjunk!!" sem a kommentek közt feszt elharapódzó "térjél meg! különben..." De, biztos csak bennem vagyon a hiba. (Oké. Tény, nem vagyok egy túlzottan szociális jellem.)
      Azt viszont nem mindig sikerül megérteni elsőre (sem), hogy mér vannak mindég olyan arcok, akik "beleugatnak" abba, más arcok hogyan verik el a idejüket ezen a Fődgolyóbison? Ennek a bohókás szokásnak következményét láthassuk Buddha tudósításában.

      Dehát... végülis a emberkék különbözőek. (Mán nagyrészt.)
      Megoszt, köszönöm az aggódást, a épp gondolkodásomért. - Igaz. Többek szerint ilyent én még nemigen műveltem, mióta magamnál vagyok ;)

      Törlés
    20. Családiauto: Ismered Buddhát és Mazsolát személyesen is? Amit írsz pl Mazsoláról az nem csekély dolog. Gyakorlatilag azt mondod, hogy hazudik megvezeti az itteni olvasókat. Mivel támasztod alá ezt?


      KB

      Törlés
    21. KB, nem kell semmiféle alátámasztás. Aggódott értünk ( ami ugye a félelemből fakad ). Talán máskor is ír, ami már nem a félelemből ered.:) Családiauto is rá fog jönni, hogy itt társalgás folyik, nem megvezetés.

      Lujza

      Törlés
    22. Családiauto.

      Ne haragudj, de olyan önellentmondásos butaságokat irsz, ami hitelteleníti véleményedet is.
      "Elfogadom, Buddha hús-vér dolgokat közöl. Viszont ez a lényeg, a felemelkedést pont ez adja leginkább, hogy a testedbe zárt lelket szinten tartsd, és ép gondolkodásra legyél képes, meglátsd a fától az erdőt."
      Szóval ez a "felemelkedést pont ez adja leginkább, hogy a testedbe zárt lelket szinten tartsd" gondolat sokat elmond rólad,:) megpersze az is, hogy a témákhoz való hozzászólás helyett Mazsolát ekézed...:)
      Ja, engem a világhelyzetén gyakrabban megtalálsz, mint itt...

      Törlés
    23. @Családiautó

      Csak lassan a testtel kolléga úr ... és lehetőleg
      átgondoltan ..., arról már nem is beszélve, hogy esetleg a véleményét is elmondhatná, mert azt talán nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy bárminek a szimpla tagadása, az még nem vélemény. ...:))) ... mégpedig azért nem, mert
      nem vezeti fel az adott témában a saját tapasztalását és
      erre ugye nagyon jól passzol a magyar "tapasztalatlan"
      kifejezés ... na de nem akarom ezt tovább ragozni, nehogy
      sértődés legyen belőle.

      Szóval ha esetleg a nagy tiltakozó "NEM" mellet még valami
      más is van a raktáron, akkor csak nyugodtan pakolja elő, ... szívesen megvitatjuk. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    24. Olyanok vagytokmá hogy.Most nem azért, de miért jó a személyeskedés,piszkálódás?.Az,hogy Mazsola vagy mittoménki butít vagy se,az legyen az én vagyis az olvasó, befogadóképességem ,vagy nem.Talán jobb lenne ha nem az SGB oldali színvonal lenne itt is.Vagy a paranormálé.Én pl azért szeretek itt olvasgatni néha (és ezért köszönet a lehetőségért Mazsolának meg mindenkinek!), mert senki nem küldi el a másikat melegedni ha valami cikkel nem ért egyet.Viszont az ide látogatók rengeteg témát "összehordanak".Tehát mindenki kedvére válogathat,hogy úgy mondjam emelkedhet vagy fejlődhet ki-ki értékrendje szerint.Hús-vér vs szellemi szint.Szerettem Villás Bélát hallgatni,meg sok mindennel egyet is értek vele (úgy látom más is) de nem mindenben.Ez nekem olyan, mint amikor a reikis elkér 20ezret (vagy többet) egy úgymond szellemi beavatásért.Utána megint menjek. Haggyámááá vazze. Szeretetből adod pénzér?Bár lehet rosszul látom.Ja,jut eszembe én sem hinném,hogy ez az oldal " bele szólna" a szíriai helyzetbe,de nézzük meg Maszaró Emoto munkáját.Egy tavat megtisztítottak pusztán az együttérzés erejével.Akkor miért ne?
      a.n

      Törlés
    25. Ez a "családiautó" egy troll. A trollokat meg köztudottan "nem etetjük", ez a megoldás :)).

      a.n.:
      A "fizetős-ingyenes" dologhoz.
      Valóban alapvetően visszás, ha valaki pénzt kér bármiért is ebben a témában. De.
      Egyrészt vannak ugye a kóklerek, a "megélhetésiek" és vannak a "valós" tudással és főleg "segíteni tudással" felvértezett emberkék. Az első kategóriát ki kell tudni szűrni, ahhoz pedig tanulni kell, utánajárni, utánaolvasni kell, szóval energiát kell befektetni és ezzel pénzt lehet megspórolni :)).
      Másrészt a távol-keleten a legtöbb helyen úgy működik a dolog, hogy a szerzetesek a kolostor körül lévő települések "adományaiból" élnek, cserében a "tudást" ápolniuk és a következő generációknak átadniuk kell, gyógyítaniuk kell, "nyílt napokat" kell tartaniuk, ahol bárki ügyes-bajos lelki problémáit megoldani segítik és irányt mutatnak hosszú távon a közösségnek, tehát egyfajta "bölcsességcentrum"-ként működnek. De ha szigorúan vesszük, akkor bizony pénzért csinálják, hiszen minden nap a "soros" csapat körbejár a falvakban és összeszedi adományként az aznapi betevő kaját.
      Na mármost akármekkora "guru" is valaki a nyugati világban és őszinte szándékkal valóban segíteni akar másokon, akár csak a saját fejlődésének a részeként, akkor is kell ennie, meg laknia valahol. A fent említett módszer itt nem működik, mert azt itt koldulásnak hívják és alapvetően nem felnéznek rá, hanem megvetik, ráadásul a rendőr is elzavar :)).
      Viszont a "gyártósor" mellől elég nehéz emelkedett eszméket hirdetni és nem csak az időhiány okán. Itt ugye az "ingyenebéd"-re vonatkozó szlogenek világában mindenkivel szemben elvárás, hogy a napi gürizés mellett még holtfáradtan jótékonykodjon valaki. Ez kicsit olyan, mint amikor a nőket kiszakították a családanya szerepből, elzavarták a gyárba 3 műszakba, de attól még teljesítse teljes körűen korábbi feladatait is és ha nem akkor persze "milyen anya az ilyen?" szlogen lép életbe. Na erre hajaz, egy elkötelezett, nagy tudású, valós előrelépést nyújtó "guru" bizonyos minimális pénzügyi támogatásának köpködése. Mert nem arról beszélek, hogy elkér egy "gazember" 50 ezret egy előadásért, mert oda nem kell elmenni.
      De ha valaki kér 500Ft-ot egy belépőért vagy a könyvét is meg lehet venni 2-3 ezerért, abból senki nem fog meggazdagodni, de legalább valamivel csökkenti a nélkülözéseit és ha csak egy-két ponton átlendítette a szerzett ismeret az életének a buktatóin, már megérte. (esetleg nem kellett pszichiátriai kezelésre mennie a felette tornyosuló problémák megoldatlansága miatt).
      Mondjuk Indiában teljesen ingyenes "meghallgatások" vannak, csak előfordul hogy 2-3 napot is kell várni a bejutásra, az óriási létszám miatt. Mondjuk ott ez a dolog nem számít "sarlatánságnak", mint nálunk, ezért szép számmal akadnak intézményi támogatók is és ezzel a "nagyérdeműt" nem terhelik.

      Azt lehet összegzésként mondani ezzel kapcsolatban, mint "szlogent", hogy "Aki nem költ az egészségére, az majd kétszer annyit költ a betegségére" és ez a szellemi, pszichés kontextusban is ugyanúgy igaz, mint a fizikaiban, ahol érdekes módon senki nem sajnálja a pénz a vitaminokra vagy táplálékkiegészítőkre, pedig ott aztán kemény profitorientált vállalkozókról van szó, ahol az ügyvezetés/tulajdonosi kör luxusautókkal furikázik és medencés villákban "tengeti" az életét. De persze egy szellemi gyógyítónak sok az a pár száz vagy néhány ezer forint, mert ő nem ad kézbe semmi megfogható dolgot, mint egy pirula. Mindenesetre akiket én szoktam olvasni vagy nézni, azok leginkább egy kopott kordbársony nadrágban vagy egy szál lepedőben járnak :)):

      Törlés
    26. "Ez a "családiautó" egy troll. A trollokat meg köztudottan "nem etetjük"

      Izé... ez így ebben a formában nem túl "szeretetrezgős", hisz ha azt nézzük a Troll(ok) is itt lakoznak velünk a Fődgolyóbison. Oszt nekik is szükségük vagyon mindenféle táplálékra.

      Ezé... "Etessük a trollokat! Nehogy eltünyenek." kezdeményezést szeretnék tenni ;)
      Lesz fosb... khm... közönségesódalas megjelenés, külön blog, "trollsimogató", meg ilyenek... :D

      Törlés
    27. "Az,hogy Mazsola vagy mittoménki butít vagy se, ..."

      Érdekes felvetés a.n. kolléga.
      Ha a feltett kérdésre igazából választ akarunk találni,
      akkor ajánlatos megvizsgálni az információ áramlását.

      Ebből csak a lényeget ragadnám ki, miszerint egy újságíró
      megállapítása alapján a WTC "terrortámadás" óta gyakorlatilag szabad sajtó NEM LÉTEZIK. Ez persze nem a
      "ki halt meg" rovatra vonatkozik, hanem a nemzetközi hírekre.

      Ezt azonban nem kell túlértékelni, csupán egy kiindulópont, mert véleményem szerint "szabad sajtó" már sokkal előbb nem létezett. ...:))) legfeljebb ez az ürge csak akkor jött rá.

      Ha belegondolunk, akkor az agyunkat elérő információk túlnyomó többsége gyakorlatilag egy szűk érdekcsoport köréből származnak ... és aki nem áll be szépen a sorba
      hülyének, azt a SAJTÓ és a MÉDIÁK pillanatok alatt kikészítik, legyen az államfő ... vagy királyi család, vagy
      bármilyen egyéb funkcionárus. (pl. menedzser )

      Vagyis programozva vagyunk ... úgy, hogy nem is tudunk róla. ...:))) Namost ha visszatérünk a kiindulópontra -
      hogy Mazsola butít-e vagy sem - erre én azt mondanám, hogy
      erre a kérdésre még saját maga sem tudja igazából a választ, mivel ő általában csak témákkal foglalkozik ... innen meg onnan. (általában médiás eredettel)

      Ami talán háttérhataloméknak zavaró, hogy itt lehet
      gondolkozni is. NNNnnnnaaaa ... hát azt ezek kifejezetten
      utálják, mert nagyon féltik a kis felépített mátrixukat.
      ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    28. Bastian,értem én csak nehezemre esik már ez az anyagias világ.De igazad van.
      Ö.T.hogy úgy mondjam hasonló az érzés,csak jobban fogalmaztad meg.Egy kis toldás még,féjjé vazze ,mindenhol.Már csak nevetni tudok mindenen :-)

      --március 1-től lépett hatályba az a rendelkezés, miszerint szeptember 1-jétől --

      http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2013/08/30/szeptember-1-jetol-folyamatosan-hatalyban-lesz-az-elsofoku-terrorveszely
      a.n

      Törlés
  10. Nekem az a véleményem, hogy amennyiben Szíria ellen nem következik be sem most, sem a közeljövőben semmilyen intervenció, akkor valóban valami hiba került a "gépezetbe".

    Viszont az, hogy az angolok ellene szavaztak, még nem győzött meg erről. Emlékszünk, Németország is nemet mondott Líbiára, még háttértámogatást sem adott hozzá, mégis bekövetkezett.
    Az, hogy a franciák mindenképpen erőltetik, az érthető. Mind Anglia és pláne Németország sokkal jobb gazdasági helyzetben van, mint Franciaország. Ott óriási bajok vannak. Ebből az egyik kiút egy jó kis "vaskos" elhúzódó háború lehet, ami úgy kellene nekik, mint egy falat kenyér. Az USA alap ebben, hiszen ők mindig is a háborúkból és azoknak "áldásos" következményeiből éltek.

    Most folyamatos visszajelzést kapnak a társadalom informáltságáról, érdeklődési köréről, gondolkodásáról és ennek eloszlásáról, ezért ennek megfelelően döntenek vagy éppen elvetik az ehhez való bárminemű alkalmazkodást. Mivel folyamatosan scannelik a netet, tudják, mire keresnek az emberek, mit olvasnak, milyen videókat néznek stb... tehát real-time folyik a statisztikai analízis.
    Az, hogy egyáltalán eljutottunk ide Szíria küszöbére, azt közli velünk, hogy a társadalmi ellenállás olyan alacsony (veszélytelen), hogy nem akadályozza a végrehajtást, mert különben nem lennénk ebben a szituációban. Ha mégis megbukik, az azt jelenti, hogy a vezetésben kell keresni a "problémát", nem a mi "felébredésünkben", mert azt saját tapasztalat alapján is legfeljebb szórványosnak és látensnek nevezhetnénk, de semmiképpen nem meghatározónak.
    Minap éppen szóba került ez a téma és megjegyeztem, hogy na megint megindulnak a "mészárosok" és mindenki csak nézett, hogy miről beszélek... ez valahogy olyan elkeserítő és nekiállni magyarázni 2013-ban erről a témáról, megmondom őszintén, már "rangon alulinak" éreztem, ezért nem is mentem bele. Disznók elé gyöngyöt szórjon a "kondás", de az "agronómus", ha szabad ilyen "egósan" kifejeznem a lényeget :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elnézést, ez akart lenni...

      "de NE az "agronómus""

      Törlés
    2. Nem itt dőlnek el a dolgok az anyagi világban. Hanem a magasabb spirituális szinten. A matériába csak az "jöhet le" ami odafent zöld lámpát kapott. Amit látunk az most a már fent meghozott - "békepárti többségi" döntéshez való igazodás. Oly módon hogy kiegyenlítődnek a még fennálló erők azért hogy a PATT-helyzet vagyis a visszakozás/korrekció létrejöhessen. Obama, Asszad, Cameron, Roháni, Putyin, Netanjahu, Hollande, Merkel szabadkőműves "egykutya". Csak látszólag képviselnek különböző 6almi központokat - hogy lefedjék a "játékteret" és persze hogy megvezessék az embereket.
      Egyébként meg - az emberi és egyéb élet szentsége mellett - a Szíriusz védelme nyert teret. Nem lett megengedve a háborús megjelenítéssel való úgymond "megfenyítése", negatív kontextusba való helyezése. Ami még valójában szerepet játszott az a múlt emlékeinek a védelme. Ugyanis Szíria és Libanon is tele ősi városokkal és persze számtalan ősi feltárandó titokkal. Erre is oda lett figyelve - már nem lehet megcsinálni azt amit Bushék Irakban tettek - hogy lebombáztak minden piramisnak látszó dombot ésatöbbi. Nem véletlen festette meg a táltos-festő Csontváry sem Baalbeket a Beeka-völgyben. Mégpedig úgy hogy a helyszínen kifeszített 30 m2-es olajfestékes vászonra egy porszem sem ragadt. Az olajfestéken nem tudtak porszemeket kimutatni. Pedig a "Béka"-völgyben rendesen fújt a szél - 1880-ban is nem csak most. Apropó, Csontváry írta 1910-ben hogy 100 év múlva feltámadunk - mármint mi magyarok. Hát éppen azon vagyunk - egy kis késéssel.
      Franciaország nem erőltet semmit. Holland és hasonló "orientes" páholytagok erőltetik a háborút. És ez minden országra vonatkozik. Észre kéne már venni, a világégés le van fújva - ha tetszik ha nem. Lehet még a regnáló 6almasoknak hinni - de nem érdemes. Ők csak csicskák nem "istenek", ráadásul éppen most lesznek - folyamatosan - valakikből senkik. A korszakváltás már csak ilyen. Most a senki magyarokból lesznek a valakik. Na persze nem olyanok mint a még regnáló mostaniak. Azoknál mérhetetlenül nagyobb tudással és képességekkel rendelkező uralkodók - nem 6almaskodók.

      Kerion

      Törlés
    3. A beavatkozás még koránt sincs lefújva, legfeljebb késik, de ki tudja mi volt az eredeti terv, lehet, hogy ahhoz képest "időben" vannak, csak mi vagyunk türelmetlenek :)).

      Szerintem (sajnos) a korszakváltás van "lefújva", amíg nem látom emberek millióit a saját hazájuk parlamentje előtt tiltakozni (akik érintve vannak a beavatkozásban), addig miről beszélünk. Addig nem történt semmi, csak rágja a "net" a gittet. De az nem cselekvés, a kommentelés, ha valakinek azt mondanám, hogy holnap 10-kor találkozzunk az amcsi követség előtt tiltakozni a szír beavatkozás ellen, senki nem lenne ott az garantált.
      Na ennyit a korszakváltásról... ami olyan észrevétlenül és csendben zajlik, hogy senki észre sem veszi....

      Törlés
    4. Köhh... azé arró se feledkezzünk meg Kerion mester, hogy azé párszor bele lehetett futni mostanában olyan hírekbe (természetesen kicsi, pár soros, színes), amikben megaszonták; itt legázoltak egy sokezeréves valamit, ott feltúrtak egy sokezeréves valamit. Szóval... a esetlegesen eddig "elkallódott" tudás itt-ott pofon van csapva (az általad felemlegetett magos spirituális szinten engedélyezéssel együtt). Igaz. Ez is többesélyes. (Nemfontos, átkos/veszélyes, beáldozható, stb...)

      Namost... értem én, amit beszélsz Bastian mester csak... ha pofák, akik politikások, meg országvezetők csak bábok, akkó vajh van-é értelme sokaknak összegyűlni mindenféle országházak/parlamentek előtt és kimutatni, hogy tudnak összetömörödni? Főleg ha a lopaksrácok meg azon gályáznak, hogy a évszázados/ezredes terveiket végrehajtsák, oszt a többit meg jól lef... nem foglalkoznak vele? Megoszt... a muslincák háborgása mióta zavart meg bárkit is a "kiemelkedettek" közül?

      Törlés
    5. A "hogyan-t" élő emberek gondolják ki, "fentről" csak az agenda kimenetele, a cél az elvárás. Mindenki annyit tud, amennyi a pozíciójához kell, elvárások vannak. Terjeszteni a buzulást. Elérni a Közel-Kelet feletti teljes hatalmat mondjuk 30 éven belül, stb... Nekik mindegy, hogy ezt milyen módszerekkel, embargóval, diplomáciával vagy bombázással érik el. Ami konkrétan történik, az embereken múlik, én még egy "démont" sem láttam vadászgépet vezetni vagy kalasnyikovval rohangászni. Tehát egy komoly társadalmi megmozdulásnak igenis lehet értelme, ami persze nem feltétlenül akadályozza meg a végcélok elérését, de azért nem mindegy, hogy milyen módszerrel, véres mészárlással vagy mondjuk "csak" nyugati mákony terjesztéssel hosszabb távon fokozatosan. Lehet, hogy a vége ugyanaz, de azért az út odáig sem mindegy, ráadásul addig is időt lehet nyerni.
      Az agenda forrása nem a Rothschild világban keresendő, ők csak a megvalósítás módozatait dolgozzák ki, amiket aztán a "választott" képviseleti szervek hajtanak végre.
      Onnan lehet tudni, hogy csak végrehajtókról van szó, mert ha valaki "hibázik", rossz módszert választott a megvalósításra, az "repül". Ahogy Dominik Strauss Kahn vagy Berlusconi, pedig azt gondolná az ember, hogy az "establishment" részei, pedig csak nyomorult végrehajtók, akit kidobnak a szemétre, ha már nem kell vagy csalódnak benne. Itt azért nem akárkikről van szó, hiszen az egyikük egy milliárdos maffiózó. De ez alacsony szint, jórészt fogalma sincs semmiről. Azt nem gondolhatja senki, hogy a valódi uralmi szinteken azzal foglalkozna bárki is, hogy hogyan szervezzenek buzifesztivált Budapesten vagy bárhol. Ezt a népességcsökkentés részeként találták ki, mert az volt az elvárás. Az, hogy most ez vírus, buzulás vagy éhínségen keresztül valósul meg, az rá van bízva a végrehajtó agytrösztökre, "ott fönt" ilyen hülyeségekkel nem foglalkoznak, ahogy a játszótéri gyerekek napalmmal való megszórásával sem.

      Ha egy "archon" akár csak képzeletbeli arcizma megrándul, akkor minden földi helytartója, befosva vigyázzban áll, akkor is, ha Rothschildnak hívják...

      Törlés
    6. Quedra, ezután már nem gázolnak le semmit mert "odafent" fordult a kocka. A tudás egyébként bennünk van - a Föld alatt csak a "megerősítés" hogy ez régen is így volt. Meg a "lelet" még beszédesebb mint a gondolat. Meggyőzőbb erejű a hitetlenek számára - ezért fontos.
      Bastian, éppen azt próbáltam elmagyarázni hogy vice versa: "fent" ugyanaz van mint lent - tehát újra "tényleges" dualitás van egyfajta megosztás, ami éppen most billent át az "aranykori" irányba a "vaskoriból". Ezalatt részben már megtestesült földönkívüli szellem-tudatokat kell érteni. Néhány embert. Most jön az hogy az odafent erejüket vesztett "régi 6almasok" magukkal viszik a kedvenceiket - "elragadtatják" egy másik illúzióba - és már csak mi maradunk. Az un. magyar lélek-minőségűek, illetve azok akik még potenciálisan azok lehetnek. Akiknél omnia vincit AMOR és nem az van hogy omnia vincit "SEX". A különbség nyilvánvaló...

      Kerion

      Törlés
    7. Azért ne felejtsük el, hogy ha léteznek ilyen írtó "jó" programokat előíró "archónok" akkor létezniük kell a "másik" oldalon is ezeknek megfelelő szintű "képviselet", akiknek ugyanolyan nagy befolyásuk van a tudati mezőre és a benne mocorgó emberkékre. Összességében döntetlenre áll a meccs ha jól megnézzük, tekintve, hogy még mindig van élet a bolygón. Olyan amilyen, de van. :)

      Törlés
    8. Bastian: "Szerintem (sajnos) a korszakváltás van "lefújva", amíg nem látom emberek millióit a saját hazájuk parlamentje előtt tiltakozni (akik érintve vannak a beavatkozásban), addig miről beszélünk. Addig nem történt semmi..."


      Ezzel most nem értek egyet. Szerintem igenis megtörtént a korszakváltás, csak még alig érzékelhető mértékben. Matematikai példával élve olyan ez, mint a szinusz-hullám (szögfüggvény). Ha a vízszintes tengelyt vesszük időnek, a függőlegest meg a "jóléti" faktornak, akkor úgy néz ki, hogy a hullám felfelé futó felének a feléig kell eljutni hogy a csúcspontra érjünk, azaz a vízszintes tengelyen 90-nél lesz függőleges 1 ! Ez azt jelenti, hogy a vízszintes tengelyen az 1-nél még csak 0,017 lesz a függőleges érték, ami alig látható emelkedés, de mégis elindult a hullámfüggvény felfelé ívelő pályáján. Ha egy teljes világkorszakra vetítjük ezt akkor a következő analógiát lehet érzékelni:

      szinusz 0 = 0 (kiindulópont, origó, forrás)
      szinusz 90 = 1 (teljesség, csúcspont)
      szinusz 180 = 0 (vissza a forrásba)
      szinusz 270 = -1 (antivilág - akár a mai világunk?)
      szinusz 360 = 0 (vissza a kiinduláshoz)

      Korszakokat nézve:

      0
      13000 év = 1 (aranykor)
      újabb 13000 év = 0 (tabula rasa)
      újabb 13000 év = -1 (vaskorszak alja)
      újabb 13000 év = 0 (felemelkedés kezdete)
      újabb 13000 év = 1 (aranykor)

      Ha megnézzük pontosan az jön ki, ami a Naprendszer Tejúton végzett hullámmozgásából adódik:
      26000 év pozitív tartományban
      26000 év negatív tartományban

      A korszakokat a tabula rasa-k választják el egymástól, és így ismétlődnek ciklikusan.

      Na most. Ha elfogadjuk a maja időszámítást (miért ne? baromi pontos!) akkor 2012-2013 a korszakváltó év. De mit tud mutatni 1 év a 13000 évhez képest? Természetesen szinte semmit! Szinte észrevehetetlen a különbség az 1 évvel ezelőtti állapothoz. De mégis tudjuk, hogy már a pozitív tartományban utazunk, elhagytuk a vízszintes tengelyt, s felfelé ível a hullámunk.

      Legalábbis én így látom.

      Törlés
    9. OK, tegyük fel, hogy így van.
      Ez viszont szerintem rendkívül elszomorító számunkra, mivel a mi életünk hossza a 13000 évhez képest éppen csak egy villanás, tehát ha csak most kezdődött az "átfordulás", akkor tulajdonképpen mi ebből szinte semmit nem fogunk már érzékelni vagy legalábbis amit érzékelni vélünk az is a statisztikai hibahatár alatt van :))

      Törlés
    10. Ne aggódj, ez a szinusz-hullámzás, mint minden rezgés, lüktetés csak a teremtett világra - a játszótérre - vonatkozik, "ránk" nem hisz "nekünk" Állandóság és Egyidejűség van! :)
      (persze nem mindegy "mikor" lépünk be a játékba)

      Törlés
    11. Mazsola, archon azt jelenti hogy archaisztikus hon, tehát ősrégi hon. Nekünk az "Ott-Hon" a Mintaka-rendszerben. Míg a neochon/új hon az "Itt-Hon" a Nap-rendszerben. Mindkét rendszerben a 7. bolygó. Tehát az "archón" - ha valakire vonatkoztatjuk - azt jelenti hogy távolról, a "csillagokból" jött. Itt a szellem-tudatról van szó amely aztán - természetszerűleg - egy földi lélekkel társulva megtestesül. Megtáltosodik-avatárosodik és átveszi az irányítást azoktól akikkel már "elszaladt a ló". Tehát 2-féle - ha úgy tetszik archon van. A letűnőben lévő és feljövőben lévő. 2013 - a hatásmechanizmusokat nézve - a kiegyenlítődés ideje. Éppen ezt éljük meg a szíriai helyzet kapcsán is. Ezért a bizonytalankodás-vacillálás materiális körökben. A precessziós-korszakváltás csak néhány évtized. A "vaskor legvégéről az aranykor legelejére" csakis hirtelen lehet "érkezni". Egyébként látnivaló hogy mennyire felgyorsult minden. Az ébredés elementáris - a következmények is azok lesznek - jó értelemben.
      Bastian, ellen-menetellel, tüntetésekkel, forradalmakkal ecetera nem lehet korszakot váltani. Csak apokaliptikus vérfürdőbe lehet fullasztani az illúziót az anyagba-döngöltség okán. Meghaladással, felül-emelkedéssel lehet váltani. Azt hittem ez már evidencia mindenki számára. A "korszakváltás" 2030 táján teljesen befejeződik. Addigra letisztul minden. A Szent Koronán is az az utolsó dátum. Vannak "látók" akik ezt az időpontot 2026-ra, 2029-re, 2034-re teszik - tehát van egy 8 éves szórás ami a lényegen nem változtat.

      Kerion

      Törlés
  11. Azt mondják az okosok, hogy a háborúhoz pénz kell.
    Namost ha az összes államháztartás mínuszban van, akkor
    ugye kizárásos alapon ezt a szíriai balhét csak a bankok
    tudják finanszírozni ... khm ... vagy tévedek ??? ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  12. összefoglalva röviden.. (lélek)barátom tolmácsolásában..
    http://youtu.be/-7o0H9GLr4M

    VálaszTörlés
  13. Közben labdáznak is.
    http://www.youtube.com/watch?v=X5l6-x5Ty-A&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez baromság, ne dőlj be neki. Hogy jutott oda kamera, ami ezt "felvette" ?

      Törlés
    2. De ha mindenáron ufót akarsz látni ám legyen...:

      http://kep.cdn.index.hu/1/0/471/4716/47168/4716800_dd18ced7a322758bd94f07499b9408f1_wm.jpg

      Törlés
    3. Aztán ha igaz is lenne, mit csinálnak ott?


      KB

      Törlés
    4. Újabb célzott kérdés, bár ez mindenkinek szól. Lássuk lesz-e válasz. :)

      Törlés
  14. "Ez friss információ ! (még a médiában nincs kint) ...

    A döntés nemrég született meg !
    Ahogy az ellenőrök elhagyják a zónát, az amerikaiak megtámadják Szíriát. Nem számít az sem, hogy az angolok benne lesznek-e vagy sem, a támadás eldöntött tény.

    Az orosz fél véleménye viszont nem változott azóta sem (ahogy a cikkben is írtam) Tehát egyáltalán nincs visszakozás.

    Mivel a mostani egyiptomi válság nem tudni milyen végkifejletet hoz, ezt a jelenlegi lehetőséget ki kell használniuk és biztosra kell menniük.

    Semmi kockázat és tiszta munka ebben a pillanatban a szlogen, mert csak a fő célpontokat semmisítik meg....

    (SBG Buddha) ◄ VilagHelyzete ►"



    Na...:/


    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai támadásra én itt találtam (éreztem) utalást, mert ez a 26-28 km/h-ás szél kicsit gyanús:
      http://hungarian.ruvr.ru/2013_08_29/Viharos-szel-Kamcsatkan/. A.

      Törlés
    2. Nemtom. Nálunk meg kifejezetten erősen tűz a Nap ma. 20 perc alatt leégett a nyakam.
      Bezzeg ilyenkor nem csíkozzák az eget, a picsába! :)

      Törlés
    3. Jaj Mazsola, ha még a nyamvas 3-D hattyúktól is rettegsz, mit akarsz te a 4-Dbe vagy az 5-Dbe átrezegni? Tudod, ott baromi nagyokat tudnak ám csípni ezek a jószágok DDDDD

      Törlés
    4. KB, ne riogass már légyszíves. És ne kajolj már be mindent erről a "SBG Buddha-féle világ-helyzete" blogról. Egyébként az ENSZ-ellenőrök még délelőtt elhagyták Szíriát, átléptek Libanonba - és láss csodát azóta sem történt semmilyen támadás. A már fizikailag halottakat - most még - sajnos nem lehet feltámasztani. Amiatt meg nem kell aggódni hogy a gyilkosok nem nyerik el méltó "jutalmukat" - ELNYERIK...

      Kerion

      Törlés
    5. hápháp ez nem vicc!

      http://www.youtube.com/watch?v=9cHcI6zER1Q

      :)

      Törlés
    6. Naná! és ezek még csak közönséges 3-D hattyúk...

      Törlés
    7. Majd képeslapon megírom milyenek az 5D fattyúk... akarom mondani hattyúk! Rendben? :))

      Törlés
  15. Szia nyuszikám.

    VálaszTörlés
  16. Ha lerohanják Szíriát, akkor Szíria le lesz rohanva, és pont.
    Nem értem mi a szart kell ezzel bármit is foglalkozni?
    Van ráhatásom?
    Meg tudom kadályozni?
    Tehetek-e innen bármit is egyetlen szírért?
    Aki pedig akar, most nyugodtan megsértődhet, de fel kéne már tűnjön végre, hogy mindannyian az egy tőről fakadó tömegtájékoztatás nyomán moralizálunk, következtetünk, és vonunk le 'spirituális' konzekvenciákat.

    mj



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem igaz, mert például Kerion bátyánk az egy tőről fakadó tér rezonanciából moralizál. Érted. :)



      Van ráhatásod amúgy. Nagyon is.

      Törlés
    2. Na megakadályozni azt nem tudod, de tehetni tehetnél értük, ha akarnál, csak nem akarsz. :))

      Egy rakás magyar harcol önkéntesként Aszad oldalán (a vicc az, hogy állítólag az ellenzéki oldalon is vannak magyarok, persze ők zsoldosként), úgyhogy megveheted szépen a repülőjegyed Damaszkuszba, aztán hajrá! :))

      A lényeg, hogy plusz energiát csak érzelmi alapon lehet "termelni". Amit fizikailag csinálunk, az csak a felvett energia (kaja) leadása, de többlet energia nem képződik. Valójában ez az "igazi Mátrix", ahol állandóan érzelmi megnyilvánulásokra vagyunk kényszerítve, a legjobb hatásfokú energiatermelő a félelem, rettegés, stressz, aggodalom és ezt a leadott plusz energiát szívják fel az archonok és ebből élnek. Tulajdonképpen ez az igazság, egy olyan archoni gyártású illúzióban élünk, ahol "zsebtelepnek" használnak, csak nem elektromos, hanem "lelki" energiát termelve, tehát a film szó szerint igaz, csak eddig nem akartam szólni :))

      Úgyhogy nem kell aggódni a szírekért, annyi történik, hogy az ottani "zsebtelepeket" most maximális hatékonysággal megcsapolják, akkora lesz a rettegés és borzalom, de mivel ez csak játék, ezért szarjunk rá, nem igaz mj?

      Törlés
    3. "Valójában ez az "igazi Mátrix", ahol állandóan érzelmi megnyilvánulásokra vagyunk kényszerítve, a legjobb hatásfokú energiatermelő a félelem, rettegés, stressz, aggodalom és ezt a leadott plusz energiát szívják fel az archonok és ebből élnek."


      A Szörny Rt. (Monster Inc.) c. animációs mesében is az volt a konklúzió, hogy a félelmetes sikolyok helyett a nevetés sokkal több energiát termel a Cégnek, ergo inkább nézzük a Heti-hetest mintsem a Szír helyzeten rágnánk a kefét. :)

      Törlés
    4. Mj, nem Szíria a tét hanem maga a Föld. Ugyanis ezzel az akcióval - meg előtte a gáz-attackkal - akarnák egyesek kiprovokálni a világégést. Az nwo-s program megvalósításához. DE mint fentebb már említettem - "zavar keletkezett azt erőben". A jelenlegi még 6almasok - mivel semmi saját "opcióval", magas rezgésű táltos-tudással-képességgel nem rendelkeznek - semmiről sem dönthetnek. Hiszen mindent az irányítóiknak köszönhetnek. Azok csillaga pedig leáldozóban van, míg más irányítóké feljövőben. A Földön "odafönt" kialakult/átalakult helyzet aztán jócskán"bezavar". Már nem tudják hogy kire kell "hallgatni". Illetve érzékelik hogy most már más "parancsok" is jönnek másoktól. Akik egyre inkább túlsúlyba kerülnek.
      Obama azt mondta hogy döntött a szíriai katonai akcióról. Csak még felhatalmazást kér a kongresszusától - amit persze nem kéne kérnie - blablabla. Ez a szabadkőműves "titkos üzenet" természetesen - magyarra lefordítva - azt jelenti hogy semmiről sem döntött. Sőt kifejezetten kéri a kongresszustól hogy szavazzák le a majdani indítványát - lehetőleg londoni mintára 13 ! vokssal. Mert az olyan frankón "kabbalisztikus". Még úgy lehet hogy ő sem tudja hogy mi van - de ezt a szöveget adták a szájába. Majd "megvilágosodik" a képviselők szavazásakor. Amit persze nem kötelező betartani de jó ha betartják. David Londonban már megmutatta neki az "utat". Washington egyébként sem a központ. Persze már London sem az - csak egyesek még azt hiszik. A megvezető és szemfényvesztő süket dumát persze még lehet nyomatni - csak már kevesen vevők rá. Már a 6almasok közül sem mindenki - a népek meg rohadtul unják már. És persze nem akarnak atomvillanásos tűzijátékot sem az égen látni.

      Kerion

      Törlés
    5. Van egy olyan szó, hogy együttérzés. Ha ezt gyakoroljuk, akkor a csatorna iránya "lentről felfele" működik, még akkor is, ha gyakorlatilag a kezünket sem mozdítjuk meg.

      Lujza

      Törlés
    6. Izé... a népek vélhetően elfeledtek pár dógot az elmúlt időkben. (Hogymost, mindenféle agymosodás szórakázás okán, vagy csak eccerűen a nagyrészük annyit jáccódott mán ezen a Fődgolyóbison különféle húsruhában...)
      Tehát, lassan vélhetően újra tanulnak dógokat. Ezt a együttérzést is. (Mán, aki fogékony rája.)
      Az monnyuk erősen kérdéses, hogy ilyen zaklatott helyzetben (mint a csetepaták) többek számára előnyös lenne eme tudás, meg tapasztalás. Főleg ha a együttérzés tárgya a húsruci amortizálódásával járó fájás.

      Törlés
    7. Vannak frekventált és kevésbé frekventáltabb lerohanások.
      A tőszomszédságunkban lefolyt délszáv, kb. tíz évig tartó őrjöngést például rettentő diszkréten vezették fel - idehaza például pont leszarta mindenki - a Mali-béli akárminek pedig egyenesen remek sajtója volt. (tényleg, mit is tudunk az ott történtekről...? Az o(r)kok:-) természetesen messze túlmutatnak a világsajtós tálaláson, de van egy olyan sejtésem, hogy milligrammra pontosan számolnak az egy főre eső rettegésmennyiséggel, ezért időt, pénzt, üzemagyagot stb. nem számolva annyit és addig ökörködnek a környéken, amennyi számításaik szerint szükséges.
      Na ez az, amiért nem vagyok hajlandó mellre szívni az egészet..:-)
      mj

      Törlés
    8. Már 2013.09.01 van /a dátum-számsor SZER-int 2+1+3+9+1=16=7/ - Új Idő 1. év SzeptEmber/7-es Ember hónap 1 napja. Tűzfészkek még vannak de "lerohanások" már nem lesznek. Egyszerűen azért mert már nincs "engedélyezve" - NEM KAP "SZABAD UTAT". Ezt mindenki tudja, a világ eddigi provokatív - ak-cion-t/reak-cion-t megvalósító - csendőrei is. Persze úgy fújják a visszavonulót hogy még mindig erőseknek látsszanak - holott harmatgyengék már. Hiába az ok-kultizmusuk - megjelenítő szó, szám, képi és egyéb mágiájuk - fabatkát sem ér mert nincs mögötte semmi. Sem tudás sem képesség. Ideje megváltozniuk vagy elmenniük - mindkettőre meg van a lehetőségük az újjá-Teremtés idején.
      A délszláv háború a 90-es években tombolt amikor még a "gonosz" ereje teljében volt az emberekben. Mostanára jócskán meggyengült, uralva van illetve már "át van fényezve". Minden embernek lehetősége van/volt megváltozni. Illetve ha nem akar vagy nem tud - valamilyen módon elmehet innen. A vérfürdőket vizionáló riogató-portálok is lelepleződnek folyamatosan - mint ez a "Buddha-féle" is. Csak el kell olvasni - a korántsem véletlen - értelmesebb hozzászólásokat. Nem kell készülni semmiféle "világvégére" - ugyanis az érdeklődés hiányában elmarad. Ellenben - persze nem azoknak köszönhetően akik még önző módon félelemből 6almon vannak - folyamatos javulás várható minden tekintetben.

      Kerion

      Törlés
    9. 2008 óta érzem a saját kis életemben, hogy végre haladni is tudok olyan tempóban, ahogy szeretnék, nincs akkora ellenállás, mint korábban. De igazán csak ez év februárjától olyan tökéletes, amilyennek mindig is szerettem volna - beért az előkészület, a munka. Szóval számomra már itt az aranykor. :o)

      Törlés
    10. "Ha lerohanják Szíriát, akkor Szíria le lesz rohanva, és pont. Nem értem mi a szart kell ezzel bármit is foglalkozni?"

      Ne legyen már ilyen egysíkú kedves MJ kolléga !!!!!

      A helyzet kb. úgy néz ki, hogy Szíria - tekintve hogy Tartusban van egy orosz hadiflotta bázis - már régen tele van
      mindenféle high-tech lövegekkel, ahol elég nagy bizonyossággal akár nukleáris kütyük is vannak.
      Aztán az oroszok éppen most küldenek kb. 50 000 önkéntest,
      bizonyára nem a zárdából ... ami kb. annyit tesz, hogyha
      kitör a balhé, akkor nagy valószínűséggel az egész környék
      atomfelhőben fog eltűnni és akár egy III. vh-nak is elég
      nagy a valószínűsége.

      Ez pedig annyit tesz - hogy Izrael államnak is annyi meg egy bambi - miközben a "nagyközönség" csak a szír "diktátorra" figyel.

      Szóval nem is aszondom, mer ez a Netanjahu meg a Peresz
      papa nem igazán lopták be magukat az ember szimpátiájába,
      de az azért eléggé érthetetlen, hogy miért akarnak ezek
      atomfelhőben megdögölni. Bár ha úgy vesszük, akkor ezzel teljesülne a "holokauszt" című álmuk ... nade hogy igazán
      erre vágynának, azt erősen kétlem.

      Ö.T.

      Törlés
    11. A holokamu fogalmát azért találták ki, hogy újabb és újabb kártérítési igényekkel álljanak elő. Voltam Oswiecimben - színház az egész, hányingerkeltő a módszerük. A Don-kanyarban feláldozottak és a délvidéken lemészároltak családjai miért nem lihegnek évente pénzért, azt miért nem tanítják kellő súllyal, miért hallgatják agyon?

      Törlés
    12. Talán közelítsük meg ezt a kérdést egy másik szempontból, kedves Olivin33!!!

      A jelenések könyvében ugye az áll, hogy a világ tűz martaléka
      lesz és ELÉG. Namost ez a szerényen fogalmazva is "ultragyagyista" értelmezés eléggé nehezen párosítható
      össze a VAN és az ÉL nevekkel, amelyek sokkal inkább a létezésre utalnak, nemde ???

      Az ELÉG (mint elegendő) fogalmát viszont egyáltalán nem
      ismerjük ebben a "minél több, annál jobb" felépítésű
      mátrixban, pedig ugye ez lenne a kulcs a túléléshez. ...:)))

      Mellesleg a közismert "VÍZÖZÖN" az első és egyúttal legnagyobb hazugság, amit a Bibliában valaha is leírtak, ugyanis Istent gyilkosnak állítja be, ami ugye a nevéből
      következően egyértelműen BAROMSÁG. ...:)))

      Na ... hát ennek azért már van súlya, nemde ???

      Ö.T.

      Törlés
  17. Kairótól 420 km-re délre Kena városában kémtevékenységgel vádoltak majd rács mögé dugtak egy magyarországi Fehér Gólyát. Tették mindezt az év 242. napján. F-G->6X7->42
    http://index.hu/kulfold/2013/09/01/kemnek_neztek_egy_magyar_golyat_egyiptomban/
    Furcsák ezek a mindenféle színű gólyák.

    Mintha ezt a Szíria elleni kardcsörtetést Quatarból irányítanák.. lehet hogy érdemes volna utánanézni hogy kik voltak azok a maniheista Katárok, a Szent Tudás birtokosai, a Szent Grál egykori őrzői?! Milyen érdekes hogy Szíria ellen az Usa mellett rögtön Franciaország ugrott készségesen..
    Manapság a Közel-kelet celebvárosa Dubai lett, ott sürög-forog minden kirakatbaba, a dúsgazdagok kedvelt ívóhelye. De kérdem én, ki beszél Doháról? Ugye milyen szerényen meghúzódik a térségben? Sok dubajozó mellett hallott már valaki doházó hölgyről? Nem hinném. Csak meg kell nézni a képeket a neten Doháról, küllemre tiszta Dubai, de híre a közelébe sem ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szinte hihetetlen, de lassan tényleg egyre nyilvánvalóbb ez a megjelenítősdi.
      A cikk végén egy francia gólya is említésre került. Azt biztosan a katharok küldték.
      Amúgy azt írja a google, hogy "2003-ban Katar volt az Irak elleni amerikai támadás főhadiszállása." Akkor most miért ne lenne az? Ez a Katar azonban mégsem az a kathar.:)

      Lujza

      Törlés
    2. A góly-a/a gój vagyis a nem zsidó - tehát magyar. Annál is inkább mivel az elfogott és "őrizetbe" vett gój/gólya neve Ménes azaz Táltos volt - mint az első feljegyzett életFÁRAjÓ-é. Mondani sem kell hogy egy valódi ménest/táltost nem lehet sem letartóztani, sem feltartóztatni - úgy hogy a szemita kőműves megjelenítés eleve fals. Egyébként GPS-jeladó volt rajta azt vélték gyanúsnak. A gólya/gój ezenkívül köztudottan fehér és fekete lehet - tehát van/volt fehér magyar és fekete magyar/gój, mint ahogy gólya is. Ez egyébként nem véletlen - a Teremtésben semmi sem az. Közismertek a fekete magyarok/kusiták birodalmai Etióphiá-ban/HétJóFiá-ban Lalibela/Lali és Béla valamint Axum/ÉgSzem központokkal. Ahol még persze 14 ezer éves ősmagyar rovásírással ellátott köveket is őriznek az etióp templomokban. Erről a youtube-on egy orosz régészek által feltett video is van: 14000 years old sekler-hungarian runic stones in Etiophia. Apropó, a pontosítás végett: a gólya madár/a gój magyar - s mint ilyen repülni képes. A nem gój vagyis a zsidó röpképtelen. Nem tud megtáltosodni. Ez aztán a forrása az irigykedésnek, félelemnek, gyűlöletnek, kirekesztő rasszizmusnak, antimagyarizmusnak stb. amit aztán ránk-vetítenek nap mint nap. Mintha mi volnánk ők - és ők volnának mi. Az országfoglaló magyar-bőrbe bújás ezt ékesen reprezentálja. Valaki feltette már a kérdést hogy magyar miért nem akar zsidó-bőrbe bújni, miért nem akarja elfoglalni Izraelt és miért nem akarja maga alá gyűrni az ott élő zsidókat - és persze miért nem tör világ6alomra ? Már a kérdés maga is nonszensz. Ordító különbség van a magyar lélek-minőség és a zsidó lélek-minőség között. Ezt még a vak is látja.
      A hírben szereplő francia hattyúval /tehát nem gólyával/ a 42-est - a szivárvány fokát - is megjelenítették. Ami egy fontos mágikus szám. A 42-ben benne van 24 is - azaz a 15 csillagrendszerhez tartozó 24 élő bolygó az Orion kar ezen szekciójában - meg a 6-os is mint a 3 D-s szén alapú életre/a 6-6-6- C-atom-ionra való utalás. A magyarok szempontjából a 93-as is egy lényeges vakoló-megjelenítés. Mivel 2013-ban már 93 éve - az 1920-as tri-a-non/a nem 3 diktátum óta létezik a 93 ezer km2 területű csonka Magyarország. Tehát 93-93/12-12/3-3 ! - kitelt az idő - a 64 Hórusz-vármegyés, illetve 72 Ozirisz-vármegyés Történelmi Magyarország visszaáll. A 73. Budapest a vármegye-jogú székesfőváros vo9lt. Egyébként a 64=10=1 és a 73=10=1 - tehát 1-1/11 ELEVEN/ÉLŐ.
      Ha már Szent Grál - ami a táltos-tudás és képesség - azt mindig is a magyar nyilas/kentaur/centaur/10-es azaz 1-es/EGY Úr-Úrnő őrizte és gyakorolta időtlen idők óta. Vagyis a Naprendszer-beli Föld-i Iker-Lélek-Pár VilágKirály/nő/. Az araboknak, zsidóknak ehhez az égvilágon semmi köze. Ezek tények.

      Kerion

      Törlés
    3. Az amerikaiaknak üzenjük hogy inkább SZER ELEMES-kedjenek mintsem háborúzzanak. A "7-es KAPU" a JÓ-ra visz. Okay ?
      jagmother wish you were here - a youtube-on

      Kerion

      Törlés
    4. Lujza, Kerion.

      Így van, a képi megjelenítés beszőtt már mindent. Szerintem ez a Quatar az a Kathar, mert ha az ókortól mostanáig vannak létező titkos társaságok, akkor a Katárok miért is ne lehetnének közöttünk, (titkon) államot alapítva -lásd lenetbb Doha- , hiszen ők fiatalok, még ezer évesek sincsenek.

      Az embereknél már csak így van - több szem többet lát, a francia hattyún átsiklottam, pedig fontos elem a leképezésben. Ezért vagyunk itt, figyelünk, írunk, és hozzáfűzünk.

      Nézzétek meg Dohát, egy űrváros. Ki tudja kik lakoznak a (z éppen csak el nem repülő) tornyok tetején, és a burnusz meg napszemüveg remek álca. Astana, Dubai, Rió, Sanghaj csak a nyomában kullog, az európai és észak-amerikai nagyvárosok pedig úgy tűnik végleg lemaradtak.

      http://www.globalccsinstitute.com/sites/default/files/news/2012/11/29/54131/doha.jpg
      http://imgc.allpostersimages.com/images/P-473-488-90/61/6169/ZYSG100Z/posters/stapleton-collection-19th-century-greek-vase-illustration-of-zeus-abducting-leda-in-the-form-of-a-swan.jpg

      Törlés
    5. Sang, az a világító arany-fallosz ott Dohát közepén olyan ismerős nekem! Hol is láthattam már hasonlót, melyik kultúrkörben? Csak nem az obeliszk-állítóknál?? :)

      Törlés
    6. Mazsola, most ahogy mondod, meg ahogy én is utaltam rá, nincs semmi "keleties" vonás sem ezen a Dohán. Hasonlót.. Washingtonban, Vatikánban, Párizsban..

      Törlés
    7. És ha már fallosz-motívum: akarna a faszom ilyen helyen lakni... :)

      Törlés
    8. "Szerintem ez a Quatar az a Kathar, ..."

      Quatar --->>> Kathar ---->>> Katharzis ... hm.
      Lássuk lesz-e belőle valami! ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    9. Sang, Mazsola ezeket a jelképeket csak átvették - nem a szabadkőművesség találmánya. Az egyiptomiak eredetileg ősmagyarok voltak - pláne az uralkodóik /Ménes/. Sajnos a tudatlanok például a kígyóval a "gonoszt" azonosítják mert a 6almasok biblikusan is ezt sulykolják, illetve önmagukat "kígyósan" jelenítik meg. Holott a kígyó a spirituális tudás, a felemelkedés jelképe - ezért is volt az egyiptomi fáraók koronáján a fő díszítő motívum. A csakrarendszert /kundalinit is kígyóval ábrázolták, nem beszélve a DNS 2ŐS-kígyóról. Az SS is ezt akarta jelképezni. Nem kell kiönteni a gyereket is a "mosogatóvízzel". Az obeliszk meg egy adó-vevő rezgő-komplexum - hasonlóan a piramishoz. Hasonlít a hegyi kristályhoz csak nem hexagonális. Mivel gránit rengeteg apró rezgő kristályból áll. Aztán hogy a falloszt is értik alatta az már egy szex-elemes megjelenítés. De azzal sincs gond mert a gyökér és nemi csakrán át töltődünk fel. Csak nem a szex az elsődleges hanem a szer. Az visz messzebb. Aki a szexxel "ellövi a puskaport" - nem marad sem energiája, sem ideje a Szer Elem-re. Az az alacsonyabb szinten ragad.

      Kerion

      Törlés
    10. "Holott a kígyó a spirituális tudás, a felemelkedés jelképe ..."

      Van ennek egy másfajta értelmezése is Kerion... miszerint a
      kígyómérget ... azaz halált ... is meg lehet "szelidíteni",
      méghozzá a MÉRTÉKKEL.

      A MÉRTÉK alkalmazásához viszont tudni kellene, hogy miből
      mennyi az ELÉG !!! Na ezzel vannak a problémáink. ...:)))

      Tulajdonképpen minden jelen van ebben a mátrixban, amire szükségünk van ... csak éppen a mérték hiányzik.
      Szerintem a piramisépítgetők is erre qurtak rá.

      Ö.T.

      Törlés
    11. Persze Mazsola, én sem szeretnék olyan helyen lakni ahol a januári 22 fokos hűvös estéken kardigánt kéne magammal vinni, ha jót akarnék magamnak. Meg szemjojót kapnék a mindenféle színű fényözöntől. Jó ez a Magyarország is, csak az éghajlata ami lelohaszt,. van egy hosszú forró nyarunk ami jó, ez április végétől október elejéig tart (az utóbbi két év ilyen volt, meg az idei is eddig), utána jön egy öt hónapos tél, amiért nagy kár. Azért néha jó lenne az esti fényeknél hajókázni az Öböl öblében, valódi katharzis lenne, igaz Ö.T.? Kerion, értem én hogy ezek a szimbólumok régebbiek, nézd meg ezt a képet, kíváncsi vagyok mit látsz rajta (és a többiek is!) mást, vagy ugyanazt mint én. Volt idő hogy a magyar király egyben Jeruzsálem királya is volt, szerinted-szerintetek ennek van összefüggése a mai történésekkel?
      2011 1. 17-én Budapestre jött a Qatar airways első menetrendszerint járatának a repülőgépe..
      http://www.teens.eoldal.hu/img/picture/171/_kap3732.jpg
      http://www.fogyasztok.hu/cikk/20110117/budapestre-jott-a-qatar-airways

      Törlés
  18. Szánalmas az a vergődés, amit ez a "Kerry" produkál. :)

    "John Kerry amerikai külügyminiszter személyesen telefonált hivatali partnereinek a két országban (Ausztrália és Új-Zéland). Kerry arra törekszik, hogy legalább valamilyen nemzetközi támogatást szerezzen egy esetleges amerikai katonai csapáshoz."

    "Vér- és hajmintákkal is igazolják, hogy szarint tartalmazó vegyi fegyvereket használt a szíriai hadsereg Damaszkuszban a múlt héten, jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap a CNN egyik műsorában. „A bizonyítékok minden nappal csak meggyőzőbbek lesznek" – tette hozzá."

    "Kerry elmondása szerint a mintákat független, megbízható forrásból szerezték. "

    "Tudjuk, hogy a kormány rendelte el a támadást, tudjuk, hogy készültek rá. Tudjuk, hogy honnan lőtték ki a rakétákat és azt is, hogy hova csapódtak be. Tudjuk, milyen károkat okozott a támadás. Láttuk az interneten terjedő borzasztó képeket és más bizonyítékaink is vannak, és tudjuk azt is, hogy a rezsim megpróbálta eltitkolni a támadást" – mondta Kerry."



    Ilyen vehemenciával csak azok dolgoznak, akiknek KOMOLY érdekük van az ügyhöz. Ráadásul ezek csak szavak, semmi több. "Megbízható forrás". "Tudjuk". "Vérminták igazolták" - kinek, mit, hogyan, honnan?
    Áá, mondom, szánalmas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola: Látszik az emberen, hogy eléggé akarja ezt a balhét. Nagyon szánalmas ahogy vergődik, hogy szerezzen 1-2 játszópajtást a buta háborújukhoz. Amúgy felkerült a netre nem olyan rég egy fotó ahol Kerry és Assad elnök úr egy asztalnál vacsoráznak békésen és beszélgetnek. Szóval vannak érdekes dolgok :) Az arab liga is ülésezett és ők szintén a katonai "dádá" mellett vannak.


      KB

      Törlés
    2. Színjáték az egész, de azért mi is jól szórakozunk. :)

      Törlés
    3. Vártam már hogy valakinél "beugrik" - ez KB-nál be is jött - hogy Asszad és Kerry egy "alombéli". Ugyanarra a népirtásos színielőadásra van páholy-bérletük. Egyébként Ahmadinezsád és Bush szintén "páholy-haverok" voltak. A volt iráni elnök, Kadhafi, a szaúdi meg a brit uralkodóház zsidó eredete illetve elzsidósodása köztudott. Hitlerről már nem is beszélve. Az interneten számtalan bizonyíték van erre. Például voltak akik Hitlernek a zsidó Rotschildokkal fennálló rokonságát akarták DNS vizsgálattal bizonyítani. Erre az történt hogy az osztrákok sürgősen felszámolták Hitler szüleinek a sírját - egyszerűen megsemmisítették. A csontvázak sorra dőlnek ki a vakoló-szekrényből.

      Kerion

      Törlés
    4. Nahát, micsoda véletlen, hogy ez Assad gyerek negyvennyolc évvel ezelőtt éppen 9/11-én jött a világra...:-)

      mj

      Törlés
    5. Látták a neten!! Beszarás!! :D

      "Tudjuk, hogy a kormány rendelte el a támadást, tudjuk, hogy készültek rá. Tudjuk, hogy honnan lőtték ki a rakétákat és azt is, hogy hova csapódtak be. Tudjuk, milyen károkat okozott a támadás. Láttuk az interneten terjedő borzasztó képeket és más bizonyítékaink is vannak, és tudjuk azt is, hogy a rezsim megpróbálta eltitkolni a támadást"

      Meg jó hogy tudjuk, tudjuk... mikor mi csináltuk! lol
      ..amúgy meg nem vicces, tényleg már szánalmas.

      Törlés
  19. Tényleg borul a sakktábla (a bili), megy a kapkodás, ezen biztos jót röhögtök tik is:

    http://index.hu/gazdasag/2013/09/02/korrigalt_a_tarki_megsem_utaljuk_annyira_az_eu-t/


    Mi az, valaki leszólt, hogy "Hé basszátok meg, a valós adatok mentek ki!!!"
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)

      Egy demokrati-kuss rendszerben akkor most ki kéne lépnünk...
      Vagyis most már mégsem...:D

      SZN

      Törlés
    2. Ferenc pápa nemrég "vette a lapot" - a >mazsolameseszoba< leleplező intelmeit - és böjtöléssel egybekötött ima-napot rendelt el szerte a Földön: "Soha többé háborút" jelszóval. Amihez többek között rögvest szíriai muzulmán és egyiptomi keresztény főpapok is csatlakoztak. Mivel pedig az "építőipari" központ Washingtonból és Londonból - már egy ideje - a Vati-Kán-ba helyeződött át, innen jön az ukáz. Persze a pápa is csak "közvetíti" a háborús világégés érdemi lefújását.

      Kerion

      Törlés
    3. ...és akkor mondá a Pápa: Mazsola meseszabálya(!) szent. Mazsola értetek van. Mazsola nem Tádé...
      És mindezt a Vatikán főterén kiáltja, a tömeg pedig éljenez: Mazsolák vagyunk, Mazsolák vagyunk, Mazsolák vagyunk...

      :)

      Törlés
    4. Én is csípem a mazsolákat :)

      Törlés
    5. Ugyanmá... bloggazdi.
      Mint tugyuk, a közös véleményt kutató arcok feszt csak azt a szűk réteget kérdezgetik (amikor épp van ilyesmihez kedvük) mindenféle dógokról, és ebből gyártanak sok pézér mindenféle gyökereknek is megmagyarázható grafikontot. Bizony. Merha... tisztességesen végigtelefonálgatnák a lakosságot (vagy megállítnák a utcán), a felvett péz el is menne (így nem lehetne ellopkodni ugye). Megmég jól össze is köpködnék a népek a kérdezőket, mer kevesen tolerálják manapság a ilyen (s hasonló) baromságokat.

      Törlés
    6. A világban ható spirituális ébredés-megvilágosodás-felemelkedés azt is jelenti hogy ha egy valakihez köthető valami - például egy vélemény - nem tetszik egy blogon akkor azon vagy felül-emelkedek vagy közlöm a saját verziómat az ügyről. Aztán esetleg lehet vitázni. Az álhumoros kivagyi - egyébként semmitmondó - ellen-menetel viszont az anyagba-döngöltség legbiztosabb jele. Ezért ezt mindenképp kerülni kell.

      Kerion

      Törlés
  20. Obama ma kijelentette hogy biztos benne hogy a kongresszus támogatni fogja a Szíria elleni, általa kezdeményezett katonai csapást. Egy exitpoll-felmérés szerint az amerikaiak 80 %-a kongresszusi szavazás mellett van Szíriával kapcsolatban. A Washington Post eddig a 435 képviselőből 204-et ért el és kérdezett meg. Közülük 15 igennel, míg 33 nemmel fog szavazni. 94-en bizonytalanok, 62-en pedig inkább a "nem-re" hajlanak. Ennek tükrében Obama kijelentése igencsak agyaglábakon áll - pusztán propagandisztikus. A földközi-tengeri usraeli ballisztikus-.rakétás riogatás is arra utal . hogy ha háború nem is lesz - a félelemkeltés tovább pörög ezerrel. Csak ember legyen aki bekajálja - meg tőzsdei olajár-aranyár emelkedés, ha már a nagy elpufogtatott fegyver-pótló-üzleteknek lőttek.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elkezd végre megjönni az emberek eszek? Jó is lenne.

      KB

      Törlés
  21. Azé, figyeld az árnyjátékosok kezét:

    "Eközben az infowars.com portál a napokban arról írt, hogy Damaszkusz keleti peremén, Gútában élő "felkelők" az AP amerikai hírügynökség szabadúszó tudósítójának bevallották: ők voltak a településen augusztusban történt gáztámadás felelősei"

    (http://kuruc.info/r/4/117196)


    Úgy tudjuk csak mélységében értelmezni az ilyen híreket ha tisztában vagyunk a szereplőivel:

    Infowars = Alex Jones szarkavarógép oldala
    AP hírügynökség = Rothschild
    "szabadúszó tudósító" = ilyen nem létezik, pláne nem az AP-nél
    "felkelők" = USrael által pénzelt ügynökök bomlasztásra kiképezve
    "bevallották" = azok, akik azért lettek odaküldve, hogy megcsinálják a false flag-et? Muhaha!

    Rakd össze a képet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy raktam össze a képet, hogy ez pusztán a modus vivendi, azaz az elkövetés módja, a puszta kivitelezés, ami egyre kifinomultabb és egyre fantáziadúsabb.
      (Ha kicsit nem figyelek oda, néha még élvezem is.)
      A kérdés az, hogy ki a célközönség?
      Hogy kikre akarják immáron sokezredik éve folyamatosam ráhozni a frászt?
      Ha tudom, hogy ez egy sokadik tapasztalatszező körút/menet, aminek az infarktustól a félrenyelt káposztás cvekedlin át az atomvillanásig bármi véget vethet, hát sajnálom, de nem nyert.

      Ha meg nem tudom, akkor nyert...

      mj

      Törlés
    2. Amit írtál azt jelenti nincs karma, mint olyan.

      sg

      Törlés
    3. Van, akinek már nincs karma, mert levágta.

      Törlés
    4. A "felkelők" bevallotta gázhasználat a menekülő út Obama számára. Arra az esetre ha nem szavazzák meg a légitámadásokat. Akkor "hirtelen" majd az újságírónak lesz igaza, mert most még azt mondják hogy hazudik. Mert akkor ugye az van hogy már ne a kormányzati hanem a felkelő "gonosz" vesszen - mea culpa majd le.aszom a cia-t hogy rossz infókat adott. Okafogyottá válik a páholy-puszipajtás Asszadék bombázása. A kőművesek, illuminátusok, koponya & csontok "játékaiban" mindig fel vannak vázolva a kihátráló-menekülő utak is. Ez is egy ilyen. A földalatti bázisokat óvóhelyeket is azért építették világszerte - hogy miután besokall majd rájuk a Teremtés/FöldAnya - legyen hová bújni a felelősség elől. Nem mintha most ez sokat érne. Az "idő" ugyan ismétli önmagát - miután körbe járt - de sohasem ugyanúgy.

      Kerion

      Törlés
    5. "Van, akinek már nincs karma, mert levágta."

      Először inkább a zenét, s csak utána az "olvasmányt"!

      zene:
      http://www.youtube.com/watch?v=p3z5bdwfvag

      olvasmány:
      http://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/tarot/tarot_cards/Tarot_21_Univerzum.html

      Lujza

      Törlés
    6. Kerion: Ehhez jön még máról pár friss információ.

      "Obama két hónapot kapna a szíriai akcióra


      Két hónapot irányoznának elő a szíriai katonai akcióra az amerikai haderőnek a szenátus külügyi bizottságában kedden kidolgozott tervezetben, amiről jövő héten szavazhatnak a szenátorok. A határidőt további egy hónappal lehetne meghosszabbítani, ha szükséges, írja a CNN. Ebben az időintervallumban kellene végrehajtania az amerikai erőknek a szíriai – a tervek szerint néhány napos – akciót, de továbbra is kikötik, hogy korlátozott beavatkozásról van szó, és nem léphet amerikai katona szíriai földre.

      Kedden a szenátus külügyi bizottsága előtt a katonai akció mellett érvelt John Kerry külügyminiszter, Chuck Hagel védelmi miniszter és Martin Dempsey vezérkari főnök is. A támogatók között megszólalt Henry Kissinger volt külügyminiszter is, aki szerint katasztrofális lenne, ha az Egyesült Államok semmit sem tenne. Ugyanakkor a legtöbb közvélemény-kutatás szerint még mindig tízből hat amerikai ellenzi a katonai beavatkozást.

      Az AP-nek adott interjúban Putyin óva intett egy egyoldalú, aggressziónak nevezett akciótól, szerinte Obamának mindenképpen megerősítést kellene kérnie az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Szerinte korai még arról beszélni, mit tenne Oroszország, ha az Egyesült Államok megtámadja Szíriát, de „megvannak az elképzeléseik".

      Oroszország eddig megvétózta a Szíria elleni határozatokat, de Putyin nem zárta ki, hogy támogatna egy katonai akciót a BT-ben, amennyiben objektív bizonyítékok támasztják alá, hogy Bassár el-Aszad rezsime vegyi fegyvert vetett be. Ugyanakkor az eddig az Egyesült Államok által mutatott bizonyítékokat Oroszország nem találta elég meggyőzőnek, és azt sem lehet szerinte kizárni, hogy az ellenzék próbálta kiprovokálni a külföldi beavatkozást. Mint mondta, olyan vélemények is vannak, hogy az egész mögött az al-Kaidához köthető csoportok állnak.

      Közben Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdán is megerősítette, hogy készek csatlakozni egy Aszad-ellenes koalícióhoz. A francia parlamentben szerdán vitáznak a szíriai beavatkozásról, de nem bocsájtják szavazásra a kérdést, az amerikaiak legfontosabb szövetségesévé előlépő François Hollande elnök nem kért Obamához hasonlóan felhatalmazást egy akcióhoz."



      Ez a Kerry nagyon kardoskodik az akció mellett szinte minden hírben benne van. Ahogy a Franciák a Törökök is.
      A végleges döntés 9.-én lehetséges és persze sokan már rávilágítottak, hogy 11.-e lenne az ideális az akcióra számmisztikailag is, meg amolyan fordulós nap az ikertornyok miatt.


      KB

      Törlés
    7. "Henry Kissinger volt külügyminiszter is, aki szerint katasztrofális lenne, ha az Egyesült Államok semmit sem tenne."

      És ugyan kire nézve lenne katasztrofális a világbéke, vén zsizsik? :)


      " Ugyanakkor a legtöbb közvélemény-kutatás szerint még mindig tízből hat amerikai ellenzi a katonai beavatkozást"

      MÉG MINDIG! Mintha EZ eleve baj lenne! Igen, még meg kell dolgozni a közvéleményt. Ezért (is) halogathatják. No meg ezért is:

      "11.-e lenne az ideális az akcióra számmisztikailag is"

      Hát igen, ezekre nagyon odafigyelnek a Tervezők.

      Kíváncsi vagyok mikor jönnek rá, hogy mostantól minden tervük füstbe megy? :)

      Törlés
    8. KB, várjuk meg a jövőheti 9.-e utáni szavazást. Egyébként jövő hét szerda - 911 - ami "természetesen" az usabeli Segély-Hívó-Szám is nem csak az ominózus wtc-évforduló. Mágia ez a javából. Kérdés hogy kinek a segítségét várják Szíria/Szíriusz/Sánta Kata/Tündérkirálynő ügyben. Lehet hogy "sátánka" ejtette őket ? Igencsak ez lehet. Elvágták a "köldök-zsinórt" és most tanácstalanok. A megtorpanás után pedig tudjuk hogyan viselkedik egy egyébként gyáva élősdi "had" - fejvesztett menekülésbe kezd. Csak el a Földről. Jöhet a hollywoodi "elragadtatás". Egyébként az is megfigyelhető - hogy a háborúzni kívánó "gonosz" - az usában pl. Obamától Kissingerig felsorakozott - szinte magamutogatva magát hogy: íme itt vagyunk "ide lőjetek". Szét/h/-választás ez a javából - persze nem csak usa-szinten.

      Kerion

      Törlés
    9. Kerion: Tudom mondtad, hogy ne riogassak, de nem írhatom át a szöveget. :) Ez most került ki fészbukra. Nem tudom, hogy pontosan mit jelent hátha ti jobban értitek miről van szó. (Mert én is úgy tudtam, hogy 9.-én szavaznak élesben)
      Lehet az, hogy Obama haknizik most országonként, hogy meggyőzzön mindenkit.

      szóval..

      "A Szenátus külkapcsolatokkal foglalkozó bizottsága DÖNTÖTT és JÓVÁHAGYTA SZÍRIA MEGTÁMADÁSÁNAK TERVÉT !
      http://rt.com/usa/senate-foreign-committee-syria-strike-420/
      Bár nem volt időm leellenőrizni, hogy ez hivatalosan kint van-e vagy nincs, de Obama jelenleg már Svédországban tartózkodik.
      Ami jelentheti azt, hogy valószínűleg további európai államokat kíván meggyőzni, hogy csatlakozzanak a szövetséges hatalmak háborújához....

      Ma este a jordániai légierőt harci készültségbe helyezték !
      A jordániai katonai parancsnokság kiadta az utasításokat, melyek szerint harci készültségbe helyezték a légierőt a nyugati országok Szíria elleni katonai hadművelete megkezdésének esetére, közölte az Al Arabia tévécsatorna.
      http://hungarian.ruvr.ru/2013_09_04/A-jordaniai-legierot-harci-keszultsegbe-helyeztek/

      Orosz rakétacirkálót küldtek a Földközi-tenger keleti felébe
      A Fekete-tengeri Flotta ”Moszkva” rakétacirkálója
      az orosz haditengerészet döntése alapján nem a korábban tervezett Mindelo kikötőbe tart Cabo Verdében, hanem a Földközi-tenger keleti részébe.
      A cirkáló, amelyet a NATO-ban ”repülőgép-hordozó gyilkosnak” neveznek, 10 nap alatt jut el a Földközi-tenger keleti részéig."

      Illik odaírnom, hogy Buddha oldala a forrás...



      KB

      Törlés
    10. KB, próbáld megérteni, hogy a dolgok nem itt dőlnek el, ide csupán lecsapódnak! Nyugodj meg végre, és ne nézegesd a buktát! A csillagos ég sokkal szebb. Most pedig leírom neked, amit már le akartam írni korábban is:

      NEM LESZ HÁBORÚ, MERT NEM LEHET HÁBORÚ!!!!!

      Lujza

      Törlés
    11. Lujza: Jól van na nem kell kiabálni :P
      Csak közöltem egy hírt, hogy mi megy a felszínen.


      KB

      Törlés
    12. A kiabálás belőled jött elő, nem én voltam.:)))
      Igaz, izgatottabb voltam a szokásosnál, de nem kiabáltam.:)
      Ne továbbíts ilyen híreket, mert ezek nem hírek. Ha ezt teszed, akkor a feszültség csatornájává válsz, amire most a legkevésbé van szükség.
      Nekem viszont van valódi hírem a számodra. Lujza ma örökbefogadott egy hontalan kiscicát, aki a városszéli kertjébe vetődött. Olyan okos, mint egy kutyus, olyan szelíd, mint egy galamb, de a bundája eléggé rémísztő.:))) A nicknevemből adódóan Lujzinak neveztem el.

      Lujza

      Törlés
    13. Maradjunk annyiban akkor, hogy egyikünk sem kiabált :)
      Gratulálok a kiscicához neveld fel egészségben :) Én is szeretem őket, bár most nincs de volt jó pár.


      KB

      Törlés
    14. KB, nincs jelentősége ezeknek a dolgoknak mert maga a fehér-házi szavazás a vízválasztó. Lujza jól mondta - csak az csapódik le ami fönt - a földi emberek szabad akaratából - már eldöntetett.
      Tehát ha "globálisan" az a döntés hogy ne legyen "válasz-csapás" - valójában a világháború kockázata - akkor a képviselők többsége természet-SZER-űleg nemmel fog szavazni Obamáék javaslatára. Mellesleg Damaszkusznál van egy atomerőmű is. Képzeljük el hogy ha "eltéved" ott egy méretes lövedék akkor mi lesz.
      Ha a megvezetés sikeres és "zöld utat" kapnak a légicsapások 2 hónapon át, ami még meg is hosszabbítható - elképzelhetjük hogy ez mit jelenthet. Akkor az van hogy a többség még nem ébredt fel, még álomkóros stb. Ez előbb vagy utóbb, de katasztrofális, apokaliptikus következménnyel fog járni. Mivel a Föld Anya Egy Élő Szer Vezet. S mint ilyen nem kockáztathatja meg hogy az eszementek az atommal meg egyebekkel globálisan hazavágják. Nyilván nem tehet mást mint hogy "megrázza" magát mint ahogyan már máskor is tette. Akkor pedig az történik hogy aki madar és ebből kifolyólag repülni tud: az el-repül a Földről. Aki pedig nem madar és ebből kifolyólag nem tud repülni: az meg nem repül el a Földről. Madar alatt persze - a szeretet-orientált és jóakaratú ecetera - magyar lélek-minőség értendő.

      Kerion

      Törlés
    15. Kerion: Bízom benne, hogy több esze van sokaknak és többségben vagyunk akik békében szeretnének élni együtt mint ezek...
      Reméljük a megvezetés sem lesz sikeres.


      KB

      Törlés
  22. "Obama két hónapot kapna a szíriai akcióra"

    Ja igen ... az ilyen akciókat már ismerjük.
    Afganisztánban is "csak" Bin Ládent keresték ... közel 10 évig és
    hiába ... aztán nagy nehezen sikerült vagy kétszer vagy hányszor
    kinyírni ... aztán ezek a "hős" felszabadítók azóta is ott vannak
    és szorgalmasan terjesztik a "demokráciát" ... mer ugye nehogy má
    a szerencsétlen iszlámista asszonyok kimaradjanak az "egyenjogúság"
    intézményéből ... és ha má akciózgatunk, mér ne termeljünk közben
    egy kis mákot is, nemigaz ... ??? ... persze csak kizárólag
    "demokratikusan" ... mer azé az emberi jogokra oda kell figyelni és
    mi az hogy dél-Oroszország nem kokszolhat akkor, amikor csak akar
    ... hát ez asztán végképp antidemokratikus, b@cca meg a jegesmaci,
    ... mikor a fejlett nyugaton má majnem legális a marihuána
    vásárlása, ami nékű ugye lehetetlen idejében dimenziót váltani ...
    hát még mindig nem ércsük a demokrácia lényegét ??? ... mer én még
    nem egészen ... de má alakul. ...:)))

    Mongyuk Irakban má sokkal jobban sikerült ez a római típúsú
    demokratizálás ... pusztán olyan 1,5 millió civil harapott csak a fűbe ... na de nagyon megérte, mer azóta már az irakiak úgy élvezik
    a demokráciát, hogy majd bele púposodnak ... és a világbéke is
    közvetlen a kitörés előtti állapotba van ... má csak Szíriát kell
    meggyőzni ... és kész is lesz a menyország. Csak nem szabad
    feladni a reményt ... ezek a precíziós fegyverek csodákra képesek.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  23. "má csak Szíriát kell meggyőzni ... és kész is lesz a menyország."
    Nekem speciel nem sürgős, a fiam csak most múlt hat éves.
    Ilyen áron nem kell még egy újabb ország.
    Keressen magának az a gyerek asszonyt (nekem meg menyet:-) idehaza.

    mj

    VálaszTörlés
  24. Azé... ha jobban belegondolok... ez a Szíriai ügy ügyesen elterelte a figyelmet a prizm lehallgatási botrányról, nemde??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen és még sok minden másról is gondolom.


      KB

      Törlés