2013. november 10., vasárnap

ÚJ! Szubjektív válogatás a blog életéből

 
Kedvesek!

Elérkeztünk arra a pontra, amikor már létjogosultsága van "kiadni" válogatás lemezt! :) Mint néhányan biztos felfedezték már, itt jobb oldalon megjelent egy új blokk, egy válogatás korábbi írásaimból, ami nem is volt olyan egyszerű mint amilyennek elsőre hangzik. Egyrészt nem volt rá technikai megoldás a tarsolyomban, másrészt ebből a rengeteg írásból egyáltalán nem volt egyszerű kiválogatni azokat, melyek leginkább tükröznek engem és a blog szellemiségét (nem feltétlenül azokat válogattam be, melyek sok nézettséggel, vagy komment-számmal rendelkeztek). S, hogy mi szükség volt erre? Elmesélem... de előbb következzen az ide vezető út!

Eltűntem egy időre - ennek több oka volt. Egyrészt szabin voltam és bevallom őszíntén; jól esett a csend a kertben. Aztán volt itt egy kis céges csapatépítés olyan szabadon választható kötelező jelleggel - erről bővebben talán máskor, elég hozzá, hogy sikerült szépen elhajolni... :) Ezen kívül kb. két hete dolgozok egy problémán - amit magamnak generáltam ugyan, de a végkifejletét tekintve ez egyáltalán nem meglepő, mivel a probléma megoldásával egy régebbi vágyamat sikerült kielégíteni. 
Miről is van szó? 

Beiktattam a NapiSzer rovatot, ahol moderálás nélkül szépen mindenki kibontakozhatott, sok érdekes téma felvetődött, sok irányban kibontakozott a társalgás - ennek én örülök, jó ötletnek tartom most is, hogy ezt bevezettem, hiszen ez arra is jó, hogy ha nem tudok mindig itt lenni, attól még a kedves olvasó törzsközönség elvan. Azonban pont ez az aktív részvétel miatt felmerült egy másik probléma: a "Legnépszerűbb bejegyzések" modul mutatja elvileg e legtöbbet látogatott írásaimat, viszont a NapiSzer bevezetésével borulni látszott ez, és könnyen eljuthattunk volna néhány hónap múlva, hogy az egész munkásságomból kizárólag a havi napiszer rovatok látszanak - aminek nem örültem volna, hiszen ha jönnek új olvasók, akkor vajmi keveset tudnak meg egy első átnézéssel arról, hogy mit szerettem volna ezzel az egész bloggal tükrözni magamból.

Szóval! Volt egy probléma, ami egy jó ötletből generálódott - és nekem muszáj volt megoldást találnom arra, hogy maradhassanak a napiszer rovatok, de erős látogatottságuk miatt ne vegyék el a "helyet" a népszerű írásoktól. Megjegyzem ez a "Legnépszerűbb bejegyzések" a Google Analitycs adataira épül, és konkrétan leszarja, hogy én szerintem melyek a legsikeresebb és legletisztultabb írásaim, melyek leginkább tükrözik a szellemiségemet, és annak fejlődési szakaszait, illetve magának a blognak a hangulatát és hozzászólói által teremtett eszmeiséget, közeget. A Google erre szarik. Csak az érdekli, hány oldalmegjelenítést zsebelt be egy-egy oldal, és ez a matek alapján teszi ki a top-10 írást. Na most, ha valaki alaposan összehasonlítja az én általam összeállított válogatást, és a Google által készített listát, hamar rá fog jönni, hogy az előbbi sokkal jobban összefoglalja a blog esszenciáját, míg az utóbbi csupán súrol néhány - máshol is futó - sikertémát.


Na, elég az hozzá, hogy szerettem volna egy link listát kitenni a legjobb bejegyzéseimből, de nem a google adatok alapján (amelyik azt nézi, hányszor volt egy oldal látogatva - lásd napiszer fiókok), hanem saját válogatás szerint. Egy linklista önmagában nem volna probléma, hiszen van ilyen modul a blogger fiókjában, csak én pontosan olyat szerettem volna, mint a "gyári" "Legnépszerűbb bejegyzések" modul (popular posts widget), miniatűr képekkel (thumbnails), és összefoglalókkal (summary). Kb. két hete keresem a megoldást a barátommal, Guglival, de egészen máig nem találtam használható ötletet. Előző éjjel háromig voltam fent emiatt, egyhuzamban vagy négy órát töltve a gép előtt, és már rohadtul idegesített a dolog... egészen addig vergődtem magamban, míg rá nem jöttem, hogy segítség nélkül ez nem fog menni. Tulajdonképpen csak annyi kellett (mint máskor), hogy kiküldtem a kérdést az Univerzumba, és várni a választ.

Röviden: amíg magamban puffogtam, görcsöltem - nem ment.
Amint megkérdeztem néhány embert, azonnal érkezett is (zplus-tól) olyan link, ahol már ugyan jártam korábban, (egy WordPress plugin - másik féle blogger) de újraolvasva a cikket jött egy ötlet!
Csakhogy egy kis bepillantás engedjek ebbe az őrületbe, a két hét alatt kb. ezer féle kulcsmondatra kerestem rá, a teljesség igénye nélkül néhány:

- ajánlott cikkek listája blogger
- legjobb cikkek listája blogger
- saját bejegyzések listája blogger

- personal posts (list, widget, modul, stb.) blogger (blogspot)
- own posts widget
- custom list posts
- editable popular posts
- kedvenc bejegyzések lista

- best content posts blogger
- how to make custom post list
- how to create...
- how to display...
- how to do...
- list of favorite posts

- how to list favorite posts
- my favorite posts
- my top posts
- author best posts
- author recommended posts
- recommended list of posts

- edit popular post widget
- modify popular post module
- egyéni bejegyzések listája
stb.

...és tízezer oldalt olvastam el a témában, százezer youtube videóba néztem bele, de mindegyik vagy WP blogger modul volt, vagy csak az alapmodul (popular post) felszíni alakítgatására volt jó (színek, betűtípus, méret váltás) de a tartalom nem (és ezen kurvára felbasztam magam, hogy milyen már, hogy én vagyok az egyetlen az emberiségben, akit érdekel ez a probléma??, hisz itt mindenkit csak a külalak érdekel, csak a felszín?? a tartalom változtathatósága senkit??? Ugyanis az alap "Legnépszerűbb bejegyzések" modul a Google Analitycs adataira épül, és leszarja, hogy én mit akarok, csak azt nézi, hogy melyik 10 volt a leglátogatottabb oldal. Ebből lett elegem (mert ugye néhány hónap múlva a munkásságomból csak a napiszar lett volna látható), és ezért kerestem rá megoldást. Írtam néhány külföldi nagyokosnak is (egy indiai srácnak is, meg mittu domain még kinek... :)) )

Végül ez a kulcsmondat vitt el a megoldásig:

show recent posts by category

Hiába, keresni is tudni kell basszameg! :)
("csak" annyi kellett, hogy a best of cikkekhez új címkét adni - "kedvenc" névvel - és egy elég komoly html kódot bevinni a sablonba, meg nyitni egy spec. html kódú modult - és voálá, müxik)

http://helplogger.blogspot.hu/2013/04/show-recent-posts-with-thumbnails-for.html


Hát, röviden ennyi a sztori. Majdnem ráment a házasságunk, de most boldog vagyok, sikerült megoldani egy problémát! :) Lehet - érthető okok miatt - egy darabig nem leszek megint túl aktív, úgyhogy használjátok nyugodtan a napiszer funkciót, illetve az újabb játékosoknak szívesen ajánlom a válogatás "lemez" végignézését, a régi öregeknek meg a nosztalgiázást! :)

U.i.: Ja, és új seriffje van a városnak, szóval csak ésszel! (bevettem zplust adminnak, úgyhogy... :) )

23 megjegyzés:

  1. Ha esetleg nem derült volna ki a cikkből a lényeg:

    Egy blog szerzőjének nincs alapból lehetősége arra, hogy kitegyen egy top válogatást a SAJÁT írásaiból. NINCS ILYEN MODUL! Nekem két hetem ráment, hogy megtaláljam a megoldást, iszonyatos programozási gyorstalpaló, idegbaj, veszekedés és miazmás kíséretében - ez milyen már, nem??

    Na mindegy, túl vagyunk ezen is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért örülök, hogy végül sikerült megoldani a dolgot.. asszonypajtások meg ezért szeretnek bennünket.. :)
      nálunk volt..
      O Anya: Annyira szeretlek, amilyen hülye vagy!
      Z Apa: ...nagyon? :D

      Törlés
    2. Hja, ritka türelmes asszony, lehet eddig bírta...

      Törlés
  2. Kedves Mazsola!
    Engedd meg, h gratuláljak! Sok-sok munkád van ebben a blogban. Üdítő újságot és fórumot jelent számomra a mindennapokban. Szóval köszönjük és ihatunk a blog egészségére! :o)
    A válogatás korrekt. Mi lenne, ha majd , ha időd engedi , csinálnál egy kis közönségszavazást is, hogy az olvasótábor által top 3-nak tartott írás - téma kiderüljön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oli, köszönöm bíztató soraid, és mind tudjuk, hogy a társaságnak is nagy szerepe van abban, ahogy alakult ez a kis sziget.

      Ez a szavazásdi nem rossz ötlet, de most ne kérj tőlem ilyet kérlek, nem akarok egy ideig html kódokat látni... :)

      Törlés
  3. "Bejegyezte: Mazsola B dátum: 11/10/2013 12:46:00 de. "
    Ez meg hogy lehet, amikor még most is csak 10:50 van?....
    Vagy ez éjjel volt?.....
    De akkor miért nem "00:46:00 de." ?
    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan ennyit tudtál hozzáfűzni? Nem tök mindegy hány órát mutat a bejegyzés?

      Törlés
    2. P: egyébként ha föléviszed a kurzort, akkor kimutatja, hogy 2013-11-10T00:46:00+01:00

      Törlés
    3. Aha, látom. De ez nem jelent valami fontosat?
      P.

      Törlés
    4. P., ne haragudj ha kissé nyers leszek, de... két hétig dolgoztam azon, hogy két évem munkásságának esszenciáját tárjam elétek, erre jössz bakker ezzel a hülyeséggel, hogy a bejegyzés időpontja így meg úgy. Nem tök mindegy? Miért a külalakra, az adatokra, meg a részletkérdésekre figyelünk, miért nem a mögöttes tartalomra, a lényegre??

      Törlés
    5. Örültem, hogy hosszú idő óta előkerültél, mert vártalak, és ezért azt néztem meg, hánykor írtál, mert azt volt nekem a fontos, hogy mikor jöttél.
      Napok óta nem írtál nekünk, nekem arra sem, amit megválaszoltam Neked, hogy milyen fórumozási lehetőségeket javaslok, és azt is türelmetlenül várom, hogy ahhoz mit szólsz.
      A leveleimre sem válaszolsz, miért lennék nyitott újabb és újabb témákra, amikor az eddig elkezdettek is félbe vannak hagyva Általad?
      Bocsi, de tizenvalahány témátnál többet nem tudok észben tartani, ezért többe addig képtelen vagyok belemerülni, amíg a korábbiak még függőben vannak köztünk.
      Ehhez vedd hozzá, hogy nem lehet közvetlenül a hozzászólásokra kattintani a menüsorból, nincs értesítés arról, ha valaki válaszolt a bejegyzésedre, és így amióta megjelentem fejben kell tartanom az egészet és mindennap végignéznem a blogokat, hogy amiket írtam, arra reagáltak-e a megszólítottak.
      És nem reagáltak Téged is beleértve a nem reagálókba.
      Akkor mi a lófasznak mélyedjek bele újabb és újabb írásokba,és reagáljak, amire aztán nem reagáltok, ha abból nem fejlődik ki csoportos majd személyes kommunikáció és való életbeli kapcsolat és közösségek?
      Ez így egy meddő semmi.
      Örültem, hogy végre felvetetted a fórumozást, mert az valóban közösségformáló, és nincsenek benne elhagyott kommunikációs szálak, de szarsz bele válaszolni, ahogy azokra a leveleimre is, amiket azért írtam, mert itt megszólítottál, hogy írjak ide valamit, és én ennek módját kezdtem el Veled megbeszélni.
      Annak, hogy EGYEDÜL a gép előtt ülve mind dolgozol, aminek semmi kapcsolati hozadéka nincs, az nulla értékű a számomra, sőt negatiív, negatív, mert addig a kommunikációból vontad ki magad, és engem kínoztál evvel.
      Ezért figyelek arra, hogy pontosan mikor jöttél már vissza végre. Mert új reményt kapok tőle, és ez alapján kalkulálok, hogy akkor ha mostantól van végre időd a blogra a család és a munkád után, mikor is lesz figyelmed és energiád a félbehagyott dolgokra reagálni végre, és tovább vinni velünk a társalgást.

      P.


      Törlés
    6. Egyébként nem értem ezt az egészet.
      Miért nem választottál a céljaidnak megfelelő alkalmazást?
      Pl. nem ért volna meg egy saját weboldalt a dolog, ahol azt és úgy szerkesztesz, ahogy akarsz?
      Vagy ahogy kérdezted is, hogy milyen fórumokat ajánlok, hogy a Napiszer-beszélgetéseket ODA áthelyezni?
      És akkor itt megmaradnak az írások.
      Avval a vonulattal mi van?
      1 perc alatt megoldotta volna a helyzetet, de válasz helyett 2 hetet dolgozol.
      Ennél sértőbb nemigen van.
      És még elvárod tőlem, hogy ehhez en tapsoljak...

      Ha szükségem van egy biciklire, nem azon fogok dolgozni 2 hétig, hogy hm... van már egy hűtőm, hogyan csináljak abból biciklit...

      P.

      Törlés
    7. Aha, értem.

      Válasz: nem csinálok fórumot, épp elég ezt is karban tartani. Weboldal készítéshez nem értek, a blog egyszerűbbnek tűnt (az elején).

      "nem lehet közvetlenül a hozzászólásokra kattintani a menüsorból, nincs értesítés arról, ha valaki válaszolt a bejegyzésedre"

      Ezért ne rám haragudj, én kapok értesítést minden hsz-ről, a "mezei" hozzászólók számára szerintem nincs ilyen funkció.

      "Annak, hogy EGYEDÜL a gép előtt ülve mind dolgozol, aminek semmi kapcsolati hozadéka nincs, az nulla értékű a számomra, sőt negatiív, negatív, mert addig a kommunikációból vontad ki magad, és engem kínoztál evvel."

      Ez az állítás részemről nem igaz, mert nekem volt és van a blognak kapcsolati hozadéka, ráadásul ha megfigyeled, ez nem egy "egoblog", ahol csak az szerepel mikor keltem, mikor szartam és kivel feküdtem le, hanem egy jó közösség. Kínozni senkit nem szeretnék, arról pedig nem én tehetek, hogy a hisztirohamaiddal eddig nem sikerült túlságosan magad felé hajlítani a társaságot... :)

      Törlés
  4. Ahogy a blogot is, úgy mást is meg lehet javítani/újítani...
    Ma már sajnos ez nem divat (fogy. társ.), pedig...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a blog az utóbbi időben átesett egy fejlesztési fázison.
      A másik "ügyön" ezután kell dolgozzak.
      (én ritkán követtem a divatokat, inkább konzervatív vónék...)

      Törlés
  5. Mazsola:Köszönöm, hogy ennyi energiát fektettél ebbe a modulba, hogy végre a tartalom is képbe kerülhessen. Egy átrendeződést látok most körülöttem, és nálad is azt látom, hogy valami készülődik. Még egyelőre nem tudom, hogy mi, csak érzem, hogy fontos lesz ez a felület amit te biztosítasz.
    Hétvégén egy metakonferencián voltam, az ott hallottak is csak azt erősítik bennem, hogy intenzív időszak következik.
    Ma egyébként az atv esti műsora a szabadkőművesekről és az új világrendről beszélt. Valamiért megszólaltak.
    Ezennel még nagyobb nyilvánossághoz jutott el ez az infó is.
    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva néni, jól érzékeled ezt az átrendeződési folyamatot. Én egyelőre sem nevet, sem irányt nem tudok neki adni, bár része vagyok és egyúttal ez részem is valahol.

      Milyen ez a metakonfi? Metafizika, vagy mi?

      Törlés
    2. Milyen konferencián voltál? Megadod a linket?
      És hogyhogy nem hívtál minket is?
      P.

      Törlés
  6. Mazsola, most csak röviden annyit, mert nekem is ki van lúgozódva az agyam a sok új infótól, hogy a matematika és a fizika tudományának szemén keresztül néztek rá a valóságra. Az az időszak következik amikor a különféle tudomány területek is megvilágosodnak. Az intrazeriális, a nullán belüli matematikánál, már eljutottak az isteni részhez. A fizika is tudja már.
    Ken Wilber elénk rakta az integrál modellt a pszichológiában. A legkidolgozottabb térképet ő adja a keresők kezébe. Daubner profi munkának tartja, át is vette.
    Szerintem fogunk még beszélni ezekről a dolgokról itt is.
    Éva

    VálaszTörlés
  7. Jó, hogy nem a blog.hu-n indítottad ezt az egészet annak idején.
    Ha ott lenne, szerintem az index szerkesztők egyszer kitették volna a címlapra, csak úgy "játszásiból" és akkor "mészárszék" lett volna belőle nem 50-100 hanem akár 1000-2000 hozzászólással, természetesen a legkülönbözőbb gyalázkodások mentén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, az tényleg "jó vicc" lenne.
      Ha még emlékszel volt itt az elején egy ilyesmi csetepaté, amikor az élet eredetét boncolgattuk (a Prométheusz-os cikknél), és akkor én balga kitettem az index Prométheusz-os írása alá a linket... Jöttek is a Matérial Pista megmondók. :))

      Amúgy meg azért is szeretem ezt a viszonylagos nyugodtságot, mert senkivel nem akarok már vitázni az életszemléletemről. Szerencsére ennek a nyugalomnak is meg van az oka:
      - a materialistáknak túl hülyék vagyunk
      - Ezot Erikáéknak túl kevés a csatornázott angyali üzenet
      - a "nemzeti oldalnak" nem vagyunk elég véresszájúak
      - a liberálisoknak nem vagyunk elég nemzetiek, hogy utáljanak.

      Szóval mi csak itt lebegünk csendben, sehová sem besorolva, és ez szerintem tökéletes. :)

      Törlés
  8. Egyébként meg azt vettem észre, hogy - az én ismereteim szerint - viszonylag kevés "világvégeváró" honlap élte túl a 2012-es nagy hisztit. Ennek nyílván van olyan oka is, hogy akik a hirtelen üdvösségben és/vagy külsős segítségben reménykedtek, azok rettentően pofára estek, és így okafogyottá váltak ezek az oldalak, szépen el is haltak sokan közülük. A "miénk" olyannyira nem a 2012-re volt felépítve, bár kétségtelenül foglalkoztunk vele, és itt is voltak csalódott hangok részemről is (egészen addig amíg be nem láttam, hogy ez nem így működik).

    Mostanában egyre inkább azt érzem, hogy én már leírtam amit akartam - és szerintem a kedves olvasó és hozzászóló barátaim nagy része is. De lehet úgy pontosabb, hogy "átjött" rajtam keresztül, aminek át kellett jönnie, és ezt jól megrágtuk, megemésztettük, elfogadtuk ami ehető volt belőle. Nem kiégtem, csak inkább "verbálisan kielégültem", különösebben nincs okom tovább vergődni semmilyen témán, nem látom már sok értelmét. Szóval ha folytatom is a blogot, az biztos, hogy a csúcspontját már elérte a "rezgése", s innen már inkább csak "kifelé" megyünk... ki tudja meddig.

    VálaszTörlés
  9. Na az van, hogy a napiszar rovatban ugye túl vagyunk a 200 hozzászólásokon, és a "Recent comments" modul kissé megzavarodik amiatt, hogy a 200 fölötti hsz-eket külön (manuálisan) be kell tölteni, és valamiért ez a modul csak akkor látja ha többször is betöltjük, vagy ilyesmi (?) - ezért van az, hogy néha nem látszanak a friss hsz-ek, de az oldal frissítésével (explorer: F5, mozilla: fejcím melletti "újra-nyíl" ) általában javítható a probléma. Legalábbis én erre jutottam, mivel azóta van ez a kis késlekedés, mióta így pörög a napiszar fiók.
    Ez van gyerekek, ezt kell megszokni, vagy nem írni annyi marhaságot a klubszobába. :)

    VálaszTörlés