2013. november 15., péntek

Zöldbarát világvége



Az atomháború következményeinek taglalása helyett az újabb világvégefilmek immár a természet uralmának visszatértét jósolják.

Az északi dombok sötétségbe borultak, a tüzek Kensington közelében vörös fénnyel lobogtak, hébe-korba egy-egy narancssárga lángnyelv lobbant fel s veszett bele az éjszaka kékjébe. London többi része fekete volt... Ahol nem volt fekete por, a becsukott üzletek, az elzárt házak, a leeresztett függönyök, az elhagyatottság és a csend valósággal a City vasárnapjaira emlékeztetett.” Így festette le Herbert George Wells 1898-as klasszikusában, a Világok harcában a marslakók támadása utáni brit fővárost. E kötet, illetve Wells tíz évvel későbbi, a totális háborúkat megjósló, még komorabb posztapokaliptikus világot idéző, Légi csata című regénye nem csupán az inváziós sci-fiknek ágyazott meg, de hosszú ideig a végső pusztulást megjeleníteni kívánó filmesek számára is sorvezetőként szolgált. A hamuszürke ég alatt, terméketlen tájon a romok között élelmet kutató, egymás torkának eső embereket vizionáló rendezők azonban mostanában kezdik árnyaltabban lát(tat)ni a világvégét.

Az egyik ilyen, viszonylag optimista mozilátomás a természet győzelme a civilizáció és az épített környezet felett. Burjánzik a növényzet például a Revolution című, Magyarországon idén nyáron sugárzott, 2012-es amerikai tévésorozatban, amely egy közeljövőbeli, elektromosság és gépesítés nélkül maradt, polgárháborúk által megtizedelt társadalomban játszódik. Hasonlóan természetbarát hangulat árad a mozikban idén bemutatott, Morgan Freeman és Tom Cruise főszereplésével készült Feledésből, illetve a Will Smitht és fiát felvonultató, A Föld után című sci-fiből. A két hollywoodi produkció közös jellemzője, hogy az emberek által elhagyott Földet – legalább nyomokban – paradicsomi helyként ábrázolják. Utóbbi filmben az egyszerre buja és gyilkos planétán már az emberre veszélyes természet vette át az uralmat, ami egy másik tudományos-fantasztikus klasszikust idéz: Sir Arthur Conan Doyle Az elveszett világ című, őslényekkel operáló, 1912-es regényét.

Az efféle „zöldbarát” sci-fik a posztapokaliptikus mozik új trendjét jelezhetik – vélekednek angolszász kritikusok. Tény, hogy már néhány éve beindult a környezettudatos fantáziák gyártása. Ilyen volt például az elhagyott, szemétben fulladozó Földön magányosan dolgozgató takarítórobot, Wall-E kalandjait elmesélő, 2008-as animáció vagy az egy évvel később bemutatott, James Cameron rendezte kolonizációs fabula, az Avatar is. A környezetbarát világvégefilmek közül a legtudományosabbnak az az öt éve készült tévésorozat hat, amely természettudósok bevonásával próbálja modellezni, hogy nézne ki a Föld, ha az emberiségnek hirtelen nyoma veszne. Az Élet az ember után című széria részletesen megmutatja a kulturális örökség elenyészését, valamint az emberiség eltűnése miatt feltételezhetően bekövetkező ökokatasztrófákat, miközben elgondolkodik például azon a kérdésen, hogy mi történne a magukra hagyott erőművekkel, vegyianyag-gyárakkal vagy a gazdátlanul maradt nukleáris fegyverekkel. A végkövetkeztetés szerint a nukleáris katasztrófa esélye alig csökken azzal, ha az emberi tényezőt kivonják a képletből.

Nem véletlen, hogy az apokaliptikus rémálmok fő csapását az atomkatasztrófa-mozi adja – hangsúlyozza Kim Newman Millennium Movies című, a mozgókép első száz évének világvégemozijait elemző, 1999-es kötetében. Newman szerint e műfaj a hirosimai és nagaszaki bombázások után lett igazán népszerű, és a második világháború lezárásától a hidegháború végéig, azaz az 1990-es évekig az atom uralta a katasztrófafilmek tematikáját. Ráadásul az ötvenes-hatvanas évek óriáshüllőit és marsbéli rovarjait felvonultató, úgynevezett inváziós sci-fijeinek a hátterében is többnyire egy atomkatasztrófa állt – érvelt Susan Sontag amerikai társadalomkritikus 1965-ben, a kubai rakétaválság után három évvel írt, A pusztulás képei című esszéjében.

A rendezők többnyire egyértelművé tették, ha egy-egy mutáció nukleáris katasztrófának köszönhető, a Robert Wise rendezte, A nap, mikor megállt a Föld című, 1951-es klasszikusban pedig egy űrbéli hírhozó figyelmezteti az emberiséget, hogy az egész univerzumot veszélyezteti az atomkísérleteivel. A legpesszimistább forgatókönyvek ennél is messzebb mentek. Stanley Kramer 1959-ben készült, A parton című filmjében a képzeletbeli harmadik világháború atomösszecsapását követően az északi félteke elpusztul, és a délit lassan elárasztó radioaktív sugárzás miatt a túlélőkre is biztos halál vár. A mostani felhozatalból sem hiányzik a nukleáris utalás. A Feledés főhőse elsivatagosodott táj felett köröz repülőjével, és a központ folyamatosan figyelmezteti az esetleges radioaktív sugárzás veszélyére.

De nemcsak az atomfizika hatott a fikciós művek szerzőire, hanem megfordítva is. A magyar származású Szilárd Leó úgy emlékezett, nem kevés szerepe volt nukleáris láncreakciós elméletének megszületésében az első posztapokaliptikus fikciókat kiagyaló Wells 1914-es, az atombombát szinte tökéletesen megjósló, Elszabadult világ (The World Set Free) című regényének. Szilárd 1932-ben, a neutron felfedezésének évében olvasta a regényt, majd két évre rá szabadalmaztatta említett, az atombomba kifejlesztését lehetővé tevő elméletét.

A világvégefilmek egy másik trendjéhez igazodik a novemberben a mozikba kerülő, Itt a vége című amerikai vígjáték, amelyben bibliai végítélet sújt le a hősökre. Az utóbbi két évtized apokalipszist vizionáló opusai között egyre több ugyanis a komédia, csak az idén legalább féltucatnyi alkotás csinált viccet a világvégéből, pontosabban a világvégemozik unalomig ismert kliséiből. De ez sem új találmány. A kubai rakétaválság után készítette Stanley Kubrick Dr. Strangelove című fekete komédiáját, amelyben elsőként vitriolozta az atomkatasztrófától rettegőket és a nagyhatalmak nukleáris potenciálhoz való, már-már perverz vonzalmát."

SCHREIBER ANDRÁS / HVG

***

Érdekes kis írás szerintem, de az amúgy egész takarosra sikeredett cikk írója egy dolgot felejt el közölni: mi az értelme ennek a sok világvége filmnek? A filmipar reagál a hisztériára, vagy a hisztéria alakul ki a filmipar tevékenysége miatt? A sorrend ugyanis egyáltalán nem mindegy, függetlenül attól, hogy atomfelhős, vagy zöld-őserdős környezetbe tesszük a végterméket...
Megy egy sorozat ami az "Élet az emberek után" címet viseli, és azt vizsgálja, hogy mi történne a bolygónkon ha eltűnnének az emberek. Itt az első rész:


(a többi rész is fent van) 

Nekem perverz módon tetszik az ábrázolás, ahogy egy megaváros szétrohad, szétmállik pár száz év alatt. Sosem volt természetes képződmény, nem is illik a környezetbe, nem kár érte. Erdélyi kirándulásom alkalmával számtalanszor kérdezgettem magamtól a román diktatura által épített betonszörny-gyárak láttán, melyeket groteszk módon, abszolút nem odaillő módon belevágtak a természet áramvonalas formáiba, hogy "édes Istenem, ezek vajon mikorra fognak eltűnni a bolygóról?" És az "oda nem illő" kép még inkább megfigyelhető amikor szándékosan telepítettek falukat, két magyar közé egy román falut; a magyar faluk követik a természet (dombok, völgyek, folyók) vonalait, összhangban vannak vele - a román falukat viszont brutálisan bevágták a hegy oldalába, megmozgatva iszonyatos mennyiségű földet, erdőt, vizet, csak mert... 

A sorozatból idézve: "5000 évvel az emberiség után, alig maradnak nyomaink" - ez rendkívül megnyugtató gondolatsor számomra. :)
Persze tudom, ez nagyon egyoldalú megközelítés, hiszen a nagyvárosokat is a Tudat hozta létre, hogy megtapasztalhasson benne valamit, vagy tapasztalati helyet teremtsen számunkra - a Tudat határtalanságát inkább az utóbbi támasztja alá, hiszen nem Neki van szüksége tapasztalatokra, hanem nekünk. Na mindenesetre, ha már jön a Pompeii c. hálivúdi megjelenítők projektálása is, akkor nem lehetünk messze a zöldbarát világvégétől. :) 

"Bármi történik is itt, az Istenem most véget vet neki"
 


Ajánló, egy érdekes rövidfilm:

SEED, Short Film 
 

27 megjegyzés:

  1. Helló! :)

    Tetszik a cikk. Valahogy nekem is érdekes ez a sorozat, ez az "Élet az emberek után".
    Viszont az a Pompeii, valamiért nem tűnik jónak.

    Továbbra is lájkolom a blogodat.

    Üdv.

    Wa-Szabi

    VálaszTörlés
  2. Akkor pontosítsunk: nincs világvége csak egy korszak ért véget a Földön, illetve az úgymond korszak-váltás időszakában vagyunk. Az igaz hogy most egy igencsak hosszú időszak "futotta ki magát". A holly-woodoo meg minden lovat megül még a "zöldbarát" lovat is - már elég régóta művelik ezt a Teremtést utánozni akaró mindent lefedő masonic egyensúlyozgatást. Egyszerűen azért hogy - bármi is történjen - a még regnáló irányítók továbbra is 6alomban, vagyonban és pozícióban maradjanak. Ami persze a "valakiság-senkiség"-váltás miatt semmilyen módon sem lehetséges. DE ezt persze az utolsó pillanatig nem hajlandóak tudomásul venni. András Schreiber ősmagyarságáról, de még magyar lélek-minőségéről sem érdemes vitát nyitni. Tehát az írója máris minősíti az irományát bármi is legyen annak tartalma. Előbb a kőműves hvg-től kilépve Egy-Én-i sEnkivé kell válni - "poklot" járva meghalni, egyúttal ugyanabban a testben újjászületve felfényeződni - aztán lehet bármiről is érdemben beszélni. Addig csak háttér6almi csicskaként lehet működni - akarva vagy akaratlanul is. Az "élet az emberek után" meg a "pompei" kifejezett riogatások - félelemkeltés, a középpontból való kiebrudalni akarás. Ettől függetlenül persze ezek az események mindazoknál bekövetkezhetnek - akik eleve erre bazaríroznak. Aki viszont nem fél megújulni annak nem kell számolnia a mesterséges woodoo-tátomásos illúziókkal - annak a saját álmai válnak valóra, de szó szerint. ISTEN egyébként nem vet véget semminek - azt kizárólag az ember teszi - mégpedig jó vagy rossz irányban...önMAGának.

    VálaszTörlés
  3. A kisfilmről a Triangle (2009) vagy az Időbűnök című filmek jutnak eszembe, amik szintén Sziszüphosz történetéből táplálkoznak. Nagyon jó a kivitelezése egyébként, nekem legalább is tetszett.

    Kerion, múltkor ténylegesen lecsapódott a gondolataimban ez a valaki/senki kép, amit annyiszor emlegetsz, a gondolatmenetem ihletett állapotban engem is idevezetett. Érdekes volt, mostanában egyre ritkábban vannak ilyen pillanataim. Kell hozzá egy "Múzsa" sokszor. Na persze nálam ez nem feltétlen egy áramvonalas hölgy, de hát erről nem én döntök.

    R.S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tündérkirály/nő/ avagy a Teremtő ŐsAnya/Atya bennünk van. Akkor vagyunk sínen - pláne a mostani korszak-váltáskor - ha már megtaláltuk és a szívünk Érte dobog. Ezután már csak követnünk kell a késztetéseit, a predesztinálásait, azokat az intuíciókat amelyeket ad. Most az7tán abszolúte de nem véletlen a valakiság és a senkiség állapota - természetesen a mátrix ezen illúziójának materiális vonatkozásában. Teljesen egyértelmű hogy "földi mennyben járó" vaskorvégi valakiként nem lehet továbblépni - hiszen annak jó itt, annak jó ez az állapot. Csakis "földi pokolban járó, azt valamilyen értelemben megjárt" senkiként lehet továbblépni. Ez még a Bibliában is benne van. Testestül-lelkestül az un. aranykorba menni vagy még feljebb, ki a körforgásból csak - miközben az életünket úgymond haljuk - az anyagi "poklot" már megtapasztalva tudunk. Hiszen ezért is vagyunk itt. Ekkor mintegy képletesen meghalunk de egyúttal újjá is születünk mégpedig ugyanabban a testben. Mindezt nevezhetjük akár az ego halálának is mert ezzel párhuzamosan feltámadt bennünk, életre kelt az Isteni Szikra/Szellem-tudat - kinyílt a 3. szemünk. A továbbiakban pedig már a "halálunkat éljük". Sokan ezt az állapotot - helytelenül - 2. életnek is nevezik. A probléma ekkor az hogy egy már magasabb szintről kell elviselnünk a kaotikus és eszement abszurditást - ami nem könnyű. Mindazonáltal - Teremtés-ügyileg - nagy szükség van a "halálukat élőkre" - mivel a Teremtés csak rajtuk keresztül tud hatni a többi emberre. Tehát ez amolyan korszak-váltáskori táltos-avatár-feladat főként a nyilas/kentaur magyarok számára. Akik valójában egy - amolyan HatHorUs-os - összekötő kapcsot képeznek a "Föld és az Ég" között ősidők óta.

      Törlés
    2. Kerion, kérlek írj már a hathorok és a magyarok közti kapcsolatról néhány sort. Köszönöm.
      Éva

      Törlés
    3. A körforgásbeli dualitás egyiptomi un. fehér-magyar ősei kapcsán már volt szó HatHorUs-ról. Nem véletlen lett egybeírva az egyébként HOR-gyökkel félig azonos, össze is kapcsolható 2 név. Ugyanis Hathor és Horus EGY a HORizonton - tehát az Ég és Föld találkozásánál - HATó ŐSünk. EGY/1 NíLuS/NyiLaS kenta-úr/nő/-centa-úr/nő-10-es-úr/nő/. AKI a Földön természetesen már lélekben 2-éválva, nőként és férfiként testesült meg. Akárcsak mint: "adaM evA/Ave Mada" - ők is EGY-ből lettek. Tehát a hathorok eredetileg "10-es" nílusi vagyis nyilas/kentaur nőként megtestesült magyarok. Olyan emberek akik az ébredésük, megvilágosodásuk után már főnix-madárként/magyarként támadtak/támadnak fel, születnek mintegy újjá. A legenda szerint Hórusz és Hathor anno a 7 részből álló Egyiptomot egyesítette. Most a 9 részből álló MadárOrszág egyesítése van soron.

      Törlés
    4. Kerion, a Hathorus kapcsán említett 9-es most elvezetett valakihez aki a 9-es kiemelt szerepével foglalkozik.Mindez három nap alatt.
      Igen gyorsan jött. Köszönöm. Éva

      Törlés
    5. Örülök, hogy mostanában mindenkinek gyorsabban jönnek a válaszok, de akkor most kérdezek.. hátha nekem is.. :)

      Mi az a "T"? : HORisOn"T"
      És miért éppen a látóhatár megjelölésére használjuk ezt a fogalmat?
      Van valami szerepe annak, hogy Hórusz szeme jobbra vagy balra áll?
      http://en.wikipedia.org/wiki/Eye_of_Horus
      Hathort miért a (tehén-Bika) szarvai közötti narancskoronggal ábrázolják?
      És Hóruszt miért nem szabadott emberi arccal ábrázolni (csak sólyomként)?

      Törlés
    6. Ne bonyolítsd, annak sincs túl nagy szerepe, hogy a vessződ balra vagy jobbra van a gatyában, akkor mit foglalkozol ilyen félistenekkel? :)

      Törlés
    7. (hatalmas tévedés.. ha nem jó a nadrág szabása és nem arra van amerre kell hogy legyen, akkor nagyon nyomasztó tud lenni.. )
      .. nem ez az a válasz amit vártam.. türelem.. rózsát terem.. :)

      Törlés
    8. A T a keresztet jelképezi Zplus,pl amire jelképesen Jézust felszegelték. Egyes kereszt a kisebb esemény horizontot jelképezi(naprendszer). A kettős kereszt viszont már a nagyobb együttállás esemény horizontját jelenti.(galaktikus)A horizont,együttállás,egybeesés,összeérés. Lásd,az esemény horizonton való áthaladást,ami nem biztos,hogy rózsát terem tövis nélkül. A rózsa feje a Dio.Ha pedig valaki tudja merre csörög a dió...?
      kigabe

      Törlés
    9. A narancs köztudottan a Nap jelképe - a kőművesek, még a kőműves pártok is előszeretettel használják - lásd Fidesz. Hathor nem véletlen "hordja" a szarvakat ugyanis a Bika szarvai a Hyádok csillagai a Bika csillagképben. Amikor pedig a "narancs"/Nap éppen ott van a szarvak csillagai között - a Földről látszóan - az Égen és a Tündérkirálynő/Aphrodité/VÉNUSZ meg éppen a Napba belemerülve, előtte elhaladva 80-130 évente 2x "TRANZITOL" - 2004.06.08/2012.06.05 - akkor "jön el" HATHOR. Természetesen szellem-tudatilag emberi avatár formában világ-királynőként megtestesülve a Földön. Mindez a 138. Vénusz-tranzit idején, azaz cirka 13 ezer évente történik - azaz MOST. Ekkor van az hogy a Földről nézve a Nap és a bolygók is a Tejút centrumában fedik le egymást a Téli Napforduló idején. A Lesath-csillag/Skorpió fullánkja és a Sagittarius3-csillag/Nyilas nyílhegye közötti hasadékban lévő Tejút-Centrum és az összes bolygó a "Napban", annak takarásában vannak - egy egyenesen a Földdel. Ez történt a 2012-es téli Napforduló idején. A HórUs-t/HORizonton lévő ŐSt jelképező Sólyom bal szeme a Hold, jobb szeme a Nap - pl. Egyiptom. Ő maga EGY - a szellem-tudat női lélek-minőségét képviselő Hathorhoz hasonlóan - összekötő kapocs/közvetítő Ég és Föld között - mint megtestesült elsődleges táltos-avatár/világkirály.

      Törlés
  4. Az élet az ember után: elkezdtem nézni, de annyira.. nem kötött le, hogy szinte fájt.. miazhogy egyszerre eltűnik az összes ember? Akkor ki a f@szt érdekel..
    Csak akkor van értelme nézni a filmet, ha mégsem tűnik el az összes ember.. csak pl.99%..
    Pompeii: nem aljzott fel az előzetes..
    Amiért mégis irok, az a kisfilm.. valami hasonlót tett velem, mint ez a trailer :
    http://youtu.be/lRwfuf5lQfQ
    Köd - Void?
    Cycle - Időhurok?

    VálaszTörlés
  5. Szia Mazsola .
    Saját kitaláció ez az új kép az oldaladon a különböző dolgokkal beöltöztetett emberről ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem saját, ez a Gravitáció c. film egyik háttérképe.
      Azért tettem ki, mert egyrészt tetszik, másrészt kicsit a jelenlegi "állapotomat" szimbolizálja ez a Földtől már majdnem elszakadó emberalak. A Föld alatt itt most a 3D-s világot illik érteni.

      Törlés
  6. Nem láttam a filmet így nem is tudom ott mit akart megjeleniteni , azért kérdeztem mert nem tudtam kitalálni a lényegét . A képen nem lehet biztosan látni , hogy az a bizonyos zsinór elszakadt-e vagy nem . Mert a két lehetőségnek nagyon más lehet a jelentősége .

    Az ilyen formában "felöltöztetet ember" nem Istent képviselő , vagy másképp mondva (írva) nem Isten megnyilvánulása emberként .
    Az Embernek akiben Isten tudatosan meg tud nyilvánulni nincs szüksége semmilyen kütyükre , eszközökre felülemelkedni a fizikainak nevezett törvényeken , minden az ember tudatán mulik .
    Akinek ehhez technikai eszközökre van szüksége az egy más lényt szolgál . Egy olyan lényt aki teremteni nem képes , csak az emberi tudat "teremtő erejét" befolyásolva ( teremtésre a más által befolyásolt emberi tudat sem képes , csak a teremtett anyag bizonyos megváltoztatására , felhasználására van lehetősége ) igyekszik megvalósítani elképzélését .

    VálaszTörlés
  7. Lehet hogy ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy atomfegyverek márpedig nincsenek is. Ez egy világos vízió, talán nem nehéz befogadni. Atombombák persze vannak, és sokat fel is robbantottak a bolygón, sajnos.
    Cameron a T2-ben még atomfegyverektől lángoló világot álmodott, később az Avatárban a megszálló modern egységnél még utalásképpen sem(!) szerepelt atomfegyver (ha mégis, javítunk). A nagy fát is dinamittal döntötték ki, holott egy taktikai atomgránát könnyebben végzett volna vele. Vajon mivégre nem élt a rendező ezen lehetőséggel?!

    VálaszTörlés
  8. Az kis rövidfilm azt akarja sugallni a "SEED" címével, hogy az "emberek" vándorolnak az űrben (adott esetben az elődeink) és terraformálják a bolygókat, az emberi DNS-t meg úgy juttatják oda, hogy időről-időre "ottfelejtenek" egy fickót maguk közül (gondolom akit mindenki utált az űrhajón :)) és ezzel hintik el a "magot" a bolygókon, aztán lesz ami lesz.

    Lehet, hogy teljesen mellélőttem ezzel az értelmezéssel? Mert a "timeloop" ebbe nem illik bele, de akkor meg egy szót sem értek az egészből....
    (hozzáteszem a torz elektronikus rádiós beszélgetésekből nem sokat tudtam kihámozni, mert alig értettem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én sem értem a kisfilmet, de tetszett a hangulata. :)
      Az biztos, hogy a Jupiter egyik holdján vagyunk, ezt egyértelművé teszik, tehát mintha egy egyszerű felfedezés küldetés lenne, de ebbe meg ugye nem illeszthető bele az időismétlődés.

      Más. Épp tegnap néztem meg az Eredet (Inception) c. filmet újra, és a "mai eszemmel" egész más értelmezéssel zártam a sztorit. Az emberek lehetnek akármilyen álomban, oda teszik a valóságérzetüket, ahol HISZIK a valóságot. Tehát ilyen értelemben véve a "valóság" csupán hit kérdése, azaz elhisszük, hogy az amiben élünk valóság, holott ennek épp ellenkezője az igaz. :))

      Törlés
    2. Ez igaz, de előbb lennie kell egy személyes tudatnak, aminek személyes valóságérzete lehet.

      Egyre inkább meg vagyok arról győződve, hogy egy ilyen alacsony rezgés számú szinten, mint a mi 3D-énk gyártódnak le tulajdonképpen a "lelkek" és nem fordítva, ahogy azt szinte mindenki hirdeti.
      Tudniillik nehezen tudom elképzelni, hogyan válhatna ki csak úgy "magától" a tudatmezőből egy saját szeparált éntudattal rendelkező "lélek" aki aztán "megtestesül" a 3D-ben. Hiszen előtte nem érezhette a szeparáltságot, hiszen EGY volt az egésszel, akkor miképpen vált volna ki? Éppen hogy az apró tudatmorzsákból, mint részecskékből összeálló univerzum teszi lehetővé a saját anyagából összeálló létező számára, hogy "meglelkesül" és ha megtanulta a "leckét", elérte a szintet, akkor már örök létezővé avanzsálhat, mint saját éntudattal rendelkező entitás és folytathatja immár végtelen "fejlődését".

      Ezért gondolom azt, hogy amíg ez a folyamat le nem zárul az egyén számára a 3D-ben, addig ez egy kitüntetett sík a számára, ezért csak, mint "álom" illetve, az élete során egyre nagyobb tudatosságot elérve, mint tudatos álmodó, aztán asztrál utazóként is egyre többet tapasztalhat, de amíg nem éri el a "távozási rezgésszintet", ahogy a rakéta, amíg nem éri el az un. szökési sebességet, addig nem tud kikerülni a Föld vonzásköréből, szintúgy, a már megkreált tudati entitás sem képes elhagyni a síkját, amíg meg nem tudta emelni a rezgésszintjét. Ha meghal, akkor már sokkal könnyebb, mert nincs már ami visszahúzza, de ettől persze még a siker nem garantált, az attól függ mire jutott az élete során.

      Az Eredet jó film, de ugye ott is egy berendezés kell ahhoz, hogy a maguktól elérni nem képes rezgés szinteket elérjék és ahogy elmúlik a hatás, rögtön "visszaesnek" a 3D-be. Ez persze viszont nem zárja ki, hogy aki "ott" van és meghal, az meghal a 3D-ben is, hiszen ha a lélek elveszti a testét (elveszettnek hiszi), akkor elveszti a szeparáltságot is ezáltal "visszaolvad" a tudatmezőbe és nem létezik szeparált "éntudatként" többet. Én erre asszociálok, amikor azt mondják a filmben, ha valaki elér egy szintet, akkor onnan már nem tud visszajönni és a "semmiben" lesz.

      Törlés
    3. Igen ezt már beszéltük korábban, nekem is nehéz elfogadnom, hogy "én", valahol odafönt, teljes tudatossággal eldöntöttem, hogy elfelejtve mindent, lejövök ide szopni a cumit egy életen át, sőt olyannyira "tudatos" voltam, hogy még meg is terveztem a szopás minden állomását. :)
      Na nem hiszem, hogy ez így lenne. Persze nem tartom kizártnak, hogy léteznek olyan társaink, akik tudatosan jöttek már ide valamiért, de én egyelőre nem tudom ezt magamról elhinni.
      Sokkal inkább azt érzem, amit írtál, hogy én itt jöttem létre; szellemet a Nap fényéből, testet a Föld anyagából kapva. És ez nem zárja ki azt a gyerekkorom óta tartó érzést (szájtátva bámultam a csillagos eget), hogy valahogy nem ide tartozom. Visszafelé vágyok, a Fény felé. Szerintem ez természetes, és megfigyelhető a teljes élővilágban: a növények a fény felé nőnek, az állatok is a fény felé tartanak, vagy legalábbis szeretnek sütkérezni benne még ha el is fogadják az aktuális létkörülményeiket. :)

      De igazából teljesen mindegy, hogy "felülről jött lefelé" a lélek, vagy "alul jött létre és felfelé tör", a lényeg azt hiszem mindkettőben ugyanaz: a Tudat által jöhetett létre mindannyiunk, hogy megélhessük az Ő világát. És ez többé kevésbé megfelel mindenkinek, kivéve néhány morcos lázadót... :)

      Törlés
  9. Hmmm,miket nem mondanak ezek itten?!
    http://www.youtube.com/watch?v=D0z23Q8Ch1M
    a.n

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Aranyi Laci úgy ül ott mint aki beszart. Mi van, megfenyegették? Régebben nem volt ennyire merev és "tárgyilagos", sokkal többet mert kijelenteni, mint most. :)
      Persze szerintem is jó a sok marha vadhajtását tényekkel helyretenni, de most valahogy nagyon "hivatalosan" nyilatkozott Laci.

      Törlés
    2. És azt is némán tűrte, mikor a nemesb brit társaság egyetlen ó magyar tagja közölte tényként, hogy létezik élet a földön kívül. Szeme se rebbent, persze ő ezt már eddig is tudta. Üstökösökön járványokat terjesztő baktériumok, nem meglepő, több tízezer éve látogató idegenek, magától érthetődő. És persze a szokásos duma, az emberiség még nincs rá felkészülve kollektíve.

      R.S.

      Törlés
  10. Beszélgetés Kisteleki Gézával .

    http://www.youtube.com/watch?v=tLtnWaNkofE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a Kisteleki jó kis csodakereső csodakeresőknek....
      Folyékonyan beszéli a hülyeség nyelvét...
      A Pilisbe belépőket azonnal kivégezték...A Pilisben bányák települések és vízimalmok is voltak...bizonyára teleportáltak...persze voltak zárt részei is...
      Arvisurák 500.000 éve... evés években számol az Arvisura ami 500.000 nap... Az Arvisurák 48.000 évig tekintenek vissza...
      Még innen is gagyi az egyik tenger alatti piramis kép...
      A látogatók elől elzárt piramis alatti terem, a látogató számára több irányból dísz-kivilágítva...:D Megnézném azt a föld alatti termet, melynek tartóoszlopai fogpiszkálókból készülnek....ráadásul egy kőből rakott hegy is van fölötte...
      A piramis nyílásai csillagokra mutatnak... de mikor?? Ugyanis a Föld forog...
      Apróságok...:D

      Törlés