2014. november 26., szerda

A távolságot, mint üveg golyót, megkapod


Ezt a címet adta egy Kolozsvári srác a Csillagok között (Interstellar) c. film kritikájának. Hihetetlenül pontos találat József Attila altatójának (máig nem érthető) részletét összehangolni ezzel a filmmel! Ebben - az egyébkén tudományos-fantasztikus-filozófikus (sci-fi-fi) - filmben ugyanis pont egy üveg golyón kell áthaladniuk hőseinknek, hogy "legyőzzenek" teret, azaz egy csapásra megkapják a távolságot. A történetben el is hangzik a szokásos magyarázat a papírral, amire rajzolnak két pontot, ezeket összekötik egy vonallal, de ez a vonal áthidalhatatlan távolság (pl. két galaxis között), ezért az átjutás egyetlen értelmes módja meghajlítani a papírt (a teret) és összenyomni a két pontot eggyé, majd átdöfni egy ceruzával (féreglyuk) és oálá, kész is az azonnali járat. Csakhogy a térben a kör (átlukasztott papír) egy "üveg gömb" formában jelenik meg, amely átjáró innen nézve tükrözi a másik oldalon látható csillagképet, és oda-vissza. Így tehát aki ezen az üveg golyón átmegy, megkapja a távolságot... Attila, baszki, maradhattál volna még egy kicsit!


Bámulatosan oldották meg egyébként a film készítői a(z elképzelt) látványát annak, amikor egy ilyen féregjáraton, vagy egy fekete-lyuk eseményhorizontján átmegy az ember. Állítólag olyan jól sikerült és élethű szimulációt hoztak létre csak a film kedvéért, hogy a tudományos világ is felfigyelt rá, és elkérte kölcsön a progit. :) Természetesen vannak a történetben megkérdőjelezhető dolgok, például miért kellett pont egy olyan emberi tartózkodásra alkalmasnak (?) tűnő bolygót megcélozni, amelyik egy fekete-lyuk közelében van? Nem volt másik exobolygó a láthatáron? Aztán: miért kellene átmenni egy másik galaxisba, amikor a Tejút-rendszerben is van alsó hangon 100 milliárd csillag, melyeknek van ki tudja hány potenciális bolygója... Na mindegy. A történet alapötlete az a hálivúdi mesterek körében mostanában igen népszerű "el kell hagyni a Földet" elméletre épül, ami mögött lehetne keresni mindenféle ideológiát, népességcsökkentési terveket, elragadtatás-vágyat, végítélet-vetítést, felkészítést, sugallatot, vagy bármilyen egyéb megjelenítősdit, de ezt most kihagyom, mert szerintem ebben a műben kifejezetten piros pontot ér a "szokásos" apokaliptikus megjelenítés (elhagyatott, növénnyel, vadállatokkal benépesített megavárosok, autó-roncs-negyedek, stb. látványa) helyett az emberi lélekben történő változások megmutatása. Ugyanis itt szinte csak egy városka életén keresztül ismerhetjük meg milyen az, amikor meg kell küzdeni az ellenünk fordult elemekkel, a pesszimizmussal, az élelemhiánnyal, a szennyeződéssel (porviharokkal), és a lemondás/kiútkeresés egó-romboló és egyben építő gyötrelmével.

Nos ennyit a film technikai részleteiről, viszont ami engem jobban felizgatott, az a háttérben végig ott húzódó filozófiai vonal. Sőt, több szálon is futnak ezek a gondolatok. Ezekből az egyik az űrutazás mibenléte. Nem tagadom, gyerekkorom óta egyik nagy vágyam kilépni a csillagok közé, felfedezni, utazgatni a csillagok között, egy szóval szétnézni "odakint". Hogy ez egy bádogdobozban történne-e, vagy valahogy másképp, az igen lényeges kérdés. Ebben a filmben is pont az a rész tetszett a legjobban, amikor űrhajósunk a fekete-lyuk közepe felé száguldva ráérbed, hogy el kell hagynia a kasznit. Muszáj, különben sírja lesz az addig őt védő anyag. Mint a Kapcsolat c. filmben is, amikor főhősnőnk rájön, hogy az emberi kéz által épített űrhajós-szék felesleges eszköz és hibás elképzelés a féregjáraton való közlekedés során. Nem kell, nem bírja ki (persze kérdés, hogy az emberi test kibírná-e a jelenlegi szén-alapú formájában). Na szóval két utalást is kapunk arra vonatkozóan, hogy a 3D illúz világából kiemelkedni, azt meghaladni nem 3D-s eszközökkel (mint például egy űrhajónak keresztelt bádog doboz) lehet, hanem csakis önállóan, belső késztetéstől vezérelve. Akkor menni fog, úgy működik. A "kinti" látszólagos (ál)végtelen beutazása helyett tehát az út befelé tágasabb, és valósabb...

A másik fontos filozófiai szál a filmben az a szeretet téren és időn átívelő ereje. Az egyik női szereplő monológjából tudhatjuk meg, hogy bár elképzelhetetlen fizikai távolság van ő és szeretője között, de mégis tisztán érzi a szeretetét és hogy még él. Ez a szeretet képes átívelni téren, időn, gravitáción, no de hogyan? A szív - pusztán tudományos eszközökkel meg nem érthető - működése és valója nagy kérdés nekünk. Bár vannak már kísérleti eredmények, hogy a szív elsődleges prioritású szerv minden tekintetben, megelőzve az agy működését energetikai- és informatikai (!) fronton is. 



Ez persze még mindig csak a felszín kapargatása. A szív dobog, energiát ad, melynek forrása ismeretlen a tudomány számára. A szív szeret és nem csupán kémiát termel, hanem a szeretet energiát ad a "zárt" rendszerbe, felülírva minden anyagmegmaradási és energiamegmaradási törvényt. Csak próbáljuk ki! Menjünk oda egy rosszkedvű embertársunkhoz (akár egy gyerekhez) szeretettel, jó szándékkal, s komoly esélyünk lesz rá, hogy felvidíthatjuk egy kicsit. Energiát adunk át a "semmiből". Egyedül a szeretet képes erre, hogy többletet adjon, hogy teremtsen. Szeretetből épül fel és mozog a Világegyetem is, így hát nincs más dolgunk mint megnevezni Őt (ahogy nekünk tetszik), aki létrehozta Mindezt, és ilyen szeretetre képes, majd keresni, kutatni őt... a véges nézi a végtelent...




A harmadik nagyon erős filozófiai-érzelmi szál az apa-lánya kapcsolat. Ez engem elevenemben érintett, lévén két lányom van. És baszki magamra ismertem ám! Amikor az űrhajós bemegy a lánya szobájába elköszönni, és megvígasztalni őt, az nálunk is megtörténik! Kisebb vonatkozásban ugyan (el kell mennem az ország másik felébe tárgyalni), de ugyanaz a szitu. És olyan is van, amikor inkább nem mondom el, hogy hajnalban elmegyek és ki tudja hazatérek-e, inkább csak este, amikor már alszanak beosonok és elköszönök tőlük, suttogva néhány bíztató intelmet, mint például "legyetek jók, és vigyázzatok anyátokra". Ezek nagyon kemény pillanatok az életben, annak aki egy kicsit komolyabban belegondol. Persze lehet ezt is játéknak felfogni, meglehet így is kellene, hiszen minden vég csak valami új kezdete, de nekem ez még nem megy. A bennem lévő egó a saját halálával már úgy ahogy kiegyezett, ennek meg kell történnie egyszer, és szinte kíváncsian várom a folytatást, azonban másokkal, a szeretteimmel szemben ez az elengedés koránt sincs így, ilyen "könnyen". Nem tudok olyan könnyen fogalmazni mint néhány tanító, akik bármikor képesek lennének elhagyni ezt a játszóteret, itt hagyva bárkit és bármit. Ehhez kell az a megfelelő szintű elengedési képesség, ami nekem még nincs meg...



De mégis mit jelent nekem ez az egész? Mert ugyebár, minden művészeti alkotásnak az lenne a lényege, hogy számomra mit mutat? Világéletemben utáltam azt az irodalom-tanári erőlködést, hogy minden versről, irományról stb. azt tanuljuk meg, amit mások mondtak róla. Egyrészt ki a faszt érdekel, hogy egy műről mások mit gondolnak, másrészt megmondták hogy a szerző mire gondolhatott? Nem mindegy? Honnan tudják? Honnan tudhatná akár egy Ady, hogy mit gondolt Arany? Csak az számít, nekünk mit mutat, mit jelent. Nos nekem ez az egész jócskán túl mutat egy filmen. Az ötödik dimenziót elérve egycsapásra megszűnik a tér és az idő 3D-s felfogása, ez egy olyan "létközeg" ahol egyidejűség van, a "lineáris" idővonal bármelyik időpontja elérhető, akár csak a kivetített tér minden pontja. "Itt" nincs is értelme már lineáris idővonalról beszélni, sokkal inkább egy körről, amely ciklikusságot mintáz, és ebből a nézőpontból tehát nem arról van szó, hogy valami x millió éve történt, hanem x körrel ezelőtt. A tér pedig olyasmi elemmé szűkül, mint amikor lehúzódsz az autópályán, megállsz, kiszállsz, és nézed a többi idiótát továbbra is száguldani, fénycsíkokká válni, - s itt, álló helyzetben érted meg hogy a világ megnyílvánult része egy állandó áramlás és ez "innen", nyugvó pontról nézve mennyire értelmetlen. Nincs idő tehát, és nincs tér se, de ezek mégis mindegyik darabja elérhető azonnal. Na most ezt technikailag megjeleníteni nem kis kihívás, de a filmkészítőknek egész jól összejött a tér és idő minden irányában végtelenre nyúló könyvespolc hasonlatával. Szóval nekem a filozófiai elgondolásokon túl ezt az eddig elképzelhetetlen 5. dimenziót mutatta meg a film viszonylag hitelesen, és immár elképzelhetőbben mint eddig. Meg még sok egyéb mást is mutatott, de a sok apró részlet nem érdekes annyira. 

Talán nem nevesítettem, hogy mindezen agymenést egy filmkritikába ágyaztam be, de lehet nem is az volt, csak néhány belső késztetésből kiáradó mondat. Sok a dolog még magammal úgy érzem...  

21 megjegyzés:

  1. …hasonló téma gyötör már egy jó ideje…, hogy mit tennék ha a kislányommal, történne valami, néha elképzelhetetlenül beteg gondolatok „támadnak” meg ennek kapcsán….volt olyan is, hogy a sírásig hergeltem magam. Beteg egy fasz tud lenni az ember(elme, én) az biztos. Jelenleg ott tartok, hogy ép ésszel (testtel) nem élnék túl semmi ilyet..Íme a tökéletes önsajnálat!

    …és természetesen itt meg is dől minden. Hiába olvastam össze mindent, hiába vágom elméletben az egész „ezotériát” (nagyképű pöcs:))…mindennek csak a töredékét(sem) élem…. akarattal képtelen vagyok elhallgattatni ezt a szerencsétlent!!

    Csodálatos módon viszont a fenti „gondolatsor” valahogy katalizátorként is hat, terel Isten felé. No nem oly módon, hogy rettegve kérem őt, hogy vigyázzon ránk, bár őszintén szólva ilyen is előfordult…. néha azonban (amikor már kellően undorodom a gondolataimtól/tehetetlenségemtől) sikerül „megnyugodni Istenben/ a mostban/a madárcsicsergésben” (nem tudom pontosan definiálni),…spontán…ilyenkor nem jönnek gondolatok…megnyugszik, egyenletessé válik a lélegzet… még a darázsnak is „hagyom”, hogy rám szálljon és belátása szerint tegyen:)…sajnos ez nagyon-nagyon ritka és ahogy "felfogom" a jelenlétét, már generálódik is egy gondolat ami összetör mindent. Bárcsak folyamatosan így élhetnék!

    …ki van ez találva rendesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki bmeg. :)

      Azt már belátom, hogy csak az egónak vannak ilyen ragaszkodásai, a szív valahogyan érzi, hogy nincsen semmi gond, minden rendben - hiszen a szívből Ő szól hozzánk, elmebetegekhez.

      Nagyon jól megfogalmaztad amit én is szerettem volna... :)

      Törlés
    2. Pityesz
      (Elnézést...Hozzád már sok mondandóm lett volna..., de most megtöröm ezt a csöndet is...Talán segít...)
      Mivel sokat olvastál, nem titok ez az idézet:
      „Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert.”
      Számomra ennek a gondolatnak fő mondandója, hogy elKÉPzelve mi is KÉPesek vagyunk termteni. (Aki már próbálta, az tudja...) Ezt lehet használni EGO-san (helytelelnül) és lehet használni másokért (helyesen).
      Érezve ennek az erőnek működését, az ember EGYúttal felvérteződik, és EGYben megpróbálja uralni is a gondolatait ami nem EGY-SZERű...
      Ezért mikor elkezdenek bekúszni a sötét gondolatok, én a helyzetet visszaforgatom, és SZERetettel arra gondolok (azt KÉPzelem (teremtem)), hogy "Minden rendben lesz"...:)))) Nálam működik, mert így több lábon állok...Egyrészt tudom, hogy a test csak ruha (így valódi baj nem lehet)...másodrészt érzem, hogy a bekúszó-lehúzó negatív energiákat felül tudom írni pozitív energiákkal... ;)

      Ezeket meg azért ajánlom, mert remekül összefoglalja az ember mindennapi és magasabb szintű beavatódásait...(Jó látni másként, hogy minden okkal történik velünk és folyamatosan megmérettetünk mind tettekben, mind gondolatokban...) :
      http://ebredezok.hu/?s=tarot

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Köszi szépen! ....ha pedig mondandód van kérlek ne fogd vissza magad, akár utólag is oszthatod:)

      Törlés
  2. A szeretetet is el kell tudni engedni, mert kötőerő a tudatlanság és a lustaság mellett.
    A birtokló szeretet megköt, a feltétlen szeretet pedig nem különböztet meg, mindenre kiterjedő, így nem tud elveszíteni semmit/senkit.
    Még azt a vágyat is el kell tudni engedni, h szeressenek.
    A szeretet egy állomás csupán.
    Köszi a filmajánlót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tömör és velős megfogalmazás, Olivin! :) Az ember érti, és fel is fogja a lényegét, de azért megvalósítani nem piskóta! Viszont, ha sikerül az elengedés( a világgal való felszámolás), akkor azt hiszem kijelenthető, hogy mindaz egycsapásra megoldódik, amiről írsz. Az ember "ősi" vágya pedig szerintem nem is az, hogy szeressék, hanem az, hogy elfogadják.

      Ákos dalában van egy nagyon ütős mondat: " de kaoszból rend, gyilkosból szent nem lesz csak akkor ,ha Ő benned is megjelent." ( Persze tudom, hogy Ákossal per pill. nem egyre gondolunk az "Ő" kapcsán :))))

      Lujza

      Törlés
    2. Elnézést a megszólalásért...
      Olivin szerintem a jóságra gondolt, mert az az ami karmát okoz...mégha pozitívat, akkor is karmát...ami valóban kötőerő...
      A jógikus filozófia szerint 3 féle kötő erő létezik: jóság, szenvedély és tudatlanság...(A tudatlansághoz köthető a lustaság)
      A szeretet valóban kötőerő, mert csak ezáltal...(SZERetettel v. SZERelemmel lehet csatlakozni a legfelsőbbel...)
      https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Cn1Glwo5N5M

      A birtokló szeretet nem valódi szeretet...az a vágyakozás(szenvedély) és a félelem fura keveréke...

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Csak előugrasztottalak a bokorból, kedves SZN! :o)))
      Köszi a pontosítást, igazad van!
      Szép napot neked is! :o)

      Törlés
  3. Köszi, hogy felhoztad A FILMET, Mazsola, hiszen amióta láttam, minden nap agyalok rajta egy kicsit (nagyjából ugyanezen három filiozófiai volnal mentén)

    Szóval egészen döbbenetes volt, hogy Nolanék és McConaughey mit tettek le az asztalra - és ahogy írod is, lányos apaként még nagyobb hatást gyakorolhatott rád az alkotás, nem kis részben az utóbbi években parádézó (nem a Dallas Buyers Clubra gondolok, bár ott is szenzációsan hozta a figurát, hanem az HBO-s True Detective c. sorozat első évadára, amit az itt olvasgatóknak-kommentelőknek kötelezően felírnék receptre - főleg az utolsó, 8. rész záró jelentét) színészre.

    Fura, hogy említetted az időt mint olyat - pontosabban annak nemlétét -, ami az alábbi linken megtekinthető, szerintem parádés eszmecsere részét képezte ("Szabolcs" nevű adminnak hála).

    Utóbbit szintén melegen ajánlom (no pun intended :D) a Mazsola-törzsnek, de főleg Kerionnak. Remélem, nem off, mindenki, aki veszi a fáradtságot, jöhet összegzéssel az ott olvasottak az itt található gondolatébresztő fényében.

    http://felemelkedes.paranormal.hu/viewtopic.php?f=2&p=4627&sid=14276fbe50f345f7456724ac8962ed94#p4627

    *Richie Gecko*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia *Richie Gecko*!:)

      A könyvet egyszer olvastam el, s első nekifutásra az összegzésem ennyi: remek.:)

      Bővebben: Nagyon sok kapcsolódási pontot tudtam vele kialakítani. Lényegében egy csomó mindenről kaptam visszaigazolást, melyeket tudatlanul ( olvasatlanul) is megtartottam belső megérzések által.

      Lujza

      Törlés
  4. Egyszer mondta nekem valaki, hogy van a Föld körül egy olyan övezet, amin nem tud áthatolni semmilyen űrjármű, ezért kamu az összes űrutazás. Ezt akkor még nem tudtam teljes egészében lenyelni, de egyre nagyobb a gyanú, hogy ez mégis igaz.

    Íme a napi tudományos hír:

    "Láthatatlan pajzs véd meg minket a gyilkos elektronoktól

    A Star Trek sorozatban is megjelenő láthatatlan pajzs a valóságban is létezik, körülbelül 11 ezer kilométerrel a földfelszín fölött, és ez véd meg minket a gyilkos elektronoktól. A közel fénysebességgel közlekedő elektronok az űrbéli elektronikus eszközöket és az asztronauták életét veszélyeztetnék.

    A pajzsot Daniel Baker és munkatársai fedezték fel a fánk alakú Van Allen sugárzási övezetben, amit a Föld mágneses mezeje tart a helyén.

    „Olyan ez az egész, mintha az elektronok egy üvegfalnak csapódnának az űrben” - mondta Baker. „Ez a láthatatlan pajzs elképesztő jelenség. Pont olyan, mint amit a Star Trekben is használnak, hogy hárítsák az idegenek támadását.”

    A Colorado Boulder Egyetem kutatói korábban azt hitték, hogy ezek a száguldozó elektronok megközelítik a Földet, és csak a felső légkör molekulái szűrik ki azokat.

    A Van Allen sugárzási öveket 1958-ban fedezte fel James Van Allen professzor, és Baker is az ő tanítványa. A vezetésével küldött fel a NASA 2012-ben két űrszondát, amelyek találtak a két korábban ismert övezet mellett egy harmadikat is.

    A felfedezés újabb ismeretekkel bővíti a plazmafizika tudományát, és jó tippeket ad az űrkutatóknak azzal kapcsolatban, hogy hol érdemes elhelyezni a műholdjaikat, ha azokat biztonságos helyen akarják tárolni."

    http://index.hu/tudomany/2014/11/27/lathatatlan_pajzs_ved_meg_minket_a_gyilkos_elektronoktol/


    Na most biztos én nem látom jól, de az űrhajók anyagában nincsenek elektronok meg elektromossággal működő berendezések? Hogy ha ez egy olyan pajzs, mintha "az elektronok egy üvegfalnak csapódnának az űrben", akkor hogyan képes ezen a láthatatlan falon áthatolni bármilyen ember alkotta kütyü, hm??
    :)

    VálaszTörlés
  5. Mazsola:)

    Még mindig nem vágom ki hordja a gatyát én le Mazsiztalak becécve, hölgyet remélve, aztán meg férfi vagy, vagy akkor Tété az asszony? Vagy Mazsola néven mind a 2-en írtok?? Egy kicsit hülyén érzem magam... Nem írhatom egy hölgynek hogy "Figyú Mazsola haver... :)"

    Én kislányra vágytam jobban Anna lett volna, de miután feleségem elmondta a női oldalát nem bánom, hogy fiú. Egy férfinak sokkal több, jobb lehetősége van munkahelyeken... Egy nő vagy robotol egy gyárban-, mert nem szakmunkás, szakember... akit meg kell fizetni...- vagy irodán, vezető posztban dolgozik, a többi egymást szétszedő nővel, ahová sokan a testükkel juthatnak csak be, ezt látom (tisztelet a kivételnek)..

    "elköszönök tőlük, suttogva néhány bíztató intelmet, mint például "legyetek jók, és vigyázzatok anyátokra"

    Amikor ezt mondod fogadni mernék utána dúdoltad már magadban a jövőre gondolva: Legyetek jók, ha tudtok ta ta rá rá rááá" Rögtön ez ugrott be:)

    "És olyan is van, amikor inkább nem mondom el, hogy hajnalban elmegyek és ki tudja hazatérek-e"

    Én azt érzem, hogy nagyon félted a családot és őket sokkal jobban sajnálnád, mint magad, ha történne veled valami.

    "Ezek nagyon kemény pillanatok az életben, annak aki egy kicsit komolyabban belegondol. Persze lehet ezt is játéknak felfogni, meglehet így is kellene, hiszen minden vég csak valami új kezdete, de nekem ez még nem megy."

    Én segíteni szeretnék ha hagyod:

    Nekem nagyon jól esett, hogy írhattam nálad, nektek... a mai napig nem felejtem, és köszönöm...:)

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/11/8-dolog-amit-nem-tudtal-halalrol.html#.VHc7hNKG-So

    "és hogyan oszthatná meg a legnagyobb rejtélynek számító titkokat egy másik dimenzióból?" "Billy mindent megtanított nekem a halálról" "Az első dolog ami történik, az a boldogság

    Amint meghalsz, kiszívnak a testedből egy Gyógyító Kamrába. A fények ebben a Kamrában kitörölnek minden sérelmet, amit egész életed során elszenvedtél, fizikait, lelkit és érzelmit. Szóval kevesebb, mint egy ezredmásodperc alatt minden fájdalmad elmúlik"

    Szerintem akik már átélték a klinikai halált+ az élményt:

    http://tudnodkell.info/ha-ezt-elolvasod-talan-hinni-fogsz-a-tulvilagi-letben/

    "Pen ha ez volt a halál akkor gyönyörű" !!!

    A félelemedet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a drágám a kölykök összementek c. filmben alulról végtelennek, és rémisztőnek tűnhet még a szép zöld fűszál + gomba is, de felülről ez simán aranyos!:)

    Minél jobban félted őket annál rosszabb, nézd meg a retkeket kint szaladgál a pulya télen egy pulóverben aztán semmi baja, mi magyarok meg befáslizzuk a pulyát+ hipóval kell elmosni a tányért.. Ki lesz az életrevalóbb? Aki meg volt edzve!
    Én is fogytam nő miatt 10 kilót szerelmi bánatban! És? Így kellet lennie, mert ha nem akkor elveszek egy hülye pics..t, aki nem hozzám való lesz 1-2 kölök és válhatunk el...

    Az okos okosakat gyűjt maga köré, a hülye hülyéket!

    Jó persze én könnyen beszélek mondod te, mert átéltem azt amit csak klinikai halálnál szokás. Tudod miért éltem át? Mert az égiek megmutatták, azért hogy az arra készen álló, és méltó Jó embereknek átadjam, nem csak nekem szólt, hanem mindenkinek!:)

    Már 4 szer meghalhattam volna 2 autóbaleset + fulladás + extasy tabi...

    DE nem hagyták hogy elmenjek, tehát ezt én érzem és értem, dolgom van itt.

    NEM szabad félni se neked se nektek, mert ezekkel a gondolatokkal csak vonzátok a bajt, ha nyugodtak maradtok és erősek nem lesz baj, ami meg van írva az úgy is megtörténik, mert addig kell itt legyél, legyetek... Az a baj hogy a halál+a csak 1 életem 1 halálom felfogás van elterjedve..

    Képzeld el, hogy a fejeden van egy ilyen izé:https://www.youtube.com/watch?v=INDKNA7kXoo
    Amíg hagyod hogy ez legyen a valóság félsz, de ha leveszed, megnyugszol...:)
    Ez az elme börtöne...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Képzeld el, hogy a fejeden van egy ilyen izé:
      https://www.youtube.com/watch?v=INDKNA7kXoo"
      vagy felszel egy sztázis-kapszulában, ami ilyen bigyó..:
      http://youtu.be/CgGQZuKxYB0
      fénnyel hintett ágyon..
      http://youtu.be/rkv7oD_WbT8
      "Nincsen kívül, belül élünk egyedül,
      Fénnyel hintett ágyon forgok, mint ki szül,
      Magunk álma, képzelete fogva tart,
      Nem ázunk, de viseljük a zivatart!"

      Törlés
    2. :)
      Platón is feszegetett már valami hasonlót!
      https://www.youtube.com/watch?v=sPzJBfHkpZY

      Törlés
    3. (Mazsola, ha nagyon nem ideillő a társalgás, akkor kb.Braveheart2014. november 27. 16:48-től légyszi vágd át a beszélgetésünk valamelyik agymenésem alá- nem tudom hogy kell :) )
      (Pityesz: Tőled hallom-kb. harmadik ember- aki Platón barlangját a holografikus univerzumhoz köti.. ha "feltéve-de meg nem engedve-" azt gondolom, amit gondolok, akkor mi mind kib@szottul nem vagyunk mások, mint SIMek a the Simsből :P )
      Hogy a következő hogy jön ide? sok irányból és sokféleképpen :)
      *****
      EZO 18+
      ------------
      Warrior Petro: A varázslóság alapelvei

      (Sas: az õserõ, a toltékok Sasnak hívják, hogy valamiképpen lehessen beszélni róla)
      Az Univerzum és minden, ami benne van, energiából áll. Nincsenek tárgyak, csak színtiszta energia. Az energia egy erõbõl származik (Sas) és szétsugárzódik az egész univerzumban (a Sas emanációi), mint végtelen számú energiamezõ.
      Az emberek a látóknak úgy látszanak, mint energiabuborékok (fénylõ tojások), melyek a Föld 48 energiamezõjébõl az egyik, a szerves élet sávján helyeznednek el. (Az emanációk nagy sávjai). Hét további sávon is találhatóak élõlények, ezek a nem szerves lények.
      Az emberi lények akkor kezdenek érzékelni, amikor emanációik egy része a fénylõ tojáson kívül esõ emanációkra rörgzül. Ez a pont, ahol az érzékelés megtörténik, a gyûjtõpont. A gyûjtõpont helyzete meghatározza, mit képesek az emberek érzékelni.
      Ha a gyûjtõpont egy bizonyos ponton (a megszokott, kialakult ponton) rögzül, az elsõ figyelemnek hívjuk. (tonál)
      Ha a gyûjtõpont a szokványos pontból elmozdul, akkor második figyelemrõl beszélünk. (naguál)
      Ha a gyûjtõpont egyidejûleg minden pontra rögzül, az a harmadik figyelem, vagy a belülrõl izzó tûz.

      Az emberek ugyanúgy a Sashoz jutnak vissza, életük során felhalmozott élményeik által növelt tudatuk szolgál a Sasnak táplálékként.

      Miért nem érzékelik az emberek a valóság igazi természetét?
      Amikor az emberek megszületnek, gyûjtõpontjuk instabil, folyékony. A kisbabák rengeteg dolgot észlelnek egyszerre, azért nem emlékezünk korai (csecsemõ, kisbaba) korunkra, mert ekkor még nem szilárdult meg a gyûjtõpont. Amint a gyermekek felnõnek, gyûjtõpontjuk rögzül egy bizonyos pontot, ez a környezetük (elsõsorban szülõk, tanítók) hatására történik meg. (az idõk tonálja)
      A gyûjtõpont szokványos helyzetét naponta fenntartjuk (belsõ párbeszéddel) energiánk nagyrészét erre használva. (ego) Ezért a valóság értelmezése életünk végéig ugyanaz marad.

      Hogyan lehet a valóság igazi természetét érzékelni? (A varázslók útja)
      A valóság igazi természetének megismeréséhez el kell mozdítani a gyûjtõpontot szokványos helyzetébõl. (a világ megállítása) A gyûjtõpont elmozdításához energiára van szükség, melyre a varázslóknak több módszere van: feddhetetlenség, rejtõzés, emlékek összegzése, nemtevés, helyes járás, álmodás, szemlélõdés, stb.
      Miután elég energia felszabadult, a gyûjtõpont véglegesen elmozdul megszokott helyzetébõl (az emberi forma elvesztése) Az emberi forma elvesztése vagy a gyûjtõpont állandó mozgatása után a harcos életének döntéseit már a rendelkezésre álló energia határozza meg. Ilyenkor a harcos már a természettel együtt folyik, nem fontos, hogy más emberek mit tartanak róla.

      Mi a varázslók útjának végsõ célja?

      Elérni a harmadik figyelmet, mely lehetõvé teszi, hogy elkerülje a Sashoz való visszajutást - azaz a halált.

      Törlés
  6. Conflict in Space:....... kapcsold be a fordítást a videó alján

    https://www.youtube.com/watch?v=wBQ1CxO2aws&feature=youtu.be

    ET First Contact Radio with ALKESH about CONFLICT IN SPACE

    News

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet felesleges(?) időtöltés vót egy jó részét megbámulni a videjónak.
      Viszont jelen elgondolásaim szerint
      - vagy én vagyok szellemileg/értelmileg vissza/el maradott,
      - vagy tényleg ilyen bonyolút a téma,
      - vagy a narrátor csóka direkt szop...
      csinálja a közönséggel, hogy mire az Embernek gyereke feldolgozná a ráöntött információt, rögvest egy olyan megszólalásba vált, ami nem odavaló, vagy csak számára lényeges, vagy...
      Szóval. Úgy ötvenvalahány percig bírtam, mielőtt (nem pozitív rezgéseket sugározva) felemlegettem a készítők/narrátor (szemtanú?) kedves szüleit.

      S a szép képek, meg mindenféle ábrák ellenére csak arra nem sikeredett rágyönni, hogy mirefel megy ez az egész hajcihő.
      Logikailag valahogy nem bírtam kezelni, hogy a jóságosan vigyorgó (de cserébe "tápos") magosan rezgő arcok tervezetten(?) egy mocsoknagy maflást kaptak a rossz, gonoc, kis bigyóktól. (Akiket végül a Szeretés nevében önös védelemből jól letapostak.)
      S azért még pár dolog nem világos.

      Törlés
    2. Én 52. percig néztem.
      Volt benne olyan is amivel tudtam "kapcsolódni", és volt olyan ami ellentétben állt a saját mátrixommal. Ettől még lehet igaz. Majd a híradás eldönti, amit megjósoltak benne. Ha lesz ilyen, akkor elgondolkodtató (no persze ez is lehet manipulatív, előre megtervezett), ha nem lesz ilyen a hírekben, akkor ez is csak egy jó fantáziájú író remekműve. Lásd még: Antaris fake. :))

      Mellesleg Quedra, az Interstellart megnézted?

      Törlés
    3. Ja. Megnéztem. Tennap.
      A sok okos filozófiás kérdés mellett viszont, egyrészt nem ütött akkorát, másrészt meg mán az elejin sejdíteni lehetett a végit.
      S eza... "Ők nem is Ők, hanem Mink, de inkább Én" magyarázat is kicsit... hogyismongyam?... nem vót kerek.

      Depersze... a eccercsak a rendszeren belül megjelenő feketelyuk is vélhetően több kacifántot okozna, mint pár porvihar, meg garvitációs anomália. (Igaz nem lenni se csillagász, se fizikás csóka.) Szóval. Lehet ezt benéztem.

      Törlés
  7. "Hihetetlenül pontos találat József Attila altatójának (máig nem érthető) részletét összehangolni ezzel a filmmel! "
    Nekünk ezt annak idején úgy magyarázta az egyébként nagyon jó magyar tanárom, az üveggolyó egy nagyon szegény gyermek számára elérhetetlen vágyott drágaság volt. Pont olyan, mintha távolságot akart volna kapni.....
    (Tudom, verset nem lehet megmagyarázni, de ezt a fajta magyarázatot akkor is és most is egészen elfogadhatónak találtam (mivel hasonlóképpen éreztem a pax toll iránt :))
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés