2014. november 3., hétfő

Kristályosodjunk!



Olivin ajánlotta ezt a dr Graham - Grain damage (A káros gabona) c. könyvéről készült összefoglalót, (http://vibrantegeszseg.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=230133) nemrég, ami nagyjából arról szól, hogy mióta a földműves életmódot folytatjuk, úgy nagyjából 10.000 éve, azóta nem természetesen, nem a genetikánknak megfelelően táplálkozunk a sok elfogyasztott szénhidrát révén. "Paleontológusok leírták, hogy az emberi faj létezésének több mint 99,9%-át gabona nélkül élte földünkön. Tíz millió éven át a gyümölcsök és zsenge zöldek képezték a táplálkozásának gerincét a nagyon kis mértékű olajos mag fogyasztása mellett. A modern ember 10 ezer éve termeszt csak gabonát, s a tűz alkalmazásának kezdetét is ekörülre teszik. Ekkortól számítódik az emberi egészség hanyatlása is."

Kerion bátyó sokszor értekezik arról, hogy csak úgy lehet felülemelkedni ezen az egész nagy rakás f... rendszeren, ha a belső átalakulásunk végbemegy, azaz a szénalapú létforma átalakul szilícium alapúvá, azaz amikor kikristályosodik, felfényesedik az ember.

Megforgattam a fejemben ezt a két dolgot, és a következőre jutottam.
Azon gondolkodtam, hogy a körülöttünk rohangáló egók nagy része állandóan ki akar tűnni valamivel. Egyéniség akar lenni. Ez itt idióta sapkát hord, az hülye bajuszt növeszt, amaz meg szeret villogni a neonzöld-lila harisnyájában, mert az neki jó. Ki akarnak tűnni, no de ez valami ördögtől való dolog lenne? Egyéniesedni, kiválni a szürke masszából, az valami rossz dolog? Nem hinném. A módja viszont, ahogy ezt megpróbáljuk katasztrofális, és szánalmas. Úgy vélem a nagy általánosból való kiválás, azon felülemelkedés természetes része a programunknak, az élet alapvető ösztönzése. De vajon ez a kitűnés a többi közül csak úgy lehet ha minél idiótábbra vesszük a figurát? Vajon minél jobban növeljük az egót, az "én vagyok valaki" személyiséget, annál jobban felfényesedünk? Vagy éppen ettől merülünk el még jobban a virtuális létbe? És ha ez így nem túl ügyes, akkor vajon látunk-e jó példát a természetben erre? Ha körülnézünk a csillagos égen, hát bizony ott vannak, mind. Nincs két egyforma csillag, mely méretében és színében megegyezne, tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy egyéniségek. No de vajon hogyan lettek azzá? Azáltal hogy minél inkább bezárkóztak a saját egójukba, különcködve, vagy inkább azzal, hogy minél inkább transzparensé, kristályossá váltak, és átengedték magukon a Fényt, végső soron magát Istent? Szerintem inkább ez utóbbi az igaz. Így lettek a csillagok olyan rendkívül mértékben egyedi létezők, akik úgy "mutogatják" magukat, hogy közben teljes mértékben átengedik magukon a létezés forrását. (ezt a logikát követve a csillagok a legnagyobb transzcendens alteremtő mesterek, a feketelyukak meg a legnagyobb egók, magukba szívva mindent...)



És vajon mi emberek elérhetjük-e ezt? Vagy az ember ne akarjon csillaggá válni? Maradjon mindenki a seggén, úgy ahogy megteremtették? Vagy egy játékidőn belül van lehetőség váltani, evolválni, felfejlődni valahová? Szerintem biztosan, nem olyan szigorúak ám a játékszabályok, tulajdonképpen mindent szabad. No de hogyan érhetjük ezt el? 


Az biztos, hogy a belső átalakulásnak természetéből eredően belülről kell elindulnia. No de ha megvan az igény és akarat erre, és elérkezünk a fizikai megvalósításhoz, hogyan fogjunk hozzá? Mert azért ha lazák is a szabályok, azért mégiscsak vannak ennek a fizikai megnyílvánulásnak kötöttségei, amiket nem lehet egykönnyen felülírni. Ilyen például a testünk felépítése és összetétele. Mindannyian ismerjük a tudományos megállapítást, hogy szén alapú létformák vagyunk, ami azért tűnik nekem egy kissé badarságnak, mert a testünk 70%-a víz... no de lépjünk túl ezen. A vázrendszer, a csontok szén alapúak ez tuti (bár 40%-a azoknak is víz...), és ezen változtatni nem lehet túl könnyű. Azonban ha összekapcsoljuk az alábbi három megállapítást, talán jutunk valamire:
1. Természetes módon kellene táplálkoznunk, többnyire gyümölcsökön és zöldségeken élve, a bennük lévő cukor (kristály!) által nyerve energiát, úgy ahogy évmilliókig tettük. 
2. A hivatalosan ugyan meg nem erősített, azonban az összes ókori civilizáció által bemutatott valódi történelem szerint az ember az aranykor óta folyamatosan hanyatlik, és mostanra érte el a sárember korát, azaz az agyagba/anyagba ragadt, szén alapú formáját.
3. Ebből a rendszerből (mondhatni zsákutcából) csak a felülemelkedés visz ki, és ez csak a belső átalakulással érhető el.
No, dereng már valami? Összeraktuk a képet? Lehet hogy az emberiség egyik legnagyobb átbaszása az volt, amikor a "mesterek" lejöttek ide és elvetették az első gabonamagokat, majd megtaníttatták a földművelést? Innen, 10.000 éve indult az egész degradálódás? A "hivatalos", 5000 éven túl nem merészkedő történelem ugyan nem, de a különböző kultúrkörökben töredékekben fennmaradt történelemismeret megerősíti ezt, pláne ha valaki veszi a fáradságot és folyamatában megvizsgálja az egész történelemnek nevezett horrort, ami végigível a legutolsó jégkorszak óta a Földön. 


Én úgy gondolom, hogy a felemelkedés útja a kristályosodás, azaz a tökéletesedés útja. Többször rávilágítottam már arra az összefüggésre is, miszerint a gyümölcsökbe a napsugár juttatja be a cukortartalmat. Cukor = sugár = fény (angolul a cukor = sugar). Nem mellékes összefüggésként belátható, hogy nem véletlenül darálják folyamatosan az arcunkba, hogy a cukor méreg. Így tehát nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a kristályosodás útja valóban nem a szalonnás-kenyér, a lazagne vagy a sajtos kifli evésén, hanem a minél fokozottabb gyümölcsevésen át vezet, hisz ekkor tud a testünk a szellem akaratának engedelmeskedve átalakulni (ki tudja mennyi idő és generáció elteltével) szénhidrátból kristályos formává. Ja, és tessék sok céklát enni! Az összes növény közül a céklának a legmagasabb a szilícium tartalma. Ez a felismerés nekünk magyaroknak különösen fájdalmas lehet, tekintve hogy szeretjük magunkat földhöz kötöttnek, legyökerezettnek tekinteni, akik a földből élnek. Nekünk a kenyér szent, a tej egészség, a tészta mindennapos. Hogyan is tudnánk ezeket egycsapásra elengedni, és egy teljesen másik étrendre átállni? 


Ezekre én sem tudom a választ, mindenesetre szerintem felsejlett az ajtó, amin az EXIT tábla van... de fontos hogy "belső" és "külső", "szellem" és "anyag" ugyanazt akarja ebben a játszmában, máskülönben csak vergődés és szenvedés lesz az egészből. Aki kristályosodni akar, az tegyen is érte, és felejtse el a pizzát, hamburgert, mákostésztát! Emelkedjen felül ezeken! Nem biztos hogy csak így lehet, de szerintem ez egy jó irány a KRISztusi, KRIStályosodás útján. 

A mesterek Holywood-ban pontosan tudják ez, meg is mutatták egyszer hogyan néznek ki azok, akik már átkristályosodtak:




:)))

Megjegyzések

1. Fenti receptet csak azoknak ajánlom, akik a jelenlegi testükben képzelik el a folytatást. Azok, akik minél előbb szeretnének megszabadulni a jelenlegi húsruciuktól, és a küszöb után 5. dimenziós, angyali létezőként tengetni mindennapjaikat, csak zabálják nyugodtan tovább a hamburgert, minél többet.
2. Fenti bejegyzést csak az vegye komolyan, akit nem hatnak meg Materál Istiék érvelései, és kellően őrült (legalább annyira mint én :)

Kapcsolódó:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/08/az-vagy-amit-megeszel.html

46 megjegyzés:

  1. Ha Hollywood rém-rondának mutatja az úgymond "át-kristályosodott" embert akkor biztosak lehetünk abban hogy ennek pont az ellenkezője az igaz. Egyébként a spirituális feltámadással párhuzamos anyagi átalakulás lényege az hogy a 3 D-s rezgéskiterjedéshez szokott "durván tömör" anyagi részecske-felépítésű test az 5 D-s rezgéskiterjedésnek megfelelő "finoman laza" anyagi részecskéjű testté válik. Ezután jönne - a további testi-lelki fejlődés, belső rezgés-emelkedés során a már áttetsző, transzformálható és teleportálható - a 7 D-s rezgéskiterjedésnek megfelelő un. fény-elemi-részecskés testi felépítés. Mely "létező állapotban" már bármikor bárhová el lehet jutni az univerzumban és az adott rezgésszintnek megfelelő illúziót lehet vizionálni. Az Egy-Én szintjénél alacsonyabb szinteken pedig - a "lenti" adott rezgésszintnek megfelelő - valóságosnak tűnő komplett illúziót lehet teremteni, irányítani. Már az 5 D-nek megfelelő, azt elérő szinten vannak "jelei" a későbbi "fénnyé válásnak". Nevezetesen a fej körül, majd a teljes auraburokban megjelenő fény-glória. Ez az ami várható - a glóriás, fény-aurás testi-lelki gyógyító emberek megjelenése a Kárpát medencében. Kérdés hogy mit lép majd erre - ezen magyar úgymond "zombi ufonauták" ellen - a TEK, a CIA, a KGB, a Moszad, a NATO az EU, USA, Izrael, Kína, Oroszország stb. Fel lesz nekik adva a "lecke" rendesen.
    Apropó, a gyümölcsök is tartalmaznak szénhidrátot. Ugyanis a gyümölcscukor az un. "egyszerű szénhidrát". Ez van a tejtermékekben is. A gabonafélék, a hüvelyesek, burgonya, egyes zöldségek meg un. "összetett szénhidrátokat" tartalmaznak. A fehérjedús hús, hal, tojás jóformán 99 %-ban szénhidrát-mentes. Ez nem jelenti azt hogy csak azt kell enni - pláne húst. Az "EGÉSZ-séges táplálkozás" egy összetett dolog - nem lehet csak úgy leegyszerűsíteni. Mindenki BELÜL érzi hogy mire van adott esetben - a rezgés-fejlettségi fokán - szüksége. Ennek a belső késztetésnek kell engedni a táplálkozás terén is. A szellem-tudati predesztinálás egyes táplálékok irányában mindig belső rezgés-függő, annak megfelelő - tehát nekünk mindenképpen ez a jó. Még akkor is ha a külső látszat sokszor nem éppen ez. A legrosszabb a direkt egós "elmenetel" valamelyik - akár "jónak" tűnő irányban. Az nem "mi vagyunk" hanem a környezet többnyire rossz ránk-hatása.
    "Véletlenül" rajtunk maradt szinte az egész almatermés. Természetesen nincs olyan véletlen hogy a gyümölcseinket-zöldségeinket csak úgy ukkmukkfukk nem lehet keletre értékesíteni. Mindez ÉRTÜNK VAN - nekünk kell tehát az olcsó de JÓ ALMÁT megenni. Miért is ? Nyilván azért "rendelkezett" így a Teremtés hogy végre testileg is sikeresen átalakulhassunk. Egyébként felettébb érdekes, hogy ha csak pusztán almát eszünk némi dióval más nem is kell. Mindkettőből rengeteg termett az idén Magyarországon - nyilván megint csak nem véletlenül. Szóval oda kell figyelni a történésekre és arra meg pláne hogy ok nélkül aztán semmi sincs.
    prananadi-miskolc.hu/gyumolcsok.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem, amikor ilyen összeszedetten írsz, Kerion. Semmi számmisztika, semmi zsidózás, semmi térrezonanciaemelő. :)

      Az egész bejegyzést a Te "elméleted" miatt írtam meg. No és ha már itt vagyunk, akkor meg is kérdezem:
      Szerinted tudjuk-e befolyásolni "fizikai" módszerekkel az átalakulást? Vagy ez a két dolog (átalakulás szellemi kívánalma és fizikai megtestesülése) összefügg? Úgy értem, ha megvan a belső késztetés, akkor már _eleve_ nem kívánja az ember a mélyrezgésű ételeket, nem? Tehát ahogy beindul az lelki-szellemi folyamat (rezgésemelkedés), úgy követi a sejtszintű átalakulás is (kristályosodás), ami magával hozza az egyre kifinomultabb anyagcserét, nem?
      De lehet-e ezt gyorsítani, ha az ember megerőlteti magát, és leszokik a nehéz kajákról, és áttér a gyümölcsökre? Megelőzheti-e a kocsi a lovakat? Vagy az csak erőszakolás lenne, kényszeres vergődés, mert természetesnek (lassúnak) kell lennie a folyamatnak?
      Mit gondolsz mindezekről?

      Törlés
    2. Én meg azt szeretem Mazsola hogy "nyakig" benne vagy a Teremtésben. Hogy a honlapod - szó se róla - "aranykori-értékkel" bír. Nézd csak meg a látogatottságát, ami napról napra szépen fokozatosan nő. Hogy egy kis biztatás is legyen: az ittlévőkre, az ide kattintókra, az itt "pozitív"' módon sertepertélőkre komoly és hálás szerep vár már a közeljövőben.
      "Fizikai", direkten egós módszerekkel természetesen nem lehet befolyásolni semmit. Egyszerűen JÓNAK/jó embernek kell LENNI, aztán jön az úgymond "Isten-i 7-esség" a: > Nyugalom/1/ > Türelem/2/ > Szeretet/3/ > Szerelem/4/ > Boldogság/5/ > Vidámság/6/ > Áldás/7/ --- REÁNK. Most hadd ne részletezzem - már sokszor leírtuk - hogy mit jelent "jó embernek" lenni. Hogy miért is kell ehhez a "földi pokolban" az un. "sEnkiség". A spirituális lelki-szellemtudati feltámadási folyamatot párhuzamosan követi a testi átalakulás/metamorfózis - azzal parallel. A "csúnya" falánk hernyó bebábozódik majd jön a hernyóból "'gyönyörű" pillangóvá válás. DE nem a földi természetbeli "egynapi" hanem már az örök-létre-való megújhodás. Szóval igazából nem lehet gyorsítani semmit mert csak a belső rezgésszint-mérték egyes fokozatai indítanak el dolgokat, oldanak ki kódokat bennünk. A jószívűséget, az adakozást, a megbocsátást, a szeretet-szerelmet ecetera kell naponta "tenni" - akkor minden a helyére kerül és SÍNEN LESZÜNK. Ilyen egyszerű.
      A magyar mindenkit szeret. És ha nem is elsőnek, de Orbán és Gyurcsány is meg lesz gyógyítva általunk. AZ ha mégsem sikerül - nem rajtunk fog múlni. A lélek "elkótyavetyélése" sajnos komoly végidei probléma.

      Törlés
    3. Talán, ha "kényszeríted" magadat Mazsola arra, hogy fizikailag is tegyél érte, az valójában nem is igazán kényszer, mert akkor, ott 'belőled' ez jön. Belül megértél arra, hogy rávedd magadat, azaz valójában jön az magától, neked. Vagyis na. Én például a cikkedet olvasva elkezdtem agyalni, kicsit tán még aggódni is. A rossz idővel, a gyümölcsszezon elmúltával,, ami előtt se kenyeret, se krumplit, se tésztát, stb. egyáltalán nem ettem, most átálltam mindenféle szándékosság nélkül a gabonafélékre, kekszekre, csokikra, de igazán nem is stresszelek miatta. Bár tudom, hogy oda a nyári alakformáltság :), de majd ha itt az ideje, visszajön. Megpróbálom átengedni magamat a belső igényeknek, és titkon reménykedek, hogy nem tévedek. Mert belőlem ez jön. Gondolom így kell lennie, mit lehet hát tenni ellene, és minek is :).

      R.S.

      Törlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=1fG_nrdxkLk&feature=youtu.be
    http://www.sing365.com/music/lyric.nsf/Third-Eye-lyrics-Tool/6956417022EE8C2148256A57002C304C

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az új albumunkon az egyik számot mi is 432Hz-ben csináltuk.
      Ég és Föld. Szó szerint... :)

      Törlés
    2. (ez meg csak hogy meglegyen)
      http://youtu.be/02FkMr21xOA

      Törlés
  3. Hehe, épp hogy feltettem egy kérdést és máris itt egy részben ide értelmezhető válasz:

    "Két év alatt elvesztették hangjukat a Hawaii-szigeteken élő tücskök, miután megjelent a környezetükben egy húsevő parazita utódokat rakó légy
    Ezek a legyek a tücskök ciripelését követve keresik meg leendő áldozataikat. A tücskök hátára rakják le apró tekergő utódaikat, és ezek a férgek könnyedén belemásznak a pórul járt rovar testébe. Egy héttel később pedig kövérre hízva, áldozatukat elpusztítva másznak elő onnan.
    A környéken dolgozó biológusok idén ősszel meglepő felfedezést tettek: az evolúció nagyobb sebességbe kapcsolt, és a hawaii tücskök pár év alatt elvesztették a hangjukat, hogy ne váljanak a légylárvák martalékává."

    http://index.hu/tudomany/2014/11/04/gyorsitott_evolucio_elnemultak_a_tucskok/


    Tessék párhuzamot vonni az "emberi" paraziták és a jóravaló emberek világszerte tapasztalható átalakulási (menekülési) igénye kapcsán. A kényszer elősegíti az átalakulást. Így talán érthető miért van egyre több szemétláda a Földön...

    VálaszTörlés
  4. 8 hónapja nem ettem tésztát és búzából készült ételt és köszönöm, nem is hiányzik. Viszont vasárnap vendégségben megettem egy zsömlét és fél órán belül éreztem a mellékhatást, a puffadást. A tejtől mindig undorodtam, de sajtot, tejfölt rendszeresen eszek. Csak gyümölcsöt szerintem nem lehet enni, mert savas pl. az alma.
    A kicsim 16 hónapos és 8600gramm. Nem érdekli az evés. Csak csirkemell, házisajt, tepertő, zöldségleves, kölesgolyó, rizs, hal és alma, citrom a repertoár, abból is elképesztően kevés mennyiség. A pépes ételt nem fogadja el, csak azt, amit maga tömhet be a szájába. De egészséges, fáradhatatlan, tele van energiával és életkedvvel. A tápszer se kell neki, csak a cici. Nem kapott még cukrot, búzát, feldolgozott élelmiszert, tejet. Valószínűleg az éteri energia táplálja, esetleg fényevő. Biztos a mai gyerekek már nem olyan sűrű anyagból vannak, mint mi...
    Legtöbbször én is csak egy kis zöldséglevest ebédelek egy kis tejfölös kölessel. Egyszerű, könnyű, gyors étel.

    Felfedeztem, h a rágógumiban öt, azaz 5!féle édesítőszer is békésen megfér egymással, mert mind méreg. :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok Olivin, tudod régebben beszéltünk már itt erről ketten, hogy én magam is hasonlóan étkezem, már igen régóta ( mondjuk én a húst és tojást sem eszem, tejterméket pedig csak ritkán)
      Nekem mondhat bárki bármit és ehet is tőlem bármit, mindenki maga tudhatja, mi jó neki.
      Én köszönöm jól vagyok, az energiaszintem mindig igen magas (4-5 óra alvás bőven elég) nem fáradok, testi bajom semmi, és nagyon hízelgő, hogy általában 15 évet minimum tévednek a korommal kapcsolatban.
      Szerintem kulcskérdés a kevesebb gabona mellett, az enzimtáplálkozás, miszerint minél több zöldséget, gyümölcsöt a maga Isten által megteremtett feldolgozatlan, nem szétfőzött formájában kell enni.
      További sok sikert neked és kis családod egészségében! :))

      Törlés
    2. Pontosabban "zöldséget, gyümölcsöt a maga Isten által megteremtett - és az ember által belekontárkodott - formájában".

      Nem nagyon lehet kapni már olyan gyümölcsöt, zöldséget, amelynek ne barmoltak volna bele a genetikájába, a "tartósság és szállíthatóság" no és persze a sterilitás jegyében... :(
      A zöldségmagokat csúnyán kiherélik, hogy max csak egy évadot teremjen, az utódai már ne.
      A gyümölcsökben sincs nagyon már természetes, ősi fajta, minden valamilyen hibrid (itt is). Igyekezni kell természetes, "vad", ősi gyümölcsfákat, bokrokat ültetni, csak az a baj, hogy már a kapható facsemete is "korrumpált"...

      Törlés
    3. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy hiába a jószándék, a mai gyümölcsökben már nincs benne az a _tartalom_ (info és vitamin) ami elegendő lenne az egészséges táplálkozáshoz. Nem véletlen ez, hadd szedjük csak a mesterséges vitaminokat még e mellé ha nem akarunk az első széltől ágynak esni...

      Törlés
    4. Paprikánál próbálkoztam azzal, hogy több generáción keresztül vittem tovább az információt, azaz a boltban megvett magból palántáztam, majd annak termésének magjából ültettem egy évvel később (ez nagyon gyatra termést hozott), majd ennek a termésének a magjából palántáztam a következő évben abban bízva, hogy az anyaföld majd "helyreigazítja" az elkúrt genetikát - de nem jött be, a 3. generáció is nagyon gyatra lett (kicsi, íztelen, fonnyadt).
      Az a baj, hogy amiből egyszer kivették az örökítő gént, az már sosem lesz olyan, mint az eredeti mag, nincs meg benne a szükséges infó, és a Föld nem tudja "visszatenni".
      Szóval így állunk, el van ez már kúrva, de gondolom (remélem) azért valahol még őrzik a "gyári" magokat, ha egyszer totál elkúrnák az egészet. Lehet ez a cél, nem tudom...

      Törlés
    5. Azért mégis - bevált - magról kell vetni mindent /pl. gyümölcsfafélék/ vagy élő hajtásokat kell legyökereztetni esővizes vödörben /pl. szőlő, füge/. Igaz hogy az ilyen növény lassabban nő és később fordul majd termőre de sokkal EGÉSZségesebb lesz, méretében nagyobb lesz, jóval tovább él és több termést hoz. Ha valamelyikük nem terem még mindig be lehet később "oltani-porozni".
      Nemrég éppen óriás-dió, kajszi, lilaakác magokat vetettem el - vagy kint a kertben vagy cserépben - magoncnak, illetve szőlőt, fügét gyökereztetek. Költsége 0 Ft. "Pechemre" a szeptemberben elduggatott fokhagyma mind kihajtott de sebaj, legalább tavasszal majd megerősödve nő tovább. Addig meg ha beáll a fagy falevéllel betakarom. Hónapos őszi retek még mindig van rendesen.
      Egy "olcsóbb" szabad-gyökeres facsemete cirka 1000-1300 Ft. Annyira azért nem olcsó, de nem is ez a problémás. Hanem az hogy a főgyökerei - melyek a nevelés során már egyszer elérték a talajvízszintet - meg vannak csonkítva, mind vissza vannak vágva. Tehát a növény már eleve sérült - és ezt a "gyermekkori sokkot" magában hordozza majd az egész élete során. Gondoljunk csak magunkra - emberekre, mi van ha a gyermekkorunkban bármilyen "csonkolás" ér bennünket. A növény semmiben sem viselkedik másként - hiszen voltaképp ugyanolyan élőlény mint mi. Régen voltak előnevelt facsemeték meg hasonlók ? Dehogy voltak, az ember elvetette a magot egy általa már "megtrágyázott" gödörbe és kész. A többit a természet "elintézte".

      Törlés
    6. Igen teljesen igazad van Mazsola, ez már nem az az igazi gyümölcs és zöldség!
      De, a nem igazik közül, még a legigazibbhoz maradékaiban, azért ez közelít :)) .
      Élő enzim (a maradék) term. formájában élő enzim, a megfőtt enzim meg halott enzim :)))
      A mesterséges vitaminok marékszámra, részemről kuka... :))

      Törlés
    7. Köszi, Ildi a bíztatást. A legnagyobb baj az élelmiszerekkel és főleg a gabonával az, h gabonakutató INTÉZETEK(!) vannak arra, h minél olcsóbb és életidegenebb anyagokkal táplálkozzon a rabszolgatársadalom. Ezt fel kell ismerni és nem a berögzött szokások mentén élni.

      Törlés
    8. Én azért úgy vagyok, hogy mindenki saját felelősségére éli az életét, úgy ahogyan képes arra. Az élet egy eleme a táplálkozás, ebben sincs mindenkire vonatkozó általános recept. Meggyőződések és hitek vannak ebben is, a tények ez mellett mindig eltörpülnek, csak maga az ember képes a táplálkozását felülírni, csakis önmagának, önmagért... szóval csak nyugodtan hallgasson mindenki magára .. ebben is. :)))

      Törlés
    9. Leíratott a kulcsmondat.
      Ezt írhatta volna akár Kerion is, Quedra is, vagy bármi más is.
      Tényleg mindenkinek az a jó, ami neki jó. :)

      Törlés
  5. Üdv: A köles az amaránt és egyebek ugyan hova tartoznak ha nem a gabonafélékhez?

    Az hogy a buzát zabot árpát kukoricát meghekkelték sőt lassan a összes gabonát GMO-zták lettek ártalmasak.
    Az a paleo micsida uj biznic rém drága szakácskönyvekkel és bioboltokkal -valahogy hülyiteni is kell az embereket.

    Mértékkel tán az élelmezés is megoldható -nálam spec a cukor csak 1 mókáskanál a reggeli kávéba oszt kész, nincs több.
    De a nehézfémekkel permetezett levegő viz és egyebek amik még a talajvizből is lassan kimutathatóak gondoskodnak arról hogy a fizikai testünkbe is megjelenjenek.

    Ennek ellenére azt tudom csak mondani a gondolataink és tetteink figyelése, önmagunk nevelése a legfontosabb a továbblépéshez.
    Hogy angyalka vagy sovi zufóka lesz legközelebbi létezésem azt viszont előre ugyan honnét tudnám?:))

    Egyébként ilyen karcsuságból lettem kicsit erőteljesebbé......akkor?:))))

    Még csak ugy beuszott mitől szénalapu a mai test mikor testünk még idős korában is 60-70% viz az pedig H2O...inkább hidrogén alapunak vélném ha Keriontól a irásait nem olvastam volna....a C vagy S alapú válásról.

    Ésha nem a fizikai testre vonatkozik hanem a memoria tároló egységére akkor mi van? H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos kérdések, Mucika.

      Törlés
    2. Mucika, sokan, sok mindent gabonának gondolnak, ami azért rendszertanilag nincs így. A hajdina, köles, amaránt nem gabonák, a keserűfű félék családjába tartoznak.
      Nincs gluténtartalmuk és ez a lényeg igazán, ugyanis ez az allergén szegmens, ami immunreakciót vált ki a szervezetből, az arra érzékenyekből.
      Gabonanemesítés ... magasabb sikértartalom... magasabb gluténtartalom... immunreakció... gyulladás... ízületi fájdalmak, depi, magas vérnyomás
      Akinek nem inge, ne vegye gatyára :)))

      Törlés
    3. A még 3 D-s rezgéskiterjedésnek megfelelő földi létezésben - most ennek is a vaskor végi un. "mély-anyagi" változata regnál még - az élet alapját képező szerves vegyületek a szén-atom alapvázra épülnek fel. Azért is mert ennek a gyakori elemnek a 4 szabad elektronja a "tömörített" anyagban is "képes" stabil vegyületeket alkotni.
      Amikor az 5 D-s rezgéskiterjedés felé haladunk - a beindult átmeneti korszak ennek a folyamatáról szól - mint építő "alap-elem" már nem a szén hanem a szilícium a "nyerő". A "szellősödő" anyagban - a C-hez egyébként a kémiai viselkedésében igencsak hasonlatos Si - a bekövetkező hullámrezgés-változást sikeresebben abszolválja. A Si-atom alapváz alkotta szerves anyag/test nagyobb "ütést", magasabb "hőfokot" is kibír. Ez az "átkristályosodás" tulajdonképpen Teremtés-ügyileg, de mondhatjuk úgy is hogy "evol/love-u-cion-álisan" is a létezés, illetve az ember önszervező képessége. Tehát az ember - amikor ott az ideje - önmagát "szer-vezi/kristályosítja" át. Ha egyébként szellem-tudatilag, testileg-lelkileg EGÉSZ. Ezt az "önszervező", tehát Isteni-szellem-tudati képességet egyébként már az un. "tudósok" is elismerik. Egyébként sem véletlen és éppen erre utal a szabadkőműves "cion-sion" megjelenítés-halmaz is melyből könnyen "kiolvasható" a C-ion és Si-/i/on, a 666 és 141414 proton-neutron-elektron felépítés stb.

      Törlés
  6. Talán ez és tsai segitenek az értéshez....H.

    VálaszTörlés
  7. Baxxus látom a linket lefelejtettem..naja olvastam a chem permet az agyra találták ki...:)

    https://www.youtube.com/results?search_query=Kisfaludy+Gy%C3%B6rgy+-+Archiv%C3%A1lt+felv%C3%A9telek
    Hú de ronda. Kisfaludy arhiv felvételeket hallgatom pedig a hetit is meghallgattam annó...de ismétlés a jó pap dolga. Szóval azért nem árt ilyesmivel is foglalkozni - én ugyan a politikától kaptam gyomorrontást és ezzel gyógyitom:)

    Hmm emlékezel a linkemre a kutya neve muckó, mucika borbolya bóbita és ami kedveskedés jön....H=gg

    VálaszTörlés
  8. Az biztos, hogy a ősember nem ismerte a Fornettit, a péksüteményeket, a tortákat, a vasárnapi "összepacsmagolt" ( mindent bele, mindennel mindent összekeverni, nem odafigyelve az összeférhetőségekre, mert egymást ki is ütik, mint a liszt és krumpli pölö és egyik sem hasznosul, csak hájba megy) ebédeket !

    " ....De mi a baj a fruktózzal?

    Csak annyi, hogy egyből zsír lesz belőle! Ez régen nem volt probléma a korai őseinknél. Mikor értek a gyümölcsök, akkor ették. Lett belőle zsír. Örültek neki, mert ha sokáig nem volt ennivaló, akkor kihúzták a zsírraktáraikkal az energiaellátást. A fruktóz gyors zsírrá alakulása úgy működik, a mint az akkumulátor. Mikor sok az energia feltöltjük az akkumulátorokat, mikor szükség van energiára, akkor kisütjük, és energiához jutunk. A zsírraktárak feltöltése a túlélést szolgálja. De manapság megváltoztak a körülmények. Nem éhezünk! Ez viszont mindent megváltoztatott. A zsírpárnák már a modern civilizációban nem a túlélést szolgálják, mert nincs hosszabb éhezési szakasz, mikor csak a zsírpárnák adnák az energiánkat. Energiabőségben élünk és nincs szükség az akkumulátorokra. Bármikor, ha éhesek vagyunk, bekaphatunk egy kiflit, egy szelet kenyeret, kekszet, stb. és elmúlik az éhségünk....
    Le lehet szokni a cukorfélékről, vagyis a gyorsan felszívódó szénhidrátok fogyasztásáról. Sem kenyér, sem tészta, sem süti, sem krumpli, sem rizs, és semmi cukorédesítés. Most ha még azt is bejelentem, hogy vigyázat a gyümölcsökkel, akkor kapok kérdést bőven: de hát akkor mit együnk?....

    Már többször elmondtam, hogy hús- és tojásételeket, zsírt bátran, salátákat és zöldségeket bátran, de a többivel vigyázzunk!

    Természetesen ehetünk bármit bármikor, de akkor ne sírjunk, hogy kövérek vagyunk, hogy betegek vagyunk, mert gyulladások árasztanak el bennünket.

    Azért látjuk, hogy a fruktóz miért olyan alattomos. Mert nem lehet edzéssel sem megszüntetni a miatta létrejött zsírlerakódásokat. A fruktózt ugyanis nem égeti el az izomzatunk, csak makacsul megy a májba és zsírt csinál!

    Hiába izzadunk, hiába edzünk!

    http://drhummel.hu/2014/11/05/a-fogyas-nagy-titka/ + hozzászólások !!

    News

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nem éhezünk! Ez viszont mindent megváltoztatott. A zsírpárnák már a modern civilizációban nem a túlélést szolgálják, mert nincs hosszabb éhezési szakasz, mikor csak a zsírpárnák adnák az energiánkat. Energiabőségben élünk..."

      Hmm... erről gondolom kicsit másképp vélekedik az a 3 millió mélyszegénységben élő magyar, és az a 3 milliárd éhező ember...

      Törlés
    2. Akartam mondani, amit fentebb bloggazdi.
      Amúgy, a linkelt írást nem olvastam meg, mert erősen nincs most ilyesmihez kedvem.

      Viszont a saját tapasztalásomból kiindulva (mer' máséból is lehet ugyan, csak felesleges), azt nekem semmiféle köpönyeges bácsi ne próbálja bedumálni, hogy ha a ember aktívan mozog, nem esnek le róla a feles kilogrammok.
      Megoszt... a ősember nem csak húst és ződet kajált, hanem szaladgászott ezek után (meg a tigrincsek, és raptorok elől) ráérő idejében.
      Mán a híresztelések szerint.

      Tehát. Ha a jeles dottore elgondolása szerint; csak húst, tojást, meg zsírt és ződséget zabálok, de a budira is kocsival megyek, attól még simán tunya, és dagadt csóka leszek. És gyöhetnek a mindenféle "csodapirulák" (hogy a többi tunya csóka is meg tugyon élni valamiből).

      Törlés
    3. Hmm..bloggazdi. Ez a vélemény a 3 millió éhezőről, mintha nem tükrözné a tudatossági szintedet.
      Nem egy szociális intézmény szócsöve vagy, hanem egy olyan létező, akinek már hozzáférése van a tudáshoz.
      Az, hogy Energiabőségben élünk remélem már neked sem kérdés.
      Az, hogy ebből mennyit tudunk kicsatolni, az meg tudás és tisztasági fok kérdése.
      Egy megtisztult ember meg olyan sokat már nem is akar kivenni belőle.
      Persze azt elismerem, hogy sokaknak igen mélyről kell kezdeni és az nem könnyű.
      De nem azzal segítünk, ha beállunk a sajnálkozók közé.
      Működtetni a tudást szeretettel, na az igen az érdemi segítség.
      Ha félreértettelek, akkor bocs.

      Éva

      Törlés
    4. Éva, itt nem a sajnálkozásról van szó, hanem arról az általánosításról, hogy ha "én" jólétben élek (mint feltételezhetően dr. Hummel) akkor biztos mindenki más is. Én is gyakran elkövetem ezt a hibát (mármint az általánosítást saját egyéni tapasztalataim alapján), és lehet pont ezért jobban felfigyelek rá mások esetében.

      Törlés
  9. Sziasztok! Szerintem ez felemelkedés dolog hasonlìt a csillagkapu atlantisszal. Mindenki mondja folyamatosan mit egyél mit tegyél de... Szerintem a lelkünk csak tapasztalat gyűjtésre teremtésre hivatott ebben a sürűségbe(dimenzióban) EGYet értek Ildivel. Kinek mi jól esik. Szerinte MAGunk döntünk. Ki ki jàrja az útjàt! A mc'mondom embereket is az inteligens teremtés teremti közénk és ha valami megfog belőle akkor azzal dolgod van és kész. Szerintem mindenki a szàmàra megfelelő dolgokban részesül. Biztos hogy a teremtőtöl való eltàvolodàsunk sem véletlen. Volt màr boldog kommonizmus fàjdalmas kommonizus meg mindenféle. Most ezt tapasztaljuk osz jó van. Megtiltja neked valaki hogy jól érezd magad??? Ha megkivànom a jó csülköt és ìzletesen megeszem az mit àrt nekem? .... Csak azt amit úgy fogadok el hogy àrtó. Ha elégedetten büfizek utànna és jól Érzem magam akkor megint valami jót tapasztaltam. Ettől ilyen kincs az élet!

    VálaszTörlés
  10. Na persze, hogy egy jó falatért kilométereket rohangált, ......A csülökkel nincs is semmi baj, mert az húsból vagyon ! ...a házi zsírral sincsen, liba, kacsa, disznyó, tyúk, jöhetnek, az iparilag előállított napraforgó étolajjal és hidrogénezett margarinnal van gond!! :))))))))))))...Az állati zsiradékokból származó cukorra szüksége van az agynak, illetve a rákos sejt ezt nem szereti és elpusztul táplálék hiányába, ezért van az un. ketogén diéta.

    https://www.google.hu/#q=ketog%C3%A9n++paleovital

    News

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Vaj, zsír, olivaolaj szentháromsága! Felejtsük el a sütéskor karcinogénná alakuló napraforgót és a rákkeltő margarint. Sőt! Az összes hidrogénezett növényi olajat is és az összes mesterséges anyagot!
      Azt hiszitek, h szemétlerakat a testetek, a lélek temploma?
      Gondoljatok csak a PC-re: ha a hardver le van terhelve, nem tudod megfelelően használni a szoftvert: ép testben ép
      lélek! (vagy épp, hogy élek:)

      Törlés
  11. Napi egy óra sport nem fàraszt hanem a maradék 23óràt segìti. Tapasztalatbol mondom. Nem 10pont amit tudnod kell dolgokból

    VálaszTörlés
  12. Szia Mazsola!

    Ehhez:
    "... de gondolom (remélem) azért valahol még őrzik a "gyári" magokat, ha egyszer totál elkúrnák az egészet. Lehet ez a cél, nem tudom... "

    http://www.nodik.hu/nodik/?page_id=78#/?page_id=1619

    Üdv,

    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm. Köszi!
      Ismered a tevékenységüket?

      Törlés
    2. http://en.wikipedia.org/wiki/Svalbard_Global_Seed_Vault
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Spitzberg%C3%A1k_Nemzetk%C3%B6zi_Magbunker

      Törlés
    3. Szia Mazsola!
      Személyesen nem. Viszont vidéki ismerősöm rendelt már tőlük magot (ingyenes, ugye) és működik. Úgy értem, jók a növények.
      Üdv,

      Niki

      Törlés
    4. Még egyszer kösz! Érdekel...

      Törlés
  13. Mazsola

    Volt idő mikor így tanítottál az életről:
    http://www.youtube.com/watch?v=kkGeOWYOFoA

    Ami vélhetően ilyen helyeken kezd el fejlődni:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Spirálgalaxis

    És a fejődés vélhetően ilyen irányba tart:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyűrűs_galaxis

    Most ezt írod:
    "Én úgy gondolom, hogy a felemelkedés útja a kristályosodás, azaz a tökéletesedés útja"

    Ami így néz ki:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kristályszerkezet

    Erről Pap G. véleménye (amihez csatlakozom):
    http://www.youtube.com/watch?v=mOEVKCFLS5o#t=3728
    (aki nem járatos a témában (precesszió, vízöntő paradoxon) annak az egész előadást ajánlom (kivéve a végén a "húgyagyú"-zást..))

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, szépen levezetted! Tetszik hogy megfordítottad a meglátásom, logikám.
      Talán ott a kulcs, hogy ÉLŐ fénykristályokká kell válni (csillag), és akkor a két levezetés összhangba kerül. Ahogy régebben Zé is fogalmazta: két út van: anyagi és szellemi (kőkristály és fénykristály), de ugyanoda vezet. :)

      Törlés
    2. "Ami vélhetően ilyen helyeken kezd el fejlődni:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Spirálgalaxis"

      Erről jut eszembe, kisebbik lányom (3,5) állandóan spirálokat rajzol... Sosem mutattunk neki ilyet :)

      Törlés
  14. Jézus számtalanszor kimondja „ Én nem evilágból való vagyok” Az ÉN királyságom nem evilágból való”

    Ezt soha senki nem veszi figyelembe mikor a földi viszonyokról van szó….hiszen sokszor emlitik a 3D egy pokol tornácához hasonló textpálya az emberi lélek fejlődéséhez. Innen lehet lejjebb csúszni de kilehet emelkedni abba a másik földre amelyen Jézus a király.

    Ahogy az embernek testei vannak (fizikai asztrál mentál éter) ugy a földnek is mint teremtménynek testei=dimenziói vannak és Jézus egyik szellemi dimenziójában/nak a vezetője irányitőja fizikai földi értelmezésben királya.


    Ha gondoljátok nem a témához illik – nos a lélek ki kristályosodása hogyan ne tartozna ide?
    H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De még mennyire, hogy idetartozik:)
      Talán a 15.stáció, ha kiműveljük magunkban.
      Régebben egyes helyeken megjelenítették a 15-ik állomást is, Krisztus feltámadását.
      Ma ezzel nemigen találkozunk a Kálváriákon.
      ( a szokásos a 12 vagy 14)
      A szenvedő Krisztuson van a hangsúly.

      Amúgy valaki felhívta a figyelmemet egy nem mindennapi feszületre.
      Ilyen ábrázolást én még nem láttam. Ma megnéztem élőben is.
      Érdekes az is ahogy anno a hazánkba került.

      https://www.kozterkep.hu/~/22173/Tiroli_kereszt_Budapest_1930.html#photo-156787

      Éva

      Törlés
    2. http://en.wikipedia.org/wiki/Memento_mori

      Törlés
    3. Úgy értettem zplus, hogy olyat nem láttam, ahol a koponya a feszületen van rajta, ahogy ezen a Tiroli kereszten látható.
      Amúgy köszi:)
      Éva

      Törlés