2015. április 30., csütörtök

Egy nap az Aranykor kezdetén

A hajnal előtti szeretkezés után még visszaalszunk egy kicsit. Az első napsugár a nyitott ablakon át bekúszik a szobába reggel, szemhéjamat csiklandozva finoman ébreszt. Felkelek, és örömmel veszem tudomásul, hogy a gyerekek már megint beelőztek. Hiába no, sokkal fejlettebbek, hajnalhasadásra kelnek. Ha jól hallom már a kertben vannak, reggelihez szedve magokat s zöldségeket. Az asszony is ébren van már, épp a kecskét feji. Van még néhány öreg tyúk a kertben egy kakassal, de már csak a tojásuk miatt tartjuk őket, végelgyengülésben fognak elmenni. Három éve nem eszünk húst, legfeljebb időnként egy kis halászlevet. Régebben nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű leszokni róla, de most már annyira természetes, egyáltalán nem tűnik fel a hiánya.

Magokból és zöldségekből álló reggelinket tejjel leöblítjük. Reggeli után egy kosárnyi eperrel a kezemben elsétálok a piacra. A fonott kosarat leteszem egy üres pultra, akinek szüksége van eperre, majd visz belőle. Felveszek egy másik üres kosarat, és megtömöm minden földi jóval, piros almával, sárga körtével, salátával, csupa olyan terméssel, ami a mi kertünkben nincs, mások termesztik. A többi piacozó emberrel egyetemben sétálgatok az asztalsorok között, persze a termelő "árusok" mosolya közepette, majd miután mindent bepakoltam, amire szükségünk van, természetesen fizetség nélkül hazasétálok. Otthon már megérkezett János táltos, és foglalkozik a gyerekekkel a kiskertben, épp a sérült palánták kézrátételi gyógyítását tanítja nekik. Én előveszem a holo-laptopot, és elvégzem az utolsó simításokat a szomszéd üres telekre építkezni kívánó gazda házának tervein - természetesen ingyen. Miután befejeztem a tervezést, eszembe jut, hogy ma még nem is ebédeltünk (János táltos csak szerényen néhány paradicsomot kért szolgálataiért, ezután bekopogtat a szomszédba, ott is dolga van), ezért a csajokkal átmegyünk az utca végi kisvendéglőbe, ahol tárt karokkal, mosolyogva vár a tulajdonos házaspár egy finom gyümölcslevessel. Miután jól belaktunk, átbeszélem a tulajokkal az új raktárépületük terveit. Holnaputánra kész - mondom, majd kezet rázunk, szétválunk, megy mindenki a maga dolgára. A lányok a lovardába, az asszony a testnevelő terembe, én meg haza felé indulok. 

Útközben jön velem szembe a postás (szerelmes)biciklin, és közli a jó hírt, hogy épp most postázza mindenkinek a levelet, melyben az áll, hogy az utolsó sóhivatal, a Navildikó Bt. is megszüntette hivatalát, tevékenység hiánya miatt. Hazamegyek, bekapcsolom a napelemes holo-tv-t, ahol épp Az Utolsó Politikus Felakasztása című közelgő népünnepély 5. évfordulójáról van szó, ahová várnak mindenkit szeretettel. Ez mindig óriási ünnep a Földön maradtak között, tele boldog családdal. A Mások már csak néhányan maradtak itt, elzárkózva várják az elragadtatást, az űrhajókat, melyek elviszik őket a Másik Földre, ahol háborúzhatnak kedvükre. A műsorismertetés után maga a Királynő jelentkezik be Dobogókőről, bemutatva a legújabb kiskirálynőt, Annát, aki az Új Folyóközben fogja szolgálatát teljesíteni. Sok egészséget kívánunk neki munkájához!

Miután feldobom a vendéglős raktárépületének tervvázlatát, amit majd holnap fogok véglegesíteni, szép nyugodtan összeütöm fából azt a teraszfotelt, amit a szomszédasszonynak ígértem. Ezután úgy gondolom ma már eleget dolgoztam, ezért leheveredek a pázsitra. A kutya odacammog és ő is mellém rogy, s fél perc múlva már alszik is. Én is sziesztázok egyet a napsütésben. Mire felébredek épp hazaérnek a gyerekek is, és közlik a jó hírt, hogy a kisebbik lánynak sikerült végre az áttörés, és meggyógyította az egyik ló törött lábát. Felvillanyozva mesélik, ahogy a kislány kezei egyszer csak szemkápráztatóan felfényesedtek és pillanatok alatt sikerült helyretennie a törött csontot, s a pacinak mondhatni kutya baja. Az asszony is befut a testnevelő tanításáról, ledolgozta ő is a napi két óráját, de még elkészít néhány dekorációs virágot, amit beígért egy munkatársának. A vacsora ma is elmarad, már rég leszoktunk róla, bőven elég napi két étkezés. Ismerek olyan családot is, akik már napi egy étkezésre le tudták szorítani a szükségleteiket, hiszen olyan erős szeretet-teremtő életet élnek, hogy nincs szükségük további külsős energiaforrásra.

Késő délután érzékelem zenekarunk énekesnőjének finom telepatikus jelzéseit, és felmegyek a medi-tetőre. Néhány perc elcsendesedett meditáció után sikerül mentális kapcsolatot teremteni az énekesnővel, és átbeszéljük hol fog zenekarunk legközelebb ingyen játszani. Még nem sikerül mindenkivel az ilyen jellegű zavartalan kapcsolódás, ezért egy ideig még használatban maradnak a holo-telefonok. Szerintem már nem sokáig.

Napnyugtakor együtt állunk a családdal az erkélyen, szemben a horizonton lenyugodni készülő Nappal, búcsúztatjuk és köszönjük az eltelt napot. Nyugovóra térünk mi is. 


63 megjegyzés:

  1. Tudom tudom, kezdetleges, gyerekes, és meglehet kicsit unalmas is még, de valahol el kell kezdeni a képzelgést, amit majd manifesztálni akarunk. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem jó.

    Megtalátam, hogy lehet az előző írást nagyon röviden kifejezni.

    Fodor Ákos:
    TŰNŐDÉS A KÜSZÖBÖN
    kulcsa és zárja
    mind kevésbé érdekel
    – unom az ajtót

    Szerintem zseniális!!!

    Üdv,

    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá! Nagyon lájkolom!:o))) Szerintem kitűnő írás!
      Én személy szerint könyvtárban szeretnék művelődni naphosszat, csupa izgalmas ismeretterjesztő újdonság között...

      Törlés
    2. Niki, tényleg zseniális ez a kis versike!

      Oli, ezt most is megteheted, "üsd föl" a googlét, és szörfözz az ismeretek tengerén! :))

      Törlés
    3. Jaj, az nem olyan! Az internetre bárki bármilyen baromságot összehordhat, az inkább olyan, mint egy újságosbódé. Egy könyvet kiadatni forrásmegjelölésekkel, lektorálást követően kicsit komolyabb műfaj. Egészen más 8-10 érdekes könyvvel a könyvtár egy csendes zugában háborítatlanul utazgatni, majd leugrani a büfébe pár jó falatért és csak záráskor távozni. Arról nem is beszélve, ha nem ilyenek lennének a könyvtárak, mint most, hanem mondjuk, kinézetre, mint az oxfordi, de hozzáférhető ősi, többezer éves kötetekkel (amik ma már nem léteznek), könnyedén össze lehetne tenni segítségükkel a kirakó összes darabját és megtanulni a teremtés csínját-bínját.

      Törlés
    4. Hmm?

      "Az internetre bárki bármilyen baromságot összehordhat, az inkább olyan, mint egy újságosbódé." ....
      Természetesen nem kötekedésképpen pattintom most ezt ide.. :)
      Értelmezve: ... egy könyvet kiadatni "forrásmegjelöléssel" ?
      Mégis ez a bizonyos forrás amúgy honnan is származhat vala ?
      Tovább kötve az ebet a karóhoz : biztos a kedves lektorok komolyabb
      állíítólagos hozzáállása/tudása ahhoz, hogy az amúgy épületes nagy baromságok is napvilágot látnak nyomtatott formában ?
      pl ?, nna azt inkább nem sorolom mert betellne már megint itt minden...
      Ezért a net ebben a formában még evidens, hogy jobban tettszik, ugyanis itt akár az szerzővel is lehet beszélni akár, főleg ha néminemű
      félreértés tisztázására vetemedne az ember kölke. Az sem elhanyagolható szempot, hogy ami nyomtatva van az igaz is lsd.tankönyv? Bizti ? Ugyanis a tapasztalatom ettől igen csak eltér.
      Mondom ezt annak a fényében, hogy jó pár száz könyvön átrágtam magam miután majdnem ezer regényt is elfogysztottam desszertnek...
      persze nem arcoskodás mielőtt valaki... csak tény :). Szerintem a kritikus hozzáállás nem elhanyagolható eleme a megértésnek.

      Törlés
  3. Nekem is jó.
    Ennek fényében jó sok üresen kongó marhaságot hordtam össze:)

    VálaszTörlés
  4. Tudatosodás,.....Aranykor...Te mi vagy?...az iszap, a lótusz gyökere, szára, levele, virága, vagy illata?....Jakab István és Virágh Szabolcs 36. perctől:

    https://www.youtube.com/watch?v=JJYjZtl7epg

    News

    VálaszTörlés
  5. hehe, nagyon teccik :)
    Főként Jakab : "jajj én még mindég az iszapban..." -vagyis valami ilyesmi.
    Nos, ha mán ennyire lehet válogatni akkor jómagam az iszap...rosszmagam az illat.
    Persze...mi? Azért az tuti, hogy komolykodós típusú fazonoknak kissé cinikus eme
    hsz-m....pediglen megfogadtam magamban -most csak egy hsz. lesz, azt is megpróbálom minél építőbb-jelleggel megfogalmazni... de mit tegyek ha közben megnéztem ezt. Tudom, volt választásom: - mondom nem és nem ...de aztán mégis igen. Szeretem mikor minél tudálékosabban beszélnek a ....nem tudom miről
    is ,vagy a MI-ről ? Kifejezetten tudatosodásomat segíti, hogy a Mester szolgát tart,
    vagy csak megtűr vagy? Ebből mindjárt konzekvencia /szeretem az idegen szókat/
    - Aaasszóóny hozzá mán egy sört a hűtőből!
    - Baszki te nem is sörözöl ...meg mi az,hogy aasszony ?
    - Jó, tény , de ritka alkalmakkor egyet azé na má lécci!
    - Akkor ezt benézted mert nincs...
    - Akkor most ezért tíz napiiig hallgatok és csak olvasok magamban...! Amúgy is
    találtam valami érdekeset megint (na,jó már valamikor tavaly olvastam) de most
    megint átböngészem hátha van valami friss is benne...vagy csak múlt ?
    kinek mi persze, egy mese csak ha már a meseszobában vagyunk ugyi? :o)
    http://squingers-hunter-contact.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valamikor (valahol) már olvastam ugyanezt(link)- a mai estém duplán van meg :)
      (köszönöm és jóéjt)

      Törlés
    2. :) szintúgy...:o)
      nekem meg megen dupla reggelem...ugyanis az egyik cicám- Pampi- megint beszökött a résre nyitott ablakon...kellemes dorombolásra ébredtem frissen és üdén így a munka (hümm) ünnepén. ...
      Természetesen, ilyenkor anno még a legények a májusfa állítással bajlódtak a szerelmetes lyány portáján, tompa szuszogással és halk, elfojtott röhögéssel vegyített hangulatban...
      Nos, lehetne ragozni Mátyás házasságkötésével vagy a "kedves" és
      életünk talán legnagyobb alakítója a TV hivatalos működésével bezáróan,
      de minek...ma legalább hivatalosan sem kell dógozni :)
      A Föld napján azé köllött. Persze ha a nagyon tudók aszongyák, hogy
      nem, akkó nem. Speckó azért sem hallgatok rájuk mert én fogok valamit
      munkálni ha a fene fenét is eszeget. Pl: müvelem a kis kobakomban a
      barázdák húzigálását...
      Ajánlott olvasmány hozzá Gennagyij Gor - Varázsos út c. munkája lenne.
      Annak ellenére, hogy itt nézegetem a könyvet -persze olvastam- a neten
      nézze meg aki szeretné úgyszint olvasni.
      Bár jobban belegondolva ebben az információ visszatartó és magántulajdonba vevő (mellékesen letűnt) korban nem hinném, hogy a
      neten megvan... mert ugye szerzői jog+díj, szellemi ökörség brrr örökség
      vagy mifene miatt ezen dolgok csak úgy nem elérhetőek ha nem fizetsz.
      Nnna ezé kő dógozni ... :)

      Törlés
  6. 4.
    A részletes magyarázatra ezúttal még nincs kellõ alkalom. Meg kell elégedni azzal, hogy a Zend Aveszta idézett részletében szereplõ Dzsamsíd az az õskori király, akit a kínai hagyomány Huang-ti (Nagy Sárga Úr) néven, a hindu hagyomány Manu, az egyiptomi Menesz, a görög Minosz néven ismer. Dzsamsíd a többi nép hagyományaiban szereplõ uralkodókkal együtt nem más, mint az Ember, éspedig az õsi Szellem-Ember. A héber hagyomány ezt az embert Ádámnak mondja. Ez az Elsõ és az Eredeti ember. Dzsamsíd megalapítja a béke, a szépség, a rend, a termékenység birodalmát. A birodalom kies volt, és tiszta, mint az égiek lakóhelye. Ez a Ver volt az, amit a görög hagyományban aranykornak neveztek, a héber hagyományban pedig Édenkertnek.
    Ami a legfontosabb lenne, arra most még csak néhány szóval lehet utalni. S ez: van-e az aranykornak realitása? Feleletül elég ennyi: Zarathusztra kortársaival, Lao-cével, Buddhával, Hérakleitosszal együtt olyan emberi személyiségek voltak, akikhez mérhetõket a történet azóta hiába keres. Ez a tény most, kétezer-ötszáz éves távlatból még jobban látszik, mint akkor látszott. Az olyan kifejezések, mint szellemi erõ, mélység, emberfölötti nagyság, ezeknek a személyiségeknek igazi jellegét még csak meg sem közelítik. Ezek a személyiségek az aranykort valóságnak mondták, s így ezt még akkor is el kell fogadni, ha azóta s ma minden szcientifikus kutató ellene szól.
    Mi az, ami Dzsamsíd birodalmát aranykorrá teszi? A válasz egyszerû: a kilenc híd. A Zend Aveszta azt írja, hogy az Ember az ország közepén kilenc hidat épített, hat nagyobbat és három kisebbet. Hogy a hidak hová vezetnek, arról ezen a helyen Zarathusztra nem beszél. A szent könyv egyéb részeibõl azonban kiderül, hogy a kilenc hídból nyolc az aranykor végén leomlott, és csak egy maradt meg. Ennek az egynek neve Csinvat. Ezen a hídon járnak át a lelkek, akik a földrõl elköltöztek és a láthatatlanba visszatérnek. A Csinvat köti össze a látható és láthatatlan világot; az Eget és a Földet; az anyagi és a szellemi teremtést. Ver birodalmát az teszi aranykorrá, hogy a Földet és az Eget kilenc híd köti össze; az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejárata van az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van a létbe. Az életbõl a létbe kilencszeres átmenet van. A kilenc nem egyéb, mint a tízes számrendszer elsõ kilenc száma, Egyiptom nagy Kilence. Az aranykor az az idõ, amikor az élet a lét felé nyílt, amikor az angyalok lejártak a földre, és a szellem az anyagi világba kilencszeresen áramlott.
    E vázlatos kommentárhoz még csak egyetlen megjegyzést kell fûzni: az aranykor a béke, a szépség és a termékenység ideje, a földön megvalósult tényleges realitás. Amikor a szellemi és isteni erõk az emberi sorsba, a közösség életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bõséggel áramlottak, mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték és teljessé tették. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal. Ez tette az életet létté; ez tette egésszé, teljessé, egységgé. Ez az aranykor jellege: a lét.

    Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/hamvas-bela-scientia-sacra-aranykor-es-apokalipszis/
    Készíts saját weboldalt ingyen: http://www.webnode.hu

    Olvass tovább: http://embers-eg.webnode.hu/news/hamvas-bela-scientia-sacra-aranykor-es-apokalipszis/

    News

    VálaszTörlés
  7. "Jean Liedloff amerikai írónő, egyetlen könyve az 1975-ben megjelent Az elveszett boldogság nyomában (The Continuum Concept: In Search of Happiness Lost).
    Két és fél évet töltött a dél-amerikai őserdőben, ahol megismerhette a kőkori körülmények között élő indiánok életét. Könyvében új szempontból mutatja be, hogy vesztette el a nyugati civilizáció a természetes élet előnyeit, és gyakorlati eljárásokat javasol, hogyan nyerhetnénk vissza valamit ebből. Ma Kaliforniában él egy lakóhajón a macskájával, és tanácsokat ad szülőknek, valamint olyan felnőtteknek, akik a helytelen neveltetés hatásaitól szeretnének szabadulni. Nem ment férjhez, és nincsenek gyerekei, de könyve nagyon sok szülőnek és gyerekeiknek nyújtott segítséget."
    (az én forditásomban: néni elment tanulni, meglátta a saját torinói lovát és úgy döntött, magányos "nyihaha"-sziget lesz a "jehuk" tengerében
    http://en.wikipedia.org/wiki/Gulliver%27s_Travels#Part_IV:_A_Voyage_to_the_Country_of_the_Houyhnhnms )

    VálaszTörlés
  8. Figyelem!!!
    KÖZÉRDEKŰ INKARNÁCIÓS FELHÍVÁS KÖVETKEZIK!!!
    Unja az Univerzum harmóniáját? Mozgalmas inkarnációra vágyik?
    JÖJJÖN A FÖLDRE!!!
    Pergő életút, ivaros szaporodás, gyönyörű környezet.... egzotikus betegségek, szélsőséges éghajlat..
    SZÜLESSEN A FÖLDRE!!!
    Izgatóbb mint a vak teleportálás, titokzatosabb mint a sötét energia. Intenzívebb élmény mint a szupernova szörf vagy a fekete lyuk bungee jumping..


    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=632542273512174&set=a.148922395207500.22839.100002692214511&type=1&theater

    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Intenzívebb élmény mint a szupernova szörf vagy a fekete lyuk bungee jumping.."

      Ma valóra vált.:))) Majdnem felemelkedtem a bicajommal együtt.:)
      Hazafelé tartottam és kb. két másodperc alatt akkora viharba kerültem, ami elől nem lehetett elmenekülni. Volt szélorkán , szem száj tele.., volt jég kisebb diónyi és özönvíz. Nem volt menekvés, bőrig áztam...:)))

      Lujza

      Törlés
    2. Ghis mondása, hogy "kapaszkodjatok a kalapotokba"- ami jön az ésszel föl nem fogható.

      Éva

      Törlés
  9. Elég jól benne vagyunk már az évben, de csak most jött elém, hogy 2015. A Fény nemzetközi éve.

    ...valamint az év rovara 2015. a nagy szentjánosbogár.

    Ehhez kapcsolódóan szinte az összes nemzeti parkunkban nyáron Szent Ivánkor szentjánosbogár néző túrák lesznek.

    „Tudom, rosszak a viszonyok,
    de azért gyengécske ez a fény
    - fitymálta le a szentjánosbogarat a Telihold

    Lehet – felelt a bogár – de az enyém”

    Trilussa: A szentjánosbogár (La lucciola)

    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap egy pad mellett elhaladván megcsapta a fülem az alábbi beszélgetés:

      Fiú: na, csináld már, fotózz le.
      Lány (okostelefonnal a kezében): várj, nem jó az effektem, meg szar a fény is...

      Kedvem lett volna beszólni, hogy te idióta, nem a Fény szar, csak árnyékban ülsz (a fény hiányában). :) Miért a fényt szidod, amikor te vagy rossz helyen??

      Törlés
    2. Hja, hehe... ez hasonló mint a mamiduma...
      - Na fiam milyen az idő odakint ?
      - Miért mami, nem látod ?
      - Deee!(nézi)... megen elbújt a napocska odakint...
      _ a fiú a homlokát ráncolva ...te mami nem a felhők takarják inkább el ?
      - De, fiam az is meglehet...
      -----------------------------------
      Földmíves duma :- ejj az a kku..a esső, hogy a fene essne belé,hogy nem esik ...! ...így semmi sem lesz ...
      - De Miskabátyám! Tavaly meg nem győzte szidni, hogy már megint csak esik meg, hogy minden tönkremegy. Azért ez elgondolkodtató nem?
      ----------------------------------
      Éva jó a duma nagyon :o) ...de azért megvan a fílingje ennek a Földi
      létezésnek is, nem ? Mellesleg a kép nagyon ott van... örülök, hogy nem
      tűntél el innen végleg (pláne miattam)... :-)

      Törlés
    3. Ja a kép nagyon ott van:)) Az nekem is tetszett.
      Be is helyettesítettem itt magamban néhányat a meseszoba szereplőivel.

      Éva

      Törlés
    4. (nehaljakmánmeghüjén.. ki az a rózsaszin ott elöl? :P )
      (melyik vagyok "én"? :P )

      Törlés
    5. .. hu de egyre gondoltunk Zplus:)))
      az a kis rózsaszín ott elöl, hát igen...

      Éva

      Törlés
    6. De akkor jöjjön a többi is:)

      Jobbról a Buddha ( ki más mint Mazsola)
      a kis rózsaszín cuki középen zplusz
      a csinos kis elefánton osztoznak a lányok (stipi stopi én a szeme)
      .. Jézus arc ( Pityesz és SZN )

      madar/ madár ..szerintem ezt mindenki tudja

      és az elefánt fülénél az a kis kedves furcsa szerzet ..hát bocs Atis arra te ugrottál be nekem:)

      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=632542273512174&set=a.148922395207500.22839.100002692214511&type=1&theater

      Éva

      Törlés
    7. HűűDejóó... :) énisénis hagytuggyam, naa lécci-lécci...
      ...esetleg jézuska bal ujját lehetne ? ...ha szabad ? :-))

      Törlés
    8. ....hehe mire beírtam meglett a névsorolvasás : ) Akkó át kőne neveznem
      a nickemet AT-re ... csak lazán az ET mintájára ? :-)

      Törlés
    9. (nem akarok kötözködni, de az az Artificial Terrorist.. :P )
      (köszönök mindent..)

      Törlés
    10. (jaésa kis gyikfejű.. az kis gyikfejű.. de nem a faj, hanem a minőség az ami számit..:) )

      Törlés
    11. Hehe, akkor a mesterségem címere lenne az ak-47 ... persze tölcséres
      kivitelben :_) akkor maradok az eredeti névnél. Komolyra fordítva az szókat, jó az belinkelt oldalad most olvasgatom... köszönöm !
      ---------------------------------------------------------
      Éva kedves, azért nyugtass meg lécci, hogy nem a Te honlapodra sejdítettem tegnap (gondolom olvastad), mert ez meg most nem hagy nyugodni (többek közt)... és akkó mán megen felébredek hajnali 3-kor,
      akkor meg nagyon vicces hangulabtan szoktam lenni (jó, most sem vagyok másképp :-)) ...de most van mit olvasnom (végre) így nyugton
      maradok-- hehe.
      ui: de csak pár pillanatig ám :-)

      Törlés
    12. Nem az enyém a honlap, nekem nincs olyan.
      Írni is csak egyedül ide írok.

      ...szerintem most nagyon rendben vagy így, ezzel a gyakorisággal már egyáltalán nem csinálsz káoszt:)

      ...sőt.

      Éva

      Törlés
    13. A Két Hollós most éppen itt jár. Nem tudom mi a tervük, de nem szoktak csak úgy menni:)
      Valakinek ismerős esetleg a helyszín? Nekem nem.

      https://www.facebook.com/photo.php?fbid=970127873027398&set=ms.c.eJwtx8kNACAMA7CNUHrQJPsvhkD4ZxORFAvJspbfifuO~%3BT~%3ByuKE65mYJnA~-~-.bps.&type=1&theater

      Éva

      Törlés
    14. A két hollós jó pénzért egészen sok helyre szervez kirándulást.
      Itt frissülnek a túrák/kirándulások:
      http://www.dobogommt.hu/kirandulasok
      Most éppen Egyiptomban vannak...Az egyik tervük bizonyára a pénz keresés...(aki szükségesnek látja, most ítélkezhet, és adhat remek tanácsokat, hogy Szántai mester miből nevelje fel kisfiát (ha nem abból ami szívügye, és amihez ért is valamit...))
      A másik tervük pedig őseink egyik régi fészkének a megtekintése/megismerése lehet...

      http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/barath-tibor/barath-tibor--magyar-istennevek-a-regi-egyiptomban.html

      https://www.youtube.com/watch?v=sdYuJxx8IxI

      Szép Napot!

      Törlés
    15. Elsőre nekem is ilyen gondolatok ütötték fel a fejüket.
      Aztán lenyugtattam magam:)
      Eddig nem figyeltem fel ezekre az útjaikra.
      Most valamiért mutatja magát nekem.

      Éva

      Törlés
    16. Szüleim (a túraszervezések furcsaságai ellenére) "sok", a Kárpátmedencén belülre szervezett kirándulásra elmennek velük (Pap G. v. Szántai vezetésévél) Ezért elég jól ismerem, h. a túrák milyen alapon és milyen célból szerveződnek. Nem hiszem, h. többet kell látni ezekben annál, mint amik...Persze kevesebbet se...Bizonyára annak is oka VAN, hogy ez most téged megtalált...:)

      Szép Napot!

      Törlés
    17. Éva! Nem tudom egy ideje én is figyelek a jelekre és komolyan mondom , jelzéseket kapunk...És ha jó úton járok mindig a legjobbkor :)
      Üdv:Shíva

      Törlés
    18. Hát nem tudom, de most kezd egyre érdekesebb lenni.
      Éppen az járt az eszembe, hogy ha szimplán megélhetés miatt nyomják az már Nincs támogatva. Akkor jönnek a bontó energiák. Akkor jön Síva.

      Viszont ha olyan dolog miatt vannak most ott, ami a közös legfőbb jót szolgálja, akkor támogató energiákat fognak kapni.

      És akkor jövök ide és látom, hogy Shíva reagált rá....hát...

      SZN nagyon köszönöm amit hozzáteszel. Segítesz vele.
      ( a múltkor az obeliszk kapcsán a szerb vonal amit hozzáfűztél az is telitalálat volt akkor nekem...nagy nagy megerősítés valamiben)

      Éva

      Törlés
    19. Hát, nem tudom Sívát egy kicsit démonizálják mostanság, de nekem nem ez jött le a hindu szentkönyvekből... az újjászületés is a része, kicsit olyan mint a folyamat ahol a pusztítás után átlényegülés van...
      Üdv:Shíva :)

      Törlés
    20. Pontosan ahogy mondod. Egyáltalán nem kell őt démonizálni.
      Én nem is pusztító, inkább lebontó energiának szeretem mondani.
      Brahma Visnu Síva együtt tökéletes.
      A lebontástól meg csak az fél aki ragaszkodik a régihez.
      Én nem bánnám ha kicsit aktívabb lenne:)
      De hát mindent a maga idejében.

      Éva

      Törlés
    21. Kerion Budaörs fölött a Nazca hogy megy? Lőjél már be két pontot milyen az irány?
      Széchenyi kilátót érinti?

      Éva

      Törlés
    22. Éva, ha a Google Earth-ön nézed akkor Budaörstől ÉNY-ra a sötétzöld erdőhatárok, irtások stb. egy Nagy Kutya /csillag/képét jelenítik meg. Különösen jól látszik a Kutya/Dog/GOD feje, szája a műholdképen. Tehát amolyan "Nazca-jel"-szerűen van a tájba vésve a Nagy-Kutya/Canis Major és persze nyilván annak Alfája/Vezérlő csillaga a Szíriusz A/"Kezdet"/ is. Magát a Szíriuszt is be lehet azonosítani a kutya testén belül - a csillagképnek megfelelően. Köztudomású hogy szíriuszi-orioni "lélek-" és persze"test-halászat" van folyamatban - nagyban tart a Szét/h/-választás. A 153 hal = 9-es ember/nov-ember/új-ember "kihalászattatik" a tengerből - a 7,3 milliárd közül. Természetesen a már új létezésre, majd pedig a prolongált aranykorra.

      Törlés
    23. Köszönöm a segítséget Kerion. Szombaton két hely jött be, a Törökugrató meg a Széchenyi kilátó. Mivel nem éreztem erősen, melyikkel van dolgom, eszembe jutott, hogy írtad múltkor ezt a Nazca.t. Ezért merült fel bennem, hátha ezzel van valamilyen kapcsolatban. Végül a Törökugratóra mentem föl.

      Amúgy szombaton még ezeken a helyeken dolgoztak:

      Klastrompuszta Pálos romjai
      Pilisszentiván Szél hegye
      Pilisszentlélek Pálos romjai
      Dobogó kő SZER kövei
      A Holdvilág árok beavató romjai

      Éva

      Törlés
    24. Éva, a Törökugratónál volt egy régi bánya ahol valamikor gyönyörű barit kristálycsoportokat lehetett gyűjteni. A műholdképeket nézegesd a kezedben egy turistatérképpel - sok mindenre rájöhetsz. Ahogyan fenn az Égen ugyanúgy a Földön is. Tehát ahogyan minden ott van a csillagokban, a földi tájban is ott van - különösen a Paradicsom egyik szívében, a szív alakú Dunazugban. A másik "csillagkapu" a Bükkben található. Ha megfigyeled ott is hasonló "szentnevek", pálos-kolostorok, szakrális helyek vannak. Például a bükkszentléleknél lévő pálos kolostorromnál ugyanolyan "elragadó" erőtér van mint a dobogókői sétány egy pontján. A Pilisben egy nagyon jó kis egész napos túra Dobogókőről a piros jelzésen lemenni Dömösre majd onnan a zöld majd sárga jelzésen a Rám szakadékon át vissza. Rengeteg szakrális hely van útközben: a Szakó hegy tökéletes piramisa - nagyobb mint a Kheopsz - aztán a vöröshegyi árok a "megkövesedett" hullámokkal meg a beszélő fákkal, a dömösi prépostság romjai, a dömösi kikötő, majd a szent kápolnák, források, maga a Rám-szakadék stb. Dobogókőn meg ott van Turul-körút kb. 2-3 km, a sípálya melletti szív alakú szikla melyre fel is lehet mászni, a sétány nyugati végén pedig a padoknál lévő "lábnyomos" lapos szikla közvetlen a szakadék mellett. Óvatosan kell beleállni a lábnyomokba mert ha felnézünk a Napba nem csak felfelé de lefelé is el lehet indulni.

      Törlés
  10. "
    - Szarom le. Figyelj, előbb-utóbb úgy is alkotok valami maradandót, és most úgy állok a dologhoz, hogy addig bármit is teszek, azt nem felesleges, hanem egy magasabb célt szolgál.

    - Most a sült krumplimmal szolgálnál kurva magas célokat..

    - Na de szívecském, te mégis hogy beszélsz?

    - Mér, nincs itt senki a templomból."

    :))

    https://www.youtube.com/watch?v=Cv4xscbYC4o

    VálaszTörlés
  11. Czeke Andrásnál olvastam, azért teszem be ide, mert figyelemre méltó a válasz ami érkezett rá.

    Czeke A:

    "milyen "fizetés-emelés", milyen "állás"....?
    Teljes ÖSSZEOMLÁS jön, nem bérrendezés.... É B R E SZ T Ő !!!
    Az egészségügynek össze KELL dőlnie EBBEN A FORMÁBAN !
    Helyette a műszerek és gyógyszerek NÉLKÜLI, a TELJES (test-lélek-szellem) gyógyitás lép életbe, - szines L.A.S.E.R.-ekkel, PulsarElectroMagneticBeam technológiával..."

    Zsuzsa Pintér:

    "Ez mind igaz kedves András...de "mágneses technológiai készülékekre " sincs szükség.. BŐVEN elégségesek azok a frekvenciák, mellyel Jézus is gyógyított...Kérdezd csak meg Korsch Peti barátodat.... Ő is megtapasztalta már... és egy páran már Szentendrén is és itt Pilisszentlászlón is...és persze az ország és a világ más területén is...és fogják is még...hisz "nem véletlenül küldött Pilisszentlászlóra épp húsvétkor a Jóisten...Célja van vele...és mivel megértettem...teszem ,amit tennem kelll..."

    Nagyon egyet értek Zsuzsával.

    Éva



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igaza lehet valamilyen formában mindkettejüknek, nem vitatom.
      Miután 'egyesek' sikeresen elhangoltak szinte már mindent s mindenkit ezen a Földön, nem nehéz kitalálni mi a megoldás.Persze ehhez rengeteg
      kütyüt kipróbáltak+ célzottan jelenleg is használnak...igaz hallásküszöb alatt van a technologi, de azért hallható valamiért hehe.. De az a saját véleményem, hogy ehhez nem kell sehova sem menni senkinek sem,-tekintettel a környezet szennyezésére amit a rengeteg célzott utazás jelentene megint. Van szerintem mindenkinek annyi 'sütnivaló' a kobakjában, hogy ebből ki tudja találni magának is "már, mi a megoldás...
      Vagy mégse ? Akkor segít ez is egy kicsit... :-) ...persze ehhez nem árt
      valami kis 'penge' hangrendszer :
      https://www.youtube.com/watch?v=kptwQoFPZa0
      ...csak, hogy ötvözzük az ősit a high-al...és akkor csak asszimilálni kell
      tunni... csak,hogy belekotyvasszak abba a finom levesbe kicsit... :o)

      Törlés
  12. Tükkőr... 1 tökkelütött (belső) monológja...

    Reggel álmosan (vagy frissen) állok a tükör előtt és bágyadtan (v.mosolyogva) simítok végig
    ráncos (v.feszesebb) arcomon (v.pofimon) jobb kézzel...s eközben sopánkodok (v.vidulok), hogy
    ismét öregebb (v.fiatalabb) lettem (vagyok) egy kerek (?) esztendővel... persze naptárilag...
    Dörzsölöm a szemeim most két kézzel...majd jobban megnézem magam : - ehh a fenébe! (hűűű)
    nem számít (v.igen?) majd magamra kacsintok ismét jobb szemmel... csak azt nem értem a pacák
    (csaj?) miért a bal szemével kacsingat nekem vissza...mert ugye, ha velem szembenáll …és én lennék ott... akkor a bal szeme az amivel kacsint a nyavajás (jópofi)... Na, ezen elgondolkodok.
    Lehet, hogy görbe az a fránya tükör ? Vagy mi van ? Ehh, talán többet kéne aludnom, hogy jobban
    lássak...tán lehet, hogy csippásak a szemeim ...? Na, akkor most mosakodnom kellene …? hmmmm...de mindig (akkor)is utáltam(nem értettem) ezt a nyavajás(derűs) fizi(mis)kát...meg nem kellene annyit tép()elődni rajta...mert a végén kihullik a hajjam ha sokat idegeskedek...azaz lehangolom (v.fel) magam... de nem vagyok én gi-tár ami hu(ú)ros hangszer ált. hat húÚRral mert
    van tizenkettő s is...az szebben szól...vagy nem ? Mindegy nem ? Vagy mégsem ?....

    VálaszTörlés
  13. Drága Atis, mennek az átkötések azért van most lefagyva a társaság.
    Ne is törődj vele.
    A reggeli vidám bejelentkezéseidnek én szoktam örülni.

    Éva

    VálaszTörlés
  14. ..bámulhatná a köldökit,.. de minek?
    gyepálhatná a gazot a kertben,...de minek?
    írhatna valami mély-filozófiát tartalmazó okosságot,..de minek?
    taníthatna,..de minek?

    vaskor-aranykor.. de minek? kinek?

    Éva

    VálaszTörlés
  15. Nocsak mi jött? Már majdnem megvan.

    Pilis a Vaskapu szikla.

    https://www.facebook.com/1458741121046780/photos/a.1458763111044581.1073741828.1458741121046780/1579380035649554/?type=1&theater

    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor... szép s jóreggelt !... vagy ekkor ?...ehh, mikor is..?
      Kedves Éva, dehonynem törődök vele, ha picit jobban belefilózom magam,
      akkor arra jutok,hogy magamat terelgettem le a gubancról... ugyanis tegnap
      műtötték Anyukámat a szívével már megen, drága, jó s szakértő orvosok...
      No, nem a sebészekkel volt bajom ám...csak a helyzettel szimplán :o)
      De azért lááthatójjan nem szakadtam be, ugyi ? Mivel nem lehetett felhíni
      az mobilokrú ottan, pláne műtét közben ...ésés...hát Apukám meg a stressz
      felsőfokú művelője ilyenkor ++nincs már ereje a gaztot gyepányi mer' egész
      életében mást se csínyját szinte, ( dehonynem !azé' rokkantokok)...
      ééés én sem engedtem a gazolást nekije (mert még jobban kiszárad az főd)
      ezé' élővé kellett csinállnom az eseményt . Nem volt nehéz, éreztem a mellkasomban minden időben szinte mindent... na, kicsit fájt.. :o)
      De azt meg én szoktam meg az életemben, most lehet mazópistának néző
      élveztem is(+nem annyira :)...de legalább tuttam mi van! Bizonyosan.
      No de, ebből is láccani kő, hogy mennyire veszélyes is tud lenni, hogy az
      embőr kölke hova csatornázza be magát...ugyi ? ezé a többi aprószágot
      meg sem említeném... mert minek...:)
      De mindezektől függetlenül az első bokor krumplijaim már kivirágoznak ma.
      Ha má tegnap(+előtt) bimbództak...a harmadik szériát ma ültetem bé a helyükre... de jól megválasztottam a helyüket ,mert ugye a Napsütés patent
      energia-mennyiséget skáláz le és hátha kisülnek a nyáron. Azé' az nem lenne olyan kommoly pojén ha mingyá sültkrumlit szednék v. fől.-ve...:)
      Na, gyorsan ki is nézek és kitakarom a paradicsomjaimat...hadd eddződjenek... én meg emelkedjek az örömtől s nem az bosszússágtú...
      ;0)

      Törlés
    2. Éva
      Sokat kirándulok arra... :)
      Kétbükkfa-nyereg - Ördög-lyuk - Mária-pad - Vaskapu-völgy - Barlang - Vaskapu-hegy - Vaskapu-szurdok - Vaskapu-szikla - Mária-pad - Ördög-lyuk - Kétbükkfa-nyereg.
      Régebben az egész Pilist jártam, de kb. másfél éve már csak ezt az útvonalat egyedül szívesen...
      Mária-pad nagyon jó hely az épségben maradt fáival (fagykár), forgalmas, de mégis jó..:)
      Nekem az "igazi" vaskapu az a Vaskapu-hegy, ott mindig nyugalom van, és ott vár a hegytető fája...
      A Vaskapu-szikla forgalmas hely...túristák, sziklamászók...
      Az egyébként az nem is egy, hanem rögtön két kapu...:
      http://www.pilisinfo.hu/pilis-barlangjai/fold_alatti_csodak.html

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Atis arra értettem, hogy azzal ne törődj, hogy a többiek le vannak most fagyva.
      Tényleg mennek az átkötések, ebből mindenki veszi ki a maga részét.
      Ki apátiába süllyed ki töri össze magát, ahogy bontódunk ki a hálóból. Mifelénk az elesés- összetörés dívik most.

      Bakos mondta, hogy 3 féle ember van.
      Az ember alatti ember.
      Az emberi ember. ( szorgalmas, segítőkész...)
      Az ember fölötti ember.

      Ehhez az ugráshoz az kevés lesz, hogy valaki úgymond jó ember.
      Tehenet fej vagy gazol, amikor éppen mondjuk egy kunhalmon kellene kicsatolnia az energiát.Mert ő lenne az a minőség aki erre képes.
      Hát most majd csörög mindenkinél a vekker.
      ...hogy aztán ki lesz képes ezt felfogni, az már más tészta.
      Amúgy az én anyukám is éppen a héten kapott egy figyelmeztetést.
      Hát így megyünk előre.

      Éva




      Törlés
    4. SZN én nem nagyon ismerem a pilist, csak néhányszor jártam ott.
      De feltűnt a felsorolásodból, hogy mennyi Vaskapus hely van ott.
      Egyébként amikor decemberben volt az a nagy ónos eső, azt írták, hogy a legsúlyosabb helyzet Pilisszentkereszt-Dobogókő-Pilisszentlélek háromszögben van.
      Akkor sokat agyaltam rajta, miért éppen ott?
      És egyik reggel ezzel a válasszal ébredtem: kristálykoponya

      Meg ez jött még hozzá
      http://pilisszentlelek.eu/latnivalok/katonai-bunker-rendszer/

      Éva

      Törlés
    5. A pilisi koponya/koponyatúra valóban ott van. Magába foglalva a Nagy és Kis Szoplákot, a homlok tetőnél van a Kétbükkfa-nyereg, az állkapcsát alulról határolja a Vaskapu-völgy, a koponya álla pedig Mária - padnál van.
      A koponya alatt helyezkedik el a Pilis szíve. Ahogy a Pilis hegység szív alakot formáz, úgy a hegységen belül a Pilis-hegy is (Szív a Szívben) (Akit érdekel az a goggle maps-ben ráklikkelhet a domborzat gombra és mindkettő (koponya és szív) szépen kirajzolódik)
      Jellemző, hogy a Pilis szívecsücskéhez katonai tábort telepítettek az ó-rossz-ok...Ott fönt - mára már betemetett - barlangok is voltak, amelyekbe az oroszok a berhidai földrengés után átszállították az atomtölteteiket. Árva Vince Atya mikor újjá akarta szervezni a Pálos rendet, azokat az akkor már üresen álló barlangokat is szerette volna használni, ezért elment a magyar honvédséghez (akkor már az ő kezelésükben volt a terület), ahol jelezték neki, hogy nem lehet, mert erősen sugároznak...
      A hely kisugárzása itt sajnos kettős értelmet nyer...:(
      Mikor kiül az ember oda a csücsökre, el sem akar onnan indulni, annyira lenyűgöző a látvány és a hely kisugárzása...
      https://www.google.hu/maps/@47.686727,18.874083,3a,75y,90t/data=!3m5!1e2!3m3!1s112278131!2e1!3e10!5m1!1e4

      Szép Napot!

      Törlés
    6. Éva....mindegy, előző két hsz-ben írtam amit írtam, szerintem értelmezhető
      volt valamennyire a átkőtés témakörében... mégis hova ? Tegnap óta azé' rágódtam rajta egy kicsit, hogy válaszoljak-e, mert az megint személyeskedésnek tűnhet... pedig csak a vélemény nem egyezkedik.
      Mélyen elgondolkodtam rajta, hogy az emberek ha olvasnak egyáltalán
      értelmezik-e valamelyest a mondanivalót...nem nagyon, mert ugye az
      oskolában fejükbe magójják maguknak... aztán kiderül : mégse maguknak. Hanem csak azért, hogy hasznothozó állatpógár legyen....
      vagy az alatti... gondolom érthető. A 'repkedős tátosavatott' verebek +
      csak nyugodtan szálldossanak, de azé' ne a légvédelmi ágyúk hatóökrében, mert abbú is nagy baj szokott következni /vér+húscafik stb
      Ez a kicsatolni az energiát téma boncolgatva azt jelenti, hogy már megen az a bizonyos valaki legyen a balek, akitől majd jól leszoppantják,
      aztán mehet a lecsóba. Maga a figyelem is energia, ugye ha koncentrálsz mindjárt tisztább a kép ? És ehhez nem kő mászkáni sehova. Nem véletlenül szeretné mindenki a figyelmedet megszerezni és
      felhasználni a saját céljaira pl.munkahely/boss. Ha érted. Nos, az információ mi csoda ? Teljesen mindegy milyen 'előjellel' teszed a lényeg,
      hogy tedd . Kezd ez a dolog tapasztalati ténnyé érni...mert érzem...
      Viccesre fogva megen a dógot :) Akik esetleg engedély nélkül kötötettek át az egyik helyről a másikra, esetleg gyors fejborotválás után egy passzentos hűtőbordát nem árt a kobakjukra illeszteni... szakreálisan.
      Na, jó ám en csak viccülök... vagy nem is ?


      Törlés
    7. Hát nem mindig tudom követni a gondolatfolyamaidat Atis. Így lehet, hogy időnként elbeszélünk egymás mellett.
      De így is jó, a háttérben megbúvó kedvességedet szoktam érzékelni, az a fontos.

      Én szeretek mászkálni. Nem azért megyek, mert kő, hanem azért mert nekem jó.

      Éva

      Törlés
    8. Éva, az állandó megoldás keresés amit 'mászkálás' alatt értenék, ha az
      kirándulás a Pilisben, mert nagyon jó a testednek és felfrissülsz tőle +
      kikapcsolódsz ebből az 'agyament' rohanásból akkor mondhatom, hogy
      'feltőltődsz'... De !, mi van ha így fogalmazok : kikerülsz a megszokott
      élőhelyeden létező enrgiabúrád alól... ami a többiekkel együtt értendő búrát takar... magyarul egyedül maradsz kissé, és így a többiek nem
      tudják 'leszívni' rólad az energiádat /akarva-akaratlanul/, mert ugye a figyelmed nem rájuk fordítod ? ........Nem érezlek olyan nagyon idős
      csajnak...tehát lehet, hogy voltál diszkóban-koncerten ? Ha igen, és emlészel rá 'isteni' volt az élmény ? Koncentrált energiabúra kis területen.
      Nem véletlenül csalogatnak tüntetgetni a tudjuk kik. Az egyéni öntudatod
      ilyenkor könnyebben beleolvad a 'masszába' és kollektívabb lesz...
      az állatvilágba ugyanezek a kollektív 'búrák' alappból vannak pl.
      hangyák, méhek stb. Majd figyeld meg a seregélyeket nagyobb tömegben, milyen egyszerre mozdulnak. Ne körökben gondolkozz, hanem gömbökben ! Eleve a kör abból egy metszet síkra vetítve, nem ?
      A gömbnek hány 'oldala' lehet ? .......Alapból tényleg kedves és aranyos
      vagyok, de ezt megtanultam kicsit visszatartani ha muszály és elővenni
      olyankor az agresszív kismalac formámat, mert különben 'mások' szétszednének mindig. Legutóbbi élő kísérletem a segítségre vonatkoztatva a következő : Adott egy magát 'nyomorgónak' beállított
      család. Rohangálnak a tagjai hozzám időnként ezé-azé-amazé, sírnak-
      rínak, önsajnáltatás ezerrel. Minél többször adtam annál többször jöttek.
      Naponta többször is már. A végére, mivel az ifjú leendő családapukát
      kirúgták az addigi melóból, egy komplexebb segítséget adtam... részletek nem lényegesek. Ami lett ebből, hogy vérszemet kapott és
      csúnyán lehúzkodott. Mi sem természetesebb ,hogy ebben is én vagyok
      a hibás /tény minek segítettem. A jelenlegi állapot, hogy a család rám
      haragszik ezek után és le is akar vadászni...hehe, jó mi ? Mellesleg nem
      is ismernek nagyon... mert ha igen, akkor a vadászatot ejtenék,talán...
      és ez nem az első meccsem az évek alatt. No, majd folytathatjuk, ha
      szeretnéd , addig emésztgesd ezeket egy kicsit. :o)

      Törlés
    9. Ok. emésztem:))

      Éva

      Törlés
  16. Atyaég SZN te milyen kincseket rejtesz magadban!!! Na megyek térképet nézegetni:))
    Nálam most olyan sok minden utal arra, hogy kötünk át a pilisen keresztül.
    Köszönöm a megosztásaidat!!

    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak mert az egyik kedvenc témám...:)

      Amikor a google maps-ben kis Magyarország fölé emelkedünk, akkor egy madár látható, melynek bal szárnya a Dunántúli-középhegység, jobb szárnya az Északi-középhegység, szíve a Pilis-hegység és feje a Börzsöny. Magyar-Madar-Madár-ország.
      Amikor pedig a Kárpát medence fölé emelkedünk, akkor egy madárfejet látnuk, melynek csőre az Alpok vonulata, a feje a Kárpát-medence, a madár fej szeme pedig szintén a Pilis hegység. mAGYar... a másik analógia pedig a "szem a lélek tükre" a magyar nyelvben a mag=szem (mag-meg-masz-mesz-szam-szem/ búzamag/búzaszem (Ö.T.)) a lélek Mag pedig szintén a Szívben VAN...

      (Az átkötéseket nem ismerem, az analógiákat viszont nagyon szeretem...:)

      (bocs Mazsola, ha teljesen szét off. az írást...)

      Szép Napot!

      Törlés
  17. Jövök egy kis Shana -féle energiával. Bár néhányan allergiások itt rá, úgyhogy azok ugorják át ezt a bejegyzést.

    Szóval Shana:

    Csudába, nem engedett el az energia... míg ezt ki nem írom:
    kereste a rendszerem, hogy mikor éreztem ugyan ezt az energiát, mint amiben most összesítettem a TELJES ÁTKÖTÉS RENDSZERÉT.
    Hát bizony bevallási és mérlegleadási időszak van.. és majd 20 éven keresztül voltam én is benne, minden évben ugyan ezen időszakban ugyan ebben a préselő, összesítő, bevalló, rendszerező, elemző energiában 3.d-s könyvelőként.
    Oktávot váltottam, de az energia és az idővonal egyelőre maradt.
    Eddig.
    Most, hogy tudatosítottam, bizony kilépek ebből az idővonalból és energiamintázatból.
    Ezzel az én Bolygó szintű Tudatosság világomban lebontom magamban az egész 3.dimenziós gazdasági társaságokra és egyénekre vonatkozó Számviteli rendszert, a hozzá tartozó jogszabályi rendszerrel együtt, az egész Adóbevallás és a Teljes eddig ismert, tanult Pénzügyi rendszert.
    A saját világomban mivel már valójában évek óta ennek a magasabb oktávját teszem, ezennel tudatosan ÁTÍROM és ÁTFORDÍTOM és ÁTHÚZOM ide a jelenlegi tudatosságomba, és valóságomba, átminősítve és a préselő, sűrítő, nyomó, külső szabályoknak való tudattalan megfelelés mintázatát lebontom, csak annyit teszek és csak úgy, amennyit élvezettel képes vagyok megtenni összeadódásban a kristálytudati minőséget.
    Lebontom és elhagyom a feladat, a szolgálat tudat és nézőpont minőséget, amit szintén külső kényszerítő nyomásként él meg a lélek, a 3.dimenziós megszokások miatt.

    Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, akkor az ebédre való...:-)
      Dimenzió = ki__terjedés ? esetleg tágulás ? Ugye, az isteni tökéletesség elérésére tett kudarcok után magába zuhan az ember ? ...és ha elérné az álmai célját, hogyan tovább ??? Ja, nincs tovább ? A tök szépen nő és nődögél, kerekedik, hasasodik... beérik és kész, lehet enni....persze fajtafüggő. Ejj-ejj ezek a hasonlatok mindig gúzsba is kötik az elmét.....
      és a fantáziát ? Nos, a fantáziát ügyesen terelik akiknek érdekében áll ez,
      ugyanis akkor el kellene kezdeni dolgozni is valamit nekik.
      A 4. dimenzió akkor az idő ? Vagy magának a kiterjedésnek a folyama-ta ?
      A 'felemelkedés' már jó ideje téma a spiri-körökben. Amit eddig kivettem az
      egészből az az, hogy felszeretrezegnek valahova ami tök jó és élhető
      álomvilág lesz, nem ez a sz@r ami mostan van. Na, ezt nem térnek fogják
      érzékelni ? Ez nekem valami hasonlóan érthetetlen mint a fizikai könyvek
      patent írása : hullámokról beszélnek....
      Aszerint, hogy hány dimenziós a közeg amiben haladnak:
      1. Egydimenziós pl: gumikötél.
      2. Kétdimenziós pl: vízfelszín.
      3. Háromdimenziós pl: a levegőben.
      Könyörgöm, a gumikötél nem test ??? Most inkább nem is folytatom mert
      megint elkapott a röhögőgörcs ................................ :))))))))))

      Törlés
  18. Na, jól kikacaráztam magam (-o:)... úgyhogy vacsorára készítettem egy könnyen
    emésztehető biokajcit.../natúr-öko/ vagy miffenne. Persze-persze, frissen azonmód
    készítve, mint ez a kis szösszenet...mert eszembe jutott valami :)
    Közben a cicáim lázadnak ellenem, mert kizártam őket a lakásból és szemetel az
    eső ,-(gaazdák őrülnek_miután elverte a jég egy picit, ami kikelt nagy nehezen),-és
    nem tudnak játszani sem egymással. A Bundika/fiú nem érti miért nem megy vele
    Pampi játszani, pedig látja a nagy pocakját...de nem érti. A csajszi sem, hogy miért
    van ez, hiába mondom neki, hogy : -ugye megmondtam neked miért zárlak be pár
    napra, de kiszöktél, aztán ráadásul apád talált be ügyesen....jó vicc, pedig i gaz.
    Nos, ennyi elő-kitérő után egy érdekes egyezés jutott az kevésnyi eszembe...
    Nemrég pont a fabúról volt a szó ittennék...aztán nem sokkal később minő véletlen (ugyi), pont valaki éppen futott nagyon valahol aztán sutttttttty elbukott, a szentem...pech mi ? Sorba rakva az eseményeket érdekes paradoxa áll fenn...
    nekem...nektek ? Ja-ajjaj ! Az nagyon gáz lesz egyesekre nézve, nem ?
    Vajason ki lesz a soros ebben a gondolatban ? Esetleg kinek neve pont földműves,
    esetleg gazállkodó persze magyarú...gör(d)ögösen ? Annyit megsúgok, hogy nemrég volt a nevenapja nekije /22 napja... hogy némi számítómisztiket is beletegyek. Úgyis a világnyelv az angol na a magyar meg virágnyelv vagyon ?
    Ahá, értem ezé' vagyok követhető nehezen mert nem egyértelműen firkállok, meg
    telve van hegyesírási hibákkal ? Bocsika de nehéz nyelv ez és voltam olyan botor,
    hogy a nyelvújjítók szabályait sem nyakaltam be_nyakló nélkül +lehet + vagyok
    részegülve az örömtől. Képzelem gúgli fordijó miket nem agyal azon, hogy ezt
    lefordítsa angolra... ha még anyanyelven is úgy kő kibogarászni amit írtam. Az
    ért-elme meg az ami. Mindegy(v.nem?), ha ez bejön, akkor feltaláltam a magyarban
    'A! bombanőt' ,szép csaj lesz az tuti. Mert nem kell ám azt hinni egyeseknek, hogy
    azt hazudják,a háttérben bújva manipulálnak minket és közben ott röhögnek a tvben
    szélesvásznon műsorfogsorban. Most lehet, hogy ezt benéztétek az ellemzők, mert a magyar kritikus tömeg tvnéző létszám akkor megvan a kellemes műsor nézelődéshez..Tehát indul a játék... de sakkozhatunk is...
    Nos, ennyi az ökovacsi. Kellemes jóétvágyat ! Aláfestésnek egy pici mjúúzik..:
    https://www.youtube.com/watch?v=W3IEpeq90N8

    VálaszTörlés