Összetett alkotások

A mostani témám alapjául szolgáló alkotást nem sokan ismerhetik a meseszoba olvasói közül - megkockáztatom, talán senki sem (esetleg Quedra mester), de ez nem tántorít el, mert úgy vélem érdemes foglalkozni vele. Az egész gondolatsor onnan indult, hogy nemrég észrevettem, sokszor valami nagyon jelentéktelen apróság előállításához is mennyi minden kell hogy megelőzze, komplett logikai és ok-okozati láncolat. Egy egyszerű, hétköznapi zsebkendőhöz is mennyi előzetes találmány, eszköz, géppark, emberi erő, szállítás, csomagolás, stb. kellett, hogy végül ott landoljon a polcunkon. De például ott van a házhoz szállított pizza története, amelynél szintén rengeteg minden kellett ahhoz, hogy ez így összeálljon.

Először is...

Lazuljunk: Dob Dal

Vérpezsdítő!
Le a kalappal... (ha már a magyar kultúra napja van ma egész nap)

Lazuljunk: Draft - 2000 év

Az út nem jött el érted
Hogy el repítsen a mából
Csak el innen messze távol
Ahol senki nem érhet el
 
Az álmod őrzöm ébren
Nehogy elsodorjon az ár
De az élet tengerében
Úgy megfürödnék már
 
A Fény a vízben bíztató
Mélybe húz a tiszta tó
Hív egy nyár egy bántó szó
Majd száz vigasztaló
 
Sokszor mások álma kell
Miért csak ők érhetnek el?
Érezd mindig úgy hogy várlak
Kétezer év is csak pár nap
 
Hogy elrepítsen a mából
Csak el innen meszze távol
Ahol senki nem érhet el
De ahhoz várni kell…

Miért nem?

(Olivin barátnénk emberiségben csalódott gondolatait osztom meg)

Miért nem jutunk egyről a kettőre, avagy miért nem hiszek már az Aranykor eljövetelében?

Párom mesélte, hogy december elején ismét megtalálta áldozatait a cég által fizetett influenza elleni kampányoltás.
Az egyik kollégája, egy 40 éves férfi, az oltást követő reggel nem bírt felkelni, mert lebénult.
Azóta már újra beszél, de járni nem tud.
Hol van itt a fogyasztóvédelem? Mert az oltásbiztonság annyit jelent valójában, hogy biztos, hogy oltanak. :o/
Hol van itt a felelősségvállalás?

Ami igazán elkeserítő ebben a történetben, az a kollégák reakciója a hírre. SENKI se feltételezett összefüggést az oltás és a bénulás között.
Többek között ezért is vagyok arról meggyőződve, hogy NEM FEJLŐDÜNK. Mindenki éli a kis kényelmes, tudatlan világát.
Az ébresztésnek semmi értelme, mert joga van mindenkinek a tudatlansághoz, ugyanis a tudással felelősség jár.
Az információ birtoklása ugyanis az életmód megváltozását kell, hogy eredményezze. A változástól pedig általában félnek.
Amíg tehát általános a tudatlansághoz és a félelemhez való ragaszkodás, addig itt semmiféle kedvező változás, felemelkedés nincs kollektív szinten.


A genetika arról szól, hogy információt kapnak az utódaink. Amit a felmenők tapasztaltak, tudást megszereztek, az sejt szinten tárolódik.
A II.világháborút követően vezették be az oltásokat, amiket folyamatosan fejlesztenek és gyakorlatilag senki sem ellenőrzi a méregkoktélokat, hatástanulmányok nem készülnek, kontrollcsoportok nincsenek. Az uralkodó paradigma a mai modern, materiális létbe ragadt sokaságnak az, hogy az orvostudomány tévedhetetlen, kérdéseket nem kell feltenni, tájékozódni felesleges, az orvosok jobban tudják, mi jó nekünk.
Tehát kiadjuk a kezünkből az önrendelkezési jogot, asszisztálunk ahhoz, hogy egy számunkra soha meg nem ismerhető összetételű és hatású vegyi koktélt juttassanak a szervezetünkbe.
Vajon van-e összefüggyés a nemesség kiírtása és Európa kulturális és erkölcsi-spirituális hanyatlása között?
A mai középosztály nem tekinti feladatának a kulturális-politikai szerepvállalást, maximum magának vásárolgat, nem értékteremtő.

Vajon az immár két-három generáción keresztül végzett emberkísérletek (lásd oltások) elérték-e céljukat?
Nevezetesen azt, hogy a korábban évszázadok alatt megszerzett tudást, melyet őseinktől sejtszinten kaptunk, egy jól irányzott méreglövéssel lenullázzanak, a programot töröljék vagy legalább is hozzáférhetetlenné tegyék?
Génmódosítás. Ma már ez nem sci-fi, hanem a mindennapok része.
Fel sem ismerjük, hogy a kockából kivezető ajtó kémiai-biológiai úton van blokkolva és egyre inkább beleveszünk az anyagba.

Mit tud a mai ember?
Tud egyáltalán tudatosan lélegezni?
Tudja a testét és szellemét megfelelően, tudatosan táplálni?
TUD SZERETNI??????
SEMMIT SEM TUDUNK! Csak a sötétben tapogatózunk! És ebben a sötétségben is fogunk bolyongani évszázadokig, ha az anyag elsőbbségének tévképzetéhez ragaszkodunk továbbra is. Mert ma kőkemény materializnus uralkodik.

Hagyjuk, hogy mások mondják meg azt, hogy mi a valóság, miről mit kell gondolni (lásd: a piramisokat rabszolgák építették).

Sajnos, már nem hiszek az Aranykor eljövetelében, mert nem érdemeljük meg.
Amikor az anyák GONDOLKODÁS NÉLKÜL nevelik a gyerekeiket, nem védik meg az utódaik testi integritáshoz való jogát az állammal szemben, mérgező anyagokkal táplálják őket (lásd cukor, adalékanyagok, szellemi szinten dinoszauruszok, barbie-babák, koponyamintás ruhák), akkor sajnos azt kell, hogy mondjam, megérdemeljük a sorsunkat, mert kérdések feltevése nélkül, felelőtlenül élve nem is érdemlünk mást.
Ha lennének kérdések, akkor megoldások is születnének. De nincsen rá IGÉNY.

Alapvető igényeinket nem elégítjük ki (pihentető alvás, tiszta táplálék, élő, szeretetteli, értékes kapcsolatok), ezért lehet folyton újabb és újabb haszontalan és értéktelen igényeket kitalálva zsinóron rángatni a társadalmat.

Mi történik az újszülöttel? Elveszik az annyjától, leszedálják az agy számára mérgező cukoroldattal (lásd cukor-alkohol), majd az anyák jó része mesterséges, lélektelen táplálékot ad neki, nem készít ellenőrzött forrásból származó, szívet-lelket is tápláló, a kisgyermek életkorának megfelelő, egyénre szabott élő ételt, hanem bizalmat szavaz az arctalan márkáknak és gyártósoron előállított vegyi anyagot ad a rábízott kicsinek.
Ki biztosítja a gyermekek tiszta, egészséges környezethez való jogát?
Azután minél hamarabb megszabadulva a nevelés idegrendszert igénybe vevő feladatától, siet vissza dolgozni, leadva bölcsibe (milyen kedves név!) az alig 2 évet gyereket, akinek még ÉVEKIG(!) az anyja mellett lenne a helye.
Ott tartunk, hogy a kicsi ki sem tud fejlődni rendesen, mert ELEVE egy biokémiai háború névtelen áldozata, emellett az egyetlen személy, akiben megbízhat, az első adandó alkalommal lepasszolja őt egy ismeretlen környezetbe.

Miért anyagelvű a társadalmunk?
Mert az anyák az állandó, szerető jelenlét, testi kontaktus helyett babaingató széket és minden más műanyag játékot biztosítanak a csecsemőnek.
A kicsik ELEVE nem személyekhez, hanem TÁRGYAKHOZ kötődnek.
Innen pedig egyenes út vezet az aktuális mesefigurán át az okostelefonokig és a kívülről irányított életig.

Itt tartunk. Egy emberileg kiüresedett társadalomban élünk, sekélyes kapcsolatok között.
Halott a szívünk, az agyunk kiégett a sok hamis információtól.

Pedig ott vannak a Jézus-ábrázolások a sugárzó, hatalmas szívvel, hogy mire kellene a hangsúlyt fektetni, még a hülye is láthatja...

Vajon emberek vagyunk-e még?
Mit őrzünk? Mit tudunk továbbadni?
MIÉRT NINCSENEK KÉRDÉSEINK????

NapiSzer - 2016 január

Ehune.. jöhet a szir-szar-szer.

(L)egokaland

Itt talán nem kell hangsúlyozni, hogy a valóság rétegezett, mint egy hagyma, vagy mint egy Matrjoska baba. Vegyünk egy példát, mondjuk a híreket.

Az ember (talán minden ember) életében eljön a pont, amikor egyszer csak rájön hogy a TV-híradó nem mindig a teljes igaszagot közli. Ezt leginkább akkor lehet átélni, amikor egy személyes tapasztalat, tudás ellentmond mindannak, ami a TV híradóban elhangzik. Ekkor emberünk keresni kezd, vajon miért nem az általa megismert igazságot mondjak a dobozban, miért egy eltorzított, csúsztatott, vagy rendkívül hiányos verzióját, vagy éppenséggel teljesen ellentétes változatát mondjak a tömegeknek? Egy idő után emberünk rádöbben hogy a TV-ben azért nem hallhatja a teljes igazságot , mert a TV-csatornák kivétel nélkül valakiknek a tulajdonában vannak, igen még a "közszolgálatik" is, és bizony a tulajdonosoknak nem csupán TV-ik vannak, hanem érdekeik is, amiket érvényesíteni kívánnak, többek között az általuk tulajdonolt képcsatornákon keresztül. És ezek az érdekek sokszor ellentétesek az igazság kimondásával.

Ekkor emberünk rádöbben, hogy van ám egy másik világ is a hírek forrására, ezért átnyergel az internetre. Hohohóóó, ez aztán a szabad világ, a vélemények szabad áramlásának valódi színpada, a választás legmagasabb szintű illúziója, itt aztán lehet válogatni a megannyi hírportál közül. Emberünk talál is magának, tán nem is csak egyet, amit szívesen olvas, mert ott hogy - hogy nem pont kedvére való hírek vannak, melyek "igazak", passzolnak emberünk világnézetéhez, ráadásul a tálalásukkal is tud azonosulni. Sőt, emberünket megtalálják különböző közösségi oldalak meghívói is - ez aztán a véleményszabadság netovábbja! Egy idő után azonban emberünk rádöbben, hogy itt sem fenékig tejfel minden, és vannak hírek, melyekkel mégsem tud kiegyezni, melyek nem illenek a világképébe, s ekkor hírtelen rájön, hogy ez újfent azért van, mert ezek a hírportálok, közösségi hálók is - a TV-csatornákhoz hasonlatosan - szintén valakiknek a tulajdonában vannak (meglehet ugyanabból a körből..), akiknek szintén érdekeik vannak, melyeket ezeken a hírportálokon keresztül kívánnak érvényesíteni. És bizony itt ismét felmerül az érdekellentét bizonyos igazságok kimondásával kapcsolatban.

Ekkor emberünk a blogok világát veszi célba, gondolván, no igen, az internetes naplók már csak nem óriási médiaszörnyetegek, konglomerátumok zsebében vannak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek szerkesztik, mint amilyen ő maga is. Ez is működik egy darabig, emberünk talál néhány kedvére való blogot, ahol aztán tényleg beleadnak apait, anyait, itt aztán nincs kec-mec, nincsenek tabuk, itt végre kimondják az Igazságot a bloggerek. Ühüm... csak aztán elég egy hozzászólás, mely esetleg nem egyezik meg a bloggazda álláspontjával, és emberünk már repül is. Ekkor rádöbben, hogy basszus, megint tévedett, sajnos a blogok világa (legalábbis jó részük) szintén valamilyen érdekcsoporthoz tartozik, például az (zs)index hírportál valamennyi újságírójának van legalább egy, de inkább két vagy három blogja, amelyeken ugyanaz a szellemiség árad szét, ismétlődik, sokszorozódik, mint az anyaoldalon.

 
Ezután emberünk már csak a blogok hozzászólásait olvassa el, sokszor el sem olvasva a posztot, rögtön ugrik a kommentekre, bízva abban, hogy ott talán még vannak hozzá hasonló, valódi emberek, akik nem irányított figurák, akik ugyanúgy éhezik és szomjazzák az igazságot, és amikor végre megtalálták, vagy megtalálni vélik, bizony ki is mondják, le is írják, még akkor is ha ez teljesen ellentétes a blog szerzőjének álláspontjával. Emberünk ekkor nagyon megörül, talál végre hasonló gondolkodású barátokat a világban, melyek létezéséről sem tudott korábban, s eddigi igazság-szomjúságát kielégítve olvassa az igazmondások sokaságát. Ám az öröm nem tart sokáig... mert időnként zavar támad az erőben, és a hozzászólók között megjelennek fura, ellenszenves, kötözködő, vagy teljesen értetlen figurák, mindenféle idióta nicknév alatt, akik esetében emberünkben az a határozott érzés alakul ki, hogy ezek akarnak valamit, ezek céllal vannak itt, és teszik amit tesznek. Mert az nem lehet, hogy valaki céltalanul, semmilyen észérvre nem hallgatva védjen mondjuk egy politikai pártot a védhetetlenség határán túl is, ennek oka lehet. És ekkor emberünk életében először meghallja a kifejezést, amitől libabőrös lesz: bértollnok, fizetett troll - s amikor rájön ennek valódi jelentéstartalmára, akkor nagyon elszomorodik, mert rájön, hogy az anonimitás mögé bújva bármilyen erők fizetett képviseletei megjelenhetnek az egyszeri emberek között - itt is. A kurva életbe, de szemét egy világ ez az internet is! - gondolja emberünk, s már senkiben sem bízhat, nincs már olyan felület ahol az igazat, a színtiszta igazat, és csakis az igazat lelné meg. Magára marad.

Végül emberünk végső elkeseredésében magába fordul, belső világába, ahol ekkor már fel kell bukkannia egy eddig ismeretlen forrásnak, egy olyan érzésnek, amely a lehető legbelsőbb pontjából jön, és ami azt súgja belül, hogy hallgasson rá. Nem kér semmit cserébe, nincsenek érdekei, egyszerűen csak Van, és Tud ez a bizonyos forrás. Emberünk, miután átadja magát és minden addig kialakult képét, hitét, vélt tudását ennek a bizonyos belső forrásnak, megérti, hogy ezzel a belső erővel felvérteződve már semmilyen egyéb külső forrásra nincs többé szüksége. Bármilyen külső forrást meghallgathat, megnézhet, elolvashat innentől, nem fog számítani, mert belül már rátalált az egyetlen helyes útmutatóra. Emberünk ezzel a Kalauzzal felvérteződve már könnyedén elboldogul a világban, szabaddá válik, hiszen nem kell semmit elhinnie, minden állítást megkérdőjelezhet, bármilyen tabut ledönthet, bármilyen tényként beállított információval szemben felállíthat kételkedő, ésszerű és helyénvaló kérdéseket. Emberünk ezután már bátran megszemlélhet bármilyen alkotást, még olyanokat is, melyekről korábban úgy vélte; magától az ördögtől valók, nem fogja már semmi befolyásolni a gondolkodását, mert tiszta erőforrása révén el tudja dönteni, szinte a porcikáiban megérzi mi igaz és mi nem ebben a világban.

Vegyünk megint egy példát! Emberünk másodjára megnéz egy egyszerű mesefilmet, ami a maga idejében elég nagyot szólt, és belső útjelzőjének segítségével második nézésre az alábbi üzenet-rétegeket fedezi fel az alkotásban:

1. réteg, a látszat: új világrend

Van egy város, tele boldog és dolgos emberrel, és van egy vezető, Lord Biznisz, aki mindezt összehozta. Ebben a városban mindenki rettentő boldog, mivel mindenkinek van kinyomtatott útmutatója, ami közli mikor mit kell tennie, mi a helyes, és mi a helytelen, és miről mit kell gondolni. Lord Biznisz nem fukarkodott semmivel, mindenkinek megvan mindene, ami a napi munkája ellátásához szükséges, no és persze a munkáért cserébe minden földi jóval el is van látva: kedvenc TV-műsor, drága kávé, csirkés hamburger, teljesen bekamerázott utcák, no és persze a mindenki által imádott Taccos-kedd! Lord Biznisz egy felhőkarcoló tetejéről irányítja mindezt, temérdek hű csatlósa és stúdiói segítségével - egyszerűen imádják őt a népek, és van egy még cukibb végső terve: egy ragasztó segítségével mindenkit odaragasztani a helyére, így létrehozva az abszolút rendet a városban, ahol minden szupi-szuper!

Ebben a varázslatos világban él hősünk, Emmet, aki mindenkinél átlagosabb és egyszerűbb, semmivel nem ugrik ki a többiek közül, semmilyen eltérő szokása nincs, semmit nem kérdőjelez meg, mindent az útmutató szerint csinál a szokott napirendjében, és ettől igen felhőtlen élete van a maga egyszerűségében. Egy ideig.. Ez eddig egy kiváló tükör, társadalmi kórkép a mi világunkról, no de ez lenne az üzenet? Részben.

2. réteg, a lázadás

Ahogy szinte minden történetben, jön egy pont amikor megváltozik az eddigi menetrend, hősünk életébe egy átlagos boldog napon (még a Taccos-kedd előtt!), miután társaival ledolgozta az aznapra előírt teendőit, belép Lucy(fer), egy csinos lány képében. Az Ébresztő először Vadóc néven mutatkozik be, és a film későbbi szakaszában kiderül, hogy számtalan neve volt már. A lány haja új van belőve, hogy sokszor csak az egyik szemét látjuk a háromszög alakú frufru közepén. Ő egy igazi szuperhős-lázadó, különleges képességekkel bír, nagy tudása van, ki-be ugrál az egymástól fallal elválasztott lego-világok között (melyek létezéséről eddig Emmetnek fogalma sem volt..), de mindez semmi, hiszen saját elmondása szerint ő csak azért jött, hogy megtalálja a kiválasztottat, akiből mindenkinél nagyobb építőmester (!) válhat, és aki megszabadíthatja a világot a zsarnokságtól. Szóval fűt-fát ígér Emmetnek, és csupa olyat feltételez hősünkről, amit ő maga egyáltalán nem hisz magáról. Emberünket Lucy-n kívül csupa erős jellemek, karakterek (!) veszik körül jobbról-balról, Batman, egy Gandalf-klón, Vitruvius, Hell-O Kitti, stb. kik segítik útján. A sok jól megírt erős karakter közt - kik erős tulajdonságaiknak köszönhetően látszólag oly ügyesen és talpraesetten elboldogulnak ebben a fura világban - hősünk nem találja a helyét, kizökkentették ezért talajt veszt, s mivel neki semmilyen különleges képessége nincs, egyre inkább senkinek érzi magát, a szó legszorosabb értelmében. Ezt eleinte hátránynak fogja fel (miközben mi, nézők már sejtjük hogy ez a "senkiség" az egyetlen helyes "állapot" mindahhoz, aminek történnie kell). Egyszer még a saját elméjét is megmutatják neki, ahol kiderül, hogy mivel teljesen üres, így ő lehet a legnagyobb építőmester, hiszen semmilyen kötöttsége, berögződése nincs, és megtudja, hogy a legnagyobb mesterek is éveken át dolgoznak azon, hogy ilyen "semmi" legyen az elméjük helyén, hiszen az ilyen semmiből lehet a bármit megteremteni.

3. réteg, a "valóság"

Hősünk egy sor különös kaland után végül eljut a végcélhoz, a zsarnok Lord Biznisz fellegvárába, ahol a nagy világmentés-akció "sajnos" balul sül el, és hőseinket elfogják. Emmet ekkor egy nagyon nehéz döntés elé kényszerül: vagy megkötözve végignézi a világ és a barátai pusztulását, vagy feláldozza magát annak érdekében, hogy mindenki mást megmentsen. Hősünk meghozza a döntését, majd kiugrik az ablakon a hátára szíjazott lapos-elemmel együtt (ami üzemelteti a fogdákat), és pont egy mágikus örvénybe esik, ahol az ő világuk véget ér, a többiek számára ő tehát hősként meghal. Emmet azonban nem hal meg, hanem csak színteret vált; miután kiesik a Lego-világból, átkerül egy másik világba, az emberek dimenziójába. Először moccanni sem tud, be van rezelve, nem érti hová került. Itt kiderül, hogy végig egy kisfiú játszotta el az egész eddigi történetet, kezdve Lord Biznisszel (akit a saját apjáról mintázott), a "senki" hősön át az őt segítő szupi-szuper lázadókig - mind mind a gyerek képzeletének szüleménye, a Lego-világban semmi sem valós erről a szintről nézve, csupán kitalált mese, karakterekkel. Azonban ebben a realitásban is van konfliktus, jó és rossz oldallal, és vannak karakterek, hiszen hazajön a gyerek apja, és írtó pipa lesz, mert kiderül, hogy ő vásárolta meg és építette fel egész Lego-várost az utolsó elemig, és baromira feldühödik látva, hogy a gyerek saját történetet, egyedi elemeket és karaktereket épített az ő városába, városából. Lord Biznisz tehát az orrunk előtt válik nevetséges mesefigurából rémes valósággá, főgonosszá. A gyerek szemében az apja ugyanaz a karakter, aki ragaszkodik a kötöttségekhez, és bizony valóban ragasztót is használ a Lego-elemekhez, hogy minél tartósabbak legyenek, ne essenek szét, minden maradjon ott és úgy ahogyan ő, ennek a világnak a teremtője elképzelte. Mindenhová tiltótáblákat helyezett ki, "ne nyúlj hozzá", "ne érintsd", "ne tedd ezt, ne tedd azt" felíratokkal - akárcsak az Ószövetség "istene" a Tízparancsolattal. A gyerek persze lázad, mert szerinte ezek játékok, és nem érti miért ne lehetne szétszedni a kötött formákat, és összerakni másképpen az elemeket, ahogyan neki tetszik. Az apa tehát itt Isten,  a Lego-város és a gyerek teremtője, aki nem tűri el, hogy fellázadjanak ellene, itt mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja.

Egy katartikus pillanatban azonban az apa rádöbben, hogy a fiának van igaza, hiszen mindez csak játék, miért ragaszkodunk a formákhoz, miért ne engedhetnénk el a fantáziánkat, és építhetnénk bármit, amit csak akarunk? Hisz valahol ez a legózás értelme és célja, nem? Ez lenne tehát a mese fő üzenete, itt nyer értelmet az egész? A többségnek biztos, de van még egy szint.

4. réteg, a lebontás, az új építés, az alkotói szabadság

Nem kerülhető meg a további párhuzam a mese és a mi valóságunk között. A mese fő mondanivalója tehát az lenne, hogy bontsunk le mindent ami kötött volt idáig, mindent ami oda volt ragasztva, annak érdekében, hogy az alapelemekből felépítsünk bármit, amit csak a fantáziánk megenged? De hát nem pont ez a fő mondanivalója a mi építőmestereinknek is? Lázadni minden ellen ami a Teremtésből jön. Eljátszani egy új teremtőt és teremtést, behelyettesíteni. Ehhez alkotóelemeire, atomjaira kell bontani minden eredetit, és felépíteni valami teljesen újat a saját szabályaink szerint. Hát nem épp ez történik a Földön? Nagyon úgy tűnik, hogy mióta az építőmesterek (szabadkőművesek) e Földön vannak, azóta ez a fő céljuk, ezért tevékenykednek és úgy látszik elég jó munkát is végeztek, nem? Vallások, nemzetek, társadalmak, közösségek, családok, normák, határok, hitrendszerek, meggyőződések, berögződések, kötöttségek, paradigmák... stb., mind-mind atomjaira szedve napjainkra, hogy a szétszedett darabokból, alap építőelemekből valami teljesen újat lehessen felépíteni, valamilyen érdekek alapján. A kisgyerek pont ezt a szabadkőműves üzenetet közvetíti: mindent szétszedni, és új szabályok szerint összerakni, ahogy ő akarja. Ez tehát a mese fő üzenete? Ez lenne hát a történet teljes megvilágításban, teljes fényében? Nem, mert van még egy szint.

5. réteg, a valóság

Kedves Olvasó, minden amit eddig olvastál csupán különböző rétegei, pontosabban szűrői voltak az igazságnak, mely ezen szűrők által eddig eltorzítva volt. S miután lehántottuk az összes szűrőt, jöjjön végre a csupasz kristály, maga az Igazság: minden okkal van így, ahogy. A világrend ahová születünk, az az elleni lázadás, a társak az úton, a Fényhozó, az áldozat, személyünk (egónk) feláldozása, a "senkivé" válás, ezáltal átlépés egy másik világba, tudatunk tágulása, a társadalmi kötöttségek darabokra szedése szabadkőművesek által, és a mindezt háttérből irányító erők szükségszerű jelenléte és tevékenysége minden rétegben csupán egy célt szolgál, méghozzá a lehető legmagosabb szintű célt: hogy emberünk a külső illúzió rétegek (a történet, a karakterek, a személyiség, a "minden hazugság" világának) lefejtése után kénytelen legyen magába fordulni, s megtalálni a kristályt, a valódi forrást, azt a magot, önmagában, ami a teljes valója, és kibontsa végre az ajándékot amit kapott, és kisarjadjon végre ez a mag, és értelmet nyerjen végre a tanítás: "halj meg hogy élhess végre". Ahogy közeledünk ehhez a belső maghoz, annál fehérebb, annál tisztább, és annál fényesebb minden.

Innentől kezdve a hírek, a hazugságok, az összeesküvések, a háttérerők, azaz a különböző rétegek - mindezek már nem számítanak, csupán segítői, útjelző táblái voltak az Útnak, melyen végigment emberünk, és eljutott eddig a pontig. És természetesen ez sem a végállomás, csupán egy bizonyos szint, egy mérföldkő, mely talán az eddigi legfontosabb volt eddigi útján. És az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimondható: innen is lesz még továbblépés, ahonnan majd ez a pont is csupán egy iránymutató táblának látszik majd egyszer ebben az örök életre szóló (L)egokalandban, ahol ugyanúgy egy ego lesz a szemlélő, csak nem e 3D világba becsatornázva, hanem egy fentebbi szinten, nagyobb Matrjoska babában lévő éntudat.
 
Ezzel a kis írással kívánok mindenkinek boldog új évet, már akinek még jelent valamit ez a január 1-i dátum. 
(Napiszer később...)