Érkezés

Szerettem volna írni egy filmelemzést az „Érkezés” című filmről, amit épp tegnap néztem meg. El is kezdtem a szokásos „én majd jól megmondom a tutit” fogalmazásmóddal, valahogy így kezdve: „Régóta sejtem már, hogy az idő csak az évezredekkel ezelőtt lebutított ember 2.0 változatának telik lineárisan, egyenes vonalban múltból jövő felé, a Világ körfolyamatokból, ciklusokból áll, a linearitás csupán a „kör” íve mentén értelmezhető rész-folyamat, ha csak ezt vesszük alapul gondolkodásunkhoz, akkor a teljes átlátás, a teljességben való lét elérhetetlen...” – bla-bla-bla, de aztán történt valami fontos. Jött egy ilyen bizonyos „mit csinálok én? ki is vagyok én?” pillanat. „Álljunk csak meg, ez így nem lesz őszínte!” És ekkor felismertem, hogy agyalhatok, és írhatok én bármit az idő linearitásának elutasításáról, meg az időn túli lét milyenségéről… de hiába, az egész szart sem ér, ha én magam nem éltem meg, nem rendelkezem ezzel kapcsolatos tapasztalattal. Hiába van olyan, amikor tényleg átélem a gyerekkorom egy-egy pillanatát, és tényleg ott vagyok és akkor, és mindaz ami ott történt bennem van ma is, hogyha ezek csupán pillanatok. Hiába villan be időnként nagyon tisztán érzékelhetően egy-egy igen régen érzett íz vagy illat az emlékeimbe, ha ezt az érzést nem tudom bármikor elővenni. Hiába érzek meg előre dolgokat, eseményeket, ha nem tudom tudatosan használni ezt a képességet. Hiába minden, ha nem látom egyben legalább a saját életemet - akkor hogy akarom látni az egész Földét? Hiába vágyok erre, az időntúliságra, hiába szeretnék kiszabadulni az idő bűvköréből, mindez csupán ábrándozás marad, ami ugyan befolyásolja a gondolataimat (van erre egy nagyon jó angol kifejezés: wishful thinking) de mit sem ér, ha még nem értem el ezt a „szintet”. 

Szóval, miután lemondtam a filmelemzésről, úgy döntöttem inkább a saját vágyaimról írok. Sokszor utaltunk már rá itt többen is, pl. Weörest idézve, hogy amíg személyes vágyak vezérlik az embert, addig itt marad, nem fog tudni kilépni az álidő és áltér illúziójából. Ám velem mégis az van, hogy még mindig vannak vágyaim. Például valamelyik nap kívántam egy hatalmasat: „Ó, Isten, úgy szeretném megismerni a Föld, és ezen belül a magyarság valódi történetét, egészen a kezdetektől”. Tényleg, szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy nem ismerhetem meg a Föld bolygó teljes történetét, mert korlátozottak az ismereteim, a lehetőségeim, nem láthatok távlatokban millió évekre vissza az időben – az időben, amit - ha egy történetvezetést szeretnék megismerni, akkor - lineárisan kell kezelni… vagy mégsem? – de mégis szinte szétfeszít a vágy, nekem tudnom kell, hogy mi a teljes és igaz történetünk. Erre a „coming-out”-ra persze jött is egy nagyon halk felelet bentről, ami valahogy így szólt: „Ha meg akarod ismerni a Föld történetét, ahhoz meg kellene érteni a Naprendszer történetét. Ha meg akarod ismerni a Naprendszer történetét, ahhoz meg meg kellene érteni a teljes Világegyetem történetét. Ha meg akarod ismerni a Világegyetem történetét, akkor meg kellene értsél minden létező szintjét – de erre viszont még nem állsz készen.” Na puff, köszi. Mindenesetre, mióta „kiment” ez a kérés, azóta folyamatosan történelmi szenzációkról szóló cikkek jönnek velem szembe, olyan „nesze, azért néhány morzsát kaphatsz” módon (mikor fejlesztették ki a google-nál a gondolatolvasást??!), de nekem ez kevés. Hogy miért? Mert NEM ÉRDEKELNEK A RÉSZLETEK! Nem érdekel melyik kutató vagy portál mit gondol a legújabb megtalált avar-kori temetőről. Nem érdekel, mert látom a nagy igyekezetet ahogy el akarják választani a történelmi korokat egymástól, nehogy véletlenül valaki folytonosságot, netán azonosságot véljen felfedezni az egymásra épülő kultúrkörök leleteiben. Nem. Én az EGÉSZET szeretném EGYBEN látni. Mint amikor ránézek egy térképre, egyben látom az egészet – s ha akarok „lezoomolhatok” az egyes részletekre, elveszhetek az apró szeletekben, de ez legyen az én döntésem, e mellet legyen meg a lehetőség, hogy a teljes képet lássam egyben. 

Ehhez viszont el kell felejteni a lineáris gondolkodást. Egy vonal mentén haladva, csak a kör egy részletét, egy vonalszakaszt vizsgálva – akár oda és vissza – sosem lesz lehetőség látni az egész „kört”, ehhez komolyabb "nyelvismeret" szükséges...

No, és ekkor érkezett meg az Érkezés című film az életembe. Azt kell mondjam, szinte már röhejesen, mennyire aktuálisan, ÉPP A LEGJOBBKOR. Ez az a film, amelyik kisegít, vagy legalábbis megmutatja, hogy igen, létezik ez a szint (amire vágyok), és igen, jó nyomon jársz kisöreg, a kulcs a körben van. Ha meg akarod ismerni a teljes történelmet, akkor „felülnézetből” kell az egészre rátekinteni, semmiképpen sem elveszni az események folytonosságában, vagy logikát keresni, megmagyarázni az ok-okozatokat – mert mindezek nem számítanak. Ez az a film, ami úgy tud nagyon izgalmas lenni, hogy közben szinte nincs is akció. Ez az a film, amiben az egyik legrégebbi félelmem öltött testet, került vászonra: szülőként elveszíteni a gyermekem. És ez az a film, amiből megtanulható, hogy ebből is van kiút, e fölé is fel lehet emelkedni, meghaladni az idő linearitásának csapdáját. Mindössze megint a szeretet a kulcs. És ne keressük az idegeneket, mert amikor eljön az ideje meg fognak mutatkozni ott és úgy ahogy kell. És persze ha arra van szükség, el is tűnnek egy pillanat alatt, visszatérve a saját léthelyükre, az időn túl, vagy ahová tartoznak. Figyelem! A "ki-be járkálás" skill csak a 10. szint után elérhető! :)

Néhány szót a filmről: elképesztően eltalált alkotás, egy intelligens sci-fi. Egy nyelvészt kérnek fel rá, hogy az egyszer csak megjelent idegenekkel történő kommunikációt vezesse. A kapcsolatépítés persze igen csak elmélyül, és végre nem az a tipikus idegen-inváziós film lett. A legelső ami megfogott, hogy olyan lassú minden. Egyáltalán nem a mostani filmekre jellemző pörgés-forgás-kapkodás alapján lett vágva, hanem minden kényelmesen, lassan be van mutatva, szép lassan körül vagyunk vezetve a helyszíneken, elidőzünk a fontosabb dolgokon, úgy hogy legyen idő elmélázni a látottakon. A látvány parádés, a mondanivaló nagyon mély. Olyan témát dolgoz fel, amelyet csak a sci-fi kereteiben lehetett ilyen szépen kifejteni. Vajon mit tennénk ha egyben látnánk az időt, a múltat, s a jövőt? Mit tennénk ha tudnánk, hogy a saját gyerekünk épp hogy megéri a serdülő kort majd nincs tovább? Nem vállaljuk be, inkább leéljük egyedül az életet? Vagy bevállaljuk, és ezáltal azok, akiknek elmondjuk a titkot önzőnek fognak beállítani, "csak" mert egy tucat szeretetben teljes esztendőért cserébe bevállaltunk egy gyermek szenvedését, és halálát? De ha egyszer ez törvényszerű? Ha tudod, ha nem tudod, akkor is mindenki szenved, és mindenki meghal egyszer, ez biztos, nem igaz? Ez az élet része. Hol ér véget a korlátolt gondolkodás ("önző vagy!"), és hol kezdődik az időn túli életvitel ("így is bevállalom, tudva a jövőt"), ahol csak az adott pillanat öröme számít, és minden pillanatot kiélvezni, ami mindig velünk marad ha úgy szeretnénk? Van gyereked? Képzeld el az életét, az elejétől a végéig. Mindez nagyon szépen, ám nem túl szájbarágósan van kifejtve a filmben.

A film egy novellára épül, ahol nyílván jobban ki vannak fejtve azok a kérdések, amit a filmben természetesen nincs mód bemutatni. Hogy például amit mi "józan észnek" nevezünk, az a világnak csupán egyfajta értelmezése -- de a kvantummechanikai jelenségek jól az orrunkra koppintanak, s rámutatnak: a "józan ész" értelmezés olyan nagymértékű egyszerűsítést tartalmaz, ami sok esetben paradoxonhoz vezet. A novella szerzője szerint a kvantummechanikai paradoxonok nyomán a világ makroszintű működését akár másik rendszerben is értelmezhetjük. A filmet persze már jóval "amerikaiasabban" oldották meg, nincsenek ennyire kifejtve ezek a dolgok, de talán az érzésből menni fog az értés is - tehát ezt a filmet inkább lélekkel mint aggyal kell nézni. Ez nem egy hatásvadász film, nem is grandiózus katarzist okozó film, mert nem a harsány kiabálás a célja, mint a többinek. Inkább úgy szólal meg halkan, mint egy keleti bölcs a sarokban a tömegverekedés lélegzetvételnyi csendjében, melyre mindenki döbbenten dobja le a fegyvert, és megáll. Még azt is hajlandó vagyok elnézni az alkotóknak, hogy – gondolom parancsra – bekerült egy rész, amiben már megint a minket, magyarokat gyalázzák, igaz nem derül ki egyértelműen mire gondoltak, de kicsi utána járással kiderül, hogy abban a jelenetben, amikor néhány példát említenek más népek leigázására, akkor vajon mit próbáltak sugallni a közönségnek a magyar kapcsolattal. Ezt sok filmben el szokták játszani, lásd pl. ezt a néhányat. Nem haragszom rájuk, bármennyire is szeretnék rossz színben feltüntetni a magyarokat, ez nem fog menni, hiába erőlködnek, mert birtokunkban van a kulcs, ami minden kaput nyit: a magyar nyelv. Elhangzik a filmben is, hogy aki más nyelvét megtanulja, onnantól az a nyelv hatással lesz a gondolkodására, megváltoztatja őt. Vajon a nagykutyák közül hányan tanulhatják jelenleg is bőszen a magyar nyelvet?

Rendkívül szerencsések vagyunk mi magyarok szerintem, még ha nem is tudjuk, és ezt a filmekben történő utalások csak megerősítik bennem. 

Lazuljunk: Hiperkarma - Délibáb

Egy teljes körű beavatás van ebben a számban (is):



Hiperkarma - Délibáb

előre szóltak az életemből
magad maradsz mikor minden eldől
ami lépted van az a sötétbe szárad
a szívnek a helye sehol csak árnyak

én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van
ahol éppen felüti a fejét az éjjel
az égen ki az aki maradna ébren?

ha reátelepszik az ég a tájra
megint esőt ígértek a délibábra
sok a felhő a zöme vonulni készül
a nyárból meg ami maradna végül
az eléldegél míg

az évek jönnek utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam a pultnál veled beszélget
és úgy áll ott mint aki viharba tévedt

robotpilóta ha mélybe révül
repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne
de még gyorsít is kicsit hogy leráz de mégse

és fütyülve fújtat a szél a szárnyakon
én elégve gondtalan éjszakáimon
a vártnál mindig kicsit előbbre voltam
ahol megörültek nekem oda virágot szórtam
és megmondtam mindig ha előre szóltam

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságot

ő meglát fentről idetáncol
kipirultan a boldogságtól
az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek

ha magad maradsz mikor minden eldől
én feléd kiáltok az életemből
hé egy árnyék ül az egész világon
a szívnek a helyét sehol se látom

én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak

virágot szórtak a síri csendbe
aki vígasztalódna ne jöjjön erre
tudom ismersz hiszen sosem beszéltünk
bár valamennyit este azért beszélni véltünk

de nem este volt csak a fények égtek
és a vadak bedőltek a tévedésnek
ha a kocsmák szaga-zaja bevonzza őket
te hagyd meg így nekik a bolond időket

mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak

és megint pengeti a lant a bárdot
megénekelni ezt a délibábot
de a kértnél ma egy kicsit előbb sötét lesz
te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek

az évek végül utolérnek
kitakarnak és számon kérik
a lelket rajtad de ugye látod?
ma nem úszod meg a boldogságod

ő meglát egyből odatáncol
kipirultan a boldogságtól
és arcon csókol csak egyet-egyet
egy ölelés még és aztán enged

a szárnyak a hátán mind vele szállnak
utat adnak a boldogságnak
az évek látod csak utolértek
elígértek a boldog végnek

***

Nyílván így kerek az egész, de azért néhány kiemelés, önkényesen (akinek van füle...):

"magad maradsz mikor minden eldől"

"én maradtam ébren az álmaimban
hiszen előre szóltak hogy minden ott van"

"sok a felhő a zöme vonulni készül"

 "sokat feladtam az életemből
miatta ég el itt mindenestől
aki voltam..."

"repülni készül a gépe nélkül
aztán felszáll nézd pedig zuhannia kéne"

"a vártnál mindig kicsit előbbre voltam"

"ő meglát fentről idetáncol"

 "az éjszaka meghalt de ugye érted?
elígértek a boldog végnek"

"én elébe vágok az új időknek
a falon bevárom az érkezőket
akik a vártnál megint kicsit előbb kihoztak
a bajból amit persze nem ők okoztak"

"mert a legtöbb helyen csak ez a délibáb van
meg a találgatás megy az éjszakában
hol a szívnek a helye? sehol csak árnyak
a sarkon túl igazi színészek állnak"

"te készülj fel ezek az utolsó részek
az álló idők ma indulni készek"

Furcsa Doki kalandja a Teremtővel

Többek közt az a jó a filmelemzésekben – és úgy általában az összes művészeti alkotás elemezgetésében - , hogy az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és kifejtheti, hogy az adott mű mit mutat neki, számára mit jelent. A hívatalos filmkritika világa ettől nyílván eltér, hiszen annak vannak szabályai, mint például hogy érdemes elfogulatlanul és persze spoiler (rontóc) nélkül írni a látottakról. Szerencsére engem nem kötnek ilyen szabályok (sem), ezért bátran írhatok bármiről, amit csak akarok. Így volt ez a Hollywood háborúi cikkemnél, vagy az i.e. 10.000, vagy a Lego Batman filmelemzésemnél is, (melyeket a visszajelzések alapján eléggé kedvelték az olvasók). Így hát az aki még nem látta a Doktor Strange című filmet, és meg szeretné nézni, annak melegen ajánlom hogy ne olvasson tovább, mert spoileresen tudom csak leírni azt amit szeretnék.

 a szokásos egyszem-plakát

Szóval régóta vártam már ezt a filmet, mert egyrészt nagyon látványosnak ígérkezett, másrészt az ilyen nagyszabású mozikban mindig van egy rakás elrejtett, vagy akár nyílt szimbolika, jelek, utalások küldözgetése az arra érett nézők felé. Nincs ez másképp a Doctor Strange című filmnél sem, amelyben a látványos felszín alatt bizony sok-sok érdekesség található, no persze nem mindenki számára egyértelműen szájbarágva. Ezért én most bátorkodom feltárni egy kicsit ennek a filmnek a – szerintem – valódi mondanivalóját, ami persze lehet hogy nem igaz, vagy nem is ezt és így szánták a közönségnek az alkotók ahogy én gondolom, ám engem ez a része nem érdekel, csakis az, hogy nekem mit mutatott a film. A vakolásban igen nagy gyakorlatot szerzett tengerentúli mesterek egyik kedvenc módszere a igazságba csomagolt hazugságok terjesztése. Nincs ezzel semmi baj, az emberek többsége megeszi az ajándékot, de nyílván van egy szűk réteg, amelyik észreveszi, hogy a szépen becsomagolt sütibe egy apró, de annál jelentősebb egérkaki került. És EZ az a kis kakipiszok, ami az én torkomon már nem ment le, így az egész alkotás eredeti célja nálam nem lett eredményes. Kilóg a lóláb! És még csak nem is az olyan szokásos multikulti erőltetésen akadok ki, hogy a fehér főhős mellé törvényszerűen egy fekete segítő kell, mert ez, hogy úgy mondjam, már nem mozgat meg. Egész más jellegű baj van ezzel a történettel. Mielőtt ezt kifejtem azért el kell ismerjem, hogy mindezektől függetlenül nagyon élveztem a filmet, tényleg szuper, csak ajánlani tudom mindenkinek, mert a „kis” piszok ellenére rengeteg tanítás van benne, csak érdemes esetleg a megnézés után elolvasni ezt a mélyelemzést, hátha más is arra a következtetésre jut mint én, és akkor valamelyest a gyanú meggyőződéssé alakul(hat). Ha így lesz, hát lehet örömködni, mert mi magyarok már csak ilyen örömködősek vagyunk, ha kiderül az igazság, de úgy Istenigazából.

Le kell szögezni az elején, hogy nem ismerem teljes mélységében Doktor Strange eredettörténetét, nem olvastam a képregényeket, amúgy sem vagyok valami nagy Marvel-rajongó, így az ilyen köpenyes – szuperhősös filmek általában nem csigáznak fel (olyan 12 éves korom óta), és ha meg is nézem őket, akkor is csak azért, hogy találok-e bennük valami számomra fontos utalást.  Szóval mivel nem ismerem a teljes Marvel-univerzumot, így lehet, hogy nem tudok mindent pontosan, hűen visszaadni, de ez nem is szándékom, és talán még jobb is, hogy kívülállóként, nem rajongóként ismeretlenül vágok bele ebbe az elemzésbe, mert így nem viszi el a gondolataimat a – nem létező – háttér”tudás”, és szabadon, nyersen, friss fejjel tudok hozzáállni a filmben látottakhoz és hallottakhoz, ahogy engem első találkozásunk alkalmával megérintett ez a történet. Amely történet egyébként egészen jó és egyedi. Egy gazdag, jó képességű idegsebészről szól, aki rendkívül emelt szintű ismeretekkel és tudással, tapasztalattal rendelkezik a saját szakterületén, ami magában hordozza azt is, hogy hősünk igen nagyképű, egoista ember. És mint minden tanító történetben, a hősnek el kell veszítsen mindent ami fontos volt neki, annak érdekében, hogy egy olyan új úton induljon el, ami a teljes padlóra kerülés nélkül elképzelhetetlen. Magyarán a nagypofájút jól pofán kell baszni – no persze szigorúan tanító célzattal. Nos, ezt a pokoljárást emberünk meg is kapja, a pofon egy autóbaleset során történik meg, amely során a kenyérkereső kezei teljesen tönkremennek. És itt jön el a padlóra kerülés szakasza, hősünk teljesen elveszíti a hitét, nem képes dolgozni, szerinte mindennek vége, mivel csak az operáláshoz ért, de ezek után nincs értelme a életének, és ahogy ilyenkor lenni szokott – még az egó uralma alatt – elmar maga mellől mindenkit. Az orvostársak is feladják, szerintük menthetetlen a doktor keze.

A reménysugár egy szintén balesetet szenvedett embertől érkezik, aki egy távolkeleti mestertől azt a tanítást kapta, hogy a testet a tudat irányítja, így a test sejtjei „meggyőzhetők” a tudat által az öngyógyulásra. Strange, aki egyébként csont materialista, nem hisz neki, de ebbe az utolsó szalmaszálba kapaszkodva szintén elutazik keletre felkeresni ezt a tanítót. Meg is találja, és itt szembesül vele, hogy valójában az egész életében szerzett tudása semmit sem ér, és hogy nem csak anyag létezik a világegyetemben, és ő maga sem csupán hús és csont. Nem akarom az egész történetet elmesélni, a lényeg az, hogy hősünk évek alatt megkapja a szükséges tanítást, megtanulja használni a saját tudatát, új képességekre tesz szert, dimenziókapukat tud nyitni, fegyvereket, pajzsokat képes pusztán energiából létrehozni, stb.. A filmben rengeteg fontos mondat elhangzik arról, hogy milyen is a világ valójában, hogy a tudat irányítja a valóságot, alakítja az anyagot, a teret, sőt az időt is. Mindezen képességek persze csak azután érhetők el, amikor a padlót fogott ember leépíti a saját egóját, elengedi az addigi „tudását”, és teljesen új, tiszta tudatossággal építi fel (ismeri fel) önmagát. A doki tanítóját Tilda Swinton alakítja, meglehetős meggyőző erővel, a mozdulatai, az arcmimikája, a mondanivalója, minden teljesen rendben van, hiteles.

Doktor Strange kifejezetten jó tanulónak bizonyul, hamar elsajátítja a megfelelő technikákat, de kell is, mert a dramaturgiailag megfelelő pillanatban megjelennek a „gonoszok”, akik egy még gonoszabb „Főgonosz” szolgálatában tevékenykednek, és persze (I) most is a Föld teljes elpusztítása a céljuk. És persze (II) mindezt hősünknek kell megakadályozni, amely küzdelem során persze (III) kiderül, hogy a tanítója sem egészen az, akinek látjuk… szóval van itt némi csavar is, de nem olyan meglepő azért.  A történet persze (IIII) jól végződik, happyend, sikerül megmenteni a Földet, a gonoszok eltűnnek, a főgonosz sem zavarja többé a vizeinket. Szóval egy átlag néző számára minden úgy jó ahogy van, elfogadjuk, hogy ismét a jók győztek a gonoszok felett, lehet kicsoszogni a moziból, és természetesen otthagyni a félig kievett és kiborított pattogatott-kukoricás dobozt, a kilötykölt kólásüveget, és a székre kent csípőst szószt, amivel a chipszet zabálták. Szóval minden rendben. Csak hogy van itt egy kis bibi. És most jön az a „kis” kaki, ami az én nyelőcsövemen már nem ment le.

A film főgonoszát, és a köré épített ideológiát a következőképpen lehet összefoglalni – és most tessék nagyon figyelni:

-    - Ő egy időn túli halhatatlan létező, mérhetetlen hatalommal, aki mindent el akar nyelni, magába akar foglalni.

-    - Az idő = halál

-   - A „főgonoszhoz” hű emberek számára megszűnik az idő, visszatérhetnek hozzá, felolvadnak az Egyben, az öröklétben.

-   - A Fő G-től tanulók megismerhetik a tér és idő alakításának művészetét, ki be járhatnak dimenziókon, időn keresztül kasul.

-   - A Fő G. most épp a Földre pályázik, szeretné magába olvasztani a bolygónkat, és rajta minden élőt, mert az milyen már.

Nem tudom ki mit lát ebben, Kire illik ez a „keretrendszer”, de engem ez az egész kísértetiesen emlékeztet arra, amit én eddig a Teremtő Istenről elképzeltem. No most kell elolvasni még egyszer a fenti felsorolást.

És ezzel szemben a „jók” a következőkkel felvérteződve szállnak harcba:

-       - Van egy magas intellektusú ember (a doki), aki leginkább az intelligenciájával (!) küzd a Fő G. ellen.

-        - Hősünk legfőbb fegyvere egy nyaklánc, aminek a medálja egy szemet ábrázol. Egyszem.

-        - A mester és tanítványa a „sötét dimenzióból” nyert energia segítségével harcolnak.

-        - A „jó” oldalon állók nem akarnak felolvadni az Egyben, mert ők ragaszkodnak a saját (elkülönült) énükhöz, életükhöz.

Nos, valóban ők lennének a jók??

Mindezt persze nem könnyű leszűrni, mert egyrészt a „gonoszok” gonosz dolgokat művelnek, másrészt a film látványvilága, a poénok, a történet vezetése, stb. eltakarja előlünk a fenti mondanivalót, így az aki nem figyel, nem elég tudatos, csak annyit lát, hogy van egy főgenyó, aki el akar minket pusztítani, de szerencsére a szuperhősök megmentik a Földet. Hurrá, hajrá bosszúállók, minden fasza!

Persze lehet, hogy csak én látom ilyen fehéren-feketén a világot... de az én olvasatomban viszont így néz ki a dolog: van egy filmstúdió, amelyik masszívan tagozódik a Földet uraló háttérhatalmi erők szövetébe, és amely stúdiónak kutya kötelessége a valódi Teremtő, a valódi Isten elleni ideológiákat terjeszteni, sugalmazni a nagyközönség számára. Ez a film egész pontosan egy erőteljesen Istenellenes propaganda, a szokásos fordított megjelenítősdível (a jó=rossz, a rossz=jó), ami jelzi, hogy már nagyon a végüket érzik. A filmbe beágyazott gondolatok és tudat alatti utalások mind arra vannak, arra vezetnek, hogy az Istennel, az Egy-el való összeolvadás rossz, de a sok tanulással, az intellektussal (a „magasra” felépített egóval) mindez elkerülhető, tehát továbbra is haladjunk ezen az egóista úton, mert a Földet irányítóknak bábokra, elmékbe zárt lelkekre van szükségük a működésükhöz. És ugyan megismerhetők anyagon, téren és időn túli technikák, képességek, és tényleg el is hangzanak a filmben nagyon hasznos tanítások, de mindez csupán arra szolgál, hogy elhitesse velünk, hogy ők, mármint az ideológiai agytrösztök mutatják az egyedüli jó utat, és ne akarjunk mi egy végtelen hatalmú „akárkivel” csak úgy „összeállni”, maradjunk csak a seggünkön, mert az nagyon jó (nekik). Hiába hát minden tanítás, igazságmorzsa, akkor is teljesen eltérő világszemléletek csapnak tehát itt össze, és mindenki eldöntheti, hogy melyik „oldalhoz” áll, hová tartozik: a Földet látszólag megmentő, de az embereket továbbra is egó-szolgaságban tartó "szuperhősök" oldalához, vagy a minket felemelni, magába olvasztani kívánó, tanító, az üdvösséghez elvezető Jóistenhez. De hiába minden igyekezetük; a polkorrektség jegyébe ágyazott véleményterror, a materializmus felsőbbrendűségének hírdetése, világraszóló hazugságvárak építése, a földi élvezetek kimaxolása, az egó túltolása ("a siker útja"), egyszóval az életellenesség, vagy istelennelesség - a paradigmaváltás zajlik, ezt bizonyítja az amerikai elnökválasztás is, és egy rakás kicsi és nagy folyamat, ami "bent" és "kint" zajlik egyszerre, egymásba ágyazottan, egymástól függően, összehangoltan. Aki ezt nem érzi, az lemarad erről a hullámról, és azt kell mondjam nem kár érte.

Hát így néz ki az én olvasatomban a Doktor Strange története.

Trampli vagy Hellary?

Már csak egy nap van hátra A Választásig, én már nagyon izgulok, remélem látszik. :) Különösebben nem akartam eddig ezzel foglalkozni, de azért nyomon követtem az eseményeket, már ami a magyar sajtótermékekben megjelent, és hát felfedeztem néhány érdekességet.

Először is... nos, nem lennék most amerikás állampolgi. A választási rendszerük  szerintem eddig se volt valami túl egyenes és átlátható - mint ahogyan az összes többi választási rendszer sem a Föld azon országaiban, ahol megjelent a demokrácia... ahol még nem jelent ott meg amúgy se... -, de legalább eddig, a korábbi "nagy" jelölteknél meglehetett a "helyes döntés" illúziója a szerencsétlen, sokadjára ugyanazokkal a módszerekkel átkúrt választópolgároknak. Most viszont már tényleg csak a legelvetemültebb, legjobban elbutított savazók gondolhatják komolyan, hogy itt létezik helyes választás, aki mellé teljes arccal és mellszélességgel oda lehet állni. Nincs. Két rossz közül kell választani, de egyik se túl szimpatikus, legalábbis ahogy én látom az Óperencián innen. Azért a látszólagos "teljesen mindegy melyik győz, úgy is továbbra is a nagykutyák irányítanak" elven túlmenően talán halványan mégis van különbség a két jelölt és a jövőben várható Föld lakosságára vonatkozó hatása között. Olvasgatva a Fehér Ház csoportmérkőzés állásáról szóló cikkeket, és főként a hozzászólásokat, számomra az körvonalazódik, hogy 10 emberből kb. 3 fő Hellary győzelmét szeretné, 4 fő Trampli-párti, és a maradék 3 ember szerint tök mindegy melyik "győz", ugyanaz a rendszer megy tovább, és amúgy is mindmeghalunk. 

Az én véleményem kereken az, hogy Killary asszonysággal folytatódna az agresszív demokrácia export, háborúk háborúk hátán, irány a csillagháborús ég, a végtelenbe és tovább - a "jelölt" mögött álló "szokásos" körök kedve szerint -, Trump bácsi győzelmét viszont egy amerikai belső polgárháború és káosz követne szerintem, ami nyílván előbb-utóbb átlépne a határaikon is túlra. 

Egyszóval nekünk egyik se túl rózsás lehetőség, mindenesetre az, hogy nincs jó választás, jelzi, hogy végkifejlet ez már a javából!

Olyan szinten van már zűrzavar, hogy még a magyar liberális média fellegvárának, az indexnek egyik kapitánysága is le mert írni érveket Hillary megválasztása ellen, igaz szerényen csak 4 piti ügyet, no de a hozzászólások! Ott van mindig az igazság, drágáim! Idézve néhányat:

"Clinton elnöksége tovább pörgetné az agresszív amerikai külpolitikát. Háborúk, proxi-háborúk, növekvő katonai kiadások, konfrontáció, államadósság további növelése. Belpolitikailag botrányok sorozata jönne, további egyoldalú establishment-párti médiauralom (MSNBC, CNN stb.). Faji ellentétek kiélezése, illegális bevándorlással, nekik kiosztott állampolgársággal felduzzasztott demokrata szavazóbázis maximalizálás, Wall Street kistafírozása közpénzből. Crony capitalism.
Amerika és a világ utolsó reménye Trump."

"Ha nem Trump lenne az ellenfele, aki szintén egy taszító és jobb esetben is csak kiszámíthatatlan alak, Clinton már régen sehol sem lenne."

"Clinton a Soros féle lobbi bábja. Ez az egy tény, megmagyarázza sz össezs többit, hogy miért nem alkalmas.Abban igaza van a posztolónak, hogy Trumpf se lesz Clinton alkalmatlansága miatt alkalmas."

"Az USA-t nem az elnök írányítja, hanem a mögötte álló érdekcsoport.
...s a Clintonokat támogató most elég veszélyesnek tűnik..."

"Nem vagyok egy konteo hívő, de úgy érzem az Egyesült Államoknak Kennedy óta nem volt olyan elnöke, akit megválasztottak, csak olyan, akit megválasztattak. Ennek fényében ez a pozíció a dróton rángatott bábfigura-előadás meglehetősen silány szintjére apadt. Persze a látszatot fenntartják, sőt erősítik, azonban a jelenlegi jelöltek viselkedése, habitusa, megnyilatkozásai, az előzőekben említett feltevést erősítik bennem.
Persze lehet, nincs igazam, de a helyzet akkor sem biztató, tekintve, hogy egy ekkora ország csupán ezen két elnökjelöltet tudta kiállítani. Mert ez bizony szegénységi bizonyítvány."

"Annyi JÓ érv van Clinton elnöksége ellen. Szélkakaspolitika, a kampányfinanszírozási szabályok semmibe vétele, háborúpárti retorika, az állampolgárok érdekeit semmibe vevő neoliberális pozíciók. Miért kell ilyen komolytalan konteókat idecitálni? Terelés céljából?"

"Még egy pont a cikkben felsorolt (abszolút reális) problémák mellé:
“Megváltoztatjuk a hiteteket” - ezt üzeni Hillary Clinton a magyar keresztényeknek is
“Az Egyesült Államoknak az LGBT-jogokat a kormányzati és külpolitika még szorosabb részévé kell tennie… ez az ügy, amit Obama elnök prioritásként kezel” - mondta Susan Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó az elnökválasztás előtt két héttel, október 26-án az Amerikan University-n mondott beszédében. Hillary Clinton már világossá tette, hogy elnöksége alatt ezt az Obama által elkezdett programot kívánja folytatni, sőt felerősíteni és kiterjeszteni. Clinton szerint ennek feltétele, hogy a homoszexualitással szembeni “kulturális kódokat, vallási hiteket és strukturális elfogultságokat” felszámolják az Egyesült Államokban és az egész világon. vigyazo.blog.hu/2016/11/01/_megvaltoztatjuk_a_hiteteket_ezt_uzeni_hillary_clinton_a_magyar_keresztenyeknek_is"

"Clintonné pedig a női vezető minden rosszt tulajdonságát magában hordozza, és sajnos (az egészségi állapota sem megnyugtató), mára már csak egy "kurázsi mama" egy szélhámos filozófussal Soros György (Cipolla) a demokrácia exportja címén lángba borították a közel keletet és Ukrajnát.
Ha pedig Clintonné és Soros féle libsik kerülnek ki győztesen már nem lesz mellettük Obama sem, hogy féken-tartsa ezeket a demagóg ütődötteket.
Itt tartunk most, a dolognak semmi köze sincs, sem a baloldalisághoz sem pedig a jobboldalisághoz.
Hanem egy újkori ateista ember kísérlet, célszemélyei vagyunk."

Hát igen, azért vannak, akik egész jól átlátják a helyzetet, izgalmas idők jönnek! 

És azért az is sokat mond, hogy nem csak hogy a teljes globális liberális (értsd: zsidó) média konglomerátum tolja az illuminált eminenciások szekerét, hanem konkrétan a teljes zenei ipar Hellary kampányát támogatja, lásd pl. itt vagy itt, vagy itt (ez utóbbi nekem különösen fájó pont, de nem vagyok meglepődve...). És ez az egész azért felvet néhány kérdést. Néhány hozzászólást megidézek: 

"Természetesen ez a vélemény klasszikusan liberális, mi más lenne. Abból az érinthetetlen burokból, amiben vannak, nem is várható más gondolkodás."

"Az a baj a sztárvilággal (zenészekkel, színészekkel), hogy ők maguk teljesen másként élik meg a fenenagy liberalizmust. Az ő álomviláguk köszönő viszonyban sincs a valósággal. Az ő liberalizmusuk csak az ő zárt világukban, abban a burokban létezik, ami körülveszi őket és nem akarnak tudomást venni e rózsaszín felhő körül lévő sötét felhőkről"

"A zenéjükön nőttem fel, őrülten nagy DM rajongó voltam, ami a majd 4 évtized elmúlásával egyre jobban halványodik, de még mindig szeretem és hallgatom a számaikat. Megdöbbenve olvasom a rasszizmusról és a nacionalizmusról a véleményüket, nem a bőrükön tapasztalják azokat a változásokat, amit a bevándorlás, a migráció okoz az afrikai és ázsiai országokból."

Hát igen, hát igen. A zenei ipar egyértelműen az illuminált állapotúak támogatásából él, ez az ő egyik karjuk, hát nem csoda, ha az "alkalmazottjaik" ugyanazokat a beteg és életszerűtlen ideológiákat nyomatják, mint a fő think-thank gyárak Gondolatszabályozási Főosztályvezetői. 

Különben megfigyeltem, hogy az indexen legtöbb esetben nem engedik a cikkekhez való hozzászólást, viszont a mostani amerikai elnökválasztás esetében szinte mindegyik erről szóló cikket lehet kommentálni. Mi van, kíváncsiak a srácok a magyar véleményekre? Hát, ahogy elnézem, hiába a megtévesztő közvélemény-kutatások, én szerintem a magyar értelmiség többsége átlát a szitán, és - fogát szívva, és félig csukott szemmel, de - inkább a kisebbik rossz, Trump mellett tenné le a voksát. Én egyikre sem szavaznék, de egyetértek ezzel a véleménnyel, tekintve hogy Hillary egyeneságú folytatása az eddigi világrendnek, Trump viszont már bomlasztja, trollkodja azt, amire szerintem nagy szügség van, ha tovább akarunk lépni.

Bárhogy is lesz, meglátjuk. :)

Ma csend van