István király vívódása és a magyar szabadságszellem

Augusztus 20-án érdemes felidézni, mit is ünneplünk ilyenkor. Ezt megtehetjük akár úgy is, ha a róla készült színdarabot elemezzük ki, vagyis a 40 éves "István a király" című rockoperát, melynek 1983-ban volt az ősbemutatója, és mely méltán a legnépszerűbb és legkedveltebb szerzemény ebben a műfajban a magyarok körében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a darab tiszteletére néhány évente újból és újból összeáll egy-egy társaság, melynek előadásait ennyi év után is teltházas közönség fogadja, most épp a Szegedi Szabadtéri Játékokon megy, ahová már konkrétan tavasszal elkeltek a jegyek. És ez egyúttal azt is mutatja, hogy ez a mű jóval több egy színházi előadásnál. Hogy mi e népszerűség oka, hogy miért talált be ennyire a szívünkbe, azt sokan sokféleképpen elemezték már, kiemelve a Szörényi Leventének köszönhető zseniális zeneszerzést, a Bródy Jánosnak köszönhető sokrétegű szövegírást - mely Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján született, - és természetesen a színész-énekesek szívvel-lélekkel beleadott munkáját, a lelkünket is megrezegtető, dübörgő kórust. Az ősbemutató óta többször is előadták, de talán mindenki egyetért vele, hogy az eredeti előadókkal elénekelt művet, az abban megnyílvánult őserőt azóta sem tudták felülmúlni, bármilyen tehetséges színészekkel is próbálták. De ettől még szívesen elmegy az ember a szabadtérire, hogy ismét meghallgassa/megnézze e rockoperát a mai fiatalok előadásában. 

A műben természetesen keveredik, és néha összeveszik a "valóság", a történelmi hűség az írói vagy dramaturgiai szándékokkal, de ennyi belefér a művészi szabadságba, így ezt nem is fogjuk állandóan kiemelni.

Szóval hiába elemezték már sokféleképpen e remekművet, ennek ellenére újból és újból érdemes elővenni, és melynek mélységeibe most mi is megpróbálunk bekukkantani a saját eszköztárunkkal. Biztos van aki ezen megbotránkozik, de olyasmi nagyságrendű alkotás ez, mint a Madách Imre féle Az ember tragédiája, melynek ahány ember, annyiféle értelmezése van. Persze pont ettől jó minden valódi művészeti alkotás, hogy egy dolog "mit gondolt a költő", és egy másik dolog, hogy neked és nekem mit mutat, mit jelent. Jókat mosolyog az ember például azon, hogy egyesek szerint ez az egész a Kádár-rendszer elleni lázadásról szól, és hogy István és Koppány harca valójában az 1956-os forradalmat jelképezi... Nos ez is egy megközelítés, még az is lehet, hogy az alkotók fejében is volt egy ilyen áthallása az egyébként elnyomó rendszerben született, mégis engedélyezett műnek (az akkoriban jellemző "olvassunk a sorok közt" módon), de most talán mégis csak maradjunk azon a talajon, hogy ez az alkotás tényleg a magyarság talán egyik legmegosztóbb és máig meghatározó drámájáról szól, mely ezredfordulón történt. Éppen ezért hiba lenne csupán egy "családi viszálynak" tekinteni e történéseket (ahogyan azt néhányan teszik), hiszen István vívódása szakrális szintű, és az eredmény történelmi dimenziójú.  

Szent István király talán a magyarság körében az egyik legmegosztóbb alak. Történelmi szerepe azonban olyan léptékű, hogy még több mint ezer év után is jelentőséggel bír a mai emberek számára, és mely méltán emeli ki az amúgy nagyon gazdag és cselekményes magyar történelemből. A történészek szerint ha nem lépi meg azt, amit megtett, vagyis nem fojtja el a "pogány lázadást" nyugati segítséggel, és nem próbál meg betagozódni Európa akkori rendszerébe, akkor megszűnt volna a magyarság, bedaráltak volna minket. Nos, sosem tudjuk meg "mi történt volna, ha"... mindenesetre vélhetően sokak fejében él a gyanú, hogy ez a szcenárió egyáltalán nem biztos hogy így történt volna. Egyrészt a Kárpát-medencei adottságokból (népesség, termőföldek, állatállomány, ásványkincs, arany és rézbányák stb.) kifolyólag e hely gazdagsága megkérdőjelezhetetlen, melyből táplálkozva igen sokáig kitarthatott volna bármilyen ellenséges nyugati próbálkozással szemben egy valóban magyar vezetés. Nyugati segítség nélkül István sem tartott volna ki Koppány hadereje ellen. Másrészt az akkori magyarságnak rendkívül jó kapcsolatai, részben gyökerei voltak a keleti népekkel, így tulajdonképpen szinte végtelen számú erősítést lehetett volna hívni baj esetén. Szóval nem zárhatjuk ki, hogy ez a "eltűntünk volna a népek süllyesztőjében" csak egy jól felépített duma, hogy lenyugtassa az amúgy azóta is szakadatlanul a szabadságáért küzdő magyar néplelket. Viszont pont itt jön a megmagyarázhatatlan ellentmondás: azzal, hogy István tulajdonképpen eladta magát és országát a nyugati érdekeknek, és tűzzel vassal írtotta az eredeti táltos-hagyományt (róvás pálcákat égettek!), ebből logikusan az következett volna, hogy teljesen betagozódunk az akkori nyugati eszmerendszerbe és világnézetbe, szinte teljesen feloldódva, és mára valószínűleg csak egy része, tartománya lennénk a németségnek (vagy a szlávságnak). De nem ez történt! István király létrehozta Európa egyik legerősebb és leggazdagabb államát, mely - kisebb nagyobb megszakításokkal, de - egy évezredig fennállt, míg sok nemzet eltűnt ezalatt. Pontosabban nem is államot alapított, hiszen az már létezett előtte is, hanem a kereszténységet emelte államvallássá. Hogy most épp mik vagyunk és hol tartunk, azt talán ne feszegessük, mindenesetre egy ilyen - magyarsággal foglalkozó - előadás során megnyugtatóan hat, ha ez ember körülnéz, és azt tapasztalja, hogy magához hasonló magyarok veszik körül, tömegével, amíg a szem ellát a nézőtéren - vagyis még mindig itt vagyunk, nem tűntünk el! És hiába sikerült "megtéríteni" a pogány magyarokat és látszólag behúzni minket az akkori Katolikus Egyház szárnyai alá, az Árpád-házi királyoknak - ellentétben a nyugati királyokkal - nem kellett a mindenkori pápa utasításait követni, hiszen apostoli királyként tulajdonképpen egyenrangúak voltak! Úgyhogy bármilyen fájdalmas is belegondolni, hogy hány értékes élet, tudás és ki tudja még mi minden veszett oda az ezredfordulón e "családi viszály" okán, mégis kénytelenek leszünk elfogadni a tényt, hogy Szent István szakrális küldetése és életműve létfontosságú, mely nélkül meglehet ugyanúgy feloldódtunk volna, csak másban, például az oszmán tengerben (ne feledjük: Koppány már Bizánchoz "húzott"). Egyébként az István korabeli magyarság sem volt hitetlen pogány, csak nem akarták elfogadni az intézményesült egyházi "Istent"... ezt bizonyítják például a közemberek sírjaiban talált mellkeresztek, hisz a Jézusi - Máni irány/tanítások nem hogy nem voltak ismeretlenek számukra, de régóta meghatározták a magyar nép hitét... Nem voltak pogányok, hanem keresztyének, csak éppen nem a római, hanem a jézusi hitet birtokolták. Mindenesetre ezt most ne részletezzük, aki akar utánanéz.

Nos, ennyit dióhéjban a történelmi helyzetről. Lehetne még sokáig elemezni, de talán ennyi elég ahhoz, hogy megértsük, valójában milyen történelmi és szakrális léptékű kérdéseket, gondolatokat feszeget az István a király rockopera, mert ha nem is mindig egyértelműen, de azért ott van mindez a szövegben. Nézzünk is néhány példát!

Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul

Ez a dal olyan mélyen betalált a magyar néplélekbe, hogy az valami elképesztő! Bár meglehet sokan csak egy keresztényellenes, ateista "ellenzéki" szavait hallják ki ebből a szövegből, ám érdemes felhívni a figyelmet a mondatok jelentésére! 

Nem kell olyan Isten, ki mindent megbocsájt, 
Nem kell olyan Isten, ki megöli egy fiát

Az egyszerű szavazónak talán röviden, tömören ennyi az olvasata a Bibliának: Isten kinyilatkoztatja, hogy Jézus az ő egyetlen Fia, majd "hagyja" hogy keresztre feszítsék, megöljék. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a versszak első felét: "Nem kell olyan Isten, ki mindent megbocsájt". No ez már viszont olyan ember hitéből származik, aki inkább a bosszúálló Istenben hisz (zsidó észjárás). Vagyis itt már egy komoly dilemma: higgyünk-e olyan Istenben, aki hagyta feláldozni egyetlen fiát és mégis megbocsájt mindenért? A kereszténység valóban erre az egyszerű életfelfogásra épülne, hogy fogadj el bármit, sőt nyújtsd a másik orcád is, mert majd a sok szenvedés után megüdvözülsz? Ahogy a dal is folytatja:

Nem kell olyan Isten, kinek bűnös aki él,
Nem kell olyan Isten, ki csak szenvedést ígér

Itt megint egy komoly Biblia-kritikával állunk szemben. Jó a kérdés, hogy valójában létezik-e a bibliai felfogás, tízparancsolat szerinti bűntelen ember? És vajon lehet-e kollektíven bűnösnek nevezni komplett népet/nemzetet? Vannak, akik szerint igen, és ebből igen jól megélnek... És micsoda erős hit kell ahhoz, hogy valaki végigszenvedjen, végigrobotoljon egy egész életet annak reményében, hogy majd, majd valamikor, egyszer jobb lesz? Vajon milyen erős eszközökkel lehetett csak ezt az életfelfogást beleverni a magyarságba, ami teljesen ellentétes volt az életszerető, a természettel együtt élő világnézetének? De vajon sikerült-e teljesen betörni a magyar néplelket ebbe a bűnös vagy és fogadd el egy élet szenvedését, hogy majd megüdvözülj féle propagandába? Minden magyar döntse el magában, különösen a következő versszak fényében:

Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul,
Szabad magyaroknak, nem kell ilyen úr

Itt csúcsosodik ki ennek a dalnak a nagyszerűsége, és néplélekre ható ereje. Hiszen ha belegondolunk, az akkori embereknek miért kellett volna elfogadniuk egy idegen nyelven (latinul) íródott könyvet, és abból minden egyes szót? Hogy abból ismerjék meg Istent? Legbelsőbb magunkból jövő, kiírthatatlan szabadságvágyat miért kellene begyömöszölni valami életellenes, idegen, korlátolt dogmák közé? Minden további elemzés túl messze menne, egészen az Ó- és Újszövetség ordító ellentmondásainak taglalásáig, amit mások oly kiválóan megtettek már, hogy ezzel itt most nem is próbálkozunk. A lényeg, hogy ebben a lázadó dalban - némi zsidó mentalitással ugyan, de - megfogalmazódott egy komoly kritika az egész intézményesült idegen egyházzal szemben, hisz a szövegből vélhetően magának Bródy János írónak a nézete került Laborc szájába, amit Nagy Feró, az akkori egyik fő lázadó igen kitűnően elő is adott. És a kérdésre, hogy kell-e nekünk mindez, tényleg csak ez lehet a válasz: "Nem kell!". Egy magyar - és minden életszerető - ember hite nem egy könyv alapján íródik, hanem például így: Istenben hiszek, nem a Bibliában. Hívő vagyok, de nem vallásos. Templomba járok, de nem falak közé zárva. 

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel

És lám, István sem templomban kérdezgeti Istent, hanem a szabad ég alatt, viszont ebből a monológból már elkezdünk megsejteni valamit a - vélt - vívódásáról:

ISTVÁN: Uram, magadhoz szólítád az én atyám.
Uram, oly mérhetetlen bánat szállt reám.

...

Uram, te jónak láttad elszólítani.

Szent az akarat, mely így tud dönteni.

És én ha kérdezem, mért ily hirtelen,

Hallgat, s nem felel senki sem.

Majd később így énekel:

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

Ilyet csak egy igaz hívő ember mond. Isten hallgat, és felfoghatatlan, elérhetetlen távolságban van, ám mégis ennél közelebb már nem is lehetne, hiszen a szívünkben érezzük, hisszük, hogy velünk van. Ennél tömörebben s tökéletesebben kifejezni már tényleg nehéz ezt a belső édes-szomorú állapotot, amit valószínűleg minden hívő ember átél időnként, vagyis hogy "nincs válasz". (Talán csak Ákosnak sikerül az ilyen tömör-gyönyör, mint például amikor ezt énekli Igazán c. számában: A véges nézi a végtelent - Találgatja, hogy mit jelent). István ezen hitbéli vívódása a mű legvégén is megjelenik, ott még konkrétabban kimondva, amit érez (lásd később). Egyébként ezt a verset mindig úgy rendezik meg a színpadon, mintha István titkos szerelmet érezne Koppány lánya, Réka iránt (akiről nem emlékeznek meg a források, vélhetően kitalált karakter), és ezért énekli azt hogy nem érheti el (hiszen már házas), de ez csalóka, mert ez a dal egyértelműem Istennel való kapcsolatáról szól (de persze, kinek mit jelent).  

Az egész mű lényegében a régi és új küzdelméről szól, ahol Koppány képviseli a régit, a hagyományt, István pedig az újat, az idegent, így legfőbb gyötrelme természetesen abból fakad, hogy hogyan tudná az újat bevezetni anélkül, hogy testvér rontana testvérre: Árpád vére nem támadhat önmagára (...) Békét kíván mind a nép, s az Istenünk. Miért kell a harc? Csak vérünk folyik s egyre fogy nemzetünk.

Sajnos jön István anyja, Sarolt és folytatja az aknamunkát, István manipulálását:

Győznöd kell a földeken
és győznöd kell a váraknál,
Mindenkire szükséged van
ki a trónra téged vár.
Érdekből vagy számításból
mellékes, ha melléd áll;
Istennel vagy Isten nélkül,
Koppány téged nem szolgál.

Mindegy milyen eszközzel, de győzni mindenáron? Ismerős?

Édes fiam, mást itt e nép meg nem ért, csak túlerőt.

Nem fogja fel a múltat, s nem sejti még az eljövőt.

Szánalmas kis lény az ember

önnön sorsán túl nem lát,

Könnyen megtéveszti néhány

jól irányzott hazugság.

Minden ellenérzésünk ellenére, ez utóbbi viszont telitalálat: a népet a legkönnyebb behülyíteni... ezt láttuk az összes kívülről finanszírozott és befolyásolt "forradalmunknál", és más népeknél is...

 

Szállj fel szabad madár!

Az egész István a király talán legnépszerűbb és legjobban megírt szerzeménye a Koppány dala. Ha a "Nem kell olyan Isten" c. számra azt mondtuk; mélyen betalált a magyar néplélekbe, akkor ez a szerzemény konkrétan az életünk része lett. Játszották már rádiók, diszkók, klubok, tökéletesen megszólítja a bennünk lévő szabadság-szellemet. 

KOPPÁNY: Nem kérdem én, anyád hol szült világra,
Nem kérdem én, apád ki volt.

Itt lehet érezni némi "multikulti elfogadást", vagyis hogy mindegy honnan jössz, ha elfogadod a mi szabadságvágyunkat, akkor köztünk a helyed. Lehetne úgy is értelmezni: magyarnak lenni nem születés kérdése, hanem vállalásé. 

Nem kérdem én, meddig tűrjük a sorsunk,
Lehetnénk új honfoglalók.

Itt nyílván utalunk a "hódító" korszakokra, a "kalandozások korára", megfűszerezve némi nosztalgiával, hogy lehetne még ilyet tenni. Más kérdés, hogy a honfoglalás önmagában is már sokrétegű a magyar történelemben, mivel nem egyszeri esemény volt, és ráadásul nem is foglalás, hiszen elődök (az itt élő őshonos magyar nép), rokonok, testvérnépek egyesüléséről volt szó - ezt szintén nem elemezzük tovább itt, akit komolyan érdekel, olvasgasson például errefelé. A "kalandozásokról" is kiderült már, hogy egyáltalán nem valami céltalan portyák voltak, hanem pontosan megtervezett stratégiai akciók, mellyel többek közt a Kárpát-medencéből, az előmagyaroktól (avaroktól) elrabolt aranyat és ékszereket szerették volna eleink visszaszerezni.   

Nem kérdem én, meddig járnak még köztünk
Szemforgató hamis papok
Csak annyit kérdezek a válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Ilyen szépen, tömören megfogalmazni a helyzetet, ráadásul becsempészve Petőfi Nemzeti Dal c. versének lényegi kérdését, ... nos, ehhez tehetség kell. És a refrén természetesen válaszol is, mit szeretne a magyar-madár:

TÖMEG: Szállj fel a csillagokba,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel szabad madár!

Ugye itt most nem leszünk gonoszak, és nem gondolunk az SZDSZ-re?? Nem, itt nem a hamis liberális eszmékért létrejött pártokról énekelnek, hanem a valódi szabadságvágyról, hogy azt tehessük, amit akarunk, és abban higgyünk, amiben szeretnénk. Mert legalább ezer évig erről ismerték meg a magyar embert: a vérét áldozná a szabadságért és az igazságért. Nem véletlen, hogy a közönségnek Koppányék énekei tetszenek a legjobban... de hát ki is ne értene egyet az alábbiakkal?

KOPPÁNY: Szemtől szembe!
Így kívánja tisztességünk,
A becsület mindennél többet ér.
Büszke népünk
Idegen hatalmat nem tűr.
Az igazságunk győzni fog, ne félj!

KOPPÁNY: Nincs visszaút, hisz István már a harcra készül,
Idegeneket hív magyarok ellen segítségül.
Pogánynak tartanak,
pedig Bizánc jelét magamra vettem,
De csak az volt a cél,
hogy szabadságunk megőrizzem.
Pogánynak tartanak,
mert nem tűröm a papok hatalmát.
Bűnt kiáltanak,
hol szabadságát védi az ország.
Pogánynak tartanak,
mert szembeszállok a hódítókkal
Pogány itt mindenki,
aki velem van, és nem Istvánnal

Sajnos akkoriban sem sikerült a békét kivívni, csakis harc által. 

Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ.

Ez akár bármelyik újkori háborúra igaz lehetne. Elég csak a gazdag szűk elit érdekei alapján szervezett világháborúk "előestéire" (ráhangoló éveire) gondolni, ahol a népek, polgárok csak csóválták a fejüket, hogy hogyan is menetelhetünk egyenesen a háború irányába? (sok szerencsétlen fiatal még vigyorogva, ujjongva ült fel a frontra szállító vonatokra...). És talán a mostani helyzet miben más? Érezzük-e most is azt a "hátszelet", amivel folyamatosan, lépésről-lépésre tolnak minket az egyre kiterjedő háborúkba itt Európában és a Közel-Keleten is? A háttérhatalomnak mindig megvoltak erre az eszközei, módszerei, elég csak a kezükben lévő médiára gondolni, vagy az egyéb aktivistákra, ügynökhálózatokra...

Itt is lezajlik a csata, Koppányt legyőzik.

Oszd közöttük szét bő kézzel 

A következő dalrészlet valószínűleg elég hűen bemutatja a külföldi ügynökök hatásos aknamunkáját, amivel sikerült István fülébe is eleget suttogni ahhoz, hogy ez a magyarság megtérítése projekt sikeres legyen. Az akkori (és a mostani) nyugati hatalmak mindenáron szerették volna megszerezni a Kárpát-medence felett a politikai - és gazdasági - irányítást, ezért - ahogyan pontosan ma is zajlik egy-egy érdekeltségi ügyben - alaposan, olyan CIA-s módszerekkel megdolgozták a gyenge láncszemet, hogy a tervük összejöjjön. Valószínűsíthető, hogy a bajor hercegnő, Gizella sem véletlenül lett István nyakára ültetve, pontos programmal érkezhetett... Nos, hogy mennyire jött ez végül össze, az megint egy másik kérdés, hiszen amíg az Árpád-ház uralkodott itt, addig nem sok rést tudtak ütni a pajzson, pedig Isten a tanú rá, próbálkoztak (lásd pl. Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok c. művét). Mindenesetre mivel erővel nem tudták megszerezni a Kárpát-medencét (lásd pl. Pozsonyi csata 907-ben, ahol az egyesített nyugati seregeket elpáholtuk), így kénytelenek voltak a jól bevált módszerhez folyamodni: oszd meg és uralkodj, vagyis ugraszd egymásnak a testvéreket. Ezt a fülekbe suttogást hallhatjuk az Istvánt körül vevőktől is:

NÉMET LOVAGOK:
Koppány hadát leverte seregünk,
Nincs már pogány ki ellenáll nekünk.
Csak szólj jó urunk, mi mindig segítünk,
Nem kérünk mást, csak azt, mit kérhetünk.

...

ASZTRIK: Az Úrnak adj hálát a győzelemért,

S a szolgát jutalmazd a hűségéért!

Ha támogatod a Szentegyházat,

Róma áldása lesz majd rajtad,

S elnyered véle itt a földön az üdvösséged!

...

SAROLT: Becsüld, ki érted harcol és rád felesküszik,

Hát oszd közöttük szét bő kézzel Koppány javait!

Tiéd e hatalmas, szép ország és ők a híveid,

Hát oszd közöttük szét, hogy védjék határait!

És látjuk, hogy nincs ez másképp ma sem, csak a köpeny változott. Ha támogatod az LMBTQ propagandát, a migráns népességcserét, a külföldi befektetőket, és a háborút, akkor minden rendben, számolatlanul jön a támogatás nyugatról... de, ha csak egy kicsit is ellenállsz, akkor mindennek is elmondanak, és persze a csapok is záródnak...

István anyja amúgy a legkeményebb, mint valami vérboszorkány, úgy osztja a gonoszságot szinte az egész műben. A regősöknek is nekiment:

SAROLT: Most már elég, túl sok itt az ártalmas emlékezés.
Hősi múlttal együtt jár az árulás és zendülés

Meg amikor Réka, Koppány lánya esedezik, hogy adják ki apja holttestét, hogy eltemethesse, így felel kedvesen Sarolt:

SAROLT: Mit nem képzelsz, balga lányom, kérésed már árulás!
Hitszegőknek itt a földön megbocsátni nem szokás.
Koppány testét felnégyeljük, s várainkra tűzzük fel,
Ez legyen a lázadóknak mindörökre intő jel.
Pusztulj vagy meghalsz!
TÖMEG: Felnégyelni! Felnégyelni!

Hát ilyen könnyű a tömeget felhergelni, nincs ez másképp tán ma sem...

Veled Uram, de Nélküled

István szerencsére nem alakult át valami szörnyeteggé, hanem továbbra is, még a győzelem után is vívódik (a mű szerint) a sorsán és kötelességein, ami neki jutott, és amit immár kész "végigcsinálni":

ISTVÁN: Óh jó Uram, itt e földön választottad én vagyok,
Rám bíztad e súlyos terhet, s félek, összeroskadok.

Mondd, mennyit ér az ember, ha tisztessége gyenge!
Mondd, mennyit ér, ha kárhozott a győzelemre!

Óh jó Uram, adj erőt, hogy elbírjam a terhedet!

Törvényeid elfogadtam, de más szolgája nem leszek.

Mondd, mennyit ér, ki Téged szívéből követne!
Mondd, mennyit ér, ki Érted Véled szállna szembe!

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek Téged, s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

És itt a végén, amikor megkoronázzák, újra előjön belőle a kérdés, ami ez elején is mardosta, de immár válaszol is magának: 

ISTVÁN: Király vagyok, Uram, a Te akaratodból.
Minden magyarok királya.
És én azt akarom, hogy ennek a népnek
országa legyen.
Veled Uram, de Nélküled.

Ezt sokan sokféleképpen értelmezték, szerintem tévesen. Ez a végszó egyértelműen azonosítható István korábbi belső vívódásaival, amikor oly távolinak és mégis közelinek érzi Istent, ez a kijelentése ennek folytatása, vagyis lezárása: megbékélt vele. Megbékélt, hogy ugyan Isten nevében cselekszik (Veled Uram), de egyúttal tudja; Istent soha nem érheti el, soha nem fog válaszokat kapni (de Nélküled). Ez - legalábbis a szerzők szerint - egy nagyon pontos leírása lehet István akkori lelkiállapotának, legalábbis jó érzés így elképzelni őt, ki idegenek suttogásainak és befolyásolásának hatására, hatalmas vérontás és testvérgyilkosság árán ugyan, de mégis nehéz döntéseket meghozva megszilárdította ezt az országot, majd intézményesített államot (az állami keretek közti működés persze már jóval korábban, Árpádnak köszönhetően elkezdődött), és lényegében egy Szent (szakrális) királyságot alapítva a korábbi - egyáltalán nem pogány - alapokból. Nincs még egy ilyen keresztény ország, mint a miénk: Szűz Mária Nagyboldogasszony országa, élén az apostoli királlyal, kinek fején a legfőbb jogi "méltóság", a Szent Korona, mely szintén páratlan a világon. Kell-e ennél a hármasnál több pajzs egy országnak? És ugye mindenki felfedezte Szent István monogram jelében Isten nevét is? 

És ó mondd, te kit választanál? Szerencsénkre István oldalán is ott maradt a hazaszeretet, hisz ilyet nem mondhat más, csak egy igaz magyar ember:

Felkelt a napunk, István a mi urunk.
Árad a kegyelem fénye ránk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország édes hazánk!

Összefoglalva, igencsak van mit ünnepelnünk, van mire emlékeznünk, és igen, van mire szomorkodnunk minden augusztus 20-án. De hogy ezt miért drága tűzijátékkal tesszük, az mondjuk számomra rejtély... Ehelyett inkább kereshetnénk, hogy ki lenne méltó erre: