Befogadás, megismerés, egyesülés

- Avagy a transzmutáció mikrokozmosza egy blogon -

A következőkben "Pacal" barátunk gondolatait tárom a nagyvilág elé, mindenkinek ajánlom a benne rejlő tanítást megszívlelni.

 

  Létezésünk értelmét sokan kutatták az idők végtelen körforgásában, köztük jómagam is. Idestova tíz éve keresem valódi feladatomat a Földön. Rengeteg ideológia megismerése és számtalan tapasztalat után arra a meggyőződésre jutottam, hogy létünk célja és egyben a mindenség mozgatórugója nem más, mint a tapasztalás és ezáltal a tanulás. Önmagunk fejlesztése a harmóniára és az egységre törekedve. Az elmélet már a birtokomban volt, de a valódi mondanivalót mégis az elmúlt napok hirtelen jött káoszában értettem meg csak igazán. Ekkor tudatosult bennem, hogy szavaink ereje valójában a mögöttük álló elkötelezettségből és rendíthetetlen hitből fakad. Úgy érzem mindenképpen hasznomra váltak az ez idő alatt szerzett élmények, amiket szeretnék megosztani veletek.

Az egyik általam gyakran látogatott blogra, új hírek érkeztek. A magam nevében szólva egészen hozzászoktam, hogy bár a hozzászólásokban vannak ugyan nézőpontütközések, de pattanásig feszült, kiéleződött ellentétekre eddig nem igen láttam példát. Most azonban egy egészen új próbatétel elé állított minket a sors. Egy olyan ember véleményezte a dolgot, aki látszólag szöges ellentétben áll mindazzal, amit ez a blog, és mi, az olvasói képviselünk. Nyíltan vallotta, hogy világnézete sok dologban ütközik a miénkkel, és ki is állt emellett. A közérthetőség kedvéért elmondom, a kiindulópont az Új világrend kialakulásának apropója volt. Mi a gazdasági rabszolgaságot, önző érdekeket és az ember élethez való jogának sárba tiprását látjuk benne, ő viszont a jövőt (egyfajta elkerülhetetlen, és egyetlen túlélési megoldást biztosító „globális geomérnöki projektet”). Megkezdődött tehát a vita. Sokan azt gondolják az embereknek nem érdemes vitázni, mondván ez úgysem vezet soha sehová. Szerintem azonban, ha a két fél kultúráltan, emberi módon tudnak érvelni saját álláspontjuk mellett, az mindkettőjüknek csak a hasznára válhat. Mindamellett ne felejtsük el, hogy egy ilyen eszmecserében elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet, hiszen anélkül eleve elutasítjuk  mondanivalója értelmét. Sajnos ez azonban nem teljesen így alakult.

    Az újonc meglepő szívóssággal állt ellen tucatnyi cáfolójának. Mint egy szilárd bástya, állt a szavak kereszttüzében, s az ellene felhozott érvek gyenge nyílvesszőként pattogtak le erős kőfaláról. Meglepődésünkre a bástya íjászokat rejtett, akik legalább olyan pontosan céloztak, mint támadói. Ezekben a feszült pillanatokban lépett elő az árnyékból az örök felbujtó, az Ego. Többen engedtek az édesen sötét, mégis ellenállhatatlannak ható kísértésének – még olyanok is, akik egyébként minden nap keleti tanítómestereket is megszégyenítő bölcsességgel papolnak a szeretet fontosságáról. Hamarosan a konfliktus elmérgesedett, és hatalmas démonok – gúny, agresszió, elutasítás és düh - játszóterévé változott. Körülbelül ekkor érkeztem meg én is. Nem igazán tudtam mire vélni e borús eseményt, látva, hogy a felek önnön lelküket kínálják véráldozatként e borzasztó lidérceknek, felajánlva nekik az alantas indulatok kétélű fegyverarzenálját. Szerencsére többek megőrizték hidegvérüket, és tudatosan vagy anélkül, de idővel megtörték a fenevadak hatalmát. Én mindeközben vártam. Olvasgattam a hozzászólásokat elejétől a végéig, és közben azon gondolkoztam, mi is a legésszerűbb dolog, amit most reagálhatnék. Higgadtságom meghozta gyümölcsét. Rabigába hajtottam démonaimat, jóllehet ez csak utána tudatosult bennem. Csak a saját árnyaim feletti győzelem után éreztem, hogy képes vagyok olyan hozzászólást megfogalmazni, amivel érdemben megfelelhetek belső önértékelésemnek.

    A csata utáni romokban megbújtak még a konfrontáció sötét asztrális túlélői, egyebek közt az elutasítás, és az ítélkezés. Szerencsére legyőzött, sebzett alakjuk immár nem jelentett komolyabb fenyegetést senkire, és így nekem is kihagyhatatlan lehetőségem nyílt hozzászólásaimon át a tanulmányozásukra, és mélyebb megértésükre. Most itt nem térnék ki csapatunk újdonsült, tőlünk kissé eltérő személyiségének megismerésére, de a későbbiekben visszatérek majd rá.

    A legfontosabb, amit közben tapasztaltam, hogy az emberek, sokszor hajlamosak olyan eszméket hirdetni –sőt, másokat kioktatni-, amikben vagy maguk sem hisznek, vagy egész egyszerűen képtelenek azonosulni velük. Nagyon jó példája volt ennek a hatalmas veszekedés. Olyan emberek hajtottak fejet a sötétség fenevadjainak, akik egészen eddig értelemről, szeretetről és megértésről prédikáltak. Ekkor vetődött fel bennem a kérdés: Vajon ugyanazt mutatom-e kifelé, mint ami bennem van?... Ha tényleg az örök igazságot keresem és a felemelkedést, jogos-e kirekesztés vagy az elutasítás? Ha átgondoljuk, rájövünk, hogy hiába mutogatunk másra, hiszen démonaink bennünk vannak, és a mi saját belső zűrzavarunk élteti őket. Nem a másik ember a felelős, ő csak rámutat a hibákra, ezáltal tanulási lehetőséget hordoz magában a sors eszközeként. Megpróbálhatjuk elhitetni magunkkal, hogy a megoldás rajtunk kívül keresendő, de csak akkor arathatunk igazi győzelmet, ha befelé fordulunk, és félelmeinkkel bátran szembenézve oszlatjuk el a sötétséget. Így láthatjuk csak meg létezésük valódi értelmét. Ez magának a megismerésnek és tapasztalásnak a misztériuma. Fontos, hogy ha nem akarunk üres, érdemtelen szavakat hirdetni, számot kell tudni vetni saját magunkkal is. Méghozzá szigorúan, és következetesen. Csak így vehetjük észre, mennyire értelmetlen magunkat hasonlítani másokhoz, mennyire felesleges dolog az ítélkezés, avagy saját ego-nk fényezése. Minden olyan tettünk előtt, ahol kicsit is kételkedünk abban, jól döntünk-e - lehet ez bármilyen hétköznapi dolog, egy munkahelyi késéstől egészen egy kocsmai verekedésig -, érdemes előbb magunkba tekinteni, és aszerint cselekedni, amit elméletben már igaznak ítéltünk. Ha pedig az ideát gyakorlattá transzmutáljuk, igazi beteljesülést élhetünk át, ami körvonalazza az előttünk lévő út egy részét, és hatalmas hitet ad a következő akadály legyőzésére. Amíg rendszertelen sötétség uralkodik bennünk, addig környezetünket és legfőképp magunkat is mély illúzióba ringatjuk. Ha igazán segítőkezet szeretnénk nyújtani másoknak tanácsainkon keresztül, az példamutatással kezdődik. Hogy is várhatjuk el, hogy figyeljenek ránk és kövessenek e rögös úton, ha azt látják, hogy még mi magunk sem tartjuk be saját szabályainkat. Minden este elalvás előtt érdemes átgondolni az aznapi eseményeket, és elszámolni tetteinkkel, vajon saját értékrendünk szerint helyesen cselekedtünk-e. Így aztán napról napra mi magunk láthatjuk hol is tartunk. Természetesen ez csak akkor működik, ha teljesen őszinték és szigorúak vagyunk magunkhoz, máskülönben torz képet kapunk. Ilyenkor nincs helye semmilyen kifogásnak, mert csak magunkat csapjuk be vele.

    Mindeközben persze figyelmet fordítottam újoncunk megismerésére. Kicsit talán a régi önmagamra emlékeztetett, amikor én is elvesztem a nihilben. Másrészt világképét tekintve hasonlít egy kedves barátomra, aki szintén valamelyest hasonló elveket vall, mint ő, de ennek ellenére szívesen ismerem meg az ő nézőpontját is. Politológiát tanul, és ahhoz képest, hogy a mai hatalmi rendszerre alapoz, meglehetősen okos gondolatai vannak, jóllehet némelyik nem épp az erkölcsösségéről válna híressé. Dacára annak, hogy két szinte teljesen eltérő álláspontot képviselünk, vitáink mindig a kölcsönös tiszteletre épülnek. Elvégre hogy is várhatnánk el a világtól, hogy változzon, ha már egy másik perspektíva hallatán gyűlölködünk? Sok dolgot tanultunk így mindketten a másiktól, mert elfogadjuk azt, hogy minden embernek joga van a saját véleményhez, és joga van annak megéléséhez is, ha ezzel nem árt másoknak. A gyakorlati érvényesítéstől pedig nem kell tartani. Egyrészről ha megvan a tisztelet a felek között, ott a gonosznak igen nehéz érvényt nyernie, másrészről egy alapjaiban negatív dolog beható ismerete magában hordozza a vakcináját is.

    Világunk az egységre, a harmóniára teremtetett, amiből nekünk is illik kivenni a részünket. Csak úgy teremthetjük meg a belső és külső egyensúlyt, ha nyitottak vagyunk bármiféle impulzusra, hiszen csak így kaphatunk átfogó képet. Csak az juthat el az örök igazság szentélyébe, aki képes magába olvasztani a lét minden aspektusát. Ne engedjünk szabad utat saját ellenszenvünknek! A helyszín, az időpont, a közlés módja, sőt még maga a személy is pusztán körülmény, ami arra hivatott, hogy előidézzen életünkben egy olyan helyzetet, amiből leszűrve a konzekvenciát, tanulhatunk. Pont az ilyen remek alkalmakat nem szabad elutasítani, mert sosem tudhatjuk, hogy egy elsőre ellenszenves ember milyen lehetőségeket hoz magával. Ha alázattal fordulunk felé, megismerhetjük minden benne –és így bennünk- szunnyadó dolog valódi természetét. Sokszor a támadás egyenlő védekezéssel, a nagyképűség mögött pedig kishitűség rejtőzik. Ha meg sem próbálunk mélyen a dolgok mögé nézni, akkor az élet bármely területein is könnyen elakadhatunk a felszínt kapirgálva. Valahol mélyen minden emberben élnek az ősi egyetemes törvények, valaki rögtön képes meríteni ezekből, és van olyan, akinek egy élet is kevés hozzá. De minden egy pontba fut össze a végén, mind ugyanazt szeretnénk legbelül, csak más irányból közelítünk, és más tempóval. Legyünk türelemmel a kallódóak felé, és ne elutasítással reagáljunk, mert minden okkal történik. Ugyanígy a blogra sem keveredett volna furcsa barátunk, ha nem ez szolgálta volna legjobban az ő hasznát (és természetesen a miénket is). A lényeg, hogy ha mindenben a bukást, és a csapdát látjuk, nem pedig a lehetőséget, akkor a félelem könnyen bilincset verhet kezeinkre a cél előtt.

    Meglepő módon, egyáltalán nem egy vérszomjas pszichopatával volt dolgunk, hanem egy legbelül jó szándékú embert ismertem meg – kissé Darth Vader-es beütéssel :) -, akit csalódásai egészen más utakra tereltek. A kiábrándulás az első lépés az ösvény elején, hiszen ez adja a késztetés az igazság felkutatására. A végén a sors humorának éreztem a felismerést, hogy egy segítségre szoruló embert küldött elénk, de ezt csak az láthatta, aki kiállta az igazi próbát… a szeretet és befogadás próbáját.

Pacal

---

Én csak annyit fűzök e remek íráshoz, hogy sokszor azoktól is tanulunk, akiket gyűlölünk, és előbb-utóbb minden csepp megtalálja a tengert. Kár eltaposni a másikat, csak mert ő másik úton, másik patakban tart ugyanoda.

Mindent és semmit

Lélekgyógyász barátném gondolatait osztom meg az alábbiakban, melyet ezúton is köszönök! Remélem a jövőben többször is olvashatunk Tőle hasonlóan mélyen szántó sorokat. 

A mai kor embere folyamatosan lázban ég; mindig „tenni kell” valamit. Már kicsi gyerekkorunktól kezdve bölcsődébe, óvodába járunk, majd jön az iskola, tanulmányok, munka, szigorú elvárásokkal karöltve. Mint ha egy nagy gépezet magatehetetlen alkatrészei volnánk csupán, amiknek egyetlen funkciójuk van; működtetni az egészet. Egyre kevesebb idő jut pihenésre, és ha jut, akkor sem pihenünk igazán, mert felgyorsult életünkben hozzászoktunk, hogy „tennünk, csinálnunk kell valamit”. Szinte kényszeresen keresünk új és új tevékenységeket, míg nem teljesen belefásulunk az élet hajszolásába, és elvész életörömünk.

Ugyan akkor szerencsére vannak, akik egyre több időt szánnak a csendre. Arra a mély, belső csendre, amit csak akkor tapasztalhat meg valaki, ha képes megállni és körülnézni, miféle alkatrész is ő ebben a nagy gépezetben. Amikor nem kifele irányítja figyelmét, hanem kizárólag befele. Amikor görcsös ragaszkodásait, tévképzeteit, hiedelemrendszereit elcsitítja, és teljes elengedéssel tapasztalja meg létét. Aki képes arra, hogy félretegye a külső és belső elvárásokat, arra is képessé válik, hogy kiváljon a gépezetből, és meglássa, nem a gép az egész; az csak egy végeláthatatlan létező apró piciny darabkája. És az az apró piciny darabka sem maga az ember, csupán benső elhatározásának szikrányi megnyilvánulása.

A csend a legnagyobb figyelem, ilyenkor vagy a legéberebb. Aki folyton egója hangjaival, elméje morajló gondolataival perlekedik, nincs lehetősége a valódi figyelemre, ezért döntéseit is úgy hozza meg, hogy abban nem jut kellő szava a lélek hangjainak. A legnagyobb tiszteletet akkor adjuk meg embertársunknak is egy beszélgetés során, ha képesek vagyunk őt meghallgatni. Miközben mély csendünk körbeöleli őt, valóban odafigyelünk rá, és egy idő után szavak nélkül is megértjük egymást. Ekkor tudnak legtökéletesebben összekapcsolódni lelkeink.

A belső csend az egyedüli módja annak, hogy tudatára ébredjen az ember. Bár sokat adnak a különféle tanok, tapasztalások és tanítások, de a legtöbbet mégis a „semmi” ad. Mindig „valamire” vágyunk - legyen az bármi kézzel fogható, vagy éppen egy életérzés megtapasztalása – mindig valami konkrétat akarunk, „valakivé” szeretnénk válni, elménk éber állapotunkban folyamatosan dolgozik, zakatol, és tettekre késztet. Ha képesek vagyunk lecsendesíteni elménket, elaltatni egónkat, ott találhatjuk meg önmagunkat. 

Hogy megtaláld belső csendedet, nem kell egyidejűleg fizikális csendben lenned. Belső csendedre rátalálhatsz a legnagyobb hangzavarban is, ez csak elhatározásodon, belső döntéseden múlik. Képes vagy rá, még akkor is, ha erre most elméd azt mondja, miért ne próbálkozhatnál eleinte megtalálni belső csended a természet madárcsicsergős ölében fekve, vagy egy meditációs CD-t hallgatva. Úgy is lehet, de tudd, mindig képes vagy megtalálni ezt a csendet magadban.

Ha megtaláltad belső csended, végtelen térre lelsz; olyan térre, ahol bármit megvalósíthatsz, amit akarsz. Nem lesznek többé korlátok, akadályok, falak. Képes leszel mozgósítani teremtő erőidet, és mikor ismét visszatérsz egós-elmés létezésedbe, magaddal hozol valamit ebből a csendből. Letisztulnak gondolataid, és utat mutatnak érzéseid; emberként sokkal könnyebbnek érzed majd magad. Nem lesz helye életedben a félelmeknek, aggodalomnak, kétségeknek, haragnak vagy irigységnek, amik mind csak téged tesznek szegényebbé. Képessé válsz folyamatosan adni, miközben egyre gazdagabb leszel. Talán előbb-utóbb minden egyes ember ráébred, hogy a „semmi” a legtöbb, mert ott önmagára lelhet; „Minden”-né válhat.

Lélekgyógyász

--

Én meg csak annyit mazsoláznék még hozzá, hogy ez a bizonyos kényszer nem csak a tettekre igaz, hanem a beszédre is. Számtalanszor tapasztaltam már, hogy az embereknek szinte beteges késztetésük van arra, hogy állandóan pofázzanak tökéletesen lényegtelen dolgokról. A reggeli találkozások általában az időjárás teljesen felesleges megvitatásával indulnak, majd a tegnapi foci és/vagy a híradóban látott drukkerek brutalitásának kitárgyalásával folytatódnak, és végül politikai vitákba torkollanak. Amikor két ember egy helyzetben egyedül (kettesben) marad, akkor szinte vágni lehet a csöndet, és ekkor inkább elkezdenek beszélni akármiről, minthogy hallgatni kelljen. Pedig sokszor pont a csend tudná közelebb hozni az embereket. Ahogy a népszerű Ponyvaregény c. filmben is elhangzott:

Mia Wallace: Nem utálod ezt?
Vincent Vega: Ezt? Mit?
Mia Wallace: A kínos hallgatást. Miért érzi az ember kötelezőnek, hogy folyton pofázzon? Különben zavarba jön?
Vincent Vega: Nem tudom. Jó a kérdés.
Mia Wallace: Ebből tudhatod, hogy valaki igazit találtál. Amikor egy kurva büdös szót sem szóltok egy percig és jól esik a közös hallgatás.

...

Ajánló:

Yonderboi - People Always Talk About the Weather

A tudomány felfedezi a Teremtőt 2. rész: a Teremtő "ujjlenyomata"

Nem hinném, hogy sok kommentár szükséges az alábbiak megértéséhez, talán csak annyi, hogy:

Az örvény törvény, minden élő igyekszik követni!

Lehet, hogy becsavarodtam, de én már mindenhol spirálokat látok! :) Mindenesetre korunk szellemi elöljárói elgondolkodhatnának azon, milyen energiák mozgatják a Világegyetemet, és hogy hogy minden létezőben a legkisebbtől a legnagyobbig ott van az aranymetszés arány és spirál, a Teremtő tervező "ujjlenyomata". Nem lenne szerencsésebb ha a szén elégetése helyett a világot mozgató mechanikát értenénk meg, és ezen ismeret mentén keresnénk új energetikai utakat? Spirálok mindenütt. 

Azért nem kell különösebben aggódni, igen sokan dolgoznak már a fentről érkező, a világ pontosabb megértését adó információk alapján új utakon. Elég ha csak a keresőbe beütjük azt a kulcsszót, hogy free-energy, vagy mágnes motor. A Fénykapu garázsműhelyében is igen komoly elméleti és gyakorlati munka folyik annak érdekében, hogy többletenergiát előállító készüléket találjanak fel. Dolgoznak többek között egy, a galaxisok mechanikája alapján működő, aranymetszés arányú spirál erőfolyamra épülő mágnesmotor megépítésén, Navarre barátunk tervei alapján. Ez egy mechanikusan működő szerkezet lenne, amelyik spirálvonalra épített mágneses erők és a mozgásból eredő lendület (tömeg-tehetetlenség) összehangolt munkájának következtében képes lehet külső energia állandó táplálása nélkül forgó mozgásra. Egy ilyen gép egycsapásra megváltoztathatná az emberiség hozzáállását a Világegyetemhez, borulna a tanított fizika, mindenki használhatná a Természet állandó mozgásra épülő, működtető erejét, és nem utolsó sorban a nagy energetikai konszerneknek felkopna az álluk. Én fentieket mind előnynek tulajdonítanám be! Meg kell értenünk, hogy nem véletlenül ismétlődik a spirál minta a kozmológiában, a bolygószintű erőviszonyok (tornádók, örvények), és minden létezési szinten. Idézek a Fénykapu fórumáról néhány értékes gondolatot, ahol általában szakmai viták folynak, de néha felcsapnak a gondolatok magasabb szintre is: 

"Mi a Rend?... Szerintem egy REND van és az a TERMÉSZET rendje. Ez meghatározza az egyetlen helyes utat, ami járható. A természet a törvényeit nem írta le nekünk... mi próbáljuk leírni egymásnak a magunk keszekusza módján. Törtekkel és sánta fizikai törvényeinkkel. A természetben nincsenek törtek, egészek vannak. Tört mag nem kel ki, az egész mag szaporodik, ha hagyod! Ha mindent elveszel, újra kell ültetni, ha csak annyit veszel ki amire szükséged van akkor elülteti magát. Ez egy természetes örvény / Természeti Törvény. Ez ma már nem működik mert mindent elveszünk ha kell ha nem, minden be van árazva...aztán a fele megy a kukába..."

"Egy törvény van ami hibátlan:a TERMÉSZET TÖRVÉNYE. Azt sem mondhatom, hogy ez vagy az az ember a hibás, mert fogalma sincs mit csinál! Nem tudja hogy ő a Természet része, azt gondolja hogy a csak ő van, meg 44 tv csatorna... és jaj már megint nem vitték el a szemetet. Normális világban nincs kukáskocsi, biológiaórán a gyerekeknek nem taníthatnának olyat, hogy ez vagy az a madár/rovar, stb káros és irtani kell. A TERMÉSZET az ISTEN, így sokkal egyszerűbb megérteni mindent. A TERMÉSZET egyensúlyra törekszik, a lehető legegyszerűbben. Isten az embert a maga mintájára teremtette...azt beszélik. Innentől nem értem: az ember miért bonyolít? És miért törekszik különbségre? A női ciklusok nagyon pontosan egyeznek a hold keringési ciklusaival. A föld most még lány. A következő nap-hold-föld együttállás...az első lehetőség. Örvény: Anyagból van, bármilyen anyagból lehet. Nem jön létre, ha nem ütközik "akadályba"az hajtja, beszorítja önmagába. A mértéket ő maga beállítja...mi lerajzolhatjuk. Az örökmozgót a terhelés hajtja. Minden fordítva van mint ahogy gondoltuk. Figyelem a bolygókat, keresem az összefüggéseket, de mivel az áttétel az emberöltö és a bolygóélet (bolygóöltő-) között óriási, ezért olyan emberek megfigyelésére kell hagyatkozni akik apáról fiúra át tudták adni a tudást. Nem kifordítva meghamisítva. Az indiánok között lehetne ilyet találni, de biztos van sok hasonló "TERMÉSZETI" népcsoport /ha még nem taposták el/. Maya időszámítás? Igaz lehet, ők nem a bankrendszert tanították a gyermekeiknek,hanem a naprendszert,(remélem) Az örvényt most tanulom...és úgy látom hogy abban minden benne van..."

Ebben a kis dokumentumfilmben is látható, hogy vannak komoly próbálkozások. Bár a német nem az erősségem, úgyhogy a megértéshez kérnék némi segítséget (Ö.T.?)

Az ember általában akkor járt el helyesen, amikor megpróbálta a természetet utánozni. Létezik ugyebár DNS-spirál alakú szélgenerátor, van olyan toronyház, amelyet a termeszvárakhoz hasonló aknarendszerekkel szellőztetnek (az Országház is hasonló elven van hűtve), vannak akik felfedezték, hogy a zebra fekete-fehér csíkjai a bőrfelület hűtését szolgálják. A melegben a csíkok „hűtik" az állat testét: mivel a fekete csíkok jobban vonzzák a meleget, a hidegebb levegő a fehér részekre összpontosul. Ez a folyamat lehűti az állat testét, ugyanakkor optikailag vibráló hatást kelt az állat körül. A levegő vibrálása elhomályosítja a ragadozók szemét, ezért azok képtelenek észre venni a zebrákat. Ezt az elvet néhány építész már átvette. Rájöttek, hogy a zöld felületek mennyire hatékonyan képesek hűteni a levegőt, szabályozzák a vízháztartást, stb.. Szóval sok okosságot tanultunk már a Természettől, és nem feltétlenül mindig az a jó amit amikor a "fejlett" technológiánkra hagyatkozva bekapcsoljuk a klímánkat...

És talán az sem véletlen, hogy ezen ősi jelképünk is ilyen:

Akik esetleg eddig még nem érzékelték a Teremtő szeretetét most figyeljenek! :)

Egy Katalin így fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos érzéseit:

"Emlékszem, amikor még gyerekként elcsodálkoztam azon, hogy a miniatűr DNS ugyanúgy spirál alakot formáz, mint a mérhetetlen méretű galaxisok. Ha a legkisebb és a legnagyobb egyforma, akkor ez valami alapmintázat kell, hogy legyen! Elnéztem a lefolyón spirális örvényben eltűnő vizet, és elképzeltem, hogy a másik oldalon ugyanez a forma megy ki megfordítva. Két forgó, szűkülő-táguló szembefordított tölcsér, középen egy közös ponttal, ahol valami teljesen más kezdődik, mikor az egyik átmegy a másikba. Az az érzésem, hogy most ezt a tölcséreffektust éljük. Ahogy telik az idő, egyre közelebb sodródunk a középponthoz, ezáltal egyre gyorsul minden, egyre labilisabbá, kiszámíthatatlanabbá válik. Aztán majd egyszer, ha keresztüljutunk a kaotikus középponton, lassan újra minden rendezett formát ölt, a hullámok kisimulnak, és megnyugodva végre körülnézhetünk az új világunkban.

Bármerre járok, tapasztalom, hogy az emberek érzékenyebbé, figyelőbbé, bizonytalanabbakká válnak. Amit régebben kinevettek, vagy magabiztosan csak legyintettek egyet, most aggódó tekintettel kezdik hallgatni, nézni. Egyre többen keresnek válaszokat a bennük felvetődő kérdéseikre. A változások tetten érhetők a mindennapjainkban. Félni értelmetlen, de főként káros! Erre a hullámvasútra magunk váltottunk jegyet, kiszállni nem lehet, akkor legalább próbáljuk meg élvezni a menetet!"

Ajánló: 

Nature by Numbers

És aki esetleg még nem látta:

Thrive - What On Earth Will It Take ( Kiteljesedés) 

Ebben a filmben kifejezetten ajánlom a tóruszos részre odafigyelni...

És a végére egy extra okoskodás - avagy a levéltetvek szerepe a világban

Az előző bejegyzésben nagyon elkanyarodtunk az állatvilág értelmezése felé. 

És ha már ennyire elkanyarodtunk az állatok irányába, megkérdezném a T. társaságot, hogy hol illeszkednek be a rendszerbe pl. a levéltetvek?

A minap elnézegettem a gyümölcsfáimat, és az alábbiakra jutottam. Az ember első reakciója amikor levéltetvet lát, hogy elkezd kotorászni a zsebében a slussz-kulcsért, mert azonnal el akar rohanni permetszerért. Tehát csípőből ellenségként tekinti ezeket az apróságokat az ember. Érdemes lenne azonban végiggondolni, hogy ezek a - mi felfogásunk szerint - élősködő kis létezők ("kár"tevők) hol és hogyan illeszthetőek a Természet rendszerébe, rendjébe, körforgásába. Azt látjuk, hogy léteznek, tehát valahol nekik is kell legyen szerepük.

Megfigyelhető, hogy a levéltetvek általában az ágak végén, a zsenge új hajtásokat "támadják" meg, a friss leveleken telepszenek meg. Ennek biztos van valamilyen "szakmai" indoka, ennek most nem néztem utána, azonban én arra a következtetésre jutottam, hogy azért támadják az új hajtásokat, hogy a fa ne oda pazarolja az energiáit, hanem a gyümölcsökre! Ezt az elméletet alátámasztja az is, hogy a tetvek általában akkor jelennek meg amikor a gyümölcs is, és általában csak azokon a fákon, ahol gyümölcs is van - viszont nem a termést dézsmálják, hanem az új ágakat. Azokon a fákon ahol idén nem lett gyümölcs egy darab levéltetvet nem láttam, pedig azok is mind finom ízletes levelek ám... Mit gondoltok, lehet ebben valami?

A másik megfigyelés, hogy a méhek, a darazsak, a katicabogarak, stb., előszeretettel lakmároznak az ágak végén összegyűlt tetű kolóniákból.

Fenti két dolog tehát választ adhat rá, hogy miért léteznek a levéltetvek:

1. Sajátos zabálásukkal, amivel az ágak végei ideiglenesen elhalnak, arra késztetik a fát, hogy az az évi növekedésben a termés idején a tápanyagot a gyümölcsbe tolja.

2. Más hasznos állatoknak szolgálnak táplálékul.

Látod-látod ember, a Természet nem az ellenséged, ha hagyod dolgozni! Az Élővilág Egy melynek része vagy te is, és szeletelheted te a végtelenségig, akkor is Egy marad.

Előző rész:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/06/tudomany-felfedezi-teremtot-1resz.html

A Rendszer újraindítására van szükség

A Rendszergazda telepítette a szükséges frissítéseket, viszont az eszköz hibátlan működéséhez a rendszer újraindítására van szükség. 

Köszönetre méltó programozói hozzáállás, hogy minden felhasználó szabadon eldöntheti mikor indítja újra a rendszerét, de mielőtt feltárnánk, hogyan jutottunk el idáig, kukkantsunk csak be miről is van szó a LélekKunyhóban:

 "Életemet én a Jóistennek, az ételemet pedig Földanyának köszönöm"

"...Régebben volt már olyan élményem az erdőben, hogy a szép, öreg fákat észre kell venni, és akkor csodálatos „beszélgetésnek” lehetünk részesei. Meg is ölelhetjük, de az is elég, ha leülünk a kiálló gyökereire és a hátunkat a törzsének támasztjuk. Ha észrevesszük a benne lévő szépséget és erőt, a végtelenséget, bölcsességet, Istent, akkor megnyílik egy csatorna, és mindaz, ami Földanya igazi lényege, átáramlik belénk. Ő ad nekünk. Ő, aki egy hatalmas lény, akinek az ember a maga kisded játékaival olyan, mint nekünk a csipkelődő szúnyog. Egy jól irányzott csapás és volt, nincs…

Nem hiszem azt, hogy mi picinyke emberek nagyot tudnánk ártani Neki, hisz egy apró mozdulata elég ahhoz, hogy egy földrengés vagy vulkánkitörés visszaállítsa a megborult egyensúlyt. Az esőerdők kiirtásával is csak maga alatt vágja a fát az emberiség. A természetben olyan erő van, ami továbblép az emberen, és ha idő is kell hozzá, Földanya bizony meggyógyítja magát, emberrel vagy anélkül. Tűntek már el civilizációk, és kezdhette az emberiség elölről, amikor nem tartotta ezt tiszteletben. Ha van bennünk alázat, akkor tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. Ez persze nem jogosít fel a kártékonykodásra vagy a szemünk becsukására. Látni kell mit teszünk, és törekedni a harmóniára. Földanya szeret bennünket, hisz mindannyian a gyermekei vagyunk, de nem fogja megengedni, hogy elpusztítsuk. Ebben pedig benne van a teremtőerőnk használata is. Mert aki a katasztrófákra figyel, az katasztrófát fog teremteni, akkor is ha nem akarja. Aki reménytelennek látja a tévéhíradó hatására a világ sorsát, és retteg, az ezt a minőséget teremti meg magának. Aki harmóniában él a természettel és félelem helyett bizalmat keres, az azt is teremti meg..."  

Tovább az eredeti bejegyzéshez ->

Nos igen. Amerre csak járok (de ez lehet, hogy az én hibám/érdeklődési köröm) mindenhol a végkifejletről beszélgetnek az emberek, még akkor is ha nem tudatosan. Legalábbis az emberek egy része biztosan állítja, hogy közeledünk valami katarzis felé. Jó, jó, az emberek egy része mindig is várta a világvégét, de valahogy a mostani az más (ámbár az is lehet, hogy mindezt csak én képzelem, Ti is csak az én elmém találmányai vagytok! :)). Most mintha a kollektív tudatalatti dolgozna mindenki agyában, és ösztökélné e téma felé, ennek következtében mindenkihez eljutnak az ezzel kapcsolatos félelmek, gondolatok, várakozások. Igen talán ez az utóbbi a legjobb szó rá: felfokozott várakozásban látom az emberek egy részét. Rengeteg a vita, ölre menően vitatkoznak egymással az emberek, eszmék, elmék feszülnek egymásnak, mint egy felbolydult hangyabolyban ahová valami "megmagyarázhatatlan erő" (mondjuk egy gyerek) odatett valami "megmagyarázhatatlan dolgot" (mondjuk egy CD-lemezt). A kis hangyák nem egyformán reagáltak az eseményre, vannak, akik teljesen kétségbe vannak esve, vannak, akik tudomásul vették, hogy itt most valami változás van, és vannak akik persze letagadják azt is, ami a szemük előtt ott van.

Korunk egyik sikertémája kétségtelenül a "mentsük meg a bolygót" féle önámítás, sőt mondhatjuk tipikus emberi arroganciával kevert nagyképűség (lásd még az ajánlót). A bolygót nem kell és nem is tudjuk megmenteni, magunkat viszont megkímélhetjük egy igen ronda időszaktól. Az épp nem világvégeváró emberek között bizony rengeteg van, aki megpróbál tenni valamit a környezetért, mely akármilyen kis lépésnek is tűnhet, a nagy számok törvénye értelmében mégis minőségi változást hozhat. Említek egy egyszerű példát: régebben hetente vettük a papír kéztörlő csomagokat, mely olyan mennyiségben fogyott a háztartásban, hogy szerintem egy kisebb erdőt kellett miattunk kivágni. Aztán egyszer csak elegem lett és bevezettük, pontosabban visszatértünk a jól bevált kockás konyharuhára. Ezzel az egy kis apró lépéssel hozzájárultunk a környezetvédelemhez, még ha láthatatlanul is. Jó most persze lehetne emlegetni, hogy a konyharuha bekoszolódik, a tisztításhoz mosópor kell, erre viszont az a válasz is lehetséges, hogy ok, ott van a mosódió, ami természetes és - korunk egyik divatos szavát használva - megújuló! A közintézményekben már kicsit cikis "mások" által is használt törülközőket kirakni, de mi van akkor ha kézmosás után nem töröljük meg semmibe a kezünket? Mekkora baj történik, ha esetleg a kezünkön lévő vizet egyszerűen csak ott hagyjuk, vagy netalán megmossuk vele az arcunkat, esetleg szétkenjük a kezünkön? Ezzel az egyszerű kis döntéssel egyrészt felfrissíthetjük magunkat, másrészt nem pocsékoltunk papírtörlőt. Ettől még nem lettünk kevésbé civilizáltak, igaz?

Talán a legnagyszerűbb dolog a világban, hogy ez a fenti kis példa kiterjeszthető az élet minden területére. Bármilyen gond vagy feladat elé néz az ember, a probléma megoldása a döntéssel kezdődik. A létezésbe hívás után a második legnagyobb ajándék amit a Teremtőtől kaptunk az a szabad akarat, a döntés lehetősége. Ennek tiszteletben tartását mindenki érezheti a saját életében. Mindenki elkövetheti élet legnagyobb hibáját, senki nem akadályozza meg benne. Hogy miért? Mert a szabad akarat az Élet után a legszentebb dolog, amibe senkinek nincs beleszólása, még a Teremtőnek sem - sőt pont azért találta így ki, mert a saját példáján tanul mindenki a leghatékonyabban. Nem hiszed? Próbáld ki! Menj fejjel a falnak! Fájt? Döntesz-e így máskor is? Megkerülhetetlenül közeledünk valami megmagyarázhatatlan esemény (fal?) felé, és úgy tűnik annak, hogy az emberi civilizáció ismét igyekszik eltemetni saját magát egyedül a döntés - döntések milliói - szabhatnak más irányt. Én speciel nem akarok milliárdnyi halált okozó káoszt, és Te? Te sem? Akkor már ketten vagyunk, akik nem akarjuk. Viszont időnként elkerülhetetlen az újrabootolás még a legstabilabban működő számítógépek esetében is. Jelen világunk meg amúgy sem tűnik valami túl stabilnak, ideje átadni a kormánykereket annak, aki tudja is mit kezdjen vele. Nem pártokra értem...

Korábban itt említette valaki, hogy az embernek van teste, lelke, meg szelleme. Volt idő, amikor ugyan én is egyetértettem ezzel, de egy icike-picikét ma már másképp látom. Én úgy vélem, hogy Ember Te magad vagy a Lélek! Kaptál egy testet (tesztelési lehetőséget önmagad megtapasztalására), és ezen kívül teljes hozzáférést kaptál a kollektív tudathoz. A Kérdés az, hogy mit töltesz le belőle? Hülyeséget? Humort? Jó és hasznos ötleteket? Ha már informatikai szövegkörnyezettel kezdtük e bejegyzést, akkor folytassuk is így! A test tulajdonképpen egy energetikai eszköz, egy meghatározott "anyagokból", elemekből álló hardver. Minden test ugyanazokból az elemekből épül fel, de nincs két egyforma "számítógép". A szellem az a Közös Adatbázis, ahonnan letöltjük az éppen aktuális saját szintünknek megfelelő tudást, és igény esetén a szükséges frissítéseket is, melyek segítségével akár egy minőségi ugrást is elérhetünk! A lélek viszont teljesen más. A lélek egyedi, egyszeri és megismételhetetlen alkotás, olyan mint egy program (a programozók tudják miről beszélek, másolás nélkül nem tudnák kétszer ugyanazt megírni). A lélek egy Unikum. Mint a Teremtő, aki a saját képmására teremtette az embert. Isten ugyanis Lélek. Az Ő hardvere (játszótere) az általa teremtett univerzumok összessége, az Ő tudata a Közös Adatbázis, és ebben a játék környezetben mi, az alegységek, a Lelkek szabadon rohangálhatunk, ameddig szükségét érezzük testet öltünk, "tudatunkat" fejlesztjük , no de nem egészen cél nélkül, ugyanis az Öregnek igen kifinomult humorérzéke van: ebben a játékban úgy kell megtalálni Őt, hogy a lehető legközelebbi helyen bújt el - ott ahol sok év alatt sem keresnéd: benned. Most ott tart a játék, hogy sokan megtalálták az "internet kábelt", helyreállt a Kapcsolat. Ezek után természetesen nem kell csodálkozni rajta, hogy egyre többen ráhangolódnak a "Tervre", egyre jobban átlátják az értelmét az Útnak, belátják, hogy ami felé haladunk az egy szükséges lépés. Ezek az emberek már nem félik a jövőt, hanem élik! Ők már letöltötték maguknak a szükséges frissítéseket, és tisztában vannak vele, hogy a rendszer hibátlan működéséhez újra kell indítani az eszközt. Legyen az akár egy bolygó. A kérdés tehát feltettetett, a Rendszergazda a válaszra vár. 

A döntés a tiéd, Ember.

Szeretném átadni mindazt, ami kiárad most belőlem, de egyre nehezebb szavakba öntenem. Remélem néhányan azért megértették az üzenetet, és azt is remélem, hogy hamarosan már nem lesz szükség szavakra... 

Ajánló: 

George Carlin: Mentsük meg a bolygót!

"Hiszem, hogy egy nagyobb bölcsesség részei vagyunk, nagyobbé, mint amit valaha is megérthetnénk. Egy magasabb rendé, hívják aminek csak akarják. Nem büntet, nem jutalmaz, nem ítélkezik. Csak Van. Ahogy mi is. Még egy ideig."

A tudomány felfedezi a Teremtőt 1.rész: biológia

Eredetileg "Az oktatás valódi reformja" címet viselte volna ez a dolgozat, azonban ez túl nagyképű lett volna, lévén, hogy nem vagyok tanár.Nemrég ugyan elkészült a Nemzeti Alaptanterv, melyet hiába „nemzeti” kormány szült, mégis sok kívánnivalót hagy maga után. És most nem is arról a vitáról van szó, hogy Faludy György vagy Wass Albert munkássága legyen a tananyag, hanem alapvetően az lenne ezen kis írás kritikai célja, hogy az alaptanterv továbbra is kiválóan illeszkedik a másfél évszázada tartó materialista tudomány- és oktatásszemlélethez. Bár kétségtelen, hogy vannak jó jelek, a biológiatanárok révén úgy tűnik megtört a darwinizmus egyeduralma a közoktatásban.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a Teljes Igazságot egyikünk sem ismerheti meg, mivel csupán részegységei vagyunk a Nagy Egésznek, amit Életnek hívunk. Általánosságban az életről szóló vitatkozásokat úgy kell elképzelni, mintha a Teljes Igazság egy nagy aranygömb lenne, amely valamikor széttört sok milliárd apró darabkára, és minden ember megtalált egy-egy szilánkot. Mindenki a saját kis darabkájáról hiszi, hogy AZ az igazság, a másiké nem lehet, hiszen nem is passzol az övéhez... Viszont látni kell, hogy amikor néhány ember egyetértésbe kerül egy vita végén, akkor az azt jelenti, hogy ami addig szétesett volt, az mostanra megtaláltatott - még ha az még mindig csak egy piciny szeletkéje a Teljes Igazságnak. Néhány szeletkéjét igyekszünk a következő cikksorozatban feltárni.

Biológia

A biológia, vagy ha ennél sokkal szebben akarjuk kifejezni, az Élettan egy nagyon szűk rétegét vizsgálja jelenleg az Életnek – mivel annak mindössze az anyagi vonatkozását igyekszik a tanulók elé tárni, már eleve úgy beállítva az életet, mintha az önmagában képes lenne az „anyagból” összeszerveződni. A Charles Darwin által fémjelzett evolucionizmus másfél évszázada uralja a biológia tudományát és oktatását is, viszont ez az elmélet – elmélet, mivel hogy eddig senkinek sem sikerült bizonyítania! – napjainkra a fejlett mikrobiológiának is köszönhetően rengeteg sebből vérzik, nézzünk néhány komoly ellenérvet. Az első nagy probléma magával az első lépéssel van: hogyan lett az élettelen anyagból élet? Darwin és későbbi követői szerint nagyon leegyszerűsítve a következő történt: a földtörténeti őskorban egy bizonyos „őslevesben” bizonyos kémiai vegyületek véletlenszerűen összeálltak egymással, és a villámlás és egyéb környezeti hatások révén megjelent egy önmagát reprodukálni képes szervezet. Majd ez az egysejtű valahogy többsejtűvé vált, aztán kialakultak bonyolultabb szerveződések, és így tovább. A darwinizmus magát a legelső lépést rendkívül nagyvonalúan kezeli, ma viszont már tudjuk, hogy ehhez a fejlődési ugráshoz, azaz az élettelen atomoktól -> a méretükben milliószoros nagyságrendű élő sejtekig, négy alapvetően fontos lépcsőn, szervezettségi szinten kellett keresztülmennie az „anyagnak”: 

1. Egyszerű molekulák (H2O, CO, CO2, stb.) 

2. Szerves vegyületek (pl. aminosavak) 

3. Óriás biomolekulák (pl. fehérjék)

4. Önsokszorosító rendszer – elősejtek

Az első lépés – egyszerű molekulákból szerves vegyületek spontán létrejöttének – bizonyítására a materialista tudomány képviselői az 1953-as „Urey-Miller” kísérletet szokták felhozni, amelyben próbálták modellezni az ősi Föld légkörét, a villámlásokat, és nézték, hogy milyen anyagok keletkeznek. Sikerült ugyan aminosavakat létrehozni mesterségesen, de a kísérlet mégsem támasztja alá az „1-ről a 2-re” elvét materialista módon, mivel nem reális gázokat használtak (szén-dioxid, oxigén), nem vették figyelembe az ultraibolya sugárzást és egyéb sejtroncsoló hatásokat, és ráadásul a természetben előforduló vad környezet helyett egy mesterséges, irányított modellt használtak, ami nem a valóságnak megfelelő. Sőt ez a kísérlet végső soron nem azt bizonyítja, hogy az aminosavak képesek maguktól létrejönni, hanem pont azt, hogy tervezetten (!) létre lehet hozni őket! Tehát a materialista tudomány évszázados kutatómunka után sem képes – számukra – megnyugtató módon bizonyítani az 1-ről a 2-re lépés spontán létrejöttét, sőt a kísérleteik sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy az Élet bonyolultabb annál, amire az anyag önmagában képes.

„Mi, akik az élet eredetét tanulmányozzuk, minél többet vizsgálódunk, annál inkább úgy érezzük, túl bonyolult ahhoz, hogy bárhol kifejlődhetett volna. Valamennyien hittételként hiszünk abban, hogy az élet az élettelen anyagból alakult ki ezen a bolygón. De az élet annyira bonyolult, hogy nehezen képzelhető el, tényleg így történt.” (Stanley Miller)

A következő lépés – aminosavakból óriás fehérjemolekulák - létrejötte szintén nem magyarázható meg spontán módon, mivel az akár több ezer aminosavból álló fehérjékben található húsz féle aminosav pontos sorrendje határozza meg a fehérjék funkcióját, tehát túl bonyolult az „összeszerelési” sorrendiség ahhoz, hogy az anyag erre önmagától „rájöjjön”. Nem mindegy tehát, hogy a fehérje milyen alakú, milyen sorrendben, és milyen kötésben vannak benne az aminosavak. Nyelvtani példával élve nem mindegy, hogy

MILYENSORRENDBENRAKOMEGYMÁSUTÁNA42BETŰT, mert ha így tenném: 2ILGNTNORERŰDNBEMARTOMESYUÁSYÁNAMBEE4TK, akkor az ugyan ugyanazokból az összetevőkből állna, de így már nem lenne értelme. Annak az esélye, hogy a fehérjelánc magától kialakuljon kb. 1:10³⁰⁰ a valószínűsége. A matematikusok szerint az 1:10⁵⁰ –nél kisebb valószínűség már egy soha be nem következő esemény… A fehérjékben ráadásul csak „balkezes” aminosavak vannak, és csakis peptid-kötésben. Érthetetlen…

A matematikai valószínűtlenség mellett továbbá figyelembe kell venni a praktikusságot is, mivel a természetben nincs arra lehetőség, hogy egy aminosavakból álló lánc milliárd évekig kísérletezzen egy működő fehérje kialakítására, mert a természet erői gyorsan szétboncolnák. De ha létre is jönne, akkor is lebomlana rövid időn belül, nem volna ideje további önszerveződéssel sejtekké alakulni, mert nincs az anyagban erre megfelelő potenciál. Az anyag alapvetően nem komplexitásra, egyre nagyobb összetettségre, hanem éppen hogy az energiaminimumra törekszik, azaz lebomló aspektusú, amint létrejön, visszakéredzkedne az alapösszetevőire (gondoljunk csak a fáról leesett, azaz az éltetőjétől elszakított almára, azonnal megindul a rothadás) – egyszóval az anyag amortizálódik, önmagától csak a bomlásra képes.

Tehát úgy tűnik, hogy az élet spontán kialakulása az anyagból rendkívül sok sebből vérző elmélet. Idézzünk fel néhány idézetet tudósok tollából:

A fehérjék spontán létrejötte „több milliárd év alatt sem következne be, több milliárd olyan bolygón sem, melyeket a szükséges aminosavak vizes oldata borít” (William Stokes, geológus)

„A kémiai és molekuláris evolúció területén több mint harminc éve zajló kísérletezés azt eredményezte, hogy jobban érzékeljük az élet eredete problémájának hatalmas súlyát, nem pedig azt, hogy megoldottuk volna. Jelenleg az elméleti feltételezések és a kísérletek egyaránt kudarcba fulladnak, vagy a tudatlanságunk bevallására kényszerítenek.” (prof. Klaus Dose, biokémikus)

„Az élet keletkezése mindmáig megoldatlan kérdés. Még senkinek sem sikerült élettelenből élőt csinálnia, mint ahogyan egy teljes „evolúciós forgatókönyv” összeállítása sem sikerült még.” (Szathmáry Eörs biológus)

„Ezzel a témával kapcsolatban nem hogy egyre több kérdést tudtunk megválaszolni, hanem egyre több kérdésünk támadt. Egyre jobban érzékeljük ennek a problémának a súlyát, ez egyre megfejthetetlenebbnek tűnik, nem egyre tisztábbnak, mert ahogy megismerjük az anyag összetettségét az élő szervezetekben és ahogy megismerjük, hogy mire képes saját magától a kémia, akkor a távolság csak egyre nő a két dolog között. Minden rendelkezésünkre álló tudásunk ellenére nincs anyagi magyarázat a sejt létrejöttére. A fejlett technológiánk, a sok-sok biológiai laboratórium, a beleölt dollár milliárdok, a sok ezer okos tudós nem tud létrehozni semmi hasonlót ahhoz, ami állítólag saját magától létrejött. Ha ezek mind-mind kevésnek bizonyulnak az élet eredetének megmagyarázásához és reprodukálásához – akkor lehet hogy valami más féle úton kellene ezt keresni. ” 

(Tasi István, az Intelligens Tervezettség irányzat egyik legismertebb hazai képviselője)

A karikaturista szemszögéből nézve ezt vallja a "hivatalos" tudomány az élet létrejöttéről: „Ha sikerülne itt életet szintetizálnom, azzal bebizonyítanám, hogy az élet létrejöttéhez nem volt szükség intelligenciára!”

Ugye érezhető az irónia?

Ami él és az mozog

Az élet kialakulásával kapcsolatban a fentiekben kiderült tehát, hogy az anyag önmagában nem képes az önszerveződésre, ehhez intelligenciára van szükség. A begyöpösödött darwinizmus mellett ma már nagyon komoly képviselete van egy úgy nevezett "Intelligens Tervezés" irányzatnak, amely a tudomány jelenlegi eredményei alapján azt vallja, hogy az élet legelemibb részegységei is, mint pl. a sejtek, bonyolultabb komplexitással rendelkeznek, mint bármilyen ember által készített technológia. A sejtek és egyéb alapelemek egyszerűsíthetetlenül összetett formációk, amelyek nem jöhettek létre kisebb nagyon lassú módosulások révén, mivel működésképtelenné váltak volna. 

 Tipikus példa erre az E-coli baktérium farok motorja, mely felépítésében tökéletesen hasonlít egy ember által alkotott hajtómotorra, és melynek összetevői mindegyikére szükség van a működéséhez – tehát nem jöhetett létre evolúció révén. Fentiekből pedig az a következtetés is levonható, hogy az általunk eddig megismert életet egy felsőbbrendű intelligencia tervezte meg, és hozta létre. Lehet, hogy egyesek számára a "felsőbbrendű" kifejezés ijesztő, vagy ellenérzéseket kelt, de másképpen nem igazán magyarázható az a hihetetlenül komplex, önvezérlő szervezettség, ami még a legalapvetőbb sejtben is megtalálható. És talán még „ijesztőbb”, elképesztőbb tény az egészben, hogy ezek az apró élő részegységek mind-mind tudják a dolgukat, tudatosak! A fehér és vörös vérsejtek kérdés nélkül megjelennek, ahol kell, más sejtrészek szállítják az anyagcseréhez szükséges nyomelemeket, megint mások a kulcsok szerepét töltik be, nyitódnak-záródnak, az immunrendszer tudatosan végzi a dolgát, stb., minden szépen szervezetten működik ebben a szemmel láthatatlan, állandóan nyüzsgő-mozgó, csodálatos mikrovilágban, az embertől szinte teljesen függetlenül! Tehát a legapróbb létezőben is ott van a mozgásvágy és az intelligencia! Erre a kémiai anyag nem képes.

Az Intelligens Tervezettség irányzat alapelve így foglalható össze:

Irányítatlan természeti folyamatok nem alkalmasak az univerzumban megfigyelhető fizikai és biológiai rendszerek jellegzetességeinek létrehozására. Ezek a rendszerek egy intelligens lény céltudatos tervezésének nyomát viselik magukon.

Egy másik nagy dilemma a genetikai információ eredete, a DNS molekula, amelyik egy különleges nyelven tartalmaz egy kódot, mely mintegy összeszerelési adattár, egy információ halmaz meghatározza, hogy a fehérjemolekula hogyan épüljön fel, az aminosavak milyen sorrendben kapcsolódjanak, akár egy gyártmányterv. Ez a genetikai információ ráadásul örökíthető is, „apáról fiúra száll”, generációkról generációkra öröklődik – mely tulajdonság megint csak megmagyarázhatatlan az anyag kémiai képességeivel. Az DNS-ben rejlő genetikai kód tulajdonképpen egy információ, viszont ha létezik ez az információ, akkor annak lennie kellett feladójának, forrásának is, amely felismerés ismét elvezeti a gondolkodókat spontán kialakulás elvetéséhez, és a tudatosság megjelenéséhez, ugyanis:

Az információ intelligenciára utal!

Az evolúció elméletét a modern mikrobiológia mellett a régészet és az antropológia sem támasztja alá. Mostanára hozzávetőleg harmincmillió ága létezik a DNS-folyamnak, mert ennyire becsülik a fajok számát a Földön. Azt is kiszámították, hogy a jelenleg élő fajok az összes valaha élt faj mindössze egy százalékát teszik ki. Ebből következik, hogy összesen hárommilliárd DNS-folyam létezett, azaz ennyi a valaha a Földön élt fajok száma. Na most, a darwini evolúció elmélete szerint a fajok fejlődése törzsfa alakú, azaz minden élőlény - a baktériumtól a pipacson át az elefántig - egyetlen közös ősből származott, és fokozatos kisebb változások révén ágazott el több irányba. Ez az elmélet talán megállhatja a helyét, ha mondjuk két sáskafajt hasonlítunk össze, ahol hihető lehet, hogy az egyikből fejlődött ki egy másik típus, azonban a fajok rendkívüli változatosságára, a fajok közötti hatalmas lépcsőkre nem ad megnyugtató választ. És úgy tűnik, hogy a régészet, a kövületvizsgálatok eredményei sem támasztják alá az evolúciót. Ugyanis, ha az összes Földi faj kisebb módosulásokkal jött volna létre egy ősből - ahogy állítják - akkor találni kellene u.n. átmeneti fajokat, melyek igazolják az egyik fajból a másikba való alakulást. Ilyen leletünk viszont szinte nincs! Az átmeneti fajnak kikiáltott leletek száma nem éri el az ötvenet, miközben hárommilliárd faj élt a Földön! Ha az evolúció elmélete igaz lenne, akkor akár több ezer vagy millió átmeneti fajnak kellene nyoma legyen, olyanoknak is, amelyek alkalmatlanok voltak a továbbfejlődésre, viszont ezzel ellentétben csak olyan fajokról adnak tanúbizonyságot a kövületek, amelyek maguk idejében, az ottani adottságokhoz illően tökéletesen kifejlett élőlények voltak. Nincsenek közbenső láncszemek, groteszk evolúciós zsákutcák? 

Nincsenek, minden faj egyedien jött létre, nem egyetlen egy ősből, kisebb átalakulások révén. Az evolúciót megkérdőjelező tudósok azzal a hasonlattal élnek, hogy egy nagy árkot nem lehet sok kis ugrással átugrani, tehát akkora a különbség a különböző fajok között - és a genetika is ezt igazolja - hogy kisebb módosulások révén lehetetlen az egymásból való származásuk. Nincs tehát törzsfa. De akkor mi van helyette? "Mindössze" csak annyi, hogy a Természet folyamatosan teremti az élővilágot, a különböző fajokat, rendkívül finom esztétikai érzékkel (a "véletlen" evolúció miért alkotna gyönyörű lepkéket, vagy dallamot fütyülő madarakat, miközben az életben maradásukhoz erre nincs szükségük?), az adott körülményekhez igazodóan tökéletes fajokat szül, melyek a körülmények drasztikus változásáig nagy valószínűséggel komolyabb genetikai változás nélkül (!) élik életüket. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy a kövületek alapján a fajok évmilliókig nem változnak érdemben! Tehát nincs evolúció. Legalábbis nem úgy ahogy tanítják. Hozzám mindig is közelebb álltak azok a feltételezések, hogy az egér egér volt, az elefánt elefánt volt, az ember ember volt mindig is. Ezek után már "csak" azt kellene felfogjuk, hogy hogyan jöhetnek létre a "semmiből" egymástól oly sok mindenben különböző, de mégis ugyanazokból az összetevő alapanyag elemekből álló, életrevaló, tökéletesen kifejlett élő fajok? Ennek megértéséhez bátran forduljunk a képleíró magyar nyelvhez:

Természet = Termő = Teremtő

A biológia eddig  számunkra megismerhető mélységeiben tehát felbukkant egy Tervező, egy Intelligens Alkotó, a Teremtő, aki nélkül egyáltalán nem magyarázható a rendkívüli biológiai összetettség, változatosság és önvezérlő, működő rendszer, amely az élővilágot jellemzi. A kémiai anyag tulajdonságaival egyáltalán nem magyarázható meg az élet eredete, az agyban nem lokalizálható intelligencia, gondolatok, érzelmek, emlékek jelenléte a világban. Az anyag csak eszköz, amibe az értelem lehel lelket, attól lesz élő.

Nem lenne tehát szerencsés, ha az iskolákban legalább szó esne fentiekről...?

A következő részben az ember eredetének igyekszünk nyomába eredni.

Ajánló: 

AZ ÉLET REJTÉLYÉNEK MEGFEJTÉSE : A DARWINIZMUS BUKÁSA

 

Tasi István: Az élet nem az anyagból származik:

Források:

A témáról jóval mélyebben és bővebben az Intelligent Design, Intelligens Tervezés kulcsszavakra való kereséssel, vagy az ÉRTEM és a kutatóközpont honlapján lehet tudakozódni.

http://ertem.hu/kell-egy-kis-intelligencia/

www.kutatokozpont.hu

http://kutatokozpont.hu/hu/wp-content/uploads/2009/03/tud_jovoje.pdf

Még részletesebben pedig ebben a könyvben van kifejtve a téma:

Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál keresése