Mese a meseszobáról III.rész - szimuláció élőkkel és bábokkal

Ugyan ki ne gondolt volna még arra, hogy az egész élete egy álom, modern kifejezéssel élve egy mátrix? Ugyan kinek nem jutott még eszébe, hogy mindaz amit lát, s mindenki, legyenek azok bármilyen valóságosnak tűnő szereplők életünk történetében, csupán káprázat? Kinek nem furdalta még az oldalát az a kérdés, hogy mindabban a történetben mely velem játszódik, egyedül én vagyok valós és mindenki más csupán az elmém szüleménye? Szerintem ez a gondolatsor mindenki fejében átvillan legalább egyszer az életében, csak míg valakik elsuhanó, felejtendő marhaságnak tartják, addig mások igen komolyan fontolgatják a "szimuláció az egész élet, élőkkel és bábokkal" kérdéskört. Abban azért többé-kevésbé már egyetértettünk itt szinte mindannyian, hogy a három dimenziós világunk leginkább egy számítógépes szimulációhoz hasonlít (nem véletlenül képeztük le ennek egy alacsonyabb szintjét a saját eszközeinken, hiszen az ember mindenben próbálja leutánozni a teremtést) - tehát a 3D-s világ nem valós, hanem egy kivetítés / hologram, ahogy ezt alátámasztani látszanak a legújabb kvantumfizikai eredmények is, valamint megszámlálhatatlan művészi alkotások is, azaz emberek intuitív, látnoki megnyílvánulásai. Na de! Ha ezt elfogadjuk, akkor talán abban is érdemes elgondolkodnunk, hogy ha a "játszótér" nem valós, akkor lehetnek olyan szereplők is akik szintén nem valósak. Bábok. Karakterek. NPC-k. Nem játszható karakterek, melyeket a program irányít. Hihetetlen? 10 éve még hihetetlen volt beszélni a kvantumfizikáról is általános környezetben, most pedig léptem nyomon beleakadok. Na de honnan tudhatnánk, hogy a játékban ki az élő, és ki a bábú? Honnét tudhatom, hogy én élő vagyok-e, vagy bábú? Vagy vajon mindenki bábúként indul, magjában őrizve a potenciált, hogy később élővé válhasson? Ennek a kérdéskörnek próbáltunk utánajárni kedves Shaulával ebben a bejegyzésben (a "szokásos" párbeszéd formájában), több kevesebb sikerrel, hiszen ez már az a határterület, amelyen az elme és a szavak világa megbicsaklik, és csak a megérzéseinkre hagyatkozhatunk a továbbiakban. Mindenesetre szerintem vannak benne hátborzongatóan, libabőrt kiváltóan, mégis mindannyiunknak ismerős részek, és ez tényleg a meseszoba valódi profilja, ebben az irányban kell tovább gondolkodnunk. És aki még esetleg nem jött volna rá: ennél a sorozatnál a címben lévő "meseszoba" nem ezt a blogot jelenti. Illetve ezt is, de egy jóval kiterjedtebb értelmezésben... Ha érdekel kedves Olvasó, mit hoztunk ki ebből, akkor ne tétovázz, olvasd tovább! A sorozat előzményeihez híven nem lesz rövid... :)

S:

A legutóbbi visegrádi palotajátékok közben volt egy furi élményem. Ez az egyetlen olyan rendezvény, amire még úgy-ahogy szerettünk átjárni évente egyszer (főleg a lovas, tűzzsonglőrös, fáklyás felvonulásra), valamint tényleg kézművesek szoktak lenni, érdekes és színes hagyományőrző eseményekkel – ráadásul a szomszédban van - ezért méginkább szomorú volt látni, hogy a „civilizációs” ártalmak elérték az ezeréves várost is. Mindenhol pénztárak, ide belépő, oda belépő, ticket, ticket, jegypénztár, cassa feliratok tömkelege,  ami szinte már fájón szúrta a szemem és bevallom, a szívem is kicsit. Azt hiszem a régi királyi székhely elesett, pedig elismerésre méltón sokáig tartotta magát, de végül őt is bevette a konzumerizmus, még akkor is ha látszólag esztétikus, minőségi, profi jelmezt húzott magára. Azt érzem a lélek most távozott belőle végleg, és csak üres díszlet maradt. De ez csak az egyik rész, igazából a furi élményem nem ez volt, hanem  hogy a fentebb írtaktól eltekintve, és annak ellenére megint milyen sok autó, látogató, ember és nyüzsgés volt, valahogy mégis azt éreztem mintha kísértetek között sétálnék. Mintha nem is lett volna senki/semmi jelen, pedig hallottam és láttam a tömeget, de mégis olyan légüres tér volt az egész.

Nehéz szavakkal leírnom, de nagyon hasonlított arra, mint amivel a mostanában olvasott Másvilág – Az arany árnyék városa című könyvben találkoztam és a virtuális ’valósághoz’ kapcsolódik. Abban is azt boncolgatják (persze egy eseménydús, több szálon futó sci-fi regény keretein belül), hogy mi van akkor ha egy virtuális közeg már olyan high-tech és fejlett, hogy  teljes érzékszervi stimulálást ad és az „NPC-jei” (non-player-character - a bábok)  olyan életszerűek minden szinten, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni őket a szimmel/karakterrel rendelkező, de valós játékosoktól. Látszólag önálló egyedek, pedig csak fraktálszerűen kibomló,  nagyon összetett algoritmusok.*

Valami ilyesmit éreztem szombaton is, mintha egy nagyon profin programozott virtuális vásáron lennék, emberek, előadók, árusok, látogatók között, akik igazinak tűnnek,  pedig valahogy nincsenek is.  Egy látszólag életteli, mozgékony és színes, de valójában üres, délibáb gömbnek észleltem az egészet. Tényleg, mint egy szappanbuborék. Egyedül az a kalligráfiai cumókat árusító rész/csaj volt más („kilógott a sorból”). Csak állt ott a jobb oldalamon mint egy kis szőke, filigrán, kedves tündér, madárszerűen félrebillentett fejjel és nagyon áthatóan figyelt. Tisztára olyan érzésem volt, mintha valaki/valami más rajta keresztül mustrálgatna, olyan: Na, te ki vagy? Te igazi vagy? – módon.
(Ez menet közben persze nem így fogalmazódott meg bennem, csak hazafelé kezdett legalább sejtéssé összeállni...)

* Tad Williams: Másvilág: 
„Az elsuhanó parton az őserdő sűrű zöldje, a homokszegélyekről inni hajló gyökerek nem voltak teljesen idegenek számára; Renie már látott helyeket az afrikai parton, amelyek alig különböztek ettől. Csak az a tudat zavarta, miközben figyelte a támaszpontra visszatérő repülőszázadként alászálló flamingócsapatot, ahogy leereszkednek a sós mocsarakba, és élénkrózsaszín szárnyuk fényét eltompítja a szürkület, hogy ez nem valóságos.

Egyszerűen túl sok ahhoz, hogy elfogadhassa., Ez…csábító, pontosan az.  A korlát fölé hajolt. A friss szél mindenét lehűtötte, kivéve az arcát,  amelyet a V-tartály maszkja borított. Ám még ez a különös dermedtség, ez a tapintási vakfolt is zsugorodni kezdett, mintha az agya betöltené tapasztalatokkal, úgy mint a látás a vakfoltot. Voltak pillanatok, amikor megesküdött volna, hogy a szelet az arcán is érzi.

Nehéz volt nem csodálni ennek az álomnak az összetettségét, a hihetetlen ügyességet és erőfeszítést, amelyet belefektettek.

….

Úgy tűnt , Török Szegfű perverz örömöt talál szerepében.

-   Olyan vagyok, mint Jégcsap Jani! – Fenyegetően intett fegyverével a kapitány és az isten-király szárnysegédje felé,  aki a hajóhídon fogadta őket. A két temilúni összerezzent.

-     Nem ez a normális szerepem, drágáim, de képes vagyok kedvet kapni rá.

Renie azon tűnődött, vajon mitől ijedtek meg jobban, a fegyvertől vagy Szegfű gyilkos-bohóc külsejétől.

-     Milyen messze vagyunk azoknak a vizeknek a végétől, amelyeket ismer? – kérdezte a kapitányt.

Az megrázta a fejét. Kicsi ember volt, csupasz állú, mint a többiek, de arcát fekete tetoválások borították, és tekintélyes méretű kő ajakdíszt viselt.

-   Újra és újra ezt kérdezi. Nincs vég. A vizek másik odalán a Sápadtarcúak országa terül el. Ha továbbmegyünk a part mentén, ahogy most tesszük, keresztülvágunk a Karib-tengeren – Renie hallotta, ahogy a fordító szoftver egy töredék másodpercre megáll, mielőtt befejezné a nevet - , és elérjük Mexica császárságot. Nincs vég.

A lány sóhajtott. Ha Atasco azt mondta is, hogy van szegélye a szimulációnak, maguknak a Bábuknak nem muszáj tudniuk erről. Talán egyszerűen megszűnnek létezni, hogy azután ismét felbukkanjanak „visszafelé utazva”, tele hihető emlékekkel.

Hát persze, ugyanez rám is érvényes. Honnan is tudhatnám?

Akármilyen nehéz volt a partvidéket bámulva elhinni, hogy pusztán digitális realitás, még nehezebb volt elképzelni, hogy a kapitány vagy a király szárnysegédje mesterséges lény. Egy partot, még ha tele is van buja növényzettel, fraktál-matematikával meg lehet teremteni, bár az összetettség ilyen szintje mellett elszürkül minden, amivel eddig találkozott.  Na de embereket? Hogyan lehet akár a legbonyolultabb programozással, a legnehezebb evolúciós A-típusú élettel teli környezetben megteremteni ilyen sokféleséget, ilyen látszólagos egyediséget?

A kapitánynak rosszak voltak a fogai, foltosak lettek valamiféle leveles növénytől, amelyet folyton rágcsált. A nyakában egy láncon kedvenc mütyürjét, egy halgerincet hordott. A szárnysegédnek bordó anyajegy volt a füle mögött, a szaga pedig az édesgyökér szörpre emlékeztetett.

-      Házasember? – kérdezte a kapitányt.

Az pislogott. – Voltam. Nyugdíjba mentem mert az asszony ezt kívánta, három éven át a parton éltem Quibdóban. Nem bírtam tovább, ezért ismét beléptem a tengerészethez. Elhagyott.

Renie a fejét csóválta. Egy tengerész története, olyan közönséges,  szinte sablonos. De az az apró keserűség a hangjában olyan, mint a hegszövet egy régi seben, és világosan látszott rajta, hogy így is gondolja. És ebben a szimulációban minden egyes személynek – valamennyi, ismeretlen számú szimulációban, amelyekből ez a Másvilág felépül – megvolt a saját története. Mindegyik azt hitte magáról, hogy él és egyedi példány.

….”

M:

Nagyon érdekes ez a könyvrészlet, meglódítja az ember fantáziáját...

Bastian is írt nemrég erről a "bábok vesznek körül minket" felvetésről valamelyik cikknél, én komolyan elkezdtem ebben (is) hinni, mert tényleg ez a tapasztalatom nekem is, de nem tudom szépen szavakba önteni, azért majd csak kilyukadunk valahol. Érdemes hozzácsapni az értelmezési körhöz a növényvilág/állatvilág algoritmusát is, mert az is nagyon úgy tűnik, hogy szimuláció, mint ahogy az egész 3D lét az. A növényvilág ismétlődő mintájú, fraktálrendszerű (Global Scaling) növekedése, és az állatok tanítás nélkül is állandóan futó/jelenlévő ösztönvilága mind mind a programozottságra utalnak. És igen, ez a Visegrádi jelenet is betekintést enged ebbe a világba, pontosabban kitekintést ebből, mintha egy részed már nem a mátrix rabja lenne, hanem látnád a kódot. ..

S:
Az az igazság, hogy mint ahogy azt írtam is, ez inkább csak egy spontán benyomás/élmény volt, amit én próbáltam szavakkal visszaadni, de aprócska dolog volt, nem egy „sorfordító katarzis”. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az ilyen élményeket hogyan adaptáljam a hétköznapi életem kerékvágásába, azon kívül, hogy felismerem. Néha vannak spontán „bepillantásaim”, ösztönösen ugrálok a ’téridőben’, felismerem másban/kívül amin már túl vagyok, de ez mindenkinek így van. Szóval ennél tudományosabban és részletgazdagabban ezt az élményt kibontani nem tudom, az a maximális felismerésem, amit a könyvrészletből is kiemeltem:  

„Hát persze, ugyanez rám is érvényes. Honnan is tudhatnám?”

Ezen a szinten csak sejtéseim vannak, megérzéseim amit próbálok minél résmentesebb jelentéssel megfogalmazni és az életemmel összekötni, de ezek még mindig nem bizonyosságok, hiányos tudás csak, mert ha nem az lenne, akkor drasztikus változásokat kéne okoznia az életkörülményeimben, ez viszont valahogy nem történik meg. Az viszont tény – és ebben egyetértek – maga ez a 3D-s szimuláció valamint a 3D-ből alkotott „egyel lejjebb” virtuális ’valóságok’ párhuzama nagyon sokmindent megmutathat. Szerintem is baromi tanulságos ’terep’, elég egyértelmű analógiákkal, főleg ha valaki kiterjeszti ezt az analógiát és képes rá úgy tekinteni, mint ha azt mondaná:

- „Hm ja, ülök egy gép előtt mint egy emberi-programozó és mindenféle kódokkal és algoritmusokkal képeket, programokat, stb. hozok létre. Én ’teremtem’, de mégsem azonosulok azzal a kis figurával ott a monitoron, mint „én”. Na de milyen lehet elképzelni azt, hogy az, akit én most nagybetűs énnek hívok, az csak ugyanolyan ’teremtett kód vagy program’, és valójában fogalma sincs róla, hogy ki vagy hol van Az, aki engem ’programozhat’, és aki ebből kifolyóan egy sokkal valóságosabb létező, mint én?„

És úgy gondolom ez utóbbinak a megélése nehezebb, mert ezzel a mostanival (még) azonosulok bizonyos mértékig. Ha unom a karakterem egy játékban, akkor csak egy gombnyomással eltűntetem – delete – vagy rázárom a gépet és aludhatja örök álmát a végeláthatatlan kódok mátrixában és még csak meg sem siratom. De most őszintén, ha elképzeled, hogy akár te akár én lennénk egy ilyen ’karakter’, itt a 3d-ben, és a Föld a számítógép és valaki ugyanezt csinálná velünk, akkor is ilyen lazán menne ez és még csak meg sem siratnánk? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem. :p Valszeg beparáznánk, mint állat és kétlem, hogy olyan lazán tudnám az egészet kezelni, mint ahogy „ninja423-t” vagy „adventurer11” szimet ’meghalasztom’ vagy örök alvásra ítélem egy játékban. (persze, tudom, a lényeg pont az lenne, hogy ezt az ’én-t’ ugyanúgy tudjam – teljesen, ahogy te is írtad régebben– elengedni, mint ahogy a karakterem egy pc-s játékban és ehhez az kell, hogy a tudatom minél inkább ott határozzam meg; az önazonosságom oda tolódjon, ahova most még a ’programozómat’ helyezem. Aki még nem én, hanem ’ő’.)

Viszont szerintem ehhez meg az is kell – mivel az önmagában nem elég, hogy én néha át-átlátok a ’fátylon’, vagy felismerem az onnan érkező üzeneteket – szóval az is kell, hogy ezt a szimulációt és a karakteremet benne én teljes mértékben uralni tudjam. Márpedig tudom, hogy én ezt nem uralom teljes mértékben. 

Tök mindegy, hogy ez csak egy szimuláció, mert minden szimuláció valami nála valóságosabbat képez le, csak lebutítva, a komoly következmények nélküli hibázásra és gyakorlásra lehetőséget adva. 

És a lényeg szerintem az, hogy hiába próbálom én mondjuk elképzelni a repülős-szimulációs szobában az igazi, valós géppel történő, szabad repülés milyenségét s mikéntjét, akkor is csak találgathatok. Bár abban tutira biztos vagyok, hogyha én a szimulációban is még sokszor elb@szom a keskeny pályára landolást vagy a viharban manőverezést, akár az ’kint’ sem menne még. Sőt, mint azt fentebb írtam, lehet még a (komoly) következményeit sem tudnám kezelni, mint lény. Szóval attól, hogy volt egy apró élményem vagy megláttam hirtelen, hogy „bábokkal vagyunk körülvéve”, az még nem jelenti azt, hogy akkor azzal is tisztában vagyok, én miben/hogyan/miként vagyok szintén az, vagy éppen mi az amiben már kezdek ’nem – báb’ lenni, ami által ezt megláthattam kívül.

M:  
Érdekességképpen eljátszhatunk azzal az elmélettel is, hogy mi van ha tényleg rabszolgának teremtették az emberi fajt? Mi van, ha a szimuláción belül léteznek már programozásra is képes szereplők? A 95%-ban letiltott, lebutított DNS akár erre (is) enged következtetni, azaz teremtőink vettek egy jó alapot, mondjuk valamelyik galaktikus fénytestvér szövetségtől :), vagy akár maguktól, majd lebutították a kellő mértékre, hogy ne sokat agyaljon, és tegye a dolgát. Hát ezek lettünk mi, dróton rángatott bábuk. No de hogy lehet akkor, hogy mégis vannak közöttünk haladó szellemiségű rabok, akik képesek átlátni a szitán? Nekem erre két lehetséges magyarázatom van:

1. Hiába a lebutított test, a befeketített vér, a benne élő Tudat képes felfejleszteni egy magasabb rendű összefüggések megértésére is alkalmas lényt, amelyben megvan a lehetőség, megvan a potenciál hogy felülírja beépített blokkokat.

2. Magasabb szellemi tartományokból érkező entitások tudatosan készülve leszületnek ide, és idővel nekilátnak feladataiknak. Ők azok akik közöttünk élve - vagy csak sugallataikkal - megfelelő időben megfelelő impulzusokat adva segítik lekoptatni a láncainkat. 

Az első elmélet nekem azért szimpatikus, mert azonosulni tud a fent kitárgyalt "Bábu-elmélettel", azaz a két elmélet-halmaznak van egy nagy közös metszete. 

Na és honnan tudod, hogy Te nem vagy báb?

Szerintem onnan, hogy ha folyamatos fejlődést produkálsz, nem állsz le egy szinten, érdekel a transzcendens tudás, érdekel az eredetünk, érdekel a jövőnk, de mégis az itt- és mostban élsz minden idegszáladdal, és érdekel mi van a fátylon túl - akkor biztosan állíthatod, hogy már nem vagy programozott bábú, kicsit több vagy annál, mert azok nem tesznek ilyet. 


Ajánló (?)
A Birth és Sexy Beast rendezője, Jonathan Glazer földönkívülieket hozott Velencébe. Szuggesztív képsorokkal indít új filmje, az Under the Skin: valakik embert alkotnak, szemet készítenek. Aztán a meztelen Scarlett Johanssont látjuk, sajnos olyan megvilágításban, hogy a sziluettjén kívül sokat nem csíphetünk el. De így is elég szép. Egy halott nő (aki maga is Johannson-hasonmás) ruháit ölti magára egy tökéletesen üres, letisztult térben. Erős atmoszférájú film az Under the Skin, ami Glasgow reménytelenül sivár utcáin, illetve a környező gyönyörű, de rideg és félelmetes természetben játszódik. A kifejezéstelen arcú, de annál dögösebb Johansson gyanútlan férfiakat szed fel az utcán, hogy mikor azok egy gyors dugás reményében felmennek hozzá, egy iszonyú, szurokszerű plazmába zárja őket. Végig nem derül ki, egész pontosan mi a célja mindezzel, de szegény férfiaknak elég rosszul alakul a soruk...

Ejnye, már megint azok a "gonosz" földönkívüliek...


S:

Én ezekben egyszerűen nem hiszek. Nekem ez megint ilyen: - Ah, persze van az alapvetően tiszta, rendes, jóindulatú, tudatos ember, aki csak és kizárólag valami idegen/rosszindulatú és manipulatív lényeknek köszönhetően lett részben fekete. Mert valakik, valamikor valamit genetikailag belénk tettek. Szóval megint nem mi vagyunk hibásak, hanem csak azok a csúnya „ők” teszik ezt velünk. Számomra ez egy szimpla felelősséghárítás, kész. Akkor is ha „transzcendens búra „ alá van betéve. De tételezzük fel, hogy ok, volt ilyen, valahol a galaktikus múlt homályába veszően ez a dolog megtörtént. Akkor is: És? Ez olyan mintha azt mondanám, én alapvetően egy rendes, takaros illető vagyok, a kertemben/lakásomban csak azért van rendetlenség, mert vendégek voltak, a kutya, macska behordta, stb. stb. Ok, ez lehetséges, de még minidg nem mentesít az alól, hogy akkor miért nem takarítok ki? Azt azért megtehetem, nem? Még akkor is, ha esetleg a kosz nagy részét nem feltétlenül magamtól csináltam, de a rend megteremtése vagy rendetlenség meghagyása akkor is rajtam áll, abban senki nem gátol.

Arról nem is beszélve, hogy a szülők, társadalom, a hagyományok, iskolarendszer, stb. stb. is „belénk tett” rengeteg dolgot ami alapvetően nem volt bennünk, mint csecsemő (nem kell ehhez azért kozmikus eónokat visszamenni), de le lehet magunkba ásni és értelmezni, majd levetkőzni ezeket. Ha valakit mondjuk állandóan vertek gyerekkorában, az okat lehet annak, hogy erőszakos/agresszív felnőtt lesz maga is és ennek fényében teljesen érthető az is, hogy miért. De hogy ilyen is maradjon arra hivatkozva, hogy mások miatt lett ilyen, akkor sem lehet kifogás vagy mentség. Ha nem akar ilyen maradni, oldja meg. Ez a lehetőség mindekinek megadatik, ha azt választja. Sajnos az a tapasztalatom, hogy mivel ez izzasztó, kemény és igenis érzelmileg nehéz, rengeteg kellemetlen dolog is felszínre jöhet, ezért sokkal könnyebb behozni egy „tőlünk független elkövetőt” a képbe. Igen, ahogy Bűvészinas is írta: „Fogd rá a nyuszira”   (én azt látom most érkeztünk el ahhoz a fázishoz, amikor a nyuszi helyére már a nem-emberi, mindenféle lények vannak behelyettesítve, nem csak a „háttérhatalmi elit”, amiben ilyenformán szintén nem hiszek). Bár erről is írtam már, többször is a „cikkeimben”.

De azért játsszunk egy kicsit! :) Tételezzük fel, hogy ok, vannak bizonyos „nem emberi”, idegen lények, akik intenzív rezgésű energiával táplálkoznak. Csak a játék kedvéért képzeljük el, hogy mi is ilyenek vagyunk. Erős töltésű energiával táplálkoznánk, csakúgy mint a robotok a Mátrixban, amit az emberi testből szereztek a működésükhöz, csak jelen esetben nem a testünk az elem, hanem a lelkünk. Az energia/táplálék meg az emberi érzelmek. Ha ránéznénk az emberre, mit tapasztalnánk? Melyik a két legszignifikánsabb érzelem? A szeretet/szerelem és a félelem… a két legerősebb és legintenzívebb energia. Majd mérlegelnénk: - Hm melyik a könnyebb irány egyelőre? - Hát persze, a félelem. Ugyanolyan erős és intenzív energia tud lenni, mint a másik (sikolyenergia), de ezt úgy látszik sokkal egyszerűbb megszerezni/kihozni  az emberből, mint a szeretetet, hát álljunk rá erre. (hozzáteszem ez megint az emberről hasznos információ és nem az ’emberségét kihasználóról’)

Ezek lennénk. Nem gonoszak és nem kegyetlenek, csak szimplán „galaktikus/éterikus és alapvetően intelligens ragadozók”. De a ragadozó fogalma értelmezhetetlen a préda fogalma nélkül. Amíg vannak prédák (van félelem), ragadozók is lesznek. Valamint úgy gondolom, nem hibáztathatom a cápát, mert néha megtámad pár szörföst is, valamint a tigrist sem, ha nekem ugrik a dzsungelben. Ez a dolga. És teszi ezt úgy, ahogy ez számára a legkönnyebb és a legtermészetesebb; magyarán a leghatékonyabb itt a szimulációban. Ami jelen esetben azt is jelenti; a legkisebb energiabefektetéssel járó legnagyobb energetikai nyereség, ami innen – áldozati-ember szemszögből - nézve persze erkölcsi és morális megfontolások nélküli. De én ezt egy ragadozótól/dögevőtől nem is várom el…azt sem, hogy helyettem gondolkodjon, hiszen ő a túlélésre játszik (a túlélésért él), bármi áron.

Ezért abban egyetértek, hogy olyan emberekből energiát szerezni, akik szeretettel vannak telve és nem félelemmel túl sok energiát igényelne ez, vagyis ők nem érik meg az erőfeszítést, hogy prédák legyenek. Ugyanúgy, ahogy az oroszlánok vagy farkasok sem a legegészségesebb, legerősebb példánynak mennek neki. De szerintem ez megint nem a „hatalmasok, ragadozók”, stb. gonoszságát tükrözi, hanem csak egy energetikai-reakció, aminek a jelenléte megmutathatja, hol és miben vagyunk még áldozatok, félelemmel telítődött ’prédák’.  Ez egy szimpla automatizmus, egy „duális axióma program”, amiből azért baromira nem következik számomra az, hogy a „ragadozót” játszók akkor bármiféle tudatos forgatókönyvvel, vagy szándékos és megfontolt stratégiával rendelkeznének ezen a szinten, mert nem képesek a túlélésen túl gondolkodni, hiszen a túlélés (halál) félelme hívta őket ’életre’. Ugyanúgy, ahogy a fény vonzza a bogarakat, a félelem vonzza az abból táplálkozókat, az abból ’élőket’, bár ezzel sem mondtam semmi újat.

Tehát szvsz tök felesleges azon agyalni, pörögni, hogy kint a világban mit lehetne ez ellen tenni (vagy belül, de mégis kifejezetten erre irányítva), azon harcolni vagy éppen egyezkedni egymással, hogy na vajon ki látja jobban az „ellenség” eredeti célját vagy stratégiáját, ki kap hamis információt és ki igazat, tüntet vagy sem, stb, stb. Kétlem, hogy az, hogy valaki a monitor előtt ülve ezt komolyan veszi, viccelődik rajta, vagy csak olvasgatja és elemzi a helyzetet a maga módján (akármi), az bármilyen kézzelfogható változást eredményezne átfogóan. Nem hiszek ezekben a „közösen összefogunk, hogy segítsünk”, meditáljunk az óceán tisztulásáért vagy adjuk össze a támogató energiáinkat az elnyomók érdekében, stb. dolgokban. 

Úgy gondolom, tenni egyetlen egy dolgot lehet ezzel kapcsolatban: Megnézni, hogy mi hol, hogyan, mitől félünk, mint egyén. Majd ezen dolgozni, megfigyelni és változtatni rajta, amennyiben ezt választjuk.

Kezdek egyre inkább afelé tendálni, hogy nem báb és/vagy ember, hanem 3D-s tudatosságban báb=ember, azon túl viszont már nem báb, de már nem is ember, hanem valami teljesen új minőség.

Na tessék, pont mire a végére írtam a kis irományomnak, mit látok, mit posztolt Bastian nemrég:

„A lényeg, hogy plusz energiát csak érzelmi alapon lehet "termelni". Amit fizikailag csinálunk, az csak a felvett energia (kaja) leadása, de többlet energia nem képződik. Valójában ez az "igazi Mátrix", ahol állandóan érzelmi megnyilvánulásokra vagyunk kényszerítve, a legjobb hatásfokú energiatermelő a félelem, rettegés, stressz, aggodalom és ezt a leadott plusz energiát szívják fel az archonok és ebből élnek. Tulajdonképpen ez az igazság, egy olyan archoni gyártású illúzióban élünk, ahol "zsebtelepnek" használnak, csak nem elektromos, hanem "lelki" energiát termelve, tehát a film szó szerint igaz, csak eddig nem akartam szólni :))”

Szép kis szinkronicitás volt annyi különbséggel, hogy fingom sincs kik azok az arkhónok és ha léteznek is mint egyfajta Demiurgosz-ok, akkor az így önmagában megint csak egy parttalan eszmefuttatáshoz vagy vitához vezethet, plusz egy ’új’ szereplőgárdát adva az amúgy is zsúfolt külső ellenségkép piacához. Valahogy olyan ez, mint a növekedés általi tágulás. Először anya, meg a kiságy a minden, aztán a kert, a város, az ország, a világ, stb….most már úgy tűnik tovább lett tágítva a „légkörön túlra” is a régi film, mindenféle idegen lényeket, arkhónokat, hatalmasokat, démonokat, látszólagos spirituális leleplezéseket, éteri manipulációkat, akármiket is belevonva. De a vicces és egyidőben döbbenetes az, hogy ettől még mindig nem az üzenet tartalma változott meg, hanem csak a betűméret, amekkorában kivetítik.

M:

Tulajdonképpen egyetértek az értelmezéseddel, inkább csak a "rend" kedvéért vitatkozok kicsit tovább. :) Én - még - szeretem az ellenségképeimet dédelgetni, nevelgetni, etetni... majd kinövöm - ezt is! De most még szükségem van rájuk, kellenek nekem, nélkülük, az ellenpólus nélkül nem tudom értelmezni ezt az őrületet ami a világban folyik (vagy bennem??) :)

Komolyra: szóval azért az ember viselkedésmintája alapvetően a belé táplált programoktól függ - ahogy írtad, ez ered a szocializációból is, de én simán elfogadom azt a vonalat, hogy valahol valamikor az embert úgymond kifejlesztették, Földi körülményekhez igazítva. Az szerintem evidens, hogy a Tudatban a humanoid megjelenési forma mindenhol kialakul, ahol a fizikai körülmények ennek vannak alárendelve, mert mintha erre - a humán létezésforma kialakulására - lenne vezérelve az egész Univerzum 3D-s része. A Fény megtestesülésének csúcseleme a 3D-ben szerintem az ember (mindegy melyik bolygón alakul ki). Na most, ha ezt elfogadjuk, akkor már csak azt kell belátni, hogy a jelenlegi Univerzum keretei között ez a folyamat más és más "időben" jött létre a különböző életre hangolt bolygókon. Innen természetesen van továbblépés, de az már nem a 3D ugye - na ebbe most ne is menjünk bele. Szóval ezek szerint meg van a lehetősége annak, hogy a "Földi ember" , vagy a jelenleg embernek mondott faj előtt is léteztek "emberek", csak nem ezen a bolygón, vagy nem ebben a tettenérhető ciklusban, hanem jóval korábban. De most maradjunk annál, hogy máshol alakultak ki humanoidok, akik akár több milliárd évvel előttünk járnak szellemi és technikai fejlettségben (hagyjuk most a hüllő-verziót, mert bár az is símán lehetséges, hogy a hüllőkből alakult ki értelmes faj valahol, akik már 4D-sek, láthatatlanok számunkra - de ez most a levezetés szempontjából talán lényegtelen). 

Szóval tételezzük fel, hogy évmilliókkal ezelőtt az űrben kutató humanoid lények rábukkantak a Földre, és már elérték a teremtés képességét ezért átalakították az itt természetes módon kifejlődött majmot a saját DNS-ükkel humanoiddá.

Na de nagyon elkanyarodtam! :) Csak azt akartam kihozni, hogy a viselkedés-mintáinkban, és leginkább az azonnali reakcióinkban lelhető fel az "állati" vér (mindegy, hogy majom, vagy hüllő), hiszen tartalmazzuk az állati létminőség esszenciáját is, s a lényeg, hogy ezen nagyon nehéz felülemelkedni, meghaladni ezt. A tudatosság növelésével szerintem ez a kód/program persze felülírható idővel, de addig sok sok pofon árán tanul az ember - saját magáról/világáról. (nem is lehet másképp). És ahogy nézem ez már szépen össze is köthető a "nem bábú/ember, hanem bábú=ember" elmélettel, amely esetben - ahogy írtad: 

A tudatosság emelkedésével válik a bábúból egy fejlettebb ember. 

Kész, megfejtettük! :)

De mondom, én nem tudom kizárni a szándékosságot, a beavatkozást sem. Ugyan az is lehet, hogy pont ilyennek kell lennie az emberi szintnek, és csak azt meghaladva lehet felülírni a beépített programokat. Az is lehet, hogy lebutították az embert erre a fogyasztói/rabszolgai szintre. Ha jól számolom akkor itt már három különböző elmélet is felütötte a fejét:

1. A Földi embert a majomból teremtették valakik - ez fejlődésnek tekinthető (de a "rossz vér" bennünk van).

2. A Földi/Univerzális ember sokkal fejlettebb volt a mainál, de genetikai módosítással vissza lett fojtva földi prototipussá - ez visszafejlesztésnek tekinthető (a "rossz vér" itt is jelen lehet, ami a lebutítás eszköze).

3. Nincs semmiféle beavatkozás, hanem a Tudat által létrehozott szimulációban (Univerzumban) szépen mindenhol kialakul az emberi szint (egy szükséges, még nem mindent tudó, gyarló, befolyásolható, programozható létezésforma = bábú), de meg lehet haladni ezt is (=ember), és addig is, amíg ez meg nem történik, megy a játék ezerrel statisztákkal és élőkkel! :)

Ajánló-2
(Köszönet Pityesznek) 
Szepes Mária: Merre tartasz ember? (letöltés)

"Kétségtelen, hogy a háborúkat, forradalmakat, ijesztő történelmi változásokat emberek, tömegek viszik véghez vezetőik, politikusok segítségével, de azok is részei a természetnek, kozmosznak. E titokzatos hatások fényszálaira, energiahatásaira fűzött bábok valójában. Rajtuk át olyan titáni, ismeretlen erők érvényesülnek, amelyek ellen nem védekezhetnek, de összefüggésük velük, az értelmes ember számára kétségtelen."

Szepes Mária sorait olvasva attól tartok, hogy ez az "élők és bábúk" elmélet már megint csak megoszt, szétválasztja az egységet, most éppen élőkre és bábokra, de mi van ha tényleg ez igaz?


És most már tényleg összekapcsolhatjuk az eddig leírtakat:

Elmondtuk korábban, hogy az egó csak egót ismerhet fel. A "én tudat" felismeri a "másik én-t" is és az egót is. Párhuzamot vonva ez így néz ki a bábús megközelítésben: Bábú csak bábút ismerhet fel. Az egó = bábú! 

A "teniszlabda" még csak egó, még csak bábú, de az őt tartalmazó és felismerő "focilabda" már nem egó és nem bábú, hanem több annál, meghaladta azt. Aki tágulásában már elérte az én tudat szintjét, az többé már nem bábú. És most mondhatnánk, hogy jó, de van sok jóeszű ember is - én is ismerek nagyon sok okos embert, mégsem mondanám mindegyikről hogy nem bábúk, mivel csak a szimulált rendszeren belül tudnak nagyon okosak lenni, de amint kimozdítanád őket a mátrixon kívülre, rögtön lefagy/ellenáll/kinevet mindegyik. Szóval én ezt raktam össze: 

Aki még az egójában/elméjében él, az bábú, aki viszont meghaladta/kinőtte az egóját (felismeri/kontrollálni tudja), az már nem bábú, hanem ott és akkor született egy új tudatosság a nagy Tudatosságon belül.  

Vagy valami ilyesmi... :)

S:

Ok, legyen így! Az egó=bábú megfogalmazás teljesen jónak tűnik J Bár nekem ez az egész valamiért még mindig nem teljesen kerek, kicsit túl leegyszerűsített, mert a ’teniszlabda tudat’ középső magja is ugyanaz az „isteni szikra” ami a focilabdáé, max kevésbé van még tudatában, valamint a ’fociladba szintű tudatosság’ sem biztos, hogy teljesen egó-mentes már, csak közelebb áll hozzá. :P

 

És csak hogy belevegyem a szimulációs-szoba hasonlatot is idevágóan: ezek a „mekkora különbséget képes tenni az összefogás” akciók nekem nagyon kettősek. Mert mindegyikünk fekszik a kis szimulációs szobájában, egy adott programmal, amit futtat és többé vagy kevésbé tudatosan kapcsolatban áll valakivel kint, aki a barátja/edzője/támogatója/mestere, valaki aki nem része a benti szimulációnak, sem ’testi valójában’ nem vesz részt benne, de kívülről segíti a szobában lévőt, mondjuk egy mikrofonon keresztül. (ezt azért nem olyan nehéz elképzelni, ez technikailag, a mindennapi realitásban is működik így)

És igen, lehet azt mondani, hogy ha ’szimulációs-szinkronicitás’ következik be, magyarán a kis magányos gubókban sokan álmodják/játsszák egyszerre ugyanazt (természetesen az egyéni, ’testre-szabott’ szubjektív szimulációs történetükön belül), akkor az végül is megjelenik az operációs rendszerben is - ami az egész szimulációt és magukat a szobákat is működteti - mint egyfajta anomália vagy jelzés. Tehát hatása van, csak valahogy ez mégsem valós felébredés nekem még mindig, ami akkor lenne, ha tudatosan tudnánk programozni a holografikus univerzumot. Ezek a "mellékhatások" csak a felébredésről való kollektív álmodás, ami nagyon csábító lehet, hiszen sokan látják, érzik, tapasztalják látszólag  ugyanazt. Mintha azt élnénk át egy pld. pilóta szimulációban, hogy nem csak én tanulok mondjuk landolni, hanem azt látom, hogy mások is éppen landolnak ’körülöttem’ a saját pályájukon – de ugye ezt is csak a saját  programomon belül láthatom. Viszont ettől én még nem leszek kint, sőt arra sem garancia egyáltalán, hogy mindent már profin tudok a programon belül mint pilóta, valamint amit ebből az állapotból olyan ’globális’ folyamatnak érzékelek, az még mindig csak a szobában belül érvényes ilyenformán….merthogy a szobán kívül is ez történik-e tömegesen, arról csak tippeim lehetnek, hiszen én sem vagyok még ott.

Főleg ha úgy nézem, igen, egyrészt igaz az, hogyha a saját kis repülős szimulációmban is látok sok más landolót, az azt is jelenti(jelentheti); na mások is vannak, valami készülődik (mint a jós-fájások) , akkor ez egy visszaigazolás. Másik szempontból viszont nem feltétlenül igaz, mert akiket párhuzamos landolóknak észlelek a saját szim. szobám monitorán, azok ilyenformán nem lehetnek igazi-létezők, csak szintén avatarok/karakterek amik ugyanúgy a program részei. És hogy ez a többi landoló szim. akit a programon belül látok, valós játékos vagy csak a program által generált báb/npc – ami már korábban is szóba került ugye - , hát az szerintem majd csak kívül állva, kívülről (vissza)nézve lesz majd bizonyossággal megmondható. Vagyis az igazit én is és mások is – egymásban is - csak azután ismerhetjük fel, ha kiléptünk a szobából és ugyanabban a téridőben fogunk állni, ugyanazt a ’valóságot’ látva magunk körül… jelen hasonlatban mondjuk egy hangárt, tele szimulációs (nyitott, nyíló vagy még zárt) gubóval és létező, élő, aktív edzőkkel/barátokkal/segítőkkel.

Az edzők/támogatók stb. perspektívájából maga a szobák még mindig mozdulatlanok, nem gyűltek egy „gubó-csoportba, hogy erősebb éterikus és szeretetenergiákat sugározzanak” és a bennük ülők is még bent vannak, elszeparálva, csak esetleg a szimuláció végéhez közeledve egyénileg is. Tehát nem a szimulációban kellene összefogni, hanem egyénileg sikeresen végigjátszani azt, majd kilépni a szobából, mert ezt jelenti az „összefogás”. Azzal segít mindenki a ’világnak’, ha megteszi a maga dolgát/végigjátsza a saját szimulációját és azzá válik, aki az önazonosságát/tudatát oda helyezi, ahol a ’kinti csapat’ is van. (és ehhez nem árt ha igenis a saját dolgaiban kutakodik az ember, a hétköznapjait és a közvetlen környezetét véve alapul, a saját kapcsolatait, munkáját, bőségét vagy éppen ezek hiányát, a saját érzéseit, vágyait, fájdalmait, félelmeit és hitrendszereit, stb..)

Tehát idáig akkor is egyénileg kell eljutni, mert két vagy akár sok szimulációs szobában lévő sem fogja tudni kihúzni a másikat vagy kilépni helyette. A saját útját mindenkinek végig kell járnia, nincs mese :p és ebben sokkal többet segít az önmagunkon való munkálkodás, semmint a külső események állandó elemzése. A fazekos blogon író srác ezt nagyon szépen megfogalmazta: „Egyénileg, de nem egyedül". Hiszen vannak segítők. De abban méginkább kezdek egyetérteni Bűvészinassal, hogy ezek az igazi segítők/edzők stb. kívül vannak a szim. szobán - nem csak egy másik „gubós haver”, akivel habár átbeszélhetünk egymásnak, egyet is érthetünk akár, de ettől még nem leszünk kint, hiszen a nézőpontunk még mindig a programot veszi alapul és abból kiindulva próbál következtetéseket levonni a kintről. :p

 
Szó volt eddig szimulációról, valóságról, előbbi programozásáról, érzékelésről-észlelésről, a dimenziók, sík, tér valamint a látás jellegzetességeiről is, stb., itt egy modern művészi megközelítése mindennek:

Box

M:

A szimuláció első és legnehezebb szkennáriója, hogy egyáltalán felismerd. 

A hal még nem ismeri fel a vizet, mint életközegét, mert benne él. A kétéltű (gyönyörű magyar szó!) már látja a vizet, hisz megélte kívülről. Innen már van kiút szerintem, bár az út nagyon hosszú. "Take a long way home". Azonban nem tudok elmenni azon gondolat mellet sem, hogy a "mi" kiváló elitünk egy még mélyebb szimulációt készít elő az emberiség többségének, egyfajta mátrixot a mátrixon belül, egy mesterséges illúziót a természetes illúzión belül, a szimuláció mesterséges szimulálását, ahonnan még nehezebb kikecmeregni. Lehet, hogy a Box-os gyerek is nem kifelé megy, hanem éppen ellenkezőleg: még beljebb (mint az Eredet c. filmben az alsóbb álom rétegek felé...) Erről a mesterséges illúzióról már értekeztünk korábban, most nem fejtem tovább.

Segítők/edzők téma: lehet, hogy tényleg csak a "kintiek" számítanak igazán, a gubóhaverok nem, ám egyet kell értsek zplus gubóhaver azon megfejtésével miszerint ez az egész játék úgy működik, mint egy szavazás, kapod innen, kapod onnan, és magadban a legtöbb szavazatot kapónak adsz igazat, majd ezt kommunikálod "kifelé". Ha magadban a negatív entitások sugallatainak adtál több pontszámot, akkor ezen szellemi csoportosulás nyert nálad. Ha másokéra rezegsz jobban, akkor azok nyernek. :)

S:
Szerintem is tanulhatunk egymástól mint „gubós haverok”, de akkor is a szimuláción belül. A pilóta hasonlatot tegyük át autóra, mert repülőt nem tudok vezetni, műszakilag sem ismerem, kocsit viszont igen. 
Tehát bent vagyunk a szim.szobában, át tudunk beszélni egymásnak is, tanulhatunk egymástól is olyan módon, hogy pld. : Nekem mondjuk nehezen megy a hóban, csúszós úton való vezetés a szimuláción belül, de Olivin meg mestere ennek, tehát jó tanácsokkal tud ellátni ezzel kapcsolatban. De neki meg a hátra, 45fokban való parkolás nem megy, ami viszont Bastian erőssége, mert mondjuk már sokat csinálta a saját programjában, ezért ebben tapasztaltabb, de ha elszáll az aksi, akkor nem tudja mit kezdjen vele, ezért megkérdez téged, aki baromi profi a műszaki dolgokban, stb. stb, stb. Ez most így bugyuta példa volt lehet, de azért remélem érthető. :P

Szóval tudunk egymásnak segíteni, mindenki másban, de azonos „szinten”. Ellenben ha most valaki közülük átszólna nekem – egy ugyanolyan szim- szobából, mint az enyém - , hogy na majd ő jó megmondja, hogy mi van kint, valamint az én „szoba ajtóm” merre van és hogy néz ki, azt kurvára nem hinném el. Márpedig a „vita”/ társalgás legtöbbször erről szól, a ’kintről’, az ottani lehetséges okokról és azok hatásairól a bentre (legalábbis szerintem), ahelyett hogy arról lenne szó, ki, hogyan és mitől vállhat jobb Sofőrré a saját játékában. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni...

M:
Szimszoba: ha az autós hasonlatot és a felsorolt példákat (tolatás, aksi csere, stb.) nézzük, akkor tulajdonképpen csak abban tudunk egymásnak segíteni, hogy a szim.szobában hogyan boldoguljunk. Lehet ez is cél, nem mondom, és akár még azt is elmesélhetjük (tükörként) a másiknak, hogy hogyan néz ki a saját autónk kívülről (!), de abban már kevésbé tudunk segíteni egymáson, hogy hogyan lehet kijutni a kocsiból! És valahol pedig ez lenne a lényeg, de ehhez olyantól tudunk csak segítséget kapni, aki már nem autókázik, hanem mosolyogva és integetve kinn áll a mezőn. Hogyan tudod meghallgatni Őt? Először is le kell térjél az autópályáról, még akkor is ha a többiek ezt rosszallva nézik, esetleg még dudálnak is rád, hogy haladjál már előre. Ez az ébredés első fázisa szerintem, azaz amikor tudatilag kiszállsz a buliból, a szimuláció vonzásából. Aztán meg kell állj és le kell tekerd az ablakot, hogy "halld" (pl. meditációval, elcsendesedéssel), amit mondani akarnak a kintiek. Ez egy fura paradoxon, de el kell hallgass, hogy halljad a csendet, ahonnan A Minden dalol neked. Enjoy the silence. :)
A folyton nyüzsgő emberekről szoktam mondani, hogy a saját hangja miatt nem hallja a világ énekét. Ez minden esetben a túlzott egójátékból ered, nem képes kimozdulni az elmetartalmából, és ha megpróbálod kimozdítani, neked esik! :)

És mindezek után akkor hogyan döntsük el, hogy kire hallgassunk? Hogy döntsük el, hogy melyik tanító kinti, és melyik ugyanolyan fogoly mint mi? Szerintem nincs erre tökéletes recept. Talán a legjobb megközelítés, az a belső megérzés, intuíció, rezonancia. Például Weöres Sándor alábbi gondolatai (köszönet SZN-nek az ajánlásért!) szépen együtt rezonálnak velem, pedig az Ő idejében még nem volt internet, meg közösségi oldalak, ahol kicserélhetik az információikat a gubók, mégis, vagy éppen talán ezért minden tőmondatából érződik a felsőbb szellemi szint, a még megfertőzetlen friss levegő, a kint lehellete...

Irodalmi DubTechno - Weöres Sándor: A Teljesség Felé

Csodálatos videó. De nem a felvételek miatt - azok csak segítenek az elmélyülésben. Pont, hogy nem a külsőség az ami számít, hisz "nem a hegy meg a völgy a valós, hanem a szépség", mint idea, ami viszont bennünk él. Az idea a valóság, minden más csak illúzió. Zárjuk is le a témát Weöres Sándor soraival:

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy
viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élő-testhez.
Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De
ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat
alatt.
Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint
csillagtól csillagig.
Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a
térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége
nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a
kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra
falán akkora rést ütött, melyen már kifér.

A sok ál-valóság közt
képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása. Nem a hegy és
nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-
völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből
képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: 
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Forrás: http://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Néhány extra a végére (nem néztem őket mindvégig):

Holographic Universe

Are We Living in a Computer Simulation?

Holographic Universe : Are we all Avatars?

Előzmények: 

Mese a meseszobáról I. rész: elengedve emelkedve

http://www.mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/08/mese-meseszobarol-i-resz-elengedve.html

Mese a meseszobáról II. rész: veszítenem kell, hogy nyerhessek 

http://www.mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/08/mese-meseszobarol-ii-resz-veszitenem.html