2013. január 23., szerda

Rendszerváltó Mozgalom

Nem vagyok híve a pártoskodásnak, és általában kerülöm már a politikai színjátékot, nem is ezért hoztam létre ezt a kis internetes napl(op)ót, de Árpi Rendszerváltó Mozgalmát úgy gondolom saját (nemzeti) érdekünkben érdemes támogatni, már aki még nemzetben tud gondolkodni. Tekinthetjük játéknak is ezt a létezést, amiben vagyunk, és ebből kifolyólag a véres, minket évezredek óta kifosztani és kiírtani szándékozó ellenség - mely az utóbbi 500 esztendőben 'kitűnő" munkát végzett -  átlényegül csupán ellenféllé. Legyőzhetetlenből legyőzhetővé. Hát akkor játszunk!


Árpi munkássága és bátorsága példaértékű. Valahol itt kezdődik az elhivatottság szerintem. És igencsak beszédes, sőt nevetségesen szánalmas, hogy a legfelsőbb "magyar" bírói fórum nem képes, vagyis inkább nem mer dönteni egy ilyen ügyben, ami tényleg lavinát indíthat el. Mitől féltek gyerekek? Nem lesz semmi rossz, csupán csak változik egyet a Forma, fordul egyet a Kocka. Hát olyan nagy baj ez? Devizaadós érintettként kíváncsi vagyok, hogy a legfrissebb fejlemény (ultimátum) egyáltalán milyen okokból jött létre, és hogy lesz-e eredménye.

42 megjegyzés:

  1. Nem fog történni semmi.
    Olyan dolgokban, ami nem egy rendszer alapja, hanem csak egy kis szelete, ott lehet kis eredményeket elérni.
    Ami az egész rendszert alapjaiban ingatja meg, ott nincs esély. (ilyen módon).

    A jogrendszer azért jött létre ("római" jog, nem ismerős?, "római" club és társai), hogy egyrészt ránk a "pórnépre" vonatkozzon, bármikor el tudjanak vele kaszálni, ha akarnak, másrészt azért, hogy jól kijelölje a gazemberségnek azt az "útját, módját", ami legálisnak neveztetik és ezáltal nem büntethető, akkor sem, ha mindenki látja, hogy gazemberségről van szó. Ha csak alapvető törvények lennének, nem jogszabályok végeláthatatlan kavalkádja, akkor (ahogy régen) az ítélkező megítélésére lenne bízva az ítélet és ha valaki valakit becsapott (megölt, meglopott, stb...), azt megbüntették.
    Na, de ma már ez nem így van, mert nem az számít, hogy valaki becsapott-e valakit, hanem az, hogy hogyan. Tehát ha a "becsapás" bizonyos módon (lepapírozva, megtévesztéssel aláíratva, stb...) történt, akkor az nem "becsapás", hanem az a becsapott "hülyeségének" tekintendő. Mivel a gazember milliárdosok mindig meg tudják fizetni azokat akik kidolgozzák nekik az általuk kreált "dzsungelben" azt az "utat", ami a törvényes gaztettekhez vezetnek, ezért semmi esélyünk.

    Ha mégis hiba kerül a "rendszerbe", akkor itt van a törvényi/jogszabályi változtatás lehetősége, mivel mindegy mikor történt a "törvénysértés", azt a szankciót/felmentést kell alkalmazni, ami a jelenben a kedvezőbb. Tehát ha valami valamikor bűncselekmény volt, de ma hoznak egy jogszabályt, amivel az nem bűncselekmény többé és a per még folyik, akkor az illetőt simán felmentik.
    Itt van emellett az elévülés lehetősége is, ráadásul minél régebben történt az "eset", annál enyhébb a büntetés, mert azt enyhítő körülményként figyelembe veszik, tehát mindig érdemes a pereket húzni a végtelenségig.

    Egy szó, mint száz, bármennyire is becsülöm és tisztelem a fickót, sajnos annyit fog elérni, hogy egy életre elássa magát és soha, sehol semmilyen munkát nem fog kapni az életben.
    Az az eset, mint Lipusz Zsolt-é aki bárhol pályáz meg állást, alapból dobják vissza a "munkássága" miatt.

    Kulcsár ügy 10 év után újratárgyalva (megint 10 évig tart majd legalább), UD Zrt megint újra tárgyalva, stb... a lehetőségek végtelenek.
    Ha egy Prinz ügy 10 évig folyhatott nevetséges eredménnyel, akkor én itt évtizedeket jósolok, de már előbb "elhal" az ügy és végül "okafogyottság" ürügyén megszüntetik. (tudniillik addigra már mindenki elveszítette a lakását aki elveszthette).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindez így van, csak elfelejted, hogy ma már más energiákat támogatnak az égiek. :) Váltás volt, bár ez nem tudom feltűnt-e a konditeremben... :))

      (én reménykedek)

      Törlés
    2. Szeretném hinni, hogy így van, de sajnos valójában semmi jelét nem látom a környezetemben. Aki eddig ostobának tűnt, az most még ostobább lett, ébredésnek semmi jele.
      Az "agenda" folyik tovább teljes gőzzel, országok leigázása, "szivárogtatók" kiiktatása (a CNBC hírszerkesztő esete, a "hekker" srác kiiktatása, stb...), mainstream változatlan állapotban, OWS lecsengése, aki felszólal terroristává nyilvánítják, fegyverszigorítás, EU média hatóság felállítása cenzúra és büntetés kiszabására, permetezés folyik, Monsanto nyomul,....
      Hol látsz Te itt változást? Annak mikroba méretűnek kell lennie, mert én sehol nem látom...

      Törlés
    3. Ezek már csak vergődések. Döglődik a rendszer, hál Istennek.

      Törlés
    4. De mire alapozod az optimizmusodat Mazsola?

      Törlés
  2. "....Ezek az adók tehát arra szolgálnak, hogy az egyik adósságot a másikkal fedezzék.

    Ezután következnek a konvertálások. Ezek csökkentik ugyan a kamatfizetést, de magának az adósságnak fedezése nélkül, ezenkívül pedig nem vihetők keresztül a kölcsönjegyzőnek a beleegyezése nélkül. Amikor bejelentik a konvertálást, ezzel egyidejűleg felajánlják, hogy visszafizetik a pénzt mindazoknak, akik nem kívánják konvertálni kötvényeiket. Ha mindenki visszautasítaná a konvertálást és követelné pénzét, a kormány saját csapdájába esne és kiderülne, hogy fizetésképtelen, nem tudja a felajánlott összegeket kifizetni.

    A gój kormányok szerencséjére alattvalóik - akik semmit sem értenek a pénzügyekhez - mindig szívesebben vállalták az árfolyamveszteségeket és a kamatcsökkentést, mint azt a kockázatot, amellyel pénzük másirányú elhelyezése járna, és ily módon gyakran lehetővé tették kormányaik számára, hogy azok többmilliós adósságtól szabaduljanak meg.
    Manapság ezeket a trükköket külföldi kölcsönökkel kapcsolatban nem játszhatják meg a gójok, mert tudják, hogy mi minden kölcsönadott pénzt vissza fogunk követelni...."

    http://hunnio.com/news.php?readmore=519

    GA

    VálaszTörlés
  3. Lépjünk már túl, haladjuk már meg, emelkedjünk már felül végre a "vállalkozói-tartozás-mentő" Éliás Ádámokon, a "mátrixos-aranyfedezetes" Fiser Tivadarokon, a "svájci-frank-hiteles adósmentő" Kásler Árpádokon, a hirtelen az "ősmagyar múltban professzor" Bácsfi Dianákon a "Lélek tévé, a Hun-Szkíta tévé és még számtalan fórum" házigazda-vendég-tótumfaktumain. A Drábikokon, a Bogárokon, a Szaniszlókon, a politikusokról meg celebekről már nem is beszélve.
    Vegyük már észre hogy - akarva akaratlanul is - csak azért vannak hogy eltereljék a gondolatainkat önmagunkról. Hogy ne a "fejlődésünkkel", ne a Teremtéssel/Teremtővel való kapcsolatunkkal, annak az elmélyítésével foglalkozzunk. Hogy ne a saját külön-bejáratú intuícióinkat, késztetéseinket, predesztinálásainkat kövessük. Hogy kiesve a saját középpontunkból újfent csak egzaltálttá válva - a kácsa pi..ája alá essen vissza a belső rezgés-intenzitásunk. Summa summárum, hogy a nyugodt és türelmes szeretet-elvűségünk révén aztán ne tudjunk megtáltosodni. Hogy aztán ezáltal ne jussunk a MINDENT FELÜLÍRÓ mérhetetlen tudás és képesség birtokába.
    Mert akkor és csakis akkor - a jelenlegi országfoglaló rabló-6alomnak annyi. Abban a pillanatban. Fél is ettől rettenetesen az egész siserehad az irányítóival együtt - nem csak csonka-Magyarországon és a Kárpát medencében - de szerte a Földön. Ezért is indítja a semmitmondó, soha sehova sem vezető ÜRES-JÁRATOKAT az élet minden területén. Mondom, a direkt vagy tudatlanul de mégis neki megfelelő ügyvédekkel, jogászokkal, történészekkel, mérnökökkel, írástudókkal, spiritisztákkal. A 6alom éppen ezért is rendez "magyar-izraeli" focimeccset, zsidó-konferenciát Budapesten, alapít "kiválasztott"-gárdát, antiszemitázik az EU-val, az USÁ-val, Izrael-el, meg azzal - aki még neki lekötelezve él és mozog - karöltve, szidva az úgymond "rasszista-neonáci-fasiszta" magyarokat nap mint nap. DE mindezek ellenére - természetesen - a valódi magyar sosem fog mérgesen és idegbajosan nekik menni, sosem fog velük fegyveresen háborúzni - bár ezt nagyon szeretnék, ezt várnák minden nap. Hanem magasan föléjük emelkedve fogja - lehetőség szerint őket is segítve - tenni a dolgát HAMAROSAN.
    www.magyarmessias.hu - "Minden napra" rovat: "a BÁBA óvja a BABÁ-t"

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ebben is van Valami.

      Törlés
    2. Kerion, esetleg volnának-e gyakorlati tanácsaid? Én próbálom egyre inkább kivonni magamat ebből az őrületből, és más felé koncentrálni, de kétségtelenül nehéz.
      Panka.

      Törlés
    3. Szia Panka!
      Bocsi, hogy kéretlenül válaszolok, de mi már sok éve megcsináltuk és nagyon jól működik.
      Először is nincs tévénk. (nekem már 13 éve), amióta újra babázom, rádiót sem hallgatok. Kinn élünk a "világ végén", ahová különösen negatív beállítottságú emberek nem jönnek (anyósom is csak évi 3x és akkor is azt mondja: "ha fizetnének sem laknék itt"). Egyre közelebb vagyunk a természethez, szinte az erdőben lakunk. Nem szakadtunk el a civilizációtól, van internetünk és a gyerekek is járnak oviba. DE. De ezzel a totális váltással egy olyan élettérbe léptünk át a városi nyomorból, amit ez a mai új energia támogat. Nem mondom, volt benne szívás is, de aki kényszerből fog továbblépni, az ugyanezt az átmeneti kényelembeli visszalépést sokkal nehezebben fogja megélni.
      Persze nem kell mindenkinek kivonulni a városból, de a tévét mindenképp érdemes egy ellenségnek ajándékozni. :-)
      A barátokból-családtagokból ki kell válogatni a lehúzóakat és nagy ívben elkerülni őket. Egy csomó emailt olvasatlanul törlök, mert nem vagyok hajlandó negatív "valósággal" tömni a gondolataimat. Bagdi Bellát hallgatunk (áldás dal, ho'oponopono, fényt hozok). Balogh Béla Tudatalatti tízparancsolatát hallgattunk évekkig (már az is a fülemen jön ki, mint a medvehagyma... :-) ) Ezek mind segítenek és még költözni sem kell hozzá. De meggyőződésem, hogy a természet igen nagyban segít.
      Edina

      Törlés
    4. Ez mind nagyon szép és jó, csak azt nem látom benne, hogy hogyan akadályozza ez meg az "uraink" terveit.

      Mert lehet, hogy itt nálunk esetleg még van 5 vagy 10 éve valakinek az "erdőben", de ennek is vége lesz.

      Mindenhol tiltják be a háztáji gazdálkodást, az USA-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon, legújabban Angliában is. Az USA-ban első felszólítás után 500$ a büntetés már egyes megyékben. Aki nem fizet, annak ráterhelik a telkére, aztán elárverezik.
      Az Agenda 21 gőzerővel folyik.

      Az egészen biztos, hogy minket is el fog érni, csak elodázni tudja egy ideig, aki az erdőben bujkál. Még minden begyűrűzött eddig hozzánk, amit "nyugaton" kitaláltak. De elég csak ha a telekre kivetnek egy akkora adót, hogy mindenki menekül onnan.

      Itt "passzívan" sajnos nem lehet eredményt elérni, mert az sem érdekli őket, ha nem vásárolsz semmit és sok cég tönkremegy. A pénz nem érdekli őket, ez nem erről szól, ha sok a munkanélküli, az még jobb, akkor sok a bűnöző és lehet őket begyűjteni.
      Mindig meg tudnak venni annyi embert aki fegyverrel sakkban tartja a többséget.

      Kerion
      Ez nem fog most megtörténni, mert már erre nincs idő, ne feledjük Buddha is annyit meditált, hogy egyszer majdnem éhen halt. Ezen nem segít a befelé fordulás. Sajnos.
      Korábban én is azt hittem, hogy elég "felébredt" lesz, de nem lesz. Itt már csak a harc segíthet, de ha nem akkor is inkább érdemes harcban emelt fővel elesni, mint hogy bujkálva levadásszanak, mert le fognak. Nem véletlenül gőzerővel gyártják a drónokat, csak az amcsiknál belföldre 30 ezret 2020-g.

      A passzivitás csendes, de biztos halál.

      Törlés
    5. Ez nem passzivitás.
      Érezted már a szeretet erejét? Kapcsolódtál valaha Istenhez (vagy nevezd bárminek azt, ami ott legbelül lobog és VAN)?
      Ezt az erőt nem lehet legyőzni. Ez az ÉLET.

      Törlés
    6. Kedves Bastian, egy kicsit keserűre sikeredett ez a megjegyzésed. ÉS AKKOR MI VAN, ha levadásznak a drónokkal? A harc nem a testi túlélésért folyik. Persze, ha materialista vagy, akkor a fizikai megsemmisülés a legnagyobb mumus..

      Törlés
    7. Olivin

      Ha "vulgármaterialista" lennék, akkor nem lennék itt, gondolom ez világos :)).

      Viszont az én értelmezésemben a szabad akarat mindig minden körülmények között érvényes. Ez azt is jelenti, ha valakinek a környezete nem teszi lehetővé az "ébredést" és a spirituális fejlődést, emiatt aztán rosszul dönt (szabadon), az nem "vis major" és majd valaki megoldja helyette a dolgot, "mert megérdemli", hanem az így járt.
      Az aki meghal anélkül, hogy bármi fogalma is lenne az ezzel kapcsolatos dolgokról, ráadásul ezért még halálfélelme is van, az én értelmezésemben "nem marad meg" odaát sem. Egész egyszerűen alacsony rezgésszinten marad, ezáltal nem "harmonizál" azon a szinten és egyszerűen feloldódik a tudattengerben. Tehát konkrétan megszűnik mindenféle értelemben létezni.
      Nekem az a gyanúm, hogy a "háttérhatalom" azt (is) akarja megakadályozni, hogy más síkon létrejöjjön egy olyan tudat csoport, akik hatással tudnak lenni a 3D-s dolgokra a mi oldalunkon (illetve hogy ne legyenek túlsúlyban).

      Tehát lehet azt mondani, hogy nem számít a 3D, de szerintem számít. Mert ha itt "elrontják" az életünket, és ezáltal a lehetőséget a fejlődésre, akkor nem tudunk "lepkévé" alakulni a hernyóból, hanem csak elszáradunk és lepottyanunk...

      Ráadásul "ott" is érvényes a szabad akarat, tehát nem elég a megfelelő rezgésszint (szeretet, béke, nyugalom), hanem akarni is kell a létezést ott, aki meg nem tudja mi a fene történik, az nem akar semmit, ezért nem is történik semmi.

      Na most én hiába tudom, egyrészt nem sokan leszünk ott :)), másrészt nekem is "gyakorolnom" kell (meg másoknak is ez kellene, és iránymutatónak érdemes a tibeti halottas könyvet forgatni, akkor is, ha esetleg nem minden teljesen úgy zajlik majd le), ez nem egy automatizmus és idő kell hozzá. Ha kevés az idő, mert idő előtt kinyírják az embert, akkor nem lesz belőle semmi. Ezért tartom fontosnak azt is ami itt van, mert a tudat ami itt megnyilvánul a 3D-ben az én véleményem szerint itt válik "személyiséggé" éppen azáltal, hogy itt kinéz a fejünkből és tapasztal.
      Akit persze nem érdekel ez, elég neki, hogy a nagy tudatmező része személytelenül, ahogy egy atomot sem érdekel, hogy éppen egy kő, egy macska vagy egy aranyrög része, az is nyilván egy teljesen vállalható álláspont.
      Viszont nekem vonzóbb egy valamiféle legalább (rész)személyiséggel rendelkező létezés. Ha ilyen valójában nem is lehetséges, akkor meg valóban tök mindegy minden, akár ugorhatunk is az ablakon... :))

      Törlés
    8. Van itt azért egy szempont amit sok "ébresztős" nem vesz figyelembe, pedig nem ártana. Arról van szó, hogy jelenleg a társadalmunk nagy része elvesztette a szakrális kapcsolatát, így folyamatos kontroll nélkül bizony egyhamar őrjöngő csőcselékké válna. Tehát úgy néz ki a dolog, hogy szidjuk az új világrend urait, de erős a gyanú, hogy egyedül ez a lassan látszatra sem adó uralmi Rend képes még valamilyen szinten visszatartani a káoszt. Tekintve, hogy az emberek többsége elvesztette a mindennapi kapcsolatát a szakralitással, ezért ha nincsenek megfelelő kontroll alatt tartva, akkor csak idő kérdése és felzabálják egymást. Amíg minden egyes emberben világosan ott munkálkodott a nevezzük Isteni rendnek, vagy erkölcsnek, vagy tartásnak, tök mindegy, addig nem igazán volt egyáltalán törvényekre sem szükség. Ma viszont azt látjuk, hogy ezzel a többségre jellemző lebutultsággal életképtelenné, pontosabban pokolivá válhatna itt az élet az elit nélkül, akik még úgy ahogy fenntartanak valami rendféleséget. Na most az is kétségtelen, hogy ez az állapot létrejöttében nekik első számú felelősségük van, ebben aranyérmesek, és elképzelhető, hogy pont ilyen szakralitásától elszakított tömegekre volt szükségük. Viszont úgy látni mintha kezdene kicsúszni az irányításuk alól az egész, mivel egy része az embereknek már túljárt az eszükön és nem lehet többé átverni tv-manipulációkkal, a másik része, a tömeg viszont annyira függővé vált, amelyik irányítás nélkül pillanatok alatt állati sorba kerülne. Nem tudom, lehet, hogy ez volt a fő cél, de most lehet, hogy végignézhetik, amíg a kezükből kicsúszottak ignorálva a rendszerüket továbblépnek létrehozva, vagy felcsatlakozva valami másba, az itt maradt tömeg meg szintén kicsúszik a karmaik közül csak másképpen, "elhasználódik", kinyiffantja önmagát. Ha szándékos volt, ha véletlen, mindenképpen egy óriásit hibáztak, bár egy még távolabbi szempontból meg lehet, hogy csak ezzel a módszerrel lehetett egyeseket továbbléptetni, máskülönben mindenki itt marad a langyiban.

      Törlés
    9. S az a baj, Bastian, hogy ha harcra kerül a sor, akkor egyáltalán nem azok lesznek az ellenfelek, akik valóban az emberiség ellenfelei, mert egyhamar irányíthatatlan csőcselékké válik a tömeg, ami "nekik" megint csak jó, mert listázás nélkül bele lehet lövetni a tömegbe. Rendőr vs. polgár. Magyar vs. cigány. Melós vs. nyakkendős. Skinhead focidrukker vs. zsidó sarki szatócs. Szomszéd vs. szomszéd. Érted? Nem az igazán fontos ellenfeleket fogjuk megtalálni, hanem csak egymást, ez mindig is így volt, az elit fizikai harcban érinthetetlen. Legalábbis elég nehéz elképzelni, hogy megtalálhatóak azok a néhány százan akik igazán felelősek ezért a katyvaszért.

      Törlés
    10. ...már ha egyáltalán emberek...

      Törlés
    11. Mi működött eddig a történelem során?
      Csak az erőszak, akár fentről, akár lentről indult.

      Semmi mással soha semmit nem lehetett elérni.

      Lehet itt Gandhi-t említeni, de valójában az angolok kivonulásának világpolitikai okai voltak, nem volt már elég erőforrásuk fenntartani a gyarmatbirodalmat. Afrikából is kivonultak, pedig ott egy Gandhi sem volt. Különben soha nem jöttek volna el Indiából.

      Törlés
    12. A spirituális fejlődés nem passzivitás. Sőt, az a folyamat melynek végén - annak mintegy megkoronázásaként - az egyén megtáltosodik. Ami mindenre a MEGOLDÁS. A tömegek semmit sem számítanak. Egyedül a térrezonanciát emelni tudó, arra képes - táltos-avatárrá vált ember számít. Ha ilyen ember jelenik meg akár EGY is a 3 D-ben - ez már bármikor megtörténhet - a tömeg valójában csak 2 dolgot tehet ha jót akar MAGának. Ha még "amolyan" akkor meaculpázva, térdre rogyva könyörög bocsánatért - ha pedig már "emilyen" akkor meg ujjongva követi a téridő megtestesült Urát/Úrnőjét az ÚTON.

      Kerion

      Törlés
    13. Igen, Mazsi, ezt Hamvas már 50 éve megírta: a Vízöntő-kor emberében a kollektív tudattalan veszi át az irányítást, az egyéniség ritkasággá válik.
      Basti, örülök, h provokáltalak. A környezetünk mindig a belsőnket tükrözi, nem véletlenül kerülünk egy családba, nem véletlenül kötünk kapcsolatokat azokkal,akik. Semmiféle felelősséget nem lehet áttestálni a külvilágra, mert az csak a mi kivetülésünk. Éppen ezért nem elsősorban a cselekvés, hanem a benső világunk feltárása, elfogadása - és ezen keresztül a külvilágba a remény és szeretet közvetítése a cél. Ha félelemből elkezdesz kapkodni, még leversz valamit. Emléxem, fanatikus keresztény családban felnőve folyton azt kérdeztem magamtól, mi lehet az Úr akarata személy szerint én mit tegyek? Amire konkrét válasz ugye nem adódott, csak az, h engedelmesség, parancsolatok. Majd megőrjített a gondolat, h fogalmam sincs, mit tegyek, úgy féltem. Aztán az évek során rájöttem, h semmit nem kell tenni, csak nem félni, örömben létezni és a belső fényt követni, ilyen egyszerű, nem szabad semmilyen hatalomnak engedelmeskedni. Az erőszak pedig gyengeség, hosszútávon csak erőszakot szülhet.

      Törlés
    14. Ja, és aki eljátssza a lehetőségét a fejlődésre, az cigánynak születik aztán, igaz? Azért vannak egyre többen? :o)

      Törlés
    15. A cigók sem félnek. "Nem kell félni, csak kefélni..." :)

      Törlés
  4. Panka, már jó úton vagy - tudni fogod hogy mit kell tenned. Csak légy szeretet-orientált és jóakaratú, megbocsátó, segítőkész és ne félj semmitől - de minek is írom le mindezt. Hiszen már így élsz.
    Edina, a tv-n, rádión nem múlik semmi. Ha már egy kicsit is "felemelkedtél" egyik füleden be a másikon ki. Csak az marad meg amire éppen szükséged van. De amúgy valóban felesleges mindkettő. A "lehúzók" sem tudnak lehúzni mert már az "örökös derű" az osztályrészed. Balogh Bélát is odaveheted a fent felsoroltak közé. Meg az agyon-"istenített" Müller Pétert is. Ők ebből élnek, sőt könyveket jelentetnek meg jó pénzért mint ahogy sokan mások is. Holott az "igét" ingyen kell szolgáltatni - az ugyanis Isteni adomány. Az anyagba beágyazódott magasan kvalifikált "valakikkel" csak óvatosan. Az IGÉT ingyen szolgáltató/csatornázó, könyvkiadók, tv-stúdiók által indexre tett/semmibe sem vett most még "senkik"-től nem kell tartani.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Kerion, egy idő után már nem húznak le és a mankókat is el lehet dobni. Annak viszont, aki még ennek az átállásnak az elején tart fontos mindez. Müller Péterrel kezdtem, folytattam egyebekkel. Ma már nem sok "ezo"-t olvasok, mert ritkán van olyan kérdésem, amire újat olvasnék. Magamban keresem a válaszokat és bárhol képes vagyok venni az üzeneteket.
      Szerintem nem baj, ha valaki ebből él, mert fontos, hogy akinek ezek még kellenek, megtalálják az ő nyelvükön szóló forrást.
      Egy könyv megírása nem kis munka és azalatt az illető tuti nem rabszolgázik, azután egy könyv kiadása nem kevés pénz (és ami ma még igaz, mert tegnap még ezt teremtettük: a szerző kb 10%-ot kap az árból...), ha nincs az író mögött mecénás, akkor bizony jó ha mellette minimum a banki szférában dolgozik a párja...
      Ez most kicsit negatív és keserű... na majd gyógyítom magamban. :-)
      Az igaz, hogy ingyen jön az ihlet, de például az idő és energia, amit egy író vagy egy gyógyító "beáldoz", az érték. Lehet, hogy másnak ingyen adják a boltban a tejet-kenyeret... ha így lesz, akkor bizony jólétben fogunk élni és lehet ingyen gyógyítani, meg osztani az észt...
      A "Valakik"-ről egy az egyben látni, melyik hol akadt el, de ha jól körülnézek, senkit nem látok, aki túllépett volna a saját árnyékán. Vannak pontok, ahol kell az embernek valaki, akit maga előtt lát, akkor is, ha az nem tökéletes. Egy darabig mi is találkoztunk "mesterekkel", de nagyon hamar kiderült, hogy a mestert legjobb idehaza keresni. Ott a párom, a gyerekeim és néha belenézek a tükörbe. De mester a tapló típusú szomszéd, az aranykori típusú óvónéni éppen úgy, mint az általam bevonzott jó vagy épp idióta emberek az utcán. Negyven éves koromra megértem ennyire. A 15 éves nagylányom húsz évesen már magasabb szinten lesz, a most egyévesem pedig akkora szeretet-tanító, hogy arra szavak sincsenek, ő már most messze túlszárnyal minket. Minden eszköz itt van, csak észre kell venni.
      Az örökös derűhöz még dolgoznom kell magamon egy kicsit, úgyhogy most megyek és futok egy kört ezügyben (azaz gyerekezem a bugyuta netezés helyett. :-) )
      E.

      Törlés
    2. Ez a módszer nem vezet sehova. Látszat rendet ad, és látszat életet ad. Az igazi az, amikor a sűrűjében is meg tudod ezt csinálni.

      A gyerekeidet sem tudod benntartani ebben a miliőben. Mihelyt kikerülnek megkapják a kemény dolgokat. Te meg majd a falba verheted a fejed hoponopoposan:-(

      Törlés
    3. Edi, egyetértek, mindenkitől lehet tanulni, ha arra koncentrálsz, hogy a "másik" miben jobb nálad, miben tud tanítani, legyen az bármilyen megnyílvánulás. Ha visszatekintek én is úgy látom magamat, mint egy fáról fára ugráló majom, amelyik mindig megtalálta melyik fán tud feljebb mászni, és melyik az amelyikről már el KELL ugrani, mert már csak hátráltat. Törekvés a Fény felé, különböző fákon (tanítókon), egyre feljebb. S persze van, hogy elszámolja magát a kis majom, és olyan ágra ugrik, amelyik egyből letörik, de van olyan is, amikor dob egy nagyot rajta. Ilyen játék ez. És ha figyelembe veszem, hogy az egész erdő tulajdonképpen BENNEM van, akkor még inkább játéknak tűnik. :)

      Törlés
    4. "Lépjünk már túl, haladjuk már meg, emelkedjünk már felül végre a "vállalkozói-tartozás-mentő" Éliás Ádámokon, a "mátrixos-aranyfedezetes" Fiser Tivadarokon, a "svájci-frank-hiteles adósmentő" Kásler Árpádokon,"

      Megtettem, nem estem hasra Kásler története előtt, ennek hangot is adtam, s sbg buddha úgy taposott el ezért mint a tűzőrök a bibliát a 451 Fahrenheit-ben - még a pernyét is. Közben fordult a kocka és lám Kásler már menne is Dél-Amerikába, meg sem várván Balogh Béla Koppány csoportjának Valentin napi guru-lását.

      A lényeg amit kérdezni szeretnék, mi a véleményed erről a szám és betűorgiáról?
      01.22.-én két villámlás (Zeusz-Jupiter?) Budapest felett, a műhódképen sokáig kitakart telep által direkt úgy belőve hogy szinte mindenki láthassa
      01.22-én VV Veronikáról üvölt a bulvársajtó,
      majd kitalálják hogy Valentin napon Balogh Béla és a Koppány csoport akciózik egyet.

      Törlés
    5. Sang Merghani, mé nem olvasod figyelmesebben amit Kásler írt???...nehéz odafigyelni?, ....a feleségét és a két gyermekét szeretné biztonságba tudni, míg ő véghez viszi itt, amit elhatározott, .....neki nincs szándékáben elhagyni MO-ot!!!!

      GA

      Törlés
    6. Aki tisztában van a szervezett bűnözés (politika) történelmével, annak tudnia kell, hogy mindenki mindenhol megtalálható és likvidálható.

      mj


      Törlés
    7. Nos, nem sikerült egyelőre a válasz, vagy csak a kérdésem sikerült érdektelenre.
      De a kerék pörög tovább, mai Index címlapon egy nevenincs "bűnöző" még pitibb ügyét teregetik vezércikkben(!).
      "Begináztatta ismerőseit V. Barbara
      A 22 éves nő úgy akarta kiegyenlíteni tartozásait, hogy gyanús italokat készített, és fosztogatott."
      Összegezve az előzőekkel, úgy fest az ütemet tartják. Vagyis:
      01 22 B 2 V, 01 22 VV V B, 0214 B B K, V B 22, kicsit még igazítva, a számokból betűkké:
      1 22 2 2 22, 1 22 22 22 22 2, 22 2 2 11, 22 2 22, nyilván jelent valamit (mivel főcímes hírek..), jó lett volna megfejteni hogy mit.
      (Ott van még Kásler Árpád RENDKÍVÜLI közleménye is 01 22.-én, ez lehet K Á 1 22 vagy maradva az angolszász mezsgyén AK 22 1 azaz 1 11 22 1, esteleg ezt még oda lehet biggyeszteni)

      (GA szerencsére Te figyelmesebb vagy, és életszerűnek is látod a kontinensnyi szétválás elképzelését, s mivel ilyen éles figyelmet szentelsz neki úgy néz ki hiszel is benne)

      Törlés
    8. Csak szúrkolok neki!.....künönben minden történéssel valamerre elmozdúl a folyamat, ez az egy ami biztos! :)
      GA

      Törlés
    9. Árpád most már Vezér is, tehát a listára felkerül (minő véletlen) egy újabb 22-es. Mijez?
      Csapda?

      Törlés
  5. És mi van, ha ezek az utolsó löketek a kilépésre már alkalmasok számára, hogy most már aztán tényleg szálljanak ki ebből a "realitásból"?

    VálaszTörlés
  6. Ja és szeretem, hogy még az ilyen nyílvánvalóan politikai bejegyzésnél is elsöprő erejű a spirituális gondolkodásmód, ami azért reményekre ad okot. Szerintem sem megy másképp. 3D-ben ezek az alakok nem "verhetőek" meg, ahhoz túl régóta beágyazódtak, túl nagy hatalmuk van ITT, még az is lehet, hogy az összeomlás magával viszi őket, de ez nem feltétlen kell legyen mindannyiunk útja. Utak, ugye? Döntések. Szabad akarat.

    VálaszTörlés
  7. A sokat emlegetett szabad akaratból (természetes hogy átbaszással), úgy vették fel sokan a CH alapút, mint ahogy szintén szabad akaratból veszik a népek a multitól a piros kotonba töltött darált csirkesegglyukat (baromfi virsli), a kőolaj alapú bifidusz eszenziszt (Danone) és más egyéb, élelmiszernek vélt ipari hulladékot.
    Igazán nem történt semmi, a hatalom csak tette a dolgát mint eddig, és élt a lehetőséggel: szintet lépett. (Neki legalább sikerült:-)
    De mint ahogy a fotonövbe és az ígéretes bolygóegyüttállásba önhibáján kívül beletévedt emberiség nem fog sem spirituálisan, sem agyilag, sem másként felemelkedni egyéni kalória befektetés nélkül, úgy a Kásler Árpád-féle műbalhé sem fog senki sem kihúzni a szabad akarat által választott szarból.
    A java csak eztán jön: az ultimátumos kihátrálással és azzal, hogy senki nem támogatta, egyedül nem győzte, nem lelt összefogásra, lassú az igazságszolgáltatás... ésatöbbiésatöbbi...

    mj





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Ultimátummal kapcsolatban az m1-en (video) , jól belefolytották a szót!!

      http://kaslerarpad.hu/

      Törlés
  8. Menedékjog kérése !!

    ".....Ahhoz, hogy befejezhessem mindazt amit elkezdtem, biztonságban kell tudnom a családomat. Van egy három éves és egy hét éves kisfiam és a kedves feleségem. Az Ő részükre, az Ő nevükben három személyre kérek menedékjogot mindaddig, amíg befejeződik az aminek be kell fejeződnie. Úgy érzem, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb biztonságban lennének mint Európában.

    Kérem mielőbb tájékoztassa az illetékes hatóságokat kérelmemről, bízva annak kedvező elbírálásában.

    Köszönettel, Kásler Árpád

    http://kaslerarpad.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről mit lehet tudni azóta?
      És halottkapcsolója van neki?
      P.

      Törlés
  9. Mazsi! És fizetsz vagy nem fizetsz a banknak?

    (Francba ezekkel a kódokkal, alig van egypár, amit el bírok olvasni!)
    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem, szerencsére ki tudtam szállni. Most a cégemnek tartozok. Egy fokkal jobb... :)

      Törlés