2013. február 25., hétfő

Aki darázsfészekbe nyúl, azt össze fogják csípni


Kedves gyerekek, köszöntsétek János bácsit, ő fogja a mai mesét elmondani, hallgassátok szeretettel.


Forrás: http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=834174553

Köszönjük Jani bácsi! Most pedig társasjátékot fogunk játszani. Első lépésben találjuk ki közösen, kik játsszák a darazsakat, ki lesz aki darázsfészekbe nyúl, ki legyen a gyáva nyúl, és ki lesz az aki a végén kinyúl. Várom a javaslatokat.

69 megjegyzés:

  1. Érzelmileg megindító társalgás! Drábikról már gondoltam ilyet is olyat is, de most kifejezetten őszintének tűnt, és szívemhez közelállóan fogalmazott. :D

    Azon gondolkodtam, hogy a mostani ÁSZ-MNB csörte vajon mennyire még mindig a játék része, vagy ez már inkább a kivezető út egyik ösvénye? Nem nagy végítéletre gondolok most, hanem olyasmire, hogy a jelenlegi elitünk mégis csak tudja merre az arra, csak nagyon apró kis lépésekkel merészkedik arrafelé mocorogni? Lehetséges lenne? Vagy ne ezektől a színváltóktól várjam a megoldást?

    Úgy látom a műsorvezető is vacillál a szellemi vs. anyagi kiút között, de mindenképpen a békés megoldást keresi Ő is.
    Panka.

    VálaszTörlés
  2. A társasjátékhoz csak annyit, hogy szerintem már régen le vannak osztva a lapok, és mindenki teszi a dolgát ebben a nagy büdös játékban. :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  3. Ez a blog ugye nem a politikáról szól (bár a 3D-ben valójában minden az), ezért eddig tartózkodtam is az aktuálpolitikai véleménynyilvánítástól.

    Azért azt gondolom, most mégis kivételt kell tenni, ha már ez a poszt felkerült.

    Csak röviden és elsősorban az Orbán gyűlölőknek.
    Hány nagy formátumú politikust tud kitermelni a jelenlegi rendszerben egy 10 milliós ország? Most olyanról beszélek, aki intelligens, aki nem túl idős, de már nem is "suhanc", tehát komolyan lehet venni, aki nem úgy néz ki, mint egy "kripli", akinek legalábbis a társadalom egy jelentős részében tekintélye van, aki össze tud fogni sok embert, munkatársat és egy cél érdekében mozgósítani tud (ha hibákkal is), aki legalább, ha csak szavakban is, de legalább beolvas az EU-nak és még lehetne sorolni.
    Tudjuk, hogy ő is annak idején a Soros "seggéből" bújt elő. Ez így van és elkötelezett az észak-atlanti térség irányában. Ezt is tudjuk.
    De most gondoljuk végig az alternatívákat is. Volna-e ennél megfelelőbb ember? Igen, talán volna, ez lehetséges. Na, de vállalná-e? Egészen biztos vagyok benne, hogy nem.
    Itt a blogon vállalná valaki? (most komolyan végiggondolva). Alig hinném, hogy akarna itt bárki reggeltől-estig, az év 365 napján "azokkal" tárgyalni, az érdekeket figyelembe venni, vitatkozni, kompromisszumokat kötni, stb...

    Lehet, hogy ő is azon munkálkodik hosszú távon, hogy elveszejtse a magyarokat. Lehet. De senki más nem kerülhet a helyére olyan jelenleg, aki nem ugyanezt a célt szolgálná, ha van ilyen cél.

    Tehát lehet utálni, talán van is miért, de ha figyelembe vesszük, hogy helyette, Gyurcsány, Bajnai, Kiss, Lendvai, Veres, Szekeres és társai, esetleg Dopeman :) és primitív, agyhalott társaik a választék, akkor csak azt tudom mondani, hogy a jelen körülmények között össze tehetjük a két kezünket, hogy legalább egy ilyen kitermelődött az elmúlt 25 évben, mert ha nem így lenne, itt talán már a fű sem nőne ki.

    Nem azért amit tett/tesz, hanem azért, mert miatta nem halt még ki teljesen a remény.

    (írom ezt úgy, hogy eddig csak egyszer szavaztam rájuk (azt sem a legutóbb), mert én fényévekkel "jobbra" állok tőle).

    Tehát azt gondolom, Drábiknak igaza van abban, hogy még a lassú "erózió" is jobb, mint a "hirtelen halál", mivel az előbbihez legalább lesz idő alkalmazkodni, míg az utóbbi maga a vég és annak is a legvéresebb verziója.

    VálaszTörlés
  4. Én is mindig a békés átmenet híve voltam, semmi kedvem egy véres polgárháborúhoz - pláne ismerve a történelem hasonló fejezeteinek hátterét (úgy ahogy), ahol minden esetben a nevető harmadik, pontosabban a SZERVEZŐ tervei szerint zajlottak az események. Ez minden forradalomra igaz. A kis ember nem képes forradalmat csinálni, ehhez tőke kell, szervezettség, tervezettség, célorientáltság, miazmás, minden ami a kisembernek nincs meg. Ő csak a mindenkori eszköz. Nem sok olyan forradalmat ismerni, ahol a népharag a valódi bűnösöket távolította el, ÉS ezután békés megegyezés és harmónia épült volna.

    És igen, én is úgy látom, hogy az Orbáni út ugyan nem őszinte, és sokszor meghajlik a háttérerőknek, de mégis csak mocorog valamerre, próbálkozik, imitt-amott átmerészkedik határokon, aztán kapja a pofonokat. Lehet ez a módszer a hosszútávú hatásos. Lehet, de nem tudom. A kollaboráció sajnos súlyosan jelen van fityiszéknél is. Mindez persze materiális gondolatszint egyelőre, és tudjuk, hogy szellemi síkon zajlik a fő eseményláncolat.

    Magamat furcsa módon narancsékhoz képest középre pozicionálom, valahogy olyan "gondolkodj globálisan, de élj lokálisan" alapon. Mindemellett vagyok inkább sokkal jobbra és egyszerre balra is tőlük. "Jobboldaliságom" a magyarságomban nyílvánul meg (ezt talán nem kell bemutatni), a "baloldaliságom" pedig a szabadelvű gondolkodásmódban. Mert azért ne felejtsük, hogy a felszín alatt természetesen rabszolgák vagyunk mi is, de még mindig jobb talán itt élni, mint ezer másik sokkal keményebb helyen ezen a Földön. Egyelőre mi itt még kitárhatjuk a véleményünket (bár természetesen itt is vannak korlátok), viszont vannak nálunk sokkal élhetetlenebb helyek - legalábbis magyar -európai szemmel nézve.

    És azzal is egyetértek Bastian, hogy nem igazán látni kormányzóképes alternatívát, ha csak nem összefog a Jobbik a Rendszerváltó mozgalommal meg a Tempóval. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "az Orbáni út ugyan nem őszinte, és sokszor meghajlik a háttérerőknek, de mégis csak mocorog valamerre" -és amikor véletlen kimászna a homokozóból, akkor meg ejnye-bejnye-irgum-burgummal visszaterelik, Ő jól megszeppen, de azért jól beolvas az óvóbácsinak (mikor az nem figyel oda..)

      Törlés
  5. Ha mán aktuálpolitika.
    (Bár még nem tekintettem meg a Jánosbácsi videjót - mer egy napra elég egy alkotás, amin elvicsorgok magamban. De maj' este megnézem.)
    Szóval.
    Az kétségtelen, hogy a mink Vittore Urunk és Parancsolónk nem kifejezetten szeretett egyén mostanában. Valamit arról is meg vagyok győződve, kedves szüleje elég sokat csukolhat manapság, annyit emlegetik mindenféle népek.
    Értem én, hogy a politikás jáccadozás nem egy kapkodós műfaj, meg tele van mindenféle buktatókkal, meg zsákúccákkal, meg izé... De az azért határozottan érdekes momentum, hogy mán évtizedek óta a összes öltönyre kapott hős vezérünk azon karatéjozik, hogy jó legyen (úgyértem nekik mán az, csak valahogy ettől tovább nem jut a dolog). S valahogy mégse gyön össze. Pedig elméletileg felkészült, meg hozzáértő arcok. Elméletileg. Hisz papírjuk is van róla (Most abba ne mennyünk bele, hogy vették, vagy kiseggelték.) De ez a nagy igyekezés mindég csak arra elég, hogy pár évente elköpjék azt a mondatot, hogy tízen-huszon éven belül majd mink jól felemeljük a országot, meg olyan faszán fogunk élni, hogycsakna... (Aztán két-négy éven belül gyön egy másik harácsolós banda.)
    Ez mán kicsit unalmas.
    Időnként ezért belemegy a fejembe az a elgondolás, hogy vajh mi lenne akkó, ha nekiadnánk a Vittore srácnak a Koronát, imádnánk kicsit (jobban mint mostan), s nem kéne (vagyis kevesebbet kellene) energiát pazarolnia arra, maga köré nyálazgassa azt a védővonalat, amivel kiküszöböli azokat a arcokat, akik mást akarnak? (Lásd. FIDESZ-es Alaptörvény, választási bohóckodás, mindenféle fura hírek a gazdaságban jelenlévő haverokról, stb.)
    Hátha egy diktatúrával, vagy királysággal eccerűbben menne a dolog. Elvégre ez a demokrácicás izé láthatóan keveseknek gyött be mifelénk. Hisz a átlagnépek a előző rendszerben (abban a „átkosban”) is... de a móccerváltás után meg főleg két pofára szo... szomorúan konstatálták, hogy a nagy átalakítgatásoknak, meg felemelkedésnek megin ők itták meg a levit.

    Hozzáteszem, nem vagyok annyira Vittore ellenes, mint ahogy látszik (bár kétségtelen, egy lovat nem bíznék rája, nemhogy egy országot... ám, ha szeret ilyent jáccani, akkó jácca), mer személy szerint a összes öltönykét nemkedvelem, mióta belefutottam, pár érdekes irományba, meg videjóba.
    Persze... lehetséges, hogy ezen információk mind koholmányok vótak, és eme arcok csakis mindenki boldogságát tarcsák szem előtt. Csak... innet, ahol én vagyok nem úgy láccik.
    Tehát, ha be kéne magam sorolni valahová, akkor az én helyzetem elég eccerű lenne. Hisz náci, kommenista, zsidó vagyok. Ahogy nemrég egy igen felkészült alak megfogalmazta. Bizony.
    (Egy gonddal kevesebb. Nem köll magamnak dobozkát, meg címkét keresni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (elnézést kérek előre is..)
      "Hisz náci, kommenista, zsidó vagyok."- az milyen? internacionáléra égeted magad? 8P

      Törlés
    2. Hát... párszor nekirohantam, hogy jól megfejtem eme talányot, de... eddég biz beletörött a bicsakom.

      Vélhetően az illető igen olvasott alak vót (pár tudományos fokozattal), s ráérő idejiben elolvasott pár könyvtárnyi könyvecskét a nácizmusról, kommenizmusról, meg a zsidók ügyes-bajos dógairól. Aztán valamiféle párhuzam keletkezett a fejében ezen eszmei irányzatokkal (vajh, jó kifejezés ez ide?)kapcsolatban, s egy - pontosabban, jópár - kommentemben összehordott hülyeségek arra késztették, megossza eme okosan kitanált felfedezését a nagyérdeművel. S ha mán megosztotta, jól rám is húzta ezt a lepelt.
      Oszt ettől, biztos tök boldog lett.
      Én meg galád mód jól elkacarásztam rajta magamban.

      (Oké. Néha tényleg felmerül bennem a gondolat, hogy valami lendületesebb muzsikára, némi tűzzel-vassal kéne rendet rakni a világban... De a orvosdoktorok aszonták, hogy ez teljesen normális reakció nálunk bolondoknál.)

      Törlés
    3. Quedra, messziről jött, messzi helyen író alak azt írt rád amit akart, emlékezetem szerint itt még nem préseltek dobozkába, ez a lényeg. (a közelből jött) Mazsola engem Látónak nevezett, ez hízelgőbb címke mint amit az az igen felkészült alak rád aggatott. Szerintem valamék rejtői karakter címkéje jobban illene rád.

      (Ha már látó, 27.-én - 28.-án talán valami más is várható mint a marsutazós lufi eregetése és a pápa távozása a hivatalból, ugyanis nagyon mutogatták a szentatya piros 42-es cipőjét...)

      Szóval Korona a Viktor fejére.. Háát, lehetetlenség. A királyság nem erről szólna. Én magam bizton ki merem zárni Viktort -mint koronás főt- ebből a képből. Egy mindenkori király személye nem lehet megosztó, csakis összekötő. Ez egyetemes alapelv.
      De persze amit írtál a királyságról az áll, mert az lesz. Úgy vélem nem olyan demokráciás nyugati királyság mint mondjuk a brit koronáé, hanem (neo)feudális alapokon nyugvó monarchia, IGAZI királlyal a trónon.
      Ha már látó, már hét éve írtam hogy visszatér a feudalizmus, pedig akkor még langyos posvány volt a mostani történések zuhatagához képest. Ilyaneket írtam:

      """2006.09.25 13:23:20 © (3181)
      Úgy vettem észre hogy a forradalmat, vagy forradalmi csírát mint jelzőt elveted, lefitymálod. Pedig majd Te is, és mindenki észreveszi hogy a demokrácia hamarabb fog összedőlni mint a civilizációnk. A demokrácia eddig kikezdhetetlennek tűnt, időtállóbnak a piramisoknál, de mielőtt a nagy gúlák elkezdhetnének rettegni, már omlik is össze a tákolmány. És ezt megorrolták, kiknek orruk, fülük és szemük van rá. Ez, ez az a csíra amire utalgattam."""

      """A feudalizmus nem államforma, hanem hatalmi struktúra, általam teljesen leszűkítve egyszerűen a vazallusság makroszintű kifejeződési formája. Amit a kronológia logikájáról írtál, az csak érdekes, de nem lényeges. A feudalizmus árnyéka nálunk tulajdonképpen a római birodalom óta provinciális átok, folyton vissza-visszaszáll. Az egykori limes majdhogynem egybeesik az örökös jobbágyság nyugati határával, majdan a vasfüggönyével, napjainkban pedig a szlovén-osztrák határral.

      De pontosan mit is jelent a jobbágy szó? Eredeti jelentése valamely néposztály legkiválóbbjaihoz tartozó személy lehetett. """

      ""2008.09.30 11:31:01 © (438)
      Én amióta fórumozok, következetesen állítottam hogy visszatér a feudalizmus, és az a legbiztosabb államforma (városállami szinteken még inkább). Ráadásul harmonizál az ökoszisztémával, mert a legfőbb bevétele a mezőgazdaságból ered, és annyit költ, amennyi bevétele van. A természet nem hitelez. Hét szűk esztendőt követhet hét bő is, de szigorúan az anyatermészet vezérli, és nem bankárcsaládok manipulációi. .... """
      még mindig aktuális, plánei így a videó okán:
      """Egyébként én a most sokat szidott bankárcsaládokra, brókerekre, társaságokra sem húznám rá a vizes lepedőt, ugyanis valamilyen szinten ők tartották el a modern emberiség zömét. A fejlett nyugati társadalmakat gépek (bizony mátrikszos dézsavű) tartották/tartják életben, azokat pedig az olaj és az energia, melyeket pedig (eddig) nevezett a nevezett réteg menedzselte. Gépek által termelt/ad abszurdum termesztett, hitelezett import élelmiszerből táplálkoznak napi szinten magyarok millió is, és ezt kordinálni igen nagy munka volt. Ha most a hazai multik folyószámláit vezető nagybankok egyike becsődöl (akár átmenetileg is), hát megnézhetik magukat a városi "polgárok". De sok falusi is füvet nyíró fogyasztóvá változott az utóbbi évtizedekben.
      Most úgy fest kihúzták a falból a zsinórt."""

      Napjainkban -már nem csak a jelekből- hanem immár a sorok közül is ki lehet olvasni hogy felgyorsult a feudalizmus visszatérése.

      (innen szemezgettem, csak a dátumok és egyéb bővebb hozzáfűzött gondolatok miatt: http://forum.index.hu/Search/showArticleResult?o=1&aq_text=feudalizmus&aq_cre=0&user_id=321542&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=1 )



      Törlés
    4. Párhuzamok a mai (és a 2006-os) magyar valósággal a feudális fogalmak és azok megfelelői által (a szöveg sokban a hét évvel ezelőtti közéletre mutat vonatkozást):

      """" -A mai kereskedelmi médiák is teljes mértékben kimerítik a vazallusság fogalmát. Nem kommentálom. De még a "közszolgálati médium" is. ezt se kommentálom.

      -De nézzünk egy újabb feudális faktort, a szabad katonaságot, nemrég láthattunk erre magánzóskodóinkalszekuritis példát.

      -Vagy a rabszolgaság (igen, volt ilyen a klasszikus feudalizmusban is) továbbélése, a minimálbéresekben és annak kurtított változataiban.

      -Továbbá a kórházprivatizáció és egészségügyi reform néven csúfolt visszafeudalizálódás, ahol majd a döbröginek jár a talján füves csodadoktor, a népnek (azaz a szegényeknek) pedig a szegénykórház, vagyis ispotály.

      -Az oktatási reform csúfnév ugyanezt a logikát takarja, vagyis e téren a szegényeknek talán ennyi sem jut.

      -Kiskirályok...; Csányi, Gyurcsány (amikor nem minielnö kúr), Demján, Kóka, Kapolyi, stb.

      -Udvari bolondok; Gálvölgyi, Bajor, Kéri, Hajós, Bolgár, stb.

      -Kengyelfutók; Kulcsár és taxis barátai.

      -Adózást elkerülők, ún szabad adózók, adómentességet élvezők; ők szintén az előbbi modern kiskirályok, de ebben a modern korban ez kezd tömegsporttá is válni.

      -Familiáris rendszer; "A föld elaprózódását nem akadályozta a nyugaton szokásás kizárólagos elsőszülöttségi öröklés, az utódok itt vagy közösen birtokoltak, vagy megosztoztak a birtokon. A szolgálatba fogadott nemes itt az úr családjának (famíliájának) tagja, familiárisa lett. A szolgálat fejében étel, ruha, fegyver ellátást és fizetséget kapott." Hirtelen az Apró klánnál nem jut eszembe jobb példa.

      -Államforma; királyság van, Gyurcsány a király, bár a palotaforradalom kilátásba helyeződött.

      -Hűbéresség; aszfaltszagú Gábor (c Index), Gyurcsány hűbérese, most éppen labanc kőfaragókat sunnyogtatott be, tovább növelve az immár ulászlói mélységekbe zuhant kincstár további mély kongását.

      -Osztályok, kasztok; muszáj kommentálnom?!

      -A hatalom alapja a föld, az ingatlan; talán nem így van ma is, és még nem imígyebben lesz? Mivel ez a föld megfelelően termő, nedves, és elég jó klíma (Isten szeme) hizlalja rajt' a jószágot, a terményt, így elsőszámú termelőeszközzé minősül vissza, és erre rögvest ráépül szipolyozva a hatalom. Márpedig enni kell, ötven év múlva is, éspedig egyre jobb minőséget. A nagyipari szenny, a génmódosított szója, és a többi ipari gané nem lehet már sokáig meghatározó (él)elem (hiszen lassan elburjánzik a testünkben), a jövő egy,

      -nem utolsósorban újabb tényezőé; a kimondottan feudálisan dézsávűs biogazdálkodásé. """

      Törlés
    5. Azért idézgettem, mert egyszer látassék hogy a jeleket már sok éve fogtam - ezáltal mások által is foghatóak voltak (nem beszélve a jelek forrásáról),
      másrészt azért mert ma már nem politizálok (de a téma miatt az idézgetést még megengedem magamank), az úri huncutság. Szerintem nincs jobb és bal oldal, nincsenek nemek, egyének, osztályok, nemzetek, és rasszok, mind csak illúzió. Mi mind egyek vagyunk, a mérnök úr, a házmester és a beat-zenész, mind együtt játszhatunk. Nincs különbség.

      Törlés
    6. A feudalizmussal, mint olyannal nem is lenne baj.
      Persze... azér ottan is lennének olyan arcok, akik sokat vicsorognának olyasmin, hogy: "neki mér, mikor nekem meg nem?" Megoszt, a kétkezi munkától is elszoktak mán a népek. De... Azért (mocsok mód) én a Vittore fejire is rátenném a Koronát, meg a vállára a palástot. Oszt ha mán telement a feje ambícióval, meg hasonlóan előremutató mániákkal, akkó ugye jáccógyon királyosat (ne csak sunyiba, ahogy mifelénk az elmúlt időkben szokás). Depersze... lehetne más is.

      Egy előnye talán lenne a dolognak. Mégpedig; nem lehetne elsunnyogni a felelősséget. Amit azér manapság az összes öltönyke reflexből leseper magáról. Aminek hatásait láthassuk magunk körül.
      Ha jobban belegondolok a dologba, azért lenne tán annyi haszna is, hogy a ember tudna mihez igazodni, oszt nem lenne ez a összevisszaság, meg tízenezer irányba húzás, meg két-három naponta más törvények, meg...

      Szóval, asszem, most magamtól beleülök a neofeudalista dobozkába. Ide nekem egy uradalmat! Oszt mindenki más, meg csinyájon amit akar... :D

      Törlés
    7. Nagy utat tettél meg Te is. barátom. :)

      Én is politikai vitákon csiszolódtam ilyen pallérozottá! :))) Viszont az a gyanúm, nekünk nem lesz túl fényes az orbáni-feódalizmus...

      Törlés
    8. Lehetett is csiszolódni, ahogy itt is lehet :) Vissza kell zökkenni, a PPP-n, ott láttam linken a Meseszobát. Meglátszik a hiányzás, a sok nyelvtani és helyesírási hibán, elnézést. Majd megint belejövök. Ez nem olyan mint a biciklizés..

      "akkó ugye jáccógyon királyosat (ne csak sunyiba, ahogy mifelénk az elmúlt időkben szokás)" Ez jó :)

      Értem én mire gondolsz, Viktor (nem mint személy - azzal nincs bajom, hanem mint szerep) mint "öltönyke" az übüség tömény kivonata. Übü királynak jó lenne, persze, gondolatkísérletnek jó, sőt kiváló, na de ezt akarjuk?!

      Bár, nem lehetetlen. Volna rá politikai megoldás?! Meg kellene szüntetni a megosztó -szerepét- . Hogy lehetne, találunk rá párhuzamot? Rómát választom, mert most ott van a legnagyobb felbolydulás.

      . Marcus Aurélius, a közkedvelt népszerű cézár "kormányzása elején gondoskodott népei jólétéről, részint jó törvények, részint a törvényszékek szaporítása által; maga is részt vett a szenátus ülésein, amelyet nagyra becsült, s jelentékenyebb hatáskörrel ruházott föl, mint elődei. Gyűlölte a tékozlást, igen takarékosan élt." Fia, a tökkelütött Commodus cézár mindennek az ellentéte, egy csődtömeg volt. Uralkodása idején indult meg a Római birodalom hanyatlása.
      Ha hiszünk az ouroboroszban, akkor a történelem kerekét megint épp fordulni láthatjuk, s mivel ez egy önnön farkába harapó kígyó, így most az időben visszafelé kell hogy menjünk, hogy elérjük az üdvösséget. Tehát ott tartunk hogy Commodusból kéne Marcus Auréliust faragnunk (szerepekről beszélek). Commodus cirkuszt és kenyeret adott népnek, de a lumpeneken és az éhenkórászokon kívül ez másoknak nem felelt meg, a birodalom bukásához viszont épp elég volt.
      Újabb ugrás, öltönykéből hogyan lehetne nagyszerű céz akarom mondani királyt faragni? Elég lenne hozzá cirkusz és kenyér (különböző százalékos csökkentések)?! Alig hiszem. Lehet hamuból tüzet csiholni? Nem. Hacsak nem... elővesszük a tarot kártyát, mert ott bizony a hamuból lesz a Főnix. Na de ez már okkult színpad, a politikának itt már vége. Nagyon leegyszerűsítve tehát két választást látok, vagy a jelen politikai szereplőkből lesz választva lesz egy Übü király, mint egy modern Commodus, vagy az okkult színpadon támad fel a Főnix, s lesz egy hatalmas világkirály, királyok királya, Marcus Aurelius jelenkori párhuzama.

      Attilla is jó világkirály volt, de nem jó vonatkozás, mert neki nem ismerek ellenpéldáját.

      Törlés
    9. Ma, 26.-án nagy baleset történt a Királyok völgyében..
      Tarlós is római császárral példálózott.. ez van a levegőben.

      Törlés
    10. A részletekkel nem untatom a tisztelt nagyérdeműt, ezért csak megjegyzem, az elmúlt két napban hemzsegtek a Jupiterhez köthető utalások. Mindez a pápa távozásához és egy elkövetkező nyári eseményhez precízen igazítva.

      Más, hogy tudjátok, az okkult csak addig okkult míg el van zárva a természetes emberi megismeréstől. Csakhogy.. nem rejtik el mindig. Olvassatok, lássatok, tálalva van, és higgyétek el, ez olyan mint a közvilágítás. Annyira "rejtett" hogy tulajdonképp senkinek sem tűnik fel hogy ott világít.

      Benne van a levegőben, nincs rá jobb meghatározás. Egy-két példát azért megemlítek, nehogy túlságosan elrugaszkodottnak tűnjenek a szavaim.
      A hírtévén két beszélgető az ország Trianon utáni gyors talpraállását a nyugat által csak "feudális királyságnak" nevezett Horthy rendszer érdemeihez kötötte,
      Tóta W. a HVG egyik ideológusa pedig tegnapi keltezéssel imígyen szólt:
      "Annak a szép, rendezett kornak egyébként, amikor a paraszt nem kérdezte, honnan van a király és vazallusai vagyona, az lett a vége, hogy mégis megkérdezte. Utána a királyok felakasztásáról kezdett ábrándozni, de ez már történelem."
      A publicista vagy merít a Meseszobából.. vagy (mégegyszer) mindez benne van a levegőben. Ki-ki döntse el maga.

      Törlés
    11. Ha a paraszt kérdéseket kezd föltenni, az csak azért van, mert nem hagyják
      parasztnak lenni. Mostanában azonban már nem csak a paraszt tesz föl kérdéseket a "király"-nak, hanem az egész társadalom.

      Amennyire tudom, a legkirályabb "király" halálos vírus szeretne lenni,
      hogy minél több embert elpusztíthasson.
      Óhatatlanul kikívánkozik belőlem a kérdés: Tisztában van ez a királyság lényegével ???

      -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

      Hm ... Tót a W ... erre mondják, hogy nomen est omen.

      Ö.T.

      Törlés
    12. Hamán nemhagyás...
      Sosenem értette meg a fejem, mi abban a jó, ha az eddég többé-kevésbé működő módozatokat lecserélik egy olyanra, ami (az átállás gubancait leszámítva) mán az indulásnál is recseg-ropog?
      Vagy ez ilyen "ráncigáljuk meg a oroszjány bajuszkáját", mer unatkozunk/halálvágyunk van?

      De, továbbra sem tiszta előttem eza... "tököljünk pár évszázadot azzal kinyuvasszunk majd mindenkit, s legyünk mink a királyok" dolog. Mer ha azt nézem (vagyis, hinni lehet a pletykáknak) a mai világban biztos tök bonyolút lehet valami szert kidobni, oszt... a cél el is van érve. S mire a összeesküdözős pofák meg elkezdik megszellőztetni... addigra mán mind meg is hóttak. Oszt ennyi.
      S vélhetően régebbi időkben is ismertek vótak ilyen, vagy hasonló móccerek.

      Szóval... időnként van olyan érzésem, valami "apróság" nem üti ki a szemecskénket.

      Törlés
    13. " A feudalizmus árnyéka nálunk tulajdonképpen a római birodalom óta provinciális átok, folyton vissza-visszaszáll" Vagyis nem lesz az olyan nagy csere. Valójában sosem ért véget. A rákosi éra megpróbálta szétverni, nem ment neki. Aztán némileg visszasimult a szocializmusnak nevezett izé alatt. Ott is csak a (föld) tulajdonviszonyokat illetően tért el a régi rendtől, sok más attitűdben viszont nem. A zöld bárók osztálya (is) remek példa erre. A 90'-es rendszerváltással felgyorsult a visszarendeződés (kárpótlás cirkusz), de most, napjainkban már kezd neve is lenni a gyereknek.
      Történészek, publicisták (akármék oldalról, lásd frissen Tóta W.-t), más megmondóemberek eddig csakis a demokráciát méltat(hat)ták az egekig, a feudalizmus mint fogalom tabu volt. Egyedül csak történelmi vonatkozásban lehetett (szabadott?) emlegetni. De ez most látványosan gyorsan fordul. Egyre többet hallani erről.

      Vittore mint király? Írtam miért nem gondolnám. Majd előszednek valakit valamelyik régi vérvonalból (sok Gutkeledekre vonatkozó dramaturgia elemet láttam, izé képzeltem mostanában a kormánymegmozdulások körül), vagy üstökösként fog érkezni valaki a Méltóságos II. Rákóczi Ferenc, Magyarország vezérlő fejedelmének véréből. Vagy, vagy, vagy. Lehet találgatni.

      """ a mai világban biztos tök bonyolút lehet valami szert kidobni, oszt... a cél el is van érve.""" Ha ez még valóban cél lenne, már réges-rég megtehették volna. Nagyon remélem hogy ez a tömegnyuvasztás ma már nem pálya senkinek és semminek.

      """S vélhetően régebbi időkben is ismertek vótak ilyen, vagy hasonló móccerek.""" Valahol olvastam hogy a régi nagy pestisjárványok idején éjszakánként földig érő fekete kopenyes démonok járták láncban a vidéket, furcsa rituálét végezve. Ha valakinek erős a fantáziája akár a mai szunyog és kullancs permetező emberekre is vonatkoztathatna. Vagy nézzük a pestisdoktorok ruháját (akiken fura mód nem fogott a feket halál..), szintén földig érő köpeny, a szájuk előtt pedig elegáns madárcsőr vagy bazi nagy banyaorr. Na most ha valakinek megest szárnyal a fantáziája (vagy rajta van a szeren) az akár valamiféle védőmaszkos ellenőröket is beleláthat a csodadoktorokba.

      De menjünk még régebbre, a biblia korba:

      ""10. Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lőn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély."" Gyanítom hogy az a fehér por nem kemencehamu volt, mert attól inkább egészség támadt volna emberen és barmon, nem pedig hólyag és fekély.

      """Szóval... időnként van olyan érzésem, valami "apróság" nem üti ki a szemecskénket.""" Oszd meg velünk!

      Törlés
    14. """Amennyire tudom, a legkirályabb "király" halálos vírus szeretne lenni,
      hogy minél több embert elpusztíthasson.""" Ezt ki is mondta?

      "Az államfőt az Alaptörvény negyedik kiegészítése olyan dilemma elé állítja, amire nincs jó megoldás. Vagy kiszolgál egy, a jogállamisággal összeegyeztethetetlen törekvést, lemondva ezzel legfontosabb alkotmányos feladata ellátásáról, vagy megszegi az Alaptörvény elsődleges olvasatából eredő eljárási kötelességét. ..
      Mivel bárhogy dönt, megsérti az Alaptörvényt, egyetlen forrásunk sem tudott választ adni arra, hogy ezt a dilemmát hogyan oldhatná fel az államfő. A helyzetre, amibe Ádert a kormánytöbbség hozta, csak egy alkotmányjogász ajánlott az alkotmánnyal összhangban lévő megoldást, és az is csak elnapolja és nem eldönti a kérdést: ha Áder lemond, elkerülheti, hogy megszegje elnöki esküjét, mely szerint hű lesz Magyarország Alaptörvényéhez"

      Na, hogyan tovább?!



      Törlés
    15. " ... bárhogy dönt, megsérti az Alaptörvényt ..."

      Na kb. ennyit érnek a jogászok és a jogrend.
      És ezeket taníttatta az állam éveken keresztül,
      hogy doktornak nevezhessék magukat.

      "Ezt ki is mondta?"

      Valami F-betűs ánglius. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    16. Hát... magát a emlegetett "apróságot" a én szemecském senem lássa, csak a érzés van meg bennem, hogy okos emberies szokás szerint pont azt nem lássuk, ami pedig maj' kiüsse a szemgolyóbisunkat.

      De lehet tévedek.

      Törlés
    17. Alaptörvény szar.

      Törlés
    18. """Valami F-betűs ánglius""" Te falazol neki? Mer ezzel nem sokat segítettél :)

      117 bíboros gyűlt össze a a pápaválasztó konklávéra. Szép szám, egyszerre 11 és 17. Azt is írják, a leendő pápának nem muszáj bíborosnak lenni, elég lehet ha hívő keresztény és nőtlen férfi. Ez esetben akár Bábel Balázs is lehetne? Csak kósza ötlet.

      Egy éven belül a második köztársasági elnökünk széke inog meg. Mi lesz veled magyar köztársaság?

      Törlés
    19. "Te falazol neki?"

      Nem. .... Más falaz neki.
      A nejét meg Bözsinek híjják.

      Törlés
    20. aki pediglen tulajdonképpen a harmadunokatestvére? és Godó menti?
      (szerintem nem.. de én csak reszelgetem a körmeimet.. )

      Törlés
    21. ORDEN
      MORDEN
      M - ORDEN ... ??????

      Na nyílván, hogy nem ... !!!!!!!!!!!!!
      Asszem valaki kib@szott velünk.

      Ö.T.

      Törlés
    22. Most akkor "f" vagy "ph", marhahús vagy lóhús?

      Törlés
    23. Nem az számít, hogy hogyan, hanem az, hogy ejtik. ...:)))

      Törlés
    24. Az egyiknek --->>> ÉRDEMREND
      A másiknak ---->>> ERDE = M = REND

      iO =
      .
      |
      O

      Ami messzinek tűnik, az közelebb van, mint gondolnánk. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    25. Értem. Tehát magyarosan mint Rákay Philip, angolosan meg Prince Fülöp.

      Törlés
    26. (mondom, hogy egyébként meg nem is.. mikor volt a s(z)avazás (a bizalmi), előtte jött okitani űket, az aki.. zárt ajtó mögött, a szürke eminemciás, főkomournyikk)

      Törlés
    27. "A Philip herceg az egyik riportban, arra a kérdésre, „ hogy mi szeretne lenni legszívesebben ha ön újra születhetne?“ a válasz „ egy gyilkos vírus, amivel a emberiséget ki ki irthatnám!“ Eböl a kijelentéséből kivehető, hogy mennyire radikálisan embert megvető mentalitással rendelkezik."

      De bővebben itt:

      http://viszavzsodor.blogspot.de/2012/04/vedooltas-kikenyszeritese.html

      Ö.T.

      Törlés
    28. A téma részleteiben már több mint egy éve fönt van a neten, csak valaki összeszedte
      magyarul is.

      Törlés
    29. Commodus Tarlós csinálja a cirkuszt. Ez kell a népnek. Kellemest a hasznossal, ugyanis mit láthatunk? Római parton Római császár, s a kérdés, megmaradjon-e az ártéri erdő, vagy sem. Hopp, figyeltetek?!
      Erdő, Római part, római császár. Hasad már a hajnal?

      Törlés
  6. Attól tartok skacok, ha nem figyelünk oda, könnyen egy ilyen világban ébredünk egy nap:

    http://www.youtube.com/watch?v=7vw1yAeBcxg&feature=player_detailpage#t=83s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem teljesen világos, mire is gondolsz.. mi nincs ebből idáig?

      Törlés
    2. A kulonbseg csak annyi hogy mi meg tobben vagyunk(egyenlore)mint a "rendfenntartok".

      Törlés
    3. Puma ebben ne legyél biztos, ugyanis véleményem szerinte nem kell még csak beültetett implantátum, vagy genetikai módosítás sem ahhoz, hogy jó néhányan közülünk beálljanak saját felebarátaikat is elpáholó verőlegénynek, ha olyan a helyzet. Hidd el, ha elfajulnak a dolgok, rá sem fogsz ismerni az ismerőseidre, és bármelyikük beállhat az új világrendet szolgálni, csak hogy védje a szaros kis életét.

      Törlés
    4. Ez az a bizonyos minimum 10% selejt.

      Törlés
  7. "... ki lesz aki darázsfészekbe nyúl, ki legyen a gyáva nyúl, és ki lesz az aki a végén kinyúl."

    Fúúúújjjj ... Mazsikám, ennek olyan postaimre bukéja van, hogy az emésztésem fortdítva kezd működni tőle.

    Jani bácsiról csak annyit, hogy a rendszerben ő a kiegyenlítő nyomáscsökkentő szelep ... jól megmondja, aztán minden megy tovább ... a lenini-sztálini úton. Na erre is lehetne dobni egy taccsot.

    Hiába bibliázik az elején néhány percig, utána meg visszasüllyed az ellentétek világába
    a megszokott zsidózáshoz ... ez még mindig csak az "egyiknek vagyon, a másiknak vagon"
    szemlélet, csak más formában.

    Az utolsó videót meg már nem is említem.
    Minek már egy szar jövőt vizionálni, mikor már a jelen is eléggé bűzlik.
    Valaki nem bír magával ... és azt hiszi, hogy bármilyen változás jön,
    őt nem fogja érinteni, pedig a bot már lecsapott a farkasokra.
    Úgy tűnik, hogy egy ütés nem volt elég ... na de talán erre is érvényes, hogy ismétlés a
    tudás rokona.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ..gyáva nyúl ki sehova se nyúl, csak lekonyul és elvonul amíg a vágynak végleg bealkonyul. Így meg Postássy Juli..

      Törlés
  8. Kizárólag a Drábikokon, Orbánokon és hasonlókon - a vaskor-végi paradigmába ilyen vagy olyan módon és persze oldalon, de vastagon beleágyazottakon - FELÜL-EMELKEDVE lehet valamire jutni. Egyáltalán nem kell a mindenféle kontra-szelektáltan "sikeres" szekta-orientált-páholytag szabadkőművesekkel foglalkozni - de azzal sem amit kiröfögnek magukból. Nekik ez a dolguk - a megtévesztés, a megvezetés, a figyelem-elterelés. A sokszor igazmondásnak látszó álcázott hazugságaikkal való démon-kratikus rabszolgasorban való tartás. A harc kőkeményen a lelkekért folyik. Az EMBERI LÉLEK további béklyóban tartásáért illetve felszabadításáéért - a megtáltosodása által. El kell tudni dönteni hogy ki melyik oldalon oldalon áll. Ugyanis kompromisszum, középút - az nincs. Vagy velük - vagy nélkülük - de a Teremtővel/Teremtéssel EGYÜTT...

    Kerion

    VálaszTörlés
  9. Kerikém drága ... amit itt felsoroltál, az egy évezredek alatt belénk itatott
    skizofrén marhaság, ahol a jobb oldalam a bal oldalam ellensége. Te elhiszed ezt ???

    A valós probléma szerintem az, hogy a sok különbözőséget ( a variációk végtelen száma
    miatt = N) még nem sikerült egy egységes világképbe tömöríteni, azaz nem voltunk képesek a gyakorlathoz egy hozzá passzoló szellemi mintát fabrikálni.

    Egyszer már írtam, hogy egy reális és élhető minta MAGA AZ EMBER lenne, ahol a primitívtől a bonyolultig minden jelen van, de ami a lényeg, hogy ennek ellenére mindegyik alkotórész egymással szinkronban működik.

    A jelenlegi skizofrén mintában mindenki csak máj akar lenni, ami a fölösleget kezeli és raktározza és már az agyunk és szívünk helyén is jobbára csak májsejtek dominálnak.

    Ha ennél többre nem vagyunk képesek, márpedig az elmúlt évezredek ezt sugallják, akkor földobtuk a bakancsot rövid időn belül. (ugyanúgy, mint a minket százezer évekkel megelőző
    sokkal fejlettebb civilizációk)

    Most kénytelenek leszünk magasabb fokozatba váltani, vagy minden eddigi eredményünk eltűnik a lefolyóban. Hm ... végülis az egyén szempontjából tulajdonképpen mindegy, mivel az időkeretek viszonylag adottak minden résztvevő számára.

    Ö.T.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van.Most hogy ezt mar tudom mi a kovetkezo lepes, mit kell tennem?Vagy eleg ha csak egyszeruen TUDOM?

      Törlés
    2. Öti, kikérem magamnak az általánosítást! Én kérem egyéniség vagyok, nem akárki! Én nem máj akarok lenni, hanem májer! :)))

      Törlés
    3. "Én kérem egyéniség vagyok, ... "

      Ezt álmodta a vízcsepp is a tengerben. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    4. De hát mi a tenger, ha nem cseppek sokasága? :)

      Törlés
    5. Hát ez az ... Mazsikám ... most kimondtad a lényeget.
      Milyen "függetlenségről" álmodozunk, mikor együttesen alkotjuk a
      nagy pocsolyát ??? ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    6. Öt/z/ike, szokás szerint ebben is tévedsz - ugyanis a "Széth-választás" éppen folyamatban van, illetve már meg is történt. Mi emberek - már semmit sem alkotunk együttesen. Vannak akik már - önMAGukban sikeresen EGYesülve - kiléptek a pocsolyából és szellem-tudatilag jócskán meghaladták a jelenlegi szintet, felette állnak annak. És vannak akik vastagon Széth-esettek - továbbra is. Meg vannak akik még vacillálnak. Nos, nekik kell még az ébresztő-megvilágosító, felemelkedést elősegítő mentőövet a tengerbe/a 7 milliárd közé dobni. Hátha segít.
      Egyébként akinek már nincs jobb és bal oldala annak EGY oldala van - az már EGÉSZ, uralja mind2őt. Olyan nehéz ezt elképzelni ? Senki sem megy itt Drábik és Orbán ellen - pusztán a rajtuk való felül-emelkedésről van szó. Miután a régi rendszerbe való beágyazottságuk - számos tényből/okból kifolyólag - nyilvánvalóan már réges rég lelepleződött.

      Kerion

      Törlés
    7. Csak nyugalom, kedves Ö.T. kolléga:-)
      Pillanatnyilag a különváltság állapotában tesszük-vesszük a rossz formánkat ezen a fura helyen - terepen, élesben, spirituális entitásként bőrbe kötve:-)
      Ki éppen a tengerből felszálló páraként, ki felhőként, ki a visszahulló csapadék valamilyen formájaként, de vannak itt talajvizek, források meg miegyebek, és vannak az egyre szervezettebben a tengerbe igyekvő mindenféle folyóvizek.
      Ja, és kedvenc pocsolyád:-)

      mj

      Törlés
    8. "Senki sem megy itt Drábik és Orbán ellen - pusztán a rajtuk való felül-emelkedésről van szó."

      Kerikém drága, pontosan ez a "rajtuk való felül-emelkedés" az egész rendszer
      problémája. Mindenki a másik fölé akar emelkedni.
      B@szhatom én a fölemelkedést, ha a többi "nem fölemelkedett" meg szétlövi a seggem alatt az egész bolygót.

      Ebből pedig egyenesen következik, hogy: Vagy együtt emelkedünk, vagy sehogy.

      Véleményem szerint az egész system defektjét a matematikai értékrendszer okozza, aminek a "minél több, annál jobb" felfogás egyenes következménye.

      A bankrendszer, a politika, a gazdaság ... stb. mozgatórugója kivétel nélkül EZ.
      Aki a legnagyobb szám fölött uralkodik, az itt a vezértetű .... a többi kisebb tetű
      meg igyekszik följebb kapaszkodni a létrán, hogy lehetőleg minél nagyobb "SZÁM"
      legyen, még mielőtt jönne a kaszás.

      Fogtad az adást Kerikém ????
      Által vagyunk b@szva egy kissé.

      Ebben a nagy számháborúban meg fokozatosan elfelejtünk emberek lenni és már csak azt skubizzuk nagy sunyin, hogy ki mekkora SZÁM.

      Drábik maga is megemlíti a feltett videóban, hogy a zsidók annak idején 7 évente elengedték egymás tartozását ... vallásilag. Érted ???
      Vagyis az Istent magasabbra helyezték, mint a számokat.
      Hol van ez manapság ???? ... ahol már egymást is átverik ???

      A katolikus báránykáknak Rómában meg lassan ideje lenne felfogni, hogy a
      SZER az nem szorzást jelent. ...:)))

      Ö.T.- ike,
      aki "szokás szerint" mindenben téved ...:)))

      Törlés
    9. "Ki éppen a tengerből felszálló páraként, ki felhőként, ki a visszahulló csapadék valamilyen formájaként, de vannak itt talajvizek, források meg miegyebek, és vannak az egyre szervezettebben a tengerbe igyekvő mindenféle folyóvizek."

      Kedves MJ kolléga, a fent vázolt folyamatot KÖRFORGÁS-nak nevezik, ami egyetlen jellel kifejezve = 0. Ha ez a természetben kiválóan működik, akkor csak le kellene másolni .... hm ????

      A kerék feltalálásával ez már akár sikerült is ... és ezzel akár haladni is lehet.
      Most már csak ott kellene alkalmazni, ahol akadozunk. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  10. Drábik hasbeszélő mester ismét előadta a szívhez szólót, tetszik tudni azt, amivel mindazok tisztában vannak, akik (merő tévedésből:-) úgy gondolják, hogy az agyhalálon innen léteznek: hiszen Drábik folyik az Alexandrából - eddig 12 kötet - az újságárustól - Leleplező - a jutubról végtelenítve, nem beszélve az országos körutakról, a Hír és az-Echo TV-kről. Ja és most ebből a hűdespirituális csatornából is, ami gondolom nagyban hozzá járult az itteni megjelenéshez:-)

    mj




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom Te is szelektálod melyik meséhez szólsz hozzá! :)

      Törlés
  11. Legutóbb meséhez a nagycsoportban kommenteltem Piroska és a farkas témában.
    (A dadus kimoderálta...:-)

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Perverz disznó! :))

      (azért én kíváncsi vagyok arra a kommentre! )

      Törlés
  12. Szerintem sokan tévesen ítélik meg a helyzetet. Nevezetesen azt, hogy itt majd jobb lesz, csak a megfelelő vezetést kell végre megválasztani. Nem ettől függ és ezért nem lesz jobb. Teljesen mindegy, hogy ki kerül hatalomra (akár király vagy bárki).

    Elmondom, hogy mi fog történni, ha valami csoda folytán nem a "nekik" tetsző garnitúra kerülne hatalomra. Az ami például Szíriában. Igen, itt Európa közepén.
    Különböző csoportok (tudjukkik), különböző eseményeket fognak előidézni. Itt egy lövöldözés, ott egy robbantás (volt már itt ilyen, ha valaki nem emlékezne, csak az mikroméretű volt ehhez képest), a cigányok még erősebb, gátlástalan uszítása a magyarok ellen, óriási nemzetközi médiahadjárat, hogy itt egy fasiszta diktatúra készülődik és már forradalom tört ki a "demokratikus" erők részéről. Anyagi támogatást, fegyvereket szállítanak a háttérben az "ellenzék" számára. Komoly zavargások, az ENSZ/NATO, stb... a beavatkozás mellett dönt és "rendfenntartás" címén bevonulnak az országba. A "fasiszta" kormány tagjainak letartóztatása és népellenes bűncselekmények miatti elítélése, ideiglenes kormány felállítása, stb...
    Akár milyen hihetetlennek tűnik, de ez lenne. A világ minden táján eljátszották ezt már számtalanszor, óriási rutinjuk van benne.

    Ennek fényében érdemes Orbánnal kapcsolatban vélekedni. Ő sem és más sem tudná ezt megváltoztatni. Ez csak akkor fog megváltozni, ha ez globálisan megváltozna. Ez pedig még nem holnap lesz.

    Az pedig továbbra is meggyőződésem, hogy semmiféle dimenzióváltás nem lesz. Csak egyéni út van, de amíg az úton haladunk, addig is élni kell, ha itt lőnek, akkor nem fog itt senki szeretetrezegni, hanem fosztogatni fog, hogy ne haljon éhen.
    Tehát akár milyen szépen is hangzik, hogy az MNB-t vegyük vissza csak úgy, ez jelenleg lehetetlen, mert előbb bombáznák porig Budapestet, mint hogy ezt engednék és ezt szó szerint értem...

    Ezért mondom, hogy jobb ma egy Orbán, mint holnap a köztemető...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szerintem sokan tévesen ítélik meg a helyzetet. Nevezetesen azt, hogy itt majd jobb lesz, csak a megfelelő vezetést kell végre megválasztani."

      Bastikám ... ez nagyon igaz.
      Na de most fordítsuk meg az érmét és nézzük meg a kérdést a hatalom oldaláról!!!
      Ez pedig az lenne, hogy:
      Mit tudunk kínálni az ostoba NÉP-nek, hogy befogja a pofáját????

      Az eddigi ajánlatok listája kb. így néz ki:

      1. Cigány - zsidó - magyar polgárháború
      2. Harmadik Világháború
      3. Halálos járványok mindenféle verzióban
      4. Devizahitellel beszopatott kormány és lakosság
      5. Az EU övezetben végrehajtott minimum 50%-os infláció, amiről egyetlen egy
      gazdasági doktorátussal rendelkező "szakértő" sem tett említést.
      6. A Georgia Guidestone-on megörökített világméretű népírtás
      7. ... és az ehhez semmit sem szóló Katolikus Anyaszentegyház.

      Nah .... asszem erre a tervezetre minden normális polgár csak annyit tud mondani, hogy: Kapjátok be !!!!!
      Most már lassan előkaphatnának a tarisznyából valamilyen élhetőbb verziót is, nemde ????

      Ö.T.

      Törlés
    2. Bastian, itt semmi olyan nem lesz mint ami az illumináti által a Szíriuszt megjelenítő Szíriában zajlik. Szeretnék és vizionálják is hogy a magyar fellázad - de nem fog. Lásd a Nyírkai és Teknőkaparó-féle véres szabadkőműves jóslatok végkimenetelét. Akik lázadoznak azok "kiválasztott" ál-magyarok, akik a "színházat" játsszák. Semmi közük a valódi magyarokhoz, akik csendben a saját középpontjukban vannak és már az egót kordában tartva, illetve azt kizárva léteznek. A Kárpát medence/Egész Magyarország a legeslegfontosabb hely a Földön. De nem csak a helyszín a fontos hanem az itt élő valódi magyar ember személye. Aki egyedül képes - önmagát egy magasabb szellem-tudati, ha úgy tetszik "Isteni" szintre helyezve - az egész emberiséget, annak jóravaló részét átvezetni az új korszakba. Ezt pontosan tudja minden "illetékes". Ezért is "foglalkoznak" velünk állandóan. A magyar sosem fog támadni- ezt is tudják, de persze nem hiszik el. Csak majd - amikor ott az ideje -. megteszi azt amit meg kell tennie. Se perc alatt. Természetesen a nem mindennapi tudása és a csodás képességei által. Ha valakik megpróbálnák a magyart fizikailag megsemmisíteni, irmagostúl kiirtani - a Föld felszínének abban a pillanatban annyi lenne. Mint legutóbb, cirka 13 ezer éve is. A magyar persze ebben az esetben is megmenekülne a testestül-lelkestül való felrezgése/elrezgése által.

      Kerion

      Törlés
    3. Ö.T..Megismetlem, hatha nem vetted eszre a korabban fel tett kerdesemet.Ugyan is aktualis a legutobbi h.sz.-od hoz is.

      "Most már lassan előkaphatnának a tarisznyából valamilyen élhetőbb verziót is, nemde ????"

      Ezt hogy erted?Valaszod elore is koszonom

      Törlés
    4. Biztos tippet nem tudok mondani Neked Puma, de a természetes folyamatokat
      szemlélve nekem úgy tűnik, hogy ami körpályára van állítva, az működik - pl. víz vagy akár a pénz - ami meg lineáris növekedésre, az meg csak egy darabig és pusztán idő kérdése, hogy mikor törik el a saját súlya alatt. (pl. haszon)

      "Most hogy ezt mar tudom mi a kovetkezo lepes, mit kell tennem?"

      Amennyire lehetséges, alkalmazni a saját hatáskörödben.

      Ö.T.

      Törlés
    5. A már említett "lineáris növekedésből" eleve hiányzik az egyensúly fogalma és automatikus velejárója a verseny, ami mindössze addig tart csak, amíg el nem értünk a bot végére .... aztán zuhanás a semmibe.

      Aki elöl jár, az előbb is zuhan ... asszem ez eléggé logikus.

      Ö.T.

      Törlés
  13. Erős lenne az így lefekvés előtt...:-)

    Ellenben hovatovább (voltaképpen szinte csak úgy gyanánt), valamint gyakorlatilag és alighanem - csak hogy a szavam ne feledjem, ugyebár - olyan kétszázötven éve is megvan annak, hogy Benjamin Franklin nyomdász kolléga óva intette az Egyesült Államokat pénzügyeinek magánbankokra (át)ruházásáról.
    Vagyis Drábik hasbeszélő mester valami penészes-pókhálós-pinceszagú sokszázéves történettel kábítja a nagyérdeműt ugyanabban a mátrixban, amelyben a szívatás kezdetét vette és azóta is gőzerővel folyik, és amely mátrixban jelenlegi tudatossági szinten (monnyon le, Gyurcsány/Orbán takaroggy, stb...), megoldhatatlan.

    mj


    VálaszTörlés
  14. Hallgatnivalóóó:Fegyverek, feszültség és a pápa lemondása

    https://soundcloud.com/endtimeinfo/fegyverek-feszultseg-es-a-papa

    VálaszTörlés
  15. Akiknek bejött az élet Orbán alatt:

    http://www.noltv.hu/video/4863.html ...aztaaaaaaa.. hihihiiiiiiiii:)

    VálaszTörlés
  16. Nyah... sikerült rájaszánni a időt meghallgassam a Drábik papa hablatyolását.
    Előre bocsátom, nem lenni penge közgazdaságból, társadalompolitikából, meg ilyen magasztos okosságokból, csak időnként végig fut a agyamon a elgondolás... Mi lenne ha?...

    Tehát ha eltekintünk attól hogy az öreg némiképp kissé szakállas témát boncolgat időnkint (természetesen nagy hangon – mer az a menő manapság), de a saját kis szerepéből őkigyelme se nagyon akar kilépni, hisz emberből vagyon – oszt azok meg, nem nagyon szeretnek megszorulni, elromlani, eltörni. Tehát tökre logikus a nagy Vittore fényezése. (Elvégre a kutyuskák se marják meg a őket etető kezet – csak ha valami összekuszálja a fejüket.)
    Az viszont felmerült bennem a videjót bámulva, hogyhát... ha a okos népek mán jóideje kimódolták a jelenlegi helyzetnek (egyfajta) megoldását, akkó vajon a franckarikáért nem lépik meg? Vagyis, Drábik papa is okosan összefoglalta a szerinte teendő dolgokat, amivel lehetne némi esély arra, felrúgják a népek a jelenlegi rendszert.
    De inkább ne mennyünk ebbe a irányba, mer nagyon pórul járhatnánk.
    Közbemeg rámutatott arra, hogyugye... a másik szóbagyöhető megoldás, csak a jelenleg jól megszokott parasztvakítás, meg füstterelgetés. Vagyis finoman célozgatott rája, hogy az aki okos, inkább bevállalja, hogy cumizgassa még pár évig a méterest, s közben bizakodik, hogy a rendszer szépen megrohad magától, vagy lesz valami olyan fickó, akinek hamarabb megy tele a zsákja a világban bekövetkező rohadékságokkal, oszt majd ő jól felrugdalja a asztalt. Lényeg, hogy innet jó távol legyen, nehogy véletlenül megkarcológyunk. Mondom, ez a mentalitás valamilyen szinten érthető.
    Csak aztat nem értem, a kis fejemmel, hogy ha minden irányból elénk raknak egy falat (s közben fogynak a sikongva elrohanós útvonalak), akkor mégis...? Vagyis, ha mindenképp nem jók a kilátásaink, megmég a jelenünk is azt mutassa ezek a dógok így nem kerekek, akkó vajon mihóhérért nem rúgjuk fel mink azt a bizonyos asztalot?
    Oké. Ez nagy valószínűséggel jár némi sikonyálással, ratatával, hörgéssel, meg ilyesmivel... De, ha mán nem nagyon van hova hátrálni? Megoszt... úgyis mindenki arra jáccik (némi paráztatás után) dögöljünk meg szépen, akkó...?
    S ide gyöhetne nyugodtan beszúrásként némi vallási vonal.
    Imigyen pl.:
    - Ha a Kereszt elkötelezett harcosa/híve vagyol, akkó vajh mi félni valód vagyon? Hisz az Úr (meg a Fija is) veled vagyon, s maj' jól megveregeti a válladat a Mennyeknek Országában ha tanálkoztok, mer, nagy dirrel- meg dúrral jól keresztbe tettél a gaz Patás térnyerésének.
    - Ha meg a lélekkóvájgós, felfényesedős, dolgok valamelyikét vallod, akkó meg ugye, megint mitől kéne tartanod? Hisz ha elroncsák a fizikai ruhádat, maj' némi pihenés, meg elemezgetés után kapol másikat és mehecc újra jáccani. Hacsak nem lépel közbe szintet, s választod a továbbhaladást.
    - Ha viszont a Patásnak szoligája vagy, akkó meg azér jár a bónusz mer jól keresztbe tettél a Kaporszakállnak. Azzal csihipuhit szabadítottál a világra, ahol nagy eséllyel, még pár Szárnyas fickó is ráfaragott. Ergó (nem a együttes) a górénál kapsz reputációt, s lehetséges itt is szintet lépsz. (Combosabb testtel, nagyobb tudással, több támogatóval/csatlóssal vehetel részt a következő jáccmában.)

    Tehát a kérdés míg mindég az hogyakkó...?
    (Persze magam senem tervezem, hogy idő előtt magasba dobom, a csukát... de, elég bohókás fickó vagyok. S lehet hamarost nem fog érdekelni az olyasmi, hogy azé döglök meg mer, valakik mániája a harácsolás, vagy azér mer elgázol egy kilencmilis migrén.)

    VálaszTörlés
  17. Quedra, nem gondolod komolyan hogy az a megoldás, hogy a magyar "fegyvertelenül" menjen neki az őt sanyargatónak ? A fegyver-nélküliség alatt persze a megfelelő tudás- és képesség-nélküliséget értve - nem az atomot vagy a kalasnyikovot. A valódi magyar akkor fog lépni - mégpedig szeretettel - amikor már birtokában lesz a csodás képességeinek. Ez nem is kérdés. Na persze az nincs kizárva hogy a szeretet annyira forró lesz hogy egyeseket majd megéget. A "játék" lényege pontosan az hogy idő előtt vegyék rá a magyart a cselekvésre. Mint 1697 és 1711 között, 1848-49-ben vagy éppen 1956-ban. Vértelenül megvezetve 1989-ben és az 56-os idők 50 éves imitálásaként 2006-ban.
    Egyébként a tudás nem vallás és hit kérdése. Ezért nincs arra szükség hogy azzá degradáljuk. Az embereken kívülálló - úgymond "patás" meg egyéb dolgokat - el kell felejteni. Csak emberek vannak. Ilyenek és olyanok, meg emilyenek és amolyanok. Egyébként egyenlőek - emberi mivoltukban - DE nem a cselekedeteikben. A magyar nem szabadít semmit sem a világra - önmaga minden-irányú szeretetén és persze a kibontakozó tudásán és képességein kívül. Mellyel az Aranykorba - a most már tartósan az 5. dimenziós rezgés-kiterjedésnek megfelelő világba - vezeti azokat akiket lehet.
    Akiket nem lehet, illetve akik nem is akarnak továbblépni azok előtt 2 út áll. Vagy folytatják a "KörForgást" újrakezdve a dolgokat megint - hogy tanulhassanak. Vagy egy 4 D-s szinten - az "Irányítóik" által "kiválasztva" - ezt a mostani illúziót folytatják. Mégpedig a kívánságaiknak megfelelően, mondjuk max. 500 millióan - ahogyan azt már Georgiában kőbe vésték. Csak ezen a síkon/"Földön" már egymást kell hogy egrecérosztassák a hollywoodi csillagháborús miliőben. Ez a 3-féle ÚT, 3-felé való elmenetel a mátrix ezen illúziójából - általuk is - számtalan videón meg lett jelenítve. Például közismert a Rednex együttes slágere/videoklipje: Hold me for a while címmel - amelyben az énekesnő zöld ruhában énekel - a megvilágosító "Tündérkirálynő" szerepében. A zenekar 3 tagját pedig a "KAPU"-nál álló "TÉR-Őr"-ista 3 felé igazítja el. Az utolsót magához öleli - na ő megy Vele az Aranykorba, a Mennybe ha úgy tetszik. Tehát nincs új a Nap alatt...

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez vajon melyik út lehet? :

      "Elmult az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!"
      (Jer 8,20)

      Törlés