2013. február 13., szerda

Egy lemondás margójára - a vallás, mint gát?

Bejelentette lemondását XVI. Benedek pápa, egészségügyi indokokra hivatkozva. Hogy tényleg ennyi lenne a háttérben, azt egyelőre senki nem tudja megmondani. Mindenféle verziók és találgatások keringenek az okokról, de én úgy vélem, hogy egyrészt ez nem egy, hanem több összetevős ok, azaz eseményláncolat következménye, másrészt különösebben nem érdemes foglalkozni a miértekkel. A Vatikán történetével sem kívánok bővebben foglalkozni most, az összefüggések megértése érdekében már volt utalás korábban. E helyett, de azért ebben a mederben maradva, előkotortam egy régebbi írásomat, melyet néhány kedves ismerősöm segítségével állítottam össze, és úgy vélem tökéletesen ideillik a lemondás margójára (vannak benne dolgok, melyeket ma már kicsit másképp látok, de nincs kedvem átfogalmazni... :).



Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sotto il Monte, 1881. november 25. – Róma, 1963. június 3.) római pápa 1958–1963. között, Szent Péter 261. utóda. Parasztcsaládból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt. Bár pápasága csak viszonylag rövid ideig – kevesebb, mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében. II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház.
S többek között ezt mondja el XXIII. János pápa beszédében, az általa összehívott II. vat. ök. zsinaton:

"A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme. Szóval, kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!"

XXIII. János pápa ezt a beszédét 1962. július 1-jén mondta el a II. Ökumenikus Zsinat megkezdésekor. Tudjuk, hogy XXIII. János pápa nem egészen egy évre rá "hirtelen" meghalt és utána Montini hercegérsek lett a római egyház pápája VI. Pal néven. Erről a pápáról könyvek jelentek meg "The Montinian Church" és hasonló címeken, melyek közlik, hogy zsidó családból származott… Magyarán János pápát kijelentése miatt eltűntették, és újra egy zsidót ültettek a „Szent”székre, és folyt minden az eredeti kerékvágásban. De tulajdonképpen mi is történt? „Mindössze” annyi, hogy majdnem kétezer év után az egyház első embere végre kimondta az igazságot, felfedve a kereszténység történetén végighúzódó iszonyatos hazugsághalmazt. A pápa szerint az Ószövetség „összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme.” (nem elhanyagolandó sajnos az a tény sem, hogy az ezt a mondatot kiváltó Parallel Bibliát is egy zsidó találta meg…) De mégis hogyan és miért történt mindez?

Az eddigiekben tárgyaltak alapján remélhetőleg már sokaknak letisztult, hogy a hivatalos történelemírást megelőző időkben már volt itt a Földön egy globális békés kultúra, aminek az örökösei vagy legalábbis folytatói többek között a magyarok (lásd pl. sumér-magyar rokonság, szkíta-indián-hun-magyar folytonosság, stb.). Legalábbis egyre több előkerülő részlet erre utal. A történet másik oldala - a zsidók - viszont csak olyan ötezer-néhányszáz éves létezésre tekinthet vissza, ahol már a "vallásuk" is tele van hazugságokkal. Azt nem tudjuk, hogy a zsidók utólag lettek-e betelepítve a Földre, genetikai módosítás termékei-e, vagy ide teremtettek, viszont az annál inkább érződik, hogy - különösen a vallásos tagjaik - szellemi megszállás alatt vannak. Hogy aztán erre önként jelentkeztek-e, vagy csak átverték őket, ezt sem tudni biztosan, de az eddig megszerzett ismereteink alapján nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a Vén Georgie (vagy legyen az akármilyen idelátogató földönkívüli/szellemlény) átverte őket, azaz valamilyen módon belecsalogatta őket egy szerződésbe, amit nem tudnak felbontani. Hogy mire alapozható ez a vélemény? A következő idézet rávilágít:

"Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem."

Namost ha megvizsgáljuk a zsidó vallást, ott mintegy "véletlenül" (???) pontosan az áll, hogy övék lesz a világ minden kincse és aranya, mert ezt ígérte nekik az "Isten". Itt kezdődtek a problémák. Miféle isten az, amelyik kiválaszt magának egyet a teremtményei közül, és csak őket tolja előre? És akkor egy laza mozdulattal visszakanyarodhatunk akár a keresztény valláshoz is, annak is zászlóshajójához, a Római Katolikus Egyházhoz, ami egészen véletlenül pont a nem egészen lelkiségéről híres Római Birodalom területén, annak virágzásakor jelent meg (engedéllyel?), és ahol ismét feltehető a kérdés, hogy találkozunk-e a fenti beváltott ígérettel? Szerintem igen. Elég csak megnézni azt a materialista aranyimádatot, amivel felöltöztették magukat (templomaikat, ruháikat, Rothschildok vezette bankszámláikat, stb.), intrikáikat, inkvizíciós-hatalmukat, botrányos és véres történelmüket, sötét titkaikat melyeken mai napig ülnek, város a városban jellegű (City of London beltenyészetéhez hasonló), elzárt várukat. Nem lehet nem észrevenni, hogy a Római Birodalom és a Római Egyház ugyanannak a kutyának (farkasnak?) a kölkei, és az is kiüti a szemünket, hogy mindez a mai EU-Birodalom prototípusa volt (még földrajzilag is nagyjából): minden tekintetben globalizálás, uniformizálás, stadionok építése (most nem ez zajlik??), központosított hatalom (piramis-séma), oszd meg és uralkodj, stb., egy kaptafára megy az egész játék. A kereszténységgel kapcsolatos problémákat érdemes megpróbálni visszabontani az alapokhoz. Ha ugyanis az ember az alapokat nem érti, akkor a felépítményt sem fogja fel, hanem csak körbe-körbe jár, mint a magyarok többsége jelenleg és egymás után nyeli be az újabbnál újabb hazugságokat.

Isten csak egy van, a végeláthatatlan abszolútum. Más nincs.
Mikor Jézus az örök életről beszélt, akkor az üdvösség útját mutatta meg. Nem tűnt fel senkinek, hogy az eredendő bűnről egy szó nem hangzik el Tőle? Azért mert olyan nincs. Az ember tisztán születik, a lélek mikor testen ölt - ki tudja hányadszor -, akkor tisztán az új élet fejlődésének reményével jön e világra. A népesség-környezet, és a helyi kultúra teszi azzá ami, persze némi genetikai kollektív emlékezettel párosulva. Ez utóbbit csak azért tagadják, mert fizikailag képtelenek bebizonyítani, hogy létezik, miként a lélek helyét is keresik folytonosan. Ahogy a lélek számára nincs halál - és ez azért biztos, mert Isten egy része vagyunk általa és az örök életű -, úgy kárhozat sem létezik a lélek számára. Egy van, fizikai életünk elmúlásával a lélek szembenéz a tettei következményeivel, no ez, az "ítélet", és ennek megfelelően marad, vagy távozik a Karmából. A héber ószövetséget azért tudták összekapcsolni Jézus tanításával a zsidó felekezetek, mert mint mindenki számára, a kulturális előzmények alapján volt kénytelen Jézus magyarázatokat adni. (Mint az apokrif írásokban látható, "nem az egészségeseket kell gyógyaítani, hanem a betegeket", és ez a kijelentés nyilvánvalóvá teszi, hogy Jézus a zsidó világfelfogást "betegesnek" tartotta, - ergo nem lehetett zsidó hitű, ezért mindig harmadik személyben beszélt róluk ebből eredően). Mint az apokrif írásokban, más nemzetségek számára az ott élők hagyományait vette figyelembe. A kanonizálás során természetesen ezek útban voltak, mert a zsidó (genetikai?) törekvés a hatalom felé folytonos mióta léteznek, és rájöttek, hogy a keresztény egyházakat össze lehet a világi hatalommal kapcsolni, és itt is az ő szemléletük érvényesülhetett. Bár megjegyezendő, hogy a korai egyházi életben ez még - gondoljunk csak Aquinói szt. Tamásra -, nem így volt.

És akkor elérkeztünk az írás címéhez: a vallás, mint gát?

Ha végiggondoljuk a katolikus egyház történelmét, hát bizony megborzongunk, annyi szörnyűséget elkövettek „Isten nevében”. De ugyanez megtörtént az iszlám, és a zsidó vallás nevében is! Ezek szerint akkor dobjuk el a keresztény vallást, és a többit is úgy ahogy van? Mi lehet a válasz a kérdésre? Talán ez?

"Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges."

Aki nem keres, az nem is talál és nem is ért. A jelenlegi ismereteinkel talán nem vagyunk képesek felfogni ennek a mondatnak a valós értelmét. Próbálkozni talán onnan lehetne, hogy Isten nem katolikus, de nem is protestáns, vagy református, mint ahogy nem mohamedán vagy buddhista, és nem is zsidó. Magyarul minden vallásból el lehet indulni az Isten felé vezető úton, és ez az út szabadon mindenkinek végigjárható, hiszen amit keresünk, az „bennetek és kívületek” van. Esteleg eredményre vezethet az is, ha az ember összehasonlítja egyik vallást a másikkal, ugyanis akkor rájöhet, hogy az eredő mindegyikben ugyanaz, az Egy Isten. Ha magáról a hitről - az ember és az Isten kapcsolatáról letisztítjuk a különböző dogmatikus sallangokat, akkor bármely irányból, bármely vallás szemszögéből közelítünk - ugyan oda jutunk. Eljutunk egy Isteni részhez - a Lélekhez, és az ennek anyagi megtestesüléséhez, az élővilághoz. De hogy ne legyen egyszerű a dolog, ide tartozik az is, hogy tulajdonképpen mindkettő Isteni eredetű, csak míg a lélek pozitív (építő, élet) előjellel rendelkezik, addig az anyag ennek ellenkezőjével, a lebontás aspektusával (nem nehéz megérteni: ahogy az idő múlik, a lélek fejlődik, az anyag pedig ezzel aranyosan amortizálódik – lebomlik).

Ami nehézzé teszi az Isteni mivoltunk tisztán látását, az az, hogy a sűrű anyag, amely körülvesz minket - árnyékolja a lélek érzékelését, mintegy kettős identitás - tudatot teremtve. Egyrészt, az ember Isteni része szárnyalna - az anyagi része pedig ezzel ellentétesen dolgozik, azaz próbálja minél jobban az anyaghoz kötni magát, legyökerezni, földhöz kötni. A lelki késztetéseink általában nemesek. Segítőkészség, empátia, szeretet, gondoskodás. Azaz, ezek azok az Isteni tulajdonságok - amelyre Jézus tanított minket, de ha megnézzük a különböző vallási iratokat - mindben ugyanez van... Ugyanúgy a Védákban, mint az észak amerikai indiánok nagy-szellem kultuszában, és ugyanúgy a Koránban is. A Korán különösképpen érdekes, mert bármely hihetetlen, de az egyik leginkább szeretetközpontú vallási irat, és maga a vallás pedig a legbékésebb. Akkor hogyhogy mégis úgy terjedt el a világon a köztudatban, hogy a legerőszakosabb vallás? Nos, itt megint csak áttételesen a talmudisták ügyködését láthatjuk (az USA-n keresztül), mivel a Közel-Keleti területfoglalási céljaikhoz kellett egy ellenségkép - ezért egy - azaz egyetlen szó kiforgatásával meg is teremtettek azt. A szó - a dzsihad. Ez a szó - szent háborút jelent. Az Egyesült Államok propaganda-gépezete beépítette a világ tudatába, hogy ez azt jelenti: szent háború a keresztények ellen. Azaz - védekező pozícióba helyezte magát - és „megelőző” csapásként szépen leigázta a mohamedán országokat... Csak ezzel egy baj van. Maga a dzsihad szó nem azt jelenti... hanem belső harcra vonatkozik, amelyet a lélek es a test tudata, Isten es az anyag vív - bennünk! Azaz: a harc, amit mi magunk – magunkban vívunk. Dzsihad - szent háború a felemelkedni kívánó Isteni részünk, a lelek, és az ösztönszintű anyagi vágyak között. Az a háború, amelyet naponta többször megvívunk, pl. amikor a saját érdekeinket helyezzük szembe a közösség érdekeivel.

A dogmák, és az emberek gondolatai a vallásról vagy Istenről abszolút nem azonosak azzal a kapcsolattal, ami valójában van ember és Isten között... mely között valójában nincs távolság. Jézus valóban mondott olyat, hogy csak rajta keresztül lehet bejutni a mennyek országába. De Jézus korában meg nem létezett katolicizmus - és értelemszerűen ez a mondata messze nem azt jelenti, hogy csak a katolikusok tudnak bejutni a mennyországba - és például a zulu oroszlánvadász vagy a mohamedán hívő pedig nem. Mert Jézus 3 éves útjával egy lélekminőséget mutatott be - és mint minden kijelentése, ez is mélyebb - metaforikus értelemmel bír, mégpedig azzal, hogy az az ember, aki eléri ezt a lélekminőséget, az juthat be a mennyek országába - legyen akár bármilyen vallású. Ez a gondolatsor alapján ezek szerint a vallás = gát. Ketrec, amelybe a szabad lelek bezárja magát - tulajdonkeppen gátolva a fejlődésében és az Istenhez való hazatalálásában... Erről szólna hát az idézett mondat - "ami az embernek lehetetlen - Istennek lehetséges" ? Szerintem igen. Ha ember-tudatú vagy - akkor könnyen beleragadsz az anyagi mocsárba - és semmi esélyed nincs a lelki felemelkedésre. Ha viszont lélek-tudatú vagy (azaz „én egy lélek vagyok, akinek van teste”), akkor - egyre inkább elszakadva az anyagtól - eléred a személyes harmónia állapotát - ami már maga a mennyország kapuja - még akkor is ha pl. keleten azt nirvánának nevezik... Természetesen, amíg emberi testben vagyunk, addig nem szabad nagyon elszállni sem, mert végig kell tapasztalnunk az emberi létezés minden minket érdeklő területeit, formáit, lépcsőit – akár többször is! És hogy megérthessük a lélek fejlődési útját, vagyis inkább járjunk ezen az úton, ahhoz kell egy segítő löket. Ez lehet bármi, akár még egy dogmatikusnak tűnő vallás is.

Ebből a szempontból tehát a vallás tehát nem gát, vagy ketrec, hanem egy mankó, egy hátrahagyott szál, amin el lehet indulni a labirintusból kifelé. Aki már látja a kijáratot, annak nincs többé szüksége rá és nyugodtan eldobhatja. Olyan szempontból viszont még is csak gát egy olyan vallás, amit már módosítottak, és ez már nem alkalmas sem mankónak, sem útmutatónak. A pápai állam működése során volt olyan időszak, hogy halállal büntették azt, akinél Bibliát találtak. Figyelemre méltó ellentmondás, nemde? A "szent" Igét csak hallgatni lehet, olvasni már nem? Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy vajon miért. Arra tippelhetünk, hogy talán azért, mert a kettő nem egyezik egymással... Mert képzeljük el, mi van akkor, ha a pórnép Bibliát tart otthon és még olvasgatja is? Sőt, tovább megyek, mi van akkor, ha még értelmezni is tudja és megérti az összefüggéseket? Akkor ugye rájön előbb vagy utóbb, hogy a pápa nem Krisztus helytartója, hanem csak egy trónbitorló és az egész klérus csomagolhat. Hogy ez mégsincs így manapság, annak több oka van. Az egyik a megszokás. A másik, hogy több generáción keresztül sem történt meg a felvilágosítás. Sokkal fontosabb volt ennél a tömegek tudatlanságban tartása a hatalom birtoklása érdekében. Ez a tudatlanság ma is jelen van. A prédikációkban lehet hogy elhangzik, hogy Isten saját képmására teremtette az embert, de azt már nem mondják el, hogy ez mit is jelent. Vagy nem tudják, vagy nem akarják, hogy a teremtmény tudjon róla. Inkább az utóbbira tippelhetünk. Nos, az ember tele van képességekkel, amikről fogalma sincs. Néhányan rendelkeznek bizonyos adottságokkal, amit paranormálisnak neveznek a "tudósok", de ezzel le is van tudva a téma. Pedig ezek jelzőbólyák és csak a jéghegy csúcsát jelentik. A Teremtőjéhez visszatalált ember már isteni töltésű és a benne rejlő képességek felszabadulnak. Ha ez a visszatalálás tömeges méretekben zajlik le, akkor bizony jelentős változásokra lehet számítani. ...

---

S talán XVI. Benedek pápa is megérzett valamit ebből az egészből. Talán ő is úgy látja, hogy Isten megtalálásához, az ember üdvösségéhez nincs szükség földi helytartóra, pláne nem egy ilyen szervezett bűnbandára. Talán Benedek bácsi elért egy egyéni felemelkedési szintre, ahonnan már rothadó bűntanyának látszott az egész vatikáni tevékenység - amibe addig korábban nyakig benne volt, az mára idegennek látszik. Ki tudja? S még egy kérdés: a végidők jelei ez a lemondás, vagy inkább egy új, tudatosabb, és jobb korszak hírnöke? Döntsétek el, én az utóbbira szavazok.

90 megjegyzés:

  1. Jó írás, egyet tudok vele érteni.

    Lehet, hogy mégiscsak volt rezgésszint változás és megvilágosodott az "öreg"? Jó lenne, de sajnos nem hiszem. Valószínűnek tartom, hogy a sok vád ami manapság éri az egyházat mind az átlagemberek, mind a nemzetközi hatóságok részéről, egy "erős, harcias" és ennek megfelelően fiatalabb pápát igényel, hogy megvívhassák a "harcukat", ezért levették a tábláról. Nyilván majd nem egy addigra már élőhalott és lélegeztetőgépen lévő aggastyán fogja az egyház érdekeit megvédeni. Ez "békeidőben" elmenne, de most valószínűleg cselekvésre lesz szükség.

    Remélhetőleg ebben az "állóvízben", mint a katolikus egyház is végre megmozdul valami, aztán majd kiderül, hogy jó irányba-e.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem mélyen megfogta a lényeget ez a poszt, nem csinálva aktuálpolitikát. Azért látni kell, hogy a Vatikán nem valami ellenlábasa, hanem PONT HOGY egy alszervezete a Világkormánynak, méghozzá a legrafináltabb módon, az emberek lelke felől megközelítve a manipuláció ördögi szintjeit.

    Amúgy meg ezt elemezzétek kódfejtő pubik:

    http://index.hu/napirajz/2013/02/13/pokok/

    Panka.

    VálaszTörlés
  3. No de ki az Vén Georgie, ha szabad kérdeznem??
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem láttad a Felhőatlaszt? Sürgősen pótold! :)

      Ebben a filmben az utolsó idősíkon így hívják azt a szellemlényt, aki főállású rohadékként végigkísérte az emberiséget teljes útja során. Aki itt fortyog az idők hajnala óta, meghatározott céllal. Ő Isten krampusza. Dr Genya. A bukott angyal kifejezés szerintem megtévesztő, mivel senkinek ne legyenek kétségei a tekintetben, hogy a Tudat szándékosan hoz-e létre ilyen entitásokat. És hogy mi célból? Nagyon egyszerűen megfogalmazva valahogy úgy lehetne megérteni, hogy Ő az, aki a szart is kihozza belőled (ha talál). :)

      Törlés
  4. Kedves Mazsola!

    A blogot mostanában rendszeresen olvasgatom (bár korábban még nem kommenteltem), és sok minden apróságban nem szoktam veled feltétlen egyetérteni. Ami miatt most mégis kommentre adom a fejem: rendkívül szívmelengető látni azt, hogy különböző emberek a különböző kis világukból a különböző tapasztalásaik alapján mennyire döbbenetesen hasonló következtetésekre képesek eljutni a világ egyes dolgaiban. Ez az írás (spirituális mondanivalóját tekintve) pontosan erre jó példa (az írás egyéb, kevésbé spirituális részletekiben is sok ponton egyezünk, de számomra most ez tűnt fel igazán). :)

    "Rágcsáld" kérlek továbbra is ezeket a témákat; fene bánja, ha nézetkülönbségeink vannak, a lényeg, hogy gondolkodásra késztetsz!
    Semmiképpen ne hagyd abba! :)

    Szép napot!

    M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv, M!
      Mivel nincs két egyforma alma sem, így természetesen nincs két tökéletesen egyforma véleményen lévő ember sem, és ez így van Rendjén, viszont amikor két tudat-rész megtalálja a közös-nevezőt, az mindig okot ad az örömre. Persze attól, hogy ez mondjuk tömeges méreteket ölt, még nem biztos, hogy az a fasza... :)

      Törlés
    2. Így igaz! Viszont azzól, hogy valami tömeges méreteket ölt, az sem biztos, hogy nem fasza. ;) Úgy hiszem, ezen érzések és gondolatok számára semmiképpen nem a "támogatottság" mértéke ajda a(z) (il)legitimációt, az valahonnan máshonnan "érkezik".

      M

      Törlés
  5. Gyógyithatatlanul optimista vagy. Ez nem baj. Csak kellemetlen. A zárószavakon folytak a könnyeim. A röhögéstől. Miért kell egy ilyen jó irást igy agyoncsapni a végén? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tévedsz! Elképesztően pesszimista vagyok, de a kinyilatkoztatásaimban igyekszem ezt takargatni, hátha van akin segít! :)

      Törlés
  6. Amíg az öreg hernyó ott pontifikált a Vatikánban, senki le nem szarta. Most meg hogy benyögte az unalmast, mindenki odáig van meg visszafelé.
    Szerintem tök normális, hogy valaki: 1. nem akarja utolsó éveit onlájn végighaldokolni, 2. lelép, mielőtt idő előtt a főnöke színe elé küldik, akárcsak jó néhány előző kollégáját. 3. Vagy Grafitember telibe talált - van otthon mit pókhálóznia bőven:-)
    Ne vonjunk le kéremszépen mindenből messzemenő következtetéseket.

    (Mielőtt elszállnánk: a java még hátra van:-)

    mj

    VálaszTörlés
  7. Üdv Mazsola!

    XXIII. János pápa beszéd részletet, amit bemásoltál, a II. vatikáni zsinatról, valami hivatalosabb formában is megtaláltad? Mert én eddig csak zuglapokon, vagy a széljobbhoz kötődő honlapokon. Ha esetleg lenne hozzá forrásod, azt megosztanád?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @ MN

      http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_vatik%C3%A1ni_zsinat

      A dokumentumok latin nevét másold ki és írd be önállóan a keresőbe!

      Ö.T.

      Törlés
    2. Szia Manó!

      Sajnos én is csak az ilyen és hasonló forrásokból dolgozom, mert valljuk be, megnézni ezeket eredetiben szinte lehetetlen - az említett titkolózás miatt.

      Törlés
    3. Köszi Ö.T. ezzel magam is próbálkoztam, de nem találtam.

      Mazsola, neked is köszönöm!

      Törlés
    4. Na akkor figyeljünk !!!!

      "A zsinat háromesztendős munkája 16 zsinati dokumentumot produkált, ezek: 4 konstitúció (határozat), 9 dekrétum (rendelkezés) és 3 deklaráció (nyilatkozat)."

      Négy hittani konstitúció:
      Konstitúció a szent liturgiáról (Sacrosanctum Concilium)
      Dogmatikus konstitúció az Egyházról (Lumen gentium)
      Dogmatikus konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról (Dei verbum)
      Pasztorális konstitúció az Egyházról a jelen világban (Ga u di um et spes)

      Kilenc rendelkezés:
      Rendelkezés a hírközlő eszközökről (Inter mirifica)
      Rendelkezés a keleti katolikus egyházakról (Orientalium ecc lesiarium)
      Rendelkezés az ökumenizmusról (Unitatis redintegratio)
      Rendelkezés a püspökök pasztorális tisztségéről (Christus Do minus)
      Rendelkezés a szerzetesi élet megújításáról (Perfectae ca ri ta tis)
      Rendelkezés a papképzésről (Optatam totius)
      Rendelkezés a világiak apostolkodásáról (Apostolicam ac tu o sitatem)
      Rendelkezés az Egyház missziós tevékenységéről (Ad gentes)
      Rendelkezés a papi szolgálatról és életről (Presbyterorum ordinis)

      Három nyilatkozat:
      Nyilatkozat a keresztény nevelésről (Gravissimum edu ca ti o nis),
      Nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások vi szo nyá ról (Nostra aetate) — ez teremtette meg az alapját a Katolikus–Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága létrehozásának
      Nyilatkozat a vallásszabadságról (Dignitatis humanae)

      A Sacrosanctum Concilium itt olvasható részletesen, magyarul:

      http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=1

      Ugyanígy a Lumen gentium is:

      http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=3

      Meg a Dei verbum is:

      http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=11

      Gondolom a többi rész ugyanígy megtalálható, ezért aztán fölösleges sunnyogásról meg titkolózásról beszélni. Aki lusta keresni, az legalább ne köpködjön!!! ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    5. Majd ha az inkriminált részt megtalálod, akkor szólj. :-)
      Eddig bárki eljut, de a fent említett idézet nem található.

      Törlés
    6. Ma reggel a tévében Mohos Gábor Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Szent Péter bazilikába történő villámcsapásról -mint égi jelről- nekiszegezett kérdésre azt találta mondani, hogy nem hiszi hogy égi jel történt volna, inkább csak magas az épület (!!), és éppen vihar volt.

      Nakéremszépen, nekem nem szükséges hatszáz oldalt végigolvasnom ahhoz hogy megtudjam mi a különbség a kogeneráció és a kongregáció közt, elég ez az egy mondta a titkár úr szájából.

      Hja kérem, az égi jel, meg a magas épület között legalább ugyanannyi a különbség.

      Ha már a titkár úr se... akkor tényleg fordul a mátrix..

      Törlés
    7. Miért csodálkozol azon, hogy a magyar katolikus püspöki konferencia titkára, Mohó Gábor materialista? :)

      Törlés
    8. Kolláréval a nyakában nem akadémikus hanem teológiai megközelítést vártam. Mit várnak így a hívektől, és főleg a bizonytalankodóktól?!

      De lehet hogy tegnapelőtt óta új a koncepció :)

      Törlés
    9. "Majd ha az inkriminált részt megtalálod, akkor szólj."

      Olvass bele az Inter mirifica-ba, ami a médiákról szól!
      Az ott leírt tervezetből - mármint hogy a médiák támogassák a katolikus
      értékrend terjesztését ....blabla - mára nézve nem valósult meg semmi.
      Jelenleg Terminátor van, meg Rambó, meg pornó.

      Hogy miért érdekes ez?

      Hát pusztán azért, mert a 63-ban tartott zsinaton a többezer magasan képzett teomókus 3 év alatt ennyit bírt kihozni magából.
      Aztán ha egy kicsit tüzetesebben olvasol, akkor magad is rájössz, hogy a tervezett befolyásolás (irányítás) alapja a pénzeszközök tudatos irányítása a tervezett cél elérése érdekében, azt meg már ugye a csiszoltabbak tudják, hogy a Vatikán pénzecskéjét a Goldman-Sachs kezeli.

      Az öreg Papa Ratzi - nak az egyetlen vallási szempontból értékelhető lépése az volt, ami neki igazából nem tetszett: az, hogy LEMONDOTT.

      A lemondást kellene gyakorolni, pl.: lemondás a haszonról, lemondás a háborúkról,
      lemondás az egymás kifosztásáról, és legfőképpen lemondás arról a tévhitről, hogy ember képes az Istent helyettesíteni. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    10. " ... inkább csak magas az épület (!!), és éppen vihar volt."

      Hát igen, a Babyloni torony is magasnak találtatott és jött egy kis vihar.
      Nem egészen érthető számomra, hogy mi a f@szt keresnek ilyen materialisták
      ilyen magas szellemi poszton, de majd kiderül, hogy mit találnak.

      Ö.T.

      Törlés
    11. "" ..hogy mi a f@szt keresnek ilyen materialisták ilyen magas szellemi poszton,""
      Ilyen épületes nyilatkozat után vélhetően csakis anyagi javakat, az fix.

      Törlés
    12. Ezek közül a PAENITENTIAM AGERE kéne, hogy az említett szöveget tartalmazza:
      http://www.vatican.va/holy_father/john_xxiii/encyclicals/

      Szörpi

      Törlés
  8. Mr.Keshe-től:
    Betekintés az ember jövőjébe a Földön

    ".......Vajon a mai emberek vezetői, az ún. nemzeti uralkodók, és a vallási vezetők tudtak-e valaha ezekről a felvételekről, amik embertelen tetteikről, és tévelyedett szándékukról és gondolataikról készültek, miközben különböző dolgok mögé bújva álcázták tetteiket, mint például világbéke törekvések, egy nemzet vagy vallás támogatása, stb....
    .... Az emberi faj látni fogja, hogy mit örökölt ezeknek a hasztalan embereknek a hamis tetteiből; ezek az eltévelyedett cselekedetek eltérítették fajuk és lelkük fejlődését a teremtés egész világában.
    Ezzel egy időben ezek a felvételek felfedik majd és sosem torzítják el azoknak a tetteit, akik az igazi békét és a Föld egyesítését keresték és hirdették az univerzális közösségben.
    Így rövid időn belül az ember látni fogja bolygólyának valódi múltbéli eseményeit, ahogy azok a felvételek mutatják, amiket az univerzum más teremtményei készítettek...."

    http://sirius-ple...oldon.html

    http://www.keshef...ation.org/

    News

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mi? Nem jók így a linkek, és milyen videó? Köszi

      Törlés
  9. Carnival Triumph kísérlet. Míg a pápa lemondása a fő hír, addig zajlik a kísérlet több mint 4000 emberrel a luxushajón. Már büdösek koszosak, hajtják egymást a kajánál. Ha ez egy szociológiai kísérlet, akkor érteném, hogy senkit nem mentettek ki a hajóról.

    VálaszTörlés
  10. Hehehe ... bírom ezt a gyakorlatias gondolkodásodat MJ.

    Nézzük azonban az egészet egy kicsit más szempontból!
    Mint egyszer már írtam, a különböző rendszerek közös tulajdonsága, hogy
    ÁLLANDÓK-ból és VÁLTOZÓK-ból állnak, ahol természetesen nem lehet a két fő faktort
    mereven elválasztani egymástól, vagyis az ÁLLANDÓ is valamennyire mozgásban van, illetve a
    VÁLTOZÓ-nál is megfigyelhető bizonyos törekvés az állandóságra. (YIN és YANG)

    Ha kívülről próbáljuk szemlélni a jelenlegi eseményeket, tőlünk telhetően semlegesen és pártatlanul, akkor nem nehéz megállapítani, hogy az emberi társadalmakban az ÁLLANDÓ
    szerepét betöltő 1. állam, 2. vallás, 3. bankrendszer, stb. faktorok válaszút előtt állnak,
    ugyanis az eddig valamennyire működőképes létezésük a továbbiakban nem ad ki semmilyen ÉLHETŐ megoldást.

    A tervezett III. vh problémái, hogy a kis prosztók, polgárok - azaz MI - nem igazán óhajtanak
    megdögleni, mert ahhoz az ÉLET túlságosan érdekes, aztán a háborúhoz meg PÉNZ kell, ami egyedül a BANK-nak van - vagyis senki más nem tud egy III. vh-t nyélbe ütni, csak az, akinek ehhez megvan a financiális lehetősége - és itt ugye nem nehéz további következtetéseket levonni, hogy kiknek az (eltorzított) ősi programjában szerepel a PÉNZ és a HATALOM, az egyházatyák meg szarban vannak, mert ha a Krisztusi szeretetvallás 2000 év alatt nem volt képes odáig fejlődni, hogy megakadályozzon egy III. vh-t, akkor ezek a pontifexek és az alárendeltjeik hiába szívták itt a levegőt.

    Na ezt nevezik KRÍZIS-nek. ...:)))

    Ha az öreg Benedettó ilyen lazán elhajítja a pásztorbotot, mert ugye az egészsége fontosabb, akkor ugye felmerül a kérdés, hogy mennyire veszi (vette) komolyan a feladatát,
    ugyanis a szentek kitartottak a végsőkig. (keresztre feszítve, lenyilazva, megnyúzva, stb.)

    Magyarul: Ha egy rendszerben az ÁLLANDÓ faktor ekkora változásokba kezd, akkor az egyértelműen azt jelenti, hogy változik a mátrix.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézusmária Ö.T. B+...
      A sírba viszel, ha így folytatod...:-)
      Akkor most praktikusan:
      A Jézus nevében védelmi pénzt szedő maffia főnöke 2013. 02. 28-ával lemondott.
      A Jézus nevében védelmi pénzt szedő maffia főnöke 2013. 02. 28. után más valaki lesz.
      Ennyi

      mj

      Törlés
    2. "A sírba viszel, ha így folytatod."

      Akkor is ott kötsz ki, ha nem viszlek oda. ...:)))
      Ez a részlet viszont érdekes:

      "A Jézus nevében védelmi pénzt szedő ..."

      Krisztus ugyanis azt mondta, hogy:

      "Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!"

      Hm ... mintha valaki félreértett volna valamit, nemde?

      Ö.T.

      Törlés
  11. Az Árpád-sávos zászló színe a piros-fehér, ami eredetileg, spirituálisan a Szíriusz B és a Szíriusz A csillagok színeit jeleníti meg. Megjegyzendő hogy a Szíriusz B csak most fehér törpe - régen vörös óriás volt. A mai magyar zászló 3. zöld színe pedig - spirituálisan - központi csillagunkra a Napunkra utal - "Zöld Nap". A piros-fehér tehát Égi Jel. A piros-fekete viszont Földi. Végső soron a "földi pokol" - a vulkán krátere a fortyogó lávával. Amikor a "földi pokolból" főnixként életre kelt/feltámadó Fényhozó-t /Lucifert/ a jelenlegi 6almasok kisajátították, egyúttal - a "pokoli" tevékenységükkel - negatív kontextusba is helyezték. Az úgymond "luciferiánusok", akik persze nem fényhozók a szín-kívánalomnak is megfelelően állandóan fekete-pirosban sasszéznak. Főként a vallási-spiri világban, de mindenütt máshol is. A pápa is - nem csak a legutóbbi - piros cipőben és fekete talárban mutatkozott - számtalanszor. Mindezt megspékelve a fején a karimás "szaturnusz"-kalappal. Ami a szaturniálisok, a Satur/n/day-t ünneplők fontos szimbóluma. Tehát a most lemondott pápa is eredendően az "irányítók" embere volt - még a külsőségeiben is. Felettébb valószínűtlen hogy "megvilágosodott" volna hiszen már régen eladta magát a 6alomért, a karrierért, a vagyonért stb. A "lemondása" kiválóan illeszkedik a Biblia-beli Jelenések Könyve menetrendjébe valamint az un. Malakiás-jóslatnak is megfelel. Az "irányítók" a régi előre megjósolt programjukat akarnák beteljesíteni. Mintegy rájátszásként a korszakváltás amúgy is kaotikus és helyenként apokaliptikus történéseire. Hogy úgy tessék mintha ők irányítanának és nem a Teremtés/Teremtő. Mintha ők lennének a "fényhozók, ébresztők és megvilágosítók". Lehetnének akár azok is - de milyen doktor az aki elkezeli, sőt megfojtja a beteget, de még az egészségest is. Semmilyen, illetve bocsánat: "pokoli".

    Kerion

    VálaszTörlés
  12. Vigyorogtam párat itten némely megszólamláson.
    Viszont... azé annyit pontosítnék, hogy a nagyméretű, modernizált(abb) csetepatákhoz szükséges csak eza... istenített csereeszköz. Merugye... kő van elég a fődön, nyőnek fák is itt-ott, meg a emberke rendelkezik legalább négy pofozkodásra is használható végtaggal. Csakhát... manapság mán nem dívik a ilyen közvetlen megközelítés. Hisz valljuk be sokkal kényelmesebb egy gombot megnyomni, s kicsinálni egy fél országot, mint ugyanezt mongyuk egyedül a hagyományos módon véghezvinni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Quedra!

      Csípem a stílusod! :)
      Amúgy meg rádöbbentettél, hogy már megint túl komolyan vettem a mondandómat. A francba! :)

      Törlés
    2. Üdvöz mindeteknek!

      A nagy somolygásban meg is feledkeztem erről a alapvetőnek számító szokásról.

      Tehát akkor eztet pótolandó:

      Üdvöz mindetek!

      Kedves(?) bolggazdi és valamennyi alteregója, az kell mondjam, mink mind azért vagyunk hogy szoligáljunk. Bizony.
      Azt viszont nem tudom (és nem is mindég érdekel), tik - akik nem mink vagyunk - kit vagy mit szoligáltok. Ám biztos megfelelő mindetek számára ez a feladat. Hisz ha nem lenne az, mán rég a nagy setét (Világegyetemnek nevezett) abrosz legtávolabbi csücskében hajingásznátok az ottani világítós égitestbe dógokat (vagy egymást). Esetleg felfényesedetten a Kaporszakáll mellett ücsörögve, elnézően kacarászva lesnétek szerte a világokban bohóckodó emb... lényeket. (S van még jópár lehetőség ;))

      Node... Az elkövetkező játék igen érdekes lesz. Igaz, akkor jobban tunnánk jáccni, ha tunnánk a szabályokat is. Deugye azok folyamatosan változnak, s bekötött szemmel, meg hátracsimbókolt kézzel azér elég... mókás az ilyesmi.

      Viszont aztat kell mongyam Mazsola, időnként nem mondol oly hatalmas gyökérségeket. S ez jó. Azoknak, akik éheznek a pontocskák összekötésére. Ha épp érdeklődnek.

      Béka mindetek!

      Törlés
  13. Kryon/Lee 2012. márciusi közvetítésből
    (Kryon már több helyen is nyilatkozott arról, hogy Ratzinger volt az aki ellenállt annak, hogy a női energia visszakerüljön az egyházba és jelentős szerepe volt abban, hogy II. János Pált ebben megakadályozza)

    Az új pápa sokkal modernebb, különlegesebb lesz. Egyelőre nehéz helyzetében, a nyerte-nyerte ideológiát fogja hirdetni. Merényletet is készít elő ellene a régi gárda.

    A bolygón a teremtés lelki úton fog végbemenni: Spirituális rendszerek krisztusi tanításai alapján.: Találd meg a belső Istenedet. A krisztusi csodákat az ember is meg tudja teremteni.
    A spirituális rendszerek átszerveződését, egymáshoz közeledését fogjuk majd meglátni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ratzi a fiúkat szereti:-)
      A csatornák meg trutyisak, nem sok jó folyik onnét.

      Megasztán magyar minek szopja az usa cumit?

      Törlés
    2. Jessica, szerintem egy kicsit ellenmondasz önmagadnak, próbálom lefejteni:

      "Az új pápa sokkal modernebb, különlegesebb lesz."

      "Találd meg a belső Istenedet"

      Nem tudom érted-e?

      Törlés
    3. Névtelen, tetszett ez a végletekig letömörített és roppant találó összefoglalás. Ilyet csak magas szellemi szinten lehet elkövetni, köszi! :)

      Törlés
  14. Akit kissé mélyebben érdekel a bejegyzés első része, az keressen rá a gugliban Tóth Kornél Frigyes nevére. A bácsi elképesztő következetességgel szedi darabjaira a Bibliát, különös tekintettel az Újszövetségre, és alapjaiban rengeti meg a mai napság 'kereszténységnek' nevezett nemtommit.

    mj

    VálaszTörlés
  15. Tízezer ember van kint a Kossuth téren,..de csak 2-ig úgy hírlik,...utána jönnek a diákok,.... biztos forrásból!!...támogassuk őket szívből ! :)

    News

    VálaszTörlés
  16. Kossuth térről a videók, rettenetes látvány a sok fekete lufi, amit a meghaltak emlékére eresztettek föl:

    http://www.youtube.com/user/gpozna?feature=watch

    VálaszTörlés
  17. "Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem."

    Vajon miért nyert az addignál is jóval erősebb hatalmat a sátán és a hazugság ereje az utóbbi kétezer évben ???

    Válasz

    VálaszTörlés
  18. "Aki nem keres, az nem is talál és nem is ért. A jelenlegi ismereteinkel talán nem vagyunk képesek felfogni ennek a mondatnak a valós értelmét. Próbálkozni talán onnan lehetne,"

    A tipikus Mazsola "gát" :) .
    Aki nem keres az tényleg biztos , hogy nem talál , de aki kételkedik abban , hogy talál az is hiába keres , próbálkozni meg általában a kutyák szoktak :) .

    VálaszTörlés
  19. "Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges."

    Isten jelenlegi világunkban csak az emberen keresztül tudja megtenni azt amire képes . Amit Ember nem tesz meg azt Ő sem tudja megvalósítani . Minden képessége , tudása , lehetősége bent az emberben , ezt megvalósítani pedig az Embernek adott szabad akarat által csakis neki van lehetősége .
    Sajnos elég lehangoló dolog lehet az a számára , hogy amire csak lehetősége volt mindent oda adott az embernek azok meg még ahelyett , hogy ezt igyekeznének kihasználni inkább még csak rimánkodnak hozzá még többért .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Merkurius, véleményedet nem elfogadva abszolút igazságként, de azt maximálisan tiszteletben tartva azért mégis csak megkérdezem, hogy ha Isten nélkülünk semmire nem képes, akkor mi a lófaszt csinált ELŐTTÜNK?? :)

      Szóval az emberi lény szerintem is kulcsfigura a teremtésben, de attól még ő is csak egy az Egy végtelen megnyílvánulási formái közül, kinek megadatott a teremtői töltés felismerésének lehetősége. Megjegyezendő, hogy majd amikor találkozok olyan emberrel, aki a SEMMIBŐL VALAMIT tud teremteni, akkor majd elhiszem azt a sok sületlenséget, amit én is írogattam éveim során a gondolatok teremtő erejéről! :)) Amíg ez nem történik meg, addig csak szerény játékosoknak tekintem magunkat, akik eljátszadozunk Isten kertjében, vele, részeként, általa, benne.

      Törlés
  20. "" azért mégis csak megkérdezem, hogy ha Isten nélkülünk semmire nem képes, akkor mi a lófaszt csinált ELŐTTÜNK?? :)""
    Hát nem valami szépen szóval kérdezted :)
    Amíg nem voltunk nyílván a létrehozásunkon és a körülmények megteremtésén dolgozott .
    Az embert úgy hozta létre , hogy az megkapott minden Isten által neki adható lehetőséget . Mikor ez megtörtént akkor pedig az ember megkapta a szabad akaratot is saját élete fölött , és innentől sorsáról ő dönt . Itentől hiába kér még több mindent hiszen ami számára lehetséges volt már mindent megadott .
    Az életünkben nekünk kell felülemelkedni egy a teremtést hátráltató , csábító negativ "erőn" .Amely tulajdonképpen nem is erő , mert semmilyen saját erővel nem rendelkezik , az egyetlen lehetősége , hogy azt a teremtő erőt amellyel az ember rendelkezik próbálja saját javára formálni az emberen keresztül .
    A földön előttünk már volt több emberi civilizáció amely saját magát semmisitette meg , A megsemmisitéshez az erőt , energiát úgyan Isten adta , de azt az emberek tudata irányította .
    Jelen civilizációnkban is alapból minden embernek meg van a lehetősége ezen erő elérésére . De soha nem juthat hozzá az aki a negativ , csábitó erő befolyása alatt áll , míg erre régebbi civilizációinkban meg volt a lehetőség .





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na csak sikerült , az első válaszom jobb volt , sajnos elveszett . Hsonló a szórakozás a blogspot részéről mint világhelyzete oldalon kb. fél éve ahol nem engedték megjeleníteni a hozzászólásomat .
      Persze hivatalos cenzura egyik oldalon sincs .

      Törlés
    2. Nálam van hivatalos cenzúra, de esetedben még nem alkalmaztam. :)

      Törlés
    3. Egyébként nekem már rutinból megy, hogy mielőtt elküldök egy hsz-t kimásolom vágólapra (ctrl+C), így ha elveszik, egy gombnyomással visszaállítható (ctrl+V). Ezen rövid eljárás megkíméli az embert néhány őszhajszáltól. :))

      Törlés
    4. A világhelyzetén engem is törölnek. És nem a blogmotor szórakozik, mert a sok rákérdezésre a gazdája bevállalná ha nem ő lenne. SŐT, igyekezne segíteni, ahogy az imént Mazsola tette.

      Törlés
  21. Talán érdemes átgondolni:
    http://vimeo.com/58914071

    VálaszTörlés
  22. Egy kérdésre adott válasz Istenről/ imádkozásról, egy "7. dimenziós fénylény" válasza, " hogy az imáinkkal segiteni neki mert ő is örül a szertetnek ahogy mi is " ....na?...most ehhez mit lehet szólni?...szerintem meg Isten olyan amilyen, csak találgatni tudjuk ....

    GA

    VálaszTörlés
  23. http://www.youtube.com/watch?v=QlVE1VhUGoM

    VálaszTörlés
  24. Más a vallás és más a HIT. Főleg ha az a magunk emberségét erősiti, nem baj ha EGO is akad benne csak az EGÓ nevü paripát jól bekell törni és a gyeplőt tartani.

    Amikor 1 parancsolat volt a " Ne tedd a másik emberrel amit nem szeretnéd ha veled tennék" jó idő múltán gyártottak a nukik másfajta hibridet és azok mint a majmok többezer éve se tudták megtanulni. Ma ha csak a MO § nézzük hát maguk az alkotóik se ismerik ki magukat már benne....az alkotói pedig ime ilyen alapokról indultak. http://biblia.uw.hu/

    Néhol vihogok egyébként mivel soha nem vettem a fáradságot az eredeti tanulmányozására - igy is levagyok maradva a M Történelmével és már 70 felé nincs sok idő, de szörnyülködök mint afféle vénasszony, hogy ilyen is van/volt.

    Tehát az önmagunkban való HIT hogy amit elképzeltünk azt meg tudjuk valósitani - feltéve ha képzeletünk nem lépi nagyon úl a lehetőségeink határát.

    Ehhez viszont ismernünk kell magunkat erőnlétünket főleg a lelkit, és a lehetőségeinket.
    Ahogy a magasugró mindig kicsit feljebb a lécet, s nem egyszerre 6m magasra.

    VálaszTörlés
  25. " Más a vallás és más a HIT."

    Ez ökörség Mucika. ...:))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mucika védelmében :)))) talán csak megfogalmazási zavar van itt, mintsem, nem egyetértés a lényeget tekintve, amire mindannyian gondolunk a hittel kapcsolatban. Fogalmak szintjén: a vallás nem a hit szervezett, intézményesült formája? Jobb esetben valami szervezeti kerethez, meghatározáshoz kapcsolódó, rosszabb esetben, valami gazdasági szervezethez (pl.róm.kat.egyház) kapcsolódó hit, a vallás? Mert hit, csak úgy magában is létezhet, hisz gyakorlatilag hihetünk bármiben szabadon, vallási keretek nélkül, például magunkban. Hiszek magamban, akkor vallásos vagyok, csak kérdezem?
      De talán nem is ez a lényeg, hanem inkább hogy mi a különbség a hit és a tudás között.
      Valamivel kapcsolatban a tudás és a bizonyosság mindenképp fontosabb és lényegesebb, mint a hit, ami inkább csak egy remélt valami.

      Törlés
    2. Hinni bármiben lehet Ildi.
      Tulajdonképpen minden cselekvésed mozgatórugója a hit, mert hiszel abban, hogy valamit jó irányban mozdítasz el, vagy annak jó következménye lesz. Egyszerű példa ... reggelire megkensz egy kenyeret a gyerekednek, mielőtt elmegy a suliba.

      A vallás az tulajdonképpen intézményesített hit .... méghozzá azzal az igénnyel, hogy ők majd megmondják, hogy mi a jó .... és itt kezdődnek a problémák, ugyanis a JÓ ismerete össze van kötve Isten ismeretével ... vagyis kételkedni tilos .... és ez nem más, mint a hatalom forrása .... amiből jól meglehet élni .... amíg a lehülyített prosztók nem kezdenek
      kételkedni .... azokat viszont eretnekségért el lehet tüzelni. ...:)))

      Erre a csalásra már annó Dávid is rámutatott, mikor felszóratta lisztel vagy porral a templom köveit .... és ezzel bebizonyította, hogy nem a szobrok zabálják fel az áldozati ételeket.

      Ismerős ????

      " ... hogy mi a különbség a hit és a tudás között. "

      A kettő fordítottan arányos egymással .... és a materializmusban végződik. Onnan már csak egy köpés az utolsó fejezet egy civilizáció
      számára ... ahol már csak a hatalom és az egoizmus dominál.

      Ö.T.

      Törlés
    3. Hali Ö.T. :)))
      " ... hogy mi a különbség a hit és a tudás között. "

      A kettő fordítottan arányos egymással .... és a materializmusban végződik. Onnan már csak egy köpés az utolsó fejezet egy civilizáció
      számára ... ahol már csak a hatalom és az egoizmus dominál.

      Valószínűleg a tudásról is többféleképp gondolkozunk, a tudás fogalma számomra köszönőviszonyban sincs a materialista tudással, a civilizációs, egoista időtöltésekkel
      Tudás csak egy témát jár körbe nálam, ki vagyok és mi a fenének vagyok itt, a többi gyakorlatilag nem érdekel.
      Nem azért írom,mert szeretném egyetérts velem velem, vagy hosszasan írogassuk arról, amiről valójában egyet gondolunk az önvaló szintjén. Ha a hit és a tudás között kellene választani, én biztos a tudást szeretném választani, mert nem hinni remélem, hogy ki vagyok, hanem tudni akarom. Számomra a hit, az a nem tudás még, csak egy remény a tudásra, ami engem engem egy elvárt jövőbeli megvalósításban tart, ez nekem már kevés. Régebben hittem ebben abban, ma már nem igazán. Természetesen a dolgok felszínén és úgy általában az életben, amit írsz az teljesen igaz:
      „tulajdonképpen minden cselekvésed mozgatórugója a hit, mert hiszel abban, hogy valamit jó irányban mozdítasz el, vagy annak jó következménye lesz” Kétségtelen ez így is van…
      De én magam számára szívesebben írnám így le a mondatod: tulajdonképpen minden cselekvéseim mozgatórugója, az önmagammal kapcsolatos tudás ismerete, mert csak ezáltal tudok igazán jó irányban mozdítani a dolgokat és tudom, hogy annak csak jó következménye lehet.

      Törlés
    4. Bocsi a duplázott szavakért, nem kiemelés, csak fáradtság.. :)

      Törlés
    5. " ... mert nem hinni remélem, hogy ki vagyok, hanem tudni akarom. "

      A NAGY EGÉSZNEK egy kis szegmense .... aki "Ildikó" néven fut a mátrixban. ...:))) .... mégis rendelkezel a NAGY EGÉSZ jellemzőivel,
      amiről persze fogalmad sincs, mert nem tanította Neked senki. Nna, most örülsz ???? ...:)))

      A problémád ott van, hogy ha eldobod ezt a rádkényszerített vagy bedumált Ildikóságot, (EGO) .... akkor nem tudsz mit kezdeni magaddal, mert nem tudod meghatározni a saját személyedet ... és ilyenkor jön a NAGY KÉRDÉS, ami egészben talán úgy hangzik:

      Ha nem Ildikó vagyok, akkor KI VAGYOK ÉN ????
      Aztán mivel nem tudsz mit kezdeni ezzel a senkiségi (egómentes)
      állapottal - Kerion már írt róla - kénytelen vagy visszatérni Ildikónak,
      de már nemigazán tetszik .... mivel Ildikóval szemben elvárásokat
      generál a környezete .... legyél ilyen .... legyél olyan .... öltözködj így ... vagy úgy .... szavazz errre vagy arra a pártra .... vélekedj úgy, ahogy
      elvárják tőled .... és legyél csak továbbra is a köenyezeted által megszokott Ildikó .... mert ha nem, akkor jönnek a visszajelzések, hogy
      ejnye mán, ez az Ildi milyen fura lett. ...:)))

      És akkor jön a megszokott megfelelési kényszer .... és csinálod tovább ezt az Ildikó szerepet .... óvatosan lefarigcsálva a fölösleges - beidomított - szegmenseket .... bízva benne, hogy a környezeted nem vett észre semmit .... és elkezded keresni a hasonszőrűek társaságát,
      .... aztán kikötsz itt a Mazsola blogon ... és azt hiszed, hogy ez véletlen.
      Ehehehe .... légy üdvözölve Kis Szellem !!! ...:))))

      Ö.T.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. Ildi: ez a mondás az Ö.T. topIXIben van és Hozzád intézte (megismétlem, mert tetszik :) :
      "És akkor jön a megszokott megfelelési kényszer .... és csinálod tovább ezt az Ildikó szerepet .... óvatosan lefarigcsálva a fölösleges - beidomított - szegmenseket .... bízva benne, hogy a környezeted nem vett észre semmit .... és elkezded keresni a hasonszőrűek társaságát,
      .... aztán kikötsz itt a Mazsola blogon ... és azt hiszed, hogy ez véletlen.
      Ehehehe .... légy üdvözölve Kis Szellem !!! ...:))))"

      a megfelelési kényszert ha felcseréled a l3sz@romtablettával, máris vesztesz egy csomó ismerőst és nyersz egy csomó időt.. :D

      akinek nem inge, ne tűrje gatyába.. (nem akarok bántani senkit, csak ma ilyen megmondós napom van.. :P )

      Törlés
    8. Márianyám :))) na rendesen leszerepeltem....én falúról gyüttem, én nem értem az ilyen kacifántos szövegek indíttatását.... miért nem lehet rövidebben ,kevésbé bonyolultan is kifejezni, azt hogy valami tetszik valakinek? Bocsánat Ö.T. nem akartalak megbántani, jajj, a példánál maradva, fordítva sült el a pisztoly, no de arra igen jó volt nekem, hogy a nagy bölcselkedés közepette az a fránya hamis egom az orromra pocköljön egy fricskát. :(((

      Törlés
    9. " ... én nem hiszek ám neked Ö.T.-i ..."

      Nem is kell. Az eddigi tapasztalásaimat csupán így raktam össze. ...:)))
      Ami azonban érdekes, hogy az egyik senki és a másik senki mégsem azonosak egymással, vagyis a matematikai képlet, miszerint 0 = 0
      csupán számtani idiotizmus. ...:)))

      A senki állapotot talán úgy lehetne értelmezni, hogy mindannyian csupán cseppek vagyunk a tengerben .... vagy mégszebben fogalmazva
      .... az ÉLET folyójában. ...:)))

      De a csepp állapot ugyanúgy érvényes a gőzre is .... amit PÁRA vagy
      PARA kifejezésekkel is lehet fogalmazni ... és talán közelebb visz valamennyire a megértéshez. ...:)))

      Fogalmazzuk talán úgy leegyszerűsítve, hogy együtt vagyunk a folyó .... vagy együtt vagyunk a felhő. ...:))) .... ennek ellenére önmagában egyikünk sem folyó vagy felhő. ...:))) .... és nincs is folyó vagy felhő
      tudata .... mert önmagában mindegyikünk kevés ehhez.

      Hát .... egyelőre itt tartok.

      Ö.T.

      Törlés
    10. Na félreértés, félreértés hátán, gondolom a többiek is élvezik olvasva, ezt a mi közös szappanoperánkat :))))
      " ... én nem hiszek ám neked Ö.T.-i ..." én ezzel, pont azt akartam kifejezni Ildi nyelven, hogy én azt látom, hogy te egész más vagy, mint amit a hangnemeddel megütsz vagy beszólsz...
      Na de majd csak kimászok ebből kis magam ásott gödrömből, hála Zplus kedves tolmácsolásának, mostanra többször is elolvastam amit írtál és most már egész másképp értelmezem.Szóval még egyszer bocs...
      Nagyon szép ahogy és amit reagáltál, azért ez sok mindent elmond... és ez különösen szép gondolat: "Fogalmazzuk talán úgy leegyszerűsítve, hogy együtt vagyunk a folyó .... vagy együtt vagyunk a felhő. ...:))) .... ennek ellenére önmagában egyikünk sem folyó vagy felhő. ...:))) .... és nincs is folyó vagy felhő"
      tudata .... mert önmagában mindegyikünk kevés ehhez."
      Köszönöm szépen.....


      Törlés
    11. Kedves Ö.T.! Tanítok, guruk, látok tanításai nekem sokszor megakadnak egy kinti szűrőn, csak azért, mert túl hangosan akarnak segíteni, (pedig bizonyára sok jót mondanak) de az ilyen csendes tanítások, mindig simán eljutnak, oda ahova kell.

      Akkor megpróbálom én is megfogalmazni, amit te már nagyon szépen leírtál, mert hasonlóan gondolom:
      Mi mindannyian egyetlen dologért vagyunk itt Mazsola blogján, egy dolog végett folyik itt a kommunikáció., kell nekünk a másik meglátása és a másiknak kell az én meglátásom
      Közös énünk jelenleg szét van választva és mi mindannyian arra vágyunk, hogy ezt összerakjuk, ahogy írod is „a cseppekből így leszünk felhő, folyó.” Ez a legerősebb mozgatórugó a világban, olyan előjelű, mint a szerelem, megosztani akarom magam és egyben birtokolni is a másikat, mert egyedül nem vagyok egész. Akarom megmutatni mi van nekem, mit értettem meg a világból és akarom tudni, mi van neked és te mit értettél meg a világból. Ha élünk a szerelem hasonlattal, ez az egység utáni vágy, őrök szerelem lesz, egyre magasabb síkokra jutva és ahol egyre kevésbé tapasztalja meg a lélek a másiktól való szétszakítottságot, egészen addig amíg az Egy-énig.el nem jut.
      Mint ahogy látható, itt a blogon akik ide írogatunk, különböző emberek vagyunk, mások a megéléseink, más kifejezésrendszerünk van, másképp tudjuk megjeleníteni, ami bent van, ennek okán néha félreértjük egymást, az ironiát bántásnak véljük stb. Valójában mindannyian EGYET akarunk, megmutatni és meglátni a másikban, a közös énünknek azt a szeletét, ami egyedi és csak rá jellemző, mert nagyon szeretnénk, hogy az Egy összeálljon, ahogy írod „mert önmagában mindegyikünk kevés ehhez”. :))

      Szerintem Mucika egy titkos, beépített ember, aki újraaktiválta Mazsola bejegyzését és ezáltal minket……..de lehet Benedek pápa is ludas a dologban :))

      Törlés
  26. Ildi:)
    Jó a kérdés.."...mi a hit és a tudás között?.."

    Majdnem semmi ha.
    Nos mi is a tudás: valahol olvasok valamit és nem hiszem rögtön el hanem utána nézek...rengeteg ismeret kerül elém mint információ....majd figyelem merthogy a gondolataim előterében ugye a kérdés ott van....és TAPASZTALOM azt amit az információkból tudásként megélek.

    Igy lehet a sorrendet felállitani: tanulás tapasztalás tudás HIT.

    A számunkra negativ oldal is igy csinálja mindazzal az információval amit megszerez. Sajnos. Tehetné ugy is hogy az emberiségnek is jó...dehát tán arra gondol az Atya hogy nyomás alatt nő a pálma.

    Pedig nem mert azt vélem utóbbi időkben mintha a 0 szériás emberiség(szkiták) után a sorozatgyártásba homokszemek kerültek és selejt sikerült ahogy a gyárakban annó a laborban minőségi darabok mig a szalagon a sorozatban sok selejtes darab készült el.

    ÖT csak másként látom semmi más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ÖT csak másként látom semmi más."

      Mindenki másképp látja. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    2. Szia Mucika, te nagyon cuki vagy, ahogy írod, nagymamakorban vagy és irigylésréméltó az életkedved a bölcsességed, hogy ilyen energiával ásod bele a dolgokba magad :))
      Írod: "Igy lehet a sorrendet felállítani: tanulás tapasztalás tudás HIT."
      Nálam kicsit másképp alakult ez: elől van a hit, tanulás, tapasztalás és a végén a tudás.
      Hiszek valamiféle tudásban, remélem a tudás tapasztalataim révén integrálódik majd bennem. Lehet erre azt mondani ugyan, mit akarsz tudni, hisz azt sem tudod hétfőn mit ettél? És ez igaz is :))) hát én itt tartok, hogy lehet, hogy sehol :)))

      Törlés
    3. Ildivel rezonálok most.
      Hit, tanulás, tapasztalás (meggyőződés) és a végén a tudás.

      "hát én itt tartok, hogy lehet, hogy sehol"

      A kaput döngeted Ildi. Vagyis inkább csak szerényen kopogsz. Szerintem hamarosan kinyílik befelé a végtelen, a semmi, a sehol, és az időtlen.

      Törlés
    4. :)))) épp közben én is írtam Mazsola az alábbi szöveget, szóval akko tényleg rezonáltunk olyan ezos kifejezéssel élve
      Bocsánat, akit fáraszt ne olvassa, tovább járattam ma az agyam a hittel kapcsolatban, mert érdekes téma (Mazsola, Mucika aktiválta a bejegyzésed és elindulunk a lejtőn ))), természetesen lefelé ) Az teljesen igaz Ö.T., hogy a hit mozgat mindent….de valóban az lehet-e a végső cél ahogy Mucika is írja hogy, hitre jussunk valamiben? „Csak” hitre, ami később simán felülírható, mert ez a hitek egyik jellemzője? Én topábbra is arra gondolok paraszti logikával: hit, tapasztalás, tudás
      Hitem : van abban, hogy főnyeremény számomra az a megkímélt autó, amire a kereskedő rábeszélt
      Tapasztalás: az autót pár napot használom és megáll alattam, mert motorhibás
      Tudás: a kereskedő egy hazug disznó, azt autó meg egy szar, én meg egy szőke nő.
      Így szépen a tapasztalat által, felülíródik az elején magamba plántált hit, és legyökerezik bennem a tudás, hogy körültekintőbbnek kell lenni stb. mindenféle nagy okos tudások.
      Szerintem így vagyunk a legtöbb lelki, érzelmi síkon futó dolgokkal (életpálya, partnerünk, ideológiaink, vallások, világmegváltó tervek), a hit vezérel valami elvárt irányba bennünket egy remény ígéretével, amiben aztán bejárunk egy tapasztalati utat és tudásunk lesz abban. A tapasztalat lehet, hogy pozitív vagy negatív előjelű (mondjuk a negatívat általában ))) valahogy nem szeretjük) de vigasz, hogy mindkettő a tudást szolgálja bennünk, amiért itten téblábolunk az életben..
      Szóval én továbbra is kötöm a saját ebemet a karóhoz: igen a hit mozgat mindent, de nem a hitre jutás végett vagyunk itt a mátrixban, hanem a valamiféle tudás megtalálására, elsősorban magunkkal kapcsolatban.

      Törlés
    5. A hit az egy programm Ildi, amíg műxik, addig használod, ha meg már nem, akkor eldobod és keresel másikat. Nevezhetjük ezt akár tanulásnak is, de
      a TEST (teszt) talán jobban utal a lényegre. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    6. A hit igen lehet akár egy rossz program, ami szerencsére kinőhető, eldobható.
      Az ember általában abban hisz, ami jelenlegi hatókörén kívül esik
      Hinni csak addig fontos valamiben, amíg arról nem tud közvetlen tudást megszerezni az ember.

      "a TEST (teszt) talán jobban utal a lényegre. ...:)))" ....ezt nem értem Ö.T-i.... ez nekem magas, segíts kérlek :)

      Törlés
    7. "a TEST (teszt) talán jobban utal a lényegre. ...:)))" ....ezt nem értem Ö.T-i.... ez nekem magas, segíts kérlek :)"

      Ezt a témát már elég jól kiveséztük itt a blogon.
      Kérjél az admintól linkeket hozzá !!!

      Ö.T.

      Törlés
    8. Köszi, akkor kérek :)))

      Törlés
  27. Egyébként a vallás többnyire fanatizál=hülyit= eltávolit a további fontos információktól érzelmi szinten!

    Érzelmi rabságra találták ki.

    Ja és csak az én nézetemet tükrözi nem a igazságot...az mindenkinél többé kevésbbé eltérő lehet..hiszen a dolgokat más szemszögből nézi szemléli vagy tapasztalja.
    45cipőben nem fáj a tyúkszemem de haladni se tudok benne:)))))

    VálaszTörlés
  28. "Namost ha megvizsgáljuk a zsidó vallást, ott mintegy "véletlenül" (???) pontosan az áll, hogy övék lesz a világ minden kincse és aranya, mert ezt ígérte nekik az "Isten". "

    Krisztusnak is ezt ígérte, ha leveti magát a toronyból. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  29. Ildikó lehet én tartok a seholba és nem te.
    De az 52 ben induló tanulmányaimban sokminden hiányzik még ma is.
    Pl az 56 ról egészen mást tanitottak eleibe aztán 89 után a gyerekeimnek(merthogy velük is érettségiztem rendesen hogy a körmükre nézzek ne csak kosz legyen nekijük alatta:)

    Aztán mire való a nyugdijidő ha a teremtő adja? tanulásra azt amit kihagyott a zember meg a lyánya a gyereknevelés és egyéb feladatok miatt. (okosabb mint a szomszéd szatyrát lesni tárgyalni mi van benne.

    Na én spec mondjuk itt is olvasok...oszt látom amikről irtok mit éltem meg nagyon ugyan ugy...de vannak fiatalabb éveitek miatt számomra alig ismerős dolgok...és elmélkedek rajtuk -a gondolatok behozzák a hasonló szituációkat is...meg kell oldanom...és tapasztalom...aztán mondom A HÁÁÁÁÁ ezt igy köll. ugyi itt a tudás mert má tom és a HIT hogy aha tudom!

    Ezért szeretek fiatalok között lenni mert sokat lehet tanulni tőlük! - és az fitten fiatalosan tart!

    ÖT énis igy gondolom...és majd minden megállapodását megszegte ahogy megkapta a szerződésből amit akart...

    DE a fanatizmus a tőbbire is érvényes.
    Egy embert az ideológiák totál tévútra vihetnek! A vallások és a pártok ideológiák mentén müködnek.

    VálaszTörlés
  30. Hjah:)) ILdi ha már Hegel nevü filozófus kutyát kaptam a menhelyes lányoktól, akkor nehogy má unatkozzon az a kutya.....filozófálunk:)

    VálaszTörlés
  31. Megelégedéssel tölt el, hogy a blog immár ilyen szépen megáll a lábán. Szinte nem is kellek már hozzá, mert látható, hogy a beindított "gépezet" olajozottan duruzsol, és az ide"tévedt" szellemek kivétel nélkül fenntartják sőt tovább viszik az eredetileg még általam útjára indított szellemiséget. Jó látni azt is, hogy azok a gondolatok melyek korábban az én fejemen is keresztülmentek, most másokéban is lehorgonyoztak (lehet csak egy időre), például kifejezetten tetszik Ö.T. barátom utóbbi néhány napban mintha csak engem ismételne, legalábbis sokszor látom ugyanazokat a gondolatokat megjelenni, melyek nekem is megjelentek. Ez csak annyit jelent, hogy - Mucika szavaival élve - mi, fénysugárban sütkérező kis porszemcsék mindannyian ugyanarra a Fénysugárra igyekszünk rácsatlakozni, ugyanabból a Forrásból merítkezünk, a minimális félreértések pedig a szűrőink különbözőségének következtében jelennek meg, de ezek annyira minimálisak, és az ALAPOK már mindannyiunknál azonosak. Ebben azt hiszem megállapodhatunk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt még annyival egészíteném ki (csakhogy meglegyen az egyensúly), hogy az én korábbi gondolataim (számos bejegyzésben) meg sokszor Ö.T. barátom még régebbi soraiból származtak, (pl. az ebben a vallásos bejegyzésben "Egy lemondás margójára" a cikk legalább 50%-a Ö.T. fejéből pattant ki úgy kb. 3 évvel ezelőtt) szóval így megy ez a dolog, körbe-körbe. :)

      Törlés
    2. Vehetjük ezt rezgésnek is Mazsola. ...:)))
      Ha emlékszel még, Sólyom oldalán parázs vitáink voltak .... és bár
      igyekeztünk visszafogni magunkat ... a sorok között mégis érződött
      egy hatalmas feszültség.

      A magam részéről úgy fogalmaznám a jelenleg elért szintet - példával élve - mint amikor két szobrász nekiáll megdolgozni egy követ.
      Üti egyik is .... aztán mikor elfáradt (nem tud tovább lépni) akkor üti a másik is .... aztán mikor az is elfáradt, akkor kezdi újra az első ... és
      így tovább.

      Önmagában egyikünknek sem sikerült volna idáig jutni .... arról nem is beszélve .... hogy mások is beszálltak a kopicsolásba .... így aztán
      felgyorsult a művelet.

      Az a benyomásom, hogy mára már lényegesen tisztább képet látunk,
      mint 3 - 4 évvel ezelőtt. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  32. Mazsola a 9.15 ös remekbe van szabva. nem lehet hozzátenni se elvenni. Tapasztalatom nekem is ue.

    Még azon gondolkodom a tudományossággal kapcsolatban ha én egy nagyfejü muki lennék az MTA élén és kijelenteném hogy ma azért vitt majdnem el a szél mert gyorsabban rohan a főld a nap körül (lásd a hajunk is azért lobog szaladás közben) akkor ez miféle tudomány vagy babona lenne?

    Éjfélig olvastam Leo Taxil vidám biblia mentését, hááát volt eleinken mit csodálkoznom(igen életemben a M 5 könyvének belseje most tárult fel előttem 1x, eddig nem volt időm rá) de az egész nyugati társadalom faxságán is mazochista kiélésén is.
    Mintha 5-60 évvel ezelőtt egy másfajta elfuserált genetikai társaságot alkottak volna. Nem akarok személyeskedni de tény brrr dedurvák voltak. És hitrendszeren is alapult.

    Öt hsz ein kivül nálam mentésre került Kerion is merthogy bizonyos dolgok magyarázata beilleszthető puzzledarabkákat adott nekem az eddigiekhez. Kicsit hasonlitanak Kameleonra egy másik oldalról.
    :)

    VálaszTörlés
  33. jav 5-6000év:) egészen más a gyerek fekvése....

    VálaszTörlés
  34. Lynn Picknett - Lucifer titkos története - Scribd (nem engedi a link a másolást...Nos ezt olvasom és ha nincs idő a 336oldalra akkor is a 40-65 oldal közötti részben fellelhető a mai emberiség tétova álláspontja sok esetben a jó és másoknak rosszat teszekdöntések között.

    De ha tudom is hogy tettem bár akaratlanul/tudatlanul...a ma embere gőgjében nem tud vagy nehezen elnézést bocsánatot kérni illetve tettének kárát visszatériteni - mert bizalmat ujra csak igy lehetne igényelni a károsulttól.

    Egyébként eléggé a vidám biblia stylusát veszi fel ez a iromány is, vidulok rajta....de érzékelem a elmejátékok komolyságát sőt tragikumát is! - mint ember hol is nem tudunk az arany középútón menetelni csak a vagy vagyon.

    Még jómagam is eléggé sürün:)

    VálaszTörlés
  35. :))) Én mondom Mucika nemcsak egy beépített titkos ügynök, aki aktivál mindenkit, hanem ráadásul Duracell nyuszi is...szóval ez már tényleg a lefelé menet a lejtőn. Lefele menni igazából meg nagyon jó, mert az mindig szemben van a tömegtudattal.

    VálaszTörlés
  36. :))))))))Ildikó:)))))))

    Inkább a tömegtudattal szembe mint az M7 esen járgánnyal:)

    Sok esetben hinni se kell csak megfigyelni valamit és érti a másikat is a zemberlyánya..mégha nem is ért vele eggyett, de tudja mitől voltak olyan hülék:) Mai megfogalmazással élve.


    Ildóbildó a vizöntők normális esetben duracell nyuszmószók főleg ha lassan pont rajtuk múlik majd a emberiség embersége!

    Szociális jegy vagy jó esetben annak kell lennie.

    Nem elég hogy nekem van, neked is legyen! - pont annyi, s ha több az se baj a egyenlőség testvériség izé vakoló tace paó helyett.

    Igaz a halak 28 foka körül a precceszió de a vizöntő bolygói régóta a halak alá ömlik.

    Mazsola! Valahol valamellik iccaka itt olvasgattam a 0 hosszusági pont Greenwich helyett merre lettek ide oda tili tolizva...na akkor azé nem tiszta sor az asztrológia és csak hasikára ütödnek a pénzbehajtók, merthogy amikor kaptuk valahol azok pontok egyikén volt még amit G váltott mára fel.
    Számolgathat a zemberke ész nélkül a lényeg nehezen jő igy elő.
    Csak a NAP mint ősforrást lehet alapul vennei akkor. Nos Ildóka vizöntő vagyok a 11-és 16 fok között nap vénusz mercur. (benső én harmoniát élés szintje=vénusz intellektus=mercur. picit pont olyan huzatosan mint a mai nap.Pusszka.

    Ja az önismerethez viszont alkalmas!

    VálaszTörlés
  37. Hú, Mucika, valószínűleg én nem fogom bírni a te tempódat, most már értem miért van Hégel nevü kutyusod, aki gondolom nem véletlen, hogy nem szólalt meg eddig, ugyanis melletted nem jutott szóhoz. :))) (nekem is van egy kis befogadott pulim )

    Az asztrológiai dolgokhoz én nem értek, és nem is fogok, mert nem igazán érdekel.
    Véleményem a saját szempontjaim szerint: nem a csillagok állása miatt vagyok ilyen, hanem a csillagok miattam állnak úgy. Viccet félretéve, egyáltalán nem hiszek a csillagok általi predesztinációban a saját életemben, természetesen ettől, még másnak tökéletesen működhet.:)))

    VálaszTörlés
  38. Nincs elvárásom válasz ügyileg Ildikóka...(keresztlányom is Ildó)

    Hegi muckó merthogy ilyen hülye névre kiskutya nem figyel fel, egésznap a fotelban hereverészik..kaja séta aztán szundi..van mig uj a játéka csipógásig marcangolja ahogy kiharapja eldobja mint a gyerek amit már elrontott.
    Én meg nem ugatok bele a gyerekeim dolgába ha kérik elmegyek nekik sorszámra állni ülni intézkedni leadom a kért cuccost oszt hazajövök olvasni. Tanulni.
    Ide is Mazsola egyik történelmi irása okán jutottam aztán maradtam. A TTT meg azt az oldalt is átböngésztem nagyjából már....na meg a kulcs dolog innen izgalmas elmélkedésre ad okot.

    Szóval 1960 óta eleget dolgoztam, most hagytam abba.Ugyhogy most azt teszem amit szerettem volna mindig...olvasok kurkászok érdekes ismeretek után...Itt szinvonalas a témakör és kulturált a jónép, maradtammm ha lehet:)))))

    Ugyanis olyan nincs hogy már mindent tud valaki...ááá sokan olyan dolgokra világitanak rá amit jó felülbirálni..és a változás ez lesz majd.

    Pussz Ildóka.

    Jah mig sok embert ápoltam tanultam A-t terápiának nagyon kiváló volt a nehézségekről elvéve a fókuszt.

    VálaszTörlés