2013. május 15., szerda

A hiba nem a gyerekben van...

A nejem elment egy gyermekpszichológus előadására...
Én nem igazán csippantom ezeket a régebbi nevükön lélekbúvárokat, újabb elnevezésükkel agytúrkászokat. Miért? Egyrészt azért mert az orvostudomány elmaterializálódásával ez a társtudomány is teljesen anyagiassá vált, azaz a pszichomókusok eszköztárából eltűnt a "lélek" kifejezés, és felváltotta a "psziché" meg az "elme" mint az embert alkotó összetevők kizárólagos szellemi része (azt már persze nem vizsgálják, hogy az agy ugyanúgy eszköz mint a test, és az létezés nem ezekből ered, hanem valami másnak az eredménye...). Másrészt azért nem kedvelem általában az ilyen megmondóemreket, mert ők is ebben a rendszerben tanultak, tehát feltételezhető hogy részben vagy egészben megfertőzte őket is. Na mindegy, azért mindig vannak kivételek, mint ahogy lentebb is látni fojguk. 



Szóval a nejem elment egy gyermekpszichológus előadására, és hallott érdekes dolgokat. Például olyat, hogy hagyni kell a gyerek saját személyiségét kibontakozni, és hogy az iskola ezt az igyekezetet derékba töri. Meg hogy amikor reggeltől délutánig iskolában van a gyerek, akkor este már ne a leckét verjük le rajta, hanem játsszunk vele, mert akkor már semmi másra nem vágyik. Na jó, ez mind szép gondolat, de a mai oktatási rendszerben mit lehet tenni hogy ne így legyen? Aszongya a piszológus, hogy olyan iskolát kell keresni, ahol a gyereket gyereknek kezelik, és nem magológépnek. Mutass egy ilyet b+ és odaviszem őket! Az a baj, hogy olyan oktatási rendszerben vagyunk, ahol eléggé kötött a tanrend, és akkor is beleerőltetik a sok marhaságot a gyerek fejébe (már egész kicsiként közgazdászoknak és matematikusoknak nevelve őket), ha az a gyerek sokkal inkább megállná a helyét mondjuk asztalosként, őstermelőként, vagy búvárként. A rendszer egyáltalán nem azt veszi figyelembe, hogy mire van tehetsége a gyereknek, és mit kellene fejlesztenie, hanem sablonként tekint rájuk, és ebbe a sablonba akkor is bedarálja a gyerkőcöket ha kétszer akkorák, vagy éppen fele akkorák és átesnek rajta. 

Persze hiba lenne csak a tanárokat hibáztatni ezért, hiszen ők is csak elszenvedő részei ennek a piramis csúcsáról megalkotott bedaráló rendszernek. Túl sokat várnak el tőlük, túl kevés fizetésért, túl sok kötelezettséget és túl kevés jogot kapnak. Pl. egyik kollégám mesélte, hogy van egy tipikusan pszichopata gyerek a suliban, aki állandóan ütlegel és szadizik másokat, a tanároknak beszólogat, provokálja őket, na és persze ahogy az lenni szokott az egyik tanárnál elszakadt a cérna, és lekevert egyet annak a kis pöcsnek. És mondanom sem kell, - ahogy szintén lenni szokott, a többi gyerek és szülő védelmezése ellenére - a tanárt tették kispadra, mert liberálisak vagyunk ugyebár... Azért a mi időnkben egy barack vagy egy koki helyretette a csintalan bitangokat egy időre, és senki nem jelentett fel senkit, pláne nem verte meg a szülő a tanárt mert tette a dolgát. Szóval ma sem a gyerekeknek, sem a tanároknak nem könnyű ebben a rendszerben, mert sajnos az egész úgy van kialakítva hogy senkinek ne kedvezzen egyedül a rendszernek. Komolyan mondom, már előre rettegek attól hogy iskolába kell vinnem a gyerekeket...



Na de ezután következzen E. SZABÓ LÁSZLÓ az És-ben megjelent cikke (Élet és Irodalom, XLVII. évfolyam 8. szám, 2003. február 21.), mely hihetetlen pontossággal mutat rá a magyar iskolarendszer alapvető hibáira, olyanokra amelyeket a legokosabb es legtehetségesebb diák sem tud megugrani, pusztán a nem felnőtt léte miatt. Az írás nem rövid, de mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert tele van fontos információkkal, ugyanakkor anyukák-apukák is értik :)

Élet és Irodalom, E. SZABÓ LÁSZLÓ írása 
Az ELTE oktatójaként 24 éve veszek részt a tanárképzésben, és régebben, megélhetési okokból, 10-15 éven át szinte minden estémet nagyon jól vagy nagyon rosszul tanuló, főleg gimnáziumi diákok tanításával töltöttem. Szóval, ha a diákéveket is beszámítom, negyven év tapasztalata mondatja velem, hogy a magyar iskolák - minden ellenkező híresztelés ellenére - nem jók.


A negatív visszajelzések rendszere

Az utóbbi években érezhetően javult az iskolák légköre. Kevesebbszer találkozunk olyan ellenszenves iskolai kellékekkel, mint jelentkezés, felállás, "Osztály, vigyázz!" stb., lehetőséget adva ezzel arra, hogy a diákok az iskolában is gyakorolhassák a nagyobb társaságban való emberi érintkezés rutinjait: a megszólítást, a közbeszólást, a kérdezést, a hangulatnyilvánítást és sok más fontos dolgot. E pozitív változások ellenére az iskola légköre alapvetően restriktív maradt, s ennek oka, hogy semmit nem változott az iskola működését alapvetően meghatározó, negatív visszajelzésekre épített pedagógiai módszer: az iskola számára sohasem az a fontos, hogy egy gyerek mit tud, mihez van kedve vagy tehetsége, hanem hogy mit nem tud, mi az a tantárgy, amiből roszszabb az átlagnál, hogy aztán azon legyen, hogy az illetőt az átlagra "felhozza". A tanárnak nem adatik meg, hogy saját tudásából felmutassa azt a legérdekesebb, legfontosabb lényeget, amit maga is szeret, amely alkalmas lenne a diák érdeklődésének felkeltésére. A diák számára az iskola csupa kötelesség. Nincs ideje és módja egy-egy kedvelt témánál elidőzni, egy-egy kedvelt tantárgyban elmélyedni. Elmarad az ezzel járó öröm és sikerélmény. Elmarad annak érzése, hogy az iskolában tanultaknak hozzá bármiféle köze lehet. Ami hiányzik a magyar iskolából, az az örömelv. Az élet dolgairól való elgondolkodásnak, a világ, a természet megismerésének és megismertetésének öröme, ha tetszik, a katarzis. 


Saját gyerekeim tapasztalatából tudom, hogy az amerikai iskolát azért lehet szeretni, mert pozitív visszajelzésekre épít. A kreditrendszer, a tantárgyak flexibilis, egyénre szabott megválasztása, a mindenkinek kötelező tantárgyak minimalizált, emberhez szabott tananyaga, a kevés házi feladat, a projektek rendszere mind ezt a célt szolgálja. Nem akarnak mindenből "tanagyagot" gyártani. Az ember nem találkozik olyan bornírtsággal, hogy a tornaórán "kislabdahajításból" osztályozzanak. Az amerikai iskolában a tornaórákon baseballoznak, röplabdáznak, úsznak és eveznek, vagy éppen görkorcsolyázni tanulnak. Az egyik gyerek ügyesebben, a másik sutábban, de mindenki jól érzi magát. Nem gondolom, hogy az amerikai iskolarendszer tökéletes, de van néhány olyan pozitív vonása, amelyre érdemes odafigyelnünk.
A magyar iskola legellenszenvesebb vonása, hogy túlságosan is komolyan veszi magát, és folyamatosan ítélkezik. Igaz ez a tehetség megítélésére is: aki nem hangoztat megkérdőjelezhetetlen, magabiztos ítéleteket a gyerekekről, az nem is számít komoly szakembernek.


Az életkori sajátosságok semmibevevése

Az életkori sajátosságokhoz való alkalmazkodás hiánya azonnal szembeötlő, ha csak arra gondolunk, hogy az iskolai élet alapmotívumai gyakorlatilag változatlanok az első elemitől a gimnázium végéig: tantárgyak vannak, 45 perces órák, kicsinek és nagynak ugyanolyan hosszúságú szünetek, házi feladatok, otthoni tanulás, számonkérés, osztályzat. Hol van ebben, az iskolai mechanizmusban figyelembe véve például az az egyszerű tény, hogy egy hat-hétéves gyerek átlagosan 15 percig képes valamire egyfolytában figyelni, és hogy ez az idő még tízéves korban sem több 20 percnél? Gyermekpszichológusok sokszor felhívták már a figyelmet arra, hogy az általános iskola első éveit sokkal inkább a jó óvodához kellene közelíteni.
Az életkori adottságok figyelmen kívül hagyásának durva példáit fedezhetjük fel a tananyagban. Hogy ostobaság óvodában halmazelméletet tanítani, az nyilvánvaló. De értelmetlennek tartom a halmazelmélet, a szimbolikus logika, a relációelmélet és a matematika más absztraktabb részeinek tanítását az általános iskola alsó osztályaiban is (a felső tagozatban is, de ott szerencsére nem tanítják). A gyerek, a tanító és az otthon segítő szülő idejének tökéletes pocsékolásáról van szó. A tananyagnak ezek a részei semmilyen képességet nem fejlesztenek, mert nem az életkornak megfelelők. Hiszen az egyszerű számfogalom is - Mérei Ferenc szerint - csak a hatodik életév végén alakul ki, és még sokáig a számolási folyamathoz és konkrétumokhoz kötődik. Ehhez képest már a második (jobb esetben a harmadik) osztályban a különböző alapú számrendszerek fogalmát kell tanítani, a tankönyv az egyik számrendszerből a másikba való átszámolásra vonatkozó feladatokat tartalmaz. Hasonlóan érthetetlen, hogy a mértékegységek átváltása hogyan előzheti meg a tananyagban az osztás fogalmát, és hogy egyáltalán miért téma ez a második és harmadik osztály tantervében, amikor tudományos vizsgálatokból ismert fejlődéslélektani tény, hogy a súly és a térfogat fogalma tíz-tizenkét éves korig bizonytalan a gyerekek gondolkodásában.

A formális műveleteket, összetettebb, feladatmegoldó gondolkodást igénylő ismereteket a magyar iskola túlságosan korán kezdi tanítani. Az ilyen gondolkodásra való képesség a gyerekek tizenegy-tizenkét éves kora körül kezd kialakulni, és a folyamat a tizennégy-tizenötödik életévben fejeződik be. E tényt teljesen figyelmen kívül hagyja az alsó tagozatos matematika tananyag, és sok esetben a felső tagozatos is. A gyermekek számára evidens, szemléletes fogalmakat is - valamiféle álmatematikuskodás jegyében - a lehető legbonyolultabban vezetünk be, de legalábbis nem a koruknak megfelelő módon. Tipikus példa erre az egyik hetedikes matematika tankönyv, amely a henger - amúgy mindenki számára egy rajzzal tökéletesen elmagyarázható - fogalmát hosszú és bonyolult definícióval írja le. És hasonló példák egész sora található a környezetismeret című tantárgyban vagy a felső tagozatos fizika tananyagban. Még a gimnázium első osztályában is sokkal óvatosabbnak kellene lennünk. Ezzel szemben az elsős kémia tananyag, amely a reakciókinetikát vagy a kémiai tulajdonságok és a kémiai kötések kvantummechanikai alapjait igyekszik elmagyarázni (méghozzá igen nagy részletességgel), már igencsak érett tudományos gondolkodásmódot igényelne. Nem csak a természettudományokban követjük el ezt a hibát. Ha egyáltalán szabad tudományos szempontból komolyan venni az első osztályos gimnáziumi nyelvtankönyvet, az sem a tizenöt éveseknek való. A szemiotika tudniillik érett, elvont kategóriákban gondolkodni képes felnőttek számára is nehéz diszciplína.

Ebben a korban, tíz-tizenöt évesen, a gyerekek legtöbbje nagyon is fogékony mindenféle tudományos ismeret befogadására, de nem az erejüket meghaladó, absztrakt formában, hanem a közvetlen szemléletre támaszkodva, élmények és kalandok formájában. Egy látványos kísérlet vagy egy színes film a holdra-szállásról sokkal közelebb hozná az ilyen korú gyereket a tudományokhoz, mint pl. a hatodikos fizika tankönyvnek az a (majdhogynem értelmetlen) kérdése, hogy "Mennyivel változik meg a gravitációs mező energiája, ha egy követ felemelünk?" Általában elmondható, hogy a tananyag ezekben az években túlságosan is tudományoskodó, elméletieskedő. A komputer használatát úgy tanítják sok helyen, hogy bebifláztatják a DOS-utasításokat vagy körülményes definíciókat arra, hogy mi az a "file". Ez olyan, mintha úszni tanítanánk úgy, hogy fél évig táblánál, elméletben magyarázzuk a helyes láb- és kézmozdulatokat, majd felmérő dolgozatot íratnánk belőle.
Az életkori sajátosságok semmibevétele nem tévesztendő össze azzal a bizonyos "lábujjhegyre állítással", amiről a gyermekpszichológusok szoktak beszélni. Az általam említett esetek olyanok, ahol nagy diszkrepancia van az életkori adottságok és a követelmények között. A diák beletörődik, hogy olyasmit kérnek tőle, amit nem képes teljesíteni, olyasmit tanul, amit nem ért, érdeklődése kialszik, a kudarc és a sikertelenség érzése lesz rajta úrrá, és kezdi magát alulértékelni.

A problémát csak súlyosbítja a korábban említett ítélkezési, számonkérési düh. A tantervet ugyanis jókora ráhagyással kellene az életkori adottságokhoz illeszteni. A gyerekek között ugyanis több hónapos korkülönbségek lehetnek, továbbá az egyes fejlődési szakaszokhoz tartozó életkor csak egy átlag. Az egyik gyereknél egy bizonyos változás előbb, a másiknál később következik be. A szórás akár egy évnyi is lehet, méghozzá igen sokféle, bonyolult módon: ugyanaz a gyerek "megszaladhat" egy bizonyos képesség fejlődésében, majd "lemaradhat", vagy fordítva. Tehát még olyan esetben is, amikor a tanterv nem rohan sokkal a tanulók életkori adottságai előtt, hanem csak szorosan, ráhagyás nélkül követi azt, az osztályzással nem a gyermek tényleges képességeit, még kevésbé az elvégzett munkáját értékeljük, hanem csupán azt, hogy az adott életkori változásban éppen hol tart az átlaghoz képest. Ez éppannyira etikátlan, mintha ötössel jutalmaznánk, ha valakinek már pelyhedzik a bajusza, és egyeseket kapna az a fiú, akinek még nem. Másrészt hosszú távon (és az iskola nagyon is hajlamos hosszútávra szóló ítéleteket alkotni) semmilyen információt nem ad a tanuló képességeiről, hiszen akinek ebben az évben nem nőtt ki a bajusza, annak később még óriási bajsza nőhet. Sajnos, a mentális fejlődés időbeli lefolyásával kapcsolatban a helyzet nem olyan vicces. A bajusznövesztéstől ugyanis nem olyan könnyű valakinek elvenni a kedvét, de a mentális fejlődésben való átmeneti "késlekedés" az iskolának máris alkalmat ad arra, hogy a gyerek önbizalmát megtörje, kedvét szegje az adott tantárggyal való foglalkozásban, a tehetségtelenség tudatát táplálja belé, és ezáltal valóban visszafogja képességei fejlődésében. Ha egy gyerekről az alsó tagozatos tanítója kimondja, hogy nincs tehetsége a matematikához, akkor ez így is marad. Az iskola erről gondoskodik.

Az életkori tulajdonságokkal való harmónia hiánya fedezhető fel az iskolai tananyag globális szerkezetében is. A humán- és reáltárgyak aránya szinte ugyanaz az első általánostól a gimnáziumig. Ha ez az arány - tegyük fel - helyes a tizenkét éves kor után, biztosan nem helyes az általános iskola első éveiben. Túl korán igyekszünk a gyerekek fejébe tudományos ismereteket pumpálni. Miért kell az alsó tagozatban a matematikát nagy óraszámban tanítani? Miért kell a virág részeit, vagy hogy hány centis szántást igényel a lucerna már harmadik osztályban megtanulni? Ezekből az ismeretekből hosszabb távon semmi nem marad meg.

A súlyos hiba persze nem az, hogy ilyesmiket tanítunk feleslegesen, hanem hogy ezzel szemben teljesen kiaknázatlanul hagyunk ezekben az években egy nagyon fontos életkori sajátosságot. Arról a képességről van szó, amit Mérei a "mesére való fogékonyságnak" nevez. A gyermeklélektani irodalom szerint négy-ötéves korban kialakul egy sajátos, "mesét hallgató" viselkedésmód. "Ez az első megjelenése annak a viselkedésnek, amellyel a felnőtt olvas, filmet vagy színdarabot néz. A műalkotás befogadása - ez a merengő, beleélő, képzeletet mozgósító, érzelmeket ébresztő magatartás - gyermekkorban a mesére való beállítódással kezdődik" (Mérei). A mesére való beállítottság nyolc-kilencéves korig tart. Ezekben az években az iskolában eltöltött idő túlnyomó részének - a kötetlen mozgás és játék mellett - mesehallgatással kellene eltelnie. Azt sem tartanám tragikusnak, ha az első két-három osztályban a gyerekek matematikát és hasonlókat egyáltalán nem tanulnának. Hangsúlyozom: a szó legszorosabb értelmében vett meséről van szó, és nem az olvasókönyvek tudálékoskodó, március tizenötödikét, a törökök elleni küzdelmeinket vagy Illyés nagyapjának kovácsmesterségét bemutató olvasmányairól. "A meseinek és a reálisnak az egybevonása szétfoszlatja a mesebeállítottságot, a felnőttekbe vetett bizalom síkjára tereli a képzeletet, és ezzel elzárja a gyerek elől az esztétikai örömnek ezt a korai forrását" (Mérei). A mesebeállítottságban megnyilvánuló vágyteljesítő gondolkodás továbbélését figyelhetjük meg a nyolc-kilencéves kor utáni években - egészen tizenkét éves korig - a kalandos, a mindennapostól eltérő, de racionálisan megszerkesztett, valóságos elemekre épített történetek iránti érdeklődés formájában. Ez a holdutazások, Robinson Crusoe-k, Verne-regények és kalandos útleírások korszaka.

Természetesen a további éveknek is megvannak a maguk tipikus olvasmányélményei. A mesehallgatás, később az olvasás általános funkciója a fontos: "A könyvek megtanítják a gyereket arra, hogy nem kell - hiszen nem is lehet - mindent valóban végigcsinálni, közvetlenül átélni; beleéléssel is részesei lehetünk a történéseknek. Így tanulja meg a gyerek azt, hogy olvasni valamiről érvényes élmény; lelkesedni egy olvasmány hőséért, elérzékenyülni a sorsa fölött, hiteles érzelmi megnyilvánulás. Az olvasmányoknak ezt a hatását elősegíti az, hogy a gyerek érzelmi úton könnyen megközelíthető, hajlik a beleélésre. Képzelete mozgékony, a kompenzáció és a vágyteljesítés fonalán nehézség nélkül követi a történéseket" (Mérei).
Ha mindezeket az élményeket a gyerek az iskola első éveiben az iskola közvetítésével kapja, akkor megvalósul a csoda: a gyerek abban a tapasztalatban részesül, hogy köze van mindahhoz, ami az iskolában történik. A mese a gyermek első találkozása a szellemivel, az intellektuálissal. Ennek az örömteli találkozásnak az élménye egészen az érettségiig elkíséri. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az intellektuellé válás pillanata. Ha ezt a pillanatot elmulasztjuk - márpedig most elmulasztjuk -, akkor minden erőfeszítés hiábavaló: a jeles érettségi bizonyítvány (esetleg a diploma) átvétele után a tanulás, az olvasás, a tudományok és művészetek iránti érdeklődés, a világ dolgain való elgondolkodás igénye mind - minthogy ezek az iskolai évek alatt is csupán külső kényszerek hatására, sokszor csak látszólag valósultak meg - sutba dobódnak.


A felvételik 

Magyarországon a továbbtanulási lehetőségek mennyiségileg és főleg választékban alatta maradnak a társadalom szükségleteinek, ezért egyes szakokon igen magas felkészültséget igénylő felvételik vannak. Ez a negyven évre visszanyúló öngerjesztő folyamat végterméke.
A középiskolák minőségének szinte egyedüli paramétere, hogy diákjainak hány százaléka tudott a felsőoktatásban továbbtanulni. (A továbbtanulásra elsősorban a gimnáziumot végzetteknek van esélyük.) Aztán hamarosan kialakulnak a mítoszok a "nagy hírű", "erős" gimnáziumokról. E mítoszoknak legtöbbször semmi alapjuk nincs, leszámítva azt a statisztikai tényt, hogy a "legendás hírnév" következtében a tízszeres túljelentkezés lehetővé teszi számukra, hogy a "legjobb" tanulókat vegyék fel, akik várhatóan a felvételi vizsgákon is jó eredményt produkálnak. Mindenesetre a felvételi őrület súlypontja az egyetemekről manapság áttevődött a gimnáziumokra. Most már itt figyelhető meg az öngerjesztő mechanizmus: az általános iskolák minden erejükkel a gimnáziumi felvételikre igyekeznek felkészíteni tanulóikat, a gimnáziumok pedig tovább szigorítják a felvételi vizsgákat. Nem csoda hát, ha a szülők tizenkét éven át szüntelenül gyermekükért aggódnak. Az előrelátók már második elemiben magántanárt fogadnak, hátha az tudja, hogy ami 12-es számrendszerben 721, az mennyi a 8-as számrendszerben. A hanyagabbja csak első gimnáziumban kap észbe, mikor rájön, hogy nem tudja megmondani a gyereknek, mennyi az oxigén 2p elektronjának kötési energiája.
Vagyis az iskola, a gyerek és a szülő az alsó tagozattól kezdve a felvételik körüli (egyáltalán nem alaptalan) hisztéria légkörében él. A felvételiknek ez a nyomása az iskolai élet egészére rátelepszik. Nem számít semmi más. Ördögi kör ez, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet az iskolai munka legfőbb célja és motivációja az, hogy a gyerek az egyik iskolai periódusból a másikba jusson. Teljesen felborult értékrend! "Nem az iskolának, az életnek tanulsz!" - hogyan lehetne ezt a triviális igazságot ma képmutatás nélkül kimondanunk? 
a hiba nem az on gyermekeben van 02.jpg

Az egyetemi felvételi keretszámokat a kereslethez kellene idomítanunk. Tévedés ne essék, nem a "munkaerőpiac" keresletéhez, hanem a felvételre jelentkezők keresletéhez. Az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni. Az egyetemisták pontosan fel tudják mérni, hogy milyen diszciplínákat tanuljanak a saját boldogulásukhoz! Ezzel szemben még mindig a szocializmus idején kialakult merev egyetemi struktúrában gondolkodunk. Hogy ez a mechanizmus mennyire rossz hatékonyságú, hogy mennyire nincs összhangban a hallgatók tényleges érdeklődésével, hogy mennyire alkalmatlan a társadalomban ténylegesen felmerülő igények kielégítésére, azt jól mutatja - a túljelentkezések és aluljelentkezések arányain túl - az a jelenség, hogy a legtöbb diák manapság több szakra is beiratkozik, mert egyetlen szakon nem kapja meg azokat az ismereteket, amelyekre igénye van. Ha valaki ma például mesterséges intelligenciafejlesztéssel szeretne a jövőben foglalkozni, akkor jól teszi, ha tanul egy kis statisztikus fizikát a fizikus szakon, valamennyi biológiát a biológus szakon, valamennyi pszichológiát a pszichológia szakon, nem árt esetleg egy kis nyelvészet, aztán szüksége van a számítástechnika szakon elsajátítható tudásra is. Ma ezt csak három-négy szakra való beiratkozással érheti el, ami túl sok időbe telik, és feleslegesen tanulja több szak számára érdektelen részeit. Ráadásul még mindig nem szerzett meg számára minden szükséges ismeretet.

Az alsóbb iskolákat eltorzító felvételi hisztériát megszüntetni, és a felsőoktatás minőségét, illetve hatékonyságát fokozni ugyanazzal a változtatással lehet: el kellene végre felejteni a szakokat, és nagyon liberális tárgyválasztást, és a karok, egyetemek közötti áthallgatást megengedő kreditrendszert kell bevezetni. (A most bevezetésre kerülő rendszer nem tett mást, mint a korábbi merev struktúrát lefordította a kreditrendszer nyelvére.) Fel kellene ismernünk, hogy az nem jó, ha mondjuk minden informatikus egyforma felkészültséggel kerül ki az egyetemről. Ellenkezőleg, az a kívánatos, hogy ki-ki saját érdeklődésének megfelelően más és más összetételű tanulmányokat folytasson.


A diákok túlterheltek

Ez a hosszú ideje közismert tény, úgy tűnik, senkit sem izgat komolyabban. Nem tudom, összeszámolta-e valaki, hogy egy gimnazista diáknak naponta hány órát kellene eltöltenie tanulással, ha az iskola által támasztott összes követelménynek eleget kívánna tenni. Ez valószínűleg több, mint a hivatalosan mondott két óra, de a két óra is sokkal több, mint amit normálisnak lehetne tekinteni. Tény, hogy vannak napok, amikor a gyermekek késő estig leckéjükkel foglalkoznak.
A túlterheléssel kapcsolatban elsőként az iskolában eltöltött időről kell beszélnünk. Magyarországon a nyugat-európai és amerikai iskolákhoz képest az általános iskola legalább egy órával korábban kezdődik. Itt is az életkori adottságokat hagyjuk figyelmen kívül. Nem tekinthető normálisnak ugyanaz a kezdési időpont az első elemiben, mint az a gimnáziumban. Egy elsős gyerek alvásigénye átlag napi tizenkét óra. Ez azt jelenti, ha este nyolckor(!) lefeküdnének, akkor reggel nyolckor kellene felkelniük, amikor is a jelenlegi szabályok szerint már megkezdődik az első tanóra. Az életkor előrehaladásával sem igazán változik a helyzet. Egy tizenkét éves gyermek napi alvásigénye átlagosan tíz óra. Ha nyolckor kezdődik a tanítás - és a legtöbb iskolában 3/4 8-ra az iskolában kell lenni -, akkor (feltételezve, hogy civilizált körülmények között megreggelizik) ehhez este kilenc-fél tízkor kellene lefeküdnie. Ez olyan aszkéta (és értelmetlen) életmódot követelne a családoktól, amelybe az már nem férne bele, hogy mondjuk egy filmet a gyerekkel együtt nézzenek meg a televízióban, vagy elmenjenek egy koncertre. (A nulladik órákat, vagyis a nyolc óra előtti iskolakezdést hatóságilag kellene betiltani, beleértve a szakmunkásképzőket is!) Vagyis iskolás gyerekeink évtizedek óta krónikus alváshiányban szenvednek, de ez senkit nem izgat.

A következő gond az a - meglepően sok értelmiségi szülő által is osztott - tévhit, hogy tudniillik annál jobb, minél jobban leköti, leterheli a gyereket az iskola. Más szóval: baj, ha a gyereknek sok szabadideje van. Ez nem igaz. Mit tesz ugyanis egy gyerek, ha az iskola éppen nem ad neki feladatot? Játszik, barátaival van együtt (hat-tízéves korig ilyen, kifejezetten a pihenést, kikapcsolódást, szabad levegőn való mozgást jelentő tevékenységgel naponta öt órát kellene tölteni). A nagyobbak randevúznak, sportolnak, tévéznek, valamilyen hobbijukkal foglakoznak, moziba járnak, jobb esetben kedvükre való dolgokat olvasnak. Még az sem teljesen haszontalan, ha "semmittevéssel" töltik az idejüket, egy órán keresztül az ágyon fekve, lábukat az égnek meresztve. Egy tizenéves gyereknek nagyon sok átgondolnivalója van! Az iskola sok olyan feladatot ad, amelyek teljesítése sokkal értelmetlenebb időtöltés a most felsoroltaknál - beleértve a semmittevést is. Hogy a gyerekek szabad idejében végzett olyan "kulturált" tevékenységekről ne is szóljunk, mint zongoraóra, nyelvóra, koncert, színház, könyvtár vagy egy kirándulás. Nem túlzás, ha azt mondjuk, manapság a gyerekek művelődésének legfőbb akadálya, hogy iskolába járnak. Hogyan mehetne egy gimnazista hétköznap este színházba anélkül, hogy ne kelljen emiatt másnap "készületlenül" mennie az iskolába? Súlyosan téves tehát az az elképzelés, hogy minden, amit az iskola kitalál és a gyerekkel elvégeztet, az nemes és hasznos dolog, és ha ezt nem tenné, akkor a gyerek csak üresjáratban, értelmetlenül és haszontalanul élné az életét.

Az iskolának persze többet kellene tennie a gyerekek szabad idejének kellemes és értelmes eltöltéséért. Leckeírás helyett vonzó délutáni programokat kellene szerveznie. Meg kellene nyitnia a tornatermeit, udvarát, sportpályáját. Délutánonként filmeket vetíthetnének, működhetne a könyvtár (ha van), lehetnének klubok, komputerszobák, szakkörök, vitaestek, meghívott előadók és vendégek. Mindez persze elképzelhetetlen a diákok (és a tanárok!) jelenlegi túlterheltsége mellett, vagyis ezt az iskola maga akadályozza meg azzal, amit délelőtt művel.

Megdöbbentő a felnőtt társadalomnak az a felelőtlensége, amellyel szemet huny e problémák felett. Pedig a túlterheltségnek beláthatatlanul sok káros következménye van. Egészségtelen életmódhoz szoktat, sok gyereket neurotikussá tesz (orvosi vizsgálatok szerint a tanulók huszonöt-harminc százaléka szenved a neurózis valamilyen változatában), emellett műveletlenséghez vezet, és gátolja a gyerekek szocializációját, így az egész társadalom civilizációját. Ilyen életmód mellett a fiatalok nem tanulják meg a társasági élet rutinjait, nem gyakorolják be azokat az életmintákat, hogy hogyan kell ismerősökkel, barátokkal vagy rokonaikkal a kapcsolatot fenntartani, nem találnak rá önkifejezésük különböző lehetőségeire, nem alakulnak ki azok a szabadidő eltöltésére vonatkozó civilizált szokások, amelyek felnőtt életüket is kiegyensúlyozottabbá és tartalmasabbá tehetnék. Ilyen életmód mellett minimálisra szűkül az életnek az a szférája, amelyben a közvetlen, verbális kommunikációra lehetőség nyílna. Nemcsak más generációkkal, hanem saját generációjukon belül is romlik a kommunikációs és viselkedési kultúra. Ezt csak fokozza, hogy a számonkérési düh következtében az iskolai élet is úgy torzul, hogy egyre kevésbé pótolja ezeket a hiányokat. A rövid szünetekben a diákok nem beszélgetnek, hanem a következő órán írandó dolgozat anyagát tanulják. Már a számonkérési rendszer is túlterhelt. Melyik tanárnak van ideje manapság szóban feleltetni? A mai gyerekek összeesnek az ijedtségtől, ha azt kérem tőlük az egyetemi felvételin, hogy a táblánál beszéljenek a kihúzott tételről. A magyar iskola verbális analfabétákat produkál!

Oktatási rendszerünk védelmezői szeretnek hivatkozni olyan nemzetközi felmérésekre, amelyek szerint a magyar iskolások az élvonalban vannak, míg például az azonos korosztályú amerikai társaik még a középmezőnyt sem érik el. Valóban, matematikában és a természettudományokban vannak ilyen eredményeink (legfrissebb adatok szerint valamennyire visszaestünk). De milyen áron? Persze az említett mellékhatások felmérése sokkal nehezebb volna, mint egy matematikadolgozat megíratása különböző országokban. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy csak a sikeres tantárgyakat szoktuk emlegetni. Azt, hogy hol állunk mondjuk művészettörténetből vagy nyelvekből, hogy milyen tragikus a magyar gyerekek (és egyetemet végzett felnőttek!) szövegértelmező képessége, azt nem emlegetjük. De maradjunk csak a természettudományoknál. Magyarország mellett még Románia és egyes ázsiai országok - pl. Japán - állnak az élen. Miért van mégis az, hogy ha kinyitok egy nemzetközi tudományos folyóiratot, akkor elsősorban nem magyar vagy román, de még csak nem is japán tudósok cikkeit találom bennük, hanem amerikaiakét? Erre nem magyarázat a tudósok Amerikába vándorlása. Ez már a múlté! Az ok inkább a két oktatási program időbeli lefolyása közötti különbségben keresendő. A magyar iskola az általános iskolai korban és a gimnáziumban messze "intenzívebb", mint az amerikai. Ez a kilencvenes évek végéig az egyetemi képzés alsóbb éveire is igaz volt. Az egyetemi évek második felénél azonban, amikor a magyar egyetem általában kifullad, az amerikai egyetemeken akkor kezdődik az igazán kemény tanulás, ami aztán a magyarnál messze jobban működő graduális és posztgraduális képzésben éri el a tetőfokát.


A legnagyobb képmutatás: az általános műveltség

A gyerekek túlterheltségének legfőbb oka az eltúlzott méretű, mindenkinek kötelező tananyag. A kritikákat az általános műveltségre hivatkozva szokás elhárítani. Felháborító képmutatás ez a felnőtt társadalom részéről! Egyszerűen hazugság, ha azt akarjuk elhitetni a gyerekeinkkel, hogy a felnőttek világában - akár csak a műveltnek mondott elit körében - lenne bárki is, aki a gimnáziumok teljes kötelező tananyagát tudná. Egy alkalommal, játékból, tíz-tizenöt elméleti fizikus kollégámnak kérdéseket tettem fel a gimnáziumi kémia anyagból. Az eredmény nem lepett meg: legtöbbje (velem az élen!) megbukott volna az iskolában. Azt állítom tehát, hogy az ott e tárgyban tanultak nem tekinthetők az általános műveltség részének. De felmérhetnénk, hogy a történészek között hányan volnának képesek megírni az érettségi biológia-tesztet. Ha valakinek felróható, hogy nem halad a korral, akkor az nem az iskola és nem a gyerekek, hanem a tananyag kialakításáért felelős "tudós" társadalom, amely nélkülözi a lényeglátást, és képtelen időről-időre elvégezni a szükséges nagytakarítást abban, amit általános műveltségnek nevezünk.

Ne higgyük persze, hogy a jelenlegi magyar iskola a maximalista tananyagával, szuperművelt ifjakat bocsát ki magából! A "sokat markol, keveset fog" tipikus esetével állunk szemben. Nyelveket nem tanítunk jól, beszédkészség-tanítás nincs, nem szoktatunk az olvasás, a zenehallgatás, a színház vagy kiállítás élvezetére. De nem tanítunk meg praktikus ismereteket sem. Nem tudnak komputeren gépelni, nincsenek hasznosítható egészségügyi és szexuális ismereteik, nem tanulnak meg főzni, varrni, barkácsolni, falat festeni, vízumkérő lapot kitölteni, levelezni, könyvtárat használni stb. Nincsenek rászoktatva sem a művelt, sem az egészséges, sem a gyakorlatias életmódra.
Az iskolában csak annyit volna szabad tanítani, aminek a tanár a többszörösét tudja. (Sokat tehát nem remélhetünk. A tanárképzés tragikus, a tanárok fizetése tragikus.) Az oktatás színvonala sínyli meg, ha a tanár bizonytalan az adott területen. Ebben a kérdésben is az iskola merevsége okoz nehézséget és az, hogy túlságosan komolyan veszi önmagát: azt hisszük, valami tragédia történik, ha egy gyerek éjjel-nappal csak a komputerekkel van elfoglalva, de nem tudja felmondani a meiózis (számcsökkentő sejtmagosztódás) fázisait.

Végül szólni kell egy nem kevésbé jellemző problémáról. Kritizáltuk már, hogy a tananyag nem a megfelelő korosztály adottságaihoz igazodik és túlméretezett. Mindvégig feltételeztük azonban, hogy - eltekintve e didaktikai problémáktól - tudományos szempontból helytálló. Sajnos, ez nincs így. Az iskolai tananyag, úgy, ahogyan az a tankönyvekben és - sajnos - a tanárok által előadott formában megjelenik, egyszerűen borzalmas. Alig találni tankönyvet, amelyik világos, netán szellemes, élvezhető stílusban lenne megírva. A legtöbbjét kicsinyes, fontoskodó nyelv, a kevés tényleges mondanivaló tupírozott, túlbonyolított tálalása, erőltetett (ál)tudományoskodás jellemzi. Mindeközben zavartalanul jelen vannak tárgyi tévedések, melyek furcsa módon még a tankönyvek javított, átdolgozott kiadásaiból sem akarnak eltűnni. De még a legjobb tankönyveinket is sokszor a szelektálás és a lényeg megragadásának hiánya jellemzi.

(érdemes a hozzászólásokat is elolvasni)

Kapcsolódó: http://www.beszed.hu/szemle/iskolai_agyrem_mi_all_a_tanulasi_zavarok_hattereben 

(a cikk szerintem nagyon találó, vonalvezetése tökéletes, de természetesen nem mindennel értek egyet, pl. amikor azt írja, hogy „Az amerikai iskolában a tornaórákon baseballoznak, röplabdáznak, úsznak és eveznek, vagy éppen görkorcsolyázni tanulnak.” - nem teszi hozzá, hogy ezen kívül lövöldöznek, késelnek, őrjöngenek, és általában tök hülyék (azt hiszik Európa egy ország, és fogalmuk sincs pl. hol van pl. Irán a térképen). De a néhány elméleti eltérést leszámítva egyetértek a cikk lényegével, nagyon is jól látja a magyar viszonyokat a szerző. És most már csak az a kérdés, hogy miért akar a rendszer ennyire materialista síkon gondolkodó tudományos-matematikus sablonú emberkéket gyártani, akik hülyébben kerülnek ki a padból mint amikor beültek oda...?)

31 megjegyzés:

  1. (nem gyanús, hogy mindig ugyanannál a pár pofánál kötünk ki? ki is "vezettette" be ezt az iskolarendszert?)
    *****
    rövid idézet, mivel éppen tegnap(előtt) olvastam valami érdekeset..
    Mondjuk úgy, itt a miértre a válasz..
    MontalkTomi: Iskolák (részlet)
    Az iskola szükségszerű, de távol áll a tökéletestől. Azon befolyásos emberek, akik felállitották a mi mai modern iskolarendszerünket, üzletemberek voltak, akik azt szerették volna, ha a gyerekek engedelmes és szakképzett munkások lesznek az (Ő) gyáraikban és irodáikban. Ezek a hierarchikus-porosz-iskolák termelik az agyatlan munkásokat, nem pedig a szabadlelkű-független- gondolkodókat.
    (ezenkivül ir még a tananyag töredezettségéről, a témák közti ugrálásról, és a dezinformálásról is-hogy mit miért csináltak-csinálnak- hogy ne lásd a KÉPet, csak egyes darabkáit.. megoldást viszont nem ir.. végig kell sz*pni és aztán képezni magad..)
    *****
    hogy hogyan lehetne ebből kitörni? jó kérdés.

    A harmadikos lányomnak nehézségei vannak a matematikával (ez mellett zeneiskolában fuvolázik, jár szertornázni és néptáncol.. de az iskolát nem nagyon érdeklni az ilyesmi, -hacsak nem vagy világszám-világsztár)
    Elsős fiam gitározik (is, és minden jobban érdekli mint az iskola..)- és ez igy is volna jó valahol.. csak nem ebben a rendszerben..
    *****
    "A poroszos, kontra liberális oktatási módszer leegyszerűsítve: a poroszos alattvalókat, a liberális gondolkodókat nevel."

    Nálunk nincs választási lehetőség..

    zplus

    VálaszTörlés
  2. "A diákok túlterheltek"

    Ez itt a kulcsszó Mazsola. .... TÚLTERHELTEK.

    De nem csak a diákok, hanem a tanáraik is, meg az egész társadalom is.
    Mindenki TÚLTERHELT. Ennek megfelelően a mai kor népbetegsége a STRESSZ,
    aminek a megjelenési tünetei különfélék lehetnek, de érdemes lenne utánanézni - ha egyáltalán van erről valamilyen hivatalos kimutatás - hogy mekkora a "civilizált" társadalmak nyugtatófogyasztása.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  3. Vannak igazságok a cikkben, mint általában mindenben. De. Nálam mindig van egy (vagy több)"DE" :)).

    Na sorolom:

    - Az ÉS az a "Népszava" intellektuális változata, ezt azért ne felejtsük el
    - Örültem, hogy kihagyta (bár biztos felmerült a szerzőben), hogy a holokauszt oktatás az minden korosztályhoz tökéletesen illeszkedik, ezért már bölcsődében érdemes lenne elkezdeni...
    - Ténynek nevezi, hogy egy gyerek korosztálytól függően mit ért meg
    - Az ő általuk működtetett tévéket és az ő darabjaikat játszó színházakat nevezi meg, mint fontos dolgot a korai lefekvés alternatívájaként
    - Azt állítja, hogy az iskolában meséket kellene olvasni tanítás helyett. Az a család, elsősorban a nem güriző, hanem otthon gyereket nevelő anyuka feladata lenne te kretén, az iskolakor elérése előtt, na ez nincs meg és te ezt pótolnád az iskolában, elcsúsztatva mindent időben, hogy 30 éves korukban még mindig 15 éves színvonalon gondolkodjanak. A dolgoknak meg kell érnie a fejben, hogyan tudnánk perfektül beszélni, ha csak 10 éves korban kezdenénk el tanulni? Aki 10-12 éves korában nem tud számolni, az soha nem fogja a számokat "zsigerből" érezni, ismerni, mindig gondja lesz vele. Ja, hogy annál könnyebben átverik majd a bankok, jaj de jó!
    - Túlterhelt. Hát persze, ha azt akarjuk hogy tévénézésre is bőségesen jusson idő, akkor ez valóban igaz. A gyerek bámulja a tévét, legyen ideje rommá inni és drogozni magát a haverokkal és posztolni a meztelen képeit a közösségi oldalakra. Remek!
    - A lényeg az, hogy ők meséljenek, ő általuk megválasztott meséket, az anyuka és nagymama helyett, mert azok nem "trendik" és mindezt minél korábbi korosztályban. Anna Frank előnyben!
    - A társadalmi viselkedés és kommunikáció formáit megismerhessék az iskolán keresztül: úgy mint a tolerancia a minket kizsigerelőkkel szemben, mit szabad mondani, mit nem, mi a polkorrekt és mi a tabu, mi az amit soha ki nem beszélhetünk (ezáltal meg sem oldhatunk), mert jön a megbélyegzés... Hogyan kell a szüleinket beköpni, feljelenteni, ha mást mondanak, mint az iskolában. Az amcsiknál a tévében már kijelentette az egyik kormányzati tanácsadó, hogy a gyerekek nem a szülőké, hanem az ÁLLAMÉ! (mert hogy mennyit költ az állam rájuk, amíg felnőnek, ezért lehet elvenni a szülőktől, ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy az ÁLLAM előírja).
    - Senki ne értsen igazán semmihez, teljes káosz uralkodjon a fejekben, teljes félműveltség, csak "robotokra" van szükség, tanuljon szobrászatot az agysebészettel és az angol irodalommal, majd csak lesz valaki aki majd a kése alá fekszik...

    Emellett az tény, hogy rengeteg felesleges dolgot tanulnak az iskolában. Vagy mégse? Mi is az értelme ennek? Maga a tananyag? Esetleg az, hogy tréningezze a gyerek agyát és kialakítsa azokat a neuron összeköttetéseket, amiknek hiányában később már képtelen lesz bonyolultabb dolgokat megérteni? Esetleg az a cél, hogy a "semmittevés" propagálásával éppen ezt idézzék elő (még jobban)?
    Sok gyerekkel beszélgettem az elmúlt évtizedekben (partnerkapcsolataim gyerekei), szinte kivétel nélkül az volt az oka a különböző pótcselekvéseiknek (kóros zabálás, kábszer, alkohol, renitens viselkedés....) , hogy UNATKOZOTT! Mert a szülők nem értek rá vele foglalkozni! Nem a tanár, meg az osztálytársak, stb... hanem a szülő, akit elvett ez a rohadt rendszer a gyerekektől, és most a házi feladatra fogják a problémákat, meg le van terhelve. Ja, ha tévét néz, az nem leterhelés, az "jótékony". Rohadjanak meg!


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így is nézhetjük, bár szerintem túl sok olyan negatívumot "éreztél" ki az írásból, ami nincs is ott, csak asszociáltál az eddigi tapasztalataiddal. A tévézés, mint alternatíva többször is szerepel, ez nekem sem tetszett, bár a színház szerintem még belefér, arra fel kell készülni, ott emberek vannak, ott verejték van, nem virtuális az egész.

      Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy a szülőket szó szerint elvették a gyereküktől, azzal hogy lekötik őket mindenféle problémákkal, csak míg régebben erre volt "kitalálva" a nagyszülő, most már ez is nehezebben működik, mert a nagyszülő is a saját gondjaival küszködik.

      Na száz szónak is egy a vége, a tanulság: minden a családon múlik, az egyetlen igazán nevelő, műveltséget, viselkedéskultúrát közvetítő közeg. A példa a legjobb tanító, bár némán tanít.
      Az iskola csak szükséges rossz.

      Törlés
    2. @ Bastian

      "Az ÉS az a "Népszava" intellektuális változata, ezt azért ne felejtsük el"

      Nincs különbség kolléga úr, mind a kettő sajtó. Az egyik a prosztóknak, a másik meg annak az elenyésző százaléknak, amelyik gondolkodni merészel.

      "Ténynek nevezi, hogy egy gyerek korosztálytól függően mit ért meg"

      A "nagy rendszer" nem más, mint egy ostoba matematikai mátrix, amelyik hogy úgy mondjam nem foglalkozik az egyénnel. Darab = darab. Születéskor kapsz egy számot, aztán ha földobtad a pacskert, akkor odaadják másnak.
      A "minél több, annál jobb" elve nem az élőkre vonatkozik, ennek ellenére a rendszer defektje, hogy a materiális növekedéssel az "élők" száma is növekszik. Ebből a racionális és egyúttal irracionális rendszerből még nem sikerült kilépni ... de valószínűleg nem is lehet .... a korábban már említett
      FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG miatt. (N)

      Mondok egy jellemző és egyúttal röhelyes példát:

      Az egyik gyerekemet, mivel nem "végzett" óvodát, anno az általános iskola igazgatója
      és az iskolai pszichomókus kisegítőbe akarták küldeni ... amire tőlem az "anyátok p.csája" reakció érkezett ... és ezt muszály volt nekik lenyelni, mivel a szülőnek döntési prioritása van. A gyereket a minap írattam be a gimibe, mivel a jegyei bőven ütik az átlagot ... na ennyit a "szakképzett" szakértőkről. ...:)))

      Félreértés azonban ne essék, mert a "szakértő" nem önmagától ennyire hülye,
      hanem ez a "matematikai mátrix" gyártotta le valamelyik megvezetett humanoidból. ...:)))

      És a lényeg kb. itt lenne. A minőséget mi élők visszük ebbe a matematikai f@szságba, amihez először persze föl kellene ÉBREDNI.

      A "nagy mátrix" tonnaszám köpi ki a hülye kis menedzsereket, akiknek az egyetlen vezérprogrammja = optimálni.

      Mit is jelent ez az "optimálás" ?????

      Minél kevesebb humanoiddal minél több haszon elérése. A robot-technika fejlődésével a humanoidok tulajdonképpen már fölöslegesek. Ha sikerül a lebutított hülyegyerekek becsippelése, akkor valamikor megjelenik Dr. Genya
      és rátenyerel a piros gombra ... ahol a takarítást már a robotok végzik.

      Aztán Dr. Genya elégedetten dőlhet hátra, hogy övé az egész világ, meg az a néhány genetikailag formatervezett csinos kurva, akiket meghagyott magának.

      Szerencsétlen egóra tuningolt f@szkalapok azt képzelik, hogy ők majd megmenekülnek, mert hűségesen szolgálták a "nagy rendszert". Hát föl lehet ébredni szerencsétlen hülyegyerekek, mert a nagy mátrix matematikai logikával dolgozik .... és vastagon szarik rá, hogy Ti mit képzeltek magatokról!!!!

      Ö.T.

      Törlés
    3. A "matematikai mátrix" tipikus jellemzője, hogy a mennyiséget állítja be minőségnek.
      Ezt észre lehet venni a törvényhozáson is ... mert ezeknek az a hamis kényszerképzetük, hogy minél több a törvény, annál nagyobb a rend.

      Ez persze egyetemes baromság, mivel a káosz egyre inkább növekszik és el lehet képzelni, hogy mikor lesz ebből új világrend ... illetve hogy az mit is jelent.
      (Ha már nem lesznek élők, akkor "rend" magától létrejön, mert nem lesz aki megsértse.)

      Ö.T.

      Törlés
    4. offment..:
      megmondta már a jómúltkor..: The more laws, the less justice (Marcus Tullius Cicero)- minél több a törvény, annál kevesebb az igazság..
      "mivel a káosz egyre inkább növekszik és el lehet képzelni, hogy mikor lesz ebből új világrend"
      a káosz még el se kezdődött igazán.. a jelmondat pedig Ordo ab Chao.. minden az időzitésen múlik..

      zplus

      Törlés
    5. Kedves Zplus kolléga, egy probléma megoldásához először FEL KELL ismerni,
      hogy probléma van. Másodfokon pedig meg kell határozni, hogy mi az a probléma,
      hogy kezelni tudjuk, ugyanis fejfájás ellen hiába szögeljük be az ablakot ... másrészt meg Cicero elvtárs is elhúzhat a p.csába, ugyanis a NAGY RÓMAI
      BIRODALOM is szétesett .... így aztán tökmindegy, hogy Cicero elvtárs mit cicergett.

      "... a káosz még el se kezdődött igazán.. .. "

      Mit nem mond Zplus kolléga ... nem értem ezt a nagy önbizalmát. Na akkor figyeljünk egy kicsit !!!! A "fejlett" nyugati "civilizációk" alapvető problémája
      a humán szaporulat hiánya ... aminek egyenes velejárója, hogy élő "árut" (embert) importál a világ minden részéről. (Ez nem ma kezdődött ... eu-s bevándorlási törvény, stb.))

      Darabszámra ugyan stimmel az "állomány" - mindössze az értékrendszerrel
      vannak problémák, ugyanis az Új-Guineai kecskepásztor biztosan nem fog a
      Picadillin kecskenyájat legeltetni .... ahhoz meg nem szokott hozzá, hogy sz@rért - húgyért 16 órát keccsöljön.

      Így aztán marad a törvény szerinti "bűnözés" - illegális tabak és drogkereskedelem - a nőnemű egyedeknek meg a kurválkodás. Mit gondol kolléga úr, mi a f@sztól
      növekszik a nacionalizmus. Hát csak azért, mert az "őslakók" érzékelik, hogy a régi rend fejreállt .... és azt képzelik, hogy ha időnként padlóra tesznek egy
      színesbőrű bevándorlót, akkor majd minden helyreáll. Na ezzel a "programmal" ugye nehéz lesz tömegbázist szerezni. ...:)))

      Úgy tűnik, hogy az állam sem tudja a megoldást ... mostanában esténként az a feltűnő, ha az ember nem találkozik kékfényes autóval ... a rendőröknek meg fingjuk sincs, hogy honnan ez a sok bűnöző.

      Méghogy "el sem kezdődött a káosz" ... már javában folyik. ...:)))
      És hogy el fog posszanni, az viszonylag tuti, tekintve hogy senki sem
      érti, hogy mi az alapvető probléma. Az időzített bombát már nem kell mégegyszer időzíteni. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  4. Jajmármazsola!
    Most tényleg muszáj volt eőásni egy jordánpozitív fizimiskát az ÉS-ből és Soros Gyurika szentráljuropéen junivörszitijéből? Ez a fasz pont azzal operál mint a (mára) végtelenített Zeitgeist sorozat: kibaszottul szívhezszólóan elmondja az igazság kisebbik részét, amivel minden éééé-b* normális szülő egyetért, de a lényegről mélyen hallgat.

    *többé-kevésbé:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *többé-kevésbé:-) , kíváncsi volnék rá, szerinted mi a lényeg.

      Törlés
    2. A lényeg az, hogy (talmudista barátunk akármennyire is szeretné holmi szívet-lelket melengető pasztellel feldobni az enteriőrt) egy szuverén létezőt semmiféle szervezet, semmiféle amatőr gittegylet, de még egy - magát alkalmasint államként definiáló - bűnszövetkezet sem tekinthet tulajdonának, őt szándéka ellenére erőszakkal nem formálhat.
      Mivel az ördög a részletekben lakozik, ennek megfelelően az alkalmazottai kellő szószátyársággal el is veszejtenének benne minket - lásd a mai bejegyzésben idézett irományt.

      mj

      Törlés
  5. " ... őt szándéka ellenére erőszakkal nem formálhat."

    Ne viccelj már MJ kolléga, talán azt akarod nekem bemesélni, hogy amikor megszülettél,
    Neked már voltak szándékaid. Muhahahaaaa .... arany apám, ekkora ökörséget. Még az éhséget is csak ingerként érezted, ami felkorbácsolta az érzelmeidet és nekiálltál bőgni ... egyedül jóanyád tudta (aki már egy ideje a rendszerben élt) ... a megoldást és tömködött a szádba cicit. ...:)))

    A szándék csak akkor keletkezik, mikor már agyilag fölfogtál valamit a környezetedből ...
    és legtöbbször a cukorkával kezdődik. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  6. ez a lyányka is hogy megNŐ- TT?
    http://youtu.be/n-D1EB74Ckg

    VálaszTörlés
  7. Nézze csak meg alaposabban kolléga úr, hogy mi történik ezen a videón !!!
    Ez a Gomez lányka szépen énekel és csodálatosan rázza a kis seggét, ez nem vitás.
    És amikor befejezte az előadást ?????

    Akkor várja az elismerést jelző TAPS - ot ... vagyis a pozitív visszajelzést.
    Ha ez nem következik be ... akkor bizony az estéje el van b@szva és önmarcangolással végződik.

    Már csak azt kellene valahogy megvalósítani, hogy a társadalom krémje is úgy rázza magát,
    hogy pozitív visszajelzés érkezzen alulról. ...:))) Nem olyan nehéz ez, csak le kellene szokni
    erről az évezredes "ellen" típusú gondolkodásmódról.

    Ehhez pedig könnyen eljuthatunk, ha megértjük, hogy Ábrám miért pont ezt a nevet kapta.
    ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kifejezetten a "s*ggrázás" volt a lényeg a klipben.. hanem az üzenet, amit (Ő-She) megpróbált átadni (a ruhák-szinek-formák-helyszinek fontosak..)

      zplus

      Törlés
    2. Már mindenben Őt látod...

      Törlés
    3. Nehogy összekeverd! :)

      http://www.youtube.com/watch?v=Kw2Ic_2XdVQ&list=RD023YxaaGgTQYM

      Törlés
    4. (5-nek külön feladat.. figyeld a kezét, mikor mutat 5-öt.. +az utolsó képkockák, mikor már zene sincs..)
      http://youtu.be/1mFHzQuyPzo
      a végidők jeleiről kicsit konkrétabban..:
      http://youtu.be/PQtRXqBQETA
      és akkor beszélgessünk a gyerekekről is egy kicsit..
      ("..hát nem emlékszel a Fal-ra? én mindent megmondtam előre..")
      http://youtu.be/9Qtyw84F5DM
      *****
      emberekről és "emberekről":
      http://youtu.be/hsaFPiXlLNg

      Törlés
    5. Mazsolának..:
      lehet létezik "Ő"-aki többre képes az embernél..
      http://youtu.be/4nZbAGMiHfg

      Törlés
  8. Iskolarendőrséget állít fel a Belügyminisztérium

    A kiemelten veszélyeztetett iskolákban elkezdi működését az iskolarendőrség - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten.
    A most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Pintér Sándor elmondta, a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.
    Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak innovatívnak és professzionálisan magas színvonalúnak kell lennie, és a testület által kidolgozott stratégiák révén remélhetőleg minél több "embert" lehet majd visszatartani bűncselekmény elkövetésétől.

    http://kuruc.info/r/2/112302


    Nem tudom ez segít-e?...

    "a testület által kidolgozott stratégiák révén remélhetőleg minél több "embert" lehet majd" (alternatív folytatás) - a bedarálós ketrecben tartani.
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár nincs abszolú hallásom, de lehetséges hogy ez azt jelenti, hogy ami eddig eredendően szar volt, azt ezek után börtönkörülmények között majd még szarabbul csinálják?
      Egyébként ami az orrunk előtt folyik, az vegytiszta probléma - reakció - megoldás: azaz az 'oktatás' nyakára eresztjük a liberalizációt, a tanaraktól megvonjuk a szankcionálás lehetőségét (nálunk S-né tanárnő olyan precízen célzott a kulcscsomóval, hogy annak gyakran kisebb vérzés volt a vége, mégsem pampogott egy szülő sem:-) majd amikor elszabadulni látszik az anarchia rabosítjuk a diákokat.

      mj

      Törlés
  9. Ha egy háznak nincs stabil alapja, akkor tökmindegy, hogy hány rendőr tartja a falakat.
    Úgy tűnik, hogy ezek a római szabadkőmíjjesek homokra építkeztek .... mos meg gyün a
    vihar. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  10. Bcsi a kissé rendhagyó beugrásért!
    Tudom, hogy tudjátok, de hátha mégse!

    Megszavazták ezt is! 120 év után megszünt Magyarországon a TB!?!!??!? Ilyen csak abszurdisztánban létezik, ...és még mindig nincs polgárháború?! A riport utolsó 10 perce az érdekes! http://kanadaihirlap.com/2013/05/16/ezt-is-megszavaztak-120-ev-utan-megszunt-magyarorszagon-a-tarsadalombiztositas/

    Ironikus, hogy egy zsici oldal hozta le!!! Hát, nem tudják ezek az agyzsugorban szenvedök, hogy saját fajtájukat/fészek aljukat b@xtatják?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Hát, nem tudják ezek az agyzsugorban szenvedök, hogy saját fajtájukat/fészek aljukat b@xtatják?"

      Tudják azok. A felépített médiabirodalom egyik húzásán sem kell csodálkozni.

      "Amikor a napi fáradalom nyomásától robbanásig feszül a hangulat, az embereknek mi szolgáltatjuk a pillanatnyi élvezettel a biztonsági szelepet. A televízió és filmipar szolgáltatja a szükséges kikapcsolódást. A műsorokat nagy gonddal tervezzük, hogy még a legérzékibb érzelmeket is kielégítsék, de sohasem a logikusan gondolkodó agyvelőt. Emiatt az emberek programszerűen a mi sugallataink szerint reagálnak és nem az eszüket követve."

      (Harold Wallace Rosenthal)

      Törlés
    2. Ez már régi dolog, aki figyeli az eseményeket az tudott róla. Az alaptörvényből kivették az öregkori gondoskodás alanyi jogosultságát és az állam ez irányú kötelezettségét.
      Nem véletlenül tették bele, hogy az utód köteles a felmenőiről gondoskodni, ha azok nem képesek rá, mert az állam nem fog.

      Hozzáteszem ez 100 éve is így volt, most visszatérnek hozzá. Akkor viszont aki dolgozott, az nem csak keresett, de talált is :)).

      Tehát követelni kell, hogy ebben az esetben ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapjuk, mint Ny-Európában. (Érdekes a top-management sokszor még többet is keres nálunk, mint a kinti megfelelője, csak a beosztott nem...)

      Törlés
    3. Senki nem kényszerített arra senkit, hogy (az utóbbi nem egészen száz év alapján) arra a következtetésre jusson, hogy az állam egy egész életen át szedett védelmi pénzből bárkinek is nyugodt öregkort, egészséges makkot, izé...na... makk egészséget, marmonkanna ingyen inzulint, és fejenként 2-2 db csípő-és térdprotézist biztosít grátisz vazelinnel és Viagrával...

      mj

      Törlés
    4. ""100 éve is így volt""... látom már Ti is figyelitek miként lopakodik vissza a feudalizmus..

      Törlés
    5. A vicc az, hogy az állam azt a pénzt, ami egy átlagnyugdíjas számára az alapvető megélhetést biztosíthatja, azt simán létrehozhatná és odaadhatná. A lényeg mindig az, hogy az országban létrejövő termékek és szolgáltatásokhoz arányában növekedjen csak a pénzmennyiség és ne ezen felül (mint a pénzből pénzt csinálás esetén). Mivel a nyugdíjas elkölti minden hónapban termékekre és szolgáltatásokra (az a fedezete, amire elkölti), ezért nem okoz inflációt.
      Persze ha ezt a pénzt mindig kölcsön kell kérni "másoktól" kamatra, akkor ez nem működik. (ha nem ezt tesszük akkor meg bombáznak :)).

      Tehát ha valaki megfelelő mennyiségű évet dolgozott (mondjuk 40 évet), akkor anélkül is kaphatna nyugdíjat, ha sosem fizetett járulékot. Hozzáteszem, az összes állami alkalmazottat lehetne így fizetni, az összes itthoni alapanyagból előállítható beruházást is lehetne így finanszírozni, sőt, ez a nagy "titok", a személyi jövedelemadóra sincs az ég világon semmi szükség.

      Az I. Vh-ig az USA-ban nem is volt SZJA és mégis működött az ország, milyen érdekes. Csak úgy nem lehetne kiszipkázni a megtermelt értéket az országokból ez nagy "hátránya" :)).

      Törlés
    6. Aszongyák az okosok, hogy áramoltatni kell a pénzt. Ezt én aláírom, és így is teszek, nem gyűjtögetek, ha gyün az apró elköltöm - családra, erre arra, odaadom valami termékre, melósnak, stb. - áramoltatom, visszajuttatom a rendszerbe. Ez szép és jó, csak egyre inkább megfigyelhető, hogy bármit is tesz az átlagember, az áramlás nagyon kezd centralizálódni számunkra ismeretlen szférák felé...

      Lassan csak el kellene vágni a pókháló fonalait, mert már minden szintről szívja az erőforrásokat.

      Törlés
  11. "Hát, nem tudják ezek az agyzsugorban szenvedök, hogy saját fajtájukat/fészek aljukat b@xtatják?"

    Amennyire tudom, a "divide et impera" szlogen nem vallásos iratokból származik. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  12. Suli... Épp a hétvégén néztem meg a videót, amin egy ...khm... nemzetiségi ... osztálytárs provokálja és üti a fiamat. Némi pofon+2 mellberúgás... mit mondhat ilyenkor egy szülő a gyerekének??? Megdicsértem, hogy klasszul állta a sarat és,h helyes, h nem hagyta provokálni magát...(szerintem nagy dolog,h nem ütött vissza, a provokatőrről meg Ákos óta tudjuk: "...kis pont vagy a gépezetben, csak porszem az én szememben,ha meghalsz csatornában végzed...") A suli reakciója... nos maradjunk annyiban,h tehetetlenek és töketlenek. Nem kárhoztatok senkit megbeszéltem a gyerekkel (nagy kamasz, 17 éves)...
    Véleményem a rendszerről? Van. A rendszert nem érdekli. Viszont erősen gondolkodom, hogy a három kicsimet itthon tanítom legalább az elején. Még nem tudom biztosan, hogy lesz, de azt már tapasztalatból mondom, hogy nagyon nem mindegy, hogy hogyan él a szülő, hogyan működik (vagy nem) a család. A sz@r rendszerben is meg lehet őrizni a gyerek értékeit, ha elég ügyes és tudatos az ember. Itt is vannak kiskapuk. Aztán meg ott a Jóisten is a történetben, meg a Sors nevű intézmény. Nosza tehát, harcra fel: a gyerek elsősorban tőlünk tanul! (Mazsola kösd fel a gatyád, mert a kamaszkor extra dolgokat hoz majd ám -iskolától függetlenül-, azt hiszem ez a szigorlat a szülő-tantárgyban... :-) )
    Túlterhelt gyerek: na ezt ismerjük, mikor elsősként a fent említett nagyfiam eldőlt az asztalnál vacsi helyett... nos ezt biztos nem akarom majd a kicsikkel eljátszani. Marad valamelyik kiskapu. :-)
    E

    VálaszTörlés