2013. május 3., péntek

A kultúra törésvonala

(kaptam, adom)



"Az egyik legismertebb magyarországi hírportálon a következő címmel jelent meg egy rövid cikk 2013. április 13-án 19 óra 14 perckor: „Stephen Hawking szerint ezer évünk maradt a Földön”. (Kivonata a http://rt.com/news/earth-hawking-mankind-escape-702/  címen megjelent angol nyelvű eredetinek.)
Részlet a cikkből: „Stephen Hawking arra figyelmeztet, az emberiség nem éli túl a következő ezer évet, ha nem menekül el a törékeny bolygónkról. Nem túl optimista jóslata szerint az emberiség ki fog halni még ebben az évezredben.
A 71 éves elméleti fizikus Los Angelesben, a Cedars-Sinai Medical Centerben beszélt a jövőről. Szerinte az emberiség jövőjét az űr felfedezése jelentheti. "Folytatnunk kell az emberiség terjeszkedését az űrbe. Ha megértjük, hogyan működik az univerzum, bizonyos szempontból uralkodunk is rajta" – mondta Hawking.

Stephen Hawking élete, „sorsa”, szenvedése csakis a legnagyobb együttérzéssel és tapintattal kezelhető. Jól tudják ezt azok, akik talán a beleegyezésével, talán tudatos közreműködésével eleven szimbólumként tolják maguk előtt egy sajátos szemlélet rendkívüli agresszivitású propagálására, súlyosan visszaélve kommunikációjukban azokkal a feltétlen reflexekkel, amik az emberi nyomorúság e látványa által minden többé-kevésbé egészséges lelkivilágú emberből részvétet váltanak ki. A reklámpszichológia boszorkánykonyhája nagyon jól ismeri ezt a receptet. Hasonló kliséről van szó, mint ami az átlagos terhelhetőségű lelkivilággal rendelkező férfi számára félpucér nővel tesz kívánatossá bármely terméket. Nemde, egy gyönyörű nő mosolyától kísérve még egy fényesre szidolozott guillotine-ra is ráizgul a nagyérdemű. Ugyanilyen egyértelműséggel használható fogalmak a reklámiparban rég bevált módon a „kiskutya” és a „gyermek” is. És aki kétségbe merné vonni az evolúció tényét, az saját szemével győződhet meg róla, hogy mégis csak van fejlődés, hiszen a régi jól bevált patentokhoz a meztelen nő, a kiskutya és a gyermek mellé íme felsorakozik a reklámipar új biztos befutója: a nyomorult ember.
– Hirdesse gyomorkeserűjét jóképű leprással!
Vagy: – Vezesse be a piacra új naptejét jutányos árú farkasember-szindrómás modellünkkel!
– Ne tessék kérem kerekre nyílt szemekkel nézni, az ún. tudomány a saját PR-jában Stephen Hawkingot éppen így használja! – Végy egy jól bejáratott, nyomorék „tudóst”, s reklámozz vele egyrészt egy tudományosnak mondott szemléletet, másrészt pedig fordítsd közvetlen pénzre ezt a jó fogást az űrhajózás businessben.
Nem akarunk itt hosszasan kitérni arra a sok évtizedes szisztematikus előkészítő munkára, ami a mai nyilvános kultúrában már a lehető legtermészetesebb módon lehetővé teszi a reklámban a torznak pozitív kényszerképzetű felhasználását. És itt erős hangsúly esik a szó „kényszer” előtagjára. Mert hosszú ideje nyilvánvaló hadjárat folyik az egészségesnek és harmonikusnak az emberi tudatban spontán összeasszociáltsága ellen, viszont kontraszimmetrikusan, az előítélet mentesség jegyében a rútat elutasító feltétlen reflexekkel szemben a diszharmonikus legalizálásáért.
– Tessék csak emlékezni pl. ET-re, az érzékeny lelkű földönkívülire, aki randa ugyan szegény, de filmbéli gyermek partnere a maga tiszta, előítéletektől mentes lelkével mégis csak megtalálja benne a szerethetőt, s ezáltal mindannyiunk számára szerethetővé teszi. Vagy a gömbölydedre rajzolt Disney-korszak után napvilágot látott Garfield – egy természeti környezetben növekvő gyermek számára undorító bazedovos macska, és lám, a művi terekbe kényszerült városi gyermekkel minden további nélkül benyelethető – hát nem aranyos(?). De elmehetünk egészen a csokoládé reklámig is, melyben a reklámozott tárgy csúnya, de finom.
Vég nélkül lehet sorolni a tömegkommunikációban erőszakos ideológiai háttérből táplálkozó, vagy ennek uszályában trendkövető megnyilvánulásokat, melyek mind-mind a természetellenesség tudati legalizációját programozzák, s láthatóan pontosan megtervezett folyamatban hivatottak becsempészni a mindennapi életbe a torztól indulva a visszataszítón át az aberrációig bezárólag mindent, amivel egy működő társadalom értékstabilitása megingatható. Talán lesz egyszer szándék és energia ennek a folyamatnak a leleplező feldolgozására, azonban most koncentráljunk az inkriminált reklám két valódi tárgyára, a tudományosnak mondott szemléletre, és az űrhajózás businessre.
Utóbbi – mármint a kijelentés reklámértéke az űrhajózás businessben – nyilván „ártatlan” egybeesés az önzetlen tudós véleménye és az egyébként főként amerikai állami költségvetésből táplálkozó űrhajózási magánvállalatok érdekei között. – Ki merne itt mást feltételezni? – És ha mégis, a professzionális kommunikációnak a pénzvilággal való direkt összefonódása számunkra nem annyira érdekes. Egyébként a „big business” címkével az ügy méregfoga kihúzva, bekerülhet az összeesküvés-elméletek bélyegével hatástalanított sztereotípiák közé. Azonban kissé alaposabb szemrevételezés esetén feltárul itt egy sokkal bigger business, s ez nem más, mint a „tudományosnak mondott szemlélet”. Mert bizony, egy tudományosnak elfogadott vagy elfogadtatott szemlélet nem csupán egy pénzügyi lobbi nagyságrendjében számottevő tényező, de döntő befolyással lehet és van az egész emberi társadalom céljaira, értékképzésére, mozgására. És ha figyelembe vesszük az oly finoman működtetett, spontánnak és ártatlannak álcázott kommunikációs gépezetet, hát biztosra vehetjük, hogy a tömeg naivitására alapozva akarnak valamit lenyomni az összemberiség torkán.
Először is, egy szinte egész életét nyomorékon eltöltő ember véleményét lehet-e bármiféle tekintetben az általában tudományhoz társított elfogulatlanság és objektivitás jegyében számításba venni? Vívhatott bármily tiszteletre méltó küzdelmet folyamatosan romló fizikai állapotával, ebbe a küzdelembe bizonyosan nem rokkant bele lelkileg? Netalán az általa látogatott swinger clubok tartották romlott testében egészségesen a lelkét? Bizonyosan olyan tiszta és független tudott maradni lelkiállapota, ami mellett méltó maradt a szorosan vett szakmájának kérdésein túl az emberiség legsúlyosabb problémáival kapcsolatban általános érvényű vélemény megfogalmazására? Mert ha esetleg csak a gyanú legkisebb árnyéka vetődik fel, akkor nincs-e óriási felelőssége a médiának az ő tömeges véleménybefolyásolásra alkalmas szerepeltetésében? S ha erre a felelősségre fittyet hányva a média láthatóan a legcsekélyebb aggodalom nélkül szerepelteti, vajon nem villan itt ki a lepel mögül valamilyen mögöttes szándék patája?
– Nézzük csak az egyébként sommás állítás tartalmi elemeit!
Először is szerinte itt a Földön a létfeltételek még ebben az évezredben megszűnnek.
Kockázatos feltételezés. Olyan üres találgatásnál többnek, mint amire egy hatéves gyermek teljes felelőssége tudatában képes, semmiképp nem tekinthető. De vajon, ha sejtése valamilyen jelenleg nem látható oknál fogva bizonyítást nyerne, miféle koncepció lenne elfogadható tőle, aki saját materiális szemléletében az evolúció termékeként jelenik meg? Logikus volna tudományos elfogulatlansággal az ember nevű biológiai robot részére a Föld elhagyását javasolnia? Hisz onnan nézve az életösztön szükségszerű evolúciós termék, s az emberi létezés meghosszabbításának akarása csupán az evolúciós automatizmus tudaton uralkodásának jele. S ilyen mód véleményének kinyilvánításával e nagy tudós is csak az örök anyag automatizmusát böfögi fel. A tudomány elfogulatlansága és objektivitása ezek szerint ennyire fussa?
– Bizony ennyire. Habár nem okvetlen lehet és kell az esetből közvetlen tudományfilozófiai értelmű következtetéseket levonni. Sokkal indokoltabb annak a PR tevékenységnek a motivációs hátterére koncentrálni, amelyik feltétlen értékként akarja sulykolni az űrhajózást, a tudományos és technikai haladást, és általában mindazt a dologi elképzelést, ami bizonyos ideológiákban az ember külsődleges „megváltását” célozza. Ezekben az ideológiákban arra a szellemi restségre
építve, amely elkerüli a mélyebb átgondolás fáradalmait, olyan víziókkal csábítják az embert, melyek mintegy természetes módon feltételezik az élet problematikáját külsődleges tényezők befolyásolásával megoldani. Ilyen külsődleges megoldásként kínálják az öregedés, a fájdalom vagy a betegségek egyszer s mindenkorra megszüntetését tudományos és technikai vívmányok által, vagy éppenséggel a menekülést a világűrbe önmagunk elől. És ennek a véleménynek a mentén fedezhető fel a címben jelölt törésvonal az emberi kultúrában. Mert bizony történelmi koroktól függetlenül, az evolúció elvével nem igazán összeegyeztethető módon mindig léteztek emberek, sőt időnként egész kultúrák, akik/amelyek mentesek tudtak maradni az efféle elmezavartól. Itt és most pedig annyi értelme volt ennek a szerencsétlen sorsú fizikusnak a nyilatkozatát fölemlegetni, hogy megfelelőképpen elhatárolódjunk tőle. Mert mi itt és csakis itt akarunk élni, és az itteni életünkbe akarunk belehalni. Semmilyen külsődlegesen ígéretes állapotért nem hagyjuk el testvéreinket – a füveket, a fákat, a madarakat, a szelíd lelkű vadállatokat és hazánkat, a Földet. Nem akarunk elmenekülni a fájdalom, a tragédiák és az áldozat elől sem, mivel pontosan tudjuk, hogy ha mindezektől megmenekülnénk, az élettől menekülnénk meg. – Ám ha ti úgy gondoljátok, hát menjetek. Legyen tiétek, amit boldogságról vizionáltok!"




A szerző kiválóan felismeri a programozás néhány rétegét, habár szerintem ennél még sokkal mélyebb rétegek is húzódnak ezen ügy mögött. Elég csak végiggondoljuk hány és hány "alkotás" készült mostanában, ami arról szól, hogy a Föld lakhatatlanná válik és vagy egymást és a kevés túlélő embert zabáló zombikkal lesz tele, vagy egyszerűen kiürül. Régebben megfigyelhető volt, hogy szinte minden katasztrófa és/vagy Földön játszódó sci-fi filmben első képsorként New York elpusztul - ma már továbbléptek egy szintet - mivel ez már beágyazódott - , és maga a Föld került terítékre. Talán emlékeznek még páran a Titan AE c. animációs mesefilmre (!) mely a Föld teljes elpusztításával nyit, és egy másik bolygó, egy új Föld megtalálásának reményével kecsegtet. Hurrá. Vagy talán emlékszünk a Wall-E c. szintén mesefilmre is, melyben mindössze egy robot marad a Földön - takarítani. Aztán ott van a nagy kedvencem, Douglas Adams Galaxis útikalauza, mely ugyanezzel a nyitánnyal kezdi kalandjait: a Földet elpusztítják egy hiperűr-sztráda építése miatt (útban voltunk...). És hogy közelebbről is említsünk néhány példát, itt van a Felhőatlasz, A Burok, Tom Cruise Feledés-e, és az After Earth is, mely filmek tulajdonképpen mind ugyanarról szólnak: az emberiség a Földet elhagyni kényszerül. Hát nem gyönyörűen összecsengenek ezek a szubliminált (tudat-alatt programozott) üzenetek Stephen Hawking "beszámolójával" ? És gondolom lehetne hozni számos példát a kultúra más területeiről (zeneipar, játékvilág, festészet, stb.) ahol ugyanez az üzenet fogalmazódik meg. 

No de - és most következne az a következtetés, melyet a fenti írás szerzője már nem feszeget - mi végre ez a programozás? Mihez kell? Szerintem nem tévedünk nagyot azzal, hogy ezek a "verbális" előkészületek nagyon is tudatosak és fizikai előkészületeknek ágyaznak meg. Azaz: ezek a tagok (tudjuk kik) vélhetően tényleg a Föld elhagyására - vagy legalábbis az emberiség egy részének deportálására - készülhetnek. És nehogy azt higgyük, hogy ez valami trendi divatos új dolog lenne, hisz mi a nyavalyáról szólnak az alábbi idézetek, ha nem az elragadtatásról - azaz az elragadásról?:

"Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."

"Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik."

"És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve."

Kicsit talán merész elképzelés, hogy már a Biblia is ezt a célt alapozta meg, és természetesen gondolhatunk itt spirituális értelemben vett "aratásra" is - azaz a lelkileg/tudatosan fejlettek elhagyják, kilépnek ebből a létezésszintből, a többiek maradnak még néhány körre -, ám az ősi szövegekben rejlő potenciál lehetőséget adhat uraságainknak a saját céljaik megerősítésére. Azaz felhasználják és összekutyulják a próféciákat a saját céljaikkal. Nem új módszer ez, sőt mondhatni igen régi.  

No, de beszéljünk egy kicsit a megoldásról is! Nekem személy szerint kevés olyan vágyam van, ami oly erősen fogalmazódik meg minthogy személyesen (nem bádogdobozban, hanem ott lenni) megismerni a Naprendszert, aztán más csillagokat és csillagrendszereket. Szinte elemi erővel tör fel a vágyakozás, amikor a csillagos égboltot bámulom - majd kitörve a nyakam - hogy a világegyetemet megismerhessem. Nagyon erősen hív! De. És de és de és de. Egyáltalán nem azon az úton óhajtok menni, amelyiknek előkészületei fentebb említve lettek! És van itt még valami: úgy vélem itt a Földön is számtalan dolgom/dolgunk van még, hiszen egyáltalán nem jártuk még ki a jó öreg Föld iskoláját (tisztelet a kivételnek), csak legfejlebb páran már vágyakozunk valami ennél tisztább létezésmezőre, ugyanitt, csak kicsit más fizikai feltételekkel. Szóval bármennyire is vonz a világegyetem megismerése, úgy látom még ezen a kis világon is számos tapasztalat vár és szükségeltetik ahhoz hogy úgy érezzem: telítve vagyok, nyugodt szívvel továbbléphetek. Eljön ennek is az ideje, ebben biztos vagyok, csak nem most, és nem ilyen irányított és befolyásolt eszközökkel, ahogyan az elit szeretné. Én másképp szeretném. :) Saját szellemi erőből, nem mások által épített bádogdobozban. Saját magam szabta időpontban, és nem mások által sürgetve. Ahogy David Bowman is Csillaggyermekké válik a 2010 Űrodisszeiában, egyfajta intelligens energialénnyé, aki arra repked amerre akar, de mégis egy mindent átható intelligencia szeként elhívatva és küldetést teljesítve. Saját magam szeretném megtalálni a kijáratot, nem puskatussal lökdösve a rámpára. A kultúra törésvonala egyértelműen körvonalazódott: ki erre, ki arra kívánkozik, és úgy vélem ez a törésvonal csak egyre tágulni fog, hála a Teremtőnek, aki ezt az egészet megálmodta, és megélteti velünk. :)

16 megjegyzés:

  1. Arra már régen rájöttek, hogy az emberek többségének nem az számít amit valaki mond, hanem az, hogy KI mondja. Ha a szomszéd mondja, az hülyeség, ha a tévében a "szakértő", akkor igaz.

    Tehát elkezdtek a média segítségével "tekintélyeket" felépíteni és azokkal kimondatni a saját céljaiknak megfelelő "tényeket", kinyilatkoztatásokat. Ennek az "áldozata", Hawking is. Hozzáteszem, korábban nem zárta ki "Isten" létét, ez az utóbbi évtized "eredménye", legalábbis ezt adják a szájába. (tudna tiltakozni?). Az is lehet, hogy már régóta nem normális, csak az tudhatja, aki közvetlenül olvassa a "gépírását", ha ír egyáltalán valamit vagy csak üveges szemekkel bámul. Talán nem véletlen, hogy pont egy ilyen embert "futtatnak", egészséges ép elméjű tudós valószínűleg ilyen sommás kijelentéseket nem vállalna (ki merne ebben a szakmában egy ilyen "nagynevű" nyomorékot lehülyézni?).

    A mondanivalójához. Teljesen elképesztő és érthetetlen, hogyan képesek az emberek egy ilyen mérhetetlen ostobaságot megenni, hogy a tapasztalatok szerint az univerzumban hihetetlen ritka életre alkalmas bolygót (akkor is ritka, ha milliárdnyi ilyen van kozmikus léptékekhez képest) fel kellene adni és egy életre jelenleg teljesen alkalmatlan bolygót kellene élőhellyé alakítani, elképesztő energiabefektetéssel és nyilvánvalóan évezredes megfeszített munkával (tegyük most fel, hogy ez lehetséges). Mi a fene értelme volna olyasmit előállítani, amivel rendelkezünk jelen pillanatban is? Anélkül, hogy kisujjunkat megmozdítottuk volna? Nem ezt kellene normálisan "működtetni"? Elrohanni máshová, itt hagyni a "szemetet" magunk után, aztán átalakítani egy másik bolygót és utána azt is tönkrevágni? Ha pedig azt majd nem akarják tönkrevágni, akkor miért nem "ezt" nem akarjuk tönkrevágni ami már van? Érti ezt valaki vagy én bolondultam meg? Nem esik ki a tolószékből ekkora mérhetetlen ostobaság kijelentése után... Ha ezt valóban ő "mondta", akkor szégyen, hogy ő vezeti a világ tudományos élvonalát, egy nyálfolyatós idióta, nem csoda ha itt tartunk...

    A másik. Minek akarnánk ebben a "valóságban" valahova máshova menni? Mi van ott? Szerintem, ahogy bizonyítékok is vannak rá, ez a valóság a periódusos rendszer elemeiből épül fel mindenhol. Minden bolygó egyformán "bolygó", legfeljebb a méretük és az összetételük más. Mi látni való volna ott? Hogy az esetleg ott élőknek 3 lába van vagy nincs is? Kit érdekel? Nekem attól jobb lesz? Jobb ember leszek, ha látok egy lényt akinek 10 szeme van? Baromság... itt minden megvan ami kell, senki nem tud adni többet, mint ami itt is van, a tudás itt is megszerezhető, nem kell sehova menni.

    Nekem az a gyanúm, hogy egy "virtuális" bázist fognak kitalálni "valahol" (mint a Feledés-ben a Titánon), ami nincs is, de majd szállítanak "oda" embereket, itthon valóságsóként mutatnak képeket, közben valahol az űrben "kiürítik" őket a semmibe és így elhordják a népesség jó részét a "megsemmisítőbe". Ők meg persze jól itt maradnak megfelelő mennyiségű "szolgával" és jókat röhögnek az ostobaságunkon...

    VálaszTörlés
  2. A Solar Impulse a világ első napelemes repülője San Franciscoból New Yorkba indul (aranykapu - alma).
    A Börzsönyben elindult a világ első napelemes kisvasútja, >Jupiter - Made in Hungary< védjeggyel.

    VálaszTörlés
  3. Mivel meggyőződésem szerint fizikai megnyílvánulásunk szellemi minőségünket tükrözi, ennek a szerencsétlen emberi roncsnak (sőt mostmár ember-gép szimbiótának!) a kinyilatkoztatásait ennek fényében kell értékelni.
    Teljesen egyetértek azzal, hogy akik ezt mégis mint, "korunk legnagyobb tudósának" gondolatait adják közre, azokat az ÖRÖK ÉRTÉKEK tudatalatti degradálásának szándéka vezeti.

    VálaszTörlés
  4. OFF! ÉLŐ adás a tüntetésről!!SODILive:

    http://www.ustream.tv/channel/sodi-live

    News

    VálaszTörlés
  5. „Stephen Hawking szerint ezer évünk maradt a Földön”

    Neki már annyi se ...

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  6. Miért van anyagérzetünk, ha minden hullám természetű?.hullám csak akkor jön létre, ha van forrása..az elektront olyan hatalmas erő tartja mozgásban, hogy egyetlen elektront sem tudunk megállítani....ez az energia pedig hol van?....érdekes előadás Balogh Bélá-tól:

    http://www.youtube.com/watch?v=qt9MbcMw5yo

    GA

    VálaszTörlés
  7. Ezek a "tudósok" reménytelenek. Tényleg távozniuk kellene a bolygóról...

    Ez a cikk is jól bizonyítja:
    http://index.hu/tudomany/egeszseg/2013/05/04/migrenes_fejfajassal_a_nyul_uregeben/

    „Fekszem az ágyban, kibámulok az ablakon, és nézem a varjakat, amik a száz méterre lévő fákon röpködnek. Olyan közelről, olyan részletesen látom őket, mintha csak kartávolságban lennének.”

    Látszik, hogy az ég világon semmit nem értenek az egészből...

    VálaszTörlés
  8. Ezek a hülye tudósok (igaz is, tulajdonképpen mi az apjok gyolcsba tekert fasza az, amit tudnak?) kezdenek legalább annyira idegesítőek lenni, mint a méghülyébb politikusok. Mintha mind a ketten ugyanabból a bűvészdobozból, ugyanazzal a fantáziátlan, rissz-rossz szerszámkészlettel szaszerolnának örök időktől fogva. Örökké valami sötét múltra, valami homályos, pattintott kőkorszaki letargikus szomorújátékra hivatkozva döngölnek bennünket folyamatosan az any(gy)agba, lélegzetvételnyi időt sem hagyva a (folyamatos, az állandó) jelen megtapasztalására egy olyan valószínűtlenül ragyogó jövő előrevetítésével, amitől egy épeszű ember agyát semmi perc alatt elönti a langyos fos.

    mj

    VálaszTörlés
  9. Másik szinteken is látszik a kultúra törésvonala:

    Kíváncsiságból megnéztem ezeket a felszólalásokat:
    http://kuruc.info/r/2/111658/
    És azt hiszem hogy mégha vannak akik egy bizonyos vájatból nem tudnak kilépni, (úgy értem nehezen tudnak fentebbről megszemlélni valamit vagy valaminek az összefüggéseit) akkor is egyenes beszédeket hallottam. Ezek az emberek bár politikusok, de mégis teljes mértékben tudtak azonosulni a magyar szellemmel. Semmilyen hátsó szándékot nem érzek náluk, szín tiszta igazat mondják, még akkor is, ha esetleg ez az egész "nemzeti-párt" dolog csak egy újabb kitaláció a háttérerők boszorkánykonyhájáról. Ez viszont nem csorbítja ezen emberek tiszta lelkiismereti kiállását, érződik az őszinte szándékuk.

    És miközben ezek a magyar emberek - még ha esetleg tervezetten is, de - kiadják ami a lelkükben van, a "másik" oldal játssza továbbra is rárótt szerepét. Külföldön vezető hír volt, hogy itt már megint zsidó-ellenes "rally" folyik. Szó szerint ezzel a címmel ment a vezetőhír: http://kuruc.info/r/8/111681/
    Miközben egyértelműen nem zsidó-ellenes tüntetés volt, hanem a két agyonhallgatott "izmus" és követői ellen, és az éppen folyó hódítás ellen zajlott. És mennyire undorítóan gyomorforgató, ahogy a Telegraph is elképesztő rutinnal úgy állítja be az egész videóját, mintha itt már megint bakancsos náci felvonulás történt volna, és ki akarnánk irtani az összes zsidót, holott a mondanivaló egyáltalán nem ez! Komolyan szívszorító hogyan tud manipulálni egy-egy vezető médium, és szörnyű belegondolni hány embernek van meg ezek miatt a magyarokról negatív véleménye. Elképesztő, és fájdalmas. :(((((((
    Hol marad már az igazság? Meddig maradhatnak még hatalmon ezek a hazugságra épülő erők??
    Bocs az offért.
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen elképesztő és fájdalmas Panka!
      Az alábbi videón elhangzik egy pár kényes kérdés, a tüntetésen került felvételre:

      http://www.youtube.com/watch?v=OutmL_OsXaM

      dorogi

      Törlés
    2. Persze, hogy fájdalmas Panka, mert a magyar embernek fáj a mások által elszenvedett igazságtalanság is, pláne a sajátja. Kicseszett aljas módon bánnak velünk magyarokkal - mióta is? - úgy nagyjából fél világkorszaknyi ideje - de ennek hamarosan vége kell legyen. Szerintem figyeld Kerion utalásait, ott a kulcs.

      Törlés
  10. Ez a szerencsétlen Hawking egy a hatalmi média által hosszasan felépített és felfuttatott "tudós" megmondóember. Egy úgymond vaskorvégi "valaki". Az ilyen emberekről meg pontosan tudjuk hogy már kitelt az idejük. Teljesen lényegtelen hogy mit mondanak. Az semmiben sem releváns már a jövőre nézve.
    Ugyanez van a jobbikos politikusokkal. Teljesen mindegy - hogy előre megkomponáltan - mit is mondanak. A legszebb frázis is csak üres fecsegés a szájukból, mégpedig abból a célból hogy a "politikai paletta" ezen úgymond "nemzeti" szegmensét is lefedjék. Jellemző a pontatlan jelszavuk is: "Csak a nemzet". Na de melyik ? A magyar-e vagy a zsidó - "that is the qestion". Csak a szerepüket játsszák, persze jó pénzért és azért hogy még "valakiknek" látsszanak. Nem az a baj első sorban hogy ezek a "jóbikosok" származásilag sem magyarok, hanem az hogy nem magyar lélek-minőségűek, ha úgy tetszik nem "szeretet-rezgők". Annak a 6alomnak az átmentése a céljuk, ami a többi szabadkőműves pártot is működteti, pórázon tartja. Ez teljesen egyértelmű. Most azért kellett egy "szélsőjobb, fasiszta, antiszemita" cimkéjű megmozdulás hogy alájátszanak a cion világkongresszusnak. Furcsa lett volna ha még egy ezres ellen-tüntetést sem tudnak összehozni "neonáci" létükre. De a valódi magyart már nem lehet megetetni, csakis a velük egyivású idegeneket.
    A fidesz is jellemzően mindig identitás nélküli "emberekről, választókról stb." beszél és sohasem a magyarokról, a magyar népről. A baész jelszava is mi volt: "vesszenek a bankok". Még véletlenül sem az egyes néven nevezett bűnös bankárok. Csakis a személytelen bank-épület, intézmény "vesszen". Tehát a megvezetők arra nagyon is vigyáznak hogy mit mondanak - a szerepüknek megfelelően. Nehogy maguk alatt vágva a fát - aztán jöjjön az irányítói "selyemzsinór".

    Kerion

    VálaszTörlés
  11. Ez a Hóking egy nulla. Akár béna, akár nem. Egyáltalán él még?
    Régebben láttam az ultra-tudományos Discovery-n egy dokufilmjét arról hogy ő miként képzeli el az életet egy másik bolygón. Háát abban a szarban kevesebb fantázia volt mint egy barátok közt epizódban. Repülő bálnák, meg fura növények. Nekem ez kevés. Meg mikor levezette, hogy szerinte nincs Isten... hát az sem győzött meg.
    Ebből az űrutazósdiból sem lesz semmi, az tuti. Még azok a rohadt repülő-autók sincsenek sehol, amiket már húsz éve ígérgetnek nekünk a sci-fikben! Ezekkel a benzinégető őskövületekkel kínlódunk az ŰRkorszakban! Most komolyan, már több mint 100 éves a technológia! Az űrturizmus is úgy fellendült, hogy csak csuda!
    Jó-jó, tudom, elvannak tüntetve a találmányok, de akkor is! Valamit már csak idedobhatnának, had szórakozzon a pórnép! Ezek még az ingyenenergiáért is pénzt szednének valahogy! A víztől kezdve minden szarért fizetünk! A levegőért is csak azért nem szednek még díjat, mert még nem tudják megvonni tőlünk! :)

    sok lett a felkiáltójel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod hogy van, az ember az egyetlen élőlény a bolygón, amelyik fizet azért hogy itt élhessen. :)

      Törlés
    2. és "aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától" :)

      Amúgy ez egyáltalán nem vág ide, de a minap néztem végig a Jankovics Marcell féle Ember tragédiáját. Hihetelen! Régen valamit pampogtak róla középiskolában, de ezek szerint szarul, mert rohadt unalmasnak tűnt akkor. Vagy csak én változtam sokat azóta. :) Na csak annyi, hogy aki nem látta volna, az sürgősen pótolja, mer mondom én beöklöztem tőle! Nem lőném le a poént, de ami a végén van.. illetve előtte egy kicsivel, na azon dobtam egy hátast!
      Hosszú a film, de csaknem 30 évig(!) rajzolták, úgyhogy egy végignézést mindenképp megérdemel.

      Törlés
  12. Én szubjektíve úgy érzékelem, hogy a bibliai idézet (ketten a mezőben, malomban, a 144,000 stb..) a spirituális aratásról szólhat, de persze ezer-rétegűen értelmezhetjük minden sorát. Viszont maradéktalanul egyetértek azzal, hogy amíg nem jártuk ki a földi iskolát, semmi keresnivalónk más galaxisokban – és ez éppen ezért nem is fog megtörténni. Az utazás, amire meghívást kaptunk, belső és nem külső – aki kifelé indul el, már a bejáratot is eltéveszti.

    VálaszTörlés