2013. május 22., szerda

A tudomány felfedezi a Teremtőt 9. rész - tudományos forradalom küszöbén

Avagy vissza a gyökerekhez. Ezúttal - kommentár nélkül.




A természet IQ-ja




Élő mátrix





dr. Eben Alexander idegsebész utazása a Tudatban


(A magyar fősodratú média természetesen elég szkeptikusan fogadta a szakember könyvét, de ez nem számít.)



(Egy másik érdekesnek tűnő könyv a témában (nem olvastam)): 

http://www.eternea.org/


40 megjegyzés:

  1. Ezeknek a videóknak egy része már volt itt belinkelve, de persze nem baj, hogy így egyben itt van. Én azt gondolom, hogy nem tudományos forradalom küszöbén vagyunk, hanem a tudományt művelők közül a materialista vonalat képviselőknek kell visszavonulót fújni a saját maguk által felépített hülyeségből. Mert milyen agyrém már, hogy a világ olyan elemeit is megpróbálják anyagi okokra visszavezetni, vagy éppenséggel elhallgatni, melyekre még a hülye is azt mondja, hogy nem anyagi valami - mint például érzelmek, információ, emlékek, álmok, vágyak, gondolatok, ötletek, satöbbi.
    Tehát nem forradalomnak nevezném én e folyamatot, hanem inkább megvilágosodásnak, amire őszíntén szólva igen nagy szükség volt már, azaz, hogy véget érjen ez a nagyon buta materializmus. Legalábbis szerintem véget ért és nincs az az isten, amelyik vissza tudná hozni! :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  2. De azt a szemet vedd le szerintem.............
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jó ötletnek tartom amikor egy galaxist ábrázolnak egy szemben, mert egy ilyen kép mélyebb megértésével könyvtárnyi volumenű kvantumugrás hajtható végre az egyén tudatában könyvtárnyi terjedelmű iromány elolvasása nélkül - de ha csak ez kell, akkor leveszem, és kaptok helyébe szárnyaló madarat (Panka) és gyűjtögető hangyát (Z, a hangya)... :)

      Törlés
    2. Panka jól megfogalmazta a lényeget. Az "egy szem" egyébként - még a "kőműveseknél" is - valójában a 3. nem látható szemre való utalás. Mely az anyagi világot konstatáló 2 látható szemünk "mechanizmusát" meghaladóan már a mögöttes, tudatalatti is betekintést enged. Ha a 3 szemet képzeletben vonalakkal összekötjük akkor egy 3szöget vagyis stilizált piramist kapunk. Melynek csúcsa egyértelműen a 3. szem a hipofízisnél. Ez minden embernél így van - az már más kérdés hogy ki tudja a 3. szemet egyáltalán működtetni - és milyen mértékben. Erre a szeretet-elvűségen alapuló magasabb "belső rezgés" ad végső soron muníciót. Az illumináti-piramisos "Big Brother"-féle dolgok már az eredeti jelentés elferdítései, belemagyarázások. Egyértelműen a megvezetést szolgálják, illetve magának a 3.szemnek a negatív kontextusba való helyezését. Dettó ez van a menórával, a Dávid-csillaggal, a pentagrammal, Luciferrel és még sorolhatnánk az ősi dolgokat, jelképeket. Mind-mind le lett járatva - mások számára - a legkülönbözőbb szekták által és persze a cionisták által is. Nyilván azért hogy a jelkép stb. őket szolgálja csak. Vagyis már közhely, de semmi sem az aminek látszik. Nagyon nem az.

      Kerion

      Törlés
    3. Szépen eltűntél Kerion, pedig volt itt néhány téma, ahol érdekelt vón a véleményed. :D
      Panka.

      Törlés
  3. " tudományos forradalom küszöbén "

    Talán nézzük egy kicsit részleteiben ezt a témát .... a jobb megértés kedvéért.

    KINEK VAN SZÜKSÉGE közületek TUDOMÁNYOS FORRADALOMRA ????
    Hm ... ???? Na csak azért kérdezem, mert az eddigi hsz-ek alapján az a meglátásom,
    hogy ezen a blogon nem tudósok írogatnak. ...:)))

    Másrészt meg a tudomány folyamatosan a "forradalom" állapotában van ... ami ma jó, az
    holnap már elavult ... aztán az újabb tézis is kifexik egy idő után, majd azt egy újabb
    csomag követi ... ami szintén csak ideig - óráig érvényes ... és így tovább a végtelenségig,
    amit ha összegezünk, akkor azt kapjuk, hogy a tudományos tudás nem más, mint
    VÁLTOZÓ kategória ... = meseszoba tudóséknak. ...:)))

    A megértéshez mondok egy egyszerű példát:

    Alfred Nobel (tudós) az 1800-as évek közepe táján föltalálta a dinamitot.
    Húúúú .... azannyát ... micsoda hatalmas felfedezés, nemde ????

    Na most akkor rákérdezek, ... közületek hányan alkalmazzák a dinamitot
    napi rendszerességgel ????? Heeee ... ???? Mert szerintem az emberiség 99,9 %- a
    nem. Akkor meg mi ez a nagy hasonkúszás ???

    Aztán ha valaki esetleg széntüzelésű fűtéssel rendelkezik ... szerintem annak tökmindegy,
    hogy a szenet robbantották, vagy csákányozták, vagy esetleg fehérruhás szűzek reszelgették körömreszelővel. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért tartom én mégis fontosnak, hogy eljutott eddig a pontig a tudomány (néhány tisztelt képviselője), mert amely határterületeket Ők most kutatgatnak, az már nem a VÁLTOZÓ (végtelen nyúl ürege), hanem sokkal inkább az ÁLLANDÓ, azaz Isten székhelye. Persze első olvasatra biztos hülyén hangzik, hogy a Teremtőt mérőműszerekkel próbálná valaki mérni, és természetesen ez nincs is így, viszont azok akik a virtuális valóság (jelen esetünkben pl. a mi háromdimenziós létezésszintünk) korlátait kutatják és fedezik fel mögötte az állandó tápláló Forrást (Tudat, Isten, stb.) - azok már úgy tűnik kiléptek a meseszobából, kollégáik legnagyobb megrökönyödése, és elhatárolódása mellett. :)

      Úgyhogy én csak bíztatni tudom azokat a tudósokat és kutatókat, akik nem valami újabb materialista elméleten dolgoznak a matéria (illúzió) újabb szintjén (lásd pl. az elvetemült Higgs-bozon néven futó új őrületet), hanem szívben és tudatban is megértik, megtalálják a minden változó mögött álló állandó Mindenhatót.

      És ettől a ponttól kezdve már nem tudományról beszélünk, hanem a játékteremből való kiugrásról. És ez szerintem fontos állomás mindenki életében.

      Törlés
    2. Meglátásom szerint tévedésben vagy Mazsola, ugyanis a "tudomány" állandóan keres ... aminek az egyenes velejárója, hogy a megismert-felfedezett faktorok száma állandóan növekszik ... ennek következményeként pedig a felállított
      világkép állandó változásban van.

      Ami azonban meghatározó, hogy ez az állandó faktornövekedés egy
      kifelé mozgást eredményez = széthullás.

      Ö.T.

      Törlés
    3. Talán jobban rávilágít a lényegre, ha ideírom Neked a tudás
      matematikai képletét: Tudás = Hatalom ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    4. "tévedésben vagy Mazsola, ugyanis a "tudomány" állandóan keres ..."

      Jómagamat szintén kereső embernek tartom, pedig nem vónék a tudomány embere, és ez szerintem így van jól. Az ember akkor nem tud tévedni ha keres. Ha megáll, leragad valahol, akkor elveszett. Vagy Te már mindent tudsz Öti atya? :D
      Panka.

      Törlés
    5. "Jómagamat szintén kereső embernek tartom..."

      Ok, Panka .... és meg tudod fogalmazni, hogy MIT KERESEL ???

      Ö.T.

      Törlés
    6. Mit keresek? Természetesen a Hozzád hasonló kellemes vitapartnereket! :D
      No meg a társadalmunk elkurvulásának okait! :DD
      Nem, nem! Várj! Pénzt keresek! :D

      Mint minden ember, én is a boldogságot keresem, csak tudod már régen rájöttem, hogy ezt 'kívül' ugyan sehol nem lehet megtalálni, mert ez belülről sugárzik (vagy nem).

      Egyébként meg nem az épp aktuális érdeklődési köröm számít, Ötike, hanem az a hozzáállás, hogy nem ragadok be sehol, semmilyen programozott örvényszektában (értsd: politika, vallás, tudomány, meg ilyenek). De ha nagyon pozicionálni szeretnénk, akkor egyértelműen transzcendens, örök kérdésekre keresek transzcendens, örök válaszokat: ki vagyok, honnan jöttem, hová tartok, mi a célom ebben az életben és a folytatásban, és természetesen az örök kérdés is érdekel: miért? Miért létezünk egyáltalán? Miért van világegyetem? Miért ilyenek az emberi civilizációk, amilyenek? Miért nem tudunk valami jobbat, többet felmutatni? Mi van a nyúlon túl? Mi van a függöny mögött? Hogyan jutok oda?

      Pedzegeted már? :D
      Ha már a "hivatalos" taníttatásunk és informálásunk ennyire bezárt dobozban szeretne tartani minket, akkor nekünk kell megkeresni a kijáratot, nemde?
      Panka.

      Törlés
    7. Ezt a modorosságot! Eddig az volt, hogy ahogy fent úgy lent. Ahogy kint úgy bent miért nem ugyanaz.
      12é

      Törlés
    8. "Az ember akkor nem tud tévedni ha keres."

      Hehehe ... micsoda szellemes csacskaság ez Pannika. ...:))) .... érdemes lenne
      bekeretezni és kitenni a falra ... az utókor számára. ...:)))

      Ha ugyanis keresel, az azt jelenti, hogy az előző kereséseid nem jártak eredménnyel, ... azaz tévedtél.
      A " ... meg tudod fogalmazni, hogy MIT KERESEL ???" kérdésemre azt a választ adtad, hogy :
      1. "kellemes vitapartnereket"
      2. " társadalmunk elkurvulásának okait"
      3. "Pénzt keresek..."
      4. "a boldogságot keresem"
      5. "örök kérdésekre ... örök válaszokat"
      6. "ki vagyok,"
      7. " honnan jöttem"
      8." hová tartok"
      9. "mi a célom"
      10. "Miért létezünk"
      11. "Miért van világegyetem"
      12. "Miért ilyenek az emberi civilizációk"
      13. "Miért nem tudunk valami jobbat, többet felmutatni?"
      14. "Mi van a nyúlon túl?"
      15. "Mi van a függöny mögött?"
      16. "Hogyan jutok oda?"

      Összegzésként sajnos csak azt tudom megállapítani a válaszaidból,
      hogy: NEM TUDOD MEGFOGALMAZNI, HOGY MIT KERESEL !!!!!! ... : )))

      Aztán a "gondolkozok, tehát vagyok" f@szságra csak annyit mondok Neked,
      hogy én akkor is vagyok, ha nem gondolkozok. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    9. "én akkor is vagyok, ha nem gondolkozok."

      Ezt a nagy igazságot sajnos nem igazán támasztja alá a mindennapos betűtészta kirakós játékod.... :D
      Panka.

      Törlés
    10. Had hajintok be ide egy válaszot a sok kérdés egyikére Panka (és a többek).

      "Mi van a nyúlon túl?"
      Természetesen a barlang. Ahogy ez a filmből is kiderült anno. ;)

      Törlés
  4. A gulyásleves föltalálóját miért nem tartják tudósnak ??? ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A minden nyelésnél egybehangzóan elhangzó elégedett dörmögés és szűrcsögés - ha nem is túl halk, de - mégis csak egy örök elismerés a feltaláló felé.

      Törlés
  5. Nem teljesen idetartozik (bár összefügg), de úgy bírom amikor az áltudományoskodók áltudományoznak:

    http://www.nyest.hu/hirek/az-altudomanyt-nepszerusiti-az-mti


    Elképesztő ez a vaskalaposság, és az Istennek nem akar kikopni! :-I

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a cikket végig sem tudtam olvasni, annyira szánalmas.

      Sokak szerint "nyelvében él a nemzet", ami bizonyos mértékig tartalmaz némi igazságot, de én egy nemzetet genetikailag tekintek nemzetnek. Természetesen ezt tagadják, mert ez az egyetlen, ami kétséget kizáróan bizonyítható, a nyelvi elemekkel lehet úgy "sakkozni", hogy szinte bármit és az ellenkezőjét is lehet bizonyítani. Zsidóknak tökéletes terep! :))

      Az értelmetlenségét az is bizonyítja, hogy az iráni nagykövet is elismeri, hogy míg az ősi nyelvükben rengeteg közös van a jelenleg is használt magyarral (több száz szó), addig az általuk jelenleg használt "fárszi" nyomokban sem hasonlít rá. Most akkor egy más nép lettek fizikailag is?

      Genetikai kutatások bizonyítják a közép-ázsiai származást, a finnekkel annyi a közös genetika, mint minden más néppel, akár az eszkimóval is.

      Erre szoktam azt mondani, hogy egy "tény" az nem tudományos, hanem politikai kategória. Ha Bin Laden-t halottnak nyilvánítják, akkor is halott, ha ott ül szemben a kávézóban ill. akkor is él, ha valaki azt is tudja hol van a sírja. Aki pedig erre hivatkozva megkérdőjelezi, az természetesen vak, süket, elmebeteg és újabban "terrorista", akivel szemben a jog "felfüggesztésével" is lehet élni.

      Szerintem ezeknek a dolgoknak még komoly következménye lesz, most még csak "parázslik" a felszín alatt. Arra gondolok, hogy manapság az USA-ban virágzik a privát kézben működtetett börtön-business. Általában nagy gyártó cégek alapítanak privát börtönöket, ahol az állam fizeti az ellátást (fejkvótát), az egészségügyi ellátást, ruhát, stb... az elítélteknek, a gyártó cég pedig fizet (saját magának), a börtönmunkáért. Ebből az elítéltek filléreket kapnak (börtön meg adómentes) a gyár tulajdonképpen ingyen munkaerővel dolgoztat. Ez egyelőre még alacsony képzettséget igénylő munkákat jelent.
      De mi van, ha ezt egyre jobban kiterjesztik? Az állam minden "ellenállóból" bűnözőt csinál, a többiek meg amúgy is rabszolgagént dolgoznak "kint", aki nem nyugszik, az majd "bent". Már nálunk is pedzegetik a magánbörtönöket, tudtommal már van is ilyen. Szép új világ!

      Törlés
  6. Tobzódik a baromság:

    "A felmelegedés ütemének lassulása rejtély a tudósok számára"

    http://kuruc.info/r/1/112622

    Számotokra minden rejtély addig amíg

    a) egy síkon gondolkodtok
    b) bekajáljátok a média hülyeségeit
    c) betartjátok a szponzoraitok parancsait

    Panka.

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom, de nekem sokszor az az érzésem, hogy valójában éppen a cikk tartalma az az új világrend úttörője, ami felé haladunk. A felszínen 'látható' illuminatik meg stb. ellen hőbörög már lassan mindenki (jó tudom, kis túlzással, de a tendencia ezt mutatja számomra), vagyis a kirakati bűnbak ellen, közben szépen, békésen, a szeretetre hivatkozva bekúszik az az egész dolog. Persze ezek mind jó és pozitív és szeretetelvű és stb. dolgok, amivel én is tudok pl. azonosulni, de nem hagy mégsem nyugodni az érzés.
    Mert hát az antikrisztus sem fog a prófécia szerint vasvillát szúrni első pillanattól mindenki seggébe, épp ellenkezőleg, összetéveszthető lesz, illetve a tömegek össze fogják téveszteni az igazi krisztussal.
    Csak remélni tudom ennek okán, hogy nem lesz belőlünk a tömeg, hanem kisebbségként élünk tovább, nem irígységből, hanem mert ha az ember hisz egy picit is annak, amit az Újszövetség mond, akkor hiába reménykedünk abban, hogy az egész világ jó lesz, és nem lesz Armageddon, apokalipszis, mert ha hiszünk abban, hogy a negatív csengésű próféciák éppen a szemünk előtt zajlanak, akkor azt is el kell hinnünk, hogy nem sokat tehetünk ellene, maximum reméljük, hogy mihamarább lefut, és utána jöhet az igazi változás csak.
    A cikk tartalma (nem csak az, de erről jutott eszembe), ami pozitív csengésű, és a hasonló témák, szemlélet mindenkinek idővel akár elfogadható, és ha elterjed, akkor a régi világrend lebontását fogja eredményezni elkerülhetetlenül. És ez persze egy jó dolognak tűnik innen nézve, nem vitás. De nem éppen ez a terve az állítólagos háttérerőknek is, hogy egy új világrendet hozzanak el?
    Vagy két párhuzamos, egymással ellentétes törekvés van a régi világrend lebontására, és egy új elhozatalára?
    Szerintem ez csak hiú ábránd, a logikus az nekem, hogy csak egy van, mert csak egy út van, amit Isten kijelölt, és azt végig kell járni, nincs mese. Persze az egyénnek törekednie kell mindenekkor a jó felé, de ami meg van írva, azt nem lehet csak félig elhinni, még akkor sem, ha az nem túl fényes (közel)jövőt ígér.

    Az első videó végén azért érdekes annak a kozmetikai cégnek a logoja. A lányka, a kis illuminatis egy szemét két ujjal kiemelő mozdulata, majd a másik szemének a kiemelése.

    Elnézést a sok háttérhatalmizásért, illuminatizásért, tudom, hogy itt ennél értelmesebb, lényegretörőbb beszélgetések szoktak folyni, de ezek nélkül nehezen tudnám megfogalmazni, amit mondani szeretem volna.

    R.S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mi van akkor, ha az un. "szent írások" nem is annyira szentek, sőt, mondjuk egyáltalán nem is igazak? Akkor mi van, ha (csak) azt a célt szolgálják a kezdetektől fogva, hogy az emberek úgy gondolják, ahogy Te is ebben a kommentedben?

      mz

      Törlés
    2. Én csak javasolni tudom Neked is amit magammal szemben is próbálok betartani, hogy energetikailag, vagyis eszközként tekintek e dolgokra. Felteszem a kérdést, hogy ez bennem mit vált ki? Jót tesz-e nekem? Pl. a világhelyzetés cikkek nagyrészéről tudom, hogy nem jó "hullámokat" generál bennem, ezért szerintem egyáltalán nincs jó hatása - még ha a mögöttes ismeretterjesztő szándék jó is. De tudjuk, hogy melyik út van kikövezve jószándékkal...

      Szóval eszközként kell nézni minden ilyen "befolyást", úgy mint például egy kést: Te döntöd el mire használod, nem az eszköz a hibás ha leszúrsz valakit vele, ahelyett hogy krumpli pucolásra, meg bot faragásra használnád.

      A negatív próféciák nagy része szerintem ugyanúgy a programozóktól ered, mint minden más faszság, amivel igyekeznek fenntartani a rendszerüket. Nem hinni kell bennük, hanem ignorálni: "nem, ezt én nem szeretném, ehelyett ezt és ezt szeretném inkább". És ha erre többen rádöbbenünk, akkor az energiák összeadódnak és egy másik irányba fókuszálódnak. Szerintem.

      És amúgy meg ha már Isten kijelölt útjáról van szó, szerintem abba símán belefér olyan kivitelezés és végkimenetel, melyre egyikünk sem - még a kicsi és nagy illuminiátusok sem - gondoltak, bárhogy is tervezgették a dolgaikat. Sőt megkockáztatom, hogy az ő bármilyen - másik pólusban elkövetett - tevékenységük is része a Tervnek, ettől dualitás a dualitás.

      Törlés
    3. Persze ez is egy eshetőség, nem vallási fanatizmust szítok, csak leírom azt, ami néha aggaszt. Inkább azért írtam, hogy meghallgassam az esetleges észrevételeiteket, hogy legyen egy kritikus hangvételű komment is. Ahogy írtam, nekem is ez a szívből elfogadható, őszinte irány, de mégis, ott van a "kisördög" néha a fejemben, ami néha nem hagy nyugodni. :)
      De ne legyen így, nagyon örülök, ha a helyes utat tapossuk :)

      Törlés
    4. (Elnézést, az előzőnél lemaradt az elengedhetetlen aláírásom. Kérlek Mazsola, töröld azt.)

      Persze ez is egy eshetőség, nem vallási fanatizmust szítok, csak leírom azt, ami néha aggaszt. Inkább azért írtam, hogy meghallgassam az esetleges észrevételeiteket, hogy legyen egy kritikus hangvételű komment is. Ahogy írtam, nekem is ez a szívből elfogadható, őszinte irány, de mégis, ott van a "kisördög" néha a fejemben, ami néha nem hagy nyugodni. :)
      De ne legyen így, nagyon örülök, ha a helyes utat tapossuk :)

      R.S.

      Törlés
    5. Félre ne érts, messze áll tőlem a bántó szándék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem nem merültek (merülnek) fel hasonló gondolatok, sőt talán ez szükséges is, hiszen honnan tudhatnánk, hogy mi a jó, ha nem ismernénk a rossz oldalt. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a gondolataink által generált energia teremtő, éppen ezért igyekszem a dolgokat már gondolati szinten a szerintem vélt helyes irányba terelni. Mindezeken túl mi végre lennénk itt, a földi gyakorlóterepen, ha nem azért, hogy ezeket is megtanuljuk?

      mz

      Törlés
  8. Ha már az Antikrisztus szóba került, akkor érdemes szót ejteni az "Antikrisztus" c. filmről (2009).
    Hölgyektől előre is elnézést kérek :)).

    Nem érdemes végigfutni a cselekmény összes mozzanatán, a lényeg az, hogy a "feleség" a középkori boszorkányégetések okairól írt (volna) szakdolgozatot, de aztán mégsem fejezte be, mert rájött "valamire". Ami aztán fokozatosan kibontakozott benne, azon keresztül, hogy valójában észrevette, hogy a gyereke kimászott a gyerekágyból (aminek következtében végül kiesett az ablakon és meghalt), de a dugás élvezete miatt a férjével, nem törődött vele, annyira elhatalmasodott rajta. Az egész filmet áthatja a nő bujasága, amivel a férjét ráveszi a legalkalmatlanabb (lelki) pillanatokban is a kéjre, aki hagyja magát újra és újra elcsábítani, holott tudatában van, hogy az adott szituációban ez nem helyes.
    A végére a nő átváltozik egy fúriává, aki már csak követel, a férfit brutálisan bántalmazza (az még mindig tűri, mert szereti), de a legvégén kénytelen megfojtani a nőt, mert már nincs más megoldás. Ezután a férfi végre megkönnyebbül és a női lelkek is "kiszabadulnak" (ez a filmben látható a végén) mert ez a nő "megváltotta" őket ahogy Jézus is az embereket. Onnan lehet tudni, hogy a nő vergődik a saját "nőisége" és "emberi mivolta" között, hogy levágja a saját csiklóját egy nyesőollóval (nem könnyű film :)).

    Most felmerül a kérdés, hogy mit is akart sugallni a szerző, számomra azt (és a film címe is erre utal, hiszen egyébként semmi ilyen szerep nem kerül elő a filmben), hogy az Antikrisztus már rég itt van, a nők képében van jelen, ezt felismerték korábbi időkben is, most a férfiak hozzájuk aljasultak, ezért nem tűnik fel.
    Mert ha jobban meggondoljuk napi szinten történnek gyilkosságok "szerelemféltésből", háborúk robbantak ki nők miatt a történelem során, a férfiakat "megbolondítják" és a férfi szinte mindent a nők miatt csinál, közvetve vagy közvetlenül: karriert, pénzhajkurászást, vagyonfelhalmozást, verekszik (ki legyen a főnök), megrontja a baráti kapcsolatokat, hazudik a környezetének, csal, lop, gyilkol a pénzért és minek a pénz? A nőkre, akár mint "kurva", akár mint szerető, akár, mint feleség... vagy mind párhuzamosan egyszerre. A lényeg, hogy a férfiak "jellemtelenségének" alapvető okozója a nő, mert ez az egyetlen, amiért hajlandó feladni az elveit, céljait és mindenét.
    Mi ez, ha nem maga az Antikrisztus?

    Előre szóltam, hogy elnézést a hölgyektől, ez csak a film "sugallata", és nem feltétlenül tükrözi a "hírhozó" véleményét :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy nem kell messzire szaladni, hogy az ember találkozzon egy jófajta Antikrisztával, de én pont fordítva látom a nők egyre jelentősebb szerepét: szerintem jó irány. Az lehet, hogy a történelemben a háborúkat kiváltó okokat sokszor ráfoghatjuk a nőkre, de MÉGSEM a nők estek egymásnak, hanem a férfiak. Ha megnézel egy parlamenti közvetítést, vagy egy igazgatósági gyűlést akkor azt látni, hogy mindig "dickfight" megy, azaz "kinek a farka nagyobb", ez nagyon jellemző a férfi társadalomra már gyerekkortól kezdve. A női minőség megjelenése viszont sokszor egy elmérgesedő vitát képes megnyugtatni. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnák a nők is egymás haját tépni, meg iszonyatos intrikákkal egymást nyírni (lásd pl. egy nőkkel teli hivatalt), de amikor férfiakkal dolgoznak, akkor jó esetben ki tud alakulni egyfajta harmónia.

      Én egyébként azt vallom, hogy a nők helye a család szíve, motorja kellene legyen, tehát nem nagyon támogatom az emancipuncikat és a 35 éves szingli karrieristákat, de mégis azt kell mondjam, hogy összességében jót tesz a közéletnek a nők (és anyai ösztönök) arányának növelése, a sok faszkalap állandóan háborúzni akaró tömegében. :)

      Törlés
    2. Természetesen azzal én is egyetértek, hogy a nő kellene, hogy a család motorja, összetartója legyen.

      Azonban gondolom észrevetted, hogy a "rivalizálás" a férfiak között a nők miatt alakult ki. Akkor is, ha adott esetben a nő nem lelhető fel a konfliktusban (szakmai rivalizálás).
      A "kinek a nagyobb a farka" c. dolog is csak a nők viszonylatában értelmezhető, nem véletlenül nem a "kinek a nagyobb a füle" a bizonyítás tárgya :)).

      Nekem a nők "megnyugtató" szerepe helyett inkább a nyugalmat felkavaró szerep ugrik be, ha megjelenik egy csinos nő egy férfi társaságban, akkor rögtön elkezdődnek a rivalizálások és ezáltal adott esetben az agresszió is megjelenik. Persze lehet mondani, hogy a férfiak csinálják, senki nem kényszeríti őket erre. De itt jön a "kísértésbe" vinni dolog, az "indikátor" szerep, mivel ezek az erők nem direktben dolgoznak, ha nincs kísértés, akkor probléma is kevesebb van.

      Azt gondolom, az ember alapvetően lusta. Mind szellemileg, mind fizikailag. Ezért folyamatos "ingerlésre" van szüksége ahhoz, hogy tegyen valamit és ezen keresztül tanuljon, fejlődjön. A legtöbb ember elüldögélne a "termálvízben" az idők végezetéig :)).

      Ilyen "inger" a nő is a férfi számára (és viszont).
      Azt azért lássuk be, kevés nő volt a történelem folyamán, aki az elveiért az életét adta volna. Ezt egy nő ismerősöm fogalmazta meg tömören, amit útravalóul kapott az anyjától:
      "Inkább legyél kurva, mint hősi halott!" :)).

      Törlés
    3. No álljon csak meg a menet uraim!
      Nagyon szépen felvezetődött itten a női minőségből (jelenlétből) adódó "kísértés" és ezek negatív vonzatai, no de kéremszépen, hol vannak a pozitív visszacsatolások, hm???
      Vagy szerintetek az örökös női jelenlét miatt kiváltódó "kísértés" nélkül létezne például művészet, költészet?? Hát bizony nem, és én a művészetet - eltekintve a néhány aberrált, szegecses hereszorítót ábrázoló olajfestmény kivételétől - pozitív dolognak tartom, olyannak, amely mindig is előrevitte az emberiséget.
      Szóval ha már említésre kerül a féltékenységből elkövetett pofozkodás, akkor említsük már meg a másik, az építő oldalát is együttélésünknek, rendben? :D
      Panka.

      Törlés
    4. "Azonban gondolom észrevetted, hogy a "rivalizálás" a férfiak között a nők miatt alakult ki."
      Rivalizálás a nők között is kialakul...
      Láttál már sok magányos nő között férfit? :DD

      Kodolányi kicsit másként látta ezt:
      "Íme, az ember többféle lényből tevődik össze. Nyílik benne virágállat, virágsejt, úsznak benne fagociták s egyéb egysejtűek. Tekergőznek benne férgek - gondoljunk csak a belekre. Minden érintésre, fényre, szagra, hősugárzásra giliszták rándulnak benne össze: az idegek ganglionjai. Él benne rovar: az emberi agyvelőtől, a lélektől és a tudattól függetlenül működő paraszimpatikus rendszer. És él maga az Ember, befelé végtelenül, kifelé határtalanul, akinek mindez szolgája.
      De a nőben, úgy látszik, még egy hatalmas, erőszakos lény is él, egy tömlőállat: az anyaméh. Ezt a mohó, falánk, örökké zsákmányra leső, örökké az éhség kielégítését követelő, csillangóival emberi sejtek tömegét befelé söprő, értelemmel, érzelemmel nem fékezhető s nem szelídíthető őslényt, ezt a kegyetlen tömlőállatot minden nő a testében hordozza születésétől haláláig. Ez uralkodni, élni, terjeszkedni, falni és szülni akar. Ez egy zárt kozmosz, világkorszakokat rejt magában."

      SZN

      Törlés
  9. Udv. Mindenkinek:)

    Egy biztos a lanyokkal joba kell lennni, mert naluk van az osszes ..na:)

    Mellesleg a nok kegyetlenek, hiaba bennuk van az anyai oszton.. Ezt csak azert irom hogy legyen miert tamadni janyok. :-)

    Az elozo munkahelyemen (iroda) az egyik nagydidkos... kollegina akivel jol elvoltam, egyszer csak bejelentette, hogy jo lenne neki egy kandur csak ugy dugni, persze a melle eleg kinnn vooot, es mosolyog ram... es a cafkaja tudja hogy nos vagyok. A masik meg kijelenti a tobbi no jelenleteben hogy azt csinalok vele amit csak akarok! Egy masodperc alat lefutott az agyamban a muveleti sorrend.
    A legdurvabb az az egeszben hogy itt a 3d.-ben csak a jo ember szenved, en ott gorcsolok a szeken mint egy szuz lany, a no meg elvezi, hogy ott ulok mint egy zerge, mivel nem tehetem, lelkem nem engedi kezemnek bekulcsolvan az ajtot oroszlanna valtozzak es bogve nekirontsak testenek... :)

    Na most akkor kerem hol az anti meg a krisztus? Hat olyan galaktikus harcok dultak bennem a lelek es a paiszer olyat harcolt, mar feltem ki fog gyozni.

    Ez muveszet hogy nyomd el azt az allatot ferfikent, amit a no akar kihozni beloled mert erzi hogy jol esne az oroszlan reszednek, de nem teheted...
    Persze a no nagyon is meg tud nyugtatni, de nagyon sok bajt is okozhat nagyon konnyen....

    VálaszTörlés
  10. Tessek:

    2 dologra is utasitanak a nok :-)

    "No álljon csak meg a menet uraim! "

    1. alljon 2. menet

    Tehat persze akaratlanul is:) de hat ti csinaljatok a bajt.:)
    Alljon is + menet is legyen uuuuuuh:)
    De a menet lehet jo is, miert alljon meg? :)
    Jo hat tudom kell ra menetrogzito ragaszto...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
      Egyem a szíved, ez de jól esett, rég kacagtam ilyen egészségeset!!! Köszönöm!!! :D
      Panka.

      Törlés
    2. Ebből is látszik, hogy a pasik BÁRMILYEN témából egy tollvonással át tudnak nyergelni a b@szás témájára! :D
      Na EZ a tudomány kérem, és még forradalom sem kell hozzá!
      Panka.

      Törlés
    3. Szivesen!

      Hat ha mar ilyen hulye ez a vilag, milyen lenne magamfele hulyek nelkul..
      "nyergelni " Ja jaa aha aha:)

      "a b@szás témájára" :) mert b.szni jo:)

      Törlés
    4. Hát Te még itt vagy komám??
      Én meg már azt hittem rég elvitt Semjase úrnő! :))

      Törlés
  11. Hoppá, most nézem, hogy az új cikk folytatja ezt fent megkezdett "kan vs. szuka" vonulatot. Na essünk csak neki, mint Bravehart a kolléganőjének! :D
    Panka.

    VálaszTörlés