2013. május 19., vasárnap

MENNYbemenetel helyett MENNYiség

Pünkösd alkalmával a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, és a mennybemenetelt. Rádöbbentem, hogy e kettőből - már mint a kiáradásból és a menny(iség)ből - mi is kapunk folyamatosan, csak nem biztos hogy úgy és annyit, ahogy szeretnénk... Egy zenész barátom nemrég keserűen azt mondta, "annyi zene van már, hogy nincs értelme újakat írni". És milyen igaza van! Elárasztottak minket zenével, a létező összes stílusban. A zenekarok száma konvergál a végtelenhez, a zeneszámok száma viszont egyértelműen végtelen + 1 ! De nem csak a zenével van így, hanem túlcsordulásig vagyunk filmekkel, könyvekkel, újságokkal, játékokkal, telefonokkal, kütyükkel, gyógyszerekkel, élelmiszerrel, édességekkel, üdítőkkel, gasztronómiával, főzős műsorokkal, pucér nőkkel, szórakozási termékekkel, vég nélkül sorolhatnám, de egy a lényeg: a szeretet kivételével:

MINDENBŐL KURVA SOK VAN!!!

A TESCO feltöltött árusorában állva, nézem a tömött árucikkek hadát, elgondolkodok... Gyerekkoromban volt három fajta csoki, BALATON, SPORT, NÉGERCSÓK, slussz-passz. Elég is volt nem? És még íze is volt... Most nézz be az édesség sorba! Borzalmas! Annak idején kétféle tisztítószer létezett, bőven elég volt mindenre. Most nézd meg a vegyi áru kínálatot! Egy szó jut csak eszembe: Ijesztő! Kell ez nekünk emberek??? Írtam erről egy verset is korábban "Tárgyaim" címmel, az akkori katasztrofális helyzet természetesen azóta erős visszaesés után sokat romlott. A távol keleten épp most készítik a világ legnagyobb hajóját, mely 18000 (!) konténert fog szállítani Kína és az EU között... Fasza.




De nehogy azt higgyük csak tárgyakkal halmoztak el minket, nem, ilyen könnyen nem ússzuk meg. Csurig vagyunk "információkkal", hírekkel, szakértőkkel, vallásokkal, háborúkkal, ezotériával, elméletekkel, teóriákkal (egy nagyon okos faszkalap már odáig jutott a diplomák begyűjtésében - újabb mennyiség a minőség helyett!!!, - hogy pallérozott elméje már kioktatóan megkülönböztette - szeletelés!!! - az "elmélet" és a "teória" kifejezéseket, melyek szerinte nem ugyanazok...). Egyszóval folyamatosan lekötik minden figyelmünket, gondolatainkat és cselekvőképes kezeinket mindenféle haszontalan dolog olyan mértékű mennyiségével, mely "tömegcikk" alatt a felkészületlen létező megroskad - és ami még fontosabb (számukra): itt ragad. Szellemileg is és fizikailag is.

"Ez itt a pokol Uraim"



"Ez itt a pokol Uraim.. higgyétek el.. vagyis.. itt várhatunk, mig a szart is kiverik belőlünk, vagy küzdhetünk, hogy kijussunk a Fényre és ott is maradjunk..."

Kezdek hinni Al Pachino-nak. Mennyország helyett mennyiséget kaptunk, az anyag és a gondolatleterhelések olyan mértékű illúzióját, ami már egyáltalán nem állhat messze a pokol fogalmától. És erős a gyanú, hogy ekkora szemétdombbal körülvéve igen nehéz lesz meglátni a mennyország kapuját... Tán ez a terv elvtársak? A MÉRTÉK és ÉRTÉK helyett MÉRTÉKTELENSÉGET, és ÉRTÉKTELENSÉGET kaptunk a nyakunkba, élvezeti cikkek formájába becsomagolva, és csak aki nagyon résen van veheti észre a csomagolásra rajzolt térképet, mely biztosan nem a mennyországba vezető utat ábrázolja, mint ahogy a láblécbe írt apróbetűs rész sem:

"Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem"

Ismerős? Hát nem pont itt tartunk a regényben megint?

Egy dolgot kifelejtettem a felsorolásból, pedig lehet, hogy ez a válasz mindenre: az ember.  Lehetséges, hogy azért van mindenből egyre több, mert egyre többen élünk ezen a planétán? Félreértés ne essék, nem a fogyasztói társadalom hibáit keresem, mert ez már csak tünete valaminek. Én az okokat keresem, és attól tartok ez a ránk zúdított illúzió-tömeg - noha találni közte még szellemeset is - egyáltalán nem céltalan. Mértéktelen az az anyagi és "ál-szellemi" ragasztó, ami körülvesz bennünket, melyből piszok nehéz kikecmeregni, és mely húz lefelé mint egy örvény. Minél mélyebbre ássa bele magát az ember ebbe a virtuális valóságba, annál gyorsabbá válik számára az idő, nincs ideje semmire. Ezért siet, kapkod, hogy az illúziót le ne késse, és nem veszi észre hogyan zuhan bele a felgyorsult, önmagát felzabáló virtuális mélységekbe, míg végül fekete lyukká nem változik.Van belőlük elég a kozmoszban...

Ellenben ha távolodik valaki ettől a világtól, az időfolyam is lassul, mely spirálisan nyúlik bele az örökkévalóságba, és visszaemeli az embert az időtlenbe, ahol olyan jelen-lét, jelen-valóság várja, melyből a múlt és jövő is gyökerezik, és a VAN által minden lehetséges lesz számára. A probléma az, hogy az ember nehezen érti, miért lenne jó neki az ha kiüresedne, és fél elengeni azt, ami pedig őt tartja fogva - a nem létező kategória - és ami valójában a fél-elem kivetülése a benne is ott lévő Teljességből az Egyből.  



Hát ennyi a történet Pünkösd alkalmával, köszönöm ha elolvastál, és üdvözöllek, ha megértettél... Megfordítom a címet is: mennyiség helyett menny. De még ne menj, ha nem végeztél itt! :) 

Ajánló:
Meddig menjünk el a technológia fejlődéssel?

113 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes számomra az időzítés, éppen tegnap beszélgettem a 10 éves lányommal, hogy amikor én gyerek voltam, kétféle sportcipőt lehetett kapni: Tisza és Puma márkájút. Persze nem értette, mit akarok mondani neki...
    Még valami; az utolsó bekezdést tegnap olvastam már, de nem emlékszem hol... Rákerestem a nagy keresőben, de csak a Te oldaladat hozta. Segíts kérlek, mert úgy érzem, kezdek belebolondulni... Olvashattam máshol?

    mz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia mz, igen olvashattad a VH-n a "GLOBÁL - Mindent látó szem" cikk alatt, amikor hulivulival a mesterséges valóságról társalogtunk - onnan kölcsönöztem néhány idevágó gondolatot. :)

      Törlés
    2. Huh, köszi... Már kezdtem azt hinni, hogy előre tudtam, mit fogsz írni... :)

      mz

      Törlés
  2. "BALATON, SPORT, NÉGERCSÓK"

    Mondjuk én a négercsók helyett inkább Tibi-csokit írtam volna. ... :))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam én, hogy többnyire idősebbek írnak ide! :)

      Törlés
  3. "Most nézz be az édesség sorba! Borzalmas!"

    Mazsola ... asszem, hogy ki kellene lépned ebből a negatív szemléletből.
    Borzalmas a fenét. Most sokkal több jó csoki van. ...:)))
    Bár meg kell hagyni, hogy a jobb, mégjobb, ... annál is jobb szemlélettel
    belefutottunk egy "kicsit" az extrémitásokba .... a legutolsó variáció, amit csokiban láttam,
    az a csilis - mentolos ízkombináció volt, de úgy döntöttem, hogy ezt már nem muszály
    kipróbálnom. (mondjuk nem is ment sorozatgyártásba)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek van gyenge pontja... :)

      No de remélem azt már nem tagadod, hogy például a banán ízű koton meg a málnás-sör esetében némileg elvetették a sulykot! :))

      Törlés
    2. "Borzalmas a fenét. Most sokkal több jó csoki van."

      Aham, finom milkacsoki, abortált embrionális szövetből készült ízesítővel (HEK293), nyami...

      Törlés
    3. "...abortált embrionális szövetből készült ízesítővel ..."

      Ebből az összetevők listáján csak annyit fogsz olvasni, hogy "BIO".

      "... hogy például a banán ízű koton meg a málnás-sör esetében..."

      Mindent el lehet adni, amire van vevő.

      Ö.T.

      Törlés
    4. "Mindent el lehet adni, amire van vevő."
      Ez így van.
      De...
      Nálunk a gyerek a málnából készült málnaszörpöt issza, én meg a sör ízű sört.
      Aztán ha valami elcseszett véletlen folytán rákívánna a sör ízű málnára, hát kibontok neki egy üveg Borsodit....:-)
      A tizennyolcezer konténeres hajón ideszállított kínai banánízű pedig mindaddig nem versenyképes nálunk, amíg négy-őt féle házifőzésű lekvár sorakozik a spájzban a polcon...:-)

      mj

      Törlés
    5. Hátööö...
      Pont a minap szaladtam bele ilyen... hát... tökre okos megjegyzésekbe, miszerint okos arcok (ott fenn) Brüsszelban aztat tanácsolták a feltörekvő (de cserébe népességileg meglehetősen csóró) országokban lakozóknak, hogy csócsáljanak szépen bogárkákat. Oszt mingyán nem is lészen az a nagy éhinség, meg szűkölködés. Persze... esélyes, ha valakik bőszen megfogagyák eme tanácst, akkó a bogárkák is drágák lesznek (hm... cserebogár).

      Viszont... ha mán "bio" alapanyag, akkó elgondolkodtam kissé, hogy végülis mi a különbség a bogárka és a szomszéd között? Úgyértem tápértékileg. S vajh erre mikor fognak finoman és burkoltan felszólítni?
      Oké. Ez nem túl pozitív gondolatsor vót részemről, de a fődgolyóbison jelenleg kevesen tudnak alternatív energiaforrást biztosítni a fizikális testüknek. A többség meg cserébe zabálhassa a szanaszennyezett mindeféle terményeket, élőlényeket. S még küzdhet is ezért a jelenlegi okosan felépített rendszerben. Ugyebár.

      Törlés
  4. "Aham, finom milkacsoki, abortált embrionális szövetből készült ízesítővel (HEK293), nyami..."

    Sose tudod mitől hízol... :D

    Amúgy meg:

    www.youtube.com/watch?v=0G3OnxmiPUg‎

    Panka.

    VálaszTörlés
  5. Én pl nem szeretem a rendes sört az ízét, de az izésítettet megiszom most, akkor velem van a baj? :)


    KB

    VálaszTörlés
  6. Igen.
    Az ilyenek miatt lesz jövőre sláger a hagymás nápolyi, a pacalfagyi és a tojásos lecsótorta.
    Kína pedig rááll a gyártásra, oszt valahogy csak elfér azon a hajón (nyugi, ezek megoldják...:-) még olyan ötven-hatvan konténernyi ebből a fosból a hozzád hasonlóan defektes ízlésű egyedek kielégítésére.

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nekem címezted ezt a választ, akkor kikérném magamnak a defektes jelzőt. Nem szép dolog a személyeskedés főleg így ismeretlenül. Pláne ilyen kis bagatell dolog miatt...de mindegy.


      KB

      Törlés
    2. Kedves KB, a bejegyzés kapcsán éppen arról folyik a polémia hogy hihetetlen mennyiségű, eddig elképzelhetetlen és össze nem illő dolgot kutyulnak össze és dobnak be a "köztudatba", ezzel sajnálatos módon egyidőben átalakítva és deformálva is a közízlést, aminek egyenes folyománya, hogy pl. a sör esetében már kétharmad-egyharmad az áruházak sörkínálata az aromásított löttyök javára.
      A defektes jelzőt pedig nem a személyedre, hanem az ízlésedre alkalmaztam, ami ha még így is zavar, a következő hozzászólásomban természetesen szívesen bocsánatot kérek érte...:-)

      mj

      Törlés
    3. Nos igen ez az irány nem túl kedvező ez tény nem is vitatom. Ha úgy lenne minden jó ahogy van nem is lennék itt ilyen sorokat olvasva...

      A válaszra térve: Mindegy mire értetted csupán csak sörről van/volt szó és így túlzónak éreztem kissé ezt a jelzőt ennyi infó alapján amit beírtam :) Nem kell bocsánatot kérni, de köszönöm az ajánlatot.

      Nem tehetek róla, hogy a rendes sör ízét nem tudtam megszeretni (ennek ellenére sosem ítéltem el senki ízlését aki szereti) ami ilyen "lötty" az már más volt így meg tudtam kóstolni (egyébként sosem voltam nagy alkohol fogyasztó). Ha ettől defektes az ízlésem, akkor ez van :)

      Függetlenül ezektől igyekszem a természetesség útján maradni a beszélgetéshez pedig félig meddig poénosan írtam be a válaszom, hogy baj e, hogy azt ittam. Ennyi a történet nem több.


      KB

      Törlés
    4. Az a baj KB, hogy elvesztél első pillanatban a részletekben. Természetesen nem MINDENKI, aki szereti az ízesített sört, számít defektes ízlésűnek. A kivétel erősíti a szabályt, de ettől a tendencia tendencia marad, és ezen az sem változtat, hogy azok, akik eredetileg pénzért sem innák meg a hagyományos sört, szívesen isznak ízletes, citromos változatot. Ez önmagában nem bűn, nem defekt, de a tendencia kollektívabb értelemben nézve defektes irányba terel. Kár a személyes példákat, egyéni kivételeket felhozni, mert nem azon van a hangsúly jelen témával kapcsolatban.

      Remélem nem tűnök kioktatónak, nem szándékom még véletlenül sem, csak törekszem az objektívabb, célratörőbb megbeszélésre, és szerintem te most véletlenül tévútra kalandoztál.

      Személy szerint én az első pillanattól viszolygok a citromos stb. söröktől, pedig nem vagyok egy különösebb sörfogyasztó, de valahogy nem teljesen megmagyarázható módon a tény, hogy ilyen létezik, elfogadhatatlannak hatott nekem. Ennek ellenére, idővel valahogy csak megkóstoltam, és egy balatoni nyaralás során, nem egyet legurítottam, és nagyon jól esett :) Nem bűn ez, de ettől még a tendencia tendencia marad.

      R.S.

      Törlés
    5. A citromos sör (de csak a Gösser!) olyan példa, amit azért nem akartam felhozni, mert kivételesen egy nagyon jól eltalált vegyítés. Nagy melegben baromi jól tud esni, bár az extrém kánikulát számomra csak egyetlen dolog tudja elviselhetővé tenni:

      A jéghideg fröccs.

      (ez is vegyítés, de még normális keretek között)

      Törlés
    6. Azt mondjuk nem látom be, hogy mi a különbség a hagyományos sör és a citromos között, ha csak az nem, hogy az előzőt korábban találták ki, de akkor is ugyanolyan feleslegesen és ízlésdefektesen, mint az utóbbit.

      Szerintem egyikre sincs semmi szükség, mesterséges "lötty", mint a kettő. Attól még lehet inni, ha valakinek ízlik, nincs azzal semmi gond, csak ne attól legyen valami "jó", mert az korábbi, ne felejtsük, ez az egész folyamat nem tegnap kezdődött...

      Törlés
    7. Amúgy boros vagyok. :)

      (és ha mindenáron töményet kell inni, akkor egyedül a pálinkára szavazok - mit tegyek, gyümölcsimádó vagyok! :)

      Törlés
    8. Mégiscsak valami kardinális dolog lehet ez a limonádés sör, ha már a számok is ezt mutatják: 22-én 10:10 -kor

      ""Nem lehet citromos sör a citromos sör""

      http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-lehet-citromos-sor-a-citromos-sor/

      Törlés
    9. R.S.

      "te most véletlenül tévútra kalandoztál"

      Lehet :) de ne is lovagoljunk ezen annyit nem ér.

      A leírtakkal egyetértek. Lassan amúgy már mindent ízesítenek azt is ami eddig is ízes volt.


      KB

      Törlés
    10. Nézzük miről zsezsegnek a fővárosban 22-én. Valahonnan előcibáltak egy még április végi hangfelvételt amelyen Kerényi buzizik, majd erre Kulka minősít, tiltakozik és kilép, Vidnyánszky pedig a (külön kiemelve) vállát vonogatja. Nézzük a kulcsszavakat:

      huszonkettedike, Kerényi buzizik, Kerényi - Kulka, Kulka kilép, Vidnyánszki és a válla.

      Nézzük számokban:

      22, 11x2, 11-11, 11-11, 22-22

      Törlés
    11. A sors is igazodik, kis kiegészítés:

      Tegnap 22-e volt, de nem ám tizenkettő egytucat, hanem május huszonkettő, azaz 5 22, ami kiadja a 110-et, benne a sorsfordító 11-es számmal.

      Sajnos világ és magyar hír egyben, szomorú aktualitás, tegnapelőtt még jelentkeztek, de tegnap (22-én) Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt a Kencsöndzengán. Ma, csütörtökön máris hivatalosan is eltűntnek nyilvánították őket.

      Erőss, Kiss, Kencsöndzenga, -> E K K -> 5 11 11.
      csütörtök -> Jupiter

      Egyszercsak előkerülnek mert szívós emberek, de az már egy másik hír lesz.

      Törlés
    12. Kiss a bors, de Erőss.

      Szerintem is van remény, bár én úgy vagyok ezzel, hogy aki hegymászásra vállalkozik, annak benne van a pakliban ez is - kár ezt túldramatizálni, ez egy választott sors. Ennyi.
      Panka.

      Törlés
    13. Tegyük hozzá hogy azért megmászta! a Kancsendzöngát (fentebb magyarítottam..), vagyis lefelé jövet tűnt el, egyelőre.

      Még egy kis toldalék a huszonkettedikéhez. Tegnap forrt a dátum, bárhová néztem mindenütt visszaköszönt. Bár már március 11-én jeleztem hogy nem untatom tovább a nagyérdeműt olyasmivel amit itt csak én látok (bele) a dolgokba (vagy csak nekem fontos leírni).

      22-én kijött a "Delivery Man Official Teaser Trailer #1 (2013) " ezt a filmet majd november 22-én tervezik bemutatni, melyben Vince Vaughn olyan spermadonort lakít akinek egyszer csak a fejéhez vágják hogy 533 gyermek biológiai apja..
      Nézzük sangosan:
      Bemutató dátuma -> 11 22.
      Vince Vaughn -> V V -> 22 - 22
      Delivery Man -> D M -> 4 - 13 -> 4X13= 52 -> 52 év - Maja naptári kör
      official trailer kiadás dátuma: 05 22. -> 5 11+11 vagy 5X22=110
      533 gyermek született -> Születés(!), tegnap 28 nap volt hátra a nyári eseményig -> 33-5= 28 vagy 5-33= -28 ahogy tetszik, és a 28 még nagyon sok jelentéssel bír..

      Továbbá még nem értekeztem a Frizbi beszélgetéseiről, melyekben a 11 a 42 és a kék kéz (egészen bravúrosan) úgy tobzódott mint még soha. Ja igen, persze ez is tegnap 05 22-én került adásba.

      http://www.youtube.com/watch?v=LoXphwjmb4U

      Törlés
    14. Szerintem van aki becsvágyból, van aki önmaga megismerésének okán (a saját határainak kitapogatása) mászik hegyet. Az egyiket állandóan médiafigyelem övezi, a másikról nem is hallunk.

      Véleményem szerint itt az első esetről van szó, a hegyek már többször figyelmeztették (balesetek, társak elvesztése, láb elvesztése), de nem akarta érteni. Nem tisztelte a hegyet, ahogy Ö.T. kolléga nagyon jól leírta: Akinek túl nagy a pofája, azt Isten megalázza...

      Törlés
    15. "... jeleztem hogy nem untatom tovább a nagyérdeműt olyasmivel amit itt csak én látok (bele) a dolgokba (vagy csak nekem fontos leírni)."

      @ Sang Merghani

      Szerintem meg nyugodtan írogasd csak a meglátásaidat, mert így
      együttesen valahogy sikerül összetákolnunk egy többdimenziós szemléletet,
      ahol mindenki kap egy kicsit olyasmiből, ami neki nincs meg. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    16. Ö.T, arra gondoltam hogy ez a jelenség mintha olyan (új?)fajta asztrológia lenne ami nem fényszögekkel, zodiákus jelekkel, és bolygókkal, hanem számokkal és bolygókkal operál. Mert azt láthatjuk hogy működik, réges -régen túllépte már azt a pontot amelyre még rá lehetne húzni a véletlen jelzőt.

      Ki kell javítanom magam, mert nem csak Erőss Zsolt, hanem Kiss Péter is megmászta a csúcsot.
      Magyarok a világ nyolcezresein ... nyolc - 8 - H, sok nyolcezres sok H egymás tetejére -> létra (nem lajtorja..) Hungária népének.
      Na igen, és az egész apropója egy ellenpélda a címben szereplő kitételre; Erőss és a magyarok a világ nyolcezresein tipikusan az, ahol a minőség és a mennyiség kéz a kézben járnak.

      (családi csődvédelem lóg a levegőben ... csak nehogy valamifél modern jobbágyi jogviszonyra kezdjen hasonlítani...!)

      Törlés
    17. H - betűk egymás tetején az Aranykapun:

      http://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/a/a7/Golden_Gate_híd.jpg

      Törlés
    18. "Mert azt láthatjuk hogy működik, réges -régen túllépte már azt a pontot amelyre még rá lehetne húzni a véletlen jelzőt."

      Megmondom Neked őszintén Sang Merghani, hogy véleményem szerint
      csak 1 rendszer van, végtelen számú összetevővel, 1 Isten van - végtelen számú
      megjelenési formában, 1 ÉLET van - végtelen számú hordozóval (beleértve a földön kívüli létformákat is) , 1 emberiség van - közel 7 milliárd egyedi megjelenésben és egyéni tudattal .... 1 víz van - de az oldatok száma szintén a végtelent közelíti és végül, de nem utolsó sorban, 1 levegő van, ami a földön található összes létező kilégzett lehelletét is tartalmazza. ...:)))

      Mindegyikünk a NAGY EGÉSZNEK csupán egy kis sejtje, aki sejt valamit ... de
      ahhoz már kevesek vagyunk, hogy az egészet felfogjuk ... és pláne irányítsuk. vagy működtessük...:)))

      Ez a centralizációs kényszerképzet - ami a komcsik és újabban az EU beteges
      önimádata, de nyugodtan ide sorolhatjuk a Vatikánt is - nem más, mint majomszerű utánzási mánia ... csak valahogy nem akar működni. Sohasem működött igazából ... mert idáig az összes birodalom széthullott, és a következő
      birodalmaknak is nagy valószínűséggel ez lesz a sorsa.

      Most már ki tudja hányadszor megyünk fejjel a falnak ... azzal az ostoba reménnyel, hogy most majd működni fog. Hm .... hogy mire alapoz ez az önbizalom ... teljességgel érthetetlen.
      Az első, amire rákérdeznék, hogy mit tud felmutatni ??? ... ami ezt a nagy
      önbizalmat igazolná.

      Ö.T.

      Törlés
    19. +++ !!!

      Hol kell lájkolni az Istenért???!!!

      Törlés
    20. "Hol kell lájkolni az Istenért???!!!"

      Magadban, belül. ...:))) ... ha már kezdesz valamit érzékelni.

      Ö.T.

      Törlés
    21. Május 25-én 25 nappal a nyári Jupiter-esemény előtt a világ 400 városában mintegy kétmillió tüntető tiltakozott a Monsanto (és ügyei) ellen.

      Vegyük észre a számokat:
      25-én éppen 25 nappal előtte
      400 város kétmillió ember -> 4 - 2 -> Jupiter

      irodalom:
      http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TCiZSmgxjFI/AAAAAAAAI0M/iSqQS4v755E/s400/planet-jupiter.gif

      http://4.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/ShS-WqJXtqI/AAAAAAAACI8/PwjUz0e8lVc/s400/jupiter+sign.jpg

      http://cdn.blu-raydefinition.com/wordpress/wp-content/uploads/2012/03/Melancholia_02.jpg

      http://beforeitsnews.com/alternative/2013/05/2-million-protesters-in-over-400-cities-march-vs-monsanto-2661424.html

      Törlés
    22. 2 = kettő = két tő

      Ö.T.

      Törlés
    23. május 25. volt a törölköző napja is.. 42
      http://youtu.be/SgHXWbnDh60
      zplus

      Törlés
    24. Zé, a könyvben sokkal jobb volt a jelenet.

      Ö.T., bírom amikor újra és újra rácsodálkozol a magyar nyelv értelmező és képleíró képességére! :))
      Akkor én is mondok egy példát:

      Legyező

      Törlés
    25. Ha időm engedi szeretek legyezni járni. Van legyezőbotom, legyezőzsinórom (süllyedős), és rövid előkén (mű)légy csali. Legyezni legyezőmozdulattal kell, amely úgy néz ki hogy bedobáskor a legyezőbotot előrelendítem, majd vissza hátra, megint előre, vissza, majd ekkor végleg előre (ügyesebbek egy ampli ö izé legyezést kihagyhatnak).
      -> Műléggyel és legyező mozdulattal kettő az egyben legyezhetek, forróságban pedig három az egyben mert az arcom is kell legyezni, az eredményes legyezés pedig a hiúságom legyezgeti, csak ott legyek már a parton!

      Kettőre én is tudok példát: Quito - Két ős

      Törlés
    26. Kettős - Két ős?

      Legyező - Légy ezó !

      Elnézést! :D
      Panka.

      Törlés
    27. "Akkor én is mondok egy példát: Legyező"

      Magyarázd el ... ha nem esik nehezedre! ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    28. szívesen!

      Hogy kellően bölcs légy ott,
      Mikor beköszönt a légyott,
      Legyen nálad legyeződ,
      Mikor előkapod hegyeződ,
      Nehogy néhány légy ott
      Megzavarja légyottod
      S hölgyedre szálló légy
      Meggátolja, hogy toppon légy

      :)

      Törlés
    29. Bölcsességed pompeinek látszik,
      Királyukat irígyled-e? (Kő - N - ig)
      Jó emberek voltak,
      Szerették az idegent. (ide - gén)

      Ö.T.

      Törlés
    30. "Akkor én is mondok egy példát: Legyező ..."

      Nézzük ugyanezt a szót más bontásban:

      L - egyező

      Ha az "L" betűt a fordított arányosság kifejezésére használták,
      akkor a megoldás, hogy a két szára egyező .... vagyis az állandó és
      a változó egyensúlyáról van szó.
      Legjobb példa erre az angol - amerikai párosítás, ahol az angolok jellemzője a tradíció - az amcsiké meg a dinamika.

      Más.

      Éppen tegnap néztem egy filmet, ahol Kína és Tibet viszonyáról volt szó.
      Érdekesnek találtam, hogy a tibeti többszázéves "szent" (???) iratokat
      a kínaiak nagy előszeretettel semmisítgették meg.

      És valahol itt lenne a lényeg, a párhuzam miatt, ugyanis a magyar
      királyi könyvtárnak (Corvinus) bizonyára nem a kínaiak gyújtottak alá.

      Vagyis valahol a háttérben - és eléggé úgy tűnik, hogy évezredek óta -
      valaki azzal szórakozik, hogy az eddig megszerzett tudás - tapasztalás
      készletet rendszeresen megsemmisíti. (hogy utána azt hazudhasson, amit csak akar) ( " ... a múltat végképp eltörölni, rabszolga had indulj velünk ... " - érdekes
      párhuzam ez is, nemde ??? )

      Hogy ki a hunyó, az egy jó kérdés ... de szerintem
      valaki módszeresen szopatja az egész humanoid állományt.

      Ö.T.

      Törlés
    31. "H - betűk egymás tetején az Aranykapun"

      @ Sang Merghani

      Most képzeld el ugyanezt kicsiben ... pl. DNS ! ... :)))

      H
      H
      H
      H
      H
      H
      H ... stb., ... és az egész megcsavarva. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    32. Ö.T. Ja, jó :-) !!

      Látom szeretitek a véletleneket. Nézzünk ma is egyet. Persze ma jeles nap van, mint azt tudjátok, 22 nap van hátra a Jupiter - Föld konjukcióig. Természetesen e mai 22-es (2X11) napon sem maradhat el a megemlékezés.

      ""Felvétel készült a hidrogénatomról
      Egy holland laborban sikerült képet készíteni a hidrogénatomról, a négyszer négy milliméteres képen az elektron előfordulási helyét is látni a hidrogénatomban.""

      http://index.hu/tudomany/2013/05/28/felvetel_keszult_a_hidrogenatomrol/

      Nem lehet nem észrevenni a négyszer is előforduló 2-2 párost. Meg a két monad jelet, egy nagyobbat és egy kisebbet. 4X22 az 88, tehát megoldás a csillagok közt, a két monad ( két Nap) jel pedig utalás?

      http://24.media.tumblr.com/tumblr_lmd5rwksyN1qe9nxqo1_500.jpg
      http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e3/Monad.svg/256px-Monad.svg.png

      Törlés
    33. A tetű kis hold sohasem volt Nap, Sang kolléga, .... és nem is lesz.
      A naprendszerünkben van belőle egy v@laggal ... úgy, hogy még csak nem is egyedülálló. Legfeljebb csak azt tudom mondani, hogy egy gigantikus hazugság
      kozmikusan is le van képezve.

      MON-tag az nem egyenlő MOND-tag.
      Ugyanez a hazugság az olaszban is le van képezve LUNEDI (hétfő)
      néven, de az első szótag - LU - ismerős a Lucifer névből is, de megjelenik
      az angolban is LIE = hazugság címszó alatt.

      Nagy kérdés, hogy ez a f@szság honnan került be a köztudatba
      és ki betonozta be. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    34. A hold angolul azt jelenti: tart
      Hát így került ez ide. Most már csak az a kérdés mit/kit tart (vissza) és miért? (és meddig még...)

      Törlés
    35. "A hold angolul azt jelenti: tart"

      A Hold mást is jelent Mazsola. Ha mélyebbre ásunk, akkor a "Hold"- nak
      van két bontása is, úgy mint:

      H - OLD, azaz a kettősség RÉ- GI = R = ÉGI (???), csak éppen a pont hiányzik róla

      HOL - D, azaz HOL, de inkább ahol, a fél-elem dominál. (D)

      Ha a "P"-t a NAP-ból 180 fokkal lefelé fordítjuk, akkor egy kis "d"-t kapunk,
      ha pedig tükrözzük, akkor egy kis "b"-t. Na kiről is szól a történet, hogy
      ELFORDULT a Teremtőjétől ???? .... azaz megvan a kis "d".

      Ha a kis "d"-t a kis "b"-vel párosítjuk, akkor az = db, mint darab = MENNYISÉG = matematikai logika, ahol a nullák csak helytartók, de igazából egyik sem azonos a NULLÁVAL, ( a középpel) mivel azt föl sem bírja fogni.

      Ettől függetlenül a TART - nak is megvan a magasabb értelme, úgy mint
      T ar T = T vagy T .... to B or not to B .... kapcsolat a magasabb szinttel,
      vagy örökös száműzetés ... egyensúly vagy káosz ... sokféle párosításban le lehet ezt képezni.

      Ö.T.

      Törlés
    36. Ö.T. , nem értem a Hold (?) hogyan jött a képbe, és azt sem hogy mire célzol a bebetonozott faszsággal. Vastagon elvesztettem a fonalat.

      Törlés
    37. Annyira precíz és szorgalmas az Index hogy muszáj megemlítenem:

      ""2013. május 30., csütörtök 11:42 | Kiengedték a kórházból a két hete autóbalesetet szenvedett George Michaelt"""

      Ijesztően tökéletes időzítés. Kezdjem? Jó.

      20 nap van hátra a nyári eseményig, G M -> 7 + 13 = 20
      csütörtök -> Jupiter nap
      11:42 -> na jó, ezt már mindenki tudja aki eddig nyomonkövette

      George Michael -> Bár már a Wham eggyüttesben már világhírűvé vált, mégis a Last Christmas c dalával lett igazán világsztár. Némi áthallással fordítható utolsó karácsonynak, így aztán 2011 karácsonyakor (adventkor) -amely a 2012 12 21-es dátumnak köszönhetően vélhetően az utolsó karácsony volt- életveszélyes állapotban egy bécsi kórházba került, mintegy felhíván magára a figyelmet ama bizonyos (utolsó) karácsonyon.

      Törlés
    38. "H - betűk egymás tetején az Aranykapun"

      Mégegy érdekesség a "H" betűvel kapcsolatban, Sang kolléga:

      1. A hidrogén héliummá alakulása = TŰZ = NAP

      2. A hidrogén a Földön H²O = VÍZ

      Vagyis a TŰZ-nek és a VÍZ-nek közös az alapja. ...:)))
      Bár különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, mégis mind a kettő
      LÉTELEM.

      Más.

      A közhiedelemmel ellentétben az éremnek HÁROM oldala van.
      A 3. az ÉLE. ...:)))

      Más.

      A "G" nyitott kaput is jelent az "O"-ból.
      A "G" mennyiségileg nézve = 3/4 = összesítve = 7
      A hiányzó vagy nyitott szelet = 1/4 = összesítve = 5 = betűvel "L"
      1/4 = 1 a 4-ben = PTAH = EGYPT + AH (levegő - nem látható) = 7

      Az "L" mint derékszög = 90 fok, aminek a fele (féld az Istent) = 45 fok.
      45 = 4 van 5 = szellemi és anyagi egyensúlya. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    39. A "HH" más értelmezésben a TŰZ + VÍZ párhuzamában:

      HH = Heinrich Himmler

      Bontásban = "H" + ein (egy) + rich (richter = bíró )
      Himmler = ÉGI

      Tudjuk, hogy mit csinált, csak a sunnyboyok még ma sem értik.
      Pedig érdemes lenne foglalkozniuk vele, mert eléggé magukra hívták a bajt.

      Ö.T.

      Törlés
    40. A "CSAP" szintén egy kulcsszónak látszik.
      Az egyiknek VÍZ-et ad, a "sunyiboyokat" meg megCSAPkodja. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    41. Hát igen. Most már csak azt kéne megérteni, hogy a BOLYgó és a hangyaBOLY nem véletlenül ugyanabból a szógyökből épül fel a magyar nyelvben, ugyanis a Teremtő egy planétát egy közösségnek gondolt ki. Az már más kérdés, hogy esetünkben ez a szép elgondolás csúnyán kisiklott (kisiklatták). Szóval Földlakók! Fel van adva a lecke, tessék harmóniában élni ebben a bolygó méretű bolyban. Olyan nehéz???

      Törlés
    42. Európa egyetlen húszmilliós metropoliszában, Isztambulban elszabadult az erőszak. Semmirekellő politikusok valószínűleg kenőpénzért eladták a város kedvelt zöldövezeti részét hogy a helyére felhúzhassák Isztambul 97.(!) bevásárlóközpontját. Persze ez nemtetszést váltott ki a népben és tiltakozni kezdtek. Erre a sz@rházi politikusok a tüntetőkre uszították a kétlábú rendőrkutyákat (ilyen minőség minden nemzetben megtalálható), s azok nomen est omen nyomban a legvadabb erőszakra vetemedtek az akkor még békés tüntetők ellen. Na de -itt- mit is fűzhetnénk még mindehhez? Hát annyit hogy aki keveri a kártyákat az vagy magyar anyanyelvű, vagy A kozmikus ősnyelvet beszéli amelyet -mi- magyarnak nevezünk, és a sajátunkénak valljuk. Erre a magyar nyelvi vonatkozásra már számtalan példa volt. Most nézzük az aktuálisat. Szóval
      """A balhé akkor szabadult el, amikor Gezi park elleni hétfői tüntetést a rendőrség megpróbálta könnygázzal feloszlatni, ám ez nem sikerült, csak a tüntetőket szorították ki a Taksim térről."""
      Gezi Park -> G P -> 7+ 16= 23 ... 23 nap--> ennyi volt hátra a nyári eseményig.

      Törlés
    43. """Mégegy érdekesség a "H" betűvel kapcsolatban,""" Ö. T. olvtárs, ma láttam egy érdekes jelenet az "X-Men - Az ellenállás vége" c. filmben. Egy mutáns fogta az Aranykaput (Golden-gate híd) és tokkal vonóval áttranszportálta a ketrecre (Al katraz), és az arnykapun át lépdelve a mutánsok serege lerombolta a ketrecet, felszabadult mindenki a gonosz alól és happy end.

      Persze az Rtlkulb is kitett magáért, a film közi reklámban előzetest mutattak a "Majmok bolygója" c. (Tim Burton) filmből, melyben bevillantották az emblematikus (majom) Abraham Lincoln szobrot. A filmet jövő csütörtökön vetítik.
      Tavaly újfent forgattak egy "majmok bolygója" filmet, melyben a mutáns majmok kiszabadulván a ketrecből az Aranykapun (G-G híd) keresztül menekülnek a szabadságba, háttérben a ködbe vesző Alkatraz szigettel. Na nézzük:

      Burton -> börtön
      Alcatraz -> a ketrec
      G. G. híd -> Aranykapu
      Lincoln Abraham-> L A -> 12 1 -> 121= 11X11
      csütörtök -> Jupiter
      menekülés, mutáns majmok, mutáns emberek -> valaki, ötlet?

      Törlés
    44. Egy kérdés Sang Merghani:

      Tudsz valamit kezdeni a július 3-i dátummal számmisztikai szempontból ???
      Nekem ugyanis valahogy "leszívárgott" ez az időpont és érdekesnek találom,
      mivel a 7 és a 3 találkozásáról van szó.

      A felvetéseidhez annyit, hogy véleményem szerint mindössze egyetlen egy
      rendszer létezik, különböző minőségű alrendszerekkel. Vagyis az egyes
      leképezések együttesen adnak ki egy NAGY egészet, így aztán a NAGY rendszer részleteit bárhol megtalálhatod, filmben, újságban, hírben, ...stb.

      Már írtam róla, hogy az Ábrám név mélyebb értelemben mit takar, a jelenlegi
      mátrix viszont csak egy nagy máj, ami mindent felzabál.

      "menekülés, mutáns majmok, mutáns emberek -> valaki, ötlet?"

      Saját magunk elől nem tudunk elfutni Sang.
      Ha a társadalom minden rétege EGO-ra van programozva, akkor
      a széthullás automatikusan bekövetkezik.

      Ö.T.

      Törlés
    45. Ö.T. Sajnos semmi sem ugrik be a dátumról. Legalább lesz egy nyugodt napunk akkor. Ha mégis valami egetrengető dolog történik, hát majd visszaemlékszel hogy pontosan mit is éreztél, vagy mi vezetett rá a megérzésre.

      Ma az árvízzel kapcsolatban dobott a rendszer, sokat emlegették hogy Budapesten 800-as víz lesz (később már módosították, de a lényeg hogy már kimondták a számot), meg azt hogy Passauban 500 éves rekord vízállás dőlt meg.

      800 - Omega betű (jel) számértéke a görög abc-ben. Az omega pedig a vég jele.
      500 - Ez pedig a Főnix száma, tehát valaminek a vége után rögvest ott a feltámadás.

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Görög_ábécé
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Főnix

      Törlés
    46. Nem lennék meglepve ha csütörtökön valami galiba lenne a Római parton. Ha nem lesz semmi, akkor minden rendben, örülünk.

      Törlés
    47. Találtam valamit július 3.-ra. Véletlen elírás lenne?! Vagy üzenet?

      """Ötven éve nem tapasztalt árvíz jön
      Percről percre
      530 ember a gáton
      jún. 3. 21:23
      A Belügyminiszter július 3-án 11 órától rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye területén lévő állami védvonalakra és a dunai árvíz által közvetlenül érintett településekre, írta az Országos Műszaki Irányítótörzs.

      A jelenleg I. fokú védekezés van 237 kilométeren,..."""

      július 3. -> ??
      11 óra
      237 -> 2x3x7= 42 -> Jupiter

      http://index.hu/belfold/2013/06/03/otven_eve_nem_tapasztalt_arviz_jon/530_ember_a_gaton/

      Törlés
    48. Ez érdekes Sang kolléga. Figyelj!

      "jún. 3 ---->>>> július 3-án ... rendkívüli árvízvédelmi készültséget ... "

      A kérdés, hogy honnan tudja a belügyes "óberhé", hogy 1 hónap múlva
      rendkívüli árvízvédelmi készültségre lesz szükség. (???) Talán a jövőbe lát ???

      Aztán valaki idetette angolul, Mazsola meg kitörölte aláírás híján, de a lényeg,
      hogy július 3. = 7 + 3 = 10. Ami érdekes, hogy ez az év 184. napja =
      1 + 8 + 4 = 13, ami azonos az évszám (2013) utolsó két számjegyével.

      A fennmaradó napok száma az évből = 181 = 1 + 8 + 1 = 10.

      Szóval valahol mégis érdekes ez a dátum. ( ha már 1 hónappal előre utalnak rá)

      Ö.T.

      Törlés
    49. Aztán van itt még néhány érdekesség, kedves Sang kolléga, biztosan nem fog untatni. Kezdeném a nickneveddel:

      A San törzs - természeti népek - hivatalosan 22 000 éves múltra tekint vissza,
      bár mostanában - újabb kutatások eredményeként - még ennél is régebbiek, kb.
      40 000 éves populáció - Észak - Afrikai székhellyel. ... :)))
      Egyesek szerint a jelenleg fellelhető legősibb népcsoport, vagy természeti kultúra.

      Közbevetek egy szerény kérdést: Melyik kultúra tud ekkora eredményt felmutatni ??? .... Aztán most jön a java .... csak figyelj szorgalmasan!!!

      A bolygónk másik neve - külföldiül - PLANET.
      A PLAN az síkot is jelent, de mit takar az "ET"???
      Na most figyu !!!! PLANET = PLAN 8 (az angol 8-asból) = 8 sík.

      Ne is gondold, hogy ez hülyeség, mert több bizonyítéka is van.

      1. A Föld mágneses mezői egy szép - igaz többrétegű - 8-ast rajzolnak ki.

      2. A piramisok az alsó és felső építményükkel együtt egy szabályos
      oktaédert (8) képeznek le.

      Így aztán roppant valószínű - a nyelvi keveredést is figyelembe véve - hogy a
      magyar OKOS szónak a mélyebb értelmezése kb. annyit tesz, hogy az adott személy képes volt egyidejűleg 8 dimenzióban gondolkozni. ...:)))

      Ütős, mi ????

      A jelenlegi 2 dimenziós, egymást gyilkolós faszságainkkal ehhez képest
      csak fába szorult kukacok vagyunk. ... :)))

      Na itt egy kép:
      http://hu.wiktionary.org/wiki/okta%C3%A9der

      Ö.T.

      Törlés
    50. A PLANET kifejezést én inkább így fordítanám:

      PLAN = terv

      ET = Extraterrestrial (földönkívüli)

      Szóval ez a bolygót felfoghatjuk akár E.T. tervének is... :)

      Törlés
    51. "Mégegy érdekesség a "H" betűvel kapcsolatban, Sang kolléga:

      1. A hidrogén héliummá alakulása = TŰZ = NAP

      2. A hidrogén a Földön H²O = VÍZ "

      A fentiek figyelembe vételével a H - ÉBER szónak is megvan a
      magasabb szintű értelme, nemde ??? ... :)))

      Aztán ha a BENJAMIN NETANJAHU nevet ezzel a betűkóddal kielemezzük,
      akkor bizony szegény "Bibi" vastagon a lehetőségei alatt hancúrozik .... és ráférne már egy kis szintemelkedés. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    52. Igen Mazsola, ez is egy megoldás, mivel a Földet nem mi csináltuk magunknak ...
      az viszonylag tuti ... de van még más megoldás is, pl.:

      PLAN = P - LAN = Isteni helyi hálózat ... :))) ... vagyis egy magasabb szintnek
      a matériába való leképeződése, aminek a kulcsa = ÁBRÁM. ...:)))

      Érted ezt ?

      Ö.T.

      Törlés
    53. Aztán az is érdekes, hogy ennek a piramis formájú oktaédernek megvannak
      a nyelvi leképeződései is, mint aszongya:

      1. KRIS-tály

      2. KRIS - na

      3. KRIS(z) - tus .... :))))

      Ö.T.

      Törlés
    54. Ö.T. kolléga, a 184 utalhat a teljes szivárvány körre, amely 84 fokos szögben látható, persze nem a felszínről, hanem mindig valami magaslatról, pl repülőről vagy sziklaszirtről (a 100-as helyiérték értelemszerűen elhagyható). A szivárvány pedig lehet Jupiter szimbólum. lásd: http://centreportal.blogspot.hu/2009/01/tinmans-rainbow-lodge-gnosis-of-42.html
      Ha már a busman párhuzamot kielemzted, tedd meg kérlek az avatar-képemmel, kíváncsi vagyok mire jutsz!
      PLANET 8 , "ütős mi?". Szó se róla, nekem új, és ez jó :), olyan mint a sok egyformán rovott kör után a lánchinta egyik leszakadó ülése az érintő mentén kirepül, és addig megszokottal szemben csupa új dolog jön szembe, na az is ütős!
      A plan az magyarul is (vagy kozmikusul) síkot jelent. Nagyapám kőműves mester volt, munkái közben sokat lábatlankodtam körülötte, és éppen eleget hallottam a "planírozni" vagy "elplanírozni" szakkifejezéseket, melyek elsimítást, vagy síkba hozást, illesztést jelentett. Aztán amikor a nagymami panírozta a húst (tkp ráhúzott egy plusz réteget), akkor jött a képzavar, panír vagy planír?!
      De ott a paplan is, a tollpaplan, a hópaplan, ezek a rétegek eléggé síkot képeznek, de ha a Földet nézzük -és gépen szállunk fölébe- akkor a bolygót egy csodaszép légpaplan borítja.
      "PLAN - terv" ez is utalhat síkra, ugyanis a terveket (főleg a kezdetekben) belerajzolták a homokba, később már papírra vetették - persze síkban. A fejben létező tervek már más dimenziót képviselnek.

      Hidrogén - Hélium,

      A Jupiter összetételében tartalmaz 86% hidrogént és 14% héliumot, a Nap pedig 73,46% hidrogént és 24,85% héliumot... tehát a központi csillagunk gyermeke, a szivárványos óriásbolygó -arányait tekintve- több éghető hidrogént birtokol mint a Nap atya... fura, nem?!



      Törlés
    55. "Ha már a busman párhuzamot kielemzted, tedd meg kérlek az avatar-képemmel, kíváncsi vagyok mire jutsz!"

      Ez egy mágust ábrázol. Szerintem nagyon hülye, aki első ránézésre nem jön rá.
      ... : ))) A probléma csak ott van, hogy maguk a mágusok sem értik a kép minden részletét. Van itt Életfa, X, 7 karpánt jobbról - balról, bot, delejes tekintet, megigéző mutatóujj, mágikus klepetyus .... csak egy nincs, EGYENSÚLY.

      Ha megnézed a tekintetét, ez a figura nincs egyensúlyban ... viszont be van b@szva a HATALOM érzésétől. Nem tudom, hogy kit ábrázol ... vagy csak egy fantáziarajz ... de hozzá hasonlóak ezrével vannak ma is.
      Ez még nem is lenne akkora baj, csak a hatalomtól és az elért eredményeiktől akkora egójuk van, mint ide Mátészalka és nem képesek ebből kilépni.

      Ennek is megvan a maga története ... és akár a hivatalos történelemben is felbukkan imitt - amott ... ha az ember figyelmesen olvasgat.

      Ö.T.

      Törlés
    56. Ö.T., ""MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
      Erős földrengés Magyarországon
      Frissítés: jún. 5. 22:42
      2013. június 5-én 20 óra 45 perckor 4,2 magnitúdójú földrengés keletkezett a Nógrád megyei Érsekvadkert közelében. ""
      Érsekvadkert -> É-V -> E V-> 5X22=110
      22- 42 - 4.2 ... magukért beszélnek
      Ordítanak a számok..
      Amúgy .. a tavalyi december 21-i előtti állapottal ellentétben egyáltalán nincs világvége hangulat. Sem a közbeszédben, sem pedig a médiában. Mégis amikor Orbán, Tarlós, és Pintér árvizi helyzetértékelő videóját ""Orbán úton a semmi felé"" tálalta a 444.hu, folytatván: ""Orbán legújabb kisfilmjében ismét felteszi az örök kérdést. Hol van a vége az ember útjának, meddig lehet azon elmenni, és létezik-e valami azon túl? A sorozat lassan trilógiává fejlődik. Már csak a tűz van hátra?"" rögvest eszembe jutott amit írtál a hidrogén kettős - tűz és víz - természetéről. Hiába, ez a levegőben van, csak kevesen érzékelik, az említett oldal kicsit segít jobban látni. A beillesztett videó pedig úgy ér véget, hogy a miniszterelnök mondja: "na itt a vége" és vége. Jól megszerkesztették, ugye?!

      A kép kit képvisel.. Sang egy alakváltó mergháni mágus egy külső, (technikailag) fejlettebb világból pár tucat társával ittragadt, és a nagyhatalmak marakodásába folyton beleavatkozik akként hogy mindig a gyengébbet segíti. Na ne gondoljunk semmi pátoszra, a segítség kimerül az erősebben tett fondorlatos erőszakkal.
      A képen a jupiter-ujjával mutatt valami eljövendő fényesség felé (mivel nem látjuk, ez a jövő), mögötte pedig a múlt látható, egy földfelszíni termonukleáris robbanás gombafelhőjével. Természetesen a kettő összefügg. A hatalomérzetről írt értékelésed pedig valószínűleg helytálló. Na ennyit e kitérőről, bár -mint meseszobába- ennyi belefért.


      Törlés
    57. lemaradt

      http://www.femina.hu/ezo/a_szakmai_siker_egyertelmu_jelei_a_kezen_te_megtalalod
      http://www.erzsebetrosta.hu/A-kezelemzes-gyakorlata/az-ujjak-mint-a-kepessegek-jelei.html
      X a gombafelhőben: eXplosion

      Törlés
    58. Ahogy elnézem, szellemileg jól elhancúrozunk mi ebben a rovatban, kedves Sang. :)))

      Néhány érdekesség ... legalábbis nekem, ... aztán megosztom Veled, hátha
      Neked is mond vagy kiegészít valamit.

      "Sang ... pár tucat társával ittragadt"

      Ugyanez meg van fogalmazva, csak egy kicsit más formában ... miszerint
      a Sátánt angyalaival együtt kihajították a magasabb szellemi síkról. ... :)))
      Érdekes párhuzam, nemde ???

      De ugyanez megjelenik akár betűkben is, úgy mint: G O

      A "G" nyitott, az "O" zárt.
      Amíg kint keresgélsz, addig a kapu zárva van = "O"
      Ha minden próbálkozásod csődöt mondott, akkor előbb vagy utóbb
      elhajítod az egész addigi értékrendszeredet ... és nem tudod, hogy hogyan tovább,
      akkor "megnyittatik" a kapu = G. De ekkor már félsz ... ami = képes vagy a
      magasabb szint befogadására. Tele pohárba (EGO) ugyanis nincs mit tölteni,
      azaz nem befogadóképes. ...:)))

      "X a gombafelhőben: eXplosion"

      Ne legyünk már ennyire egyoldalúak Sang kolléga!!! ... :)))

      X = az egyiknek "eXplosion"
      X = a másiknak "10"
      X = a harmadiknak "5" ... vagyis implozió

      Namost akkor melyik a helyes ????

      Hehehe ... jó kérdés, mi ????

      Pedig a megoldás roppant egyszerű.
      A világ olyan, amilyennek mi ELKÉPZELJÜK. :))))
      Ha már nagyon szar és majd belerokkanunk, akkor az minket és a
      saját képességeinket tükrözi .... azaz kioszthatjuk magunknak a
      "Címeres Seggfej" érdemrendeket. .... Hehehee .... bár ennek a poénnak
      megvan a kevésbé nevetséges oldala is.

      Ö.T.

      Törlés
    59. Kedves Ö.T. mester, mert itt lehet :)). Az indexes fórumról úgy is lépten-nyomon töröltek, a részeges főmoderátoruk ráhagyásával, a világhelyzetebuddha is csak törölni tudott.
      Itt viszont ideje továbblépni következő posztra mert (legalábbis én) ittragadtunk.
      Ma csak úgy bugyogtak a számok a médiában, olyan szinten hogy már délután elvesztettem a reményt hogy ide egy kerek kommentté válagassam össze. De azért egy fincsi darab jár az olvasóknak: hírtévés vágókép: a kisoroszi komp -utolsó járata- 20:40-kor indul -> K K 2 4 http://www.i2symbol.com/symbols/royal-letters/x2643-jupiter
      Az X (faktor) lehet sokminden ahogy mondod, de ha gombafelhőben (a "G" mint kapu itt is játszik) van elhelyezve akkor arra bátran mondhatjuk hogy explosion. A tripla X pedig nagy robbanás. Megnézzük mihez köthető?
      X X X az "X Faktor" hozzá a kép : http://pctrs.network.hu/clubpicture/6/4/2/_/x_faktor_hatterkep_1024x768_642808_47852.jpg
      Kifejező kép ugye?! Hányan és hányan látták ebben az országban...!

      XXX - mi lehet még? Azt mondod X = 10 ? Jó, akkor három X az háromszor 10. Leírva 101010 - ez mindenkinek ismerős számsor, főleg ma a digitális korszakban. Igen, ez egy kettes számrendszerben leírt szám. Mi lehet?
      0 db 1-es
      1 db 2-es
      0 db 4-es
      1 db 8-as
      0 db 16-os
      1 db 32-es, ezek összeadva annyi mint 42... mint kisoroszi utolsó járat.
      A képen : "2010 az X faktor éve" hmmm, ismerős mondat, egy film címére hajaz : http://bandbaji.files.wordpress.com/2010/01/20101.jpg
      Lehet hogy még ebben a történelmi periódusban http://www.nice.hu/news_images/1675/mol_2012042091657_5.jpg ??

      Törlés
    60. "XXX - mi lehet még?"

      Gondolkodj párhuzamokban Sang!!!! ... :)))

      Atya - Fiű - Szent Lélek
      Anyag - Víz - Levegő
      Sűrű - Folyékony - Légnemű
      Test - Víz + Vér - Lélegzet
      I. Vh. - II. Vh - III. - Vh (???)
      Látható I. - Látható II. - Láthatatlan III.
      Pandora szép - Pandora kedves - ... de a szelencéje egyáltalán nem (és valaki kinyitotta) .... Oklahomában a fekete lábúak táncolnak ... lássuk azt a "bátort",
      aki megállítja őket .... a pénzével ... az aranyával .... a hatalmával ... a nagy
      pofájával !!!! ... :))) Lehet próbálkozni .... csak tessék, csak tessék !!!! (bankárok
      előnyben)

      Le van írva Sang .... " a csillagok a földre esnek " ... és ez már folyamatban is van. ... : )))

      Ö.T.

      Törlés
    61. FED ----->>>> fedél ----->>>> .... és a fed már nem él
      ANK ------>>>> ankol ------ >>> ..... és a bank már nem tankol

      knocking on heavens door ----->>>> aki kopogtat, annak megnyittatik .... legfeljebb nem azt találja, amire számított ... : )))

      Ö.T.

      Törlés
    62. Ugyanez sakknyelven:

      A biztos matt előtt pár lépéssel már nincsenek jó lépések.
      Minden kényszerpályán mozog. ... : )))

      Ö.T.

      Törlés
    63. ""A biztos matt előtt pár lépéssel már nincsenek jó lépések.
      Minden kényszerpályán mozog."" Ez találó a helyzetet nézve.
      Nemzeti összefogás számlaszáma : 11711711-22222222
      11G11G11 -> Golden-Gate - Aranykapu - Nemzeti összefogás
      De jelentheti még Galileo Galileit, akinek sok vonatkozása volt - van a Jupiterre nézve, tekintve az óriásbolygó Galilei holdjait, vagy a Jupitert fürkésző Galileo űrszondát.
      (Sang 2X7 karperecét is akár :-))

      Ki kell telepíteni Győrújfalut. Ez nagyon sok ideget és keservet okoz az ottlakóknak, és folyamatos rettegést hogy betör a víz vagy sem. Így vagy úgy de a GÁT főszereplő lesz. Az Index írja:
      ""Mit kell tudni Győrújfaluról? jún. 7. 20:08... 2010-es adatok szerint 1455-en lakják. ""
      Figyelitek?? 2010 már megint, mint az X faktor éve, vagy Kubrick 2010 Űrodüsszeája - A Kapcsolat éve. Aztán 14 - 55 -> 2X7 -> 7 7 - G-G megint, és 5X11 megint.. és megint és megint..
      """4,2 millió eurót gyűjtöttek az osztrákok jún. 7. 18:45""" ...4.2... hát igen, mennyi is lehetne ...
      ""Lezárták a 111-es utat"" -> A 7-es szám 2-es számrendszerben leírva 111, levezetve 1db 4-es, 1db 2-es és 1db 1-es az egyenlő héttel!
      Hét 7 hét... mi lehet ez? Golden Gate - G-G -> 7-7 -> valószínüleg nyílik az Aranykapu a jóakaratú embereknek. A példátlan nemzeti összefogás is igen-igen jó előjele ennek.
      Aztán, a 7 - G -> utalhat a Gate -> Kapu - K - 11 -> vagy... magyaros áthallással Gate... ízlelgessük... gét.. igen megvan: GÁT. Magyarok a GÁTon, és az Aranykapu küszöbén.

      http://www.echotv.hu/riportjaink-2013-06-05-el-a-nemzeti-osszefogas-szamlaszama

      Törlés
    64. "Nemzeti összefogás számlaszáma : 11711711-22222222"

      Jajjjj .... ez nagyon jó Sang .... ha problémánk van, akkor csak nyitni kell egy
      bankkontót és tömni rá a számokat ... és akkor majd minden megoldódik.

      Csodálatosan szép és gigantikus baromság. ... : ))))

      Nézzük ezt a jellegű problémamegoldást más szempontokból is, pl. ....
      ha kitör az aszály, akkor arra is nyitunk egy bankkontót .... és akkor majd
      megszűnik a szárazság. .... vagy,
      sűrűsödnek a napkitörések .... így erre is nyissunk egy kontót és ha szorgalmasan adakozunk, akkor majd a napkitörések is befejeződnek ... vagy
      nyithatunk pl. a vulkánkitörések ellen is egy kontót .... és akkor a kifröcsögött láva majd visszamegy a vulkánba .... hm ... ha ezt a megoldást tudták volna Pompejiben ... még talán mindig élnének, nem ???

      De nyithatunk egy kontót pl. a pólusváltás ellen is ... és akkor ez majd elmarad, bár szerintem az igazi megoldás az lenne, ha az emberi hülyeség ellen
      nyitnánk egy kontót ..... ahová mindenki szorgalmasan adakozna .... és előbb
      vagy utóbb automatikusan okosak lennénk.

      Talán érzékelhető, hogy mit akarok mondani . ... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
    65. De ugyanilyen "intelligens" megoldásnak tűnik, hogy mondjuk tenyésztéssel
      növeljük a békegalambok számát ... hátha egyszer csak kitör a világbéke. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    66. Ugyanez magasabb szinten:

      A háborúhoz pénz kell.
      A békéhez meg nem. ... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
    67. Akkor most nézzük a humanoidok problémamegoldó gondolkozását Sang, ami
      már valamennyire intellektusnak nevezhető, az ÁRVÍZ tükrében:

      1. Noé, mikor jött a nagy áradat, épített egy nagy bárkát és elhajózott.

      2. A nomád népek, mikor egy terület valami miatt lakhatatlanná vált, egyszerűen
      fölszedték a sátorfát és elhúztak onnan.

      3. A mai civilizált ember - aki okosnak képzeli magát - mikor jön az árvíz, akkor
      nyit egy bankkontót .... és MARAD. ... : )))) .... és panaszkodik.
      És ezek után még intelligensnek is képzeljük magunkat .... röhej, nem ????

      Ö.T.

      Törlés
    68. De kb. ugyanilyen intelligens, mikor a süllyedő Titanikon az utasok
      az utolsó pillanatig azon vitatkoznak, hogy kié a hajó. .... : ))))

      Ö.T.

      Törlés
    69. Kedves Sang és Öti bátyó!
      Ha nem próbáltok meg elszakadni ettől a bejegyzéstől, és másik cikk alatt folytatni ezt a remek eszmecserét, akkor indokolatlanul feltoljátok ennek a cikknek a nézettségét. Az ebből adódó felelősséget rátok bízom! :))

      Törlés
  7. Ne izgasd magad MJ, még mindig élünk .... és ez önmagában = csoda. ...:)))
    Bátraknak egy kis mélyrepülés:

    IPAR = i-PAR = i - PÁR = i - i vagy i + i = ami valójában csak i + ! a fordított arányosság miatt = amiből egyenesen következik, hogy csak az egyik i az igazi, a másik meg hamis.
    (felkiáltójel)

    Úgy tűnik, hogy rosszul választottunk, nemde ???

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  8. Ugyanez még mélyebben:

    Megvannak a nyomai, hogy annak idején genetikailag "kitenyésztették" belőlünk a
    telepátia képességét és helyette egy zűrzavaros nyelvrendszert installáltak, aminek a lényege, hogy a saját rezgésünkkel (beszéd) tartjuk fenn a saját börtönünket ... s mindezt
    automatikusan, anélkül, hogy tudnánk róla.

    Ennek ellenére még mindig VAN 1 esélyünk. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  9. Egy kis olvasnivaló arról, hogy a római egyház mennyire 1 ház:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_egyházszakadás
    (Érdemes végigolvasni és ez még mindig csak a felszín.)

    Ha a pásztorok ütik egymást, akkor mit várunk a birkáktól ????
    Ezek 1054 évvel a megalakulásuk után még mindig hülyére b@szogatták
    egymást a hatalom érdekében .... hogy melyikük játszhasson Istent
    a lehülyített prosztóknak.

    Egyelőre erősen úgy néz ki, hogy a fagyi visszanyal. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ha a pásztorok ütik egymást, akkor mit várunk a birkáktól ????"
      Ugyanugyan Ö.T. kolléga, nem eszik olyan forrón azt a felszínt...:-)
      Az a baju(n)k a birkáknak, hogy mindig elhitték, hogy a pásztorok kíváncsiak a terelési irányt illető véleményükre.
      (Pedig bármikor türelemmel kivárhatták volna, amíg agyonütik egymást...)

      mj

      Törlés
    2. Leírták anno kedves MJ kolléga, hogy akinek nagy pofája van, azt
      az Isten megalázza. Ideje lenne lassan a római birkáknak is a porbankúszást
      gyakorolni .... mert ahogy elnézem, fölöttük a bot ... és az egész kiépített
      rendszerük erősen dögledezik.

      Logikailag ez egy viszonylag egyszerű lépés .... ami nem műxik, azt hagyjuk a
      fenébe alapon - gyakorlatilag azonban qrvára nehéz, mert a 2000 év alatt
      felhízlalt egójuknak kell(ene) búcsút mondani.

      Hm ... asszem most éppen azt vizsgálják, hogy a derekuk
      még hajlékony-e .... vagy már teljesen lemerevedett.

      Ö.T.

      Törlés
  10. Jut is eszembe... hamán mennyiség.

    Azért nem olyan veszedelmes ez a nagy elárasztásos móccer.
    Ugyanis:
    A) simán le is gyakhatnának,
    B) a mentális elnyomkodásnak van egy olyan "áldásos" hatása is, hogy a bir... musl... izé... szóval, a humán csak keves dologra tud eccerre koncentrálni (merugye a keves kapacitás, hamar megtelik)
    C) a szerencsés nyertes, akit pofonvilágolt a Fényesség (Azúr/Isten/Buddha/Allah, stb) azmegmán úgysenem foglalkozik a sok bohócsággal, csak amivel feltétlen szüksége vagyon a tovahaladáshoz.

    Azt persze nembiztos megértem, a sunnyogó arcoknak minek kellet évszázadokat/ezredeket görcsölni, hogy egy jókis pókhálós rendszert megálmodjanak, beüzemeljenek, és működtessenek, ha most azon vannak, hogyan rugják aztat fel.
    Némiképp értelmetlen.
    Hacsaknem... pont azért mívelték/mívelik eztet, mer... maguknak is el köll verni valamivel a időt. Hamán itt ragadtak. Oszt más móccer meg nem vót a tarsolyban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Azért nem olyan veszedelmes ez a nagy elárasztásos móccer. "- nekem ez jut eszembe..
      :D
      http://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%207&version=KAR

      *****
      "Hacsaknem... pont azért mívelték/mívelik eztet, mer... maguknak is el köll verni valamivel a időt. Hamán itt ragadtak. Oszt más móccer meg nem vót a tarsolyban."- Ja. Da.
      "hogyan rugják aztat fel. "(mármint a hálót)-ezt nem értem (a,b,c,d,E-terv mindig van.. minden E-s-E-t-re) <ezt négyszer átirtam,mire elnyerte ezt a Formáját.. a boncolt szó minden értelmezése számit..

      Törlés
    2. É-s E-T es-et-ével mi van? Mikor megy már haza?

      Törlés
    3. "Némiképp értelmetlen."

      Hát valahogy nekem is hiányzik a logikai lánc a történetből, ugyanis a "saját
      képmás" rendszeresen nekimegy a falnak ...
      amit aztán magasabb szintről nyelvi összezavarással, özönvízzel, vulkánkitöréssel igyekeznek "gyógyítani" ...
      mondván hogy túl magas házakat építettek ... aztán a mennyei útmutató végén
      az utódoknak is a tudomására hozatik, hogy úgyis ki lesznek nyírva ... mert bűnösök voltak ... mire a logikusan gondolkodni merészelő teremtmény aszongya:
      hát, ha már így is meg úgy is kinyírnak, akkor csapjunk a lovak közé és élvezzük ezt a pár évet és éljen a heje-huja-hülye.

      És néhányan ebből akarnak "új világrendet" csinálni .... majd ... egyszer.

      Ez itt a legnagyobb nyalóka, ami a földön létezik : .... MAJD ... valamikor ... csak ki kell várni ... és ha valaki nem érti ezt a kib@szott nagy káoszt ... annak megmagyarázzák, hogy "Isten" útjai kifürkészhetetlenek".

      Hát igen ... 10 darab tőmondat 2000 év alatt valóban kifürkészhetetlen ...
      ezeknek. A szeretettel egyelőre csak addig jutottak, hogy mindenféle szerrel etetnek minket ... hm ... néha felmerül bennem a kérdés, hogy mit értenek ezek intelligencia alatt, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán hogyan merik kiejteni a szájukon ... az evolúcióról már nem is beszélve.

      Na de mindegy ... lényeg, hogy előre ... csak így a szakadék szélén
      néhányan gondolkodóba esnek.

      Ö.T.

      Törlés
    4. "És néhányan ebből akarnak "új világrendet" csinálni .... majd ... egyszer"
      Sion Cion Zion,cöhh
      http://www.youtube.com/watch?v=Icl7T6gqke4
      a.n

      Törlés
    5. Naszóval...
      Elnézést kívánok (meg jóccakát is) zplus kollega, ha kissé érthetetlen csavargálom a szókat. Időnként bebakizom a fogalmazást mer (vaneza... "a közösség érdekében végzett munka", ahun átalalakulok biológiai fődmunkagéppé, ami lefáraszt... megpersze a egész napos "kinek a farka nagyobb" vetélkedő ezertizennyócadik verziójának akaratlan meghallgatása senem emeli a... semmiféle szintemet) pár agysejtem kollektíve öngyilokot követ el. S ez időnkint megzavarja a rendszert.

      Tehát. Hamán a hálós vonalt emlegettem fel, akkó a felrugdalás helyett tessék behelyettesítni a le és/vagy széjjel szaggatást.

      Viszont. Továbbrasenem értem a b, c, d,... x, z, stb. verziókat sem. Merugye... ezek is variációk egy témára.

      Megoszt... azér aztat gondolom (jelenleg, még), a türelem akkor is Erény, ha valamilyen szinten a Majdra alapoz. Ugyanis, jelenleg még jáccik a Idő nevű játékos is. S a sunnyogós bácsik/nénik (kígyók/békák... vagyamik) lehetnek nagyon-nagyon hipertáposan iq-betyárok, meg létezhetnek tovább, mint a átlag humánok. Demivel, maguk is beugortak ebbe a játékba és ügyesen kavargálva a lapokat egész helyre kis rendszert kerekítettek ide körénk (megpersze maguk köré is) elfogadtak egyfajta „játékszabályot”. Tehát az övék kis kacsójuk is kötve vagyon. Csakugye... erről láthatóan időnként megfeledkeznek. Aztán majd beleszaladnak egy alacsonyan gyövő tasliba, amin maj jól meglepődnek.
      Persze... ez a tasli legázolhassa a átlag humánot is. De közülük páran azért mán somolyogva, meg nagy vállvonogatás kíséretében szembesülnek a „nagy csatt”-al.

      Törlés
    6. Attól tartok Quedra, hogy ezt a taslit az átlagember fogja adni, és a már küszöbön állókat fogja érinteni valahogy. Lehet, hogy lök rajta egyet kifelé, lehet, hogy visszarántja. A franc tudja. :)

      Törlés
  11. Na most. Nyilvánvalóan az ember szeret kísérletezni az ízekkel, és mióta az "eszünket tudjuk", azóta vegyítjük az alapanyagokat. Ha nem így lenne, akkor egy egyszerű levest sem tudnánk főzni. A magyar lovasok sózott és fűszerezett szárított húst vittek magukkal több száz kilométeres útjukra, mert így volt tartós és finom! :D

    Szóval alapvetően nem azzal van a baj, hogy a Föld áldásait vegyítjük, megfelelő elemeket párosítunk, hanem azzal van a kikúrt nagy baj mostanában, hogy az egyre silányabb és egyre inkább feltűnően kiérződő szar ipari melléktermékekből gyártott "élelmiszert" megpróbálják a még eladható kategóriában lenyomni a nyomik torkán, ízfokozókkal és aromákkal eltüntetve a tömeggyártásból eredő turpisságok "nyomait".

    És nem csakhogy néhány szélsőséges esetben van így, de minden terméknél amelyik a tömegpiacra készült. Egy egyszerű szörp, tej, vagy tea is már tele van minden szarral, alig merem odaadni a gyerkőcöknek. Ezért kell visszatérni a minél nagyobb arányú önellátásra.

    Ez persze csak az érem egyik oldala, a materiális vonal. A másik oldal, amit Mazsola is említett a posztban, az a szellemi leterhelés, totál hír- és médiakontroll, megspékelve egy csipetnyi think-thank-el, csak hogy tudjuk miről mit is kell gondolni, és ahogy az lenni szokott az ilyen felszín alatt úszó, "láthatatlan2 ragadozó a legveszélyesebb. Első körben ezt kell lerázni magunkról véleményem szerint, ezután az anyagi rész már magától helyrerázódik. Legalábbis elvileg a szellemiből manifesztálódik az anyagi rész, így ez lehet a helyes út a javulás felé...... :D
    Panka.

    VálaszTörlés
  12. " ... elvileg a szellemiből manifesztálódik az anyagi rész. "

    Több faktor is arra utal Panka, hogy ez a gyakorlatban is így van.
    Kompjúternyelven ez annyit jelent, hogy ha a géped rendszeresen megzuhan,
    akkor nem a hardver a hibás, hanem defektes a program.
    Humanoidoknál ez azonos az ideológiával. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  13. Mikor ma beleolvastam az új "Xbox" bemutatása kapcsán írt cikkbe, csak az érdekesség kedvéért (sosem volt és nem is lesz játékkonzolom, mert soha nem is játszom), akkor egy kicsit a kétségbeesés környékezett. Beépített közösségi hálók, kedvenc tévésorozatok bejelölhetősége, Call of Duty játékok, stb... minden szó, ami ott elhangzott, arról azt gondoltam, hogy már megyünk ki belőle, épül le, ezt hívják "scale-out"-nak. Mindenki unja már, hagyjuk már ezeket az értelmetlen "kütyüket", értelmetlen sorozatokat (egyáltalán a tévénézést), az értelmetlen lövöldözős játékokat (már nem akarnak joystick-al vezérelt drónokkal más országokban ártatlan embereket legyilkolni), stb...

    ÁÁÁ! EGY FRÁSZT!
    Mi itt osztjuk az "észt", de ez az emberek 99,9%-át ez annyira sem érdekli, mint a hangyák nemi élete...
    Minden folyik tovább, mint eddig, sőt, gőzerővel folyik. Nem akar itt senki sem "visszatérni" a természethez, egyszerűen, de kiegyensúlyozott harmóniában élni. A francokat.
    Még a családban is mondja valaki, hogy kár, vége lett egy sorozatnak és reméli lesz folytatás, mert olyan jó volt. Azt sem tudom mi a francról beszél. Mindenki megőrült? Vagy csak én? :)

    Azt érzékelem, hogy nekik nincs alternatívájuk e helyett. Ők nem foglalkozhatnak belső, spirituális dolgokkal, és kevésbé a "külső" világra figyeléssel, mert ők erre alkalmatlanok. Nem azért, mert "tudatlanok", persze azért is, de ha bizonyítva látnák feketén-fehéren, hogy az igaz, amit mi mondunk, nekik ez akkor sem kellene!
    Ők nem akarnak élni a "szabad akaratukkal", nem akarnak felelősséget vállalni, nekik az kell, hogy azzal foglalkozhassanak, amit eléjük raknak és ne kelljen gondolkozni. Utálnak gondolkozni, mert tudat alatt félnek attól, hogy rájönnének, az életük így egy kalap sz...t sem ér és ezt nem akarják tudni.
    Tehát ha ők nem ebben a paradigmában élnek, akkor semmi nincs helyette számukra. Sőt, félnek! Beszéltem egyszer valakinek néhány dologról és egy idő után azt mondta, hogy hagyjam abba, mert megrémítem (nem azzal, hogy elment az eszem :)). Olyan is volt aki úgy reagált, ha még félóráig beszélek, akkor öngyilkos lesz, mert ő nem akar ilyen világban élni, amit felvázoltam neki a valóságból....

    Tehát be kell azt látni, hogy csak nagyon-nagyon kevesek azok, akiknek ez az egész szól, kár másokra egy másodpercet is pocsékolni, ők a "mennyiség" népe és nem a minőségé, tulajdonképpen egy másik faj. A tyúkot sem lehet megtanítani az ábécére, kár az energiáért....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan ez mint a Mátrix, és gyakorlatilag te vagy Morpheus, az ismerőseid meg jobb esetben Cypher(amelyik elárulja őket, mert nem tetszik neki a valóság, és visszakéredzkedik Smith ügynöknél a Mátrixba mint filmsztár vagy egyéb bugyuta valami), de leginkább a "többiek" a medencékben/mátrixon belül.

      Szerintem ezt a legtöbben érezzük, így érezzük magunkat sok esetben, de ez nem baj, mert az irány jó, és élni kell a valóságban a valódi értékek mentén, akármennyire is nehéznek tűnik.

      R.S.

      Törlés
    2. Pontosan, jól írtad le.

      Valami ismeretlen oknál fogva mégis időről-időre jön az érzés, hogy talán az a feladata a legalább részben "megvilágosodott" embereknek, hogy segítsen másokon ez ügyben, aztán persze csalódik, de mégis időnként újra előjön.
      Nehéz leküzdeni, ha sikerül, akkor meg a szívtelenség érzése kerül elő, hogy milyen ember vagyok, aki leszar másokat. Valami "valós" lehet, hogy van mögötte, mert nem hagyja nyugodni az embert, legfeljebb átmenetileg. Rossz nézni a sok szenvedőt, aki valójában a saját (tév)képzetének a foglya és feleslegesen szenved tőle, attól ami nincs, csak képzeli, hogy van. Nehéz, na...

      Törlés
    3. "
      Van, aki hallja
      Van, aki érzi
      Van, aki tétován félreérti
      Van, aki tudja
      van, aki érti
      Nem számít nő, vagy férfi
      "

      http://youtu.be/0Jby3e1txfA

      :)

      Törlés
  14. Bastian, egyszer én is felvetettem ezt a problémát egy másik megvilágításból. Az a kérdés foglalkoztatott, hogy kik mehetnek és kik maradnak? Ez minden esetben az egyéntől függ? Voltak ezzel kapcsolatban aggályaim... Ugyanis attól, hogy Mari néni a falu végén még nem olvasott életében ébresztős blogot, attól még lehet jó és okos ember, akit érdemes kimenteni, felébreszteni, nem? Szerintem nem lenne túl fair az Élet részéről, ha csak az internettel rendelkező emberekhez jutnának el az üzenetek, a Mari nénik meg "dögöljenek" meg az RTL-klub "álom az álomban" c. műsorán.

    Egy barátom ezt a választ adta a felvetésre:

    "Mi az, hogy ki mehet és ki nem? A szerepek a filmen maradnak és a moziteremben magára ébredő néző az, aki „mehet”. Fordítsd meg: nem a vászonról fogsz lelépni, hanem egy nézőtérre fogod behúzni a vásznon lévő perspektívád! Amíg a vászonról akarsz lelépni, ott van a súlypontod, ergo ott is vagy – és akkor „maradsz”. Amikor leugrik valaki a trambulinról a medencébe, az ugrás előtt már a medencében kell lennie "tudatilag", különben ott toporoghat napestig. Amikor reggel felébredsz, azt éled meg, hogy kiléptél az álmodból? Nem, hanem azt, hogy felébredtél - nagyon nem ugyanaz. Az „léphet ki”, aki képes magától kilépni, aki megsemmisíti a filmbéli szerepét. S ez csak azon múlik, hogy ki ő, minek gondolja magát - ld. Mátrix film. Nincs zsűri, ez nem az X-faktor, itt te magad döntesz önmagad felett: létezel vagy nem, hol és miként meghatározva magadat. Ez tudati ugrás, eszmélés.


    Mari néni pontosan ott van, ahol lennie kell, hisz itt nincsenek úgymond „véletlenek”.
    Nem a körülményeid alakítanak téged, hanem te szétválaszthatatlanul egy vagy a valóságoddal – annak minden elemével egyetemben –, aminek része Mari néni, számodra egy viszonyítási pontként. (Sem a múltad eseményeit, sem a jövőbelieket nem tudod a „mi lett volna, ha”, és a „mi lenne, ha” elvont, teoretikus elméletén túl igazából lehántani magadról, ez egyidejűleg ugyanis egyben létezik, s az elméleti szétválasztás épp azt az illúziót táplálja benned, hogy te benne vagy a valóságodban szabad akarattal és nem fordítva.)
    Kedves dolog, hogy a lelkedre veszed Mari néni a sorsát, és ez így van jól, empátia nélkül nem lehet semmit e világból megérteni, de tekints rá inkább az összetett szemed egyetlen sejtjeként, és tiszteld meg a csodás lényét azzal, hogy meghagyod neki, hogy az legyen, amit magának szerepként szánt, nem vitatod el a jogot tőle, hogy ő legyen a tudatlan Mari néni. Kirángatni valakit onnan, ahol a helye van, még ha a „jó szándék” is vezérel, ugyanolyan tiszteletlenség, mint amikor csupa szeretetből a kutyámnak nem engedem meg, hogy az lehessen, ami: azaz kutya. Mert én az antropomorf szemléletemmel egy kis embernek látom őt, csokival tömöm, beviszem az ágyba és felborítom az egészséges ösztönvilágát – és most figyelj –: éppen azért, mert csak egyetlen szemmel tudom nézni a világot, a magaméval, az övével már nem. Vagy az enyém, vagy mindenkié a valós nézőpont. Hagyd a csudába a sajátodat és lásd a világot többmilliárd szemen keresztül! Ne akarj Mari néniből kis TT-t gyártani! Mellesleg, ha Mari nénit megkérdeznéd, szerintem egyet értene velem, mondván: hagyjatok már békén a sületlenségeitekkel, mert még odasül a csirkecomb! És ez így van jól. A szellemi propaganda számomra épp oly visszataszító, mint amikor szánalmas ügynökök akarnak rámsózni valamit, amire 100%, hogy nincs igényem, mert eddig egyáltalán nem éreztem a hiányát. És felőlem jöhetnek a szar dumájukkal, hogy amíg nem tudom, hogy van, persze, hogy nem is hiányzik - mert épp ez a szemléletmód hozta létre azt az értékválságot, aminek a keserű levét issza a saját igényei közt eligazodni képtelen ember. Az igény belőlem fakad, s a világ meg erre reagál, sosem fordítva."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó "válasz"! :)

      Mondjuk az nem igazán látom át, hogy miért választaná valaki tudatosan a "buta" Mari néni szerepét, mert azzal nem sokra megy...

      Bár én hajlamos vagyok továbbra is azt gondolni, hogy az "anyagi" illúzió gerjeszti a "személyes" tudati "örvényt" a közösből, de én is elgondolkoztam már azon, mi van, ha mindig csak ugyanannyi "ember" van a világon és aminek nő a létszáma, azok csak "statiszták" a mi világunkban? Valódi személyes tudat nélküli ösztönlények, akik képesek reagálni a környezetükre, van anyagi megjelenésük, de tulajdonképpen csak egy szimuláció kellékei, mint a konzolos játékokban. Van aki játszik és ehhez vannak "virtuális" szereplők a játékban. Ha többen játsszák, akkor van több valódi szereplő is, de közben tele van a játék nem valós szereplőkkel is, mi pedig megpróbálunk tőlük is olyasmit elvárni, mint magunktól, mert azt gondoljuk ők is ugyanolyanok, mint mi. Holott ők csak "díszlet", nincs mögöttük semmi.
      Talán érdemes ezt is átgondolni, hiszen csak az elmúlt 1-2 száz évben lettünk ilyen sokan, előtte meglehetősen stabil volt a létszám évezredekig. A játék bonyolódott és bonyolultabb játékhoz több (ál)szereplő dukál...

      Törlés
    2. Nos, némelyik "embertársunkra" nézve valóban felmerülnek ilyen gyanúk...
      Bár szerintem van egy "egyszerűbb" magyarázat is: az ugyanazon Egy Tudat nem egyforma intenzitással nyílvánul meg a végtelen megjelenési formái mindegyikében, és ebből adódnak a tudatszint-béli különbségek. Az alacsonyabb tudatszintű létezőket tekinthetjük ugyan statisztáknak, de mégis nekik is megvan a szerepük, létezésük nem a véletlen folyománya, hanem a Mező valamilyen célú teremtményei. Mi értelme lenne azonos létszámú ember létsíkját ellepni nem valós szereplőkkel? Hm. Komoly kérdés...

      Törlés
  15. ...szerintem csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy – még életükben - az egyetlen valós perspektívából legyenek képesek konstans „érezni”, hogy valójában mind statiszták (vagy főszereplők, lényegében MINDEGY) vagyunk, tudatszinttől függetlenül. Olvasgathatjuk az ébresztős blogokat meg az ezoterikusnál ezoterikusabb könyveket, de amíg ezt nem éreztük meg, addig csak egyik álomból a másikba okoskodjuk magunkat...és így az egész szart sem ér...

    btw. Mazsola Te ezt az egységet egy pillanatra már megélted nem? Az ebédlőben...vagy rosszul emlékszem?

    ...mellesleg abban is -szinte- biztos vagyok, hogy némely „statiszta” Mari néni ezt az egészet sokkal jobban érzi mint mi, akik csak tudjuk.. van olyan vicces a rendező

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mari néni a rendszer része, és nem is tud másról, nem is akar máshol lenni. Ha benne vagy, része vagy egy hangyabolynak, akkor egyéniség nélkül egyedként szerintem fel sem merül benned, hogy lehetne másképp is, egyszerűen része vagy az élet adott alrendszerének - azon a szinten. "Nekünk" adatott meg, - és ezt néha akár hátrányként éljük meg - hogy egyáltalán elgondolkodjunk kérdéseken és válaszokon. De ehhez elsősorban ki kell kacsintani a mátrixból, ki kell dugni a fejecskénket, keresve a miérteket és a hogyanokat, és biztos vagyok benne, hogy ez a fajta ébredő kíváncsiság, ami kivezethet ebből a realitásból szintén része a Rendszernek, a Programnak. És szerintem nem állunk rosszul.

      Törlés
  16. Az ember megérett egy mocskos nagy elfenekelésre:

    PÉNZMÁGNES meditáció!
    http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=jupiter21&pid=67583&blog_cim=P%E9nzm%E1gnes%20medit%E1ci%F3

    Ez már tényleg fáj. És kiadják albumként "Agykontroll" néven is.... :(
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. offment (Panka linkjéről..) :
      tuti ez a néni is titokban arról álmodott kislánykorában, hogy egy rózsaszin-lila ezómizó blogban legyen album-hölgy.. :D
      http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=1437900&aid=213896

      Törlés
  17. "MINDENBŐL KURVA SOK VAN!!!"

    Ezen nem kell csodálkozni Mazsola, mert úgy vagyunk programozva, hogy:

    SOK = JÓ

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  18. Érdekes a Peruban élő - magukat az Inka ősnéphez soroló - Taquineló törzs
    vallása, amelynek mindössze 3 fő pillére van, úgy mint:

    1. Ne lopj!

    2. Ne hazudj!

    3. Ne légy lusta!

    .... és nincs szükségük rendőrségre. ...:)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gruppen ezek szerint belefér! Rendben, költözök!!! :))

      Törlés
    2. Figyelemre méltó szemlélet Mazsola B kolléga,
      de csak addig, amíg az élet értelmét a b@szásban
      határozzuk meg.

      Ennél azonban van magasabb szint is. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Kedves Ö.T. kolléga, a fasz kivan az ilyen besavanyodott bigottakkal, akik még azt sem képesek értékelni (ha a fél falu vasvillával kergeti, akkor sem:-), hogy valaki nem macsétával, húsvágó bárddal és AK-47-essel készül Peruba.
      Ugyanis a "ne ölj" sem szerepel Taquinelóék alkotmányában...:-)

      mj

      Törlés