2013. augusztus 25., vasárnap

Humán hárfa

Egy angol művészhölgy - a Londoni Queen Mary egyetem közreműködésével - belefogott egy újításba, aminek kb. az a lényege, hogy az emberi test húrokon keresztül összekapcsolódik instrumentálisan felhasználható építményekhez, úgy mint például a Brooklyn hídat függesztő acélkábelekhez, és egy speciális tánc segítségével újfajta rezgéseket, hangokat, dallamokat hoznak ki ebből a fúzióból. Így válik eggyé a rezgés, a hang és a tánc összhangja, ahol a híd maga a hangszer (hárfa), az ember meg a pengető. Itt a reklámvideó:

Making Music with the Brooklyn Bridge | The Human Harp




Hm. De ráérnek egyesek... Nehéz eldöntenem, hogy ez egy újabb emberi ökörség, vagy egy remek ötlet? :) De hiába a remek ötlet, ha nincs mögötte semmi "spirituális tudás" a rezgésfizikáról...

Annak idején a Front 242, és a - mindenben világvégét látó - Front Line Assembly nevű zenekar is próbálkozott úgynevezett ipari gépzenével, aminek kb. az volt a lényege, hogy kimentek valami gyártelepre, és egy vascsővel mindenre ráütöttek amit ott találtak, majd ezt rögzítették és felhasználták a zenéikben - és ez akár egy játszótéren is megjátszható, ott is nagyon érdekes hangokat lehet összeütögetni! A Depeche Mode srácai is csináltak ilyesmit az Emulátorjaikkal, pl. két kanalat vagy kalapácsot összeütöttek, ezt a hangot bedigitalizálták, majd ráhúzták egy zongora hullámformára, és kész is volt az egyedi, semmihez nem hasonlítható csengő-zongora hang, vagy kalapács-hang, amivel dallamot is lehetett játszani! :)


(a szövegével együtt érthető a klip)

A Human Harp a vascsőütögetéstől azért finomabb vonalon próbálkozik, bár egy kicsit visszást kelt, hogy a fenti videó szponzorált, tehát valakik ebből keresni akarnak valamit, mindenesetre a Creator's Project alkotásaira érdemes odafigyelni. Ezeket a klipeket is ők csinálták.  


9 megjegyzés:

  1. Nem mintha annyira felvágnék vele, de idehaza egy familiárisan erősen pigmentált etnikum a depesmódot már száz évvel megelőzve evőkanál illetve ceglédi kanna felhasználásával állít elő instrumentális zenét...

    Az emberi test például itt is
    http://manna.ro/image/journal/article?img_id=790965&t=1311324206049
    húrokon keresztül kapcsolódik össze instrumentálisan felhasználható építményekhez - ha jól látom, minimum négy húrról lehet szó - de úgy tűnik, hogy a muzikálisan alulművelt/közönyös közönség soraiból senki sem érez késztetést legalább egy basszusfutam megszólaltatására.

    mj




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy nincs új a nap alatt, ami az új, az a módszer, ahogy vegyítik az élőt a szintetikus hangzással. Akárcsak az embert a technológiával - hajrá! Cél a biorobot, az android és a szex-mashine! :)

      És hamán kultúra: ocsmány amit a zsindex is művel most:
      http://index.hu/kultur/2013/08/25/a_nagy_kazinczy_emlekkviz/
      De hát mit várjunk tőlük?

      Törlés
    2. Ha nem tévedek, Stokholm-Istókhalma vonatkozásban anno itt is előfordult némi purparlé...:-)
      mj

      Törlés
    3. Kupán találtad a szöget! :)

      Törlés
  2. Creators Project. Human Harp.

    Köhi-köhi. Csak nem egy újabb Harp Project? ;-)

    Bea

    VálaszTörlés
  3. Nyah... tök ügyes vótam, mer meg is tekintettem a videjó 1.38 másodpercit. Bizony. De nem lettem lenyűgözve. Biztos azér, mer eztafajta magos művészetet mán a agyam nem bírja feldógozni.
    Persze... felmerült így hirtelen a kis fejembe a gondolat, hogy vajh a nagy művészkedésbe mikor fogják a mindenféle kütyükkel (meg főleg bájosan mosolyogva) felvenni a emberi húsba csapódó bárd hangját - és eladni valami fennkölt/megemelkedett új irányzatként?

    Megoszt... ammánmeg mekkora művészi érték, ha mindenféle bigyóhoz hozzáköti magát a ember, oszt közbe hajlong, meg... Ahelyett, hogy ez a sok felvilágosult, meg magát kifejezni akaró jányka eltrappolna, oszt felkapálna/szántana vagy nyóc hód fődet. (Tartok tőle minnyán nem lenne olyan sugárzó tekintetük, sem széles a mosolyuk.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen művészkékre is szükség van a világban Que, különben mindenki csak ábrándozva. Ööööö, várjál, nem pont a művészlelkek ábrándoznak normális meló helyett? :)

      Azé hozzá kell tegyem, hogy a világ boldogabb lenne, ha mindenki azt csinálhatná amit szeret, és nem kellene aggódnia a megélhetésen. Ebbe persze nem értendő bele a bárd és a hús fent említett kapcsolódása.

      Törlés
  4. A hídon átmenni kellene és nem zenélni rajta!

    Híd ... hidden ... hm ... érdekes párosítás.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  5. Azért mennyi pihent ész meg szabadidő kellett ehhez? (mármint a hidas cucchoz)

    https://www.youtube.com/watch?v=3aXGJZmOxBM

    VálaszTörlés