2013. augusztus 22., csütörtök

Lazuljunk: jó VAGY rossz, avagy jó ÉS rossz?





„Crowleynak sötét haja volt, erős járomcsontja és kígyóbőr  cipőt viselt, legalábbis feltehetően viselt cipőt, ezen felül furcsa dolgokat tudott művelni a nyelvével. Ha kicsit elkalandoztak a gondolatai, hajlamos volt elégedetten sziszegni.
Ezen kívül nem pislogott. Azért késett a találkozóról, mert nagyon élvezte a huszadik századot. A huszadik század minden volt, csak nem unalmas.





A temetőben Hastur, a magasabbik démon leült egy sírkőre Ligur, az alacsonyabbik és rutinosabbik lopakodó mögött.
-      Fényt látok – mondta. – Itt jön, végre, a nyavalyás. (…)
-          Hogy néz ki ez a Crowley? – kérdezte Ligur.
-          Túl régóta van már idefönn – horkant föl Hastur. – A Kezdetektől fogva. Bennszülötté vált, ha engem kérdel. Még telefon is van az autójában.
Ligur  eltöprengett. Akár a legtöbb démonnak , neki is csak halvány sejtelmei voltak a technológiáról. Éppen azt akarta mondani, hogy biztosan sok drót van benne,  amikor a Bentley megállt a temető kapujában.
-          És napszemüveget hord – vicsorogta Hastur. – Még akkor is, amikor nem kellene.
 Hódolat a Sátánnak – mondta hangosan.
-          Hódolat a Sátánnak – visszhangozta Ligur.
-          Üdv – intett kurtán Crowley.  – Bocs a késésért, de tudjátok milyen a közlekedés az A40-esen Denhamnél és megpróbáltam Chorley Wodd felé kerülni…
-          De most már mind itt vagyunk – mondta Hastur jelentőségteljesen. – Itt az ideje, hogy elbeszéljük a cselekedeteinket.
-          Ja, a cselekedetek – mondta Crowley olyan tekintettel, mint aki hosszú ideje nem volt templomban és elfelejtette melyik részeknél kell felállnia.
Hastur megköszörülte a torkát.
-          Megkísértettem egy papot – mondta. – Amikor végigsétált az utcán és meglátta a csinos lányokat a napon sütkérezni, Kétséget ültettem a fejébe. Szent lehetett volna, de tíz éven belül a mienk lesz.
-          Ez jó – mondta Crowley bátorítólag.
-          Én megrontottam egy politikust – mondta Ligur. Elhitettem vele,  hogy egy kis kenőpénz még nem árthat meg. Egy éven belül a mienk lesz.
Mindketten várakozásteljesen néztek Crowleyra,  aki szélesen elmosolyodott.
-          Ez tetszeni fog – mondta és még szélesebben vigyorgott.  – Lebénítottam minden mobiltelefonközpontot London belvárosában az ebédidőre.
Senki sem szólt,  csak a távolban elsuhanó autók zaja hallatszott.
-          Igen? – kérdezte Hastur. – És azután?
-          Hát nem volt könnyű – mondta Crowley.
-          Ez minden? – kérdezte Ligur.
-          Nézzétek, az emberek….
-          Miben járul ez hozzá, hogy  lelkeket szerezzünk a mesternek? – kérdezte Hastur.
Crowley megrázta a fejét.
Mit is mondhatna nekik? Hogy húszezer ember nagyon ideges lett? Hogy az egész városban érezni lehetett a vérnyomásnövekedést? Azután visszamentek a munkahelyükre és az alkalmazottaikon töltötték ki a bosszúságukat, azok pedig másokon vezették le? Számtalan gonosz és kegyetlen módon,  ráadásul, és itt jön a legjobb, mindet saját maguk találták ki.  Egész nap. Az utóhatások felmérhetetlenek voltak. Több ezernyi lélek fénye kapott egy kis démoni patinát és a kisujját sem kellett megmozdítania.
De Hasturnak és Ligurnak aztán hiába is magyarázná. Mind tizennegyedik-századi mentalitás. Persze, egyesével, éveken át rontani a lelkeket tényleg mestermunka, de manapság másként kell gondolkodni. Nem nagyban, hanem tágasan. Ötmilliárd ember él a világon, nem lehet már egyesével molesztálni őket. Ligur és Hastur azonban nem fogná föl. Sosem jutott volna eszükbe a wales-i körzeti stúdió, például. Vagy a kétkulcsos áfa. Vagy Manchester.
                Manchesterre különösen büszke volt.
-          Az Alvilági Hatalmak elégedettek – mondta. – Változnak az idők.
…………………………

A Kúria előtti kocsifelhajtó tele volt autókkal, de nem akármilyenekkel. Csaknem a Bentleyt is felülmúlták. A legtöbbnek GT vagy Turbo felirat volt a nevében és rádiótelefon antennák díszelegtek a tetőn. Együtt fiatalabbak voltak egy évnél.
Crowleynak viszketni kezdett a keze. Azirafael kerékpárokat gyógyított, meg törött csontokat. Crowleynak kedve támadt rádiókat lopni, kerekeket leereszteni, dukkózásokat karcolgatni….de ellenállt.
-          Hát, hát – mondta. – Az én időmben az apácák még négyesével jártak egy Mini Morrisban.
-          Ez nem helyes – mondta Azirafael.
-          Talán átnyergeltek a magánszektorba? – tűnödött Crowley.
-          Vagy rossz helyen vagyunk.
-          Jó helyen járunk, én mondom. Gyere.
Kiszálltak az autóból. Harminc másodperccel később mindkettőjüket lelőtték. Hihetetlen pontossággal.
Ha volt valami, amiben Mary Hodges, egykor Bőbeszédű Mária nővér jó volt,  az az engedelmesség. Szerette a parancsokat, egyszerűbb lett tőlük a világ, ha az ember engedelmeskedett nekik.
A változást azonban rosszul tűrte. Igazán kedvelte a Sokatmondó Rendet, életében először barátokat szerzett. Volt saját szobája. Természetesen tudta, hogy olyasmiket csinált, amik bizonyos szemszögből nézve rossz dolgok voltak, de Mary Hodges már sokmindent látott élete harminc éve alatt és nem voltak illúziói abban a tekintetben, hogy mit kellett tennie az emberi fajnak, hogy átvészeljen egyik napról a másikra.
A rend, vagyis ami maradt belőle, elköltözött a tűzesetet követően. Végtére is, feladatukat betöltötték, mindenki ment a maga dolgára.
Kivéve őt. Kedvelte a kúriát és azt mondta, valakinek maradnia kellene, hogy ellenőrizze a helyreállítást. Ezt az jelentette, hogy meg kellett szegni az esküjét, de a rendfőnökasszony azt mondta, hogy semmi baj, az esküszegés teljesen elfogadható volt egy sátánista apácarendnél, úgyis már csak tizenegy év volt hátra.
Valami nagyon furcsa történt vele. Ahogy egyedül maradt a kiégett épületben, az egyik ép szobából irányítva a morgós, vakolatporos és malterfoltos nadrágú férfiakat, (…) rájött valamire, amiről addig azt sem tudta, hogy létezik.
                Több rétegnyi hebehurgyaság és engedelmesség alatt rálelt Mary Hodges-ra.
Könnyedén értelmezte az építészek számításait és gyorsan ki tudta számolni az Áfá-t. Kikölcsönzött néhány könyvet a helyi könyvtárból és rájött, hogy a gazdaság nem csak érdekes, hanem egyszerű dolog is. Nem olvasott több női magazint, amiben romantikus novellák és kötésminták szerepeltek, hanem olyan női újságokat kezdett olvasni, amiben orgazmusról írtak és gondolatban meg is jegyezte, hogy egyszer szert tegyen egyre, ha úgy hozza az alkalom, de ettől eltekintve csak más köntösbe csomagolt kötésmintának és romantikus történetnek tekintette őket. Inkább olyanokat választott ezentúl, amiben üzleti fúziókról esett szó.
(…) Olvasott az Új Nőkről. Sosem gondolt még rá, hogy ő egy Régi Nő volna, de rövid töprengés után rájött, hogy ezek a nevek is csak olyanok, mint a kötésminták meg a novellák és az orgazmusok és igazán csak egy dolog volt fontos, hogy önmaga legyen, amennyire csak lehetett. Mindig úgy érezte, hogy feketébe és fehérbe kell öltöznie; csak a szabásmintán kellett változtatni, meg a cipője sarkának a magasságán.
                 Egyik nap újságot lapozgatva rájött, hogy országszerte nagy igény mutatkozik rá, hogy  tágas és kényelmes helyeken tágas és kényelmes épületeket vezessenek olyan emberek, akik tisztában vannak az üzleti szféra igényeivel. Másnap levélpapírt és írószereket rendelt egy bizonyos Tadfield Kúria Konferencia és Menedzsment Tréning Center nevében,  azzal a szent meggyőződéssel, hogy mire elkészülnek, addigra tudni fogja, hogy hogyan kell egy ilyen helyet vezetni.
                A hirdetés egy hét múlva az újságokban volt.
                Végül hatalmas siker lett a vállakozás, mert Mary Hodges már karrierje elején rájött, hogy a menedzsment tréningnek nem feltétlenül csak írásvetítők előtt töltött hosszú üldögélésekből kell állnia. A cégek ennél sokkal többet vártak el manapság.
                Ő pedig megadta nekik.
Crowley egy szobornak zuhant. Azirafael addigra már átesett egy rododendronbokron  és sötét folt terjengett a kabátján. Crowley érezte, hogy valami átáztatja az ingét.
                Ez nevetséges! Most a legkevésbé arra volt szüksége, hogy megöljék. (…) Hitetlenkedve nézett a kezére.
A démonok jól látnak a sötétben. Tisztán látta, hogy sárga lett a keze. Sárgát vérzett.
Megkóstolta.
Aztán Azirafaelhez kúszott és megnézte az angyal ingét. Ha a sötét folt vér volt, akkor valami nagyon nem stimmelt a biológiával.
-          Aú, ez szúrt – nyögte az elesett angyal. – Pont a bordáim alatt talált el.
-          Igen, de általában kéken vérzel? – kérdezte Crowley.
Azirafael kinyitotta a szemét. Megtapogatta mellkasát, aztán ugyanúgy végigellenőrizte a testrészeit, mint Crowley.
-          Festék?
Crowley bólintott.
-          Mit játszanak? – tűnődött Azirafael.
-          Nem tudom – mondta Crowley. – De azt hiszem, úgy hívják, hogy ostoba tökfejeknek való marhaság.
Olyan hangsúllyal mondta, mint aki maga is tud ilyet játszani. Csak sokkal jobban.

                Játék volt és nagyszerű szórakozás.  Nigel Tompkins (beszerzési) aligazgató átkúszott abokrok között, fejében valamelyik  emlékezetesebb Clint Eastwood film pillanatait idézte föl éppen. És még azt hitte, hogy ez a tréning is unalmas lesz…
Volt ugyan egy előadás, de az a festékpisztolyokra vonatkozott, azokra a dolgokra, amiket soha nem szabad csinálni velük. Tompkins végignézett a többi résztvevő fiatal, naív arcán és megfogadta, hogy mindet végigpróbálja rajtuk, ha egy kis esély is mutatkozik rá, hogy megússza. Ha az embernek azt mondják, hogy az üzleti élet egy dzsungel és íme egy puska, akkor Tompkins számára világos volt, hogy nem csak az ingre fog célozni;  az egész arról szólt, hogy az ember céges trófeát akasszon a kandalló fölé.
Szóval, valaki azt pletykálta, hogy odaát az Egyesült Szövetkezeteknél valaki egy kivilágítatlan, nagysebességű festékgolyó fültőbe juttatásával biztosított magának előléptetést azáltal, hogy elődje folyamatosan csengő zajokra hivatkozott a fülében, még tárgyalások közben is, mire végül leváltották.
                És itt voltak a többi tréningre váró – sok kicsi sperma , hogy metafórát váltsunk , aki mind azzal a tudattal tör előre, hogy csak egy Vezérigazgató lehet a végén, és az a legnagyobb geci lesz.
                Persze valami nő, csíptetős táblával a kezében elmagyarázta, hogy a tanfolyam során a vezetői potenciált fogják kifejleszteni, a csoport együttműködést és a kezdeményezést, meg ilyesmiket, az újoncok mind lesütötték a szemüket és gondosan nem néztek egymásra.
                Eddig igen jól bevált. A kenutúra elintézte Johnstone-t (beszakadt dobhártya), a hegymászás Wales-ben kikészítette Whittakert (lágyéksérv).
Tompkins újabb töltényt lökött a puskába és üzleti mantrákat dünnyögött magában.  Tedd mással, mielőtt veled teszik.  Ölni és halni hagyni. Szarjál, vagy takarodj a konyhámból. Természetes kiválasztódás. Hulljon a férgese.
                Kicsit közelebb araszolt a két fekvő alakhoz. Nem vették észre. Mikor kifogyott a fedezékből, nagy levegőt vett és talpra ugrott.
-          Oké, nyomoroncok, kapaszkodjatok ….ójajneeeeeeeeeee
A két alak helyén valami szörnyűség volt. Elájult.
Crowley visszaváltozott kedvenc alakjába.
-          Utálok ilyesmit csinálni – mondta.  – Mindig attól félek, hogy elfelejtem, hogyan kell visszaváltozni és akkor oda a jó kis kabátom.
-          Szerintem a férgek egy kicsit túlzás volt – mondta Azirafael kevés bűntudattal.
(….) Ne maradjunk itt sokáig – javasolta Crowley. – Nem volt egyedül.
-          Ez nagyon furcsa fegyver. Nagyon furcsa.
-          Azt hittem,  ti megvetitek a fegyvereket – mondta Crowley. Elvette az angyaltól a fegyvert és célzott vele.
-          A jelenlegi álláspont támogatja – mondta Azirafael. – Nyomatékot ad az erkölcsi vitákban. A megfelelő kezekben, persze.
-          Igazán? – mondta Crowley végigsimítva a fegyver csövén. – Akkor jó. Gyere.
Tompkins eszméletlen alakja mellé dobta a fegyvert, aztán átsétáltak a nyirkos füvön.
A kúria bejárati ajtaja nyitva állt. Akadály nélkül sétáltak beljebb. (…) Egy recepcióspultra emlékeztető asztal állt a terem egyik  végében. Azirafael a pult mellett álló táblára meredt, amelynek fekete szövetére fehér műanyag betűket tűztek : Augusztus 20-21: United Holdings /Holdings/ PLC kiképzési Gyakorlat.  (…)
- Rossz helyen vagyunk? – kérdezte.
- Nem.
- Akkor rossz időben.
- Igen – mondta Crowley,  belelapozva egy prospektusba.(…) Nem mintha arra számított volna, hogy talál egy olyan mondatot, amiben az áll, hogy „ tizenegy évvel ezelőttig a Kúria sátánista apácarendnek adott otthont…”, de sohasem lehetett tudni.
Egy pocakos férfi lépett melléjük, kezében műanyag pohárban kávéval.
-          Ki vezet? – kérdezte vidáman. – Engem Evanson szedett le a Tervosztályról.
-          Mind veszíteni fogunk – mondta Crowley szórakozottan.
Lövések hangja hallatszott a kert felől. Nem a műanyag töltények pattanása és süvítése, hanem testes, aerodinamikailag kiképzett ólomdarabok nagyon gyors startja.
Válaszul újabb lövések hallatszottak.
A kiesett harcosok egymásra bámultak. Egy újabb lövés berobbantott egy meglehetősen ronda viktoriánus ablakot az ajtó mellett és lyukat vájt a falba Crowley feje mellett. Azirafael megmarkolta a karját.
- Mi folyik itt? – kérdezte.
Crowley mosolygott, akár egy kígyó.
Nigel Tompkins enyhe fejfájással tért magához és nem emlékezett, hogy pontosan hogyan és miként került oda, ahol találta magát. Nem tudta, hogy az emberi agy, ha valami felfoghatatlan szörnyűséggel találja szembe magát, meglepően jól képes megtagadni azt. Éppen ezért Tompkins az egészet egy könnyű fejsérülésnek tudta be.
Halványan tudatában volt, hogy a fegyvere kissé nehezebb, mint korábban volt, de átmeneti kába állapotában nem fogta föl igazán, egészen addig, amíg rá nem fogta Norman Wethered menedzser-gyakornokra és meg nem húzta  a ravaszt.
-          Nem értem, miért vagy olyan felháborodott – mondta Crowley. – Igazi  fegyvert akart. Minden vágya egy éles puska volt.
-          De rászabadítottad a többi ártatlan emberre! – mondta Azirafael.
-          Ó, dehogy – mondta Crowley. – Nem egészen. Sportszerű vagyok.
A pénzügyi tervezési csoport a fal tövében lapult és nyomorultul érezték magukat.
- Mindig tudtam, hogy a beszerzőkben nem lehet megbízni – mondta a helyettes pénzügyi igazgató. – A mocskok.
Lövés pattant le a falról a fejük felett.  Sietve a mozdulatlan Wethered körül kuporgók mellé kúszott.
-          Mi a helyzet? – kérdezte.
A bérelszámolók főnöke savanyú képpel fordult felé.
- Hát elég rossz – mondta. – A golyó keresztülment csaknem mindenen. Acces, Barclaycard, Diners…minden.
- Csak az American Express Gold állította meg, válaszolta Wethered.
Mindannyian szörnyülködve néztek a füstölgő pénztárcára, amit csaknem teljesen átütött egy golyó.
-          De miért csinálták? – kérdezte valaki.
A belső ellenőrzés osztályvezetője szóra nyitotta a száját, hogy valami logikus magyarázattal szolgáljon, de nem jött ki hang a torkán. Mindenki eljut egy pontra, ahol elpattannak benne a húrok. Ő épp most esett át rajta. Húsz éve volt a cégnél. Grafikus tervező akart lenni, de a vezetőségben hallani sem akartak róla. Húsz éven át ellenőrizte a BF18-as nyomtatványt. Húsz éve püföli a nyamvadt számológépet, amikor odafent, a tervosztályon már mindenkinek számítógépe volt.  Most pedig valamilyen ismeretlen oknál fogva, valószínűleg a meglehetősen ködös átszervezés lobogója alatt,  valószínűleg azért, hogy megszabaduljanak a korai nyugdíjaztatással járó kiadásoktól, éles lőszerrel vadásznak rájuk.
A paranoia seregei marconán meneteltek a szemhéja mögött.
A harag és a düh ködén át lenézett a puskájára és látta, hogy nagyobb lett meg nehezebb is. Egy bokorra célzott vele és figyelte, ahogy cafatokra tépik a sörétek.
Ó. Hát ez volt a játék lényege. Nos, valakinek  nyerni kellett. A többiekre nézett.
- Oké, fiúk – mondta. – Kapjuk el a rohadékokat!
-          Szerintem – mondta Crowley – , senkinek sem kell  meghúznia a ravaszt.
Vidám és széles mosolyt villantott Azirafaelre.
-          Gyerünk – mondta. – Nézzünk körül, amíg a többiek elfoglalják magukat.

Golyók röpködtek az éjszakában. (…)

-          Ez igazán aljas trükk volt – mondta Azirafael miközben végigmentek a kihalt folyosókon.
-          Most miért? Most miért? – tudakolta Crowley miközben találomra nyitogatott be az ajtókon.
-          Odakint emberek lövöldöznek egymásra.
-          Na és? Maguktól csinálják. Mind ezt akarták igazából. Én csak segítettem nekik. Képzeld el úgy, mint egy mikrokozmoszt. Mindenkinek szabad akarata van. Ez a felfoghatatlan, igaz?
Azirafael szúrós szemmel meredt Crowleyra.
-          Eh, jól van – mondta Crowley nyomorultul. – Senki sem fog igazából meghalni. Mind csodával határos módon megússzák. Másként nem lenne poén.
Azirafael megnyugodott.
-          Tudod, Crowely – mondta ragyogó arccal - , mindig is tudtam, hogy belülről te egy igazi…
-          Jól van, jól van – morogta Crowley. -  Mondd csak végig az angyali dumádat. „

Részlet Terry Pratchett – Neil Gaiman: Elveszett próféciák c. könyvből

72 megjegyzés:

  1. "felül furcsa dolgokat tudott művelni a nyelvével. Ha kicsit elkalandoztak a gondolatai, hajlamos volt elégedetten sziszegni."

    Nemrég találkoztam ezzel a képpel:
    http://www.merites.eoldal.hu/img/original/99/201308-papa-rio-hullo-kereszt.jpg

    "Miben járul ez hozzá, hogy lelkeket szerezzünk a mesternek?"

    SZN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "jó"szággal foglalkozni kell...
      Jobb esetben így:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:St._Margaret_of_Antioch.jpg
      Ha áldozunk akkor így:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Saint_george_raphael.jpg
      (Ahogy fenn úgy lenn, v. ahogy kinn úgy benn... meg ilyenek...( Szt.Margit v. Szt.György és a sárkány eggyek))

      SZN

      Törlés
    2. Dehogy durva.
      Őszinte.
      A Cég fennállása óta a diszkrécióra való törekvés legcsekélyebb jele nélkül gyilkol, háborúzik, más véleményen lévőket éget és fojt vízbe, mos tisztára piszkos pénzeket, ápol bensőséges kapcsolatokat a maffiával és a többi...
      Ugyan kérem, mi más is lehetne őszencsége háta mögött, mint egy jól fejlett hüllő?

      mj

      Törlés
    3. Na ki tudja hol fotózták?

      http://kepfeltoltes.hu/130216/audi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Törlés
    4. MJ, ezt telitaláltad! Végül is a szimbólumaikkal is állandóan felfedik magukat - ez sem véletlen. Olyan ez mint egy billog, "tudd meg öreg hogy hová tartozom". :)

      Törlés
    5. Ha egy Nemzeti Dohánybolt:-) tizennyolc karikás, akkor hányas lehet ez a háttér...?
      http://dseuropeanvacation.files.wordpress.com/2012/01/dsc_5005.jpg
      Nem szeretném túlspilázni a témát, de valami kurva nagy gáz lehet az emberiség jókora részével, ha a Római Katolikus Anyaszentegyház hüllőkhöz való leplezetlen vonzalma ellenére a lélekkufárok piacán máig vezető részvényes...:-)

      mj

      Törlés
    6. Ügyes marketing kérdése az egész. Először megmutatjuk a sötét (valódi) orcánkat: inkvizíció, népírtás, kereszteshadjárat, stb. - majd ezután megmutatjuk a "rendes" pofinkat: ájtatosság, misék, szenteltvíz, tömjén, tömeg előtt integetés, stb.. Há ki a nyavalya akarná újra látni a sötét pofikát?? :)

      Törlés
    7. Szerintem a jó/rossz fehér/fekete duál csak látszat, a sötét oldal megváltásra vár - hogy a szeretet ereje felfedje a valódi énjét, ugyanis csak FÉNY létezik, a sötét a fény hiánya, tehát nem önálló létező. A gonosz tehát csak egy szeretethiányban szenvedő jóság. A büntetőeljárásban is úgy tűnhet, hogy az ügyész az állam képviselőjeként a társadalmat védi a váddal, de spirituális szempontból pont ő a rosszfiú vádló, aki a szerencsétlen, szenvedő bűnösnek vagy esetleg ártatlannak (mert csak tudatlanságból lehet elkövetni bűnt) az irgalom és megbocsátás helyett, ami az ő lelkét is meghathatná és fejlődésre késztethetné - elítéli. Persze, ez furcsának tűnhet, de nincs igazából fekete fehér, csak álfehér fekete, ami még "fehéredik". Vagy úgy beszélek, mint Candide? :o)

      Törlés
    8. Olivin33, persze hogy látszat/illúzió - de épp az a poén hogy a látszaton felül kell tudni emelkedni. Mi másért is lennénk itt a Földön - megtestesülve az anyagban. Egyébként aki a "sötétet" vallja annak meg csak a "sötét" létezik - annak például a fény meg a sötét hiánya. Az pedig nem értelmezhető hogy: "a sötét oldal megváltásra vár" - mert oldal-megváltás nincs. Csak Egy-Én-i önmegváltás van/Földi Lélek-megváltás, vizsga - Jézus is csak egyfajta "fényoldali" példát mutatott erre az elharapódzott sötétségben. Tehát a fényt is/sötétséget is átvitt értelemben kell érteni, mint például ahogy a TÜZ-et is, ami többek között maga a SZER ELEM. DE még a megváltás sem jó szó mert a lényeg az illúzión, a látszaton való felül-emelkedni tudás elérésén van. Lényegében a középpontunkba való visszatérésen. Ekkor ez a valójában gyermeteg sakkjátszma már felülről látszik - és a "game over"-el együtt a helyére van téve.

      Kerion

      Törlés
    9. A megváltást úgy értettem, hogy a magunkban talált sötétet tudatosítva lehet a szellem fényénél megváltani. A személyiség különböző rétegeit kell az önismeret által megismerni, bevilágítani a sötét, félelmetes zugaiba. Egy nótát fújunk.. :o)

      Törlés
  2. A harmadik megoldás - most éppen ez van folyamatban - a "jó és rossz" uralása oly módon - hogy miután az ellentétes késztetés-minták feloldódtak egymásban - már csak EGY "viselkedési" KÓD van meg BENNÜNK. Ez a kód viszont 2-féle "színezetű" lehet annak megfelelően hogy a "rossz" oldódott-e fel a "jó"-ban vagy a "jó" oldódott-e fel a "rosszban". Itt nem a konkrét ego szerinti illuzórikus "jóra és rosszra" kell gondolni hanem a tudat alatti valóságosra. Annak a "felfényezésére" illetve az "árnyékolására". Az új "kódolt minta" pedig - mivel az eddigiek meghaladása, az azon való felül-emelkedettség végleges - már nem engedi meg a visszalépést. De persze a további előrelépést sem. Mivel pedig már az újbóli kódkioldáshoz - a viselkedési minta megváltozásához - nagy katarzis kell, ami viszont egy már nyugodt és boldog világban természetes módon kiiktatódik - a továbbiakban már tartósan megmarad az elért szint.
    Ami lehet "aranyszálas"-aranykori/5 D-s rezgéskiterjedésű, de lehet "ezüstszálas"-ezüstkori/4 D-s rezgéskiterjedésű is. Most éppen ez a Szét/h/-választás zajlik. Természetesen van egy 3. közbenső út is a döntésképteleneknek, illetve a még kevésbé tapasztaltaknak - ahová viszont már csak a lélek "utazik" a test az nem "rezeg fel". Az "ezüstszálas-kiválasztásos" alapú csoportos irányított "elragadtatás" - lásd a Bibliai 144 ezer - a 4 D-nek megfelelő rezgéstartományú Földre irányul. Míg a teljességgel EGY-ÉN-i "aranyszálas" az 5 D-nek megfelelő Földre irányul. Tehát a még regnáló illúzió - az emberek szellem-tudati és egyéb késztetéseire - kettéhasad, átalakul. Ezután pedig kívül a környezet is hozzáidomul a belső változáshoz - annak megfelelően TEREMTŐDIK ahogyan az egyes helyeken a BELSŐ emberi RÁHATÁS irányítja. Megjegyzendő hogy ez a "ráhatás" egyénenként rendkívül eltérő intenzitású. Egy felemelkedett, magas belső rezgésszinttel rendelkező megtáltosodott ember hatása össze sem mérhető egy "hétköznapi" ember dolgokra való ráhatásával. Ha pedig azt vesszük hogy Magyarország az eredeti táltosok hazája - már mindent elmondtunk - a jövőre nézve is.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerion: Ezek a dolgok mikor következhetnek be? A döntésképtelenek akikre utaltál akiknek csak a lelke utazik, azok a köztudatban élő megfogalmazással élve gyakorlatilag "meghalnak" a szó azon értelmében ahogy manapság értelmezzük?

      KB

      Törlés
    2. Kerion kifelejtettél valamit.
      Amikor Hiroshima bejelentette, hogy vége a japánnak mint független nemzetnek, Fukushima jelezte/lelzi a mélyebb megsemmisítését a japán léleknek. Ez az, amit meg kell érteni, mivel a forma nem a test, hanem az éteri mátrix, amelyből ezek a testek lettek. A radioaktivitás közvetlenül támadja ezt a mátrixot.
      sg

      A radioaktívitás támadja nemcsak Japán, de a Föld teljes mátrixát.

      Törlés
    3. KB, minden folyamatban van. Csak van aki érzékeli, van aki nem. A valamilyen továbblépési irányba még nem elkötelezett lelkek - azért ilyenek mert a tudat alatt még tapasztalni akarnak - a mindig újra és újra leszülető megtestesült létezést folytatják a nekik megfelelő földi körforgásban. Tehát akik most "meghalnak" a testüket hátrahagyva azok majd egy másik síkon folytatják. Már nem ezen, mert ez megszűnik, pontosabban "felülírva" folyamatosan magasabb rezgésűvé alakul át. A 3 D-s lufi felfúvódik, olyannyira hogy "rátapad" a 4 D-s lufi külső falára - ekkor ragadtatnak el azok akik a 4 D-s létezésre lettek "kiválasztva". Ezután már csak azok lesznek EZEN a Földön akik - már potenciálisan elbírva a belső rezgésükben a változásokat - testestül-lelkestül-szellem-tudatostul az 5 D-s rezgéskiterjedésű Aranykorba mennek.
      Vannak a jelenlegihez hasonló ismétlő síkok, de vannak alacsonyabb és magasabb rezgésszintű síkok is mint a mostani - a 3 D-nek megfelelő tartományon belül is. A lélek a Földhöz, míg a szellem az Univerzumhoz kötött. A magasabb-szintű szellem irányítja a lelket - súg neki. Mivel csak a szellem ismeri a Teljes Programot. A lélek meg mozgatja a testet, az egót. Van amikor az ego felülírja a lelket - tojik arra amire a lélek készteti, predesztinálja, amit a lélek sugall neki. Na ekkor vannak a bajok. Betegségek, program-megszakítás stb.
      Sg, Hirosimának-Nagaszakinak csak annyiban van köze a japánokhoz hogy ott található városok. Amikor az usraeliek ledobták az atomot azért tették mert "megjelenítő véráldozatot" akartak bemutatni a szkítákat/magyarokat gyűlölő irányítójuknak. A Hirosima/HieroSolyma - Nagaszaki/IkaSzagan/Ika Sogun-Király. Ika-falva Erdélyben van és nem a japánok alapították. Tehát az atom valójában Ika madar/repülő király /lásd a legenda/ valamint a Szent Sólyom/Jeruzsálem-beli IsRaÉl-i kánaániták/szkíta-magyarok ellen irányult - mintegy megjelenítve pusztulásukat. Direkt mágiával egyébként nem lehet kiirtani a magyart - csakis a lelkét lehet béklyóba zárni. De azt is csak addig amíg a szellem-tudat fel nem ébreszt. Nem a radioaktivitás "támadja" a mátrixot. Azt egyébként semmi sem támadja, csak felülírja a magasabb szellemtudati rezgés kisugárzása az emberi lélekre. Miután ennek hatására az ember - lelki késztetésre - már a matériában is eszközli a megújulást. A megfelelő szintű radioaktivitás egyébként a magasabb belső rezgésű emberekre jótékony, míg az alacsonyabb belső rezgésűekre káros hatással van - mert ők nem tudják azt abszolválni. Ezért születnek most nagy számban zsenik, de hülyék is. Csak figyeljünk oda.

      Kerion

      Törlés
    4. Csak egy megjegyzés: a japánok is szkíta eredetűek szerintem. Nem véletlenül tartják sakkban őket is folyamatosan, hol az amerikai zsidók, hogy az ázsiai zsidók, kiknek nevében is ott van a kín, a kínzás...

      Törlés
    5. Mazsola, a valódi japánok igen. Az ál-japánok viszont ugyanúgy nem mint az ál-magyarok. Különben miért adták a "ferde szemű" szabadkőművesek a Hirosima és Nagaszaki - végső soron a magyarokra utaló - nevet már jó előre a később aztán véres megjelenítésként lebombázandó városaiknak. Az meg tiszta vicc hogy ezek után nem sokkal már - mintha mi sem történt volna - atomerőművek tömkelegét építették fel. De még egyszer mondom, természetesen nem a valódi japánok hanem a már meghasonlottak meg a rájuk telepedett idegenek. A 2 WTC-tornyot is - tetszik nem tetszik - azért építették hogy aztán ledöntsék mint jelképet. A Sólyom légitársaság is azért lett most nálunk megalapítva hogy a sólyommal majd valami történjen. /Hun/Gary Oldman is azért választotta a "Magyar Öregember" nevet hogy Hollywoodban lejárathassa - például Zorg szerepében az 5. Elem című filmben. A szabadkőművesség globális és az élet minden területére behatol. És egyik jellemzője a valódi magyar gyűlölete - természetesen a "főniksz-madár" volt miatti eredendő irigység okán. DE a kentaúr/nő/ persze csak azért sem RossMann - ez nyilvánvaló.

      Kerion

      Törlés
  3. Tényleg már csak félve, a küszöb alatt átcsúszva kérdezem, hogy valakinek azért sikerült megértenie az itt idézett műből a lényeget, vagy mindenki nyomja tovább a saját kis sablonját? :) A kiemelések segítenek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola, ezen ne akadj ki. Mindennek oka van. Annak is hogy a magyart már nem igazán érdeklik az idegenek, pláne nem Crowley. Mindez már felül lett írva, meg lett haladva. Erre spontán ráérezve nem ezt a művet kommentálják az emberek. Ettől függetlenül nyugodtan hátradőlhetsz mert nagyon jó kis honlapot hoztál össze - ahol korszakváltó dolgok zajlanak.

      Kerion

      Törlés
    2. Na jó Mazsi, akkor csak nagyon röviden reagálok az írásra.

      " Na és? Maguktól csinálják. Mind ezt akarták igazából. Én csak segítettem nekik."- Ez egy hatalmas csúsztatás! Az "embergyerek" semmit sem csinál magától, amíg fel nem nő.

      Lujza

      Törlés
    3. De mindenkiben benne van a jó és a rossz is, ez a lényeg. Te döntöd el melyik részedet erősíted - erre pedig a szabad akaratod predesztinál, lehet bármilyen sugalmazás - mégis te döntesz.

      Törlés
    4. Mazsola ez nem így működik. Pláne nem most a korszak- és rezgésszint-váltáskor. Ha benne van egy politikusban vagy bármilyen döntéshozóban a jó is akkor mások irányában mégis miért következetesen a gonoszságot műveli - mert ezt teszi. Szerintem azért mert már abba az irányba ment el, kötelezte el magát - például az illuzórikus 6alomért, vagyonért stb cserébe. A jót leárnyékolva oldotta fel , szüntette meg magában, el is felejtette és ebből következően már csak a rosszat tudja gátlástalanul cselekedni. A milliárdosok például miért "lelketlenek" - pedig ezer élet is kevés felélni az általuk egyenként összeharácsolt, összelopott szajrét. Míg a másik ember pont fordítva - felfényezve a rosszat magában már csak a jót cselekszi, és a semmiből is ad - minimum szeretetet. Ezt látjuk nap mint nap. Meg azt is látjuk hogy egyre inkább sarkosodik ez a dolog - a 2 irányba szét/h/választódnak az emberek. Azért hogy nyilvánvaló legyen a Teremtés számára is hogy ki hová megy, kit hová kell "paterolni". 13 ezer éves "tabula rasa" van.
      Ha már "úton vagy" - azaz felemelkedőben - akkor már csak a BELSŐ késztetéseknek megfelelően döntesz szabad akaratodból. Amikor még viszont "álomkór" van ébredés nélkül - a KÜLSŐ predesztinálások vannak figyelembe véve. Ekkor a "belső hangokat" még nem is hallja az ember. Például csak azt hallja hogy hű de jókat mond ez a párt vagy xy - szavazzunk rá, kövessük a szemfényvesztő lélekromboló hülyeségeiket.

      Kerion

      Törlés
    5. ""Tényleg már csak félve, a küszöb alatt átcsúszva kérdezem, hogy valakinek azért sikerült megértenie az itt idézett műből a lényeget""
      Dehonnem sikerült, Crowley-től szörnyen ízléstelen választás volt a kígyóbőr cipő, nahiszen!

      Törlés
    6. Nincs itt valami szándékolt (regényügyileg persze:-) áthallás Aleister Crowley személye és munkássága irányába?
      Tecciktudni, akit állítólagos sátánista(?) irányú érdeklődése miatt egyes körök a 'világ legromlottab embere'-ként aposztrofálnak?

      mj

      Törlés
    7. A könyv írói nyílván nem véletlenül választották e nevet karakterjüknek, viszont látni kell, hogy a jó és rossz szerepek - az élet sok példájához hasonlóan - itt biza felcserélődtek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy az előítélet nem feltétlenül egyenlő az igazsággal.

      Törlés
    8. Kerion: Köszönöm a részletezést! Hogyan tudnál jellemezni egy embert, aki még nem elkötelezett lélek? Milyen viselkedésformákat követ? Ugyanakkor hogyan lehet, hogyan tudnál jellemezni egy 4. illetve 5. dimenzióba "illő" embert? Felismerhetőek könnyen ezek a dolgok a saját szemünkkel?
      Még az is érdekelne, hogy ez az elragadtatás tulajdonképpen hogy képzelhető el?
      Bocsi ha butaságokat kérdezek :)


      KB

      Törlés
    9. KB, a még nem "elkötelezett" ember olyan mint a "vegyes felvágott". Egyszerre gyűlölködik is meg szeret is stb. csapong össze-vissza, nincs a középpontjában. Elvileg még mindkét "oldal" számára "megmenthető". Tehát lehet belőle most még "valaki, de senki" is. Érte megy a küzdelem a Teremtés "árnyoldala és fényoldala emberei" részéről. Az ilyen ember még várja a lottó 5-öst, a választásokat - tehát hisz az illúzióban - de másrészt már a tö.e is tele van vele. Mert azért jócskán bizonytalan abban hogy 6almas és vagyonos lehet még és hogy az jó e neki egyáltalán. Ha megjárja a "poklot"/valamilyen sokkhatás éri akkor annak hatására még van remény - mert akkor jöhet az újjászületése.
      Ami a lényeg hogy még nem ébredt fel, nem világosodott meg és nem indult el a "felemelkedés"/tehát a magasabb belső pozitív rezgés-növekedés irányába. Vagy a még alacsonyabb belső rezgés-intenzitás irányába. 2, ellentétes előjelű folyamat van a: lezuhanás és a felemelkedés. Mindkettő kivisz innen csak másik irányba.
      A Bibliában is említett"elragadtatás" során például a 12 zsidó törzs egyenként 12000 tagját = 144000 "kiválasztottat", valamilyen módon - például un. vonósugarakkal az űrhajóikra - testestül-lelkestül elviszik a mostani árnyoldali irányítók. Hogy aztán tovább folytathassák velük a játékaikat. Viszont azok közül nem mindenkit visznek el akik nekik van lekötelezve, mivel csak szabadkőművesből is állítólag cirka 25 millió van a Földön. Ezek az emberek - mivel alacsony belső rezgésűek - egyébként nem tudnak önmaguktól sehová sem menni - felrezegni/elrezegni. Rengeteg videón meg lett ez már jelenítve. Hollywoodban meg be is lett mutatva a várva várt "4 D-s csillagháborús jövő" - számos filmben.
      Aki az 5 D-s aranykorba megy az annyira meg tudja növelni a belső rezgés-intenzitását hogy reá már a változások nem hatnak drasztikusan. Tehát mindenestül túlélik azt és az ilyen ember már csak a vele "hasonszőrűvel" találkozik az Új Világban - érthető okoknál fogva. A többiek vagy elmentek vagy "bedobták a törülközőt"/azaz fizikailag meghaltak. Tehát ha valaki a földi "pokoljárása" közben "kiakadva" mintegy képletesen meghalva újjászületett akkor - ugyanabban a testben felébredt és megvilágosodott. Elindult a felemelkedése-megtáltosodása útján. Ez folyamatos DNS-átalakulással/átkristályosodással is jár - ahogyan nő a belső rezgés. Végül jönnek a csodás képességek, az eredeti mérhetetlen tudás - például a rezgéstartományt/illúziót váltani tudó képesség, a repülni tudás, a megalokáció, a teleportálás, a telepátia ecetera. Tehát a Ter Em Tő-i "tulajdonságok", vagyis az egy TŐ-ről fakadó elektromágneses TÉR-rezonanciát meg-EM-emelni képes emberre jellemző - mostani szemmel nézve - hihetetlennek tűnő dolgok.

      Kerion

      Törlés
    10. Ismételten köszönöm a magyarázatodat.

      Ahogy így olvasom az általad leírt jellemzést arra gondolok, hogy elég sok csapongó ember van még a világban akik ébredeznek is meg nem is. Vajon van idő arra még, hogy felébredjenek? A környezetemben is sok ilyen embert ismerek és bevallom őszintén biztos, hogy én sem vagyok olyan amilyennek leírsz egy 4. 5. dimenziós embert :( Ez kicsit el is szomorít, mert ahogy látom elég sanyarú a jövőkép akkor. Nagyon sokszor beszélünk emelkedett hangnemben itt a fórumon is, de az átlag ember szintjén igen gyakran nehéz kommunikálni és megérteni az itt leírtakat. Értem ez alatt azt, hogy ha "betéved" ide valaki az utcáról akkor lehet, hogy csak kapkodja a fejét és nem ért dolgokat :) Ezért próbálok én úgy kérdezni vagy írni mint az utca embere. Olyan érzésem van mintha már meg lenne írva egy forgatókönyv ami alapján minden úgy történik ahogy, és az ember sok mindent nem tehet mintha már az ítélet megszületett volna, és csak várja a végét. Vagy ez hülyeség? Biztos mindig van választás de arra, hogy valaki változzon idő kell, na de van e még erre idő? Nap mint nap hallani "világvége" jóslatokat sötét jövőt festő blog posztokat, hogy ki kit akar megtámadni, milyen természeti katasztrófák vannak stb. Nem egy nyugodt környezet a belső béke megteremtéséhez :) Persze tudom nem ettől függ na de mégis csak felkavaró.

      KB

      Törlés
    11. Kedves KB! Bocs, h belepofázok, de idő nincs. Mint minden más, az anyag, az idő is végtelenig bővíthető/szűkíthető, tehát ezzel nem kell foglalkozni. Igen, vannak az irányítóknak "terveik", de ezekkel sem kell foglalkozni, mert félelemkeltésre irányulnak. Amig félsz, a markukban vagy.t Pont arról van most szó, hogy érzik a vesztüket - mindennek megvan a rendelt ideje, az ő hatalmuk leáldozóban van, ezt jelenítik meg folyton a filmjeikben. Az igazság az, h rettenetesen be vannak kaksizva,h mi fog történni miután elveszítik a hatalmukat, pozícióikat, görcsösen kapaszkodnak az eszközeikhez - a félelemkeltéshez. De nekünk, apró senkiknek nincs mitől félni!

      Törlés
    12. Érdekes könyvet találtam a neten:

      Edwin A. Abbott: Síkföld (Flatland)

      Műfaját tekintve matematikai (geometriai), tudományos sci-finek és emellett egyfajta társadalomkritikának lehetne nevezni. Olyan világról szól amely 2 dimenziós térben van, mint egy papírlapon. A lények akik ott élnek teljesen "laposak", amiből következik hogy amit látnak az 1 dimenziós. Az író rengeteg okos ötletet belevitt ebbe a regénybe, amelyek megállják a helyüket logikailag. Teljesen profin elképzelte és leírta ezt a furcsa világot, működését, társadalmát, amelynek különböző geometriai alakzatok a lakói. Minél több szögű síkidom valaki ott, annál magasabban van a társadalmi létrán. Például a főhős négyzet, a papok körök, a katonák háromszögek.
      A történetben Síkföld lakói találkoznak egy idegennel, aki a 3 dimenziós világból érkezik hozzájuk. Sajnos szerencsétlen síkföldiek olyan síkföldhöz-ragadtak, hogy csak egy van köztük, - a főhős - aki szintén csak nagy nehézségek árán érti meg, mi is történik. A többiek gonosz boszorkányságnak tartják a "gömb" megjelenését.

      http://www.youtube.com/watch?v=C8oiwnNlyE4

      G@B

      Törlés
    13. Alighanem mi is síkföldiekéhez hasonló cipőben járunk, mikor nem tudunk mit kezdeni a 'természetfeletti' és a 'tudományosan megmagyarázhatatlan' jelenségekkel, amik nem egyebek, mint a miénknél magasabb számú dimenziók időnkénti beszűrődései/átsuhanásai a mi meghitt és lakályos háromdésünkön...:-)

      A magam részéről pedig a hazait preferálom:
      http://www.youtube.com/watch?v=yIRknPz9v1M

      mj

      Törlés
    14. Üdv, G@B!

      Ennek a Flatland történetnek van egy katasztrofális hibája: egy 2D-s síkon élők egyáltalán nem látják egymást, ahogy Te is utaltál rá... a sztorit és az alakokat csak mi, a nézők látjuk, akik "felülről" tekintünk rájuk. Tehát ez egy olyan giga-hiba ami már alapjaiban akasztja meg - számomra - ezt a mesét.

      Mj, nekem is rögtön a klasszikus Mézga rész jutott eszembe, melyben nem csak a történet mesteri, tele utalással - pl. amikor Aladár azt mondja: "Itt én csak nézhetek mint a moziban", de a magyar nyelv kis bemutatója is mesteri. :)

      Törlés
    15. mj: igen,igen és igen. :)

      ezek látszólag élnek.. E helyen nem kellenek eszesebb egyedek.. kellemetlen szellemek delejes ereje (a fény, amely a helyes utat mutatja a nem annyira sikoknak)..
      ..MERT EZ LESZ SORSOTOK.. :P

      Törlés
    16. Éppen ez a legérzékletesebb logikai bizonyítása annak, hogy mi nem (csak) 3D-s lények vagyunk, tudniillik minden n dimenziós lény, csak az n-1 dimenziós környezetét képes érzékelni, hiszen az n dimenziósra nem "lát rá". Tehát a pont 0 dimenziós (végtelen, nem kifejezett dimenziós), és aki egy "pont", az nem érzékel semmit, aki 1 dimenziós világban él (egy egyenes mentén) az két irányba nézhet és mindegyik irányban 1-1 pontot lát, egyeneseket nem képes érzékelni, hiszen az ő világa pontokból áll és maga a "világ" az egyenes, ugyanígy a síklény csak vonalakat, pontokat vagy éppen "semmit" képes érzékelni, és a 3D-s is síkokat, vonalakat, pontokat és semmit, azaz aki képes a 3D-t teljes valójában érzékelni, az nem lehet más, mint egy LEGALÁBB 4D-s lény.
      Ennek tudatában átértékelném a különböző "felemelkedéses" sztorikat a 4D és 5D síkokra, mert ezek legalább 1 síkkal el kell, hogy tolódjanak 5D ill. 6D-re (hogy érzékelhessük aztán az 5D-t).
      Tehát az ember nem lehet más (és egyébként minden más élőlény is a földön), mint egy legalább 4D-s lény jelenleg egy 3D-s világban megnyilvánulva.

      Törlés
    17. Ez nagyon jó mj!
      (Sajnos eddig még nem láttam...)
      Köszönöm!

      SZN

      Törlés
    18. Még jobb:
      http://www.youtube.com/watch?v=IN7mkXjSFCk

      mj

      Törlés
    19. :DDD
      Még az a bizonyos "rassz"(rossz?) is a helyére került...
      Kíváncsi vagyok honnan fakadt Romhányi "ön"kritikája.

      SZN

      Törlés
    20. KB, Olivinnek igaza is van meg nem is. A körforgásban például nincs jelen. Jövő van ami viszont a múlt. Mert az éppen folyó "történés" mindig hozzá közelít. Aztán amikor az uroborosz/időkígyó a "farkába harap" a Vég elérte a Kezdetet: 10=1. Tehát bármilyen paradoxon is igenis bele lehet "lépni" ugyanabba a körkörösen folyó idő-folyóba - méghozzá számtalanszor. Mindannyiszor ahányszor ugyanaz a "folyóvíz" megtéve a KÖR-t odaér hozzánk. Most éppen ezt éljük meg.
      Idő tehát nincs is meg van is. Nem olyan értelemben van ahogyan gondoljuk mert minden viszonylagos. Az egy adott tér mátrixában működő illúzióban történtek egymás-utánisága alakítja ki a látszat-időt. Ami voltaképp ezen egymás-utániságok mérése, elhelyezése a térben. Ha viszont ezt nézzük akkor 2030-ig "van IDŐ". A Magyar Szent Korona is - egyesek szerint - eddig van "programozva". Tehát még 17 év van a magasabb rezgésszintnek megfelelő "átalakulásra-felemelkedésre". A potenciálisan nem az "aranykorba" menők természetesen addig folyamatosan "elmennek". Így idővel egyre inkább a szeretetelvűség útján járók kerülnek túlsúlyba, akik aztán a kisugárzásukkal a külső rezgésszintet is egyre inkább magukkal "húzzák" - megemelik.
      Egy eleve magasabb rezgésszinten lévő "ember" bármelyik alacsonyabb szinten meg tud jelenni és oda-vissza tud "közlekedni". Ha úgy tetszik dimenziót tud lefelé váltani és persze visszafelé is a saját szintjéig. Az más kérdés hogy ez nem megengedett csak úgy hogy ha a többi emberhez hasonlóan először "leszületik" az alacsonyabb szintre és végigjárja az utat. Másokhoz hasonlóan kioldandó kódokkal blokkolva az eredeti szellem-tudati tudás- és képesség-szintjét. A különbség "ember és ember" között a körforgásba való leszületéskor blokkolt eredeti tudás mértékében van. Erre a szintre lehet az un. felemelkedéssel visszajutni. A nagy többség - már aki az aranykori szintre szellem-tudati elkötelezettsége okán alkalmas - az 5 D-s illúzió-szintre tud eljutni. De vannak akik például a 7 D-s belső rezgés-kiterjedésű szintre jutnak - mivel eredetileg is onnan jöttek - a KÖR-ön kívülről. Ők tehát - elvileg - "körön kívüli földönkívüliek". Ilyenek a Teremtést segítő magyar lélek-minőségű nyilasok/kentaurok. Közülük az Elsődleges táltos-avatár-Pár - ha úgy tetszik "Ádám és Éva" - magának a "regionális" Teremtőnek az állandó földi tükröződései - akiken keresztül HAT. A Másodlagos táltos-avatárok - akik a Teremtő egyes tulajdonságait/képességeit tükröző felemelkedett hölgyek - a világkirályi, vagyis magyar királyi párt segítik. Mint az egyes népek választott királynői. Az aranykor tehát - a közeljövőbeli magyar mintára - a szeretet-királyságok korával indul...

      Kerion

      Törlés
    21. A mobiltelefonomon van egy 3D kígyós játék, na abban sokszor előáll a helyzet, hogy a "saját" farkamat követem ugyanazon a nyomvonalon, ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy "jééé, előttem megy a múltam, ami a jövőm is egyben mert ugyanarra csúszok tovább!" :)

      Törlés
    22. 'A mobiltelefonomon van egy 3D kígyós játék, na abban sokszor előáll a helyzet, hogy a "saját" farkamat követem...'

      Igazán nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni a többiek előtt, de tudnod kell, hogy vagyunk itt jónéhányan, akiknek az ilyesmihez nincs szükségünk semmiféle mobil segédeszközre...:-)
      mj








      Törlés
    23. Kerion: Véleményed szerint jelenleg a világ népességét illetően milyen megoszlásban vannak az ébredettek és a még nem elkötelezettek? Mivel nincs egyetemes megoldás arra, hogy valaki megvilágosodjon, mit lehet egy embernek tanácsolni, hogy a jó úton induljon el? Mi a helyzet sok a Földünket érintő jövendöléssel amit napjainkban lehet olvasni a neten amik mindenféle katasztrófákról szólnak? Félelemkeltés lenne a cél vagy tényleg baj van? Környezetemben sokféle ember él, hogy tudom eldönteni valakiről, hogy milyen szinten áll? Gondolom egyre inkább azok az emberek maradnak mellettünk, akik hozzánk hasonló szinten vannak.
      Persze bárki írhat választ nem szeretnélek téged terhelni kimondottan. Remélem nem gond, hogy kérdezek. Mondjuk erre való a fórum, hogy beszélgessünk :) Bár túl spirituálisan nem tudok hozzászólni, de az "utca embere is kérdez" szintjét hozom jól :D


      KB

      Törlés
    24. Tök jó, h kérdezel! Nem gondolom, h kell eldönteni, h ki hol áll - ezt egyébként megérezni a legkönnyebb. Alapvetően az értékrendszeredet kell megvizsgálni - a döntéseid mozgatórugóit megkeresni - mit keresel itt és most a Föld nevű bolygón. Csak belső utazással juthatsz el a jól eltemetett MAG-adig, le kell ásni jó mélyre, a középpontig, ahová nem érnek el a külső történések, a változatlan létezőig. Ha feltérképezted, h mikor hibáztál eddig az életedben, azt a kört jó valószínűséggel nem fogod megismételni, ha jóvátetted a kárt, amit esetleg okoztál. Ha megismered a belső éned, "meditálsz", alapvetően megváltozhatnak a szokásaid, gondolkodásmódod és így az egész életed. Persze, van akinek csak egy "tragédia" elég ahhoz, h leüljön gondolkodni az életéről. Sok kis részletből állunk össze, nem csak azokkal találkozol, akikkel hasonló szinten vagy, hanem azokkal, akiktől tanulhatsz valamit, akiknek tartozol valamivel, akiknek segíthetsz.

      Törlés
    25. KB, tök jó hogy kérdezel. Egyébként mindEnki állandóan tanul - aki kérdez és aki válaszol az is. Egymástól tanulunk, mert ilyenkor a tudatalatti a kérdést és a választ is rendesen "csatornázza" ám. Tehát a kérdés és a válasz is csak úgy jön magától. És ez a jó mert MAGunkat adjuk.
      Akkor nézzük ezt a 13 ezer évente sötétség-ből világosság dolgot - vagyis a jelenlegi korszakváltást. Ebben semmi újdonság nincs mert számos utalást tettek erre a régiek minden kultúrában - ősidők óta. Az ember ennek a 13 ezer évente történő "tabula rasa"-nak a figyelembevételével lett teremtve. Ezt a felemelkedéssel/a belső rezgésünk megnövelésével át tudjuk vészelni. A precesszió ami cirka 26 ezer év, a Naprendszernek egy teljes ellipszist leíró - 20 km/sec sebességű - mozgása az Orion kar tengelye mint csillagsűrűsödés körül. Miután 13 ezer évig kifelé haladtunk, elfele a Tejút galaxis centrumától éppen most fordulunk vissza újra a centrum felé. A centrumból eszméletlen mennyiségű részecske valamint sugárzás árad kifelé a spirálkarok mentén. Mivel eddig együtt haladtunk ezzel a sebességek kivonódtak egymásból - tehát kevesebb volt az ütközés/karambol. Most hogy újra majd szembe megyünk, fokozatosan fordulunk a részecskeáradattal szembe az ellipszis "bugyránál" a sebességünk megint egyre inkább összeadódik a szembe jövő "dolgok" sebességével. Ennek hatására fizikailag-kémiailag stb. sok minden megváltozik magában a Napban és persze a Földön is. Plussz mágnesesség is indukálódik ami aztán a kihat a térrezonanciára. Ehhez az ember - ha növelni tudja a belső rezgés-intenzitását - minden további nélkül alkalmazkodni tud. Abszolválni tudja a rezgésben bekövetkezett változást és persze annak a földkéregre gyakorolt számtalan kihatását is.
      Az ember az egyetlen élőlény a Földön aki - a szellem-tudati-lelki késztetései hatására - növelni, de csökkenteni is tudja a belső rezgés-intenzitását. Az összes többi földi élőlény, tárgy stb. lelke - mert nekik is van - egy szinten rezeg mindig magával a Földdel. Mivel Földhöz-kötöttek, univerzális szellem-nélküliek. Árész/Mars - a háború istene volt a görögöknél és a rómaiaknál is. És milyen érdekes ez Kairó jelentése is: Mars. És mi van éppen Kairóban a mostani "végidőben" ? Hát persze hogy egy kiprovokált öldöklés/háború. Ellenben az AntÁrész - a Skorpió csillagkép szintén vörös alfájának a nevében is benne van hogy a háború "antija"/ellentéte: a béke hordozója. Nem is lehet más hiszen az Antarész mint a Skorpió Szíve spirituálisan a feltétel nélküli Krisztusi Szeretet Etalonja, a világegyetem egyetlen 2-ŐS tartóoszlopa - AL-világi és FEL-világi is - EGY-ben. A magyar meg - természetesen -Skorpió-lényegű Nyilas/Kentaur/nő/, s mint ilyen Jézushoz köthető.

      Kerion

      Törlés
  4. "már csak félve, a küszöb alatt átcsúszva kérdezem"
    Na végre...
    Ezt már szeretjük:-)

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nem arra utalsz kedves mj, hogy ha van, ha nincs harc, nagy az arc?? :)

      Törlés
  5. A felvetett témáról a Sajaha könyve jutott eszembe, ami
    magyar fordításban csak szajha néven szerepel és azonos a Bibliában
    - a Jelenések Könyvében - leírt Nagy Kéjnővel ... német fordításban
    azonban Sajaha néven szerepel és II. Nebukadnezár babiloni királynak volt a jósnője, akinek a nevéhez fűződnek a Sajaha próféciák.

    Mazsola, Te nyomod az angolt, ... esetleg rákereshetnél a
    Sajaha névre angolul, hogy mit írnak róla.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. David Icke oldalán az áll, hogy ezek a látomások még sohasem lettek angolra fordítva.

      "The Book of Sajaha, Nineteen writings of the babylonian Seer

      Its never been translated into English, afaik, and I think, the English people should know about it after almost 100 years."

      Hm ... nem feltűnő egy kicsit ??? ... mert magyarra sem.

      http://www.davidicke.com/forum/showthread.php?t=149439

      Ö.T.

      Törlés
    2. Aztán ami még érdekes, hogy ezeket az írásokat a XX. században találták a mai Irak területén ... kőtáblákra írva.

      Itt meg aztán ugye meglódul az ember fantáziája ... különösen
      azok után, hogy az iraki nemzeti múzeumot kifosztották az
      "amcsik" (?????? )

      Ö.T.

      Törlés
    3. Érdekes még II. Nebukadnezár neve arabul: Mutrakit Al Yahood,
      valamint az is, hogy egy ISTAR nevű istennőé volt a vallásukban a vezető szerep ... arról már nem is beszélve,
      hogy Babylon város 8. kapuja nagy valószínűséggel a jelenlegi Szíria területére esik ... akiket ugye éppen most kell
      megrendszabályozni ... (a "múltat" eltörölni) ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    4. "Érdekes még II. Nebukadnezár neve arabul: Mutrakit Al Yahood"
      És* tessékmondani, mi ebben az érdekes?

      *Ha a Magyar Tudományos Akdémia Nyelvtudományi Intézetén véreset szarnak is a küszöbre, én akkor kezdek és-sel mondatot, amikor akarok.

      mj

      Törlés
    5. Hagyjad mán, én Nabukodonozor nevét is alig bírom kimondani... :)
      Két fröccs után persze gördülékenyebb, de nem lesz helyesebb... :))

      Törlés
    6. Üdv, ritkán kommentelek, inkább csak olvasok. Most mégis belekotyogok a beszélgetésbe, mert találtam egy verziót a forrás hitelességére – szerintük hamis, mert egy náci (Sebottendorf) hamisította: http://ishtar.hostei.com/board.php.
      A

      Törlés
    7. Nem értem, hogy miért óbégat "nácit" ez a szerencsétlen
      Gandalf89, mikor Isten maga is náci a saját kiválasztott népével. Vagy mégsem ???

      Mert ha mégsem, akkor valakinek most szarul áll a szénája.
      ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    8. A "vonósugaras" Istenben minden bizonnyal van náci beütés. Az Atya, akiről Jézus beszélt mindenkit hazavár.

      Lujza

      Törlés
    9. Szerintem a vége felé járunk Lujza.
      Az alternatív oldalakon ezerrel folyik a "takarítás".
      Valaki fél ... V - ik - tor meg nem az igazi kapu,
      inkább csak kapus. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    10. @Lujza

      Tedd be ezt a fordítóba ... a lényegét úgyis meg lehet
      érteni !!!

      http://101821.homepagemodules.de/t1142f28-Der-Einfluss-von-Sonnenzyklen-auf-den-Menschen.html

      Már a 60-as években tudtak erről. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    11. Egyik Istennek nevezett Teremtőben sincs - legyen az akár egy huszadlagos Teremtő vagy a sor legvégén álló földi ember - "náci" beütés. Ez egyike a pejoratív, megtévesztő-szemfényvesztő embertelen szidó szóhasználatnak. Ami végül is az örökös vádaskodás és önsajnálat fenntartására szolgál a gyűlölködéssel teli 6almuk és a további harácsoló kizsákmányoló élősdi életmódjuk érdekében. Mellyel egyébként önző módon maguk alá próbálják gyűrni a népeket - főként a valódi magyar lélek-minőségű embereket, akiket veszettül irigyelnek a Kárpát medencében. Tehát ha egy mód van rá ne vegyük át a szidó lélek-minőségű emberek "érvrendszerét" mert akkor - az alacsony rezgésű anyagba beledöngölve - egyazon primitív szintre kerülünk velük. Ez pedig nem érdeke a magyarnak - annál inkább nekik, mivel amúgy felemelkedni-megtáltosodni képtelenek.
      Hogy Jézus melyik Teremtő-ről beszélt, kit nevezett Atyának - nem tudhatjuk. Feltehetően a Tejút galaxis Orion-kari regionális Elsődleges Teremtőjét/EGY Ős-Atyját/Ős-Anyját értette alatta. Kinek "hivatala" - Teremtési Tanácsa - az Omikron Tauri 2-ős-csillagrendszer központi bolygóján van. És AKI természetesen számos csillagrendszerért, köztük a Naprendszerért is felelős az úgymond Elsődleges-táltos-avatár "Világ-Királyai" révén - akikben Ő MAGA HAT. Hatsepszut/Hat Szép Túsz egyiptomi királynő főépítésze-kedvese ezt már cirka 3300 éve is megjelenítette "titkos" sírjának falfreskóin.
      A vonósugaras elragadtatást Hollywood már számtalan "scifiben" bemutatta. Arra utalva hogy lesznek közülük - mármint a bennünket magyarokat szidó kőműveseik közül - olyan "kiválasztottak" akik űrhajókon vagy más módon el fognak innen menni. Ez egyébként megengedett - azzal a kikötéssel - hogy onnan már nem jönnek/jöhetnek vissza gyűlölködve sanyargatni a többi embert. Az egy dolog hogy az "ATYA" mindenkit "hazavár". Csak hát az egyes emberen múlik hogy megtalálja-e az UTAT HAZAFELÉ. Azokkal akik már régen elvesztették a "fonalat"még Ő sem tud mit tenni. A szabad akaratukból döntöttek úgy - ahogy. Nehogy az higgyük már hogy az Ön-Mérlegelés nem kötelező és mindenki "megváltatik" a KÖR bezárultával. Az embereket nem lehet összemosni - hiszen az életeik ilyen vagy olyan rezgést kiváltó 13 ezer éves cselekvés-folyamának megfelelően a más és más a belső rezgés-intenzitásuk alapján más és más "helyre" is mennek.

      Kerion

      Törlés
    12. Jól van no. A "vonósugaras" Istenről lemaradt az idézőjel.:) Amúgy direkt írtam, amit írtam, mert tudtam, hogy reagálni fogsz rá, és megint tanulhatunk egy kicsit.:)

      Lujza

      Törlés
    13. Igen, Ö.T.. A Nap csodákat művel az emberrel. Pl. a tavasztól őszig tartó kerti munka a napsütésben kitakarítja az emberből az önsajnálatot(is). Bátran ajánlhatom a minket szidó és nem szidó önsajnálkozó embereknek, hisz én is az voltam.:)

      Lujza

      Törlés
    14. Lujza, minden megfelelő belső rezgés-szintet elért ember bizonyos mértékig teremtővé/egy tőről fakadó elektromágneses térrezonancia-emelővé válik - de persze nem Elsődlegessé. Számtalan fokozat van. Az egyes Teremtők - a csökkenő rezgés-intenzitás mértékében - mind kevesebb tudással és képességgel rendelkeznek. De még a legalacsonyabb szintű Teremtő is "fényévekre" van tőlünk. Tehát az emberek szemében: Isten. Nem lehet "rosszakaratú vagy gonosz" - hiszen akkor azonnal megszűnne minden teremtési képessége, arról nem is beszélve hogy ilyen "belső fizimiskával" eleve Teremtővé sem válhatott volna. Tehát el lehet felejteni azt hogy hogy a teremtőink kibabrálnak velünk, "kísérleti nyúlnak, aranybányász rabszolgának tartanak" meg hasonlók. A "gyermekeivel" még maga az ember sem babrál ki - bár vannak kivételek.

      Kerion

      Törlés
    15. Kerion, anno, mikor a "kutyulásról" írtam nem is erre gondoltam, hanem pont arra, hogy a "kevesebb tudás" miatt, valami nem úgy valósult meg a Földön, ahogy elképzelték.
      Pl. Hogyan és miként lett képes arra a földi ember, hogy kioltsa egy másik ember életét akármiért.

      Lujza

      Törlés
    16. A kérdőjelet lehagytam.:)))

      Lujza

      Törlés
    17. Kerion: A rezgésszintet lehet "mérni" valahogy? Írtad korábban, hogy ha magasabb a rezgésszintje az embernek, akkor jobban át tudja vészelni a változásokat. Van ilyen szint vagy hogy is kérdezzem...valamilyen állapot, amikor az ember tudhatja érzi esetleg magáról, hogy jó rezgésben van?
      Jelentkezik az valamilyen testi tünet vagy viselkedésben vagy bármi által, ha alacsony a rezgésünk?


      KB

      Törlés
    18. Lujza, kinek a kevesebb tudása miatt ? Miből gondolod azt hogy nem úgy van a Földön minden ahogyan a Teremtés/a Teremtő/k/ elképzelték. Hogy egy minimális rezgés-intenzitású emberi tudattal minden további nélkül fel lehet fogni mindent. Amikor egyébként is nyilvánvaló hogy semmi sem az aminek látszik. Az ébredésnek, a megvilágosodásnak és persze a felemelkedésnek is fokozatai vannak - a köd csak fokozatosan oszlik fel bárki előtt.
      KB, biztosan lehet mérni valahogyan a rezgésszintet - én nem próbáltam. Érezni viszont lehet. Aztán ott vannak a jelek amelyek a tér "ellágyulására"/a dimenzió-váltásra utalnak meg a leendő képességekre. Ezeket félreérthetetlenül lehet észlelni. A félelem, a harag, az ideges szétszórtság, a csapongó szélsőséges érzelmek, a betegségek stb. alacsony belső rezgésre utalnak. Nyilvánvaló hogy mindig - lehetőleg derűsen - a saját középpontunkban kell lenni. Akaratlagosan, egóval befolyásolni nem lehet a "megtáltosodást" - az vagy működik spontán vagy nem. Egyébként van egy már magasabb rezgési alapszint ami egyfajta trambulinként funkcionál. Amikor szükséges akkor hirtelen spontán megnő/kileng a belső rezgés és "működik a táltos". Kissé idióta módon de be lett ez már mutatva például a Maszk vagy a Supermen című filmekben is.
      Régen az atlantiszi kor legvégén a "fehér mágusok" - amikor gyógyítottak vagy éppen fizikailag felrepültek - mindig hirtelen megugró belső rezgést "produkáltak". Az akkor 6almon lévő "fekete mágusok" aztán ezt mindig bemérve üldözték őket. A hirtelen megugró rezgést - mivel elektromágneses - nyilván most is be lehet mérni. Szerencsére a mostani 6alomnak nincsen meg hozzá az eszköze hogy egy már "működő" táltost bármilyen módon le tudjon állítani. Mivel most nem "eleve adva" van az eredeti tudás és képesség mint régen. Amikor a később kialakult már "negatív" irányú létezés azt még nem csorbította. Most más a "verdikt" - csak az úgymond "jók" tudnak táltosokká válni.

      Kerion

      Törlés
    19. Kerion, meg kell mondjam, nagyon jól ráéreztél arra, hogy még mindig problémám van az illúziónak nevezett valami feldolgozásával, és a szivárványhídon még nem baktattam át.:)))

      Lujza

      Törlés
  6. Sziasztok! Olyan erdekeseket irtok,hogy gondoltam en is kicsit irok,mert itt mar tanultam is töletek,köszönöm.Elnezest az irasert,de en mär olyan öreg vagyok,hogy nehezen talälom meg a billentyüket es igy egyszerübb nekem.Szoval erdekes gondolatmenetek.
    Üdv:Vuk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv, öreg róka!

      Köszönöm a többiek nevében is a dicséretet. Tulajdonképpen mi itt egymástól tanulgatunk, ami néha egy "kívülállónak" olybá tűnhet: vitatkozunk. Pedig csak csiszolódunk! :)

      Törlés
  7. Bastian: Teljesen egyetértek, örülök, hogy ezt leírtad - ráadásul jól érthetően, nekem nem sikerült volna ilyen egyszerűen. :p Annyi kérdésem lenne ide - ami számomra nem tiszta - hogy igen, egy "n dimenziós lény az n dimenzióra nem lát rá", de egyáltalán nem lát rá vagy csak Teljes mértékben nem lát rá?
    Lehet bugyuta példa, de én ezt úgy fogtam meg, hogy pld. a karom, lábam látom, de a saját szemem vagy hátam már nem (csak tükrökkel), de ettől még tudom, hogy van. Szóval akkor ez most hogy van? :p

    G@B: Olvastam régen ezt a Flatland könyvet, nekem nagyon tetszett, bár alapos matematikai ismeretek nélkül nem egy könnyű olvasmány, mindenesetre nagyon érdekes perspektívába helyezi magát a perspektívát :) és a különböző nézőpontokból, valamint azok korlátaiból fakadó különbségeket.
    Mondjuk Mazsolának is igaza van a giga-hibával kapcsolatban, de ettől eltekintve érdekes analógiákkal szolgál a könyv, amit aztán szépen tovább lehet vinni "felfele és lefele" is.
    Van egyébként ennek a könyvnek egy 'továbbfejlesztett" változata is, egy novella: Rudy Rucker - Spaceland (Térföld), de mivel soha nem sikerült magyarul megtalálnom, angolul meg nem ugranék neki, ezért nem tudom megítélni, hogy milyen. Ha esetleg te megtalálnád, akkor szólj nyugodtan. :)

    Amúgy ha bejött a Síkföld, mint olvasmány, akkor valszeg az alábbi írás is tetszik majd, jó ideje elérhető neten is:
    http://tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&konyv=203

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt ezt úgy kell elképzelni a "dimenziókkal", hogy minden egyszerre van jelen, csak különböző rezgésszinteken. A magasabb, az alacsonyabbon áthatol, ahogy a röntgensugárzás az emberen, persze ott persze mindkettő 3D-s, ezt pedig úgy kell elképzelni, hogy az egész tudat (forrás) általi kitágított térre igaz, hogy egymáson "áthatolnak".
      Tehát ebben az értelemben ha tükörből nézed a hátad az semmi különbséget nem jelent a normál látáshoz képest, mindkettő 3D-s, csak technikai különbség van a két módszer között.
      Ezt nem lehet elképzelni az 5 érzékszerv érzékelése alapján, hiszen mindegyik 3D-s (ezért van, hogy 2 szem kell a 3D-s érzékeléshez, mert a szem 3D-s, tehát csak 2D-s dolgot képes "látni", amiből kettő segítségével az agy rak össze egy olyan "virtuális" 3D-s képet, amire a tudat 4D-ből ránézve 3D-nek "lát". Ugyanígy van a térbeli hallással, tapintással, stb... hogy egy virtuális 3D-vé van alakítva.

      Ha az ember a 4D-re akar "rálátni", akkor azt a 3D-s érzékszerveivel nem tudja megtenni, ergo, ki kell őket kapcsolni, mert ha működnek, akkor információt szállítanak a "testen" keresztül a tudatba és azt dolgozza fel, ez pedig mindent elnyom a magasabb (finomabb) frekvenciákból.
      Ehhez kell a meditáció. Mivel a tudat teremti meg a valóságot, ezért amikor valaki meditációval eljut a 4D-s érzékelésre, akkor azt "teremti" meg magának, (vetíti ki), amiről már "tud". Tehát a szobáját, egy ismert vagy csak elképzelt tájat, autót, akármit, amit csak el tud képzelni. Ezek viszont ezen a szinten "képlékenyek", tehát áthatolhatóak, megváltoztathatóak, sem idő, sem tér nem játszik szerepet ott.
      Ha valakinek vannak néha "furcsa" élményei, akkor az éppen abból adódhat, hogy a tudati rezgése időnként "spontán" valami hatására megemelkedik és mint a hal, amikor kiugrik a vízből, lát/érzékel valamit "odakintről", de csak pillanatokra és máris visszasüllyed. Jellemzően az asztrál szintre, de időnként magasabbra is el lehet jutni.
      Tulajdonképpen ha valaki tele van gonoszsággal, úgy élte az egész életét, gazemberkedve és utána ezt vetíti ki a személyes tudatrésze, mivel erre volt "hangolva" és ezáltal ebben a maga teremtett borzalmas világban kell élnie, persze ez csak tudati síkon folyik (mint minden), hiszen "meghalni" nem tud. Na ezt nevezik "pokolnak".

      Törlés
  8. Üdv!

    Ez a mű is folytatásnak tekinthető:

    Dionys Burger: Sphereland (Élet a gömbfelületen)

    http://www.youtube.com/watch?v=O6LfuKKqXdU

    G@B

    VálaszTörlés
  9. ---Tényleg már csak félve, a küszöb alatt átcsúszva kérdezem, hogy valakinek azért sikerült megértenie az itt idézett műből a lényeget ---
    Nekem a lényeg, miként azt írtam régebben:
    ""A Föld egy hatalmas önkormányzat, ember irányít embert, és ember embernek a jó és rossz akarója. Az úgynevezett irányítók csak olyanok mint a szörfösök, meglovagolják a gonosz és rosszindulatú hullámokat""
    ""most nézzük meg mit és hol ront el az emberiség, minden nyűgét és baját az "irányítókra" kenve.""
    A hétvégén BÉKÉS, ünneplő, zenélő éneklő fiatalokra csapott le a rendőrség! Nézzétek meg(!), többet mond nálam: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/megcsapta_a_karnevalt_a_rendorallam_szele
    Hogy is írtam régebben? ""fújták is egyből a leckét: mind az ezredesünk és mind az emberünk rögvest belátta, hogy nincs mit tenni, egyikük sem hibás, hanem a törvényalkotók (vagyis az irányítók, vagy azoktól egyel lentebb lévők).""
    Nézzük meg a mostani esethez írt kommentek közül mindjárt a (sietős!) másodikat:
    >>>#2Clock augusztus.25.Talán azt a rendőri vezetőt kellene megkérdezni aki ilyen formában elrendelte az "akciót", hogy miért kellett így erőt demonstrálni. Nem azt az "egyszerű" rendőrt szidni és fújolni akinek a karneválból csak a munka jutott.<<<
    Látjátok?, ""ember(ünk) úgy nő(tt) fel, azt verik belé, hogy nem az a hibás aki belerúg egy büdös nagyot -mert az csak a munkáját végzi- , hanem mindig a felette állók, eggyel, kettővel, többel, de lényeg hogy felette állók, és azok láthatatlanok, NINCSENEK OTT A HELYSZÍNEN. Ez a lényeg, az emberek egy része bármilyen geciségre képes, és azért mert megteheti, mert bebújhat a fentebb lévők felelőssége mögé. És a többi ember ezt megtanulta, beleverték, és a saját, igen helyesen működő ösztöneit sutba dobva elhiszi ezt, és ezzel áldozatként ugyan, de mégis tolja a rendszer szekerét."""

    Haha, az ártatlan "egyszerű rendőr" ízlelgessétek csak ezt a kifejezést, és lám az élet sajnos milyen gyorsan produkált rossz példát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "nem az a hibás aki belerúg egy büdös nagyot -mert az csak a munkáját végzi- , hanem mindig a felette állók, eggyel, kettővel, többel, de lényeg hogy felette állók, és azok láthatatlanok, NINCSENEK OTT A HELYSZÍNEN. Ez a lényeg, az emberek egy része bármilyen geciségre képes, és azért mert megteheti, mert bebújhat a fentebb lévők felelőssége mögé"

      Itt nem kell, hogy végetérjen a sztori!
      Az alábbi mondatokat tesztelted már?
      "Legyen kedves, mondja meg, ki a felettese és mi az ő elérhetősége!"
      "Legyen kedves, mondja meg, milyen minőségben intézkedik!"
      "Legyen kedves, mondja meg, melyik törvény melyik paragrafusa értelmében intézkedik /-ra hivatkozik /hatalmazza fel Önt erre?"
      Ha láttad a Mátrix-alkotók ide vonatkozó videóját, meglátod, hogy nincs is hatásköre, törvényi felhatalmazása az illetőknek az efféle cselekedetekre, tehát törvényt szegnek!
      Az ááálampógár meg ott hibázik, hogy engedelmeskedni akar. Mialófsznak?! Minden hülyének bármit megengedünk, hogy korlátozzon minket?? MÉÉR?!!
      P.

      Törlés