2013. augusztus 9., péntek

Mese a meseszobáról I. rész: elengedve emelkedve



„Mit nevetsz? 
A mese rólad szól, csak a név más.” 
(Horatius)



(Bizonyára feltűnt egyeseknek, hogy mostanában nincsenek azok a "régi" hosszú Mazsolás fejtegetések - ennek akár még örülni is lehetne! :) Pedig ez az egész meseszobásdi azért született, hogy kiírjam magamból a - többnyire csapongó - gondolataimat egyfajta szellemi szükségletként. Ám eljött egy pillanat, amikor meg kellett álljak, hogy megkérdezzem magamtól: mi a szart is akarok én, balga? És ahogy mindennek, ennek a pillanatnyi "zavarnak" is meg van az oka természetesen, így amikor ebben az állapotban felkértem az egyik kedves olvasómat, hogy írjon már valami jó kis értekezést, mondjuk a mitológiákról, mert "kezdek kifogyni a témákból", a válaszából rá kellett döbbennem, hogy a "témátlanság" valódi oka nem önmaga, hanem pont hogy az azon való túllépés kezdete, melyet a levelezésünk mutatott meg igazán. Az alábbiakban ennek járunk utána kedves Shaulával, nagyon komolyan titkosítva melyik szövegrész kitől hangzott el :) Lesznek akik majd nem értik, de talán lesz, aki igen. Igazából mindegy is, hisz pont ez a lényeg, hogy nem számít - M.) 


S: Ugye szó volt arról, hogy jó kiírni magunkból a gondolatainkat, hát én most megteszem, de nem mint egy látszólag rajtunk kívülálló x-dik téma keretén belül, hanem szubjektíve, magammal kapcsolatban. Ha van kedved elolvasod, ha nincs, akkor nem... hosszú lett. 

...
Szóval a lényeg, hogy azt vettem észre magamon, hogy ...

Nekem ez a sok elméleti írogatás, elemezgetés, feltárás, elmélet és vélemény-összevetés, olvasgatás egyszerűen nem segít, mert valójában nem visz közelebb önmagamhoz, még több darabra szabdalom csak azt, amit egységesítenem kellene ...

vagy éppen összemosok valamit általa, amit meg nem kellene.

Azt tapasztalom, hogy ...

Rengetegen írnak a média, a telekommunikáció, a tv, stb. stb. káros hatásairól, de közben a fél életüket a monitor előtt ülve kell hogy töltsék ...

... mert az az információ és adat-halmaz, az a sok és rendszeres kommentelgetés, az erre szánt idő és energia mennyisége biztos nem napi fél óra, mert ennyi minden abba senkinek nem férne bele, nekem sem. (itt most nem arról beszélek, hogy valaki gondolkodik, él és a tapasztalatit aztán írásos formában feltölti a netre, kész)

Azt látom, hogy ...

Rengetegen olvasnak, hozzászólnak, megosztják a hasznos tapasztalataikat pld. az egészséges táplálkozással, a meditációval, mértékletességgel - szintén stb., stb.- kapcsolatban, de közben maga ez a folyamat válik szépen lassan egy ’droggá’/függőséggé, amiből egyre több kell.



Rájöttem, hogy ez igazából már egy mentális-zabálás/zabáltatás egy virtuális svédasztalnál és nemhogy nem segít az illúzióból kiszakadnom, hanem pont, hogy jobban beleragaszt, azáltal, hogy fogva tartja a fókuszom. 


Még akkor is, ha erre az egészre egyben olyan címkét teszek, hogy ’önismeret, felemelkedés, tudatváltás’, akármi. Ettől ez így jobban hangozhat, de a lényegen nem változtat: 

Lefoglalom az elmém látszólag fontos dolgokkal, miközben pont hogy ezáltal menekülök az igazán lényegesek elől. 

A net meg ehhez egy tökéletes közeg. Fontos hozzátennem, hogy ezt valószínűleg azért láttam meg így, mert én (is) ezt csináltam. Gyakorlatilag drogoztam az elmémmel, tömtem magam, hogy még-még: „Egy újabb érdekes adat!” – mint az a jelenet egyszer Galla Miklóssal a Holló Színház egyik geg-jében, amikor egy padon ülve felcsap egy szótárt egy betűnél (bél), majd egy másiknál (fotómodell) és így tovább, és a fenti felkiáltással összekötve elkezdi őket analogizálni.

Tudom, van egy csomó érdekes adat, meg téma, meg új megközelítés és számtalan kevésbé vagy jobban hasonlító vélemény, de : - Igen, és?

- Hiába látok át a reklámmocsok szitáján, hiába értek esetleg egyet egyikünk egy hozzászólásával vagy egy másikunk egy asztrológiai utalásával, hiába van rengeteg okos dolog az itteni írásokban, ha közben milyen öntudatlanul futó, soha meg nem kérdőjelezett, evidenciaként elkönyvelt torz gondolkodásmódot/látásmódot eredményezett. Ez is csak egy a sok „dolgoznivalóm” közül.
- Hiába értek meg elvont, látszólag magasröptű eszméket, ha közben belül sokszor még mindig ugyanolyan félelmek, hiányok és tanult előítéletek, örökölt hitrendszerek mozgatnak vakon, amik már jóval az egész „világvége” mizéria előtt is megvoltak.
- Hiába látom én meg a „nagy képben” a mintát, ha közben ezt nem tudom befordítani, ha nem látom meg benne az engem tükröző pontokat. Ha nem veszem észre, hogy ez a sokminden miként és miért azt az „én-t” mutatja, aki ezt szemléli…és hogy ez egyáltalán nem a képről mesél, hanem arról, aki ezt nézi, véleményezi, megítéli, egyetért vagy éppen nem vele.

És engem önző módon most ez érdekel.:) Nem az, hogy amit „kívül” látok, hallok az mit mutathat, hanem hogy az, amit ezáltal gondolok/érzek - amit ez kivált belőlem - az valójában miből fakad „belül”. Valószínűleg ezért nincs indittatásom most egy megosztható, x-dik témájú cikket megírni, mert ennek a libikókának az egyik felére sincs kedvem felülni. Mert az most nekem olyan lenne, hogy : Na ok, most nem Mazsola hoz egy képet/mesét a terembe, amit mi a „lurkók” megnézünk, véleményezünk, megvitatunk, hanem én hozok/festek egy képet egy X-dik témáról, amit „vendég-mesélőként” tálalok más lurkóknak.
Engem az érdekel, hogy mit mutat meg jelen példában ez az egész terem/szoba ha a tükrébe nézek.




Valahogy ezt szeretném megtanulni megnyilvánítani. Nem mesét olvasni vagy írni, hanem megcselekedni, megélni vagy ha kell, elengedni azt, amit a ’mesék’ által felfedezek mint magasabb igazság. Vagyis, hogy az a téma vagy cikk, hogyan hatott rám, milyen érzelmeket és gondolatokat váltott ki, miért pont azokat és az hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban, vagyis a mindennapi életem talaján. (persze ez nem zárja ki azt, hogy más mindezt egy ’mese’ keretein belül tegye meg, hogy a saját tapasztalatait és felfedezéseit íly módon mutassa meg )

Nehogy félreérts, ez még véletlenül sem kritika vagy ítélet, egy kezemen meg tudnám számolni, hány blogoldalt olvasok rendszeresen és ezek pont azok – a tieddel köztük – ahol azt érzem, hogy az írások tükrök, ablakok, ne adj isten ajtók. De nem olyan módon, hogy a szöveg megjelenési formája a keret, a cím/téma meg a tartalom. Hanem maga a téma a keret és amit ezáltal megláthatok magamban, az a tartalom. És egyszerűen azt érzem, hogy nekem most nem az lenne a dolgom, hogy egy x-dik féle tükröt, ablakot mutassak vagy ezek egyikének a ’formájáról’ értekezzek magamban vagy másokkal karöltve, hanem hogy amit ezek segítségével magamból előhívok, azt „csak” tegyem már meg.  

Alább lesz a gyakorlati levezetése a mailünk kapcsán:P :
Kaptam tőled egy üzenetet. Az üzenetben volt egy kérdés/kérés arra vonatkozóan, hogy kezdesz kifogyni a jó témákból, ha lenne kedvem, szívesen vennél tőlem is egy cikket. Erre én válaszoltam, hogy írni írtam, csak nem cikknek valókat, majd fél-viccesen tettem egy javaslatot neked, hogy milyen jó témák lehetnének, amit te szintén szépen visszapattintottál, azzal, hogy a felvetés neked is tetszik, lenne-e akkor kedvem hozzá.

És az első reakcióm az volt, hogy : hm na ez akkor egy lehetőség, hogy megtegyem, hogy írjak egy cikket a mitológiáról mondjuk…és akkor ez lesz a reakció az „üzenetre”. Majd egy kicsit összezavarodtam, mert az éreztem, írni írnék, de nem cikket. Mert ha őszintén magamba nézek, igazából leszarom, hogy születik-e egyáltalán egy cikk a te vagy az én tollamból a mitológiáról vagy bármi hasonló témáról. Mert nem ez érdekel. Az érdekel amit a számomra primer információ üzen. (és amit egy nagyon is hétköznapi mailváltás mutatott meg, két hétköznapi ember között)

És a primer információ jelen esetben azt mutatta, hogy amikor azt írtad, kezdesz kifogyni a jó ötletekből, akkor miért nem a szívemből válaszoltam és kérdeztem meg hogy: - És ez esetleg gond lenne? Tán baj, ha kifogysz belőlük egy picit és a kétnaponta helyett esetleg csak kéthetente töltesz fel új cikket? Tán baj lenne, ha mi lurkók nem kapnánk naponta készételt a szellemi asztalunkra a blogod (blogok) által és nem lenne min jót csámcsognunk (hogy aztán pár rágás után már várjuk is a következő adagot)? És hogy az az űr/éhség, ami ezáltal felszínre kerülne (kinek mekkora) az mit mutatna meg önmagunkról?

Engem most EZ érdekel. Ezekről a dolgokról szeretnék kommunikálni és rájöttem, hogy igen, szeretnék írni, csak inkább ilyenformán, mert bennem most ez az, ami megszületni vágyik. Mert ebből az egyszerű, semmi extra levélváltásból több dolgot tanulhatok magammal kapcsolatban, mintha órákig a netet és a házi könyvtáramat bogarásznám, majd írnék egy pár oldalas cikket a mitológiáról vagy hasonló témáról. (ami téged valószínűleg egy picit „tehermentesítene”, a többieknek meg adna pár perc/óra lefoglaltságot. Valszeg megbeszélnénk, összevetnénk a nézőpontok azonosságát vagy különbözőségét, aztán holnapután jöhetne az újabb „érdekes adat” és kezdődne az egész kör elölről)

Szóval valahogy másfajta írásra vágyom J, a lelkemből szeretnék írni, a bánatról, az örömről, a belső harcról és küzdelemről, a félelmekről és a szembesülés fájdalmáról, a csalódásról, a kötelékekről és a megszabadulásról, az idegesítő kis dolgokról, a szégyenről, a magányról, és a bátorságról, arról, hogy akár egy egyszerű kis mondatunk is milyen sokat feltárhat valamiről bennünk, akkor is, ha a számtalan profi tudományos értekezés és a „magasrezgésű spirituális” írások között ez csak olyan kis együgyűnek, könnyen felejthetőnek hangzana.

Szeretem a meseszobádat és az írások nagy részét, csak talán egy kicsit hiányoltam azt a fajta nézőpontot/hozzállást a „közösségi” részről (és ebbe magamat is beleértem), ami egyénileg is felismeri, magára is vonatkoztatja és alkalmazni is tudja, miszerint:
Mit nevetsz? A mese rólad szól, csak a név más.” (Horatius)

 

M:
Hühühühűűűűű! A nemjóját! Komolyan mondom ez a levél most nagyon mélyen betalált! Nincsenek véletlenek, nem véletlenül kerestelek fel, egyszerűen tudtam, hogy ezt kell tennem, és tessék meg is érkezett amire vágytam, még ha nem is tudtam megfogalmazni magamnak, hogy mi is az! Egyáltalán nem egy mitológiás cikkre vágytam, hanem Rád. Pontosabban arra, ami most belőled kikívánkozott! Ha hiszed, ha nem, én is pont annál a fázisnál vagyok, ahol Te is járhatsz a leírtak alapján... Nincs is talán különösebben csodálkozni való ezen, hiszen ugyanannak a tudatnak vagyunk részei, így elfogadható, hogy egyesek ugyanakkor érnek el ugyanarra a fejlődési pontra. Egy kicsit hátulról kezdem a magyarázatot, de rögtön megérted miért.

Nem tudom, hogy mi hoztuk-e létre a közös tudatmezőben azt a szellemi minőségörvényt (nevezzük például sátánnak), vagy nélkülünk is létezett korábban, de az tuti, hogy jelen van és minden igyekezetével azon van, hogy itt tartson mindenkit, akit tud. Ez nem feltétlenül rossz dolog, hanem inkább egy kiképzés, egy próbatétel, ahol az alanyok ugyan gyűlölhetik a kiképző őrmestert (őrdögöt) - ha ugyan rájönnek egyáltalán a kilétére - viszont tagadhatatlanul szükséges elem a rendszerben, akit a legnagyobb tábornok "állított" ránk, hogy megdolgozzon. Na szóval, ez a szellemi minőség jelen van, és dolgozik, mi pedig erősítjük! Sőt, megkockáztatom, hogy ő csak a csalikat dobja be, de ÁLTALUNK ilyen erős a jelenléte és a hatása. Mi magunk vágjuk magunk alatt a fát... Pontosan azt csináljuk ami ellen küzdünk! 

Állandóan új témák, adatok, hírek, elemzések után kutatunk, megosztunk, nyüzsgünk, hozzászólunk, vitázunk, vég nélkül, és folyamatosan azt lebegtetve, hogy az információ terjesztése és az ébresztés a mi feladatunk, és mindenkinek tudnia kell a monsantoról meg a zufókról, meg a mocskos háttérhatalomról és a többi és a többi, miközben észre sem vesszük, hogy ugyanannak az entitásnak egy másik csapdájába estünk bele. Egyik illúzióból a másikba estünk.  
  


A témák végtelenek, állandósult az információ áramlás, nincs egy nyugodt perc, mert MI MAGUNK nem tudunk nyugodni, mert ez is érdekel, az is érdekel, és nem vesszük észre, hogy ez is és az is semmi más, mint TERELÉS! Rágcsálnivaló! Amin lehet csámcsogni néhány óráig/napig, aztán már jön is a következő, ha kérted, ha nem! A témák, a viták, a formációk végtelenek, végtelen a nyúl ürege... és már fel sem tűnik, hogy ugyanabban az örvényben vagyunk mint az RTL-népe (akik azt mondják, hogy azért nézik a Győzike-show-t, mert annyira utálják!!!) csak mi az örvény egy másik "ágán" (mi meg azt mondjuk, hogy azért foglalkozunk naphosszat, nap mint nap a hírekből kimaradt, "alternatív" témákkal, mert annyira utáljuk a háttérerőket és tevékenységüket, stb.). Ez a csapda, emberek.  
Azonban látok a folyamatban egy halvány reménysugarat!


A „sátán” = akadály/csali? 

S:
Vagy inkább mint „vizsgabiztos dékán”, s nem mint kiképző? Mindegy, a lényeg ugyanaz. 


Ez egy olyan vizsga, amit magunkért, magunknak teszünk le, ezért itt már nem fog működni a puskázás, a tételsor ellopása, sem a tanárral mutyizás vagy a haver kamu személyivel történő helyettem vizsgázása, diploma vásárlás, stb. stb., mivel itt nincs kettes vagy 62%. Persze mindent lehet, csak működni nem fog. Itt az a vizsga, hogy az ÉN megy át vagy nem megy át (semmi/senki).




M:
Az egyik olvasóm nemrég azt tanácsolta, hogy hagyjam abba az írást, úgy járok a legjobban. Baszki igaza volt... A Kataklizma.info-s srác abbahagyta. Nyuszi abbahagyta (másképp folytatja, de Ő továbbra is a kijáratot mutogatja folyamatosan). Rájöttem, hogy a "kifogytam a témákból" valódi üzenete nem másnak, hanem nekem szól, ami kábé annyit tesz tudat alatt, hogy "nem látom már értelmét egy újabb elterelésről írni". Ez bizonyos szempontból szomorú felismerés, mert egy korszak látszik véget érni, de minden végzetben ott van az új kezdés lehetősége, amiről még nem tudjuk pontosan mi lesz, csak érezzük, hogy igen, erre kell most már menni. Le kell bontani, el kell engedni a régi formákat, viszont arra nagyon ügyelni kell, hogy új formák építése helyett a formátlanra, az állandóra kell végre koncentrálni. Magányos út! Úgy érzem nem beképzeltség azt állítani, hogy sokkal előrébb vagyok a fizikai környezetemnél, természetes, hogy nem értenek meg. Több évvel ezelőtti gondolataimat kezdik hangoztatni, amihez már nem tudok és nem is akarok visszanyúlni. Nincs erőm és időm bevárni őket, kiközösítenek - de van az a néhány tudat, akikkel ugyan csak gondolatban kapcsolódunk mégis többet és mélyebben tudunk egymásról, mint bárki aki fizikailag megközelít. Csak ők érthetnek meg

Úgyhogy kedves levelezőtársam, kérlek vedd tárgytalannak a felhívásomat keringőre, mert ebben a levélben mindent leírtál amire szükségem volt. Nem a mitológia és nem a mese kell már nekünk, mert őszíntén szólva én is leszarom :), hanem a valódi ébredés. Már csak egy lépés van addig szerintem, de hamarosan az is várható. Hogy mi az a lépés? Megpróbálom körvonalazni:

Ahogy érzékelem, úgy látom, hogy ez a kis "lelki válság" nagyon hamar feloldható. Egyszerűen arról van szó, hogy nem hagyjuk megünnepelni azt, amit eddig összeraktunk. Állandó kutatási és dolgozási kényszerünk van - bár már nem az új témákat illetően - hanem a valódi lényegünk, lényünk megismerése és stabilizálása irányában. Mert már rájöttünk, hogy mennyire felesleges fáradozás "kint" keresgélni, és arra is, hogy mennyire felesleges munka a változókban keresni bármit is - jelen esetben önmagunkat. Innentől pedig már csak egyetlen lépés van hátra, és ez az ami nekem sem megy még: a teljes elengedés. Ez az igazi szabadság, amikortól kezdve szinte leszarsz mindent, ami ebben a világban van, és csak arra az egyetlen dologra koncentrálsz ami oka a létezésednek: ÉLSZ. Ezt kell megünnepelni minden percben! Ha ez tudatosul, és érzed minden jelenlét pillanatban az élet lüktetését magadban, akkor ez egy olyan erő, amely minden mást képes felőrölni, feldolgozni. Lehet, hogy már nem is enged be semmit, egyszerűen lepattan egy virtuális falról minden, legyen az egy (régebben) fájó emlék, vagy egy új információ, egy új behatás, ne érdekeljen, pörögjön le. Szerintem ez az egyetlen helyes út, egy olyan tudatpajzsot építeni, ami magából az életszeretetből épül fel, és ami semmi mást, semmi változót nem enged komolyabban megnyílvánulni, legfeljebb a felszínen néhány megmosolyogtató percre, amit a következő percben már el is pöckölhetsz. 

Nem írhatjuk ki magunkat ebből a világból egyik pillanatról a másikra, de azt megtehetjük, hogy felismerjük az "őrmestert", elfogadjuk a fejlődésünkben betöltött szerepét, és miután nem hagyjuk tovább befolyásolni magunkat általa, letesszük végre a 3D záróvizsgát. 

Miről beszélek? A változó formák helyett az egyetlen állandóra koncentrálni minden erővel: a "VAGYOK" -ra. Létezem, élek, veszem a levegőt, lüktet a vérem, éppen eszem, éppen valaki nekem jött (nem baj, hadd menjen tovább), sír a gyerek (nem baj, segítek rajta), üvölt a gyerek (nem baj, majd abbahagyja), hisztizik a gyerek (nem baj, annál csendesebben szólok hozzá), éppen beugrott egy rossz emlék (nem baj, hagyom tovatűnni) és így tovább minden percben tudatos jelenlétben lenni, nem kizökkenni a középpontból (bár ez nagyon ezós... :) ) hanem folyamatosan felülemelkedni a problémákon, legyenek azok akár fizikaiak ("dobd vissza kenyérrel"), pszichikaiak, vagy érzelmiek, tök mindegy.  Na ez az utolsó lecke. Ez az igazi feladat az ébredés előtt. A világ még alszik, de már a hajlani álmodás állapotában van, amikor egyre sűrűbben váltogatják egymást a cikázó képek, amelyekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez már a valóság. Á, dehogy. Ez még az álom, de már vannak, akik egész közel vannak a szemük felnyitásához.


S:
Aki ezt esetleg nem érti meg, arról úgyis lepattan, vagy meg sem hallja/látja, átfut rajta mint a desztillált víz, aki meg megérti, az meg nem megsértődni fog, hanem pont hogy megerősítést nyer általa, önmaga számára is. Mert ez az út arról szól, hogyan ne vedd ezt az utat túl komolyan, hagyd a formákat jönni és menni, anélkül, hogy megsebezne - amiben annak a tudása is benne foglaltatik, hogy minden csak futó kód – mint a mátrixban - , az is ami tetszik (a sült hús), meg az is ami nem (pisztolygolyó). Amíg csak bizonyos részekben látom meg a kódot, de ahol a félelmeimmel szembesít – kinek mi a golyó, ugye- , ott meg nem látom meg a kódot, akkor igazából ezt még nem tudom.

Az emelkedéshez nem az elmélkedés, hanem az elengedés kell. A teljes szabadsághoz a teljes elengedés kell.


M:
S amikor az ilyen gondolatok felbukkannak, akkor már csak azt kéne eldönteni, hogy mi vagyunk ilyen elcseszettek és mások a "normálisak", vagy mi kerülünk egyre közelebb a kilépéshez, és a többiek vannak lemaradva? :) Kezdek amúgy rendesen befordulni, olyasmi érzésem van, mint amikor szűk már a kabát, és legszívesebben levennéd. Ezzel a fenti témakorral is volt egy komoly bajom: ha ezt "lehozom", onnantól nem lesz értelme tovább folytatni, nem lesz értelme további témákon rágódni, mert magamat teszem hiteltelenné. Illetve lehet tovább rágódni talán majd, de szigorúan humoros keretek között, és mindig fenntartva az "ez is egy új terelés, tessék csak tessék akit érdekel" szlogent. :)
Szóval kedves olvasó, ha most azt érzékeled, hogy van itt egy kis képzavar, hát nem tévedsz nagyot! :)
S:
Én nem látlak szétcsúszottnak – bár igen, hogy mit érzel azt csak te tudhatod igazán – talán csak annyit, hogy lehet most vagy egy olyan pontnál, hogy a benned lévő érzelmek, tapasztalatok és a kívülről megjelenő mindenféle infók, tanítások, ingerek kicsit összeakadnak, ellentmondásosak. Nem feltétlenül fedik egymást vagy adnak magyarázatot arra, amit belül megélsz. Ez kicsit tényleg olyan lehet, mint lecsúszni egy meredek csúszdán, az ember azt sem tudja, merre van arccal előre :p, ösztönösen ide-oda kapaszkodna, miközben ezzel csak a saját dolgát nehezíti. Szóval nem szét-csúszol, hanem le-csúszol és szerintem ez nem gond. Valószínűleg le kell csúsznunk, hogy fel-emelkedhessünk...

M:
Mindannyian meseszereplők vagyunk, de nem szabad elfelejteni: a meseszoba nem valós! A játékok sem azok! Sőt még ez a gyönyörűen, automatikusan működő energiatest sem az!  

Egyedül mi magunk vagyunk valósak!

Folytatás hamarosan....




Szoros előzmény: http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/01/mi-celja-az-egy-en-nek.html

Ajánlott olvasmány: 
http://www.szellemimuhely.hu/irott-anyagok/cikkek/felemelkedett-letezes/267-ki-az-az-en-vagyok-gondolatok-a-tanitoi-mesteri-letallapotrol

176 megjegyzés:

  1. Fú, de hosszú!
    Rövidebben nem tudod elmondani?
    Én azt vettem észre, az ilyet el kell olvastatni egy férfiemberrel, aki nagyon motivált irányodban, és ha tényleg mélyen LÁT téged, utána ő 1 vagy maximum 2 mondatban elmondja az egészet.
    És az kerek, pont elégséges, hiánytalan lesz.
    :)

    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Rövidebben nem tudod elmondani?"

      Nem. :)
      Van, akinek semmi nem jó... :))

      Törlés
    2. "Én azt vettem észre, az ilyet el kell olvastatni egy férfiemberrel, aki nagyon motivált irányodban, és ha tényleg mélyen LÁT téged, utána ő 1 vagy maximum 2 mondatban elmondja az egészet."


      Tulajdonképpen pontosan ez történt. Levelező-barátném (S) leírta ezt a sok gondolatot, én meg (M) reagáltam rá, "néhány" mondatban. :)

      Törlés
    3. És Te férfiember vagy?:-o P.

      Törlés
    4. Vaslogika! :)

      (mások is néztek már nőnek, de nem tudom miért, világosíts fel kérlek)

      Törlés
    5. NEM VAGY NŐŐŐŐŐŐ??? Nemmondoood!!! Van valakid? Azonnal írok Neked!:) Hány éves vagy?
      Okok: 1. A Mazsola kislányoknak adni szokott becenév!
      (A-ra végződik amúgy is, mint a női nevek! Gyümölcsökből is női nevek szoktak válni, nem férfinevek!)
      2. A gondolatfűzéseid, a terjengős kifejezésmódok és a sok szmájlid teljesen femininek!
      3. Remélem, nem élőben néznek nőnek! :D

      P.

      Törlés
    6. Ezhez a nemvagyol nyő vonalhoz...

      Engem biz anno lestek asszonyszemélynek, egy kissé hosszúra sikeredett züllős éccaka után. Miközben még aznaposan begyógyult szemmel slatyogtam visszafelé a szállásunkra, felpakolva némi reggelinek valóval. Érdekes tapasztalás vót.
      Persze... a korai időpont, a hátközépig érő hajzat (csúnya rocker szokás), meg a kecses tántorgás bizonnyal megzavarhatta az észlelő arcokat. Ott kezdtek el hangosan sikonyálva nekiszaladni drótszamarukkal a bozótosban nyövő fáknak, mikoron barátságos tekintetet vetettem rájuk. Mer a hosszú haj mellé dukál ám a nagy szakáll is. ;)

      Törlés
    7. Nna, aztán Te is evvel a névvel vagy itt férfiember!!!!!:-O
      Mazsolának is hosszú a haja?
      Mert én arra bukok ám.
      P.

      Törlés
    8. Psyché fogalmazásmódját tudatosan vetted át?:)
      Mondjuk azt is férfi írta, pedig leán vala...
      P.

      Törlés
    9. 1. A Mazsola becenevet kb. 10 éves koromban kaphattam egy balatoni táborban, ahol én voltam a legfiatalabb, és ahogy lenni szokott az ilyen tökmagokat el kell nevezni valahogy! :)

      2. A gondolatfűzéseket, a terjengős kifejezésmódot és a sok szmájlit aláírom, lehet nőiesnek tűnik. De ha ehhez hozzácsapod a férfilogikát, akkor nagyjából középen kötünk ki. Hm.... várjál csak! Akko mi is vagyok én??? Ano? :))

      3. Egyszer még gyerekkoromban rajzolgattam a házunk előtt az aszfaltra krétával egy labirintust (!), kicsit meg is volt növesztve a hajam, ráadásul lefelé néztem, no és ekkor jött egy család autóval, és hallottam az anyukát amint odaszól a férjének, hogy "vigyázz, el ne üsd a kislányt". No ekkor én is kb. úgy nézhettem fel, mint Quedra barátom, mert rögtön arrébb ódalogtak. :) Azóta nem néztek nőnek élőben, persze ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy utálok borotválkozni, ezért igen ritkán teszem meg azt a szívességet, hogy sima pofival lássanak. Amúgy meg tök jó képű és atléta izomzatú vagyok! :)))

      Törlés
    10. Femininebb a gondolkodásod, mint az enyém.
      A többit, majd ha jövök udvarolni, privátban.
      P.

      Törlés
    11. Mazsola EGYÁLTALÁN NEM nőies, ezt tanúsíthatom!

      Törlés
    12. Kösz, ez már kellett! :))

      Törlés
  2. "ez az egész meseszobásdi azért született, hogy kiírjam magamból a - többnyire csapongó - gondolataimat egyfajta szellemi szükségletként"

    Nézd, ha volna 5 ismerősöd, aki ugyanolyan lelkes az érdeklődési köröd iránt, mint Te Magad, akkor rendszeresen összeülnétek, és megvitatnátok.
    De: NINCS.
    Ezt nevezik szellemi magányosságnak, olvastam róla egy remek prédikációt Ravasz Lászlótól 1928-ból, majd befényképezem Neked, és elküldöm.
    (Tulajdonképpen videót akarok belőle csinálni, és feltenni a youtube-ra, de nem tudom, hogyan kell, ha valaki tudja, hogy kell feltölteni, és pesti, kérem keressen meg, és mutassa meg!)

    Az internet pedig elvileg arra volna jó, hogy egymásra találjanak a hasonlók, akik egymást keresik.
    De mivel még mindig nem az ÖSSZE, hanem a Séth ereje érvényesül, az internet csak még jobban összezagyválta a dolgokat.

    "Nekem ez a sok elméleti írogatás, elemezgetés, feltárás, elmélet és vélemény-összevetés, olvasgatás egyszerűen nem segít, mert valójában nem visz közelebb önmagamhoz, még több darabra szabdalom csak azt, amit egységesítenem kellene ..."

    Látod??
    Nem Te tehetsz róla!

    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "feltenni a youtube-ra, de nem tudom, hogyan kell"
      Ha elitképzőbe jártál egy ilyen piti dolog nem foghat meg.Na de most őszintén.
      a.n

      Törlés
    2. Én még C+4-en tanultam programozni az elitgimnáziumomban!

      Évekkel azután jött létre az Internet, hogy leérettségiztem!

      Nem vagyok iskolai közegben már 31 éves korom óta, hogy bárkit megkérdezhessek ilyenekről, csak interneten tudok internethasználókat fogni erre a célra.

      P.

      Törlés
  3. Tessék, az egyik ok, ami ezt teszi Veled:
    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/08/440-hz-es-zene-osszeeskuves-hogy.html#.UgRqUW3bPkI
    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, erről én is írtam még 2011-ben. Megtalálod a referenciák között.

      Törlés
  4. Újra.

    Mivel még mindig nem az ÖSSZE, hanem a Séth ereje érvényesül, az internet csak még jobban összezagyválta a dolgokat.

    "Nekem ez a sok elméleti írogatás, elemezgetés, feltárás, elmélet és vélemény-összevetés, olvasgatás egyszerűen nem segít, mert valójában nem visz közelebb önmagamhoz, még több darabra szabdalom csak azt, amit egységesítenem kellene ..."

    Látod??
    Nem Te tehetsz róla!

    Tessék, az egyik ok, ami ezt teszi Veled:
    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/08/440-hz-es-zene-osszeeskuves-hogy.html#.UgRqUW3bPkI

    "Ezek a romboló frekvenciák magukkal ragadják a gondolatokat a zavar, a diszharmónia és az egység hiánya felé."

    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ezek a romboló frekvenciák ... "

      Ez az elhangolás téma már szerepelt egyszer itt a porondon ... és meg kell mondjam,
      hogy akkor is rosszul voltam tőle ... meg most is. ... és nem is állom meg szó nélkül.

      Egy zenemű hangjainak az egymáshoz viszonyított tagoltsága ugyanis soha sem
      változik, függetlenül attól, hogy C-dúrban vagy E-molban adják elő.
      Ez a "romboló frekvenciák" kezdetű AGYRÉM ugyanis azt állítja, hogy a hallható
      hangtartományban nem minden hang jó ... vagy másképpen van jó meg rossz harmónia.

      Ez kb. ugyanaz, mintha azt állítanánk, hogy egy "qrvaanyázás" C-dúrban
      nagyon romboló hatású, viszont A-molban kifejezetten felemelő. ...:)))

      Kifejezetten az a benyomásom, hogy az emberiség agyát teletömködték
      szalmával és nem tudunk tőle megszabadulni, mert a gereblye nem fér be
      a fülünkbe. ...:)))

      Még gondolkozom rajta, hogy most röhögjek vagy inkább sírjak ....

      Ö.T.

      Törlés
    2. Nevess! Tudod, pszichofitnesz! :)

      (amúgy gondolom a cikket nem olvastad, hanem egyből repültél a hsz-ekre, mi? :)) )

      Törlés
    3. 5.
      "vagy másképpen van jó meg rossz harmónia"
      Néha egészen meglepő butaságokat mondasz.:)
      HARMÓNIA csak egyféle van.:)
      A rossz az a DISZHARMÓNIA.

      Törlés
    4. @ Mazsola

      Amít írtam, az P. hsz-re volt egy megnyilvánulás "sajátmagilag" - és mindössze fölvetettem, hogy ezt a témát már Te is feldobtad. (Úgy tűnik, az álláspontod azóta
      sem változott ... meg az enyém sem. ...:))) )

      @ Szul than

      Szultánkám drága, a turbán ebben a hőségben nem egy előnyös viselet. ...:)))
      Próbáld meg az idézett részt visszailleszteni abba a mondatba, amiből kivetted,
      aztán egybeolvasni, hm ??? .... persze csak ha értelmezni akarod, hogy mit is írtam.

      Egy hangsor ugyanis nem lehet egyszerre harmonikus és diszharmonikus,
      ebben talán azért még egyetértünk, hm ???

      Ö.T.

      Törlés
    5. Hát jó.
      "Ez a "romboló frekvenciák" kezdetű AGYRÉM ugyanis azt állítja, hogy a hallható
      hangtartományban nem minden hang jó ... vagy másképpen van jó meg rossz harmónia."

      Sajnos így egybeolvasva ez még nagyobb butaság.
      Az eleje ugyanis igaz, a következtetés viszont abszolút nem logice.:)
      Maradjunk abban, hogy harmonikus hangokból harmónia lesz, diszharmonikus hangokból diszharmónia.
      Akik pedig a diszharmónikus hangokat szabvánnyá tették, nem a harmóniára törekszenek...
      Valószínűleg nálam, és nálad is jobban ismerik a különböző rezgések erejét, és fel is használják céljaikra.
      Ennyi a szerinted "agyrém".:)

      Törlés
    6. "... amúgy gondolom a cikket nem olvastad ... "

      Dehogynem .... és teljesen fölöslegesnek tartom ezt az önmarcangolást
      a részedről. Kérdés nélkül ugyanis sohasem születik válasz. ...:)))
      Minden egyes általad fölvetett témában ugyanis, direkt vagy indirekt,
      kérdések is vannak ... és ha a sok b@lfasz (krém de la krém) lusta arra,
      hogy a "hogyan tovább" vonatkozásában kérdéseket tegyen fel, akkor
      valakinek ezt meg kell tenni ... még ha alacsonyabb szinten is.
      Szóval csak hagyd abba ezt az önmagadban kételkedést!!!! ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    7. "Maradjunk abban, hogy harmonikus hangokból harmónia lesz, diszharmonikus hangokból diszharmónia."

      Na csak lassan a testtel Szultán kolléga ... ugyanis egy hang önmagában
      csak egy hang ... harmónia nélkül. A harmóniához - szerintem - több hangra van szükség - amelyek egymáshoz való viszonya adja ki a harmonikus vagy
      diszharmonikus élményt.

      Namost ha egy hangsor pl. C-dúrban harmonikus, akkor H-molban nem
      lehet diszharmonikus, ugyanis a hangok közötti távolság semmit sem változik,
      pusztán egy harmonikus hangsor lett arrébb tolva a hanglétrán.

      Ö.T.

      Törlés
    8. Ötikém, ahogy már korábban is elmagyaráztam ebben a témakörben, nem az számít, hogy mennyik a hangközök, hanem az, hogy van olyan rezgéstartomány ami kellemes, és van olyan ami disszonáns, pontosabban zavaró az emberi fülnek. A 432 Hz a természetben megtalálható frekvencia, azaz természetes, a 440 mesterséges, torzított (tuningolt) frekvencia, amihez nincs hozzászokva az emberi fül és génállomány.

      Törlés
    9. Hm ... asszem kezdem érteni, hogy miről beszélsz ... legfeljebb nincs eléggé precízen fogalmazva. Szóval valami olyasmire gondolsz, hogy a létező (vagy teremtett ) dolgoknak ... függetlenül attól, hogy élők vagy csak tárgyak ... van egy saját frekvenciája (tekintve, hogy minden rezgés) ... és ezek lennének az
      általad fogalmazott "harmonikus rezgések" .... míg ezzel ellentétben
      a "diszharmonikus rezgéstartomány" az az intervallum lenne, amely a
      teremtett világban egyik létezőnek vagy tárgynak sem sajátja.

      Valami ilyesmire gondoltál ???

      Ö.T.

      Törlés
    10. Ilyesmi. Ezt én a szintimen is sokszor kipróbáltam, amikor kevergettem új hangmintákat, játszadoztam a frekvenciákkal, CUT-OFF-al, rezonanciával. Van olyan rezgéstartomány, ami egész egyszerűen zavaró az emberi fülnek. És ez nem olyan mint mondjuk a színek esetében, ahol ugyan azt mondjuk, hogy minden szín megtalálható a természetben, de valahogy mégis tud az ember zavaró, ocsmány színeket kikeverni - ennek ellenére mégis akad olyan ember akinek még ez az ocsmány szín is tetszik, ellenkező esetben nem venné fel pólóként :) ------- viszont a hangok tekintetében ez - mármint hogy van zavaró frekvencia - mindenkire érvényes, tekintve, hogy azonos a testfelépítésünk. Ez tehát nem egyéni ízlés kérdése, hanem fizika.

      Törlés
    11. A zenei stúdiókban található maszterelő eszközök kifejezetten rá vannak állva egyébként a zavaró - emberi fülnek nem tetsző - frekvenciák kiszűrésére, mert mivel amikor összeállítasz egy zenét, több hangsávval, abban a sok hullámforma összeadódik (mint a matekban), és ezért létrejönnek zavaró, szinte fájó frekvenciák is, (zajok) no ezeket a vas ki tudja szűrni, és lehúzza, megtisztítja a zenét ezektől. Ettől válik kellemesen hallgathatóvá egy zene.

      A 432 vs 440 problémakör viszont ennél kicsit bonyolultabb ügy, mert annyira finom elhangolás történt, amit nem veszel észre tudatosan, de mégis képes hatni - negatívan - az emberiség nagy részére ez az eltuningolt zeneipar, mert kizökkent a természetes rezgéstartományból. De mondom ez annyira aljas módszer, hogy szinte észrevehetetlen, mert az elhangolás kevesebb mint egy negyed hang (a zongora egymás melletti fehér és fekete billentyűje közötti hangtáv felénél is kisebb).

      Törlés
    12. Oké ... akkor már valamennyire képben vagyok. ...:)))
      Azt a kérdést azonban mégis feltenném, hogy rendszerezte-e már valaki a
      természetben előforduló rezgészámokat ... vagy itt csak kifejezetten az
      emberre vonatkozó tartományról van szó????

      Amennyire tudom, a rezgések vagy erősítik, vagy kioltják egymást - asszem
      erre használják az interferencia kifejezést - persze nem zárom ki, hogy
      vannak köztes értékek, amik mondjuk letompítják az ember eredeti rezgését ...
      és hogy ennek megvan a fiziológiai hatása is .... amivel lehetséges
      a humanoidok viselkedésmintáit "negatív" keretek között tartani.

      Ha még emlékszel rá, egyszer már írtam róla, hogy a "piramisok" nagyszerűen
      megfelelnek arra a célra, hogy pl. az űrből küldött rezgéseket "levetítsék"
      a Földre és az ott lakókra .... vagyis hülyére szívathatnak minket, anélkül hogy tudnánk róla.
      (Ez a variáció egyáltalán nem zárható ki, tekintve hogy az időben - nagy vonalakban
      - csak ismétlődésekről beszélhetünk.)

      Ö.T.

      Törlés
    13. "Minden egyes általad fölvetett témában ugyanis, direkt vagy indirekt, kérdések is vannak ... és ha a sok b@lfasz (krém de la krém) lusta arra, hogy a "hogyan tovább" vonatkozásában kérdéseket tegyen fel, akkor valakinek ezt meg kell tenni ..."


      Ebben szerintem most tévedsz Ö.T.
      Ugyanis a Föld jelenlegi irányítói nem érdekeltek abban, hogy Neked bármi is jó legyen, sőt pont azért vannak, hogy akadályokat gördítsenek eléd, ahogy a fenti jó (hosszú) posztban le is íródott. Éppen azért az egyéni "vergődés" elengedhetetlen, és elkerülhetetlen velejárója az újjászületésnek/felemelkedésnek/akárminek. Legalábbis én így látom most. :D

      A cikk jó lett várom a folytatását! Shaula igen intelligensen fogalmazza meg azokat a gondolatokat, melyek itt lassan mindannyiunkat érintenek, és amelyekkel szembe kell nézzünk magunkban - letisztázva.
      Panka.

      Törlés
    14. "Ugyanis a Föld jelenlegi irányítói nem érdekeltek abban, hogy Neked bármi is jó legyen ..."

      Ez igaz ...:)))
      Csakhogy egy rendszer - a jelenlegire gondolok - nem fog a végtelenségig
      működni, ha defektes a szoftver. Márpedig defektes. ...:)))
      Aztán ha a "vezérkar" nem jut el eddig a felismerésig, akkor ennek a civilizációnak
      is fuccs. (Itt már nem "egyéni" vergődésről" van szó, hanem közös agóniáról.)

      Ö.T.

      Törlés
    15. Jó reggelt! A közös agóniából csak egyénileg lehet kijutni Ö.T. mester.
      Panka.

      Törlés
    16. Na ja Panka, ezt nem is vitatom egy pillanatig sem, de akik
      már kijutottak azok esetleg segíthetnék a többieket is kijutni, nem ??? ...:)))

      Másrészt meg, ha valaki egyénileg is jutott ki, attól még nyugodtan
      megpróbálhat a többi kijutottal valami közösségszerűt alkotni, nem gondolod ???
      A probléma ugyanis nem más, mint a felismerés hiánya. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    17. Én kicsit másképp látom Ö.T.. :D

      "akik már kijutottak azok esetleg segíthetnék a többieket is kijutni, nem ?"

      Hát szerinted kiktől kapjuk az üzeneteket "odaátról"? A valóban komolyan veendő üzenetek, csatornázások, vagy egyéb módon közvetített információk vélelmezem olyanoktól származnak, akik már jártak a túloldalon, vagy méginkább olyanoktól, akik eleve tudatosan azért jöttek a túloldalról ide "le" a játszótérre, hogy adjanak némi útmutatást - mint például az a guy aki nyíltan közölte: az én világom nem e világból való, és csak a szeretet útján lehet "oda" eljutni. Ez nem valami rózsaszín leányálom, hanem a tükör (a fátyol) túloldala, ami mindenkinek elérhető, ha megérett rá.
      Ha nem kapnánk sorozatban ilyen "katalizátor" tanítókat, akkor tényleg jogos lenne a felháborodásod, de szerintem így alaptalan; minden szükséges tudás a rendelkezésünkre áll már évezredek óta. Sőt ha mélyebben magadba nézel akkor ott is megvan minden amiről a forrás tájékoztat, csak ügyesen kell "fülelni" :D

      A másik dolog:
      "ha valaki egyénileg is jutott ki, attól még nyugodtan
      megpróbálhat a többi kijutottal valami közösségszerűt alkotni"

      Ez sem így van szerintem. Ugyanis "odaát" Egység van, s aki odajut már mind tudja ezt, nincs szükség közösséget alkotni, mert eleve az. Mi próbálunk itt vergődni törzsi ösztöneinktől vezérelve ( vagy éppenséggel pont az odaátról hozott emlékfoszlányoknak engedelmeskedve ) mindenféle közösségben, szektában, de be kell látni, hogy ez csak bizonyos tudatszint alatt működőképes ezen a síkon. Aztán egy bizonyos szint fölött már elkülönülés van, majd e fölött ismét eljön a vágy az egységre, de már nem az állati szinten. :D
      Panka.

      Törlés
    18. "Én kicsit másképp látom Ö.T"

      Én is másképp látom Panka. Nem tudom, hogy mióta olvasgatsz itt, de
      régebben már tárgyaltuk Mazsolával, hogy az emberiség nyelvezetét anno ...
      feltehetőleg még a történelmi idők előtt ... kisiklatták. (Nyelvi összezavarás,
      ami nem a nyelvek különbözőségét jelenti, hanem a nyelvekben elrejtett
      istentagadást .... ezt pedig tuti, hogy nem ember csinálta.)

      Maga az "anno" is egy ilyen szó, vagy a "sex", de a sort bőven lehetne folytatni.
      Szóval nem egymásban kellene keresni a hibát, mert minden ember
      "csak jön és megy" és a nyelvet csak használja. (... és nem csinálja )

      Nekem az "amen" sokkal inkább "bémen". ...:)))
      ( A piramisokat még mindig lelőném a bolygóról. )

      Ö.T.

      Törlés
    19. Megjegyzem érdekes, vagy inkább figyelemre méltó, hogy a "bémen"-t
      a fordító szoftver "input"-nak írja. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    20. B-Man! :)
      Ez jó! És milyen igaZ, eh! :))

      Törlés
    21. És ha az "input"-ot "putin"-nak írjuk, akkor meg még izgalmasabb. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    22. Putyin, Raszputyin, vagy a dugásra gondoltál?:) P.

      Törlés
    23. Kedves P.

      Az "input" -ról a "dugásra" asszociálni egyáltalán nem téves, ennek ellenére
      nem tartom valószínűnek, hogy az emberiségnek jelen pillanatban a dugás
      lenne a legnagyobb problémája. Dugni ugyanis a kutya is tud ... és ha esetleg egy
      póluseltolódás miatt ez a programrészlet törlődne a memóriánkból, még mindig
      lenne honnan leutánozni ... tekintve hogy az ember roppant tanulékony és a
      környezetünkben élő állatvilág valamelyik képviselőjének megfigyelése által ezt a folyamatot viszonylag könnyen helyre lehetne állítani ... ami viszont igazán
      érdekelne, hogy miből gondolod azt, hogy a dugás és a civilizáció
      összefüggésben vannak egymással.

      Ö.T.

      Törlés
    24. Hogyhogy mire gondoltam?:-o
      KÉRDEZTELEK, hogy TE a putin (angolul = dugd be) szóról, amikor leírtad, hogy IZGALMAS, MIRE gondoltál. Putyinra, Raszputyinra vagy a dugásra?
      Semmi másra nem asszociáltam, csak visszakérdeztem, mert annyiból, hogy izgalmas, még nem tudjuk, mire gondoltál.
      P.

      Törlés
    25. "Dugni ugyanis a kutya is tud ..."

      Kedves Hölgyem/Uram, ezúton tudatom, hogy a kutya és az ember közötti jelentős faji különbség többek között az, hogy az ember egy sokkal hosszabb és bonyolultabb összeillőségi vizsgálat UTÁN dug csak, tehát ez kurvára nem olyan egyszerű elérni neki.
      Én nem is értem azt a megjegyzést, hogy az emberiségnek nem ez a legfőbb gondja... nekem ez mindig is az érdeklődési 1000-es skálámon 1000 pontot ért, míg minden egyéb dolog az életben 2-3-mon dekkol.
      És amennyire ismerem a világot, úgy látom, hogy ez a többi emberi lénynél is így van... Minden más csak pótcselekvés.
      Jelen pillanatban ha lenne szeretőm, nem pazarolnám a kapacitásomat itteni agymenésekre...
      És szerintem ezzel mindenki így van.
      Aki mást mond, az hazudik.:)
      P.

      Törlés
    26. Kedves P.

      Ahogy elnézem, a Te felfogásodban az emlegetett "izgalom" egyelőre csak
      a fizikai síkhoz kötődik és 1000 pontosan kimerül a dugásban.
      Nem tudom, hogy érzékelted-e, de ez a téma "elengedve emelkedve" nem
      kifejezetten a falloszra vonatkozik ... mint ahogy Mazsolának a többi írása sem,
      így aztán a blog szellemiségéhez való csatlakozásod egyelőre vakvágányon várakozik,
      ... szerény becslésem alapján az idők végezetéig ... de azért nem kell feladnod
      azonnal, mivel jóslásból nincs szakvizsgám ... így aztán végső faktorként
      még mindig marad a remény.

      Számomra egyelőre úgy tűnik, hogy Neked sokkal inkább egy szexuális
      partner hiányzik, mint egy értelmes beszélgetés ... így aztán sok szerencsét
      a keresgéléshez!!!

      Ha esetleg időd engedi, megválaszolhatnád a már feltett kérdésemet:
      " ... miből gondolod azt, hogy a dugás és a civilizáció
      összefüggésben vannak egymással " ... persze csak azok után, miután
      sikerült testi vágyaidat egyensúlyba hozni és két dugás között esetleg
      az alváson kívül még más is eszedbe jut. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    27. Kedves P.
      Na látod! A sok mellébeszélés és 'kerülgetem a forró kását' típusú megjegyzés után csak kibújt a szög a zsákból :) Már megérte. Tisztában vagy Te a saját igényeiddel, csak támogató közeget (partnert) keresel hozzá :
      "Jelen pillanatban ha lenne szeretőm, nem pazarolnám a kapacitásomat itteni agymenésekre..."
      Ezek szerint ez nem az a közeg vagy nem ebben támogat, akkor meg tényleg ne pazarold rá azt a kapacitást, aminek máshol lenne a helye. Fordítsd arra, ahol ezt nem pazarlásként fogod megélni. :) Keress szeretőt.
      Tombol a hőség, vibrál a Balaton, most lett vége a Sziget Fesztiválnak, stb., tele lehet Magyarország tesztoszterontól túlhevült hímekkel, a legjobb - és hozzáteszem, a legkevesebb energiával járó - időszak ez a 'vadászatra', nem igaz? És "aki mást mond, az hazudik." ..:P

      Törlés
    28. "Ezek szerint ez nem az a közeg vagy nem ebben támogat, akkor meg tényleg ne pazarold rá azt a kapacitást, aminek máshol lenne a helye. Fordítsd arra, ahol ezt nem pazarlásként fogod megélni. :) Keress szeretőt."

      Éppen azt csinálom!
      Tudod, az úgy kezdődik, hogy egy velem szellemileg, spirituálisan együtt rezgő személy vonzódni kezd a szellememhez, a lelkemhez és kezdeményez.
      Olyasvalaki, aki érzi, hogy szeretne szeretetet adni nekem.
      És utána ezt a szellemi szerelmet végigépítjük a többi, sűrűbb síkon is. Egészen a fizikaiig, ahova csak akkor jutunk el, ha már minden szinten minden kész.
      Te nem így szoktad?
      Ehhez pedig a legjobb mód: sürögni-forogni a szellemileg hozzám passzoló internetes közegben.
      P.

      Törlés
    29. "Ahogy elnézem, a Te felfogásodban az emlegetett "izgalom" egyelőre csak
      a fizikai síkhoz kötődik és 1000 pontosan kimerül a dugásban."

      Kedves Ö.T. Fel nem foghatom, hogyan tekintheti valaki FIZIKAI élménynek a dugást...Mikor az az egyetlen testen kívül rántó élmény, amiben a Földön részünk lehet... pont ez a lényege. Ezért szeretik az emberek a szexet, nem?
      A szex dimenziókapu, átjáró más világokba, az istenné válás evolúciójának a módja, a spirituális fejlődés leggyorsabb verziója...
      Nem értem, akik testi történésként beszélnek róla, hogy miről beszélnek, amikor pont az történik, hogy automatice kilépsz a testedből, amikor elkezded, és nyomban megszűnik a fizikai világ érzékelése...
      El sem tudom képzelni, miféle tapasztalataid lehetnek...szexeltél már?...
      P.

      Törlés
    30. ÖT: 2Ha esetleg időd engedi, megválaszolhatnád a már feltett kérdésemet:
      " ... miből gondolod azt, hogy a dugás és a civilizáció
      összefüggésben vannak egymással " ..."

      Már megválaszoltam 2 napja!
      De most akkor újra!
      Egyáltalán nem gondoltam arra semmikor, hogy ez a kettő összefüggésben van egymással, nem is írtam sehol ilyet, nem tudom, honnét vetted ezt az összefüggést és miért tulajdonítod nekem.
      Pusztán visszakérdeztem, ARRA, hogy MIRE utaltál, amikor leírtad, hogy a PUTIN szó izgalmas. Putyinra gondoltál vagy a PUT IN-ra (angolul = dugd be).
      De ezt eddig 2x kérdeztem meg, most harmadszor, és TE NEM válaszoltad meg!

      Ellenben én itt számtalan kérdést feltettem, amire SENKI nem válaszolt még.
      Ezért nem értem, hogy miért a megállapítások, hogy nem szellemi témák miatt vagyok itt. Szinte minden itt megjelent hozzászóláshoz hozzászóltam és kérdeztem és beszélgetést kezdeményeztem az utóbbi 3-4 napban, és szinte minden kezdeményezésem, kérdésem válasz, továbbvitel, reakció nélkül áll....

      P.

      Törlés
    31. "Számomra egyelőre úgy tűnik, hogy Neked sokkal inkább egy szexuális
      partner hiányzik, mint egy értelmes beszélgetés ... "

      Hát köszönöm szépen a nyilvános alázást, leértékelést, becsmérlást, minősítgetést, és hogy 4 napi itteni írásaimat értelemmentesnek minősíted, melyre Mazsola 1. reakciója már az első napon az volt, hogy felkért szerzőtársnak...
      A szexualitás pedig a virág egy olyan fán, aminek a gyökerei a szellemi gyönyörök, a lelki egyesülés.
      Tehát pont fordítva van, mint ahogy beállítani igyexel...
      Arra végképp nagyon háklis vagyok, ha valaki a Teremtés legmagasztosabb, legszentebb jelenségét igyekszik leértékelni, besározni, alantasnak feltüntetni! Ennél ördögibb törekvés nincs! Fizetnek ezért a trollkodásért talán neked?!
      P.

      Törlés
    32. Nem jól írtam az előbb... most látom, nem is 4 napja, hanem 4 cikk óta írok, azaz 12-13 napja. P.

      Törlés
    33. P.

      Nyah... szerény nyomott véleményem szerint nem kell itten magad idegelni. De ha úgy jobb akkó, csak nyugodtan. ;)
      Ez itten egy blog (vagy miszösz), oszt a ide járó arcoknak nem mindig van érkezése, kedve/indíttatása idebüfögni valamit. Főleg hogy értelmes is legyen, meg elgondolkodtató, meg... Mi több, nem is mindig olvasunk ám vissza minden bejegyzést. Node, a felháborgásodra csak annyit tudnék megjegyzeni, hogy a türelem; Erény.
      Azmeghogy, vannak olyan arcok, akiknek a kef... ööö... szex nagyrészt fizikális dolog, és nem dobálják szét a agyukat a aktus közbe... hátugye... A emberkék nem egyformák.

      Megjegyzés: Sosenem tudtam értelmezni az ilyen kirohanásokat, mint: nyilvános megalázás, meg becsmérlés, meg.... Tecciktunni a internet ilyen (meg amúgy a Élet is), vannak olyan arcok, akik időnként (néha tudatlanul, vagy nem szándékosan) beszólanak másoknak. Merhogy, a emberkék különbözőek, meg máshogy szocializálódtak, meg... stb. De, végülis lehet az ilyent mellre színni is, ha úgy teccik.

      Törlés
    34. "A szex dimenziókapu, átjáró más világokba, az istenné válás evolúciójának a módja, a spirituális fejlődés leggyorsabb verziója..."

      Akkor dugjál sokat kedves P., de elképzelésed alapján a nyúl előbb jut a menyországba, hogy az oroszlánról már ne is beszéljek. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    35. Igaz, Ö.T. Életem legnagyobb *ása egy ismeretlennel esett meg, a nevére se voltam kíváncsi - a szexről nem elmélkedni kell. A párválasztás is egyszerű kémia - kinek a szagát találod kellemesnek. felesleges belemagyarázás a többi lélekpárról és egyéb badarságokról. Az alma az csak alma és nem cukorborsó, akármennyire is jobban hangzik az utóbbi.

      Törlés
    36. Quedra: Köszi az emberértelmezést. Máskor is szívesen veszem.:)

      Törlés
    37. Quedra: "Azmeghogy, vannak olyan arcok, akiknek a kef... ööö... szex nagyrészt fizikális dolog, és nem dobálják szét a agyukat a aktus közbe... hátugye... A emberkék nem egyformák.
      Tecciktunni a internet ilyen (meg amúgy a Élet is), vannak olyan arcok, akik időnként (néha tudatlanul, vagy nem szándékosan) beszólanak másoknak"

      Csakhogy az ember rendszerint nem találkozik az emberfajtákkal a statisztikai eloszlás szerint, hanem magával hasonlókkal találkozik, tehát az iylesmi ritka és meglepő, no meg idegen.
      A fent írt 2 tulajdonság (akinek csak fizikai... és akik beszólnak) pedig nem szokott párosulni sem szellemi, sem érzelmi, sem spirituális intelligenciával - aminek a meglétét idejöttömkor feltételeztem.
      A beszólás (nem csak szándékosan, de tudattalanul is) pedig mindezek hiányát bizonyítja.
      A "csak fizikai" élmény nemkülönben.
      Konkrétan az Általad értelmezett 2 tulajdonság ellenpólusa mindennek, amiről ez a blog szól.... Tehát igencsak derült égből lórugás effektus.
      P.

      Törlés
    38. Kedves P.!

      Már két bejegyzés is volt a - téged most izgalomba hozó - témában ...:P
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/10/amikor-113-avagy-szivarvany-let.html
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/search/label/Olivin%20%C3%ADr%C3%A1sai

      Szerintem meg fogsz lepődni...

      SZN

      Törlés
  5. Azt csak hiszed Mazsola hogy nem segít ez az EGÉSZ. Valójában folyamatosan tanulsz és fejlődsz mint bárki más. Mindennek oka van. Ezt a honlapot se véletlen hoztad létre. Az hogy egy másik illúzióba kerülünk egyáltalán nem baj. Pláne ha az eltér a mostanitól és magasabb rezgésszintű. Senki sem mondta hogy az Aranykor vagy bármi más nem illúzió. A nagy semmi - a teljes "nyugalmi" állapot - is létezik csak az kívülről nézve végtelenül unalmas. Mert benne már nem érzékelsz semmit. A körforgás-eleji aranykori illúzió azért is jó mert onnan - mint az azt "beüzemelő tanító", mert most ezt csinálod - bármi9kor még tovább is léphetsz, illetve szabadon "közlekedhetsz" a "síkjaid között".
    A változásra/végkifejletre való "kőműves-rájátszás" már igencsak nagyban megy. Nem véletlen vannak az "apokaliptikus" dolgok már augusztus első felére is időzítve. Az anno atom-tüzes japán-magyar vonatkozású Hirosima-Nagaszaki/HieroS/Solyma-IkaSzagan/IkaSogun évforduló egybe esik a 40 fokos hazai hőséggel, az Oz/irisz/ Óra-i "paradicsomi" fesztivál körüli huzavonával, a Jupiter-Plútó/Zeusz-Hádész oppozícióval - ami persze valójában az Él-et/Hal-ál EGY vonalban állása, nem szembenállása a Földön. Itt van a 11.-edikei 99-es Teljes Napfogyatkozás-évforduló is. És friss hír az is hogy Lajosmizse határában kigyulladt? egy 1600 /7/ m2-es hodály ahol a tűzben 8000 /8/ nyúl égett el - természetesen tök "véletlenül" és pont ennyi. És persze pont 8 járművel 27 /9/ tűzoltó vett részt az oltásban. Számmisztikáznak-kabbaláznak rendesen a klubrádióban is. A 2db 8-as az Est-Hajnal/ "2ős-csillag" Vénuszra-ra/Aphroditére/Szíriuszra - végül is a Teremtő ŐsAnyára utal. Ki a TŰZ által teremt újjá - szabadítja ki a 9-es "nyulak" lelkeit az álomkóros állapotból mintegy Főnix-szerűen újjáteremtve 7 őket. Mindez a szokásos verdikt. A korszakváltásra való rájátszásaikkal azt akarják "6almasaink" bizonyítani hogy mindent ők irányítanak - hogy voltaképp ők az "istenek". Hozzánk hasonlóan ők is tudják hogy közel van, "itt az idő" ezért keményítenek be - szinte már káosz-szer-űen - a sokszor fekete-mágiás megjelenítéseikkel.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "bármi9kor még tovább is léphetsz, illetve szabadon "közlekedhetsz" a "síkjaid között"."

      Nagyon érdekes dolgot írtál Kerion, és én is így látom, bár ez csak mostanában realizálódott, ismerődött fel bennem. Ez a síkok közötti mozgás részemről még "csak" abban nyílvánul meg, hogy képes vagyok ugrálni a különböző (korábbi és jelenkori) "énjeim" között, azaz bármikor el tudok mélyülni olyan elme játékokban, mint például egy kuruc.info-s hír, és felkúrom magam, de szerencsére bármikor ki is léphetek erről a szintről, visszahúzódva a valódi énemig, és mosolyogva az egészen. Többször tapasztalok ilyet, hogy ugrálok az alacsonyabb és magasabb (emelkedettebb) szintek között, általában tudatosan "belemenve", beleinkarnálódva az elme adott játékába, majd tudatosan kijőve onnan, amikor elegem van belőle. :)

      Törlés
    2. "Azt csak hiszed Mazsola hogy nem segít ez az EGÉSZ."

      Igaz. Pontosítok: Egy darabig szükségem volt rá, MOST azonban már nem segít. Ezért kell elengednem.

      Törlés
    3. (Rendelt) ideje van a filozofálgatásnak és ideje van a szerelemnek. :)
      P.

      Törlés
  6. Mazsola.
    Mindannyian úton vagyunk, a végső kérdések megválaszolása felé.
    A külvilág információi hasznosak egy ideig, felhasználhatjuk az IGAZSÁG felismeréséhez, ehez kellett a pl. a meseszoba.
    Egy szint után, miután életünkben gyakorlattá tettük, felhasználtuk az eddigi ismereteket, a kintről jövő információk másodlagossá válnak, az elsődleges információkat önMAGunkból, gondolkodásmentes meditációban, hitem szerint a Forrásból kapjuk.
    És bizony, ilyenkor már annyira nincs is szükségünk az itteni okoskodásra.:)
    Szerintem ennyi, ami "írói válságodat" okozza.:)
    Ahogy Morgó is befejezte a Kataklizmát:
    Az igazság BENNED van, ne itt keresd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. E felé konvergálok én is, kisebb nagyobb bucskákkal. :))

      Törlés
  7. Álom színház...
    Az egyik kedvenc albumom, szemita tagok ide, vagy már oda...:P

    A befelé fordulás fontos, de kevés... az ittlétnek oka VAN... pl. a tibeti szerzetesekben felemelőt nem látok...
    A befelé fordulás v. a beavatás az égiek által "vezér"elt itteni út megtalálásához szükséges...

    "Az emelkedéshez nem az elmélkedés, hanem az elengedés kell. A teljes szabadsághoz a teljes elengedés kell."
    Ezt az elengedés dolgot értem, de nem hiszem...szerintem inkább összekovácsolódni/kapcsolódni kellene...EGYsÉG-ben az...de hát a lEGO...
    Nem hiszek a "szabadság"-ban..."illúzió"...EGYsÉG VAN.
    (Nemrég egy EGO-val "fűtött" érdekes vitát le"butáztál", majd folytattad...Az sem elengedő, sem emelkedő, sem szabad nem volt...)

    "Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál"

    u.i.: A Szent Korona képi programja (apostolok képei) szerintem fontosak...(nem egyéni program)

    SZN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jogos a kritika, ott és akkor én is emelkedettebben indítottam, majd a vita hatása alá kerültem, és beléptem (leereszkedtem) arra az egós szintre, csak hogy lubickoljunk az elmejátékokban. De aztán kimásztam belőle. Ezekről a szintekről beszélek, különböző síkok között ugrálunk, hol így, hol úgy, de ez is mint minden más, lecke.

      Törlés
  8. "És Te férfiember vagy? :-o P. "
    /beszédes!?/

    Egyszer egy női ember túlságosan komolyan vette a mittudomén hányadik dimenziós világot.Olyannyira,hogy nem csak nap-naphosszat a monitor előtt bámult (miközben megfeledkezett a valóságról,na de várjunk csak,mi is az?) és kereste a magához hasonló felemelkedni vágyó ébredezőket.Az olvasás mellé írásra is adta fejét,de nekem az olyan szárny próbálgatás szagú volt.De nem csak információ és nethaverok kellettek a világához hanem a túlvilági szellemek is. Úúúúú. Nos,a főhősnőnk ezen tudáson felbuzdulva maga körül minden hidat felperzselt.Nyilván,hiszen egy idő után valami kárára ment ( a piszkosabb részektől megkímélek mindenkit)Ez még csak hagyján,hiszen tudjuk jól vannak "érdekes" dolgok.Na de,egy felemelkedett illető ( nem mondom,hogy szeretetrezgő mert azt mondta Kerion hogy az szitokszó) nem ku@vázza le a másikat mert ő nem úgy cselekszik,vagy gondolja.Mert az,hogy én kis csapongó lélek ilyet mondok,hát legyen.Tehát,az illetőnk készült erősen a decemberi felemelkedésre,háromnapos setétségre,túró tudja még mikre.Hmm,aztán elmaradt, pofára esés.És persze a hiba okozójának keresése.Mikor megtalálta mindig belerúgott egyet,na és persze a körülötte lévőkbe is.Hősnőnk, jobbnak látta ha nem csak érzelmileg,éteri spirituálisan áll össze egy felemelkedett férfiemberrel,hanem fizikálisan is tapasztalatot gyűjt eme illetővel.Mit ad az élet ( vagy mittudoménmi) nem telik el pár hónap,s a tökéletes létállapot hirtelen megváltozott.Aztán csináljuk vissza az egészet.Vajh,más volt ismeri egy utat és más volt rajta járni?
    Persze csórikámék vergődését nem volt a legfelemelkedőbb látni.
    a.n

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindannyiunk életében fel lehetne sorolni azokat a leckéket, amelyekből tanultunk. Sőt, tulajdonképpen nem is tudnék olyat mondani, amiből ne tanultam volna vmit. :D
      Fentebb írtam, hogy az egyéni vergődés fontos, senki nem fok senkit felemelni, ez egyéni út. És olykor magányos is. És persze ott van a torta az út végén, csak legfeljebb nem olyan, mint amire most jelen állapotodban számítanál. :D
      Panka.

      Törlés
  9. Hát ez tényleg nem volt rövid, de legalább lesz folytatás :)
    Volt, hogy kerestem a neten a "hasonszörű" keresőket, csatlakoztam is egy tudatosnak tűnő fb csoporthoz, írtam is az okosságokat, aztán szép lassan rájöttem, hogy ez a közösség sem különbözik attól a világtól amiből menekülnék, ugyanúgy emberek alkotják és ugyanúgy másként értelmeznek dolgokat, aztán ki is léptem, amikor úgy éreztem ez nem épít, hanem inkább energiát von el. Végül megelégedtem azzal, hogy olyan blogokat kövessek amik megerősítenek a hitemben, hogy lássam nem vagyok egyedül. Igen a tiéd is közte van :) De rá kell jönnöm, hogy azzal hogy kapok megerősítéseket és a kusza gondolataimat összegereblyéző bejegyzéseket, nem változik semmi.

    Többször éreztem már rá késztetést, hogy indítsak egy blogot, ahol kiírhatom magam, az elmélkedéseimmel segíthetnék másoknak, akik nem tudják merre induljanak, és esetleg egymásra találhatok tényleg olyanokkal akikkel együtt rezeghetünk :) Aztán itt is arra jutottam, ha megvizsgáltam ezt a szándékomat, hogy miért is akarok én másokon segíteni, meg hasonló gondolkodásúakat keresni, hogy igazából ha öszintén megvizsgálom az életemet, a megtapasztalt és jól összerakott elméleteimtől nem változott semmi. Ugyanúgy nem találom a helyem, egy olyan munkahelyen ülök ami egyáltalán nem inspirál, az életem tele van hazugságokkal, hogy fenntartsak egy látszat képet magamról.

    Na ez egy kicsit keszekusza lett, de hogy legyen valami konklúzió is, csak az önismereten keresztül juthatunk előre, és gyújthatunk lángokat másokban az által, hogy tényleg megéljünk magunkat és őszinték vagyunk nem csak másokkal, hanem magunkkal és ehhez tényleg nem kell olvasnunk semmit és rezgőtársakat keresni :)

    Kösz, hogy elolvastad, folytatás nem lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonlóan vélekedek én is névtelen, nem szívesen csatlakozok én sem már semmilyen "szektához", járom az utam, vannak akik jönnek mellettem-mögöttem-előttem egy darabig, aztán tovatűnnek.

      Azért ha mégis úgy döntesz, hogy lesz folytatás, légy szíves tegyél valami megkülönböztető jelzést/nevet a hozzászólás végére. Köszi.

      Törlés
    2. Kedves névtelen.
      Intelligensnek, és jó úton járónak tűnsz, ezért csodálkozom, hogy nem látod, hogy ez:
      "a megtapasztalt és jól összerakott elméleteimtől nem változott semmi. Ugyanúgy nem találom a helyem"

      ezért van:
      "az életem tele van hazugságokkal, hogy fenntartsak egy látszat képet magamról."
      Azt javaslom, ezen feltétlenül változtass, nem a jól összerakott elméletektől változik világunk, hanem a saját változásunktól.
      A hazugság pedig különösen káros és fejlődésgátló, ne felejtsd el!
      Ismered ezt?:
      "Légy te magad a változás, amit a világban látni szeretnél."

      Törlés
    3. Mazsola: rendben, ha érzek késztetést tapirként jegyzem majd :)
      Szul than: elméletben tudom, érzem hogy ez az egy út van, gyakorlati alkalmazásnál jönnek a félelmek és az ezzel együttjáró megfelelési kényszer, van amikor viszonylag könnyen megy, és van amikor győz a már jól hozzámnőtt minta, de talán hogy az ember felismeri a minták alapján történő reakcióit az is egy előrelépés :)

      tapir

      Törlés
    4. Így van.:)Jó az irány.
      Ha pedig tovább szeretnél haladni, tapasztalataim szerint elsődleges a MINDEN félelemtől való megszabadulás. Hidd el, nincs mitől.:)
      Aki még fél, bármitől, nem tud EGÉSZségesen élni, és gondolkodni.

      Törlés
    5. Nekem csak a szeretet segítségével sikerült, az adott erőt, amikor felismertem, h kizárólag a szeretet létezik és meg is tapasztaltam, h létezik - ettől kezdve van értelme az egésznek és felesleges bármitől is félni. Mert a félelem gyökere a halálfélelem. Viszont, ha szeretet van, az időn és téren kívül létezik, akkor nincs megsemmisülés, nincs halál sem. Vagyis érzelmileg kellett ezt átélnem ahhoz, h ne féljek ettől kezdve semmitől a pókokon kívül. :o)

      Törlés
  10. Node... az irományra visszatérve. Érdekes párhuzam azér ez bloggazdi. Vagy ez is ilyen szinkronicica lenne?
    Úgyértem, magam is pont azon töprengtem nagy szakáll vakargatás közepette nem oly rég, hogy mostakkó... hogyis? Mer hasznos ám a sok infómorzsa, meg a Net, mega mindenféle személyemet érő hatások. Csakugye... ittenvaneza... kicsitsenagyon érdekel dolog. Mer sok olyan dolog van, amit má' láttam (vagy az ilyesminek ezernyócszázadik verziója), a többi meg nem érdekel.
    Meg időnként rámgyön eza... "menni kéne" életérzés. Csak a irányt nem tanálom. De biztos ennek is van valami értelme, meg haszna. Oszt majd túlszaladok rajta (mint idővel gondolom mindenki). Ha meg nem maj rámcsatolják a hátulgombolós pizsamát, oszt szépen elpattogok valami gumis szobában. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyar színészek (!) mindig is híresek voltak a jó szinkronokról! :)

      Az iránnyal kapcsolatban: szerintem érdemes egy kicsit hátrafordulni, megnézni honnan jöttél, hol tartasz most, és ezt az egyenest meghosszabbítani "előre" - ez nagyjából körvonalazza az utat. :)

      Törlés
    2. Márton András és Helyei László zseniális szinkronja: http://www.youtube.com/watch?v=wE3jW37NVZQ
      Küldöm még Pankának is kesergés helyett.

      Törlés
  11. Szóba kerültek a "Föld jelenlegi irányítói" mindenféle rossz vonatkozásban. Szerintem ha vannak ilyenek, nem tehetnek ők semmiről. A Föld egy hatalmas önkormányzat, ember irányít embert, és ember embernek a jó és rossz akarója. Az úgynevezett irányítók csak olyanok mint a szörfösök, meglovagolják a gonosz és rosszindulatú hullámokat -azért ezeket, mert ezekből van most több- és ezek bírják el a hátukon tartani őket, de hullámot nem ők keltik. Mondok egy példát, még akkor is ha félre leszek értve,
    tehát volt egy éve egy tv riport amelyben egy "katasztrófavédelmis" ezredes járta a társasházak lépcsőházait, és szabócentivel méricskélte hogy a virágok mennyire vannak útban valami törvény által védelmezett magasztosabb célok előtt. Talált is egy renitens cserepes buxust, és a gazdáját is hozzá. A tagot meg is büntette hatvanezerre ott helyben a kamera előtt. Na idáig van az alapszitu, most nézzük meg mit és hol ront el az emberiség, minden nyűgét és baját az "irányítókra" kenve. Tehát megbüntetett emberünkből először is előbukkant az ösztön, és (szóban) vadul nekiesett az ezredesnek. Hajjaj kérem, mint az egérfogó úgy pattant fel a tanult, szocializált konvenció a semmiből. Emberünk visszakozott, a kicsit megszeppent ezredes pedig visszabátorodott és már fújták is egyből a leckét: mind az ezredesünk és mind az emberünk rögvest belátta, hogy nincs mit tenni, egyikük sem hibás, hanem a törvényalkotók (vagyis az irányítók, vagy azoktól egyel lentebb lévők).
    Pedig mindketten tévedtek. Mert bizony a pillanatnyi ösztön volt a helyes. Az ezredes hiába takarózott, hiába nyugtatta saját magát is hogy ő nem hibás, hanem a szabály. Ugyanis emberünket nem a törvény büntette meg (és az irányítók), hanem az ezredes maga. Bizony. Ez az áruló, mindenre képes egyenruhás hivatalnok. De az ember(ünk) úgy nő(tt) fel, azt verik belé, hogy nem az a hibás aki belerúg egy büdös nagyot -mert az csak a munkáját végzi- , hanem mindig a felette állók, eggyel, kettővel, többel, de lényeg hogy felette állók, és azok láthatatlanok, NINCSENEK OTT A HELYSZÍNEN. Ez a lényeg, az emberek egy része bármilyen geciségre képes, és azért mert megteheti, mert bebújhat a fentebb lévők felelőssége mögé. És a többi ember ezt megtanulta, beleverték, és a saját, igen helyesen működő ösztöneit sutba dobva elhiszi ezt, és ezzel áldozatként ugyan, de mégis tolja a rendszer szekerét.

    http://444.hu/2013/08/10/toth-ur-inkabb-ulne/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanmán... nem is mondol olyan nagy botorságot Sang mester. Ugyanis, tán pont ezen okból van így elszaladva a paci a hazai öltönyös, meg egyenruhás, meg taláros népeivel. Hisz beleszoktak a "jóba", meg abba, hogy nem rugdossák őket pofon a felháborodott arcok.
      Tehát a mánra összeeszkábált rendszer pont ezt a (politikásan fogalmazva) féket szedte ki a zemberek keziből. Pedig ha időnként elcsattanna egy-két parasztos tasli, mingyán nem lenne ennyi gyökér törvényi szabályozás. Oszt mégis minden normálisabban működne. (Ide tartozik az az apróság is - ha mán belekevertem a "politikás kártyát" is a csevejbe, a mai napig nem értem, mér bohóckodnak a népek ezzel a "négyévente savazzunk" dologgal? Holott, az első mindenkit kellemetlenül érintő geciség után szét kellet vóna zavarni a magosban ücsörgő, meg a asztalok mögött dekkoló pofák nagyrészit. Depersze... a ilyesmi barbárság, meg nem fér beléje a demokrácicába. Gondolom.)

      Törlés
    2. Holnap 88-as nap jön, egyben az év 223. napja. Tipikus bevonzó nap, főleg az égbolt felé.

      Folytatván a sort, a háttérhatalmat az emberiség kollektív bűntudata élteti jelenlegi formájában. Van aki azért érez furdalást mert ő maga az elnyomó, vagy tétlen szemlélő, és van aki azért mert elnyomott, és hagyja magát, ezzel mintegy elárulván azt az emberi mivoltot amiért erre a világra teremtődtünk. Valami csak változik mostanában, mégis született valami jó is a világban, hisz egyre több és több ellenállásról olvasok és hallok, ahol a leküzdendő ellenség nem egy láthatatlan erő, hanem valami igenis valóságos elnyomó mitugrász ronda pofa - mert ugye a lélek az kiül az arcra.
      Nézzük a katonaságot, nem csak azért van egyre több drón mert fejlődik a technika, hanem azért mert ezzel a lendülettel a humán érzelem is párhuzamosan fejlődik. Arányaiban egyre kevesebb a hadrafogható ember, és én hiszem hogy azért mert az emberiség javul. De amíg ez a javulás nem átfogó és teljes, addig még lesznek hadurak, akik -mint eddig- továbbra is szeretnének távolmaradni a hadszíntértől, de az egyre kevesebb élő katona híján drónokkal kell kielégíteni gyilkos vágyaikat.
      Ha megjavul mindenki, a háttérhatalom szerepet vált, vagyis a kollektív tudat átruházza majd kenyérosztó jótét létezővé, de szerepe szerint majd akkor is megfoghatatlan marad, egy meg/leszületett új idea lesz.

      Törlés
    3. Quedra, kapáláskor, két sor között jön meg az ihlet.
      A nürnbergi (nem a Mesterdalnokok) per nyomán megszülettek az ún "nürnbergi elvek".Akkoriban a világban elindult valami jó, ami később kikopott, a közelmúltig teljesen feledésbe merült. De mintha kezdene újjáéledni az emberi lelkekben, és egyúttal a gyakorlatban is.
      Mit is mondanak azok az elvek? ""A bűnösök nem élvezhetnek immunitást, nem mutogathatnak az államra, mint ahogy a felsőbb parancs sem mentesít, a bűnöket nem követhetik el a továbbiakban a feljebbvalókra való hivatkozással""
      Nna, ezen minőségre célozgattam előbbi írásaimmal, mintegy bevezetvén ezt a fogalomkört, mert persze a nürnbergi elvek azért jóval többek az idézett sornál. Megérnének egy misét. Úgy érzem (két ágyás közt), sőt úgy is vélem, hogy az emberiség üdvét ezen vonal mellet indulván kell megkeresni, és elhozni.

      Törlés
    4. Holnap 88-as nap jön, Tipikus bevonzó nap, főleg az égbolt felé.

      Ezt, hogy kell érteni mi ennek a jelentősége?


      KB

      Törlés
    5. Én is ezt akartam kérdezni, ezért jöttem vissza. De míg letöltődött az oldal, eszembe jutott, hogy ma 88 éves a nagypapám.:) P.

      Törlés
    6. A kérdés jogos, tehát bevonzó napok -> ezek olyan jeles dátumok amelyekkor -általában- történik valami világesemény, mert vonzzák mint a mágnes a vasat. Ilyen pl a 9. hó 11-e, vagy a 3. hó 11-e, vagy a február 11-e -ezt a napot (mint bevonzó napot) jó előre baharangoztam, és jöttek is a történések szép sorjában, ráadásul az az év 42. napja is egyben, amely Jupiter-Zeusz -szám. http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TCiZSmgxjFI/AAAAAAAAI0M/iSqQS4v755E/s400/planet-jupiter.gif
      Ma 8. hó 11-e van, amely az év 223. napja is, ez 22 és 23 is egyben, melyek -> 2X11, 23 -> emberi kromoszóma száma, 8/11 - 8:11 vagy 8X11, azaz 88, ennyi csillagkép van az égen, 88 a Rádium vegyjele - amely a sugárzás szimbóluma, 88 - HH, egyszerre jelent végtelenbe vezető létrát, de jelenthet utalást a Hungary szóra is, de régen náci szimbólum is volt.
      Eddig nyugodt minden, lehet hogy így is marad, ezt a napot csak mint lehetőséget említettem meg.

      A nürnbergi elvek .. ezeket nem csak a büntetőügyekben kellene betartani, hanem a mindennapi életben is. Nem kell megvárni hogy büntetőüggyé fajuljon egy mozzanat, sőt sokszor nem is válik azzá, hisz a másikat bántó, vegzáló ember sokszor valami haszontalan zsarnoki törvény nevében jár el, tehát úgymond törvényesen, így aztán ki is kérhetné rajta számon -úgymond törvényesen- ?! Senki. De első és alapvető elv, Jézus egyik legszilárdabb tanítása, mely szerint
      Ne tégy olyat mással, amit nem akarsz, hogy más tegyen meg veled; tégy mindig olyan jót másokkal, amit magad is szeretnél !!
      Mégis ha valaki erre fütyül, és belerúg a másikba, akkor legalább mintegy eső után köpönyegként a nürnbergi elvek hétköznapi életbe való alkalmazásával számonkérhetővé válna, mintegy elviekben, de aztán remélhetőleg hamarosan követné a gyakorlat is.

      Törlés
    7. Most olvastam Keriont, és amint Ő is írta, 1999 08. 11-én teljes napfogyatkozás volt Magyarországon. Lám ez a nap már máskor is "bevonzó" volt, és ugye -az égbolt felé- .

      Mazsola, végigolvastam a bevezetődet, hadd éljek a róka szavaival:

      ""Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
      ....
      Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.""

      Törlés
    8. Ez is eljött, már ilyen is van, és a tanúi lehetünk, ez a :

      Kapunyitási pánik.


      Törlés
    9. http://444.hu/2013/08/12/baracskara-kerul-az-elvhu-toth-ur/ Tóth úr harca a kretén hivatalnok (a rendőr szereplő is az..) ellen újabb állomáshoz érkezett!

      Most néztem a híradóban hogy a hivatalnokok minden harmadik gyermekcipőt alkalmatlannak találtak, többnyire azért mert "lenyelhető" kis biszbaszokkal díszitik a gyártók. Nekem ez tök életszerűtlen, lányaim vannak és strasszos meg ékköves cipőkért vannak oda, DE még sosem játszottak a cipőikkel, nincsenek is a játékok között, hanem a cipők között tároljuk azokat. Ha leesett egy strassz, bizony nagy volt a baj míg vissza nem buheráltam a cipőcskére. Eszük ágában sem állt megenni.. De mindegy, tegyük fel hogy ott a hivatalban jobban tudják. Csak baszkurálják tovább a cipőimportőröket, és majd egyszer csak hopp, besül az import, és nem lesz kiscipő, mint a kiscinkének tél előtt. Országunk iparát úgy tönkrevágták (hivatalnokok, ki mások?) hogy a gyermekcipő gyártás még gyerekcipőben sem jár. Tehát óvatosabban ezzel az ehető cipőkellékek körüli fontoskodással, amíg még van mit vizsgálgatniuk.
      Más, megvolt a 11-i 88-as égbe vonzós nap, és látszólagos nyugalomban telt. Este a kertben, kis tüzecske, és étel-ital mellett néztük Perseidák (Perzeusz Zeusz fia..) érkezését. Kitombolták magukat az égből jövet. Közben meghalt, azaz égbe ment egy a Wiesenthal központ által üldözött, 99. évében járó náci bűnökkel vádolt személy. Hopp, nézzétek csak vissza mit is írtam fentebb.

      Törlés
  12. Egy kis nem-mese-hír a meseszobában. Mivel véletlenek nincsenek talán ez most tényleg fontos lehet az un. végkifejlet szempontjából. A NASA jelezte hogy a Nap 11 éves ciklusonkénti mágneses pólusváltása most - 2013 NovEmber/9-es Ember vége táján illetve DecEmber/10-es Ember eleje táján - EGYbe esik az ISON üstökös Földközelbe érkezésével. Az alig rejtett kőműves üzenet az ISON betűjátékában van. Ami valójában SION - pontosabban Si-/i/on - szilícium ion. Ez pedig arra utal - bár ilyen nevű hegy is van a Közel-Keleten - hogy az egyes ember ekkorra a teste felépítésében szén alapúból szilícium alapúvá válhat. Persze az adott - a szeretetelvű felemelkedéssel kialakított - belső rezgés-változások indukáló megléte esetén. Vagyis "C-ion-istából Si-/i/on-ista" lehet. Ezeket a szavakat, kifejezéseket egyesek már régóta megpróbálják lejáratni, negatív kontextusba helyezni a tevékenységük által. Ennek is meg van a maga önző oka. Kizárólag csakis ők, az úgymond "kiválasztottak" óhajtanak eljutni a Mennybe/Aranykorba. Ami persze nem ezen a hókusz-pókuszon és a szimpla akaraton múlik.
    Az átalakulás láthatóvá válásának az időpontja az ami kérdéses, mivel a "C-ion-ból Si/i/on" belső metamorfózis/átkristályosodás lehetséges folyamata már köztudott. Tehát a NASA-kőművesek 2013 november végére december elejére teszik e folyamat lezárultát mivel az ISON/SION ekkor lesz "Föld-közelben". Szerintük ekkorra lesznek - amúgy biblikusan - "144 ezeren" készek az "elragadtatásra/fénybe menetelre". Mindez a NovEmber/DecEmber - 9-es Ember-ből 10-es Ember, az évvégi hónap-nevek egymás-utániságából direkt adódó "üzenettel" is összecseng. Mindössze annyi szépséghibája van mindennek - na persze nem mindenki szempontjából - hogy a SION-os "végkifejletre asszociáló" DecEmber/10-es Ember a Nyilas/Kentaur/Centaur/nő/ magyar - pontosabban a magyar lélek-minőségű ember. Aki egyébként skorpió-lényegű mérlegelő is EGY/1-ben. A döntő természetesen az lesz hogy - mások számára is láthatóan - ki fog világítani/fényárban úszni egy fény-glóriával a feje fölött - december hónapban.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most akkor már csak elmondom!:)

      2013.08.10.:
      Ezt a dátumot meg fogom jegyezni.

      Olyan információt kaptam, aminek hatására megnyílt előttem egy újabb perspektíva a létezéssel kapcsolatban. És mint írtam, velem még ilyen nem volt, mert hogy amit tudok, születésemtől tudom, és csak várok és várok...
      Ez a tegnapi az első "ébredésem". Amit a lelkemmel tudtam, de az elmémbe annyira más információk voltak ültetve, hogy ha nem mondja nekem valaki, hogy ez így van, magamtól soha nem jövök rá!

      36 perces a video, és a 25. perctől jönnek a(z) (valószínűleg számotokra is) új infók:
      https://www.youtube.com/watch?v=zKA1EXRPqQw

      Érdemes a jobboldalon felkínált videókat is böngészni, én ezt választottam először, kapcsolódik az elsőhöz is szerintem (3:00-tól): https://www.youtube.com/watch?v=FlH1h0kQACU

      P.

      Törlés
  13. Ezt a szójátékot az ISON-nal többféleképp el lehet játszani, és én látok egészen fentről jövő értelmezését is.

    1. I SON
    Angolul annyit jelent: Én (a) Fiú. Hm... Nem is tudom ki nevezte így magát, mely végül a Szentháromság egyik pillére lett.

    2. IS ON
    Szintén angolul így lehet értelmezni: Lét(ige) bekapcsol
    Ha figyelembe vesszük, hogy az angol IS létige és a magyar ISten szavunkban rejlő - szemünket kiütő - azonosságot, akkor ez a fajta megközelítés kb. így értelmezhető:
    ISTEN BELÉP (a buliba)

    3. Ugyanaz mint 2. pontban csak a SION szóvariánssal:
    S I ON
    azaz: Cssss (csitt), belépek a rendszerbe.

    No de ez már Ö.T. barátom asztala! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4. ÖTInek magas labda:

      ISO-N

      (szabvány-fordított arányosság)

      Törlés
    2. Nem kell ennyire túlbonyolítani - leválasztani az egyik betűt - mert az már egy másik variáció. Egyébként egészen biztos hogy a SION-ra gondoltak amikor az ISON nevet adták az üstökösnek. A Mátrix NEO-jánál - ami szintén egy teljesen ehhez hasonló betűjáték - már több lehetőség is van de ezek mind összefüggnek egymással: NOE - ONE - NEO - EON. Ez még össze is olvasható ebben a sorrendben: Noé Egy Új Eon /kezdete/.

      Kerion

      Törlés
    3. nagyon csendben megjegyezném, hogy az üstökös neve valójában nem az, hanem a felfedező orosz társulat neve.. tény viszont, hogy (mainstream) mindenki igy nevezi.. (C/2012-S1)
      Mondjuk a Nyevszki-Novicsonok üstököstől még mindig szebben kimondható:D
      http://hu.wikipedia.org/wiki/C/2012_S1#Elnevez.C3.A9se

      Törlés
    4. A "felfedező" orosz-fehérorosz társulat "neveinek kezdőbetűi" nem véletlen prezentálták az ISON-t, amit aztán bevittek a köztudatba. A "projekt" ISON üstökös néven fut mindenhol - bárki utánanézhet. Azért hogy egyértelmű legyen a SION-ra való utalás. A SION-nak a CION-hoz hasonló valódi jelentése pedig már taglalva lett. A Szuez sem véletlen Zeusz szójáték, mint ahogyan a Sumér meg Rémus. Amikor Putyin azt mondja hogy Szíriából indul a változás azalatt meg a Szíriuszt kell érteni - mint a földi változások valódi indukátorát. Van a Fekete-KörŐs meg a Fehér KörŐs folyónk melyek a Sebes KörŐs-sel alkotják a 3-as KörŐs-t - nyilván ezek az elnevezések sem véletlenek. Hosszan lehetne folytatni még "Gordon/No drog" nélkül is...

      Kerion

      Törlés
    5. @ MazsolaB

      A helyedben inkább ezen a vonalon keresgélnék:

      SION jobbról balra olvasva = NOIS
      Rákerestem a "NOIS" jelentésére, de csak az angol NOISe kifejezést
      találtam, ami zajt, hangot jelent = TON. Figyelemre méltó, nem?
      Már csak azért is, mert a TON fordítottja a NOT, ami tagadást és
      szükséget, azaz hiányt jelent, egyűttal az egyensúly tagadását is.

      NO IS-ként is elég beszédes.

      Szerintem az emberi történelemnek az alapjai erősen
      hiányosak. (könyvtárgyújtogatás)

      A levezetésed (ISON) ettől függetlenül éremesélyes. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  14. Azért kell csinálni a "dolgokat" (bármi is az), hogy megunjuk. Aki nem unja meg, az "ismétel", előbb-utóbb meg fogja.
    Mazsola is addig ír, amíg meg nem unja. A témákat is, meg az írást is. Mivel a "téma" tart itt, amíg van "témánk", addig itt maradunk, ha kifogytunk a témából, akkor mehetünk :)).
    Persze a témákat analógiásan kell érteni, ha voltunk egy magas hegycsúcson akkor voltunk az összesen még akkor is, ha nem egyformák, stb... nem kell az összeset bejárni, a lényegük ugyanaz és azt kell megérteni.

    Tudniillik az kell az "elengedéshez", hogy megunjuk. Egyébként csak úgy "tudatosan" senki nem gondolhatja komolyan, hogy lemondhat pl. a nőkről (férfiak esetén ugye, bár ez ma már nem egyértelmű :)), aki tudatosan "mond le", mint a cölibátust fogadók, azok is hamar bűnbe esnek, de legalábbis vágyakoznak rá, ha fizikailag nem is teszik meg. Ezért a vágy továbbra is megvan.
    Ha valakinek gyerekei vannak, akkor az még nem kész, majd talán a gyerekei azok lesznek vagy azoknak a gyerekei. Gyerekek mellett nem lehet, mert még felnőtt korukban is itt tart az aggódás, a "nem mindegy mi van" érzés. Nem tudok róla, hogy akár Buddhának, Jézusnak, stb... gyerekei lettek volna.
    A másik a lustaság. Aki nem mérhetetlenül lusta, hanem állandóan nyüzsög, csinál valamit, intéz, fúr-farag, csinosít, lót-fut na az olyan messze van a "végétől", hogy ehhez képest Makó Jeruzsálem szomszédja. :)) Mivel aki itt csinál bármit is, azt érdekli itt valami. akit meg itt érdekli bármi is, annak itt dolga van vele.
    Tehát akkor kellene az idő közeledtére gondolni, aki azt veszi észre magán, hogy tulajdonképpen már semmi nem érdekli, az sem, hogy vele mi van vagy lesz, nem hogy mással vagy bármivel.

    Konkrétan, aki unja az életet, és nem csak azt unja, amit csinál, hanem azt is amit még soha nem csinált, sőt továbbmegyek, még azt is unja, amiről azt sem tudja, hogy olyan valami létezik a világon, de látatlanban is kijelentheti, hogy unja, mert ugyan zseniális technikailag a "világ" felépítése, de ha átlátunk a "szitán", onnan már olyan unalmas az egész, mint a sz@r. Na akkor már nincs messze a kapu nyitása....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt akkor úgy érted, hogy ha egyre több ember "unatkozik" tehát nem hajtja a tipikus dolgokat az életben pl. pénz, élvezetek, munka stb. Akkor jöhet el a ideje a változásnak?


      KB

      Törlés
    2. Az öngyilkosra mondják, hogy megunta az életét.
      És akkor ha valakik évtizedek óta unatkoznak már, az életüknek mi értelme? P.

      Törlés
    3. P., nem, Bastian a telítődésről beszél, az öngyilkosság más. Annak nem az életuntság, hanem valami komoly feldolgozatlan ügy az oka, vagy olyan emberek végzik így, akik nem tudnak mit kezdeni az élettel.
      Aki minden 3D-s élménnyel telített, az kezd el vágyakozni magasabb szférák felé, annak nyílhatnak meg a kapuk.

      Basti, azért majd küldj valami üzit odaátról ha megérkeztél, jó? :)

      Törlés
    4. Óvatosan az ilyen kérésekkel Mazsi.. a poltergeisztek nem is olyan viccesek.. :P
      (gyertyagyújtás és köszönetnyilvánitás után elmondod Neki, hogy megértetted amit mond- és ha tényleg úgy van, akkor megy csak el.. egyszer három barátnő megigérte egymásnak, hogy a sirból is üzennek egymásnak.. a két élőnek volt pár furcsa éjszakája egyszerre ébredésekkel-nem éltek együtt-, kopogás a negyedik és első emeleti ablakon és hasonló fincsiségek.. az egyiket ismerem elég jól, onnan a történet.. :) )

      Törlés
    5. Azt gondolom, hogy az ilyen közvetlen "jelzés" odaátról nem lehetséges.
      Ott is mindent a tudat hoz létre a rendelkezésre álló információból (már ha valakinek maradt személyesnek nevezhető tudati entitása), de magasabb rezgésszinten. Tehát a dolog párhuzamosan létezhet a tudat kreálmányaként, de nem azonos a kettő.

      Ez olyan, mint az asztrálban. Valaki állhat a szobájában és át is rendezheti, de mikor újra kinéz a fejéből a testi frekvencián (normál éber állapot) akkor azt tapasztalja, hogy semmi nem változott. Sőt visszaemlékezhet, hogy nem is volt ott egy adott tárgy, ami pedig rgyébként ott van. Mert a saját információból kivetült a szoba (nem állt semmilyen szobában valójában ugye), a szoba úgy nézett ki, mint egyébként, de észre lehet venni az információ hiányosságának megfelelően , hogy eltérések vannak, aztán ezt a kivetülést megváltoztatjuk, de az eredeti másik kivetülés alapjául szolgáló információt nem változtattuk meg (csak a copy-t), ezért abban nincs is semmi változás.

      Na mármost ha valaki "odaátról" (magasabb frekiről) ide akarna "szólni", annak nagyon leleményesnek kellene lennie, hogy hozzáférjen az itteni dolgok kivetüléséért felelős eredeti információkhoz változtatás szinten, tehát nem a saját kivetüléseiért felelősökhöz (amiben ott létezik éppen), amit egyelőre nehezen tudnék elképzelni. Arról tudomást szerezhet, hogy mi történik itt, mert az információhoz hozzáfér, az alapján kivetíti magának a dolgot (elképzeli az információ alapján és ott meg is jelenik), de az a "copy", nem az eredeti. Tehát ott hiába kevernék le egy pofont Mazsolának a "semmiből", az eredeti Mazsola tudat éppen az igazak álmát alussza vagy éppen "barangol", erről mit sem tudva.

      Tehát ha itt akarok ezen a szinten beavatkozni, akkor ezen a frekin kell dolgoznom, ahhoz pedig itteni frekin létező "módosító" kell. Azaz, álmában ha valaki asztrálba megy, ott megmondhatom neki, hogy keresse meg Mazsolát, hogy lekeverjen neki egy büdös nagy pofont és mondja azt, hogy Bastian küldte :)). Na mármost, ha emlékszik rá ébredés után is és el is hiszi, hogy ezt kell tennie, akkor lehet, hogy megteszi.

      Úgyhogy Mazsola ha a jövőben lekever valaki egy büdös nagy pofont és nem teszi hozzá, hogy én küldtem, akkor kezdd csak szétcsapni a fejét, egyébként üzenet volt :))

      ui.: Elnézést a vulgáris példáért... :))

      Törlés
    6. Jó a példa! :))

      A közvetítés ettől a frekvenciakülönbségtől függetlenül mégis működik valahogy - közvetítőn keresztül (lásd Adamus -> Nyuszi) vagy manifesztálódással (jelenések). Zplust olvasva lehet hogy nem is akarom tudni a hogyanját mikéntjét. :)

      Törlés
    7. Kicsit túlzásba vitted a Schopenhauer és Nietzsche-szövegek olvasását mostanság, nem, kedves Bastian? :o)
      Valamivel csak el kell ütni az itt töltendő időt és néha szükségünk van új élményekre...

      Törlés
    8. Mazsola, de, van egy ilyen kifejezés öngyilkosokra a magyar nyelvben. Nem ismerted? Irigy hangsúllyal szokták mondani.
      És ha olvastál Osho-t, meg is találod az értelmét: az élet megunásából fakadó öngyilkosság pillanata a legalkalmasabb a megvilágosodásra.:) P.

      Törlés
    9. Azért kicsit tájékozódj Osho életrajzából, h milyen életvitelt folytat - bort iszik és vizet prédikál. Néha jókat mond, aztán zsákutcába vezet - ez is egyike azoknak.

      Törlés
    10. Amíg a számból veszi ki a mondatokat (kvázi helyettem írta meg az Intimitást is:)), addig felőlem zsiráfokkal is dughat egy vízalatti kristálypalotában, nem az alapján ítélem meg valaminek az értékét, hogy mit csinál amúgy az, aki mondta... Aki nem tudja, tanítja.:) Én is meg tudok tanítani bárkit táncolni profi szinten, holott én magam középszerű táncos vagyok. De elméletben tudom a tutit, megvalósítani pedig annyira meg tudom, hogy bemutassam a megértetés szintjén. A tanárok ezért lesznek "csak" tanárok és nem sztárok a szakterületükön. P.

      Törlés
  15. Mazsola: "Aki minden 3D-s élménnyel telített, az kezd el vágyakozni magasabb szférák felé, annak nyílhatnak meg a kapuk."

    Itt bizonyára ezen a szinten már úgy kell gondolkodnia az embernek, hogy minden anyagi dologtól függetleníteni tudja magát és nem aggódik már semmi miatt. Biztos van ilyen ember aki telítődött :) A kapunyitást, hogy értelmezzem?


    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ha kinyitottam, elmesélem, jó? :)

      Törlés
    2. Már kérdeztem, de most újra: Ha valakik évtizedek óta csak unatkoznak (telítődöttek), mi értelme az életüknek? P.

      Törlés
    3. Minden itt töltött élet-körnek lehet értelmet (célt) találni, ha mást nem legalább elmondani másoknak, hogy nem érdemes túl komolyan venni a köröket. :)

      Törlés
    4. Az életnek nem lehet más célja és értelme, mint a halál. Aki azt gondolja, hogy az a cél, hogy minél jobban érezze magát itt és most (itt legyen boldog, ez a dolga), az tévedni "tetszik", mert az a halálra való felkészülésben semmit nem fog segíteni. Tehát nem úgy kell tekinteni az életre, mint egy célra, egy "jó dologra", amit az a "csúnya" halál majd a végén elront, hanem azt a "csúnya" életet kell végigszenvedni (végigtapasztalni), hogy "nagyszerű" halálhoz vezessen.

      Önmagában az élet értelmetlen és értéktelen (nincs aki emlékezzen rá, tehát meg sem történt - erről már értekeztünk), csak a halálban ill. azon keresztüli felébredésben - újjászületésben nyer értelmet. Tehát az ember azért él, hogy felkészüljön a tapasztalásokon keresztül a "nagyszerű" halálra, ami aztán a létezés magasabb szintjeit nyithatja meg előtte (ha a felkészülés sikeres volt). Ez az emberiség "üdvtörténete".

      A gyerek téma csak azért került elő ezzel kapcsolatban, mert ezt a folyamatot nem segíti, hanem inkább visszahúzó erő, mert nehezebb elengedni a dolgokat, egyébként nincs szerepe a dologban. Viszont, ha valaki nem elég felkészült (éppen ezért akar valójában tudat alatt a gyerekeiben élni tovább, mert igazából nem hisz az "üdvtörténetben"), akkor a gyerekekben próbálkozhat ugyanaz a (legalábbis nagyon hasonló) genetika a továbbiakban.

      Ha a halál után nincs semmi, akkor nincs különbség a között, hogy reggeltől-estig gürizek a gyerekek érdekében vagy le se sz..om őket, vagy nincsenek is.
      Ha van "üdvtörténet", akkor pedig minek vesződni velük? Ezért nem osztanak "jópontot", csak azért van, mert az üdvtörténet olyan keveseknek valósul meg, hogyha nem lennének utódok, akkor hamar elfogynának a "próbálkozók". Tehát a sokgyerekes spirituálisak a "bizonytalanok" számát gazdagítják :)).

      Ha valaki teljesen biztos önmagában, akkor erre nincs szüksége, ha pedig tévedett, mert nincs a halál után semmi, akkor sem járt rosszul, mert akkor nyilvánvalóan semminek sincs értelme, értelmetlenségeket meg minek kéne csinálni? :))

      Törlés
    5. Köszönöm szépen, Bastian, ez így kerek lett nekem, és egyetértek Veled.:) Azért is hatott rám olyan erősen a video, amit belinkeltem ma. Az is erről szól.:) P.

      Törlés
    6. Basti, egyetlen élet alatt a lehetetlen ezt megvalósítani. A bizonytalanok pedig boldogok, h lehetőséget kapnak.

      Törlés
    7. Olivin33

      Nem lehetetlen, csak nagyon nehéz. Na de ki mondta, hogy ez mindenkinek sikerülhet?

      "Jézus mondta: Kiválasztalak titeket, egyet ezerből, és kettőt tízezerből, és meg fognak állni, midőn egyes-egyedül lesznek. (Mt 22,14)."

      Ez Magyarország vonatkozásában 2000 embert jelent mindösszesen a mindig aktuálisan élő 10 millióból!

      Akinek nem sikerül, azzal sem történik semmi, nincs olyan "törvény", hogy mindenkinek saját személyiségként kell léteznie... nem olyan fontos az.

      Elképzelhető, ha valaki eljutott egy bizonyos szintig, hogy újra létezhet, de szerintem ez nem automatikus. Az automatikus reinkarnációban nem hiszek. Aki megbukott az nem számít, hozzáteszem, aki nem, az sem.
      Csak Isten létezik, minden belőle lett és oda is olvad vissza. Gipsz Jakabként vagy "masszaként". Az én tudat megmarad mindenképpen, mert az Istené.

      Törlés
    8. Olivin33: De nem is egy életünk van! Ez nekem is a sokadik, és Neked is. És hátha pont ez a mostani az, amiben ez beteljesül.:) Mindenki megítélheti magáról a vágyai, világnézete alapján. És érezzük is az életpályánkat egy bizonyos mértékben. Ha képtelen vagy megérteni a gyerek iránti vágyat, az pl. pozicionál etekintetben, hogy "hol tartasz". (Már ha igaz Bastian gondolatmenete.)
      (Valójában a különbséget nem az adja, hogy ki hány életet élt és azalatt mennyi ideje volt "fejlődni", hanem az, hogy a Föld evolúciójának melyik szakaszában kezdett el egy lélek ide inkarnálódni. Egyesek az élet-halál harcot jelentő világokban is jártak, nekik az akkor megélt nyers erőket meg kell tanulni kezelni, kinőni, finomítani, míg másoknak, akiknek a "legdurvább" inkarnációja az volt, hogy apródok voltak egy királyi udvarban vagy gyógyító szerzetesek, kevesebb dolguk van evvel, és erőteljesebb mennybéli emlékeik vannak. Nem fejlettebbek tehát, hanem kevésbé merültek bele a fizikai síkba. Jobban emlékeznek tehát a nem-fizikaira.) P.

      Törlés
  16. Megértelek, Mazsola, kiélted a blogírói vénád és most kicsit beleuntál. Vehetsz ki alkotói szabadságot, de ne tűnj el, mint erdőben a vadnyom!

    VálaszTörlés
  17. Az elengedéssel kapcsolatosan:
    Meghatározott scripttel, életmintával, hozzá szükséges adottságokkal érkezünk. A különböző életek során szedegetjük össze a kis cserepeket: éljük meg a létezés minden színét-ízét. A telítődés-elengedés csak a megtapasztalást követően lehetséges, nincs rövidebb út. A gyermekvállalással kapcsolatosan pedig az a véleményem, h aki egészséges és szerető családi légkört tud biztosítani, annak KÖTELESSÉGE az életet (továbbadni) - hagyni továbbfolyni és biztosítani a hátteret hozzá. Sokan kényelemből nem teszik ezt meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol volt szó a gyermekvállalásról?
      De ha csak Te hoztad is szóba, megemlítem, hogy az ellenkező meggyőződésen vagyok.
      Amíg Neked Magadnak nincs emberhez méltó életed (amit egyáltalán életnek lehet nevezni, és ilyen ezen a bolygón évezredek óta nincsen már!), addig csak a poklot tudod továbbadni, nem az életet. Aki ezt látja, annak KÖTELESSÉGE a poklot NEM továbbadni. (Egy ártatlan léleknek nem okozhatod azt, hogy EZT az "életet" kelljen élnie! Szerintem ennél nagyobb bűn nem is létezik.) P.

      Törlés
    2. Két gyerek apjaként mondom, biz' nem a poklot adtam nekik tovább. Különben is, ha nem akartak volna leszületni ebbe a családba, nem teszik meg. :)

      Törlés
    3. Ki mit ítél annak!!
      Én már egy fogfájást is többnek gondolok annál, meg a mindennapi öltözködés-cipőhúzás kínját (hetente legalább egyszer sírógörcsöt kapok miatta), mint amekkora árat érdemes megfizetni az ittlétért.
      Én belepusztulok ebbe az öltözködésbe, meg hogy meg kell venni a ruhát, meg hogy ételt kell szerezni, elkészíteni, megenni...! És hogy ez olyan sok időt, erőfeszítést elvesz.
      Alig marad bármi másra!
      Mielőbb meg akarok szabadulni ezektől!
      P.

      Törlés
    4. Nade P! Ennél azért sokkal keményebbnek kell ám lenni! Mint a csótányok! :o))) Nekem ez szimpla nyafogásnak hangzott.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Nem kell ruhát venni, nem kell enni-inni, csak lehetőséged van rá. Nincs itt semmi kényszer, kérem szépen! :o)))
      Ahelyett, h örülnél, h van mit a szádba tenni időnként. Nézd meg v. olvasd el az Árvácskát vagy csak gondolj a Don-kanyart megjárt nagyapáink szenvedéseire - nem volt az olyan régen - és máris hálás leszel az életedért, amit KÖLCSÖN kaptál, ajándékba, ezért köteles vagy megőrizni.

      Törlés
    7. Kedves P.

      "Mielőbb meg akarok szabadulni ezektől!"
      Nem kell mindenben egyet érteni vele (én sem teszem) de egy kicsit,mondjuk néhány előadását hallgasd meg.Sok igazságot mond. http://www.youtube.com/watch?v=NkWWQbaBsRo
      a.n

      Törlés
    8. Kedves a.n.!
      Tudnál rövidebb részeket mondani a videóból, hogy ne kelljen az egészet megnézni és abból mazsolázni?
      Mert Villás Béla nekem sefülesefarka-módon fűzi a gondolatokat, és utálom, hogy nem tudom kihámozni belőle sose azt, amivel elkezdte... :) A végére csak elfáradok, de sose tudok meg semmit.
      De rövidebb részekkel megpróbálkoznék.
      P.

      Törlés
    9. Olivin33:
      "Ennél azért sokkal keményebbnek kell ám lenni!"

      Ez olyan "nem mered"-provokáció, mint a drog és ital kipróbálásásnál, meg egyéb önpusztító hülyeségeknél.

      Nem, nem arra gyúrunk, hogy minél többet szenvedhessünk.

      Avagy más faszával ne verd...

      P.

      Törlés
    10. Totálisan félreértettél. Mind1.

      Törlés
    11. " Amíg Neked Magadnak nincs emberhez méltó életed ... addig csak a poklot tudod továbbadni."

      Ez csupán értékrendszer kérdése.
      A választék elég nagy ... keresgélni magadnak kell.
      Mit nevezel "emberhez méltó" életnek ???
      Előre is közlöm, hogy a "dugás" önmagában
      kevés ehhez.

      Ö.T.

      Törlés
    12. Az teljesen nyilvánvaló a számomra is, hogy a "dugás" nem egy "alap" a létezésben, ez is úgy lett kitalálva nekünk (sok egyéb szintén tévesen alapnak gondolt dolog mellett).
      A szaporodáshoz ez nem kell, hiszen rengeteg ellenpélda van az állatvilágban is, nem beszélve a sejtek szaporodásáról amikről még tudtommal nem készítettek pornófilmet :)).

      Tehát ez ránk lett "erőltetve" :)), természetesen az ehhez társuló problémahalmazzal együtt, hogy ne csak "jó" hanem mindjárt egyben "rossz" is legyen. :)

      Dug a férj egy kurva jót a szomszédasszonnyal, és ahogy befejezi, a rajtakapó felesége veri szét a fejét és beadja a válópert, a gyerekeket elviszi, kisemmiz, gyerektartás fizet, néha lát... Most akkor ez jó volt vagy sem?

      Ha nem lenne, elképesztő problémahegytől szabadulna meg az emberiség...

      Amíg ettől nem szabadulunk meg, addig nem lesz itt általános felemelkedés...

      Törlés
    13. Ö.T. : Emberhez méltó: minden fizikai és érzelmi kíntól mentes, minden szellemi és lelki beteljesülésben bőséges élet.:)
      A dugás a pont az egyetlen dolog a Földön, ami ezeket hozza.
      Én pl. nem tudok més módon átjutni a Mennybe, ki a testemből, önkívületbe, csak így. És partnert is nagyon nehezen találok, mert ugye szellemi, érzelmi, vilégképpbeli, stb. összeillőség kell, hoyg minden síkon kiegészítsük egymást, mert föntől vonjuk le az egyesülést a fizikai síkra. szellemi, érzelmi szinten sokmindenkivel sikerül, de testi síkra csak nagyon kevesekkel teremtjük le.
      Bastian: ez a birtoklási vágy, amiről beszélsz. Meg a monogámia.
      Ezeknek semmi köze sem a szeretethez, sem a szerelemhez, sem a testiséghez. Aki úgy gondolja, van, azzal születésem óta nem értek szót.:)
      P.

      Törlés
    14. "Ö.T. : Emberhez méltó: minden fizikai és érzelmi kíntól mentes, minden szellemi és lelki beteljesülésben bőséges élet.:)"

      Hát, tudod ... kedves P. , nekem erősen az a gyanúm, hogy ez "gyárilag" így is
      lett tervezve. ...:))) Csak aztán idehajigáltak a nyakunkra néhány önimádatban szenvedő "felsőbbrendűt", akik hogy úgy mondjam "belefosták" egy egészséges
      rendszerbe a saját gyagyizmusukat. Ennek bizony több nyoma is van.

      Ezek közül néhány:

      Tekintve, hogy az anyagi világ - és még a szelleminek is egy része (energia) - rezgésből áll, így a Jachin és Boás párost - tekintve hogy a Teremtő belépéséről van szó a rezgésen alapuló rendszerbe - kb. ezzel a képlettel írhatjuk fel:

      J - O - B - aminek a jelentése néhány barom szerint = munka, mint ahogy azt
      az angol nyelv kiadja. Igazából viszont a "JOB" jelentése sokkal inkább
      (magyarul) JÓ "B", ahol a "B"-betű értelmezése már inkább az agyonköpködött
      írástudók asztala lenne, ha nem irtották volna ki őket.
      "Megjegyzem a JOB fordítva olvasva = BOJ, ami ugye fonetikusan olvasva
      fiút jelent ... ami a "keresztrefeszítőknek" mindmáig érthetetlen.)

      Ugyanez az értelmezés nyelvén (dajcs) ARBEIT - nek van fogalmazva, aminek
      szerintem az eredeti értelmezése AR(e) BEi T, azaz legyél egyensúlyban.
      Az ugyanis nem utal semmilyen magasabb szellemi szintre, hogy a Teremtő
      a Földet kényszermunka tábornak tervezte volna. ...:)))

      Kezdetnek legyen elég ennyi ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  18. "sefülesefarka-módon fűzi a gondolatokat....nem tudom kihámozni belőle sose azt, amivel elkezdte. A végére csak elfáradok, de sose tudok meg semmit."

    Kedves P. Ne haragudj, de helyetted nem fogok kimazsolázni semmit (amúgy nincs sehol rövidke rész).Az ami nekem érdekes neked unalmas,az ami nekem unalmas neked érdekes.
    Távol áll tőlem az,hogy belemagyarázzak bármit is valakibe.Vagy fordítva.De ha nem érted és elfáradsz abba amit mond,hát ne hallgasd.Közelíts más oldalról.
    a.n

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja?
      Nem tudtam, hogy mazsoláznod kell ehhez.
      Azt hittem, ha láttad az előadást, akkor tudod csípőből, hogy hol jön az a rész, ami miatt nekem ajánlottad.
      Eszembe sem volt ennél több "munkát" elvárni, mint hogy megmondd, amit amúgy is tudsz.
      P.

      Törlés
    2. Én is szeretlek P. Mit szólsz hozzá, láttam az előadást b@szki,sőt szinte mindegyiket.Te komolyan azt gondolod hogy a szádba fognak csócsálni neked mások mindent !? Egyébként csak avval akartam neked kicsit mentálisan más nézetet mutatni ami abban a videóban a lebegésről szól.Illetve hogyan írja körbe.De ha ennyire lusta vagy,hogy képtelen vagy pár percet kutakodni valami után hát ne csodálkozz magadon.Ha meg nem érdekel akkor mit nyekeregsz? Nem érted mit mond neked mindenki!?Ne legyéémá ilyen Margit!
      a.n

      Törlés
    3. Villás Béla nekem is egy kicsit túl "sok". És bár rengeteg összefüggést feltárt, és sok telitalálata van, mégis úgy látom, hogy Ő még a negatív tartományban éli meg ezeket a dolgokat. Hiába, a név kötelez. :)

      Törlés
  19. Szeretnék gratulálni a továbblépésedhez, és megköszönni azt, hogy megerősíted a felismerését hasonszőrű kollégáidnak is, mint pl. én is. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta, 'jó látni, ahogy más tudatszintet lép', vagy ilyesmi :). Jó látni, megélni is.

    Üdv

    R.S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és jó látni, hogy nem vagyok egyedül ezen az úton. Legalábbis itt a virtuális térben. :)

      Törlés
  20. Mazsola társkereső szobája...

    "kapunyitási pánik" ... "Nyitva van az aranykapu, csak" dugjatok rajta!!!... :P

    SZN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom az "elengedés " már sikerült, már csak az "emelkedéssel" vannak
      problémák. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    2. Vagy te nem értettél, vagy én nem értelek...:P

      SZN

      Törlés
    3. Bíztam benne, hogy a "dugás" kérdést sikerült lezárni és
      valami koponyatájéki irányt vesz a beszélgetés, de úgy tűnik, hogy ez
      egy örökzöld téma marad. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    4. Akkor nem értettél...

      Bastian v. Kerion féle "kapunyitási pánik": "Nyitva van az aranykapu csak bújjatok rajta..."

      @P. féle "kapunyitási pánik": "Nyitva van az aranykapu, csak dugjatok rajta!!!..."

      u.i.: én is csak jelzésnek szántam, hogy unalmas a téma, de ha magyar-ázni kell, akkor nem sikerült túl jól...

      SZN

      Törlés
    5. Nna, hölgyeim és uraim, több komolytalanságot! "Vaklárma" - szeminárium:
      http://www.youtube.com/watch?v=Rh4mLcnNtgc

      Törlés
    6. SZN,

      ""kapunyitási pánik" ... "Nyitva van az aranykapu, csak" dugjatok rajta!!! P."

      :)))))))

      Ez az Aranykor első és legütősebb poénja!!! :))
      Nekem legalábbis "átjött"! :)

      Törlés
  21. Már hosszabb ideje az emailek ellenőrzése mellett összesen négy oldalt látogatok: Mazsola blogját, a vaterát, a koponyeg.hu-t és esetleg, ha nagyon ráérek, a hirkereso.hu-t. Más nem érdekel különösebben. Kiégtem? Már a vilaghelyzete se köt le! Segítsetek! :o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyál! Az sokaknak használ. :P

      (Meg a amrik filmek nagyrésziben is feszt a szétpiált, kiégett arcok mentik meg a világot. Oké. Böszmenagy puskákkal, meg sok ratattával, és anyázással, deugye...)

      Törlés
    2. Olivin, nekem is ugyanígy "szűkül" be a világom, de az is lehet, hogy pont ezzel tágul.
      (hhh... képtelenség abbahagyni ezt az örökzöld témát!!! :) )

      Törlés
  22. Összeszedett bejegyzéseidnek többnyire (egy lófaszt többnyire - mindig:-) az a vége, hogy megerősítés helyett mi kommentelgetők darabokra szedjük, és a tizedik hozzászólás környékén már a grönlandi bálnák vagy a núbiai szarvasmarhák emésztési problémáinál, vagy éppen szexuális szokásainál lyukadunk ki. Tudom hogy izgalmas dolog az ilyen fajta eszmecsere, a gondolatok megosztása, de ezzel a virtuális pettinggel nem sokra mész - pláne, hogy ennek a bejegyzésnek még egymásodik része is van...
    B+. Hát mit lehet ezen még fokozni?

    mj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát ... nahát ... milyen vicces kedvében van kedves MJ kolléga. ...:)))
      Ami egy kicsit érthetetlen, hogy miért a 145. bejegyzésként szerepel ez a
      megállapítása ... hm ... szóval már a 45. hsz-ként is esetleg aktuális lett volna.

      De ha már így esett az eset, talán próbáljunk meg valamilyen egészséges
      következtetést levonni ebből a jelenségből ... mondjuk pl. azt, hogy mi humanoidok
      ilyenek vagyunk .... mindenki más (a saját) szemszög(é)ből nézi ugyanazt a
      kérdést ... és bizony egy ilyen erősen nemkonkrét cím esetében
      - elengedve emelkedve - kifejezetten széleskörű értelmezés lehetséges.

      Még azt a kijelentést is meg merném kockáztatni, hogy a feledésbe merült
      "SZER" szavunknak valami hasonló értelme lehetett ... itt azonban hozzá
      kell tennem, hogy az akkori kanok még résztvettek valami férfivá avatás
      jellegű szertartáson és nem voltak ennyire szétszórtak, mint a mai
      "hülyére civilizált" állomány..

      Ö.T.

      Törlés
    2. Úgy tűnik íródik a második rész...Ezek szerint lehet még fokozni...:)

      Sosem értettem, hogy egy virágoskertet miért kell összeszemetelni...Persze ez bárkivel előfordul, de ugye vannak, akik sportot űznek belőle...:P

      (A témák elkanyarodása nem feltétlen azonos a szemeteléssel, v. "darabokra szedéssel"...Kerion, Bastian, Sang, Quedra... hozzászólásai gyakran önmagukban is megállják a helyüket, mint sok kis önálló blog bejegyzés. Én mindegyiket szívesen olvasom, akkor is ha nem ugyanazt hiszem, mint amit ők... akkor is, ha a leírtaknak annak alig van köze az eredeti témához...)

      SZN

      Törlés
    3. Most jutottam gépközelbe, Ö.T. :-)
      Általában nem az elismerés és egyetértés igénye vezet, ha olykor hozzászólok egyik-másik bejegyzéshez.

      mj

      Törlés
    4. A magam részéről már hozzászoktam az "odabaszós" kommentjeidhez
      és kifejezetten az a benyomásom, hogy ezek egyesével mélyebb tartalommal
      rendelkeznek, mint ennek a P.(ina???) nikkel rendelkező pompei jövevénynek
      az egész eddigi erőlködése. ...:)))

      Ha érdekel ... éppen a minap olvastam a maya kultúráról, ami kb. 1500-évig
      működött ... aztán viszonylag rövid idő alatt megszűnt létezni.

      Ehhez képest a jelenlegi "civilizáció" 513 évvel bírta tovább ... ami a
      kabbalisztikus szemlélet alapján 9-re jön ki, .... de ez már asszem inkább
      Sang és Kerion asztala lesz.

      Ö.T.

      Törlés
    5. A régi holdnaptár szerint - melyben az év a holdciklusoknak megfelelően 13 hónapból állt - a 7 - 8 - 9 - 10. hónap volt a nagyjából mostani 9 - 10 - 11 - 12. szeptember - október - november - december. Szept - 7, okt - 8, nov - 9, dec - 10 ez eléggé egyértelmű. Ezenkívül az "ember" szó is ott van 3 hónap-elnevezésben. Így tehát a NovEmber a 9-es ember születésének, míg a DecEmber a 10-es ember születésének az ideje. Itt természetesen spirituális újjászületésről van szó - erre utal a számra és az emberre utaló szóösszetétel máig is a hónap nevében. Közismert a Bibliából a Jézus feltámadása utáni "halászat" története. Ahol a "tengerben" a csónakból jobbra, azaz a jóra kivetett hálóban pontosan 153 hal akad fenn. Megjegyzendő hogy a IV. Béla által Jézusnak fel-ajánlott város Szeged címerében a koronán álló Bárány is jobbra azaz a JÓRA LÉP. 153=9 ! - 9-es Halak korszakbeli Ember. Mivel a Merkúr stációs sorszáma a 9 - tehát "merkuriánus ember"/Hermész/88-as Hírvivő. A 9-es emberből lesz a 10-es ember aki már centaur/kentaur - félig Földi félig Égi. Tehát már meg van táltosodva - ezért is ábrázolták a görögök misztifikálva az ilyen embert. Innen már csak egy lépés a 11-es/régi-új eleven ember aki már az új világ szerint ÉLŐ. Ezután jön a holdhónapoknak megfelelően a 12. és a 13. utolsó stáció. Amikor már nem csak az egyes ember, de maga a világ/környezet is teljesen megváltozik. Nem véletlen volt a Maja Nagy Korszak is mindig 13 baktun-os /cirka 5126 éves/ - ami ugye éppen tavaly 2012.12.21.-én járt le, szerintünk viszont 2013.03.31.-én. Az ABBA is ezt jelenítette meg mivel az angol gemátria szerinti ABBA=1221. A magyar gemátria szerinti viszont 1331 - tehát oda-vissza a fent említett 13.hó 31.-e - ugyanis a holdév 13. hónapja most ekkor ér véget. Majd április elején indul az új holdév az akkor megint esedékes újholddal. Jézus születése is ekkorra datálható /április 1-3 tájékára/ - nyilván nem véletlenül született az újév /holdújév/ hajnalán. Mivel a 2012-es Sárkány év után most már 2013-as Kígyó/Quetzalcoatl-Tollaskígyó év van, a mostani NovEmber/9-es, DecEmber/10-es/Centaur ember már a végső végidei - tehát korszakfordító. A kígyó egyébként a skorpiónak felel meg - nem csak "horoszkópilag" - hanem minden tekintetben. A magyar pedig köztudottan Skorpió-lényegű Nyilas/Kentaur - vagyis korszakfordító. Ha úgy tetszik egy "földönkívüli" táltos-avatár.

      Kerion

      Törlés
    6. Köszi Kerion!

      Megpróbálom ehhez hozzátenni egy kicsit mindazt, amit eddig sikerült "kitökölnöm"
      - bár szerintem ez sokkal inkább valaminek az érzékelése, mint saját gondolat.

      Kezdeném a már jól ismert X-szel, ami az ó-azték matematikai rendszer alapján
      5-öt jelentett és nagy valószínűséggel valamelyik előző kultúrából öröklődött át ...
      és feltehetőleg kapcsolatban van Ptah személyével. Tekintve ugyanis, hogy az
      ötös számrendszer alapján az év napjai hajszál pontosan 73 "hétre" (ötre) jönnek
      ki - mindenféle matematikai zűrzavar nélkül - eléggé valószínű, hogy ez egy
      pontosabb megközelítés.

      A másik, hogy az EGY Istenhez nem passzolnak a kétjegyű számok, vagyis
      a 10 eredetileg 0 - 9 -et jelentett, és nem 1 - 10-et. Ennek ellenére a 10-es
      számnak is megvan a jelentősége, ami tulajdonképpen "újrakezdést" vagy
      "megújulást" jelent a -1 0 +1 vonatkozásában.

      A 1331 -es szám tulajdonképpen a 13-nak és a 31-nek a tükörképei, amit az
      érzékelhetőség kedvéért 13 | 31 -nek is írhatunk.

      Ugyanakkor akár a 1331-et, akár a már általad említett ABBA-t leírhatjuk így is:
      13
      31, vagy

      AB
      BA

      ami pontosan megfelel 1 rezgésnek, amin tulajdonképpen az egész rendszer
      alapszik. Magyarul: A rezgésen alapuló rendszerben jelen van egy önellenőrző
      mechanizmus ... és ha valamit elb@sztunk, akkor a beépített kontrollmechanizmus előbb vagy utóbb szembesíteni fog vele .... és nagy
      valószínűséggel ebbe bukott bele az összes előttünk létezett civilizáció.

      Ö.T.

      Törlés
    7. Valóban csak 9 szám van - nem véletlen szokták leredukálni a többjegyű számokat egyjegyűvé a számmisztikában is. A 10 is 1-el egyenlő. Vagyis a 10. stáció már az Új Kezdet az Alfa is EGYben. Az persze nem mindegy hogy az Új Kezdet milyen szintű. A spirituális tudást egyébként a "csillagokból" hoztuk eligazodási céllal. Meg azért hogy alkalomadtán - mint ahogyan most is - visszajuthassunk oda ahonnan jöttünk - a "csillagokba". Hogy szabadon közlekedhessünk megint a "Te/l/jes Úton" az elektomágneses TÉRrezonanciát megEMelni tudó egy TŐről fakadó képességünkkel. Ami mindig a szeretetelvű felemelkedésünk révén bontakozik ki újra a Földön.
      Az X rovás és római 10-esként is funkcionált meg persze a szorzás/SZER jeleként. A görög gemátriában meg a 6-os - például X-faktor/6-os faktor - nem véletlenül. Használják még "rejtetten" XXX-ként a 666 megjelenítésére is. Ami viszont valójában nem a "sátánra/fenevadra" hanem a szén alapú földi életre utal a C-atom felépítésével: 6 proton-6 neutron-6 elektron. Innen jön a Szén-ion/C-ion/Cion kifejezés is időnként Z-ion-ra/Vég-ion-ra átalakítva /Mátrix-filmek/.
      Az 5 a beavatás "száma", amit az 5-ujjas tenyér kifelé fordításával is szoktak jelezni a szabadkőművesek. Vilmos herceg nász-cupéjának a rendszámába is belecsempészték az S helyére: JU5T...Az egyiptomi BA-madár is Tu/l/rul jött. Tehát ha valakit már megérintett "Isten Ujja" vagyis a REZGÉS az előbb vagy utóbb újjászületik vagyis visszatér régi önmagába. Mert a testen végigfutó rezgéshullám beindítja a kódok visszafordíthatatlan kioldási folyamatát. Olyan ez mikor az állandó utánpótlással rendelkező erecske a hegy tetején elindul lefelé. Nem lehet feltartóztatni gátat emelni eléje. Megtalálja az UTAT miközben patakká folyóvá terebélyesedik.
      A magyar lélek-minőségű ember ilyen. Ilyennek lett teremtve. Még a fizikai testét is a körülményeknek megfelelően át tudja alakítani hogy újra "csodákra" legyen képes. Ezért is utánozzák sokan a magyarokat, akarnának magyarokká válni, sajátítják ki a régi magyar jelképeket stb. S persze ezért is nyomják el a magyarokat, próbálják őket "mélyálomban" tartani hiszen mint a tűztől úgy félnek tőlük. Tudják hogy óhatatlanul is feltámad és akkor már nem tudják hogy mi lesz velük - a 6almukkal, vagyonukkal stb. A félelemnek aztán számos megnyilvánulása van amit naponta tapasztalunk. A félelem annak is a jele hogy valamit nem jól csinál az illető. Ilyenkor sürgősen változtatni kell, s a félelem megszűnik. Sajnos ezt nemigen teszik az ebben "illetékesek".

      Kerion

      Törlés
    8. Kerion, szerinted ez a Carla is magyar lélek-minőségű?

      http://www.spiritufo.ditro.hu/kozmosz-letagadott-valtozasairol/22-2011-2012-2013-alapvet-valtozasairol/262-georgi-stankov-felhivasa-a-felemelkedes-elkezddoett

      Köszönöm, ha válaszolsz.

      Lujza



      Törlés
    9. @ Lujza

      "Planetáris Felemelkedési Csoport" .... na ennyi elég is volt nekem. ...:)))

      @ Kerion

      Van itt mégegy érdekesség.
      Ha ötnapos "heteket" számolunk, akkor egy év 73 "hétből" áll, ami = 10.
      Ha eggyel kevesebbet, akkor csak 72 "hétről" van szó, ami = 9, ugynakkor
      a napok száma pontosan 360, ugyanúgy, mint ahogy egy teljes kör
      360 fokból áll ... vagyis 5 nappal, vagy 1 egységgel több van, mint az EGÉSZ.

      Ö.T.

      Törlés
    10. az ötnaposok ötök.. a hétnaposak a hetek :D

      Törlés
    11. Mj,

      "ezzel a virtuális pettinggel nem sokra mész"

      ...hát pont ez az, hogy vannak, akik belefáradtak a keresésbe és a kódfejtésbe, és unják a témákat, inFORMációkat. Ezt próbáltuk kigagyogni itt Shaulával.

      Törlés
    12. Való igaz...:-)
      Nyaralásból hazatérve nem volt türelmem a József és testvérei tetralógiát megközelítő terjedelmet végig olvasni, így előfordulhatott, hogy a konzekvenciát gyanútlanul megismételtem.
      (Ö.T. is lebaszott, hogy miért nem előbb szóltam:-)

      mj

      Törlés
  23. @Ö.T.

    "Planetáris Felemelkedési Csoport" .... na ennyi elég is volt nekem. ...:)))

    Nekem is, de azért szívesen olvasnám Kerion elemzését is.:)

    Lujza


    "Planetáris Felemelkedési Csoport" .... na ennyi elég is volt nekem. ...:)))

    VálaszTörlés
  24. Carla Thompson, Georgi Stankov, Aleje stb. van belőlük elég. Közös jellemzőjük hogy egyikőjük sem magyar sem így sem úgy, de azért amit összeszedtek az interneten azt atyáskodó és kizárólagos stílusban mint hülyéknek közvetítik nekünk. Mégpedig láss csodát azonnal magyarra lefordítva, hogy a földi emberek közül egyébként ELSŐnek táltosodni képes magyart úgymond "felvilágosítsák". Ez teljességgel abszurd annak tudatában hogy rezgéstartományt/dimenziót váltani például csak magyar lélek-minőségű ember lesz képes. Mégpedig először kizárólag Magyarországon. Mert a "Noé-bárkás Terembura"/Kárpát medence ETR-es/elektromágneses térrezonanciát megnövelni képes "háttere" is kell mindehhez. Egyébként meg mi az hogy a "magasabb birodalmak képviselői", meg "mindannyiunk magasabb énje", meg hogy a "planetáris felemelkedési csoport" szupernovát robbant. Ennyi zagyvaságot egyszerre - a szupernovát nem kell felrobbantani mert már felrobbant.
    Ennek az egésznek megint az a célja hogy a 6alom lefedje a korszakváltáskori spirituális megújulás know-how-ját is. S miután ezzel megvan le is járassa azt ezzel akadályozva a "felemelkedést". Részben sikerült.
    Korszakváltáskor egyébként csak az számít amit egy BÖLCS EMBER mond. A bölcs pedig sokat tapasztalt idős ember. Természetesen nem minden öreg bölcs - de minden bölcs öreg. /Hun/Gary OldMan is azért választhatta ezt a "művésznevet", mert egy magyar bölcs öregemberre akart hasonlítani. Illetve pontosabban ez volt a "spiri szerepe" Hollywoodban. Na már most egy bölcs nem kérkedik - például azzal hogy "megjárta" az 5 D-t meg hasonlók. Minden "bölcsnek látszóról" meg lehet állapítani hogy VALAKI-e. Mert ha a váltáskor valaki, azaz 6almas, pozicionált, vagyonos stb. - vagy az volt előéletében máris nem szavahihető. Mivel így jó eséllyel a vaskorvégi paradigma embere - óhatatlanul is. Az sem véletlen ha valakit a média, melyhez az internet is hozzátartozik - felfuttat. Mint például Avatarát, vagy Káslert, Szelei Magdit meg a többieket. Hosszan lehetne sorolni. A 6alomnak nem érdeke a valódi magyar lélek-minőségű igazmondó embereket, a "sEnkiket" a reflektorfénybe állítani. Egyébként az ilyen emberek nem is hajlandóak a 6alom eszközévé válni. Tehát ha valaki például vagyonos és ahelyett hogy a vagyonát szét/h/osztaná tovább harácsol stb. mondhat bármit - oda sem kell rá figyelni. Ugyanez igaz a gyűlölködésre, a megbocsátani nem tudásra, a 6almaskodásra, a kisemmizésre-taposásra, a hazudozásra, a köpönyegforgatásra meg egyebekre. Mindezeket a dolgokat nagyon egyszerű megállapítani. Az egyébként nem ítélkezés ha egy ember - egyébként az igazságnak megfelelően - valamilyen nyomós oknál fogva nem hisz valakinek, ha nem veszi figyelembe, ha felül-emelkedik rajta, ha nem hagyja magát "csőbe húzni".
    Tudomásul kellene már végre venni - mi MAGunk vagyunk a KIINDULÓ PONT. A kutya sem foglalkozna velünk ha nem így lenne. A környező népek akik kiraboltak, azok akik ránktelepedtek, Brüsszel, Telaviv, Washington, Moszkva, Peking stb. - valamilyen módon mindenki minket "baszogat". Természetesen azért mert kizárólag MI vagyunk azok akik először megtáltosodni-avatárosodni képesek. És nem az önmagát "istennek" képzelő angolszász és egyéb tengerentúli gyarmatosító-rabszolgatartó-ivadék "kiválasztott" szabadkőműves pereputty. Tehát nem véletlen baszogatnak minket folyamatosan és ülnek a nyakunkon hogy megpróbáljanak minket az anyagba préselni. Ugyanis juszt sem tudnak ezzel az alapigazsággal megbékélni. Hogy - ha tetszik ha nem - a mindenkori Újra-Teremtésnek mi voltunk, vagyunk és leszünk a "végrehajtó" jobbkeze. Nélkülünk nincs újjáteremtés a Földön - csak, amint az látnivaló is egyre inkább apokalipszisba torkolló káosz van. Tehát végre fel a fejjel tu/l/rul szárnyaló madar. A kalitka ajtaja nyitva, csak ki kell repülni a szabadba...

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Kerion!

      Esetleg a megtáltosodásról-avatárosodásról is írnál bővebben. A mesében ugyanis a táltos paripa nem magától táltosodik meg, hanem a kicsi gazda kezdi el etetni, megerősíteni, hogy utána együtt szárnyalhassanak.

      Lujza

      Törlés
    2. Lujza a Kentaúrnő/Centaúrnő/10-es úrnő potenciálisan Te vagy, akit a Teremtés/Teremtő ETET. Méghozzá a Hozzá úgymond - lelki "bekötésre" szolgáló - "ezüst-szálon vagy az arany-szálon" át, annak megfelelően hogy melyik "abrakot" választottad. A bőségesnek látszó - valójában ínséges - illuzórikus "táplálékot" vagy az ínségesnek látszó - valójában bőséges - valóságos "táplálékot". Ennek megfelelően a korszak-váltáskori "valakiság" legfeljebb - "mostani irányítói kiválasztás" esetén - egy max a 4 D-nek megfelelő Földre visz. Míg a "senkiség" az "aranyszálon át kapott tápláléknak" köszönhetően minimum az az 5 D-nek megfelelő rezgéstartományú Földi Aranykorba visz. Természetesen testestül-lelkestül. Mindezt persze - a másik variációhoz hasonlóan - "majdani irányítói kiválasztásnak" is felfoghatjuk. A ténylegesen lejátszódó spirituális folyamatok ugyanis egymás "tükörképei".
      Nem véletlen énekli például a "valaki" AGnetha FAltskog/AGFA-leány/EzüstFa-leány/Hold-leány például hogy: Fly with me to the Moon/Repülj velem a Holdra. A "senki" Nap-fiú viszont azt "énekli" hogy: bátran repülj a Napba hiszen valaha onnan, azon ÁT jöttél. Na persze csak azután hogy a szeretetelvűség "aranyszálán" keresztül megfelelően táplálkoztál. Egoisztikusan ugyan meg lehet tenni a lépéseket ezirányba, de a folyamat maga - mármint a megtáltosodás - indirekt módon spontán működik. Erőltetni nem lehet. Ezért van az hogy a "valakik" hiába adakoznak - vetnek morzsákat a vagyonukból a szegényeknek stb. - még sem "avatárosodnak". Ahhoz azért több kell. Például a földi megpróbáltatásokat/"poklot" - a "666-os/C-ion-os/Szén-alapú-élet szintet" - megjárva, megtapasztalva meg kell úgymond "hal-ni". Hogy aztán - már nem, az életünket halva hanem a hal-ál-unkat élve - rögvest még ugyanabban a testben újjászületve át- illetve vissza-alakulhassunk. Egyfajta kristályosodással a Si-/i/on-os/Szilícium-ionos/Szilícium-alapú, annak megfelelő élet-szintünkre.

      Kerion

      Törlés
    3. Köszönöm Kerion. Végülis minden magban benne van az információ, hogy mivé kell fejlődnie, mivé kell válnia. Szerintem azonban a földi ember "magjába" belekutyultak valamilyen okból kifolyólag, s lehet nincs is már olyan ember, aki csak az aranyszálon át veszi fel a táplálékot.
      "Egoisztikusan ugyan meg lehet tenni a lépéseket ezirányba, de a folyamat maga - mármint a megtáltosodás - indirekt módon spontán működik."- Ez itt a lényeg!!!Valójában mégis csak statiszták vagyunk.

      Lujza

      Törlés
    4. A Teremtés nem kutyult bele semmibe csak az eszement ember. Jellemző módon mindig az éppen aktuális végidőben - a másokon való 6almaskodását akár klónozás útján is meghosszabbítandó. Ezért van az hogy a klónozott végidei 6almasok már mind LELKETLENEK. Nincs lelkiismeret-furdalásuk semmiért. S mint ilyenek egyenest rohannak a káosz és megsemmisülés felé - sajnos sokszor a "lelkes" embereket is magukkal rántva. Ugyanis ők csak testet tudtak/tudnak másolni - lelket viszont nem. Semmiféle ilyen alacsony szintű "kutyulással" nem lehet felülírni az össze-hasonlíthatatlanul magasabb Teremtő-i szintet. Legyen az elsődleges vagy akárhanyadlagos. Ezért is nevetséges az olyan Sitchin-féle marhaság hogy annak idején aranyat bányászó rabszolgának lettünk teremtve az úgymond Teremtő annunakik által. Egy a TÉR-rezonanciát meg-EM-elő az egy-TŐ-ről fakadó tudásával és képességével annyi aranyat teremt amennyit csak akar. Nincs ahhoz semmire és senkire szüksége.
      Nem vagyunk statiszták annak ellenére sem hogy maga a felemelkedési folyamat már a tudat alatti vezérléssel spontán módon működik. Mindig a BELSŐ elkötelezettség a fontos. Az pedig az utóbbi fél-precesszió/13 ezer év földi leszületéseinek az összegzett mérlegeléséből adódik BENNÜNK. Tehát a szabad akaratunk földi "pokol"-béli egós gondolatai, cselekedetei, tettei adják az önmérlegelésünk alapját. A felgyorsult végidő "kegyelmi idejében" még ezen is lehet változtatni az utolsó pillanatig. Önző milliárdosból például napok alatt lehet valaki jószívű koldus-szegény. Mindössze csak kellő elhatározás és akarat kell hozzá. És akkor a saját külön-bejáratú "Anubisz"-mérlegen a szív a továbbiakban már nem "nehezedik el".

      Kerion

      Törlés
    5. Kedves Kerion! Mit gondolsz a kötelező védőoltásokról? Fontosnak tartod, hogy a kislányomat ne hagyjam beoltatni vagy - sejtésem szerint a végső elkeseredésben vergődő aktuális hatalom egyik eszköze az oltás és a bechipelés(ez 1p?) - de a lélek és szellem felül tudja írni a fizikai beavatkozás kártékony hatását, semlegesítve azt, tehát valójában mindegy?

      Törlés
    6. Olivin33, ahogyan írod is - teljesen mindegy. Én is számtalan oltást kaptam gyerekkoromban, az egyiknek még most is ott a nyoma a karomon. Mégis felébredtem stb. - és 64 évesen kutya bajom. Hagyni kell a dolgokat hogy megtörténjenek. Mert a matériában csak az csapódhat le ami már le tudott jönni a magasabb spirituális szférából a 3 D-be. Ez ugyanaz a kategória mint a többi mostani mesterségesen felfuttatott félelemkeltő dolog: a globális felmelegedés, a haarp, a cemtrail, a klóros ivóvíz, a fluoros fogkrém, a káliumos só, chip a kutyába stb-stb. A kötelező oltás is azért van hogy féljen az ember. A félelem a legfőbb gátja a felemelkedésnek - tehát a leküzdése a legfőbb próbatétel.
      Egyébként aki összhangban van a Teremtéssel az simán meg tud előzni bármilyen betegséget, illetve ki tudja magát gyógyítani belőle. Ha direkt egzaltáltan ellene megy az ember ezeknek a dolgoknak akkor előbb vagy utóbb biztosan pórul jár. Főként azért mert még - a valami-valaki ellen való menetel - azt jelenti hogy még nem eléggé ébredt fel az illető. Egyébként a Teremtés a már "szintet elérőket" egyébként is "életben tartja" - ugyanis nekik feladatuk van. Az olyan gyerek meg akinek a szülője már megvilágosodott "felemelkedettnek" számít - tehát dettó a fenti eset.

      Kerion

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Kedves Olivin 33.

      Bár ugyanezen okokból annakidején én is igyekeztem kerülni gyermekeim beoltatását, tapasztalataim alapján teljes mértékben egyetértek Kerionnal.
      Az anyag ugyan gátolhatja a szellem fejlődését, de nem uralkodhat rajta.
      Ez csak fordítva működik.
      Úgyhogy tudod, nincs mitől félni.:)

      Törlés
  25. A külvilág anya(g)természet nagyon leköti a figyelmünket, ráadásul ki vannak találva a sakktábla fekete játékosai is nehezítésnek, persze ők is csak színészek ebben a vásári komédiában. Figyelmünket lefoglalják, és a külvilág irányába terelik, ez a dolguk, erre szolgálnak többek közt az efféle üzenetek a fénytestvérektől.
    Próbatétel ez melyben önmagunkkal játszunk, pontosabban Egy van, szanaszét(h), és az épp most nézi a monitort, és olvassa a szöveget. TEN(10)magad vagy AZ. A látszatvilág alapja mag(a)omban VAN, az élet filmen a vászonra koncentrálva felbukkan a lényeg, ami az anyagban elsődlegesen kozmikus háttérsugárzásként megnyilvánulva ad teret ennek a végtelen játszótérnek, mert Az mindennek a hátTeremtöve(m)...(ott a kincs, ami nincs)

    Maty

    VálaszTörlés
  26. Szevasz Chaser! Részemről a köszönet ha érdemesnek/megosztásra valónak tartod a gondolataimat, ám valójában az számít, hogy neked mit mutat ez az írás. De ezt Te is tudod. :)
    (rég jártál errefelé.)

    VálaszTörlés
  27. Ez egy sziget Chaser barátom, itt bármikor kiköthetsz, aztán feltöltődve folytathatod az utad. :)

    VálaszTörlés
  28. Nekem inkább hajónak tűnik.:)

    Lujza

    VálaszTörlés
  29. Elolvastam. Ez egy keresés. Itt az ideje szintet lépni. Tudni akarjátok az okot, az utat, a miérteket és sok kérdés és kétely merül fel, mert keresitek a választ. Hamarosan indítok egy blogot, amiben elmondom, hogy hova tart ez az egész, a legtöbb feltett kérdésre választ mutatok majd. Mit is látsz valójában, mit is csinálsz és hogy hol tartasz.

    Dávid

    VálaszTörlés