2013. szeptember 22., vasárnap

Lazuljunk: Animal Cannibals - Minden változik




Nagyon tetszik a szövege ennek a számnak, bár sosem volt a szívem csücske a rap, függetlenül attól, hogy jómagam is próbálkoztam ilyesmivel serdülőként. Mégis, ezek a srácok most valami nagyon mély üzenetet adtak át, és nem csak azzal, ahogy felsorolták az én életem sok-sok elemét is - hiszen együtt nőttünk fel ezekkel a gyerekekkel, nagyjából ugyanazokat tapasztaltuk mindannyian ebben az őrületes centrifugában az elmúlt 30 év (klipben is gyönyörűen felsorolt) ívében, és ez bizony már történelem! - hanem azzal is, hogy eljutottak a tudatosodás egy olyan szintjére, ahol már felismerni az örök változóban az örök állandót. Hogy is mondják?:

Minden változik a lényeg nem
ez a jó az elmúló években
nekem örökké rap csorog a véremben
nekem örökké rap csorog a véremben


Ha ezt most lefordítjuk magyarra akkor így néz ki az üzenet az én értelmezésemben:
A változó világban egyetlen egy dolog állandó: "örökké rap csorog a véremben" - ez tulajdonképpen egyenértékű ezzel: "örökké verset kell írnom"  - ez pedig ezzel egyenlő: "örökké alkotnom kell".
Alkotás = Teremtés
azaz:
Állandó = Teremtés 

Nem tudom, hogy erre gondoltak-e az "Állat Kannibálok" amikor megírták ezt a kiváló szöveget, de a többrétegű üzenetnek szerintem ez a fenti értelmezése a legfelsőbb szintje. :)

4 megjegyzés:

  1. Kedves Olvasók!

    Mivel ehhez a bejegyzéshez tartozó hozzászólás nem érkezett, viszont született sok hozzászólás "oltás" témában, ezért azok átkerültek a hozzájuk jobban illeszkedő cikk alá - lásd főoldal.

    VálaszTörlés
  2. Kis képi megjelenítés, aztán más témában ínyencség, majd lazulás. Nézzük, két 24 éves magyar kajakkal átszeli az óceánt a Kanári-szigetektől Barbadosig, 70 nap alatt, a hajó neve Kele. ""a gólyák szerepe fontos a magyar identitásban, vándormadarak, átrepülik a tengert, de hazatérnek."""
    http://sportgeza.hu/sport/2013/09/26/meter_szeles_kajakban_mennek_az_oceannak/

    Szerintem itt a paradigmaváltás első konkrét jele, bár ismervén az olvasóközönséget, nem ilyen lovat akartunk.. Aszongya """1995-ben már Bartolomeos konstantinápolyi pátriárka felvetette a bűnfogalom kiterjesztésének lehetőségét""" , na most ennek veselkedtek neki hazai asztalosaink. Nemrég morogtam erről, Quedrával eszmét is cseréltünk, és lám nem kellett sokat várni, hogy Bartolomeos lángoló szavait belopják a magyar köztudatba. A fogyasztás, a fogyasztó életmód beemelése a bűnök közé. Finom, ugye?! Ezt vártátok? "Ökológus politikus" -- igazi mumus, eljött hát a kertek alatt, bekúszott, de ti olvassátok és figyeljetek, mert (nekünk) a társadalomnak választ kell adni, kell-e újabb kereszt a hátunkra, vagy inkább üdvözülnénk másképp. Sokat idézhetnék még a cikkből, de olvassátok inkább el, és ha van késztetés, kibeszélhetjük.
    http://utajovobe.eu/hirek/klimavaltozas/3869-napelemet-a-plebaniakra-egyhazak-valaszai-a-klimavaltozasra

    E nehéz sorok után egy kis lazulás, Gyáni Levente : Forradalom van a mi utcánkban: http://www.youtube.com/watch?v=0y5k5mbREAo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legelébb. A fickó danászásán jókat somolyogtam.

      Megolvastam a linkelt cikket Sang mester, oszt vót is egy halom elgondolásom közben, csak mivel közbegyött némi gyövés-menés, így ügyesen elfeledtem őket. De... ha nagyon egyszerűsíteni akarom a dolgokat, akkó ez nem szól másról, mint a jó öreg vallás programról. Meg az összefonódásról.
      Elvégre manapság az olyan arcok, akiknek nem nyújt élvezetet a médijából sugárzott szenzációhajhászkodás, meg sikonyálás, s felszabaduló idejit mindenféle egyéb dolgok tanulmányozásával üti el, az elég hamar összerakja magában a képet eme írás lényegéről is.
      Gondolok itt arra, hogy a Kereszt Egyháza nem a kapkodásáról és újító mániájáról híres, ellenben még mindig elég nagy tömegeket tudhat magáénak. Namost... a politikás arcok az elmúlt években annyi kiderült genyaságot míveltek a népekkel, hogy a népek (azokon kívül, akik valamiféle hasznot remélnek, vagy teljesen bezombultak) egyre többen nem akarják játszani az eddég megszokott öltönykék átal irányított játékot. (Ez ugye a sokat emlegetett bizalmi-válság, aminek folyománya a veszedelmesen magas arányú savazósdi manapság.) Tehát politikás mit tesz ilyenkor? Keres támogatókkal/hívekkel rendelkező szövetségest. S mivel a politika vallás, a vallás meg politika (s mind a kettő meg hatalom)... Így ugye ez a lépés teljesen logikus öltönykék részéről.

      Nopersze... az kínos kissé, hogy mindenféle manapság üzletileg, politikailag megbukott elgondolásokat kívánnak a vallás segedelmével letuszkolni a népek torkán, dehát... csórikámék nem értenek máshoz. S így legalább ügyesen megroggyantják a Vallás nevű programot is.
      Azok a figurák, meg akik igyekeznek más irányokat venni, ezt a próbálkozást is vállvonogatva fogják fogatni, oszt foglalkoznak tovább a saját dógukkal, erre az újabb hülyeségre meg ügyet se vetnek.

      Persze... a Egyház is megkapta a magáét mostanság, s híveiknek is okoznak kellemetlen pillanatokat a napvilágra került sumákságok, mocsokságot, bakik. Szóval... nem biztos okos dolog két megroggyant "fickónak" összekapaszkodni. (Igaz. A mindenféle történetekben sokszor emlegetik fel az összefogás szükségességét, és erejét. Ami talán hasznos is, csak bizonyos mentalitás, meg felkészültség nem árt hozzája.)

      Törlés
    2. Quuedra mester, a politika, vallás mellé odaállt a harmadik fickó is, a tudomány, és ezzel bezárult a kör. Délután, nem sokkal a komment után, már jött is az indexes cikk; "Magunkat okolhatjuk" http://index.hu/tudomany/2013/09/27/ipcc_jelentes_2013/ . Tehát magunka okolhatjuk. 2012 decembere után vélhető volt hogy valamiféle óriási váltás jön. Nos úgy néz ki jön is. Csak lassan, ahogy a malmok őrölnek. Terpeszkedik mint a köd, ami a végén vélhetően be is lilul. A biblikus időkből származó "eredendő bűn" már nem volt elég motiváló erő a modern korban. Kellett egy új eredendő bűn. Erre jött volna létre a "new age" ? Hogy ehhez ideológiai talajt teremtsen, és az okozatot ránkragasszák? Hogy magunkat okolhatjuk? Hogy élünk és lélegzünk, hogy fogyasztunk, fagyasztunk, mosunk, közlekedünk, olyan nagy dolgok ezek? Igen! Úgy látszik nagyok, mert szénszörnyekké válunk, és a tudomány, vallás, politika triumvirátus ezzel ránk is húzza a vizes lepedőt. ""ezt egy többnapos, stockholmi ülés után pénteken délelőtt hozták nyilvánosságra"" körbeülték az asztalt, jót ettek ittak, és megszülték amit elvártak tőlük, a ""a klímaváltozásért az emberiség a felelős". Hogyne. De ha még így is lenne, akkor sincs így, hisz ahogy beszéltük, és mindeki tapasztalja, bele vagyunk kényszerítve egy fogyasztási körbe. Jól kitalálták. Mostantól a három megroggyant fickó intelmeit fogjuk egyre sűrűbben hallani. Kíváncsi leszek ezen intelmek mikor csapnak át törvénykezési hajlamba, és mikor jönnek az első sanyargató szabályok. De amint jönnek, és lehet, megemlékezünk róla, itt, e lapokon.

      Törlés