2013. október 1., kedd

Egyre alattomosabban kúszik be a világkontroll - a szobánkba

"Egy új technológiai innovációnak köszönhetően testünk távirányítóvá válik, amellyel bármely elektronikai készülékünket irányíthatjuk, a televíziótól kezdve a lámpákon át, a ventilátorig. Nincs készülék, csak gesztusok vagy szavak.
(figyeld az egyszemet a fotón; jelzik, hogy tudd honnan fúj a szél)



Kivel ne fordult volna már elő, hogy kényelmesen elhelyezkedett a tévé előtt, amikor bevillant, hogy a távirányítót valahol máshol hagyta, vagy égve hagyta a lámpát a konyhában? Ezeknek a bosszúságoknak vet véget a Flowton Technologies által kifejlesztett új harmadik évezredbeli technológia - olvasható a hdplanet.eu-n.
A „virtuális távirányítóval” nincs más feladatunk, mint egy kézmozdulattal előhívni a készülék szintén virtuális felületét, és annak kilenc pontos irányítópultján szabályozni a kívánt elektronikai készüléket. Válthatunk vele csatornát a tévén, vagy éppen bekapcsolhatjuk a klímaberendezést, ha ahhoz van kedvünk.
A virtuális távirányító nem csak kézmozdulatokra reagál, hanem bármely más, tetszőlegesen beállított testmozdulatra is előhívható, és természetesen érti az emberi beszédet is. Elég csak annyit mondani: „Villany, kapcsolódj fel!”, és máris teljesült kívánságunk.

A cég elnöke Alec Gordon szerint: „Az új technológia olyan, mint egy digitális komornyik, elég csak szólni vagy mutatni, és máris végrehajtja parancsunkat.” – írja a hdplanet.eu.

Az egész lakás be van kamerázva
A virtuális távirányító lényege, hogy a szobákban egy-egy kamera, illetve mikrofonok kerülnek elhelyezésre, amelyek "alvó üzemmódban" vannak, mindaddig, amíg az indító gesztust vagy hangot nem érzékelik. Ezt követően bekapcsolnak, és értelmezik a kiadott parancsokat, amelyet továbbítanak az irányítani kívánt készülékek felé. A rendszer számtalan módon kommunikál az elektronikai eszközökkel. Bluetooth segítségével éri el a termosztátot, a mobiltelefont vagy a konyhai eszközöket, wifivel a számítógépet, infravörös hullámmal a televíziót, és okos konnektorok segítségével a lámpákat, kávéfőzőt, vagy akár a karácsonyi díszkivilágítást. De szabályozható a ventilátor, a riasztóberendezés, a mosógép, és bármi más, ami elektromos árammal működik.

(a faszikám, hazaérve a kemény melóból, már a kanapén veszi le a kabátot is, kezet se mos, családnak se köszön - mert első a TV! Hajrá kisfiam, csak így tovább, szép életed van...)


A cég elnöke szerint az új technológia lényege, hogy megszünteti a függést elektronikai készülékeinktől. Naponta akár több száz alkalommal nyomkodjuk az elektronikai készülékek gombjait, legyen szó a tévéirányítóról, vagy a lift hívógombjáról. Mostantól fogva azonban nem vagyunk a készülékekhez kötve. Úgy irányítjuk őket, és onnan, ahogyan mi akarjuk.
A tervek szerint a virtuális távirányító már jövő tavasztól megvásárolható lesz a boltokban."

Forrás: hdplanet.eu nyomán, https://kuruc.info/r/6/118326/

---

Kiemelnék egy mondatot (bár többet is lehetne):

"Mostantól fogva azonban nem vagyunk a készülékekhez kötve."

Hehe! Ekkora baromságot! Most leszünk csak igazán a készülékekhez kötve! :) 
Fincsi, mi?? Nehogy véletlenül felkeljél a tévéd elől, ha már egyszer leültél oda... Baszki, ha ennyi energiát ölnének bele mondjuk az éhezés megszüntetésébe, vagy a fegyverek leszerelésébe, vagy hogy mondjuk jusson mindenkinek autonóm energiaellátás, nem itt tartanánk... - persze tudom, ez nem érdeke a Másoknak.
Persze, tudom én, hogy lehet kezelni ezt (is) mint a többi szart: nem nyeled be. Ennyi. Mindenesetre az ötlet rettentően vicces, fantáziában nincs hiány ha a "fogyasztók kényelméről van szó" ! :))

3 megjegyzés:

  1. Nagyon kafa! Aztán kiderül ám gyorsan, ki a falkavezér otthon! Vagy kizárólag a szingli fogyasztókra gondoltak? Milyen mókás is lehet, amikor valami hiba csúszik a gépezetbe és mondjuk hajnalban egyszer csak bekapcsol a mosógép meg a lámpa elkezd villogni - lehet gyorsan szaladni ördögűzőért. ...
    Szóval nélkülözhetetlen eszköz ez manapság, amikor gyermekek százezrei éheznek!

    VálaszTörlés
  2. Nekem az első ami eszembe jutott az az, hogy a kamerákat biztos nem lehet "kivülről" bekapcsolni..
    Fogyasztó kényelme? Nincs több mondanivalóm..
    Oli:igen.. 1. cikk: Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek..
    Mazsola: ne legyél már ilyen morcos.. nincs is családja.. lásd meg a vicces oldalát.. hazaesik hajnalban.. ezittakert.. kapcs.ford.. áááú atérdem.. qrv@@nyját.. (a prociban meg csak a "parancs nem értelmezhető" alprogram fut zárt hurokban.. :D )
    lerogyik a kanapéra, becsukja a fél szemét a jobb célratartás érdekében.. hadonászik ééés... történik minden.. beszunya közben felgyullad a konyha, mert a piritósprogram elindult.. stb..stb.. :D

    VálaszTörlés
  3. Érdekes. Úgyértem... a technológiás fejlődés. Merugye, minden kitanált dógot ezen a golyóbison lehet okosba, meg lehet hasznosba is tálalni a népeknek. (Oké. A hasznosba többet van felhánytorgatva, mer... hasznos.)
    De az gondolom, mindenikünk számára világos, hogy a ilyen (meg hasonló) propaganda alkotásokban, csak és kizárólagosan "rózsaszínfelhős" oldalát mutogassák a megvalósított ötleteknek. (A épp aktuális kütyüt el köll adni, a haszont zsebre kell tenni...)
    Amúgy, pár éve mán kicsinyt északabbra tőlünk működtek "béta" verzióji a ilyeneknek. (Lássad: intelligens házak, meg a hűtő pofázik, ha kifogyik belőle a tejcsi... és hasonló roppant hasznos dógok.)

    Monnyuk... érdekelne hogyan fogják a ilyesmiket elterjeszteni a népek között... Főleg, hogy mostan mondotta be nem régiben a délben szokásos mesemondásában a királyi televízijó, a golyóbis Egy és Igaz Működő Demokrácicája, a Népek Lelkiismerete, a Gazdaság Fellegvára mostan dobta be a törcsit. És állott meg benne a élet - meg ment mindenki (vagyis a alacsony rangú asztalosék nagyrésze) lóvé néküli szabadságra. (Remek kérdés amúgy, hogy kinek is tartozik 17 soknullás dolcsival eme Szabadosság Hazája?)

    Viszont bloggazdi a linkelt videjód elnyerte teccésem! Mer vót benne baltás zombit. S a kékszemes fickó is csínyosan nézett ki :D

    VálaszTörlés