Kincskeresés a "magyar fronton"

Alapvetően hazafias érzelműnek tartom magam - akik olvasnak egy ideje, tudhatják, hogy mennyire tisztelem a magyar őskultúra minden elemét, volt itt már szó népzenéről, teremtő anyanyelvről, népművészetekről, történelemről (piramisosan, mesélve, színpadiasan, szkítául) genetikáról, ősműveltségről stb.. Mindezektől függetlenül nemzetemnek vannak olyan tulajdonságai és felrakódott nyűgjei, melyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Mert bármennyire is próbálom a múlt fényével megvilágítani a jelent, be kell lássam, hogy többségét tekintve ez a nemzet egy rettenetesen elbutult, hiszékeny, hőbörgő kalóriabomba és/vagy rabszolga lett, amelyet bármelyik jött-ment "szél" el tud sodorni a neki tetsző irányba. Mert milyen nép az, amelyik a többszörösen, évtizedekig őt szívató öltönyösök kedvéért ismét milliós nagyságrendben kivonulnak "menetelni"? Bizonyos szemszögből nézve a magyar az egyik legostobább nép a földön, amiért ennyire nagyra van magától, miközben folyamatosan megvezetik... Az okok kutatását tekintve nyílván el lehet jutni itt is a háttérből irányító srácok népbutító, genetikailag kontárkodó tevékenységéig, és állítom, hogy ránk magyarokra kifejezett figyelemmel vannak az Arcnélküliek, de ez még nem jogosít fel arra, hogy ilyenek is maradjunk. A magyarok több évezredes szellemi öröksége nagyon sok felé el van hintve, mint a gyógyító parlagfű magjai, ott van minden féle talajban, minden bokor alatt elbújva, csak az a baj, hogy ezekben az időkben intézményesítetten írtani kell ezeket a magokat, és helyükbe génmódosított kukorica ültetése a trendi. És hiába aratjuk le ezt a kukoricát, és főzünk belőle finom puliszkát, attól még a génjeinkbe bekerülő cucc, és az edény is koszos lesz. A magyarok szelleme pont amiatt tudott évezredekig ragyogni, mert nem nemlétező mítoszokra épült, és a sovinizmust messzire elkerülve egyetemes üzenetet közvetített, időtlen és határtalan értékekből, az Isteni örök áramlásból merítve tudását, hőbörgés nélkül - viszont ezt az egyetemes értékrendszert egy koszos lavórból már úgy tűnik lehetetlen közvetíteni. (Meglehet, itt a vége srácok...?) Mindegy, én több forrás segítségével megpróbálom helyretenni ezt az "edényt".

A "magyar tivornyáról" így ír nagyon helyesen Weöres Sándor:

"Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással  az itélőképességét tönkreteszik. Az ílyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne."

A tabudöntögető "Himnusz-blaszfémia" írásom hatására egy kedves ismerősöm kiöntötte a szennyes lavórt, és megmutatta mi rakódott rá a szép, kalocsamintásra kifestett edényünk oldalára. Előbb jöjjön tehát a kaki felismerése, és annak lekaparása, majd utána az elmosogatás, és edényünk felrakása a tisztára letörölt polcra, az őt megillető helyre - így tisztességes.

***

"Tele van ez az ország nevetséges mítoszokkal, miközben a valós értékek mintha nem is lennének. Pl. a magyar gasztronómiai "kultúra". Ami valójában abból áll, hogy fogunk egy vájlingot, disznóhájon megpörkölünk büdös hagymát, aztán beleöntünk ezt-azt, összefőzzük valami moslékká, majd a végén jól meghintjük pirospaprikával, hogy legyen valami színe, és egy rakat tejfölt és kenyeret eszünk hozzá, hogy elviselhető legyen. A magyar konyha nem ismeri a friss zöldségeket, a változatos főételt, amin legalább 3 szín van egymás mellett, mindent beleng ez a mélyrezgésű hagyma, szalonna és zsírszag, a lábszagú káposzta kultuszáról már ne is beszéljünk. Pfff. Más. A magyar nők a legszebbek. :D Ez a legnagyobb agyrém. :)) Ennyi trampli, rosszarcú, lompos, lángosképű, közönséges nő kevés van a földön. Más. Azt mondjuk, fúj a sok zsidó és cigány teszi tönkre az országot, no de könyörgöm, hogy viselkedik a "magyar"? Nulla elegancia, hangos, bazmegolós proli munkásnadrágos nép lett, ez a sok tarsolylemezes ősmagyar is olyan koszos, ápolatlan, kigyúrt, fizikális, kopasz, dúvad külsejű, hogy nagy különbséget nem látni: egyiknek horgas az orra és dajdajozik, a másiknak retkes a bőre és csencsel, a "magyarnak" meg remeg a háj a hasán, és arra büszke, hogy őserőből marcangol szét egy szőrös mangalicát, mellesleg ugyanúgy dajajozik, csencsel és minden szabályt áthág. Értesz, ugye? Ez egy tudatos népelnyomás, megjegyzem. Az ehetetlen gulásch, a randa, dög unalom Hortobágy, és a kerekfejű menyecskék helyett lehetne szót ejteni a magyar humán kultúráról, mint nemzeti unikumról, és bizony, a nyelv különlegességéről, s a gondolkodás igazán egyedülálló voltáról, a töméntelen egyéni innovációról. No de ez senkinek sem érdeke, így marad ez a sok szánalmas bajuszpödrő, bokaösszecsapkodó, deszkán szalonnázó, minden nemzeti ünnepen könnyet törölgető, patetikus, köldöknéző szar feeling. De mondom, a sor ennél jóval hosszabb, pl. "szép" magyar tájak. Ezt csak az mondhatja, aki még soha nem tette ki a lábát ebből a lavórból. Egy normális hegyünk nincs, egy emberi tavunk, különleges állatok, semmi. Helyes kis táj, de azért világviszonylatban különlegesnek ítélni, kifejezetten vicces.

Meggyőződésem, hogy ez az ország és annak szellemi lelkülete, magja már régóta szétvált, mint a rossz kínai 3D-s képeken az ábra, s idővel a kettő el is fog egymástól szakadni. Én magyarnak érzem magam a szívemben, a nyelvet továbbra is egy igazgyöngynek tartom, a munkámat is e nyelven végzem (egyelőre), de úgy vagyok vele, mint a kertészeti áruház kis cserjéje: csodálatos táptalaj volt ez az ország, s minden fizikai sejtem ebből a talajból keletkezett és magában hordozza azt örökké, de sajnos ez a föld most egy műanyagkaspóban van, aki ezt nem látja, az csak nem akar meglátni valamit, ahogy a Himnusz kapcsán is sokan blaszfémiának tarthatják, amit írtál.

Magyarország ahhoz a világok egyik legjobb helye, hogy összeszedd a minőségi hozzávalókat a főztödhöz, és megírd a valóban elsőrangú receptedet. De főzni itt már nem lehet, a konyha zsúfolt, koszos, büdös és zajos, lepukkant és semmi nem működik benne, sőt vannak benne életveszélyesen kilógó vezetékek is. :) A "Szent szar dicsérete" írás alapján megállapítottam, hogy most időszerű nagyon ez a mítoszrombolás itthon, egy hatalmas tűzfalat kell lebontani, mert mögötte van valami új - talán.

 

Lehet előre lépni és hátra. A hagyományos orvoslás ellenében visszalépni a gyógyfüvekhez, vagy előrelépni a kvantumfizikai információs modern módszerekhez. A társadalmi kiszolgáltatottság elől lelépni a baranyai tanyavilágba bioföldet túrni, vagy fellépni oda, ahol az egyén a társadalom középpontja és nem fordítva. Nagyon jó a sok szellemi főzet kevergetése az üstben, de ha az ember mindezt a maga "igazolására" nem ülteti át a megélt gyakorlatba, csak delejes hókuszpókká válik. Itt, ebben az országban nagy az üst, rotyog is, sokan kevergetik, de valahogy azt érzem, ezen a kutyuláson alig páran jutnak túl oda, hogy megéljék a mindennapok másodperceiben mindazt, amit leírni, mondani, kutatni már olyan jól megy. Megélni a szabadságot, a felszabadultságot, a rendet, az egységet: az egész új szobát. Új szobát, ami nem a régi áttapétázása."

Forrás: titok :)

***

No, felkapartuk a cuccot, és most ezek után mosogassuk el az edényt: következzen a valódi kincseink és értékeink felsorolása. Egy kissé heje-huja, idealista, igazából szűk rétegről szóló, és minden mondatával én nem is értek egyet, de a fő üzenetével igen:

"A magyar mentalitás, meg hozzáállás... Ezt sokan szeretik mondani, ahogy azt is, hogy a magyarok negatívak, borúlátóak, irigyek, ilyenek, meg olyanok, kot kot kot. Nem igaz. Hülyeség. Régi téma, elavult. Épp ezért úgy döntöttem, ezennel felhatalmazom magam, hogy elmondjam milyenek a magyarok"

1. A magyarok először is rettentően kreatívak, hovatovább multifunkciósak. Ezer dologhoz értünk. Mivel a gazdasági bőség minket jó ideje nem fenyeget és nem jutunk el minden héten kétszer étterembe, fodrászhoz, és nem cserélgethetjük az autónkat és kisebb cuccainkat, így a saját szakmánkon túl még ezer más dologhoz értünk. Autót szerelünk, éttermi fogásokat készítünk, hajat vágunk, lakást újítunk fel, ágyat barkácsolunk, tapétázunk, kertet művelünk. Mindezt teljesen magától értetődő lazasággal. Amihez nem értünk, azt megtanuljuk. Millió olyan munkát végzünk el teljesen evidens módon, amihez sok nemzet szakembert hív. Nagyjából mindent meg tudunk oldani.

2. Vannak igazi barátaink. Persze,nyilván akadnak dolgok, amikhez nem elég a tudásunk, de vannak barátaink. Nem álmosolygós you can do it/ i-am-here-for-u /you are a special person– kapcsolataink, hanem igaziak. Mint általában a bajban, szükségben született pajtiságok, a mieink is erősek, ráadásul jó, őszinte haverok vagyunk. Ha gáz van, megyünk. Segítünk. Nem udvariasságból, nem muszájból, megyünk és kész. Ha valami nem áll jól neked, nem biztatunk, de nem is bántunk meg. Udvariasan, vagy viccesen fogunk szólni, ha valami nem oké, nem hitegetünk hülyeségekkel, nem hagyjuk, hogy égesd magad. Ráadásul egyáltalán nem érdekel minket, hogy a haver mibe öltözik, milyen a háza, vagy az autója, biztos ugyanolyan szar, mint a mienk, kár lenne versenyezni, inkább derülünk rajta és együtt bütykölünk. Jó barátok vagyunk. Mindig van nálunk bikakábel.

     

3. A magyarok okosak. A kényelem elbutít, a csóróság éberen, frissen tartja az agyat. Legalább ez az előnye megvan. Gyerekkorunk óta kénytelenek vagyunk tanulni, majd továbbtanulni, inaskodni, gyakornokoskodni, belevágni, abba és amabba is belevágni, hatvan évesen is iskolába járunk, így a legokosabb és legképzettebb nemzetek között vagyunk. Az iskoláink is erősek, ezért a papírjaink és a tudásunk is az. Millió feltaláló, tudós, és nagy tudású szakember van közöttünk.

     

4. A magyarok szorgalmasak. A nagy jólétben, szociális juttatások tengerében szerencsére eddig nemigen volt alkalmunk elkényelmesedni, így azt tanultuk meg, hogy a munkából lesz pénzünk. Ha elmegyünk dolgozni, a legtöbbször persze mi is a szünetet várjuk, de két szünet között keményen melózunk és nem lébecolunk arra várva, hogy valaki más megoldja a dolgokat.

     

5. Tökéletes a humorunk. Az egyik legviccesebb nemzet vagyunk, pont. Vannak más tréfás népek is ez tény, a mi humorunk viszont talán Hofi óta genetikailag kódolt, és a nyomorunkban is abszolút elsődleges. A mi humorunk nem egy sémára épül, hanem komplex, intelligens, és az összes nemzet humorával kompatibilis legalábbis befelé. Mi értünk minden viccet és a poénjaink nem egy előre kiokoskodható módon születnek meg, hanem váratlanul, ezerféle módon és nincs előre kiszámított alapelve, hozzáállása. Minden viccre fogékonyak vagyunk a Sas kabarétól a szívatásokon át, Gallán, Woody Allenen keresztül a Dumaszínházig. Nekünk mindegy, megértjük az összeset és örülünk neki. Roppant jó fejek vagyunk! 

6. Egzotikusak vagyunk. Nyomorult múltú kelet-európai egzotikum vagyunk a kényelmes nyugat szemében, akiknek nem csak a történelme, hanem a jelene is igen izgalmas. Romkocsmákban szórakozunk, ezzel utalva arra, hogy egy kevés kreativitással szórakozást építhetünk a nyomorunkból, és mulatunk a romok között is. És egymilliószor is végighallgatjuk a Hungary-hungry poénokat, mert tulajdonképpen sohasem titkoljuk el, hogy honnan jöttünk. Valahol mi is tudjuk, hogy magyarnak lenni amúgy menőség. Nem vagyunk Balkán, sem igazán kelet, sem nyugat, ez Magyarország. Igen, az ország magyar szomszédokkal, rengeteg vízzel, szép lányokkal, egy teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható hely.

     

7. Rettenetesen jó sportolók vagyunk. Arányaiban a világ legnagyobb aranyérmesei között vagyunk, mindezt köszönhetjük egy-két szívós honfitársunknak és olyan edzőknek, akik mindenféle lelki továbbképzés, tréning és egyebek nélkül simán érezték, hogyan kell mondjuk olimpikont faragni a gyerekekből. 

8. A magyarok igazságosak. Bár mindenfélében azok vagyunk, de mivel én énekes vagyok, példának a zenei életet hozom, mert azon is elég jól látszik. A világ legnagyobb országaiban a show és a szuper megjelenés okán is simán lehetsz sztár. Ostoba külső dolgok és pénzvillantás, ennyi kell alapvetően a sikerhez, esetleg egy kis hang ha van, nem baj. Na ez nálunk nem megy. Mi ezen röhögünk. A magyarok a zenében és másban is azonnal felismerik a tehetséget, nincs szükségünk külső díszekre, fényekre, nagyszínpadra ahhoz, hogy tudják, hogy valami jó vagy nem. Igazságosak vagyunk: ha például zenésszel találkozunk, a zenéjére figyelünk, akárhogy kinézhet, akármibe öltözhet, nem fogjuk kevésbé vagy jobban szeretni tőle. Mert pontosan felismerjük a tehetséget, nekünk nem kell hozzá segítség, köszi! A művészetekben egyébként világszínvonalon jeleskedünk.

     

9. Önállóan gondolkodó egyéniségek vagyunk. Talán a fenti tulajdonságok elegye az a jellemvonásunk, hogy nem birkulunk. Nekünk a hülyeséget nem lesz könnyű beadni. Aminek nincs értelme, azt megkérdőjelezzük, nem vagyunk olyan buta nép, akinek bármit le lehet nyomni a torkán. Tőlünk aztán a világ állhat velünk szemben és mondhatja, hogy az Ég mondjuk zöld, nyugodtan erőlködhet bárki, minket nem érdekel a többség szava, önállóan tudjuk, hogy az ég kék. Nem nem hiszünk el bármit csak azért, mert sokan állítják.

     

10. Nem irigykedünk, nem is lenne mire. Simán odaadjuk az utolsó szál ciginket, ha éppen van. Okosan felmérjük, hogy ez a fajta nagyvonalúság az anyagi helyzetünkön mit sem ront.

11. A legmélyebbről is kihúzzuk magunkat, mindig találunk megoldást. Még hogy mi nem vagyunk pozitív gondolkodók? Mi, aki hetvenezret keresünk és ebből száznegyvenet hiteltörlesztésre költünk? Mi, magyarok, nemcsak pozitívak, de csodatevők is vagyunk. Olyan dolgokat is előteremtünk, ha kell, amikről még mi sem gondoltuk volna. Minden nap képesek vagyunk átlépni a lelki és fizikai határainkat. A legmélyebbről is feljövünk bármikor, rutinosan.

     

12. Nem vagyunk villogós, felszínes banda. Ha pénzhez jutunk az első gondolatunk nem az, hogy milyen autót, vagy más menőséget vegyünk, amivel másokat alázhatunk az utcán. Ez minket nem érdekel. Inkább fektetünk vállalkozásba, vagy más okos, netán jövedelmező dologba, ha van mit.

13. A családi kapcsolataink szorosak. Bár a legtöbben elég nagy anyagi szarban vannak, a szülők itt mégsem várják, hogy a gyerek 18 legyen és kirepüljön. Sőt, rettentően furcsálljuk ezt a hozzáállást. Akármilyen kicsik és problémásak a kölkök, nem passzoljuk át a lehető legtöbbször gyerekeinket dadáknak és babysittereknek, hogy tovább élhessük a régi életünket, hanem szembenézünk a szervezési problémákkal, és megoldjuk a gyerekeink ellátását mi magunk egyedül, vagy nagyszülőkkel. Megoldjuk. Inkább hajnalig fent maradunk, inkább három állást vállalunk, de a gyereknek mindene meglesz. Az a szoba, amelyik a kis Zolikáé volt, élete végéig az övé marad. Nem lesz belőle konditerem, zimmerferi, lomtár, mert az a gyerek szobája. Zolika abba bármikor beköltözhet. És be is fog, amint hazajött mondjuk Angliából.

Oké, nem vagyunk a leggazdagabb nép, ami olykor magával hoz egynéhány megoldandó ügyet, de épp emiatt van egy csomó jó és hasznos kreatív tulajdonságunk, sokrétű tudásunk is. Ráadásul az olyan fontos dolgokban, mint a család, a munka, mind rajok vagyunk, összetartóak.

...És mindig van nálunk bikakábel, erre nagyon büszkék lehetünk.

Fontos UPDATE, hogy a többi írásomhoz hasonlóan, ez az előbbi is egy politikától teljesen független poszt, ami szerencsére keveseknek nem esett le. A célja az volt, hogy végre nagyobb önbizalma legyen minden itt élőnek, állampolgárnak és távolban lakó magyarnak és észrevegyük, mennyi fontos tulajdonságunk rendben van, szerencsére sokan felfogták, amit köszönök. Nem tartozom egyik oldalhoz sem, kínaiként, oroszként, romaként és feketeként is megírtam volna ugyanezt. Ne kelljen már egyértelművé tenni, hogy ez NEM idegengyűlölő írás volt, aki ebben ilyesmit lát az sajnos őBENNE van, mert ha rajtam múlna, a világon senki nem lenne megkülönböztetve a származása alapján. Ráadásul, ha nem is közvetlenül,de közvetve biztos, hogy mindannyiunk rokonságában akad külföldi, hála Istennek, a genetikailag is szerencsés a különböző népek keveredése. Jó, hogy ennyien élünk itt és ez az írás mindannyiunkról szól. Fölösleges belelátni mást és örülök, hogy ezt a legtöbben fel is fogták. Ajánlom az alábbi Babits-sorokat. További szuper napot mindenkinek!" 


Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

Babits Mihály: A második ének (1928)

Forrás: 

http://hellobebi88.blog.hu/2013/07/20/12_megdonthetetlen_teny_a_magyarokrol

http://pozitivnap.hu/belfold/13-megdonthetetlen-teny-a-magyarokrol

 ***

Na és most, miután lekapargattuk a lavórt, és szépen elmosogattuk, ideje, hogy eltörölgessük, és kitegyük a szép polcra a megfelelő helyére. 

Ha valami nem megy az egyik színpadon, akkor egy befogadóbb rezgésű helyen talán menni fog. Szerintem nincs már olyan ember Magyarországon, akinek ne lenne rokona, ismerőse aki kint dolgozik külföldön. Egyre inkább úgy tűnik, hogy itt, ebben a hazában szinte lehetetlen bármilyen kvantumugrást meglépni, mert annyi de annyi primitívség, lehúzó erő, és idiotizmus vesz körül minket – ám én mégis úgy látom, hogy az igazi ugrásra csak ebben a közegben van lehetőség. Mert ugyebár ki lehet innen menni, de valójában mi is történik egy másik országban? A próbatételek csökkenése, a nehézségi szint csökkenése, ez mind egy könnyebb szkennáriót mutatnak – mármint nem abban az értelemben, hogy a beilleszkedés, a nyelv tanulása stb., mert ezek valóban nehézségek lehetnek eleinte, de maga a lehetőségek tárháza jóval kibővül, nem úgy mint itthon. Ezzel csak azt akarom kinyögni, hogy úgymond materiális síkon megkönnyített életvitel nem biztos, hogy a szellemi fejlődés javára szolgál. Mert mi magyarok általában a nyomorunkból tudtunk nagyot alkotni. „Alacsony költségvetésű film – bomba ötlettel” – ugyebár… Persze lehet nem jól látom, hiszen én nem voltam még ott kint sosem, csak azt érzem, hogy nekem itt kell megvalósítani az elképzeléseimet (még). Viszont azt meg teljesen megértem, hogy ebben a ellenséges közegben vannak, akik már nem tudnak érvényesülni.

Azonban van egy másik érdekessége is ennek a kirajzásnak. "Egyre többen dolgoznak külföldön" - szajkózza a rádió: ezt a politika negatívumként értelmezi és kommunikálja, és valóban, ha egy ország szellemi és szakmai ereje nem otthon kamatoztatja tudását, az nem tesz jót a gazdaságnak (érezzük), viszont van ennek egy másik, szellemi vonatkozása, vagyis inkább vetülete. Ahogy én látom – és ez nem sovinizmus – a magyarságnak különleges szerepe van. Sajátos gondolkodásunk, nyelvünk és múltunk arra predesztinál, hogy az átlagos földlakónál magasabb perspektívából lássuk és kezeljük az eseményeket. És most itt nyílván nem a panelproli szintjére gondolok, hanem arra a néhány ezer magyar emberre, akik eléggé éberek és ébredtek, hogy az örök áramlásból merítsenek.

„Az itt-következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor
jegyeit viseli, de lényegük nem-keletkezett és nem-múló. Aki a
forrásvidéken jár, mindig ugyane virágokból szedi csokrát”

És vajon miért is jó Magyarországnak, hogy a magyarok értelmisége kirajzik? A magyarságnak nem jó, de a világnak igen! Valamiért azt érzem, hogy a Magyar Lavór ellehetetlenítése, életellenessége is mind úgy illeszkedik az Isteni tervbe, hogy az itt kiforrott tudásanyag minél jobban kikerüljön innen, és eljusson távoli vidékekre is. Nem azt akarom mondani, hogy csak és kizárólag a magyar gógyi a csúcstartó a kategóriában, mert én is megismerhettem rengeteg remek külföldi szakember munkáját, akik nagyon jól és forradalmian gondolkodnak, de mégis úgy érzem, hogy a sok sok szaki által összeszedett tudás integrálásához, és szinkronizálásához igenis szükséges a magyar észjárás. Mi ebben nagyon jók vagyunk szerintem, hogy a részekből egészet alkossunk. (és most tényleg nem a lebutított, hőbörgő RTL-népe milliókra gondolok.). Ezért én - ha nem is értek egyet az elmémmel – a kirajzást a szívem mélyén jó dolognak tartom, ami az emberiség javát fogja szolgálni, mint amikor szenteket és királynőket adtunk Európának, vagy mint amikor a szél szétszórja a magvakat és mindenhol meg fog jelenni ez a magság, magyarság. Tehát ez a magyar üst azért rotyog és fortyog, hogy minél több felé csapódjon a finom szaft. (nem túl szép példa elismerem…) Szerintem legalábbis ez a Tudat terve velünk… :))