A 80-as évek hősei

Miközben a világ forrong, én úgy döntöttem nosztalgiázok egy kicsit. Persze tudom, hogy ez – mármint a múlton való kellemes emlékezés - nem mindig hasznos, hiszen egyrészt a múlt emlékeit az idő mindig megszépíti – kinek nincs olyan emléke, mondjuk egy vizsgáról, vagy egy baklövésről, amit a megtörténtekor kész katasztrófának élt meg, utólag viszont szinte nevetségesen könnyűnek, olykor szánalmasnak, vagy éppenséggel viccesnek lát? – másrészt a nosztalgiázás elvonja a figyelmet a jelenvalóról, az egyetlen valóságról. Ettől függetlenül – fentiek tudatában – mégis néha jó érzés. Szóval, néhány éve elhoztam apáméktól néhány gyerekkori audió kazettát, amiken bár felíratozás nem volt, attól én még sejtettem, hogy ezeken nagyon régi, 80-as évekbeli zenék vannak, amiket feltétlenül újra szeretnék hallgatni. Na, annak rendje és módja szerint néhány nap leforgása alatt sikerült elkavarni valahová a kazettákat, és azóta sem találtam sehol, (és már rohadtul idegesített, mert pont azért hoztam el őket, hogy meghallgassam!) egészen idáig. A minap a kisebbik lányom egyik kutatókörútja során az egyik fiókból, egy tesco-s környezetbarát, és ezáltal félig már lebomlott zacskó mélyén megtalálta a keresett kazettákat. Ekkor jött a következő probléma: nincs már otthon működő magnó, hiszen már minden számítógépen, vagy esetleg a már szintén elavultnak mondható CD-ken fut. Hiába, haladni kell a korral! Igaz persze, hogy a bakelit lemezjátszók és magnók eltűnésével, és a digitális, csúcstechnológiás világ megjelenésével eltűnt a dinamika és a lélek a zenékből, de sebaj! 

Na, végül a 13 éves használt autónkban találtam meg a megoldást és tudtam meghallgatni a kazettákat, mert abban még van kazettás magnó. És működik is…

Nem tudom más hogy van vele, de nekem nagyon szelektív a memóriám. Ha bemutatkozol nekem, 5 perc múlva már nem emlékszem a nevedre. Ha megkérsz valamire, hogy fél óra múlva nézzem meg, hát biztos lehetsz benne, hogy elfelejtem addigra. Névnapok, szülinapok, dátumok? Nem az én világom. Számok, statisztikák? Nem nekem találták ki. Viszont! Ha csak egyszer is megmutatsz nekem egy zenét, biztos lehetsz benne, hogy – ha az előadóra és a szám címére nem is fogok emlékezni, de – a dallama örökre belém íródik, és mindig emlékezni fogok rá, hogy ezt már hallottam valamikor. Nem is volt másképp ezekkel a bizonyos kazettákkal, és a rajtuk lévő zenékkel sem. Ahogy betettem őket, mosolyogva ugrott be minden dallam, és a hozzájuk társuló ezer emlék, és érzés. Persze ezeket a számokat nem egyszer mutatták meg nekem, hanem rongyosra hallgattam őket. Nagyrészt bátyámnak köszönhető a zenei ízlésem kialakulása, az Ő irányvektorán indultam el a „pályán”. Őmiatta szerettem meg a populáris gépzenét, a Depeche-t, a Krafwerket, az italo diszkót, és a német diszkót is:

 
(Okay: O.K.)

(érdemes megfigyelni, hogy az egyébként teljesen szintetizátorral megalkotott zenék klipjeiben a látszat kedvéért mindig beraktak egy dobost, és egy gitárost, akiknek a színpadias mozgáson kívül valójában semmi közük nem volt a zenéhez...)

(The Twins: Love in the dark)

 

Na és most jönne a nosztalgia rész: van valami varázslatos a 80-as években. Nagyon sok ember véleményét hallottam és olvastam már erről, és eléggé egybevágóak, egybehangzóan állítják, hogy csodálatos, soha vissza nem térő időszak volt a nyolcvanas évek nagyon sokunk életében. Elképesztően jó, dallamos és lélekkel teli zenék, valamint elképesztően nevetséges belőtt frizurák és idióta selyemingek, kockás szövetnadrágok, egyszóval a 80-as évek. Igen, tudom, szánalmasak voltunk azokkal a zselézett hajú külsőkkel, színes buttyos ruhákkal, de kit érdekel, akkor is visszasírom azt az időszakot... Egy kicsit kitekintve a geopolitikai helyzetre, az volt ugye ekkor a történés, hogy már nem volt olyan erős a keleti komenista befolyás, lazultak a dolgok, viszont még nem csapott le ránk teljes erejével a nyugati média és illuminati maffia sem. Már nem kellett kötelezően tapsolni, köpenyt hordani, stb., és már innen-onnan szállingóztak be a soha nem hallott nyugati zenék, melyek bizony hatással voltak ránk, egy új világot hírdettek (most ne menjünk bele, hogy mennyire hamisan vagy nem..) Egyszóval olyan átmeneti időszak volt: békés, szabad, reményekkel teli. Mágikus. Kint lehetett még maradni az utcán este 10-kor is, anélkül hogy valami idióta, és/vagy részeg banda belénk kötne. Már lehetett kapni a boltban szinte mindent, amit addig nem, de mégsem volt ez a tumultus mindenből. Szóval pont elég volt mindenből. Arányosabb, aranyosabb időszak volt. És így volt ez a zenékkel is, hiszen nem ömlött minden csatornán ezer sláger, hanem igencsak várni kellett egy-egy album megjelenésére, és valahogy ez a kellemes várakozással teli időszak, és pláne a vége, a jutalom megérkezése sokkal mélyebb nyomot hagyott bennünk, mint ma, amikor már dézsával öntik ránk a szemetet. Ha akarjuk, ha nem.

És hogy mit akarok ebből kihozni? Fingom sincs. Talán semmit. Talán csak annyit, hogy tökre örültem hogy a kislányom megtalálta ezeket a kazettákat, és sikerült egy kis időre elvonulnom velük a kocsiba meghallgatni őket, és felidézni ezer csodálatos emléket és érzést. Ennyi a mese mára.

No meg egy, az én világomhoz nagyon nagyon hasonlító gondolatsor, minden szava betalált nekem, A 80-as évek hősei:

És tessék, non plus ultra, itt van mindenkinek, aki szereti: Aranka volt olyan kedves és összegyűjtött 3 órányi anyagot a 80-as évek diszkóslágereiből. Köszönet érte! :)

És ha még ez sem elég, tessék, lehet elmélyedni:
http://regiujzenek.blogspot.hu/2012/10/italo-disco-nyolcvanas-evek.html

Mese a Nagy Kijevi Halpiacról

Egyszer volt, hol nem volt, hetethétországon is túl, volt egyszer egy halpiac.

Ezen a halpiacon a második legnagyobb standja egy Szergej nevű pacáknak volt. Szergej szép és jó ember volt, és... na jó ne túlozzunk, ronda egy harácsoló alak volt, de a többi halárus és a vásárlók viszonylag kedvelték, mert mindig volt friss hala, és általában jó viszonyban volt a szomszéd árusokkal, időnként cserélgettek ezt-azt. Az egyik szomszédját úgy hívták, Iván, övé volt a legnagyobb halstand. Vele régebben sokszor voltak összezördülései Szergejnek, különösen, amikor még közös standon árulták a halat és tulajdonképpen Iván volt a főnök. Aztán egyszer csak, amikor végre sikerült megegyezniük a határokon, egy rozsdás fűrésszel szétvágták a fa asztalokat, és onnantól viszonylag békében éltek egymás mellett, sok mindenben egymástól függve. Ivánnak volt jó sok olaja, amivel tudták fűteni a kis olajkályhát, ami ott volt a standjuk mögött, és igen jó szolgálatot tett nekik, Szergejnek meg volt sok hala, amiből tudott adni Ivánnak is, amikor az rászorult, és abban is sikerült megegyezniök, hogy Iván lesz a piac főolaj támogatója és Szergej lesz a vezető menedzsere.

Teltek múltak az évek, nem is volt semmi gond, hanem történt egyszer azonban, hogy a halpiac kapujánál megjelentek mindenféle külföldi halárusok, Stefánok, Jean-ok, George-ok, meg mindenféle szedett-vetett népség fiai. Ezek a jólfésült (és halárusnak feltűnően jól öltözött) fiatalemberek mosolyogva közeledtek Szergej felé, és megkérdezték tőle:

- Uram, mi is szeretnénk a piacán halat árulni, ugye nem probléma?

Szergej kedélyesen válaszolt:

- Semmi probléma uraim, mindig szeretettel látjuk a vendégeinket.

No így is lett, Stefánék letelepedtek a halpiac egyik sarkában, és elkezdték árulni a halaikat. Sok vizet nem zavartak, csak néhányan vásároltak az ő termékeikből.

Stefánék ezt látva úgy döntöttek, nagyobb sebességre kapcsolnak, hiszen ahonnan ők jöttek, ott biza növekedési kényszer van. Egyszer csak odajöttek Szergejhez:

- Mondja csak kedves uram, volna e kedve velünk megkötni egy szerződést, amely értelmében a mi otthoni piacunk és a maguk piaca összeadná erejét, és közösen szövetkezve lennénk egyre eredményesebbek?

Szergej ezen elgondolkodott. Tetszett neki az ötlet, ó hogyne tetszett volna! Közös piac? Még nagyobb eredmények? Miért is ne? 

Ám ekkor váratlanul Iván odasúgta Szergejnek: 

- Vigyázz, ezek csak a piacodat akarják elhappolni, ne dőlj be. Maradj csak te inkább mellettem, mert utánam csak éhesebbek jönnek. Ismerek néhány srácot a város nyugati piacán, akiket ugyanezzel a trükkel húztak csőbe, és azóta csak szívnak, válságból válságba esnek. 

Szergej elszontyolodott egy kissé, de azért hallgatott Iván bátyára, és visszautasította a kecsegtetőnek tűnő ajánlatot. 

Ez úgy tűnik nagy hiba volt.

Ekkor valami teljesen váratlan dolog történt. A jólszituált úriemberek egyszer csak ledobták magukról öltönyeiket, és kiderült, hogy valójában nem is emberek voltak, hanem csak emberré maszkírozott gonosz manók. No, most hogy végre nem kellett tovább színlelniük, rögtön el is kezdtek ugrálni a standokon, majomkodtak, ordibáltak, egyre jobban felhergelve a piac árusait és vásárlóit. Azt üvöltözték, hogy minden piacnak joga van csatlakozni hozzájuk, és hogy sokkal jobb lesz, mint Ivánék idejében! A többség ugyan nem értett ezzel egyet, azonban a helyiek egy része hallotta is az előző ajánlatot, és úgy vélték tényleg milyen faszájos lenne végre elzavarni a régi főnökséget, Szergejt és Ivánt, és csatlakozni ezekhez a jómódú üzletemberekhez - igaz, kiderült, hogy nem is jók és nem is emberek, de azért mégis lehetne eredményesen összeszövetkezni velük - gondolták. Ezek a jóhiszemű helyi lakosok nem sokat tudtak a világ dolgairól, így elég könnyű volt őket megtéveszteni a mézes-mázos ígéretekkel.

És ekkor történt még egy furcsaság. Váratlanul megjelent a piacon egy vadidegen pofa, állítólag valami Izsáknak hívták. Kitudódott, hogy ez a faszi egy olyan messzi országban játszott korábban katonásdit, ahol igen régóta előszeretettel vegzálják az Ahmed nevű helyi halárusokat. Na ez az arc nem sokat szarozott, egyből el kezdett hőbörögni, ujjal sűrűn mutogatva Iván felé, majd hirtelen egy vaslapáttal beverte Szergej arcát. Hogy miért éppen az övét, az örök rejtély marad.

Persze Szergejnek se kellett több, összehívta a helyi haverjait és keményen megdobálták kővel Izsákot és bandáját. Ekkor szabadult el a pokol.

A helyi megtévesztett emberek egy része beállt Izsákék mögé köveket dobálni, Szergej pedig, a haverjaival nem átallott visszadobni néhány követ, halat, vagy ami kézre esett. Röpködtek a kövek rendesen, ki tudja hol állnak meg. Sok hal került az utcára. Nagyon ronda napok következtek.

Az idegen halárusok, Stefán, Jean, és George nevű gonosz manók ezt látva gyorsan telekürtölték a világot (merthogy kiváló kapcsolataik voltak a nyugati fősodratú médiával is), hogy micsoda egy rohadék ez az Szergej, és különben is mi a francot képzel magáról a saját halpiacán, hogy csak így dobálózik, és rendet akar tenni! És az emberi jogok? És a demokrácia? És a tőke szabad áramlása? Az smafu? - kérdezték. 

Addig mentek, hogy a sajtóban már az egész halpiac létének megszűnését vizionálták, miközben már nagyban tartott a rendrakás a piacon. Egy másik ügynöknek, egy bizonyos Jack nevűnek még ahhoz is volt pofája, hogy kinyilatkozza, itt bizony az egyetlen kiút, ha egyenesen Izsákék bankjától vesznek fel hitelt a rendrakáshoz.

 

Iván természetesen lebeszélte Szergejt erről az őrültségről, és még néhány további jótanáccsal látta el kollégáját:

- Ide figyelj Szergej koma. Én ismerem ezeket a tagokat. Ugyanezt a taktikát csinálták végig néhány távoli rokonomnál is, Irakban, Szíriában, Szudánban, Egyiptomban és még számos helyen. Nem kell bedőlni nekik, nincs szükséged Izsákék bankjára, sem arra hogy eladd nekik a piacodat. Ki kell emelni a provokáló egyedeket a tömegből, és már mehet is a rendrakás. Tudnod kell, hogy valójában csak eszköz vagy a számukra, valójában az én tökeimet akarják elkapni. 

Szergejék így hát elkezdtek rendet rakni. 

Itt tart most az onlájn mese, ki tudja hol ér véget...

 

***

Mindeközben a nagyvilágban a többi Jóska és Tibi a szokásos módon csak szájtátva bámulta a tévén az eseményeket, francokat sem értve az egészből, csak ennyit nyögve:

- Mi van???

Vég-e?

(egy másik mesemondó tollából ugyanez: http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/search/label/Ukrajna )

Lazuljunk: mint egy beteg állat

Voltál már olyan helyzetben, hogy nagyon fáj valami, de egyszer csak egy másik "valami" benned felülírja azt? Éreztél már olyat, hogy erős fájdalom pillanatában a jelen pillanatra ébredve, a jelenvalóra koncentrálva, az öntudatra ébredéssel a Tudat átveszi a hatalmat a Test felett, és a fájdalom csak múló kellemetlenséggé szelídül, s az idegrendszer is egy szinttel "lejjebb", másodhegedűssé kényszerül? Na ez a Teljes Emberré válás pillanata, még ha csak "múló pillanat" is az időtlenségben. Egy betekintés, egy előzetes, egy demó...

Nagygubanc az kisujjbeggyel

Kezdem ott, hogy néhány hete megszúrta valami a jobb kezem kisujját. Ma sem tudom mi lehetett az. Nem tudom mikor történt, és hogyan... Igazából nem is foglalkoztam vele, nem figyeltem rá, de néhány nap alatt csúnyán elmérgesedett. Piros lett a bőr, mint égési sérüléskor, viszketett, fájt, nem bírtam az ujjamat behajlítani. Így telt el egy hét, mondom, nem igazán szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, de a helyzet egyre szarabb lett. Már nem a szúrás helyén, hanem az alkaromon is megjelentek viszkető piros foltok, melyek később kisebesedtek. A hét végére - persze, mikorra? - már elviselhetetlenül kellemetlen volt az egész: zsibbadt az egész alkarom, fájtak az ízületek a kisujjtól egészen a könyökig, a seb pedig egyre nagyobb lett, hólyagosodott. Szóval hétvége volt, ilyenkor nincs egy épkézláb orvos sem elérhető s józan állapotban, az ügyeletet meg messziről el kell kerülni, ha az ember nem tudja bírósági érvelés szinten bebizonyítani, hogy épp a halálán van - ellenkező esetben elzavarnak a francba. Tapasztalat. Ezért inkább megpróbálkoztunk otthoni gyógymódokkal, mindenféle kenőcsökkel, meg tűvel - hátha találunk a sebben valami szálkát/akármit. Még rosszabb lett a helyzet...

Hát. Mégsem szürke.

Ötven éve átbasznak mindenkit. Ezzel is. 

(Fotó: Francsics László)

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20131219-francsics-laszlo-hold-apod-magyar-foto-lett-a-nap-csillagaszati-kepe.html

Kapcsolódó:

Illúzió-romboló kérdések a Mars-expedícióhoz

Szemezgetés

Nos, ennél egyértelműbben már nem lehet bemutatni ki van kivel. Egyre több és több helyen látom ezt, az élet minden területén... Szembeötlő. Talán túlságosan erre koncentrálok? Nehéz ezt a véletlen, vagy valamiféle globális divat számlájára írni. Nem, nem, ez kőkemény stratégia, ugyanabból a forrásból dolgozva, behálózva a Földi élet minden területét. Csak néhány képpel jelenítem meg, de több ezret lehetne mutogatni. Elég csak végigsétálni egy plázán, és megnézni a kirakatokat, reklámokat, posztereket. Mindenütt ő van, és előszeretettel meg is mutatja magát...

Bankszektor, a csúcsközelben...

Óriáscégek mind, mind a szolgálatában

 A divatvilág élenjár a szemezgetésben:

Természetesen a zeneipar sem akar kimaradni a buliból:

Mint ahogy a filmipar sem

És természetesen a játékipar sem...

Szoftver gigacégek? Miért maradnának ki a buliból?

És a politika miért ne lenne benne?

Az "irodalom" is felzárkózik...

És, csakhogy a gyerekek se maradjanak le semmiről:

Lehetne még a végtelenségig folytatni. Mindenhol ezt látni. Hm... talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy aki ezt nem látja, vagy nem akarja látni, együgyű... Persze a leginkább azt nehéz eldönteni ebben a kérdésben, hogy ez a minden irányból nyomuló egyszemű gyerek minden szarsága ellenére összességében jótékony hatású-e, vagy kevésbé? Vajon ébresztő jelleggel szúrkál az egy szemével, vagy csak jelzi, hogy "erőlködhetsz, de ez itt már az én területem" ... ? Én egyelőre nem tudok vele zöld ágra vergődni, sokszor így látom, máskor amúgy. Ti?

Rózsa Péter gazda gondolatai a világról

Lassan, de biztosan kúszik be az életünkbe a tavasz. Vagy mondhatnánk mi megyünk a tavasz felé. Ilyenkor érdemes elkezdeni gondolkodni azon, mit hogyan szeretnénk csinálni a jövőben, a kertben. Én már gőzerővel csíráztatok, palántázok, készülődök, ficergek, izgek-mozgok, de még most, februárban, még a tavaszi munka előtt, talán van idő meghallgatni és megszívlelni korunk egyik nagy bölcsét. Szándékosan nem úgy adtam a címet, hogy "Rózsa Péter biogazda", mert aki eleve hagyományos módszerekkel gazdálkodik, ott nem lehet szó arról, hogy bio, vagy nem bio, mert csakis természetes lehet. Élő. És egyébként is ez az egész biogazdálkodás egy kamu. Üzlet. Semmi köze ahhoz a természetességhez, mint amit például Rózsa Péter gazda művel. 

No, de amit meg a szellemi szinten művel Rózsa uram, az jóval több puszta gazdálkodásnál. Szerintem ilyenek voltak a régi magyar igazi parasztok. Jókedélyűek, pengeagyúak, vaslogikájúak, eltökéltek, szerények, tudták és ismerték a világot, bár nem kellett hozzá újságot olvasniuk. Rózsa uram olyan összefüggésekben látja a világ szövetét, amilyen csak kevés embernek adatik meg manapság...    

A halálos mobiltelefon

A halálos mobiltelefon - The Truthseeker

"A mobiltelefongyártók hamis jelentéseket publikálnak, és eltitkolják azt, amit az orvosok és a biztosítótársaságok már tudnak: a mikrohullámú technológia többszörösére növeli a daganatok kialakulásának kockázatát."

Hja. Hát kérem, senki nem tette kötelezővé a mobiltelefon használatát. Ez az egyik. A másik meg hogy ha már rá vagy kényszerítve, mert ilyen a munkád/életed/stb., akkor sem kötelező órákig pofázni azon a szaron. Én mindig azt mondom, a telefon létfontosságú információk átadására való, max. kettő percben. S ahogy a megboldogult George bácsi mondja (úgy a 4. perctől)...:

Elcseszett lehetőségek

Roland sosem volt valami nagy nőcsábász. Erre elég korán, serdülő korában ráébredt, mert ugyan kívánta a lányokat, de valamiért még sem sikerült neki barátnőt szereznie, mikor az osztálytársai már mind csajoztak. Ezt eleinte ráfoghattuk volna, hogy akkoriban még csak a kardozós filmek érdekelték, ám később már kétségtelenül a kardozós-baszós filmek vonzották jobban. Mi tagadás, hasonszőrű osztálytársaival meg is néztek egy-egy ilyen filmet, bár akkoriban még csak egyiküknek volt videómagnója. És az ilyen filmek megtekintéséhez természetesen mindig meg kellett várni az alkalmas időpontot, amikor a szülők nem voltak otthon. Mindezektől eltekintve Rolandnak valamiért mégsem sikerült barátnőt szereznie. Próbálkozott ugyan sok buliban, diszkóban, egyéb társaságban, de hiába, nem jött össze a dolog. Ne szépítsük, igazi balfék volt! Ahogy teltek múltak az évek, Roland úgy érezte, egyre messzebb kerül tőle, hogy valamikor is barátnője legyen... no de egyszer csak megtört a jég. Történetünk minden rendes esetben innen indulna, de a krónikás másképp döntött. 

Napiszer 2014 február

2014 februári napiszer