Elcseszett lehetőségek

Roland sosem volt valami nagy nőcsábász. Erre elég korán, serdülő korában ráébredt, mert ugyan kívánta a lányokat, de valamiért még sem sikerült neki barátnőt szereznie, mikor az osztálytársai már mind csajoztak. Ezt eleinte ráfoghattuk volna, hogy akkoriban még csak a kardozós filmek érdekelték, ám később már kétségtelenül a kardozós-baszós filmek vonzották jobban. Mi tagadás, hasonszőrű osztálytársaival meg is néztek egy-egy ilyen filmet, bár akkoriban még csak egyiküknek volt videómagnója. És az ilyen filmek megtekintéséhez természetesen mindig meg kellett várni az alkalmas időpontot, amikor a szülők nem voltak otthon. Mindezektől eltekintve Rolandnak valamiért mégsem sikerült barátnőt szereznie. Próbálkozott ugyan sok buliban, diszkóban, egyéb társaságban, de hiába, nem jött össze a dolog. Ne szépítsük, igazi balfék volt! Ahogy teltek múltak az évek, Roland úgy érezte, egyre messzebb kerül tőle, hogy valamikor is barátnője legyen... no de egyszer csak megtört a jég. Történetünk minden rendes esetben innen indulna, de a krónikás másképp döntött. 

Az útszéli kocsma nem volt zsúfoltságig tele. Ücsörgött ugyan néhány meggyötört, gyanús alak a bárszékeken, abból a fajtából, akik nem szeretnek a teraszon, a napfényben sütkérezni, hanem inkább a homályos, dohos, füstös kocsma belső bugyraiban mormogják ki magukból az élet, a meló, és a feleségeik által okozott sérüléseket. Roland a teraszon ült le, mutatóujja finom mozdulatokkal körözött a borospohár peremén, időnként beletúrt rövidre nyírt hajába. Nem ivott még, várt. A bor amúgy is sokkal hidegebb volt, mint azt egy finom vöröstől el lehetne várni. Hűtős. Nem az igazi, melegednie és levegőznie kell - gondolta Roland - de ha sokat szarakodsz Tibi, elkezdem nélküled. Amíg várt, volt ideje megnézni miféle emberek jönnek be és távoznak a kocsmából. A legtöbbjük tipikus lerobbant alkat volt, a környező paneldzsungel mélységeiből, de volt közöttük néhány jómódú, vagy annak látszó fiatal is, akik szintén a teraszon foglaltak helyet Rolandtól két asztalnyira, és valamilyen drága belga sört kortyolgattak. Egyikük egy igazi tenyérbemászó, röhögős, nagy hangú vagány volt, borostával, kigombolt inggel, nyaklánccal, aki minden lánynak keményen beszólt a társaságból, majd ő nevetett a leghangosabban a saját "viccein". A többi fiún látszott, hogy eléggé kényszeredetten nevetnek, vagy azért mert ők nem mernének ilyen durva poénokkal próbálkozni, vagy csak mert szívből gyűlölték a bandavezért. Éppen egy viccet mesélt a nagyhang, amikor belépett teraszajtón Tibi. Alacsony, de széles vállú, zömök, homokszín hajú srác volt. Roland felsóhajtott:

- Már kezdtem aggódni, hogy sokáig kell hallgassam ezt az idiótát. 

Tibor értetlenül nézett barátjára.

- Mi van öcsém? 

- Semmi, ülj le. Szevasz. 

- Szevasz. Mi az, nem bírtál várni, megrendelted a piát? 

- Ja. Bocs. De amúgy is ihatatlanul hideg. Te mit iszol?

- Még kérded? Hallod, ebben a melegben én csak a sört bírom elviselni.

Mintha valami varázsszót mondott volna Tibi, ebben a pillanatban libbent ki a pincérnő a kocsma ajtajából. Ki tudja milyen cél vezérelte a kis fekete hajú csajszit, talán rádöbbent, hogy vagy negyed órája nem nézett ki a teraszra, van-e új vendég. Mindenesetre Tibor megvárta a szemkontaktust, majd finoman biccentett. A felszolgálót jól kitanították, mert rutinos mozdulatokkal odakacsázott az asztalukhoz - Igen?

- Egy korsó sört légyszíves.  

- A szokásos jöhet?

Roland mosolygott, Tibi vigyorgott.

- Persze, és egy új alátétet is kérek, mert erre valami idióta ráírta az adóbevallását.

Tibi átnyújtotta a falloszokkal telefirkált, átázott papírt a pincérnőnek, aki sietve távozott.

- Törzsvendég vagy, mi? - kérdezte Roland.

- Á, dehogy. Csak akkor jövök ide, amikor épp itthon dolgozok, de mostanában ez a ritkább eset.

- Hol nyomjátok most, németben? 

- Az a múlt hónap volt, most valami osztrák meló van kilátásban, állítólag valami gazdag picsa brutális házát kell legipszkartonozni. 

- Hát Tibikém, te aztán világlátott ember vagy - mondta Roland.

- Ja. 

- És? Vannak esetek?

- Hogyne, Roli. Egy ilyen helyen mindig összejön valami. Hol egy recepciós a munkásszállón, hol egy vadidegen nő a bárban. No de veled mi van, öcsém? Ezer éve nem hívtál fel, hogy kocsmázzunk egyet! 

- Igaz, röstellem, csak tudod a három gyerek mellett már nem olyan egyszerű az élet. 

- Ne kamuzz, valld be, hogy az asszony nem enged el.

Roland tekintete elborult egy pillanatra, de aztán mosolyogva folytatta:

- Á, nem. Vele semmi baj, bármikor elmehetek ahová akarok. Hihetetlen de így van, tényleg nem balhézik. Csak tudod, inkább az van, hogy én nem akarok már kimozdulni otthonról. Jól esik otthon lenni. 

Tibor nem tűnt túl meggyőzöttnek.

- Kamu. Elég szarul nézel ki, és mindketten tudjuk, hogy több éve nem ültünk itt össze. Mondd el valójában miért hívtál ide? Mi a baj?

- Áááá, semmi.

- Na ez az a tipikus válasz akkor, amikor az ember el akar mondani valamit. Szóval, ki vele! 

Mentőövként ekkor érkezett meg a pincérnő egy alumínium tálca, és egy korsó sör kíséretében. Tibi felcsillanó szemmel, és két kézzel kapott utána, nehogy kilöttyenjen egy csöpp is. A pincérnő láthatóan nem volt megelégedve, hisz őt kitanították, hogyan kell lerakni egy korsót az asztalra. Tibit látszólag hidegen hagyta a szúrós tekintet, és egy köszönöm mormogása után jó nagyot húzott a habos nedűből. Miután megtörölte a száját az ingujjába, sóhajtott egy nagyot.

- Szóval, hol is tartottunk?

- Ott, hogy egészségünkre! - ezzel Roland is kezébe vette a teljesen bepárásodott borospoharát, és belekortyolt. - Hm, egész jó.

- Hogy bírsz ilyenkor vörösbort inni, ebben a melegben? - kérdezte Tibi.

- Tudom, gáz, jobban esne egy fröccs, csak itt nem mertem kérni. 

Tibit nem lehetett ilyen könnyen lerázni.

- Én jól emlékszem, mindig akkor kértél vörösbort, amikor bántott valami, és érthetetlen módon még szomorúbb akartál lenni. 

- Nos jól van, elmondom miért vagyunk itt. 

- Összevesztetek?

- Nem, dehogy. Mondom, otthon minden rendben. Velem van a baj, érted? 

- Nem.

- Na jó. Nem tudom miért, de egyik nap rám tört a nosztalgia, és eszembe jutottak a csajozós évek. Röhögni fogsz baszki, de elkezdtem előkeresni a régi barátnőket a facebookon, meg az iwiwen.

Tibi tényleg röhögött.

- Miért, még nem jelölted be őket?

- Tudod Tibikém, hogy nem vagyok fent ezeken a közösségi szarokon. A nejem nevében léptem be, úgy keresgéltem... 

Tibi felkacagott.

- És mit találtál?

- Sajnos nagyon keveset. Azok a csajok akikkel kapcsolatban voltam régebben, mintha eltűntek volna a térképről. Az a néhány amelyiket meg megtaláltam, vagy csak gyerekfotókat töltött fel magáról, vagy semmit. Mi a franc? - gondoltam - mindenki így megöregedett, hogy még egy fényképet sem mer magáról felrakni? 

- Te sem vagy fenn...

- Az más. Én elvi okokból nem osztom meg magam ilyen adathalász oldalakon. 

- Na, ők meg elvi okokból nem tesznek fel képet magukról. Gondolj bele, Roland, azok a lányok már mind harminc felett vannak, jobb esetben porontyokkal, rosszabb esetben azok nélkül aszottan, kiélve. 

- Igaz, én valamiért mégis reménykedtem, hogy találok valamit a régi időkből... 

Tibi ivott egyet.

- De még mindig nem mondtad el, hogy miért keresgéltél igazán?

- Az elszalasztott lehetőségek miatt.

- He?

- Nem olyan nehéz megfejteni, te ismersz. Szinte számszerűen tudod hány csaj volt már az életemben, akikkel összejöhettem volna, de még sem sikerült, mert....

Roland borba fojtotta a mondat befejezését. Tibi sem tűnt már túl vidámnak. 

- Néhányról tudok, az igaz, de mi van a többivel? 

- Hhhh... hol is kezdjem? Az első csajom... nos nem volt sem szép, sem csinos. De akkoriban örültem neki mint majom a farkának. Ez már jócskán középiskolás koromban volt. Tudod, már minden haveromnak volt barátnője, nekem meg nem. És végre elérkezett a pillanat, megismertem egy csajt, akinek végre én is tetszettem. 

- Várj csak - vágott közbe Tibi - hogy hogy nem tetszettél a csajoknak? Szerintem mindig is jóképű gyerek voltál. 

- Talán. De még sem ez volt a baj. 

- Hát akkor mi?

- Éppen ez az! Én sem tudom, érted? Valami sorsszerűség mindig visszatartott attól, hogy igazán közel kerüljek hozzájuk. Valami külső erő, egy fal mindig is elválasztott attól, hogy úgy viselkedjek mint a normális emberek. Hogy a legyet is röptében...  Na mindegy, elég az hozzá, hogy ezzel az első csajommal ugyan nem sokra mentünk, mert mondom nem volt igazán tetszetős, ám mégis... úgy éreztem ő mindenét odaadná nekem. Mindenét, érted? 

- Értem.

- Dehogy érted! Ott állt a lépcsőházban, este volt, tök sötét, nem oltottuk fel a lámpát. Csókolóztunk. Minden pillanatot átitatott annak izgalma, hogy bármikor jöhet valaki haza, és feloltja a lámpát. De úgy tűnt a kiscsajt nem érdekelte, engedte, hogy benyúljak bárhová. Akarta...Ott és akkor.

- És te? 

- Nem tudom. Talán. Szerencsére, vagy nem, de tényleg hazajött az egyik szomszéd, és ez teljesen kizökkentette a folyamatot. 

Tibor hangosan felnevetett.

- Te tökfej, és miután bement a szomszéd, nem folytattátok a témázgatást??

- Nem. Hazamentem.

- Uh.

- Tudom.

- Na erre igyunk! - javasolta Tibi.

- Jó ötlet - válaszolta Roland, és már emelte is a poharát. Néhány percig csendben iszogattak, nézelődtek. Roland törte meg a csendet.

- És ez még semmi. Talán meséltem már neked, de ettől a csajtól eltekintve nekem akkoriban semmi nem jött össze. Pedig próbálkoztam elhiheted! Minden hétvégén mentünk valamelyik tinidiszkóba, de egyszerűen nem ment az ismerkedés. A franc tudja miért, talán mert nem volt egy jó kezdődumám, vagy mert a vbk-tól bűzlött a pofám, nem tudom... Aztán persze próbálkoztam osztálytársakkal is, az egyiknek még képes voltam szerenádot is adni, pedig panelházban élt, a negyedik emeleten... Aztán jött az első nagy Ő. Életem első igazán nagy szerelmébe az iskola fele szintén szerelmes volt. Ez egy olyan csaj volt, aki képes volt mindenkit az ujjai köré csavarni, aztán amikor már nyeregben érezted magad, kikosarazott. No, én a nyeregig sem jutottam el. Tudod hogy ismertem meg?

- Most majd megtudom - mosolyogta Tibi.

- Lent voltunk Petiékkel a strandon. Ültünk a betonlépcsőn, erre ez a csaj egyszer csak odajön, odajön érted?, és leül mellénk. Kezében kazettás walkmen volt, fülében fülhallgató. Petivel egymásra néztünk, és mivel úgy gondoltuk nem hallja, ezért szerényen megjegyeztük milyen jó lenne elkapni, itt és most. Ekkor a csaj elmosolyodott, majd bekapcsolta a magnóján a play gombot...

- Hehe! Ügyes húzás! Ki is volt ez? 

- Nevet nem mondok, legyen elég annyi, hogy évekig voltam szerelmes belé. Viszonozatlanul, teszem hozzá. 

- Kitartó vagy haver - szögezte le Tibi.

- Inkább bolond, nem? - Elcseszett bolond - tette hozzá Roland magában. - Aztán ott volt egy másik eset. Egy kedves barátnőm húga volt. Igazi szerelmi háromszög volt, a nővér belém volt szerelmes, én meg a húgába. 

- És a húga?

- Valami macsóba...pont olyanba mint ott a másik asztalnál az a nagy hangú gyerek...

Mindketten nevettek. 

- És mikor jött a Kata?

- Hmm... igen a Kata. Ez már főiskolás koromban volt. Őt is a strandon ismertem meg. Emberfeletti csoda volt, hogy egyáltalán összejött a dolog. Amilyen béna voltam én mindig is az ismerkedésekkel, meglepett, hogy valamiért símán ment a dolog. Legalábbis az elején. Ez is egy igazi melodráma lett a végére, de ezt már ismered.

- Egen, elég sokat beszéltél róla borozgatás közben...

Roland sajnálkozva nézett barátjára.

- Bocs, valakinek el kellett panaszoljam a dolgot. 

- OK, semmi gond, erről tudtam.

- Amiről viszont nem tudtál az az, hogy abban az időben amikor még együtt jártunk, kint voltam fateromékkal a görög tengerparton, ahol megismerkedtem egy gyönyörű szolnoki lánnyal. Elképesztően szép, igéző fekete szemei voltak, csókra éhes szájjal. Szép is volt, okos is, és ráadásul bejöttem neki. 

Tibi felemelte a fejét.

- Nocsak! Ezt honnan veszed?

- Az ember tudja az ilyesmit. Állandóan ott napozott a barátnőjével ahol én. Állandóan mosolygott. Na, és amikor egyszer egészen véletlenül pont ott úszkált a tengerben, ahol én, nem bírtam tovább leszólítottam. 

- A tengerben ismerkedtél? - lepődött meg Tibi.

- Igen. Szinte álomba illő jelenet volt. Ott köröztünk egymás körül a hullámzó vízben, és csak egymás szemét láttuk. Fokozatosan közelítettünk egymás teste felé, minden körrel egyre közelebb, spirálisan. Már majdnem elértem, nem titkolom ott és azonnal meg akartam csókolni, hiszen ő is akarta, láttam rajta de előtte még feltette A Kérdést. 

- Mit?

- Azt a kérdést, amire csak olyant válaszolhattam, ami alapjaiban határozza meg a lényemet. 

Tibi láthatóan türelmetlen lett.

- Mi volt az, az istenért? 

- A tengeri csók előtt azt kérdezte a szolnoki lány: "van barátnőd?" 

- És te?

- Mit mondhattam volna? Nem tudok hazudni. Azt mondtam, igen...

- Te hülye barom! 

- Tudom, tudom... aztán próbáltam menteni a helyzetet, valami szar szöveggel, hogy "de ő most messze van" - vagy valami ilyesmi. 

- Ez a numera pedig összejött volna biztosan. - Tibi a nem habozós fajta volt.

Roland szerényebben csak ennyit mondott:

- Meglehet.

Ismét csend ereszkedett le közéjük. Az ilyen pillanatokban lehet felfigyelni a környezet hangjaira és zajaira. Valahol egy madár csicsergett. Egy ház ablakából valaki kiabált valamit egy másik valakinek az utcán. Egy autó húzott el nem messze. Koccintás és röhögés a kocsma ajtó felől. Egy gyerek sír valahol. A jelen pillanat zörejei. 

Ezúttal Tibi szólalt meg először. 

- Ez még nem a világ vége, csak egy kihagyott lehetőség, nem kell kétségbe esni. 

Roland dühös lett.

- Nem tudsz te semmit! Ez csak egy a több tucat esetből! 

- Jól van, nyugi.

- Ne nyugtass engem! Pont ezért hívtalak ide, mert valakinek össze kell foglaljam az életem. El kell mondjam valakinek, különben begolyózok.

- Ez odáig rendben van - mondta Tibi - de ha a másik oldalát nézed, akkor meg sok mindenben sikeres voltál, nem? Van házad, családod, gyerekek. Mi a faszt akarsz még az élettől?

Rolandon nem látszott, hogy Tibi meggyőzte volna.

- Mondom, hogy nem tudsz semmit. Ott volt a Zita. Te nem ismerted. A főiskolán történt. Ezzel a csajjal évekig voltunk olyan se veled, sem nélküled állapotban. Többször volt, hogy egy bulin egymásba kavarodtunk, táncoltunk, smároltunk, de aztán nem történt semmi más. Az egyik buli után még be is vitt a szobájába, ahol mindent megengedett volna, viszont én annyira be voltam rúgva, hogy képtelen voltam bármire is. Na most egy ilyen után gondolhatod, hogy elég nehéz újra a szemébe nézni egy nőnek...Pláne újra próbálkozni. 

Tibi nem bírta ki nevetés nélkül.

- Ugyanmár, ilyen bármelyikünkkel előfordul. Tudni kell meddig ihatsz, ha dugni akarsz.

Roland ekkor már - minden mindegy alapon - kifakadt:

- Ó, Tibi, fogalmad sincs róla hány alkalommal hagytam ki ilyen lehetőségeket! Mindegyikre már nem is emlékszem, de az biztos hogy jó sokszor csesztem el! Ott volt az a pincérnő a Mátrában, emlékszel, akit együtt szedtünk fel, de végül én vittem fel?

- Emlékszem, jó kis bige volt, de őt le is fektetted, nem?

- Hát épp ez az, hogy nem! Ott volt előttem, kitárulkozott, én mégsem tettem meg. 

- Micsoda??? Évekig mesélgettük ezt a sztorit mindenféle társaságban! És emiatt rúgták ki!

- Tudom, ne haragudj, nem mondtam akkoriban igazat. 

- Hűűű, bmeg. Nem dugtad, őt mégis kirúgták. 

- Sajnálom. Most mit kellett volna tennem, mi? Odamenni a főnökéhez és karakán kijelenteni, hogy fatális tévedés történt, mert nem történt semmi sem?

- Hm.

- Érted már a problémám gyökerét?

- Nem igazán. Arra nem jövök rá, hogy ez most fizikai, vagy pszichikai probléma nálad.

- Nem fizikai. És nem is pszichikai. Inkább lelki.

- Hogy érted? 

- Mintha nekem nem lenne elég a testi kontaktus. Mintha csak akkor sikerülne, ha a teljes lényemmel, testileg-lelkileg megtalálom a párom. Addig egyszerűen nem működik... Nem értem miért, pedig testileg kívántam az összes nőt, akivel összehozott a sors, de mégsem jutottam ez az aranykapuig, hallod?

Tibi nyugtatólag felemelte a korsóját: 

- Jól van, ne sírjál tovább, mert a végén még megsajnállak. Igyunk inkább. 

- Igyunk - törődött bele Roland.

Így iszogattak néhány percig, aztán Tibi ezt kérdezte:

- És mi van a Nórival? Ő összejött, nem?

Roland szeme villámokat szórt.

- Még kérded? Mintha nem tudnád. Te is ott voltál. Ezt az ügyet legalább nem kell elmeséljem. 

- Na azért ez túlzás, ott voltam az igaz az elején, de nem tudom végül mi történt köztetek. 

- Semmi. Ott volt megint a lehetőség, kibújt a nadrágjából, ledobta a feszülős kis pólóját, felfedve tökéletes melleit, kilépett a bugyijából is, megmutatva az apró aranyszínű pamacsot, majd kérte, hogy ugorjak be mellé a tus alá....

- Ajaj... meg se merem kérdezni... de te?

- Én meg nem mentem bazdmeg! - Istenem, meg fogja kérdezni...

- De miért nem könyörgöm?! - kiáltott Tibi.

- Mert ilyen ökör vagyok! És hűséges! - És balfasz.

- Elmész a picsába! - Tibi ismét nevetett. - Szórakozzál már. Ne mond már, hogy ott állt előtted Nóri meztelenül, és te nem mentél be vele a tusi alá, csak mert van egy feleséged??

- Ez így történt, nem tudom szebbre színezni.  

Tibi gondolkodóba esett. 

- Öregem, lehet hogy te vagy a legnagyobb barom a világon, de a legbecsületesebb is. 

- Ó, ezt azért ne hidd. Hiszen azért mindegyik lánnyal eljutottam odáig - már ha érted mire gondolok.

- Egeeen. Asszem értem. De akkor is, ha már ott vagy a kapuban, akkor mi a francért nem mész be??

- Nehéz erre pontos választ adni. Balfaszság? Hűség? Beszariság? Becsület? Lelkizés? Fantázia? - kérdezte Roland sokkal inkább magától, mint Tibitől.

Barátja ekkor rendelt még egy kört. Úgy érezte inniuk kell.

- No várj csak! Ha most jól értelek, azt akarod itt nekem elmondani, hogy a feleségeden  kívül nem szexeltél senkivel előtte? Hogy úgy jutottál el a házasságig, hogy egyik nővel sem jött össze a kefélés? 

- Így van. Megfejtetted a Nagy Titkot Tibikém. 

Tibi elhúzta a száját.

- Öregem, ez durvább mint gondoltam. Már értem miért érzed magad szarul minden anyagi sikered ellenére. Hiába jól élsz, és van meg mindened, ha az odavezető út ilyen szarul sikerült. Hiába van családod, ha nem élhetted ki magad amikor annak volt ideje. Kezded bánni az egész életed.

- Kapiskálod...

- Az ember csinál néha ilyen visszatekintést, összefoglalást. Van, aki soha nem akar szembenézni vele, mert fél attól amit ott lát... És van, aki megteszi, összegez, és padlóra kerül emiatt. De szerintem Te ne aggódj emiatt. Szedd össze magad, lépj túl ezen. Fel a fejjel! Ez már egy ilyen kör, így kell végigcsináljad. 

- Nocsak - kapta fel a fejét Roland - Tibikém, egy filozófus veszett el benned!

- Hja! Csak nagyon mélyen! 

Nevettek. Tibi folytatta:

- Jó hogy elmondtad Roli. Most egy kicsit könnyebb neked is, nem?

- Dehogynem. - Roland arca visszatért a barátságos verziójába.

Tibi egy gonosz mosollyal ütötte még a vasat kicsit:

- Már csak azt nem értem, hogy miért kezdted el keresgélni a régi barátnők elérhetőségeit? Mi értelme van ennek így utólag? 

- Á, ezt még én sem értem pontosan. Csak azt éreztem valamelyik nap, hogy muszáj őket megnéznem. Még egyszer az életben. Ezeket.

- Már mint hogy miket? 

- Az elcseszett lehetőségeket...